Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Hm...? - Pillantott fel, amikor egy srác jelent meg szintén a csomag mellett. - De, csak... nem tudom, kicsit fura.
Nyelt egyet, de nem félt, csak bizalmatlan volt. Végül óvatosan kezecskéit nyújtotta a csomag felé. Rufusra pillantott még egyszer, mielőtt belekezdett volna. Abban a pillanatban azonban megmozdult a csomag még inkább. A bejárati csarnok is elcsöndesedett, egyre hangosabban dobolt valami a dobozból. Sára fintorogva emelte egyik kezét védekezve maga elé. Azonban a kíváncsiság is dolgozott benne, egyre inkább várta, hogy megtudhassa, mi van benne.
Amikor kibújt a plüsshód a dobozból, zöld szemeivel nagyokat pislogott rá. Egyik szemöldökét felvonva pillantott fel Rufusra, aki valószínűleg még mindig ott tátotta a száját. Aztán Még inkább meglepődött, amikor a kis állat beszélni is elkezdett, cérnavékony hangon.
- Nem. - Válaszolta a kérdésére helyből. - Legalábbis én biztos nem vagyok semmiféle Kumagoro.
A kíváncsiskodó srácot nem tudta, elég fura névnek tűnt és nem hitte, hogy ő Kumagoro... de mintha hallotta volna már ezt a nevet. Nem ő az a plüssnyúl, aki folyton a kastélyban flangál? Nem tudja, de nem is számít. A következő pillanatban a plüss azt gondolja róluk, hogy egy pár, ő pedig képtelen visszafojtani a nevetését.
- Ő és én? - Mutatott hüvelykujjával Rufus felé. - Dehogy, nem is ismerem.
Kuncogott még egy kicsit, majd bátorkodott megsimogatni a kis állatot. Tetszett neki a puha bundája, elmosolyodott. Első mancsai alá nyúlt és megemelte, hogy jobban hallja, amit mond és amúgy is.
- Na gyere, Kicsi. - Mosolygott szélesen, ahogy kezeiben tartotta. - Meséld el, mit csinálsz itt.
Igazán aranyosnak tartotta a kis állatot, valahogy első látásra megbabonázta. Úgy érezte, mintha egy új kistestvért kapott volna, egy negyediket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Amikor Bálint végre hajlandó elmesélni a történetét, ő figyelmesen hallgatja. Feljebb emeli a fejét, hogy továbbra is nézhesse a fiú arcának rezdüléseit, hátha le tud olvasni róla valamit. Egy ideig csendben hallgat, miután elmondta a magáét, összeszedi a gondolatait. Javarészt azt próbálja eldönteni, mennyire komoly fájdalom ez Bálint számára, mennyire kezelheti lazán a helyzetet. Úgy dönt, ez nem olyan komolytalan semmiség, amin nevethetne egyet és valami hülyeséget benyöghetne rá, hogy oldja a hangulatot. Kissé összevonja szemöldökeit, mielőtt válaszolna.
- Ez nem valami kedves tőlük, de amúgy is az a hiedelem, hogy a távol-keleti népeknél nem túl menő a liberalizmus. - Aprócskát hümmögött és némi szünetet tartott. - De ha engem kérdezel, nem kell teljesen feladnod magad, a szüleid elnyomásának ellenére sem. Csak szükséged van valamire, valakire, aki mindig emlékeztet az igazi valódra. Nekem mindig a festményeim segítenek, ha kicsit el is felejtem, milyen vagyok valójában.
Miután ezt elmondta, megköszörülte a torkát. Igazából nem szokott szónokolni, de most fontosnak érezte közölni ezeket. Amikor Bálint a fényképekről beszélt, elmosolyodott. Érezte a fészkelődését, ahogy elengedte. Vett egy mély levegőt, lassan kifújta, majd a kanapén támaszkodva felült, a szélére ült, Bálint mellé.
- Értelmesebb társaság vagy, mint elsőnek gondoltam. - Vigyorodott el, amikor hátrapillantott a fiúra. Kicsit oldalra döntötte a fejét. Nem gondolta, hogy ilyen hamar olyan emberekbe akad itt, akikkel megéri jóban lenni. Bár Bálintnak nem öntené ki a szívét, annyira nem bízik benne, de beszélgethet vele egy jót legközelebb. Ha pedig ismét akadékoskodik, újra elpüfölheti párnákkal, vagy éppen ledönti a lábáról.
- Tetszik ez a hely. - Mondta, miközben mosolyogva pillantott körbe a szobában. Újra némi nyugalom költözött belé. - Azt hiszem, ide fogok jönni alkotni. - Jó szokása szerint bólintott egyet a mondata után. - Egyszer megmutatom neked a képeimet, ha érdekel. Mármint nem a fotóimat, hanem amiket a két kicsi kezemmel alkottam. - Mondta a fiúnak ismét elvigyorodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Amikor azt mondja a fiú, hogy ez az egész a keleti népekről csak hiedelem, először összevonja szemöldökeit, majd sóhajt egyet. Előre dől, könyökeit térdeire támasztja, tenyereiben pedig fejét pihenteti.
- Tényleg...? Akkor jól bedőltem neki.
Nem szokott ilyen lenni, nem könnyű megvezetni, de most el kell könyvelnie ezt a vereséget. Na mindegy, ő elég erős ahhoz, hogy ezt is emelt fővel tegye, kiegyenesedik. Elmosolyodik a balgaságán, Bálintra pillant, hiszen vele beszélget, vagy mi a fene.
Hamar kiderül, hogy a levitás határozottan bóknak veszi Sára kijelentését, ő pedig hevesen bólogat erre. Végül is, tényleg annak szánta, sajátos bók, az ő stílusában, de mégis az volt. Bálint most ünnepelhet magában, hogy elért valamit. Bár talán ilyesmiket csak Sárikám szokott csinálni. Amikor azonban a fiú azt kérdi, mit gondolt elsőre, elvigyorodott és lassan elkezdte rázni a fejét.
- Neeem... nem akarod tudni. Bántaná a hablelked.
Vigyorogva tette meg két megállapítását és őszintén meg volt győződve mindkettő igazságáról. A következőkben a szobáról volt szó, Sára újra felvette az előző pozíciót, de most mutatóujjával kicsit dobolt az arcélén. Mellé ütemesen hümmögött párat. Annak ellenére, hogy Bálint megfogalmazása nem volt tökéletes, neki is hasonló érzései voltak ezzel kapcsolatban.
- Értem, mit mondasz. - Biztosította erről elsőre. - És egyetértek.
Közben a levitás fiúra mosolygott szélesen. Amikor az hirtelen rávágja, hogy érdeklik a festményei, kicsit hátrahőköl, megszeppenve pillog párat, aztán halkan elneveti magát. Imádta, amikor lelkesedés veszi körül a műveivel kapcsolatban. Igazából mindenhogy élvezte, ha imádják, jót tett az egójának. Ám amikor Bálint arra kérte, hogy meséljen róluk, elnevette magát, a szoba pedig valami vidámabb színbe váltott át.
Ez után felállt, felvette a fényképezőjét, az ajtóhoz sétált lassan. Mesélhetett volna róla, de sajnos még rengeteg érdekes fotót kellett csinálnia. Ha már a mai napot erre szánta... így is elég sok időt elvesztegetett itt. Habár Bálintnak köszönhet pár remek képet, nem ücsöröghet vele egész nap. Ez a téma pedig túl hosszú pár mondatban. Az ajtóban megállt, oldalra fordult, nekitámaszkodott az ajtófélfának, egyik lábát megemelte a hatás kedvéért.
- Majd mesélnek ők magukról. - Kacsintott a fiúra vigyorogva, majd el is tűnt, pillanatok alatt. Igazi Sára stílusban, vagyis se puszi, se pá. Biztos találkoznak még majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amikor a cuccait cincálva lépdelt a kastélyban, összefutott Médeával. A veszekedés utáni éjjelen nem aludt, csak sírt. Szemei alatt fekete karikák futottak, fáradt volt és megtörten pillantott fel a lányra. Csak annyit kérdezett tőle, vele jön-e a fehérvári birtokukra, ő pedig beleegyezett. Nem is tudta, mit csinált volna, ha egyedül marad.
Biztos volt benne, hogy Noel még mindig haragszik rá és élénken él a fiúban a csalódás, amit okozott. A veszekedés mellett olyan sebeket tépett fel az öcsikéje, amelyek még be sem gyógyultak teljesen. Erős nőnek gondolta magát mindig is és aszerint is viselkedett általában, most viszont megkérdőjelezte. Elgondolkodott azon, meddig lehet ezt bírni, meddig lehet ugyanúgy folytatni az életet, mosolyogva-vigyorogva továbblépni és eltemetni magában mindent.
Amíg kiértek a vonatállomásra, nem is mondott semmi mást, nem szokott csendben lenni, most viszont túlságosan el volt merülve a gondolataiban. A vonatra felülve pedig csak leült a levitás lány mellé. A kemény éjszaka miatt hamar elszundikált, feje oldalra biccent és végül Médea vállán talált támaszt. Az utat szinte végig aludta, de amikor felébredt, csak még nyúzottabbnak érezte magát. Erőltetetten vigyorgott egyet, amikor előredőlt és kicsit próbálta kisimítani az arcát, ráncosnak érezte magát. Vett egy mély levegőt.
- Ne haragudj, tisztára ki voltam ütve. Már mindjárt odaérünk. - Állapította meg, miközben kipillantott az ablakon. Hamisan mosolygott az üveg felé, majd amint meglátta benne visszatükröződni magát, elfordult. Inkább idegesen az előtte lévő ülést nézte. A megfelelő megállónál pedig ugrasztotta Médeát is, hogy le kell szálljanak. Aztán amint lecincálta a csomagját is, körbenézett.
- Ja igen, nem jönnek értünk, nem szóltam, hogy jövünk. Ilyen gyors ötlet volt, de nem lesz baj, hidd el. Csak gyalogolnunk kell.
Biztatta a kis levitást, mert ismerte már annyira, hogy tudja, ettől be fog pánikolni. Gyorsan el is kezdte terelgetni a lányt az irányba, mielőtt még fennakadhatott volna a tényeken. Lassan sétált, elgondolkozott közben. Biztos volt benne, hogy nem teheti meg a barátnőjével, hogy nem mond neki semmit. Valószínűleg folyamatosan azon gondolkozik, mi is lett vele, talán aggódik is amiatt. Sára maga is megijedt attól, amit látott magán... hát még egy kívülálló? Nehezére esett azonban beszélnie ezekről.
- Biztosan érdekel, mi a fene folyik itt. - Mondta hamisan mosolyogva, táskáját maga mögé vette, háta mögött kulcsolta össze kezeit. Kicsit hátradöntötte a fejét, lassan lépdelt, noha még viszonylag hosszú út volt előttük. - Hosszú és szomorú történet. Biztos hallani akarod?
Meg kellett kérdeznie. Biztos volt benne, hogy ez egy olyan történet, ami súlyt rakhat az ember vállára. Ennek ellenére úgy gondolta, Médea elbírja majd, nem ismerte gyengének vagy igazán érzékenynek. Javasolta, hogy ehhez üljenek le egy padra, kényelmesebb lesz és ő is jobban össze tudja szedni a gondolatait.
A lány válaszától függően kezdett bele a mesébe. Az elején kezdte, Angliával. Hogyan akarta kihasználni a tanárát, Andrew-t, hogy sikeres lehessen és előnyhöz juthasson. Azt is elmondta, hogyan vált ez eszeveszett, mindent felrúgó szerelemmé. Azzal folytatta, hogyan romlott meg a kapcsolatuk, hogyan esett kétségbe attól, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok és a férfi vele tervezi a jövőjét. Hogy mennyire fájt neki, mégis szakított a férfival, otthagyta Angliát, az életét. Hazamenekült, aztán Noelhez. Itt jött a képbe Noel, akivel a veszekedést is elmesélte részletesen, illetve az érzéseket, amik benne kavarogtak akkor és ott.
