Levendula

Hihetetlen, hogy mennyire figyelmetlen vagyok. Már nem először fordult elő, hogy elgondolkozok és nem figyelek a környezetemre, igaz, eddig még nem mentem neki senkinek. Most azonban nem így történt. Bagolyfalván menve a házakat figyeltem és nem az utat, aminek meg is lett a következménye. Nekimentem egy lánynak. Szerencsére én jártam rosszabbul, ugyanis megbotlottam a lábában és a földre estem. Ahogy láttam neki nem esett baja, ő talpon maradt, persze attól még megfájdulhatott valamije. Gyorsan felálltam és bocsánatot kértem tőle, ami újabb kínos pillanatot okozott. Elfelejtettem, hogy Magyarországon nem szokás meghajolgatni mások előtt. Biztos hülyének nézett.
Féltem, hogy mérges lesz rám és hogy be fog szólni, de nem így lett. Egyáltalán nem zavarta az eset, sőt, még be is mutatkozott és beszélgetést is kezdeményezett.
Megtudtam, hogy Levendulának hívják. Milyen szép név, ha jól tudom egy van ilyen virág is. Bár ebben nem vagyok biztos, mén nem élek olyan régóta Magyarországon.
- Szia! - Köszöntem én is neki. - Remélem nem esett bajod. - Nagyon röstellem, amiért nekimentem. Lehet tényleg nem kellett volna felállnom az íróasztalom elől.
- Én Dasha vagyok. - Mutatkoztam be végre én is.
Megkérdezte, hogy merre tartok. A nagy hirtelenek után már el kellett gondolkodnom, hogy miért is indultam el. Természetesen eszembe jutott, ami újra meghozta a kedvemet.
- A Pillangó-varázsba megyek. - Még magam sem tudom, hogy melyik részébe akarok bemenni, az étterembe vagy a teaház részébe, nekem mindkettő jól esne most.
- És te? Merre tartasz? - Kérdeztem vissza kíváncsian.

Levendula

Levendula megerősítette, hogy semmi baja sincs. Hála az égnek. Ez segített egy kicsit, hogy elfelejtsem ezt a szörnyű találkozást. Jól bemutatkoztam neki.
Megkérdezte, hogy nekem sem esett-e bajom. Nagyon kedves lány, valami azt súgja, hogy az Eridon ház tagja.
- Dehogy, kutya bajom. Ne aggódj miattam. - mondtam mosolyogva.
Megemlítettem neki, hogy a Pillangó-varázsba tartok. Hatalmas véletlen, hogy ő is pont azt választotta célpontjának. Meglepődtem, nem tagadom. Biztos ő is hasonló cipőben jár, mint én, azaz a nagy tanulás közben megszomjazott és kicsit kimozdult. Felvetette az ötletet, hogy ne menjünk-e együtt. Milyen kedves tőle.
- Az jó lenne, menjünk. – Kis szünet, majd folytattam. – Gondolom, te a teaház részébe szeretnél menni. Vagyis azt mondtad, hogy szívesen meginnál egy teát. Akkor menjünk oda, én úgy sem tudtam dönteni.
- Azzal el is indultunk. Nem kellett sokat sétálnunk, a Varázs viszonylag közel volt. Odaérve kinyitom az ajtót, amire megszólalt az érkezésünket jelző csengő. Udvariasan megvárom, amíg Levendula belép, majd utána én is követem. Egy kis helyiségbe érkeztünk. Nem erre számítottam, ezért a lányhoz fordulok.
- Te már voltál itt? Tudod, hogy merre kell menni? – Valószínűleg a kérdésemet meghallotta a recepción lévő emberke is, ugyanis rögtön odalépett hozzánk és megkérdezte, hogy melyik részbe szeretnénk menni. Mondtuk neki, hogy a teaházat néztük ki magunknak, amire szinte azonnal rámutatott egy balra lévő, vastag függönyre. Megköszöntem a gyors eligazítást és Levendulára nézem.  
- Menjünk?

Sziasztok!

Kei, most megúszod a szekálást mivel itt van apukád.  

Igen. Remegett a föld is. A közelben csaphatott be.

Zoli bácsi becsapott?

Szia Levi, semmi baj.

Zoli bácsi nagyon haragos akkor

Jól teszi

Na már süt a nap és teljesen tiszta az ég.

Keiko Sama - 2014.08.27. 16:15


A végén még kiderül, hogy Zeusz az apád *.*

*Elpirul* Én azt hittem hogy Ön nagyon kemény szívű és nem kedvel senkit.

Keiko drága Adj egy puszit apukádnak és szent lesz a béke. ^^ KATTvagy nem

Csak akarni kell ^^

A kis félénk

Nekem is mennem kell, szóval ne aggódj

Sziasztok!

Sziasztok!

