P(.F)anni
The Black Rabbit


- Hééé! El a kezekkel a füleimtől! - szólok rá vicceskedve, nem szeretném, ha elrontaná, mert azért sok idő volt míg beállítottam, hogy ilyen menőn álljon, főleg mert még a Rellonba is be kell törnöm ezekkel. Jól betábláztam magam mára, de annyi baj legyen. Az is jó móka lesz Alexszel. De legalább innen még nem késtem el, szóval ebből nem lesz baj. Engem amúgy nem zavar, hogy nem tudja hogyan jutott ide előbb, ez még mindig a jobbik eset.
Elnyammounk a répán, közben egymást dicsérjük de nem úszom meg, rajzol még nekem nyuszi orrot és bajszot is, hogy "teljes" legyen a nyuszis képem.
- Jobb ha nem látom? - érdeklődöm, hogy pontosan mit is ért a jobb alatt, és oldalba bököm, mert ezt már kitapasztaltam, hogy csikis és jelenleg jó bosszúnak tűnik ez. Ha pedig kinevette magát, akkor kezdődhet is a verseny, csak még egy kicsit érdekesebbé kell tenni. Az ajánlata tetszik, semmi vészes nincs benne, nekem tökéletesen megfelel. Főleg, mert biztos vagyok magamban, hogy nyerek. Hosszabbak a lábaim, tehát nagyobbat tudok ugrani! Nem? De. Tuti nyerő vagyok.
- Oké! Benne vagyok - mondom és előrenyújtom a kezem, hogy kézfogással pecsételjük meg a fogadást. Aztán ha kezet ráztunk akkor felállok én is a képzeletbeli rajthoz.
- A folyosó végéig és vissza! - fordulok még felé, hogy tisztázzuk a pontos szabályokat - Meg kell érinteni a falat, ok? - ha rábólint, akkor pedig elkezdem az indítást.
- Vigyáááááázzzz, kééééééésssz, ugorj! - nevetve, nyuszi pózban kezdek ugrálni a folyosó vége felé.
- Ne maradj le Panni! - kiáltok neki oda én is, miközben amilyen gyorsan csak tudok a folyosó vége felé ugrabugrálok. Ahogy megbeszéltük megérintem a falat - neki nyomom az egyik "mancsomat" aztán fordulok és ugrálok is visszafele. Fanni egyébként nem marad le, meglepően közel ugrál, így kénytelen vagyok jobban belehúzni, de még igazán bármi kisülhet ebből. Az mondjuk biztos, hogy bármi lesz, sosem felejtem el őt, és ezt az őrült ugrándozást.

Osztrovszky-Dinnyési Léna
The Black Rabbit

Húsvét hétfőn, valamikor délelőtt

Rendes srác vagyok. De tényleg. A levitában a lányok közül mindenkit megkérdeztem, hogy oké-e, ha meglocsolom őket? Ráadásul a kölnis üvegbe csak vizet tettem, hogy ne mondják, valami olyan illattal büdösítem őket, ami nem illik hozzájuk. Na de, nem csak a levitában vannak lányok... Fannit, még tegnap meglocsoltam, mert nem tudtam mára mik a tervei és úgy adta magát a nyúlkodás után, hogy nem engedem el egy kis vers meg víz nélkül. Most pedig a tanári felé baktatok, hátha van egy-két tanárnő, aki csak arra vár, hogy megöntözzék őket. Szépen felöltöztem, még mindig a nyuszi jelmezemben, bár ma már nyuszi orr és bajusz nélkül. Azt tegnap elég gyorsan lemostam, bár Fannit nem akartam megbántani, nekem annyira nem jött be a dolog.
Szóval a tanáriba tartok és az ajtó előtt még megigazítom a zakóm meg a füleim, aztán kopogtatok, majd nyitok be óvatosan a helyiségbe. Meglepetésemre nem tolonganak az emberek, de azért látok egy tanárnőt. Bár engem nem tanít, gyakran látom a folyosókon, és a navinések körül is, így tudom róla, hogy ő a házvezető-helyettesük.
- Jó reggelt! Zavarok? Ráér egy percre tanárnő? - köszönök, majd érdeklődöm vidáman, remélve, hogy nem zavar el rögtön átlátva rajtam. De ez az egyik legszebb magyar szokás, csak nem haragszik meg, amiért egy (félig) magyar srác hagyományt kíván őrizni? Na meg szép verset is tudok ám mondani. Igazán jól járna.

P(.F)anni
The Black Rabbit


- Hiszek neked! - mondom végül és elhatározom, hogy nem fogom megnézni, csak este, ha túl vagyok mindenen, mielőtt lemosom. Addig meg... legfeljebb röhög mindenki egy jót. Lesz egy jó napjuk, az senkinek sem árt. Pluszban egyszerűbb is, mert ki tudja nem bántanám-e meg, ha nemet mondanék erre? Most már persze késő, szóval felesleges is ezen agyalnom.
Tisztázzuk a játék szabályait, a feltételeket, kezet is rázunk rá, innentől pedig nincs visszaút. Felkonferálom az indulást s az ugorj! végén és is gyors nyusziugrásba kezdek. Már amennyire tudok. Jól haladok, de Panna sincs lemaradva, igazán nagyszerű ellenfél. Kis előnnyel vezetek a félúton, visszafelé pedig már valószínűleg fáradok, hogy majdnem utolér, talán le is hagyna, ám ekkor valami történik. Hallom, hogy jajjgat, de én ugrok még egyet, csak aztán pillantok hátra. Érdekes a látvány, ahogy ő a földet csókolgatja, így kénytelen vagyok megállni. Kiegyenesedem és odasietek mellé, rendesen, már nem nyusziként, hiszen ki tudja mennyire ütötte meg magát.
- Biztos jól vagy? - kérdezem, mikor mellé érek, bár már mondogatja, hogy minden oké. - Mi van a büszkeségeddel? - érdeklődöm, miközben felsegítem, már ha van rá igénye, aztán segítek leporolni. Fura, hogy milyen kosz van itt, pedig szerintem a manók takarítanak rendesen. De úgy látszik, ők is félnek a banya pletykáitól.
- Gyere, ugráljunk együtt - invitálom a kezemet nyújtva, mert ha tényleg jól van, akkor be is érhetnénk a nyúlcélba. Így meg nem lesz, se győztes se vesztes, de az már mellékes. Az igazság az, hogy rettentően jó móka volt. Szóval ha minden rendben, akkor együtt ugrálunk tovább. Ne több az egész 3-4 ugrásnál. Kézen fogva még mókásabb lesz.

