33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tenshi Szivárványpóni Dasha összes RPG hozzászólása (159 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Le
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 8. 17:14 Ugrás a poszthoz

Bálint
(발린트)


A kérdéseim feltevése után láttam csak, hogy elkezdett enni. Most biztos nagyon udvariatlannak néz. Intett, hogy várjak egy kicsit, míg lenyeli a falatot.
-Ó, ne haragudj.
-Mondtam neki és haraptam megint egyet a sütiből. Majd elkezdett mesélni magáról. Megtudtam, hogy ő félig magyar származású. Akkor ő szerencsésebb helyzetben van mint én. Említette továbbá azt is, hogy Szöulban járt suliba és, hogy ott derült ki, hogy varázsló. Kíváncsian figyeltem őt, mert tényleg érdekelt a múltja. Mikor befejezte visszakérdezett. Nem tudtam eldönteni, hogy csak udvariasságból vagy azért tette mert őt is érdekelte az én múltam. Elkezdtem hát én is mesélni magamról.
-Én Szöulban születtem. - Kezdtem el. - Kiskoromban elvesztettem a szüleimet, - néhány néma másodperc - én és az ikertestvérem új szülőkhöz kerültünk. Az új apám szintén koreai, az új anyám viszont amerikai. Pár évre kimentünk San-Francisco-ba, hogy anyanyelvi szinten elsajátítsam az angol nyelvet. - Elgondolkoztam, hogy még mit mondhatnék magamról - Én aranyvérű családból származom, sajnos nekem nem volt meg az a szép pillanat, amikor rájöttem, hogy varázsló vagyok. Sajnos.
-Megláttam egy sütit, amit már nagyon régen ettem. Az egyik kedvenceim közé tartozott. Nem volt elérhető távolságban ezért inkább még folytattam magam történetét.
- Amikor megkaptam a beiratkozási levelet az iskolától nagyon örültem és elkezdtem a nyelvet megtanulni. A családnak van egy nagyon jó magyar barátja és ő tanított engem. - Szerintem egész jól megy már, bár még vannak bőven hibáim.
Közeben láttam, hogy még eszik ezért inkább nem akartam kérdezgetni. Folytattam tovább.
- Én nagyon szerettem Szöulban élni. Mi Dobong gu-ban laktunk, ami egy viszonylag csöndesebb rész. Te merre laktál?
-Kérdeztem tőle kíváncsian. Ki tudja, a végén kiderül, hogy egész közel voltunk egymáshoz. Persze tudtam jól, hogy ennek kicsit az esélye.
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 10. 17:56 Ugrás a poszthoz

Bálint
(발린트)


Elmondta, hogy szerinte nem is volt olyan jó pillanat, amikor kiderült, hogy varázsló. Félt attól, hogy kiderül, hogy valami tévedés történt. Teljesen meg tudtam érteni, hisz én magam is sokszor tartok az ilyenektől. Mondta, hogy meséljem tovább. Én folytattam is.
-Tudom nem látszik rajtam, mivel eléggé nőiesen öltözködöm, de nagyon szeretek sportolni. A harcművészetek állnak hozzám legközelebb.
-Mondtam neki és eszembe jutott valami, amit meg akarok kérdezni tőle.
-Tudsz Taekwondozni? -Tettem fel a kérdést jókedvűen. Aztán elmeséltem, hogy hogy tanultam meg a magyar nyelvet.
-Igazság szerint sokat tartózkodtam Magyarországon és bemutatkozni már kiskoromban is tudtam. Mindig is érdekelt a nyelv, annak ellenére, hogy tudtam, hogy nagyon nehéz. Úgy gondoltam a magyarokra, mint távoli rokonainkra. Amikor levelet kaptam az iskolától már a nyelv alapjait tudtam.
-Megjegyezte, hogy jó nyelvérzékem lehet. Elmosolyodtam, de legbelül nem teljesen értettem vele egyet. Vagyis talán azért éreztem ezt, mert tudtam magamról, hogy nem szeretek szavakat tanulni.
-Hát szerintem csak azért megy már ennyire a magyar, mert rá vagyok kényszerítve, hogy ezen a nyelven beszéljek. Ha más ország iskolájában tanulnám, akkor biztos, hogy béna lennék.
-Megtudtam, hogy Gangnam-gu-ban élt és nagyot röhögtem a  Gangnam style hallatán, de nekem természetesen nem Psy ugrott be először.
-Nem volt túl zsúfolt és zajos a belváros? Félre ne értsd, nagyon szeretek arrafelé járkálni, csak tudom magamról, hogy én ott nem tudnék lakni.
-Gyönyörű egy rész az biztos! Az egyik legmodernebb kerülete Seoul-nak, bár én inkább a csendesebb helyeket kedvelem, mint lakhely. Majd rátértem a Gangnam style témára.
-Én sem hangoztatnám. Az a fura, hogy Amerikában és Európában nagyon  nagy sláger, de Koreában valamiért nem. Díjátadókon is alig említették, ami azért fura, mert például a MAMA zenei díjátadón még a kis sztárokat is megemlítik.
-Azt nem tudom, hogy varázslók között mennyire népszerű. Nem nagyon beszélgettem erről senkivel. Közben látom, hogy befejezte az evést.
-Milyen ételeket szeretsz? -Kérdeztem meg, miközben elővettem a pálcámat, és egy varázslattal magamhoz csalogattam a már régebben kinézett sütit. Messze volt, de nem szerettem volna felállni, nem akartam elmenni Bálint mellől.
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 10. 18:47 Ugrás a poszthoz

♦ Cukikommandó ♦


O-ó. Már nagyon mérges lehet. Én csak ülök a helyemen ölbe tett kézzel és figyelem, hogy mennyire szenved. Láthatóan ideges. Nem tudom, hogy miért, de én viccesnek találtam a szituációt. Csak nevettem és nevettem, egy szót sem szóltam. A nevetésemet Keiko reakciója szakította meg. Láttam, hogy felugrik és elkapja a távozni készülő fiút. Azt már nem! Nem menekülhet. Senki sem hagyhat csak így itt minket. Mi cukik vagyunk! Láttam, hogy egy lökés hatására a bögre megbillen és a földön landol. Nem mertem odanézni, amint észrevettem, hogy esni készül én behunytam a szemem, a fülemet igyekeztem befogni a kezemmel és behúztam a fejem. Amikor kinyitottam a szemem a bögre széttörve hevert a földön és az ital folydogált mindenfelé. Amikor már sikerült felfognom, hogy mi is történt folytattam a röhögést.
-Hupszi. Ez eltört. - Mondtam aranyosan és ártatlanul. Tudtam, hogy ezután már tényleg el fogja hagyni a konyhát, jobban mondva elmenekül tőlünk. Furcsán és érdeklődve nézek rá Csillámhercegnőre, aki látszólag hagyni akarta hagy menjen. Felálltam a székből és elálltam a menekülési útvonalat. Lehet, hogy ő hagyja, de én nem! Olyan rossz érzés valakit boldogtalannak látni. Úgy döntöttem gondoskodni fogok róla, hogy ő is boldog és aranyos legyen mint mi.
Egyenesen a fiú szemébe néztem és gonosz mosolyt festettem az arcomra.
- Te nagyon ideges vagy. Ne légy hát ideges. Légy cuki, mint mi.
- Egy gyors mozdulattal odalépek hozzá és a mérges, dühtől teli arcára nyomok egy lágy kis puszit. Azt sejtettem, hogy nem számít erre a lépésemre. Bár miért is számított volna. A puszi után mosolygok rá és ismét hozzászólok.
- Cukinak lenni jó. Rózsaszínben látni a világot jó. Szerinted is?
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 17. 20:25 Ugrás a poszthoz

Bálint
(발린트)


Megtudtam, hogy nem taekwondozik, de sokszor kosarazik és fut. Elmosolyodtam, mert a kosarazás szintén közel áll hozzám.
- Én is szeretek kosarazni. Amerikában sokszor játszottam az ottani barátaimmal.
- Mondtam neki végig mosolyogva a kellemes emlékektől. Annyira jó volt San Franciscoban a tengerparton röplabdázni, kosarazni vagy éppen fürödni az óceánban. Nagyon szerettem ott lenni, de egy idő után már hiányoltam Koreát.
Gangnam-gu az egyik legismertebb fővárosi hely. Rengeteg turista van arrafelé, igazi belvárosi hangulata van ott. Bálintot meg tudtam érteni, bár jobban ismerem az ellenkezőjét. Sokan a város nyugodtabb helyein laknak és bejárnak a belvárosba nappal. Ő meg pont fordítva.
Teljesen igaza volt, PSY tényleg tudta, hogy mit csinál. Nehéz belátni, de sikerrel is járt, hisz most is róla beszélünk. De nem akartam róla többet beszélni, a témát szerintem kiveséztük.
Beleharaptam a sütimbe míg ő elmondta, hogy mit szeret enni. A kedvenc ételére felcsillant a szemem. A 떡볶이 ételt a nagymamám csinálta a legjobban a családunkban. Mindig kértük őt, hogy főzzön nekünk ilyet amikor nála voltunk.
- Azt én is nagyon szeretem. – mondtam két süti falat között. Nem ehet pattogatott kukoricát. Na, erre kíváncsi lettem. Általában akkor tilos enni egy ételt, ha az illető fogyókúrán van, vagy ha az étel megbetegíti őt. Mivel nagyon jól néz ki, gondoltam az utóbbi helyzet van nála.
-Hogy hogy nem ehetsz pattogatott kukoricát? – Kérdeztem meg.  A válasza után én is válaszoltam az ő kérdésére.
-Hát én sokfajta ételt szeretek bár talán egy kicsit válogatós vagyok. Az ikertesómmal ellentétben én nagyon édesszájú vagyok. Imádom a pudingokat és az egyéb csokikat.
Tenshi Szivárványpóni Dasha
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 19. 10:10 Ugrás a poszthoz

