Kirándulás Iza, Luna

A türelem mintaszobrát rólam alkothatnák meg, de egy idő után nálam is elszakad a cérna. Most is ott tartottam, hogy keresek egy ablakot és kimászom, azokat csak nem szögelték be, vagy akár nem törhetetlen az ablakok üvege, még azt is vállaltam volna, mert tényleg ott tartottam, hogy végem van. Legutolsó lehetőségnek nem vetettem el teljesen az ötletet, ha mégsem találnánk ki a rejtvényt, ha még sem bírnám ki addig szorongatva a mit, ha még sem nyílna az ajtó, ha még sincs wc a közelben, vagy ha az is be van zárva. Túl sok volt a ha és ezt így még egyszer végig gondolva, egyszerűbbnek tűnt az ablakon való távozás, végül is egyszer a jóslástan teremben már sikerült kitörnöm az az üveget. Egyszerűbb, de rizikósabb. Ha jól emlékszem, nem jöttünk fel lépcsőn, vagy mégis? Végtére is olyan nagyon magasan nem lehetünk. Ránéztem a lányokra, hogy erőt merítsek, közben szorosan zártam össze a lábaimat, de ezen közben még gondolkodnom is kellett. Márk, az apám, a vizsgát, a büntetés Tendernél, minden átfutott az agyamon, csak a feladványra nem sikerült gondolnom, pedig muszáj lesz.
Elszántan fixíroztam a falat, amin a rejtvény kirajzolódott, ám semmi nem ugrott be. ~ Reggeli, frissen a jó? Nem tudom, fogalmam sincs. Úgy éreztem magam, mint a Mágiatöri vizsgán. Emlékszem ott is pont pisilhetnékem volt. Mikor bementem még semmi bajom nem volt, de ott a stressz hamar kihozta volna belőlem, ha nem vigyázok. Nem tudtam megfelelően összeszedni a gondolataimat, ezért lett olyan gyengusz, silány, szégyenteljes, elfogadhatatlan...sorolhatnám még apám jelzőit. Majd fogja sorolni ő is. Jaj....
- Nem bírom már. - súgtam a lányoknak. - Nincs mese, ki kell mennem. - Ekkor megint a feladványra tévedt a tekintetem és a mese szó pont illett az egyik sorba. A meghatározás szerint is stimmelt. Nagy kő esett le a szívemről, átmenetileg.
- A mese a harmadik szó, ugye? Most már kimehetek? Nagyon kell. - Libabőrös lettem a vesém kezdett begörcsölni, és a szivárvány összes színében játszhattam, de legszebb a sárga. Kedvenc színem, de nem hiszem, hogy jól állna. Izára néztem kérlelve a szememmel, mondja már ki a megoldást! Aztán Lunára tévedt a tekintetem, tőle is hasonlót remélve.
- Ti jöttök lányok, nekem most csak ennyire telt, ne haragudjatok! - Ha egy percen belül nem szabadulunk ki, marad az ablak, vagy valamelyik drága szőnyeg.

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Sikerült egyszerre érnünk a papírhoz, így fel tudtuk azt emelni az asztalról. Csodálkozva néztem Lunára, de csodálkozásomban kérdés is volt: Hogy legyen ezek után? Ketten tartva szorosan a cetlit, olvashatóvá vált a rajta lévő szöveg, de így, ketten nehézkes volt olvasni is, meg a varázslat kivitelezése is. Próbáltam jobban felém húzni a pergament, hátha Luna jobb belátásra tér és elengedi, vagy nem is tudom, miben reménykedtem. Az, hogy így ketten, de különböző helyen voltunk, megbonyolította a dolgokat.  Nem értettem, hogy fog ez működni, és szörnyű gyanú fogalmazódott meg bennem. Mi van,ha ez az egész egy csapda, hogy próbára tegyék az elszántságomat? Nekem a kincset kell megkeresnem, nekem kell megtalálnom, engem illet, senki mást. Ha most Luna is bejött a képbe, akkor ez a kincs nem az a kincs, amit én keresek. Hagynom kell ezt a fenébe, hátha van itt valahol még valami, ami elkerülte a figyelmemet. Az asztal amúgy is túl egyszerű lett volna, egy kincsért pedig meg kell dolgozni, hiába, hogy nekem igérte a mágikus pergamen. Mind jobban eluralkodott rajtam az az érzés, hogy rossz nyomon járok, ha ragaszkodom a cetlihez, bíztam a pergamenem "szavában", és bármit is teszek, enyém lesz a kincs, hiszen másé nem is lehet. Döntöttem, lemondok a cetliről, járjon csak Luna hamis vágányom, én tovább keresem a kincsemet máshol. Biztosan éreztem,hogy ez a jó megoldás, de azért próbából még egy kicsit megrángattam az írást, aztán el is engedtem. Sajnálkozva mosolyogtam Lunára, már csak azért is, hogy kicsit megzavarjam, és abba a hitbe ringassam, hogy ő győzött, holott tudtam, nyerni csak én nyerhetek.