32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!

Megnyitotta kapuit a Karácsonyi vásár és a Korcsolyapálya a Boglyas téren!

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Várkonyi Arnold összes RPG hozzászólása (64 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Le
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 01:28 Ugrás a poszthoz

OmbiRebi
... megmentőm ♥

- Te jó ég, ennyire csak nem lehetsz béna! Harmincszor? Hát mi a frászt kell ahhoz csinálni, hogy több, mint harmincszor… ó! – már majdhogynem hevesen gesztikulálni kezdek, egy pillanatra megfeledkezve a testem másik végén tompán lüktető fájdalomról, közben pedig úgy akadok meg mondandómban, mint aki megvilágosodott épp. – Vagy csak enyhe mazochizmus játszik közre.
Fogjuk a szédülésre és a kínjaim által elhomályosodott tudatra, hogy ilyen merész kijelentéseket teszek, annak kezei közt, aki épp az életemet menti. És teheti is még kellemetlenebbé, ha tippelnem kéne. A negyed órás nyugton maradás legnehezebb része leginkább az, hogy lehetőleg csendben tegyem. Körbejáratom tekintetemet egy faliórát keresve, de nem lelek, nyilván kiesik a látómezőmből, így marad a báránykák számolása. Azt is elölről kell kezdenem vagy ötször, mert vagy belekavarodok a nagy számokba, vagy az izgatottságtól elfelejtem, hol tartottam és már nagyon fészkelődhetnékem támad, ahogy érzem a kiszabott idő lejártát. Megállás nélkül jönnek is a szavak, amint tehetik, tekintetem pedig hiába függ a lányon, olyan légiesen suhanok el az amúgy egyértelmű jelek felett, miszerint a legkevésbé sem érdekli lelkesedésem, mi több, kifejezetten idegesítem, mint egy kecses balerina. Uh, ezt most elképzeltem – az indokolatlan fintor az újabb csendre ítélt percek alatt ennek a hab testemre feszülő sztreccs overálnak szól. Ugye? Nyami.
- Ó, igen, izé, basszus… bocsi. Nem is gondoltam bele, hogy ez nem a legalkalmasabb most – azért még elhadarom, mielőtt újra, az utolsó és leghosszabbra nyúló szakaszra is el nem hallgattatna. Szándékoztam volna felajánlani stréberségem előnyeit, de hát, nyilván valami komolyabb viszonzásra gondolt, alkalomadtán.
A plafont bámulva próbálom fejtegetni a procedúra leírását, hogy a lehető legpontosabb képet tudjam adni szavakba öntve, de nem is olyan egyszerű. A nagy töprengés közepette pedig arra eszmélek, hogy már vége is, és ügyeletes ápolónőm kiadja a végső utasításokat. – Majd egyszer mesélhetnél a képességedről. Nagyon szépen köszönöm az életmentést! – rövidebbre zárom a vártnál egy mosoly kíséretében, és kényelmesen elhelyezkedem a fennmaradó gyógyulási folyamathoz. Hisz a nevét sem tudom! De mire ráeszmélek, a vörös már messze jár.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 14:30 Ugrás a poszthoz

