Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Eleve nyűgös vagyok még mindig kissé az elmúlt napok eseményei miatt, ami igazából csak annyit tesz, hogy az átlagosnál is depresszívebb vagyok, így talán a vonásaim is egy fokkal életuntabbnak hatnak. Annak persze örülök, hogy vége a hajcihőnek, ám a két napi raboskodás rányomja a bélyegét a hangulatomra. Hiába töltöttem már jóval hosszabb időket, sokkal rémesebb közegekben, megszokni nem áll szándékomban őket, sem azt a tényt, hogy néha ilyen helyekre kényszerülök.
Mogorva ábrázattal érkezem a konyhába, hanyag mozdulattal elöblítem Kíra kiürült poharát, aztán odaállok a sakktáblám fölé, és pár percnyi lustán pislogó morfondírozás után lépek egyet a világos futóval. Ahogy ezt megejtettem, végigjáratom tekintetem a táblán, és egy lemondó fújással nyugtázom, hogy milyen rosszat mozdultam. Így már nagyjából a következő lépésben csúfos vereséget fogok elszenvedni a saját magam ellen folytatott mérkőzésben.
Kiábrándultan megrázom a fejemet, és a folyosóra sétálok, hamarosan a nappali bejáratába érve, eltekintve a kanapé felé. A lány idő közben megágyazott magának rajta és eldőlt, a támla felé fordulva, háttal az ajtónak. Aludni azonban még nem alszik. Hallom a szuszogásán, szívverésén. Szomorúságát, feszültségét pedig szinte tapintani tudom a levegőben. Vonásaim ellágyulnak kissé, szigorú élük elveszti erejét. Búsan figyelem elszontyolodott kis beszerzőm kanapén heverő alakját a kellemes sötétben, és lassan közelebb sétálok hozzá.
Lehajolok, fehér ujjaim közé fogom a pokróc tetejét, és óvatosan feljebb húzom rajta, hűs kezemet betakart vállán nyugtatva még finoman egy kicsit. Tudom, hogy neki is rosszul esett ez az egész, pedig olyan körültekintő voltam, amennyire szerintem csak lehettem. Megfordult a fejemben, hogy megijed a dologtól, esetleg kellemetlenül érinti majd, ilyen indulatokkal viszont nem számoltam. Újra és újra megdöbbent, mennyire hasonlítunk, mégis mennyire különbözünk mi, vámpírok és emberek. Látszólag közös nevezőn lehetünk, végeredményben mégsem értjük meg egymást, hiszen egészen mások az értékek és a mértékek. Egy halandó ép ésszel fel se tudja fogni, hányakkal kerültem már a legkülönbözőbb kapcsolatba, és azt végképp nem, hogy a tetemes mennyiség mit sem von le az ismeretségek minőségéből. Ahogyan azt sem, hogy milyen azonos, mégis mennyire más az értékrendem, a szokásaim, a határaim, a hozzáállásom, az ügyeim elintézési módja. De nem is kell felfogni mindezt. Elég elfogadni, még ha nehéz is.
Szomorkásan, elmerengve nézek lefelé a már elpihent, de még ébren lévő, zaklatott lánykára, miközben ráérősen felegyenesedem Tőle. Nem tudom még, mibe fogok ébrenlétem hátralévő óráiban, minden esetre legjobb volna talán, ha hosszan elfoglalnám magam, és megvárnám, amíg Kíra reggel felébred, hogy válthassunk még pár szót. Ne vágjon így neki a napjának!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Neheztelhetnék a feleletemre bólintását követő megjegyzés miatt, jelesül, hogy végül is érthető, hogy az igazgató engedélyt adott, hiszen ilyenkor már nem kódorognak erre megcsapolható kisgyerekek. Mert nyilván svédasztalnak tekinteném őket, és jókedvűen falatoznék belőlük. Ez egyértelmű. Sértésnek vehetném tehát ezt a feltételezést, ez azonban nagyon ostoba dolog volna, tekintve, hogy teljesen jogos ez az elképzelés, még csak általánosításnak sem általánosítás. Hiába tartom magam szelídnek, ettől még emberek vérével táplálkozom, és nem elhanyagolható, hogy ösztönlény vagyok. Akármilyen önuralmat tanúsítsak, tényleg beüthet akármi, még ha ennek esetemben kicsi is az esélye. Vámpír vagyok, ennél fogva veszélyes. Pont. Kár volna vitatkoznom ezzel, vagy személyeskedésnek vennem a lány szavait.
Csupán bólintok tehát arra, amit mond, viszont ahogy eldarálja azt, amit, erősen összevonom sötét szemöldökömet, fejem kissé oldalra biccentve fürkészem a lányt, mintha legalábbis valami ázsiai nyelven szólalt meg. Azokat nem igazán értem.
- Ez... kellemetlen lehet. - véleményezem az elhangzottakat vontatottan. Pontosan tudom, miért közölte ezt velem, csak éppen semmi értelme. Ha elkapnám Őt, és innék belőle, pont nem érdekelne, van-e anaemiája, vagy sem. Nem gátolna a belőle való fogyasztásban. Legfeljebb többet kéne igyak belőle, szóval ez a felvetett betegség igazából csak hátrányára volna. Már ha belé akarnám vájni a fogamat, Ő pedig komolyan anaemiás volna.
- De nem hiszem, hogy vérszegény lenne. - teszem aztán hozzá, elé tárva gondolatomat. Ezzel nem lebuktatni akarom. Nem mintha ne volna elég egyértelmű, hogy csak a tőlem való tartás beszél belőle. De lássuk be, ez egy elég vérszegény próbálkozás volt... Na jó, bocsánat. A lényeg, hogy amit közlök Vele, azért teszem, mert a megfigyeléseim alapján így gondolom. Nem hiszem, hogy beteg volna.
- Nos... nem tartom fel tovább. - kezdek neki a búcsúnak.
- Visszategyem őket? - kérdezem a magamhoz vett könyvekről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kis beszerzőm kezd megnyugodni, és úgy érzem rajta, jól esik neki visszafogott kedveskedésem. El fog tudni aludni, még ha egyelőre fáradt ébernek tetszik is, lehunyt szemmel kuporogva kanapémon. Lefogadom, hogy agya lázasan jár még az előbbieken, de valószínűleg már nem túl sokáig. Álomba fogja gondolkodni magát. Hagyom neki.
Elsétálok Tőle, ki a nappalimból, és csöndes ténykedésbe kezdek, noha nem hiszem, hogy Kírát bármi zavarná az alvásban. Azért én mégis egy távolabb eső helyiséget választok a földszinten arra, hogy nekikezdjek egy diktafon megszerelésének. Ősrégi darab, nagy eséllyel nem fogom tudni megjavítani. Ha így lesz, akkor majd másra felhasználom az alkatrészeit. Sokáig piszmogok Vele, és végül mégis sikerrel járok. Ezt követően teszek egy kellemes, kora hajnali sétát, aztán visszatérek a házamba, és vetek egy pillantást a szunyókáló kanapébitorló felé.
Nagyon kedves és úriemberhez méltó gondolat volt részemről, hogy megvárom, míg felébred a lány, de mindig elfelejtem, mekkora áldozat ez. Nem gond, ezt sem átallom meghozni az ügyért, ettől még viszont rajongani nem rajongok érte. Felkel odakint a nap, ellenőrzöm, minden függönyömet behúztam-e a házban, aztán felsétálok a hálómba, csöndben szenvedni. Fogalmam sincs, emberi léptékben mihez hasonlíthatnám ezt az érzést. Mintha a szervezet legyengült volna egy hosszan tartó, rémes betegségben. Igen, ez talán elég kifejező. Ilyen nekem a nappal.
A hálószobámban egyből megérzem, hogy Kíra itt járt. Ahogy nagyjából mindenhol ott hagyta az illatát a lakomban. De semmi gondom ezzel. Furcsálltam volna, ha nem fedezi fel az összes zugát. Nappali gyengeségem okozta, fancsali ábrázattal ülök ágyamon, amikor neszezésre leszek figyelmes lentről. A leányzó felébredt. Pompás. De nem támadom le, megvárom, míg magához tér. Én se vagyok oda érte, ha rögtön az ágyból kikelés után beszélni kezdenek hozzám. Komolyan, legtöbbször azt sem viselem el, hogy bárki akár csak hozzám szóljon.
Valamivel már kevésbé kelletlen vonásokkal ücsörgök az ágyszélen, amikor Kíra odalibben a küszöbömre. Ráemelem álmoskás tekintetemet, ahogy kopogtat az ajtófélfán. Nem bírom és nem is akarom megállni: lágyan elmosolyodok. Ez most az én jó reggelt kívánságom.
