Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Körülbelül egy hete beszéltem Gwennel, amikor megemlítette, hogy lesz téli mondocon és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni vele. Gyorsan végigfuttattam az agyamat, hogy ráérek-e akkor, szerencsére nem jutott eszembe semmi előre eltervezett program, ami ütötte volna. Szóval belementem. Komoly fejfájást okozott a jelmez, elvégre, ha már elmegyek egy cosplay fesztiválra, akkor illendő beöltözni is nem? Régebben, még Dél-Koreában sok időt áldoztam a conokra és a jelmezekre. Rájöttem, hogy egy régi Erza nadrág még ott lappanghat a szekrényembe. Megnézem és tényleg ott volt. Még jó, hogy anno nagy volt rám, így ha minden igaz, akkor most pont jó. A maskara felsőrésze nem okozott problémát, egyszerűen csak be kellett tekernem a mellkasomat valami kötözővel. Lehet nem télen kéne ilyen cosplayeket kitalálni, de hát mire van a varázspálca, ha nem varázslásra? A hajamat is vele csináltam meg pirosra. Őrültnek is néztek a vonaton és a metrón, de nem különösebben érdekelt.
Nagyon örültem, hogy Gwen megvette előre a jegyeket, mert így legalább nem kellett beállnunk a sok végére. Egy hosszú kabáttal fedtem testem, de alatta árulkodó volt már a nagy megtéveszthetetlen nadrágom, a hajamról és a kardjaimról nem is beszélve. Nem kellett órákat várnunk, hogy elkezdődjön a buli, a tömeg gyorsan megindult befelé én meg kissé eltávolodtam barátnőmtől. A fanok hullámként sodortak befelé, legszívesebben használatba vettem volna kezeimben szorongatott két igazi kardomat, amit a taekwondonál szoktam használni, de visszafogtam magam és igyekeztem valahogy kikeveredni.
A Hungexpo nagy és tágas hely, ez most is jól jött, mert a tömeg egyre inkább eloszlott, így én is tudtam menni a fejem után. Gwent kezdtem el keresni. Hát persze hogy vattacukorral a kezében találom meg, nem is ő lenne, ha nem így kezdené a napot. Nevetve indulok el felé.
- Csak nem vattacukor? – Röhögve kérdeztem. – Először is kéne valami nem feltűnő hely, már ha van itt olyan, hogy magamra varázsolhassam a fagyásgátlót. – Én csak így hívom, pedig van normális neve is a bűbájnak. Ezt még a húgom tanította nekem és most nagyon jól jött. Ide nem csak varázslók járnak, ezért nem kéne feltűnősködni a pálcámmal.
Örültem, hogy alkalmam adódott eljönni egy újabb conra. Koreában én animéken nőttem fel, nem csoda, ott azok az általános sorozatok, amiket nézni lehet. Kíváncsi vagyok, hogy fogok-e találkozni koreaiakkal, vagy legalább ázsiaiakkal. Kár, hogy nem japánt tanultam az otthoni sulimban, hanem kínait, most hasznát venném a nyelvnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A bejutás kissé macerás volt, de azért sikerült, igaz, hogy elkeveredtem Gwentől. Nem koncertem vagyunk hékás! Minek kell így berontani? Itt az egész nap, mindenki be fog érni és senki sem marad le semmiről. Néha nagyon nem értem az embereket. Még szerencse, hogy szamurájkardjaim tokban voltak, mert ha nekiszaladt volna valaki az igazi fegyvereknek, akkor nemkívánatos dolgok történtek volna és én a börtönben végezném. Játékkardot meg fogalmam sem volt, hogy hol kell szerezni. A kezdeti mérgelődések után megtaláltam barátnőmet. Feltűnőbbek voltak a kezében lévő finomságok, mint maga a lány. Megkérdezte, hogy mit csináljunk először, mire én elmondtam neki, hogy jégoldót kéne innunk. Persze nem szó szerint, de tény, hogy néhány iszákos már megcsinálta, hiszen abban is alkohol van. A varázslat elvégzését nem a nagy tömeg orra előtt kéne megtenni, bár szerintem egy ilyen helyen, ahol sokan varázslónak és egyéb különleges lénynek öltöznek, már semmi csak furcsa. Én sem akartam órákat tölteni a mellékhelységre várva, inkább lazára fogtam a dolgot.
- Takarj, de azért ne túl feltűnően. Pókerarc fel! – Mondtam, miközben kardjaimat a földre tettem, majd a lány mögé léptem és elővettem a pálcámat. Én is takartam a kezeimmel ahogy tudtam, próbáltam az én hosszú hajamat is és Gwenét is úgy beállítani, hogy szinte fátyolként védje a pácát. Nem tétováztam, gyorsan és halkan kimondtam a varázsigét és mindkettőnket bevontam ezzel a bűbájjal. Kicsit csikizett is, de rögtön utána már nem éreztem a hideget. Eltüntettem a varázseszközt és levettem a kabátomat. Hogy a mugliknak se legyen feltűnő, megigazítottam a mellkasomon lévő kötéseket, amit ugyebár nem kéne mindenkinek látni, de valójában teljesen jól be voltam tekerve. Felvettem a kardjaimat.
- Nekem teljesen mindegy, hogy hova megyünk. Lerohanjuk a mangákat és az ajándékokat? Legutóbbi alkalomkor elvették minden kedvenc kulcstartómat mire odaértem. - Szomorú pillanatok az életemben, de most elhatároztam, hogy mindenáron megszerzem őket. - Hajime - Mondtam boldogan, mert végre elkészültem teljesen. Megindultunk a kiszemelt hely felé, mikor Gwen érdeklődött a jelmezválasztásommal kapcsolatban. Elmosolyodtam.
- Tudod, Erza nagyon hasonlít rám, nemcsak a harcos jellege, de a személyisége is. Legalábbis ha jól tudom. Régebben már beöltöztem, szóval a nadrág adott volt és egyébként sem lett volna időm és pénzem új jelmezt keríteni. – Vallottam be. Persze a többiek talán örültek volna, ha nem fagynának meg, amint ránk néznek. Lehet, hogy akatsukinak kellett volna öltözni, akkor legalább kabátban lettünk volna.
Az épületbe érve az első, amit megláttam egy nagy Bleach-es takaró volt. Nagyon jól nézett ki, de nekem másra fájt a fogam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Annyira jól esett, hogy meglátogattak a többiek és bár nagyon aggódtam Grace és Nedra állapota miatt, tudtam, hogy mindketten erősek és rendbe fognak jönni. Muszáj nekik! Jobb lett volna, ha végig részese lehettem volna a mérkőzésnek és nem vesztettem volna el az eszméletem, de valószínűleg az ellenfél nem nagyon vette észre a cserét, Viki eléggé hasonlít rám, mozgásilag is, külsőleg meg végképp. Megnyertük a meccset, ez is biztató volt számomra és segített, hogy jó kedvem legyen. Megérte az a sok edzés és fáradozás, persze nem a győzelem a lényeg, hanem a részvétel és az igyekvés. Teljes mértékben büszke voltam a csapat össze tagjára és bármelyik helyen végzünk a tabellán, én elégedetten hagyom magam mögött ezt az idényt.
Amíg Iza elment átöltözni, valamint elhozni a cuccaimat, Zoli és Viki megérkeztek a gyengélkedőre. Mindketten jól voltak, ennek kifejezetten örültem, ahogy annak is, hogy a húgomnak lehetősége volt pályára lépni. Mindkettőjükkel beszélgettem, Zoliból próbáltam kihúzni valamit, de nem sikerült, mint mindig, most sem akart magáról beszélni. Ami pedig a húgomat illeti: agyonölelgettem az én kis génmásolatomat. Aztán megérkezett Iza, immáron már tiszta ruhában és táskával, na meg persze Kiarával a kezében.
- Nagyon köszönöm Izus! – Hálás voltam a lánynak, sokat segített azzal, hogy néhány holmimat idehozta nekem. Kiara az ágyra ugrott és a kezeimhez lépkedett. Felkaptam a szőrmókot és puszilgatni, simogatni kezdtem. A feketeség is nyaldosta a bőrömet, bizonyára nagyon hiányoztam már neki, mert az elmúlt napokban minden szabadidőmet a csapatnak szenteltem és legfeljebb esténként tudtam játszani vele egy kicsit. De ő is tudja, hogy szeretem.
- De édes vagy! – Iza olyanokat is berakott nekem, amiket nem is kértem, de majdhogynem életfeltételek. Legalábbis egy nőnek. Igen, nő vagyok, annak ellenére, hogy inkább sportos a stílusom, mint nőies. Vatta is eljött, minek szintén örültem. Egyik kezemet lelógattam és megsimítottam a fejét.
- Minden rendben van, még egyszer köszönöm skacok, hogy meglátogattatok, ez sokat segített a felépülésben! Remélem Grace és Nedra is hamarosan rendbe jönnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Remélhetőleg sikerült lebukás nélkül magunkra varázsolni a kihűlést megakadályozó bűbájt. Összeszedve magunkat aztán elindultunk a csecsebecsék irányába, miközben barátnőm érdeklődik, hogy mit szeretnék venni.
- Meglátjuk, hogy most milyen kulcstartók lesznek, de szeretnék egy L-est a Death Note-ból és egy Black Rock Shooter-t. – Már nagyon rég próbálom beszerezni őket, remélhetőleg most lesznek és még nem fogy el. Elég nagy a rendezvényhelyszín, de nem is meglepő, hiszen kell is, hogy ennyi ember, ennyi program kényelmesen elférjen egy helyen. Éppen ezért bőven volt időnk beszélgetni. Bólintgatok, amikor megjegyzi, hogy a harcos jellegünk passzol, és amikor megtudtam, hogy Gwen is a régi jelmezét vette fel. Hát igen, nem könnyű cosplay-eket szerezni, csinálni meg végképp nem, mégis látok és ismerek embereket, akik annyira megszállottak, hogy képesek minden conra új jelmezt csinálni, ráadásul nem is egyszerűt. Egyszer beszéltem egy aktuális Gaara-val és ő mondta, hogy az elmúlt évben mindig részt vett ezeken és ahogy sorolta, hogy miknek öltözött be, hát le a kalappal, de tényleg.
Megérkeztünk az épületbe. Körülnéztem és megpillantottam a kulcstartós részt, legalábbis mintha az lett volna. Gwenre szegeztem tekintetem, amolyan „nem bánod, ha most odaszaladok” nézéssel, majd meg is rohamoztam a kinézett pultot, amiről közben kiderült, hogy tényleg az, amire gondoltam. Gyorsan végigbogarásztam a halomnyi kulcstartót. Volt ott minden, több is megtetszett, de túl céltudatos voltam. Keress, keress! Éésssss, megvan! Legalábbis az egyik. Találtam egy BRS-t, azonnal a markomba vettem, majd kotorásztam még egy kicsit az L-esért is. Azt nem találtam meg, de nem akartam húzni az időt, mert Gwen valószínűleg rám várt, ezért az egyikkel a pultoshoz mentem, hogy kifizessem.
- Megvan az egyik. – Mondtam a lánynak örömteli arccal miután kifizettem. Gwen egy jó ötlettel állt elő. Még én sem vettem részt versenyen, de miért is ne próbáljam ki? – De, jó ötlet. Csak akkor kigondolom, hogy mit fogok csinálni. – Mert ugye ott mozogni is kell, lehetőleg úgy, ahogy a karakter. - Ott csak egyesével lehet, nem? A Performance-okenál lehet csak csoportosan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

És már megint eltelt egy év és mondanom sem kell, hogy elég élménydús volt. Sok minden történt velem, emlékezni sem tudok hirtelen mindenre, de azt a napot sosem felejtem el, amikor levitás csapatkapitány lettem. Bizony nagy felelősség, de imádom a sportot és a csapattagokat is. Idén másodikok lettünk, ami előrelépés a tavalyi helyezésünkhöz képest és mivel tisztában vagyok a csapat teljesítményével és tudom, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk a győzelemért, na meg persze a játékért, így teljes mértékben elégedett vagyok az idénnyel. Okom sincs a csalódottságra, elvégre jobb csapattól kaptunk ki, a Rellon megérdemelte a győzelmet, mind kviddics téren, mind a házak közötti pontversenyben.
