Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A temető már önmagában is elég gázos hely éjszaka, nem kell még elrontani azzal, hogy szellemet idézzenek, amiből lehet, hogy vagy egy tömeggyilkos, vagy pedig egy zombi lesz, amit majd képtelenség lesz visszaverni, leátkozni és megsemmisíteni. Tény, hogy nem olvasott, vagy látott még az iskola előtt olyan történeteket, amikben ilyen borzalmas dolgok történek, de szerencsére - vagy nem szerencsére - van egy nagyon kedves, szőke szobatársa, aki szinte profi az ilyen témákban, mint a horror, vagy a misztikus dolgok. Röviden: volt alkalma már belenézni ilyenekbe.
A temetőben ülve jött csak rá a lányka, hogy talán neki is kutatnia kellett volna valamit ebben a témában, mert látszólag Juliennek még nem igen sikerül a dolog. Persze ezt úgy mondaná, mintha ő jobban tudná, hogy mit kell csinálni, pedig nem. Ha még utána is nézett volna a dolognak, akkor SE tudna most mit csinálni, jól ismeri magát, ugyanolyan ez, mint a tanulás: mindkettő öt percen belül kirepül a fejecskéjéből és semmire sem emlékszik. Meg hát más oka is van arra, hogy rosszabbak a jegyei, mint másnak, pedig tanul-ő, csak sosem jegyzem meg semmit. Meg általában mindig talál valami érdekesebb dolgot... vagy lemegy a erdőbe, vagy boldogítja a szobatársait. Esetleg még macskázik, de az utóbbi időben Poszeidón inkább felmenekül a polcon lévő kosarába és alszik, mint dorombol a gazdája ölében.
Julien most újra próbálkozott, ezúttal magyarul, amit ugyan értett a lány, de próbált nem törődni vele. Lehunyt szemekkel szorította a fiú kezét és próbálta szuggerálni a szellemet, hogy jelenjen meg, vagy csak egyáltalán adjon valami életjelet magáról, hogy egyáltalán itt van és hallja őket. Akár mennyire is próbálkozott, akár mennyire is szorította össze a szemét és markolta a fiú ujjait, csak nem akart előjönni az a pimasz kis szellem. Aztán egy varázsütésre, mintha csak sikerült volna a szuggerálása, felerősödött a szél, a fán maradt bagoly ijedten huhogva repült el és mire a lány kinyitotta a szemét, a lámpa eldőlt, a hercegnő pedig ijedten rántotta el a kezét. Nem hitte volna, hogy ez tényleg beválik, így érthető volt, hogy legelőször megijedt, mire azonban jobban körülnézett, újra csalódottságot érzett, a temetőben ugyanis nem volt senki.
- Ööö... most mi történt? - újra körbepillantott, de egy árva szellemet sem látott, de még csak valami olyan jelet sem érzékelt, ami a szellemre utalhatott volna. Pislogva a fiúra nézett, mintha valami tanácsot kérne tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Most mondja meg nekem valaki: hogy működik ez a lány? Most éppenséggel a szobájában kellene ülnie és tanulnia, nagyon tanulnia, mert attól függetlenül, hogy év eleje van, azért nem árt, ha belever valamit a kis fejecskéjébe. De nem, ő inkább újra meglépett a könyvek elől és a pálcáját, a rajzfüzetét és néhány mugli ceruzát magához szorítva iszkolt ki minél gyorsabban a kastélyból. Még a barátnőivel sem beszélt ma egy köszönésen kívül, annyira el volt foglalva a kiszökéssel, hogy még az órát sem nézte. És hát igen, ellógott egy órát, de amíg ezt valaki meg nem mondja neki, addig bizony nem fogja tudni. Komplikáció nélkül jutott ki a falak közül, még az iskola új rendőre, Dvéjni bácsi sem kapta el, de igazából azt sem tudja, hogy hogy néz ki a defenzor. Az évnyitón látta először és utoljára, hát akkor még is hogyan jegyezhette volna meg?
