Szép napot

Miért ilyen kishitű az összes hölgy?

Jóságos Merlin! Támadnak! Szia Keiko.

Szerintem ha volt is farkas a Wall streeten, nem élhette túl. O.o De nyilván arról szól a film, hogy hogyan boldogul egy vadállat a nagyvárosban.

Minden nő ezt hajtogatja...

Szia Elena! Hű, micsoda aláírás

Üdvözlet szép hölgyek! ^^

Szia Keiko

Mi van a képemmel?

Szia Törpi Írok ám ma neked, most már tényleg.

Sebaj, elbírlak titeket

Hellóka.

Keiko kisasszony, tetszetős az új képe.

Hű, mik repkednek itt.

:D *nyakába veszi Keikot* Amúgy hogy sikerült a latin verseny?

Szia Misi! Most állok neki írni Neked!

Hát az nagy kár. De legalább jöhetsz hozzám latinul varázsigéket engedélyeztetni.

Melyik kép? Most cserélgetem. xD

Haru


Gyönyörű tavaszi délután, munka után érdekes, hogy nem sötétedett be egyből. A levegő is kellemes, a madarak is csiripelnek, hát kell ennél több? Igen, jó lenne, de most kár a múlton keseregni. Úgy dönt, ma egy kicsit másfajta útvonalon megy haza, mint amin egyébként szokott, úgyhogy a Minisztériumból kilépve a másik irányba veszi az útját, sétálása közben pedig gondolataiba mélyülve kotorássza ki aktatáskájából a túró rudit, hogy megjutalmazza magát vele a fárasztó nap után. Amikor a keze ügyébe kerül, elégedetten csomagolja ki a piros pöttyös csomagolást, hogy aztán a szájában élvezhesse a mugli édességet. Amíg ezt a műveletet elvégezte, észre sem vette, hogy tett egy kört a főtéren, és már megint a lakósor felé tart. Szájában a túrós finomsággal, tarkóját megvakarva pislog egy párat, aztán úgy dönt, hogy inkább a következő ház utáni utcán lefordul. Ismerd meg hazádat - tartja a mondás, és amúgy sem volt sok ideje mostanában csak úgy sétálgatni a faluban. Illetve ideje lett volna rá, csak lusta volt hozzá. Ej-ej Kristóf, szedd össze magad. Már majdnem az utolsó falatnál tart, amikor meglátja a játszóteret. Szégyenszemre megfordul a fejében, hogy le kéne csúsznia a csúszdán, de hát mit szólnának hozzá az erre járó gyerekek és felnőttek? Egy tisztviselő, akinek példát kéne mutatnia... A háta mögé les, hátha erre jár valaki, de a sötétedés előtti órában csupán egy párt lát elsétálni egymásba fonódva a lakósor felé. Visszafordul a játszótér felé, szemeivel kiszúrja a legközelebbi hintát, ami talán az ő súlyát is elbírná. Ha nem, akkor maximum összekapja egy varázsigével, de ezt most muszáj. Ha meg valaki meglátja... hát... legalább nem az egyik mászókáról csimpaszkodva, vagy az egyik alagútba beszorulva, a hivatali ruhájában kapják rajta. Lassan elindul, néha még ugyan a háta mögé lesve, hátha erre jár valaki, akkor azt mondhassa neki, hogy csak eltévedt. Aztán végül csak begyorsítja a lépteit, s mikor feleszmél, már mindent eldobva magától a hintában lengedezik és hajtja magát magasabbra és magasabbra.
- Víííííííííííííí! - kiabál a boldogságtól, végre megint egy kicsit gyereknek érzi magát, és a legfontosabb, hogy egyre nagyobb magaslatokat legyen képes elérni az önerejéből, közben pedig igazi Kristófosan kacarászik.