- És... ezért jöttem most haza. - Fejezte be végül, nagyot nyelve. Aprókat bólogatott. - Tudom, hogy ez így most nagyon sok volt és rád zúdult, emésztgesd csak. A kérdésekkel pedig ne kímélj. - Biztos volt benne, hogy a lánynak vannak homályos foltok, felmerült benne pár kérdés. Itt voltak, itt volt az alkalom, megbeszélhetik. Ha már padlón van, mindegy, hányszor rúgnak bele, egyszer úgyis fel kell állni... nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nahát, igazán kedves. - Jegyezte meg a lány megállapítására, miszerint ráfért már az alvás. - Ilyen rosszul nézek ki? Jó, nem kell válaszolni.
Pontosan tudta magáról, milyen rosszul néz ki. Nincs szokásosan beállított frizura, szép, mindennapos smink, tip-top öltözet, ami mindig is jellemezte Sárát. A bőre a szokásosnál is fehérebb, a szemei alatt fekete karikácskák díszelegnek, ajkai kiszáradtak és kissé cserepesek. Talán ezért is ijedt meg annyira a tükörképétől. Inkább nem akarta nézni magát, nem is akart rá gondolni, hogy így néz ki. Hogy mások így látják őt. Csak reménykedett, hogy nem fut össze Fehérváron úton-útfélen régi ismerősökkel. Hiszen nekik sem tudna rendesen magyarázkodni, nem is akar. A háta közepére sem kíván most ilyesmit. Haza akar menni, rendbe akarja rakni magát. Kicsit az anyukája karjai között vigasztalódni. Hiszen nagy testvérként az egyetlen támasza a nála is idősebb nő, a többieknek neki kell menedéket és védelmező öleléseket nyújtania. Noelnak is ez az idilli lény akart maradni, azt akarta, hogy a fiú ugyanúgy ezt lássa. Egész életében ezért dolgozott, mindig azért törte magát, hogy még ha el is meséli bánatát a fiúnak, sose lássa gyengének vagy sírni. Meg akart maradni a tökéletes testvér, akire bármikor számíthat, aki a legjobb barátja is egyben és akiben bízik. Most viszont elrontott mindent és úgy érzi, képtelen visszacsinálni. Meg nem történtté nem teheti az eseményeket, a felejtőátok pedig nem etikus.
- Dehogy fogja zavarni őket. Úgysem leszünk nagyon útban, majd bevetjük magunkat a szobámba, meg megmutathatom a birtokot... majd kitaláljuk, mit csináljunk még. - Ahogy sejtette, Médeát nem hagyta nyugodni ez a tény. Már majdnem ismerte, igazából egyik oldalát sikerült egész jól feltérképeznie. Mosolyogva biztatta tovább, hogy nem lesz semmi baj, hátha végre tényleg elhiszi és nem görcsöl annyira ezen. Felesleges. A szülei már amúgy is megszokták, hogy Sári a spontaneitás hercegnője.
Aztán jön a forró kása, nem szabad tovább kerülgetni, mindent ki kell adnia magából. Meg sem lepődik, amikor barátnője elsőre semmit nem tud mondani, csak ül és gondolkodik. Ő közben leengedi kicsit a vállait, egy pillanatra az égre emeli tekintetét. Biztos benne, hogy túl lesz ezen a pár nehéz napom és ismét minden jóra fordul majd. Féloldalas mosoly kúszik az arcára, amikor arra gondol, hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálnia.
Éppen a lányra pillant, amikor az elkezdi a mondanivalóját. Nem túl összeszedett, de Sára közelebb hajol, nagy szemekkel néz rá és koncentrál, hogy mindent felfogjon elsőre. Egyre inkább meghatottnak érzi magát, ahogy a lány beszél, de esze ágában sincs sírni előtte, még ilyen okból sem. Kicsit megremegnek az ajkai tőle, de nyel egy nagyot és visszafogja magát. Helyette széles mosoly terül el az arcán. Aztán pedig kicsit meglepődik, amikor Médea - kissé sután, ugyan - megöleli, nem ilyennek ismerte meg. De hihetetlenül jól esik neki, elvigyorodik és visszaölel. Lehunyja a szemeit egy pillanatra, hogy átérezze az ölelés nyújtotta melegséget és védelmet.
- Tetszik ez a cuki éned. - Jegyzi meg közben tovább vigyorogva, majd arrébb böködi a lány haját, mielőtt még a szájába kerül. Kicsit még kiélvezi, hogy bújhat hozzá és dorombolás közeli állapotban ücsörög, majd elengedi és újra felül. Vett egy mély levegőt lehunyt szemmel, összeszedte magát. Majd újra Médeára pillantott, egy kicsit vizsgálta az arcát, tekintetét, mielőtt megszólalt volna.
- Ki vele. - Kérte, hiszen a lány arcára volt írva, hogy tele van kérdésekkel, csak még nem sikerült megfogalmaznia őket. - Megbirkózok vele, elég erős vagyok. Jobb lesz, ha túlesünk rajta. - Biztatja a lányt ismét. Nem tehet róla, hogy ő ilyen extrovertált lett, át kell adnia kicsit a lányba az önbizalmából és a határozottságából, ezt már érzi. Egy csomó dolgot viszont neki sem ártana elsajátítania tőle. Úgy érzi, mindkettejüknek jót fog tenni, ha több időt töltenek együtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem fogsz. - Szögezte le végül és nem is állt szándékában még több szót fecsérelni erre. Hiszen pontosan ilyen volt, hozzá tartoztak a légből kapott, őrült ötletek. Az, hogy most nem egyedül jön haza, az már csak egy picike plusz. Mindegy, mekkora meglepetést okoz, nem? Valószínűleg úgyis örülni fognak nekik.
A mesedélután után Médea kicsit tanácstalannak tűnik, Sára ezt abszolút megérti, hiszen ő sem tudna egyből mit mondani egy ilyen történetre. Még akkor sem, ha számára ez nem olyan elképzelhetetlen róla. Az ölelést viszont imádja, sütkérezik benne kicsit, aztán mielőtt tolakodó lenne, elengedi őt. Médea kuncog azon, hogy cukinak nevezi, Sára pedig visszavigyorog rá.
- Nem, általában nem szoktál az lenni, de ez határozottan az volt. - Biztosította róla aprót bólintva. Ha már őszinték egymással, megmondta az igazat. Tényleg nem szokott kifejezetten cuki lenni, legalábbis nem mondta volna ezt rá, de ő aztán abszolút nem bánja. Sosem csak a habos-babos vattacukrok voltak neki szimpatikusak, sőt, gyakran csak kihasználta őket. Viszont ez az ölelés az volt és pontosan erre volt szüksége. Amikor visszaültek mindketten és arra várt, hogy a lány megfogalmazza a kérdéseit, egyik kezével hajába túrt, hogy kicsit megigazítsa tincseit. Hiába, mindig fontos volt neki a külső és egyre jobban zavarta, ahogy kinéz. Érezte magán az összeszedetlenséget és ez még jobban lefelé húzta. Úgy érezte tőle, hogy elengedheti magát, már úgyis mindegy. Viszont neki nem ez kellett, hanem ambíció és erő, amivel felrántja magát a padlóról és ami segít neki elnyomni minden nemkívánatos érzést és reakciót. Ez túl nagy kérés lehet ebben a helyzetben? Nos, talán. Az arcát is megdörzsölte kicsit, háta attól rendezettebb és feszesebb lesz. Majd amikor megszólalt, Médea felé fordult és rá figyelt.
A kérdésén halkan kifújta a levegőt, ironikus, nevetésszerű hang közepette. Tekintetét egy épületre függesztette inkább, összeszedte kicsit a gondolatait. Szomorú mosoly ült az arcán.
- Tudod, három kistestvérem van, én vagyok a legnagyobb. És mindig szerettem volna én lenni a tökéletes testvér, amilyenre mindenki vágyik és mindig arra ügyeltem, hogy a kisebbek tökéletesnek lássanak. Hibátlannak, én lehessek a támaszuk, bármikor fordulhassanak hozzám, kérjenek tőlem tanácsokat. És Noel... ő különösen fontos nekem. - Itt meg kellett állnia kicsit, vett egy nagy levegőt, lassan fújta ki. Ezek a szavak nem írták le hűen az érzéseit, de nem talált jobbakat. - És csalódott bennem, most kénytelen lesz elfogadni, hogy nem én vagyok a tökéletes és ez úgy bánt. Sosem akartam előtte sírni. Nekem a testvéreim... többet jelentenek mindennél, érted?
Ha valamiben, hát a nagy testvér szerepében tökéletes volt, mindig igyekezett is az lenni. Hibái ellenére nagyon szerette a kicsikéket és tényleg nem tudtak olyat csinálni, hogy haragudjon rájuk. Noel borzasztóan bánt vele, egyáltalán nem válogatta meg a szavait, mégis ő érzi magát rosszul és azon gondolkodik, talán ezeregyedszer is bocsánatot kéne kérnie tőle. Talán még jobban meg is alázkodna, térden is csúszna, jelenleg legalábbis el tudja képzelni, de csak ha ez az egyetlen megoldás. Valószínűleg még sosem volt ennyire kétségbeesett, elszánt, romantikus hős. De a testvéreiért? Akármit.
Aztán jött a következő kérdés, erre már sokkal könnyebb volt válaszolnia. Egyenesen Médea szemeibe nézett, a vonásai kicsit megkeményedtek.
- Igen. Rengeteg jó kapcsolatot építettem ki általa, felfigyeltek rám, megkaptam a lehetőséget. Hogy a kis akcióm nélkül is tartott-e annyira tehetségesnek, hogy segítsen, azt már sosem tudjuk meg.
Nem volt jellemző rá, de lazán megrántotta a vállát. Kezeit térdei közé zárta, egy picit lepillantott a földre. Kicsit szégyellte magát emiatt, hogy így ki kellett használnia a férfit. Megérdemelte, hogy felfigyeljenek rá, ügyes volt és tehetséges. Elszánt, ambiciózus. Mindene megvolt a sikerhez, csak egy kapocs kellett és az ő történetében Andrew volt az. Oldalra döntötte a fejét, elmosolyodott a következő gondolataira.
- De nem ez volt a legjobb, amit nyertem vele. Hanem az, hogy megtanított igazán szeretni. - Még ha igazán fájt is, még mindig mosolyognia kellett, ha visszagondolt a férfire. Nem tudja, mit gondolt, amikor belement ebbe az egészbe. Ő egy 17-18 éves, hebrencs lányka volt, aki nagy kanállal falja az életet és képtelen megállapodni. Andrew pedig egy felnőtt, felelősséges férfi, komoly állással, komoly felelősségekkel. Mégis... olyan gyönyörű volt minden perce, amire visszagondolt, hogy azonnal visszavágyott azokba az időkbe.
Megbánta volna, hogy elhagyta és feladta az egészet? Valószínűleg. Helyrehozhatja még? Soha. Erre a gondolatra pedig sóhajtott egyet, majd újra visszatért a valóságba és Médeára figyelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amikor Médea válaszol Sára kijelentésére a testvéreivel kapcsolatban, kicsit megakad rajta. Úgy látszik, a lány nem ismeri még eléggé, viszont most ideje felvilágosítania kicsit, hogy is működnek a dolgok nála. Felemeli a fejét, zöld szemeivel komolyan néz rá.
- Médea, én majdnem tökéletes vagyok. - Kicsit oldalra fordította a fejét. Olybá tűnt, a lány még mindig nem érti, Sára mennyire az élet császárnője. - És nem szoktam elbukni, nem szoktam sírni, mert nincs okom. Lehet, hogy beképzeltnek hangzik, de két lábbal állok a talajon, mindig nyerek és abban is biztos vagyok, hogy ebből is kijövök valahogy.
Na igen, gyakran elragadtatta magát, de ettől függetlenül tényleg így gondolta. Ha valaki, hát ő életrevaló személy volt, aki sosem adja fel egyszerűen. Ambiciózus, élelmes, szerencsés, ez mind-mind jellemző volt. És egész élete során ehhez szokott hozzá, tehetséges volt, szép, szerencsés. Mindenki kedvelte, úgy mentek a dolgok, ahogy szerette volna és ha nem, hát akkor úgy csinálta, hogy végül ő jöjjön ki belőle jól. Úgy gondolta, semmi sem állíthatja meg és ez az önbizalom volt az, ami mindig előrevitte az életben. Viszont itt jön a csodálatos szó a "de". Lehajtotta kicsit a fejét.
