37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gwen Jones összes RPG hozzászólása (253 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 9 » Le
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. április 10. 19:59 Ugrás a poszthoz

Viki

Úgy öltözött, mint egy betörő. Legalábbis próbált olyan cuccokat felhúzni, amit az ilyen filmekben. Bár lehet, hogy a Nirvana feliratú póló nem ideillő, de ez volt az első fekete felső, ami a kezébe akadt. Ha nem is teljesen macskabetörős a külseje, legalább valami hasonló legyen. És még attól sem kell félnie, hogy bajba került. A napokban jelentkezett a prefektusi címért, amit, ha megkapott volna nem biztos, hogy itt lenne. De nem kapta meg a jelvényt, ezért nem keveredhet bajba. És még talált is egy társat az akcióra. Először azt hitte, hogy Dasha jelentkezett, de ennek hála megismerte a lány ikertesóját, Vikit. Még valamikor a délelőtt folyamán futottak össze az ebédnél. Miként merült fel ez a téma közöttük, azt nem tudja, de a következő pillanatban, már az időpontot beszélték meg. Gwen készítette el a tervet, mint az esetek 99%-ában, mikor Ő az egyik tag. Pár perc alatt kitalálja a legapróbb részleteket, hiszen van már benne gyakorlata. A megértetés sem tart sokkal tovább, kivéve, ha valamit egy kisgyereknek kell elmondani. Ilyen viszont nincs gyakran. Inkább egyedül dolgozik, vagy a korabeliekkel.
Van megbeszélt időpont, de most is késik egy pár percet a szőkeségünk. A hozzá közelállók már megszokhatták, azonban, ha valami nem ismeri, azt idegesítheti a dolog. Nem nagyon érdekli, mert a barátain kívül nem foglalkozik az emberekkel, csak kivételes alkalmakkor.
A fekete ruhákban beleolvad a kastélyba, aki arra járkálna nem biztos, hogy észrevenné. Emellett még a prefifigyelőjét is felvette, hátha arra akar járkálni egy az említett személyekből. Ez a kis ketyere sem mindig megbízható, csak akkor, ha az illető viseli a jelvényét.
- Szia - köszön a fekete hajú lánynak, aki már ott várakozik rá. Leveszi a hátáról a táskáját, és előveszi a két üveget. Mind a kettőben trolltakony van, amivel a tanároknak akarnak kedveskedni. Nem kedves meglepetés az egyszer biztos.
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. április 10. 20:02 Ugrás a poszthoz

Viki


- Még nem csináltál ilyet, vagy mi? - kérdezi mosolyogva. Ha kezdő a lány, akkor ideje megismernie a rosszabbik énjét. Nincs idő elmerengeni a múlton, de egy tized másodpercig Gwennek is eszébe jut az első csínytevése. Hol is volt? Mikor? Ha jól tudok, akkor negyedikben a mugli iskolában. Nem volt a legkreatívabb, de elsőre nem rossz. A régi "tűt a tanár székére" trükk mindig beválik. De most sokkal komolyabbra készül a két diák. Ilyen ötletük még nem volt, viszont izgalmas lesz megcsinálni.
- Talált, süllyedt - válaszolja az undorító trutymóra. Nem volt könnyű megszerezni, de egy kis segítség mindenkinek kell. Ám ha nem lett volna szükség rá, akkor Gwen nem szólt volna senkinek. Jobban szereti egyedül intézni az ügyeit, mert akkor nem köphetik be. Azonban ilyen időkben elfogadott a másik ember segítsége. A szőke csak annyit mondott, hogy egy feladathoz kell, de Fela bá' nem szeretne nekik adni, mondván, hogy szereznek maguknak. Csak egy ici-pici füllentés volt, (mert ezt nem lehet hazugságnak nevezni), és ebben az esetben megengedett. A cél szentesíti az eszközt.
- Ha előbb találjuk, ki bagollyal hozatok egy csomagot - vigyorog a másikra, de azért bólint egyet arra, hogy a Bogolyfalván nincs mugli cuccokat áruló bolt. Építhettek volna egyet, legalább azok a gyerekek miatt, akik abból a környezetből származnak. De az sem hátrány, ha a vicces kedvű gyerekek miatt raknak egy ilyen üzletet ide.
- Azt csak bízd rám.
Előveszin a zsebéből y kulcscsomóját, amit a Dökös munkájáért kapott, majd beleilleszti az első kulcsot a lyukba. Idegőrlő másodpercek következnek, mivel az első pár darab nem nyitja ki, de végül meglesz a megfelelő darab, a zár kattan és a lányok már mennek is be. Mire nem jó az iskola dolgokban való részvétel.
- Szeretnéd kezdeni, vagy enyém a megtiszteltetés? - kedvesnek mondható, hogy így felajánlotta az elsőbbséget. Máskor nem szokott ilyen lenni, de ez talán betudható a boldogságának.
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. április 10. 20:04 Ugrás a poszthoz

