Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Na jó. Hagyott neki még pár percet pihenni, és még teát is kapott mézzel. Most már talán hajlandó tárgyalni. Ahogy érzi Viktor simítását a vállán, inkább a hasára fordul és hálás mosollyal veszi el a bögréjét. Annyira még nem békélt meg, hogy meg is köszönje, de hajlandó legalább tárgyalni a másikkal. Sőt, még van olyan kedves és közelebb is húzódik kicsit, hogy jusson a takaróból Viktornak és neki is. A kedvesség mintapéldája - főleg az előző állapotokhoz képest.
- Igen. Szerettem volna aludni - egyértelmű hangsúllyal nyomja meg a szavakat, hogy érezhető legyen, hogy Viktort hibáztatja, amiért már nem alszik. Miért, ki mást hibáztatna? Ő ébresztette fel, rázogatta a vállát, és még mindig nem heverte ki ezt a csúnya módot. Még ha legalább simogatta volna... most bezzeg tud kedves lenni és puszikat osztani meg simogatni a vállát.
- Aha... szóval beszélgetni szeretnél... - mosolyodik el, miközben szemöldökeit megemelve végigpillant Viktoron. Aztán iszik pár kortyot a teájából, kellemesen édes, mézes, elvarázsolja, elringatja. Elégedetten sóhajt egyet.
- Na jó, de csak ha kapok még egy puszit - ad ultimátumot végül, bájos mosollyal, remélhetőleg emlékeztetve Viktort, miért is olyan ellenállhatatlan. Mondjuk, mert ha éppen akarnok, zsarnok, és úgyis az lesz, amit ő akar... nos, ezt is cukin csinálja és úgy, hogy kedvesnek tűnjön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem, ahogy az feltűnt, Sárát egyáltalán nem érdekli, hogy ez Viktor ágya és Viktor takarója és tulajdonképpen ő a vendég itt. Lehet, hogy ő kis előzékeny levitások között szocializálódott, Sára viszont először is az Ombozi családban, másodszor pedig a rellonosok között. Szóval ha ő mérges, akkor bizony nincs tekintettel semmire és senkire, még Viktorra sem. De azért a kedvesség és a tea kompenzálja kicsit a helyzetet. Az alvásra csak bólint egyet, aztán várja, hogy mit akar még a másik kinyögni. Amikor hallja, miről van szó, megemeli egyik szemöldökét.
- Nem hiszem, hogy emiatt magyarázkodnod kéne - jegyzi meg, egy apró vállvonás kíséretében. Tényleg nem szereti a nyafogó embereket, de Viktornak volt rá oka, ebben biztos. Amúgy sem beszélgettek órákat a nem túl felhőtlen párkapcsolatokról, pedig mindketten tudnának regélni. És igazából szorult belép empátia és tényleg megérti Viktort, azt is, hogy neki ez most sokkal nehezebb, mint neki. Csak valahogy nincs túlságosan lelkizős hangulatban, ahhoz még reggel van neki. Nagyon is.
Könnyedén és ösztönösen mozdul, ahogy Viktor magához húzza. Kényelmesen elhelyezkedik és vöröskéje mellkasát cirógatja. Na, hát amiatt nem panaszkodhat, hogy nem kap elég puszit, szóval már mosoly is játszik az ajkain és hajlandó lenne normálisan beszélgetni  is.
- Hát, minimum kilenc órát, nagyon fontos az arcbőröm rugalmassága miatt - tapogatja is meg az arcát, főleg a szeme alatti részt, vajon mennyire viselte meg, hogy ilyen korán felkeltették. De még nem érez visszafordíthatatlan károkat, és amúgy is sokkal jobban érzi magát így, Viktorhoz bújva, átkarolva őt.