- Hogy aludtál? - érdeklődöm meg Tőle rekedtes hangomon, nagyon-nagyon remélve, hogy tényleg kiszökött már belőle az elmúlt este indulata.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Végigpillantok a lány könnyed, nyári ruhás, összetűzött hajú valóján, miközben idesétál hozzám. Lenézek rá magam mellé, ahogy helyet foglal baldachinos ágyamon, és valószínűleg én is elásítanám magam, ha ez a reflexem nem kopott volna már el, vagy ha volna olyanom, hogy levegőhiány. Hiszen álmosságomhoz egyébként nagyon illene a megmozdulás. Hallgatom elmondását arról, hogy megy majd nyitja az Ajándékboltot. Igen, említette már nekem, hogy kapott ott munkát, és megelégedésemre szolgált, hogy úgy döntött, ez nem befolyásolja abban, hogy a beszerzőm maradjon.
Megemelem szemöldököm, ahogy látszólag a tárgyra tér, aztán terel egy keveset azzal, hogy az állapotom felől érdeklődik. Mielőtt szóban felelnék, megráncolom orromat, ezzel már elővetítve a hamarosan elhangzókat.
- Nem vészes, csak... olyan bágyadtnak, nehéznek és kimerültnek érzem magam. Nem vagyok oda érte. - próbálom meg leírni, mi van velem ilyenkor, és véleményezem is, bár elég gyengéden fogalmazok.
Válaszom után csak némán fürkészem Kírát magam mellett, aki végül rátér arra, amit az imént felvezetett. Sötét szemöldököm ismét megemelkedik, ahogy legelsőnek ostorozni kezdi magát, és mindezt keze takarásából teszi. Felszabadulok kicsit, ahogy megsejtem, mit szeretne megosztani velem, így nem könnyű nem elmosolyodni azon, ahogy az ujjai közül kandikál rám. De próbálok, hiszen ez akkor is egy komoly beszélgetés. Hagyom Őt, hadd szedje össze a gondolatait. Egyelőre eléggé hebeg-habog. Amíg várom, mi sül ki ebből, szelíden figyelem Őt, fehér kezeimet lazán combjaimon nyugtatva, amelyeket jócskán szétvetve tartok ültömben. Hajam szokás szerint kék tekintetem elé lóg kissé. Nyugodtan pislogok lefelé Kírára, aki végül hátradől mellettem, felhagyva a túlgondolással, és megtalálja a szavakat, rövidre, velősre fogva őket. Nekem ez a mód tökéletesen megfelel. A tartalom pedig különösképpen.
- Köszönöm. - felelek ennyit a lánynak csöndesen, ám annál áthatóbban. Hátrapillantok rá vállam fölött, ahogy hanyatt fekszik ágyamon, és csak szemlélem némán. Nem akarnék fölösleges szócsépléssel elrontani semmit. Barátságos, meleg fényű szemekkel pislogok rá még egy ideig, aztán felállok az ágyról, és komótosan sétálgatni kezdek a hálómban, nekiállva kigombolni ingemet. Most már tényleg ideje lesz lefeküdnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mikor a lány tegnap reggel magamra hagyott, hadd dőljek le végre aludni, mindkétszer hasonlóan reagáltam a távozása bejelentésére: amolyan hümmögésfélével. A különbség annyi, hogy az első elköszönésnek számított, a másodikat meg már félálomban hallattam az ágyamból.
Este tiszteletemet tettem egy kiállításmegnyitón az amszterdami Mauritshuis Múzeumban, majd hajnalban hazaérkezvén írtam egy levelet Kírának, amit becsúsztattam a sátra nyílásán, miközben Ő az igazak álmát aludta. Valószínűsítettem, hogy meglátogat majd a következő éjjel, legalábbis minden esetre záros határidőn belül betoppan hozzám, de biztosra akartam menni, hiszen lett még volna egy sürgősen megbeszélendő ügy a múltkor, csak jobbnak láttam halasztani. A kézbesített, borítékba zárt papíron tehát annyi állt, hogy várom Őt este a házamban, ha ráér.

Kilenc múlt, a nap nem túl rég bukott alá, én viszont már egy ideje ébren vagyok. Olyannyira, hogy nem csak hogy ittam már egy pohárka vért, hanem ahelyett, hogy szokásomhoz híven még egy-két órát köntösben lófrálnék otthonomban, magamra dobtam egy inget meg egy nadrágot, és kényelembe helyeztem magamat a nappalimban. Zokni persze nincsen rajtam, legfeljebb cipőbe hordom, de abba se mindig. Mezítláb üldögélek tehát a kanapémon, lazán begombolt ingemben, előrehulló hajjal, hosszú combjaimra támasztott fehér, P-90-es Gibson gitárommal, aminek éppen a húrjait állítgatom átszellemülten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem bizony. A képességeim révén akár orvosnak is mehetnék, hiszen bárkinek jellemezni tudom a saját egészségi állapotát, tekintve, hogy egy álltó helyemben hallom a szívverését, érzékelem pulzusát, beazonosítom szervei működésének milyenségét, meg úgy en bloc nyitott könyv előttem a szervezetének minden tulajdonsága. Egyedül a szaktudásom hiányos ehhez, hiszen ebben a tudományágban kevésbé merültem el az eddigiekben, valamint indíttatásom sem sok van rá. Különben is, mégis ki az, aki egy vámpírorvoshoz járna a betegségeivel és -ne adj Isten- a sérüléseivel? Ezt magam sem vállalnám be. Azért az önmegtartóztatásnak is van egy határa.
Kellett nekem a sebeket emlegetni a gondolataimban: a könyvtáros leányzó annyira izgul a jelenlétemben és válik idegessé saját reakcióitól, hogy ajkaiba harap és kiserken a vére. Éppen csak szája felé pillantok, mély levegőt veszek, és másfelé irányítom figyelmemet. Jelesül: engesztelő kedvességére. Hálásan biccentek neki, ahogy leint, hogy hagyjam csak a levett köteteket, majd hallgatom további mondandóját, szelíd, bár koncentrációmtól kissé feszültebb vonásokkal.
- Semmi gond. - rázok aprót fejemen, tincseim éppen csak megrezzenek. Tökéletesen megértem, hogy fél kicsit egy halhatatlan vérszívóval kettesben az éjjeli, elhagyatott könyvtárban. Elhiheti, hozzászoktam már ahhoz, amit kiváltok az emberekből, és az övénél jóval szélsőségesebb reakciók sem zökkentenek ki túlzottan komótos letargiámból.
- Köszönöm, és... kérem, tekintse majd meg ezt a listát! - nyúlok farmerom másik hátsó zsebébe, mint amiből a levelet halásztam elő, átadva egy papírt a leányzónak.
- Jeleztem az igazgató úrnak, hogy a felém tanúsított kedvességükért cserébe szívesen bővíteném néhány kötettel a könyvtár állományát a személyes készletemből. Azt mondta, szerinte Ön örömmel venné ezt a felajánlást, így bátorkodtam összeírni azokat a műveket, amiktől megválnék. - árulom el, mit tartalmaz ez a bizonyos felsorolás. Nagyjából harminc tétel szerepel rajta címmel, szerzővel, a kiadás dátumával és a könyv állapotával. Ez utóbbi a legtöbbnél a jó megjelölést kapta, noha javarészt legalább száz éves kiadványokról van szó. Mindig vigyázok a holmijaimra.
- Ha átnézte, jelezze, melyekre tart igényt! Akár mindet megkaphatják. - bólintok, vállat vonva. Mind szép és igen értékes könyv, én viszont már eleget forgattam őket, és nem fűz hozzájuk semmilyen emlék, vagy ha mégis, már elfelejtettem, szóval nem lehetett annyira érdekes. Itt sokkal jobb helyük lesz.
- További szép estét! - köszönök el lágyan, rekedtes hangomon. Végigpillantok a lányon, elnézek még a fránya hangulatvarázsos kötet felé, majd könnyed lépteimmel áthaladok a hosszú szőnyegen, kisétálva a teremből, magára hagyva a könyvtárost birodalmában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Hallom, hogy megjött a kis beszerzőm. Már az erdőben idevezető lépteiről felismertem, szóval nem lepődöm meg, ahogy hamarosan benyit. Nem zavar, hogy ennyire otthonosan mozog itt. Végül is mit számítana nekem, hogy kopog vagy sem? Különben is, ha nem akarnám, hogy bejöjjön, bezárnám az ajtómat. Ilyesmit azonban egyáltalán nem szoktam tenni.
Csak tovább szöszölök a gitárommal, miközben Ő jókedvűen rám köszön a konyha felől valahonnan, aztán nemsokára belibben hozzám a nappaliba, és máris csacsogni kezd valami kutyáról. Egyelőre fel sem nézek rá. Pengetek még egyet-egyet az utolsó, beállításra szoruló húron, csak ezt követően engedem az érkezettre tekintetem, végigjáratva azt könnyed, zöld ruhás valóján. Ha valamiért szeretem a nyarat, akkor az ez. A lányok meg az Ő laza kis ruháik.
- Szeretnéd befogadni? - teszem fel logikus kérdésemet. Hiszen olyan csillogó szemekkel mesél a levélcsócsáló blökiről és olyan sajnálattal kóborságáról, hogy rögtön ez merül fel bennem. Biccentek Kírának, hogy üljön csak le ide mellém.