- Ezért olyan nehéz, hogy jön Noel és jobban megsemmisít, mint bárki vagy bármi más. Ő a legnagyobb gyenge pontom.
Még ha fintorgott is és nagyon nem volt ínyére, be kellett ismernie. Ilyenkor azt érezte, bárcsak még erősebb lenne, hogy Noelen felülkerekedhessen. A fiú legyen az, akinek meg kell alázkodnia, nyelnie és hallgatnia, ahogy kiabál vele. De sajnos most nem képes erre, nincs elég ereje hozzá. Nem tudja eléggé gyűlölni a testvérét ahhoz, hogy ne erőszakolja meg önmagát és ne kerüljön vele ilyen helyzetbe. És most, ez az egészt felbolydult helyzet nehezedett rá a vállára. Büszke volt magára, amiért volt annyi bátorsága, hogy sírjon, mások előtt így mutatkozzon, hogy ne válassza az egyszerűbb utat és fojtsa el magában az indulatait, mint általában. De sajnos Médea nem értette őt ennyire, ezt pedig elmagyarázni sem lehet.
Amikor Médea megjegyzi, hogy sokat nyert ezzel, csak elmosolyodott és bólogatott kicsit. A kérdésére pedig nagy szemekkel pillogott rá. Nem gondolta volna, hogy érdekli, de látszik a lányon, hogy éppen a legbelsőbb gondolatát sikerült kimondania. Pedig talán szívesen megtartotta volna magának a kérdést. Ő pedig nem bírja ki, hogy ne kuncogjon a reakcióján és az azonnali visszakozáson.
- Szeretni...? Igazán keserédes dolog. Néha úgy érzed, ez az érzés tart életben, néha pedig biztos vagy benne, hogy belehalsz. De szerintem ez így van rendjén, egy kapcsolat sem zökkenőmentes és a rózsaszín felhő sem tart örökké.
Vigyorgott a lányra már a végén, aztán visszagondolt a régebbi mondataira. Úgy látszik Médea nem éppen a szociális kapcsolatok szakértője, mégis igyekszik. Talán ez alkotja ezt az aranyos oldalát, ahogy botladozik, szerencsétlenkedik másokkal, de mégis jó szándék vezérli végig. Kicsit irigyeli is Sára ezt a pozitív tulajdonságot, hiszen őt gyakorta csak az önös érdekek motiválják.
- Azt mondtad, nem volt még senkid, ugye? Hogyhogy? Szép és okos vagy, igazából tiéd a világ.
Valóban, ha Médea belátná végre ezeket és elhinné magáról, biztosan többre vihetné. Sára egyre tisztábban kezdi átlátni a helyzetet, de nem feltett szándéka megváltoztatni a lányt. Úgy döntött, csupán megmutat neki egy másik módját az életnek. Ha tetszik neki, rákap, ha nem, akkor sincs semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Médea hű önmagához és csak figyel, látszik rajta, hogy lassan sikerül felfognia a helyzetet. De csendben marad, nem mond semmit. Sára is úgy véli, hogy néha jó ötlet hallgatni, főleg, ha az ember nem tud mit mondani, de vele sajnos ilyesmi még nem fordult elő. Valami igazán nagy csoda kell ahhoz, hogy valaki vagy valami belefojtsa a szót. De a lány nem ilyen, ő pedig megérti és jelen helyzetben nem is zavarja. Az ölelése elmondott mindent, a hallgatása pedig talán nagyobb kincs jelenleg, mint a megjátszott okoskodás. Hiszen igazi átérzés nem lehet benne úgysem, főleg mivel Médeának se testvére, se szerelme.
Aztán amikor megkérdezte a lányt, hogy miért nem volt még senkije, hallgatta a válaszát. Nézte őt, nagy szemekkel. Szinte még be sem fejezte, amikor elkezdte kifejteni a véleményét.
- Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam. - Talán elég túlzás volt a valaha dolog, de akkor is, összevonta a szemöldökeit, úgy nézett rá. - Még ha tényleg létezik is ilyen betegség és nem csak beléd beszélik, hogy ez a bajod... akkor is csak egy borzalmas kifogás arra, miért nem volt még valakid.
Na igen, egy dologban tökéletesen hasonlított Noelre: hirtelen személyiség volt és gondolkodás nélkül vágta a másik szeme közé az igazságot. A saját bőrén tapasztalta, ez mennyire fáj, de most mégsem volt eszében, egyáltalán nem. Csak Médea tekintetét kereste és elkapta a kezét, amikor ismét a gyűrűjét piszkálta volna, már komolyan idegesítette az is, hogy ennyire feszeng és így látszik rajta.
- Ez csak rajtad múlik, Médea, ne fogd erre a baromságra. Ha ezt mondogatod magadnak, hogy beteg vagy és nem kellesz senkinek, hát, akkor minden bizonnyal nem is fogsz.
Na igen, ismét kimondta a gondolatait, nem félt tőlük. Tényleg így gondolta és büszkén felvállalta, ami ritkaság a mai világban. Közben inkább elfordult Médeától, tudta, hogy ilyenkor szikráznak zöld szemei és nem valami kellemes érzés, ha éppen felnyársalnak velük. De úgy döntött, jobb lesz, ha túlteszi magát ezen a helyzeten, legalábbis nem szedi szét a lányt darabokra. Nem, nem tudja megvédeni magát, fegyvertelennel pedig túl könnyű küzdeni, nincs benne semmi kihívás.
- Gyere, induljunk közben, sosem fogunk odaérni. - Mondta, miközben felállt és leporolta a popsiját. Gyorsan megigazította a haját, hogy normálisan nézzen ki. A táskájából elővett egy napszemüveget és felrakta, hogy eltakarja a szemeit. Sokkal összeszedettebbnek nézett ki, az ember meg sem mondta volna, hogy pár órával ezelőtt még élő zombiként járkált. Majd felvette a csomagját is és megvárta Médeát, csak utána indult útnak. Nem volt ő mérges rá, csak jobbnak látta nem ellene fordítani a haragját... még jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Épp az erdőben sétálgatott, nyugodtan nézelődött. Mindig is imádta a természetet, megnyugtató volt és simogatta a lelkét. Igazán szabadnak érezte magát és azt gondolta, bármelyik pillanatban elrepülhet. Ez az ötlet tetszett is neki, a táskáját félvállra vette, hogy véletlen se ugorjon le a válláról. Aztán megsarkantyúzta tornacipőjét és futni kezdett, kitárta a karjait. Jót nevetett magán, az időnként meg-megmozduló szél szőke tincseivel játszadozott. Igazán jól esett neki a szabad szárnyalás, néha tényleg azt képzelte, hogy odafent, a felhők felett repül. Egy igazi vágya volt, hiszen az még a futásnál is jobb lehet, kicsit eltávolodni, végtelenül szabadnak lenni, a felhők fölé elszigetelődni és maga mögött hagyni minden mást.
Szüksége volt erre a szabadságra. Éppen lassítani kezdett, amikor hirtelen egy lépcsőszerű dolog került az útjába. Ő nem figyelt, éppen szárnyalásról álmodozott. Utolsó pillanatban sikerült kikerülnie, párat lépett, kicsit vissza kellett szereznie az egyensúlyát, de sikerült megállnia. Még sosem látta ezt a létrát vagy talán lépcsőt (?) ezelőtt. Ennek ellenére alaposan felkeltette a kíváncsiságát, csillogó szemekkel pillantott fel. Az, hogy valószínűleg nem kéne felmászni oda, csak még sokkal kecsegtetőbbé tette ezt a lehetőséget.
Szóval gyorsan elkapta a fokokat és felfelé mászott, egyre magasabbra. A faházhoz érve feltápászkodott és körbenézett. Elámult attól, amit látott, hiszen az erdő ebből a távlatból talán még gyönyörűbb volt. Azt kívánta, bárcsak nála lenne a fényképezője, és megörökíthetné ezt a pillanatot. Aztán jól Bálint orra alá dughatná, hogy megmutathassa mennyivel szebb színesben a ragyogó zöld, ébredező erdő.
A táskájában körbenézett, de csak egy kisebb vázlatfüzet és ceruza volt benne. Nem érdekelte, hogy ennyi ez egész, később megfesti, de ahhoz most egy vázlatot kell gyorsan felskiccelnie. Művészkezei gyorsan mozognak, néha felpillant, megjegyez, rajzolgat. Egészen addig, amíg egy nagyobb szélfuvallat egy óvatlan pillanatban éri, kikapja a kezéből a füzetet, az pedig a földön landol.
- Héj! - Sipákol azonnal, áthajol kissé a korláton, de nem ugrik utána, habár meggondolandó. Nincs rosszabb, mint amikor jön az ihlet és valami hirtelen kizökkenti és félbeszakítja a rajzot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Már éppen készült volna leszaladni a faház tetejéről hipersebességgel, hogy folytathassa a félbemaradt műveletet, de akkor tűnik fel Mínea a képben. A korlátba kapaszkodva, nagy szemekkel pillant le rá, és amikor látja, mire készül, megáll benne az ütő. Levegőért kap, hiszen pontosan tudja, hogy a lány felvenni készül a füzetet.
"Hagyd békén, de nagyon gyorsan! Tartsd távol a mocskos mancsaidat tőle!" - készült leordítani a fáról, amint tudatosult benne. Csakhogy a nagy levegővel beszippanthatott valami apróbb bogarat vagy növényi eredetű koszt. Honnan tudja biztosan? Köhögőroham és erős torokkaparás közepette még könnyezni is kezd kicsit a szeme. Halkan köhécsel, előregörnyed és öklével megütögeti kicsit mellkasát, mielőtt még megfulladna. Nyel egy nagyot, megköszörüli a torkát és mire felegyenesedik, a lány már fent is van, kezében a füzetecskével.
Sára ajkai azonnal lefelé görbülnek, nincs mit tenni, a lány már összefogdosta a füzetet a zsíros ujjaival, szinte biztos, hogy ott is, ahol nem kéne. Nem az ő hibája, nem tudhatja, hol-hogy lehet ezzel bánni, de a szén a legkényesebb dolog, így pedig nem fog nagyon tovább skiccelgetni. Lemondó sóhajjal veszi el a füzetet.
- Igen... az én füzetem. - Mondta, miközben a kissé koszos-földes füzetet nézve vette el, majd egy szöszmentes zsepivel törölgette meg, hátha mentheti még a menthetőt. Kicsit földes is és vizes volt, szóval a zsíros ujjlenyomatok már csak annyit értek, mint halottnak a csók. Szebb se lett tőle, de sokkal rondább sem.
- Na mindegy, ez már hasznavehetetlen. - Igényes művészként sosem alkot tökéletlen papírra, na jó, a szamárfül még megengedett, de más már nem igazán. Szóval megvonta a vállát, egy laza mozdulattal a háta mögött eldobta a füzetet. Utána pedig Míneára pillantott, rávigyorgott.
- Hogy kerülsz te ide ilyenkor? Üdv a természetszeretők klubjában!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Elment. - Jelentette ki a művet illetően, de nem fájt annyira a szíve miatta, inkább körbenézett, igyekezett minél részletesebben az eszébe vésni minden részletet, hogy majd hatékonyan tudja újra megalkotni a szobájában. Talán használhatóbb is lesz, hiszen beleviszi a fantáziáját is, abból pedig csak jó dolgok szoktak kisülni.
- Épp ez az, felhoztad, szóval nem jöttél rá, hogy direkt dobtam le. Ez egy komoly merénylet volt, igen, ideje félned tőlem!
Széles, ezer wattos vigyor ült ki az arcára, miközben ezt bejelentette, még kezeit is csípőre tette hozzá, hogy drámaibb hatást érjen el. Ezzel szokta leginkább megtéveszteni az embereket. Simán el tudta velük hitetni, hogy egy idióta, meg amúgy is, imádta látni, ahogy kizökkennek a random hülyeségtől, amit időnként benyög. Hiszen ez volt az élete, az emberekkel, az érzelmeikkel, a gondolataikkal játszadozni. Most sem volt ez másképp.
