36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Sára összes hozzászólása (273 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 8 9 10 » Le
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 5. 22:26 Ugrás a poszthoz

Pán Péter

- Király, ha te vagy Pán Péter, akkor én meg Csingiling. - Vigyorgott Sára szélesen, amikor már megfordult és Axelre pillantott. A fiú is vigyorgott az ő hülye megjegyzésétől, alapvetően úgy tűnt, beválik ez a csodás taktika.
Nagyon jót kacag Axel frizuráján, a fiú még meg is mutatja neki, hogy megcsodálhassa a rózsaszín tincseket. Egészen illik a bagolyhoz. Amikor Sára meghallja, hogy a húga volt, csak szélesen vigyorog rá. Olybá tűnik Annikának szép kis humora van, szereti az áprilisi tréfákat, pont mint Sára.
 - De, nagyon jól áll, szerintem maradhatna így.
Vigyor kíséretében bólogat is, hogy helyeseljen. Ő minden nap szívesen elnézné Axel rózsaszín fejét, nem lenne vele semmi gondja. Amikor a fiú megjegyzi, hogy ő is kérdezhetne hasonlót, csak megvonja a vállát, hiszen nem tartja fontos dolognak, ő mit csinál erre, most Axelről kell beszélni. De a büntetés szóra elkerekednek jelenleg kék szemei, nagy pilláival csak úgy néz a fiúra, pillog is párat. Bájosan elmosolyodik, akár egy modell, még egy nagy reklámon is megállná a helyét, annyira elbűvölő.
- De nem fogsz, ugye? - Pillanatok alatt bízza el magát, amikor a fiú az ajtóhoz lép, becsukja azt. Egy picit még feszülten vár, de közben a táskájában turkál. Amikor Axel azt kérdezi, miben segíthetne, elvigyorodik, szélesen. A táskájából egy tégelyt szed elő. Leellenőrzi, biztos az-e, aminek hitte. Bólintva nyújtja a rellonos prefektus felé.
- Nagyon vigyázz vele, hihetetlenül erős viszketőpor. Csak fújj belőle kicsit az ajtó elé, a padlóra. Elég lesz. - Mondta, majd a fiúra kacsintott. Amint Axel megcsinálja, bizonyos: amint Warren belép az irodájába olyan égető lábviszketése lesz, mint soha még. A por alattomos: sem cipő, sem zokni nem állítja meg, maximum öt-hat rétegnyi védelmen át nem fejti ki hatását. Elképzelve a helyzetet, bizonyos, hogy Warren majd le akar ülni valahova, lekapni a lábbelit és alaposan megvakarni a talpát. Erre felkészülve Sára a legközelebbi ülési lehetőséghez, a kanapéhoz lép. A finom bőrön végigsimít, elvigyorodik. Az ülések közti résekbe nagyon óvatosan festékpor bombácskákat helyez. A legkisebb nyomásra is felrobbannak, így nagyon óvatosan kell bánnia velük, végül baleset nélkül helyezi őket. Amikor a drága delikvens a kanapéra ül, azonnal megmozgatja a bombákat, azok felrobbannak, a kedves kuncsaftot a szivárvány minden színében virító festékporral lepik el. A csillám...láma kinézetet nem olyan könnyű leszedni, amilyennek elsőre tűnik.
- Ez így jó lesz, jó lesz... mindjárt kész vagyunk. Még egy pár apróság... - Kutakodik tovább a táskájában. Alaposan bevásárolt az alkalomra. Nemsokára egy-két csövet vesz elő a táskájából, az egyiket odadobja Axelnek. - Trolltakony-konfetti. Én az egyik fiókjában használom el, keress a tiédnek valami jó helyet, amit nem lehet egyből látni. - Vigyorgott a prefektusra, aki bajtársává avanzsált erre a napra.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 6. 22:56 Ugrás a poszthoz

Pán Péter

Axel örvendett neki, ő pedig elvigyorodott és kicsit meg is hajolt neki, megemelve felsője szélét. Jót mosolygott azon, milyen tiszteletet vívna ki magának a prefektus ezzel a hajjal. Ő lehetne a Rellon plüssnyula, a kis édeske, akit mindenki körbeölelget.
- Na, akkor elvennéd a szerepem. - Korholta játékosan, nevetgélt kicsit. - Én hozok mindenki életébe szépséget, emlékszel, ugye?
Vigyorogva láttak neki a fiúval együtt a csodálatos hadművelethez. A változások hamar végbementek a szobán és olybá tűnt, a prefektus is élvezi. Miután Axel elintézte a viszketőport, Sára óvatosan rakta el a tégelyt, alaposan lezárva, nehogy apokalipszist hozzon el az iskolába. El sem tudja képzelni, mi lenne, ha ez itt elszabadulna, de nem akarja sem látni, sem megtapasztalni. Az még neki is durva lenne, így elrakja a cuccot biztonságos helyre, ahol nem okozhat semmi véletlen meglepetést.
Mindent bekészítettek, így utoljára maradtak a trolltakony-konfettik. Sára a sajátját is elhasználta. Így Dwayne egyik polca, illetve egy fontosnak tűnő, iratokkal teli fiókja szintén megtelt zöld, nyúlós trolltakonnyal. Pálcával egyszerűbben eltüntethető, kézzel viszont bajos: ragacsos és nehéz tőle megszabadulni.
- Lehet, hogy beavatlak egyszer. - Nevetgélt Sára a kéréseken, majd elrakta a maradék bizonyítékot a táskájába. - Van egy jó ismerősöm Pesten... ha szerencséd van, majd bemutatlak neki.
Kuncogott még kicsit, majd amint Axel is kész volt mindennel, a férfi íróasztalához lépett. Egy üres lap hevert a sok között. Sára elővett egy alkoholos filcet. Szép, nagy betűkkel odakanyarította az ÁPRILIS BOLONDJA! feliratot, elvigyorodott és egy szívecskét is rajzolt mellé. Bal kézzel írt, kétkezes lévén akkor egészen más volt az írása. Eredetileg a jobb kezét használta, mégis, senki ki nem találta volna, hogy az az ő írása. Legszívesebben egy rúzsnyomot is hagyna rajta, de attól könnyen beazonosítható lenne, meg biztossá válna, hogy lány volt az illető, így pedig nem éri meg.
- Rendben, most már mehetünk. - Bólogatott és Axelre mosolygott. Az ajtóhoz érve megtorpant. - Vigyázz a viszketőporra! - Figyelmeztette, majd ő maga átugrotta a fertőzött részt, kilépett az ajtón. Bevárta a prefektust, majd elővette a mindent nyitó kulcsát, bezárta az ajtót. A kulcs szintén porrá vált, kifolyt Sára ujjai között. Ekkor a kilincsre nézett, elvigyorodott.
- Várj, még egy apróság. - A táskájából némi átlátszó ragasztót húzott elő, a kis ecsettel bekente. Amikor Dwayne megfogja a kilincset, nem tűnik fel semmi, de aztán amint belép, rájön, hogy nem lesz olyan könnyű elengedni. Persze, egy rántás elég, de égő nyom marad a helyén, ki tudja, talán még bele is esik a viszketőporba. Jót kuncog az utolsó simításon, elrakja ezt is, majd csillogó szemekkel néz fel a rellonos prefektusra, elkapja a csuklóját és jót nevetve szalad el vele, mielőtt még a szoba tulaja visszaérne.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 7. 20:12 Ugrás a poszthoz