Viki

A kérdésre nem kap választ, de a lány viselkedéséből ítélve nincs is rà szükség. Aztán Viki megkérdezi a trágyagránátos dolgot. Nem kell neki ilyet mutatni, több tucatot látott már, nemcsak akkor, amikor az egyik csínyéhez kellett. A WVV-ben rengeteget lehet kapni és már messziről bűzlenek a polcok, amiken a bűzbombák vannak. Ám mikor a lány elővesz, egy keveset megcsapja az átható szag és elfintorodik. Nem a legkellemesebb illat, azt meg kell hagyni, és nemsokára a tanárok is megérzik. Ezért is lesz nehéz belerakni a port a lufikba. A taknyot még úgy, ahogy megoldják, de ezt már nehezebb lesz. Biztos szükség lesz pár kesztyűre és valamire, amivel az orrukat is eltakarják. Nem tudja melyik az undorítóbb. Ha a nyálka hozzáér valamijéhez, vagy a bomba szaga. Lehetne vacillálni rajta.
- Nekem mindegy, hogy csináljuk - rántja meg a vállát. Amíg nem kapják el őket, neki minden megfelel. Ahogy a koreai lány szeretné. Most ráhagyja, mert ez az első "akciója". Hadd élvezze ki. Ha minden igaz, később is fognak majd hasonlókat végrehajtani, legalábbis a szöszi írni fog Vikinek. Meg kell mutatni a lánynak, a bajkeverők és szabályszegők világát. A tanáros kérdésen elgondolkozik. A legtöbb diák biztos a HV-t és a HVH-t mondaná, de ezek közül egyik sem Gwen. Mondhatni tiszteli őket, de két olyan személy van, akivel nem szeretne kiszúrni.
- Aileen és Vikohino - két név, két tanárnő. Az előbbivel, mert a TS-e és jó beszélgetni a nővel, és mindenféléről lehet. Valamint korban sem sokkal idősebb Gwennél. Viko sem az, de őt a kviddics miatt kedveli. Minden féléről lehet vele beszélgetni a témával kapcsolatban. Illetve a tanerő Japánból származik, ahol még nem járt, így szívesen hall az országról bármilyen izgalmas és érdekes történetet - És neked?
Közben a lufik is készülgetnek. Hamarabb végeznek, mint gondolta volna és nehéz sem volt annyira. Az egyik lufit Viki fogta és Gwen töltötte, aztán cseréltek.
- Mehet?
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. április 10. 20:05 Ugrás a poszthoz

Viki

A bejutás hamar megy, a részletek is megbeszélve, már csak meg kell csinálni. A szőke reménykedik, hogy nem jön erre egy tanár, illetve prefektus sem, bár inkább az elsőtől fél jobban. A prefektusok biztos nem néznek be a tanárok szent helyére lógósokat keresve. Legalábbis, ha azokat nem Gwennek hívják. A trutyis kérdésre csak megvonja a vállát. Nem érdekli őt az ilyenek, csak haladjanak. A lufikat tölteni kezdik és látja Vikin, hogy ideges. Nem lesz könnyű megtölteni a lufikat, ha a lánynak remeg a keze, így pár szót intéz felé:
- Nyugi, nem lesz baj! Csak siessünk, nehogy elkapjanak - mondja a másiknak, ezzel sürgetve egy picit. Miután az összes lufit megtöltik, a koreai lány megkérdezi, hogy hagyjanak-e ki tanárokat. Gwen bólint, majd a két asztalra mutat. Lint és Vikot kedveli a legjobban, ezért őket nem szeretné részesíteni a "jóból". Több embert nem hagy ki, különben nem lenne értelme ennek az egésznek. Minél több az áldozat, annál jobb, illetve annál kevesebb óra lesz megtartva. Ugye, ha taknyos a papír, meg a penna, akkor nem tudnak dolgozni.
- Mindent robbantunk - vigyorog a szőke, majd kezdené is az akciót, de eszébe jut egy fontos momentum. A táskájához siet, elkezd benne matatni. Pár másodperccel később két ismeretlen pálcát húz elő. Még valamikor régebben szerezte, egy nézeteltérés során. A másikat meg nem tudja. Az a lényeg, hogy van és nem az Ő pálcájukat fogják lenyomozni. Ha a tanárok rájönnek mit csináltak biztos keresni fogják a tettest, és mindent diákot átnéznek, vagy kitudja. Az üvegek, valamint a lufik felrobbannak, a pálcákat meg a kesztyűket pedig eldugják valakinek a szobájában. Megfelelő tervnek tűnik, ha jól gondolkozott a szőke, akkor nincs benne hiba.
- Most már mehet - szól és az egyik tanár asztalán lévő lufi felé mutat a pálcával és kimondja a varázsigét. Miután ezzel végzett elindul egy másikhoz és itt is végrehajtja a folyamatot. Nem kell látnia, hogy tudja Viki is szorgalmas csinálja a feladatát.
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. április 11. 23:58 Ugrás a poszthoz