- Nem kell aggódnod, minden rendben - teszi hozzá még azért, felnyújtózkodva és egy finom puszit adva Viktor arcára, mielőtt még visszahelyezkedne. Na jó, látjátok? Nem szívtelen ő, azért igyekszik megnyugtatni a másikat. Nem kell majréznia. Nem fogja egész életen át azért szívni a vérét, mert tegnap kicsit szétesett. Nem fog sírva menekülni sem előle, még akkor sem, ha nem akar többet tőle. Még ő maga sem tudja, mit akar, és ennél kétségbeejtőbb nincs. A különbség közöttük annyi, hogy ő nem gondolkozik ezen, főleg most nem. Szeretne pihenni. Szeretné még kicsit gondtalanul kiélvezni az egészet és azt kívánja, bárcsak Viktor is így gondolkozna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Éppen tornáról jött és amióta sikerült a vérnyomását helyreraknia, megcáfol minden teóriát és rémhírt. Életének egyik legelevenebb, legkiegyensúlyozottabb időszakát éli fizikailag, az idő javában jól érzi magát a bőrében, jobban, mint bármikor. Kiegyensúlyozottan táplálkozik, mozog, sokat alszik és kipiheni magát, tevékenyen tölti el napjait. Javarészt ez okozza elégedettségét, szóval úgy dönt, ez alapján méri a boldogságot: csakis úgy, ahogy neki jó. Ezen felül, érzelmileg talán nem kifejezetten boldog, talán nem kifejezetten önmaga, de ez mellékes. Hiszen tevékeny, egészséges, jól érzi magát, tehát boldog.
Most is visszafelé tart a faluba, éppen a Boglyas téren sétál át, amikor meglátja Cameront, a szökőkútnál ücsörögve. A vázlatfüzetébe bámul, mintha kicsit meglepett és tanácstalan lenne. Nyel egyet, a másik már egy ideje igyekszik kerülni és nem áll szándékában ezt megnehezíteni neki. Noha Sárának hiányzik Cameron, most sikerült egy-két dolgot tanulni és bizonyos dolgokat igenis maga elé tud helyezni. Nem akarja jobban bántani a másikat, mint amennyire muszáj, szóval egyszerűen tovább akar sétálni. Minden ellenére még mindig magassarkúban kopog a macskaköveken, gyakorlott ügyességgel, botladozás nélkül, mintha egy sima kifutón járna.
Egy-két lépés után elbizonytalanodik. No nem az egyensúlya, csak ő maga, hogy tovább szeretne-e menni, lelassít, Cameron felé pillant. Igen-igen, úgy volt, hogy maga elé helyezi az ő érdekeit, de nem tudja teljesen meghazudtolni önmagát. Elindul felé, lassan lecsüccsen mellé, csendesen, pár centi távolságot hagyva kettejük között és szoknyáját maga alá igazítva. Egyik lábát keresztbe rakja a másikon, csendesen ücsörög egy picit. Ajkait össze-összepréseli és tényleg csendben akar maradni, de nem sikerül neki soha rendesen, így most sem.
- Haragszol rám? - kérdezi végül, tökéletes ártatlansággal. Nem játssza a hülyét, tényleg nem tudja, hogy pontosan mit is érez most a másik. És valahogy jobban érdekli ez, mint amikor még együtt voltak.
 - Mert én... szóval én egyáltalán nem, sőt, inkább csak hiányzik, hogy tudjam, mi van veled - jártatja a száját, mintha muszáj lenne, de nem idegességében. Inkább csak ő maga szükségét érzi, hogy ezt tudassa Cameronnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sóhajt egyet. Sejtette, hogy valami ilyesmit kap majd válaszul és szépen vesz egy mély levegőt. Még csak meg sem kéri a másikat, hogy kímélje meg a felesleges szarkazmustól és vagdalkozástól, hiszen az már nem is Cameron volna. Inkább csak forgatja szemeit és megállja, mindenféle gonoszkodás helyett. Gonoszkodtak már eleget egymással az elmúlt két évben és őszintén elege van belőle. Inkább őszinte lesz.
- Nem, szerintem nincs okod haragudni. Akkor volna, ha veled maradtam volna, csak mert nem akarlak bántani - vonja meg a vállait finoman. Akármennyire is akarja, nem tud szerelmes lenni Cameronba. Túl sokat bántották már egymást, túl sokat sírt miatta. Hagyta, hogy több fájdalmat okozzon neki, mint az összes többi ember az életében együttvéve. Most, ebben az állapotban ezt főleg nem bírná. De nem veszekedni jött, inkább csak idegesen rázza az egyik lábát. Meglepetten pillog Cameronra, amikor elé tolja a füzetet. Kissé megremegnek az ajkai, de mosolyra húzza őket.
- Szívesen megtartanám - szinte suttogja a szavakat, miközben elveszi és megnéz belőle pár művet. Oldalra billenti a fejét, úgy lapozgatja és őszintén mosolyog közben. Ha egyedül volna, elmorzsolna egy-két könnycseppet is, de inkább a meghatódottságtól. Ő igenis jó szívvel és kellemes nosztalgiával gondol vissza ezek ihletőjére - arra, amik ők ketten voltak. Arra már kevésbé, amivé váltak, de igyekszik nem erre koncentrálni. Tudja, hogy a sok stressz nem tesz neki jót.