Most pedig hát itt ül a faház padlóján, háta nekidöntve az egyik babzsáknak, lábai felhúzva és combján fekszik a füzet, amibe most éppen egy tényleg mesteren szép rózsát rajzol. A ceruzát lassan húzza végig a lapon, közben ide-oda firkant valamit, néha elmaszatolja, de attól még a rajz csodás lesz. Sosem volt valami tehetséges rajzos, de tulipánt és rózsát mesterien tudott rajzolni, amiben talán még a profi művészek is csak néha előznék le. Amint kész van a rajzzal, sóhajtva hátrahajtva a fejét annyira, hogy haja szétterüljön a babzsákon, sóhajtva lehunyja a szemeit és most először az évben az árvaházra gondol, ahol két évig rostokolt csak, de még is olyan volt számára az a két év, mintha a fél életét ott töltötte volna. Szentesiéknél jó élete van, még is úgy érzi, mintha nem tudná ki is volt az igazi családja. Olyan, mintha a lényed egy része kiszakadt volna belőled és amíg az meg nem kerül, nem lesz teljes az életed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Akár mennyire is volt szörnyű az a két év, amit az árvaházban töltött, akár mennyire is volt jobb az új családjánál, még is valamennyire boldogan gondolt vissza arra a két évre. Talán az a lány, akit a falhoz vágott nem örült annyira neki, de ettől eltekintve, a sok olvasás és a magányosan töltött napok azért voltak valamilyen szinten jók is számára, mert tudta, hogy egyszer majd el fog menni onnan és soha többé nem látja majd az ott dolgozókat, vagy az ott lakókat. És bár a nagy napnál nem szívesen állt be a sorba, még akkor is remélte, nagyon mélyen legbelül, hogy most majd megállnak előtte és azt mondják: Ő. És kimondták.
Merengéséből lépések hangja húzza vissza a valóságba, az eddig lehunyt szemeit most kinyitja és úgy néz a belépő fiúra, mintha nem is tudná, hogy ki ő. Pedig nagyon is jól tudja. Nagyon is jól ismeri a fiút és ha még akarná se tudná elfelejteni. Most még is úgy pislog a belépőre, mintha az a fél év meg se történt volna. Csakhogy nem tud ilyen könnyen túllépni ezen, rendesen nem is beszélték meg a dolgot, csak úgy... elmentek.
- Szia - köszön halkan, a jegyzetfüzetét pedig magához szorítva húzza magát feljebb. Nem áll fel, még csak véletlenül sem akar belenézni azokba a barna szemekbe, amelyektől annak idején csaknem elolvadt. Nem tud mit mondani a kialakult helyzetre és úgy látszik Vincének sincsenek fölösleges gondolatai. Most tudatosul csak benne az, hogy ha nem jött volna le ide, talán nem találkozott volna Vincével és most meg lennének kímélve - mindketten - egy kínos beszélgetéstől.
- Öhm... elmehetek, ha... - látszik a lányon, hogy nehezére esik kinyögni a szavakat, még is olyan érzése van, mintha ezek csak simán jöttek volna ki belőle. Nem tud mit mondani, lesütött szemekkel áll fel és szorítja magához újra a rajzfüzetét, amin most jól látszódik a rózsa. Még csak meg sem próbálja eltakarni a fiú elől. Minek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Talán Vincének nem olyan furcsa a helyzet, mint neki, még is úgy érzi, hogy valamennyire a fiú is érzett valami furcsát. Mindketten érezték. Azért nem volt ez olyan komoly kapcsolat, a lány szülei már a legelején kijelentették, hogy nem fog ez olyan sokáig tartani és tényleg. Szemei a padlót fürkészik, de nem azért, mert nem mer ránézni a fiúra, hanem mert nem akar. Bár Vince azt mondja, hogy maradjon, ő még is menni akar. A pulzusa pillanatok alatt az egekbe szökik, vörös haja a szemébe lóg és még akkor sem mozdul, amikor Vince a zsákba süppedve olvasni kezd.
- Ez olyan furcsa - dobja hátra a haját, arcán pedig jól látható a mosoly. - Úgy teszel, mintha semmi sem történt volna, pedig te is jól tudod, hogy beszélnünk kell.