- Volna egy elég komoly megbízatásom a számodra. - kezdek bele a kutyás téma után abba, amiért idehívtam, és ehhez félre is teszem a Gibsonomat, óvatosan, a nyakánál fogva támasztva a földre, neki a kanapém szélének.
- Szeretném, ha új forrást keresnél nekem. - nézek rá vissza a rendezkedésből, felsőtestemmel jobban felé fordulva, miközben mélyen a szemébe nézek üdén szétálló hajam keretéből.
- Kéne valaki, aki az egészségügyben vagy annak közelében dolgozik. A lényeg, hogy legyen hozzáférése vérkészletekhez, és el tudja intézni, hogy néhány adag ne hiányozzon senkinek. A pénz nem számít. - részletezem, mi volna a feladat, és a végén kiejtem azt a mondatot, amit remélem, a lány az eszébe vés, és ha kell, alkalmazza majd a beszerzés során. Nagyon könnyedén megnyílnak a kapuk, és az emberek igen segítőkésszé vállnak a hatására.
- Viszont ez nem teljesen törvényes. - teszem hozzá, továbbra is nyílt lapokkal játszva.
- Megértem, ha nem vállalod, vagy ha Te csak felderíted a terepet és a többit rám bízod. Az is nagy segítség volna. - tisztázom, hogy nem áll szándékomban ilyen ügyletekre rákényszeríteni. Az Ő döntése, hajlandó-e kockáztatni. Az esetek nagy részében olyan beszerzésekkel akarom majd megbízni, amelyeknek semmi köze az illegalitáshoz. A vérszerzés egy olyan kényszerű üzletelés az életemben, amely ilyen szinten kockázatot jelenthet. Egyébként nem vagyok éppen egy alvilági figura. Nyílt, átható tekintettel, türelmesen figyelem a leányzót, mit szól az elhangzottakhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bólintok neki a gondolatára azzal kapcsolatban, hogy legjobb volna mugli körökben próbálkoznia. Egy varázskórházba bemenni ilyennel tiszta lebukás lehet. Szerintem akadnak olyan mágikus intézmények, amelyek már fel vannak készülve hasonló megkeresésekre, és csak arra várnak, hogy lecsapjanak a készleteikből csemegéző vérszívókra. Habár nekem ez pont nem puszta nassolás, hanem alapvető szükséglet.
Végigvárom a lány kérdéseit, és milyen jól teszem! A legutolsóra fogok legelsőként felelni, csak előbb lesütöm kicsit a szememet közénk, hogy alaposan végiggondoljam, amit mondok. Ismét Kírára emelem aztán tekintetemet.
- Úgy vettem észre, hogy nem teljesen elégítenek ki a feladatok, amelyekkel megbízlak. Hogy talán vágynál valami komolyabbra is a változatosság kedvéért. Ez pedig elég komoly. - felelem nyugodt hangon, kis beszerzőm csinos vonásait tanulmányozva közben. Igazából nem lehetett nem kiszúrni, hogy a lány most már szeretne egy érdekesebb megbízást. Mondjuk már az elején leszögezte, hogy nem bevásárolni akar nekem, meg ilyen csippcsupp ügyeket intézni. Nem mintha ilyeneket akartam volna valaha rásózni. Viszont be kell valljam, ettől a mostani teljesítendőtől meg már féltem kissé. Szóval különben nem, egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban. Ez azonban most másodlagos. Ki kell ezt próbálni, meg kell tapasztalni.
- Ha gondolod, tényleg csak járd körbe a témát, és ha eljutsz odáig, hogy már behatóbban ismered a lehetőségeket, eldöntöd, akarod-e folytatni, vagy a továbbiak intézését átadod nekem. - variálom át kicsit az imént elhangzottakat a kérdés fényében.
- Minél hamarabb kéne. - állok neki megválaszolni a többit.
- Legfeljebb másfél hét múlvára. - adok azért meg egy végső határidőt.
- Olyan forrás kéne, aki tud heti egy litert biztosítani. A leosztás mindegy, csak tartsa magát ahhoz, amit ígér. - pontosítok igényeimen. Kaphatok két hetente két litert, vagy havonta négyet. A lényeg, hogy a fejadag állandó legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem tudhatom pontosan, mi történt a lánnyal a múltban, csak erős sejtelmeim lehetnek, azt azonban biztosra veszem, hogy bár az eset megzavarta elméjét, azért nem veszítette el teljesen az eszét. Érdekelne, milyen volt előtte. Egy percig sem hiszem, hogy egészen más személyiség lett volna, talán csak valamivel komolyabb, mint most. Kevésbé szórakozott, bohókás és a hangulatait váltogató. Ahogyan pedig látom rajta, képes mérlegelni és nagyjából józan döntéseket hozni, arra jutok, hogy az elméje nem károsodott visszafordíthatatlanul, csak összekuszálódott benne minden. Ugyanolyan ez, mint az én vámpírrá válásom. Fiatal halhatatlanként valamelyest elveszítettem önmagamat, nem tudtam kezelni még az új körülményeket, a belső indíttatásokat.  Kellett idő, amíg megtanultam egyensúlyozni a személyem és ösztönöm között. Kíra ugyanígy van. Most már ez Ő. Önmaga összetettebb, kevésbé kiszámítható változata, akinek nem csak a világgal, hanem saját magával is nehezebb dolga van. Azonban pontosan az állapota miatt könnyebben kezeli mindezt. Hiába a nagyobb megmérettetés, a hozzáállása optimálisabb.
Szelíden bólogatok arra, ahogy igazából csupán csak hangosan gondolkozik. Egy-egy közlése az, ami engem ténylegesen érint, ez pedig az a része, amiben tisztázza, hogy vette az adást. Kíváncsi leszek, hogyan alakul ez a feladatteljesítés. Azonban, ha bármilyen okból nem jönne össze, az szemernyit sem befolyásolja majd a kis beszerzőmhöz való viszonyulásomat. Annyit fogok leszűrni, hogy ilyen melókat nem adok neki. Dehát szerencsére ezen a megbízatásom kívül hasonló nem is nagyon akad. A többi már mind törvényes üzlet. Ettől még persze mind érdekesek és egyáltalán nem hétköznapiak.
- Nem. - rázom meg finoman a fejemet, ahogy Kíra egy kis fejszámolás után eljut a következtetésre, hogy havonta egy embernyi vért sem fogyasztok.
- Ha naponta meginnék valakit, akkor sem múlna a szomjam, szóval... nem sok értelme volna. - magyarázom meg a dolgot, bár sejtem, ez is olyasmi, amit halandó fejjel nem lehet könnyű felfogni. Hiszen, ha Ők jól bezabálnak, rosszul lesznek és sokáig nem kívánnak ételt, illetve ha rendszeresen táplálkoznak, nem éheznek. Nálunk ez nem így van. Mi, ha nem iszunk, elgyengít és megőrjít a szomjúság. Ha iszunk, akkor erőre kapunk, azonban csak még jobban vágyjuk az újabb adagokat. Ezt jelenti az én mértéktartásom. Annyit veszek magamhoz a vérből, amennyi szükséges ahhoz, hogy ne veszítsem el önmagamat, a szomjúságomat pedig egyszerűen elviselem.
Ha már témánál vagyunk... ráérősen végignézek a mellettem ülő leányzón, leragadva pár hosszabb pillanatra nyaka tájékán. Nyelek egyet, aprót nyalok a számon, és lesütöm a szememet. Csöndesen torkot köszörülök, térdemen babráló, fehér ujjaimra nézve, aztán egészen lassan emelem rá tekintetemet ismét Kírára.
- Szabad? - teszem fel udvarias, táncra felkérő hangú kérdésemet lágyan, pillantásomat jelentékenyen a lány nyakára szegezve, aztán szemére emelve ismét, tekintetemben finom várakozással. Ha dobogna a szívem, most gyorsabban tenné. Fantomérzésként azonban így is lüktetni tetszik mellkasom, fejem és egészem a kellemes izgalomtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Révetegen gyönyörködök a lány arcán megjelenő kifejezésben, ebben a vágyakozó, izgatott mosolyban, aztán pislogok kettőt, ahogy felpattan azzal, hogy várjak. Tekintetem követi Őt. Részemről üldögélek tovább lazán a kanapémon, és ahogy rájövök, hogy ez a fejtegetés kicsit hosszabb lesz, komótosan, kényelmesen dőlök hátra. Hosszú lábaim széles, hanyag terpeszben. Fehér kezeimet combjaimon nyugtatom.
Szám nem, de szemeim egyre vidámabban fénylenek, és sápatag vonásaim is egészen ellágyulnak Kírát hallgatva, ahogy csak csacsog és csacsog arról, mennyire lázba jött ettől az egésztől és hogy mennyire különleges dolog ez a számára. Teljesen normális, amit érez, és egyáltalán nem beteges. Elhiteti, ezer és egy beteges dologgal találkoztam már életem során. Ez nem az.