Rubya tanárnö

Úgy esett az eset, hogy bőven vacsora után egy hastájéki mennydörgésszerű robaj próbálja már igen erőszakosan tudtomra adni a szükséges táplálékbevitel maró hiányát. Ez van, ha pár napig elkényeztetve, egy pillanatra sem abbahagyva az evést, mert mindig akad majszolnivaló sütemény, meg mamaféle „kisfiam, alig ettél a káposztából, nem kérsz egy kis bejglit?” –történet. Aztán persze nincs is egyszerűbb, mint megszokni az all inclusive ellátás velejáróit.
Most pedig, a még távolinak tűnő, de rohamosan közeledő vizsgaidőszak előtt tankönyveimet bújva tekintek körbe vágyakozón, hátha megjelenik a nagyi egy hatalmas tál ínycsiklandó étellel a kezében. Gyomrom újabb morgolódással jelez, hogy hagyjak fel az ábrándokkal és kászálódjak már végre talpra.
- Jól van már, nyugalom, na – mintha mi sem lenne természetesebb, válaszolok hasam méltatlankodására, és máris kikászálódom a jegyzet- és könyvkupac fogságából, mackónadrágban nekivágva a folyosóknak, egészen a konyháig. Bár az eredeti tervek alapján valami olyasmi fogalmazódott meg bennem, hogy majd a manók a napi fáradtságos munkájukat követően szívélyesen körbeugrálnak, én pedig a hátsómat meresztve élvezem az életet, de… De! Az élet nem mindig habostorta. Várkonyi ’NagyonBölcs’ Arnoldot hallhatták.
Szóval most tanácstalanul állok a konyhában, körülbelül olyan képet vághatok, mintha egy csapat földönkívüli közé csöppentem volna. Oké, szedjük szépen össze magunkat. Mit akarok enni? Nem kéne túlzásokba esni a birtokomban lévő főzőtudománnyal, szóval kacsapecsenye, steak meg egyéb finomságok kizárva. Gondolom. Kinyitom a hűtőt, de még ebből a mozdulatból is csak úgy süt a tétova sutaság.    
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 15:11 Ugrás a poszthoz

Rubya tanárnö

Nincs túl sok időm az étellel csodásan telepakolt hűtőben gyönyörködni, bár még laikusként is biztos vagyok benne, hogy a tétlen egyik lábról a másikra ácsorgás már vont volna maga után valami - „döntsd már el mit akarsz, vagy csukd be, mert kiolvad, oszt még tarkón is váglak”, vagy ehhez hasonlót. És ehhez mérten tökéletes a tanárnő időzítése: úgy ugrok meg, és vágom be kis híján a hűtő ajtaját, mint akit valami csínytevésen kaptak rajta. Láthatóan megkönnyebbülök, mikor az érkező nő a legkevésbé sem hasonlít nagymamámra, és elvigyorodom. Mert az nagyon megy.
- Jó estét, Tanárnő! Nos, értékelendő a csinosan elrendezett ételarzenál, de feltett szándékomban áll valami ehetőt… készíteni – az utolsó szót úgy ejtem ki, mintha valami világmegváltó dolgot készülnék feltalálni. Igen, ami másnak pofonegyszerű és úgy megy, mint a karikacsapás, az nekem komoly küldetés. Pedig nem vagyok ám egy elkényeztetett ficsúr, de elég nagy előnye a bentlakásos sulinak, hogy az ember képébe nyomják a frissen elkészített fogásokat.
- A bőség zavara – magyarázom, csak úgy magamnak, mint az időközben mellém lépő és csakugyan a lehetőségeket felmérő nőnek. És kicsit, mintha terelném is a szót arról, hogy abszolúte fogalmam sincs, mihez kezdjek. – Önnek esetleg van már valami ötlete? – kérdezek, mintha valóban valami eget rengető témát feszegetnénk. Helyezkedem is, hogy a professzorasszony kényelmesen odaférjen a hűtőszekrényhez, még véletlenül se akadályozzam semmi jóban.  
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 16:23 Ugrás a poszthoz