P(.F)anni
The Black Rabbit


Könnyű neki örömet szerezni és a szabályokon sem veszünk össze, kell ennél több? Igen! A tét. De ezt is hamar tisztázzuk és szerintem teljesen okés is, nem csak azért, mert esélytelen, hogy veszítek, hanem mert a pizsiben végig sétálás a nyuszi jelmez után semmiség lesz.
Neki is állunk ugrálni s mikor már épp azt hinném, hogy nem ért sokat a kezdeti előnyöm s csúfosan vereséget szenvedek majd, ha nem húzok bele, na akkor esik el Panni, aki Fanni, csak nyusziként nevezem máshogy, mert miért ne?
Visszasietek hozzá, felsegítem és szerencsére azt mondja, hogy jól van, egy piros folton túl nem is látszik rajta semmi hiba. Mondhatnám persze, hogy akkor most nyertem, de nem teszem. Inkább felajánlom, hogy együtt ugráljuk le a hátralevő szakaszt. Nem lenne jó, ha még egyszer elesne.
- Nem ciki Panna! - kacsintok rá - Egy hét alatt elfelejtik! - és most, hogy Pannának hívtam, ráadásul nyuszinak álcázzuk egymást csak egy óvodás nem jön rá, hogy mi voltunk azok. De nekem speciel elég a tudat, hogy ráfoghatom, nem voltam önmagam. Megfogom a kezét, így ugrálunk be a képzeletbeli célba, egyszerre.
- Igen! Vicces volt! - mondom vidáman és el is engedem a kezét, nem kéne, hogy bárki félreértse, mégis csak egy kislány hozzám képest. De nem lennék kellően lovagias, ha nem segítettem volna neki. Most viszont itt a tervem második része. Mármint, nem igazán terv, de kötelességemnek érzem. Fel is kapom a táskámat, megkínálom újra répával és én is elrágok egyet, így a mozgás után kifejezetten jól esik. Közben pedig, belekezdek a mondandómba is.
- Nos, nem tudom, mit csinálsz holnap, de nem akarlak még egy nap feltartani, szóval ha nem bánod... - előhúzom a táskámból a kölnis üvegem, amiben amúgy csak sima víz van, mert tudom ám, mennyire nem szeretik, ha több száz különböző parfümmel locsolják meg őket. Aztán megköszörülöm a torkom, az öklöm a számhoz emelve, majd belekezdek a versikébe.
- Éles sarok, kezdő törés
Bordás tengely, reteszkötés,
Cosinus és Tangens Rhó
Én vagyok a locsoló!
Meglocsolhatlak?
Tudom-tudom matek, és borzasztó, de hirtelen csak ez jutott eszembe. Meg egy másik, de az nem illik a vizes üvegemhez, így maradt ez. A lényeg benne volt, a kérdés meg adott, csak a válaszra várok.

P(.F)anni
The Black Rabbit


Nevetek rajta, ahogy kiakad az egy héten. Rosszabb soha ne történjen vele. Aztán ahogy elemez és magyaráz, csak még több kedvem lesz nevetni, bár rendezem magam, s csak egy mosollyal fejezem ki, mennyire jól szórakozom rajta. Bólogatok is bőszen, mert hát, pont így van. Előfordulhat bármi rosszabb is, sőt még érdekesebb is. De igazából lényegtelen. Az a fontos, hogy befejezzük az ugrálást és visszajussunk a táskámhoz, hogy megkínálhassam ismét répával, aztán meg meglocsolhassam. Ha hagyja. De szerencsém van, a versem is tetszik neki, és engedélyt is kapok, így emelem is a kölnis üveget, de mielőtt meglocsolnám még elmondom neki, amit tudnia kell benne.
- Amúgy csak víz van benne - közlöm és ismét kap egy kacsintást, ez valami mánia nálam, de lényegtelen. Ráfújok a hajára, meg a nyuszifüleire egy kis vizet, majd jön a "fekete leves", nincs nála ajándék. Nem mintha várnék ilyesmit, de egy pillanatra eljátszom, hogy igenis szomorú vagyok. Lekonyul a szám, szipogok egyet, ami nyuszi pofival biztos hatásosabb, aztán halkan motyogva, de úgy hogy hallja, megszólalok:
- Piros tojás, fehér nyuszi... Locsolásért jár egy puszi! - s hogy lássa mennyire komolyan gondolom, nyuszisan mellé ugrok, leguggolok, hogy alacsonyabb legyek nála, úgy tartom az arcomat neki, s ha nem lenne elég egyértelmű, még nyuszi mancsommal, ökölbe szorított kezemmel, is, megbököm az arcomat, hogy oda jár a puszi, ha már tojás nincs. És akkor az ajándék részét is letudtuk a dolognak. Közben pedig, betömök egy újabb répát a számba. Csak. Mert finom.

P(.F)anni
The Black Rabbit


Meglocsoltam idén az első lányt. Fantasztikus vagyok. Kár, hogy így zavarba jött ettől, meg rosszul érzi magát tőle.
- Ugyan! Locsolás amúgy is csak holnap van, csak féltem kimaradsz a nagy tömegben! Tudod mennyi lány jár ide? - nézek rá vigyorogva, aztán még megsúgom neki - Te vagy az első az idén! - érezze hát magát megtisztelve. De persze rossz, hogy nem kapok semmit. Nem mintha hiányozna. A csoki tojásokat valószínűleg egytől-egyik Boginak adom majd. Elvégre én nem ehetem meg. Reménykedem, hogy a többségnél azért lesz rendes főtt tojás is. Azt legalább ehetek. Igaz azt sem ész nélkül, de egy-kettő nem fog bajt okozni. Most pedig, ha nincs más, behajtok egy puszit, mert az is bőven elég ajándéknak.
Nem is kell sokat várnom, érti Pannus a dolgokat, és szerintem nem is veszi túl komolyan, elvégre tökre idiótán viselkedek, nem illik ez az én komoly levitás egyéniségemhez. De egy kis móka, főleg ma, teljesen belefér. Miután megkapom a puszimat, felállok és széles mosolyra húzom a szám. Örülök, hogy ez ilyen könnyen ment, remélem holnap is egyszerű dolgom lesz.
- Jó, de ne ess túlzásba! - hagyom rá, aztán csipogni kezd az órám, jelezve, hogy idő van, s bár én nem vagyok szívbajos a folyosó közepén mégsem kapom elő a pálcám, hogy vércukorszintet mérjek, meg hogy utána inzulinozzam magam. Így csak leállítom a csipogást, aztán Fannira nézek.
- Most mennem kell, de ez nagyon jó buli volt! Jövőre megismételjük! - kacsintok rá, aztán adok neki még pár répát, és el is indulok - A DÖK-ben találkozunk!
Kiáltom még oda neki, aztán elszaladok vissza a Levitába, hogy az inzulin után Alexet összeszedve megkezdődjön a mai nap másik slágere.