- Figyelj, én nem tudom kitörölni ezt a két évet az életemből, de nem is akarom. Én még szeretlek téged, mint embert, és fontos vagy. Szeretném tudni, hogy mi van veled, hogy ne kelljen aggódnom. Nem tudom azt játszani, hogy mostantól idegenek vagyunk - magyarázza a jelenlegi tényállást. Tudja, hogy elég nehezen érnek el Cameron agyához mások érzései és nézőpontjai, de ő szakadatlanul próbálkozik vele.
Vet még egy pillantást a füzetre, mielőtt még elsüllyesztené a táskájába és szusszant egyet. Mikor került ő ennyire kiszolgáltatott helyzetbe? Mióta hagyja, hogy ilyen helyzetbe keveredjen? Remek kérdések, válasz sehol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A lehetőségeihez képest remekül viseli a kialakult helyzetet. Igen, eleinte megőrjítette a bizonytalanság és a másoktól való függés és nehezen tette túl magát rajta. De egyhamar rájött, hogy kicsoda ő. Nem más, mint maga Ombozi Sára, aki nem elég, hogy Sára, de még igazi, vérbeli Ombozi is. Ez a csodás kombináció pedig bőven elég erőt adott hozzá, hogy visszataláljon magához.
Nem, így sem könnyű, mert egyedül érzi magát. Tudja, hogy Noel mindig ott van neki és bármikor, bármiben számíthat rá. De Noel nem olyan társa az életben, amilyen most nyugalmat hozna, elűzné a magányát. Ennek ellenére csodás megoldást talált a helyzetre, egyszerűen átlépett a problémán. Helyette sokkal hasznosabb, konstruktívabb dolgokra koncentrál. Mondjuk a saját vállalkozásának beindítására. Az építkezések már javában zajlanak, a háttérben futnak a jogi dolgok, engedélyek, ő pedig élvezi az ezzel járó pörgést. Lelkesedéssel, szívvel-lélekkel csinálja, csak úgy zsibog az ereiben a vér közben, és úgy érzi, visszatalált Sárához.
Sem fizikailag, sem lelkileg nem bírja ezt csinálni éjjel-nappal. Itthon vannak, hazalátogatott a testvéreivel Székesfehérvárra, itt pedig nincs pörgés, nincs pezsgés. Sokat változott a teste az elmúlt hónapokban, talán ezt a nehezebb megemésztenie. Tisztában van vele, hogy így is gyönyörű - mert mi más lehetne? -, de mégis sérti a hiúságát. Pedig annyit jár tornára, a combjai, popsija feszesebbek, mint valaha voltak. Mégis, ott kerekedik a pocakja, még nem nagy, de már pont elég, hogy ne lehessen eltüntetni. Sőt, hogy kezdjen útban lenni, beférkőzni az életébe. Ő pedig nem így tervezte ezt a dolgot. Úgy gondolta, ő lesz az elsődleges, a baba pedig csak valami mellékes gratis, ami ehhez a dologhoz jár. Azt hitte, ez róla fog szólni, a pocakja (és a lakója) viszont folyamatosan szorítja ki őt a képből és próbálja átvenni a főszerepet, már-már erőszakosan. És ez csak egyre rosszabb, ahogy az idő telik.
A kertben ücsörög, egy kényelmes kerti székben. Magába szívja a tavasz végi, nyár eleji illatok mámorító keverékét. Élvezi a napsütést, a nyár első, meleg fuvallatait és egy nagyot szusszant. Azon kapja magát, hogy a hasát simogatja, és mosolyogva pillant le.
- Ne aggódj, pici - mondja neki mosolyogva, halk, lágy hangon. Egészen máshogy, mint ahogyan valaha egy emberhez szólna. Még más gyermekkel sem tudna így beszélni. Furcsállja is magán, mert idáig nem érezte magát anyának, sőt. Még csak nem is akart hasonlítani egyre, most mégis ösztönösen cselekszik. Ha ő nyugodt, a pici is az lesz egyhamar, mindkettejüknek jó lesz.
