Karsa B. Bálint:)

Aniella mezítláb sétál egyedül, magányosan az úton. Hűvös van, ő pedig már libabőrös. Fogalma sincs merre rejtette el a melegebb ruhadarabokat, tehát maradtak a nyári rövid göncök. Most is a farmer shortja és egy egyszerű hatalmas fehér póló látható rajta. Ezt az összeállítást szinte mindennap hordja, mert a kedvenc sárga pólóját elnyelte a föld, sehol sem találta az elmúlt pár napban. Már arra is gondolt, hogy az a fura nő lopta el, ahol mindenhová leveri azt az átkozott sátrát. Bár nem szeret gyanúsítgatni, de nem egy ocsmány történetet hallott már a halandókról, bármit kinéz belőlük. Apjának rengeteg históriája van ezekről a lényekről, több ezer napig is tudna róluk rizsázni, persze pozitív megnyilvánulást nem ejtene ki a száján. Pedig a kicsi sellő tudja, hogy néhány ember igen kedves is tud lenni. Ott van például Dorián, Arnold vagy Adam... Noha az utóbbi nem biztos, hogy abba a fajba tartozik, mindenesetre nem volt goromba, sőt... Az egyik legrendesebb férfi volt, akivel valaha találkozott. Még sosem ajánlottak fel neki pénzt ruhára, kajára vagy bármi másra... Ezt értékelte. Sőt, ez a férfi mintha még hiányozna is neki... Végre talált valakit, aki szinte mindent tud róla, megkönnyebbülés lenne még egy-két titkot elárulni az illetőnek. Azonban lehet jobb döntés lenne, ha többé nem keresné a társaságát, nem kéne valakihez kötődnie a szárazföldön. Az... az lehetetlen lenne. Nem is vallana Anielleára.
Egyébként a leányzó, már a Bogolyfalvi temetőben van. És hogy keveredett oda? Önmaga sem tudja, pusztán lábai idevezették. Ma éjjel is ugyanolyan csinos, mint máskor. Mivel unatkozott haját befonta, ami kiválóan áll neki, szemei gyönyörűen csillognak és... Hát na, fantasztikusan fest most is, nincs mit tenni. Szépséges.

Karsa B. Bálint:)

Még sosem járt ilyen helyen... Igazából Aniellának fogalma sincs minek hívják azt a helyet, ahol egy csomó sírkő van, ami számára nyilvánvalóan érthetetlen. Édesapját már rég megkérhette volna, hogy legyen olyan kedves, és avassa már be néhány alap emberi dolgokba és ne csak arról dumáljon mekkora idétlen - és még szépen mondtam - meg barbár az összes. A lényeg, hogy számára egy teljesen új helyen és totálisan érdekli őt itt minden. Szerinte még a fák is máshogy festenek, és olyan érdekes minden. Szemeiből a kíváncsiság sugárzik, baromi lassan lépked, hogy mindent alaposan szemügyre tudjon venni. Egy-két sírkövön még ujjait is végighúzza. Néha meg is áll és csak néz előre. Esetleg a Holdat bámulja, vagy a földet, no meg az egész temetőt körbejárja íriszeivel. Mivel fázik, gyakran összedörzsöli a tenyerét, vagy csak a vállát simogatja, meg a karját, hátha elmúlik ez a borzalmas érzés. Egy-két hajszálba, ami kilóg, belekap a szél, s ennek hatására még hatalmas pólója is lengedezni kezd. Mivel bőre eléggé fehér úgy festhet, akár egy szellem. Egyébként másokkal nem találkozott. Még. Bár valószínűleg nem is fog. Ilyen későn bizonyára senki nem járkál az utcán, maximum azok a gonosz emberek, akikről apja mesélt olyan komoran pár héttel ezelőtt. Imádja a lányát figyelmeztetni a veszélyes helyzetekre, ellátta már milliónyi tanáccsal, ám Aniella fél, hogy mire olyan helyzetbe kerülne, akkor semmi nem jutna az eszébe, pedig nem buta lányka.
Léptek zaja üti meg fülét. Fejét azonnal felkapja, összeszűkíti szemeit és nézelődni kezd. Váratlanul éri a köszönés, a férfi szájából, akinek elég mély hangja van. Össze is rezzen. Eztán sóhajt egyet, de nem mond semmit. Lassacskán sétál tovább és úgy tesz, mintha az előbb semmi nem történt volna, mígnem... Nos, nekiütközik valakinek, egyenesen a mellkasának megy neki, szerencsére fejük nem koccan össze. Aniella rögtön hátrálni kezd.
 - Erm... Izé... Bocsánat... - csak ennyit nyög ki halkan, elvörösödött arccal. Bizonyára ez lehetett az a srác, akinek az előbb hallotta a hangját, más nem lehetett... Vagy mégis? Többen vannak?