Rubya tanárnö

A konyhapultnak dőlök, lábaimat keresztezve és játszva a halál lazát, kicsit sem feltűnően próbálkozva annak érdekében, hogy ne tűnjek annyira bénának. Ugyan a tanárnő hivatása a kis szerencsétlenek útjának egyengetése és nyilván nem is idegen a jelen helyzet, azért – annyira amúgy nem is – ritkán találkozni olyan huszonéves hímegyeddel, aki nem tudja megkülönböztetni serpenyőt a palacsintasütőtől. De az evőeszközöket ismerem, esküszöm!
Hallgatva a tanerő terveit a késői vacsorát illetően, hasam mintha csak egyetértően dorombolna, még azelőtt megadja a választ a kérdésre, mielőtt kinyithatnám a számat. Felnevetek, de egyáltalán nem érzem magam zavarban. A képzelőerőm a lehető legtökéletesebben működik, és a tartalmas tojásrántotta testet öltene minden éhező egyed fejében egy ilyen ínycsiklandó leírás után.
- Állok rendelkezésére, bármiben! – kapok az alkalmon, máris lesem, hol tudnék segíteni, aztán azért hozzáteszem. – Ha szeretnénk elkerülni mindennemű balesetet és egy annyira nem is váratlan katasztrófát, kérem, nagyon pontosan fogalmazza meg a feladatokat! – homlokráncolva fordulok a vallomással a nőhöz. Abszolúte abba a „kés, villa, olló – gyerek kezébe nem való” kategóriába sorolnám magamat, de Merlinre, csak fel tudok aprítani egy hagymát! Igazándiból biztosan volt is már rá precedens, egy előző életemben, vagy olyan nagyon kiskoromban, amikor még meg lehetett etetni azzal, hogy tök jó móka lesz. Kezembe is veszem az említett zöldséget, és pucolni kezdem, mert ezzel csak nem lövök annyira mellé. A munka oroszlánrészét úgysem a kisegítő feladataim fogják kitenni. A rám vonatkozó legnagyobb meló a késztermék betakarítása lesz. Nem is olyan sokára, remélhetőleg. Ha megúszom a gyengélkedőre való kitérő nélkül.  
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 16:46 Ugrás a poszthoz

Adrian

Vaskos könyvvel a kezemben lépdelek ráérősen a folyosón, amiben az egyetlen pláne, hogy az a kötet bizony nyitva van, tekintetem pedig serényen ugrál sorról sorra. Tökélyre fejlesztettem már a sétálás közben olvasás mesterségét, így az utamba kerülők többsége megússza épségben, és ha mázlim van, nem egy két méteres, nagyon morcos rellonos lesz az egyetlen kivétel, akinek telibe nekikoccanok. Kellemetlenül indulna a mai nap, az már egyszer biztos. Ugyanakkor nagyon jó vagyok abban is, hogy kimagyarázzam magam mindenféle ostoba helyzetből, bár ez lányoknál nyilván klasszisokkal egyszerűbb. Hímtársaimra valahogy nem hatnak a kiskutyaszemek.
Könyökömmel ügyeskedem le a kilincset, és vállammal lököm be az ajtót, és csak miután be is csuktam magam mögött, lesek fel, ujjammal bökve a sor végére, mintegy jelzésként, hol tartottam. Üres. A társalgó ebben a koradélutáni órában teljes mértékben üres, hát értetek már ilyet?!
Elégedett vigyorral a képemen foglalok helyet a legszimpatikusabb széken az asztalnál, és előpakolom a felszerelésem, hogy nekiállhassak a tanulásnak, úgy igazán. Néha még magamat is megijesztem azzal, hogy mekkora stréber vagyok. De hát, ha egyszer annyira érdekes! Bal tenyerembe támasztom a fejem, és néha papírra vetek egy-két fontosnak vélt információt jegyzetelés gyanánt.
Az ajtó nyílására felkapom a fejem, de fel sem fogom, hogy valaki épp a nyugalmamat készül megzavarni. Aztán köszön. Meglepetten nézek fel, és Adrian nagyon tündibündi vigyorára azonnal fel is szalad a szemöldököm, de megvárom, míg végigzongorázzuk, hogy érdeklődést tettet irányomba. Hasonlóan cukormázas mosollyal hallgatom a gyors egymásutánban elhangzó kérdéseket, majd: - Mit akarsz?
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 17:26 Ugrás a poszthoz