Almási  Léna
The Black Rabbit

Húsvét hétfőn, valamikor délelőtt

Kissé meglep, hogy nincs itt tömeg, bár nem tudom mire számítottam. Elvégre a tanároknak is szünet van, miért is akarnának dolgozni ilyenkor? Igazuk van. Én meg örülök, hogy legalább egy tanárnőt találok itt, akit bár annyira nem ismerek, de a célnak, mármint a hagyományőrzésnek, tökéletesen megfelel. Feltételezem, hogy a "nyuszi ruhám" látva már sejti, hogy mi következik, de ennyire azért nem adom könnyen magam. Vagyis a locsolást. Tanultam ugyanis egy jópofa versikét, és már rég ki akartam próbálni, hogy milyen hatást érek el vele.
- Oh, igazán remek! Szóval én... - a hajamba túrok, zavartan, de vigyázok a füleimre. Amúgy meg nem vagyok zavart, de legyen már valami haszna a színjátszásnak... - Belekezdtem egy kisebb vállalkozásba... és most... khm..
Megköszörülöm a torkom, a kezem a szám elé is teszem, hogy ne legyek túl illetlen, majd előveszem a zsebemből a kölnis üvegemet. Szépen leteszem az asztalra, s bele is kezdek a prezentációba:
- Bemutatom termékemet:
Harmatvíz a neve,
S köztudottan húsvét
A védjegye.
Takarékos használatát mi
Sem bizonyítja jobban,
Esztendőre a leányzó
Tőle tűzre lobban.
Friss, üde lesz tőle,
Ezt most garantálom,
S próbaadagját rögvest
Felajánlom.
Szabad-e locsolni?
Aztán lehet csak nekem tetszik nagyon, én a végére már megint nehezen bírom megállni, hogy ne nevessem el magam, de azért csak sikerül egy mosolyra reprodukálni a kitüremkedő jókedvemet. Miközben kérdőn pillantok a tanárnőre, hogy mit szól a szerintem, amúgy nem mindennapi ajánlatomhoz. Ha pedig kapok engedélyt, akkor meglocsolom a hölgyet. Ő pedig érezheti majd, hogy nem hazudtam, hiszen tényleg csak víz van az üvegcsében, nem pedig valamiféle illatosított lötty.

Benedikta

Minél több idő telik el, annál szimpatikusabb Benedikta. Egyébként meg teljesen megértem a problémáit, valamilyen szinten én is megküzdöttem ezzel. Őt mondjuk szerencsésebbnek tartom, mert itt nem annyira számít a vér - max a rellonban - mint Koreában. De nem is akarok ilyesmikre gondolni. Egyébként is az évnyitó, az sokkal nagyobb esemény.
- De, nekünk fontos is, de pszt! - kacsintok rá, mert a tömegben azért meg-meghallhat egy-két más házból való emberke, akiknek nem kéne tudni, hogy merre keressék a levita bejáratát. Bár a többségnek nyilván nem menne a fejtörő, vagy nem értené a dolgot, és ráhagyná a varázslényre, azért mégis jobb az elővigyázatosság.
Ami a büntetést illeti, azt természetesen nem gondolom komolyan. Arra, hogy rellonosak voltak, csak a fejemet csóválom.
- Nem mindegyik ilyen... De tényleg akad egy-kettő, aki azt gondolja bármit megtehet... - megvonom a vállam - Velük se kell foglalkozni - fűzöm még hozzá, mint jó tanács. Persze én lehet könnyen beszélek, elég idős és szerintem ügyes is vagyok, hogy megálljam a helyem bármelyikkel szemben, ha esetleg rosszul alakulnának a dolgok. De amúgy a legtöbb hülyeségük lepereg.
A nagyteremben helyet foglalunk én pedig tovább magyarázok Benediktának, így nem igazán veszem észre a velem szemben lehuppanó Alexéket, bár így is intek nekik - már csak reflexből is.
- Ühüm. Ami azt illeti, elég sokan vagyunk... - szét is nézek, aztán Benediktához közelebb hajolva, megmutatok neki pár másik embert, akikről biztosan tudom, hogy mugli családból származnak. Utána pedig az igazgatóra figyelek, s miután az ő kilétét is tisztázzuk, jöhet a lakoma.
A lakoma, ami az én esetemben még mindig nem királyi, de ez van, ha az embernek meghatározott diétája van. Anyám idén már nem aprózta el, megcsinálta előre az egészet és a lelkemre kötötte, hogy eljuttatom az iskolai konyhásoknak. Azt neki nem kell tudnia, hogy ők valójában manók. De ahogy nézem az apró kis lények, nagyon lelkiismeretesen követik anyám utasításait.
- Mert válogatós vagyok - viccelem el először a kérdést, aztán az első falatok után elmondom a valódi okot is - Cukorbeteg vagyok, a dietetikusom pedig nyilván ezt írta elő mára. Gondolom te bármit ehetsz - mosolygok rá, miközben figyelem, mi minden van a tányérján. Nem, nem hiszem, hogy meg akarnám kóstolni, ami eszik, de egészségére.

