Valóban más a gondolkodásunk és ezt mutatja a válasza is. Vámpír mitológiát még sohasem olvastam és nem is szándékozok.
-Csak egy magazint.-mutatom meg az újságomat. Gondolkozok a következő kérdésen, de Bibi kisegít.
-Igen szeretek divatosan öltözködni. És te? Milyen stílusú ruhákat szeretsz?-kérdezem egy kicsit a divatra térve. Ahogy megnézem a ruházatát úgy tűnik szépen öltözködik, de nem olyan kirívóak a ruhái. Ennek ellenére tetszik, főleg a szín, mert a zöld után a második kedvencem a lila. Végülis a ruhám nekem sem annyira feltűnő, hiszen egy egyszerű világoskék ruhát választottam, az öv helyén ezüst varrással. Még így is a bagolykövesek most látnak így először, mert az első pár hétben előnyben részesítettem a kényelmes cuccokat.

Dasha

Már nem tudom mennyi idő telt el, de lépteket hallok. Felülök és figyelem, hogy ide tart-e. Hamar rájövök, hogy valóban idejön, de ezen nem kéne meglepődnöm. Nem csodálkoznék, ha sokan járnának ide.
Egy lány lép be, akivel beszéltem már, de csak pár szót. Annyit tudok róla, hogy Levitás. Most viszont nagyon rosszul néz ki, ki vannak sírva a szemei és fáradtnak látszik. Fogalmam sincs mit tegyek, hisz nem voltam még ilyen helyzetben.
-Szia.-köszönök vissza, miközben felállok. Nem igazán tudom mit mondjak vagy csináljak, de megpróbálom összeszedni magam.
-Mi a baj? Tudok segíteni?-kérdezem kissé zavartan ácsorogva. Rám igazán nem jellemző  a határozatlanság, de most cserben hagy a tudásom.
-Vagy hagyjalak egyedül?-nem is ismerjük egymást, megérteném ha inkább egyedül maradna. Persze, ha úgy alakul amit tudok segítek neki. Őszintén szólva tőlem ez is furcsa, mert a legritkább esetben érdekelnek mások problémái, de ez a lány nem tett ellenem semmit miért ne segítsek? Egyelőre nem tudom mit válaszol, de figyelem a mozdulatait. Azon gondolkozok, hogy kimenjek vagy maradjak vele, de aztán úgy döntök, hogy ezt majd ő megmondja.
Egy lépést felé lépek, de még én se tudom eldönteni, hogy konkrétan felé vagy inkább az ajtó irányába. Ilyen helyzetből én legszívesebben menekülnék, de nem hagyhatom csak így itt.

Dasha

A kérdésemre egy nem éppen igaznak tűnő állítást kapok. Bár ha úgy vesszük nem hazugság, hiszen azt hogy valaki megvan sokféleképp lehet értelmezni.
-Azért szólj, ha tehetek valamit.-mondom neki. Kicsit talán korai, hogy én ilyeneket mondjak, de most ez tűnik helyénvalónak. Az hogy ő menjen ki számomra nem tűnik jó ötletnek, főleg ha azt vesszük, hogy ez a szoba nekem is rengeteget segített. Nyilván az én problémám semmi övéhez képest, de talán egy kicsit őt is megnyugtathatja.
-Dehogyis, nyugodtan maradj.-mondom sietve. Semmiképp sem akarom, hogy miattam elmenjen. Annyira furcsa nekem ilyen helyzetben lenni, segíteni valakinek teljesen önzetlenül, de most mi mást csináljak?
-Nem akarsz leülni?-kérdezem miközben én újra leülök az előbbi helyre, bár ülésem már merev és nem olyan laza mint előtte. Nem azért mert bejött valaki, sőt még csak nem is azért mert ez a valaki szinte teljesen idegen, inkább azért mert még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy itt legyek. Más lenne a helyzet ha tudnék valamit csinálni, de így hogy nem sokat tehetek eléggé feszülten figyelek.
Gondolom ő sem azért mondta, hogy maradjak mert a társaságomra vágyik, inkább csak azért mert nem akart elküldeni. Próbálom összeszedni magam, de elég nehezen megy, így elég érdekes lenne olyan valakinek nézni aki ismeri a hétköznapi énemet.