Bálint
(발린트)


Sajnos itt tényleg nincs túl sok lehetőség kosarazni, bár ha nagyon erőlködnénk, akkor meg tudnánk oldani. Csak egy kis hókuszpókusz kell hozzá. Lehet, hogy mugli sport, de ez engem sosem érdekelt. Én mindig is azt csináltam, azt játszottam amit akartam, nem érdekelt más véleménye. Ha jól érzem magam, akkor tőlem mindenki szidhat, nem figyelek rájuk.
-Kár. Pedig elmehettünk volna dobálgatni. - Azért mondtam neki pozitívan.
Érdeklődött, hogy milyen ételeket szeretek még. Egy kicsit elgondolkoztam, majd válaszoltam a kérdésére.
-Hát az ételek közül a kedvencem a 김치. Nagyon egészséges és finom.
-Annak ellenére, hogy édesszájú vagyok, viszonylag egészségesen étkezem. A pudingokat leszámítva. Kell is mert sportoló vagyok. A taekwondomesterem nagyon szigorúan vesz mindent.
Megtudtam, hogy cukorbeteg. Az egyik legjobb barátnőm is cukorbeteg, meg tudom érteni a helyzetét. Nem lehet könnyű, bár egy idő után el lehet fogadni.
-Te szereted a 김치-t?
Az ikertestvéremről kérdez. Jogos a kérdés mert miért ne lenne ő itt, ha én is ide járok.
-Ő nem jár ide. Bár lehet, hogy majd ő is fog, még nem tudjuk biztosan.
-Tényleg kérdéses még a helyzet. Még ő sem tudja eldönteni, hogy akar-e itt tanulni. Mindig én vagyok az aki bevállalósabb, én kitaposom az utat, ő meg ha tetszik neki, akkor követ.
-Amúgy a neve Victoria.
-Nem bírtam nem megkérdezni, hogy neki van-e testvére. Már tett rá utalást is, de nem beszélt még róla.
-És neked van testvéred?  
Dasha Szivárványpóni Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 25. 16:30 Ugrás a poszthoz

Bálint
(발린트)


Persze, hogy benne lennék. -Válaszoltam neki határozottan. - Imádok sportolni.
Mondhatni a megszállottja vagyok. Bár a kedvencem a küzdősportok, de szeretek én mindent. Különösen kosarazni, korcsolyázni és repülni. Utóbbit a testvéremmel szoktam. Vagy fogócskázunk, vagy akrobatikus dolgokat csinálunk. Lehet megártott a sok cirkuszba járás. Időnként még szoktunk versenyezni is, hogy megtudjuk, hogy melyikőnk a gyorsabb. Magyarán nem unatkoztunk soha.
-Victoria a Herzberg Mágusiskolába jár jelenleg, de gondolkodik, hogy átjön ide. Attól függ, hogy én mit mondok neki erről a helyről. Ha nekem tetszik, akkor nagy valószínűséggel átjön. Ha viszont nekem nem tetszik ez az iskola, akkor ő marad ott, hisz ő szeret ott lenni. Csak így nagyon távol vagyunk egymástól és keveset tudunk találkozni.
-Már nagyon hiányzunk egymásnak, de gondoltuk, hogy így lesz. Kell is, ez a kis szünet kettőn között. Lehet, hogy ikertestvérek vagyunk, de attól még nem lehetünk összenőve.
-A koreai neve Son Jung.
-Megtudtam, hogy két húga van. Elmosolyodtam, talán egy kicsit nevettem is.
-Szóval te is olyan vagy mint a bátyám. Neki is két húga van.
-Szegény bátyámat annyira sajnálom már, mert sokszor neki kellett vigyázni ránk és hát én és SonJung eléggé rosszcsontok vagyunk együtt. Közben láttam, hogy befejezte az evést. Én is már megettem mindent ami a tányéromon volt.
-Szerintem lassan én is megyek. Megírom a választ a húgomnak mert már tűkön ülhet.
-Elővettem a levelet, ezzel mutatva, hogy miről is van szó. Sokszor húgomnak szólítom, mert ez rövid és hát tényleg én vagyok az idősebb, igaz csak 2 perccel.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Sütibaba Black, 2014. április 27. 13:40
Dasha Szivárványpóni Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. május 4. 10:19 Ugrás a poszthoz

Gwen

Ruha
Zsákbamacska: 18

A május a kedvenc hónapom. Már majdnem nyár, de még nincs füllesztő meleg, a virágok csodaszépek, arról nem is beszélve, hogy a szülinapom is ebben a hónapban van. Igaz, az kicsit arrébb van még. A hónap első napján nincs suli. Lehet ennél jobb?  Amikor meghallottam, hogy majális lesz lázba jöttem és már alig vártam, hogy eljöjjön ez a nap. Az egyik órán Gwennel megbeszéltük, hogy együtt megyünk.
Körülbelül egy óráig tartott, mire eldöntöttem, hogy mit veszek fel. Végül egy kényelmes göncre jutott a választás. Vegyek fel kiegészítőket is? Ááá hülyeség, sosem szoktam a bokaláncomon kívül mást felvenni. Tanakodtam még a szobámban magammal. A hajamat is csak kiengedve hagytam. Gondoltam úgy sem lesz nagy meleg.
Na, végre elindultam. Nem tudom, hogy minek siettem, mert nem vagyok elkésve. A megbeszélt időpont előtt nagyjából negyed órával értem a találkozásra kijelölt helyre. Körülnéztem. Minden fényes és színes. A zene szólt és az emberek nevetgéltek. A nézelődés közepette megláttam a zsákbamacskás bódét. Odamentem hozzá, mert már rég vettem zsákbamacskát. Most kedvet kaptam megint.
- Jó napot! Egy zsákbamacskát szeretnék. A 18-as számút. – Mondom mosolyogva a középkorú hölgynek. - Ja és egy nyalókát is. – Kifizetem, majd átveszem cuccokat. A nyalókát a számba tettem, a zsákbamacskát pedig a táskámba. Majd kérőbb megnézem, hogy mit kaptam.
Visszasétáltam a megbeszélt helyre, reméltem, hogy Gwen még nincs ott. Nem akartam, hogy elkerüljük egymást. Nem is kellett sokat várnom, megláttam a barátnőmet közeledni. Integetni kezdtem mosolyogva, majd mikor már közelebb ért köszöntem is neki.
- Sziaaa!  
Dasha Szivárványpóni Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. május 4. 15:34 Ugrás a poszthoz

Bálint
(발린트)

Záró!

Lehet, hogy zokon vette, hogy eddig nem említettem meg a bátyámat? Remélem, hogy nem mert én nem akartam megbántani.
Mesélt egy kicsit a húgairól. Kettő van neki, az egyik 16, a másik tíz évvel kevesebb. Amikor a nevüket említi elmosolyodtam mert van egy barátnőm itt Magyarországon, akit szintén Boginak hívnak. Még a Balatonon ismerkedtünk meg az egyik nyáron. Neki van egy nővére, akit Virágnak hívnak. Bár közöttük csak két év van, azért déjà vu volt hallani a két nevet együtt, egymás után.
Mindkettőnknek menni kellett, nekem még dolgom volt, méghozzá a Victoriatól kapott levélre kellene válaszolnom. Megszokta, hogy rögtön visszaírok neki, remélem, hogy nem kezdett el idegeskedni.
-Szia! Örülök, hogy találkoztunk. -Köszöntem el Bálinttól.
Befordultam az asztalhoz, immáron egyedül. Bálint elment. A teremben is egyre kevesebben voltak. Elővettem egy tollat és megírtam a választ. Amikor kész voltam intettem a baglyomnak és a csőrébe adtam a levelet. A madár felröppent és már suhant is az ikertestvérem felé.
Nekem is mennem kellene. Nagyon kérőre jár. A tányéromról már megettem mindent, így azzal nem kellett foglalkoznom. Elindultam vissza az Álomkuckónak keresztelt szobába. Amikor odaértem, még benyitottam Iz szobájába, hogy megnézzem ott van-e. Nagyon halkan tettem, nehogy felébresszem, de láttam, hogy még nincs ott. Aggódtam érte, nem tagadom. Aztán átmentem az én részlegembe. Átöltöztem majd bebújtam az ágyba. Jó éjt!
Dasha Szivárványpóni Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. május 6. 09:21 Ugrás a poszthoz