Depresszióm már enyhült valamennyire, már túl vagyok a holtponton. Durva visszagondolni, hogy nemrég milyen szörnyűséget akartam csinálni magammal. Még senkinek sem beszéltem róla, félek is, hogy ha netán kiderül, akkor mi lenne a következménye. Elvinnének pszichológushoz? Az lenne a minimum. Izabella már biztos észrevette, hogy nagyon zárkózott voltam az elmúlt pár hétben, még az utolsó órákra sem mentem el. Napok óta nem találkoztunk, de nem csak mi ketten. Igyekeztem nem társaságba menni, szóval néhány kellemetlen szituáción kívül egy személlyel sem beszéltem a depresszióm alatt, ami egyébként még mindig tart. Most viszont elég erősnek éreztem magam, hogy el tudjak jönni az ünnepségre. Nem terveztem kihagyni, meg hát, najó elárulom, igazából saját fülemmel akartam hallani a tanári és JV változásokat.
Megpróbáltam annyira leplezni az életkedvem amennyire csak lehetett. Kiöltöztem, méghozzá egy koktélruhát vettem fel és hozzá magassarkú cipőt. A ruhámat díszítő szalag bézs és rózsaszín kellemes ötvözete volt. Hát igen, innen is látszik, hogy megőrültem, hiszen ép elmével nem vennék fel semmilyen rózsaszínt. Körülbelül 8 nap után először léptem ki úgy a szobám ázsiai ajtaján, hogy tudatosan közösségbe indultam. Azért arcomon még mindig látszott a nyúzottság és a meggyötörtség, bőröm is fehér volt, de ezeket nem tudtam eltüntetni magamról.
A nagyteremhez érve nem lepődtem meg a szokásosan nagy tömeg láttán, féltem is, hogy úgy járok, mint Iza a két évvel ezelőtti évnyitón. Beljebb merészkedve megindultam a padunk felé, közben néztem a díszítést, hogy most más. Őszintén megmondva örültem is neki, hogy nem megint kék-bronz minden, így legalább némi változatosságot is súgott háttérből az esemény. Talán most minden más lesz, talán most… Kívülről szomorúnak láthattak a körülöttem lévők, mosoly egyáltalán nem volt található az arcomon, szemeim is üvegszerűek voltak. A levitás pad mellett sétálva gondolkodtam, hogy hova kéne ülnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy semmiről sem késtem le. Elég hamar megérkeztem, viszonylag kevés diák ült még az asztaloknál, inkább még csak mindenki várta a párját, a maguk kis csoportját. Csak nekem jut eszembe egyedül sétálgatni a padok mellett, de nekem ez már fel sem tűnt. Biztos azt gondolták rólam, hogy holdkóros vagyok. Lehet erre fogom fogni, ha valaki megkérdezi, hogy mi bajom van, bár kétlem hogy ha elém áll egy Iza vagy egy Grace, akkor ők ezt lazán el fogják hinni. Ismernek már annyira, hogy tudják, ha megkérdezik, hogy az vagyok-e, én röhögve dobálnám a wötöföket. Normálisan biztos. De nem ma, de nem most.
Ebben az évben minden megváltozott, ám ez már szorosan a magánéletemhez kötődik. Viki, az ikertestvérem megérkezett a suliba, szerencsére felépült betegségéből, legalább úgy tűnt. Remélem, hogy nem annyira komoly a baja, hogy vissza kelljen mennie Koreába, hisz most kaptuk csak vissza egymást. Ki fogja ellopni, khm bocsánat, kérdezés nélkül kölcsönvenni a ruháimat, ki fog totálisan lefárasztani edzéseket, ki fogja velem együtt egyszerre kimondani a gondolatainkat?
Ahogy haladtam és egyre közeledtem a tanári asztalokhoz, egyszer csak egy bökést éreztem a vállamon. Megfordultam és azonnal észrevettem Izát, rég nem látott szobatársamat. Nem tudom miért, de örültem, hogy ő volt az. Már csak Vatta hiányzott volna, de értelemszerűen nem kéne behozni állatokat egy ilyen ünnepségre, nagytestűeket meg főleg nem.
- Hahó!- Köszöntem neki ugyanúgy, ahogy ő. Hangnemem közömbös volt, de továbbra is maradt az üveges tekintet. Ott, ahol álltunk leültem a levitás asztalhoz. Mozdulataim lassúak és nőiesek voltam, vagyis kis híján ellentéte voltam saját magamnak. Nem is kérdeztem semmit a szőke hajú lánytól, meglehetősen szótlanul ültem le, csupán néhány pillantással jeleztem, hogy figyelem és nem nézek át rajta. Dehogy, hisz az egyik legkedvesebb lány számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Régen az egyik taekwondós ismerősöm megbökte a hátam, és amikor hátranéztem rá, ő arcon vágott. Nem volt kellemes érzés, eléggé ijesztő volt, de harcos barátok közt ez már csak ilyen kis poén. Mindenesetre azóta félek hátranézni, ha valaki először a hátamat, netán a vállamat böki meg és bár most tudtam, hogy az a barátom Koreában van, mégis féltem hátrapillantani. De megtettem és megláttam Izát. Visszaköszöntem neki, amiből már sejthette, hogy nem minden kerek nálam. Amikor azt mondta, hogy már elfelejtette hogyan nézek ki, arra asszociáltam, hogy túlságosan is sápadt voltam, hiszen nem így emlékezett rám. Ám kiderült, hogy csak egy poén volt a részéről, már ha tényleg így is gondolta.
- Téged nehezen lehetne elfelejteni, Iza. – Mondtam, de pozitív szándékkal.
Milyen vicces, ez az évnyitó teljes ellentéte a tavalyinak. Most én vagyok magamba roskadva és nem Iza, a díszletről nem is beszélve. Gondolkoztam, hogy beszéljek-e barátnőmnek a depressziómról és öntsem ki neki a lelkem, vagy inkább próbáljak meg színészkedni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Eddig az utóbbit követtem, de lehet éppen ez vezetett ahhoz, hogy újabb lejtőhöz érjek. Talán, ha most kicsit mesélnék neki, akkor…
Leültem az asztalhoz, még jókor, hiszen egyre többen lettünk a teremben, sorra tűntek fel az ismerős arcok és az ismeretlenek is. Ahogy azt sejtettem, Iza hamar megérezte a rendellenes viselkedésemet. Gyors volt, gyorsabb, mint gondoltam. Most már viszont lehetetlen, vagyis eléggé pofátlanság lenne hirtelen mosolygóssá válni. Hiába tartózkodok lassan három éve Magyarországon, még mindig érzem a különbséget az európai és az ázsiai emberek között. Elenyésző csak, de ki tudja, lehet nem fogja megérteni a betegségem okát.
- Ami azt illeti, nem. – Kis szünet, miközben meredtem bámulok magam elé. – Nincs minden rendben. De most már jobban vagyok. – Nem tudom, hogy mit hitt, valószínűleg azt, hogy beteg vagyok és nem lelkileg. Így visszagondolva, nem is emlékszem már az utolsó normális orvoslátogatásomra, nem jellemző rám a rosszullét, csak a csonttörés, az izomhúzódás, amik nélkül már nem is én lennék.
- Ne aggódj, rendbe jövök. - Nem akartam, hogy úgy teljen el az évnyitó, hogy csak unottan nézek ki magamból és egy szót sem szólok a mellettem ülő legjobb barátnőmhöz, és ő sem érezné magát jól, ha folytatnám a depit. Úgy voltam vele, hogy ha érdekli és rákérdez a részletekre, akkor elmondok neki valamennyit, ha nem, akkor megpróbálok én is túl lenni az egész témán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A múlthéten vettem egy új terelőütőt, mert szerettem volna egy aláírást szerezni Yaristától és nem akartam roncsolt darabot elé vinni. Gondoltam ez az én ütőm, a sajátom. Örültem, hogy van nekem, de nem hittem, hogy mást is érdekelni fogja. Ám nem így lett: egy nap bementem a szobámba és az elszublimált a helyéről. Igaz, hogy nem őriztem annyira - mi a fenének? - mégis meglepődtem, hogy eltűnt. Miután körbenéztem a szobámban és megbizonyosodtam arról, hogy nem a trehányságom miatt veszett el, átkopogtam Izához, de csak Vatta lihegett a képembe. Hát, jó. Kerestem tovább, lementem a klubhelyiségbe. Ott volt néhány elsős valaki, biztos ami biztos megkérdeztem tőlük, hátha látták-e kirepülni az ajtón az én faütőmet. Irtó cikinek éreztem magam, de megérte ugyanis a csodával határos módon az egyik csaj látta kimenni Izát és úgy emlékezett, hogy a kezében volt az általam keresett tárgy. Hoppá, le vagy bukva drágám! Nem volt nehéz, ebben az iskolában elég hangosan csiripelnek a madarak. Vártam, vártam, vártam. Izára vártam. Á, megjött! Rögtön letámadtam, mire közölte, hogy nincs nála. Mi az hogy nincs? Az eszem megállt. Egy ilyen kis vacakért - jesszusom, hogy mondhattam ilyet - miért kell ekkora felfordulást csinálni? Ideges voltam, mert pénzbe került. Nem szeretem, ha bolondot játszanak velem. Aztán jött a levél Zéténytől. Nézetem egy nagyot ahogy elolvastam az aláírást, bár nem tudom, hogy miért furcsálltam. Iza sokat lógott vele, gondolhattam volna. No, sebaj.
Ahogy hír érkezett az ütőm felől már nyugodtabb voltam. Nem érdekelt annyira a dolog, mégis csak egy buta tárgy. Az általa kért időpontban elindultam a stégre. Kezdett már egy kicsit sötétedni, de ez engem nem riasztott el. Nem idegeskedtem valamiért, lehet a levegő ilyen hangulatot teremtett nekem. A stég erős falapjaira lépve már megpillantottam azt a bizonyos srácot, akiről gyakorlatilag sok mindent tudtam; - mégis csak Iza a szobatársam és a legjobb barátnőm - de még sosem beszéltem vele igazán. Haladtam felé, miközben hátát figyeltem. Lépteim egyenletesek és határozottak voltak még a magassarkúban is. Csak akkor álltam meg, mikor mellé értem.
- Miért nem lepődöm meg, hogy pont te találtad meg az ütőm? - Kérdezem, de inkább csak közöltem vele félig gúnyos, félig pedig őszinte mosollyal az arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem siettem a stég felé, amolyan egyenletesen nyugodt léptekkel közelítettem meg a helyet. Fölösleges volt bármiért is aggódnom, úgysem tudtam elkerülni az elkerülhetetlent. Zéténynél volt az ütőm és amilyen makacs a srác, úgyis kitalált valamit, amiért cserébe visszaadja majd nekem. Nem tudtam elbújni ez a játék elől, de nem is igazán akartam, annak ellenére sem, hogy sejtettem, ez nem csak amolyan "csinálj nekem kakaót, különben nem adom vissza az ütőd" szint. Odaértem a tóhoz és megláttam a levelem íróját. Ráléptem a stégre és egyre csak közeledtem felé, mire megfordult és a korlátnak támaszkodott. Kezében ott virított az én keresett kincsem. Megálltam mellette. Egy kissé gúnyos, ám mégis őszinte mosoly kíséretében megszólítottam, de inkább hangzott úgy, mintha reagálnék a levélre, mintsem köszönésként. Szavaiból éreztem, hogy azt feltételezi, nem tudok semmit. Inkább ezt ráhagytam, de az, hogy mit csinálhattak együtt a faházban, - hisz most szólta el magát Zétény - abba inkább nem akartam belegondolni. Azért reménykedtem, hogy a legjobb barátnőm sok mindent megoszt velem, kicsit csalódott lennék, ha nem mondana el néhány fontos történetet.