Dasha

Miközben ilyen semmiségeken gondolkoztam, ő leült szembe velem és feltett egy kérdést.
-Igen. A tiéd pedig Dasha, ha jól emlékszem.-néztem rá megerősítést várva. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy jól emlékszek, de ha mégse akkor nem kéne más néven szólítani. Miközben ő nem tesz fel újabb kérdést én is elbambulok a szoba pedig halványabb színre vált. Ez alapvetően ugyan nem az én stílusom, de most nem zavar.
Amikor a házamról kérdez próbálom mérlegelni miket mondjak. Nem szeretnék olyat mondani ami nem túl jó képet fest. Dasha miatt sem, de a házam tagjai miatt sem.
-Én különösen azért szeretem, mert nagyon összetartó ház, még ha ezt nem is mindig jó célból használjuk. A saját házukból lévővel segítőkészek, de kicsit hidegek.-gondolkozom mit mondhatnék még.-Tudom, hogy egyébként nem túl jó róla a vélemény és hogy azért ez nem csak pletyka, hanem ennek van valóságalapja, de én nagyon szeretem.-teszem még hozzá, hogy ne gondolja azt hogy nem szeretek ott lenni.
-És a Levita? Ott milyen?-ez a kérdés a kíváncsiságon kívül más dolog miatt is érdekel, de nincs benne semmi rossz szándék. Viszont ha nem Rellonos lennék, akkor még a kékekhez is illenék. Számomra a másik két ház elképzelhetetlen, de az ha oda kerültem volna nem is lenne furcsa.
Közben én is elgondolkozok, de ez engem sosem akadályozott abban, hogy a külvilágra is figyeljek, ezért figyelmesen hallgatom Dasha szavait is.

Dasha

Kis ideig csak némán ülünk egymás mellett. Én próbálok kitalálni valamit amivel előrébb viszem a beszélgetést, de nem jut eszembe semmi értelmes. A szoba is folyton változtatja a színét, először élénkvörös lesz majd halványodik. A madárcsicsergés és a virágillat pedig a tavaszt juttatta eszembe.
Az, hogy Dasha majdnem a rellonba került egy kicsit meglepett, de mivel nem ismerem mélyen nem kéne csodálkozni rajta.
-Úgy látszik ebben hasonlítunk, mert nálam is gondolkozott a levitán.-mondom neki mosolyogva. Elég gyorsan döntött, de azért nagyon vacillált.
Miközben a házáról beszélt jól esett csak hallgatni egy kicsit. Megtudtam, hogy ő nem könyvmoly, de szeret olvasni. Én azért elég sokat olvastam, de nem annyira vegyes témákról és nem is olyan dolgokat amiket egy levitás sokra tarthat.  Nem tudtam mit kérdezzek ezért csak csöndben hallgattam amíg mesélt.
Próbáltam felidézni máskor, hogyan ismerkedtem, de valahogy nem igazán sikerült. Abban sem voltam biztos mi az amit megkérdezhetek úgy, hogy ne a problémáját juttassa eszébe, főleg hogy nem is tudtam mi az pontosan. Voltak ugyan tippjeim, tekintve hogy szinte ugyanilyennek látom anyát mikor a biológiai apám jutott eszébe, de ezt a témát nem akartam firtatni. Viszont nem volt jó ötlet rágondolni, mert most az én haragom színezte a falakat élénkre. Igazából lehet, hogy ez nem túl kedves dolog, de a halála nem érdekel, végül is 1 éves voltam és nem foglalkozott velem, de azért annál inkább dühös vagyok, mert menekülnünk kellett és anyu amíg meg nem ismerkedett a nevelőapámmal folyton csak szomorkodott. Szerencsére gyorsan lehiggadtam és ezzel együtt újra halvány színek uralkodtak. Inkább azon a problémán gondolkoztam tovább, hogy mégis mit mondjak vagy kérdezzek.
-Van valami hobbid?-kérdeztem végül megpróbálva semleges témát találni.