A szavak halkan buknak ki a szájából, igazából már a fiú érkezésekor, a legelső pillanatban, mikor meglátta, na akkor kellett volna ezt kimondnia, de csak mostanra tudta magát összeszedni. A füzetet még mindig magához szorítja, mintha az adná neki az erőt, a mosoly pedig csak nem akaródzik eltűnni az arcáról. Zöld szemei a fiúra ragyognak, füzetét a másik zsákra dobja, hátát nekiveti a falnak és egy sóhajtás kíséretében beletúr a hajába. Vince kérdésére csak megvonja a vállát és kifelé kémlel.
- Ezt tudok - válasza rövid, de tudja, hogy a fiú megérti. Sosem volt jó rajzos, rózsát is csak az iskolába kerülése utáni időszakban tanult meg rajzolni. - Szóval...?
Tekintetét visszafordítja a fiú felé, amolyan segélykérő pillantásként, de a fiú szemei újra a könyvet kémlelik. Egy újabb mosollyal az arcán fordul vissza a kijárathoz, amin most ugyan nem lát ki, de még előtte van a kinti erdő képe. Karjait összefonja maga előtt, szemeit újra lehunyja és a falnak vetett háttal lassan a földre csúszik. Most már tényleg beszélniük kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Soha többé nem akar ilyen helyzetbe kerülni. Elég egy találkozás is Vincével ahhoz, hogy úgy érezze, nem is kell több. Ahogy itt ül és a fiút nézi, tényleg azt érzi, hogy el kell mennie. Nem akar vele beszélni a fiú és most már igazából ő sem akar beszélni a fiúval. A rajzfüzetét nézi, miközben a fiúhoz beszél. Illetve most Vince kérdez vissza, amire csak egy mosollyal válaszol.
- Jól hallottad - nem ismétli meg a mondatot, a mosoly is lassan leolvad az arcáról. Lábait felhúzza, kezeivel átkarolja a térdét, tekintete visszakúszik a rajzfüzetben tündöklő rózsára.
Vince további mondatára direkt nem reagál, hallja ugyan és el is jut a tudatáig, de nem. Egyszerűen nem akar rá reagálni és nem is fog. Az a három hét - a szülei is megmondták - nem volt annyira komoly, hogy utána egy hónapig csokit zabálva néznie kelljen a romantikus filmeket. Nem, nem volt komoly.
- Értem én, hogy nem volt komoly és hogy neked már más tetszik - hangja nem remeg meg, nem is halkul el, látszik rajta, hogy nem zavarja a tény, mert hát miért is zavarná? - de nem tudom, hogy mi történt akkor. És ez... fura.
Elharapja a mondatot, feláll és a zsákhoz lép, hogy újra összeszedje a cuccait. Nem akarja megvárni, amíg a háztársa válaszol neki, még sem siet annyira. Ahogy a kezei között tartja a füzetét, felerősödnek benne azok az érzések, amiket nem akar érezni. Hevesen dobog a szíve, a pulzusa újra az egekben van, hirtelen nagyon melege lett és ha ez még nem lenne elég, kétszeresen is olyan béna lett, min volt. Ahogy elindul a kijárat felé, még egyszer ránéz a fiúra, aztán eltűnik a szeme elől. Odakint hidegebb van, így jobban összehúzza maga körül a talárját és lassan elindul a kastély felé.
Lezárta magában, Vincével meg még úgy is fog találkozni, de ez már mindegy. Eléggé lassú léptekkel távolodik el a faháztól, de Vincével a mai napon már semmiképpen sem akar beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Az idő egyre hűvösebb és hűvösebb, nem hiába; megérkezett az ősz, na meg éjszaka van. Julien bármit is mond, hogy nem fázik, a lány még a kabáton keresztül is érzi a csípős levegőt és a libabőrt karjain. Sosem volt fázós, szóval csak egy magyarázat lehet erre, mégpedig a szellem. Nem, persze, hogy nem gondolunk rögtön a megfázásra, elvégre erős ez a lány, nem jellemző rá az, hogy elkap valami vírust és rákényszerítik, hogy az ágyban maradjon. Dehogy, amikor kiskorában egyszer lázas lett, akkor is a lakásban mászkált zokni és papucs nélkül a hideg kövön. Az anyjáék jól le is szidták érte, de nem volt egy hétnél tovább beteg. Egyszerűen elkerüli őt a betegség. Hát a húgát már annyira nem...