A levélre bólintottam. Elolvastam, hisz azért voltam itt. De térjünk is a lényegre. Mit ér meg nekem az ütő? Felnevettem az ajánlatait hallva. Más, egyértelműen más mint azok a fiúk, akikkel eddig beszéltem. Zétényben volt valami vad, a kisugárzása pedig veszélyt sugallt. Félnem kéne? Lehet, de mégis ezek a tulajdonságok nekem bejöttek. Éreztem, hogy erős ellenfélre találtam, akivel küzdenem kell, ha meg akarom kaparintani az ütőm. Számomra pedig nem is kellett jobb lehetőség.
- Pénzt nem kapsz érte. - Határozott és gyors kijelentés. Micsoda megalázkodás lenne, ha még fizetnék is neki csakhogy visszaadja az ütőmet. Nem! - Milyen információra gondolsz? Mit szeretnél tudni? - Egyelőre ez jöhetett szóba, bár fogalmam sem volt, hogy milyen információt tudnék én neki mondani, ami érdekelhetné őt. Tekintetemet a tóra fordítottam, majd testemmel is hozzásimultam a korláthoz. Szerencsére az nem volt olyan magam, így kényelmesen rá tudtam könyökölni, sőt, a magassarkúm miatt még egy picit döntenem is kellett a gerincem. De azért kényelmes volt, a tó pedig igazán szép. Hideg nem volt az idő, ezért sem húztam be bőrkabátom cipzárját. Nem voltam fázós és szerettem, mikor a lágy szél végigsimított hasamon és meglobogtatta a hajam. Kérdése meglepett, ez arcomon is megmutatkozott a szerénység jelei mellett néhány pillanat erejéig. A srácra néztem, fejem fölött szinte már láthatóak voltak a kérdőjelek. Mi a..? Pedig azt gondoltam, neki a szőke, nőies, európai lányok jöttek be. Én erre pedig fekete hajú, ázsiai és.. najó, tán egy kicsit nőies, bár inkább sportos lánynak tartottam magam. De akkor is, hogy jött ide a tesóm?
- Nagyon hasonlítunk, legalábbis ezt mondják. - Lehet rossz ötlet volt belemennem ebbe a témába. A húgomhoz nem nyúlhat hozzá!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egyértelmű volt, hogy pénzt nem fogok adni az ütőért és úgy látszik, ez Zéténynek is kedvezett. Nem panaszkodott a kijelentésem miatt, ebből leszűrtem, hogy más tervei voltak. Szeméből sugárzott, hogy velem akart játszani, nem pedig a galleonokkal. Nem tudom, miért, de ez tetszett, hisz ezek szerint számára sem lehetett annyira fontos a pénz. Másik lehetőség volt, hogy valamit kiszed belőlem. Érdekelt, hogy mit akarhat, ezért rákérdeztem. Hát Izabella érdekelte.
- Nézd, mi nagyon sokat lógunk együtt, de mindkettőnknek megvan a maga élete. Ő tanul és prefektusként tevékenykedik, nekem ott vannak a taekwondo edzések és a kviddicses CsK teendőim. De szerintem épp eleget törődünk egymással ahhoz, hogy ne váljon betegessé a kapcsolatunk. - Ez most megérintett. Persze nem mintha érdekelne a srác véleménye. Izával nem vagyunk összenőve, mégis segítjük egymást, na meg persze elszórakozunk. Ohh, a rengeteg film esténként.. lassan kéne szerezni újakat, mert lassan mindent megnézünk már, ami megvolt nekünk. Titok... milyen információt mondhatnék róla, amivel lehetne szívatni őt? A sajátjaimat, amivel én szoktam szekálni, nem mondtam el Zéténynek, inkább megtartom magamnak. - Ha ennyire érdekel.. bár nem titok, de ha vicceskedni akarsz vele, akkor adj neki vattacukrot, mert azt annyira élvezettel eszi, hogy sokszor nem figyel teljesen a környezetére. Ha szerencséd van, akkor közben csinálhatsz vele valamit. - Ezt én akartam kipróbálni vele, de még nem tettem. Mivel nem volt jobb ötletem, ezt mondtam. Most biztos nagyon gonosz barátnő lehetek, de azt akartam, hogy Iza szórakozzon kicsit és ne legyen antiszoci. Ezzel feltételezésem szerint Zé sem csinálhatott vele nagy butaságot. Aztán megtudtam, hogy egy csókkal mindenféle nyaggatást el tudok kerülni. Elvetettem az ötletet, mert akkor valószínűleg az egész iskola erről beszélne az elkövetkező napokban, nekem arra meg nem volt szükségem. Csakhogy Zétény tudta, hogy hogyan kell elérni valamit. Lehet, hogy más levitást kevésbé, de engem nagyon is zavart, amit utána mondott. Gyáva. Na menjen a fenébe! Egy hajszál választott el, hogy ne intézzem el az egészet pár másodperc alatt, de végül megfogtam magam. Ezúttal testem fogta vissza a lelkem és nem fordítva. Bár, talán azért is volt ennyire nehéz, mert egy csókot lehet elfogadtam volna. Najó, vissza a Földre. Elnéztem testéről, hogy ne kísértsem magam és lenyeltem a gondolatot, hogy szerinte egy gyáva levitás vagyok.
Elnevettem magam az ikerségre tett megjegyzésére. Valóban nem mondtam valami különlegeset.
- Veled ellentétben én nem vagyok egoista, hogy azt mondjam magamra és ezáltal Vikire, hogy jól nézek ki. - Mit várt? "Persze, igen, ő is annyira jól néz ki, mint én." Ilyet csak egy k**va mond, én ebből pedig köszönöm nem kérek. Megint Izára terelődött a téma. Nem képes leszállni a lányról, legalábbis ezt gondoltam, de a mondandója végén már rólam beszélt. Jól esett, hogy így gondolta, mások még nem mondtak ilyet nekem, bár perszintem nem is mertek.
- Igen, az edzések kemények, de teher alatt nő a pálma. Szerintem nem tőlem fél, hanem a gyakorlatoktól. Ő is egyre jobb és jobb akar lenni, ki tudja, talán tart attól, hogy nem képes jól helytállni a pályán. Ez a fajta félelem mindnyájunkban benne van, csak valaki könnyebben túl tud lendülni rajta, valaki kevésbé. Nem mintha nem lenne ez butaság, hiszen látszik, hogy tehetséges őrző, szerintem az egyik legjobb az idényben. - Kis szünet, miközben egy szellő ismét belekapott kiengedett hajamba. - És ha bedobsz a tóba, velem fogsz fürdeni! - Ezzel pontot tettem az egészre. Az biztos, hogy magammal rántom és belefojtom a tóba, ha belelökne. Aztán majd kiderül, hogy melyikőnk nyer. Közelebb lépett hozzám, mire én nem mozdultam. Kényelmesen álltam már felegyenesedve, vele szemben. Lehet azt várta, hogy ugrok hátha kettőt, de az számomra megfutamodás lett volna, ami egyenlő a lehetetlenséggel. Már megint Iza.
- Figyelj, ha ennyire érdekel hogy van-e pasija, valld be neki, hogy oda vagy érte meg vissza, és ha elutasítja a szerelmi vallomásod, majd megtudod, hogy mi a helyzet. - Persze lehet, hogy nem érez a lány iránt semmit, de ezzel legalább szekálhattam. - Nem szándékozok többet róla beszélni, úgyhogy ha ez volt a terved, akkor szerintem végeztünk. - Mondtam kissé kiakadva. Nem szed ki belőlem több információt. Mivel tudtam, hogy ezzel nem éri be, ott volt a másik út, amivel megszerezhettem az ütőm és amivel egyszerre be is bizonyíthattam, hogy nem vagyok átlagos levitás, se átlagos lány, akivel úgy játszhat, ahogy kedve tartja. Ott állt előttem, csak kinyújtottam karom, megmarkolta ingének legfelső gombját, ott ahol szétnyílt a ruha, hogy nyakának helyet adjon, majd erősen, esélyt sem adva az ellenkezésnek magamhoz húztam és megcsókoltam. Ajkaink egymáshoz tapadtak szorosan, - hiszen nem engedtem el közben - de csak pár pillanatig. Alig tartott két másodpercig, aztán elengedtem és amíg még tartott a meglepetés ereje, kitéptem kezéből az ütőm, majd eltávolodtam tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mintha meglepődött volna az ötletemen. Pedig arra számítottam, hogy ez már unalmas lesz neki és követeli, hogy mondjak másikat. Szerencsém volt, hogy tetszett neki a dolog, mert bajban lettem volna ha nem, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mi mást ajánlhattam volna. És még meg is köszönte! Mi van ezzel a sráccal? Lehet betépett. Sebaj, első akadály kipipálva.
Utálok magamról beszélni, főleg dicsérni magam. Ez nem az én világom és még Zétény sem tudja megváltoztatni a személyiségem, mely hosszú évek során forrt ki. Bárhogy is, jól estek bókjai, akármennyire is sportos és határozott csajnak tartanak, a nőies oldalamat mindig magamnál tartom. Minden butaságot összehordott: Levita, Bagolykő, pasitalanság... Mi van? Pedig a szerénység oka egyszerű.
- Az, hogy minek tartom magam egy dolog. De ez az önkritika belém ivódott már és nem tudok máshogy viselkedni. A koreai ember életfelfogása kicsit más, talán a fő ok, hogy nem vagyok lenyűgözve magamtól, az a harcművészet és az oktatóm. Mindig jobbnak kell lennem és ha egy percre is megelégszünk a jelen állapotokkal, akkor onnantól nehéz újra elindulni. Én ilyen vagyok, ha nem tetszik, sajnálom. - Na ezt most minek kellett neki elmondanom? Kétségtelen, hogy magamról hatalmas igazságokat mondtam, de nem terveztem a személyiségemről beszélni neki, mikor elindultam az ütőmért.
A kviddicses megjegyzésekre csak bólintottam. Attól még én hajtónak is szeretem Izát, de az őrző az ő posztja. Az, hogy két körrel kevesebbet fusson, vagy bármilyen más engedmény pedig ki volt zárva, de nem akartam vitát nyitni erről. Majd ha ő lesz a Levita CsK-ja, akkor úgy edzi a skacokat, ahogy akarja. Nálam hajtás van, nem lazsálás. Kezdett sok lenni az Iza. Már nem azért, imádtam a barátnőm, csak nem akartam egész végig róla dumálni, nem szerettem volna információkat kiadni róla, sem pedig a nevében beszélni. Kezdtem azt gondolni, hogy talán érdekli szerelmi téren is Zétényt a lány, arról azonban gyorsan felvilágosított, hogy szó sincs ilyesmiről. Nem tudom miért, de hittem neki. Ha IzMiz talált egy olyan embert, akivel elszórakozhat és ott van mellette, mint barát, akkor én boldog vagyok. Kell a szöszinek, különben antiszociálisan kezd viselkedni.
Kicsit elvesztettem a türelmemet, az utóbbi időben ez jellemző volt rám, talán a bennem lévő feszültség miatt. Lehet ez vezetett a meggondolatlan mozzanathoz: megcsókoltam. Magamhoz húztam és ajkaimat az övéihez tapasztottam. Nem tartott sokáig, de kihasználtam az alkalmat, hogy megszerezzem az ütőm és sikerült is. Újra eltávolodva tőle vadul az ajkamba haraptam, majd meglóbáltam párszor az ütőm. Hmm, nem is volt rossz. Nem tudom miért tettem: hogy bebizonyítsam neki, én más vagyok mint az átlaglevitás, vagy mert szimplán csak akartam. Az utóbbi időben nem tudtam szabadjára engedni rosszabbik felem, meg hát na, mondjuk ki, Zétény kib******ul vonzónak nézni ki. Élveztem a dolgot, főleg mert kezemben érezhettem az ütőm és meglephettem ezzel Zétényt is. Félbeszakítottam mondandóját, bár nem hiszem hogy bánta. Gonosz vigyor tűnt fel arcomon.