Kaidan
Spanyolország | Valamikor a szünetben | Ruha | Lovagolunk *-*
Miért ne?


Ő sem szereti, ha kérdezgetik, de annyira hirtelen jött ez a kirándulás, hogy muszáj volt ennyit kérdeznie. És így legalább tudni fog pár dolgot. Az, hogy nem engedi, tovább a másikat nem válik be, csak rámorognak, bár mit várt. Amilyennek megismert Kiliánt. Azért reménykedett, hogy egy dolgot elmond, de még ez sem történik meg.
- Az ilyen meglepetéseket nem szeretem - válaszolja, és egy pillanatra megáll. Ez nem tart sokáig, már követi is a másikat. Két okból kifolyólag. Az egyik, mert a kíváncsiság hajtja és tudni szeretné, hogy mit keresnek itt, a másik meg nem tud hazamenni. Még nem járt itt és nem tudta megjegyezni, hogy mi merre van, ezért valószínűleg eltévedne. Így inkább csöndben marad és követi a fiút. Pár méter után egyre jobban látható, hogy hova tartanak, azonban a lovak csak még később lesznek észrevehetőek. Még mindig nem érti a dolgot, inkább csöndben is marad, mert nem akarja idegesíteni a srácot. Annyira még nem ismeri, és kivételesen nem akarja kihúzni a gyufát, vagy egy szép átkot kapni. Már amiatt is hálás, hogy ide elhozták, mert Spanyolország az egyik kedvenc helye. Többször is nyaraltak a tengerparton, vagy különböző városokban, de vidékre még egyszer sem jöttek és ez tetszik Gwennek. Előbb-utóbb ezt az oldalát is meg szerette volna ismerni az országnak és ez most tökéletes. Pár lépés után már azt is látja, hogy rajtuk kívül ki van itt, illetve a nagy állatokat.
- Lovak - csillan fel a szeme és ezt inkább magának mondja, mint Kiliánnak, vagy a harmadik tagnak. Imádja az állatokat, ez alól ezek a példányok sem kivételek. Kisebb korában gyakran jártak a helyi lovardában, de egy ideje már nem ült rajtuk. Kis részletekben kezd leesni neki a tantusz, bár még most sem biztos, hogy valóság ez. Spanyolországban van és lovagolhat. Az ámulatból kezd felocsúdni és köszön a srácnak. Ideje sincs bemutatkozni Kilián már be is mutatja neki a lovat.
- Gyönyörű - pillant rá a szőke és elindul felé. - Szóval lovagolni fogunk?
Kérdezi, hogy biztos legyen a dolgába. Mikor a fiú választ ad, odalépked a kancához és simogatni kezdi. Meglát egy kefét és meg is kérdezi, hogy szabad-e. Igenleges válaszra máris megfogja és fésülni kezdi a sörényét. Pár másodperccel később a fiú odalép hozzá, Ő pedig bólint, hogy fel tud szállni. Egyik lábát kengyelbe rakja, majd egy lendüléssel felkerül az állatra. Az esésről való beszólásra, csak megforgatja a szemét, de kivételesen nem szól vissza. Elhelyezkedik, a kantárt is úgy fogja, hogy jó legyen és vigyorogva pillant a másikra.
- Meglátjuk! - válaszolja. Még, hogy bedobják a vízbe, ha leesik. Az utóbbi sem fog megtörténni, nemhogy az első. Annyira ezért nem jött ki még a gyakorlatból. Ő is indulásra készteti a lovat a fiú után. Ennyi idő után furcsa neki a magasban, de hamar megszokható.
- És merre megyünk? - érdeklődik beérve a másikat. Pár perc múlva kicsi gyorsít a tempón, de csak szép fokozatosan.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 16. 22:01 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia - Iza

