Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Látja ám, hogy Cameron lassan fárad és kevésbé tűri azt a sok cuccot, de nem csinál nagy problémát a dologból. Megoldja könnyedén, elűzi a bűntudatát, nemes egyszerűséggel másra gondol. Mondjuk arra, milyen energikusnak érzi magát, hogy meghódítja a természetet, beleveti magát a nomád életmódba. Lelkesen csillogó, zöld szemeivel pásztázza a területet, és megtalálja hamar a tökéletes táborhelyet. Ez kevésbé csodás érdem, mint amilyennek feltünteti. Mégis némi elégedetlenséggel tölti el, hogy Cameron nem örül neki ennyire. A legnagyobb bűne a másiknak jelenleg mégis az, hogy fáradt sóhajjal pakol le és próbálja kicsit lehűteni magát. Ugyanis rendesen megizzadt, Sára pedig a saját érdekében inkább elirányítja a tekintetét a másikról pár pillanatra.
Aztán jön a sátor problémája. Mármint lehet, hogy ő jól akar festeni, de ehhez az kell, hogy ne ő legyen az, aki szerencsétlenül próbálja a sátrat felállítani. Ehhez sajnos nem kapott instrukciókat Viktortól. Viszont úgy döntött, ha már legfontosabb szériatartozéka vele tartott, akkor megkéri őt, hogy segítsen ebben. Hiszen nem lehet olyan nehéz. Ez az izé mugliknak készült, ami azt jelenti, hogy a legsötétebb IQ-fighter is össze tudja rakni pár óra kemény munkával. Cameron viszont lusta, előveszi pálcáját és pár mozdulattal és varázslattal már kész is a nagy feladat.
- Így én is meg tudtam volna csinálni - elégedetlenségéhez még egy fintort és megejt. Nem, nem könnyű vele az élet, megfelelni neki meg még kevésbé. És amúgy is, mostanában megállna a világ forogni, ha ő valamire csak úgy rámondaná az áment. Ha valami jó lenne úgy, ahogy van. És az a probléma, hogy ezek a szigorú szabályok saját magára fokozottan érvényesek. Nem, nincs jó időszaka. Nem egyszerű vele. Ő is tudja. És hasonlóan oldja meg, mint az előző problémákat, inkább csak foglalkozik mással. Mondjuk azzal, hogy Cameron már be is pakolt a sátorba és el is dőlt, őt meg kihagyta a mókából.
- Hé, te meg mit csinálsz? Idebent akarsz gubbasztani? Kihagyod a naplementét - ebben a pillanatban ül be Cameron mellé a sátor bejáratához, de a másik csak a hátát láthatja. Ahogy kimondja, azonnal belé is hasít a felismerés, hogy ő sosem akart ilyenné válni. Egy rémálom házisárkánnyá. És nem tudja, mikor lett ilyen, attól fél, hogy talán mindig is az volt, csak nem tűnt fel neki. Gondolatait próbálja kiüríteni azonnal, szinte pánikszerűen, ahogy a tájat bámulja. Hallgatja a madarak énekét, ahogy a meleg, nyári szél játszik a fák leveleivel. Aztán úgy dönt, kicsit belül is hallgatózik, de ahogy visszakoncentrál a saját bensőjére, meglepődik, mégsem tesz semmit. Üresség és csend ül a lelkén. Fogalma sincs, miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Pedig az előbb még olyan lelkes volt, most viszont már elégedetlen. És neki is feltűnik egyhamar, hogy nem túl fair, amit csinál és talán csinálhatná kedvesebben is. Cameron feltételezésére azonban zsigerből hátrafordul és felemeli egyik szemöldökét kérdőn.
- Annyit nem tudnék egy személyben - rázza meg a fejét egy kicsit és visszafordul, átkarolja térdeit. De kivételesen nem esik le neki, hogy ez a megjegyzés Cameron világában felér egy "Mi a baj?"-jal. Az ilyesmik felett mostanában túl könnyen elsiklik, és inkább gondolkozik kicsit még, csak akkor tér vissza a földre, amikor Cameron végül kikászálódik és mellé ül. Aminek igazából örül, de máris kezdené a hisztit, hogy komolyan kijött a vadonba dohányozni? Ennyit nem bír ki nélküle? Megárt neki egy kis friss levegő? De mielőtt még belekezdene, észreveszi magát, ezúttal tényleg és szépen visszacsukja a száját, és hagyja, hogy a beszédre szánt levegő csak úgy elillanjon tüdejéből, ahogy szépen lassan kiereszti.
- Ühümm - válaszol inkább a kérdésre csendesen, bólint is hozzá kicsit. Igen, szeretne tábortüzet majd, meg szeretne fotózni, sokat. A tájat, a tüzet, szeretne sütögetni és azt is megörökíteni, meg persze magukat. Még ha nem is selfie-párti, valahogy tényleg meg kéne kicsit örökíteni ezeket a pillanatokat, hogy legalább egy szép emlék maradjon róla.
- Talán az hatásos lenne. Tudod, kicsit féltékeny vagyok, nagyon lassan, fájdalmasan kicsinálni az én reszortom - erre viszont elkuncogja magát és visszafojt egy vigyort is. És maga is meglepődik azon, hogy a mai nap fényében ez mennyire nem vicces. Sőt, tök igaz. Erre a gondolatra pedig szusszant egy aprót és szőke buksiját finoman nekidönti Cameronnak. Kezéből pedig kiveszi a cigarettás dobozt, hogy saját kezét simítsa bele helyette és összekulcsolja az ujjaikat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem maradtál le semmiről - válaszol, kissé értetlen fejet vágva, szemöldökeit felhúzva. Nem, még mindig nem esik le neki, Cameron mit akar belőle kiszedni. Mondjuk azzal sem menne sokra, ha tudná, a másik mit vár tőle. Őszintén nem tudja, mi baja, fogalma sincs róla, nem tudná megmagyarázni. Bár már legalább feltűnik neki, hogy mennyire borzasztóan viselkedik. Szóval visszafogja magát, ahelyett, hogy tovább elégedetlenkedne, inkább csendben marad. Csak hümmögve mondja, hogy igen, szeretne tábortüzet.
- Szeretem a tüzet - mondja halkan, bólogatva és kicsit elgondolkozott, tulajdonképpen fel sem tűnik neki, hogy nem is annyira függ össze a válasz a Cameron által felvetett dolgokkal. Pedig meg tudná neki mondani, hogy milyen menőn nézne ki, ha legalább egy öngyújtóval próbálkozna, de ismét visszafogja magát és úgy dönt, ráhagyja. Ha ő varázsolni szeretne, hát tegye. Ő akart tüzet, megkapja a tábortüzet, és ez a lényeg, nem? Tekintetét a tájon legelteti, miközben ismét azon kapja magát, hogy csak bámul a semmibe, oda sem figyel, kiürítette a fejét. Csend és üresség.
- Hm? - kérdez vissza, amikor leesik neki, hogy Cameron tulajdonképpen hozzá beszélt, de mielőtt még megismételhetné, leesik neki, mit mondott. - Ezt nem kell tanulnom. Zsigerből jön - vonja meg vállát és ártatlanul mosolyog rá, olyan mint a ma született bárány. Figyeli, ahogy Cameron végül visszadobja a cigijét a sátorba, közben kicsit feljebb húzza a lábát, szorosabban karolja szabad kezével. Még egyszer rámosolyog Cameronra, aztán ismét elkalandozik kicsit a gondolatai között.
- Nem gond, mindjárt megyek én is - mosolyog még egyszer és ad egy puszit a másik arcára és hagyja, hogy bemásszon a sátorba és átöltözzön. Neki jól esik még az ücsörgés, és azzal üti el az időt, hogy a sátor közelében az apró virágokat szedi ki és fonja össze. Egy kis gyűrű még össze is jön neki, addig csinálja, amíg nem zavarja a sötét és reméli, hogy Cameron nem hiányolja addig hihetetlenül. Akkor viszont beljebb mászik, átveszi a felsőjét és megcsinálja a fevőhelyét. Elnyúlik Cameron mellett, közelebb bújik kicsit hozzá. Nem volt olyan jó ötlet ez az egész, ahogy elcsendesül és lehunyja a szemét, már teret is enged gondolatainak.