Almásy Léna
The black rabbit
Húsvét hétfőn, valamikor délelőtt

Ha tudnám milyen traumát okozok a tanárnőnek, lehet megkímélném a locsolás okozta kellemetlenségektől. De én olyan ártatlanul gondolkodom a dologról, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy létezhet nő, aki számára nem kedves ez a gesztus. Koreában mindig hiányoltam, ki kell élveznem, hogy végre megint locsolgathatok. Főleg most, hogy egy ilyen - reményeim szerint - frappáns verset is találtam hozzá.
Igazság szerint a többi versikét már kicsit unom. Bár tudom, hogy ha már hagyomány-őrzök, akkor illene egy hagyománytisztelő vers is. Na de mindig kellenek apró újítások is. Nem-de bár?
Megjátszott zavarral kezdek bele, majd a végére egyre magabiztosabb leszek. S ha nem is tökéletes, az biztos, hogy Lénát megvettem vele. Még ő is így fejezi ki magát, így igazán nem túlzok ezzel a kijelentéssel. Szelíd mosolyra húzom a számat, aztán felemelem az üvegcsét, egy pillanatig kérdőn nézve még a hölgyre, van-e valamilyen kikötése hova fújjak. Aztán ha nincs, akkor fújok egy picit a hajára, vagy ha épp megmutatta, akkor oda, ahova szeretné. Nem lesz tőle illatfelhő, még mindig csak víz van az üvegcsémben.
- Csak víz van benne - mondom így utólag - Harmatvíz - fűzöm hozzá játékosan és persze várok. Nem mintha úgy nézne ki a tanárnő, mint akinél van piros tojás vagy bármi hasonló. De egy-két szép szó is elég. Vagy egy hagyjam már békén.  

Bünti, Iza és a lányok

Iza ma szokatlanul csendes. Na jó, máskor sem fecseg összevissza, de azért szoktunk beszélgetni. Még azt sem veszi észre, hogy félpercenként rápillantok, csak hogy tudjam nem fog összeesni rögtön. Mert ugye kettőnk közül ő az, aki amúgy beteges én csak Madagaszkáron voltam nagyon rosszul, de amióta visszajöttünk jobban érzem magam, mint valaha.
Vidáman és erővel telve lépkedek hát fel a lépcsőkön, aztán előre engedem Izát, mert ez mégsem kocsma, na meg... Őszintén? Fogalmam sincs, mit illik...
Az elsős navinés, aki valószínűleg levelet írni jött fel, gyorsan eliszkol, amikor meglát minket, Iza megjegyzésére pedig először automatikusan a hajamhoz nyúlok, de aztán kapcsolok.
- Héé! Én fésülködtem! És mi az, hogy vérfarkas vagy zombi? - az először kicsit felháborodott hangsúly nevetésbe fullad. Főleg amikor kinyújtja a nyelvét. Ennek ellenére azért érdeklne a válasza. Mert szerintem sápadt és beesett arcú sem vagyok, bár tény, hogy fogytam pár kilót a nyaralás alatt, de akkor is, se kutyaszagú nem... Na mindegy.
- Az nem lenne jó nekik, ha elkésénének, mert egy hét múlva megismételhetnék ezt a csodás műveletet, mondjuk addig, amíg meg nem tanulják a pontos időt... - mondom széles mosollyal. Azt hiszem ha bárki látna most minket megkérdőjelezné, hogy valóban a kék házban van-e a helyünk.
- Lehet órává kellett volna változtatnunk a festékszórót meg a kalapácsot, nem? - tűnődöm el, csak úgy magamban, aztán a saját órámra pillantok. Nálam még van egy perc, de ezt nem közlöm Izával.
- És miért szeretnél elájulni? A meleg miatt, a meleg miatt, vagy a lelki szemeid előtt megjelenő látvány szórakoztat?
Nem ajánlom neki, hogy pont most ájuljon el. Én szeretném, ha a lányok alapos munkát végeznének, de ha Miza rosszul lesz, akkor esélytelen. Sőt, el is kell őket engednem...
- Van nálam is egy üveg víz - bökök a táskámra, csakhogy tudja, ha az övé elfogy, akkor sincs vége a mókának.

Bünti, Iza és a lányok

Szerintem Miza azt sem tudja, mit beszél, de mindegy. Tudom, hogy nem vagyok se zombi, se vérfarkas, de még ijesztő sem. Valószínűbb, hogy a kis elsős valami rosszban sántikált és attól tartott rajta kapjuk. Vagy csak rémeket látok már én is? Fogalmam sincs. Mindenesetre, így legalább le tudunk majd mi is ülni egy tisztább sarokba, amíg tiszta nem lesz az egész hely. Nem irigylem a lányokat, de hát ők keresték a bajt, igazán nem panaszkodhatnak. Megérdemlik.
- És te? Láttad már a vigyort az arcodon? - kérdezek vissza, ahogy a házam iránt érdeklődik prefitársam. Mivel levitás biztos, hogy érti, elég ránézni, hogy kételkedjek itt a helye, én mégsem kételkedem.
- Tesztelj! - mondom nevetve, a felvetésre, hogy esetleg százfülé főzetet ittam, aztán megosztok vele egy titkot, ami igazából nem titok, de nem hiszem, hogy valaha mondtam. - Amúgy rosszul jár, aki azzal a főzettel veszi fel az alakomat. Két nem működő vesélvel elég kellemetlen tud lenni még 1 óra is... -  persze az is sok mindentől függ, de akkor is. Én nem játszanék vele, de aki nem ismer, az ezt nem tudhatja. Miza meg kérdezhet bármit, amit csak én tudhatok, ha meg akar győződni róla, hogy én én vagyok. Persze biztosan csak viccel, de nekem tetszik ez a játék.
- Akkor már el kellett volna ájulnod... - világítok rá neki a problémára, majd a kivágódó ajtóra pillantok, mert befut az első jómadár. Köszönni már nem tud, így én sem érzek késztetést rá, hogy köszönjek neki, hagyom, hogy Iza válaszoljon a szavaira.
A másik lánynak már biccentek, aztán kényelmesen a falnak dőlök. Még egyszer az órámra pillantok és szomorúan állapítom meg, hogy nem késtek. Alig láthatóan a fejemet is megcsóválom, majd lemondóan sóhajtva lököm el magam a faltól, ahogy a tisztító szerek után érdeklődnek.
- Abban a zsákban van minden, amire szükségetek lesz! - intek a fejemmel az említett szütyő felé, és komolyan sajnálni kezdem, hogy nem csak pár flakon vizet meg 2 fogkefét tettünk bele, hanem valódi - igaz mugli - tisztítószereket.
- Remélem hoztatok gumikesztyűt... - mondom még aztán kimegyek az ajtón, hogy a kint letámasztott seprűt és felmosó-akármit is behozzam. Letámastom őket a falnak, aztán egy elegáns mozdulattal intek a lányoknak.
- A tiétek a terep. Hajrá! - adom meg nekik a lehetőséget a kezdésre, aztán Izához lépek és halkan megkérdezem - Mennyire leszünk szigorúak a tisztaságot illetően?