Attól, hogy az elméleti órákat, vagy azokat, amelyiken sokat kell írni, nem szereti, a gyakorlatot igen. Ezért is megy elemi mágiára. Nem irányítja egyik elemet sem, de most talán lehet lehetősége valahogyan, mert csak ezt jelentheti a gyakorlat. Ha mégsem, akkor nem tudja a gyakorlat és az elmélet közötti különbséget.
Út közben csatlakozik hozzá, Izabella, akit először észre sem vett, annyira belemerült a gondolataiba. Az órára érve döbben csak rá, hogy ott is vannak, illetve Iza is mellette áll. Pedig olyan semmi dolgokon járt az esze, hogy az elejét már el is felejtette, pedig nem rossz a memóriája.
- Sziasztok! - köszön mindenkinek, köztük a Levitás lánynak is, ha még nem sértődött meg Gwenre. Megértené, Ő nem arról van szó. Közben a férfi elmondja a tudni az órával és dolgokkal kapcsolatban. A veszélyes dolgoknak magában örül, a lány, ha már most bejelentik az ilyeneket, akkor biztos jó óra lesz és nem unalmas. Ezeket a részeket szereti, már megérte bejönni és nem a szobájában punnyadni.
A diákok sorban bemennek a tükörbe, amit a mi lányunk még nem látott, de hallott róla. A levitásoknál tartják és lakik benne egy gyerek, aki néha kijön onnan. Egy ismeretlen tárgyba bemenni már az sem kismiska, és Gwen várja már a sorba jutást. Izán nem látszik az izgatottság, de ez talán amiatt van, mert a levitások megszokták a sok tanulást. De a szőke sok órát ellóg, vagy olvas rajtuk, amíg észre nem veszik (és azután is), amiből következik, hogy nem figyel, csak arra, ami őt érdekli. Újra a gondolataiba merült, csak arra eszmélt fel, hogy Iza már bent van és Ő következik. Izgatottan lép át, ahol bele is botlik a lányba. Az első dolog, amit érez azok az illatok. Nem mondhatóak édesnek, ellenkezőleg inkább fűszeres valaminek az illata. Nem foglalkozik sokat vele, mert változik ez is, ahogy a többi dolog ebben a világban. Minden változik a legapróbb részletig, de a mellettük álló Bert nem. A lányra pillant, majd megvonja a vállát, ezzel jelezve, hogy induljanak, mit állnak egy helyben.
- Jössz? - kérdezi, hátha a lány nem akar indulni. Akkor kénytelen lesz egyedül feltérképezni a helyet.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 19. 16:52 Ugrás a poszthoz

Kutyusfiúm *-* és a bál
ruha | haj | virágfüzér

Nem szereti az ilyen eseményeket, most mégis a szobájában készülődik. Ennek csak az az oka, hogy megígérte szobatársnőjének a részvételt és nem szeretné megszegni a szavát. Semmi kedve ehhez az egészhez, azonban a szőkét nem hagyhatja cserben, viszont egész nap nem látta a lányt. Ez remélhetőleg azt jelenti valamilyen sürgős dolga akadt és csak késik egy kicsit, vagy már lent is van.
Az előkészület utolsó része a haj, amit Gwen egy kontynak szeretett volna, de nem sikerült, ezért csak félkonty lett belőle. Végül is ez is szép, nincs vele baj, csak a virágfüzér hiányzik belőle. Mindig is szerette az e-fajta kiegészítőket és most illik a végzős bál témájához is. A bohém ruhák nem illenek az Ő stílusához, de egyszer túl fogja élni, reméljük. A fehér ruhához egy ugyanolyan színű magassarkút talált, amiben még járni is tud. Alina a nyaralás alatt próbálta neki megtanítani, hogy kell ezekben a cipőkben menni, de mindenki el tudja képzelni, miként alakultak ezek a gyakorlások. A szőke kijelentette, Ő bizony nem fog azokban járni, a levitás meg megfenyegette, addig nem ehet édességet, amíg ki nem próbálja. Nem csodálhatja, hogy kapott pár furcsa arckifejezést az eridonostól.
Miután mindent elintézett a készülődéssel kapcsolatban, elindul a klubhelyiség felé, ahol már várják. A fiú mellé érve rámosolyog, majd kézen fogva elindulnak a nagyterem felé.
Lent a lány figyeli a többi embert, hátha meglátja a másik szőkeséget, de egyelőre nincs senki, aki hasonlítana Katára. A terembe érve nem lepődik meg az asztalokon, és a párnákon, a DÖK-ben már a megszervezés előtt tudta milyen lesz az este és a díszítés. Mielőtt még bármit mondhatna, vagy tehetne, elindulnak az egyik asztalhoz.
- Ez tök kényelmes - mondja, miután helyet foglalnak az ülőalkalmatosságon. Lopva azért a táncparkett felé pillant, szeretne majd legalább egy táncot, hiszen ennek a bálnak az a lényege. De az sem katasztrófa, ha mégsem jutnak oda, egyébkánt is az első tánc a végzősöké, utána csatlakozhatnak hozzájuk a többiek.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 20. 13:11 Ugrás a poszthoz