A zavaros elmélkedésből egy furcsa hang kelti fel. Vagy már nem is gondolkozott, hanem elszundított? Sötétebbnek tűnik, mint amikor befeküdt Cameron mellé. És a furcsa hang kívülről jön, a sátron kívülről. Sára pedig helyből kinyitja szemeit, körbepillog, de rájön, hogy ez így nem fog menni. A pálcája után kutat kezével, de nem találja, amitől némi kétségbeesés lesz rajta úrrá. Nem tudja hova rakta, még csak fényt sem tud vele varázsolni, szóval B-tervként közelebb bújik és megrázogatja kicsit Cameront.
- Cam, hé, Cam. Kelj fel, hallottam valamit - szólongatja halkan, fojtott hangon, de épp elég közel van hozzá ahhoz, hogy így is hallja. És a bökdösése amúgy is megfelelő ébresztő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Még egy ideig kint ücsörög, megcsinálja magának a cuki, virágos gyűrűjét, amit fel is rak hüvelykujjára, mert pont arra passzol. Aztán mászik csak be Cameron mellé, látja, hogy még ébren van, megvárta. Rámosolyog, elégedetten szusszant egyet, ahogy Cameron átöleli, de mégis nehezen alszik el. Szinte fel sem tűnik neki, hogy végül mégis sikerült a félálomból talán elszundítania, de nem ezen gondolkozik. Sokkal inkább a hangokra koncentrál és kívülről jönnek. Nem az jut eszébe, hogy esetleg egy kis állatka tévedt erre, annál sokkal bizarrabb világban él. És semmi baj nem lenne, ha a sötétben tapogatva megtalálná pálcáját, de nincs sehol. Szóval gyorsan megrázogatja Cameron vállát és próbálja felébreszteni. Úgy tűnik, sikerül is, aminek eleinte nagyon is örül, de a másik csak párat pislog, felé fordul, átöleli és megjegyzi, hogy biztos a baltás gyilkos.
- Hogy te milyen... - és még pont időben visszafogja magát és visszanyeli minden mondanivalóját. Okosan, előrelátóan védi nőiességét. Nem verekszik, nem káromkodik, inkább csak csendesen duzzog tovább egy ideig a sötétben. Bár Cameronnak pár pillanat elég, hogy vissza is aludjon, biztos nagyon fáradt volt. Ettől függetlenül most főleg nem nyerte el Sára sajnálatát, szóval vár egy kicsit, majd makacs mód kimászik mellőle, magára rángat egy bolyhos, puha pulcsit és tovább keresgél. Megtalálja a pálcáját, akkor gyújt vele némi fényt és kimászik a sátorból. Behúzza maga mögött a cipzárt, körbenéz. Pontosan úgy viselkedik, mint a szép, szőke lányok a horror filmekben. Attól eltekintve, hogy ő speciel illúziómágus és boszorkány. Persze, érheti még kellemetlen meglepetés, nem bízza el magát.
Kiterveli, mit fog csinálni, nem megy olyan messzire a sátortól, éppen csak a fák közé, ahol elsikítja magát, bár nem teljes beleéléssel, ébresztőnek tökéletes lesz. És ha Cameron kimászik a sátorból, akkor egy könnyed kis illúziót készít neki. Semmi különös. Csupán egyértelmű vérnyomok vezetnek a szemében a sátortól egészen a fákig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egy kis illúzió. Éppen csak a füvet borító harmat egy részét változtatta vörössé, semmi extra nincs benne. Csak Cameron látja, hogy mi is történt, a sikoly pedig valódi volt. Sára figyeli a másikat, összerezzen, amikor elesik. És látja, ahogy közeledik botladozva, hogy túúúlságosan jól sikerült ez az egész. Cameronnak fel sem tűnik, hogy semmi vér szagot nem érez, hogy nincs túl sok realitása a dolognak. Nem gondolkozik, inkább pánikolva szalad a fák felé, ő meg végül megindul felé, közben pedig megszünteti az illúziót.
- Hé, szivi, nincs semmi baj, csak egy vicc volt - szól neki, és ahogy odaér a másikhoz, elkapja a kezeit és megmutatja neki. Csupán némi víz van rajta, semmi vér vagy ilyesmi és Sára is egyben van, semmi baja. Na jó, tényleg nem olyan vicces volt. Tulajdonképpen egy horrorfilmet rendezett és most kezdi érezni rendesen a bűntudatot. Mielőtt még Cameron leszedhetné a fejét, kezeit az arca két oldalára simítja és egy puszit ad ajkaira, hízelgésképpen.
 - Édes volt, ahogy aggódtál - mosolyog rá végül, próbálva enyhíteni a helyzeten, aztán ha a másik szeretné, most már hajlandó elengedni az arcát, de egy ölelés remélhetőleg még belefér. Egy kicsit még harcol magával. Le kell nyelnie az összes büszkeségét, és összeszednie némi bátorságot. Nyel egy nagyot, mielőtt még Cameronra pillogna zöld szemeivel.
- Ne haragudj, jó? Túl jól sikerült... - vallja be bocsánatkérőn mosolyogva és kissé megvonva vállait. Hát, legalább... legalább bocsánatot kért. Szépítés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Na jó, tudja magáról, hogy gonosz. De Cameron is gonosz volt, amikor ő félve ébresztgeti, nem találja a pálcáját és baltás gyilkosokkal ijesztgeti. Talán kicsit erősre sikerült a revans, így amikor megindul felé, ő is felé indul, sikerül is megijeszteni szegényt. Pedig tényleg nem akarta. Próbálja menteni a menthetőt és megmutatni neki, hogy ez csak vicc volt, semmi komoly. De Cameron eléggé sokkos állapotban van, oda sem figyel rá, amíg kedveskedni próbál neki, aztán pedig leül a földre. Ő pedig odaguggol hozzá és bocsánatot kér, őszintén. Ennyire nem akarta ráhozni a frászt. Pedig csak egy sikoly volt. Meg némi vér.
- Nincs baj - mondja neki, de szinte be sem tudja fejezni, Cameron már magához is öleli, ő pedig letérdel és kissé esetlenül simogatja hátát, miközben hallgatja a követelőzést. Már éppen felháborodottan vágna vissza, amikor a másik odabújik hozzá és elsírja magát. Sóhajt egy nagyot. Jó, most már egyértelmű, hogy túllőtt a célon és talán nem így kellett volna intéznie a dolgot. Tessék, már pocsékul is érzi magát, a bűntudat újabb erővel csap le rá.
- Megtaláltam a... - itt meg kell állnia kicsit és nyelni egyet, nagy nehezen venni némi levegőt. - Pálcám. Amúgy sem nagyon tudtam aludni. Meg akartam nézni, mi volt.
Igen, magyarázkodik, de nem nagyon lát más lehetőséget, meg még mindig jobb, mint sorozatban bocsánatért könyörögni. Az alaposan megtépázná szegény kis egóját, amire most tényleg nincs szüksége. Jó, tény, hogy ríkatta már meg Cameront, de az egészen más helyzet volt. És az inkább zsarolásnak hatott, érzelmi zsarolásnak, ijesztő volt, ez pedig... túl őszinte. Ahogy az ölelés és túl szoros, de egyelőre nem mer ilyesmit felvetni, inkább küszködik a jelenlegi pozícióban némi levegőért. Semmi baj. A kockahas megér egy kis szorítást, abszolút.
- Cam, szerintem nem olyan jó ötlet itt ücsörögni, gyere, állj fel, menjünk vissza. Meg fogsz fázni - sóhajtja, miközben nem bír tovább az érzelgős énjével, és odabújik a másikhoz, arcát az övéhez simítja és még egyszer megtapogatja a vállát. Remélhetőleg, hogy a rellonosnak nem feltett szándéka, hogy bosszúból ő fojtsa meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Az egyetlen dolog, amit mostanában nagyon biztosan tud, hogy nem elégedett az életével. De még mennyire, hogy nem, semmivel. Furcsán érzi magát az iskolában, a testvéreivel, a kapcsolatában, a saját bőrében. Úgy érzi nem tart sehova, holott mindig is elérte, amit akart. De amikor nem tudja, mit akar, akkor kezdődnek a problémák.
Szóval mostanában próbálja elterelni a figyelmét, valami mást csinálni, tulajdonképpen nem válogatós pótcselekvések terén. Most éppen azt az időszakot próbálja újraélni, amelyiket a legjobban szerette életében. Amikor idekerült, gondtalanul, új lappal indult, kötöttségek és plusz felelősség nélkül. És minden olyan habkönnyű volt.