Haru



A felhőtlen gyermeki boldogság kimossa elméjéből a mai hivatalban eltöltött nap történéseit. Lábával és hátával hajtja magát egyre magasabbra és magasabbra, míg lassan eléri a hinta maximum magasságát. Innen ha kiugrana, biztosan a lábát törné, de előtte minimum azt képzelné, hogy tud magától repülni, kezeit szárnynak gondolva érkezne arccal a talajnak. Persze ez nem történik meg, Kristófnak van annyi esze, hogy ne legyen olyan tévhite, hogy most egy madár lett belőle... Mert ugye nem...? Nem hát, hiába olyan gyerekes, amilyen, nem bolondult még meg. Csak az, hogy öltönyben most is ott kacarászik a magasban, egy kicsit őt is összezavarja. Mikor lehetett utoljára játszótéren...? Egy pár év azóta biztosan eltelt már. A tavaszi délután kellemesen ölelő meleg fuvallata kezd lehűlni, egy fél órán belül sötét lesz, akkor pedig nem árt majd hazafelé venni az irányt. Addig is ki kell élvezni ezt a csodálatos pillanatot, szemeivel keresi azt a pontot a talajon, amihez viszonyítani tud, hogy milyen magasra is sikerült feljutnia... amikor észrevesz egy lányt a játszótér felé vezető úton. Narancs színű haján ősziesen törik meg a tél utáni napfény, és bár csak hátulról látja, nagyot dobban a szíve és döbbenten kapaszkodik a hinta láncába. Ez ő... A lendület gyengül, mígnem a lábával fogja meg a földet, hogy ne menjen tovább. Mit keres itt? Miért van itt? Jó, igen, tudta, vagyis... pletykákat hallott, hogy Haru itt van a faluban, de amióta ideköltözött, sose futott össze vele. És mégis itt van, mondhatni karnyújtásnyira tőle. Nagyot nyel, továbbra is az édes szépség hátát bámulva. Oda kell mennie hozzá. Meg kell szólítania. Annyi év telt el azóta, mégsem képes odamenni és köszönni neki? Nem ronthatja el megint... A szíve a torkában dobog, feláll a hintából és visszakozva magában pár lépést tesz a nő felé. Mit mondhatna? Hogy sajnálja, hogy megbánta az akkori döntését, hogy ő az egyetlen nő az életében, akit igazán szeretett? Görcsben álló gyomorral terem a lány mögött.
- Bocsánat hölgyem, még szabad az egyik hinta, ha leülni volna kedve. - mondja nyugodt hangon, bár magának inkább úgy tűnik, hogy végig nyöszörgött.

Hűűű, engem valaki elkaphatna. *_* Bár úgy érzem, Ádinak meg Harunak előbb vissza kéne írnom. xD

Hellóka mindenkinek! ^^

Sziasztok csajok

Okééé Közben keresgéltem, hátha találok jobb aláírást, és erre akadtam. Imádom ezt a nőt, minden baromságban benne van. *-* Angol tudás egy kevés szükséges.

Na Keiko, és hol? ^^ Csak hogy készüljek rá

Mondanám, hogy büntess meg engem, de nem vagy abban a helyzetben

Nagyon válaszolni akarok Ádinak, de kijöttem a Kristófos formámból. T.T Talán te vissza tudsz rázni, és akkor utánad írok majd neki is. Szerintem megsértődött, amiért nem írtam neki. T_T

Csak megsértődött xD Na sebaj, akkor is írok majd neki. >.< Te meg majd szólj, ha írtál. *_*

Az szuper lenne *-* Én is akarok ilyen menő nevet.

Hm, szerintem se.

Helló-halló.

Tündérmókusom, szerintem ezt ezen az oldalon ne híreszteld.
Amúgy meg jobbulást holnapra. xD

Várom. *_* *közben keresett cuki képet, de ezzel a sráccal nem talált *

Keiko


Napok óta nem találkozott Haruval, ami elég kellemetlenül érintette a kis lelkét. Pedig naphosszat járkált a függönytelen ablakok előtt, hátha megpillantja, mikor jön haza a másik házba a lány, de semmi. Amikor otthonról elindult abban a reményben, hogy majd megmentheti álmai nőjét, mint valami barna hajú herceg diófa pálcával, de akkor látta, hogy a narancs hajú óvónőnél ég a villany, a függönyök pedig be vannak húzva. Kristóf kicsit szomorkás hangulatban baktat az utcákon zsebre tett kezekkel, közben pedig azon töri a fejét, mivel is veheti le úgy a lábáról a nőt, hogy az azonnal megbocsásson neki. A gyümölcskosárral már próbálkozott, pitét sütni jobb, ha nem áll neki, mert ha a tűzoltóság kopogtat be Haruhoz azzal, hogy ég az ikerház másik oldala és inkább hagyja el a lakást, nem fog a helyzetén javítani. A férfi megvakarja a tarkóját, közben pedig nagyokat sóhajtozik. Valamivel pedig muszáj lesz előállnia, hiszen az, hogy Haru ilyen közel van hozzá, mégis mennyire távol, egyszerűen megőrjíti. Amíg gondolkodik, a szeme elé húzza a sötét kalapját, s nem is veszi ezért észre, hogy valakinek nekimegy... vagyis inkább együtt mentek egymásba. A vékonyka leányzó hátsóra vágódik a macskaköves úton, ő pedig azonnal a kis hölgy után kap.
- Jaj, ne haragudj... nem figyeltem. Nem esett bajod? - Nyújtja a kezét mosolyt varázsolva arcára, hogy felsegítse a lánykát. Valami ugyan mintha nem stimmelne ezen a diáklányon, de ő nem igazán veszi észre, inkább, miután sikerül talpra állítani a másikat, leguggol, hogy segítsen összeszedni a földre hullott papírhalmokat.
- Bocsáss meg, egy kicsit a gondolataimba mélyedtem. Mik ezek a rajzok? - Pillant meglepetten a furcsa ábrákra, mielőtt átnyújtaná a kezében lévő lapokat.

Jenny: nekünk nagy kutyus kell, meg aztán Debrecen messze van, de biztos aranyosak.

Keiko, most esett nekem le... hát én fertőző vírus nélkül is cuki vagyok.