Gwen

Nem telt el sok idő míg megláttam őt közeledni. Amikor ő is észrevett engem elkezdet szaladni felém. Biztos látta, hogy teszem el a zsákbamacskám mert miután köszönt rögtön erről érdeklődött.
-Igen, ez zsákbacica. - Helyeseltem neki.
Elkezdett húzni a bódé felé, bár igazából nem is kellett noszogatnia mert szívesen mentem én magamtól is. A bódéhoz érve Gwen választott egy zsákbamacskát. Ha jól tudom a 20-as számút kérte. Már éppen akartam javasolni, hogy vegyen nyalókát is mert tényleg finom, amikor ő szólt a néninek, hogy még plusz öt nyalókát kér. Ez a lány aztán tényleg szereti.
-Látom, nem csaaa.. - Kezdtem el a mondatot, de ő már futott is a következő bódéhoz, a vattacukroshoz. Én követtem őt jókedvvel, legalább nem az van, hogy egy helyben állunk és tanakodunk, hogy mit tegyünk. Itt is öt darab édességet kért. Nem tagadom, néztem nagyot, de örültem mert végre nem csak én vagyok édesszájú. Elgondolkoztam, hogy vegye-e én is, de aztán úgy döntöttem, hogy nem, mert már a nyalóka volt a számban. Majd később visszajövök.
-Ne hozzak párat? - Kérdeztem meg mert nem tudtam elképzelni, hogy hogy fogja cipelni a sok vattacukrot. Elvettem tőle kettőt.
Körbenéztünk és azon tanakodtunk, hogy merre induljunk el, mit nézzünk meg, próbáljunk ki először. Mondta, hogy válasszak én. Hmmm. Olyan sok jó minden van itt.
-Én szívesen felülnék a körhitára, de elnézve, hogy mennyi cuccunk van, előbb együk meg őket és csak utána. Addig keressünk valami nyugodtabbat.
- Ő az arcfestést vettette fel. Ez nem is rossz ötlet.
- De, menjünk. - Válaszoltam neki mosolyogva.
Elindultunk az arcfestőhöz. Fogalmam sem volt, hogy mit kérjek az arcomra. Megkérdeztem Gwent, hogy neki van-e valami ötlete.
-Te mit fogsz kérni?
-Amikor odaértünk a körhinta mellé, az arcfestős helyre köszöntünk, majd megnéztük a mintákat. Nekem nagyon megtetszett az egyik. Rámutattam és mondtam az egyik művésznek, hogy én ilyet szeretnék. Mosolyogva néztem Gwenre.
-Én választottam. Te? Melyikőnk kezdjen?
Dasha Szivárványpóni Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. május 10. 11:23 Ugrás a poszthoz

Gwen

Az arcfestőnél voltunk. Először én ülhettem bele a székbe. Leültem és az arcfestő már készítette is a színeket. Kicsit csikizett ahogy először az arcomhoz érintette az ecsetet, de idővel megszoktam. Gyorsan felfestette rám az alakzatot, mondjuk nem volt túl bonyolult, hisz csak csíkokból áll. Amikor kész lettem megköszöntem és a helyemre engedtem Gwent is. Még mindig a vattacukrokat fogtam. Annyira jó illatuk volt.
- Megehetem az egyik cukrot? - Kérdeztem tőle. Majd veszek neki másikat, de most nincs kedvem visszamenni a bolthoz.
Úgy terveztem, hogy majd egyszerre fizetjük ki az arcfestést. Gwen egy farkasos mintát kért. Mellette álltam míg festették. Időnként elnevette magát valószínűleg mert csikis volt. Amikor ő is kész lett készültünk, hogy fizessünk. Magam elé engedtem, ami súlyos hiba volt. Ő kifizette az én részemet is.
- Köszi, de nem kellett volna az enyémet is fizetned. - Úgy voltam vele, hogy majd mást én fizetek neki.
A körhintához mentünk. Gwen felszállt egy pónira én meg egy autóra. Elindultunk nem túl gyors, de nyugtató. Bár én a nagy, gyors körhintára gondoltam amikor említettem neki, de ez sem baj.
A következő játék a céllövölde lett. Gwen úgy rohant előre, hogy alig bírtam követni. Mire én is odaértem a céllövöldéhez ő már meg is vette a labdákat. Nyolcat vett, ebből négyet nekem adott. Csúnyán nézve rá veszem el a labdákat, jelezve neki, hogy nem tetszik, hogy mindent ő fizet. Hátraléptem pár lépést amíg ő dobott, aztán helyet cseréltünk. Jól rákoncentráltam a dobásokra. Mindig szeretem az ilyen megmérettetéseket. Én is végeztem a dobálással. Gwenre nézek, de ő már nem volt mögöttem. Gyorsan körbenézek és látom, hogy az egyik pad felé megy. Elköszönök a céllövölde embereitől és rohanok Gewn felé. Leülök mellé a padra. Kérdezi, hogy ne bontsuk-e ki a zsákbamacskákat.
- Bontsd ki nyugodtan, én majd később fogom. - Úgy terveztem, hogy majd csak a nap vége felé nyitom ki, hogy akkorra is maradjon valami izgalom. Ő kibontotta a sajátját. Egy kupát kapott. Már hallottam az ilyenekről. Gwen azt kéri tőlem, hogy kívánjak.
- Nem kívánok, ez a te ajándékod. Te kívánj valamit. - Mondom neki határozottan de barátságosan. Miután kívánt valamit nem tudtam nem hallgatni a témáról.
- Figyelj, köszönöm hogy ennyit fizettél, de a többit már én szeretném. - Nem szeretek tartozni embereknek. Sose szoktam mások pénzét költeni. Mindig is úgy nevelkedtem, hogy ne szoruljak rá másokra.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. május 25. 16:51 Ugrás a poszthoz

Gwen

Amikor meghallottam, hogy két csokisfagyit kívánt a zsákbamacskás ajándékától elmosolyodtam. Nem gondoltam, hogy még emlékszik arra amit az iskolai órán beszélgettünk. Mindenesetre nagyon kedves volt. A kívánság után a fagyi a kezünkben termett.
-Köszönöm, aranyos vagy. - Mondtam neki és elkezdtem enni a fagylaltot.
Meglepődtem, mert nem vártam ilyen könnyű választ arra, hogy ne fizessen mindent helyettem. Látszólag megértette és elfogadta.
Csak néztem, amikor mondta, hogy nem volt eddig sok barátja. Pedig nagyon kedves és beszédes lány. Általában az ilyenek a csapat középpontjában állnak.
-Semmi gond, csak kérlek hagyd, hogy ezek után már én fizessem a magamét. Te nagyon kedves lány vagy és én szeretnék a barátod lenni. De van egy közmondás: Pénzen nem lehet barátot venni.
- Nem is akartam tovább rágódni ezen, a téma túl van tárgyalva.
Megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem valami durvábbra felülni.
- De, ami azt illeti van! - Szeretem az adrenalinban dús játékokat és sportokat. Akkor érzem igazán hogy élek. Gwen rámutatott egy ilyen játékra, amire én elmosolyodtam.
-Gyerünk! - Mondtam neki izgalommal teli hangon.
Éppen ekkor fejeztük be a fagyizást. Felpattantunk a padról és a játékhoz siettünk. Beültünk az egyik "autóba" és nem kellett sokat várnunk, szinte azonnal elkezdődött a menet. A "kocsi" mindenfelé pörgött, kicsit hasonló érzés volt, mint a temetőben a fán. Itt viszont sikítoztak az emberek, még a mellettem ülő Gwen is. Én nem vagyok az a sikítós fajta, de azért látszódott rajtam, hogy élvezem.
A menet végéhez közeledve egyre lassultunk és lassultunk.
- Hú ez jó volt.
- Nagy nehezen kimásztunk a kocsikból. Alig bírtunk lábra állni, annyira el voltunk szédülve. Gwenre néztem.
- Jól vagy? Nem szédültél el nagyon?
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. május 25. 18:07 Ugrás a poszthoz

Gwen

Amikor megkérdeztem tőle, hogy hogy van egyértelmű választ adott. Egy bokorhoz szaladt és kiadta magából azt ami a pörgés közben felgyülemlett. Nos megértem mert tényleg eléggé durva volt. De én élveztem. Kellett már egy kis adrenalin mert már rég volt olyan taekwondós edzésem amin volt ellenfelem. Anélkül meg unalmas, csak erőre tudok gyúrni.
Gwen visszajött a bokortól és kérte, hogy keressünk egy mosdót. Elkezdtem gondolkodni mert emlékeztem hogy valahol én már láttam egyet, de már nem tudtam megmondani, hogy hol.
Elindultunk az egyik irányba. Sok jó játék mellett mentünk el, de nem volt időm és nem is akartam bámészkodni, hisz el tudtam képzelni milyen rossz szájíze lehetett Gwennek. Nem telt el sok idő mire szemben találtuk magunkat az illemhelyiséggel. Gwen beszaladt én pedig kint vártam. Most, hogy volt időm a nézelődni rádöbbentem, hogy bizony megy le a nap. Szuper! Mindig is jobban szeretem az éjszakát mint a nappalt. A fények és lámpák élénkebben és színesebbek lettek.
A nézelődés közepette nem is vettem észre, hogy már kijött a barátnőm.
- Most már jobb ugye? - Mosolygok rá megértő hanggal.
Kérdezi, hogy mi legyen a következő móka. Kicsit elgondolkozok. Gondolkodás közben kiszúrta egy felirat a szemem. "JÓSLÁS". Volt kiírva az előttem lévő sátorra.
- Mi lenne ha betérnénk oda? - Azzal mutattam a jóslássátor irányába.
- Engem nagyon érdekel, hogy mit mondhat.
Elindultunk hát felé. Beléptünk a sátorba.
Jó napot! Vagyis már inkább Jó estét! Köszönök a bent ülő jósnőnek.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 1. 20:10 Ugrás a poszthoz