Szóval úgy döntött, előveszi a tiniőrültségeit. Túlságosan felnőtt, ez is ijesztő számára, márpedig ő soha nem is akart. Ideje ismét Csingilinggé változnia, a kis tündérré, aki mókát és szórakozást hoz mások életébe. De azért ügyel arra, hogy a saját hírnevén semmi csorba ne essen. A nagyon rég nem használt, vállig érő, csillogó fekete parókáját veszi fel. Erős sminkkel változtatja el arcát, hogy ne legyen olyan könnyen felismerhető. Na jó, aki jól ismeri és sokat látta, azt nem tudja úgysem átverni, még a bolyhos, kapucnis pulcsijában sem.
Némileg szürreális látványt nyújt, ahogy a Harsogó portrék folyosójának témájává válik. Ha a kinézete nem lenne elég, éppen egy rózsaszín kecskét próbálna húzni maga után. A csillámmal alaposan teleszórt állatnak azonban más tervei vannak, Sára pedig a kecses mozdulatok helyett inkább nekirugaszkodik, testsúlyát is próbálja bevetni, hogy úgy ráncigálja szegény kecskét.
- Gyere... gyere már! - kéri tőle egyre kétségbeesettebben, újra és újra, lassan pedig düh bukkan fel hangjában. Kilátástalan helyzetében még cicceg is az állatnak, hátha úgy kevésbé akarja makacsul lerágni az egyik függönyt. Még hasznos tulajdonsága is lesz ez az állatnak, ha végre eljuttatja a helyére, Lasch irodájába. Biztos benne, hogy a drága tanár úr imádni fogja új kedvencét. Főleg, ha ilyen falánk és a dolgozatok közelébe engedi. Javítás megoldva!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Pedig jó kis terve volt. Kihasználja a pangós időszakot, amikor mindenki órán van, elvezeti a kecskét, beviszi, hagy még pár meglepetést Lasch irodájában. Megcsodálja művét, megveregeti a saját vállát, elégedetten vigyorog egész nap. Már a gondolattól is fel van villanyozva. Annyira akarja ezt az elégedett, mámorító érzést, hogy már szinte fáj neki, szóval még nagyobb beleéléssel rángatja a pórázt, ami mellesleg eredetileg kutyáknak készült. Nem kecskéknek. Talán itt van a baj.
- Óóó, szia! - pillant fel, amikor hangot hall és ösztönösen bekapcsol az agyában egy kis védelmi rendszer. Ennek hatására olyan ártatlan képpel pillant fel Ethanre, olyan ártatlanul vigyorog rá, mintha tényleg nem lenne, csupán csak pár agysejtje és azokat is legalább olyan hasznos dolgokra használná, mint a megfelelő körömlakk színének kiválasztása. Tökéletesen tudja játszani a hülye naivát, ha arról van szó.
- Ja, hogy ez? - egy könnyed kézmozdulattal mutat végig az állaton, mosolyogva. - Ajándékba lesz.
Amint ezt közölte, úgy érzi, meg van oldva a probléma. Némi méreggel tekintetében nézegeti az állatot, de lassan meglágyul a szíve. Hiszen ő egy nagyon jó ötlet, hasznos is pajtás. Tulajdonképpen még szimpatikus is neki a makacssága, elégedett sóhajjal, büszke tekintettel pillant végig. Lélekben gyermekévé fogadná, ha nem hangzana ez igazán bizarrul. Még a helyzetnél is bizarrabbul.
- Nincs kedved segíteni? Nem olyan könnyű szállítani, én majd húzom, te meg megtolhatnád hátulról - kérlelő pillogás és ártatlan mosoly jár a mondathoz, és még meg is simogatja a rózsaszín, csillogó állat fejét. Tapasztalatból tudja, hogy ilyen helyzetben ezekkel a megjegyzésekkel általában könnyedén eléri, hogy mindennel foglalkozzanak, csak azzal ne, mit csinál ő tulajdonképpen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Látja Ethan arcán, hogy... lát mindent. Érdeklődőn vizsgálja a másik arckifejezését és kicsit aggódik miatta. De nem, annyira nem sikerült lesokkolni, mint gondolta, a férfi meglepő higgadtsággal és megfelelő mértékű szkepticizmussal kezeli a helyzetet, Sára pedig megeresztene felé egy elismerő mosolyt, ha nem zavarnák meg közben. Édes kis kecskéje most elégelte meg a függönyt, és annyira csábítónak tűnt Sára pulcsijának alja, hogy mindenképpen meg kellett kóstolnia. Ennyire közel pedig nem akart kerülni a kecskéhez, nagyon nem, főleg nem a szájához, nyelvéhez... a fogaihoz meg főleg nem. Így egy sikkantás kíséretében ugrik egyet, miközben próbálja elvenni a felsőjét.
- Ó, hát... a kedvenc tanárbácsimnak. Lasch úr biztosan örülni fog neki - bólogat közben, mert úgy dönt, egye fene, elárulja magát. Ajándékba viszi. Amúgy sem ismeri a másikat, valószínűleg nem ismeri fel és/vagy nem tudja a nevét. Furcsa mód nem nevet rajta. Nem tesz rá megjegyzéseket. Inkább csak áll és figyeli, és ettől valami furcsa, hideg érzés kúszik végig a gerincén. Ethan kissé félelmetes számára, legalábbis biztosan nem szívesen húzna vele ujjat. Lehet, hogy badarság és félreismeri, de hirtelen nem tud szabadulni ettől a rossz előérzettől.
- Figyelj, ha már nem segítesz, király lenne, ha nem mesélnél erről másnak. Tudod, amolyan titkos rajongó vagyok - ő is tudja magáról, hogy nagyobbnál nagyobb hülyeségeket talál ki, de zavartalan beleéléssel képes ezeket előadni. Lévén most tulajdonképpen nem Ombozi Sáraként van itt, nem kell emiatt aggódnia. Közben pedig észre sem veszi, hogy eddig két kézzel rángatott pulcsiját már nem húzza semmi. Egy pillanatig fel sem tűnik. Ez pontosan elég idő ahhoz, hogy az eddig makacsul ácsorogni vágyó állat magától, felügyelet nélkül elinduljon kalandozni a folyosón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Próbálja faképpel tovább tűrni az egészet, de ahogy Ethan lehajol a mondat közepén és pont megfelelő hangsúllyal mondja ominózus mondatát, kiszalad belőle egy jóleső nevetés és ebben a pillanatban esik le neki, hogy rég mulatott ilyen jót. Ami jobban belegondolva elég szánalmas, így nem is olyan nehéz komolyságot erőltetnie magára.
- Tulajdonképpen egész hasznos. A teje meg tök egészséges állítólag - és körülbelül ennyiben ki is merült a tudása a kecskékről. Hiába, a biológia szele nem nagyon csapta meg szegény lányt. Mázli, hogy művészlélek, nem kell azzal foglalkoznia, mennyi haszna lehet még egy kecskének. Bár még az is felmerül benne, hogy egy hosszabb előadással vagy érveléssel akár még némi elismerést is kicsikarhatna Ethanből. Talán. Bár egyáltalán nem ismeri a másikat, ilyen feltételezésekkel tulajdonképpen csak vaktávban lövöldöz.
- Az olyan lenne, mintha feladnám, vagy inkább csak újratervezés? - kérdezi végül, mert hát a másik véleménye objektívabb, mint az övé. És hiába, ő mindig is ilyen volt, nem szabadul tőle, igenis érdekli, mit gondolnak róla mások. Nem kifejezetten egyes személyek, inkább kollektíven az emberek mit gondolnának róla. Nem. Így sincs több értelme a dolognak.
Örül neki, hogy Ethan legalább azzal hitegeti, hogy nem fog mondani semmit, de nem bízik benne különösebben. Nem a rossz előérzet miatt, inkább csak mert nem ismeri és nem elég buta ahhoz, hogy vakon megbízzon mindenkiben. De aztán a másik elmutat egy irányba, és megállapítást tesz, ő pedig értetlenül pislog egy ideig, hátrafordul és nézi, amint az eddig lecövekelt drágája peckes járással indul meg felfedezni a kastélyt és húzza maga után pórázát.