Aztán a lámpa hirtelen eldőlt, ő elrántotta a kezecskéit, háztársa pedig felpattant. Egy ideig ő még a földön térdelt, felállította a lámpát és megpróbált újra fényt csinálni, de aztán inkább egy lumossal világított, felállt és a fiú kezébe nyomta a pálcáját. Ez igazából teljesen felesleges volt, hiszen Juliennek is volt pálcája, de most már nem veszi vissza tőle. Csak ha visszaadják neki. Ahogy körbepillantott a temetőben, szinte semmi rendellenességet sem lehet fellelni azt kivéve, hogy újabb szélroham érkezett.
- Még most sem fázol? - fonta össze a karjait. - Hideg van...
Persze, isteni csapás, hogy amint kimondta, a lámpa újra felborult, susogó hangot lehetett hallani és újabb szélrohammal kerülhettek kapcsolatba. A lány sietve végignézett a sötét temetőn, hosszasan időzve a mauzóleum melletti területen. Mintha mozogna ott valami. Az árny továbbsuhant és eltűnt a ház mögött, Alíz pedig, mintha megcsípték volna, felugrott és a fiút rángatva maga után a ház felé rohant.
- Ott van valami! - eszeveszettül rohant a kislány és a társa sem úszta meg. Körmeit még nem vájta bele a srác alkarjába, de a szorítása is épp elég szoros ahhoz, hogy egy pici piros folt azért megmaradjon a Venant kezén. Kicsit felpörgött most attól, hogy látott valamit, csak aztán nehogy pofára esés legyen belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Hideg van, de a fiút ez nem zavarja. Persze látszik a kezén a libabőr, de ő teljesen mást állít. Hát jó, akkor ne fázz, viszont Alízé marad a pulcsid. Talán visszakapod, talán nem kapod vissza, mindenesetre a biztonság kedvééért búcsúzz el a kabáttól, hátha nem látod többé. Hiszen olyan jó meleg, éjszaka meg nem jó egy szál pólóban ácsorogni, de ha neked ez jó, hát akkor jó.
A lámpával most már nem törődik, a fiú kezébe nyomja a pálcáját és ahogy körbepillant a temetőben, mintha érezne is valami természetfelettit. Hangokat hall és reméli, hogy a fiú is hallja. Mielőtt azonban megkérdezhetné, egy árny suhan el távolabb, ő pedig rögtön megragadja a társát és maga után vonszolja. Nem törődik azzal, hogy a fiú eleshet, nem is hallja a kiáltásait, csak fut, nehogy eltűnjön az árny. Aztán mire odaérnek, elengedi a fiút és csalódottan néz körül. Az árnyat sehol sem látja, hiába pillant körbe párszor.
- Elzavartad! - fordul a fiú felé szomorú arccal. Pedig már olyan közel voltak hozzá! - Tudom, hogy láttam valamit. Mozgott és volt... volt két piros szeme!
Igaz, hogy kiszínezi kicsit a valóságot, piros szem sosem volt, a lányka igazából egy macskát látott, méghozzá sárga szemekkel, de ezt nem vallja be magának. Nem szeret csalódni, mert annak általában sírás lesz a vége, szóval amíg még lehet, kapaszkodik ebbe a kiszínezett rajzba. Körbe-körbe forog, mint az előbb Julien, csak a lányka sokkal lassabban. Aztán megint megpillantja. Izgatottan kapaszkodik bele a fiúba, közel hajol hozzá és a lámpa felé mutat.
- Ott van, látod? - suttogja a fiú fülébe, közben az említett hely felé pislog. A lámpa felborult és nem fénylik már, így nem lehet pontosan kivenni, hogy mi is van ott. Azt azonban mindketten láthatják, hogy az a valami nagyobb, mint egy macska és nincs piros, világító szeme. A lány felhördül és feléjük néz, mire a lány most már erősebben kapaszkodik bele a francia kezébe. Szíve izgatottan dobog, nagyokat pislogva kukucskál ki a fiú keze mögül és közben azon gondolkozik, hogy milyen lény lehet ez.