Levitás bátorságpróba

Bár nagyon nehéz volt, megérte küzdenem, hisz végül sikerült megérintenem a göcsört. Az eredetileg ficánkoló fa egy szempillantás alatt megdermedt. Végre! Egy kis nyugalom. Elengedtem az ágat és leugrottam a földre. Rettenetesen szédültem és nem kellett sok, hogy ne rókázzak egyet. Közbenéztem és a pergamendarabot kerestem. Kieshetett a kezemből amikor eltalált az a nagy ág. Kerestem pár percig, aztán feladtam. Már nem érdekelt. Leültem a földre, de nem vettem le a fáról a szemem. Az úgy viselkedett mintha egy átlagos fűzfa lett volna. Az ágait és leveleit megint csak fújdogálta a szél. Hátradőltem és a fejemet letettem a földre. Kedvem lett volna aludni, de valami fényes jelent meg az ágak között. Fogalmam sem volt, hogy mi az, de kizártak tartottam, hogy felmenjek érte. Soha többé! Nem is kellett türköztetnem magam, ugyanis a kis fényes dolog megmozdult és elröppent a temető közepe felé. Gondoltam ennek köze van a kincshez, ha nem maga az. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről és elindultam utána. Szerencsére a lábaimnak nem esett semmi baja, ellentétben az arcommal és a jobb kezemmel. Az arcom csak kék-zöld foltos, a kezem viszont véres volt. Csúnya vágások tömkelege díszítette.
A zöld tényes dolog egy kriptához vezetett. Az ajtaján és ablakán kiszűrődött az ugyanolyan zöld fény. Siettem felé, amennyire csak tudtam, de megálltam a kripta előtt amikor hirtelen minden fény kialudt és a temető megint csak sötétségbe borult. Kicsit félelmetes volt a látvány. Néztem jobbra-balra. Nem láttam mozgó dolgokat, még hangokat sem hallottam. Szó szerint síri csönd volt a temetőben.
Összeszedtem a bátorságom és benyitottam az ajtón. A koporsót pillantottam meg először, aztán néztem csak az előtte lévő asztalkára. Odamentem hozzá. Öt darab kristályt vettem észre. Nem voltak túl nagyok, de értékesnek tűntek. A számuk alapján gondoltam, hogy mindannyiunknak jut egy-egy. Elvettem a középsőt és megnéztem közelről. Gyönyörű volt. Biztos voltam benne, hogy van valamilyen képessége, haszna is.
Egy hangra felriadtam, és kinéztem a poros ablakon. Kezemben szorítottam a kristályt. Egy embert láttam közeledni. Nagy valószínűséggel közülünk valaki. Előbújt belőlem az ördög. Az ajtó nyitva volt. Elléptem az ablaktól és elbújtam az ajtó lapja mögé.  
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 14. 21:13 Ugrás a poszthoz

Brandon

Sok programomat hajlandó vagyok törölni vagy későbbre tenni, de a reggeli tornát nem. Igaz, nekem ez több mint torna. Muszáj edzetnek lennem, hisz már nincs messze a világbajnokság, ha pedig a mesterem, Kim TaeYang megtudja, hogy elhanyagolom a számomra egyébként legfontosabb dolgot, akkor aztán kapok. Rengeteg dolgom van itt az iskolában, még azt TaeYang megérti, hogy tanulnom kell, de a gyilkos szemeitől, amikor megtudta, hogy benne vagyok a kviddics csapatban, számtalanszor rosszat álmodtam.
Meleg reggelre ébredtem. Már-már ösztönösen kelek fel, megyek a fürdőbe mosakodni, majd veszem fel a jól megszokott taekwondos ruhámat. Előkészítem a normális ruhámat is, hogy amikor visszajövök már azzal ne keljen törődnöm. Néha rendesen elhúzom az edzéseimet. Kiarám még aludt, pedig néha ő is el szokott jönni velem a rétre. Ugrálok párat aztán nekirontok az iskola lápcsőinek. Már csukott szemmel is el tudnék találni a rétre.
Amikor odaérek, leülök a fűbe és behunyom a szemem. Mindig elmondok magamban egy imafélét, ami igazából csak egy félmondat. "Értetek küzdöm". Ezzel gondolok mindenkire, akit szeretek. A szüleimre, a bátyámra, az ikremre és minden egyes hozzám közel álló illetőre. Valamint a végén köszönetet mondok Mesteremnek, Kim TaeYang-nak, amiért mindezeket megtanította nekem. Ezt a szertartásfélét minden edzés előtt elvégzem.
Elkezdek bemelegíteni, ami elsősorban futásból, nyújtásból és szaltókból áll, de persze mindig csinálok valami random dolgot is, bár ma nem. Lementem spárgába és úgy hajoltam hol az egyik, hol a másik lábamhoz. Fontos, hogy hajlékony legyek, mondhatjuk, hogy ez a sport erre épül. Szerencsére nekem nem kell nagyobb gondot fordítanom a nyújtásokra a koreai testemnek köszönhetően, de azért nem árt. Én meg amúgy is maximalista vagyok.
Kicsit furán nézhetek ki a többi diák számára, de nem érdekel. Egyébként már úgyis rengetegen tudják, hogy taekwondozom.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 14. 22:49 Ugrás a poszthoz

Brandon

Melegítés közben felfigyeltem, hogy közeledik felém valaki, de nem törődtem vele, gondoltam elmegy majd, mint ahogy a többiek is. Ügyeltem, hogy ne húzzam meg semmimet sem, meg hát jó lenne nem fejre esni, de a szemem sarkából figyeltem a fiút. Ő is nézett engem, majd közelebb lépett hozzám pár lépéssel. Éppen egy hátraszaltót ugrottam, amikor rám jött a szívroham. Egy aranyos szürke macska volt a lábamnál és majdnem ráugrottam. Szerencsére még az utolsó pillanatban sikerült korrigálnom és a jobb lábfejemet tíz centivel arrébb leraknom. Nagyon szeretem az állatokat, főleg a macskákat. Nekem is van egy ezért el tudtam képzelni, hogy most a gazdája mennyire megijedhetett. Leguggoltam a szőrmókhoz és megsimogattam a buksiját. Te kis rosszcsont, majdnem rádugrottam. Mondtam a cicusnak szokatlanul mély hangon. Kicsit fura is volt, de rögtön kapcsolt az agyam, hogy most nem lány vagyok. Az a fránya éjszaka a konyhában. Persze jól éreztem magam Titanillával, de ha én tudom, hogy ez fog történni már rég ágyban lettem volna. Ennek ellenére egész jól megbarátkoztam a férfi énemmel. Sokszor Dashaként is túl férfiasan viselkedtem, így legalább kiélhetem magam, amíg meg nem találják az ellenszert.  
Míg a macskához beszéltem a gazdája is odaért hozzám. Felálltam és odafordultam a barna hajú sráchoz.
- Hello! – Köszöntem neki rendkívül pasisan, legalábbis próbáltam úgy.
Bemutatkozott, megtudtam, hogy őt Brandon Norrey-nek, a macskáját pedig Ser Karom-nak hívják. Most rajtam a sor.
- Engem – elgondolkoztam. Nem mondhatom, hogy Dashának hívnak, mert még kiröhög, hogy lány nevem van. Gyorsan ki kell találnom egy nevet! – szóval engem HyunJong-nak hívnak. - Ez jutott hirtelen eszembe, de gondoltam, hogy ez a koreai név nem áll nagyon a nyelvére ezért folytattam.
De szólíthatsz nyugodtan Krisznek is, a magyar haverjaim sokszor így becéznek. - Ezzel nyújtottam a jobb kezem kézfogásra. Európában ez a szokás ugyebár, én pedig egyre jobban kezdem megszokni és nem elfelejteni.
Érdeklődött, hogy mit csinálok. A ruhámra pillantottam, aminek hátuljára rá volt írva a nevem, de koreaiul, így szerencsére nem tudta meg az igazi nevem. Gáz is lett volna.
- Most éppen edzek. Pontosabban taekwondozok. Ismered a sportot?
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 15. 12:12 Ugrás a poszthoz