- Óóóó, nemár! - egy fáradt sóhaj kíséretében szakad ki belőle a rövidke, ámbár annál kifejezőbb mondat. - Lehet, hogy csak hagynom kéne elkalandozni. Tök jó ajándék lesz valakinek, aki megtalálja, nem?
Ezek után pedig reménykedőn pillant fel Ethanre, könyörgő, zöld tekintetével egyértelművé téve, hogy némi feloldozást vár tőle. Így is megtépázott büszkesége biztos nem bírná ki, ha egy rózsaszín kecske után futkározna a kastélyon át és ha el is kapná, biztos le kéne még birkóznia. Nem. Na neeem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Egy idő után furcsán hatalmába keríti az az érzés, hogy mi sem természetesebb, mint itt sétálgatni Ethannel, fél szemét a rózsaszín, fogadott gyermekén tartani. Mintha tényleg nem lenne olyan hihetetlen szürreális az egész, hanem csak egy átlagos délután a Bagolykőben. Némi minőségi szórakozás, se több, se kevesebb, pont amennyi jár.
- Örülök a találkozásnak, Sára vagyok - rámosolyog még a másikra és ő is érzi, mennyire bizarr a jelenlegi szituáció. Nem, nem így szokott új emberekkel megismerkedni, de ő akart újdonságot az életébe, némi kitérőt a kétségbeejtően monoton hétköznapokból. Hát tessék, itt van. Megkapta, amire vágyott.
Éppen ezen morfondírozik csendesen, amikor érzi, hogy Ethan kissé megfeszül mellette, felpillant rá, és furcsállja a reakciót. Ha az ő kis műsora semmi ilyesmit nem váltott ki belőle... akkor mindenki levonhatja a következtetést. Nagyot nyel, miközben Ethan tanácstalan tekintetével találkozik. Kissé fél megnézni, miről van szó, ezért bámulja őt olyan makacsul, de aztán kénytelen, követi a tekintetével, amerre Ethan nézhet.
A látványt nem nehéz kiszúrni. És abszolút hatásos, sokkoló. Hasonlóan megrökönyödik, mint a másik. Az ő kis fogadott gyermeke, az a rózsaszín, csillogó remekmű, az imádott, _A_Kecske_ éppen súlyos terhet cipel. Pontosan egy Szentmihályi Norbertnyi súlyt, ami pont egy Szentmihályi Norbertnyi súllyal több, mint amit vinnie kéne... és mint amit kibír. Szerencsétlenen látja a kétségbeesést, ahogy próbál megindulni, de hiába, lábai remegnek. Sárában pedig felélednek a nem létező anyai ösztönök és iszonyatos haragra gerjed.
- Szállj le róla, de rögtön, te kecskeszomorító! - cseppet megemelt hangon szólítja fel az eridonost, mert nem érzi elég hatásosnak Ethan kérdését. Sőt, a saját fellépését sem érzi elég hatásosnak - pedig hell yeah, nagyon is az - , ezért elengedi Ethant, előveszi a pálcáját és gondolkodás nélkül átkoz. A Levicorpus tűnt elsőre legjobb megoldásnak, ami ha célba ér, Norbi már lóg is - nem kötélen ugyan, de legalább fejjel lefelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Vissza akart térni élete legszebb éveibe. De rá kellett jönnie, hogy volt szebb annál is, amikor idekerült. Amikor pár éves, gondtalan kislány volt, és most éppen ezzel próbálja kezelni a hülye érzéseit. Hogy gyerekes. Így nem is aggódik, hogy késik egy keveset a reggeli találkozójáról Viktorral. Mostanában amúgy is sokat edz a tánccal, hatásosabb, mint gondolná. De viszonylag rég nem látta és kellett valami ürügy, hogy elcsábítsa. Mert ugye a büszkesége nem enged vele olyanokat mondatni, hogy "Szia, hiányzol, van kedved találkozni?". Nem, inkább megvádolja a másikat, hogy nem tartja be az ígéretét, hogy egy kis terminátort farag belőle. Vagy valakit, aki fel tudja vinni a másodikra a bevásárlást, ő már azzal is abszolút meg lenne elégedve.
- Szia! - köszön neki ettől függetlenül fesztelenül, mert hát ő nem csinált semmi rosszat. Gyerek, elnéznek neki mindent. Legalábbis nagyon szeretné ezt hinni. Elég balga gondolat, tudja ő is, hogy nevetséges. De legalább normális öltözékben érkezett, ami edzéshez tök megfelelő, csak egy gond van, hogy nem akar edzeni. Semmi kedve ilyesmihez és a gyerekek amúgy is mindig azt csinálhatják, amit akarnak. Nem kell a felnőttek hülyeségével foglalkozniuk.
- Hé, mi a helyzet? - és igen, ahhoz is van pofája, hogy ilyesmit kérdezzen könnyedén, bájos mosollyal, érdeklődőn. - Úú, hintázzunk kicsit! Már nem is emlékszem, mikor hintáztam utoljára.
Ezt a dolgot pedig nem hagyhatja annyiban, már be is csüccsen a hintába önkényesen, mert ő bizony ezt szeretné most és már el is löki magát, hogy meginduljon. Nem. Viktornak nem lesz vele könnyű dolga. Soha nem is volt, de mostanában különösen nehéz eset és sok-sok türelem kell hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Megérkezik, elegáns késéssel, de legalább megfelelő öltözetben. Ennek ellenére mégsem olyan lelkes az edzést illetően, mert ő meglátta a játszóteret és feléledt benne a gyermek. Ahogy a hinta szólogatni kezdte, ő válaszolt a hívásra és boldogan huppant bele. Szerinte pontosan látszik, mennyire nincs bemelegítve és mennyire nem akar most ezzel foglalkozni. Még csak most érkezett meg, legalább pár percet adhatna neki igazán. Hogy mondjuk lelkiekben felkészüljön a nem edzésre, vagy ilyesmi. De nem, Viki hajcsár módban máris meg akarja futtatni, Sára pedig elégedetten grimaszol.
- Nemár, miért kell futni? Annak semmi értelme nincs - nem mintha jelenleg bárminek lenne értelme, de erről panaszkodni jó móka. Meg amúgy sem szeret futni, szerinte csak akkor van értelme, ha valami elől menekül, illetve ha valahova gyorsan oda kell érnie. Most egyik verzió sem áll fent, tehát értelmetlen dolog, szóval éppen beszélné rá Vikit, hogy legalább egy kicsit játsszanak, de ő hajthatatlan, már meg is indul, Sára pedig fáradtan száll ki a hintából.
- Jó, de ígérd meg, hogy legalább utána hintázunk egy kicsit! - nyafogva próbál bármi kompromisszumot keresni, miközben kellemesen kocog Viktor mellett. Azért sokat fejlődött a legutóbbi óta, Rebekával nem kímélik egymást, de olyankor van motivációja. Most meg semmi. Még csak nem is akarja ezt az egészet. És ez a hihetetlen tempó már így is jóval gyorsabb, mint amire neki szüksége lesz a magassarkúiban. Fun fact.
- Hova sietsz ennyire? A végén még utoléred magad! - nem képes abbahagyni Viktor piszkálását, ahogy mellé ér, ránevet és még meg is löki a vállát, hogy figyeljen rá. Talán Camerontól tanulta ezt az egészet. Azonban lassan kevésbé lesz viccelődős kedvében, révén az erőnléte és a kitartása még mindig borzalmas, így az első pár kör után inkább arra koncentrál, hogy ne fulladjon meg a légszomjtól, vagy az oldalában érzett szúró fájdalomtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Na jó, most szögezzük le, hogy nem célom a kalóriaégetés, jó? - némi sértődött felhang is került a kérdésbe. Na meg egy aprócska grimasz, egy gonosz nézéssel. Ő pontosan tudja, hogy az ég világon semmi szüksége nincs arra, hogy lefogyjon. Nem is tudja, miért csinálja ezt egyáltalán. Egy elvetemült ötlet volt, de ő találkozni akart Viktorral és tényleg fájt volna ezt így, ebben a formában közölni vele.
- Komolyan abba a hitbe ringatod magad, hogy egy kisgyerekkel olyan könnyű bánni, mint velem? - kérdezi azonban elvigyorodva, mert előre látja Viktoron, hogy tulajdonképpen mennyire szerencsétlen lesz majd, ha tényleg, egy igazi rokongyerek kerül hozzá. Nem pár hónapra, egész életében foglalkozhat vele időnként. És most valahogy elégedettséggel tölti el ez a gondolat Sárát, ezért vigyorog így. Ennél szebb bosszúja a természetnek nincs egy olyan férfin, mint amilyen Viktor és ezt Sára is tudja. Valahogy még elégedettebb lesz tőle, hogy ő tulajdonképpen nem tesz érte semmit, csak ugyanilyen vigyorral figyeli majd az eredményét.