Keiko, válaszoltam neked. Aztán ne kímélj. Jóéjt.

Keiko



A leányzót sikerül felsegíteni, de rögtön mindketten négykézlábra térnek vissza, hogy felvehessék a szétszóródott lapokat. Kristóf rá-rá pillant néhányra, mielőtt visszaadná és szóvá is teszi a furcsa, színes alkotásokat. A húzott szemű lány válaszol, elmeséli, hogy ő rajzolna, no meg azt is megosztja a férfival, hogy miért. Kristóf elmosolyodik, majd nevetni kezd a magyarázaton.
- Vagy úgy, milyen igazad is van. - Ő is észrevette már, a felnőttek többsége olyan egyhangú és annyira görcsösen ragaszkodik a monoton kis életéhez, hogy elképesztő. Pláne a Minisztériumban, az a sok aktakukac... itt, a kirendeltségben sem más, mint Budapesten. Elveszi az egyik rajzocskát és vigyorogva megköszöni. Az ismeretlen, valószínűleg Mágustanodás lány viszont átlát a szitán, szóvá is teszi, hogy valami nem stimmel vele. Simfel elhúzza a száját, ezzel egy zavart mosolyt erőltetve arcára, s megvakarja a tarkóját. Hihetetlen, hogy mennyi éles szemű diák jár ebbe az iskolába.
- Hát igen... - De elmondja-e vajon ennek a vadidegen diáknak, hogy az a baja, hogy álmai nője ott lakik mellette, és az még csak szóba se áll vele? Hogy hagyta annak idején elveszni ezt a kapcsolatot Edward miatt, és hogy azóta is bánja már a régi döntését? Nem, nem néz ki ez a lány 16 évesnél többnek, nem tudhatja, mi fán terem az ilyen fájdalom. És különben is, olyan aranyos, kár lenne az ő problémáival nyaggatnia.
- Ó, hát semmi. Nincs már ilyenkor nyitva a cukrászda, pedig valami édesre vágytam. Erre beléd botlottam, a sors keze. Hogy hívnak? - Egy cseppet sem zavarja, hogy a lány letegezte, végül is nem lehet köztük akkora korkülönbség, csak mennyi? 10 év? Ismét felsegíti a lánykát, most már összeszedve az összes rajzocskát, kezében a sajátjával, s a kezét nyújtja bemutatkozásként.
- Az én nevem Simfel Kristóf, örvendek a találkozásnak. Nem a Bagolykőbe jársz? Mit keresel itt lent ilyenkor?

Vanda
"Lóma"
avagy hogyan értessük meg magunkat magyarul egy olyan országban, ahol azt tudjuk csak olaszul, hogy "pizza"


Szép, verőfényes tavaszi délután van, az utcák kellőképpen zsúfoltak turistákkal és itt élő olaszokkal, ő meg kellőképpen nem érti a térképet, amit most a kezében forgat ide-oda. Megvakarja a tarkóját, majd borostás arcát is, felnéz az előtte lévő Colosseumra. Hatalmas jószág, ez tény, biztosan jó kis műsorok mehettek odabent, de határozottan nem ezt keresi. Minek is kellett neki elfogadni ezt az utazást? Még ha szabadságot vesz ki, akkor sem megy külföldre, kifejezetten eleget utazott gyerekkorában az apjával ide-oda. Sajnos ez is vezetett oda, hogy most őt küldték el erre az üzleti útnak nem nevezhető valamire. Nem is tud olaszul!
- Eszközémoá, szenyor...! - próbálná megszólítani az egyik megtermett, bajuszos formát, aki végignézve Kristófon, olasz káromkodások közepette küldi el.
- Hát ez nem az a vendégszeretet, amit a prospektusban ígértek! - kiáltja utána magyarul, majd inkább visszatér a hatalmas autóstérkép kibogarászásához. Nem is érti, hogy ezt miért tervezték az autókba, félvér lévén nem egyszer az anyja vitte ide-oda a fémmasinában, úgyhogy nagyon jól tudja, nem szerencsés útközben kicsomagolnia ezt a sofőrnek. Néhány húzott szemű turistalány nagy mosollyal az arcukon mutogatnak a Colosseumra, de mivel Kristóf pont előttük van, így először azt hiszi, őt akarják lefotózni.
- Ó hát persze hölgyeim, tessék csak! - Vigyorodik el a férfi, kitárja karjait, s mivel a lányok szintén nem értenek olaszul, és ezt inkább valami vidéki tájszólásnak hiszik, rögtön mennek is oda hozzá, hogy lekapják magukat egy őshonos spagettizabálóval.
- Szí, szí, merszi mádámok, jó utat hazafelé, akárhol is legyen az. - Búcsúzik el végül, mikor kifotózták magukat a diáklánykák, ő pedig végre visszatérhet a térkép kisilabizálásához. Csak tudná, hogy merre van ez a szökőkút, ami az itteni minisztériumba viszi.

De kihalt itt az élet.

Leledzik erre még valaki?