Brandon

Érdeklődik, hogy cserediák vagyok-e vagy nem. Elmosolyodtam, talán egy kicsit lányosan. Reméltem, hogy nem tűnik fel neki. Na most mit válaszoljak neki? Ha cserediáknak mondom magam, akkor egyszer csak el kell tűnnöm a suliból, ami még meg is oldható, amikor visszaváltozom. Azonban nem szeretnék neki ennyit hazudni. Elhatároztam, hogy amikor visszaváltozom elmondom neki az igazat. Lehet, hogy mérges lesz majd rám, de most biztos, hogy hülyének nézne, ha elkezdeném neki hablatyolni, hogy én igazából lány vagyok.
- Én ide járok. Már több mint 7 hónapja a Levita ház diákja vagyok. – Mondtam neki el az igazságot.
Látszólag jobban tetszett neki a Krisz név. Nem is csodálom, a koreai nevek kicsit furák. Legalábbis Európában és a világ többi helyén.
Nem ismeri a taekwondo sportot, de érdekli, hogy milyen is ez. Elkezdtem mesélni róla egy kicsit.
- Hát ez Korea nemzeti sportja. A küzdősportok közé tartozik, de a karatéval ellentétben itt nem az ütéseken van a hangsúly, hanem a rúgásokon. Fontos, hogy fel tudjunk rúgni az emberek fejéig is, ami nagy hajlékonyságot igényel.
- Megkért, hogy mutassak neki pár mozdulatot. Én szó nélkül hátrébb léptem. Szerencsére eléggé be vagyok már melegítve, így nyugodtan végezhetek már komolyabb mozdulatokat. Az első, ami eszembe jutott, az egy 180 fokos rúgás volt. Egy határozott mozdulattal felrúgtam az ég felé. Így!
Ezután elkezdett mesélni magáról, hogy kéne valami mozgás, mert mostanság csak olvasni és macskát hajkurászni szokott.
- Hát nem tudom, hogy mennyire vagy hajlékony, de ezt a sportot azért jó űzni, mert önbizalmat ad. Nem csak akkor, ha beléd köt valaki, hanem mindig. Még a tanulásnál is. Ha tetszik, akkor én szívesen tanítok egy-két dolgot. – Ajánlottam fel a segítségemet.
Érdeklődött a többi sport iránt is, amit errefelé lehet űzni.
- Hát igazából bármit lehet, mivel van egy olyan terem, hogy Kívánságok terme és ott olyan pályát varázsolsz magadnak, amilyet csak szeretnél. Legutóbb a barátnőmmel mentünk el oda korcsolyázni. – Közben mindenféle nyújtásokat végeztem. Mégis csak azért vagyok itt, hogy edzek, de nagyon szívesen beszélgettem közben Brandonnal is.
- De az iskolában nagyon népszerű sport a kviddics is. Itt minden háznak van egy kviddicscsapata és vannak meccsek, amiket megmérkőzhetnek. Mondhatjuk iskolai bajnokságnak is. – Elkezdtem nevetni az utolsó mondatomon. Természetesen nem hagyhattam ki a jól ismert kviddics sportot sem. Meg akartam kérdezni, hogy nem lenne-e kedve belépni, de még azt sem tudtam, hogy melyik házba tartozik.
- Melyik ház tagja vagy? – Kérdeztem meg, miközben felálltam a földről. Ugráltam még párat és hallgattam a válaszát.  
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 15. 14:37 Ugrás a poszthoz

Brandon

Elmondtam neki, hogy a Levita ház diákja vagyok. Nem tudtam eldönteni, hogy a válasza pozitív vagy negatív, de igazából ez nem változtat semmin. Mindenesetre elmondtam, hogy én milyen szemmel nézek a házra.
- Én nem úgy tekintek a Levitára, hogy az okosak háza. Nagyon bírom az ottaniakat és még nem beszéltem velük a tanulásról. - Elgondolkoztam, hogy igazat mondtam-e, de most hirtelen nem jutott eszembe olyan eset amikor az lett volna a téma. - Vagyis nekem nem az jut eszembe a kék színről, hogy tanulás. – Meséltem neki egy kicsit a házról.
Látta, hogy miket csináltam és megkérdezte, hogy nem fájt-e, mire én csak megráztam a fejem, ezzel mutattam neki, hogy nem.
- Hát nekem már nem fáj, de emlékszem, hogy olyan öt éves koromban rendesen szenvedtem, hogy hajlékony legyek. Akkoriban még nagyon fájt. – Mutattam neki egy mozdulatom, ami után ő is felrúgott egyet a levegőbe. Nem volt olyan, mint az enyém, ezt beismerem, de nem volt annyira rossz, mint amennyire ő azt gondolta.
Elmondtam neki minden spotlehetőséget, ami éppen eszembe jutott. Úgy láttam, hogy a kviddics volt a nyerő, bár lehet, hogy csak ezért mert csak azt emeltem ki. Mindenesetre én nagyon örülök, ha éppen egy kviddicsszeretővel találkoztam.
Ő is a Levita ház tagja. Mondta, miközben ugráltam.
- Szuper! Akkor ezentúl sokat fogjuk látni egymást. Elsős vagy ugye? – Még nem láttam az iskolában, ezért bátorkodtam így megkérdezni.
Érdeklődött afelől, hogy bevennék-e a csapatba.
- Amiatt ne aggódj, hogy nem vesznek be. Mindenkit szívesen látnak, én magam is a levita csapat tagja vagyok. – biztattam.
Najó elég az ugrálásgól, ideje taekwondozni! Intettem neki, hogy "egy pillanat, mindjárt visszajövök". Megint csak hátrébb álltam, de most egy hosszabb lépéskombinációra készültem. Lendítettem lábamat és végrehajtottam a következő! mozdulatsort. Amikor végeztem megint a fiú felé fordultam.
- Tudsz repülni? Akarom mondani, repültél már? – Kezdtem el kérdezgetni.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 15. 19:14 Ugrás a poszthoz

Brandon

Hmm, mi jut eszembe a kék színről? Egyértelműen a Levitának keresztelt ház, amibe bekerültem. Nem tudom, hogy volt-e már olyan diák, aki megbánta, hogy odakerült, de én biztos, hogy nem.
- Rögtön a Levita jut eszembe, ha az iskolában vagy az környékén vagyok.  Egyébként meg az óceán. – Mosolygok el a válaszom végére. Bármilyen hihetetlen, nem szeretek ugrálni. Most is csak azért csináltam, hogy melegen tartsam az izmaimat amíg Brandonnal beszélek. De aztán abba is hagytam.
A sejtésem beigazolódott. Tényleg elsős. Az azt jelenti, hogy benne van a pakliban, hogy lesznek közös óráink. Egy-kettő biztos.
Saját bevallása szerint nem nagyon ismeri a kviddics szabályait, illetve a játék menetét, de az mindenképpen pozitív, hogy érdekli maga a sport.
- Emiatt ne aggódj, mi segítünk neked megismerni a szabályokat. Edzhetünk is akkor, amikor ráérsz, én általában mindig kapható vagyok az ilyenekre. Ha kviddicsezni szeretnél, csak szólj és amennyiben van időm jövök. – Bíztattam és lelkesítettem.
A mozdulatsorom után ránéztem. Csillogást vettem észre a szemében. Elnevettem magam.
- Tetszett? – Kérdeztem nevetve, mire ő csak annyit válaszolt, hogy Neki muszáj megtanulnia ezt a sportot. Csak lenne valami hajlékonnyá tévő bűbáj. Nem is tudom, hogy mióta nem láttam még ennyire lelkes arcot a taekwondo iránt. Persze akikkel együtt vagyok edzéseken mindig lelkesek, de hát azok is már több éve űzik Korea küzdősportját.
- Hát én nem ismerek olyan varázsigét, ami hajlékonnyá tenne. Bocsi. – Mondtam neki kissé lehangoltan. Reméltem, hogy azért nem megy el a kedve.
- De ne aggódj, van pár olyan rúgás is, amihez nem kell magasra rúgni. Az ütésekről nem is beszélve.
Felvette a repüléstant, ami nagyon jó. Biztos vagyok benne, hogy lesz pár órája az első meccséig. Úgy senki sem mehet fel a pályára, hogy még életében nem repült.
- Akkor órán majd meg fogod tanulni az alapokat, edzéseken meg majd továbbfejlesztjük a tudásod.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 16. 13:39 Ugrás a poszthoz

Brandon

Kicsit megnyugodni látszott Brandon, amikor említettem, hogy nem csak lehetetlen rúgásokból áll a sport. Felajánlottam, hogy tanítok neki pár mozdulatot. Azonnal megtetszett neki és azt kérte, hogy már most kezdjük el. Megvontam a vállam. Nekem mindegy, én amúgy is edzeni vagyok itt és legalább akkor mozgok is és nem csak beszélek.  
Elgondolkoztam, hogy mit is tudnék megtanítani neki. Igazából butaság így random lépéseket elsajátítania, de mást nem tudok kitalálni. A komolyabb lépésekhez előbb órákra kéne járnia. Mindenesetre elhatároztam, hogy megtanítom neki a Yul-Gok-t.
- Mit szólnál egy formagyakorlathoz? Abban nincsenek extravészes mutatványok. - Közben vártam, hogy lenyugtassa a cicusát. Legszívesebben odamentem volna a szőrmókhoz és elkezdtem volna vele játszani, de az túl lányos lett volna, szóval megállj-t parancsoltam magamnak.
A válasza után, amennyiben igent mondott, eltávolodok tőle és majdnem a rét közepén elkezdem a gyakorlatot.
- Most csak megmutatom, ha megtetszik, akkor megtanítom. – Mondom neki még mielőtt elkezdtem volna. Amikor végeztem a formagyakorlattal!, odamegyek a fiúhoz.
- Ennek a neve Yul-Gok. Hogy tetszett? – Tudtam jól, hogy fölösleges elmondanom a nevét, hisz úgysem mond neki semmit, de bűntudatom lett volna, ha nem tettem volna meg.
- Van kedved megtanulni? Ha nem az sem baj. Az őszinteséget mindig nagyra értékelem. – Kérdeztem és mondtam neki barátságosan.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 16. 15:10 Ugrás a poszthoz