- Zombi? - susogja újra a fiú fülébe a feltevését, azonban nagyon reméli, hogy téved. Szentesiékhez kerülése után a mugli barátaival sok filmet megnéztek és azokban a zombikat sosem lehet megölni. Általában a filmekben nem varázsolnak és ő még olyan átkokat sem tud, amik megfékezhetnék a zombikat. A pálcája meg ugye hát még mindig a franciánál van... elvileg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Mindenképpen elolvasom egyszer - bizonyítékképpen még rá is bólint, nehogy azt higgye a lány, hogy nem tartja be az ígéretét. Felkeltette az érdeklődését az író és még a héten elolvassa az egyik könyvét. Vagy legalább megkeresi, azért annyira nem könyvmoly. Szokott olvasni, de nagyon különbözik a levitásoktól, nem végez ki naponta két könyvet. Neeem, azért annyira ő sem elvetemült.
Tématerelés!
Magáról valószínűleg senkisem szeret beszélni, hacsak nem önimádó. Csúnya ez a kifejezés, Alíz nem is szereti használni, de itt most ez a megfelelő jelző. Ő nem önimádó és nem is szeret magáról, a családjáról, vagy az előéletéről beszélni. Bánatosan pislog Fannira és sóhajt egy hatalmasat.
- Igen, ott voltam... két évig. Aztán "örökbefogadtak" - nem mond többet, ha Fannit annyira érdekli a dolog, akkor majd kérdez és eldönti, hogy akar-e rá válaszolni, vagy sem. De valószínáleg az utóbbi lesz. Tényleg nem kellemes dolog arról beszélni, hogy gyakorlatilag nem is ismeri a szüleit. A nevelőanyja pedig nem beszél róla, lehet, hogy ő sem ismeri.
Nem ismeri Fekete Istvánt.
Nem lepődik meg a dolgon, hiszen a férfi mugli volt és Fanni pedig valószínűleg aranyvérű. Alíz sem ismerte sokáig, sőt, nem is ismerné még a mai napig, ha az egyik dolgozó olyan kedvesen rá nem erőltette volna a könyvet. Attól kezdve szerette meg az írót, olyan szépen, változatosan ír. A megszólításra felpillant és halványan elmosolyodik Fanni kérdésére.
- Apát nem ismertem. Azt hiszem meghalt. Anya velem volt hat évig, rá valamennyire emlékszem... aztán két évre árvaházba kerültem. Nyolc éves voltam, mikor Szentesiékhez kerültem. Aztán most megint költöztem... ide - a mosoly már régen leolvadt az arcáról, most elmerengve néz az ablak felé. Fanni az első, aki tudja, hogy örökbefogadták. Még a szöszkéék sem tudják, illetve reméli, hogy nem tudják. Kicsit sem furcsállja, hogy a barátnői nem tudják az igazságot, Fanni pedig igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

El sem hiszi, hogy itt van. Itt áll a szösziék háza előtt, Krisztián mellett és épp aggodalmas pillantásokat lövell a fiú felé. Kétségbeesetten kapaszkodik bele a fiúba, nagyokat nyel és láthatóan elsápadt. Nem akart idejönni, nem akarja, hogy a szöszi elmenjen. Az ájulás határán van, és ha Krisztián nem figyel, hát akkor komolyan elájulhat. Igaz, hogy még csak Pécsre jöttek le, de Alíz még is úgy érzi, hogy ha Krisztiánnal visszautaznak az iskolába, a szöszi itt marad. Végleg. Aztán tényleg elfelejti őket, tényleg nem ír és… lassan Alízék is elfelejtik.
- Ez az a ház? – Jó kérdés kislány, jó kérdés. Krisztián csak tudja, hogy hova kellett jönniük, de azért ő megkérdezi. Biztos, ami biztos. Szeretné azért, ha nem ide kellett volna jönniük és a ez az egész meghívás csak egy butaság volt, hogy őt megrémisszék. Na, akkor aztán sírni kezdene. Már csak akkor képes rendesen lélegezni, amikor a szöszi valamelyik férfi családtagja kijött értük. Krisztiánt elengedve próbál a házba lépdelni, de lecövekelt. Nem képes bemenni abba a házba, amelyben éppen a szöszi tartózkodik. Valahogy végül még is csak az előszobában találja magát és a szöszi már trappol is le a lépcsőn. A kabátját levette és odaadta már a férfinak, aki beinvitálta őket a házba, így amikor a szöszi leér a földszintre, a gyűrűjét kezdi el húzogatni az ujján.