- A friss levegő? Abszolút jót tesz, én imádom! - Mondta nevetgélve, abszolút megértette a lányt. Hiszen ő is imádott itt lenni, ez a hely pedig duplán jó volt. És még azt hitte, hogy el van rejtve az emberek elől? Ugyan, helyből jött társasága, nem kellett itt álldogálnia egyedül. Pedig kell neki egy hely rajzolni, ahol nyugalom van és jótékony magány. Nem az a nagy magányos farkas, de vannak dolgok, amikhez még neki is szüksége van az egyedüllétre, ilyen pedig a tökéletes alkotás. Amikor Mínea azt kérdi, Sára járt-e már itt, csak megrázza a fejét, majd a hely felé pillant. Tényleg, annyira lefoglalta az erdő, hogy elsőre eszébe sem jutott még körbenézni.
- Megnézhetnénk ezt a tákolmányt, na? Hátha dugtak itt el valami kincset nekünk! - Reménykedett benne, majd lassan elindult a bejárat felé. Az ajtóban megállt, lassan pillantott be. Nem félt, egyszerűen óvatos és elővigyázatos volt. Nem akart meglepődni, főleg nem kellemetlenül. De aztán amint látta, hogy a beszűrődő fényben csak némi por rajzolódik ki, meg két babzsák fotel. Közelebb lép, nagyon szimpatikus kis helyecskének tűnik. Beljebb lépeget, hogy jobban körbenézhessen. Mégsem olyan rozoga, mint amilyennek elsőre tűnt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Ne aggódj, kétszer nem hibázok. Úgy nézz legközelebb a fejed fölé.
Vigyorogva bólogatott, amikor a lány már azért aggódott, hogy legközelebb esetleg ismét elhibázza. Ki tudja, talán következő alkalommal már valami keményebbel és súlyosabbal próbálkozik. Vagy valami viccesebbel, mondjuk azok a festékbombácskák viccesek meg aranyosak. Talán majd felhívja a barátját és kér tőlük még. Amúgy sem elég színes ez az iskola, pár diák biztos örülne neki. Hiszen ki is Sára? Ő a tündér, aki színt és boldogságot hoz mindenki életébe! Dwayne Warren egészen közelről meg is tapasztalhatta, milyen jó is, ha ő tevékenykedik. Már egészen rég eszelt ki ilyesmi boldogítást. Az iskola bizonyára hiányolta is őt, a szürke hétköznapok csaknem felemésztették a Sára-faktor nélkül.
- Hát, tudod, én úgy vallom, ha unatkozol, az csakis a te hibád. Nem tudod szórakoztatni magad. - Kacsintott a lányra mosolyogva, miközben összefonta kezeit a háta mögött. Majd amikor Mínea is igent mondott a felfedezésre, elindult és körbenézett vele együtt a helyiségben. Elsőre nem látott semmit, viszont odabaktatott az egyik babzsák fotelhez, ledobta magát. Kezeit térdeire fektette, nézelődött kicsit.
Aztán meglátta a falat, csillogó szemekkel hajolt közelebb. Az ezer évesnek tűnő és újabb feliratok sűrűsége káprázatos volt, elvarázsolta. Másoknak bizonyára fontos és/vagy vicces emlékeket idéztek vissza, de őt is lenyűgözte ez az egész. Pillogott kicsit, majd szélesen elmosolyodott, egyik kezével végigsimított a véséseken, emlékeken.
- Kincset találtunk... - Állapította meg egészen halkan, még ha nem is olyan kincs volt, amire Mínea számíthatott, igazából Sára sem erre gondolt konkrétan. De nagyon örült neki. Gyorsan az ölébe vette a táskáját, kutakodni kezdett benne.
- Nekünk is hagynunk kell itt valamit! - Ebben már biztos volt és széles vigyor terült el, amikor pár régebbi, pazarolható tempera és ecsetek kerültek elő a táska aljából. Nem mintha ezek nem lettek volna nála mindig, csak néha megfeledkezett róluk. Ő maga keresett egy szép felületet, ott kezdett el rajzolni, elsőre ceruzával. És egyhamar elengedte a fantáziáját és lassacskán egy kép vonalai rajzolódtak ki a fa mintájában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED! - Tudatosította a fiúban, ha magától nem jött volna rá, hátha végre belátja, hogy elmebajos. Ki tudja, talán ha kiabál vele, megszeppen vagy végre észreveszi magát. Egy iskolában van, vagy mi a fene! Itt pedig nem illik nyilvánosan így viselkedni. Bár Alexis nem úgy néz ki, mint akit egyáltalán érdekel, hol, hogyan lehet viselkedni. Ez pedig Sára számára elviselhetetlen.
Amikor azonban az ökle felé lendül, újabbat visít, az ökle kicsit súrolja, de még időben hátratántorodik. Nem káromkodik, még ilyen helyzetben is csak magában ontja a szitokszavakat, viszont a pálcájáért nyúl, lévén jobb fegyvere most nincs. Elvégre még csak nem is az az igazi szuperhősnő, aki be tudna húzni neki. Na nem, sosem pazarolná a művészkezecskéit egy ilyen pondróra, mint Alexis. Meg az amúgy sem nőies. Na nem mintha az átokszórás az lenne, de mégis, talán stílusosabb. Ő sosem volt barbár amazon módjára viselkedni, kerek szemekkel néz az eridonosra, mintha meg tudná ölni velük.
A következő pillanatban, mielőtt még rendesen rászegezhette volna a pálcát, a fiú hasba készült rúgni. Kikerülni ugyan nem tudta, de a pálcáját jól megmarkolta, lefelé beledöfte a fiú combjába, de figyelt arra, hogy ne törje el. Remélhetőleg ez a "kis" fájdalom megállította abban, hogy nagyot rúgjon bele, ennek ellenére ismét hátratántorodott, szabad kezét, a hasára simította. Köhögött is kicsit, nem bírta a fájdalmat, nem volt hozzászokva. Hunyorogva próbált kiegyenesedni, Alexist nézte, de nem szórakozott sokat. Mielőtt még Alexis felocsúdhatott volna az egészből, egy hirtelen mozdulattal szegezte rá az életmentő pálcát.
- Everte Static! - Nyögte ki az első varázslatot, ami eszébe jutott, és ha az eltalálja Alexist, akkor bizony hátrahőköl ő is egy kicsit. Emellett pedig légtornászokat megalázó biztossággal repül fel, fordul meg tengelye körül és érkezik vissza a talajra. Sára keze remeg, az adrenalin dolgozik benne, kapkodja a levegőt, próbál kiegyenesedni, de még mindig fáj a hasa. Az agya gőzösen dolgozik, mi lehetne az, amivel megvédhetné magát.
- Planta Lubricus! - Lő ez újabb átkot a fiú felé, ha már felállt volna, ez bizony kigáncsolja majd őt, és pár percig nem is tud majd felállni. Sárának van ideje gondolkodni, nagy levegőket vesz, bár ez igen fájdalmas jelenleg.
- Jobban jársz ha... ha befejezed és eltűnsz! Komolyan szét fogom átkozni a fejed! - Mondta, miközben remegve emelte rá a pálcát továbbra is, de komolyan izzott a tekintete, szemöldökeit összevonta. Végtére, még félelmetes is volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Ne reméld, semmi nem véd meg tőlem.
Vigyorogva válaszolt a lánynak, még mielőtt beljebb mentek volta és jobban beleásták volna magukat a ház rejtélyeibe. Ugyanis Sára már az elején érezte, hogy ez rejteget számukra valamit. Talán ezért mászott fel ide, de néha olyan csőlátása van. Főleg a művészet miatt, folyamatosan alkot, művész szemmel nézi a világot. Nehéz bevallani még magának is, de néha elfelejt élni. Pedig ha valaki, hát Sára imád élni, szereti magába szívni az élményeket. Kihasználni a lehetőségeit.
- Én az unalmas órákon is rajzolok vagy álmodozok... mikor mihez van kedvem. - Vigyorgott és megvonta a vállát. Persze, oda is figyelt, de nem engedhette meg magának, hogy unatkozzon. Ha a tanár nem tudja fenntartani a figyelmét az hol az ő hibája? Sehol, barátaim, innentől kezdve senki ne szólja meg, ha nem issza minden szavát. Úgy látszik, Mínea nem talált magának még ilyen pótcselekvést, hogy elnyomja ezt az egészet. Egyszer mindenki megunja az életét annyira, hogy elkezdjen kreatív gondolatokat gyártani. Hiszen ez mindennek az alapja, nem? Az ember ráér, unatkozik, elkezd járni az agya, kreatívkodik, jön egy gondolat és máris megszületik valami.
Sáránál is valahogy így megy, elindul az agyában, végigvonul a testén. Egészen a kezéig is eljut, az pedig az idegek hatására mozdul, húzza a vonalat, satíroz, rajzol. Alkot, majd végül megszületik belőle valami. Amikor megvolt a vázlat java, csak akkor pillantott fel, Míneára vigyorgott.
- Köszönöm! - Mondta, majd halkan kuncogott. Senki nem hitte el róla elsőre, hogy tényleg tehetséges, hiába mondta Médeának is, hogy pénzt keres a kezeivel. Az emberek már csak ilyenek, nem hajlandóak elfogadni semmit, egészen addig, amíg a saját szemükkel nem látják. Pedig neki ez a kedvenc embertípusa: a vak naiva, aki bármit elhisz neki egy szóra és már tátja is a száját. Aki rajong érte és lesi minden parancsát. Itt az iskolában sajnos nem sok ilyennel találkozott ezidáig. Ki tudja... talán majd egyszer megtalálja a tökéletes kihasználható személyt, azt, akit majd éjjel-nappal arra használ, amire akar. Az ilyeneknek épp elég, ha kicsit kedves vele, Sára pedig igazán kedves tudott lenni velük, ha tudta, hogy elér valamit.
- Te is alkoss valamit, ez a faház... annyira inspiráló, nem? Bár nem tudom, akik nem művészek, azok is így érzik? Imádom ezt a helyet! Lelke van!
Áradozott közben, hiszen nem tudta, laikus szemmel milyen lehet. Ez a sok kis emlék, ez az aura, egyszerűen mámorító volt. Teljesen elvarázsolták az ilyen dolgok. Na meg persze az alkotás is alaposan lekötötte közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kicsit meglepődik Sára is, amikor Médea megemeli a kezét. Csupán ezt a kis meghökkenést használhatta ki arra, hogy beszéljen, de ez épp elégnek tűnt számára. Sára még figyelt is rá, arra, amit mondott. Jó, legközelebb nem nevezi betegségnek, mert valóban nem az.
- Az, hogy minek nevezem nem változtat a mondandóm lényegén.
Le kellett szögeznie, mielőtt még folytatta volna. Médeán látszott, hogy nem tetszett neki a helyzet, de Sára ingerült volt. Nem találta magát, kicsit elvesztette az önkontrollt. Persze, ha igazán kifakadt volna, valószínűleg a levitás már rég sírva menekült volna haza. Visszafogta magát a kedvéért, de még így sem mert rá nézni, fel sem pillantott. Ez is zavarta, de nem jegyezte meg, hiszen nem irányíthatja minden mozdulatát. Már azt is megbánta, hogy Médea gyűrűjét megállította. Nem, ő nem az a basáskodó, ingerlékeny szörny, amivé most vált. Mégis, mit tett a lány, hogy ennyire ellene kell fordítania a haragját? Semmit nem tett. Nem hibás semmiért, ő mégis úgy kezeli most, mint valami háborús bűnöst.
Nem is válaszol a következő megállapítására a furcsa emberekkel kapcsolatban. Már régen rossz, ha elhatározza, hogy ő furcsa, szerinte nem is az. Sára szerint egyszerűen olyan, amilyen és nem kéne törődnie azzal, hogy milyen is ez valójában. Akármilyen is, mindig lesznek személyek, akiknek ez nem tetszik majd. És olyan is, mint Sára, akinek tökéletes úgy, ahogy van. Ezért áll fel inkább, menni akar, el akarja takarni a gyengeségét. Túlságosan megnyílt neki, nem tesz jót a kapcsolatuknak, már most érzi. Inkább visszazárkózik a kis szerepébe, amibe folyamatosan beleerőlteti magát. Élvezi még egyáltalán? Ez senkit sem érdekel.