Brandon

Kérdezte, hogy mik azok a hangok, amiket kiadtam. Elgondolkoztam, hogy ezt most, hogy mondjam el neki.
- Hát ezt így szokták csinálni. – Mondtam csak ennyit, mert hosszú lett volna elmesélni.
Bevallotta, hogy nem nagyon jött be neki, amit nagyon értékeltem. Legalább őszinte.
Kérdezgetett, hogy valami másban nem tudnék-e neki segíteni. Felvetette, hogy mi lenne, ha varázsolgatnánk, például párbajszerűen. Már vettem a levegőt, hogy válaszoljak neki, de nem találtam alkalmat, hogy megszólaljak. Az új fiú rendesen nyomta a szöveget. Néztem csak, hogy hogy tud ilyen sok dolgot összehozni egyszerre. Beszélt az aranyhaláról, valamilyen pingvinekről, de igazából nem nagyon fogtam fel. Túl gyors volt ez nekem. Ennyire még nem tudom a magyar nyelvet. Ha koreaiul hadarta volna el, talán megértettem volna.
A végén rájöttem az egész lényegére. Ha jól értelmeztem, akkor azt akarta mondani, hogy ő nem mindig viselkedik így, ahogy most. Csupán nagyon izgatott a változások miatt. Ő elvileg egy csöndes fiú, aki csak általában a könyveket bújja.
Amikor ismét csönd lett elnevettem magam, talán egy kicsit túl hangosan is.
-Woow, te aztán tudsz beszélni. – Szólaltam meg a röhögésem közben. Nem gúnyosan nevettem, csak annyira aranyos volt, ahogy összevissza beszélt. Na de hogy a lényegre térjek.
- Hát tudod én most azért jöttem ki, hogy edzek. Minden nap el szoktam jönni ide, mondhatni ez nekem már egy szakkör. Ha nem muszáj, akkor most inkább ezzel foglalkoznék. – utasítottam el udvariasan.
- De ne értsd félre, nem zavarsz, szívesen beszélgetek veled. – ugráltam párat, majd elfordultam Brandontól és elkezdtem a lábaimat felfelé emelgetni, egyszer az egyiket, aztán a másikat, felváltva. Ezúttal nem rúgtam, csak nyújtottam őket. A felsőtestem sem süllyedt le vízszintesre, maradt rendesen függőleges. Kicsit úgy látszhatott, mintha le akarnám rúgni állásból a saját fejem. Természetesen a sípcsontom érintkezett volna vele és nem a lábfejem, de én addig nem emeltem fel.
- Amúgy - szólaltam meg miközben emelgettem a lábaimat - én nem vagyok az a könyvimádó. Persze szeretek olvasni, de szívesebben jövök ki mondjuk futni. - Meséltem egy kicsit magamról, de nem néztem a fiúra.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 16. 21:05 Ugrás a poszthoz

Brandon

Megértő volt és elfogadta, hogy nekem most más dolgom van. Egy kedves poént is hozzáfűzött még, "majd a macskája taekwondozik". Nevettem egyet aztán komolyabban rákoncentráltam arra, amiért most itt vagyok. Addig ő leült egy fa tövébe és elkezdett játszani a macskájával. Ő is megtalálta azt a fát, amit egyszer én is a múltban. Az egyik reggeli edzésemet hamarabb befejeztem. Egy kis nyugalomra vágytam ezért leültem én is ahhoz a fához. Jó kis hely, nyugtató és még kényelmes is.
Egy varázsigét hallottam. Felkaptam a fejem és a fiúra néztem. A varázslattal kifésülte Ser Karom szőrét. Eltelt pár perc mire beazonosítottam a varázslatot. Régebben ezt én is tudtam, sőt, még alkalmaztam is az egyik kutyámon. Sajnos az évek elfelejtették velem. Jó volt újra hallani, hálás voltam az új barátomnak, hogy felelevenítette bennem.
Eltelhetett vagy negyed óra. Már minden fontos formagyakorlatot átismételtem, már csak egy dolog volt hátra, de azt nem tudtam egyedül megoldani. Brandonra néztem, akiről nem tudtam megállapítani, hogy alszik-e vagy nem. Odamentem hozzá, pontosabban elé. Nem hiszem, hogy észrevett volna.
-Öömm Brandon alszol? – Szóltam hozzá halkan. Ha tényleg alszik, akkor nem is zargatom. Ha viszont nem, akkor megkérdezem, hogy nincs-e kedve segíteni nekem.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 17. 10:04 Ugrás a poszthoz

Brandon

Talán egy kicsit elszenderedett, amikor hozzászóltam. Lehet, nem kellett volna, most biztos haragszik rám. Megkérdezte, hogy miért ébresztettem fel. Válaszoltam volna, de a fegyelmemet, és ahogy láttam Brandonét is a macskája, Ser Karom vonta el. Nyávogás közepette előkerült a kis szőrmók és játékosan elkezdte harapdálni a gazdája kezét. Ez ismerős. Az én Kiarám is szokta, bár az ő fogai már néha fájni is szoktak nekem. Ettől függetlenül én mindig hagyom neki. Lehet azért is ennyire élesek Kiara fogai, mert ő nagyon sokszor vadászik. Napközben, míg én az órákon vagyok mindig kiengedem, hagy szaladgáljon. Az első pár alkalomkor féltem, nehogy elvesszen vagy elkószáljon, de aztán megnyugodtam. Bízok benne. Meg hát megőrülne, ha bent kéne punnyadnia a szobában egész áldott nap.
Megkérdezte, hogy segítsen-e valamiben. Csak nem gondolatolvasó? A kérdése után elmondta, hogy azon gondolkodott, hogy elkezdjen-e megint játszani a hangszerén.
- Ha van kedved, akkor igen, lenne valami, amiben tudnál nekem segíteni. – Bólintottam kedvesen.
- De ne aggódj, nem vészes dologra gondoltam, csak fadeszkákat kéne tartanod nekem. – Régóta nem gyakoroltam már a deszkatörést. Általában egyedül jövök ki ide és hát azt meg egyedül nem tudom megoldani. Remélem még nem puhult meg nagyon a lábfejem.
Gyorsan témát váltottam, mert nem bírtam nem megkérdezni valamit.
- Amúgy milyen hangszeren játszol? – Nem bírtam megállni, hogy ne ragadjak a földön vele. Ezt muszáj volt megkérdeznem. – Akarom mondani játszottál..
– Javítottam ki magam.
Utoljára módosította:Dasha Fresmoon, 2014. június 17. 10:05
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 17. 15:22 Ugrás a poszthoz

Brandon

Ser Karom nem elégedett meg azzal, hogy a gazdája erősebb nála. A fogai mellett a karmait is belevette a játékba. A gazdája rákiáltott és rendbe tette. Én csak halkan nevettem, jelezve, hogy ebbe nem szeretnék belekavarodni.
Nem utasította el a kérésem. Szuper! Végre egy nap, amikor tudok deszkákat törni. Na de majd csak később, most éppen áttértünk egy másik témára, ami mindkettőnket érdekelt.
Kijavított, hogy nem "min" játszik, hanem "miken". – Ja bocs. – Mondtam. Gondoltam fel fog sorolni ötezer hangszert. Lehet megtaláltam a szakterületét? Elkezdett mesélni a családjáról és a múltjáról. Megtudtam, hogy a szülei zenészek voltak. Voltak? Ezek szerint nem csak nekem… najó hagyjuk ezt a témát, még csak visszaemlékezni sem akarok. Nem kérdeztem rá, inkább hallgattam a mesét. Az is lehet, hogy csak simán szakmát váltottak.  
Először zongorázni, hegedülni és furulyázni tudott, majd utána szépen folyamatosan megtanult még párat. Szép! Felvetette az ötletet, hogy majd máskor kijön és játszik nekem.
- Az király lenne. Nincs jobb a zenés edzésnél.
Megkérdezte, hogy én tudok-e játszani valamin. Hozzátette még, hogy csellószót hallott valamelyik nap.
- Hát ömm, én tudok Gayageum-ön játszani. – Mondtam szerényen és halkan, mert kicsit cikinek éreztem, hogy csak egy hangszeren tudok zenélni. - De szeretek táncolni és énekelni.
Eszembe jutott, hogy milyen csellószót hallhatott az múltkor. Feltételeztem, nem csak egy ember tud csellózni az iskolában ezért leszűkítettem a kört.
- A levita részlegében hallottad a csellószót?
Utoljára módosította:Dasha Fresmoon, 2014. június 17. 18:38
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 17. 19:06 Ugrás a poszthoz