- Mi mindig itt vagyunk egymásnak - motyogja egészen halkan, és a gondolatra még szélesebb lesz a mosolya. Nincs értelme, hogy magányosnak érezze magát... hiszen egy ideje már egy pillanatra sincs egyedül. Egy apró sóhaj hagyja el ajkait a gondolatra, a jeges teáért nyúl, koccannak a pohárban a jegek, ő pedig ajkai közé veszi a szívószálat, hogy felfrissítse magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Noel
- mobilról, utólag át lesz nézve - 

Ezen a kérdésen kissé el kell neki is gondolkoznia. Amikor megvilágosodott, semmi kétsége nem volt, hogy csuklik a baba. Hogy tulajdonképpen honnan tudta, az remek kérdés.
 - Hát, te miből tudod, hogy csuklasz? Kicsit olyan volt, mintha én is csuklottam volna - vonja meg a vállát és rámosolyog Noelre. Nézi, ahogy a másik reagál és magában kuncognia kell, de visszafojtja. Pontosan tudja, testvérének mennyire elképzelhetetlen az egész, legalább annyira neki is az. Pubertása kezdete óta nem ment át ilyen változáson a teste, és ez nem csak fura érzés, de egyenesen ijesztő is. Főleg így, hogy ő maga sem tudja még, mi lesz vele, nem csak a környezete. Cameron rühelli, Viktor legalább annyira saját magával van elfoglalva, mint a legutóbbi szerelme. Neki pedig ezt eddig sen kellett volna eltűrnie, ebben az állapotban pedig még kevésbé kötelessége.
Úgy dönt, előhuzakodik az aduászával. Előveszi a zseb mélyéről. A finom kis üvegcse törékenyen simul vékony tenyerébe, megcsillan a napfényben ahogy megemeli. Noel arcáról leolvassa az aggodalmat, ő viszont nyugodt komolysággal figyel rá. Amikor meglátja, hogy édesapja felemeli a fejét, az ölébe ereszti a bájitalt, nehogy a férfi kiszúrja a csillogását. Határozottan elszorul a torka már a gondolatra is, hogy Farkas megkérdezze, mi ez a kezében, még ha ehhez valószínűleg messze is van.
 - Ez egy második esély - válaszolja halkan, miközben ő is közelebb hajol öccséhez, még bennsőségesebbé téve a beszélgetés atmoszféráját. Lassú, mély levegőket vesz, miközben Noel felé fordítja a címkét, hogy ő is elolvashassa a hatását.
 - Nagyon régóta tartogattam - fog bele mondanivalójába, de az idegesség láthatóan magávalrántja közben. - És talán... Talán itt az ideje használni. Mit gondolsz?
Nagyot nyel a mondandója végén. Nagyon bizonytalan a bájitalt illetően. A verőfényes kert illata és színei fogságba ejtik kis időre érzékeit. Ha használná, akkor sem tudja, pontosan mire, hogyan... És egyedül kellene végigcsinálni. Valahol megszerette út közben a babát is, de nem tud nem keserű szájízzel rágondolni. Még előtte áll az élet, mindig is ő volt az első számára, a legfontosabb, amiért bármikor képes volt küzdeni; Ombozi Sára, a művész, a jelenség, az individuum, a _tökéletes_. És most mindezt visszakaphatná, visszavehetné, újra az övé lehetne a majdnem tökéletes élet.
De a következő pillanatban arra gondol, nagyon tág értelemben ez egy élet kioltásának is felfogható. Erre a gondolatra pedig könnycseppek gurulnak le az arcán, sebesen és csillogva ölébe hullanak. Őt magát is meglepték, nem számított rájuk, így kapkodva törölgeti meg az arcát. Az öléből kiesni készülő fiolát pedig épp időben kapja el, kérdőn, válaszért esdekelve pillant Noelre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hát ő tulajdonképpen még pocaklakó, az egész ház tudja itt is - nevetgél kicsit, mert annyira jól esik neki, felszabadító érzés így gondolni a babára. Nem pedig problémaként, a szomorúság forrásaként. Nem vádolni, nem vigasztalni, csak úgy kiélvezni kicsit, hogy itt van vele. Ahogy látja Noel arcán az ellágyulást, hallja a szavait, érzi, ahogy a szíve összefacsarodik a mellkasában. Egy pillanatra még levegőt sem kap, de pánik helyett kellemesen engedi át magát az érzésnek, miközben lágyan, beleegyezően bólint a megállapítására.
Akármennyire is tűnik meghittnek a pillanat, akármennyire szeretné Noelt ilyennek látni, nem tud tovább egyedül kattogni rajta. Megmutatja neki az üvegcsét, a címkét. Legalább annyira kiszolgáltatott most, amikor valaki a pókerben megengedi, hogy meglessék az ütő kártyáját. Még akkor is ijesztő, ha tudja, hogy nem ellenfélnek mutatja meg.