- Akkor vegyük úgy, hogy egyenlő az állás. - Tényleg így volt, ezzel én is kiegyeztem. Hát igen, én különbözök Izától, mondjuk ezt eddig is tudtam. Valójában alig hasonlítunk. Sajnálta, hogy rövidre sikerült, de mit várt? Nem fogom letámadni, alig ismerem. Meg hát, ez csak üzlet, én akartam valamit, de adtam is cserébe.
- Így jártál. - Elnéztem stég bejárata felé, ám szerencsére senkinek semmi nyoma. Hiba volt levennem a tekintetem Zétényről, hirtelen megint közel lépett hozzám, csakhogy nem állt meg, azonnal lesmárolt. Levegőt venni sem tudtam, annyira meglepődtem, vagy inkább megijedtem. Mi a sz*r? Kezeimet - egyikben továbbra is az ütőmet fogtam - a srác mellkasára tettem és próbáltam eltolni magamtól miközben fejemmel is húzódtam hátrafelé. Tenyerem alatt éreztem izmos testét, mire minden porcikám folytatni akarta a táncot, de erre nem voltam képes. Erősebb volt nálam, megtartott, de én sem hagytam magam. Reflexből emeltem lábam és nem törődve a magassarkúmmal a hasa alsó felébe rúgtam, hogy megszakíthassam a vad és őrült csókját. Lehet túl reflexszerű volt és túl erős, legalábbis nem ekkorát terveztem. Azért bíztam benne, hogy nem fájt nagyon neki, vagy hogy valamennyire hatástalanította. Még jó, hogy nem kicsit lejjebb találtam el. Próbáltam összeszedni magam, de most én is lesokkoltam.
- Mi a fenét művelsz? Egyetlen egy csókról volt szó. - Mondtam kiakadtan, de fokozatosan higgadtam le és nyertem vissza eredeti állapotom. Oké, irtó jól csókol, de akkor is. Hajamba túrtam és néztem, hogy jól van-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem gondoltam bele, hogy vajon milyen is lesz a Zéténnyel való találkozóm, de még jó is, ugyanis erre biztosan nem számítottam volna. Nem, nem egy randi, igazából én csak az ütőmet akartam visszakapni. Ennyi. Persze abban biztos voltam, hogy nem csak a kezembe fogja nyomni aztán viszlát. Ő minden alkalmat kihasznál és nem lepődtem meg volna azon sem, ha direkt vette el Izától, hogy ő adhassa vissza nekem és ebből valami hasznost varázsoljon. Magam viszont annál inkább csodálkoztam. Miért beszéltem én a húgomról és a gondolkodásmódomról? Mégis mi köze van ehhez neki? De elkotyogtam. Talán csak annyira belefelejtkeztem a helyzetbe, vagy csak túl sokat néztem az arcát és testét. Veszélyes egy srác. Egy rossz lépés és máris a markában tarthat és kedve szerint csinálhat velem azt amit akar. Márpedig én ehhez nem vagyok hozzászokva és nem is szándékozom immúnissá válni arra, hogy más uralja az agyam.
Jól estek Zétény meglátásai, valójában erőt merítettem belőlük, kicsit magabiztosabbá tett. A vicces az egészben az, hogy ha fiúkról van szó, vagy elsöprő öltözködésről, akkor elég béna vagyok. Ekkor szokott Iza, vagy más barátnőim a képbe jönni és kikérem tőlük a véleményüket, hogy vajon az a ruha tényleg úgy áll-e, ahogy, tényleg csinos-e, vagy már túl kirívó. Jó, én sem vagyok totál analfabéta, csak kevés az önbizalmam ilyen téren.
- Köszi. - Mondtam szerényen a mondataiban elrejtett bókokra, majd végleg lezártam a témát. A következőkben nem szerettem volna többet Izabelláról beszélni, mégsem akartam a nevében hablatyolni, sem pedig elszólni magam valami olyanról, amit esetleg nem kéne hogy Zétény is tudjon. Menekülni akartam a kialakult helyzetből, ezért felgyorsítottam az üzletelést. Gyorsan elintéztem, gondoltam. Egy csók és az ütő már a kezemben volt. Nem gondoltam, hogy ennyire jól fog esni ez a mozdulat, de felfrissítő volt. Egyrészt bebizonyítottam magamnak is és a srácnak is, hogy nem vagyok nyuszi, másrészt kellett már nekem egy kis különlegesség, ami nem minden nap történik. Azt gondoltam, hogy ennyi, de nem. Egy rossz ötlet miatt - elfordultam - Zétény ismét közelebb lépett és letámadott. Ez viszont már annál inkább meglepett, nem tudtam agyilag, hogy mit is tegyek, de a testem pontosan, reflexszerűen reagált a támadásra. Mert ez bizony az volt, hiába ízesítették a mámor legjobb fűszerével. Én csak menekülni akartam, mire megrúgtam a rellonos hasát. Betalált - még szép, különben kiakadtam volna magamra - és látszólag fájt is neki. Vártam, hogy ezután majd bedob a vízbe, vagy elevenen megnyúz, de én sem voltam rózsás lelki állapotban. Következőleg meg megerőszakol? Kiakadtam és ezt éreztettem is vele. Bizonyára nagyon viccesnek találta a szituációt. Vagy csak így fejezte ki  hogy a farkas harapni készült. Kuncogva szólalt meg, mire én még mindig zavartan nyeltem egyet. Igaza volt, fizikailag ő erősebb, mégsem futamodhattam meg. Nem feleltem neki, csak némát néztem őt ahogy feltápászkodott. De aztán:
- Miért érdekelne engem az, hogy te mit élvezel és mit nem? - Ebbe bele sem mertem gondolni. Később meg randira akart hívni. Ezek után simán rábíznám az életemet is, vagy tán mégsem?
- Köszönöm az ütőt. - Válaszoltam és elindultam már félig higgadtan a part felé. Nem tudtam eldönteni, hogy mérges voltam, vagy csak meglepett. Igazolódott, hogy Zétény más, mit azok a srácok akik a környezetemben voltak. Eddig még senki sem csókolt vagy ütött meg. Utóbbi persze előfordult már, de nem olyan szándékkal, mint ahogy Zétény csókolt meg. Ez durva volt, akaratos és erős. Vele vigyáznom kell, az tuti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egy kis gondban voltam. Nem nagy szám, tényleg. Minden a legnagyobb rendben, csak éppenséggel lehet megbukok Asztrológiából. Pedig annyit tanultam a vizsgára! Több nap is elővettem a tankönyvet és az ágyon fekve olvasgattam. Jó, lehet, hogy közben nem kellett volna macskáznom, meg mondjuk zenét hallgatnom, de máshogy engem nem lehet lebilincselni a könyvhöz. Én próbáltam odafigyelni, csak egy idő után folyton azt vettem észre, hogy a falat bámulom. A vizsgám úgy sikerült, ahogy. Sz**ul. Még jó, hogy kétségbeesetten odamentem a tanár úrhoz és megengedte, hogy feleljek az egész hároméves anyagból. De nincs mit tenni, valahogy megszerzem az elfogadhatót. Komolyan vettem a holnapi szóbeli vizsgámat, ezért elhagytam szobámat és egy tanulói zugot kerestem, ahol viszonylag zavartalanul tudtam tanulni. Ma odatettem magam, összeszorítottam fogam és egy erős kávé után elkezdtem magolni. Eltelt pár óra, aztán elegem lett az egészből és úgy éreztem, én megtettem mindent, majd sikerül ahogy sikerül a szóbeli.
Fáradtan, agyilag megnyúzva sétáltam vissza a Levita részleg felé. Az utam azon a folyosón át vezetett, amit ki nem állhattam, bár annyira álmos voltam, hogy nem törődtem semmivel. Azt sem fogtam fel, hogy velem szemben jött két srác. Jobbra léptem, gondolván, hogy elmegyek mellettük, csakhogy a bal vállam összeért kicsit az egyik srácéval. Engem ez egyáltalán nem érdekelt, történnek ilyenek, viszont a másik személy vagy vicces kedvében volt, vagy kötözködni akart. Megfordult és beszólt nekem. Legalább erre magamhoz tértem a kómából. Én is hátrafordultam felé, majd egyszerű mozdulattal bemutattam neki. Mentem volna tovább, csakhogy bizonyára heves vérmérsékletű emberbe botlottam bele, aki elkapta a csuklóm és erősen megszorította. A kviddics edzések miatt így is sajgott, de ez sem tett neki jót, a fájdalom belém nyilallt. Nem sikítottam fel, nem akartam megadni neki azt az élvezetet, hogy kimutatom a fájdalmam, inkább csak az egyik szemem csukódott be rövid ideig. Szócsaták következtek, mire elegem lett és megfogtam a srác azon kezét, amivel még mindig a másik csuklómat szorította. Ezúttal nem volt sok erőm, így könnyedén ellenállt nekem. Egy rúgás azért betalált neki, de ez is csak feldühítette. Elég durva személyisége lehetett, a rossz pontjába mért rúgásom után revansot vett és ököllel fejbe vágott. Borzasztóan fájt, még ha megszoktam is a taekwondo edzésekről az ütéseket. Ökle oldalról érkezett, mire én a földre estem kissé kábultan. Homályos lett hirtelen minden, de még eszméletemnél voltam. Arcomhoz kaptam és azonnal csípést éreztem. Meleg és folyékony. A francba! Felszakadt a bőröm is, mondjuk nem nagyon, engem egyáltalán nem tudott érdekelni ez a sérülés. Próbáltam felállni a földről, mégsem hagyhattam, hogy ilyen könnyedén elintézzenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Biztos inkább a bukást választottam volna, ha előre tudnám mi fog történni. Ez azonban nem így van, ezért is tanultam halálra magam. Már eleve nem voltam teljesen friss, de mihelyt végeztem a magolással, a fáradtság minden porcikámat ellepte. Most kivételesen is nem fizikailag voltam gyenge, bár az izmaim közel sem voltak bemelegített állapotban, sokkal inkább ernyedt testtel ültem - szinte már feküdtem - az tanulószoba egyik íróasztalánál. Mikor végleg meguntam, elindultam vissza.
Álmosan végigsétáltam a folyosókon. Többnyire üresek voltak, időnként ment csak el egy-egy járókelő. Két rellonost is ugyanolyan könnyedén kerültem ki, mint másokat, ám véletlenül hozzáért az egyikhez a vállam. Én nem is törődtem a helyzettel, de másik kettő nem hagyta annyiban.