Hamarosan észbe kap, hogy kissé belelendült a mondókába, azonban amiatt kár aggódnia, hogy éhezem. Hiszen, ahogy megbeszéltük az imént, ez nálam alapvető állapot, ráadásul egy pohárka vért megittam ébredés után. Már említettem neki, hogy úgy nem iszom közvetlenül emberből, ha mardos a szomjúság. Nem, azt nem lehet. Amire most készülök, az olyan, mintha halandóként napokig kenyéren és vízen tengődtem volna, most pedig végre hozzájutnék néhány finom, ínycsiklandozó falathoz.
Az azonban tény, hogy már nagyon vissza kell fogjam magam, hogy ne rántsam le a kanapéra, és vágjam belé agyaraimat nyomban. De jófiú vagyok. Közel a cél, kibírom. Olyannyira közel van, hogy a lány kecsesen elsöpri haját az útból, és nemes egyszerűséggel helyet foglal hosszú combomon. Végigpillantok rajta kissé, és méretes kezemet derekára simítom.
Még utoljára a szemébe nézek, majd lepillantok a nyakára. Szabad kezemet tarkójára simítom, hűs ujjaim vége tincsei közé csúszik, miközben elkezdek lassan odahajolni hozzá. Könnyeden, egy apró sóhajjal eltárom ajkaimat, melyek közül kivillannak szemfogaim. Jobban Kíra tarkójára fogok nagy kezemmel, így tartva Őt magamnak ahhoz, ami következik. Lehunyom szememet, és egy nedves kis kattanással belemerítem tűhegyes fogaimat. Fájni ez nem igazán fájhat, viszont minden bizonnyal egy igen különös érzés. Forrón szusszanok rá a lány bőrére, miközben hűs ajkaim lágyan tapadnak rá, és kellemesen szívni kezdem Őt. Először csak erősebben lélegzem, aztán olykor tompán, szinte kéjesen mordulok egyet.
Ahogyan gondoltam: kis beszerzőm vére egyszerűen mennyei. Nagy testem olykor megrezdül, hullámzik egyet alatta, mígnem ez a mocorgás csaknem folyamatossá lesz. Hosszú kezemmel néha markolok egy kicsit nyakán, haja alatt. Nem iszom belőle sokat, viszont elnyújtom, minden egyes pillanatát kiélvezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem szeretném abbahagyni. Folytatnám még hosszan, hosszan. De nem szabad. Mindjárt leállok, de addig még egészen lágyan szívogatom a lány nyakát, masszívan szuszogva, mint egy ragadozó, aki az elejtett zsákmányt falatozza bőszen, elégedetten a sikeres vadászat után. Tartom magamnak Kírát, mind derekát, mind nyakát gyengéd eréllyel fogva, majd egy tompa, sajnálkozó kis nyögést hallatok, ahogy érzem, most már mindenképpen be kell fejezzem.
Ugyanolyan halk, cuppanó kis kattanással, mint ahogy pár röpke perce belé merítettem őket, most kihúzom belőle hegyes fogaimat. Kába tekintetem résnyire tárom csak fel, lenézve a két pontszerű sebre, amit okoztam, és mielőtt akármi máshoz fognék, lehúzom a kezem a lány nyakáról, hüvelykujjam egyik agyaramhoz emelem, és éppen csak egy apró szúrást ejtek ujjbegyemen, hogy kiserkenjen vérem. A vöröslő cseppet rákenem harapásom nyomára, amely ettől beforr, mintha ott sem lett volna. Pár perc múlva pedig majd a szolid vérveszteség okozta elgyengültség is ki fog illanni kis beszerzőmből, az iménti figyelmességem nyomán.
Végignyalok számon és fogaimon, hogy egyetlen rájuk tapadt csepp se vesszen kárba, aztán lehajolok még Kírára, mikor észreveszem, hogy bár sebei eltűntek, egy kevés vére még kiszaladt gyógyításom előtt. Nekiállok lecsókolni, és ajkaimhoz képest forró nyelvem hegyével szépen lenyalni, csöndesen szuszogva a lány nyakába. Ahogy aztán ezzel megvagyok, hagyom lehunyva szememet, és homlokomat Kíra halántékára simítom, élvezve még adománya okozta mámoromat. Szemfogaim még mindig előbújva, egészen csöndesen sóhajtozom, mintha csak így lélegeznék. Bal kezemet továbbra is derekán nyugtatom, jobbom pedig újfent nyakára csúszva. Szórakozottan cirógatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Aprót fújok és engedem felszökni kissé szemöldököm, mikor a lány bejelenti, hogy ha lehetne választani, így halna meg, amikor eljön az ideje. Nem igazán tudom beazonosítani az érzést, amit a közlése kivált belőlem. De azt hiszem, valami kellemes meglepettségféle az, még ha ez elég bizarrul hangzik is azt tekintve, mit mondott. Fejemmel továbbra is hozzábújva, fogom Kírát ölemben, miközben Ő megváltoztatja iménti véleményét. Homlokráncolok, és felnyitom kissé homályos fényű, kék szemeimet, a lányra nézve közelről.
- Nekem nem volt az. - osztom meg Vele szelíd hangon saját tapasztalatomat erről a halálnemről, amelyben nekem természetesen részem volt. Viszont másokkal ellentétben én nem úgy könyvelem el, hogy anno visszavonhatatlanul elért a vég, és így most egy járkáló hulla vagyok. Nem. Bennem ez olyan, mint amikor mondjuk valakit súlyos baleset ér, és a kórházban leáll a szíve, végül azonban az orvosoknak mégis sikerül visszahozniuk. Más kérdés, hogy az én visszakapott életem egy egészen új élet lett.
- Pedig nem tudtam, hogy nem halok meg. - árulom el csöndesen, nehogy azt gondolja, könnyű nekem kellemesnek gondolni, amikor cserébe beléphettem az örökkévalóságba. Akkor, ott fogalmam sem volt még róla, hogy ez így lesz.
Érdekelne, egészen pontosan miért gondolta meg magát kis beszerzőm az iméntiekben, faggatni viszont semmi kedvem nincsen. Ráadásul egészen érthető az első és a második álláspontja is. Hiszen egyértelmű, hogy kedvére való volt, amit az imént tettem Vele, azonban kétség kívül sokakat megrémíthet, hogy érzik, miként szívják ki belőlük elcsigázottan a drága, értékes életüket. Persze, lehet, Ő egészen más okokból változtatott a véleményén. Kifejti, ha akarja.
Közelről szemlélem a lányt békésen, kielégítetten csillogó szemeimmel. Hűs, hosszú kezem nyakán tartom, hüvelykujjammal arccsontja alatt simogatva, míg balom változatlanul derekán pihen. Engedem tekintetemet lekúszni ajkaira, aztán visszaemelem szemeire. Nagyon adja magát a helyzet, és szívem, ösztöneim szerint habozás nélkül élnék vele. Az eszem azonban türelemre és mérlegelésre int, noha gondolataim tompák még kissé a vérivás kábulatától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Értem már, hogy érti. Igazából már a gondolatmenete elején világos lesz, azonban hagyom, hogy kifejtse. Kellemes hallgatni, ahogy így belefeledkezve magyaráz, és figyelni közben elmerülten csillogó szemeit, megrezzenő tincseit, élettel teli vonásait. Nem, nem most lettem egy csapásra ilyen baromi romantikus. Alapvetően az vagyok, csak talán egy kevésbé megszokott módon. Ha ehhez a depresszív természethez, ami nekem van, még romantika sem párosulna, elég megkeseredett, rémes alak volnék. Még így is sokszor az vagyok. Legalábbis gyakran mogorva, kelletlenkedő és túlontúl egyenes.
Egyetértően bólintok, ahogy azt mondja, hisz benne, hogy van az élet után valami. Valami más. Úgyszintén így gondolom. Lehet, röhejesnek tetszhet egy hívő vámpír képzete, ám akkor is ez van. Halandóként részesültem egy alapvető neveltetésben, amelytől még évszázadok alatt sem láttam okát eltávolodni. Ha láttam volna, megteszem, de nem láttam. Nem mondom, hogy mélyen hiszek Istenben, vagy gyakorlok bármiféle vallást, csak azt, hogy nem tartok semmit sem kizártnak, és hajlok bizonyos teóriák felé.
Mivel az érzéseim és az észérveim idő közben sem jutottak egymással dűlőre, úgy határozok, egyszerűen csak engedek egy keveset az ösztöneim gyeplőjén. Ahogy mondandója végére ért, lepillantok ismét Kíra szájára, odahajolok, és egy egészen finom csókkal illetem, lágyan érintve -az enyémhez képest- forró ajkakat. Szemfogaim még kint vannak bár, nem sértem Őt velük. Lassan nyitom fel a szememet aztán, maradva hozzá közel. Orrunk összesimul. Csöndesen szuszogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Lágyan elmosolyodom a lány pajkos, költői kérdésén, amire eszem ágában sincsen bármit felelni, pláne nem, hogy megérzem kisugárzásán, mire készül, és nem csalatkozom. Lehunyom szemem, ahogy szám után kap, és keményet fújok. Szemfogaimmal nem sértem fel ajkát, tudok bánni velük. Nem adok esélyt neki rá, hogy megsebesítse magát, bár Ő egyértelműen nem vigyáz most erre, és az is tény, hogy nem volna ellenemre megint kóstolni Őt. De nem teszem. Eleget ittam mára, nem eshetek túlzásokba, és ez most különben sem az a pillanat. Ezt a csókot most tisztább fejjel akarom átélni, mintha a vére bódítana. Elég az, hogy magától a vágytól legyek valamelyest beszámíthatatlan.