Itt vagy mellettem, neked nem is kell

Zeusz *.*

Jóban-rosszban  

Sajnálom  

öhm.... *elsunnyog* valamilyen
Hadd én Juli
- Kei voltam, csak Dasha kisajátította a telefonom

Vigyázz velünk! - Dasha voltam ezúttal

Várkonyi Zoltán
Kinézet (csak fekete hajjal) + Keiko-s karkötő


Mindig próbálom nélkülözni az életemből az édességet. Ez azonban nehezebb, mint ahogy hallatszik, ugyanis édesszájú vagyok. Imádom az édességeket, elsősorban a csokit. A szülinapomon mindig csokoládétorta van és a fagylaltozókban is mindig csokifagyit kérek. Az elmúlt pár évben eléggé keveset ettem, ami jó érzés is, hiszen bebizonyítottam elsősorban magamnak és a Mesteremnek, hogy képes vagyok parancsolni az agyamnak és a testemnek.
Ezúttal azonban engedékeny voltam. Úgy döntöttem, hogy névnapom alkalmából megajándékozom magam egy finom szelet tortával. A többiek úgysem tudják, hogy mikor van a névnapom, én pedig nem szeretem az ilyeneket hangoztatni. Én magam sem tartom nagydolognak a mai napot, de azért évi kétszer megérdemlek egy kis tortát.
Délelőtt, olyan 10 óra körül el is indultam a faluba. Mint mindig, most is gyorsan leértem Bagolyfalvára. Már párszor elmentem a cukrászda mellet, szóval nem kellett keresgélnem. Benyitottam és az első amit megcsodáltam, hogy a lámpák színváltósak. Nem tudom, hogy miért, de ez nekem nagyon bejött. Láttam, hogy előttem nagy sor áll. Nem tehettem mást, kénytelen voltam beállni a sorba. Várakozás közben a falakat néztem, amiket képek díszítettek. Volt pár varázsló és boszorkány, akiket fel is ismertem.
Nem néztem hátra, de éreztem, hogy már nem én vagyok a sor vége és, hogy csak gyűlik a sok ember. Nem igazán szeretem a tömeget, de a tortámról nem mondok le!
Végre én következtem. – Jó napot! Ebből a csokitortából szeretnék egy szeletet. – Mondtam, a kiszemeltemre mutatva. A süteményt rögtön a kezemben is tarthattam. Kifizettem, majd kerestem egy olyan asztalt, ahol még nem ült senki. A sarokhoz közel találtam is egyet. Leültem és beleszúrtam a villát a tortába.

Az off offol  

Jajj holnap korán kell kelni  

Wolgi milyen vizsgát írsz?

Jajj, ne is mondd....

Én mára elköszönök.

Sziasztok!

Várkonyi Zoltán
Csitri? O.o

Nem szeretem a tömeget, de ezúttal nem mondtam le a tortámról. Kivártam a sorom csöndben és amikor odakerültem a pulthoz kértem egy szelet csokoládétortát. Aztán már adtam is át a helyet a mögöttem lévőnek. Rengetegen voltak, de szerencsém volt, mert még volt éppen egy szabad asztal. Leültem az egyik sarokhoz közeli székbe és elkezdtem falatozni. Be kellett vallanom magamnak, hogy igenis aggasztott, hogy a szüleim nem hívtak fel ma, a névnapomkor. Így is eléggé keveset beszélünk, hiszen a baglyomat sem szívesen küldöm el más kontinensre, meg hát mire választ kapok a szüleimtől… Igaz, még nincs este és még bőven van idejük, de kezdett zavarni. Eddig mindig reggel jöttek a baglyaik. Nem voltam valami boldog, sőt. Meglehetősen szomorú és szótlan voltam.
El voltam foglalva a gondolataimmal és nem vettem észre, hogy közeledik felém valaki. Egy úr szólított meg, mire felkaptam a fejem. Kérdezte, hogy leülhet-e mellém.
- Szabad, igen. – Mondtam neki udvarias hangon.
Jobban szeretek egyedül lenni, de nem vagyok köcsög, hogy ne engedjek leülni valakit, ha már csak kevés hely van. Személyesen is tapasztaltam ezt utazáskor a vonatokon. Kiakasztó viselkedés!
Tovább ettem a tortámat csöndesen. Igyekeztem nem nézni az előttem ülő férfira, aki egyébként elővett egy újságot és olvasgatni kezdte. Éppen lenyeltem az egyik falatot, amikor ismét megszólalt az úr.
Ezúttal Keikoról érdeklődött. Nem számítottam rá, hogy meghallok egy olyan nevet akit ismerek, egy idegen szájából, Hirtelen nem tudtam hova tenni ezt a random kérdést, de aztán észrevettem, hogy a karkötőmre mutat. Így már világossá vált, hogy honnan jött a kérdés. Fogalmaztam már magamban a választ, de megelőzött. Hozzátette, hogy Keiko édesapja és, hogy nem láttam-e valamerre a lányát. Tágra nyíltak a szemeim, alig tudtam elhinni, hogy a barátnőm apja ül előttem. Kifújtam a visszafojtott lélegzetem és igyekeztem nyugodt hangon válaszolni.
- Keiko a legjobb barátnőm, már kiskorom óta ismerjük egymást. Azt hiszem utoljára reggel láttam a klubhelyiségben. – Mondtam halkan.
Keiko mesélt már egy kicsit az apjáról, de sosem szeretett róla beszélni, én meg nem is erőltettem.

Sziasztok!

Hát nem tudom. Már mindenhol a háború megy, én meg azt nem szeretem.
Gondolkoztam, hogy lehetne egy gyors játék, de azt csak úgy tudnám megoldani, hogy megölném Dashát. Vagy ti tudtok más megoldást is?

Megharapna vagy mi?

*Gondolkodik*
Az mennyire elfogadható, hogy vámpírrá változnék? Nem tudom hogy ő megtenné-e, meg hogy egyáltalán lehet-e.