Dasha

Amennyire tudtam próbáltam figyelni, de mindig elkalandoztak a gondolataim. Emellett kissé kínosan éreztem, magam mert megint megállt a beszélgetés. Az egyetlen kérdésem is, csak egy szerintem nem túl ügyes próbálkozás volt.
Igaz akár vehetnénk annak is, hisz megtudtam Dasháról egy keveset. Taekwondo és karate. Ez nem a stílusom, igazából sosem szerettem a harcművészetek. Verset írni sem próbáltam soha, de a táncot és a zenét én is nagyon szeretem.
-Táncolni nagyon szeretek. Mielőtt ideköltöztünk versenyszerűen műveltem, de azóta csak néha néha.-mondom neki elsőnek. Ez volt az egyetlen amit a muglik között csinálhattam. Igazából eléggé utáltam is emiatt, de a tánc iránti lelkesedésem nem vehette el.
-Illetve úszni nagyon szeretek. Mivel tenger mellett éltünk hamar megtanultam és imádom.-teszek hozzá még egy hobbit. A víz az én második élőhelyem, hogy így fogalmazzak. Ha volt valami gond otthon, sokszor mentem el úszni és ez segített megnyugodni.
Megint elgondolkoztam és nem is vettem észre, de azért az feltűnt hogy megint nem tudok mit mondani. Végül egy szerintem nagyon béna kérdéssel álltam elő.
-Van valamilyen állatod?-kérdeztem. Én már nem tudok mit kitalálni, most már lehet partneremé a főszerep. Átlagos esetben nem várnék erre, de ami nem megy azt én nem akarom erőltetni. Ez nem a beszélgetésre vonatkozik, hanem az én esélytelen gondolkodásomra a kérdéseken.

Dasha

Rátértünk egy kicsit a táncra. Ez nekem könnyebbség is, hiszen ez egyike azon témáknak amihez elég jól tudok hozzászólni.
-Modern tánc, de ezen belül és kívül is rengeteg féle stílussal ismerkedtünk meg. Neked van egy konkrét stílus amit szeretsz?-kérdeztem végül vissza. Én szinte az összes táncot kipróbáltam már vagy az órákon vagy egyszerűen csak egy videóból. Persze nem mindegyik tetszett meg, de legalább megismerkedtem velük.
-Én is szinte mindent szeretek ami a vízzel kapcsolatos. Egyébként Spanyolországban laktunk.-válaszolok kérdésére.-De a nevem angol,mert az apám angol volt. Ha szorosan vesszük én is, mert Angliában születtem, csak apa halála után el kellett jönnünk.-teszem még hozzá, hogy a második kérdésére is válaszoljak. Szinte egyáltalán nem emlékeztem Londonra, ezért nem is tartom magam angolnak, de ha ragaszkodunk a születési helyhez, mégis az vagyok. Ennek ellenére nekem az nem otthonom, csak egy hely mint a legtöbb másik ország.
Azt gondoltam, hogy az ő történetét nem kéne firtatnom így nem kérdeztem vissza, ha gondolja elmondja ha nem nem. Abban viszont én reménykedtem, hogy nem kérdez rá az utolsó mondatomra. Lehet, hogy elmondanám, de ebben nem vagyok biztos, ezért nem igazán örülnék ha érdekelné.
-Még nincs, de nem soká megyek választani valamit. Már nagyon várom.
Ugyan még nincs rendes elképzelésem, de majd a kereskedésben eldöntöm. Még nem tudom pontosan mikor, de még iskola alatt kell, hogy haza már úgy állítsak be, mert akkor a szüleim biztos nem gondolhatják meg magukat.

Dasha

Rátérve a tánc témájára megtudtam, hogy ő a hip-hopot szereti. Próbáltam már én is és eléggé élveztem, de soha nem akartam vele komolyabb szinten foglalkozni. Azt viszont, hogy csoportban táncoljak soha nem engedték volna, de amire én sem vágytam az nem is hiányzott.
A részvétnyilvánításra csak egy biccentéssel válaszolok. Megszoktam már ezt, bár ettől nem lesznek mások az érzéseim.
-Csak mert szeretnék egyet. És valószínűleg egy kisebb kutyust szeretnék.-sokáig csak varázslényeken gondolkoztam, de aztán meggondoltam magam. Mindig is szerettem a kistestű kutyákat és most itt a megfelelő alkalom, hogy kapjak is.
-Nekem eddig sosem engedték, hogy bármilyen állat legyen otthon. Most viszont kiharcoltam egyet.-mondtam mikor az állatai történetét mesélte el. Ha én az utcáról vinnék haza egy macskát otthon óriási veszekedés lenne. Most már végképp nem jutott eszembe egyetlen épkézláb kérdés sem. Éreztem, hogy a múltjáról nem jó ötlet kérdezősködni, így ezt a témát messzire kerültem.
Soha nem voltam jó az ismerkedésben. Ismeretlen a terep számomra, hisz első 7 évemben alig hagytam el a kertünk határait, utána pedig nem lettem az a mindenkivel kedves, mosolygós lány mint a legtöbben. Nyilván az is nagyban közrejátszott, hogy csakis a varázslókkal beszéltem, viszont a környék ahol éltünk leginkább a mugliké volt. Mostanra már mindegy is miért volt így, de nem tudtam újabb és újabb kérdésekkel bombázni az ismeretleneket.