Brandon

Én is halkan említettem, hogy milyen hangszeren játszok. Azt hittem, hogy még csak meg sem hallja, ennek ellenére közelebb jött hozzám, megfogta a vállam és a szemembe nézett. Nem hittem a fülemnek, amikor azt mondta, hogy neki muszáj megtanulnia Gayageum-ön játszani. Felnevettem.
- Hát jó. Ha gondolod, majd valamikor megtanítalak. Nekem van egy. A tanárom megtanított egy varázsigét, amivel magamhoz tudom hívni a hangszerem, bárhol is vagyok. - Nagyon fura volt hallani, hogy egy nem ázsiai érdeklődik a hangszer iránt. Lehet, hogy csak addig ilyen lelkes, amíg nem látja.
Majd azon kezdett el filózni, hogy hogyan tudná elmozdítani a zongoráját. Ezt inkább rábíztam.
Megtudtam, hogy még nem sok helyen járt a suliban. Legtöbbet a levita házában volt. Valószínűleg, akkor tudom, hogy kit hallhatott.
- Nagy valószínűséggel akkor te az unokatesómat hallhattad, amikor csellózott.
- Gyorsan témát is váltott. Felállt és kérte a deszkát. Én is követtem őt, felpattantam a földről és elővettem a zsebemből egy kis szütyőt. A markomban elfért, olyan kicsi volt. Széthúztam a száját, nagyjából kétszer akkorára, mint amekkora az egész volt. Jó kis elvarázsolt szütyőke, tértágító bűbájjal van megáldva. Ezt még az edzőmtől kaptam. Letettem a földre és belenyúltam két kézzel. Kihúztam belőle körülbelül öt darab fadeszkát. Leraktam őket egymásra kicsit arrébb, majd a szütyőkét visszatettem a zsebembe. A lécrakás tetejéről elvettem egyet és a két rövidebb oldalát fogva egyenes karral előre tartottam. A testem előtt párhuzamosan nyúltak a kezeim, mintha a deszkával akartam volna védeni valamitől a mellkasom.
- Csak annyit kérek, hogy fogd meg ezt így, ahogy most én. Ja meg még annyit, hogy ne aggódj, nem lesz semmi baj. Én majd előtted fogok állni és megrúgom.
- Mondtam el, hogy mit kéne csinálnia és hogy mire számíthat.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 19. 14:39 Ugrás a poszthoz

Brandon

Megmutattam, hogy hogyan kell tartani a falécet, majd odaadtam neki. A fiú elvette és beállt pontosan ugyanolyan pózba, mint amilyet akartam. A bíztatására elmosolyodtam, de nem sokáig mert rákészültem a rúgásra. Komoly fejjel összpontosítottam a lécre, még véletlenül sem akartam mellé találni. Igaz, az csak egyszer fordult elő velem egész életem során. Nagyon gáz volt. Most már azért edzettebb, okosabb, tapasztaltabb és ügyesebb vagyok, mint akkor. De vigyázni mindig kell!
Hallatszott a fák levelének rezdülései, amikor a szél kicsit feltámadt. Nem volt szélnek nevezhető, inkább csak szellőcske. Pont ez a fajta nyugalom kell nekem a koncentráláshoz. A csendet a fiú hangja törte meg. A melodimágiáról érdeklődött.  Sajnos most csalódást fogok neki okozni, ugyanis én ebben nem tudok neki segíteni.
- Bocsi, én nem értek a melodimágiához. De ha gondolod, majd bemutatlak az unokatesómnak.
- Mondtam el neki az igazat. Az unokatesóm csellózik, bár nem tudom, hogy mennyire van képben a tantárggyal. Mindenesetre biztos, hogy többet tud mint én. Mindenkinek megvan, hogy mi a szakterülete. Nekem a sport, Brandonnak pedig a zene.
Brandon már-már elkalandozott, amikor én hirtelen megmozdultam. Félig kifordítottam a testemet és megrúgtam a lécet a talpammal. Mindez egy másodpercig sem tartott. Mintha kicsit megijedt volna a társam, de nem annyira, hogy elmozdult volna a helyéről. Visszaegyenesedtem, ismét a Brandonnal szemben álltam. Boldogan nézek a deszkára, ami kettétört. Szuper!
A következőért mentem.
- Még egyet bevállalsz? – Kérdeztem tőle. Értette, hogy egy újabb rúgásra készülök, hiszen már tettem előkészületeket rá.  
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 23. 14:31 Ugrás a poszthoz

Brandon

Brandon beleegyezett egy következő menetbe. Elvettem még egy lécet a rakás tetejéről és a fiúra néztem. Megkérdezte, hogy nincs-e valaki a faluban, akinek lenne hangszere. Elgondolkoztam, de mire válaszolni tudtam volna a fiú megelőzött. Mondta, hogy majd lenéz a faluba hátha tud valakitől kölcsönözni vagy éppen tanítani. Ez nem is rossz ötlet. Már nem is válaszoltam, mert nem tudtam volna okosat mondani.
Amikor meglátta a szütyőmet kis híján elájult. Nagyon tetszett neki. Kérdezte, hogy hol szereztem ilyet. Ha lenne neki is ilyene akkor meg lenne oldva a tárolás. Elhatároztam, hogy majd születésnapjára adok neki.
- Hát én ezt a bátyámtól kaptam, de ha gondolod megkérdezhetem, hogy hol lehet ilyet venni.
- Odaadtam a lécet Brandonnak, aki automatikusan az előzőleg mutatott pózba helyezte a falécet. Én viszont kijavítottam és a még mindig párhuzamos kezeit a feje fölé emeltem. Nem pont 180 fokba, hanem azért kicsit előrébb, hogy ne rúgjam meg. A lécet pedig lappal lefelé fordítottam.
- Most tartsd így kérlek. – Azzal hátráltam is egy lépést. Egy gyors ugrással ollómozdulatot csináltam a lábaimmal és a jobb lábfejemmel felrúgtam Brandon feje fölé – inkább elé – és széttörtem a lécet.
Mindezek után Brandon említette, hogy hamarosan megérkezik az unokatesója a suliba.
- Na az tök jó, gondolom már várod. – közben szedegettem a lécdarabokat a földről.
Kérdezte, hogy sok rokoni kapcsolat van-e az iskolában.
- Szerintem igen. Nekem például két unokatestvérem is ide jár, de az is lehet, hogy az ikertestvérem is ide fog.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 28. 14:43 Ugrás a poszthoz

Brandon
Vége

Jól az agyamba véstem, hogy ma még írnom kell az apámnak a kis szütyővel kapcsolatban. Általában az ilyeneket gyorsan el szoktam felejteni ezért is határoztam el, hogy ma írok.
Bran sejtése jó volt, tényleg tartom a kapcsolatot a rokonaimmal. Nem csak az unokatestvéreimmel és a testvéreimmel, hanem a nagyszüleimmel, de még távolabbi rokonaimmal is. Ez olyan koreai szokás vagy mi. Persze a mai világ már nem olyan, mint régen. Akárhogy is, szerencsére az én családom összetartó. Ezt jól bizonyítja az is, hogy évi kétszer mindig eljöttünk Magyarországra az itt élő unokatesóimhoz, pedig nem kicsi a távolság.
Bran mondta, hogy neki mennie kell, ugyanis a macskája unja magát. Kicsit megdöbbenve, de azért kedvesen néztem rá.
- Persze, menj csak. Jó, majd kviddics edzésen találkozunk. Ígérem, majd szólni fogok, ha lesz. - Mondtam neki.
A fiú elment én meg nekiálltam értékelni az edzésemet. A léceket sikeresen széttörtem, nyújtottam is, futottam is. Esetleg még egy két fekvőtámaszt lenyomhatnék. Befejezésképpen neki is álltam. Megcsináltam vagy 50-et aztán felültem. Megráztam a kezeimet. Szépen elment az idő. Összeszedtem a fűben heverő széttört fadeszkák darabjait, majd a maradék, eltöretlen deszkákkal együtt visszatettem a szütyőkémbe. Körbenéztem, nem-e hagytam itt valamit. A rét olyan volt, mint előttem. Akkor végeztem. Felmentem a szobámba, átöltöztem és elmentem reggelizni.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. július 11. 20:53 Ugrás a poszthoz

Melody

Horror tartalmú, én előre szólok. :-)

Egy átlagos napon reggel felkeltem és a szokásos módon kimentem edzeni a rétre. Köröket futottam és nyújtottam az izmaimat. Hirtelen feltámadt a szél. Nem tudtam, hogy mi lehet ez az orkán, hisz a nap szépen süt és még meleg is van. Pár másodperccel később megpillantom a Mesteremet előttem. Nem hittem szememnek. Hogy került ide, a Bagolykőre? Aztán felgyorsultak az események. Felkeresett személyesen és jól leszidott, amiért nem készültem eléggé keményen a közeledő bajnokságra. Próbáltam elmondani neki, hogy egyszerűen nem bírok annyi időt tölteni az edzéssel mint kiskoromban, de őt az én érzéseim nem érdekelték. Talán igaza van, de én akkor is igyekeztem mindent megtenni. Nagyon szíven ütött, hogy még csak meg sem próbált végighallgatni. Eddig ő volt az egyetlen ember, aki mindig segített nekem bármiben, ő hallgatta végig még a szerelmi gondjaimat is, de már nem. A távolság miatt eltávolodtunk egymástól. Miután elment én úgy éreztem, hogy összetört bennem a világ. Egy ideig csak tűrtem és tűrtem magamban, de pár óra után már nem bírtam koncentrálni még az evésre sem. A kezeim remegtek és a szobámban kötöttem ki.
...