Bálint

Bálint azt mondja, komolyan mondta amit a szobáról szólt. Sára csak megértően bólogat rá, ahogy eddig is tette. Viszont amikor a mugliságról volt szó, megakadt a tekintete, elgondolkodott kicsit, de nem volt ideje a szája jártatására. A párna repült, jött, ütött és süvített a levegőben.
- Semmi baj, de jobban nézne ki utána, hidd el. - Bizonygatta Sára vigyorogva, végül is, még nem próbálkozott a szobrászattal, de mindent el kell kezdeni egyszer, nem? A kézügyessége megvolt, a finom művészujjakkal talán még agyagot is tudna formázni, szobrokat farigcsálhatna. Azonnal elálmodozik erről a lehetőségről, hiszen imádja a művészetet. Nem, nem elég neki a festés, rajzolás, fotózás, mindig azon jár az esze, hol próbálhatná ki magát. Aztán, ahogy megszületett az ötlet, azon gondolkozik, hol szerezhetné be az alapanyagokat.
Persze a nagy gondolatok a harc közepette születnek, ahogy kitartóan próbálja eltalálni Bálintot, de nem akar benne kárt lenni... annyira. Hamar kiadja csapkodásával a rég felgyülemlett feszültséget. Aztán a nagy gondolatok meg a fizikai harc bonyolult kombinációnak tűnnek, ugyanis hamar összeakadnak a lábai, ahelyett, hogy hátrahanyatlana előre dől és puff, máris Bálinton pihen, aki még ad egy párnaütést a hátára, hogy nyugodt legyen a lelke. Sárának ebben a helyzetben már nem sok esélye van küzdeni.
- Megvagyok. - Ismeri be mosolyogva, egy apró bólintás kíséretében. - De én vettelek le a lábadról.
Immár vigyorogva közölte a fiúval, aki kényelmesen elhelyezkedett és átölelte a hátán lévő párnát. Ő sem zavartatta magát, sosem volt az a fajta. Inkább buksiját finoman Bálint vállára hajtotta, hogy ne kelljen tartania tovább és ne fájduljon meg a nyaka az irreális helyzettől. A csodálatos párnacsata után nagyon jól esett neki pihenni kicsit, észre sem vette, de a harcias hangulatra megváltozott a szoba, most pedig változott vissza békésre, nyugalmasra. Annyira jól érezte magát akkor és ott, hogy ha egy hosszabb pillanatra lehunyta a szemeit, úgy érezte, el is tudna aludni. De az nem lett volna valami kedves Bálintra nézve, szóval gyorsan kinyitotta a szemeit.
- Bálint... elmeséled, miért játszottál muglit annyi ideig? - Kérte tőle halkan, hátha a fiú majd szóval tartja. Ha pedig szép kis mesét kap, akkor nem kell majd attól félnie, hogy elalszik, mert figyelni fog. Egyértelmű és totálisan jó taktika. Bálint amúgy sem olyan fiúnak tűnt, aki mellett nyugodtan el lehet aludni... kivéve, ha ő is azt teszi.
- Bárcsak le tudnám fotózni... - Sóhajtotta még halkabban, csak magának, lelki szemei előtt látta magukat és biztos volt benne, hogy tetszett volna neki ez a helyzet, a párna kavarta porfelhő, az álmos tekintet, minden annyira jól összejátszott, hogy maga sem hitte el. De sajnos a "modell" nem fotóz, most lemaradt erről a pillanatról. Na nem baj, majd lesz sok másik, amit kihasználhat. Magában mosolyogva gondolt erre.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 7. 22:19 Ugrás a poszthoz

Alexis

Sára a szokásos étkezéshez ment le a nagyterembe. A Rellon arcai között már egész sok ismerős volt, nem kellett attól félnie, hogy unatkozik. Beszélgetett és amikor meglátta egyik ismerősét, odament, hogy köszönjön neki. Muszáj volt jó kapcsolatokat kialakítania, hiszen megtanulta hamar, hogy ez jelenti a hatalmat. Amikor ment, észre sem vette, hogy meglökött egy srácot. De már nem is volt éhes, a beszélgetés után úgy döntött, elhagyja a termet és visszamegy inkább a Rellon alagsorába.
Nyugodtan ment, nem is nagyon figyelt oda. Az esze már akörül járt, hogy ma alkotni fog, valami hatalmasat és maradandót. Lelki szemei előtt képzelte el, ahogy csinos kis kezei közé veszi az ecsetet és megindul a tánc a lapon és a kusza vonalakból lassan kialakul valami egész, valami igazán jó. Libabőrös lett már attól is, ha rágondolt az alkotás érzésére.
Ám a következő pillanatban egy regimentnek elegendő süti landolt a fejében. Nem volt valami kemény, elsőre nem is tudta, mi az, hiszen csak valami puha találta el a fejét. Amikor odanyúlt, hogy megtapogassa, egy adag habos-babos sütit fedezett fel, megnézte a kezét. Lenyalta az ujját, a vihar előtti csend volt, ahogy mozdulatlanul állt, csak az egyik kisujja ugrált türelmetlenül.
- Kösz a krémest, bárki is szánta... - Mondta sötét hangon majd nyelt egyet és megfordult. Kitolta csípőjét, oldalára támasztotta kezeit. Zöld szemei szikrákat hánytak, ahogy körbepillantott. Egyből kiszúrta Alexist, ráemelte tekintetét és lassan, féloldalasan elmosolyodott. Érezte, ahogy a feszültség gejzírként tör elő belőle, felemelte kezét, rámutatott.
- Mégis hogy képzelted, te pondró?! - A történések hatására hirtelen éles hangon kiabált, igazán dühös volt, a hajából és a földről vett maradék krémest és sütit vett fel, odalépett, Alexis arcába túrta az egészet. - Mégis mi a fene bajod van, haaa? - Kérdezte a kínzás közben, majd elengedte és a saját takarítására fordította inkább energiáit. Közben morgott és néha káromkodott is... a hajára igazán mérges volt, most pedig aztán mehetett órákon át mosni, hogy újra egészséges és cukormentes legyen. Lepillantott, miközben a haját tisztogatta, meglátta a cipőjét. Ott volt rajta némi sütidarab, a fiú felé emelte.
- Nyald le. - Mondta szigorú hangon, miközben a lábára mutatott.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 8. 23:12 Ugrás a poszthoz

Viktor

- Helyes. - Bólintott elégedetten, amikor Viktor megígérte neki, hogy nem nevet tovább. Ez volt a helyes taktika, így már hajlandó volt vele repülni... egészen addig, amíg betartja az ígéretét. Amúgy már megállapította, hogy elég nagy baleknak tűnik, így nem lesz sok gondja vele. Tipikusan annak a jó fiúnak tűnt, aki nem akarja direkt bosszantani és jelen helyzetben ezért még hálás is volt. Amúgy is ingerült volt a hülye seprű miatt, hát most aztán nem jött volna jól neki egy olyan személy, aki igazán viccesnek képzeli magát. Mondjuk talán már így is eljön majd az idő, hogy orvosokhoz kell fordulnia a magas vérnyomásával, túl sokat fojtja el magában az indulatait.
Aztán Sára próbálkozik, olybá tűnik, mintha egészen jól menne neki, ám hamar lepottyan a seprűről. Már készíti is az alfelét az újabb becsapódásra, de Viktor elkapja őt, mielőtt még megtörténhetne. Jólesően sóhajt, összehúzta magát esés közben, hogy kevésbé sérüljön, de most már el is engedheti magát kicsit. Hiszen pihenés van, férfi karjai között. Hátradönti a fejét, vigyorog szélesen.
- Miről beszélsz? - Kérdezte vigyorogva, miközben karjait is kitárta, nem volt az a félős fajta. - Most is repülök, méghozzá seprű nélkül, ezt kapd ki!
Nevetgélt kicsit, de aztán, amint a férfi letette, rendezte sorait és komolyságot erőltetett magára. Az ilyen dolgai segítettek levezetni a benne felgyülemlő energiákat, így nem bolondult meg soha. Ép, egészséges, erős maradhatott, az, hogy ki mit gondolt róla, egyáltalán nem érdekelte.
- Ó, hát... ültem már biciklin, de akkor még elég kicsi tökmag voltam. - Elgondolkodott rajta, egyik kezét az állához érintette, összeszűkítette szemeit. - Na jó, próbáljuk meg még egyszer!
Erre a vezényszóra újra elkapta a seprűt. Az eddigi tanácsokat is betartotta, de most még azt is elképzelte, hogy egy biciklin ül. Ez hatásos volt, hiszen már nem csak elemelkedett, de biztosabban ült, nem akart jobbra-balra lecsúszni minden másodpercben. Még tekerni is tudta volna a seprűt, ha van pedálja. De nem volt, így meg kellett elégednie a repüléssel.
- Látod? Mindenki tud repülni! - Vigyorgott szélesen, miközben körbenézett, egyre magasabbra szállt, csak úgy, hagyta a seprűt repülni, hiszen nem is értett az irányításához. Nevetve nézelődött körbe, egészen tetszett neki a panoráma, na meg a lassú emelkedés is, de meg akarta állítani... itt szembesült a következő problémával. Nem tudta, hogyan állítsa meg azt pedig, hogyan jut le, pláne nem. A leugráshoz már bőven magasan volt, szóval kétségbeesetten pillantott le, Viktorra.
- Hogy kell ezzel lejönni? Le akarok menni, ez túl magas! - Kiabált le, hogy a férfi meghallja. Közben pedig egyre inkább pánikolt, görcsösen fogta a seprű nyelét, de eszébe sem jutott volna lefelé tolni vagy hasonló. A zuhanórepüléstől még inkább tartott. Vagy talán csak tényleg akarnia kellett volna leereszkedni is? Most nem voltak elég összeszedettek a gondolatai, hogy ilyenen problémázzon.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 9. 22:31 Ugrás a poszthoz