Jelentősebben markolok nyakára, és vonom még közelebb derekánál, szenvedélyesen ízlelve a száját, nyelvemet is jócskán bevonva. Légzésem kemény, jelenlétem ereje egyre nő. Néha torokból hümmögök egyet a mohó csók közben, aztán végül elemelem Tőle ajkaimat, feltárva masszív fényű tekintetemet, szinte némán, éterien sóhajtva ki agyaraim között, belemarkolva kissé Kíra hajába tarkójánál, birtoklón szegve fel az államat, aztán mindössze néhány pillanat múlva uralkodó viselkedésem megadásba vált, ahogy elengedem megfogott tincseit, lesimítok vállára, és visszahajolok a nyakába, kedveskedő, apró csókokkal árasztva el, miközben mélyen magamba szívom illatát.
Tetszik nekem a lány. Azóta tetszik, hogy majdnem rám támadott a saját konyhámban egy husánggal. Szemrevaló és végtelenül helyes kis teremtés. Persze, nem ezért kértem fel, hogy legyen a beszerzőm. Az ilyesmi soha nem volt a stílusom. Azért kértem fel, mert életrevalónak gondolom. Szeszélyes természetű és bohókás, ez azonban számomra csak még vonzóbbá teszi. Olyan, amilyen én nem vagyok. Szeretem az ellentéteket. Azok egyúttal ki is egészítik egymást. Ha pedig így van, mi remek kis páros vagyunk. Hogy szerelmesek, szeretők, vagy mások? Nagyon remélem, hogy senki nem várja el, hogy ezt meghatározzam, és hogy megfeleljünk az ezekkel a kategóriákkal kapcsolatos berögzött elvárásoknak. Néha elcsúsznak ezen a hülyeségen viszonyaim, amit rémesen sajnálok. Emiatt vacilláltam még pár perce, lépjek-e. A döntést pedig végül meghoztam, és per pillanat nagyon jó döntésnek tartom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lehet, hogy már megint túl közel vagyok az iskolához. Dehát ez az a környék, amit kevésbé fedeztem fel még, ilyenkor pedig már úgysem igazán jár erre senki. Néhány merész kisdiákot kivéve, amilyen a közeledő lány is. Hallom a lépteit, lélegzetét, szívverését. Ez utóbbi egyre szaporább lesz, ahogy ráébred, hogy kilépett a komfortzónájából és ki tudja, mi van körülötte, amit Ő szabad szemmel nem vesz észre az esti sötétben. Apropó: nemsokára eljön a takarodó ideje a számára, nem? Vissza kéne mennie.
Részemről nyugodtan üldögélek az egyik padon, közel az erdő széléhez. Mikor a kis pálcafény, amely a jövevény helyét mutatja, már a rét közepén jár, odatekintek felé. Kiválóan látom Őt, még napszemüvegem takarásából is. Elsősnek tippelném az elkóborolt, barna lánykát. Végigpillantok még rajta, majd sápadt arcomat újra felfelé fordítom.
- Igen. - felelem kérdésére csöndesen, hiszen nem akarok én bujkálni, vagy lesből halálra rémiszteni reszketeg kis varázslótanoncokat, nem mintha olyan megnyugtató látvány lennék nyurga, árnyszerű alakommal, ahogy a vaksötétben üldögélek a padon. Válaszomat a csillagos eget figyelve ejtem meg, sötét lencséim mögül fürkészve a ragyogó pontokat, ahogy elkényelmesedve foglalom helyem, hosszú karjaimat a háttámlára vetve tartva, széles terpeszben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Megint meg kell állapítsam, ezeknek a bagolyköveseknek egészen csekély az életösztönük és a veszélyérzetük. Azt hiszem, erre mondják, hogy "nem tudom, mit szívsz, de én is kérek belőle", habár nekem ilyesmiket valószínűleg nem ajánlatos mondanom. A lényeg, hogy már megint itt ülök az éjszaka kellős közepén egy gyerekkel. Érzékelem, ahogy leül mellém a pad másik végére. Ahogy kérdez tőlem, egészen lassan leengedem a fejem a csillagkémlelésből, és oldalra nézek rá, felé fordítva napszemüveg fedte arcomat, bólintva neki egyet. Halljuk.
- Csak barangoltam a környéken, és végül ide lyukadtam ki. Szeretem néha csak úgy nézni a csillagokat. - adom meg egyszerű, már-már nyálasnak ható válaszomat. De ha ez van, akkor ez van. Az éjszakai ég elemi erővel vonz magához. Meglehet, azért, mert még nekem is távoli. A Földön semmi nem az. Hamar ott lehetek bárhol. Nincsenek korlátaim. A határ a csillagos ég. Rám ez nagyon igaz. Ettől függetlenül soha nem vágytam űrutazásra. Szeretem, hogy ilyen elérhetetlennek tűnik.
- És Te? - viszonzom az érdeklődést, ami szerintem a részemről sokkal jogosabb. Ilyenkor már nem igazán volna szabad a lánynak a kastélyon kívül bóklásznia. Aztán lehet, hogy tévedek, és ez egy ennyire szabadelvű iskola.
- Mikor van a takarodótok? - kérdezek rá most már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Én, mint beszédes ember. Az még szép baleset lenne. Egyáltalán nem vagyok beszédes, csak tény, hogy kevésbé korlátoznak olyan körülmények, mint másokat. Így például nem gondolok arra, hogy ne kéne éjnek évadján egy kislánnyal társalognom a réten. Jó, nem annyira kicsi, de az se zavarna, ha az lenne. És rendben, az is igaz, hogy felmerülni felmerül bennem, hogy a társadalom számára nem elfogadható ez, én azonban nem igazán törődöm azzal, mi elfogadható és kinek. Alapvetően törvénytisztelő vagyok és igyekszem nem ártani senkinek. Mi többet várhatnak egy vámpírtól? Viccesnek tartom egyébként, mennyire fenn bírnak akadni azon, hogy gyerekekkel beszélgetek. Szerintük komolyan számít nekem, hogy valaki hatszázhetven vagy csak hatszázharminc évvel fiatalabb nálam? Oké, persze, számít, hiszen más egy ennyire zsenge személyiség, mint egy olyan, aki a maga fajában érettnek tekinthető. Viszont azt akkor is nehezményezem, mennyire nem gondolnak bele a halandók, nekem milyen másak a léptékeim. Én belegondolok az Ő léptékeikbe, Ők az enyémekbe vajon miért nem? Rendben, nehezen fognák fel, de legalább megpróbálhatnák, vagy ha nem teszik, fogadnák el, hogy mennyire különbözünk. Nem mintha emiatt kéne jó szemmel nézniük, hogy egy kisdiákkal társalgok az éjszakai réten. Hanem egyáltalán. Sokaknak javára válna, ha többet társalogna gyerekekkel.
- Pedig szerintem jó lenne, ha utánajárnál. - véleményezem a takarodóidő kérdését, összevonva sötét szemöldökömet, hagyva lebukni napszemüvegem kerete mögé.
- Hiába nem tudod, mikor van, attól még megbüntethetnek érte, ha nem tartod be. - tájékoztatom erről, mert úgy látom, nincsen tisztában vele. Vagy ha igen, olybá tűnik, nem igazán tartja ezt szem előtt. Azonban a törvény nem ismerete akkor sem mentesít a felelősség alól. Ignorantia juris non excusat - mondják a latinok.
- Nem, nem foglak visszaküldeni. - rázom meg a fejemet, hosszú hajam belerezzen. Tudom, hogy zavarja a napszemüvegem. A legtöbbeket zavarja. Ennyi udvariatlanság, remélem, megengedtetik nekem. Szeretem hordani. Eleinte tényleg azért tettem, hogy ne lássák árulkodó, különös fényű tekintetem, napjainkra viszont egyszerűen a ruházatom részévé lett. A sötét lencsék mögül figyelem, ahogy a leányzó közelebb húzódik. Oldalra biccentem kissé a fejemet, tanulmányozón. Igen, már biztosra veszem, hogy tudja, mi vagyok, és nem fél tőlem. Ez nem okos dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azt hiszem, nem fáradok azzal, hogy feljebb emeljem a szemöldökömet, mert úgyis mindig össze kéne vonnom. Hiszen a lány csak csacsog és csacsog arról, hogy hálás, amiért nem küldöm vissza, és hogy mennyire jó, hogy ellógott, hiszen így találkozhatott velem, és a többi, és a többi. Komolyan nem értem ezeket a kölyköket, de kezdem úgy gondolni, hogy nem is kell. Újra és újra erre a következtetésre jutok.