Rubya tanárnö

Úgy tűnik, a mai a szerencsenapom. Amint problémába, de nem is egy csenevész kis elhanyagolható, hanem elég nagy kaliberű problémába ütköztem, megérkezett a felmentő sereg a tanárnő képében. És igazán kedves, hogy így felajánlotta a segítségét, sőt, igazából, hogy megcsinálja második vacsorámat. Megtehette volna azt is, hogy magamra hagy a nyomorommal, miután kiszolgálta magát. Hm, azt hiszem, túl sok rellonossal van manapság dolgom. Mellettük tanulja csak meg értékelni a kedvességet és önzetlenséget az ember! Tisztelet a kivételnek…
- Egyforma karikákra… mindent megteszek az ügy érdekében – bólintok, és neki is veselkedek mindennek, csak szépen sorjában. Egészen jól haladok is, bár tervben volt, hogy a sütés folyamatát is figyelemmel követem, de egyszerre vágni a hagymát és a szemem sarkából figyelni, mit ügyeskedik Rubya professzor a tűzhelynél? Esélytelen. Így is különleges koncentrációt igényel, hogy a szüntelenül szétcsúszni igyekvő hagymacsíkokat egyben tartsam, míg kis kockákat nem varázsolok belőlük. A paprika-paradicsom szeletelés már jóval könnyebb procedúrának mutatkozik, bár a mozdulataim semmiféle profizmust nem tükröznek.
A kolbász karikára vágása sem egy nagy dolog, bár az egyforma jelző mintha kimaradt volna kissé a folyamatból. De azért nem ilyen két centis darabok születtek, mindenki megnyugtatása érdekében közlöm, egészen jóvágású – haha – karikák azok!
- Rendben. Annyira nem is bonyolult, mint amilyennek tűnik – öntöm szavakba korábbi aggályaimat, miközben a kész alapanyagok már a serpenyőbe kerültek és nagyon jó illatot árasztva sercegnek az alattuk lévő olajban. – Mindenhogyan megeszem, igazság szerint, bár ez talán nem meglepő. De jobban nem is tudnám leírni, úgy a legfinomabb, ahogy Ön szereti, enyhén megpirulva. – Bólogatok hevesen, és a kenyérkockákkal is végezvén elérhető közelségbe tolom.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 17:49 Ugrás a poszthoz

Michelle

A fellépést követően teli vigyorral a képemen vonulok le a parkettről, élvezem a tapsot, amit ki is érdemeltünk a nagyon szépen kivitelezett és rengeteget gyakorolt előadásunkkal. Pár szót még váltok a hozzám hasonlóan pihegő táncosokkal, legfőképp Norbival, vele is többnyire arról zengünk ódákat, mennyire király arcok vagyunk, hogy ilyeneket kitalálunk és összehozunk. Meg amúgy is. Aztán elvonulok átöltözni a bálnak megfelelő csinosba, öltöny, csokornyakkendő, dzsigoló cipő, meg minden, ami kell.
Az utánunk következőkről lemaradok sajnos, és immáron megengedhetem magamnak, hogy szabadon lötyögjek a bálozók között, így lazán a zsebeimbe csúsztatom kezeimet… illetve, csúsztatnám, de! Ezek csak ilyen álzsebek, vagy mi a frász, csak egy bevarrt csík, ami olyan, mintha… Valaki lesz szíves elmagyarázni, hogy ezeknek az ilyen izéknek mégis mi a ménkű az értelme? Túl is teszem magam a nagy megrázkódtatáson bő két perc alatt, és ismerősök után kezdek kutakodni tekintetemmel. Akadnak elég sokan, de mind párban, vagy legalábbis beszélgetnek valakivel, és bár nem arról vagyok híres, hogy különösebben zavartatnám magam emiatt, mégis az udvariasság és a tisztelet előnyt élvez. Minden esetben.
Aztán megpillantom az egyedül ácsorgó Micehelle-t. A széles vigyor azonnal visszakúszik az arcomra, és habozás nélkül környékezem meg nagy szerelmemet, akivel a bizonyos cikk óta szent a béke. Talán nem most kéne megöletnem magam.
- Na, hogy tetszett a műsor? Jól nyomtam, mi? – semmi köszönés, mégis minek az. Már annyira vágyom francia barátosném kritikus, enyhén lesajnáló mosolyára és hangjára, átugorhatjuk az ilyen kötelező, unalmas köröket.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 18:14 Ugrás a poszthoz