Bálint

Már éppen emelte volna fel egyik szemöldökét, amikor Bálint megint a szavakon akart lovagolni. Egyszerűen nem bírta ezt az akadékoskodást, felesleges volt. Azt abszolút értékelni tudta volna, ha valaki rendesen képes odaszólni valamit. Talán még meg is tapsolta volna, hiszen a zsigerből jövő gúnyolódás, fájdalom okozás különleges tulajdonság volt. Ő megtanulta a sajátját elnyomni és kezelni, de volta lelkének egy igazán sötét szeletkéje, amit nagyon ritkán mutatott meg. Viszont ilyen nemes eszméknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy szavakon lovagoljunk, de mielőtt még Sára mérges lehetett volna miatta, Bálint javított. A szemöldökét visszaeresztette, mosoly húzódott az arcára.
- Köszi. - Illendőnek tartotta azért megköszönni, hogy a fiú visszafogta magát. Naná, nekikezdett, de gyorsan korrigált, ez pedig máris bocsánatos bűn volt. Főleg, mert valószínűleg Sára kedvéért csinálta. Ennek ellenére egy aprócska győzelmet könyvelt el magának, kicsi szívébe elégedettség költözött az ügyet illetően. Nem bízta el magát, nem akarta végleg leszoktatni a fiút, de már most megérte határozottnak lenni.
Érdeklődve pillant fel Bálint arcára, zöld szemei őt fixírozzák. Meglepte ez a válasz a mugliléttel kapcsolatban. Azt hitte, valami jelentéktelen vagy vicces sztori lesz, nem gondolta, hogy komoly dologba talált bele. Nem is állt szándékában, de ha már így alakult, felkeltette az érdeklődését.
- Az igazságot, ha kérhetném. - Mosolyodott el a képes hasonlaton, de azért apró bólintással nyomatékosította mondanivalóját. Utána fájni kezdett a nyaka, szóval inkább visszadöntötte a fejecskéjét.
Aztán Bálint megigazította egyik hajtincsét, nem értette mit csinál. De aztán amint beszédre nyílt a szája, megértett mindent. Szélesen, szívből elmosolyodott, kuncogott is egy kicsit. Akármennyire nehéz volt beismerni, volt abban valami, amit Bálint összehordott.
- Igazad van. Ez még jobb, mint a fénykép, hiszen az idő alapvetően megszépíti. A fotókon nehezen lehet az idő távlatából változtatni. - Mosolygott szélesen tovább. Elgondolkodott és valóban igaza volt, a legszebb emlékeket nem fotókon, hanem a fejében őrizte.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 9. 22:32
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 13. 04:48 Ugrás a poszthoz

Jó reggelt Bagolykő *-*
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 13. 17:58 Ugrás a poszthoz

Rufus és Mazsika

- Hm...? - Pillantott fel, amikor egy srác jelent meg szintén a csomag mellett. - De, csak... nem tudom, kicsit fura.
Nyelt egyet, de nem félt, csak bizalmatlan volt. Végül óvatosan kezecskéit nyújtotta a csomag felé. Rufusra pillantott még egyszer, mielőtt belekezdett volna. Abban a pillanatban azonban megmozdult a csomag még inkább. A bejárati csarnok is elcsöndesedett, egyre hangosabban dobolt valami a dobozból. Sára fintorogva emelte egyik kezét védekezve maga elé. Azonban a kíváncsiság is dolgozott benne, egyre inkább várta, hogy megtudhassa, mi van benne.
Amikor kibújt a plüsshód a dobozból, zöld szemeivel nagyokat pislogott rá. Egyik szemöldökét felvonva pillantott fel Rufusra, aki valószínűleg még mindig ott tátotta a száját. Aztán Még inkább meglepődött, amikor a kis állat beszélni is elkezdett, cérnavékony hangon.
- Nem. - Válaszolta a kérdésére helyből. - Legalábbis én biztos nem vagyok semmiféle Kumagoro.
A kíváncsiskodó srácot nem tudta, elég fura névnek tűnt és nem hitte, hogy ő Kumagoro... de mintha hallotta volna már ezt a nevet. Nem ő az a plüssnyúl, aki folyton a kastélyban flangál? Nem tudja, de nem is számít. A következő pillanatban a plüss azt gondolja róluk, hogy egy pár, ő pedig képtelen visszafojtani a nevetését.
- Ő és én? - Mutatott hüvelykujjával Rufus felé. - Dehogy, nem is ismerem.
Kuncogott még egy kicsit, majd bátorkodott megsimogatni a kis állatot. Tetszett neki a puha bundája, elmosolyodott. Első mancsai alá nyúlt és megemelte, hogy jobban hallja, amit mond és amúgy is.
- Na gyere, Kicsi. - Mosolygott szélesen, ahogy kezeiben tartotta. - Meséld el, mit csinálsz itt.
Igazán aranyosnak tartotta a kis állatot, valahogy első látásra megbabonázta. Úgy érezte, mintha egy új kistestvért kapott volna, egy negyediket.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 13. 19:51 Ugrás a poszthoz

Bálint

Amikor Bálint végre hajlandó elmesélni a történetét, ő figyelmesen hallgatja. Feljebb emeli a fejét, hogy továbbra is nézhesse a fiú arcának rezdüléseit, hátha le tud olvasni róla valamit. Egy ideig csendben hallgat, miután elmondta a magáét, összeszedi a gondolatait. Javarészt azt próbálja eldönteni, mennyire komoly fájdalom ez Bálint számára, mennyire kezelheti lazán a helyzetet. Úgy dönt, ez nem olyan komolytalan semmiség, amin nevethetne egyet és valami hülyeséget benyöghetne rá, hogy oldja a hangulatot. Kissé összevonja szemöldökeit, mielőtt válaszolna.
- Ez nem valami kedves tőlük, de amúgy is az a hiedelem, hogy a távol-keleti népeknél nem túl menő a liberalizmus. - Aprócskát hümmögött és némi szünetet tartott. - De ha engem kérdezel, nem kell teljesen feladnod magad, a szüleid elnyomásának ellenére sem. Csak szükséged van valamire, valakire, aki mindig emlékeztet az igazi valódra. Nekem mindig a festményeim segítenek, ha kicsit el is felejtem, milyen vagyok valójában.
Miután ezt elmondta, megköszörülte a torkát. Igazából nem szokott szónokolni, de most fontosnak érezte közölni ezeket. Amikor Bálint a fényképekről beszélt, elmosolyodott. Érezte a fészkelődését, ahogy elengedte. Vett egy mély levegőt, lassan kifújta, majd a kanapén támaszkodva felült, a szélére ült, Bálint mellé.
- Értelmesebb társaság vagy, mint elsőnek gondoltam. - Vigyorodott el, amikor hátrapillantott a fiúra. Kicsit oldalra döntötte a fejét. Nem gondolta, hogy ilyen hamar olyan emberekbe akad itt, akikkel megéri jóban lenni. Bár Bálintnak nem öntené ki a szívét, annyira nem bízik benne, de beszélgethet vele egy jót legközelebb. Ha pedig ismét akadékoskodik, újra elpüfölheti párnákkal, vagy éppen ledönti a lábáról.
- Tetszik ez a hely. - Mondta, miközben mosolyogva pillantott körbe a szobában. Újra némi nyugalom költözött belé. - Azt hiszem, ide fogok jönni alkotni. - Jó szokása szerint bólintott egyet a mondata után. - Egyszer megmutatom neked a képeimet, ha érdekel. Mármint nem a fotóimat, hanem amiket a két kicsi kezemmel alkottam. - Mondta a fiúnak ismét elvigyorodva.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 14. 23:47 Ugrás a poszthoz

Bálint

Amikor azt mondja a fiú, hogy ez az egész a keleti népekről csak hiedelem, először összevonja szemöldökeit, majd sóhajt egyet. Előre dől, könyökeit térdeire támasztja, tenyereiben pedig fejét pihenteti.
- Tényleg...? Akkor jól bedőltem neki.
Nem szokott ilyen lenni, nem könnyű megvezetni, de most el kell könyvelnie ezt a vereséget. Na mindegy, ő elég erős ahhoz, hogy ezt is emelt fővel tegye, kiegyenesedik. Elmosolyodik a balgaságán, Bálintra pillant, hiszen vele beszélget, vagy mi a fene.
Hamar kiderül, hogy a levitás határozottan bóknak veszi Sára kijelentését, ő pedig hevesen bólogat erre. Végül is, tényleg annak szánta, sajátos bók, az ő stílusában, de mégis az volt. Bálint most ünnepelhet magában, hogy elért valamit. Bár talán ilyesmiket csak Sárikám szokott csinálni. Amikor azonban a fiú azt kérdi, mit gondolt elsőre, elvigyorodott és lassan elkezdte rázni a fejét.
- Neeem... nem akarod tudni. Bántaná a hablelked.
Vigyorogva tette meg két megállapítását és őszintén meg volt győződve mindkettő igazságáról. A következőkben a szobáról volt szó, Sára újra felvette az előző pozíciót, de most mutatóujjával kicsit dobolt az arcélén. Mellé ütemesen hümmögött párat. Annak ellenére, hogy Bálint megfogalmazása nem volt tökéletes, neki is hasonló érzései voltak ezzel kapcsolatban.
- Értem, mit mondasz. - Biztosította erről elsőre. - És egyetértek.
Közben a levitás fiúra mosolygott szélesen. Amikor az hirtelen rávágja, hogy érdeklik a festményei, kicsit hátrahőköl, megszeppenve pillog párat, aztán halkan elneveti magát. Imádta, amikor lelkesedés veszi körül a műveivel kapcsolatban. Igazából mindenhogy élvezte, ha imádják, jót tett az egójának. Ám amikor Bálint arra kérte, hogy meséljen róluk, elnevette magát, a szoba pedig valami vidámabb színbe váltott át.
Ez után felállt, felvette a fényképezőjét, az ajtóhoz sétált lassan. Mesélhetett volna róla, de sajnos még rengeteg érdekes fotót kellett csinálnia. Ha már a mai napot erre szánta... így is elég sok időt elvesztegetett itt. Habár Bálintnak köszönhet pár remek képet, nem ücsöröghet vele egész nap. Ez a téma pedig túl hosszú pár mondatban. Az ajtóban megállt, oldalra fordult, nekitámaszkodott az ajtófélfának, egyik lábát megemelte a hatás kedvéért.
- Majd mesélnek ők magukról. - Kacsintott a fiúra vigyorogva, majd el is tűnt, pillanatok alatt. Igazi Sára stílusban, vagyis se puszi, se pá. Biztos találkoznak még majd.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 19. 22:08 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár
Médea
A veszekedés után