- Nem igazán. - felelem csöndesen, rekedtes hangomon a kérdésére, elszórakoztatnám-e valami történettel vagy akármivel. Egy részről nem vagyok az a terjengős, mesélős típus, más részről... nem is értem, ezt hogyan gondolta. Mégis, mit akarna hallani? Nem szeretem az ilyen általános felvetéseket. Ennyi erővel megkérdezhette volna, hogy vagyok. Ezzel az érdeklődési formával a világból ki lehet kergetni. Jó, nem, nem lehet. Kevés dologgal lehet. Túl sok mindent éltem már meg ahhoz, hogy a kelleténél jobban felbosszantson akármi is. Általában rájátszom, hogy azért észrevegyék magukat.
Válaszom után egyszerűen hallgatok, és ismét felnézek az éjszakai égboltra. Ha kérdez tőlem, válaszolni fogok neki, de nem fogok itt mesélgetni a nagyvilágba. Mi vagyok én, a nagyapja? Persze, korra a szép- vagy akár az ősapja is bőven lehetnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Halandó ember valóban nem vagyok, társaságkedvelő viszont különben igen. Csak éppen a társaságnak a hallgatag, megfigyelő részét képezem. Ha azonban a társaság velem együtt áll két főből, szeretek akár hosszabb kifejtésekbe bocsátkozni. Szóval azzal nincs gondom, hogy együtt legyek másokkal. Viszont ettől még a magányt is élvezem. Igazából alapvetően azt szeretem inkább.
- Nem lehet rosszat kérdezni. - rázom a fejem a mentegetőzésére.
- Ismerem mindet. - bólogatok aztán a csillagjegyes kérdésére, bár gondolom, minden csillagképre gondolt ezalatt. Néha elszórakozom azzal egyébként, hogy váltogatom, ezekben az ábrákban szemlélem-e éppen az éjszakai eget, vagy egészében gyönyörködöm benne. Teljesen más a két látvány.
Felemelem fehér kezemet, és felmutatok hosszú ujjammal az égboltra, elkezdve felsorolni néhány olyan csillagképet, amelyet viszonylag egyszerű megmutatnom. A Kis Göncöl, a Hattyú, a Pajzs, a Hiúz, a Nyíl, a Sárkány és a többi. Ujjam végével a csillagaik felé bökök, miközben említem őket.
- Különben az Orion a kedvencem. Csak az sajnos ilyenkor nem látható Magyarországon. - teszem még hozzá, miközben leeresztem kezemet, vissza a combomra, sötét lencséktől takart tekintetemet ott hagyva a mennybolton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Van helye a kis beszerzőmnek örökkévaló életemben, státuszt azonban valóban nem aggatnék rá. Nem alacsonyítanám le, bélyegezném meg azzal a kapcsolatunkat. A tapasztalataim azt mutatják, hogy bárki, akit valaha is megpróbáltam beskatulyázni, mindig valahogy jelentéktelenebb lett végül a számomra, mint azok, akikről máig nehezen mondanám meg, mik voltak nekem. Még Teremtőm is. Hiába rendelek hozzá egy konkrét meghatározást, amely abból ered, hogy Ő adta nekem a halhatatlanságot. Ezen túlmenően azonban Atyámat sem bírnám, és nem is akarnám kategóriába kényszeríteni. Hiszen Ő is és a többiek, akik annyira kedvesek a számomra, olyan sok mindenek nekem, hogy arra vétek lenne egyetlen szót ráaggatni, hiába akadnak nagyon szép szavak. Örülök hát, hogy Kíra sem akar kikövetelni ilyesmit magának, és bár ezt ki nem mondta hangosan, érezni érzem rajta. Érzem rezdülésein, hallom sóhajain, láttam azon a csinos arcán.
Kedveskedve kényeztetem éppen a lány nyakát hűs csókjaimmal, melegen szuszogva a bőrére, mikor is megérzem, ahogy lehúzza rólam rám font karjait, és keze mellkasomra, ingem gombjaira kalandozik. Ügyesen kioldja őket, és amint az utolsóval is megvan, felemelem fejemet, és a szemébe nézek. Mélyről lélegezve, eltökélt fényű tekintettel merítem el pillantásomat az Övében, aztán elkezdek felemelkedni ültömből, hagyva, hogy szinte csak lecsusszanjon hosszú combomról, miközben továbbra is fogom Őt méretes kezeimmel.
Leengedem vállaimról kigombolt, fekete ingemet, ahogy hamarosan már Kíra fölött magasodom, a kanapé előtt állva fedetlenné lett, sápadt, szálkásan izmos felsőtestemmel. Csak nézek lefelé a lányra néhány várakozástól feszült, kellemesen fülledt hangulatú percig, majd eleresztem nyakát és derekát, de csak hogy megfogjam jobbommal -enyémhez képest- kis kezét, és elinduljak Vele kifelé a szobából, magunk mögött hagyva nappalim vibráló terét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Újra és újra felmerül bennem az ilyen találkozások alkalmával, mekkora baromi szerencséjük van ezeknek az embereknek, hogy Velem hozta Őket össze a sors és nem valamelyik fajtársamnál. Azok képesek lennének nálam jóval nyájasabban viselkedni, hogy elnyerjék a halandó bizalmát, aztán meg elszürcsölgessék vacsorára.
- Azért más vámpírokkal ne nagyon nézegess csillagokat, meg üldögélj egyedül egy padon éjnek évadján, ha lehet... - ajánlom neki szelíd, ám határozott hangon. Elég életveszélyes esti szórakozás ez alapvetően.
Különben, bár nem mondok a felvetésére semmit, nem haragszom, hogy ennyit beszél. Ha zavarna, már itt sem lennék. Nem vagyok az az udvariasságból csöndben szenvedő fajta. Megszoktam már, hogy a halandók csak csacsognak és csacsognak, de megértem. Szükséges ez ahhoz, hogy ne kerüljenek a társadalom peremére. Aki túl hallgatag, arra hamar rányomják az anti-szociális bélyeget.
- Az Orion csillagképnek hét jól látható csillaga van, egyébként összesen olyan tizenhét. - kezdek neki a kért mesélésnek. Nem mintha kívánságműsor lenne, de most jól esik beszélnem kicsit erről a témáról, és a szavaiból úgy veszem ki, nem igazán jártas benne, így nyilván különlegesnek és újszerűnek találja elmondásomat.
- Egy harcost, vadászt ábrázol. A hét fő csillagból kettő a váll, kettő a láb és három alkotja az övét. Ez a három csillag nagyon népszerű minden kultúrában. Az ókori egyiptomiak például róluk mintázták a gizai piramisok elhelyezkedését. - osztom meg a lánnyal ezt az érdekességet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nagy lelkesedésben és teljes izgalomban ücsörög mellettem a fiatal leányzó, élete egyik nagy élményét élve át azzal, hogy velem találkozott. Érzem a pulzusán, látom a tekintetén, leolvasom arcvonásairól. Tetszik ez a hozzáállás. Mindig becsültem, ha valaki ennyire értékeli azt, amiben részesül.
- Szívesen. - bólintok csöndes szóval hálájára. Felnézek még az égre, majd magam elé tekintek a fűre, és leveszem napszemüvegemet. Elteszem dzsekim belső zsebébe, és régi fényű pillantásomat a lányra vezetem magam mellé.
- Ha felismered, hogy vámpírral van dolgod, udvariasan vegyél búcsút, és menj emberek közé! Ne maradj így egyedül velük, mint most velem! Ha a helyzetet felmérve úgy érzed, nem fog elengedni, hiába köszöntél el, akkor sikíts! Kiálts segítségért! - osztom ki neki tanácsaimat, egy pillanatra sem sértődve meg azon, hogy fajtársaimról eképpen érdeklődött. Sőt. Nagyon okos lépésnek tartom. Mást pedig tényleg nem hiszem, hogy tehetne egy ilyen kislány, minthogy próbálja jelezni, hogy bajban van. A futás vagy a támadás mind hasztalan volna.
- Ellenkező esetben a véredet veheti, és a helyzet az, a legtöbbünket nem szokta érdekelni, milyen következményekkel jár a harapása. Ezt követően pedig talán megbabonáz, hogy elfelejtsd, mi történt Veled. - vázolom fel neki, mire számíthat a többi vámpírtól. Arra, hogy nem lesznek rá tekintettel semmilyen szempontból. Ez a csúf igazság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lehet, hogy lassacskán magára hagyom a lányt, hátha kedve kerekedik a visszavonulásra. Akárhogy is, jobb lenne, ha nem kószálna egyedül ilyenkor, még ha közel van is a tanodához. Tudom, hogy a személyemmel itt tartom. Ha elbúcsúznék, talán visszaballagna szépen, és idővel megkeresné az ágyát. Azonban erre a kérdésére még felelek.
- Hogy azért nem hajt végre delejezést az áldozaton, mert nem érdekli, hogy tilosban jár, vagy mert megöli. - vetem fel a további eshetőségeket azon kívül, hogy a vámpír megigézze azt, akiből ivott. Persze, van még egy lehetőség, amikor azért nem babonázunk, mert a vért önként adták nekünk. Azonban most én csak a veszélyes, erőszakos eseteket ecseteltem, a viszonylag békéseket nem. Ha én iszom valakiből, ez utóbbit alkalmazom. Törekszem rá legalábbis.