A csuklómat lehet el akarta törni csak nem sikerült neki, a fájdalom viszont iszonyatosan erős volt. Próbáltam aktiválni a testem, azonban nem mozogtam normálisan az előző három-négy órában, ezért közel sem voltam erőm teljében. Szabadulni próbáltam, pont mint pár nappal ezelőtt Zétény csókjakor. Most azonban ezerszer jobban vágytam arra az állapotra. Nem sírtam vissza, de a jelenleg kialakult szituációhoz képest azt mennyországnak is betudható. A rúgásomat követően ütést kaptam a fejemre, ami kis időre megbontotta a memóriaszalagomat. A földre estem és próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire megalázva voltam. Kellően magamhoz térve az arcomhoz nyúltam és éreztem a már számomra nem idegen folyékony kötőszövetet. Csak mérgelődtem, de nem érdekelt különösebben, tudtam, hogy amíg eszméletemnél vagyok, addig nem történt nagy baj. További rúgásokat éreztem, az egyik pontosan gyomorszájba talált, mire felnyögtem. Sarokba voltam szorítva szó szerint. Ahányszor fel akartam állni, csak újabb lökések taszítottak vissza. Kezdett sötétülni mindent, mikor meghallottam egy közeli új férfihangot. Ismerős volt, de nem fogtam fel, hogy honnan. Kis röhögés után a rúgások abbamaradtak, én pedig igyekeztem magamhoz térni. Fájt mindenem, de legalább látásom kezdett helyreállni. Felkeltem a padlóról és először négykézlábra helyezkedtem. Azonnal öklendeztem - valószínűleg a gyomrom által bekapott ütésektől - ám nem jött vissza semmi. Kis köhögés után két kezet éreztem meg az oldalaimon, amik erősek és kétségtelenül nagyon férfiasak voltak. Felpillantottam a tulajdonosukra, ledöbbenve láttam meg Zétényt. Lesokkolódtam egy másodpercre, de ebből a kínos helyzetből menekülni akartam, így minden segítségét elfogadtam. Hagytam, hogy felsegítsen, a megjegyzése pedig szíven talált, bár amiatt csak később tudtam mérgelődni. Már önerőmből ültem le a padra. Köhögtem még párat, aztán jöhetett az emlékezés. Homlokomat fogtam, szemeimben könnyek csücsültek és a fene tudta, hogy mikor hagyják el a gödröket. Nyeltem egyet. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett velem. Igen, fáradt voltam, de hogy ennyire? Egy taekwondósnak nem is lehetett szánalmasabb pillanat. Pulzusom az egekbe szökött, ekkor már képes lettem volna nagyobbakat is ütni, csak hát már késő volt, a két rohadékot Zétény elintézte.
Nem mertem a mellettem lévő srácra nézni. Hirtelen annyira más lett minden. Egyszer találkoztunk csak és szinte a teljes ellentéte voltam a mostani állapotoknak. Most tűnt el minden lepel, ami a személyiségemet többi részét takarta. Már nem voltam se határozott, se mosolygós, még csak szép sem. Fehér rövidnadrágom közel szürke volt a pórtól, mondjuk más testfelületem is. Összeszedtem magam és a szemébe néztem. Sosem gondoltam volna, hogy pont neki leszek rendkívül hálás. Az engem ért sokk miatt hagytam hagy törölje le arcomról a vért. Most annyira gyengéd volt, meglepő. Nem jött ki hang a torkomon, de kérdésére lassan bólogattam. Csöndben elvettem a vízzel teli poharat és inni kezdtem közepes tempóban. Ahogy tartottam a poharat éreztem, hogy testem elég rendes zúzódásokat szenvedett. Az utolsó kortyot kényszerítve lenyeltem, aztán megtöröltem számat. Engedtem, hogy Zétény kisöpörje hajamat az arcomból, bár nem örültem, hogy könnyes szemekkel és kis híján összetört testtel kellett mutatkoznom előtte.
- Köszönöm! - Préseltem ki ajkaim között ezt az egy szót halkan és félig-meddig sóhajtva. Őszinte voltam, a legőszintébb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Fájtak az ütések és a rúgások, bár nem mondhattam, hogy újdonágként ért volna az érzés. Az edzéseken is sok hasonlót bekaptam már, a környezet és a cél persze totál másmilyen volt. Most fáradt voltam, nem igazán voltam magamnál és örülhettem, hogy tudtam merre mentem. Általában ilyen belemenéseket két szóval le szokták intézni a felek, ezúttal viszont eldurvult a dolog, én pedig amellett, hogy nem számítottam rá, még erőmben sem voltam. Nagyon rosszkor jött ez és valószínűleg ezért maradtam alul a mi csatánkban. Két pasi, akik egy álmos lányt támadnak. Hát, gratulálok. Utólag azért jól esett, hogy én is tudtam adni nekik néhány kellemes pillanatot, az egyiknek a zacsija bizonyára fájni fog még... jó pár hétig. Végül Zétény jött és elintézte a két mocskot. Ha én is ilyen állapotban lettem volna, tán nem így fejeződött volna be a verekedés és Zének sem kellett volna beavatkoznia, de mivel úgy történtek az események, ahogy, ezért hálás voltam a srácnak, még ha ezzel most nagyon lenézhetett engem. Felsegített és a padra ültünk. Hagytam, hogy letörölje rólam a vért és egy pohár víz után már beszélő képes voltam. Lelkileg is rosszul estek a történtek, bár már kezdtem megnyugodni. Megköszöntem halkan, bár más választ kaptam, mint amire számítottam. Gondoltam majd elkezd nagyképűsködni, de nem. Ehh, tényleg nem lehettem valami szép.
- Nem kell, nem olyan vészes. - Mondtam tiltakozva, mert kizárt, hogy már megint felkeressem azt a helyet. Sokszor vagyok a gyengélkedőn mindenféle törésekkel, szerintem már unják a pofám abban a szobában. De egyébként sem éreztem szükségesnek, igaz hogy még pár napig biztosan nyögve fogok a lépcsőkön közlekedni. Zétény kérdése jogos volt, minek is kötöttem beléjük. Úgy döntöttem elmondom a helyzetet, mintsem hogy rosszul értse félre.
- Nem kötöttem beléjük, csak egymással szemben mentünk és véletlenül összeért a vállunk. Ő szólt be nekem, én csak lereagáltam. - Jó, én sem voltam szent, de senki se várja el tőlem, hogy majd bociszemekkel térdre borulok bárki előtt is és alázatosan bocsánatot kérek. Ha ezt tenném, nem lennék önmagam. - Nem is akarom, hogy mindig megmentsd a s***em. Ez egy alkalom volt és többször nem fogom hagyni. - Talán most elbántak velem, ám máskor nem lesz ilyen könnyű dolguk. Tanulság: nem szabad sokat magolni. Ezek után ajánlom, hogy átmenjek a vizsgán, persze ez is csak rajtam áll. Áá f***om! Miért kell ennyi mindennel terhelni a szegény diákot? Ott a kviddics kupa is, amit jó lenne megnyerni, a csapatot edzeni, mivel nincs más edzőnk,  emellett még a... felrobbanok!
A tömeg eloszlott én pedig felálltam a padról és nyújtózkodni kezdtem. Iszonyatosan fájt, ezt próbáltam leplezni bár nem tudom mennyire sikerült. Könnyeim azonban felszívódtak, arcom is kezdett rendeződni. Zétény körbejárt a testemet bámulva. Nem voltam biztos benne, hogy a sebeim kedvéért, ettől függetlenül nem tudtam mit tenni ellene és most ez volt a legkisebb bajom. Miután elvettem hasamtól a karom, leporoltam a ruhám, hogy ne legyek poros. Éreztem magamon, hogy megmaradok, de érdeklődve tekintettem a srácra. Nem tudott nekem újat mondani, mégis érdekelt a meglátása.
- Nem fogok az öreg indiánhoz menni! - Ezt leszögeztem és eldöntöttem. Legfeljebb akkor tudna csak rávenni, ha erőszakkal ráncigál oda, azt pedig minek tenné? Markomban tartottam a zsebkendőt, ami már az enyém volt. Egy köszönő pillantást vetettem rá, ezúttal viszont nem adtam hangot a hálálkodásnak. Kezdtem jól lenni, a fájdalmaktól eltekintve, amik még biztosan kísérni fognak egy darabig. Elindulok eredeti célállomásom felé, vagyis a szobámhoz. Épp hogy tettem néhány lépést, megálltam és az angyalpofis rellonosra néztem.
- Azért ugye nem számítottál hálaajándékra? - Már mondtam neki, hogy köszönöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Elmagyaráztam neki a történteket. Számomra mindegy volt, hogy elhitte-e vagy sem, ráhagytam a dolgot. Én tudom, hogy mi történt és nem bántam azt amit tettem. Ezúttal sikerült elverniük másoknak, de sebaj, megrázom magam és megyek tovább, majd máskor én töröm be a koponyájukat. Sokakkal ellentétben én nem fogok nyávogni ezen napokig, sőt, a legjobb lenne ha senki sem tudná ezt meg. Még a HV és az ápolók se. Nem értettem, hogy Zétény milyen ajánlatról beszél, de talán tudni sem akartam. Kérdőn néztem rá egy ideig, majd megráztam fejem és másfelé fordítottam tekintetem.
Először finoman és burkoltam próbáltam közölni vele, hogy nem fogok elmenni a gyengélkedőre. Nem éreztem szükségét, meg nem akartam, hogy már megint röhögjenek, hogy eléjük kényszerülök kerülni. Persze lehet, hogy ez az ott dolgozóknak vicces és talán feldobnám jelenlétemmel a napjukat, de én most nem vágytam semmilyen fejmosásra, hogy ezúttal mit kellett volna elkerülnöm, vagy hogy miért nem vigyáztam magamra jobban. Legszívesebben a szobámba mentem volna, hogy befeküdjek egy nagy kád forró vízbe. Ohh, igen!
- Most szeretnék a szobámba menni. Jól jönne már a pihenés és a gyengélkedőn ezt nem kapom meg. - Hiába vertek meg és ébredtem fel tőle valamennyire, továbbra is álmoskás voltam. Az elmúlt napokban túl sokat idegeskedtem, elég lesz már. - Csak le akarok dőlni és nyugodtam aludni egyet. - Mondtam őszinte és már szentségelő hangon, majd mély lélegzetet vettem. Legszívesebben itt dőltem volna hátra és feküdtem volna fel egy padra, hogy aztán kipihenhessem magam, de nem akartam úgy kinézni mások előtt mint egy hajléktalan. El is indultam hát a pihe-puha ágyikóm felé. Meglepő módon magam fordultam meg és kérdeztem tőle, hogy nem-e vár valami jutalmat ezért. Természetesen eldöntöttem már előre, hogy nem kap semmit. Csók, mi? Persze, persze, majd megadom. Valamikor, úgy..soha. Már megint az a buta gyengélkedő! Kikészülök előbb-utóbb.
- Nem akarlak elkeseríteni, de nem tartok veled és nem is hagyom, hogy elvigyél oda. - Mondtam már vagy harmadszorra. Különösen higgadt voltam, talán csak az álmosságtól. Közben pedig felállt és ahogy kimondtam a szavaimat, rögtön utána pálcát rántott és egyenesen felém szegezte. Meglepődtem, egy pillanatra kikerekedtek pupilláim a határozott mozdulatra. Néztem a pálcájának végét, ami túlságosan is közel volt hozzám, végül felemeltem a fejem és a srácra néztem olyan szemekkel, mint aki ölni tudna. Nem számítottam rá, hogy ehhez fog folyamodni. Rosszul esett, hogy képes lenne varázslatokkal, átkokkal irányítani engem. Sértő! Farkasszemet néztem vele, arcom sugározta a mérgesség és a felháborodottság minden hullámát. Kifújtam a levegőt, majd próbáltam nyugodt maradni, ezzel is hatni az előttem állóra.
- Zétény, kérlek. - Kis szünet. - Nem szeretnék a gyengélkedőre menni, viszont máshová annál inkább. Légyszíves hagyj menni a szobámba. - Ennél jobban még sohasem artikuláltam. De komolyan! Lassan beszéltem és nagyon érthetően. Nem szerettem volna tovább ilyen ba****ágokon vitatkozni vele. - Egyébként is, téged miért érdekel az, hogy én hogy vagyok? Ha eltört valamim és nem megyek a dokihoz, akkor az én bajom. Te simán letojhatnád magasról azt, ami ma történt és ami az állapotomat illeti. - Tisztában voltam vele, hogy nem tört el semmim, így afelől nem kellett aggódnom. Tényleg érdekelt viszont az, hogy miért nem huny felettem szemet, hisz mehetne már rég a dolgára.