Amikor a cuccait cincálva lépdelt a kastélyban, összefutott Médeával. A veszekedés utáni éjjelen nem aludt, csak sírt. Szemei alatt fekete karikák futottak, fáradt volt és megtörten pillantott fel a lányra. Csak annyit kérdezett tőle, vele jön-e a fehérvári birtokukra, ő pedig beleegyezett. Nem is tudta, mit csinált volna, ha egyedül marad.
Biztos volt benne, hogy Noel még mindig haragszik rá és élénken él a fiúban a csalódás, amit okozott. A veszekedés mellett olyan sebeket tépett fel az öcsikéje, amelyek még be sem gyógyultak teljesen. Erős nőnek gondolta magát mindig is és aszerint is viselkedett általában, most viszont megkérdőjelezte. Elgondolkodott azon, meddig lehet ezt bírni, meddig lehet ugyanúgy folytatni az életet, mosolyogva-vigyorogva továbblépni és eltemetni magában mindent.
Amíg kiértek a vonatállomásra, nem is mondott semmi mást, nem szokott csendben lenni, most viszont túlságosan el volt merülve a gondolataiban. A vonatra felülve pedig csak leült a levitás lány mellé. A kemény éjszaka miatt hamar elszundikált, feje oldalra biccent és végül Médea vállán talált támaszt. Az utat szinte végig aludta, de amikor felébredt, csak még nyúzottabbnak érezte magát. Erőltetetten vigyorgott egyet, amikor előredőlt és kicsit próbálta kisimítani az arcát, ráncosnak érezte magát. Vett egy mély levegőt.
- Ne haragudj, tisztára ki voltam ütve. Már mindjárt odaérünk. - Állapította meg, miközben kipillantott az ablakon. Hamisan mosolygott az üveg felé, majd amint meglátta benne visszatükröződni magát, elfordult. Inkább idegesen az előtte lévő ülést nézte. A megfelelő megállónál pedig ugrasztotta Médeát is, hogy le kell szálljanak. Aztán amint lecincálta a csomagját is, körbenézett.
- Ja igen, nem jönnek értünk, nem szóltam, hogy jövünk. Ilyen gyors ötlet volt, de nem lesz baj, hidd el. Csak gyalogolnunk kell.
Biztatta a kis levitást, mert ismerte már annyira, hogy tudja, ettől be fog pánikolni. Gyorsan el is kezdte terelgetni a lányt az irányba, mielőtt még fennakadhatott volna a tényeken. Lassan sétált, elgondolkozott közben. Biztos volt benne, hogy nem teheti meg a barátnőjével, hogy nem mond neki semmit. Valószínűleg folyamatosan azon gondolkozik, mi is lett vele, talán aggódik is amiatt. Sára maga is megijedt attól, amit látott magán... hát még egy kívülálló? Nehezére esett azonban beszélnie ezekről.
- Biztosan érdekel, mi a fene folyik itt. - Mondta hamisan mosolyogva, táskáját maga mögé vette, háta mögött kulcsolta össze kezeit. Kicsit hátradöntötte a fejét, lassan lépdelt, noha még viszonylag hosszú út volt előttük. - Hosszú és szomorú történet. Biztos hallani akarod?
Meg kellett kérdeznie. Biztos volt benne, hogy ez egy olyan történet, ami súlyt rakhat az ember vállára. Ennek ellenére úgy gondolta, Médea elbírja majd, nem ismerte gyengének vagy igazán érzékenynek. Javasolta, hogy ehhez üljenek le egy padra, kényelmesebb lesz és ő is jobban össze tudja szedni a gondolatait.
A lány válaszától függően kezdett bele a mesébe. Az elején kezdte, Angliával. Hogyan akarta kihasználni a tanárát, Andrew-t, hogy sikeres lehessen és előnyhöz juthasson. Azt is elmondta, hogyan vált ez eszeveszett, mindent felrúgó szerelemmé. Azzal folytatta, hogyan romlott meg a kapcsolatuk, hogyan esett kétségbe attól, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok és a férfi vele tervezi a jövőjét. Hogy mennyire fájt neki, mégis szakított a férfival, otthagyta Angliát, az életét. Hazamenekült, aztán Noelhez. Itt jött a képbe Noel, akivel a veszekedést is elmesélte részletesen, illetve az érzéseket, amik benne kavarogtak akkor és ott.
- És... ezért jöttem most haza. - Fejezte be végül, nagyot nyelve. Aprókat bólogatott. - Tudom, hogy ez így most nagyon sok volt és rád zúdult, emésztgesd csak. A kérdésekkel pedig ne kímélj. - Biztos volt benne, hogy a lánynak vannak homályos foltok, felmerült benne pár kérdés. Itt voltak, itt volt az alkalom, megbeszélhetik. Ha már padlón van, mindegy, hányszor rúgnak bele, egyszer úgyis fel kell állni... nem?
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 20. 00:10
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 20. 00:30 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár
Médea <3
A veszekedés után


- Nahát, igazán kedves. - Jegyezte meg a lány megállapítására, miszerint ráfért már az alvás. - Ilyen rosszul nézek ki? Jó, nem kell válaszolni.
Pontosan tudta magáról, milyen rosszul néz ki. Nincs szokásosan beállított frizura, szép, mindennapos smink, tip-top öltözet, ami mindig is jellemezte Sárát. A bőre a szokásosnál is fehérebb, a szemei alatt fekete karikácskák díszelegnek, ajkai kiszáradtak és kissé cserepesek. Talán ezért is ijedt meg annyira a tükörképétől. Inkább nem akarta nézni magát, nem is akart rá gondolni, hogy így néz ki. Hogy mások így látják őt. Csak reménykedett, hogy nem fut össze Fehérváron úton-útfélen régi ismerősökkel. Hiszen nekik sem tudna rendesen magyarázkodni, nem is akar. A háta közepére sem kíván most ilyesmit. Haza akar menni, rendbe akarja rakni magát. Kicsit az anyukája karjai között vigasztalódni. Hiszen nagy testvérként az egyetlen támasza a nála is idősebb nő, a többieknek neki kell menedéket és védelmező öleléseket nyújtania. Noelnak is ez az idilli lény akart maradni, azt akarta, hogy a fiú ugyanúgy ezt lássa. Egész életében ezért dolgozott, mindig azért törte magát, hogy még ha el is meséli bánatát a fiúnak, sose lássa gyengének vagy sírni. Meg akart maradni a tökéletes testvér, akire bármikor számíthat, aki a legjobb barátja is egyben és akiben bízik. Most viszont elrontott mindent és úgy érzi, képtelen visszacsinálni. Meg nem történtté nem teheti az eseményeket, a felejtőátok pedig nem etikus.
- Dehogy fogja zavarni őket. Úgysem leszünk nagyon útban, majd bevetjük magunkat a szobámba, meg megmutathatom a birtokot... majd kitaláljuk, mit csináljunk még. - Ahogy sejtette, Médeát nem hagyta nyugodni ez a tény. Már majdnem ismerte, igazából egyik oldalát sikerült egész jól feltérképeznie. Mosolyogva biztatta tovább, hogy nem lesz semmi baj, hátha végre tényleg elhiszi és nem görcsöl annyira ezen. Felesleges. A szülei már amúgy is megszokták, hogy Sári a spontaneitás hercegnője.
Aztán jön a forró kása, nem szabad tovább kerülgetni, mindent ki kell adnia magából. Meg sem lepődik, amikor barátnője elsőre semmit nem tud mondani, csak ül és gondolkodik. Ő közben leengedi kicsit a vállait, egy pillanatra az égre emeli tekintetét. Biztos benne, hogy túl lesz ezen a pár nehéz napom és ismét minden jóra fordul majd. Féloldalas mosoly kúszik az arcára, amikor arra gondol, hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálnia.
Éppen a lányra pillant, amikor az elkezdi a mondanivalóját. Nem túl összeszedett, de Sára közelebb hajol, nagy szemekkel néz rá és koncentrál, hogy mindent felfogjon elsőre. Egyre inkább meghatottnak érzi magát, ahogy a lány beszél, de esze ágában sincs sírni előtte, még ilyen okból sem. Kicsit megremegnek az ajkai tőle, de nyel egy nagyot és visszafogja magát. Helyette széles mosoly terül el az arcán. Aztán pedig kicsit meglepődik, amikor Médea - kissé sután, ugyan - megöleli, nem ilyennek ismerte meg. De hihetetlenül jól esik neki, elvigyorodik és visszaölel. Lehunyja a szemeit egy pillanatra, hogy átérezze az ölelés nyújtotta melegséget és védelmet.
- Tetszik ez a cuki éned. - Jegyzi meg közben tovább vigyorogva, majd arrébb böködi a lány haját, mielőtt még a szájába kerül. Kicsit még kiélvezi, hogy bújhat hozzá és dorombolás közeli állapotban ücsörög, majd elengedi és újra felül. Vett egy mély levegőt lehunyt szemmel, összeszedte magát. Majd újra Médeára pillantott, egy kicsit vizsgálta az arcát, tekintetét, mielőtt megszólalt volna.
- Ki vele. - Kérte, hiszen a lány arcára volt írva, hogy tele van kérdésekkel, csak még nem sikerült megfogalmaznia őket. - Megbirkózok vele, elég erős vagyok. Jobb lesz, ha túlesünk rajta. - Biztatja a lányt ismét. Nem tehet róla, hogy ő ilyen extrovertált lett, át kell adnia kicsit a lányba az önbizalmából és a határozottságából, ezt már érzi. Egy csomó dolgot viszont neki sem ártana elsajátítania tőle. Úgy érzi, mindkettejüknek jót fog tenni, ha több időt töltenek együtt.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 20. 16:30 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár
Médea <3
A veszekedés után


- Nem fogsz. - Szögezte le végül és nem is állt szándékában még több szót fecsérelni erre. Hiszen pontosan ilyen volt, hozzá tartoztak a légből kapott, őrült ötletek. Az, hogy most nem egyedül jön haza, az már csak egy picike plusz. Mindegy, mekkora meglepetést okoz, nem? Valószínűleg úgyis örülni fognak nekik.
A mesedélután után Médea kicsit tanácstalannak tűnik, Sára ezt abszolút megérti, hiszen ő sem tudna egyből mit mondani egy ilyen történetre. Még akkor sem, ha számára ez nem olyan elképzelhetetlen róla. Az ölelést viszont imádja, sütkérezik benne kicsit, aztán mielőtt tolakodó lenne, elengedi őt. Médea kuncog azon, hogy cukinak nevezi, Sára pedig visszavigyorog rá.
- Nem, általában nem szoktál az lenni, de ez határozottan az volt. - Biztosította róla aprót bólintva. Ha már őszinték egymással, megmondta az igazat. Tényleg nem szokott kifejezetten cuki lenni, legalábbis nem mondta volna ezt rá, de ő aztán abszolút nem bánja. Sosem csak a habos-babos vattacukrok voltak neki szimpatikusak, sőt, gyakran csak kihasználta őket. Viszont ez az ölelés az volt és pontosan erre volt szüksége. Amikor visszaültek mindketten és arra várt, hogy a lány megfogalmazza a kérdéseit, egyik kezével hajába túrt, hogy kicsit megigazítsa tincseit. Hiába, mindig fontos volt neki a külső és egyre jobban zavarta, ahogy kinéz. Érezte magán az összeszedetlenséget és ez még jobban lefelé húzta. Úgy érezte tőle, hogy elengedheti magát, már úgyis mindegy. Viszont neki nem ez kellett, hanem ambíció és erő, amivel felrántja magát a padlóról és ami segít neki elnyomni minden nemkívánatos érzést és reakciót. Ez túl nagy kérés lehet ebben a helyzetben? Nos, talán. Az arcát is megdörzsölte kicsit, háta attól rendezettebb és feszesebb lesz. Majd amikor megszólalt, Médea felé fordult és rá figyelt.
A kérdésén halkan kifújta a levegőt, ironikus, nevetésszerű hang közepette. Tekintetét egy épületre függesztette inkább, összeszedte kicsit a gondolatait. Szomorú mosoly ült az arcán.
- Tudod, három kistestvérem van, én vagyok a legnagyobb. És mindig szerettem volna én lenni a tökéletes testvér, amilyenre mindenki vágyik és mindig arra ügyeltem, hogy a kisebbek tökéletesnek lássanak. Hibátlannak, én lehessek a támaszuk, bármikor fordulhassanak hozzám, kérjenek tőlem tanácsokat. És Noel... ő különösen fontos nekem. - Itt meg kellett állnia kicsit, vett egy nagy levegőt, lassan fújta ki. Ezek a szavak nem írták le hűen az érzéseit, de nem talált jobbakat. - És csalódott bennem, most kénytelen lesz elfogadni, hogy nem én vagyok a tökéletes és ez úgy bánt. Sosem akartam előtte sírni. Nekem a testvéreim... többet jelentenek mindennél, érted?
Ha valamiben, hát a nagy testvér szerepében tökéletes volt, mindig igyekezett is az lenni. Hibái ellenére nagyon szerette a kicsikéket és tényleg nem tudtak olyat csinálni, hogy haragudjon rájuk. Noel borzasztóan bánt vele, egyáltalán nem válogatta meg a szavait, mégis ő érzi magát rosszul és azon gondolkodik, talán ezeregyedszer is bocsánatot kéne kérnie tőle. Talán még jobban meg is alázkodna, térden is csúszna, jelenleg legalábbis el tudja képzelni, de csak ha ez az egyetlen megoldás. Valószínűleg még sosem volt ennyire kétségbeesett, elszánt, romantikus hős. De a testvéreiért? Akármit.
Aztán jött a következő kérdés, erre már sokkal könnyebb volt válaszolnia. Egyenesen Médea szemeibe nézett, a vonásai kicsit megkeményedtek.
- Igen. Rengeteg jó kapcsolatot építettem ki általa, felfigyeltek rám, megkaptam a lehetőséget. Hogy a kis akcióm nélkül is tartott-e annyira tehetségesnek, hogy segítsen, azt már sosem tudjuk meg.
Nem volt jellemző rá, de lazán megrántotta a vállát. Kezeit térdei közé zárta, egy picit lepillantott a földre. Kicsit szégyellte magát emiatt, hogy így ki kellett használnia a férfit. Megérdemelte, hogy felfigyeljenek rá, ügyes volt és tehetséges. Elszánt, ambiciózus. Mindene megvolt a sikerhez, csak egy kapocs kellett és az ő történetében Andrew volt az. Oldalra döntötte a fejét, elmosolyodott a következő gondolataira.
- De nem ez volt a legjobb, amit nyertem vele. Hanem az, hogy megtanított igazán szeretni. - Még ha igazán fájt is, még mindig mosolyognia kellett, ha visszagondolt a férfire. Nem tudja, mit gondolt, amikor belement ebbe az egészbe. Ő egy 17-18 éves, hebrencs lányka volt, aki nagy kanállal falja az életet és képtelen megállapodni. Andrew pedig egy felnőtt, felelősséges férfi, komoly állással, komoly felelősségekkel. Mégis... olyan gyönyörű volt minden perce, amire visszagondolt, hogy azonnal visszavágyott azokba az időkbe.
Megbánta volna, hogy elhagyta és feladta az egészet? Valószínűleg. Helyrehozhatja még? Soha. Erre a gondolatra pedig sóhajtott egyet, majd újra visszatért a valóságba és Médeára figyelt.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 21. 16:51 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár
Médea <3


Amikor Médea válaszol Sára kijelentésére a testvéreivel kapcsolatban, kicsit megakad rajta. Úgy látszik, a lány nem ismeri még eléggé, viszont most ideje felvilágosítania kicsit, hogy is működnek a dolgok nála. Felemeli a fejét, zöld szemeivel komolyan néz rá.
- Médea, én majdnem tökéletes vagyok. - Kicsit oldalra fordította a fejét. Olybá tűnt, a lány még mindig nem érti, Sára mennyire az élet császárnője. - És nem szoktam elbukni, nem szoktam sírni, mert nincs okom. Lehet, hogy beképzeltnek hangzik, de két lábbal állok a talajon, mindig nyerek és abban is biztos vagyok, hogy ebből is kijövök valahogy.
Na igen, gyakran elragadtatta magát, de ettől függetlenül tényleg így gondolta. Ha valaki, hát ő életrevaló személy volt, aki sosem adja fel egyszerűen. Ambiciózus, élelmes, szerencsés, ez mind-mind jellemző volt. És egész élete során ehhez szokott hozzá, tehetséges volt, szép, szerencsés. Mindenki kedvelte, úgy mentek a dolgok, ahogy szerette volna és ha nem, hát akkor úgy csinálta, hogy végül ő jöjjön ki belőle jól. Úgy gondolta, semmi sem állíthatja meg és ez az önbizalom volt az, ami mindig előrevitte az életben. Viszont itt jön a csodálatos szó a "de". Lehajtotta kicsit a fejét.
- Ezért olyan nehéz, hogy jön Noel és jobban megsemmisít, mint bárki vagy bármi más. Ő a legnagyobb gyenge pontom.
Még ha fintorgott is és nagyon nem volt ínyére, be kellett ismernie. Ilyenkor azt érezte, bárcsak még erősebb lenne, hogy Noelen felülkerekedhessen. A fiú legyen az, akinek meg kell alázkodnia, nyelnie és hallgatnia, ahogy kiabál vele. De sajnos most nem képes erre, nincs elég ereje hozzá. Nem tudja eléggé gyűlölni a testvérét ahhoz, hogy ne erőszakolja meg önmagát és ne kerüljön vele ilyen helyzetbe. És most, ez az egészt felbolydult helyzet nehezedett rá a vállára. Büszke volt magára, amiért volt annyi bátorsága, hogy sírjon, mások előtt így mutatkozzon, hogy ne válassza az egyszerűbb utat és fojtsa el magában az indulatait, mint általában. De sajnos Médea nem értette őt ennyire, ezt pedig elmagyarázni sem lehet.
Amikor Médea megjegyzi, hogy sokat nyert ezzel, csak elmosolyodott és bólogatott kicsit. A kérdésére pedig nagy szemekkel pillogott rá. Nem gondolta volna, hogy érdekli, de látszik a lányon, hogy éppen a legbelsőbb gondolatát sikerült kimondania. Pedig talán szívesen megtartotta volna magának a kérdést. Ő pedig nem bírja ki, hogy ne kuncogjon a reakcióján és az azonnali visszakozáson.
- Szeretni...? Igazán keserédes dolog. Néha úgy érzed, ez az érzés tart életben, néha pedig biztos vagy benne, hogy belehalsz. De szerintem ez így van rendjén, egy kapcsolat sem zökkenőmentes és a rózsaszín felhő sem tart örökké.
Vigyorgott a lányra már a végén, aztán visszagondolt a régebbi mondataira. Úgy látszik Médea nem éppen a szociális kapcsolatok szakértője, mégis igyekszik. Talán ez alkotja ezt az aranyos oldalát, ahogy botladozik, szerencsétlenkedik másokkal, de mégis jó szándék vezérli végig. Kicsit irigyeli is Sára ezt a pozitív tulajdonságot, hiszen őt gyakorta csak az önös érdekek motiválják.
- Azt mondtad, nem volt még senkid, ugye? Hogyhogy? Szép és okos vagy, igazából tiéd a világ.
Valóban, ha Médea belátná végre ezeket és elhinné magáról, biztosan többre vihetné. Sára egyre tisztábban kezdi átlátni a helyzetet, de nem feltett szándéka megváltoztatni a lányt. Úgy döntött, csupán megmutat neki egy másik módját az életnek. Ha tetszik neki, rákap, ha nem, akkor sincs semmi baj.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 22. 20:57 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár
Médea <3


Médea hű önmagához és csak figyel, látszik rajta, hogy lassan sikerül felfognia a helyzetet. De csendben marad, nem mond semmit. Sára is úgy véli, hogy néha jó ötlet hallgatni, főleg, ha az ember nem tud mit mondani, de vele sajnos ilyesmi még nem fordult elő. Valami igazán nagy csoda kell ahhoz, hogy valaki vagy valami belefojtsa a szót. De a lány nem ilyen, ő pedig megérti és jelen helyzetben nem is zavarja. Az ölelése elmondott mindent, a hallgatása pedig talán nagyobb kincs jelenleg, mint a megjátszott okoskodás. Hiszen igazi átérzés nem lehet benne úgysem, főleg mivel Médeának se testvére, se szerelme.
Aztán amikor megkérdezte a lányt, hogy miért nem volt még senkije, hallgatta a válaszát. Nézte őt, nagy szemekkel. Szinte még be sem fejezte, amikor elkezdte kifejteni a véleményét.
- Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam. - Talán elég túlzás volt a valaha dolog, de akkor is, összevonta a szemöldökeit, úgy nézett rá. - Még ha tényleg létezik is ilyen betegség és nem csak beléd beszélik, hogy ez a bajod... akkor is csak egy borzalmas kifogás arra, miért nem volt még valakid.
Na igen, egy dologban tökéletesen hasonlított Noelre: hirtelen személyiség volt és gondolkodás nélkül vágta a másik szeme közé az igazságot. A saját bőrén tapasztalta, ez mennyire fáj, de most mégsem volt eszében, egyáltalán nem. Csak Médea tekintetét kereste és elkapta a kezét, amikor ismét a gyűrűjét piszkálta volna, már komolyan idegesítette az is, hogy ennyire feszeng és így látszik rajta.
- Ez csak rajtad múlik, Médea, ne fogd erre a baromságra. Ha ezt mondogatod magadnak, hogy beteg vagy és nem kellesz senkinek, hát, akkor minden bizonnyal nem is fogsz.
Na igen, ismét kimondta a gondolatait, nem félt tőlük. Tényleg így gondolta és büszkén felvállalta, ami ritkaság a mai világban. Közben inkább elfordult Médeától, tudta, hogy ilyenkor szikráznak zöld szemei és nem valami kellemes érzés, ha éppen felnyársalnak velük. De úgy döntött, jobb lesz, ha túlteszi magát ezen a helyzeten, legalábbis nem szedi szét a lányt darabokra. Nem, nem tudja megvédeni magát, fegyvertelennel pedig túl könnyű küzdeni, nincs benne semmi kihívás.
- Gyere, induljunk közben, sosem fogunk odaérni. - Mondta, miközben felállt és leporolta a popsiját. Gyorsan megigazította a haját, hogy normálisan nézzen ki. A táskájából elővett egy napszemüveget és felrakta, hogy eltakarja a szemeit. Sokkal összeszedettebbnek nézett ki, az ember meg sem mondta volna, hogy pár órával ezelőtt még élő zombiként járkált. Majd felvette a csomagját is és megvárta Médeát, csak utána indult útnak. Nem volt ő mérges rá, csak jobbnak látta nem ellene fordítani a haragját... még jobban.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 19:58 Ugrás a poszthoz

Szelinczky Mínea

Épp az erdőben sétálgatott, nyugodtan nézelődött. Mindig is imádta a természetet, megnyugtató volt és simogatta a lelkét. Igazán szabadnak érezte magát és azt gondolta, bármelyik pillanatban elrepülhet. Ez az ötlet tetszett is neki, a táskáját félvállra vette, hogy véletlen se ugorjon le a válláról. Aztán megsarkantyúzta tornacipőjét és futni kezdett, kitárta a karjait. Jót nevetett magán, az időnként meg-megmozduló szél szőke tincseivel játszadozott. Igazán jól esett neki a szabad szárnyalás, néha tényleg azt képzelte, hogy odafent, a felhők felett repül. Egy igazi vágya volt, hiszen az még a futásnál is jobb lehet, kicsit eltávolodni, végtelenül szabadnak lenni, a felhők fölé elszigetelődni és maga mögött hagyni minden mást.
Szüksége volt erre a szabadságra. Éppen lassítani kezdett, amikor hirtelen egy lépcsőszerű dolog került az útjába. Ő nem figyelt, éppen szárnyalásról álmodozott. Utolsó pillanatban sikerült kikerülnie, párat lépett, kicsit vissza kellett szereznie az egyensúlyát, de sikerült megállnia. Még sosem látta ezt a létrát vagy talán lépcsőt (?) ezelőtt. Ennek ellenére alaposan felkeltette a kíváncsiságát, csillogó szemekkel pillantott fel. Az, hogy valószínűleg nem kéne felmászni oda, csak még sokkal kecsegtetőbbé tette ezt a lehetőséget.
Szóval gyorsan elkapta a fokokat és felfelé mászott, egyre magasabbra. A faházhoz érve feltápászkodott és körbenézett. Elámult attól, amit látott, hiszen az erdő ebből a távlatból talán még gyönyörűbb volt. Azt kívánta, bárcsak nála lenne a fényképezője, és megörökíthetné ezt a pillanatot. Aztán jól Bálint orra alá dughatná, hogy megmutathassa mennyivel szebb színesben a ragyogó zöld, ébredező erdő.
A táskájában körbenézett, de csak egy kisebb vázlatfüzet és ceruza volt benne. Nem érdekelte, hogy ennyi ez egész, később megfesti, de ahhoz most egy vázlatot kell gyorsan felskiccelnie. Művészkezei gyorsan mozognak, néha felpillant, megjegyez, rajzolgat. Egészen addig, amíg egy nagyobb szélfuvallat egy óvatlan pillanatban éri, kikapja a kezéből a füzetet, az pedig a földön landol.
- Héj! - Sipákol azonnal, áthajol kissé a korláton, de nem ugrik utána, habár meggondolandó. Nincs rosszabb, mint amikor jön az ihlet és valami hirtelen kizökkenti és félbeszakítja a rajzot.
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 20:53 Ugrás a poszthoz

Szelniczky Mínea

Már éppen készült volna leszaladni a faház tetejéről hipersebességgel, hogy folytathassa a félbemaradt műveletet, de akkor tűnik fel Mínea a képben. A korlátba kapaszkodva, nagy szemekkel pillant le rá, és amikor látja, mire készül, megáll benne az ütő. Levegőért kap, hiszen pontosan tudja, hogy a lány felvenni készül a füzetet.
"Hagyd békén, de nagyon gyorsan! Tartsd távol a mocskos mancsaidat tőle!" - készült leordítani a fáról, amint tudatosult benne. Csakhogy a nagy levegővel beszippanthatott valami apróbb bogarat vagy növényi eredetű koszt. Honnan tudja biztosan? Köhögőroham és erős torokkaparás közepette még könnyezni is kezd kicsit a szeme. Halkan köhécsel, előregörnyed és öklével megütögeti kicsit mellkasát, mielőtt még megfulladna. Nyel egy nagyot, megköszörüli a torkát és mire felegyenesedik, a lány már fent is van, kezében a füzetecskével.
Sára ajkai azonnal lefelé görbülnek, nincs mit tenni, a lány már összefogdosta a füzetet a zsíros ujjaival, szinte biztos, hogy ott is, ahol nem kéne. Nem az ő hibája, nem tudhatja, hol-hogy lehet ezzel bánni, de a szén a legkényesebb dolog, így pedig nem fog nagyon tovább skiccelgetni. Lemondó sóhajjal veszi el a füzetet.
- Igen... az én füzetem. - Mondta, miközben a kissé koszos-földes füzetet nézve vette el, majd egy szöszmentes zsepivel törölgette meg, hátha mentheti még a menthetőt. Kicsit földes is és vizes volt, szóval a zsíros ujjlenyomatok már csak annyit értek, mint halottnak a csók. Szebb se lett tőle, de sokkal rondább sem.
- Na mindegy, ez már hasznavehetetlen. - Igényes művészként sosem alkot tökéletlen papírra, na jó, a szamárfül még megengedett, de más már nem igazán. Szóval megvonta a vállát, egy laza mozdulattal a háta mögött eldobta a füzetet. Utána pedig Míneára pillantott, rávigyorgott.
- Hogy kerülsz te ide ilyenkor? Üdv a természetszeretők klubjában!
Utoljára módosította:Ombozi Manósapka Sára, 2014. április 23. 20:53
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 21:44 Ugrás a poszthoz

Szelniczky Mínea

- Elment. - Jelentette ki a művet illetően, de nem fájt annyira a szíve miatta, inkább körbenézett, igyekezett minél részletesebben az eszébe vésni minden részletet, hogy majd hatékonyan tudja újra megalkotni a szobájában. Talán használhatóbb is lesz, hiszen beleviszi a fantáziáját is, abból pedig csak jó dolgok szoktak kisülni.
- Épp ez az, felhoztad, szóval nem jöttél rá, hogy direkt dobtam le. Ez egy komoly merénylet volt, igen, ideje félned tőlem!
Széles, ezer wattos vigyor ült ki az arcára, miközben ezt bejelentette, még kezeit is csípőre tette hozzá, hogy drámaibb hatást érjen el. Ezzel szokta leginkább megtéveszteni az embereket. Simán el tudta velük hitetni, hogy egy idióta, meg amúgy is, imádta látni, ahogy kizökkennek a random hülyeségtől, amit időnként benyög. Hiszen ez volt az élete, az emberekkel, az érzelmeikkel, a gondolataikkal játszadozni. Most sem volt ez másképp.
- A friss levegő? Abszolút jót tesz, én imádom! - Mondta nevetgélve, abszolút megértette a lányt. Hiszen ő is imádott itt lenni, ez a hely pedig duplán jó volt. És még azt hitte, hogy el van rejtve az emberek elől? Ugyan, helyből jött társasága, nem kellett itt álldogálnia egyedül. Pedig kell neki egy hely rajzolni, ahol nyugalom van és jótékony magány. Nem az a nagy magányos farkas, de vannak dolgok, amikhez még neki is szüksége van az egyedüllétre, ilyen pedig a tökéletes alkotás. Amikor Mínea azt kérdi, Sára járt-e már itt, csak megrázza a fejét, majd a hely felé pillant. Tényleg, annyira lefoglalta az erdő, hogy elsőre eszébe sem jutott még körbenézni.
- Megnézhetnénk ezt a tákolmányt, na? Hátha dugtak itt el valami kincset nekünk! - Reménykedett benne, majd lassan elindult a bejárat felé. Az ajtóban megállt, lassan pillantott be. Nem félt, egyszerűen óvatos és elővigyázatos volt. Nem akart meglepődni, főleg nem kellemetlenül. De aztán amint látta, hogy a beszűrődő fényben csak némi por rajzolódik ki, meg két babzsák fotel. Közelebb lép, nagyon szimpatikus kis helyecskének tűnik. Beljebb lépeget, hogy jobban körbenézhessen. Mégsem olyan rozoga, mint amilyennek elsőre tűnt.
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 22:57 Ugrás a poszthoz

Mínea

- Ne aggódj, kétszer nem hibázok. Úgy nézz legközelebb a fejed fölé.
Vigyorogva bólogatott, amikor a lány már azért aggódott, hogy legközelebb esetleg ismét elhibázza. Ki tudja, talán következő alkalommal már valami keményebbel és súlyosabbal próbálkozik. Vagy valami viccesebbel, mondjuk azok a festékbombácskák viccesek meg aranyosak. Talán majd felhívja a barátját és kér tőlük még. Amúgy sem elég színes ez az iskola, pár diák biztos örülne neki. Hiszen ki is Sára? Ő a tündér, aki színt és boldogságot hoz mindenki életébe! Dwayne Warren egészen közelről meg is tapasztalhatta, milyen jó is, ha ő tevékenykedik. Már egészen rég eszelt ki ilyesmi boldogítást. Az iskola bizonyára hiányolta is őt, a szürke hétköznapok csaknem felemésztették a Sára-faktor nélkül.
- Hát, tudod, én úgy vallom, ha unatkozol, az csakis a te hibád. Nem tudod szórakoztatni magad. - Kacsintott a lányra mosolyogva, miközben összefonta kezeit a háta mögött. Majd amikor Mínea is igent mondott a felfedezésre, elindult és körbenézett vele együtt a helyiségben. Elsőre nem látott semmit, viszont odabaktatott az egyik babzsák fotelhez, ledobta magát. Kezeit térdeire fektette, nézelődött kicsit.
Aztán meglátta a falat, csillogó szemekkel hajolt közelebb. Az ezer évesnek tűnő és újabb feliratok sűrűsége káprázatos volt, elvarázsolta. Másoknak bizonyára fontos és/vagy vicces emlékeket idéztek vissza, de őt is lenyűgözte ez az egész. Pillogott kicsit, majd szélesen elmosolyodott, egyik kezével végigsimított a véséseken, emlékeken.
- Kincset találtunk... - Állapította meg egészen halkan, még ha nem is olyan kincs volt, amire Mínea számíthatott, igazából Sára sem erre gondolt konkrétan. De nagyon örült neki. Gyorsan az ölébe vette a táskáját, kutakodni kezdett benne.
- Nekünk is hagynunk kell itt valamit! - Ebben már biztos volt és széles vigyor terült el, amikor pár régebbi, pazarolható tempera és ecsetek kerültek elő a táska aljából. Nem mintha ezek nem lettek volna nála mindig, csak néha megfeledkezett róluk. Ő maga keresett egy szép felületet, ott kezdett el rajzolni, elsőre ceruzával. És egyhamar elengedte a fantáziáját és lassacskán egy kép vonalai rajzolódtak ki a fa mintájában.
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 24. 22:21 Ugrás a poszthoz