Rubya tanárnö

Miután a rántotta hozzávalóit sikeresen előkészítettem, anélkül, hogy a saját testi épségem ellen merényletet követtem volna el, semmi más dolgom, mint nézni, ahogy a tanárnő elvégzi az utolsó simításokat. Nagyot nyelek, ahogy a reszelt sajt abban a pillanatban olvadni kezd, ahogy a forró, gyönyörűen megpirult tojáshoz ér. Tényleg nagyon hamar megvoltunk, és hát, ha mindezt egyedül kellett volna kiviteleznem, valószínűleg még mindig itt ácsorognék, miközben megpróbálom agyam valamelyik hátsó zugából előrángatni a szükséges információt, a többi felesleges közül.
- Én köszönöm, hogy megosztja velem ezt a királyi lakomák fogásait megszégyenítő rántottát! – nevetek fel. Cifrázni azt tudom, igen, a beszélőkém néha túlságosan is jól működik, ahelyett, hogy gyakorlatban hasznosítanám inkább a képességeimet. Kerítek egy tányért, és evőeszközt mindkettőnknek, majd amikor már minden készen áll, letelepszem a kis asztalhoz a nővel szemben.
- Igen, levita. Arnold; néha belógtam az óráira – vonok vállat. Teljesen megszokott: lehet, hogy érdekel a tárgy, de nem akarok még több vizsgát varrni a nyakamba, így csak néha-néha beslisszanok a tanórákra. Ha leszedem azt a bozontot, amit kulturáltabb helyeken szakállnak neveznek, könnyen elvegyülök a fiatalabbak közt is, igen ám! – Melyik iskolába járt? Már, ha szabad tudni… Furcsa, elképzeléseim alapján az itteniek közt nem sok rellonos szánt volna meg. Igen, szerintem a manók már menekülnek is előlem, amikor meglátják, hogy már megint itt vagyok. Bár ha éjszakába nyúló tanulást tervezek, általában már a vacsoránál betankolok, hogy kéznél legyen – válaszolok készségesen a kérdésekre. Bizony, ha nem muszáj, nem hozom magamat kellemetlen helyzetbe, és időben intézkedem késő esti nassolnivalóról. Ez karácsony után mondjuk nem biztos, hogy a legokosabb dolog, azok a bizonyos kilók lassan letagadhatatlanok lesznek…
- Jó étvágyat! – ezzel villát ragadok, és neki is állok a vacsinak.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2016. január 3. 21:43 Ugrás a poszthoz

Rubya tanárnö

Ittlétem eredeti oka egészen feledésbe merül a nagy harci feladatok végzése során, és bár az éhségérzet egy cseppet sem múlt, most tűnik fel csak igazán, mennyire kívánta már a szervezetem a tápanyagok pótlását. Még ha nem is feltétlenül egészséges a napnak ezen szakaszában intézni az ilyen ügyes-bajos problémákat. Fejlődő férfi szervezet vagyok. Legalábbis szeretem erre fogni, hogy megtehetem.
Érdeklődve hallgatom a tanárnőt, miközben lapátolom magamba a nagyon finomra sikerült, egyébként állítólag rém egyszerű fogást. A lassú tempóra kényszerítenem kell magam… rossz berögződés, hogy általában rohanok, ha kell, ha nem, és így az étkezések is elég sietősen zajlanak. A másik meg, hogy illik összeszedni minden férfiúi tartásomat, ha már egy hölggyel vacsorázom, aki ráadásul főzött rám!
- Ó, igen, már hallottam róluk – és feltétlenül tudatnom kell a tanárnővel is, hogy jó levitás lévén mindenről van valamennyi információm. Érdeklődve hallgatom végig a továbbiakat, néha bólintva egyet-kettőt. A kérdésre óvatosan elmosolyodom. – Igen, könnyedén megtaláltam a közös hangot a többiekkel. Ami azt illeti, más házak diákjaival is egészen jól kijövök. Bár ez nem volt másként Svájcban sem, oda jártam korábban. Félelmetes, milyen távolinak tűnik az az idő…
Ha már a tanárnő is nosztalgiázik, megengedem magamnak, hogy egyetlen röpke pillanatra elmerüljek az emlékekben. Megvolt a maga szépsége annak az iskolának is, és hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzik egy része. Visszatérek az előttem lévő finomsághoz, ami elég szép ütemben fogy. – Hogy döntött végül a tanítás mellett?
Újabb, talán indiszkrét kérdés, és nem is fogok megsértődni, ha nem kapok rá választ. Közben befejezem a kései vacsorát, és elégedetten, teli hassal dőlök hátra. – Megmentett az éhenhalástól, vagy egy esetleges ételmérgezéstől. Köszönöm szépen a fenséges vacsorát! Csinálhatok esetleg egy teát, vagy… bármi mást? Az még talán menni fog.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2016. január 3. 21:45 Ugrás a poszthoz