- Köszönöm, hogy segítettél, menj csak nyugodtan elvégre biztosan el akartál jutni a kastély valamelyik pontjába. - Ezt már mosolyogva mondtam, jelezve, hogy nincs semmi gond, közben pedig szép lassan ujjaimmal oldalra próbáltam tolni a pálcáját, hogy az ne rám szegeződjön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Kezdtem jobban lenni és felépülni. A bőrömön már eltüntetek nagyjából a kék foltok, egyedül a combomnál és az alsóhasamnál voltak még észrevehetőek, utóbbit pedig a ma felvett ruhám takarta. Sokan megkérdezték tőlem az elmúlt héten, hogy mi történt, de mindig elküldtem őket a p***ába azzal az indokkal, hogy semmi közük hozzá. Kivétel persze akadt, Izának, a tesómnak és még pár hozzám közel álló személynek bevallottam a dolgot, ezzel együtt pedig azt is, hogy aznap béna voltam. Nem mondom, hogy megérdemeltem a rúgásokat, de legalább tudatosult bennem, hogy sosem szabad gyengének lenni, legalábbis fizikailag. A mentális helyzetem teljesen más kérdés, ugyanis a legfontosabb meccset, amire rengeteget készültünk elvesztettük, a vizsgák idegesítettek, ráadásul Zétény is képes volt erőszakot bevetni ellenem. Nem úgy, ahogy azt az ember elsőre gondolná, viszont bennem már az is kiütötte a biztosítékot, hogy használta azt az átkot ellenem. Volt képe megtenni! Miután tudatomhoz tértem mindenféle szép szavakkal illettem magamban, ha még nem lettem volna kikészülve teljesen, akkor ő segített, hogy minden idegszálam elpattanjon. Mára már kezdtem túllépni a dolgon, a vizsgáimat szerencsére letudtam. Viszonylag megnyugodtam és az összes irritáló tényezőt elrejtettem elmém legmélyére. Megráztam magam és a tőlem megszokott léptekkel megiramoztam a konyhát. Éhes voltam és már pár órával elmúlt dél. Benyitottam és rögtön fogadtak engem a manók. Leültem az egyik üres asztalhoz és úgy döntöttem, hogy most itt fogom megenni a kajám, nem a nagyteremben. A pincérmanótól kértem egy levest, a kedvencemet, egy tipikus koreai ételt. Hasonlított a rámenhez egy kicsit. A tányéros polchoz mentem és elővettem evőpálcikát, hiszen ha már koreai ételt eszek, egyem is úgy. Visszaültem a helyre, de abban a percben hozták is elém a finomságot. Beleszippantottam a gőzébe és éreztem már a számban az ízét. A jobb oldalamon szőke hajamat a fülem mögé tereltem, aztán a pálcikákat szétválasztottam egymástól és kész voltam, hogy elkezdjek enni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Nem vagyok nagy leveses, talán egy héten egyszer ha eszek, de most nagyon ráéheztem. Amíg a manók elkészítették az ételem, addig szereztem magamnak pálcikákat. Páran már furán néztek rám az elmúlt három évben, hogy miért eszek én levest pálcikával, de engem csöppet sem érdekelt, vagy erősebben is fogalmazhatnék: magasról tettem rájuk. Én így eszek és kész. Érkezett a finomság és ahogy arra számítottam az tűzforró volt, ezért meg sem próbáltam kóstolni, az illata viszont pompás volt. A felfelé szálló gőz megcsapta az orrom, mire kész voltam elalélni. Megigazítottam rakoncátlan hajtincsemet, majd a pálcáimmal kiemeltem a léből egy kisebb tésztanyalábot. Elkezdtem fújni és vagy ötszöri alkalom után a számba helyeztem az ételt. Szokásos tészta, de érződött már rajta, hogy a lének bizony remek az íze. Lenyeltem a falatot és készültem, hogy egy újabb tésztacsoportért nyúljak, mikor nyílt a konyhaajtó. Valójában nem érdekelt, először rá se néztem az illetőre, csak miközben már beszélt a manókkal. Egy Farkas támadta meg a konyhát, szóval lehet jobb lesz vigyázni, a végén még engem is keresztbe lenyel, gondoltam magamban viccelődve. Ezúttal azonban én tudtam volna őt keresztbe lenyelni a múltkori eset után, még mindig nem bocsátottam meg neki azért, hogy átkot mert ellenem használni. Az első gondolatom mégsem a méreg volt. Ahogy megláttam rögtön levegőért kaptam, hiszen ahogy kinézett, hmm. Megfeszítettem izmaimat és noszogattam magam, hogy levegyem róla a tekintettem és hogy ne gondoljak csak a kinézetére, hisz ismerem már valamelyest. Ne feledd Dasha, te még mindig mérges vagy rá! Győzködtem magam kisebb-nagyobb sikerrel. Visszafordultam a levesemhez majd nem sokkal később közeledett felém a ragadozó, leült velem szemben és meg is szólított.
- Szia éhes Farkas! - Hangom egész derűs volt, fogalmam sem volt, hogy miért, ám volt ott valami más is, nem csak vidámság. - Tudom, hogy jobban áll, de most lázadok! - Jelentettem ki, ezzel egyetértettem vele, de kifejeztem állapotom is. Jó, mondjuk én sosem voltam valami jó gyerek, de most különösen lázadtam minden ellen. Túl sok negatív dolog ért az elmúlt hetekben és ez vezetett engem a változáshoz, ami ebben a formában mutatkozott meg.
- Ne aggódj, nem marad ilyen szőkén sokáig. - Nyugtattam meg, mert bizonyára nagyon megérintette ez a tény és talán ha nem mondtam volna el, akkor nem is tudott volna aludni az elkövetkező napokban. Érződött rajtam az irónia rendesen. Ismét felemeltem a tésztát és egy-két fújás után be is kaptam. Már nem volt annyira meleg, hogy órákat kelljen vacakolni egy falatért.
- Ugye tudod, hogy haragszom rád, amiért erőszakot követtél el ellenem? - Inkább magam hoztam fel a témát, minthogy Zétény vesse fel ki tudja milyen lekicsinyítő szavakkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Aznap feltűnően lelkes voltam. Talán csak a levegőben volt valami, vagy szimplán kezdtem fellélegezni a csalódások okozta fájdalmaktól. Makacsságom és a világgal való ellenszenvem azért továbbra is fent állt. Alapjáraton nyugodt volt az állapotom, de könnyen képes lettem bedühödni, ezt éreztem magamon és reméltem, hogy nem lesz erre ok. A rámenhez hasonló levesemig a hangulatom folyamatosan javult, az egyetlen megingó tényező Zétény lett. Ha kevesebb idő telt volna el a szerencsétlen naptól, biztosan késsel estem volna a srácnak, de az idő kitisztította a fejem. Most már szemet hunyok az egész felett, persze teljes haragomat nem tudtam elfojtani. Rögtön a hajam lett a téma, ezen meg sem lepődtem. Megadtam az okát.
- Jelenleg a világ ellen lázadok. De ne menjünk ebbe bele, jó? - Nem akartam kipanaszkodni neki magam. Mégis mi köze lenne a kviddicses és egyéb sérelmeimhez? Egyhez kapcsolódik csak ő, a többiről pedig hallgattam, mert nem akartam, hogy olyan lánynak higgyen, aki mindig csak nyafog. Én nem ilyen voltam, bár lehet ezzel kicsit elkéstem és a szemében máris csak egy csitri voltam.
- Örülök, hogy tetszik, vagyis hogy dögösnek gondolod. - Mondtam két falat között és erősen megnyomtam a "dögösnek" szót. Csak sejteni tudtam, hogy az iróniám érződött a túloldalon, de erre véltem következtetni az új megnevezésemből. Cicabogár. Hát, oké. Ha ő farkas, akkor én leszek cica. A bogarakat viszont nem szeretem.
- Négy napja legalább. - Mondtam kisebb gondolkodás után. Nézzük csak, már voltam szőkére festve a pubban, meg a levitás bulin, tehát körülbelül négy-öt napja lehettem ilyen. Furcsa módon én hoztam fel azt a kellemetlen témát, amire a várt válasz érkezett Zéténytől. Kicsit felnevettem a felháborodásán, de végül is igaza volt. A hosszú mondatokon át taglalt felvilágosítását csak csillogó szemekkel hallgattam. Különösen jó kedvemben voltam, így nem estek rosszul szavai, viszont annál inkább szórakoztattak. Arcomon nem volt látható ellenállás vagy csalódás, a méreg felszívódott bennem, csak tudnám, hogy mi okból. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondoltam, hogy nem szép dolog erőszakkal a gyengélkedőre vinni valakit.
- Jól van na, hősöm, nem kell annyira felkapni a vizet. - Mondtam nyugodtan és mosolyogva, ezzel beismertem, hogy szép dolgot tett, amikor segített nekem. - Jól esett, hogy segítettél, csak azért nem kellett volna leátkoznod engem. Mással is rávehető vagyok ám, nem kéne rögtön pálcához folyamodni. - Talán más okból képes lettem volna elmenni a gyengélkedőre, igaz, hogy makacsságom miatt elég nehéz rávenni hogy akaratom ellenére cselekedjek. Így utólag könnyű mondani, tudom. Érdeklődött a levesem iránt. Szerintem elég guszta volt.
- De, levest. Ez egy koreai étel és mi így szoktuk enni. Remélem nem baj, ha nem a szemednek megszokott módot használom. - Ha baj lett volna neki, akkor sem váltottam át volna kanálra. Ebbe nincs beleszólása. Továbbra is nyitott voltam, ezért gondoltam megkérdezem, hogy érdekli-e az íze.
- Megkóstolod? - Tudtam kanalat szerezni igen válasz esetén, bár engem az sem zavart, ha az evőpálcikámmal kóstolja meg. Nekünk már úgyis mindegy volt, egy múltban történt erőteljes csók után nem fogok patáliázni ezen, feltéve ha meg akarja kóstolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ruha, Haj ~ profilkép, Étel

Szinte azonnal a hajam lett a téma, ami nem is lepett meg. Megtudtam, hogy neki jobban bejön a fekete, szóval még jó hogy nem érdekelt a véleménye. Najó, ez nem teljesen így volt, de ezt még magamnak sem akartam bevallani. Egyébként én is a fekete híve vagyok, csak amint mondtam, lázadok és inkább így teszem azt, mint hogy felgyújtanám az egész kastélyt. Annyira azért nem vagyok elfajzott. A külsőmmel kapcsolatos visszajelzései jól estek, önbizalmat adtak, mely nem árt egy ilyen helyzetben, amikor semmi sem jött össze. Oké, talán sikerült évfolyamot lépnem, de akkor is az a minimum. Megmondtam, hogy nagyjából négy napja tarthat nekem ez a lázadásos dolog, mire a számra visszakérdezett. Csak bólintottam, ezzel helyeseltem és jeleztem neki, hogy jól hallotta.
Utólag valamelyest megbántam, hogy felhoztam azt a bizonyos témát. Zétény kiakadt, mondjuk nem is meglepően. Magam kerestem a "bajt", így muszáj volt kicsit csillapítanom. Tényleg segített és a tudatom mélyén tisztában voltam azzal, hogy csak jót akart nekem azzal, hogy a gyengélkedőre vitt. Lágyítottam az előző megszólalásomon és úgy tűnt, ez tetszett neki.
- Felesleges már azon rágódni, hogy mi lett volna, ha. Egy varázslattal vettél rá az akaratom ellenére, ez történt, pont. Lépjünk túl rajta kérlek. Jobb lenne elfelejteni. - Nekem személyesen ez is a célom, csak remélni tudom, hogy nem hozza fel a jövőben újra és újra. Áttértünk egy másik témára. Érdekelte, hogy mit eszek és bizonyára felfigyelt rá, hogy mivel.