Aggodalom fogja el, amikor Noel döbbenetének helyét sápadtság, kifejezéstelenség veszi fel. Amikor elé térdel, még kifejezetten meg is ijed, hasa felé nyúl védelmezően reflexből és hátra is hőkölne, ha nem ülne éppen. Félelem. Eléggé tisztában van az érzéssel. Még a saját öccse hirtelen mozdulatától is megijed, érzelmileg egy robbanásra kész, élesített bomba és semmi, senki nincs, aki csillapítsa a benne dúló vihart. Kivéve a kis magzatot, aki ott növekszik benne.
Szinte ide hallja, ahogy Noel szíve hevesen ver, a ritmusára pedig meg-megszorítja a combjait, ő pedig elernyeszti izmait. Megadóan hajol előre, megcsapja a másik ismerős, mámorító illata és lassan veszi a mély levegőket. Hallgatja Noel szavait és megnyugtatja a tudat, hogy nem kell mindent kimondania, az arcára van írva az összes érzése, és ha valaki, akkor Noel ezeket könnyedén kiolvashatja belőle.
- Szeretem őt... - válaszolja halk, rekedt hangon, hagyva, hogy testvére letörölje a semmiből jött könnycseppeket az arcáról, még egy kicsit ujjához is simul arcával. - De jobb lenne neki nélkülem.
Pontosan tudja magáról, hogy mennyire csapnivaló anya lenne. Hiszen már most is az, már most is sokkal inkább szól a terhesség róla, mint a babáról. Már most is képes úgy gondolni rá, mint problémára, amit el kell viselni. Hiszen nem akarta őt. Nem is tervezte. Nem érzi azt, hogy ha visszamehetne, akkor is mindent így csinálna. Egyáltalán nem... és most itt van ez a lehetőség, ebben az üvegcsében, ami egy pillanat alatt mindent megoldhatna.
- Meg tudnék tanulni együtt élni a hiányával? - kérdezi Noelt remegő ajkakkal, szemeibe nézve. Az előbb még az egyik lehetőség mellett érvelt, most pedig ellentmond magának csuklóból. Még kérdez is, mert úgy érzi, ebben a pillanatban Noel jobban ismeri őt, mint Sára saját magát. Ennél kétségbeejtőbbet pedig igen nehezen tudna elképzelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Ahj, úgy örülök neki, hogy segítesz, egyedül semmire nem mentem volna - csicsergi Sára, a szokásos stílusában, amivel általában leveszi a világot a lábáról. Közben pedig a tetoválás-terveit ragasztgatja egy kartonra, amit majd üveglap mögé rak és mágikus gravírozással díszíti majd. Már mindenre megszületett a fejében a terv, csak a kivitelezésre kell időt szánnia. Figyelnie kell magára még mindig, nem hajthatja túl magát, ezért kér segítséget. Noel valószínűleg nem nagyon örülne a takarításnak, ami a felújítási munkálatok után elég nagy feladat. De attól igenis örül, hogy Rebeka segít neki, készséges, és még mindig itt van. Ugyanis a többiek már régen elmentek, csak ketten maradtak. Már a nap is régen lement, két pizzás doboz hever az egyik asztalon a káosz közepén, ami arra vár, hogy majd megvacsorázzák. Éhen- és szomjanhalni biztosan nem fognak, esetleg nem kell majd nekik estimesét olvasni az egész napos munka után.
- Áucs, áucs - nevetgél, közben pedig rázza a kezét. Így jár a fáradt, figyelmetlen művész, amikor forró ragasztóval dolgozik a tökéletes eredmény érdekében. Minél tovább fognak tartani a munka, a dekorálás, a takarítás és minden apróság elintézése, annál később állhatnak munkába. Úgyhogy Sára, az ő részéről iszonyat gőzerővel csinálja a dolgait és teszi oda magát.
- És, mi újság veled mostanság? Amióta már nem a kastélyban lakok, elég keveset láttalak, szóval jó sok dologról lemaradtam biztos - cseverészik tovább, mintha mi sem történne, mintha reggel lenne és kipihenten, dupla kávéval pörögne. Jót tesz neki ez az üzlet, elfelejt minden egyebet és lelkes lesz. Úgy is fogalmazhatunk, ez élteti most, ez hajtja előre, okot ad, hogy minden reggel felkeljen.