- Szia – köszön halkan, miután a férfi kiment a kabátjaikkal. Nem ismeri a barátnője családját, így nem tudta, hogy milyen ruhában nem tűnik huligánnak. Igen van egy idegesítő szomszédjuk, aki előszeretettel használja ezt a kifejezést rajta és Ráhelen. Azt a nőt legszívesebben leátkozná, de nem lehet, a banya mugli, ő meg még kiskorú. Hát ilyenkor érzi azt, hogy túl sok időt tölt a szöszivel és kezd ő is átmenni ebbe a leátkozlak-mert-nem-szeretlek-és-mert-bunkó-vagy-ba. Ilyenkor nem szeretne a szöszi ellensége lenni.
Követi a barátnőjét az étkezőbe, de étvágya az nincs, nem vesz semmiből. Csendben ül az asztalnál, amíg a nő ismertette, hogy a számára még mindig ismeretlen család aznapi tervét. Aggodalommal telt arcával újra Krisztiánra pillant, pár pillanat után lesüti a szemét, de aztán újra a fiúra néz. Vajon ő is aggódik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Valamennyire megnyugtatja a tény, hogy a háztársánál van a pálcája. Az már más kérdés, hogy a fiú képes lesz-e használni is a magyalt. Most még megelégszik azzal is, hogy nem veszett el a kis botja. Ez már egy jó jel. Közben a kislány észreveszi az árnyat, ami ott hagyva őket tovasuhan és még annyit sem hagy a lánynak, hogy egyáltalán felismerje, hogy micsoda is az a valami pontosan. Úgy látszik, ez a valami nagyon szeretne titokban maradni, csak hogy Alízt nem lehet ilyen könnyen lerázni. Forog körbe-körbe, mintha egy hercegkisasszony lenne szoknyában, amely most körülötte libbenne balra és jobbra. Csak hogy nincs semmilyen hercegkisasszony, semmi szoknya, csak forgás.
- Persze, hogy jól láttam – vágja rá sértődötten, csak úgy, forgás közben. Bele is szédülne, ha hirtelen nem venné észre az alakot. A szomorúságot, amit akkor érzett, mikor Julien elüldözte a lényt, akár mennyire is tagadja, most felváltja a kíváncsiság és az izgatottság. Elég erősen kapaszkodik bele a fiú karjába, de talán a háztársa még is csak az előrenyújtott ujjára figyel fel. Mivel a kislány valamennyire a fiú mögött áll, most lábujjhegyre emelkedik, állát a fiú vállára csúsztatja és megpróbálja lenyomni a Saint-Venantot, hogy valamennyire azért kilásson mögüle, ha már elé állt.
- Persze, hogy ott van, tudom, hogy láttam – engedi el a fiú karját, amikor az előrébb lép. Az alsó ajkába harapva nézi a sötétségbe burkolózott idegent és hirtelen nem tudja eldönteni, hogy ez most tényleg egy zombi, vagy csak a szöszi szórakozik velük. Kinézi belőle, de ha jól látta, mielőtt lelépett a szobájukból, a barátnője az alagsorba igyekezett. Bár, kiszökhetett még a faluba. De inkább maradjunk a zombinál. Az sokkal „egzotikusabb”.
- Érzed ezt a szagot? – Teszi még hozzá a felsoroláshoz, hogy teljes legyen a zombi-kép. Természetesen semmit nem lehet érezni, hacsak Alízka nem szőtte be a fiú agyát annyira, hogy már mindenfélét képzelődjön. Néha jó kiszínezni a valóságot, na! Oldalra lép, amikor Julien újabb lépéseket tesz a lény felé, aztán visszafordulva magyarázni kezd a lánynak.