- Megyek. - jelentem be egyszerűen távozásomat.
- További szép estét. - búcsúzom a fiatal lánytól. Nem hívom fel rá a figyelmét, hogy ideje lenne végre visszamennie a kastélyba, és ennél erélyesebben sem terelem arra. Majd megy, ha már úgy van kedve. Felemelkedem a padról nyurga alakommal. Felnézek még az éjszakai égre, majd el a kastély barátságos fényei felé, aztán le a kis boszorkányra, és hirtelenjében már sehol nem vagyok. Hűlt helyem marad csupán az éjjeli réten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ismét egy környéken bolyongó este. Napnyugta után kivánszorogtam az ágyamból, köntösömben kóboroltam egyik szobából a másikba, ittam, aztán magamra kaptam egy felül gombos, sötét pólót, egy fekete farmert, bakancsszerű cipőmet, dzsekimet, majd orromra toltam Ray Ban napszemüvegemet, felmartam a laptopomat, és kisétáltam a házamból. Ráérősen vettem léteimet az erdei ösvényen, mígnem a faluba értem.
Ledobtam magam a Boglyas téren egy padra, és ügyködni kezdtem gépemen. Megírtam egy Edictum cikket, aztán jó ideig figyeltem a baglyokkal megrakott, fura szökőkutat, majd a csillagos ég felé révedtem, amit a park fáinak lombjai kereteznek. Most is így ülök a tér szélén, szétvetett lábakkal, elkényelmesedetten, gondolataimba merülve. Végül szusszanok egyet, és felkelek, kisétálva a macskaköves úton magára a Fő utczára. Az otthonokból már csak pislákolnak a fények, idekint pedig alig jár valaki. Mindössze egy férfi bagózik a közelben. Nem látom, csak érzem és hallom. Érzem a füstöt és az alak maszkulin illatát, valamint hallom a cigaretta égésének sercegését, valamint a jellegzetes légzést, ami a dohányzáshoz párosul. Sötét lencsék fedte tekintetem a már bezárt boltok kirakatait kutatja, ahogy haladok előttük, egyre közeledve az idegenhez, azonban továbbra sem tekintek felé.
Megállok a régiségüzlet tárlata előtt, ahol egy hegedűt pillantok meg. Nagyon szép darab. Kíváncsi lennék, hogy szól. Nagyon kíváncsi. Lehet, megkérem Kírát, hogy vegye meg nekem. Én nem tudok nyitvatartási időben ellátogatni ide. Álldogálok csak a kirakat előtt, háttal a dohányzó férfiúnak, nyurga valómban, sápadt, hosszú kezemben a laptopomat lógatva combom mellett, napszemüvegem takarásából tanulmányozva a pompás hangszert, szabad kezemmel a kirakat szélének támasztva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A napközbeni szeszélyes időjárás az én halhatatlan életemből teljesen kimaradt, hiszen végigaludtam az egészet. Igaz, nem túl jól, és a megszokottnál is mogorvábban ébredtem. Még az az egy pohárka vér sem sokat segített a kedélyállapotomon, éppen csak rendbe hozott annyira, hogy letörlődjön az a végtelenül fásult, mélabús kifejezés az arcomról. Most egyszerűen csak kelletlen és unott az ábrázatom. Ilyen képpel lépek ki házamból, miután magamra dobtam néhány ruhát.
Lemondóakat fújok egész végig, ahogy az erdei ösvényen haladok kifelé a fák közül.  Mi a frászt kezdjek magammal? Ilyenkor egyáltalán semmi kedvem nincs semmihez. Pár hetente így ébredek, ilyen mély világfájdalommal és tökéletesen érdektelenül mindenre. Még az sincs ínyemre, hogy nekifogjak valami új kísérletnek, zenét komponáljak, filmet nézzek vagy elugorjak valahová, messze a falutól. Semmi nem izgat fel. Egy kicsit sem. Úgy veszem hosszú lépteimet, ahogy mások egy fárasztó nap után kullognak haza a munkából.
Megyek, amerre a lábam visz. A tó környékén kötök ki, út közben nem sokakkal találkozom. Viszont ahogy elnézek a stég felé, meglátok egy ücsörgő szőkeséget ott. Remek, pedig ki akartam sétálni arra. Mondjuk ettől még megtehetem. Bár társaságnak nem vagyok most a legjobb, így remélem, Ő kivételesen nem szól hozzám, mint a legtöbben. Nem értem, miért váltom ki ezt az emberekből. Vagyis értem, csak nem mindig rajongok érte. Jó, ez sem igaz annyira. Általában jól esik a társaság, még ha én magam nem is keresem olyan bőszen, illetve nem sok tanújelét adom annak, hogy élvezném. Minden esetre úgy döntök, kimegyek a stégre, ha már arra indultam. Sápadt kezem a dzsekim zsebébe dugva, könnyedén veszem jelentős, mégis suhanó, bakancsos lépteimet a fadeszkákon, körbenézve olykor sötét hajam alól a környéken, haladva az ismeretlen szöszi felé árnyszerű, nyurga alakommal. Vagyis hát mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Éppen hogy felébredek és köntösben bolyongok a házamban, amikor már érzem, hogy valami nem stimmel. Furcsa, tompa hangulatok kavarognak bennem. Nem az enyémek. Ezek valaki olyannak az érzései, akiből ittam és akivel kapcsolatban úgy döntöttem, figyelni fogok rá a messzeségből. Viszont egyelőre nem gondolkozom erről eléggé tisztán. Túl szomjas vagyok. Elfogyasztok hát egy pohárka vért, élvezem kicsit a hatást, a mámort, elcsigázottan felöltözködöm, aztán nekiállok összpontosítani.
Kíra. Kíra nagyon feldúlt. Baromira ki van akadva valami miatt. A folyosómon járkálva érzem ezt egyre tisztábban és tisztábban, ahogy a padlóra pislogva koncentrálok a kötelékünkre. Azt várom, hogy elmúljanak a heves érzelmek. Ha más valakiről lenne szó, már elindultam volna a keresésére, azonban annyira már ismerem a kis beszerzőmet, hogy tudjam, milyen szélsőségesek a megnyilvánulásai. Ez a mostani azonban túl tartós. Igen. Határozottan hosszúra nyúlik, és egyre felfokozottabb. Baj van.
Nem telik bele egy-két percbe, és a házamban immáron hűlt helyem. A semmiből bukkanok fel az iskola bejárati csarnokában. Át tudom lépni a küszöböt, hiszen az igazgatótól engedélyt kaptam az intézmény látogatására. Belecsöppenek hát a jelenet közepébe. Randalírozás nyomai, egy fiatal srác a földön, éppen most vágott egy átkot a lányhoz, aki pedig egy üvegdarabbal kaszabol egy képet. Mi a...?
Egy röpke pillantás vetek még a fiúra, aztán Kírához lépek. Az emberi szem számára felfoghatatlan gyorsasággal, mégis óvatosan kapom ki a kezéből az üveget, egyszerűen eldobva azt valamerre, hagyva elcsúszni a folyosó kövén, aztán megragadom a vállát, lehajolok hozzá és markáns fényű tekintetemet az övébe merítem. Egyből megállapítom, hogy valami nincsen rendben Vele. Nem önmaga. Közelről nézem Őt, gyengéd erővel tartva, próbálva rájönni, mi ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hamar felmérem, hogy az átok, amit a lány kapott, elnémította, ám szemei elég beszédesek, nem kellenek ide szavak. Megvet, elutasít velük, ahogyan egész, törékeny testével úgyszintén erre törekszik. Dehát mégis mi történhetett Vele? Nem hiszem, hogy a fiú okozta volna ezt nála. Nem illik a képbe. Ő inkább megfékezni próbálta, ahogyan látom. Akkor mégis mi ez az egész?
Észreveszem, mire készül Kíra, a srác azonban még időben leszereli. Magam is megtettem volna, de hálás vagyok a fiúnak, hogy ellebegtette a pálcát, ezt egy biccentéssel jelzem neki, ahogy lenézek rá oldalra, majd visszakapom szemeimet Kírára, gyorsan magamhoz ragadva tekintetét.
- Nyugodt vagy. - közlöm Vele búgó hangon, szinte csak lehelve.
- Egészen nyugodt. Békés. - folytatom szavaimat, mintha csak tényeket közölnék, mintha csak leírnám a lány hangulatát, ezzel delejezést hajtva végre Kírán. Megbűvölöm, hogy azt tegye, azt érezze, azt gondolja, amit mondok neki. Egyáltalán nem örülök, hogy erre vagyok kénytelen, ám a helyzetben nem látok más megoldást. Az imént le akart döfni a pálcájával, az Istenért!