Gonosz gondolatai közepette a futásra is fordít némi időt, bár nem siet annyira, nem figyel megfelelően a légzésre, és egyhamar nehezebben veszi. Emiatt pedig hamar szúrni is kezd az oldala. De ekkor makacsolja meg magát igazán, amikor még Viktor is engedni akar neki, hogy ne tűnjön olyan szerencsétlennek, tovább erőlteti magát. Tudja, hogy hülyeség és nem fog jól kijönni belőle. De úgy érzi emellett, hogy nem adhatja fel csak úgy. Ha itt feladja, talán máshol is magára veszi ezt az attitűdöt, és ezt a jelenlegi, zavaros helyzetben nem engedheti meg magának. Hiába húzza ki magát, kénytelen egyik kezét az oldalához szorítania és egyre lassabban kocog, aztán már csak gyorsan sétál, végül pedig vonszolja magát csak. Abbahagyja a látványos szenvedést, hevesen veszi a levegőt és közben lehajol, térdeire támaszkodik. Aztán felemeli a fejét, tekintetével Viktort keresi.
- Én nem akartam feladni. Nem akartam csak nézni, mi történik körülöttem és hagyni, hogy minden elromoljon, nem így akartam csinálni, tényleg... - lihegve magyarázza a másiknak és a végére egyértelművé válik, hogy bizony ennek már semmi köze a futáshoz, légszomjhoz, vagy bármi más reálishoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Rengeteg dolgon jár most az esze, és nagyon sok dolog miatt kell aggódnia. Ha nem akarna jóban lenni a Rellon vezetőségével, biztos letojná magasról, hogy új kis rellonos érkezik. De mivel szüksége van a jó kapcsolatokra, ez neki is érdeke, kénytelen mosolyogva beleegyezni, hogy a lányt elkíséri és megmutatja neki a kastély fontosabb részeit. Bár személy szerint nagyon jót szórakozik az eltévedt elsősök kétségbeesett fejein, szóval elképzelhető, hogy véletlen kifelejt majd valamit.
A bejárati csarnokban csepp késéssel ér, és így is málhás szamárnak érzi magát, nála van a táskája, egy könyv, a hatalmas rajzmappája, ami a mostani műveit tartalmazza, meg egy pulcsi, mert anélkül nem akart eljönni a szobájából, hátha hűvös lesz a kastély falai között.
- Szia, te vagy izé... Heléna, vagy ki? - kérdezi, mert fele munkát végzett és nem igazán jegyezte meg a kis elsős nevét, de mintha erre emlékezne. Nagyon könnyű megtalálni az elsősöket. Elveszettek, ácsorognak, nézelődnek, csomag van náluk és ha az ember lánya hozzájuk szól, megszeppennek és azt sem tudják, hol vannak.
De aztán mosolyt kanyarít Sára az ajkára, hogy jobb benyomást keltsen, de annyira nincs kedve most a jópofizáshoz... de legalább próbálkozik. Aztán meglátja a kis szőke arckifejezését, és elég morcosnak tűnik. Meglepetten vonja fel szemöldökeit.
- Na, mi a baj? Ugye tudod, hogy ha ilyen arckifejezést vágsz, az nem tesz jót a bőrödnek? Ez nem csak hiedelem, tényleg így van - gondolta szól, hogy tényleg így van. Az idegeskedés és a mérgesség, a grimaszolás mind-mind rontják a szépséget. Persze, vannak lányok, akik nem foglalkoznak ezzel. Na, Sára pont nem ezek közé tartozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Helena

Na jó, talán annyira nincs a helyzet magaslatán, mint tervezte. A nevét csak majdnem sikerült csinálnia, de erre rá se hederít. Csak legyint egyet, és kissé megvonja a vállát, mosolyt kanyarít az ajkára.
- Ó, igen, pont erre gondoltam - és ezzel már el is van intézve a helyzet. Pont erre a névre gondolt tudat alatt, igen, csak megbotlott kicsit a nyelve. A Hell becenévre gondolva pedig kuncog egy kicsit magában, de az arcán nem látszik semmi. A kis elsős rellonosok határozottan mókásak, Sára pedig szeret mókázni, jól esik neki a komoly életében ilyesmi. Kicsit gyereknek lenni és katasztrofálisnak.
- Ahogy gondolod, engem ugyan nem zavar. De nem mondhatod, hogy én nem szóltam - védekezőn emeli fel a kezeit, aztán int a lánynak, hogy kövesse őt, mert hülyén érzi magát, itt ácsorogva a bejárati csarnokban. Legalább haladjanak valahova. Amúgy sem akarta ezt csinálni, jobb lesz, ha minél előbb letudja. Mondjuk beadhatná a lánykát a Navinésekhez, gyermekmegőrzőbe. Biztosan örülnének is neki, Sárának pedig lenne egy szabad napja, amire olyan régóta vágyik már.
- Hm? Azért, mert olyan naivak, hogy hisznek a sztereotípiáknak, bár, általában nem árt - gondolkozik el a dolgon sétálás közben és hümmög kicsit. Igen, tényleg tudna olyan háztársakat mondani, akik elől menekülni kellene fejvesztve, de például ez az elsős kislány? Nem túl sok veszedelmet vagy átkot nézne ki belőle első körben és szerinte igaza is van. Tök ártalmatlan. Majdhogynem cuki. Kicsit bizarr, hogy ilyen gondolatok járnak a fejében.
- De alapvetően talán annak köszönhető, hogy a pincében lakunk, a sárkány a házunk jelképállata és vannak köztünk, akik előbb átkoznak és utána kérdeznek - gondolja, azért nem árt, ha kicsit jobban felvilágosítja a lányt. Mondjuk például ha az öccsére gondol, aki tűzmágus, és könnyen dühbe jön, és mondjuk... na mindegy. Vagy ott van Michelle, a késdobáló. Jobban belegondolva, azért tényleg vannak olyan rellonosok, akik elől menekülni kéne.
- De ne aggódj, elég összetartó közösség vagyunk, háztársakkal kíméletesek vagyunk általában - csak általánosságban mer beszélni, mert ő neki eszében sincs ismerni mindenkit, de abban sem hisz, hogy ezek a sztereotípiák mindenkire igazak lennének. Ő például igyekszik kedves lenni, meg ott van Ethan is, aki egy úriember. De talán túl sokat boncolgatta a rellonosokat és a személyiségüket mára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- De ugye érted mire akarok kilyukadni? Ő egyáltalán nem olyan típus, aki kapcsolatra teremtetett, és az a baj, hogy én sem vagyok az - egy könnyed sóhajjal nyugtázza mondanivalóját. Beszéd közben erősen és roppant indokolatlanul gesztikulál, ezzel magyarázva Zsigmondnak a dolgokat. Nem véletlen pörög így a nyelve és használ ilyen csodás kifejezéseket, nem most kezdett a problémája taglalásába, volt az már vagy két órája. Amikor is lejött a csárdába, könnyed szórakozást keresve. Nos, ez egészen egyedi formája a könnyed szórakozásnak, de ilyesmin Sáránál mostanában nagyon nem kell meglepődni. A pulton forgatja üvegpoharát, a maradék gin tonicjával benne, amiről már ő maga sem tudja hányadik is pontosan.
- Annyira nem akarok ezen szenvedni. Mikor szenvedtem én ilyesmitől? Soha. Az a Sára akarok lenni, aki csak csettint, - ezt egy kissé koordinálatlan mozdulattal meg is mutatja, a művelet közben majdnem leverve italát - és aztán már tovább is lép. Csak úgy otthagy mindent. Nem fáj, nem kattog, csak előre néz és meg se kottyan neki az élet. Hol van ez a Sára? Ez a Sára akarok lenni.