- Látom – suttogja halkan, talán kicsit hangosabban, mint az előbb a fiú, de azért még vigyáz, nehogy felkeltse a hangjával a lényt. Az pedig, mintha csak arra várt volna, lassan elindul feléjük. Zöld szemei a fiúra merednek, amikor a háztársa összerezzen a reccsenésre. Lassan mellé araszol és kikukucskál a keze mellől.
- Ez tényleg egy zombi! – köhögnie kell egy kicsit, mire normálisan tud beszélni, lehet, hogy a hideg miatt, lehet, hogy a lény miatt, de elment a hangja. Köhécsel még párat, fejét oldalra döntve figyeli, ahogy a zombilény lassan, de biztosan araszol feléjük. Már csak száz méter! Kilencvenkilenc, kilencvennyolc, kilencvenhét… semmi pénzért nem mozdulna onnan, ha most végre találkozhat egy igai zombival, ami utána megeszi, hát legyen. De azért a sírjára majd valami szép halált írjanak, ne a zombi általit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Julien hiába bizonygatja, hogy nem ő ijesztette el azt a valamit, Alíz nem hisz neki. Nagyon is jól tudja, hogy ott állt az az alak és a két szép szemével látta, ahogy rá bámult, majd elfutott. Mert a fiú elijesztette. Hisztérikusan sikítozva toporzékolhatna, mint valami hatéves kislány, aki nem kapott csokit karácsonyra, de nem teszi, mert valójában lehet, hogy ő ijesztette el és nem Julien. Csak ezt képtelen bevallani magának, nem szeret tévedni és ez néha látszik is rajta. Most viszont nagyon szeretné azt hinni, hogy nem ő a hibás és boldogan élni azzal a tudattal, hogy semmiféle szörnyet nem ijesztett el. Persze ehhez előbb túl kell élniük ezt a furcsa kalandot. Talán menekülni is kellene, de nem, Alíznak fontos, hogy előtte megnézze mi is az a valami, ami ennyire menekül előle.
Julien közben ráhagyja a dolgot, a lány pedig sikeresen lekicsinyítette a fiút, így már ki is lát mögüle. Hamarosan már a háztársa felkarját sem szorítja magához, elengedi és most már oldala lépve kémleli a zombit, ami feléjük néz. Talán félnie kellene tőle, de nem, ő túlságosan is buta ahhoz, hogy egy ilyentől megijedjen. Ó, direkt nem mondtam bátort, az is jellemzi ugyan valamennyire, de az előbb említett jelző mégis csak jobban illik rá. Más már rég felfutott volna a kastélyba és a takaró alá bújva magához szorítva a plüsseit csokoládét enne, hogy elfelejtse ezt az egészet. De Alíz nem ilyen, ő inkább ott marad addig, amíg életveszélybe nem kerül és csak utána lehet elrángatni onnan, hogy már félig széttépte valami. Hát igen.
- Most már én sem – motyogja maga elé. Valójában eddig sem érzett semmiféle szagot, de ezzel is kicsit „feldobta” a zombi leírását. Mert hát ha már szaga is van, akkor nagy a baj. Julien pedig még el is játszotta a kíváncsi kiskutya szerepét, de nem érezhetett semmit a temető szagán kívül. A kérdésre nem reagál, csak nézi tovább a zombit, ami még mindig őket bámulja. Aztán elindul. Alíz szíve kihagy ugyan egy ütemet, de tovább dobog, miután a lány is továbbjut a mini-sokkon. A lény fura járása tényleg egy zombiéhoz hasonlít, de még meg kell bizonyosodni róla, hogy tényleg az-e.
- Várj! – kirántja a karját Julien szorításából és a helyén marad. Ő bizony nem megy innen sehová addig, amíg meg nem nézi, hogy mi ez. – Csak még egy kis távolság… és meglátjuk, hogy mi ez. Te nem szeretnéd tudni?
Szeme izgatottan csillog, ahogy a fiú felé fordulva beszél hozzá. Semmiképpen sem szalasztaná el ezt a nagyszerű lehetőséget. Talán még egy új lényt is felfedeznének, ha most itt maradnának. Viszont Julien jogosan szeretne elmenni innen, csak Alíz olyan makacs, hogy helyben marad.