Látszik, hogy Bella kicsit zavarban van, amire én is rásegíthettem a viselkedésemmel. Én már rég nem voltam és most sem érzem emiatt rosszul magam, de az elhatározásom megmarad. Mostantól kedves leszek vele, és nem leszek többet bunkó. Közben egy kicsit kuncogok rajta, mikor majdnem leejti a szemüvegét. Ezt tényleg nem rosszindulatból teszem és szerintem ez most látszott is.
Megtudom, hogy Londonból származik. Akkor jól gondoltam én is. Laktam ott egy darabig, de az én életemben nem játszott fontos szerepet.
- Szintén Angliában születtem, mert az apám angol, de rögtön utána Spanyolországba költöztünk. - válaszolok neki. - 10 éves voltam, mikor ide költöztünk. - tettem még hozzá. Nem vagyok valami nyitott, de mégsem szeretek semmit elintézni egy szóval. Az már nem én lennék.
- És te? Mennyi idős voltál mikor ide jöttetek? - kérdeztem én is tőle. Nem tudtam igazán, hogy mit kérdezzek, de tudtam, hogy most nekem kell beszélgetést kezdeményezni. Nem tudtam mennyire értene meg, ha azt mondanám, ami a szívemben van. Vagyis azt, hogy nem tartom még otthonomnak ezt az országot. Ugyan a családom aranyvérű és ennek megfelelően mi mást vennének, mint egy szép kúriát, de az mégsem olyan, mint Spanyolország? Ezt azonban inkább nem osztottam meg vele, hisz ezzel könnyen megsérthetem, ha szereti és ha hazájának tartja

Keiko

Tulajdonképpen amikor először hallottam erről az egész mesés napról, egy szóval reagáltam volna le, ha nem akartam volna tartani magam a kulturáltsághoz. Még jó, hogy jobban belegondolva nem is akkora hülyeség!
Elmentem hát délelőtt a jelmeztárba, majd egy kis válogatás után egy Anna hercegnő jelmezre esett a választásom. Ez ugyan tőlem a lehető legmesszebb áll, de a színészkedés soha sem okozott gondot és ez nem most fog megváltozni. Felvettem hát a ruhát, kétoldalt befontam a hajam, egy leheletnyi sminket tettem magamra és felvettem egy egyszerű fekete cipőt. Egy gyors pillantás magamra a tükörben, majd a megállapítás hogy nem is rossz és már indulhatok is.
Persze akármennyire is szeretek egyedül lenni, egy ilyen eseményre nem árt a társaság. Ennek fényében mentem oda egy akkor még tökéletesen ismeretlen lányhoz. Nem mondhatnám, hogy kicsit sem volt furcsa a helyzet, de végülis ha ő sem jön mással miért ne?
Ebben a pillanatban tehát éppen rá vártam a rét szélén. Valószínűleg könnyebb lett volna, ha tudom milyen jelmezben érkezik, de annyira csak nem lesz felismerhetetlen. Körbenézek a társaságon a legkülönfélébb öltözékeken és embereken. Sok ismerős van a tömegben, bár legtöbbjüket alig lehet megismerni a sok smink és a furcsa ruhák miatt. Nekem ez az egész azért is furcsa, mert sok iskolatársammal ellentétben soha nem képezte az életem részét a farsang vagy egyéb jelmezbálok. Érdekes is lett volna, hogyha iskolába nem mehetek gyerekek közé, de bulizni meg igen. Végülis a sok mottóm közül az egyik, hogy mindent ki kell próbálni egyszer.