Adrian

Nem most jöttem le a falvédőről, és elég régóta vagyok már az iskola diákja ahhoz, hogy tudjam, mi rejlik a hirtelen, teljességgel indokolatlan kedvesség mögött. De azért belemegyek a játékba, magamban pedig igencsak jót derülök azon a képen, ami éppenséggel elém tárul. Esetünkben nincs egyébként semmi különös: egy lusta rellonos, akinek meggyőződése, hogy palimadárnak nézhet egy levitást, ráadásul felsőbb évest, érted! Amúgy pedig még azt is túlzás lenne kijelenteni, hogy olyan behatóan ismernénk egymást, bár abban egészen biztos vagyok, hogy még az Adrian által kedvelt személyekre sem láttam ilyen szépen vigyorogni. És ez a szempilla rebegtetés..! Már majdhogynem megtisztelve érzem magam!
- Megvagyok, kösz. Mint azt láthatod, tanulnék. Szóval azt állítod, tévedek, és nem akarsz semmi mást? – tömör válasz a kérdésére, csak, hogy még véletlenül se jöjjek ki bunkóként az egészből. Fél szemöldököm enyhén feljebb szökik az ártatlan, kérdő arckifejezés megkoronázásaként, így várom, hogy kinyögje végre, miért is lettem én egyik pillanatról a másikra oly érdekes.
- Tudtam! – mutatok rá vádlón, de a képemen győzelemittas vigyor jelenik meg. Mintha az év rejtélyét oldottam volna meg, hosszas nyomozás árán. – Őszintén… nem is értem, miért nem egy korodbeli lánynál próbálkozol. Feleennyi erőfeszítés, és annyit se tudna kinyögni, hogy „azonnal”. De, mint láthatod… nem vagyok lány. És a legkevésbé sem jön be a módszered.
Grimaszolok egyet, mintha olyan nagyon sajnálnám, hogy így van, aztán egy vállvonás kíséretében már vissza is térnék a könyvemhez. Miért van olyan érzésem, hogy itt még nem ért véget a dolog…?
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2016. január 7. 22:26 Ugrás a poszthoz

