ÁdámFurcsa, hogy már az első itt töltött napján miféle vandálokba ütközik az ember. Ártatlan gyerekeket bántalmaznak, ki tudja miért. Annyi biztos, hogy a srác nem szolgált rá, úgyhogy mint valami furcsa hős jelenik meg a színen a férfi, s üldözi el a két gonosztevőt. A srác egy kicsit sokkos állapotban lehet, bár az, hogy sír, jó jelnek bizonyul. Aztán a fiúcska ellöki magát a faltól, és egyenesen Kristóf karjaiban landol, aki átkarolja, hogy megnyugtassa, s éreztesse vele; már nem eshet bántódása. Hall valami kis köszönetféleséget, amit igazán nem tud mire vélni, mivel ezt bárki megtette volna, aki erre jár. Vagyis reméli, hogy bárki, és nem ilyenekkel van tele ez a falu.
- Ugyan már. - Dünnyögi mosolyogva és megpaskolja a fiú fejét, mire észreveszi, hogy ezt a még mindig sáros kezével tette. Megszeppenve ereszti le, igyekszik inkább a fiú szemeit keresni, s közben reménykedik, hogy ő ezt nem érzékelte. Mondjuk ezt valószínűleg meglőheti, mert azért mindenki érzi, ha a saját haját hirtelen sárral kenik be, de a zuhogó eső miatt... A kis srác megszólal, kicsit furcsán beszél, ám ezt betudja annak a rémületnek, amint az imént átélt.
- Én pedig Kristóf vagyok, örülök, hogy találkoztunk. Bár egy kicsit sajnálom, hogy így... Most már nem lesz baj, ne aggódj. Az ilyen alakok nem mernek visszajönni. - Az eső egyébként nem kíméli őt sem, a nagy izgalomban most veszi csak észre, hogy kezd elázni. No meg Ádám is csurom vizes már, ezt érzi is a fiú ruhájából, mikor ismét átöleli. Ő nem fél a megfázástól, legalább betegszabira tudja kiírni magát a munkahelyén, addig pedig otthon lustálkodhat. Meg felgyújthatja a lakást, mert még egy teát sem tud rendesen megfőzni, és már nem az anyjával él, aki ezt megcsinálja helyette. Jó, mégsem lenne jó buli megfázni. Egy gyereknek meg annál inkább nem, az ő szervezetük gyengébb is, nem kéne ilyenekkel leterhelni. Óvatosan felsegíti Ádámot, közben figyelve arra, hogy a fiú biztonságban érezze magát a karjai között.
- Merrefelé laksz? A szüleid már biztosan aggódnak miattad, gyere, hazakísérlek. Na, ne pityeregj, katona dolog. Mit szólnak majd a lányok, ha így meglátnak az utcán? - Vigyorog rá, bár sejtése szerint az első reakciók biztosan meglepődést generálnának az elázott, sáros férfiúkkal szemben. Ha Ádám hagyja, elindulnak szép lassan kifelé a sikátorból, hogy legalább ennek a helyszínnek az emlékét is távol tartsa tőle. Út közben felveszi az elejtett esernyőjét, amit nevetve összecsuk, mondván, hogy úgy is mindegy, ennél jobban nem fognak elázni.
- Gyere, énekeljünk addig valamit! Ismered az Ének az esőben-t? Az most pont ide illik. Vagy dudorásszunk. Lá lá lálálálá... - Továbbra is vigyorog, nevet, néha játékosan megforgatja szabad kezében az esernyőjét, míg a másikkal átöleli Misit.