- Már nem annyira. - Mondta, miközben megigazította vállán a táskát. Aztán persze haját is megigazgatta kicsit. A ház közelébe érve vett egy mély levegőt, megfeszítette magát, erőt vett magán. Az ilyenekhez mindig fel kellett készítenie magát némileg. - Sajnálom, semmi jogom nem volt beleszólni.
Csak halkan mondta a lánynak, fejét kissé lehajtotta. Olyan feldúlt volt még mindig, a vihar tombolt benne. Képtelen volt normálisan viselkedni, visszafogni magát. Szomorú mosoly kúszott arcára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Sára éppen a cukrászdából jött, evett egy sütit, mert úgy érezte, hogy neki szüksége van egy kis édességre és némi boldogsághormonra. Meg egy kicsit egyedül is szeretett volna lenni, elrángathatott volna valakit magával, de nem volt kedve. Néha ő is szeretett kicsit elmélyedni a gondolataiban.
Hazafelé a Fő utczán sétált, nagyon jól esett neki a kis sütizés, az idő is igazán jó volt. A kinti levegő, a madarak, minden feltöltötte őt. Elvigyorodott, széttárta karjait és a macskaköves, nem túl népes utcán szépen, ritmusosan lépkedett. Egyre gyorsabban, közben a fülében ütemet hallott, talán a szívdobogása volt az. Vagy mégsem? Sokkal zeneibb volt, legalábbis neki annak tűnt. A nagy lépések lassan sasszékká, majd pördülésekké váltak. Halkan, magában nevetgélve táncolt a macskaköveken, óvatosan rakta le lábfejeit, nehogy hasra essen. Mégis energikusan haladt, nagyon jól érezte magát. Nem érdekelte, mit gondolnak róla, ő felszabadult volt és tele sütivel.
Lassan azonban úgy gondolta, ideje lenne megállni. Egy lábon pördült egyet, majd lerakta a másikat megállította a mozdulatát. Abbahagyta a nevetést. A mozdulattal a pillangóvarázs előtt állt meg. Ott állt a kirakat előtt és az üvegen keresztül pont belátott a teázóba. Pontosan azon az asztalon akadt meg a tekintete, ahol Médea és Noel ült. Egy pillanatra megfagyott, csak a szíve dobogását hallotta.
Mégis mit csinálnak ezek itt? Emellett rengeteg kérdés megfogalmazódott benne. Persze eleinte paranoid összeesküvés-elméleteket is gyártott magában, de gyorsan elvetette őket. Igyekezett a realitások talaján maradni. Most mégis, túlzás nélkül állíthatta, hogy élete két, jelenleg legfontosabb személye ült odabent. Egymással szemben, teák előtt. Egyikük sem szólt neki, biztos nem rá tartozik, mit beszélnek, mit csinálnak. Mégis, ha megtehetné, most odamenne. Égeti a vágy, hogy odamenjen. Az indulatait, amik hirtelen lángra kapnak benne, egyszerűen lenyeli. Lassan leereszti a kezeit, kicsit közelebb lép.
Amikor tekintete hirtelen találkozik Noeléval, egy kicsit elakad a lélegzete, talán pár ütemet ki is hagy a szíve. Az a zöld szempár, az a jellegzetes most őt nézi. Rengeteg érzés fut át rajta, szinte érzi a hátán, libabőrös lesz. Vesz egy mély levegőt, lassan kifújja, nem látszik rajta semmi, ártatlan tekintettel bámul egy végtelennek tűnő pillanatig az asztalnál ücsörgőkre. Komolyan nem tudja, mit gondoljon, de nem mehet oda, nem zavarhatja őket. Noelnek sem kellett volna meglátnia.
Azzal a mozdulattal elfordítja a fejét és elindul tovább. Egyenesen, határozottan a kastély felé. Az biztos, hogy helyre kell még raknia magában ezeket a dolgokat. Meg persze meg kell majd őket kérdezni a dologról, hogy ne csak a spekulációira számíthasson.
Noel... és Médea.
Nem tudja, ennek örül-e.
Talán nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hallgatja Médeát, de nem úgy tűnik, mintha rá figyelne. Az utat nézi, az embereket körülöttük, szemét napszemüveg takarja. Nem siet sehova, nem is akar, miért is tenné? Ahogy a külváros és a nagy birtok felé érnek, lassan a természet legyőzi a betonrengeteget. Az örök csata eldőlni látszik, egy út, egy-két oszlop maradt csak csupán utolsó katonaként. Termőföldek, mezők, a távolban erdők bukkannak fel, mégis olyan elérhetetlennek tűnnek számára innen, az útról. Mintha az a világ másik vége lenne. Persze miközben a távolba réved kicsit, eljutnak hozzá a lány szavai.
Felé fordítja a fejét és már kezdené is elmondani, mennyire hülyeségeket gondol megint. Nem akad közös téma? Keresni kell. Mindenki tud az időjárásról, az iskoláról, az életről, a környezetéről beszélgetni. Jó, nem lesz attól hihetetlen jó társaság, de ez ismét egy hülye kifogás, amit Médea magának felállít - legalábbis szerinte. Már éppen nyitná az ajkait, de végül visszacsukja őket és nem szól semmit. Néha csendben kell maradnia, hogy helyrerakja magában a dolgokat, jelenleg sebzett, fáj a szíve. Nem önmaga, fáradt, őrjöngene és mégis erőtlennek érzi magát. Az ellentétek szaggatják belülről, de jobb szeretne nem beszélni róluk, nem is akar mutatni belőle semmit. Egyszerűen csak hűvös a megjelenése, a szokottnál komolyabb és tiszteletet parancsolóbb.
- Nincs szükséged italra ahhoz, hogy normális légy. - Visszaszerezte az önkontrollt, nem volt egyszerű, de mindig is jó játékos volt. Újra tartotta magát, elfojtott magában minden nem kívánatos érzést és ismét visszarángatta magát a tökéletes szerepbe. Lassan megtörte a fagyosságát is, elmosolyodott. Kényszerítette magát, erőszakos volt magával, hogy végre az a Sára legyen, aki szokott lenni. - Anélkül is normális vagy.
Ebben biztos volt, na meg persze abban is, hogy Médea legnagyobb problémája, hogy ezt nem hiszi el magáról. Közben a távolban kirajzolódik az ominózus épület, ami felé tartanak, a kerítés és a végeláthatatlan birtok körülötte. Sára egy ideig azt nézi, el is gondolkodik, milyen kevés időt töltött itt az elmúlt években. Kicsit később ér el hozzá Médea utolsó pár szava, úgy tűnik, mintha nem mondana rá semmit. Pedig csak elkésett az információ, végül felemeli a fejét, félig a lány felé fordul és elvigyorodik.
- Én mindenkire jó hatással vagyok, szívem. - Közölte, mintha ez lenne a leginkább egyértelmű dolog a földön és vigyorogva karolt bele a lányba. Halkan kuncogott, úgy sétált vele tovább.
Biztos volt benne, hogy ez a pár nap, amit itt fognak tölteni... segíteni fognak neki. Felépül és minden rendben lesz, önmagaként térhet vissza.
Befoltozza a szívét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Sárika drága újra felfedezőtúrára indult a kastélyban, hogy valami csendes helyet keressen. A lélekszobát most nem akarta, meg amúgy is, voltak ott, ő pedig egyedül szeretett volna lenni kicsit. Az ihlethiány mindig kikészítette, de most nem hagyta magát. Lement a konyhába, magához vett egy bögre finom, illatos teát. Nem, nem itta megy egyből és nem zsibbasztotta le a nyelvét teljesen. Szépen a hóna alá kapta a vázlatfüzetét, ami a rajztáblájához volt rögzítve. A szájába vett egy ceruzát, egyet a füle mögé, egyet pedig a kontyába tűzött. Hozzá tartoztak, szóval biztos volt benne, hogy jól mutatnak majd.
A teával egyensúlyozva, a rajzeszközökkel felpakolva indult meg, hogy megkeresse azt a helyet, ahol majd minden rendben lesz és megszállja az ihlet. Az egyik folyosó végén némi fényt látott, felkeltette az érdeklődését. Közeledve egy nagy, kétajtós kijárattal találkozott. A kerítés, bogolyfalva, a kis kert és asztalok elvarázsolták. Letette a bögréjét, kényelembe helyezte magát az egyik székben. Vett egy mély levegőt, pár pillanatra lehunyta a szemét. A bögréjét a kezébe vette, ivott belőle pár kortyot. Emiatt szájából ki kellett vennie a ceruzát, de nem baj, mert vázlatot készült csinálni.
Ahogy a kis kertre nézett, egyből megszállta az ihlet. Sóhajtott egyet, elmosolyodott. Azonnal látta lelki szemei előtt, ahogy a kis tündér az egyik virág szirmai alá szorult. Az alsó, furcsa világban szomorúan ácsorog, hiszen szakad az eső, ő pedig egyedül van és csak ez a kis virágszál a menedéke. A képzelet pedig szárnyalt, ő meg fogta a ceruzáját, máris felhúzta a lábait, ledobta a táskáját maga mellé és indult az alkotás. A vázlat hamar kirajzolódott a tündérről, aprócska szárnyakat fog majd kapni, hiszen fiatal.
Kicsit meg kellett állnia, elgondolkodni. Addig is ivott még egy kicsit a teából, hogy ne érezze magát lustának. Fiatal kis elveszett tündér, aki magányos és senki nem menti meg. Szíven ütötte a következő gondolat, picit megdermedt, lerakta a bögrét, majd újra kezébe fogta a ceruzát és alkotott tovább. Szorgosan dolgozott, minél inkább bele akart feledkezni a rajzba. Annyira koncentrált, hogy elnyomja az agyában lüktető, dübörgő mondatot, nevet.
Nelli jutott eszébe róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ő nyugodtan alkot, csendben ül, már kevéssé kell a levelet nézegetnie, inkább a rajzára és a fantáziájára hagyatkozik. Kicsit elkalandozik, szép, dzsungelszerű lenti világot rajzol a kis megszeppent tündér köré, majd jöhetnek az esőcseppek, amelyektől úgy fél. Mosolyogva nézi a művét, persze, érzékeli, hogy valaki itt volt, mégsem néz fel egy ideig. A művészet fontosabb egy másik diáktól és éppen azon gondolkozik, milyen színeket fog használni. Biztos benne, hogy sötét haja lesz, kicsit be is satírozza ceruzával, majd el fog az tűnni. Az ajkát is besötétíti. Kicsit megrázza a fejét, már akaratlanul is úgy rajzolja a vonásokat, hogy egy bizonyos személyre hasonlítsanak.
Aztán meghallja a hangot, ahogy hozzászólnak, egy pillanatra megdermed, megáll a kezében a ceruza a papír felé félúton. A megjegyzés kit érdekel? Egyszerűen el sem jut hozzá, csak a hang, majd ahogy oda fordítja a fejét, a jelenség is letaglózza. A bent maradt levegőt nagy adagban fújja ki, hiszen az agya máris újabb levegőt szeretne. Ezzel együtt széles mosolyra húzódik az ajka.
- Nelli! - Állapítja meg végül vigyorogva és pillanatok alatt dob el mindent, hogy felállhasson a székéből. Azonnal oda is megy a lányhoz, megöleli, majd bele is huppan az ölébe, bár a csontos lábai nyomják őt, nem érdekli. Kicsit megölelgeti a madártestű drágáját. Ki kell élveznie, hogy végre kicsit a hosszú, hullámos, sötét tincsek közé fúrhatja arcocskáját, boldogságában kuncog is. Hiába, annyira hiányzott neki ő is. - Miért nem szóltál, hogy jössz? Elmentem volna érted a vonatállomásra, megmutattam volna a kastélyt, ilyesmik.