ezermegmégegybocsihogycsakmost!
Lánykák

A bemutatkozások után kiosztom a feladatokat és szép sorban mindenki neki is lát a sajátjának. Magamnak jegyzetelek és remélem mellettem a lányok is ezt teszik, már amíg nem kell nekik a színpadra lépniük. Egészen ügyes mindenki, nekem kifejezetten tetszik, amit csinálnak. Mat és Quentin letudja a verset, Lolita és Dandeliion pedig remekül oldják meg a szituációt. Ezt követően lép Zsani ismét a "színpadra" s mivel segítséget kér a zenéhez felpattanok, hogy elindítsam neki, elvégre ez a legkevesebb, amit tehetek.
Figyelem, amit csinál, a mozdulatokat, és csak pislogok, mert hát fogalmam sincs mi micsoda, de az tény és való, hogy rendkívül látványos, így magamban elhatározom, hogy őt is rögtön felveszem. Amikor végez, mosolyogva pillantok rá.
- Köszönjük Zsanett. Ez igazán szép volt. Szerintem - a lányokra nézek magam mellett, s ha csak nem látok heves tiltakozást az arcukon, akkor folytatom - üdv a csapatban!
Mosolygok rá a lányra, és ezzel ő már meg is nyugodhat. A többi dolgot, majd a csapatos megbeszélésen tisztázom vele, hiszen ha jelmezekben is ennyire jó lesz, nyert ügyünk van.
Leonie lép színre utána, és ha valami, hát az ő produkciója levesz a lábamról de teljesen. Az ének visszafele... hát én meg nem mondom, hogy boci-boci tarka-e vagy sem, de hogy semmi értelme, és borzasztóan hangzik az biztos. A cigánykerék is ferdére sikerül, de nekem akkor is tetszik. Az eridonos lányka tádám-jával egy időben kezdek tapsolni és nevetni. Be kell vallanom, akármennyire is szerencsétlen volt, ez az eddig legjobb produkció, s ha bohócra van szükségünk, akkor ezt a lányt, nem lehet kihagyni.
- Fantasztikus volt! Mondd ez bármikor meg tudod ismételni? - kérdezem a lányt vigyorogva, miközben felállok, azzal a szándékkal, hogy felsegítem, de rég felpattan, mire odaérnék, így csak annyit fűzök hozzá:
- Ha igen, akkor én beveszlek a színjátszókörbe - s rá is kacsintok, aztán visszamegyek a helyemre, hogyha valaki még szeretné magát megmutatni, megtehesse.

Leavey Héloise Lindsey
ruha

Vége a vizsgáknak, és... és... belegondolni is szörnyű, hogy hogy sikerült a vizsgaidőszak. Persze nem kéne magam zavartatni, meg a saját választásom volt a dolog, de most, hogy a vizsgalapról kacsint vissza rám a jegy, mégis rettentően zavar. Míg a levitások többsége valószínűleg együtt ünnepel és örvend, én inkább csendes magányra vágyom és a falu felé veszem az irányt. Kihasználva, hogy nincs semmi kötöttség, farmerben és a kedvenc piros pulcsimban, csak egy övtáskával sétálok le a faluba. Egy darabig nézelődöm, majd a teaház mellett döntök. Talán egy csésze tea mellett megnyugszom majd. Egyébként sem lesz soha semmi szükségem a mágikus sporteszközökre. Legfeljebb akkor ha valakibe beleépül egy gurkó, és azt kell kiszednem belőle, de igazából még akkor sem. Szóval nem számít. De ettől még zavar.
Sóhajtva nyomom le a kilincset s odabent nem is igazán figyelve a dekorációra egyszerűen leülök az első üres székre. Csak jó pár másodperc után esik le, hogy az asztalnál már ül valaki, és tulajdonképpen teljesen illetlen vagyok, hogy így leestem mellé.
- Bocsánat... én... - kezdek bele a magyarázatba, aztán felismerem a szemben ülő lányt és mosolyra húzom a számat. - Szia!
Mondom vidáman, ahogy felidézem a madagaszkári élményt, és egy időre el is felejtem a félresikerült vizsgámat. Aztán persze kapcsolok, hogy még mindig nem kaptam engedélyt, hogy ideüljek, így felpattanok és újrakezdem.
- Khm. Szóval bocsi. Kezdjük újra. Szabad ez a hely? - kérdezem, s ha beleegyezik, akkor leülök. Mert persze, zavarni semmiképpen sem szeretnék.

Leavey Héloise Lindsey

Talán szerencsének is mondható, hogy egy ismerőssel szemben sikerült lehuppannom, de igazából az a szerencse, hogy egyedül van, nem zavarom, és láthatóan őt is jó kedvre deríti, hogy lát. Legalábbis a mosolyból az arcán, erre következtetek.
Helyet foglalok hát ismét, a korábbi helyen és visszamosolygok rá. Aztán kicsit elhúzom a számat a kérdésre, de veszek egy nagy levegőt és nem hagyom, hogy ismét elromoljon a kedvem.
- Mondjuk, hogy jól. És te? - kérdezek vissza, egyfelől mert illik, de sokkal inkább azért, mert tényleg érdekel. A vízesésnél nagyon jól szórakoztam neki hála, és most is örülnék egy hasonlóan kellemes beszélgetésnek. Na meg igen, jó lenne tudni, mi minden történt vele azóta.
Közben megjelenik egy pincér lány is, én pedig némi hezitálás után egy biztonságos menta teát kérek, s vissza is fordulok a lány felé.
- Van már terved a szünetre? - kérdezem, és direkt nem a vizsgák felől érdeklődöm, sokkal inkább a nyaralási terveiről, mert hát, ki kell használni a pihenésre kapott időt. Na meg mert, az én szünetem valószínűleg unalmas lesz, de nagyon. Hacsak Ashleyvel nem sikerül egyeztetni valamit addig. De nem hiszem. Amióta nem prefektus, még nehezebb elérni. Pedig a vizsgákra még együtt tanultunk, de azóta... Hát mindegy. Most inkább foglalkozom a velem szemben ülő szőkeséggel, s ahogy a teámat is megkapom, azt lassan kevergetve, hallgatom a lány válaszait.