A magyarázás nagy lelkesedésében pedig lehajtja inkább a maradék italt, mielőtt még kárba veszne. Ahogy a poharat forgatja kezei között, nem figyel magára és akaratlanul is lebiggyeszti ajkait. Bár még ebben az állapotban is a tőle megszokottan tökéletes a megjelenése. Makulátlan manikűr, szép gyűrűk, egy csinos nyaklánc, hibátlan, visszafogott smink. Szokás szerint egy hajszál sem áll el, mintha csak engedelmeskednének Sára akaratának és rendezetten, csinos hullámokban omlanak vállára - ezúttal leengedve. Az egyetlen ami jelzi, hogy már eléggé illuminált állapotban van, az a pír az arcán, kissé koordinálatlan mozgása, de főleg az, hogy tulajdonképpen nem is érdekli, Zsigmond odafigyel-e arra, amit mond, vagy válaszol-e bármit. Tulajdonképpen nem is beszél, annak ellenére, hogy csillogó zöld tekintetét gyakran rajta legelteti.
Egy ilyen alkalommal meg is látja, hogy Zsigmond ingének egyik gombja kicsit meglazult. Különös késztetést érez, hogy megnézze közelebbről, így a pultba kapaszkodik, felemelkedik a székről, hogy közelebb hajoljon és egyik ujjával finom, körkörös mozdulatokkal szórakozik a gombbal. Tekintete elkalandozó, és látszik, hogy pár pillanatig messze jár és roppant részeg.
- Zsiga-biga, gyere ki... - szinte nem is tudja, mit beszél, de a mondóka csak úgy a nyelvére jön. Aztán visszaül, leesik neki, hogy tulajdonképpen milyen hülye poént nyomott és igazán őszinte, csilingelő nevetéssel honorálja azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Igen, tudom, és ez épp eléggé példázza elkeseredettségem és összeszorult szívem végső kétségbeesését! - igen, pontosan úgy beszél, mintha egy tizenkilencedik századi drámából lépett volna ki. Meglepően ügyesen forog a nyelve, ő ilyen érdekes részeg, stílust vált. Sőt, szinte színpadon érzi magát, és ahogy nem érzi Zsiga megjegyzésének aprócska élét, úgy a sajátját sem tudja éppen megfelelően mérlegelni. Mert éppen annyira el van foglalva mással - saját magával és a lelki világával -, és ezzel a tarthatatlan állapottal.
- De Zsiga bácsi, én úgy szeretném, ha benőne a fejem lágya és végre normálisan viselkednék - nyöszörgi végül elkeseredetten. Amúgy meggyőzni szinte lehetetlen jelen állapotában, persze, azért figyel Zsigára és arra, amit mond, csak olyan mélyen nem tudja megérinteni. Az alkoholfüggöny, ami megszűri számára a valóságot, igen kevés tényleges információt enged át.
Megunta már a poharával szórakozást, szóval koncentrációját vesztve inkább Zsiga bácsi borostáját figyeli elmélyülten. Nem tudja mit talál benne olyan érdekesnek, de még a pultra is támaszkodik, megtámasztja a fejét, ábrándos, értetlenül csillogó zöld tekintetét a másikon legelteti. Elgondolkozik közben, de olyan, mintha figyelne a nagy hegyibeszédre. Nem akar ő hálátlannak tűnni, az utolsó pár mondatot mégis elkapja figyelmével. Lehet, hogy ez elemi reflex, még alkohol hatása alatt is működik, hiszen ha a dicséretéről van szó, arra mindenképp oda kell figyelni.
- Tudja mit, uram? Abszolút egyet kell értenem nézőpontjával - fogalmaz ismét hülyén, de legalább a lelkesedése, amivel mondja, tükrözi az eredeti hangulatát. Felhörpinti a maradék italt és aztán, valami furcsa állapotba költözik ismét. A gomb ragadja meg a figyelmét, a laza, gonosz kis gombocska, aki elcsámborgott és máris nőiesen mászik át félig a pulton, hogy hozzáérjen és még énekel is hozzá. Meg persze jól nevet a saját hülyeségén, amikor leesik neki, tulajdonképpen mi történik. Zsiga pedig végre lélekben is megérkezett a helyzethez, megfogja Sára csuklóját, akinek ez szinte fel sem tűnik. Nem akar minden áron tovább mászni, inkább sóhajt és visszacsüccsen a székére. Azonban kissé túl nagy lendülettel teszi ezt, a pultba kapaszkodva kell megkapaszkodnia, hogy véletlen se boruljon hátra. Szép. Kilátások.
- Mi? Ez szemen szedett hazugság, misztifikáció - szinte még kicsit sértődött is. Még hogy ő részeg? Soha nem is volt. Egy hölgy sosem részeg. Nincs neki semmi baja, csak kicsit húz a feje, meg amúgy is, biztos fáradt, azért koncentrál ilyen nehezen. Ennek ellenére az alkohol igenis dolgozik benne, oldja gátlásait és hihetetlen jó ötleteket szül fejecskéjében. A vérében keringő alkohol azt mondja neki, hogy ez lesz a tökéletes beszédtéma, szóval gond nélkül veti fel a következőket.
- Na és, kérlek mesélj nekem kicsit, még sosem volt alkalmunk egy igazán mély beszélgetést megejteni, de most itt a tökéletes alkalom. Mesélsz nekem Rebekáról és az anyjáról? - tökéletes kérdését pedig mindenféle szégyenérzet vagy finomkodás nélkül teszi fel, érdeklődőn pillog a másik felé. Zsigmond még nem tudja Sára áldásos vagy éppen bosszantó tulajdonságát: holnap valószínűleg vajmi kevésre fog emlékezni ebből az egész beszélgetésből. A legjobb beszélgetőpartner ilyenkor, kedvesen meghallgat, aztán elfelejti az egészet, ezáltal pedig hallgat, mint a sír.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Miii? Noelnek? Noel nem megverné. Noel roston sültet csinálna belőle. Igyekszem eltitkolni előtte, amikor veszekszünk, tudod milyen, mind tudjuk milyen - sóhajt egyet, de nem fáradtat, inkább olyan ábrándosat. Ebben az állapotban annyira imponáló, hogy van egy ilyen imádott öcsikéje. Aki nem feltétlen érti meg, nem igazán ért egyet sem a döntéseivel, a kedvességet pedig nem éppen várja már el tőle. Kinőtt a cuki kisfiú- és tinédzserkorából. De mindezek ellenére Sára abba a hitbe ringatja magát, hogy a rellonos képes lenne egy falut porig égetni, ha az a falu lenne Sára legnagyobb szívfájdalma. Ez az egyedi, morbid törődés pedig most megmelengeti belülről, bárgyú mosollyal bambul el és nézi Zsiga bácsi borostáját, amire olyan könnyű koncentrálni, hogy az hihetetlen.
 - Milyet? Én csak azon gondolkozom, hogy úgy megsimizném a borostád. Még egy picit szúrós lehet, de valahol már pihepuha biztosan - ismét sóhaj, vigyor párosul hozzá, és egy kinyújtott, követelőzően lengedező kéz. Miért baj az, ha szeretné megsimogatni a borostáját? Amúgy, amit főleg akar most tőle, az némi együttérzés. Ha pedig az nincs, akkor egy újabb pohár ital is megteszi. Szóval már nyújtja is inkább felé üres poharát, kérlelő tekintettel. És ha valaki azt gondolná, ez már nem kéne neki, megnyugtatok mindenkit: az előző három se kellett már.
De Rebeka és a története helyből sokkal jobb téma, talán eltereli a figyelmét, szóval lelkesen terel, Zsiga bácsin azonban nem látja a megkönnyebbülést. De legalább úgy hallgatja a mesét nagybácsija életéről és az almaformájú mellekről, mint a nyolcéves kisgyerek a sárkányokról és a hercegnőkről. Még zöld szemei is csillognak és nem tudja abbahagyni az ábrándos sóhajtozást - őszintén szólva nem is nagyon akarja.
- És aztán...? - kérdezi irreális lelkesedéssel és érdeklődéssel. - Szóval miért... miért nem vetted el, meg ilyesmi? Vagy miért nem maradtál vele? - próbálkozik kiszedni még infókat Zsiga bácsiból. Legalább annyira lelkes a dolog iránt, mint egy igazi, elvetemült Trónok Harca fangörl az új évad előtt. Valószínűleg az alkoholnak köszönhető, ki is pirultak orcái, kicsit melege van és talán még álmos is. Lazán támasztja a fejét, elég egy mozdulat, hogy kicsússzon a keze és megfejelje a pultot.