Vigyorog, mert szinte biztos benne, hogy Nelli nem fog örülni a szeretetrohamának. Noel mindig jobban viselte az ilyeneket, de sajnos jelenleg a húgocskája sem tud semmit tenni ellene. A testvére és szereti, ha tetszik neki, ha nem. Ha nem...? Maximum beletörődni tud. Még egy puszit is ad a lány halántékára, mielőtt kimászna az öléből, hogy ne fojtsa meg és a lábát se törje el. Aztán amikor a lányka előszedi a pénzt, egyik szemöldökét felemeli és sóhajt egyet.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem kölcsön kértél tőle... - Kuncogott kicsit, ismerte már annyira húgát. És abban is biztos volt, hogy amint egyedül lesz, bemegy Noel szobájába és visszarakja a pénzt, amit Nelli elvett. Nem hiányzik neki egy újabb ok, amiért nyúzhatják egymást, neki meg most amúgy sem kell semmire.
Összeszedi a ceruzáját-radírját és persze a rajzát a földről, ahova került elsőre. Megvolt a sorrend, Nelli sokkal fontosabb, mint a hobbija... munkája. Lelkesen vigyorog rá, hamar megfogja a teáját és iszik belőle kicsit, mielőtt még teljesen elhűlne.
- Nem vagy éhes? Van nálam, nem is tudom, valami sós keksz, meg azt hiszem egy kis süti is, csak a táskám alján... vagy nápolyi volt? Na mindegy, kérsz? - Kérdezte, miközben felkapta a táskáját és kezdett benne kutatni. Lelkes volt, hogy Nelli megjött és jó szokásához híven etetni akarta. Igazából ha rajta és az anyján múlna, tömnék szegény lányt, mint egy kacsát, de ő nem erőszakoskodik, csak megkérdi, hátha. A kedvéért. Bár nem tudja, Nellit ez mennyire hatja meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amikor Médea eltűnik a perifériás látóköréből, lassít a léptein, kicsit hátra is fordítja a fejét. A végén megnézi, jön-e egyáltalán, már éppen kérdezi is akarja, amikor köszönet hagyja el ajkait és lassan magához tér, meg is indul. Sára ajkaira csak széles, megértő mosoly kúszik. Úgy néz ki, szegény lányt még senki nem látta igazán, legalábbis biztos nem annyira, mint Sára. Hiszen ő vette a fáradtságot, hogy a felszín alá ásson, hogy ne csak a távolságtartó, tárgyilagos felszínt kapargassa. Emellett pedig bizalmat szavazott meg a lánynak és ez jó döntés volt, hiszen bizalommal válaszolt. Könnyebb közel kerülni hozzá, mint az ember hinné elsőre, csak tudni kell vele "bánni". Vagy talán csak rellonos szőkeségünk passzol hozzá túlságosan, hogy ne kelljen megerőltetnie magát e téren. Hiszen ő direkt semmit sem csinált, egyszerűen jöttek a spontán ötletei és így hozta az élet.
De hogy is? Jelenleg a házukhoz ér ezzel a lánnyal, holott még a helyi barátait sem hozta ide soha. Elmondta neki a legmélyebb fájdalmait, látta őt jobban szétcsúszva, mint valaha, ahogy még a tulajdon rokonai sem. Ahogy ránéz, már nem az a lány néz vissza rá, aki akkor a réten, valaki egészen más. A tekintete kicsit zavart, de őszinte, érzelmes. Médea kinyílt, mint egy édes kis rózsabimbó, csak kicsit ki kellett csalogatni és máris kilométerekre illatozik. Sára mosolyogva figyeli, de biztos benne, hogy még nem végzett, még nem végleges a folyamat. Médea lehet még nyíltabb, nagyobb, gyönyörűbb, illatosabb és az is lesz, hiszen ott van benne, csak némi csalogatást igényel. Ha pedig más nem vállalkozik erre, majd Sára lesz az. Ő élvezi végignézni ezt az egészet.
- Viccelsz? - Vigyorog szélesen, amikor felmerül az üres ház és a karolás helyett inkább a lány nyakát kapja el karjával vigyorogva, úgy húzza magához kicsit közelebb a kobakját. - Az üres ház a legjobb! Ott lehet mindenfélét csinálni zavartalanul.
Nem, most nincs lelki ereje kérdezni Médea családjáról. Nagynénje? És hol az anyukája? Mióta hanyagolja az apja? Sok kérdés felmerül benne, de majd kipihenten, nyugodt körülmények között. Most csak random puszit nyom a lány halántékára, majd elengedi a nyakát, hogy beengedje őt a lakásba.
Bárgyú mosoly ül az arcán, miközben a kulcsával babrál és a jelentőségteljes épületbe vezeti őt. Biztos benne, hogy jól meg fogják ismerni egymást addig, amíg itt lesznek. Sóhajtott egyet, amint beértek a szobájába.
Érzi, hogy túl fogja élni ezeket az itthon töltött napokat, már biztos benne. Túl fogja tenni magát ezen. Jobban lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Amikor megkapta a levelet Médeától, nem tudta, mire gondoljon. Jó, nem tud bejönni a Rellonba, hogy megkeresse őt, valószínűleg ez a leglogikusabb módja, hogy megkeresse, tény, elismerve. Mégis, kicsit kényelmetlenül érezte magát, főleg a gondolatai miatt. Kicsit bujkált benne valami rossz előérzet, úgy gondolta, valami rossz dolog miatt kell találkozniuk. Kicsit paranoiás volt, ezt észre is vette magán és gyorsan le is állította magát, mielőtt még durvább összeesküvés-elméleteket gyártott volna magában. Hiszen tudta a megoldást a problémára, el kell menni és megkérdezni Médeát magát, mit is szeretne. Ehhez pedig nem kell más, mint szépen felöltözni, kicsit sminkelni, szép kontyot csinálni és már mehet is.
Szerette a falut, elég sok időt töltött itt. Inspiráló volt, különös, erőteljes erővel rendelkezett és ő érezte ezt. Segített neki abban, hogy feltöltse magát és túllendüljön a néhai, ajtón kopogtató alkotói válságon. Jól esett neki sétálni egyet, most viszont nem csak sétálni jött. Ő már egyből látta Médeát a kirakatban, amikor elsétált a cukrászda mellett, amit szeretett, mert nagyon finom sütiket evett itt legutóbb is. Vigyorogva nézte a lányt, de olybá tűnt, a levitás nem veszi észre a szőke fejét. Inkább belépett és odament az asztalhoz. Még mindig el volt merülve a könyvében, még a címét is meg tudta lesni, mielőtt még odanyúlt volna és a lány orra előtt egy hirtelen mozdulattal össze nem csukta volna a kötetet.
- Búúú! Megjöttem. - Vigyorgott a lányra és innentől kezdve egyértelművé tette, hogy ha már idehívta, ideje lesz vele foglalkozni és nem holmi könyvekkel. Sára mellett amúgy sem lehet mással foglalkozni hosszas ideig, ahhoz túlságosan... jelenség. Kivéve persze amikor alkot, mert akkor ő sem figyel másra, csak az alkotására. De jelenleg nagyon nem művész-módban volt, nagyon is élő volt és figyelt a környezetére. Letette magát a lánnyal szemben, intett az egyik pincér srácnak, mert már tűkön ült. Rendelt a kedvenccé vált sütiből, amit legutóbb is evett, megvárta, amíg Médea is elcsipogja, mit szeretne. Ez után pedig közelebb hajolt, keresztbe tette lábait. Könyökeit az asztalra támasztotta, állát pedig a kenyerei végére, úgy nézett a lányra. Lassan, szélesen elvigyorodott.
- Szóval, mit szeretnél, drága, miért hívtál ide? - Kérdezte sugárzó mosollyal, majd amikor megkapta a sütijét, mosolyogva köszönte meg. Egy kicsit várt, figyelt a lányra, majd felvette a kis villát és máris evett egy két falatot. Egy pillanatra lehunyta a szemét, sóhajtott.
- Húúú... ez nagyon finom. Bocsi, figyelek, figyelek. - Biztosította közben a lányt, kinyitva szemeit és rá pillogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Kicsit meglepte Médea indokolatlanul túlcsorduló lelkesedése, de persze egyáltalán nem bánta, hogy nagy ölelést kap. Sőt, ellenkezőleg, mosolyogva simogatta meg a lányka hátát. Majd amikor elengedte, leült vele szembe. Túlestek a szokásos rendelős mókán és a formaságokon, hiszen azzal kezdődik minden cukrászdalátogatás.
- Kérésed parancs, drágám. Elég, ha rám gondolsz és máris megjelenek! De vigyázz, a síron túl is kísérteni foglak.
A végére már nem elégedett meg a vigyorral, elnevette magát, hiába, ha elemében volt mindig engedte, hogy a legnagyobb hülyeség kifolyjon a száján, ami csak eszébe jut. Most éppen ez jött össze, az agyacskája adta ki, még csak meg sem kellett erőltetnie magát.
De aztán az agyacskájának Médeára kellett koncentrálnia, bár nem volt egyszerű helyzetben, nagyon nem. Hiszen a sütire is szívesen figyelt volna, olyan finom volt. Az érző neuronok csak úgy ugrándoztak örömükben, amint Sára a finomság közelébe került. Viszont a nőt nem arra találták ki, hogy egyszerre csak egy dologra tudjon figyelni. Szóval egyszerre koncentrált Médeára és a sütire is, miközben azt eszegette, zöld tekintetét a lányon tartotta, néha bólogatott.
- Persze, hogy elmegyek veled, nagyon szívesen meglátogatom. - Bólogatott most hevesebben, addig abba is hagyta az evést és amikor megbizonyosodott róla, hogy semmi sütimaradék nincs a fogain, vigyort villantott a lányra. Nagyon örült az ötletnek, de egy dolog már régóta piszkálta a csőrét és ez a sóhaj sem tetszett neki. Komolyabb pillantást vetett a barátnőjére. - Nem zavar, hogy minden fontosabb számára, mint te? Ha az én apukám ilyet csinálna, biztos hihetetlenül hisztiznék.
Elmosolyodott a gondolatra. Még ha Farkas nem is volt teljes mértékben mintaapuka, a lányait mindig szerette. Sárának egyszerű volt úgy csinálni a dolgait, hogy a férfi szeresse őt, ő is viszont szerette. Ezért volt elképzelhetetlen számára, hogy a saját lányát ennyire elhanyagolja. Nem is értette Médea apukáját amúgy sem. Miért küldte a lányát egy magyar iskolába? Miért nem költöztette őt magával, hogy vele lehessen és törődhessen vele? Azt még meg se merte kérdezni - pedig ez nagy szó Sáránál! -, hogy a kék lány édesanyjával mi lett. Amikor pedig a gyakori látogatásról mesélt, helyeslően bólogatott ismét. Bár igazából a kérdésre nem figyelt, egy picit tényleg elkalandozott a lány családja körül. A szájába vette a szívószálat, a vizéből ivott kicsit. Legközelebb akkor ébredt fel, amikor az egész poharat kiitta és már csak szürcsölt. Meglepetésében helyből félrenyelt, heveny köhögőrohamot kapott, kicsit megütögette mellkasát és krákogott. Amint a rossz útra tért víz eltávozott tüdejéből, összeszedte a hangját, hogy végre megszólalhasson. Pedig nem szokott sokat csendben elmélkedni, nem az ő stílusa volt. Általában gyorsan vágott az agya, nem kellett morfondírozással töltenie az időt. Médea viszont különleges labirintus volt és néha eltévedt benne. Végül átható tekintetét ráemelte.
- Mondd csak... miért esett így szét a családod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sára hallott pár tippet a diákoknál fél füllel. Azt mondják, a manók nagyon finom és nagyon vicces dolgokat őriznek valahol a konyhában. De állítólag nagyon nem szeretik, ha a diákok arra járkálnak, ez pedig érdekes tény. Igaz csak elkapta a dolgot fél füllel, de máris felkeltette az érdeklődését. A tilos dolgok, hihetetlenül érdekelték, meg amúgy is, ezek a gyümölcsök, amik rettentő finomak és elváltoztatják az ember hangját, nagyon viccesnek hangzottak. Muszáj volt szereznie belőlük. Tovább kérdezősködött az üggyel kapcsolatban, állítólag régebben a vicces kedvű diákok alkották meg a kis fát, amin ezek a gyümölcsök teremnek. Valahol az erdő mélyén van, a manók pedig minden héten leszedik a terméseket, hogy a diákok ne játszhassanak vele.