Bence

Rohanok fel a kastélyba, mint egy őrült. Gyakorlatom volt Pesten és pont az indulásom előtt 5 perccel hoztak egy súlyos, de nagyon is érdekes esetet. Emiatt pedig késésben vagyok, mert persze, évközben is folyamatos felvételt hirdettem a színjátszókörbe, ami akárhogy is nézem, nem akar olyan jól menni, mint szerettem volna. De mivel, van egy jelentkezőm, nem akarom elszalasztani a lehetőséget. Az órám negyedszer pityeg, hogy hééé inzulin, de mikor van nekem időm az ilyesmire? Enni sem tudtam, szóval csak szaladok, és átkozom a rendszert, hogy nem lehet az iskolán belülre hoppanálni.
Még szerencse, hogy a próbaterem a földszinten van, ha lépcsőzni is kéne, tényleg kiköpném a belem... Na de mindegy. A nagy lelkesedében megállni sem bírok rendesen az ajtó előtt, tovább csúszok, úgy fordulok vissza és tépem fel az ajtót, mint valami őrült, kabátban, a vállamról leeső táskával, lihegve. A térdemre kell támaszkodnom, hogy kifújjam magam, s közben felnézek, hogy megállapítsam, a srác, már itt van, én meg bizony, elkéstem. Mégsem tudok rögtön megszólalni, mert ki kell magam fújni egy kicsit.
- Bo.. bo... bocsi, a... a ... késésért... - mondom végül, még mindig levegőért kapkodva, aztán felveszem a táskám a földről, majd kiegyenesedem, úgy nézek a fiatal srácra - Régóta vá... vársz? - Kérdezem tovább, miközben a kabátomból kibújok. Alatta most rendes mugli cuccok (farmer, fehér ing, kék pulcsi, rajta a prefektusi jelvényem) vannak, a városban ez volt célszerűbb. Majd kezet nyújtok.
- Bálint - mutatkozom be - Tényleg bocs. Vágjunk is bele, jó? - kérdezem, bár nem igazán várok választ. A színpadnak támaszkodom, és úgy kérdezem tovább. - Mi motivál, hogy a színjátszókör tagja legyél? Van valamilyen tapasztalatod? Miben érzed magad igazán jónak?
Faggatom tovább, és remélhetőleg a válasz alatt, végleg kifújhatom magam.

Bence

Örülök, hogy nem akadékoskodik, amiért késtem, és annak is, hogy elvolt. A bemutatkozáson gyorsan esünk túl és a nevére én is csak bólintok, magamban meg eldöntöm, hogy Bence lesz, aztán már kérdezgetem is. Nem kapok rögtön választ, de nem is baj. Szimpatikus, hogy meggondolja mit is fog mondani, és az is, hogy végül őszintén válaszol. Bólintok is neki, megértem, ha a kviddics nem az erőssége. Én mondjuk szívesen játszanék, de engem nem engednek...
- A zenei tudás mindig jól jön. Milyen hangszeren játszol? – válaszolok, majd faggatom tovább, és kiszélesedik a mosolyom a magabiztosságát látva. – Oké... akkor hmm... Tudsz valami jó verset, monológot, szövegrészletet, amivel lenyűgözöl? – Kérdezem némi gondolkodás után, aztán úgy döntök szélesebb választási lehetőséget adok neki. – Vagy inkább improvizáljunk egy szituációt? Esetleg te egyedül valamit?
Kérdőn nézek rá, rábízva, hogy mit is szeretne, aztán ahhoz alkalmazkodom. Ha versel, vagy más egyéni produkciót választ, akkor intek neki, hogy menjen fel a színpadra, én pedig lentről hallgatom figyelem őt. Ha pedig velem együtt szeretne valamilyen szituációban részt venni, akkor együtt megyünk fel, de a kezdést ebben az esetben is meghagyom neki. A magabiztos szövege után nagyon kíváncsi vagyok, mire is képes, de az biztos, hogy magasra tette a lécet.

Zsani
Norvégia - Oslo - November

Egy bagoly kopogtat az ablakomon és nem kissé lep meg, de persze beeresztem, egy kis csemegét is kerítek neki, aztán leoldom a levelet a lábáról. Láthatóan hosszú utat tett meg, s örül a csemegének, én meg még inkább meglepődöm. A levél Zsanettől jött, s mosolyt csak az arcomra. Nem tudtam, hogy Norvégiába megy, de rögtön megragadom az alkalmat, hogy válaszoljak is neki.


Kedves Zsanett!
Örülök, hogy írtál. Köszönjük szépen, de te is kellettél ahhoz a házkupához! Természetesen mindenkinek átadom az üzenetet és a jó kívánságokat. Amennyire tudom mindenki jól van.
Egyébként... Novemberben én is elmegyek 2 hétre Norvégiába, gyakorlatra. Már csak egy-két aláírás kell, hogy biztos legyen. Leszel az idegenvezetőm az első pár napon? A többit majd még tisztázzuk a későbbi üzenetekben. Addig is, vigyázz magadra!
Üdv,
Bálint

-----
Az első levelet, még jó néhány követte, és most végre megérkeztem Norvégiába. A hopp-hálózaton keresztük utazni, nem éppen kellemes, főleg nem  akkor, ha ilyen messzire megy az ember, de csomagokkal együtt még mindig ez volt a legjobb megoldás. Most pedig csak nézek körbe-körbe a tekintetemmel Zsanit keresve, mert ha minden igaz, akkor kijött elém ide, az osloi minisztériumba ahova megérkeztem. Leporolom még egyszer a ruháimat, aztán tovább nézelődök. Az órámra is rápillantok, még van pár perc a megbeszélt időpontig, így bizonytalanul megindulok a folyosón és próbálom felmérni a terepet, amíg bele nem futok Zsanettbe.

