Ella - és a betolakodó SamuTelnek a napok, a jól megszokott, nyugalmas mederben. Olyan unalmasan, hogy azt elképzelni nem lehet. Már lassan egy éve itt vagyok, de még semmi említésre méltó nem történt velem. Lehet, hogy nem is fog. De azért ne mondjunk ilyeneket, végül is még néhány évet itt fogok tölteni, a kastély falain belül, nem lehet, hogy nem fog semmi se történni, semmi érdekes. Csak nem lehet olyan béna, és nyomi ez az iskola... Legalább a háztársaim normálisak, fogjuk rá, nincs velük semmi bajom. A szobatársaimmal legalábbis jól kijövök, és csak ez számít. Nem akarok rosszban lenni egyikkel sem.
Amilyen unalmasan telnek a napjaim, olyan gyorsan is mennek el, tegnap kaptam észbe, hogy hoppá, nemsokára vizsgaidőszak, és tanulni kéne. Egész évben alig tanultam valamit, igaz, figyeltem az órákon, és mindig megcsináltam, amit kellett, de ezen felül nem töltöttem a szabadidőm tanulással. Pedig jó lett volna nem mindent az utolsó pillanatra halasztani, de most már oly' mindegy, lesz ahogy lesz. Néhány könyvet viszont ki kéne kölcsönöznöm a könyvtárból, hogy normálisan tudjak tanulni, mert ami a tankönyvekben van, az szinte semmit nem ér, és jegyzetelni sem nagyon jegyzeteltem az órákon, inkább csak figyeltem, és hallás alapján próbáltam megjegyezni a tananyagot, az úgy mindig könnyebben ment. Persze azért néhány fontosabb információt leírtam, de az vajmi keveset ér.
Csendben haladok egész végig, nem foglalkozok senkivel, még az idegesítő festményekkel sem, akiket legszívesebben felgyújtanék. Elégetném őket, hogy aztán se híre, se hamva ne maradjon egyiknek sem. Nagyon utálom azokat az undorítóan pletykás akármiket, akik még arra sem méltóak, hogy figyeljek rájuk. A Bejárati csarnok közelében vagyok már, mikor meghallom a segélykérő kiáltást. Merlinre... ki olyan szerencsétlen, hogy nem képes segíteni saját magán. már indulnék is felé, mikor valaki más hangját is meghallom, majd a hozzá tartozó alakot is meglátom. Felismerem a kopogószellemet, hallottam már róla, de szerencsére még nem találkoztam vele személyesen. A csarnok széléről nézem végig a jelenetet, és nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam. Szegény lány... Úgy látom még csak most érkezett meg, de máris gondja akadt egy kopogó szellemmel.
- Jól kezdődik az életed a bagolykő falain belül, mi? Ne aggódj, minden újjal ezt csinálja - mondom, miközben odamegyek hozzájuk, majd elmosolyodom. Azért nem vagyok az a nagyon gonosz rellonos fajta, egész kedves szoktam lenni, ha jó kedvem van, és most épp jó kedvem van, szóval örüljetek.
megkóstolod? 
*álmodó, és másik fél szólal meg*