Azt nem tudja pontosan, hol van tárolva, csak azt, hogy van a konyhában egy eldugott, féltve őrzött ajtó. Amikor megérkezett, a sürgölődő manóknak köszönt, rájuk mosolygott. Aztán óvatosan az egyik manóra ragasztotta az évnyitóról maradt kis bűzbombát, aktiválta. Bement a konyhába, ott robbant fel, innentől kezdve pedig az összes sürgölődő manó odaszaladt, a katasztrófát elhárítani. Sári tudta, hogy nincs sok ideje, az első ajtón benyitott, de csontra mart, nem találta meg a raktárat. Aztán megfordult, gyorsan pillantott körbe, amikor meglátta az ajtót. Elmosolyodott magában, határozott léptekkel ment oda, benyitott és áldotta a szerencséjét. Körülbelül tudta, hol kell keresnie a gyümölcsöket. A liszt mögül próbálta kiráncigálni őket, kellett neki kis erőfeszítés.
- Gyerünk már... - Motyogta, miközben idegesen az ajtó felé pillantott. Amikor a kis kosár megvolt, gyorsan a kezébe rejtett párat, talárjával eltakarta kicsit. De úgy tervezte, hogy eltűnik, mielőtt még a manók megoldanák a problémát.
Kifelé is sietősen lépkedett, éppen csukta be fél kezével az ajtót maga mögött, amikor nekiment egy lánynak. Hátratántorodott, a gyümölcsök kiestek és szétgurultak a földön. A manók pedig éppen jöttek vissza a konyhából, elhárították a vészhelyzetet. Ő pedig ott állt, a kihullott gyümölcsökkel, az agyacskája pedig pillanatok alatt kapcsolt. Finoman megfogta a lány karját, mintha miatta szóródtak volna szét.
- Te meg mit csinálsz? Nem tudtad, hogy nem szabad oda bemenni? - Kérdezte tőle fennhangon, miközben az összes morgós manótekintet a levitás lánykára szegeződött. Hiába, Sára profi volt abban, hogyan színészkedjen és pillanatok alatt átkenje másra a felelősséget. Persze biztos volt benne, hogy ha Ágotára figyel az összes manó, suttyomban eltesz zsebre pár gyümölcsöt. A kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Azért gondolatban megveregeti a saját vállát, de egyelőre morgolódva engedi el a lánykát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Ilyesmit nem is mondtam, csak szerettelek volna üdvözölni. - Vigyorgott a lánykára szélesen, hiszen nem feltételezte ő, hogy elveszne. Csak törődni szeretett volna vele, de ha nem akarta, hát nem. Végül is, ő is meglepetésként pottyant Noel ölébe, most pedig ő van Nelliében, hajj, de még milyen jól érzi magát itt! Még azt is fontolgatja, hogy nem száll ki innen.
- Jó, majd mindenképpen, pár tök érdekes helyet is találtam már. Van egy könyvtár, ahol be lehet lépni egy-egy történetbe és átírni azt. Nagyon jó hely! - Nem olyan lelkes, mint amilyennek tűnik, illetve nem a könyvtár, hanem húga miatt. És persze az is ajándék neki, hogy Nelli kicsit magához szorítja, jól esik neki, aztán a lány hű magához és segíti a távozását. Kicsit instabilan lépked párat, de aztán nevetgélve áll meg a lábán. A húgára jellemző, hogy egyik kezével simogat, másikkal üt, de van amikor csak üt, már megszokta és abszolút nem veszi magára. Visszahelyezkedik a székecskéjébe, onnan pillant a lányra, a kérdésre pedig elvigyorodik.
- Nem, itt sajnos nincs túl sok magánélet, de van egy-két eldugott zug, ahova el lehet vonulni. De járok veled vécére, ha szeretnéd.
Pillogott rá bájosan, bár ez nem túl meglepő, az iskolákban általában mindig párosan járnak az emberek a mosdóba. Talán csak azért, mert félnek, hogy ha egyedül mennek, egy troll támadja meg őket. Na nem mintha két embert nem támadhatna meg egy troll, de legalább van kinek a nyakába ugrani. Na nem mintha Sára nem Nellit védené elsőként, de azért nem lenne boldog egy ilyen látogatástól.
- Nos, tudom, hogy nem kölcsön kaptad. - Jegyezte meg mosolyogva, miközben ivott kicsit a teájával és figyelte húga okfejtését Noel cipőiről. Amikor meghallotta, kissé félrenyelte a teát, gyorsan lerakta a bögrét és mellkasát ütögetve, krákogva rázta helyre magát. - Erre apától is nyugodtan kérhetsz kölcsön, szerintem abszolút támogatni fog...
Ugyan a hangja még mindig rekedt volt a tea miatt, ivott még pár kortyot, hátha attól jobban lesz. Aztán persze egyből ajánlgatni kezdte a nassolnivalóját a lánynak. Olyan rosszul esett neki nézni, hogy ilyen vékonyka. Bár úgy tűnt, egyelőre jól elvan és ereje is van, nem fog végleg elgyengülni a kajahiány miatt, nem tetszett neki. Előjött belőle a jövendőbeli nagymama énje és legszívesebben egy tölcséren keresztül tömködte volna, addig, amíg a durranás szélére nem ér.
- Hát jó. - Mondta, amikor a húga elutasította az ajánlatát. Amikor pedig próbálkozott megsérteni, csak vigyorgott. - Tudom én, hogy csak a díjnyertes popsimra vagy féltékeny, de ne aggódj, egyszer talán lehet neked is ilyen.
Rákacsintott a lányra, majd elnevette magát. Mikor fogja ő komolyan venni Nelli piszkálódását? Soha. Ha komolyan meg akarná bántani Sárát, nagyon jól tudná, mivel kell próbálkoznia. De amíg ilyesmivel nem hozakodik elő, biztos benne, hogy a hármas számú Ombozi gyerkőc csak megszokásból piszkálgatja.
Amikor Nelli a rajzára tesz megjegyzést, felpillant rá, egy kicsit zavartan néz rá. Hogy jött rá ennyiből? Csak pár pillantást vetett rá. Aztán csak elmosolyodott, óvatosan végigsimított a papír szélén.
- Nem volt tudatos. De ne aggódj, nem mutogatom majd, a személyes gyűjteménybe megy, ha kész. - Biztosította róla a lányt, és ha már felhozta a témát, megmutatta neki. - Miért, nem tetszik? - Kérdezte végül ártatlanul rápillantva. Volt egy tippje, Nelli mit fog válaszolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sára lassan összeszedi magát, eddig a tanulmányok nem voltak olyan fontosak számára, most viszont lassan észbe kap. Pillanatokon belül itt lesznek a vizsgák és nem akarja, hogy azt se tudja majd, hova kapkodja a fejét. Ő pedig szeret előrelátó lenni, netalántán picikét még bölcs is, amikor úgy dönt, egy naptól a könyvtárban nem hal meg.
Eleinte azon gondolkodott csak, mennyire nem illik hozzá ez, meg, hogy mennyire unalmas. Hiszen ő Sára, aki általában nem tud csak úgy megülni a fenekén és  nem is akar. Amúgy is, a zárt falak között túl egyhangú, unalmas a világ, szeret kint lenni és a természetben ihletet gyűjteni. Ezek után jöttek a gondok: mi mást csinálhatna tanulás helyett. Rajzolhatna, festhetne. Szabadra engedhetné a fantáziáját, jobb agyféltekéjét, amit pedig imád csinálni és nagyon csábító, főleg, ha a könyvtárban kell ücsörögni. Akár fényképezhetne, sétálhatna, túrázhatna, lemehetne a faluba, Médit szórakoztathatná, vagy Noelt... esetleg Nellit. Végtelen listát tudna írni arról, mi mást csinálhatna és csinálna is szívesen jelenleg. Viszont ezek a gondolatok teljesen felborítják az erőviszonyokat. A tanulás nem önszorgalom és kedvtelés lesz, hanem kihívás. Innentől kezdve senkinek nem kérdés, Sári mit fog csinálni: már csak azért is seggelni fog és egész estig tanulni.
A könyvek között gubbasztva különben tökre meg lehetett figyelni a kisdiákok mindennapi életét. Hiszen az anyagra nem kihívás koncentrálni, azt nem mindig muszáj. Jó dolog elnézelődni, bámulni a szerencsétlen kis elsősöket, ahogy esetlenül keresik, amit olvasni akarnak, majd a könyvtárosnál kuncsorognak segítségét. Ugyan már, néha még kuncog is magában. Ő sosem volt ilyen szerencsétlen, valahogy nincs a génjeiben kódolva az esetlenség meg a bénaság. Hiába, az Ombozi génálommány lassan kincset ér, talán még meg is gazdagodhatnának belőle. Biztosan sokan irigykednek rájuk, legalábbis Sára abszolút ebben a hitben vannak. Hiszen most ők a Rellon üdvöskéi, a három muskétás. A két testvére annyira eltérő, mégis annyira szereti mindkettőt. És máris azon kapja magát, hogy ismét könyököl az asztalon, bájos arcocskáját kezein pihenteti és zöld tekintetével a plafont, a könyvespolcokat vizslatva ábrándozik. Lábfejeit összeakasztja az asztal alatt, majd előre-hátra ringatja őket, mert ő most nem fog semmit haladni a tanulással. Már akkor eldőlt, amikor leült és legszívesebben futott volna vissza a szobájába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egészen nyugodtan ücsörög és kalandozik el a világba a könyv előtt, amit kiválasztott. Először fel sem tűnik neki Noel, hiszen ő éppen "tanul" és nem is annyira figyeli az embereket. Na persze, tanul, de legalább ha este visszamegy a szobájába, elmondhatja magáról, hogy egész nap keményen dolgozott, egy percet sem lustálkodott. Közelebb érezheti magát a céljaihoz, a sikeres vizsgákhoz.
Azonban ő és a csodás álmai közé egyetlen akadály áll - vagyis éppen ül le. Noel vágódik oda hozzá, szeretett öcsikéje és visszarántja a földre. Ő pedig alig kap levegőt, az asztalba kapaszkodik, hogy a fiú által csapott szél le ne döntse a székről.
- Szia! - Elkerekedett szemekkel néz rá, nem tudja, mit tett, hogy ennyire vigyorogni kell rá. Talán kicsit cikinek is találja, hogy az öcsikéje itt találja, tanulás közben... izé, azt színlelve. Aztán amikor nekikezd gondolkodás nélkül gyorsan ledarálni a történteket, azon gondolkodik, talán elaludt a könyvtárban és most csak álmodja ezt. Visszahúzza a kezeit, miközben tekintetét folyamatosan Noelre függeszti és lopva megcsípi az egyik kézfejét. Nagyon reális, földre visszarántó fájdalmat érez, de egyre kevésbé hisz a szemének, fülének.
- Húhha... - Fújja ki magát, amikor Noel még az utolsó szavait mondja, mert elfelejtette kiengedni a felesleges szén-dioxidot. Aztán erőt vesz magán, konkrétan egy taslit ad magának, hogy magához térjen, összeszedje magát. Nem lepődünk meg, nem sokkolódunk le, ébren vagyunk, Noel. Noel megjavul. Erre a gondolatra felugrik.
- Jézusom, lázas vagy? Mi van veled? Össze-vissza beszélsz! - A vicc mellett némi aggodalom is van benne, miközben Noel homlokára rakja egyik kezét. Meglepően normális a testhőmérséklete. Sára is összeszedi magát, idióta vigyort varázsol az arcára, ahogy visszaül a székébe. Kicsit furán érzi magát, igazából nem tudja, ő maga mit is mesélhetne most gyorsan. De ha már Noel is kiakasztotta, ő is ki fogja, nem érdekli. Az agya épp annyira összeszedett, hogy ennyit kinyökögjön:
- Berúgtam, összetetováltam Médeát, amúgy nagyon klassz lett. Aztán még jobban berúgtam és az ájult Médivel egy majdnem idegen hapsinál aludtam. - Darálja le egy levegővel és várja, hogy Noel elkezdje az ördögűzést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem kell őt félteni, mond valamit, hamar megered a nyelve. Amikor Noel csak feszülten figyeli, ő már készíti magát a keresztre és a szenteltvíz esőre. A kemény szavakra, a dühre, de amikor Noel elneveti magát, belőle is kitör a nevetés. Nem is tudja, miért izgult ennyire, elvégre nem az apjának kellett gyónnia. Na jó, vele talán nem lett volna ilyen óvatlan, de sosem fogja magát olyan közel érezni, mint testvéréhez. Igazából valószínűleg soha, senkit nem fog ilyen közel érezni magához, mint Noelt és emiatt nagyon boldog, szerinte ez így van jól. Sára és Noel, összetartoznak.