- Igen, jól megvan - mosolyogva bólogat, ez a reflex még ilyenkor is működik nála. Egyértelmű, hogy akkor is pontosan ezt reagálná, pont ilyen hihetően, ha nem lenne semmi sem rendben. A tökéletesség-mániája a családja szintjén is erősen mutatkozik. Azt akarja, hogy mindenki azt higgye róluk, hogy ők a legtökéletesebbek a világon. Még akkor is, ha pontosan tudja, hogy nem így van, ő igyekszik fenntartani a látszatot, testvéreivel ellentétben. Ezt még az alkohol sem tudja kimosni az agyából. Meginog kicsit ültében.
- Talán meg kéne látogatnod, szerintem örülne neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Seth, előadás

A sötétben várakozva idegesség lesz úrrá rajta. Amíg senki nem figyel rá, kezét tördeli, ajkát harapja. Fejében újrajátszik mindent, a gyakorlásokat, mindent, ahol esetleg elcsúszhatnak. Próbál nagy levegőket venni és Sethre hangolódni, hogy abszolút összhangban legyenek. Ki kell kicsit ürítenie a fejét, mert túlságosan rágörcsöl arra, hogy tökéletes legyen.
Ahogy azonban Seth elkezdi, ő pedig mozdul, a zene elindul. Finom, halkabb hangok, lágy, ritmusos dallamok. A mozgása pedig kissé esetlen, hiszen most született, rácsodálkozik a világra, az őt körülvevő, végtelen sötétségre. Az egész világegyetemre, ami körülveszi őt, mégis ebben a hatalmas rengetegben is egyedül van. A finom, elveszettséget tükröző mozdulatokat a hűvös ragyogás, a gyors, heves mozdulatok váltják fel. Azt próbálja sugallni, hogy ereje teljében van, élete csúcsán, de ez nem tart örökké. A kékes ragyogása múlik, ő pedig egyre lassabb, egyre öregesebb. Arca elgyötört, mintha minden mozdulat fájna, mintha lassan, de biztosan kifogyna belőle az életerő. Kihasználja a rendelkezésre álló teret, körbetáncolja. A lassúságát kompenzálja eleganciával, ahogy egyre nő és terebélyesedik, s végül középre érve, fejét hátrahajtva vörös óriásként teljesedik ki.
Hirtelen, gyors mozdulatokkal hullámzik a teste, ahogy egyre, egyre közelebb húzódik a vörös ragyogás. Végül leguggol ő is, összehúzódik, apró, tenyérnyi fénygömb lesz belőle, körülötte pedig éteri ragyogás jelzi, hogy különleges. Egy csendes, mozdulatlan szupernóva éppen, lassan felemelkedik. Ezután pedig karjait széttárva robban szét, millió apró darabra. A csillageső beragyogja az egész nagytermet, szétszórva a diákok között varázsát - apró, aranyló tetoválásokat hagyva a bőrfelületen, amivel érintkezik.
Nagy levegőket vesz, igyekszik nem úgy kinézni, mint aki liheg és mire mindenki rájuk figyel Seth-tel, addigra összeszedetten, visszafogottan mosolyog. Finoman pukedlizik az eridonos oldalán, aztán megy, hogy kicsit lehűtse magát és átadja a terepet a következő fellépőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Szereti a telet, a hűvös időt, nagyon szép és mindig inspirálja. Egy dolog van, amit ennél is jobban szeret, az pedig a Noellel töltött idő. Bár kicsit aggódik érte mostanában... na jó, egész életében aggódott érte, de érzi, hogy valami nincs rendben a másikkal. Mondjuk feltűnően kedves és bújós hangulatában van, márpedig egy Ombozinál nincs ennél gyanúsabb viselkedés. Ennek ellenére kiélvezi, csendben hallgatózik, Noel légzésének hangjára koncentrál és így mintha sokkal erősebben hallaná.
- Nem tudom, lehet, hogy egyedül öregszem majd meg és lesz még több macskám. Sok macskám - nevetgél ő is a testvérével együtt. Most, hogy belegondol, talán nem is olyan valószerűtlen ez a jövőkép. De nem úgy néz ki, mint aki igazán aggódna miatta. Mostanában sokkal kevesebbet görcsöl az ilyen dolgokon és máris sokkal könnyebb az élete. Talán egyszerűen készül túlesni a krízisén és talál egy megoldást. Egy irányt, amit követhet. Mint amikor az eső után kitisztul az ég és a felhők szertefoszlanak. A gondolatra jóízűen sóhajt egyet.
- Van egy tök jó megoldásom a helyzetre. Segítek - válaszolja végül, és már ki is alakult a fejében a terv. Szóval feláll, hívja Noelt is, fogja a kezét és húzza magával, rángatja, ha nem lenne kedve hozzá. Nem érdekli, mihez van kedve. Az ő öccse nem fog megzakkanni. Sőt, még csak kicsit sem lesz bolond. Egészséges, normális fiatal felnőtt lesz belőle, még ha bele is döglik. Iszonyatosan mérges, de nem is igazából Noelre, sokkal inkább a körülményekre és saját magára.
- Figyelj, ki fog tisztulni a kép, mindent máshogy fogsz látni - biztatja a másikat, megtévesztően kellemes, csicsergő hangon, ahogy a szökőkúthoz sétál Noellel. Aztán elengedi a kezét, megfogja a fülét. Annál fogva húzza lefelé, talán ez a legkevésbé fájdalmas módja, hogy görnyedésre kényszerítse. Aztán amint elég alacsonyan van, elengedi, és helyette inkább a kócos fejet fogja meg hátulról, két kézzel. És mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül nyomja le a másik arcát és fejét a jéghideg víz alá egy kis időre. Eszébe sincs fojtogatni, szóval levegőhöz engedi, felhúzza a felszínre.
- Na, jobb már? - kérdezi, közben kezét továbbra is tarkóján tartva, hogy nemleges válasz esetén ismételhesse a folyamatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Noel meleg karjai ölelik magához végül. És talán jobb fejleményt el sem tudott képzelni, mint ez. Így ő is köré fonhatja a karjait, hogy ezzel apró szédelgését tompítsa. Tudja, hogy ez tulajdonképpen nem segít, de ez olyan, mintha Noellel együtt forogna, az pedig máris jobb érzés.
- Nem haragszom - válaszolja könnyedén, mert szerinte ez természetes dolog. Mély levegőket véve igyekszik minél több oxigénhez jutni. Lassan ráveszi magát és kissé kiegyenesedik. Megtartja magát és már kevésbé támaszkodik Noelre. Kihasználja a másik bújását, egyik kezével a még mindig nedves tincsek közé túr és megsimogatja Noel fejét. Tökéletesen megérti, miért csinálja ezt. Néha ő is nagyon-nagyon szeretne ismét kislány lenni, hogy egy ölelés, simogatás és egy kis gondoskodó szeretet bármikor megvigasztalhassa és mindent helyretehessen.
És akármennyire is megható, kellemes a pillanat, hallgatva Noel szavait kénytelen engedni első gondolatának és megkönnyebbülten sóhajt.
- Végre - csusszan ki halkana a száján. Pedig félt, hogy nem sikerült rendesen elmondania, amit akart. De ha valamiből, akkor Noel a közhelyekből és az egyszerű tanácsokból nem nagyon ért. Jobb, ha ő maga jön rá, eszmél fel. És nagyon félt, hogy megint csődöt mond, hogy még csak ennyit sem tud megtenni érte, mert... be kell látnia, kicsit elveszítette a fejét ő is.
- Rendben - válaszolja végül elmosolyodva, elengedi öccsét és előhúzza pálcáját. Egy invito-val rendes ollót hív magához, kézen fogja Noelt, leülteti. De még így is elég magasnak tetszik a fiú, ezt mindig megmosolyogja. Pedig olyan kis tökmag volt még nemrég és nehéz rá másképp gondolni. Viszont idén leteszi a VAVot, lassan felnő és ugyanazokkal a dolgokkal kell majd megbirkóznia, mint neki.