- Te és a pálcák? A történtek után nem hiszem, hogy szeretem hallani a neved és a tárgy nevét együtt. - Zétény és a pálca, ez bizonyára valamilyen fenyegetést vagy támadást jelent immáron számomra. Na de megint elkalandoztam. Miért is asszociáltam az evőpálcikákról a varázspálcára? Megkérdeztem, hogy meg akarja-e kóstolni és furcsa módon Zétény benne volt. Kért egy kanalat és amíg meghozták, én óvatosan elé toltam a tányért.
- Ó, nem feltételeztem, hogy vonzódsz a keleti dolgokhoz, így számítottam rá, hogy elutasítod a pálcikákkal való evést. De ha mégis érdekel, én nyitott vagyok az ilyesmikre a következő randinkon, drága Farkas! - Nem, mi nem járunk, csak jókedvből kihasználtam a helyzetet és csintalankodtam kicsit. Közben izgatottan figyeltem ahogy megkóstolta a levesem, nagyon vártam a reakcióját ám csak egy kérdést kaptam teljesen más témából. Szavaira összezavarodtam és gondolkodni kezdtem. Én nem emlékeztem rá, hogy találkoztunk volna a folyosón a szerencsétlen nap óta. Az első csodálkozó nézésem után széles vigyor lett látható arcomon, majd utána rövid hangos kacagás is következett. Vikim, Vikim...
- A húgom is nagy troll ám! Ebben nagyon hasonlítunk. - Vallottam be a tesóm helyett és nem érdekelt, hogy ezzel lelepleztem őt. Ez most meglepett. Nem is tudtam róla. Rosszabbul is elsülhetett volna az egész, hisz ki tudja, hogy mit csinált vele, vagy hogy mit mondott Viki Zéténynek. Továbbra is figyeltem ahogy lereagálta a levesem ízét. Gondoltam majd elhúzza a száját, de nem lett olyan heves a reakciója. Ami azt illeti nekem tetszett az, hogy nem volt elutasító. Mások meg sem hajlandóak kóstolni és lekínaizzák az egész kultúránkat. Talán tényleg kicsit alul-fűszerezett, de nekem az tetszik az ételben, hogy csípős. Az kárpótol. Visszakaptam a levest és a pálcikáimmal egy újabb tésztaköteget ettem meg.
- Más mint az európai kaják. Na de visszatérve Vikire, ugye nem támadtad le azt képzelve, hogy én vagyok ő? - Ha igen, bele sem merek gondolni, hogy mi történhetett akkor.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Pont olyan vagyok, mint egy elsős, tizennégy éves kislány, aki épp ma érkezik a varázsiskolába életében először. Végül is van benne hasonlóság, hiszen én is iskolába jövök tanulni, ráadásul életemben először kezdek egyetemet, szóval akár minden stimmelhetne is, leszámítva a kort. Hiába, valamikor húsz évesen is úgy tudok viselkedni, mint egy tizennégy éves, de ezt többnyire csak a lelkesedésemben mutatkozik meg. Visszajönni Magyarországra ismételten nagyszerű érzés, főleg mert tudom, hogy ezáltal egy új fordulatot vesz az életem. Bizony, nem egyedül érkezem és nagyon hálás vagyok a barátomnak, hogy velem tart és az új kalandokért, illetve értem képes volt hátrahagyni a családját. Én szeretek mindig csak a pozitív és a boldog valóságra gondolni, most is így teszek.
Írtam jó néhány ismerősömnek, hogy fontolgatom a visszatérést Magyarországra, bár egyiknek sem tudtam mondani pontos napot, így mondhatni meglepetésként fogok betoppanni. Egy személy mégis különleges alkalmat és bánásmódot érdemel, ő mindig is nagy szerepet töltött be a szívemben és rengetegszer mellettem állt anno, ahogy én is mellette. Ő pedig nem más, mint Iza. Bevallom, kissé izgulok, mert mi van, ha már most elrontottam az egészet és akkora meglepetést akarok neki okozni, hogy éppen ellenkezőleg fog elsülni? Mérges lehet rám, amiért nem szóltam neki és csak mert a semmiből feltűnök, de ez jó ötletnek tűnt, mikor kiterveltem. Én mindent meg fogok tenni, hogy ne legyen rám mérges, apropó, kéne valami ajándék is, ha már itt tartunk. Magyarországon az első dolgom beköltözni az új albérletünkbe, a második kipakolni és berendezkedni, a harmadik pedig már az lenne, hogy elszaladjak ajándékért, ha az én drága seggfej barátom nem toporzékolna, hogy éhes és adjak neki valamit. Szingliként mennyivel könnyebb dolgom volt, viszont sosem mondanék le JiByungról és mellette lehetek csak igazán nő. Gyorsan összedobok neki valami kaját, ami nyilván valami zacskós leves még Koreából, mely kibírta a hosszú utazást. Azzal egy ideig eltelíti a hasát, addig biztosan, amíg én elintézem csajos dolgaimat. Lopok a tányérjából néhány kanálnyi levest, mire szokásához híven morcosan tekint rám, én meg csak a fejéhez vágom, hogy mit izél, mikor én csináltam neki.
Bogolyfalván járkálom végig a karácsonyi vásár boltjait és csillogó szemekkel figyelem a változásokat, amik az elmúlt nagyjából három évben bekövetkeztek. Igazából nem sok minden változott, de már maguk az emlékek is mosolyt csalnak az arcomra. Gondolkozok, hogy mivel lephetném meg, látok sok csecsebecsés üzletet, de nem szeretnék Izának holmi kacatot venni, mert annak nem sok értelme és az olyan "kapsz valamit, mert így illik, de különösebben nem pazaroltam az ajándékodra sok időt" érzést kelt. Márpedig ez az, amit el akarok kerülni, hiszen fontos nekem. Bejárok néhány boltot és utcát, de nem találok semmi személyeset. Már kezdem azt hinni, hogy nem lesz ajándék, amikor meglátok egy lufis bódét. Először csak elmosolyodom a vicces figurák láttán, ám utána megpillantok a sok meseszereplő között egy kviddicsmezes fehér tigrist. Egyből Iza jut róla eszembe, hiszen ez a kedvenc állata, ha minden igaz és nem változott azóta, noha nem kérdeztem erről, mert miért is tettem volna, mindazonáltal a kviddicsmez mindent tarol. Nekem az kell! Odamegyek az árushoz és kérem a kiszemelt lufit. Aranyosnak tűnik, ezért megkérem, hogy nem tudná-e a piros mezt kékre változtatni, mert az mégis a hab a tortán lenne. Minden gond nélkül megcsinálja. Rengeteg áruja van és legszívesebben megvenném az összeset, mert rendkívül jópofák. A fizetés közben egy szellő hatására lágyan hullámozni kezdenek és az egyik lufi hátulról megpöccinti a tarkómat, mire megfordulok. Egy mosolygós csillag az, amire az van írva, hogy "A legjobb barátnőnek!". Ezek most csak szívatnak, igaz? Vagy csak szerencsém van? Naná, hogy kell, megveszem őket és boldogan megyek tovább az úton, hogy hazajussak.
Próbálok kikeveredni a tömegből, bár nem zavar annyira, ugyanis Seoulhoz vagyok hozzászokva, ott pedig amúgy is nagy az embersűrűség, főleg az utakon. Kiérek a térre, majd körülnézek. Nem a megfelelő utat keresem, azt már ismerem, hanem szimplán körülnézek a szép díszítéseken. Ekkor veszem észre az egyik padon üldögélő, jelenleg forrócsokit szürcsölő szőke hajú lányt. Kikerekedett szemekkel lépek gyorsan hátra kettőt, amíg a bódék el nem takarnak ismét. Remélhetőleg még nem vett észre, feltéve, ha tényleg Iza volt, de biztosan nem tévedek, hiszen annyira jól ismerem. Három év pedig nem az a táv, ami alatt az emberek sokat változnak külsőleg. Na szép, csak magamra kell nézni: se fekete haj, se sportcuccok, csakis félig nőies kabát, farmer és csizma. Igaz annyira nem hazudtolom meg önmagamat, mindenesetre ennyire szőke még sosem volt a hajam. A bódék között elsétálok addig a pontig, ami a legközelebb van a kiszemelt padhoz és kikukucskálok onnan. Valóban ő az és milyen szép! Nem úgy értem, ő eddig is az volt, de a jelenlegi korunkban még szebb! Nem tudom, hogy kész vagyok-e a találkozásra, nem hittem, hogy ma fogok vele beszélni, ám ez egy nagy alkalom. Nem úgy tűnik, mintha várna valakit, vagy ha igen, akkor nagyon közbeavatkozok, de meg akarom tenni, élni szeretnék az alkalom adta lehetőséggel. Nem arról vagyok híres, hogy félénk lennék, így kihasználva a magabiztosságom és a bátorságom, mosolyogva előlépek a bódék közül és mihamarább a lány előtt-mellett termek. Mit is mondhatnék egy ilyen találkozáskor? Sokáig csak nézem őt, szemeim őszinte lelkesedésről árulkodnak és boldog vagyok, hogy újra láthatom. Elmosolyodom, felettem a két lufi időnként egymásnak ütközik, majd újból eltávolodnak.
- Iza! - nyögöm ki, miközben a szellő belekap szőke tincseimbe és egy részüket belesodorja az arcomba. Szabad kezemmel elsöpröm a rakoncátlan szálakat és az arcát kezdem elemezni, hogy vajon mennyire mérges rám, vagy vajon egyszerűen csupán örül-e a felbukkanásomnak. Bár nem szóltam neki, a lufikból egyértelműen látszik, hogy gondoltam rá és bizony nem véletlenül alakult ki ez a meglepő pillanat, noha lehet még én sem voltam felkészülve rá. Megölelem és szorosan magamhoz ölelem a vállánál, ügyelve arra, hogy ne boruljon ki a kakaója.
- Tudod, nem felejtettem ám el szólni neked erről, direkt meg akartalak lepni. Amúgy is közel a karácsony - mondom közel a füléhez, hangomból árad a boldogság és a meghittség. Szeretem ezt a lányt!  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szeretném, ha mihamarább tudnék ajándékot venni Izának és a legfontosabb teendőim között van ennek a beteljesítése. Rengeteget gondoltam rá mialatt Seoul utcáin járkáltam és most is neki szeretnék boldogságot okozni azon túl, hogy meglepetést is, melyet már egy ideje tervezgetek. Egészen jópofás ajándékot sikerül találnom és ez valamilyen formában személyes is, szóval nyugodtan ballagok visszafelé, ám a sors megtréfál engem, vagy éppen ellenkezőleg. Pontosan nem terveztem el a nagy találkozást és semmi értelme nem lenne elszalasztanom ezt a pillanatot, így némi meghökkentség és hezitálás után úgy döntök, Iza elé állok. A mozdulatsort egészen határozottan sikerül is végigvinnem, viszont mikor a lányhoz lépek, teljesen lefagyok. Nem az időjárás és az évszak miatt, belül melegség tölt el és örülök, hogy újra láthatom őt, még ha nem is tudok egyből megszólalni. Sokáig csupán nézem arcát, mosolygok rá, de a nevén kívül nem tudok többet kinyögni. Megváltozott és mégis mintha mi sem változott volna, legalábbis szeretném ezt hinni és bízok abban, hogy a barátságunk sem múlt el az évekkel együtt. Az arca nőiesedett, ám szemei ugyanolyan gyémántok, mint voltak. Megölelem, magamhoz szorítom a lányt finoman, de egyben erőteljesen. Arcomat szőke tincseibe temetem, mialatt ő is hasonlóképpen cselekszik. Látom rajta a meglepettséget, amit teljes mértékben megértek, én jól tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, mégis meghatódott vagyok. Nem kapkodok el semmit, régen tán szokásom volt, de ezt remélem, hogy sikerült kinőnöm, persze nem biztos. Lehet időnként még meggondolatlanul gyorsan cselekszem, de ezt a percet nem rontom el. Hallom a nevemet és aztán a vádló kérdését is, ami teljesen jogos, igaz előtte már megsúgtam neki, hogy szándékosan nem szóltam az érkezésemről. Kissé megijedek, talán rossz döntést hoztam anno, ez majd kiderül hamarosan. Mindenesetre én bízok abban, hogy minden rendben lesz és nem fog haragudni rám sokáig. Hozzá hasonlóan könnyektől nedves csillogó szemekkel tekintek vissza rá, amikor engedünk az ölelésből. Elmosolyodok, ő pedig csúnyán néz rám.