A színjátszósok elöadása

A színjátszósok elöadása

Szira  
lebuktam

Amint befejezem a szövegelést a színpadon Szira mellé csapódom. Az utolsó néhány percét Linke és Aliz előadásának már nem is látom, de tudom, hogy nagyszerűek, hallom a tapsokból.
Szira kezét fogva, lépkedek a kezdő helyünkre, hogy amint Annelie befejezi a nagy bejelentést a táncparkettre lépkedhessünk. Nyugodt vagyok, bár ez nem mondható el mindenkiről. Látok egy-két párost, akik idegesen súgnak össze. Biztosan a lépésekről egyeztetnek még utoljára. Nekem ez már a negyedik bálom, negyedszer táncolok, így már rutinosnak érzem magam. Mielőtt még a táncparkettre megyünk én is a mellettem álló lányhoz fordulok, hogy a fülébe súgjak.
- Csodásan nézel ki! Készen állsz a nagy pillanatra? - Az előbbit komolyan gondolom a másodikkal csak heccelni akarom. Szerintem neki sincs különösebb oka az izgalomra, hiszen nagyszerű táncos, de nem látok a fejébe, hogy hogyan vélekedik a báli nyitótáncról. Lehet nem is érdekli. Mindenesetre mosolygok, és amikor eljön az idő megindulok a többiekkel együtt.
Elfoglaljuk a kezdő helyünket, majd a zene felcsendülésekor a már jól begyakorolt mozdulatokkal vezetni kezdem Szirát a táncparketten.
- Szerintem te leszel a bálkirálynő. Engem már meggyőztél - mondom neki vigyorogva tánc közben, aztán meg is forgatom, ahogy azt kell. Egész biztosan jó páros vagyunk. Mármint, ami a táncot illeti.

Szira

- Öhm... Elfelejtettem szólni róla? - kérdezek vissza vigyorogva. Természetesen nem. Eszemben sincs jelenleg nősülni, bár Szira egész biztosan nem lenne rossz választás. Nem véletlenül táncolok majd vele másodperceken belül és nem véletlenül hívtam el őt a bálba. A legjobb pedig az, hogy lehet vele ilyen könnyedén viccelődni. Az orra bukós mondatára csak egy sértődött-nevetős pillantást kap, válaszolni nincs időm, hiszen meg kell nyitnunk a bált.
Nyugodt, magabiztos mozdulatokkal kezdek el táncolni és vezetem Szira lépteit is, ahogy azt kell. Nem kell aggódnia, egyetlen lépést sem rontunk el, és a többieknek sem megyünk neki.
- Akkor sikerrel jártál - súgom a fülébe, mert szerencsére pont egy olyan mozdulatnál tartunk a táncban, hogy ezt megtehetem. Aztán persze távolabb kerül tőlem ismét, és mosolygok rá. Még akkor is, ha a pingvin jelző nem tetszik annyira.
- Nem kell korona, elég hogy itt vagy - felelem könnyedén aztán véget ér a zene és a táncunk is és szomorúan veszem tudomásul, hogy perceken belül magamra hagy. Bár azt nem tudom milyen műsorral készültek még. Kezet csókolok neki, aztán elengedem és csak tátogom neki, hogy ügyes legyen.
Közben leadom a szavazatom a bálkirálynőre. És figyelem az újabb produkciót. Bár a zene választást szörnyűnek tartom, azért azon kapom magam, hogy tapsikolok rá és amikor Szira is színpadra lép, kiszélesedik a mosolyom. Végig mérem az újabb ruhában és arra jutok, hogy tökéletes párt választottam a mai bulira. A zsebembe nyúlok és a kezembe akad az inzulinom. Az órámra pillantok le kéne lépnem két percre. Ekkor azonban meghajolnak és egy pillanattal később már megint mellettem vigyorog a lány.Megfogom a kezét és letérdelek, úgy pillantok fel rá. Valószínűleg nem látta a kezemben az inzulint, és a zajban azt sem hallja, ahogy leesik. Letérdelek hát, a lány kezét fogva, úgy szólalok meg.
- Szira, - kezdek bele komolyan, felpillantva rá, eszembe sem jut, hogy ha valaki lát mennyire félreérthető ez a helyzet - elgurult az inzulinom.
Fejezem be a mondatot, és a földet kezdem kutatni a pillantásaimmal. Ilyen sötétben kizárt, hogy megtalálom!

A tea mellé kellemes társaságom akad, bár ahogy elnézem egyikünk sem érzi magát a legjobban. Lehet jobb így, jobban megértjük egymást, még ha nem is mélyedünk bele a dolgokba. Persze az is lehet, hogy jó lenne kiadni a sok feszültséget, de egyelőre nem erőltetem. Hátha sokkal érdekesebb dolgokról is tudunk beszélgetni, amik elterelik a figyelmünket a mindennapi problémákról. A szünet egy semleges témának tűnik, ezért is merem felhozni kezdésnek.
- Oh értem. Akkor most fogsz elkezdeni gondolkodni rajta? – mondom-kérdezem mosolyogva, mert én ilyenkor elkezdek ilyesmiken gondolkodni. – Én kicsit mindkettő, de egy ideje már így van. Hoppanálva egyszerű...
Felelek a nekem feltett kérdésre aztán a teámba kortyolok. Most hogy belegondolok az utóbbi időben sokat mentem haza. Persze nem csoda, meg kell győzni anyáékat, hogy Bogit elengedjék, hogy jó kezekben lesz, stb. Valamiért velem elnézőbbek voltak annakidején, talán mert még nem tudták pontosan miről lesz szó. Mindenesetre most sokat kell nekik magyarázkodni. De ezzel inkább nem terhelem a lányt velem szemben.
- Hmm... Ez itt. A lepkékről mindig a húgaim jutnak eszembe – mondom mosolyogva mert tényleg. Leginkább Virág. Ő imádná ezt a helyet. Igaz, szerintem Bogi is, csak ő nem vallaná be. Mert azt gondolná, hogy az túl lányos, túl gyerekes, túl Virágos. És ezek közül egyik sem akar lenni.
- Na és neked? – dobom vissza a kérdést, és nem csak illemből. Tényleg kíváncsi lettem.