Már napok óta nem vagyok hajlandó elhagyni a szobám. Akik ismernek és barátként tekintenek rám bizonyára már nagyon aggódnak értem, ugyanis a szobafogság nem jellemző rám. Normálisan mindig kimegyek a szabadba vagy sportolni, vagy csak egyet sétálni a természetben, de már több hete nem vagyok hajlandó elhagyni a börtönöm, csupán pár percekre, amíg ételt csempészek be magamnak, vagy amíg a fürdőszobában vagyok. Nagyon zárkózott lettem. A szobámban csak ülök az ágyamon és igyekszem elrejteni a könnyeimet. Ha valaki kopog, akkor úgy teszek, mintha nem lennék bent. Még villanyt sem kapcsolok.
És hogy miért is vagyok ilyen? Miért változott meg a személyiségem ennyire, egy ilyen leszidás után? A helyzet az, hogy engem az iskolában megismert emberek tettek mosolygóssá, előtte egyáltalán nem voltam beszédes, se jókedvű. Ők segítettek túllépni a múltamon, azonban egy kis ütés és visszazuhanok mély depressziómba. Ez a kis ütést nemrég megkaptam a taekwondo Mesteremtől.
Felélénkültek a kiskoromban szerzett negatív emlékeim és nem tudtam kiverni őket a fejemből, különösen nem esténként.

Kop, kop, kop. Léptek hangja visszhangzik a folyosón. A régi házunk folyosóján megyek a konyha felé. Pár lépés után megláttam a babámat a fal mellett üldögélni. Még én tettem oda valamikor, amikor játszottam vele. Felveszem, és szorosan magamhoz szorítom. Folytatom lépteimet a kivilágított helyiség felé. Hirtelen valami megcsillan a falon. Oldalra fordítom fejem. Csak egy tükör. Kisgyerek arc néz vissza rám. Megigazítom ruhácskámat és belépek a konyhába. Anya és apa már ott várt rám megterített asztallal. Mindig együtt vacsorázunk. Teli hassal, nevetve megyek a fürdőbe mosakodni, majd a szobámba. Mielőtt bebújnék a jó meleg takarómba még vetek egy pillantást a holdra és a csillagokra. Gyönyörűen ragyognak. Lassacskán szemeim becsukódnak és elnyom az álom. Bammm! Riadok fel a hangos zajra. Futkosásra leszek figyelmes, amire felugrok az ágyamból és kinyitom résnyire a szobám ajtaját. Fénycsóvák. Mi lehet ez? Eszemhez az ikertestvérem térített sikításával. Kirohanok a szobámból a testvéremet keresve. Meg is találom gyorsan, de nem foglalkozok vele, helyette a szüleimet bámulom rémült arccal. A folyosón három fekete ruhás idegen szegez pálcát a szüleinkre és varázsigéket szavalnak. Végtelennek tűnő párbaj. Fogamat összeszorítom, és csak állok tehetetlenül, de nem észrevehetetlenül. Az egyik idegen rámnéz és egy tiltott átokkal sújt. Felsikítok és próbálok mozdulni valamerre de már késő. Most végem! Utolsó reflexként hunyom be a szemem. Apám szavát hallom, de nem merem kinyitni a szemem. Aztán veszem csak érsze, hogy még élek. Tudatlanságban nyitom ki az egyik szemem, de csak egy kicsit. Egy nő…..aa.aaz anyám…az én édesanyám fekszik előttem….és…. Apámra nézek, aki még utolsó erejével megöli az idegeneket, majd ő is a földre esik. Anyámat ölelve fordulok hozzá. Sírok, reszketek és…….
Rúgok egyet és rántva nyitom ki a szemem. Összerezzenek. Szememből könny folyik. Szétnézek, hogy felfogjam, hogy hol is hol vagyok. A hold ezüstös fénye nyugodtságot áraszt. Nyitva van az ablakom, amin befújó lágy szellőcske meglengeti fehér függönyöm. A szobámban vagyok, jövök rá. Felülök az ágyamból és megtörlöm az arcom. Már két napja folyton ezt álmodom, a múltam. Így igaz, ez megtörtént. A szüleim valóban meghaltak és tényleg ilyen módon.
Ez így nem mehet tovább, kell valami, ami eltereli a figyelmem. Talán mégis jó lenne meglátogatni azt a lélekszobát.
Este már nem tudtam visszaaludni, így hulla fáradtan indulok el a célpontom felé. Arcomon látszik az elkeseredés, a kisírt szemek és az álmatlanság. Belépek az ajtón és meglepődve veszem észre, hogy nem vagyok egyedül. Egy másik lány is a szobában van. Megállok az ajtóban és elgondolkozok, hogy van-e értelme bejönnöm ide. Mindenesetre nem vagyok bunkó, ezért köszönök a lánynak.
- Szia! – Nyögöm ki halkan. Hangomon kicsit érződik, hogy nem vagyok túl jól.
Utoljára módosította:Dasha Fresmoon, 2014. július 11. 20:56
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. július 12. 12:48 Ugrás a poszthoz

Melody

Nem tudom, hogy mennyit aludtam éjszaka, de valószínűleg nem sokat. Sokszor felkeltem a rossz álmok miatt és csak nehezen tudtam visszaaludni. Azt hallottam a lélekszobáról, hogy nyugtató. Talán ezért is határoztam el magam, hogy felkeresem. Az már csak mellékelten érdekelt, hogy tényleg változik-e a szoba színe, hangja és illata méghozzá az én érzéseim szerint. Amikor benyitottam rögtön a velem szemben ülő lányra pillantottam. Ha jobban belegondolok, már ismerem valamennyire, de nem nagyon. Talán az egyik tanórán váltottunk egymással pár szót. Köszöntem neki, amire ő is azonnal visszaköszönt. Majd a szobát kezdtem el vizsgálgatni. Nem láttam rajta változást, bár nem is tudtam, hogy hogyan nézett ki mielőtt beléptem volna. Tanakodásomat egy kedves hang szakította meg. Érdeklődött, hogy van-e valami bajom. Ezek szerint nagyon feltűnő, hogy nem vagyok túl jól. Felajánlotta segítségét, amire bevallom meglepődtem. Nem azért mert nem néztem volna ki belőle, hanem csak mert nem számítottam erre a kérdésre. Megpróbáltam egy nyugtató vigyort varázsolni arcomra, de eléggé bénán ment. Reméltem azért kívülről jobbnak látszott, mint ahogy én éreztem.
- Öö, megvagyok, köszi. – válaszoltam. Nem akartam azt válaszolni, hogy jól vagyok, nincs semmi baj, mert bizonyára látszott rajtam, hogy ez nem így van. Hazug meg nem vagyok.
Majd rögtön megkérdezte, hogy ne hagyjon-e egyedül.
- Nem, dehogy is. Te voltál itt előbb, miattam ne hagyd el a szobát. – Mondom, olyan határozottan amennyire csak tudtam. Én léptem be másodszorra, természetesen, ha bármelyikünk magányra vágyik, akkor én távozok a szobából. Nem szerettem volna udvariatlan lenni és már láttam, hogy tett pár lépést az ajtó felé, ezért én is megkérdeztem:
- Maradj csak, izéé, kimenjek? – Egy kicsit ciki pillanat, eléggé dadoghattam. Talán a szoba is megérezte lelki állapotomat.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. július 12. 18:52 Ugrás a poszthoz

Melody

Megkérdeztem tőle, hogy ne menjek-e ki én a szobából. Kedvesen válaszolt, amit valamiért komolyan is vettem. Olyan meggyőző válasz volt, hogy egy őszinte mosoly került az arcomra. Valószínűleg ő is furcsállta, hogy csak állok mintha földbegyökerezett volna a lábam. A kérdésére elindultam a körkanapéhoz és leültem a lánnyal szemben. Az ölembe vettem az egyik párnát és azt kezdtem el piszkálni. Szeretek matatni a kezemmel, olyan hatást kelt, mintha csinálnék is valamit és nem csak néznék ki a fejemből.
Ha jól emlékszem Melody a neve, de azért biztos, ami biztos rákérdezek.
- Melody a neved ugye? Így szólítsalak? – Igaz már beszélgettünk, de az nem volt túl információ dús, inkább csak az órai anyag volt a téma.
Válasza után kicsit elbambultam. Talán az álmosság miatt, vagy nem tudom. Nem jellemző nagyon rám. A szoba is követte a hangulatunkat. Az előbb még erős színek uralkodtak a helyiségben, azonban amint leültem és elmúlt az a ciki érzésem a színek is halványultak és most már inkább a bézs volt a mérvadó. Mintha enyhe szellőt is éreztem volna, de a hajam meg sem rezzent. Már többször előfordult, hogy depressziósan képzelődöm.
Azonban amint volt időm a gondolataimmal törődni rögtön azok a bizonyos rossz emlékek törték át az akaratom falát. Valahogy tennem kéne ellene. Csak egy variáció jutott eszembe.
Ismét megszólítottam az előttem ülőt.
- A Rellonba tartozol igaz? Tudsz mesélni kicsit róla és az ottani diákokról? – Reméltem, hogy nem veszi udvariatlanságnak a kérdésemet, én teljesen átlagosan, hátsószándék nélkül tettem fel.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tenshi Szivárványpóni Dasha összes RPG hozzászólása (159 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Fel