- Mi történt? - fordulok a sráchoz, lenyugtatott, eltompított kis beszerzőm vállait fogva továbbra is. Azt akarom, hogy beszámoljon nekem mindarról, amit tud. Míg várom, hallgatom válaszát, olykor-olykor a lányra sandítok, borúsan csillogó szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A szőke leányzó láthatóan nagyon elmerült valamiben. Ezt már messziről megállapítom, hát még amikor mellé érek, és lenézek rá. Rajzol valamit. Emberalakokat. Méghozzá teljesen belefeledkezve. De miért ilyen koromsötétben? Van esetleg valami képessége, amivel ilyen minimális fényviszonyok közt is lát? Összevont szemöldökkel, tanulmányozón figyelem Őt, zsebre tett kézzel magasodva mellette, és pár hosszabb pillanat múlva ráébredek, vakon alkot. Semmit nem lát a művéből, csak dolgozik rajta szorgosan.
- Üdv! - viszonzom a különös köszöntést röviden, noha most meglepően stílszerű ez az üdvözlet. Jó, nem mintha ne volnék alapvetően egy depresszív, melankolikus alkat, ez a mai este viszont a különösen fásultak közé tartozik. A kínált hellyel azonban egyelőre nem élek még, csak egészen a stég szélére lépek, és eltekintek messze a fekete hullámokon.
Ahogy a leányzó felém nyújtja megtekintésre a rajzát, csupán végigmérem kicsit, majd kiveszem sápadt kezeimet a dzsekim zsebéből, odahúzódom hozzá, és lenyúlok a papírért. Téved a szöszi, kiválóan látom az alkotását. Hunyorognom sem kell hozzá. Ő van rajta meg két srác. Nem kell nagy tudomány, hogy rájöjjek, mit jelenthet ez.
- Édes hármas vagy döntésképtelenség? - kérdezek rá a helyzetre ilyen lényegre törően, egyenletes, rekedtes hangomon, miközben visszaadom a lapot. Arról persze fogalmam sincs, hogy a lány nem tudja pontosan, mit rajzolt. Ami viszont az igazán érdekes, az az, hogy feltettem egy kérdést. Engem szoktak kérdezni, én magam meglehetősen ritkán kérdezek. Ha teszem, akkor is általában fontos dolgokról érdeklődöm. Olyanokról, amik meghatározzák az elkövetkezendőeket. Ez a kérdés azonban, lássuk be, nem éppen létfontosságú. De ez most egy ilyen este. Fura dolgokat hoz ki belőlem.
Mostmár leülök a lány mellé, hosszú lábaim szétvetve, bakancsom sarka letámasztva, térdeim felhúzva, karjaim rájuk nyugtatva, fehér kezeim hanyagul lelógatva. Várom a kis művész válaszát arra, a két fószer a rajzán a két pasija-e, vagy pedig két pasi, akik közül választania kell külső vagy akár belső kényszerből. Egyiken sem volnék meglepődve, tekintve, milyen veszélyesen szemrevaló a mellettem üldögélő hölgyemény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A fiú nem felel nekem, viszont feloldja Kíráról a némító átkot. Ez mondjuk így valószínűleg sokkal hasznosabb, hiszen tényleg úgy gondolom, a srác nem sokat tud arról, hogyan került a lány ilyen állapotba. Olybá tűnik, Ő csak véget akart vetni az ámokfutásának. Azt kell kideríteni, mi vezetett idáig.
- Rendben vagy? - nézek végig a diákon. Látszólag nem sérült, és lelkileg sem viselték meg túlzottan az események, de azért jobb rákérdezni. Ahogy nézem, szerencsére a fiúnak nem áll szándékában hanyatt-homlok segítségért rohanni, sem jelenteni bárkinek az esetet. Nem örülnék, ha itt találnának minket. Nem arról van szó, hogy a lánynak ne kéne felelnie majd a tetteiért, csak éppen láthatóan befolyásolt állapotban cselekedett, és mindenek előtt szeretnék az ügy végére járni. Ráadásul jelen pillanatban nem a könyvtár látogatása miatt vagyok a kastélyban, mint az engedélyezve lett számomra, ez pedig nem túl előnyös, még így sem, hogy a szorult helyzetet megoldani érkeztem.
- Kíra... - szólítom meg a lányt, kihívva a megbűvölt állapotból.
- Valószínűleg megátkoztak vagy megmérgeztek Téged. Nem vagy önmagad. Van róla sejtésed, ki vagy mi tehette? Emlékszel valamire? - kérdezem meg kis beszerzőmet, immáron lágyabban fogva vállait, figyelmesen tartva rajta markánsan, mégis barátságosan csillogó szemeimet. Nem értem pontosan, mi zajlik benne, az viszont nyilvánvaló, hogy a dühe egyik helyről a másikra irányul. Jelen helyzetben mindig arra, aki éppen próbálja meggátolni, lefékezni, hatni rá. Talán így, hogy megtudta, valaki ártott neki, az illető ellen fordul, és felfedi a kilétét. Remélem, így lesz! Ha nem, és Kíra ismét nekem támad, megint delejeznem kéne, amit nem igazán akarnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A srác nem tud semmit, pont ahogy gondoltam. Őt is érdekelné, mi van a lánnyal, azonban ezt Kírától nem tudjuk meg. Talán már éppen felkutatná az emlékeit, amikor ismét eluralkodik rajta ez a borzalmas kényszer, hogy ellent mondjon, hogy csak magával törődjön, hogy minden áron kiharcolja, amit akar és amit a fejébe vett. Lendíti felém a kezét, hogy megüssön. Persze, elkapom a csuklóját, szóval most már annál fogva tartom magamnál. Nem szorítom Őt, ám hiába rúgkapál, akkor sem fog megszabadulni tőlem
- Ne... - mondok csak ennyit a fiúnak, aki felajánlja, hogy megint megátkozza a magából ismét kifordult lányt. Annak semmi értelme nem volna. Láthatóan képtelen arra, hogy lenyugodjon. Ha rajta múlik, randalírozik tovább akár némán, akár beszédképesen.
- Valami átok érhette. De különben fogalmam sincs. - vallom meg a srácnak, úgy beszélve Kíráról, mintha itt se lenne. Igazából tényleg nincs. Ez nem Ő. Nem önmaga, hanem valami elfajzott változat. Közben összeáll a kép az összekaszabolt portréról és az indulatok alapjáról, ahogyan kis beszerzőm csak mondja és mondja a magáét. Tehát a diák, akinek a fotóját elcsúfította, valami iskolás szerelme lehetett. Itt vagyunk a helyszínen, a kastély falai közt, ahol az illető keresztülnézett rajta és ahova a kudarc emlékei kötik. A fiú viszont már minden bizonnyal halott. Így veszem ki a szavaiból. Ezért nem mondhatja el neki, mit érez. Megértem, ha feldúlt ettől, de... miért most? És miért ennyire? Mit csináltak Vele? Na jó, elég ebből a hülyeségből... Visszafogok a lány vállaira, egészen hirtelen, amitől tudom, egy pillanatra biztosan kinyitja a szemét. Nekem ez éppen elég, hogy megint elragadjam a tekintetét.
- Higgadt vagy. - beszélem be neki újfent.
- Minden a legnagyobb rendben. - bólintok, lélekbehatóan merülve el szemeiben, közel hajolva, és elkezdem kifürkészni gondolatait, emlékeit. Megtehetném, hogy megdelejezve elmondatom Vele a napja eseményeit, azonban az nem csak kevésbé volna hasznos, de még roppant megalázó is lenne. Inkább a gondolataiba mélyedek, keresve valami gyanúsat bennük. Azt a pontot, ahonnan ez az egész elindult. Látom, ahogy nem bír magával mit kezdeni, és úgy dönt, betör az iskolába. Visszább megyek hát, mígnem egy cukrászdában vagyunk, ahol egy férfi vigasztalja, de... a szeme se áll jól a fazonnak. Kíra nem vette észre a mesterkedést. Túl csüggedt volt ahhoz. Nemrég kapta a hírt a srác haláláról, ez az illető pedig jóhiszeműen bár, de kihasználta Őt. Nem látom a mozdulatot, de a férfi elégedett vonásaiból leolvasom, hogy a lány süteményébe tehetett valamit. Megmérgezték hát. Nem tudom pontosan, mivel, azonban akkor is világos, mit kell tennem.
Ismét kiengedem Kírát a bűvöletemből, majd kitárom ajkaimat, amelyek közül kivillannak szemfogaim. Végükkel felsértem a saját számat, lehajolok a lányhoz és megcsókolom. Csak remélni merem, hogy a srác nem próbál meg közbeavatkozni azok után, hogy szemfogaimat látva valószínűleg immáron ráébredt, mi vagyok. Lehet, elmondhattam volna neki, mire készülök, és hogy Kíra érdekében teszem, de csak nem dob rám semmilyen átkot. Nem hiszem, hogy az Ő tárából bármelyik nagy hatással lenne rám. Minden esetre most az a lényeg, hogy pár csepp vérem a lány szervezetébe jusson, kimosva belőle a szert, ami így eltorzította Őt. Erre pedig ezt találtam a legkézenfekvőbb módszernek. A száján át hamar beivódik a vérem.