- Úgy kezdődött az egész, hogy Médi kígyót fogott a réten, én meg nem értettem, mit akar egy kígyóval, aztán elengedtük a diákok között, hogy megnézzük, hogy reagálnak. Aztán mesélte, hogy nagyon szereti őket, de nem tarthat, én meg adtam neki egy kígyót, ami mindig vele van... a karján... ha jól emlékszem... - Általában nem szokott emlékezetkiesése lenni, nem az ő stílusa. Vagy csak még nem ivott eleget, hogy kiessenek neki részletek, nem tudja pontosan. De ahogy felengedett és rájött, hogy nem kínvallatáson van, hanem a testvérével cseveg, máris feloldódott kicsit, lazábban is ül, keresztbe rakja lábait, kezecskéit már az ölében pihenteti és nem készül újra pofozgatni magát. Médeáról amúgy is dupla annyit tudna csevegni, mint a lány róla, már csak azért, mert ő beszédesebb. Amikor pedig Noel az idegenről kérdez, és egy éjszakát emleget, pillog párat értetlenül, úgy néz rá. Majd leesik, a fiú mire gondol, ablaktörlőket megszégyenítő módon integet végül alkarjaival.
- Jaj, nem, semmi ilyesmi nem volt, tényleg nem. - Bár nem is tudja, konkrétan, miért nem. Ja és persze azt nem említi meg, hogy ez nem rajta múlott, mert ha Jamie kihasználta volna a helyzetet... de nem tette. Ő pedig nem is tudja, hova tegye ezt az egészet, talán nem elég jó csaj? Múltkor Nelli is megszólta, hogy eléggé elhízott, amióta idejött és tényleg, talán felszedett magára pár kilót. Vagy csak képzeli? Már nem tudja eldönteni, de sosem volt gondja az önbizalmával, csupán a hülye szeszélyei képesek megingatni ebben és önmaga ellenségévé válik egyhamar.
- Figyelj, Noel, tudom, hogy ezt nem szeretitek, de szerinted fogynom kéne kicsit? Nagyon őszintén, elfogultság nélkül, de most tényleg! - Kérleli a fiút, hogy minél inkább reálisat mondjon. Ki más tudna kíméletlenül őszinte lenni vele? Meg amúgy is, még ha távol áll tőle, hogy férfiként nézzen rá, legalább az ízlése férfias, így meg tudja mondani, Sára milyen alkat jelenleg. Hogy alaposabban megszemlélhesse, még fel is áll és körbefordul egyet a tengelye körül, majd visszacsücsül. Kicsit elgondolkodik, majd szélesen elmosolyodik.
- Amúgy nagyon örülök ezeknek az elhatározásoknak, boldoggá tesznek. Tervezed őket... hosszabb távon tartani? - Na igen, hallotta már a nagy elhatározást, hogy megszerzi Michelle-t, azt is, hogy kidobja, aztán végül egyik sem lett belőle igazán, már abszolút nem érti a testvére és a Saint-Vernant lány kapcsolatát, csak abban biztos, hogy Noelnek jobb lenne nélküle. De sajnos idáig nem tehetett semmi komolyat ellene. Most viszont kíváncsi, Noel mennyire gondolja komolyan ezt az őrültséget, amit az előbb eldarált. Mert az ő szájából igen, az, őrültség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Amikor Sára meggyanúsítja szegény lányt, az azt sem tudja merre van, ő pedig elégedetten kezet ráz magával. Ágota ennyi erővel a homlokára is írhatta volna, szép, kacskaringós betűkkel, hogy BALEK. Sára pedig ennél szebb és tökéletesebb bűnbakot nem is foghatott volna ki, egyből, mindenki elhitte róla, hogy ő lopott abból a titkos gyümölcsből. Így amikor elmentek, megragadta az alkalmat, leguggolt és gyorsan összeszedett annyit a megmaradt finomságból, amennyit bírt egyelőre. A manók már úgysem rá figyeltek. Sikeresnek könyvelte el az akciót, amikor azonban harcias bűnbakocskája megtalálta a hangját. Ő először meglepetten pillant rá, majd a kérdése hallatán széles vigyor húzódik az ajkaira, huncut tekintettel pillant felé.
- Hát nem tudod? Én vagyok a tündér, aki színt visz mindenki életébe és elűzi az unalmat! - Na igen, amikor Axel kapta rajta rosszaság közben, akkor is ezzel védekezett. Ez volt a legjobb kifogás, szóval végül csak a lányra kacsintott, aki láthatóan elég ideges volt. Nem hinném, hogy Sára komolytalansága lenyugtatná. - De szólíts nyugodtan Csingilingnek, ha úgy tetszik.
Kuncog még egy kicsit és már éppen indulna tovább a zsákmányával, amikor a kis harcias cica ismét kiereszti a karmait. Sára megáll, még csak alig kezdett bele a mozdulatba, mégis inkább nézi Ágotát, hogyan próbál érvelni, erőlködni, hogy Sára most mekkora bajban van. Csak annyi a gond vele, hogy nagyon is tisztában van a helyzetével, és nem is akarja játszani a hülyét. Sajnos nem tudja magában tartani, még Ágota mondanivalójának vége előtt kitör belőle a nevetés, nagyon jót kacag. Amint eleget hahotázott, vett egy nagy levegőt, egy aprócska könnycseppet törölt le szeme sarkából, szabad kezének mutatóujjával, úgy nézett a levitás lányra.
- Ne haragudj, csak olyan vicces, hogy azt hiszed, te vagy nyeregben... - Mondja, majd egy nagy levegőt vesz, megnyugszik és abban a pillanatban megváltozik a mosolya. Különleges, titokzatos lesz, nem vidám, sokkal inkább sunyi és kissé játékos, ahogy pillantása is. Zöld íriszeit a lányra függeszti, látványosan végigméri. - Tévedésben élsz, virágom. A te szavad a manókéval ÉS az enyémmel szemben. Hiszen láttam, hogy te voltál.
Na igen, így már egészen másképp fest az egész, azonban a lány nagyon tudni akarja, mik ezek a gyümölcsök. Neki pedig elege van abból, hogy nincs tisztában magával és a helyzetével. Na meg persze most jut eszébe az ötlet, hogy talán nem ártana letesztelni a gyümölcsöt valakin. Végül is a pletykák nem teljesen meggyőzőek, nem fog ő bepróbálkozni először. Szóval egyhamar döntésre jut, majd gondolkodás nélkül fog egy gyümölcsöt és nemes egyszerűséggel tömi be vele Ágota száját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nojel <3

- Igen, egy nagyon szép kígyó lett, szerintem király, én örülnék egy ilyen tetoválásnak. Csak nem is tudom, magamra nem vállalok, más kezében meg nem bízok... - Mondja, miközben elhalkul kissé a hangja, hiszen Noel nem igazán érti, mi ez a hajcihő a dolgok körül. Hiszen a fiú nem művész, illetve az, csak életművész, Sára pedig kézzelfoghatóbb dolgokat alkot. És neki igenis a saját művei a legszebbek, a saját művészete az igaz és ezért nem bízná magát más kezére. Mert azért egy tetoválást eltüntetni nem olyan egyszerű, meg hát minek is? Hiszen az egy életre szól, lapra, vászonra is lehet alkotni, de azon fog az idő. A tetováláson is, de az azért egy kicsit komolyabb kategória. Amikor Noel megállapítja, milyen rossz lányok, csak szélesen vigyorog, az igazi sáris vigyorát veszi elő, ami gyerekkora óta néha ott ül az ajkán.
- Nem vagyunk rosszak, nem bántott a kígyó, ha elég műveltek lettek volna, akkor ők sem visítottak volna úgy. - Állapította meg kissé csacsogva, és már maga is érzi, hogy kezd egy kicsit sok lenni, túlpörgette magát. Vesz egy nagy levegőt, kifújja és hátradől a székben. Bűnbánó, őszinte zöldekkel néz a fiúra, aki remélhetőleg nem menekült előle a Rellonig. Na nem mintha eddig sikerült volna Noelt kiakasztani, de ki tudja, egy napon csak sikerül. Nem akarja megvárni azt a napot.
Amikor azonban az öcsikéje szeretné tudni a delikvens nevét, féloldalas, keserédes mosoly csúszik az arcára. Egyik kezecskéjét az asztalra teszi, ujjacskájával köröz rajta. Szinte már lányos zavarban van, csak nem pirul el, az már abszolút idegen lenne tőle. Nem szeret a fiúkról beszélni Noelnek, tudja, hogy mennyire féltékeny rá és ez jól is van így. Tudja milyen érzés, hiszen Michelle-t már jó párszor megtépte volna, ha Noel nem szerette volna ennyire és nem fordította volna maga ellen. Na nem mintha olyan harcias típus lenne, de a Saint-Vernant lányra meglátása szerint már nagyon is ráfért volna egy kis leckéztetés.
- Jamie Wayne, tudod, övé a csárda. - Magyarázza, hátha úgy ismerősebb, biztos benne, hogy Noel járt már ott. Ismeri az életmódját, nem éppen egy tanulós fajta, aki sosem mozdul ki. Nem, Noel nagy kanállal éli az életet, habzsolja. Mondjuk amíg nem nyúl cigarettához vagy droghoz, Sárának semmi baja ezzel. Sajnos a fiú már elég nagy hozzá, hogy úgy gondolja, el tudja dönteni, mi lesz neki a jó, ő pedig csak figyelheti, amit tesz. Csak ott állhat mellette, és vigasztalhatja, ha szüksége van rá, vagy örülhet vele. Ez a testvérek dolga, nem? Elkísérni őt, figyelni a lépéseit, ahogy halad előre az életben, de közben jelentéktelennek tűnni.
Amikor hallgatja Noel megállapítását, nem bírja ki, nevetgél, annyira vicces ezt az ő szájából hallani, majdnem félre is nyel, de végül csak széles vigyorral néz a fiúra, sugárzik a boldogságtól. Nagyon jól estek neki a szavai.
- Ez nagyon őszinte volt, valóban. Amúgy nem kell foglalkoznod vele, ki gondolja másképp, én sem teszem. - Rántja meg kissé a vállát, ahogy Noelre néz, csillogó szemekkel. Mint egy kiscsikó, amikor a mamájára néz. De minek is tagadná, hogy rajong a fiúért? Ő az egyetlen hímnemű, aki nagyon is tudhatja, mennyire odáig van érte.
Amikor ismét Michelle-re terelődik a szó, Sára arca is elkomolyodik. A fiú kérdésére pedig lassan fújja ki a levegőt. Összevonja szemöldökeit, egy pár másodpercet vár a válasszal, amíg megnyugtatja magát.
- Most fejezd be ezt a hülyeséget. - Mondja, de nem bírja ki, nem bír egy helyben ülni, feláll, kezeit az asztallapra támasztja, úgy hajol közelebb Noelhez, hogy a szemébe nézhessen. - Nem te nem voltál elég jó neki. Ő nem volt elég jó hozzád, ezért lett vége. - Az előzőektől eltérően keményen és határozottan beszél, de aztán észreveszi magán, elkuncogja magát, kifújja a levegőt és visszacsüccsen, cinikus mosoly ül ki az arcára, amikor összefonja karjait mellkasán.
- Ha találnék egy férfit, aki fele annyi dolgot tenne meg értem, mint te érte... talán még hozzá is mennék. - Ez pedig hatalmas szó a mi kis komolytalan Sáránk szájából, ábrándosan pillant el Noel mellett, elgondolkodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem