32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dasha Fresmoon összes RPG hozzászólása (159 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] Le
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. augusztus 27. 18:29 Ugrás a poszthoz

Ruha
Elmagyaráztam neki a történteket. Számomra mindegy volt, hogy elhitte-e vagy sem, ráhagytam a dolgot. Én tudom, hogy mi történt és nem bántam azt amit tettem. Ezúttal sikerült elverniük másoknak, de sebaj, megrázom magam és megyek tovább, majd máskor én töröm be a koponyájukat. Sokakkal ellentétben én nem fogok nyávogni ezen napokig, sőt, a legjobb lenne ha senki sem tudná ezt meg. Még a HV és az ápolók se. Nem értettem, hogy Zétény milyen ajánlatról beszél, de talán tudni sem akartam. Kérdőn néztem rá egy ideig, majd megráztam fejem és másfelé fordítottam tekintetem.
Először finoman és burkoltam próbáltam közölni vele, hogy nem fogok elmenni a gyengélkedőre. Nem éreztem szükségét, meg nem akartam, hogy már megint röhögjenek, hogy eléjük kényszerülök kerülni. Persze lehet, hogy ez az ott dolgozóknak vicces és talán feldobnám jelenlétemmel a napjukat, de én most nem vágytam semmilyen fejmosásra, hogy ezúttal mit kellett volna elkerülnöm, vagy hogy miért nem vigyáztam magamra jobban. Legszívesebben a szobámba mentem volna, hogy befeküdjek egy nagy kád forró vízbe. Ohh, igen!
- Most szeretnék a szobámba menni. Jól jönne már a pihenés és a gyengélkedőn ezt nem kapom meg. - Hiába vertek meg és ébredtem fel tőle valamennyire, továbbra is álmoskás voltam. Az elmúlt napokban túl sokat idegeskedtem, elég lesz már. - Csak le akarok dőlni és nyugodtam aludni egyet. - Mondtam őszinte és már szentségelő hangon, majd mély lélegzetet vettem. Legszívesebben itt dőltem volna hátra és feküdtem volna fel egy padra, hogy aztán kipihenhessem magam, de nem akartam úgy kinézni mások előtt mint egy hajléktalan. El is indultam hát a pihe-puha ágyikóm felé. Meglepő módon magam fordultam meg és kérdeztem tőle, hogy nem-e vár valami jutalmat ezért. Természetesen eldöntöttem már előre, hogy nem kap semmit. Csók, mi? Persze, persze, majd megadom. Valamikor, úgy..soha. Már megint az a buta gyengélkedő! Kikészülök előbb-utóbb.
- Nem akarlak elkeseríteni, de nem tartok veled és nem is hagyom, hogy elvigyél oda. - Mondtam már vagy harmadszorra. Különösen higgadt voltam, talán csak az álmosságtól. Közben pedig felállt és ahogy kimondtam a szavaimat, rögtön utána pálcát rántott és egyenesen felém szegezte. Meglepődtem, egy pillanatra kikerekedtek pupilláim a határozott mozdulatra. Néztem a pálcájának végét, ami túlságosan is közel volt hozzám, végül felemeltem a fejem és a srácra néztem olyan szemekkel, mint aki ölni tudna. Nem számítottam rá, hogy ehhez fog folyamodni. Rosszul esett, hogy képes lenne varázslatokkal, átkokkal irányítani engem. Sértő! Farkasszemet néztem vele, arcom sugározta a mérgesség és a felháborodottság minden hullámát. Kifújtam a levegőt, majd próbáltam nyugodt maradni, ezzel is hatni az előttem állóra.
- Zétény, kérlek. - Kis szünet. - Nem szeretnék a gyengélkedőre menni, viszont máshová annál inkább. Légyszíves hagyj menni a szobámba. - Ennél jobban még sohasem artikuláltam. De komolyan! Lassan beszéltem és nagyon érthetően. Nem szerettem volna tovább ilyen ba****ágokon vitatkozni vele. - Egyébként is, téged miért érdekel az, hogy én hogy vagyok? Ha eltört valamim és nem megyek a dokihoz, akkor az én bajom. Te simán letojhatnád magasról azt, ami ma történt és ami az állapotomat illeti. - Tisztában voltam vele, hogy nem tört el semmim, így afelől nem kellett aggódnom. Tényleg érdekelt viszont az, hogy miért nem huny felettem szemet, hisz mehetne már rég a dolgára.
- Köszönöm, hogy segítettél, menj csak nyugodtan elvégre biztosan el akartál jutni a kastély valamelyik pontjába. - Ezt már mosolyogva mondtam, jelezve, hogy nincs semmi gond, közben pedig szép lassan ujjaimmal oldalra próbáltam tolni a pálcáját, hogy az ne rám szegeződjön.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. szeptember 5. 20:12 Ugrás a poszthoz


Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Kezdtem jobban lenni és felépülni. A bőrömön már eltüntetek nagyjából a kék foltok, egyedül a combomnál és az alsóhasamnál voltak még észrevehetőek, utóbbit pedig a ma felvett ruhám takarta. Sokan megkérdezték tőlem az elmúlt héten, hogy mi történt, de mindig elküldtem őket a p***ába azzal az indokkal, hogy semmi közük hozzá. Kivétel persze akadt, Izának, a tesómnak és még pár hozzám közel álló személynek bevallottam a dolgot, ezzel együtt pedig azt is, hogy aznap béna voltam. Nem mondom, hogy megérdemeltem a rúgásokat, de legalább tudatosult bennem, hogy sosem szabad gyengének lenni, legalábbis fizikailag. A mentális helyzetem teljesen más kérdés, ugyanis a legfontosabb meccset, amire rengeteget készültünk elvesztettük, a vizsgák idegesítettek, ráadásul Zétény is képes volt erőszakot bevetni ellenem. Nem úgy, ahogy azt az ember elsőre gondolná, viszont bennem már az is kiütötte a biztosítékot, hogy használta azt az átkot ellenem. Volt képe megtenni! Miután tudatomhoz tértem mindenféle szép szavakkal illettem magamban, ha még nem lettem volna kikészülve teljesen, akkor ő segített, hogy minden idegszálam elpattanjon. Mára már kezdtem túllépni a dolgon, a vizsgáimat szerencsére letudtam. Viszonylag megnyugodtam és az összes irritáló tényezőt elrejtettem elmém legmélyére. Megráztam magam és a tőlem megszokott léptekkel megiramoztam a konyhát. Éhes voltam és már pár órával elmúlt dél. Benyitottam és rögtön fogadtak engem a manók. Leültem az egyik üres asztalhoz és úgy döntöttem, hogy most itt fogom megenni a kajám, nem a nagyteremben. A pincérmanótól kértem egy levest, a kedvencemet, egy tipikus koreai ételt. Hasonlított a rámenhez egy kicsit. A tányéros polchoz mentem és elővettem evőpálcikát, hiszen ha már koreai ételt eszek, egyem is úgy. Visszaültem a helyre, de abban a percben hozták is elém a finomságot. Beleszippantottam a gőzébe és éreztem már a számban az ízét. A jobb oldalamon szőke hajamat a fülem mögé tereltem, aztán a pálcikákat szétválasztottam egymástól és kész voltam, hogy elkezdjek enni.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. szeptember 7. 16:56 Ugrás a poszthoz


Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Nem vagyok nagy leveses, talán egy héten egyszer ha eszek, de most nagyon ráéheztem. Amíg a manók elkészítették az ételem, addig szereztem magamnak pálcikákat. Páran már furán néztek rám az elmúlt három évben, hogy miért eszek én levest pálcikával, de engem csöppet sem érdekelt, vagy erősebben is fogalmazhatnék: magasról tettem rájuk. Én így eszek és kész. Érkezett a finomság és ahogy arra számítottam az tűzforró volt, ezért meg sem próbáltam kóstolni, az illata viszont pompás volt. A felfelé szálló gőz megcsapta az orrom, mire kész voltam elalélni. Megigazítottam rakoncátlan hajtincsemet, majd a pálcáimmal kiemeltem a léből egy kisebb tésztanyalábot. Elkezdtem fújni és vagy ötszöri alkalom után a számba helyeztem az ételt. Szokásos tészta, de érződött már rajta, hogy a lének bizony remek az íze. Lenyeltem a falatot és készültem, hogy egy újabb tésztacsoportért nyúljak, mikor nyílt a konyhaajtó. Valójában nem érdekelt, először rá se néztem az illetőre, csak miközben már beszélt a manókkal. Egy Farkas támadta meg a konyhát, szóval lehet jobb lesz vigyázni, a végén még engem is keresztbe lenyel, gondoltam magamban viccelődve. Ezúttal azonban én tudtam volna őt keresztbe lenyelni a múltkori eset után, még mindig nem bocsátottam meg neki azért, hogy átkot mert ellenem használni. Az első gondolatom mégsem a méreg volt. Ahogy megláttam rögtön levegőért kaptam, hiszen ahogy kinézett, hmm. Megfeszítettem izmaimat és noszogattam magam, hogy levegyem róla a tekintettem és hogy ne gondoljak csak a kinézetére, hisz ismerem már valamelyest. Ne feledd Dasha, te még mindig mérges vagy rá! Győzködtem magam kisebb-nagyobb sikerrel. Visszafordultam a levesemhez majd nem sokkal később közeledett felém a ragadozó, leült velem szemben és meg is szólított.
- Szia éhes Farkas! - Hangom egész derűs volt, fogalmam sem volt, hogy miért, ám volt ott valami más is, nem csak vidámság. - Tudom, hogy jobban áll, de most lázadok! - Jelentettem ki, ezzel egyetértettem vele, de kifejeztem állapotom is. Jó, mondjuk én sosem voltam valami jó gyerek, de most különösen lázadtam minden ellen. Túl sok negatív dolog ért az elmúlt hetekben és ez vezetett engem a változáshoz, ami ebben a formában mutatkozott meg.
- Ne aggódj, nem marad ilyen szőkén sokáig. - Nyugtattam meg, mert bizonyára nagyon megérintette ez a tény és talán ha nem mondtam volna el, akkor nem is tudott volna aludni az elkövetkező napokban. Érződött rajtam az irónia rendesen. Ismét felemeltem a tésztát és egy-két fújás után be is kaptam. Már nem volt annyira meleg, hogy órákat kelljen vacakolni egy falatért.
- Ugye tudod, hogy haragszom rád, amiért erőszakot követtél el ellenem? - Inkább magam hoztam fel a témát, minthogy Zétény vesse fel ki tudja milyen lekicsinyítő szavakkal.
Utoljára módosította:Dasha Fresmoon, 2015. szeptember 7. 18:50
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. szeptember 7. 20:00 Ugrás a poszthoz


Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Aznap feltűnően lelkes voltam. Talán csak a levegőben volt valami, vagy szimplán kezdtem fellélegezni a csalódások okozta fájdalmaktól. Makacsságom és a világgal való ellenszenvem azért továbbra is fent állt. Alapjáraton nyugodt volt az állapotom, de könnyen képes lettem bedühödni, ezt éreztem magamon és reméltem, hogy nem lesz erre ok. A rámenhez hasonló levesemig a hangulatom folyamatosan javult, az egyetlen megingó tényező Zétény lett. Ha kevesebb idő telt volna el a szerencsétlen naptól, biztosan késsel estem volna a srácnak, de az idő kitisztította a fejem. Most már szemet hunyok az egész felett, persze teljes haragomat nem tudtam elfojtani. Rögtön a hajam lett a téma, ezen meg sem lepődtem. Megadtam az okát.
- Jelenleg a világ ellen lázadok. De ne menjünk ebbe bele, jó? - Nem akartam kipanaszkodni neki magam. Mégis mi köze lenne a kviddicses és egyéb sérelmeimhez? Egyhez kapcsolódik csak ő, a többiről pedig hallgattam, mert nem akartam, hogy olyan lánynak higgyen, aki mindig csak nyafog. Én nem ilyen voltam, bár lehet ezzel kicsit elkéstem és a szemében máris csak egy csitri voltam.
- Örülök, hogy tetszik, vagyis hogy dögösnek gondolod. - Mondtam két falat között és erősen megnyomtam a "dögösnek" szót. Csak sejteni tudtam, hogy az iróniám érződött a túloldalon, de erre véltem következtetni az új megnevezésemből. Cicabogár. Hát, oké. Ha ő farkas, akkor én leszek cica. A bogarakat viszont nem szeretem.
- Négy napja legalább. - Mondtam kisebb gondolkodás után. Nézzük csak, már voltam szőkére festve a pubban, meg a levitás bulin, tehát körülbelül négy-öt napja lehettem ilyen. Furcsa módon én hoztam fel azt a kellemetlen témát, amire a várt válasz érkezett Zéténytől. Kicsit felnevettem a felháborodásán, de végül is igaza volt. A hosszú mondatokon át taglalt felvilágosítását csak csillogó szemekkel hallgattam. Különösen jó kedvemben voltam, így nem estek rosszul szavai, viszont annál inkább szórakoztattak. Arcomon nem volt látható ellenállás vagy csalódás, a méreg felszívódott bennem, csak tudnám, hogy mi okból. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondoltam, hogy nem szép dolog erőszakkal a gyengélkedőre vinni valakit.
- Jól van na, hősöm, nem kell annyira felkapni a vizet. - Mondtam nyugodtan és mosolyogva, ezzel beismertem, hogy szép dolgot tett, amikor segített nekem. - Jól esett, hogy segítettél, csak azért nem kellett volna leátkoznod engem. Mással is rávehető vagyok ám, nem kéne rögtön pálcához folyamodni. - Talán más okból képes lettem volna elmenni a gyengélkedőre, igaz, hogy makacsságom miatt elég nehéz rávenni hogy akaratom ellenére cselekedjek. Így utólag könnyű mondani, tudom. Érdeklődött a levesem iránt. Szerintem elég guszta volt.
- De, levest. Ez egy koreai étel és mi így szoktuk enni. Remélem nem baj, ha nem a szemednek megszokott módot használom. - Ha baj lett volna neki, akkor sem váltottam át volna kanálra. Ebbe nincs beleszólása. Továbbra is nyitott voltam, ezért gondoltam megkérdezem, hogy érdekli-e az íze.
- Megkóstolod? - Tudtam kanalat szerezni igen válasz esetén, bár engem az sem zavart, ha az evőpálcikámmal kóstolja meg. Nekünk már úgyis mindegy volt, egy múltban történt erőteljes csók után nem fogok patáliázni ezen, feltéve ha meg akarja kóstolni.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. szeptember 17. 18:16 Ugrás a poszthoz


Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Szinte azonnal a hajam lett a téma, ami nem is lepett meg. Megtudtam, hogy neki jobban bejön a fekete, szóval még jó hogy nem érdekelt a véleménye. Najó, ez nem teljesen így volt, de ezt még magamnak sem akartam bevallani. Egyébként én is a fekete híve vagyok, csak amint mondtam, lázadok és inkább így teszem azt, mint hogy felgyújtanám az egész kastélyt. Annyira azért nem vagyok elfajzott. A külsőmmel kapcsolatos visszajelzései jól estek, önbizalmat adtak, mely nem árt egy ilyen helyzetben, amikor semmi sem jött össze. Oké, talán sikerült évfolyamot lépnem, de akkor is az a minimum. Megmondtam, hogy nagyjából négy napja tarthat nekem ez a lázadásos dolog, mire a számra visszakérdezett. Csak bólintottam, ezzel helyeseltem és jeleztem neki, hogy jól hallotta.
Utólag valamelyest megbántam, hogy felhoztam azt a bizonyos témát. Zétény kiakadt, mondjuk nem is meglepően. Magam kerestem a "bajt", így muszáj volt kicsit csillapítanom. Tényleg segített és a tudatom mélyén tisztában voltam azzal, hogy csak jót akart nekem azzal, hogy a gyengélkedőre vitt. Lágyítottam az előző megszólalásomon és úgy tűnt, ez tetszett neki.
- Felesleges már azon rágódni, hogy mi lett volna, ha. Egy varázslattal vettél rá az akaratom ellenére, ez történt, pont. Lépjünk túl rajta kérlek. Jobb lenne elfelejteni. - Nekem személyesen ez is a célom, csak remélni tudom, hogy nem hozza fel a jövőben újra és újra. Áttértünk egy másik témára. Érdekelte, hogy mit eszek és bizonyára felfigyelt rá, hogy mivel.
- Te és a pálcák? A történtek után nem hiszem, hogy szeretem hallani a neved és a tárgy nevét együtt. - Zétény és a pálca, ez bizonyára valamilyen fenyegetést vagy támadást jelent immáron számomra. Na de megint elkalandoztam. Miért is asszociáltam az evőpálcikákról a varázspálcára? Megkérdeztem, hogy meg akarja-e kóstolni és furcsa módon Zétény benne volt. Kért egy kanalat és amíg meghozták, én óvatosan elé toltam a tányért.
- Ó, nem feltételeztem, hogy vonzódsz a keleti dolgokhoz, így számítottam rá, hogy elutasítod a pálcikákkal való evést. De ha mégis érdekel, én nyitott vagyok az ilyesmikre a következő randinkon, drága Farkas! - Nem, mi nem járunk, csak jókedvből kihasználtam a helyzetet és csintalankodtam kicsit. Közben izgatottan figyeltem ahogy megkóstolta a levesem, nagyon vártam a reakcióját ám csak egy kérdést kaptam teljesen más témából. Szavaira összezavarodtam és gondolkodni kezdtem. Én nem emlékeztem rá, hogy találkoztunk volna a folyosón a szerencsétlen nap óta. Az első csodálkozó nézésem után széles vigyor lett látható arcomon, majd utána rövid hangos kacagás is következett. Vikim, Vikim...
- A húgom is nagy troll ám! Ebben nagyon hasonlítunk. - Vallottam be a tesóm helyett és nem érdekelt, hogy ezzel lelepleztem őt. Ez most meglepett. Nem is tudtam róla. Rosszabbul is elsülhetett volna az egész, hisz ki tudja, hogy mit csinált vele, vagy hogy mit mondott Viki Zéténynek. Továbbra is figyeltem ahogy lereagálta a levesem ízét. Gondoltam majd elhúzza a száját, de nem lett olyan heves a reakciója. Ami azt illeti nekem tetszett az, hogy nem volt elutasító. Mások meg sem hajlandóak kóstolni és lekínaizzák az egész kultúránkat. Talán tényleg kicsit alul-fűszerezett, de nekem az tetszik az ételben, hogy csípős. Az kárpótol. Visszakaptam a levest és a pálcikáimmal egy újabb tésztaköteget ettem meg.
- Más mint az európai kaják. Na de visszatérve Vikire, ugye nem támadtad le azt képzelve, hogy én vagyok ő? - Ha igen, bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett akkor.
 
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2016. december 18. 18:21 Ugrás a poszthoz

Iza
Pont olyan vagyok, mint egy elsős, tizennégy éves kislány, aki épp ma érkezik a varázsiskolába életében először. Végül is van benne hasonlóság, hiszen én is iskolába jövök tanulni, ráadásul életemben először kezdek egyetemet, szóval akár minden stimmelhetne is, leszámítva a kort. Hiába, valamikor húsz évesen is úgy tudok viselkedni, mint egy tizennégy éves, de ezt többnyire csak a lelkesedésemben mutatkozik meg. Visszajönni Magyarországra ismételten nagyszerű érzés, főleg mert tudom, hogy ezáltal egy új fordulatot vesz az életem. Bizony, nem egyedül érkezem és nagyon hálás vagyok a barátomnak, hogy velem tart és az új kalandokért, illetve értem képes volt hátrahagyni a családját. Én szeretek mindig csak a pozitív és a boldog valóságra gondolni, most is így teszek.
Írtam jó néhány ismerősömnek, hogy fontolgatom a visszatérést Magyarországra, bár egyiknek sem tudtam mondani pontos napot, így mondhatni meglepetésként fogok betoppanni. Egy személy mégis különleges alkalmat és bánásmódot érdemel, ő mindig is nagy szerepet töltött be a szívemben és rengetegszer mellettem állt anno, ahogy én is mellette. Ő pedig nem más, mint Iza. Bevallom, kissé izgulok, mert mi van, ha már most elrontottam az egészet és akkora meglepetést akarok neki okozni, hogy éppen ellenkezőleg fog elsülni? Mérges lehet rám, amiért nem szóltam neki és csak mert a semmiből feltűnök, de ez jó ötletnek tűnt, mikor kiterveltem. Én mindent meg fogok tenni, hogy ne legyen rám mérges, apropó, kéne valami ajándék is, ha már itt tartunk. Magyarországon az első dolgom beköltözni az új albérletünkbe, a második kipakolni és berendezkedni, a harmadik pedig már az lenne, hogy elszaladjak ajándékért, ha az én drága seggfej barátom nem toporzékolna, hogy éhes és adjak neki valamit. Szingliként mennyivel könnyebb dolgom volt, viszont sosem mondanék le JiByungról és mellette lehetek csak igazán nő. Gyorsan összedobok neki valami kaját, ami nyilván valami zacskós leves még Koreából, mely kibírta a hosszú utazást. Azzal egy ideig eltelíti a hasát, addig biztosan, amíg én elintézem csajos dolgaimat. Lopok a tányérjából néhány kanálnyi levest, mire szokásához híven morcosan tekint rám, én meg csak a fejéhez vágom, hogy mit izél, mikor én csináltam neki.
Bogolyfalván járkálom végig a karácsonyi vásár boltjait és csillogó szemekkel figyelem a változásokat, amik az elmúlt nagyjából három évben bekövetkeztek. Igazából nem sok minden változott, de már maguk az emlékek is mosolyt csalnak az arcomra. Gondolkozok, hogy mivel lephetném meg, látok sok csecsebecsés üzletet, de nem szeretnék Izának holmi kacatot venni, mert annak nem sok értelme és az olyan "kapsz valamit, mert így illik, de különösebben nem pazaroltam az ajándékodra sok időt" érzést kelt. Márpedig ez az, amit el akarok kerülni, hiszen fontos nekem. Bejárok néhány boltot és utcát, de nem találok semmi személyeset. Már kezdem azt hinni, hogy nem lesz ajándék, amikor meglátok egy lufis bódét. Először csak elmosolyodom a vicces figurák láttán, ám utána megpillantok a sok meseszereplő között egy kviddicsmezes fehér tigrist. Egyből Iza jut róla eszembe, hiszen ez a kedvenc állata, ha minden igaz és nem változott azóta, noha nem kérdeztem erről, mert miért is tettem volna, mindazonáltal a kviddicsmez mindent tarol. Nekem az kell! Odamegyek az árushoz és kérem a kiszemelt lufit. Aranyosnak tűnik, ezért megkérem, hogy nem tudná-e a piros mezt kékre változtatni, mert az mégis a hab a tortán lenne. Minden gond nélkül megcsinálja. Rengeteg áruja van és legszívesebben megvenném az összeset, mert rendkívül jópofák. A fizetés közben egy szellő hatására lágyan hullámozni kezdenek és az egyik lufi hátulról megpöccinti a tarkómat, mire megfordulok. Egy mosolygós csillag az, amire az van írva, hogy "A legjobb barátnőnek!". Ezek most csak szívatnak, igaz? Vagy csak szerencsém van? Naná, hogy kell, megveszem őket és boldogan megyek tovább az úton, hogy hazajussak.
Próbálok kikeveredni a tömegből, bár nem zavar annyira, ugyanis Seoulhoz vagyok hozzászokva, ott pedig amúgy is nagy az embersűrűség, főleg az utakon. Kiérek a térre, majd körülnézek. Nem a megfelelő utat keresem, azt már ismerem, hanem szimplán körülnézek a szép díszítéseken. Ekkor veszem észre az egyik padon üldögélő, jelenleg forrócsokit szürcsölő szőke hajú lányt. Kikerekedett szemekkel lépek gyorsan hátra kettőt, amíg a bódék el nem takarnak ismét. Remélhetőleg még nem vett észre, feltéve, ha tényleg Iza volt, de biztosan nem tévedek, hiszen annyira jól ismerem. Három év pedig nem az a táv, ami alatt az emberek sokat változnak külsőleg. Na szép, csak magamra kell nézni: se fekete haj, se sportcuccok, csakis félig nőies kabát, farmer és csizma. Igaz annyira nem hazudtolom meg önmagamat, mindenesetre ennyire szőke még sosem volt a hajam. A bódék között elsétálok addig a pontig, ami a legközelebb van a kiszemelt padhoz és kikukucskálok onnan. Valóban ő az és milyen szép! Nem úgy értem, ő eddig is az volt, de a jelenlegi korunkban még szebb! Nem tudom, hogy kész vagyok-e a találkozásra, nem hittem, hogy ma fogok vele beszélni, ám ez egy nagy alkalom. Nem úgy tűnik, mintha várna valakit, vagy ha igen, akkor nagyon közbeavatkozok, de meg akarom tenni, élni szeretnék az alkalom adta lehetőséggel. Nem arról vagyok híres, hogy félénk lennék, így kihasználva a magabiztosságom és a bátorságom, mosolyogva előlépek a bódék közül és mihamarább a lány előtt-mellett termek. Mit is mondhatnék egy ilyen találkozáskor? Sokáig csak nézem őt, szemeim őszinte lelkesedésről árulkodnak és boldog vagyok, hogy újra láthatom. Elmosolyodom, felettem a két lufi időnként egymásnak ütközik, majd újból eltávolodnak.
- Iza! - nyögöm ki, miközben a szellő belekap szőke tincseimbe és egy részüket belesodorja az arcomba. Szabad kezemmel elsöpröm a rakoncátlan szálakat és az arcát kezdem elemezni, hogy vajon mennyire mérges rám, vagy vajon egyszerűen csupán örül-e a felbukkanásomnak. Bár nem szóltam neki, a lufikból egyértelműen látszik, hogy gondoltam rá és bizony nem véletlenül alakult ki ez a meglepő pillanat, noha lehet még én sem voltam felkészülve rá. Megölelem és szorosan magamhoz ölelem a vállánál, ügyelve arra, hogy ne boruljon ki a kakaója.
- Tudod, nem felejtettem ám el szólni neked erről, direkt meg akartalak lepni. Amúgy is közel a karácsony - mondom közel a füléhez, hangomból árad a boldogság és a meghittség. Szeretem ezt a lányt!  
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2016. december 21. 18:51 Ugrás a poszthoz

Iza
Szeretném, ha mihamarább tudnék ajándékot venni Izának és a legfontosabb teendőim között van ennek a beteljesítése. Rengeteget gondoltam rá mialatt Seoul utcáin járkáltam és most is neki szeretnék boldogságot okozni azon túl, hogy meglepetést is, melyet már egy ideje tervezgetek. Egészen jópofás ajándékot sikerül találnom és ez valamilyen formában személyes is, szóval nyugodtan ballagok visszafelé, ám a sors megtréfál engem, vagy éppen ellenkezőleg. Pontosan nem terveztem el a nagy találkozást és semmi értelme nem lenne elszalasztanom ezt a pillanatot, így némi meghökkentség és hezitálás után úgy döntök, Iza elé állok. A mozdulatsort egészen határozottan sikerül is végigvinnem, viszont mikor a lányhoz lépek, teljesen lefagyok. Nem az időjárás és az évszak miatt, belül melegség tölt el és örülök, hogy újra láthatom őt, még ha nem is tudok egyből megszólalni. Sokáig csupán nézem arcát, mosolygok rá, de a nevén kívül nem tudok többet kinyögni. Megváltozott és mégis mintha mi sem változott volna, legalábbis szeretném ezt hinni és bízok abban, hogy a barátságunk sem múlt el az évekkel együtt. Az arca nőiesedett, ám szemei ugyanolyan gyémántok, mint voltak. Megölelem, magamhoz szorítom a lányt finoman, de egyben erőteljesen. Arcomat szőke tincseibe temetem, mialatt ő is hasonlóképpen cselekszik. Látom rajta a meglepettséget, amit teljes mértékben megértek, én jól tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, mégis meghatódott vagyok. Nem kapkodok el semmit, régen tán szokásom volt, de ezt remélem, hogy sikerült kinőnöm, persze nem biztos. Lehet időnként még meggondolatlanul gyorsan cselekszem, de ezt a percet nem rontom el. Hallom a nevemet és aztán a vádló kérdését is, ami teljesen jogos, igaz előtte már megsúgtam neki, hogy szándékosan nem szóltam az érkezésemről. Kissé megijedek, talán rossz döntést hoztam anno, ez majd kiderül hamarosan. Mindenesetre én bízok abban, hogy minden rendben lesz és nem fog haragudni rám sokáig. Hozzá hasonlóan könnyektől nedves csillogó szemekkel tekintek vissza rá, amikor engedünk az ölelésből. Elmosolyodok, ő pedig csúnyán néz rám.
- Csak az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy mikor jövök vissza és nem rajtam múlt elsősorban. Gondoltam, ha már ennyire képlékeny a helyzet, akkor előnyömre fordítom és meglepetést szerzek neked. Ne haragudj, én csak jót akartam - vallom be őszintén és ennél jobb és megbízhatóbb magyarázatot nem tudok neki szolgáltatni. Ha nem tetszik Izának az ok, akkor valóban mérges lehet rám. Hiába, magamra nem is gondoltam, végig azon járt csupán az eszem, hogy mi lenne jó a barátnőmnek és szegénynek esélyt sem hagytam, hogy hasonlókan cselekedjen. Lesütöm szemeimet megbánóan, majd visszaemelem rá. Leülök mellé a padra és továbbra sem sietek semmivel. Elbambulok kissé a tájon, avagy éppen a barátnőmön mialatt hallgatom őt, bízva abban, hogy megérti. Aztán lassan ideje átadni a meglepetést.
- Öhm, hoztam engesztelésképpen neked valami. Vagyis inkább valamiket - mondom és egyből javítom is ki a nyelvbotlást egy hatalmas mosollyal az arcomon és közben átnyújtom a két nagy lufit. Bár már sejthette, hiszen eddig sem tudtam rejtegetni őket, végig ott lebegtek a fejem fölött és a kék kviddicses fehér tigrisből is virított a szándékom. De sebaj, attól még meglepi tőlem neki, ennyi. Természetesen a másik lufiról, a feliratos csillagról sem lehet megfeledkezni, mégis csak ő a legjobb barátom, nélküle lehet elveszett lennék itt Magyarországon. Figyelem a reakcióját szüntelen mosollyal, azonban arcomon már inkább a meghittség bontakozik ki. Sok szép emlék fűz hozzá és annyira vártam már ezt a találkozást, végre újra láthatom őt!  
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2017. január 7. 14:28 Ugrás a poszthoz

Bécsi kirándulás - Grace és bárki

Attól, hogy befejeztem a tanulmányaimat és nem járok immáron a Bagolykő tantermei között, még szeretném tartani a kapcsolatot az egykori házammal, amibe én is tartoztam. Néhány ismerősömről tudok, hogy még levitások, többnyire mestertanoncként, így gondoltam, találkozni kéne velük és a jelenlegi hupikék törpikékkel. Grace említette, hogy lesz egy kirándulás egyenesen Bécsbe a karácsonyi vásárra és azt is megsúgta, hogy a végzett diákok is részt vehetnek rajta. Ennél jobb alkalmat nem is találhattam volna, ezért az utolsó pillanatban jelentkeztem, hogy én is jönnék.
Amint megérkezik mindenki a gyülekezőhelyre, rájövök, hogy gyakorlatilag senkit sem ismerek. Idegen arcok vannak végig körülöttem, de végül is nem baj, Grace itt van velem, majd az ő nyakában fogok csimpaszkodni egész idő alatt. Természetesen nem, vagyok annyira talpraesett és beszédes, hogy ne okozzon gondot az ismerkedés. Elindulunk be a vásárrészhez és mindenki elkezd nagyban nézelődni. Lehet meg kéne határoznom egy bizonyos összeget, hogy mennyit költhetek el a vásárban, noha nem vagyok jártas az itteni árviszonyokban. Sok jópofa pult mellett haladunk el, melyek mind megmosolyogtatnak. Próbálok haladni a tömeggel - mármint a levitás tömeggel -, de még szoknom kell az idegen arcokat, nem könnyű számomra még beazonosítani, hogy ki van velem és ki nem. Egy biztos pont van: ő pedig Grace. A lány - bocsánat, a nő mellett bandukolok, amikor meglátom a puncsos bódét. Már nagyon rég ittam olyan italt, Seoulban nem nézelődtem eziránt, a Bogolyfalvi vásárban pedig nem álltam meg inni egy bögrével, mert szorított az idő. Most viszont megfelelő az alkalom, nyilván nem is szeretném kihagyni a élményt.
- Grace! Puncs, most! - kiáltok fel, persze nem parancsolóan, hanem lelkesen. Ismerem már... hát úgy elég régóta és bízok benne, hogy nem veszi rossz néven a visszautasíthatatlan ajánlatot. Ő ilyen tekintetben olyan, mint én, biztos vagyok benne, hogyha most nem kívánja a meleg italt, azt meg fogja mondani, vagy csak egyszerűen nem vesz. Azonban én mindenképpen szeretnék inni és be is állok a szép hosszú sorba. Láttam már hosszabbat is, talán van még puncsos és forralt boros bódé a vásár egy másik szegletében is, ezért megoszlanak a vásárlók, mindazonáltal az biztos, hogy lemaradunk a bolytól. Amint megkapom az angyali áldást, óvatosan belekóstolok. Nagyon finom, mint ahogy az szokott lenni, de ezúttal is sikeresen leforrázom a nyelvem. Leiszom azért a tetejét, mert nem örülnék neki, ha kiömlene míg sétálunk, majd Gracere mosolygok egyértelmű utalást adva, hogy mit gondolok az ízéről. Már nem is fázok annyira, felmelegít az ital és ez jó érzéssel tölt el. A levitások után nézek és látom, hogy bizony rendesen eltávolodtunk tőlük. Nem tudom, mennyire szigorúak itt a feltételek, de Berci bá kérte, hogy maradjunk együtt, legalábbis kezdetekben, ezért nem nekem kéne rendet bontanom és szabályt szegnem, ha már voltak olyan aranyosak, hogy engem is befogadtak. Remélem a puncs ivás nem ütközik szabályba, hiszen ez egy tradicionális téli ünnepi ital.
- Menjünk, mielőtt keresnének - javaslom a barátnőmnek, aztán amennyiben nincs ellenvetése, megindulunk a többiek után. Nem veszítettük el őket nagyon, így hamar utolérjük őket és közben még nézelődni is tudunk. Szememmel megkeresem a tanárkísérőnket, megvan, szóval jó csapathoz állunk be, bár feltételezem, hogy Grace úgyis riadóztatna, hogy valami nem lenne rendben. Vagy nem? Ahogy ismerem magunkat, tudunk mi jó kis mulatságokba keveredni, de ezúttal tényleg megpróbálok egy tündér lenni.  
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2017. január 25. 14:18 Ugrás a poszthoz

Bécsi kirándulás - Grace és bárki

Azt hiszem, nem csak nézelődni jöttünk ide, vagyis gondolom, mivel egy vásárra többnyire azért mennek az emberkék, hogy vegyenek egy-két apróságot. Nekem sem érdekem üres kézzel hazamennem, feltételezhetőleg JiByung ki is akadna, ha nem vennék valamit neki Bécsből, úgyhogy ez még előttem áll. Viszont én élvezni szeretném a levitás utat és elsősorban fogyasztható termékeket vennék, mint italt és finomságokat. Nem mintha akkora evő lennék, de a hidegben jól esik az ilyesmi. Talán ez vezérel akkor is, amikor felkiáltok és Gracenek szinte parancsolom, hogy menjünk puncsozni. Nagyon rég ittam már az italt, ezért is örülök, hogy barátnőmnek sincs ellenére és pontosan úgy érti a határozott szavakat, ahogy én szánom őket. Beállunk a sorba és kis várakozás után megkapjuk a téli kedvencemet a bögrével együtt. Kesztyűs kezemmel szorongatom a szépséget és próbálok belőle inni, ami még megy, viszont azt nem tudom elkerülni, hogy ne forrázzam le a nyelvem. Okos Dasha, már megint elhamarkodott vagy! Az ízét persze még így is érzem, amit egyértelműen jelzek Grace felé is: elmosolyodom vele együtt. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek vele, már nagyon hiányzott nekem a csajszi. Szavai is lelkesítenek, noha ez most úgy hangzott tőle, mintha nem akarta volna és annyira kényszerítenem kellett őt. Tudom, hogy hogyan érti és örülök, hogy elégedett, nekem is jól esik a puncs.
Amíg sorban állunk, bár gyorsan halad, mégis elveszítjük a csoportot. Én nem különösebben ijedek meg, mert úgyis itt a vásáron vannak, akkor meg minek egy helyen tömörülni, de tudom, hogy a házvezető külön kérte, hogy maradjunk együtt és nem én akarok lenni az, aki törtvényt, vagyis szabályt szeg. Természetesen Grace-szel mindig jó kislányok vagyunk, mi sosem csinálunk semmi őrültséget. Na de most tényleg nem kéne rossz példát mutatni, a barátnőm is beleegyezik, hogy érjük utol a csapatot, ezért megindulunk az általunk feltételezett irányba, ami mint utólag kiderül, jó útvonal. Grace előbb ismeri fel őket, de én sem megyek el a megfelelő személyek mellett. Berci bácsi tűnik fel először, mint biztos személy és ha jól látom, ő is épp az elcsatangolt diákokat keresi. Nos, mi megvolnánk. Iszok megint a bögrémből, már nem annyira forró és így gyorsabban csúszik az ital.
- Jól, mondjuk kicsit most futkosósak a napjaim, mivel még nem sikerült teljesen beköltöznünk és folyton mászkálok a boltba, az egyetem is sok újdonságot rejt, amit meg kell szoknom és hát tudod, hogy hirtelen mindenkivel akarok találkozni, mert mind nagyon hiányoztatok. De boldog vagyok, hogy sikerült elhatározom magam és visszajönni ide, nem is egyedül - mesélem a kérdésére és nem is szeretnék semmit kihagyni, amiről ne illene tudnia. Talán egy-két témát jobban is kifejthetnék, de jó ez így, ha valamire felcsillan a szeme, úgyis rákérdez, ismerem már annyira, ő sem az a típus, aki félne megérdeklődni bármit is.
- Na de mesélj ám te is! Hogy teltek a napjaid, éveid? Hogy van az én kedvenc babám? - támadom le nem egy kérdéssel és csak reménykedni tudok, hogy nem térek rossz vizekre. A csapat közelében haladunk és közben azért nézelődünk is. Még nem látok semmi érdekeset, aminek esetleg JiByung örülne, de nagyon rajta vagyok az ügyön. A barátnőm szavaira figyelek elsősorban, persze ha netán valaki csatlakozik hozzánk, szívesen fogadjuk.    
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dasha Fresmoon összes RPG hozzászólása (159 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] Fel