Szirám
Megjelenés

Reméltem, hogy sikerül a tervem és hogy Szira nem haragszik majd nagyon, amiért lemondom a hétvégi találkánkat. De mindenképp szerettem volna meglepni. S ahogy gondoltam, úgy is tett. Mivel azt mondtam nem érek rá, ő eldöntötte, nagy makacson, hogy majd egyedül szórakozik az iskolai bálon.
Ahogy készülődöm, széles mosoly ül ki az arcomra. Megigazítom még a nyakkendőmet, még megigazítom a hajam, aztán elégedetten bólogatva elindulok. Remélhetőleg beengednek majd a kastélyba a felügyelők, ha még ott vannak. Igazából fogalmam sincs. Először a faluba megyek és szerzek egy csokor virágot aztán amennyire csak tudok sietek a nagyterembe.
Odabent már sokan vannak, így nem tartok attól, hogy rögtön kiszúrna, és persze meg van az az előnyöm, hogy nem keres, de azért nem árt az óvatosság. A díszítéssel nem is foglalkozom. A szemeim Szirát kutatják, s nincs könnyű dolgom, elvégre azt sem tudom, hogy néz ma ki.
Néhány perc nézelődés után viszont megpillantom az egyik asztalnál. Mosoly kúszik az arcomra, a virágokat a hátam mögé dugom, úgy igyekszem az irányába, lehetőleg úgy, hogy ne vegyen észre.
Útközben megállít pár ismerős, köszönök nekik, aztán gyorsan lerázom őket, hiszen már így is elkéstem a randimról, még ha a partnerem nem is tud róla.
Remélhetőleg sikerül Szira háta mögé kerülnöm, s lehetőségem van, megköszörülni a torkomat, majd megszólalni.
- Megtisztelnél a társaságoddal ma estére? - kérdezem, s ha felém fordul a virágcsokrot is átadom neki. Az arcomon mosoly ül. Remélem sikerült meglepni, és örül nekem.
- Gyönyörű vagy! - súgom közelebb hajolva, s szabad kezemmel megcirógatom az arcát.

Szirám Megjelenés

Meglepődik, és én elégedetten mosolygok, hiszen minden pontosan a terveim szerint alakult. Egyértelműen nem számított rám. S ahogy felhajtja a koktélt az csak még édesebbé teszi a pillanatnyi zavarát.
Átölelem ahogy hozzám bújik, beszívom hajának kellemes illatát. A kezem a derekára siklik, s elmosolyodom ahogy ajkai a bőrömhöz érnek.
- Ha ilyen, amikor utálsz, alig várom. hogy szeress! - Nevetek rá halkan, kissé elhúzódva, épp csak annyira, hogy a virágcsokrot ismét közénk tehessem. - Tetszik? - érdeklődöm a fehér rózsákra pillantva majd Szira arcát fürkészve, bár igazából nem várok választ.
- Szerettelek volna meglepni. Úgy látom sikerült - mondom el neki, hogy mi is volt a tervem, bár mostanra biztos magától is rájött. Az meg, hogy féltem esetleg valaki másnak is megakad rajta a szeme, már megint más kérdés. Elvégre így, hogy itt vagyok nem fenyeget ez a veszély.
- Ajánlod ezt a lángoló csodát, vagy keressünk valami mást? - teszem fel az újabb kérdést, mintha amúgy mi sem lenne természetesebb. Mintha együtt jöttünk volna. De közben, egy pillanatra sem engedem el, mert bár nem vallanám be, hiányzott.

Szirám

Átölelem, ahogy hozzám bújik és beszívom az illatát. Hiányzott már ez, és nem is értem, hogy gondolhatta, hogy kibírnék egy hétvégét nélküle. De azért örülök, hogy jól sikerült a tervem. Meg hogy a csokor is tetszik neki.
- Valóban? - nézek rá meglepetten, persze csak megjátszom a dolgot - Nos, ezen könnyen segíthetünk. - A megállapítást követően, pedig előkapom a pálcámat is és egy egyszerű intéssel lekicsinyítem a virágcsokrot, majd a hajába illesztem. Közben pedig adok egy puszit a homlokára.
- Jól áll - állapítom meg mosolyogva. Majd felhúzom a szemöldököm. - Rosszul hitted! - közlöm komolyan, majd megsimítom az arcát, hogy ne biggyessze le az ajkait, mert bár édes így is, jobb szeretem a mosolyait.
- Oh... Nos akkor... - hezitálok egy pillanatig, de nem kell aggódnom, Szira elég határozott és választ helyettem is, sőt! Egy pillanatra feddőn nézek rá, amiért plusz kiegészítővel is készült. Ilyenkor sosem tudom, hogy elfelejti, hogy cukorbeteg vagyok, vagy a határaimat akarja feszegetni. Az viszont biztos, hogy valami miatt nehezen tudok ellentmondani neki.
- Előbb kóstold meg nem túl édes-e - nézek rá végül kérőn, aztán a kis üvegjéhez nyúlok, hogy azt szemügyre vegyem. Kinyitom, és ügyesen eldugva a markomban szagolok bele, hogy rájöjjek, mivel is akar ma leitatni. Mondjuk, teljesen feleslegesen teszi. Engem már a puszta jelenléte is megrészegít, de talán jobb, ha ezzel sincs tisztában.

Szirám


Mosolyogva nézek rá. Jól áll neki a virág, köszönni meg felesleges. De azért biccentek egy aprót, majd elteszem a pálcámat a zakóm belső zsebébe.
- Természetesen - hagyom rá vidám mosollyal. Mondjuk van benne valami. Nem tudom miért, de rettentően féltékeny tudok lenni, ha róla van szó, pedig sosem gondoltam volna, hogy velem ez előfordulhat. Igyekszem is titkolni a dolgot, már amennyire lehetséges. - Látni akartalak ebben a csodaszép ruhában. És... lehet kicsit aggódtam is, hogy más is csinosnak talál... - vallom be kicsit kelletlenül, mert neki úgysem tudnék hazudni. Az pedig tagadhatatlan, hogy elbűvölően néz ki és sokan lehetnek olyanok, akik szívesen vigasztalták volna, ha én mégsem jövök. Ez egyfelől jó, rettentő büszkeséggel tölt el, de közben mindig ott az aggály is, hátha a ritkább találkozók és a nagy távolság miatt... Na de erre most igazán nem gondolhatok, elvégre itt vagyok, Szira meg velem van, és egyértelműen nem érdekli, hogy hányan küldenek felém gyilkos pillantásokat. S így már engem sem érdekel. Csak az számít, hogy itt vagyunk és jól érezzük magunkat.
- Valóban? - kérdezek vissza, még mindig kissé óvatosan. Attól, hogy nem édes, még lehet benne cukor, bár valószínűleg nem sok, így azért bátrabban veszem el tőle a poharat. Addig viszont már nem jutok, hogy meg is kóstoljam s hogy összekeverjem az ő kis extrájával.
- Akkor a nyitótáncot sem várjuk meg? - kérdezem, ahogy viszonzom az ölelést. Egy ilyen kérésre nehéz lenne nemet mondani. De nem biztos, hogy jól értem, amit mond.

Nyuszimentők

Masa
előzmény

Moon Jun Seo
kinézet