Keiko

Miközben a lányra várok kicsit hülyén érzem magam. Én aki szinte soha nem megyek el bulizni, most egy jelmezbállal kezdek. Ez főleg azért érdekes, mert sosem voltam az a hercegnős típus, aki már kislánykorában arra vágyott, hogy a szőke herceggel éljen egy palotában. Mondjuk a húgommal és a kedvenc meséivel kezdtem belejönni a szerepbe.
Végre meglátom azt akire vártam. Mulánnak öltözött, de mint látom ő sem sokkal lelkesebb nálam. Én egyszerűen nem szeretek ennyire gyerekesen viselkedni. Ugyan a tömegből sokan nem értenének velem egyet, szerintem ezzel hülyét csinálunk magunkból.
Ilyen gyönyörű gondolatokkal neki indulni a dolgoknak is csak én tudok. Próbálok inkább arra gondolni, hogy akár jól is alakulhat a mai este.
-Szia! Szép jelmez.-köszönök miközben én is valami mosolyfélét hozok össze. Ennyire tudok bőbeszédű lenni, így inkább követem a lányt az italospultokhoz. Követem a példáját és én is elveszek egy poharat, bár fogalmam sincs mi van benne pontosan.
-Melody. És a tiéd?-kérdezek vissza miközben belekortyolok a kezemben tartott italba. Odamenni egy lányhoz akinek még a nevét sem tudom, de mégis magammal hívni egy rajzfilmhősös napra, tipikusan rám vall. Na nem mintha mindennap ilyeneket csinálnék, de ha valahova nem akarok egyedül menni, akkor az első szembejövő ember tökéletes lesz társnak. Lehet, hogy nagyon önző hozzáállásnak látszik, de nem érdekel. Ilyenkor soha nem zárom ki, hogy alakulhat köztünk barátság, ha viszont nem akkor egy pár órát elvagyunk aztán vége.
Most viszont gondolataimból visszatérek a jelenbe és abba, hogy a szokottnál is nehezebben jut eszembe bármi. Szerencsére még nem alakult ki a szokásos helyzet miszerint némán állunk egymás mellett.

Keiko

Nem igazán tudtam mit mondjak vagy mit csináljak, de reméltem, hogy mint mindig most is sikerül feltalálni magam. Végülis azért jöttünk, hogy szórakozzunk és ennek fényében próbálkozni is fogok.
-Igen a Jégvarázsban volt. Az a jégkirálynő kicsit másfajta feldolgozása.-mondtam mikor a jelmezről érdeklődött.-Én sem vagyok annyira otthon ezekben a mesékben, de a húgom mellett azért ismernem kell.-jegyeztem meg mosolyogva. Ő folyamatosan hercegnőkkel és mesékkel tud foglalkozni és nekem természetesen ugyanolyan jól kell tudnom a mindenféle szereplőket. Lina egyébként is nagyon más mint én, mindenben. Ha majd ide fog járni leginkább az Eridonban tudnám elképzelni, de semmiképp sem egy házban velem. Én valószínűleg sokat örököltem apámtól jó és rossz tulajdonságait egyaránt.
Miközben követem Keikót az italospultokhoz arról érdeklődik, hogy melyik házban vagyok.
-Hát igen nem nagyon mutatkoztam be.-mosolyodok el, mert ez egy nagyon enyhe megfogalmazása annak, hogy semmit sem mondtam magamról.-Egyébként Rellonos vagyok. Te pedig ha jól tudom Levitás.-elég sok emberről tudom melyik házba jár. Nagyrészt azoktól akikkel egy pár szót beszélgetve szóba kerülnek a barátai.
-Végülis bármelyik jó, de menjünk mondjuk hőlégballonozni.-döntök egy pár másodperces gondolkodás után. Életemben nem repültem még, persze a ritka alkalmakkor megtartott repülésórákon kívül. Megiszom gyorsan a kezemben szorongatott italt és elindulok célunk felé.

Keiko

Miközben a beszélgetés folytatódik megtudom, hogy Keikónak öccse van. Én is örültem volna egy kisfiúnak a családba, de azért Linát ugyanúgy szeretem. Nem sok ember számít nekem, de ő vezeti ezt az elit csapatot.
-Nekem bezzeg folyamatos a kiképzés hercegnőkből.-nem mondanám, hogy mindig örülök neki, de ha örülök ha nem akkor is néznem kell, így pedig inkább próbálom élvezni.
Kiderült, hogy valóban levitás, bár én már nem tudnám megmondani, hogy kitől és milyen helyzetben hallottam a nevét. Persze egész a mai napig nem kötöttem a nevet egy archoz.
Nemsokára hőlégballonozni indulunk, így lassan sétálunk oda hozzá, hogy aztán a levegőbe emelkedhessünk. Imádom a magasságot, ennek ellenére nem szeretek például seprűn ülni, de ha egy kényelmesebb helyzetben gyönyörködhetek a tájban, azt imádom.
-Főleg külső miatt, azt nem hiszem, hogy belsőleg hasonlítanánk.-tulajdonképpen nem mondhatom, hogy egy picit sem, de azért a mesében nálam jóval nyíltabb, barátkozósabb és ráadásul naiv. Ez az egyike azon tulajdonságoknak ami bennem egy hangyányira sincs meg.
-Na és te Mulánra? Mármint belsőleg?- érdeklődök én is. Az pont az a rajzfilm, amit annyira nem láttam sokszor, de nagy vonalakban ismerem a történetet.