Michelle

Alábbhagy a fellépést övező izgalom hatása, a siker nyugalma csak úgy áradozik szét a mellkasomban, de a feldobottság érzete egy leheletnyit sem csökken. Jókedvűen lépek a lány mellé, és felnevetek, csak úgy teljesen váratlanul, amikor lelki szemeim előtt megjelenik pár emlékkép az első táncpróbánkról. Más biztosan megsértődött volna, ha oktatója meg sem próbálja leplezni, hogy épp kineveti őt. Egy professzionálisnak az a dolga, hogy burkoltan közölje a tanítványával, hogy menthetetlen eset. Nem szemközt röhögni, mint ahogy azt kedves francia barátosném tette, miután kérésére bemutattam neki, mit tudok, mondván, felméri, mink van. Hát a nagy büdös semmink nem volt, azt leszámítva, hogy jó a ritmusérzékem és halál lazán csinálok magamból hülyét bárhol, bármikor – igen, még egy színpadon is, sok-sok ember előtt, ahogy azt már több ízben tapasztalhattuk. Aztán kiderült, hogy nem is olyan katasztrofális a helyzet, és egészen belejöttem. Igazán büszke lehet rám. Nézzétek csak meg azokat a csillogó kék szemeket, és ezt a… fanyar mosolyt. Tényleg az!
- Hiányzott a sok különóra… nem volt olyan remek tanárom, mint a tehetségkutató alatt, gondolom, ez meg is látszott – túljátszott komolysággal adom elő a puncsolást, de néhány megerősítésként szolgáló bólintást követően vissza is kúszik a képemre a korábbi széles vigyor. – Szóval azt mondod, sztár vagyok?
Összevont szemöldök és enyhe csücsörítés. Ez az erőteljesen gondolkodó fejem, jó? Ne szólj be. Végül felnevetek, bár nagyon jól hangzik, és rendkívül büszke is vagyok az akkori teljesítményünkre, az ilyen produkciók indokolatlanul hamar feledésbe merülnek. Nem bánom, sohasem volt tervben, hogy valaha is celeb legyek.
- Még azt mondja, alig ismert fel! – felháborodva biggyesztem le ajkaim, nagy fáradozás árán pedig leküzdöm a késztetést, hogy duzzogva keresztbe fonjam mellkasom előtt karjaimat. Tudom, hogy csak költői túlzás volt, és még ölelést is kaptam, tehát nem lehet okom a hisztire. – Valld be, a szörnyű igazság az, hogy kerülsz. Egyébként csak a sablonnal tudok szolgálni: semmi különös. Vagyok. Tanulok. Ilyen menő fellépéseket nyomok… És Önnel, szívem legkedvesebb hölgye?
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2016. január 7. 22:27
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2016. január 8. 00:42 Ugrás a poszthoz

Rubya tanárnö

Teljes figyelmemet a tanárnőre fordítom, mikor a gyógyításról és tudásának átadásáról beszél. Hát, lenyűgöző ez a nő! Talán még a szám is tátva marad a nagy csodálkozásban. Végül szívből jövő, majdhogynem elérzékenyült mosolyra húzódik a szám, a visszafogott, nem a fogvillantós fajtából. Ezek a szavak majdnem minden levitás társam lelkét simogatták volna, csakúgy, ahogyan az enyémet is.
- Azt nem csodálom! Káprázatos, és irigylésre méltó a hozzáállása, motivációja. Váó! – még mindig nem egészen tértem magamhoz. Mármint, ez tényleg nem olyasmi, amit az ember minden nap hallhat. Mindenkinek csak egy kevéske kéne ebből az attitűdből, és máris sokkal összetartóbb nép lehetnénk. Feldobottan hümmögök egyet, még mielőtt rátérnék a magam részére, az utolsó falatokat is belapátolom.
 - Aurornak készülök. Egyelőre a nagy terv az, hogy idén levizsgázzak, és ha minden jól megy, folytatom a tanulmányaimat a tatai Aurorképzőn. Hogy milyen munkakörben szeretném majd hasznosítani a tudásom, hát, azt még nem tudom és van is időm eldönteni – eresztek meg egy halvány mosolyt. Felnevetek a szóviccen. – És még milyen szerencse! – Magamat ismerve tényleg kizárólag a mázlin múlott.   Miután választ kapok az itallal kapcsolatban, szó nélkül kelek fel, és teszek fel vizet forrni, kerítek két bögrét és tea filtereket. – Nem tudom, milyet szeret, ezeket találtam… - viszem az asztalhoz a szajrét, majd a pultnál megvárom, míg felforr a víz. Amint megvan a megfelelő állapot, töltök a bögréinkbe, aztán visszahuppanva székemre jómagam is választok egyet a teák közül.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Várkonyi Arnold összes RPG hozzászólása (64 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Fel