- Ha azt befejezted, összesöpröd még kérlek, ami a földön landolt? Ott a seprű és a lapát - mutat a sarok felé, ahol az említett munkaeszközök csak úgy várnak, hogy használják őket. Igen, elég lenne egy pálcaintés, hogy megoldja magát a probléma, de azt nem mondta, hogy Rebeka nem használja a pálcáját közben. Az ő gyomra már személy szerint korog, és ez a pocaklakónak sem tetszik, de ezt még szeretné befejezni, mielőtt vacsoráznak...
- Aztán eszünk, ígérem - jut eszébe Rebeka is, mert valahogy most olyan kis fiatalnak tűnik hozzá képest, mintha rá lenne bízva és rá is neki kéne vigyáznia. A mondat nem csak Rebekának, de a babának is szól, biztatásként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Igen, pontosan tudja, hogy ez természetes, és ha a vöröske nemet mondott volna, most borzasztóan fel lenne háborodva. De szerencsére ez nem történt meg, szóval jókedvűen csicsereghet, meg hálálkodhat. Így mindenki jobban járt, mindenki boldog és persze fáradt, elnyűtt. Nem mintha Sárán látszana, most éppen olyan jó hangulatban van, hogy sugárzik, mintha igenis sok oka lenne a boldogságra jelenleg.
- Ebben én nyertem, engem sokkal, de sokkal jobban meglepett - válaszolja, és még nevet is egyet. Ó igen, a gonosz kis meglepetés, ami egy apróság, de mégis akkora lyukat ütött az életén, mint egy bontógolyó. Közben még kiadja az apró feladatot is Rebekának, aki ezt ügyesen meg is oldja, addig pedig felragasztja a tervezeteket. Néha picit elnézegeti őket, mert annyira szépek és olyan sok munkája van bennük, hogy még kicsit el is érzékenyül tőle.
Aztán hallja Rebeka gyomrának korgását, amire máris szabadkozik, ígérgeti, hogy mindjárt esznek. Ő nem éhes, de a kis pocaklakója már egyenesen lázad a bánásmód ellen, úgyhogy Sára is kénytelen éhes lenni. A vöröske pedig már ott is terem mellette, és mielőtt még felocsúdhatna, megfogja a kezét és elhúzza. Sára pedig nem ellenkezik, inkább gyorsan lerakja a ragasztópisztolyt és enged Rebekának. Leül az asztal mellé, lófarokba fogja hosszú, szőke tincseit és aztán ő is nekilát enni. Közben érdeklődve hallgatja Rebeka mondanivalóját, zöld tekintetével őt vizslatja és huncutkás mosoly játszik az arcán. Kisujjával letöröl egy kis cseppnyi paradicsomszószt saját ajka széléről.
- Fúúúha, ez nagyon jól hangzik! - lelkesedik, mint egy tizenéves tinilány, még helyezkedik is a széken, fészkelődik, mert nem bírja türtőztetni magát. - Ahj, Rebeka, ahogy azt a pizzaszeletet nézed... beleestél, mint ló a gödörbe, igaz-e?
Nevetgél kicsit a másikon, de nem gonosz módon. Csak jó kedélyű, kedves nevetés, aztán eszik még pár falatot. Fel sem tűnt neki, milyen gyorsan sikerült eltüntetnie az első szeletet, úgyhogy vesz magának még egyet, és abba is beleharap. Közben pedig az egója máris a középpontban akar lenni, egy sóhajra kényszeríti Sárát. Annyira szeretne ennyire elvakultan szerelmes és gondtalan lenni, ezen felül semmi másra nem koncentrálni. Nagyon is tudja milyen érzés, és veszettül hiányzik neki. De ahogy jobban belegondol, inkább csak Viktor hiányzik neki, mint a tizenéves kamasz-szerelem, de ahhoz meg már volt ideje hozzászokni.
- Jaj, ne viccelj már. A fiúk nem visznek el színházba randizni olyasvalakit, aki nem tetszik nekik. Sőt, biztosan ki voltál csípve, valami csini ruha volt rajtad, ugye? Ha a szemedbe _is_ nézett, akkor még azt is feltételezheted, hogy kedvel is - fejti ki a gondolatmenetet, mint valami új-keleti bölcs, csak kissé más témában. Közben már megint azon kapja magát, hogy a pizza eltűnt benne, mintha egy fekete lyuk lenne a lénye. Pedig eskü, amíg a kis monológját adta elő, egy falatot sem evett és nem beszélt teli szájjal... na mindegy, amíg még van utánpótlás, addig nem feltétlen bánja.