Kedves, gyengéd mozdulatokkal veszi ujjai közé a hosszú, göndör tincseket és művészhez illően, szépen, esztétikusan vágja le őket. Ahogy hullanak alá a régi tincsek, Noel vállára, a kőre, ő nagyon furcsán érzi magát. Néha szorongónak titulálná, néha furcsán feldobottnak, mégis tudja, hogy ez valami különleges. Csendben vágja Noel haját egy ideig, aztán egy dal ragad meg a fejében, halkan dúdolgatja közben. Aztán amint kész, egy varázsigével megszárítja a másik haját, csinosítgat rajta még egy kicsit, hogy jól nézzen ki. Aztán kezeivel széles vállairól söpri le a hajat, majd engedi Noelt, hogy megnézhesse magát, ha akarja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hosszú napnak a végére értek, ő pedig tök jól érezte magát. Az már más kérdés, hogy nincs jó kedve csúcsán, és nehezére esik bármihez is jó képet vágni éppen. Lefárasztotta az utazás, meg amúgy is, nem volt meg a kilenc órás szépítő alvása, ettől pedig karikás szemű bányarémnek érzi magát. Mellesleg legalább olyan tökéletesen fest, mint mindig, inkább csak a hangulatát mérgezi meg a gondolat.
Viszont Viktor, nos, ő tudja, mi kell a nőnek. Akármennyire is bizarr az állítás, ez így van, mert leült vele borozgatni, Sára lelke pedig egyből megnyugszik a gondolattól. Bár szokatlanul csendes, azért mégsem tűnik mélabúsnak. Inkább csak furcsán elgondolkozó, sokáig bámulja a poharát, lötyögteti a rohamosan fogyó, édes rozét. Valahogy tetszik neki, ahogy a rúzsa nyomot hagyott a poháron. Tompán dúdolgat közben egy dallamot, annak ritmusára ingatja kicsit a fejét is.
- Tudod, igazából egy gonosz nőszemély vagyok. Mindig csak akkor veszlek elő, amikor valami bajom van - mondja meg neki a tutit elgondolkozva és hümmögve. Jobban belegondolva csak félig szánta poénnak, így zöld tekintetét érdeklődőn villantja a másikra, vajon mit szól majd hozzá. Ki tudja, lehet, hogy a másik már rég rájött erre a felállásra és úgy gondolja, ez így rendben van.
- Te sosem jössz hozzám, ha bajod van. Nem is baj, nem szeretem a nyafogós embereket - teszi hozzá, egy laza legyintés kíséretében és iszik még egy korty bort. És pontosan tisztában van vele, hogy Viktornak minden oka meglenne most kipenderíteni. Mégsem fogja, mert... miért is nem? És akkor eszébe jut valami, hirtelen váltásként nevetésben tör ki.
- Emlékszel, amikor először találkoztunk Madagaszkáron? - kérdezi még mindig jót mulatva, fejét kicsit oldalra biccentve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Persze, hogy tudom - sóhajtja a választ, mert szerinte ez teljesen egyértelmű. Kicsit irigység is bujkál benne, annyira jó lenne picit olyannak lenni, mint Viktor. Nem törődni mások véleményével, nem akarni folyamatosan mások szemében tökéletesnek tűnni. Inkább csak saját magának kéne megfelelni, de az túl könnyű, ő szeretné befolyásolni azt is, mások mit gondolnak róla.
De aztán a zene magával ragadja és hagyja, hogy az legyen, aki. Mindenféle manipuláció és hasonló nélkül. Előre sejti, hogy ennek rossz vége lesz, hogy táncol vele, hogy letakarja a szemeit, hogy megcsókolja. Azon gondolkozik, hogy mit fog majd mondani, talán annyit, hogy ne haragudjon, kicsit elragadtatta magát - ami tulajdonképpen igaz is és nem is olyan megalázkodó, hogy a büszkeségét sértse.
Az őt is meglepi egy pillanatra, hogy Viktor visszacsókol, hogy közelebb húzza magához, de nem viselkedik megszeppent tizenévesként. Nagyon is benne van a dologban, készségesen követi a másik mozdulatait. Átkarolja vöröskéje nyakát, és a másikkal ellentétben, egy pillanatra sem jut eszébe, mennyire rossz ötlet ez. Inkább csak hagyja, hogy sodorják magukkal az események és mindenféle aggodalmaskodás nélkül, őszintén élvezi.
Amikor Viktor a nyakához bújik és bocsánatot kér tőle, valahol, mélyen kicsit megremeg benne valami. Átöleli őt, és úgy szorítja magához, ahogy gyenge fizikumából kitelik. Hátha ezzel egyben tudja tartani, vagy ha más nem, közel magához, vagy talán csak erre van éppen szüksége.
- Nagyon elkeseredett lehetsz, ha rám fanyalodsz... - nevetgél, nem gondolja komolyan. Annál sokkal biztosabb magában. De mégis úgy érzi, hogy itt az ideje valamivel kicsit oldani a hangulatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Na jó, ebben a pillanatban, ahogy Viktor elengedi, összemegy, leül és magába roskad, kissé bűnösnek érzi magát. De csak azért, mert tudja, hogy gondolkodás nélkül ki fogja használni, hogy így érzi magát. Hiszen csak rá kell nézni, látszik rajta, hogy szüksége van némi törődésre. Az összetört szívű emberek a legkönnyebb prédák, szinte könyörögnek azért, hogy valaki segítsen nekik.
Nem kell sok dolgot tennie, csak egyetértő hümmögéssel hallgatja, ahogy a macskákról beszél, leguggol elé, egyik kezével átkarolja térdeit, másikkal gyengéden simít el egy-két vörös tincset Viktor arcából.
- Hát, ez egy biztos jel, hogy ideje változtatni - válaszolja aprókat bólogatva, majd elmosolyodik. - De ne aggódj, én szeretem a cicákat. Bár azért vannak dolgok, amit jobban - természetesen a friss, tökéletes manikűrre és pár új ruhára gondolt ez alatt. Tekintete is ezt sugározza, ahogy Viktort nézi, le sem tudja róla venni a szemét. Mosolyogva fogadja el a másik kezét és azzal együtt ki is szolgálja magát - Viktor egyik térdén foglal helyet. Azért örül neki, hogy nem kell tovább hallgatnia, mennyire szomorú a komoly kapcsolata miatt. A végén még neki is eszébe jut Cameron... áh, nem valószerű. Amúgy is, amiről nem tud, nem fáj neki, így emiatt sem kell aggódnia.
Elfekszik Viktorral együtt, a vállára dönti a fejét. Kezének helyet keresvén finoman végigsimít a mellkasán. Figyeli, ahogy megmutatja a csillagképet, felemeli állát és Viktort nézi, valahogy még a mosoly is leolvad közben az ajkairól, miközben hallgatja Viktor bókját.
- Ha nem...? - kérdez vissza halkan, de egyértelmű, hogy nem vár választ. Inkább csak kiereszti a tüdejében tartogatott levegőt. Végigsimít ujjaival Viktor állán, maga felé fordítja a fejét, hogy újabb csókot lophasson tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halkan, ritmusosan szuszog, az igazak álmát alussza. Némi éjszakai forgolódás és helyezkedés után sikerült megtalálnia a tökéletes pozíciót is, amiben nagyon is kényelmesen érzi magát. Az ágynemű kellemes, puha, meleg és nagyon is jól érzi magát... egészen addig, amíg Viktor el nem kezdi rázogatni a vállát. Ő pedig nyafogósan morog, tekintve, hogy ő még aludni tervezett. El is fordul Viktortól azzal a mozdulattal, a takarót félig lehúzva róla és inkább magára bugyolálva. Amikor a kérdést hallja, morcos sóhajt hallat.
- Először is, nem vagyok királylány. Királynő vagyok, ideális esetben uralkodónő, ha nem tudnád - mondja, mint egy gőgös kislány, aki éppen kioktatja a osztálytársát a szorzótábláról. Hiszen ő tudja jobban. Mondjuk Sára speciel nagyon komolyan is gondola, ez a neve jelentése is. A királylány az ő esetében sértés, sőt, visszafokozás. Nem, őt nem kell megmenteni a sárkánytól, nincs a toronyba zárva és nem várja, hogy mindenki körülötte megoldja a gondjait. Ő inkább csak bölcs (na jó, ezt ő sem gondolja komolyan) és csendesen uralkodik a király mellett.
- Másodszor - emeli fel és mutatja Viktornak a mutató- és középső ujját - általában teázok és mézzel iszom.
És most, hogy Viktor ki van okítva, úgy érzi, a feladatait elvégezte, méghozzá tökéletesen, mint mindig. Most akár hagyhatja is pihenni még egy kicsit, mielőtt még újra zaklatná.