- Csak az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy mikor jövök vissza és nem rajtam múlt elsősorban. Gondoltam, ha már ennyire képlékeny a helyzet, akkor előnyömre fordítom és meglepetést szerzek neked. Ne haragudj, én csak jót akartam - vallom be őszintén és ennél jobb és megbízhatóbb magyarázatot nem tudok neki szolgáltatni. Ha nem tetszik Izának az ok, akkor valóban mérges lehet rám. Hiába, magamra nem is gondoltam, végig azon járt csupán az eszem, hogy mi lenne jó a barátnőmnek és szegénynek esélyt sem hagytam, hogy hasonlókan cselekedjen. Lesütöm szemeimet megbánóan, majd visszaemelem rá. Leülök mellé a padra és továbbra sem sietek semmivel. Elbambulok kissé a tájon, avagy éppen a barátnőmön mialatt hallgatom őt, bízva abban, hogy megérti. Aztán lassan ideje átadni a meglepetést.
- Öhm, hoztam engesztelésképpen neked valami. Vagyis inkább valamiket - mondom és egyből javítom is ki a nyelvbotlást egy hatalmas mosollyal az arcomon és közben átnyújtom a két nagy lufit. Bár már sejthette, hiszen eddig sem tudtam rejtegetni őket, végig ott lebegtek a fejem fölött és a kék kviddicses fehér tigrisből is virított a szándékom. De sebaj, attól még meglepi tőlem neki, ennyi. Természetesen a másik lufiról, a feliratos csillagról sem lehet megfeledkezni, mégis csak ő a legjobb barátom, nélküle lehet elveszett lennék itt Magyarországon. Figyelem a reakcióját szüntelen mosollyal, azonban arcomon már inkább a meghittség bontakozik ki. Sok szép emlék fűz hozzá és annyira vártam már ezt a találkozást, végre újra láthatom őt!  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Attól, hogy befejeztem a tanulmányaimat és nem járok immáron a Bagolykő tantermei között, még szeretném tartani a kapcsolatot az egykori házammal, amibe én is tartoztam. Néhány ismerősömről tudok, hogy még levitások, többnyire mestertanoncként, így gondoltam, találkozni kéne velük és a jelenlegi hupikék törpikékkel. Grace említette, hogy lesz egy kirándulás egyenesen Bécsbe a karácsonyi vásárra és azt is megsúgta, hogy a végzett diákok is részt vehetnek rajta. Ennél jobb alkalmat nem is találhattam volna, ezért az utolsó pillanatban jelentkeztem, hogy én is jönnék.
Amint megérkezik mindenki a gyülekezőhelyre, rájövök, hogy gyakorlatilag senkit sem ismerek. Idegen arcok vannak végig körülöttem, de végül is nem baj, Grace itt van velem, majd az ő nyakában fogok csimpaszkodni egész idő alatt. Természetesen nem, vagyok annyira talpraesett és beszédes, hogy ne okozzon gondot az ismerkedés. Elindulunk be a vásárrészhez és mindenki elkezd nagyban nézelődni. Lehet meg kéne határoznom egy bizonyos összeget, hogy mennyit költhetek el a vásárban, noha nem vagyok jártas az itteni árviszonyokban. Sok jópofa pult mellett haladunk el, melyek mind megmosolyogtatnak. Próbálok haladni a tömeggel - mármint a levitás tömeggel -, de még szoknom kell az idegen arcokat, nem könnyű számomra még beazonosítani, hogy ki van velem és ki nem. Egy biztos pont van: ő pedig Grace. A lány - bocsánat, a nő mellett bandukolok, amikor meglátom a puncsos bódét. Már nagyon rég ittam olyan italt, Seoulban nem nézelődtem eziránt, a Bogolyfalvi vásárban pedig nem álltam meg inni egy bögrével, mert szorított az idő. Most viszont megfelelő az alkalom, nyilván nem is szeretném kihagyni a élményt.
- Grace! Puncs, most! - kiáltok fel, persze nem parancsolóan, hanem lelkesen. Ismerem már... hát úgy elég régóta és bízok benne, hogy nem veszi rossz néven a visszautasíthatatlan ajánlatot. Ő ilyen tekintetben olyan, mint én, biztos vagyok benne, hogyha most nem kívánja a meleg italt, azt meg fogja mondani, vagy csak egyszerűen nem vesz. Azonban én mindenképpen szeretnék inni és be is állok a szép hosszú sorba. Láttam már hosszabbat is, talán van még puncsos és forralt boros bódé a vásár egy másik szegletében is, ezért megoszlanak a vásárlók, mindazonáltal az biztos, hogy lemaradunk a bolytól. Amint megkapom az angyali áldást, óvatosan belekóstolok. Nagyon finom, mint ahogy az szokott lenni, de ezúttal is sikeresen leforrázom a nyelvem. Leiszom azért a tetejét, mert nem örülnék neki, ha kiömlene míg sétálunk, majd Gracere mosolygok egyértelmű utalást adva, hogy mit gondolok az ízéről. Már nem is fázok annyira, felmelegít az ital és ez jó érzéssel tölt el. A levitások után nézek és látom, hogy bizony rendesen eltávolodtunk tőlük. Nem tudom, mennyire szigorúak itt a feltételek, de Berci bá kérte, hogy maradjunk együtt, legalábbis kezdetekben, ezért nem nekem kéne rendet bontanom és szabályt szegnem, ha már voltak olyan aranyosak, hogy engem is befogadtak. Remélem a puncs ivás nem ütközik szabályba, hiszen ez egy tradicionális téli ünnepi ital.
- Menjünk, mielőtt keresnének - javaslom a barátnőmnek, aztán amennyiben nincs ellenvetése, megindulunk a többiek után. Nem veszítettük el őket nagyon, így hamar utolérjük őket és közben még nézelődni is tudunk. Szememmel megkeresem a tanárkísérőnket, megvan, szóval jó csapathoz állunk be, bár feltételezem, hogy Grace úgyis riadóztatna, hogy valami nem lenne rendben. Vagy nem? Ahogy ismerem magunkat, tudunk mi jó kis mulatságokba keveredni, de ezúttal tényleg megpróbálok egy tündér lenni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Délután három óra van, mire hazaérek az egyetemről. Szerencsére már nincs több órám a mai nap, viszont programom annál inkább. Estefelé jön át a barátnőm és buli lesz, amiről az uraság még nem tud, de hamarosan értesül róla. Megszokhatta már, hogy csak úgy random ötleteket dobok fel és nem kérem ki a véleményét, de tegyük hozzá, hogy még sosem haragudott meg rám, ha bulizni támadt kedvem. Lepakolok és fújok egyet, majd gyors kaja után berontok a macihoz és bármit is tevékenykedik, most azt abba fogja hagyni, nincs apelláta. Egész nap nem csinált semmit, hiszen ma nem kellett dolgoznia menni.
- Van egy jó  hírem, meg egy rossz - kezdem el, nem mintha nem lenne már önmagában remek, hogy itthon vagyok. - A jó hír az, hogy este buli lesz itt. A rossz az, hogy most jössz, mert segítened kell takarítani. - Nem kérdezem, mondom. Egyedül sosem végeznék az egész házzal, de ha jófiú lesz - hahahahaa -, akkor majd ő megy el a boltba egy-két finomságért. Megfogom a kezét és húzni kezdem a nappali felé, mondjuk ez semmit sem ér, olyanok vagyunk mint Dávid és Góliát, én nagyjából fele akkora vagyok magasságban is, szélességben pedig főleg, mint ő és csak akkor tudnom megmozdítani, ha az ő is engedi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Byungie, Byungie, az én kismackóm. Imádok rajta aludni, mert akkora izmai vannak, hogy betelíti az egész ágyat, ha nem franciaágyról van szó és én már csak rajta férek el. Byungie, Byungie, az én kismackóm. Imád videójátékokkal játszani, csak ne lenne ekkora kupi a szobában. Sokban hasonlítunk, de én sosem tudnék ekkora rendetlenségben ellenni, bántaná a szemem. Húzni kezdem, de mint vártam, nem sok sikerrel járok.
- Már csináltam, ott van a konyhaasztalon - válaszolom aranyos-durcisan és felhagyok a noszogatással, inkább ölbe teszem a kezem. Nem vagyok én gonosz boszorkány, vagyis de, az vagyok, de nem gonosz. Csináltam magamnak kaját és azzal a lendülettel a macinak is, mert tudom, hogy bármilyen napszakról van szó, ő tud éhes lenni. Egy biztos, szerencsés lehet velem és nem is panaszkodhat, más csaj lehet nem lenne vele ennyire figyelmes. Így már nem nehéz elráncigálnom a TV elől, ő leül falatozni a konyhában, míg én nekiállok rendet rakni. Csak tudnám, mit keres a bugyim a nappaliban...
- Légyszi Maci, ne kezd el videót nézni miközben eszel, tényleg szükségem van a segítségedre - mondom neki kérlelve, mert tudom, hogy ő imád úgy enni, hogy közben sorozatot, vagy valamilyen zenei műsort néz, akkor viszont háromnegyed órán keresztül csak eszik csigatempóban, erre pedig most nincs időnk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Mikor megtudja, hogy van kaja, mint a szélvész, úgy szalad a konyhába és nekiesik a tálnak. Bólintok, mert valóban az egyik kedvencét csináltam, de neki mi nem az? Nem mondhatom, hogy nehéz rá főznöm, szinte mindent ugyanolyan jókedvvel megeszik. Csak azért is előveszi a telefonját, igaz ezúttal szerencse, hogy csak egy comebacket néz, ami nem hosszú. Azért noszogatom, mielőtt automatikusan rányomna a következő videóra és erre már ő is kapkodja magát. Nem kell sietnie az evéssel, nem azt mondtam, hogy két kanállal egye a levesét, csak hogy ne merüljön bele a koreai képvilágba.
Aztán befejezi és odajön segíteni nekem. Nem vagyok béna, sem pedig gyenge, mivel nekem is vannak izmaim, de szó mi szó, nem vagyok vetélytársa a macinak. Hagyom, hogy elvigye a dobozokat, én inkább a könnyű dolgokat szedem össze, mint például ruhákat. Kis kíváncsi, nem lehet előle semmit sem titkolni, pedig nagyon akartam egyszer meglepetést neki. Grimaszolok kicsit, majd válaszként először az ajkaihoz tapadok. Ez a másik veszélyforrás, ha ezt csináljuk, akkor hamar vége lehet a takarításnak, ezért keservesen is, de eltávolodok a kalácstestétől és megadom magam.
- Egyik barátnőm és társai. Ne aggódj, zömével angolok, aki pedig nem az, elvileg ők is tudnak angolul. De ha mégsem, akkor koreaiul igen. - nyugtatom Byungiet. Nem tudom, hogy ki jön pontosan, de nagyon remélem, hogy Gwen pasija is eljön, mert ha nem, akkor a lánnyal együtt én rángatom el ide. Muszáj bemutatnia, ahogy ő is meg fogja ismerni a macit.
- Ezt fel tudnád vinni a hálóba, édes? - kérdezem és közben egy újabb dobozt adok a kezébe, tele dossziékkal. Kissé érződik a hangomon, hogy ez már nehéz nekem, egy csomó papírnak aztán van súlya. Lehet az utóbbi napokban többet kellett volna foglalkoznunk a kipakolással, mint egymással.