Alexis Cheesy

- NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED! - Tudatosította a fiúban, ha magától nem jött volna rá, hátha végre belátja, hogy elmebajos. Ki tudja, talán ha kiabál vele, megszeppen vagy végre észreveszi magát. Egy iskolában van, vagy mi a fene! Itt pedig nem illik nyilvánosan így viselkedni. Bár Alexis nem úgy néz ki, mint akit egyáltalán érdekel, hol, hogyan lehet viselkedni. Ez pedig Sára számára elviselhetetlen.
Amikor azonban az ökle felé lendül, újabbat visít, az ökle kicsit súrolja, de még időben hátratántorodik. Nem káromkodik, még ilyen helyzetben is csak magában ontja a szitokszavakat, viszont a pálcájáért nyúl, lévén jobb fegyvere most nincs. Elvégre még csak nem is az az igazi szuperhősnő, aki be tudna húzni neki. Na nem, sosem pazarolná a művészkezecskéit egy ilyen pondróra, mint Alexis. Meg az amúgy sem nőies. Na nem mintha az átokszórás az lenne, de mégis, talán stílusosabb. Ő sosem volt barbár amazon módjára viselkedni, kerek szemekkel néz az eridonosra, mintha meg tudná ölni velük.
A következő pillanatban, mielőtt még rendesen rászegezhette volna a pálcát, a fiú hasba készült rúgni. Kikerülni ugyan nem tudta, de a pálcáját jól megmarkolta, lefelé beledöfte a fiú combjába, de figyelt arra, hogy ne törje el. Remélhetőleg ez a "kis" fájdalom megállította abban, hogy nagyot rúgjon bele, ennek ellenére ismét hátratántorodott, szabad kezét, a hasára simította. Köhögött is kicsit, nem bírta a fájdalmat, nem volt hozzászokva. Hunyorogva próbált kiegyenesedni, Alexist nézte, de nem szórakozott sokat. Mielőtt még Alexis felocsúdhatott volna az egészből, egy hirtelen mozdulattal szegezte rá az életmentő pálcát.
- Everte Static! - Nyögte ki az első varázslatot, ami eszébe jutott, és ha az eltalálja Alexist, akkor bizony hátrahőköl ő is egy kicsit. Emellett pedig légtornászokat megalázó biztossággal repül fel, fordul meg tengelye körül és érkezik vissza a talajra. Sára keze remeg, az adrenalin dolgozik benne, kapkodja a levegőt, próbál kiegyenesedni, de még mindig fáj a hasa. Az agya gőzösen dolgozik, mi lehetne az, amivel megvédhetné magát.
- Planta Lubricus! - Lő ez újabb átkot a fiú felé, ha már felállt volna, ez bizony kigáncsolja majd őt, és pár percig nem is tud majd felállni. Sárának van ideje gondolkodni, nagy levegőket vesz, bár ez igen fájdalmas jelenleg.
- Jobban jársz ha... ha befejezed és eltűnsz! Komolyan szét fogom átkozni a fejed! - Mondta, miközben remegve emelte rá a pálcát továbbra is, de komolyan izzott a tekintete, szemöldökeit összevonta. Végtére, még félelmetes is volt.
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 25. 21:22 Ugrás a poszthoz

Mini

- Ne reméld, semmi nem véd meg tőlem.
Vigyorogva válaszolt a lánynak, még mielőtt beljebb mentek volta és jobban beleásták volna magukat a ház rejtélyeibe. Ugyanis Sára már az elején érezte, hogy ez rejteget számukra valamit. Talán ezért mászott fel ide, de néha olyan csőlátása van. Főleg a művészet miatt, folyamatosan alkot, művész szemmel nézi a világot. Nehéz bevallani még magának is, de néha elfelejt élni. Pedig ha valaki, hát Sára imád élni, szereti magába szívni az élményeket. Kihasználni a lehetőségeit.
- Én az unalmas órákon is rajzolok vagy álmodozok... mikor mihez van kedvem. - Vigyorgott és megvonta a vállát. Persze, oda is figyelt, de nem engedhette meg magának, hogy unatkozzon. Ha a tanár nem tudja fenntartani a figyelmét az hol az ő hibája? Sehol, barátaim, innentől kezdve senki ne szólja meg, ha nem issza minden szavát. Úgy látszik, Mínea nem talált magának még ilyen pótcselekvést, hogy elnyomja ezt az egészet. Egyszer mindenki megunja az életét annyira, hogy elkezdjen kreatív gondolatokat gyártani. Hiszen ez mindennek az alapja, nem? Az ember ráér, unatkozik, elkezd járni az agya, kreatívkodik, jön egy gondolat és máris megszületik valami.
Sáránál is valahogy így megy, elindul az agyában, végigvonul a testén. Egészen a kezéig is eljut, az pedig az idegek hatására mozdul, húzza a vonalat, satíroz, rajzol. Alkot, majd végül megszületik belőle valami. Amikor megvolt a vázlat java, csak akkor pillantott fel, Míneára vigyorgott.
- Köszönöm! - Mondta, majd halkan kuncogott. Senki nem hitte el róla elsőre, hogy tényleg tehetséges, hiába mondta Médeának is, hogy pénzt keres a kezeivel. Az emberek már csak ilyenek, nem hajlandóak elfogadni semmit, egészen addig, amíg a saját szemükkel nem látják. Pedig neki ez a kedvenc embertípusa: a vak naiva, aki bármit elhisz neki egy szóra és már tátja is a száját. Aki rajong érte és lesi minden parancsát. Itt az iskolában sajnos nem sok ilyennel találkozott ezidáig. Ki tudja... talán majd egyszer megtalálja a tökéletes kihasználható személyt, azt, akit majd éjjel-nappal arra használ, amire akar. Az ilyeneknek épp elég, ha kicsit kedves vele, Sára pedig igazán kedves tudott lenni velük, ha tudta, hogy elér valamit.
- Te is alkoss valamit, ez a faház... annyira inspiráló, nem? Bár nem tudom, akik nem művészek, azok is így érzik? Imádom ezt a helyet! Lelke van!
Áradozott közben, hiszen nem tudta, laikus szemmel milyen lehet. Ez a sok kis emlék, ez az aura, egyszerűen mámorító volt. Teljesen elvarázsolták az ilyen dolgok. Na meg persze az alkotás is alaposan lekötötte közben.
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 27. 15:36 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár
Médea


Kicsit meglepődik Sára is, amikor Médea megemeli a kezét. Csupán ezt a kis meghökkenést használhatta ki arra, hogy beszéljen, de ez épp elégnek tűnt számára. Sára még figyelt is rá, arra, amit mondott. Jó, legközelebb nem nevezi betegségnek, mert valóban nem az.
- Az, hogy minek nevezem nem változtat a mondandóm lényegén.
Le kellett szögeznie, mielőtt még folytatta volna. Médeán látszott, hogy nem tetszett neki a helyzet, de Sára ingerült volt. Nem találta magát, kicsit elvesztette az önkontrollt. Persze, ha igazán kifakadt volna, valószínűleg a levitás már rég sírva menekült volna haza. Visszafogta magát a kedvéért, de még így sem mert rá nézni, fel sem pillantott. Ez is zavarta, de nem jegyezte meg, hiszen nem irányíthatja minden mozdulatát. Már azt is megbánta, hogy Médea gyűrűjét megállította. Nem, ő nem az a basáskodó, ingerlékeny szörny, amivé most vált. Mégis, mit tett a lány, hogy ennyire ellene kell fordítania a haragját? Semmit nem tett. Nem hibás semmiért, ő mégis úgy kezeli most, mint valami háborús bűnöst.
Nem is válaszol a következő megállapítására a furcsa emberekkel kapcsolatban. Már régen rossz, ha elhatározza, hogy ő furcsa, szerinte nem is az. Sára szerint egyszerűen olyan, amilyen és nem kéne törődnie azzal, hogy milyen is ez valójában. Akármilyen is, mindig lesznek személyek, akiknek ez nem tetszik majd. És olyan is, mint Sára, akinek tökéletes úgy, ahogy van. Ezért áll fel inkább, menni akar, el akarja takarni a gyengeségét. Túlságosan megnyílt neki, nem tesz jót a kapcsolatuknak, már most érzi. Inkább visszazárkózik a kis szerepébe, amibe folyamatosan beleerőlteti magát. Élvezi még egyáltalán? Ez senkit sem érdekel.
- Már nem annyira. - Mondta, miközben megigazította vállán a táskát. Aztán persze haját is megigazgatta kicsit. A ház közelébe érve vett egy mély levegőt, megfeszítette magát, erőt vett magán. Az ilyenekhez mindig fel kellett készítenie magát némileg. - Sajnálom, semmi jogom nem volt beleszólni.
Csak halkan mondta a lánynak, fejét kissé lehajtotta. Olyan feldúlt volt még mindig, a vihar tombolt benne. Képtelen volt normálisan viselkedni, visszafogni magát. Szomorú mosoly kúszott arcára.
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 6. 07:53 Ugrás a poszthoz

De jó, én vagyok itt az egyetlen elvetemült! Cheesy
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 7. 07:19 Ugrás a poszthoz

Kiva Faraday - 2014.05.06. 09:02
Én is itt vagyok. Már... Cheesy mikor te írtál, én még ágyban fetrengtem. Angel


Van egy érzésem, hogy most is így van... :"DD

Bár most Bálint is fent van *-*
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 7. 08:57 Ugrás a poszthoz

Na tessék... Micsoda élet ment itt pedig még csak egy órámon vagyok túlt XD

Végem lesz ma xD

Báálint <3
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 7. 16:37 Ugrás a poszthoz

Mutasd meg, ki akar bántani, szétszedem O.o *vér pisti üzemmód ON*
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 7. 16:43 Ugrás a poszthoz

Egy pár "bully", ha? Cheesy Azokat egy-kettőre darabokra kapom Cheesy
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 7. 16:49 Ugrás a poszthoz

Keiko, majd egyszer megsúgom neked, hogy kell ezekkel bánni Cheesy

Pusszantás <3
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 7. 20:36 Ugrás a poszthoz

Hallod, csak lazán, azt ki kell ám érdemelni. Minimum el kell venni egy Ombozi lányt Tongue
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 7. 20:37 Ugrás a poszthoz

Ja igen és természetesen Noel, anyánk, apánk és a PÁPA engedélye kell hozzá Grin
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Sára összes hozzászólása (273 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 8 9 10 » Fel