Ririkém <3

Többet kéne gyakorolnia, hiszen a télen elő sem vette a deszkát, ami azért elég nagy kihagyás. Ezt az is tanúsítja, hogy az ütközést éppen, hogy csak el tudta kerülni és nem ment neki a kislánynak. Heti teendők: minimum kétszer deszkára szállni és lejönni a faluba gyakorolni. Esetleg ezekre a programokra beszervezhetne valaki, esetleg valaki idegent, aki nem mondhat nemet.
Miután visszanyeri az egyensúlyát és nem fog elesni, a kislány felé fordul, hogy lássa, vele mi van. Remélhetőleg nem esik túl nagy baja. Egy riadt szólás után Gwen konstatálja, hogy nincs gond és a lány megúszta. Egy pillanatig farkasszemet majd a szőke elindul felé a szökőkúthoz.
- Biztos minden rendben? - kérdezi újra, mert a lány hangját hallva nem úgy tűnik. Talán mégis eltört valamije, vagy felhorzsolta a bőrét. Ebben az esetben Gwen hazakíséri, és elmagyarázza az anyukájának mi történt, megvárva mit mond a nő, vagy, ha el kell vinni az orvoshoz, akkor Ő.
Azonban a következő mondatban, amiben bemutatkozik a kislány, miszerint Viktóriának hívják. Ekkor rájön, hogy nincs semmi baja a másiknak.
- Szép neved van - válaszolja neki. Attól, hogy az egyik személyt, akit nem szeret így hívják, a névvel még nincs semmi baja.
- Szóval falubeli vagy - ismétli a lánykát, ami egyébként tök felesleges.
- Én még nem lakok itt, de, ha minden igaz a nyáron leköltözök - válaszolja mosolyogva. Eddig Angliába kellett volna mennie, de most, ha minden igaz, ide költözik. Két helyen is dolgozik, otthon támogatják, tehát a háttér az megvan, nincs vele gond.
- Nem lenne kedved valahova beülni? Elmehetnénk fagyizni, vagy ahhoz még korán van neked? Sütizhetünk is, ha azt jobban szereted - kérdezi a kislányt, hátha vele tart egy kis finomságra. Ma már nem akar sportolni, legalábbis a deszkával nem próbálkozik, majd kicsit később.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 22. 11:59 Ugrás a poszthoz

Kutyusfiúm
[zárt]

A vérszívásos dolgot lefújták, a szőke inkább elviharzott, már amennyire a hülye cipőkben lehetséges. A végén inkább levette és eldobta őket az erdőben. Jelen helyzetben nem érdekli, hogy nem a sajátjai, majd vesz másikat Katának, vagy Alíznak. A fiút már nem éri utol, de talán mégis jobb lenne hallgatni Kathre és egy kicsit le kéne nyugodni. De a szőke soha nem volt nyugodt természetű. A forrófejűségéről volt híres, az előbb cselekszik, aztán kérdez dolgokról. és ez most sincs másképp. Az unokatestvére ismeri őt, és jobban tudja a dolgokat, de most biztos nincs igaza. Először körbenéz a kastély udvarában, de a birtok hatalmas nincs ideje mindent ellenőrizni.
Inkább az iskola felé veszi az irányt, megnézi a fiú szobáját. Meg kell beszélniük a dolgokat. Kell és kész! Viszont csak a kastély bejáratáig jut, ott megpillantja a keresett személyt. Ahogy észlelte a másik nem jött rá,  hogy a szőke idáig eljött. Pár pillanat kell, amíg kifújja magát, a fiú remélhetőleg megvárja és nem megy el. Megérti az érzéseit, nem is hibáztatja érte. Talán mégsem így kellett volna a dolgokat csinálni és most nem lenne ez. A táskáját csak később veszi észre, de rögtön leesik neki a tantusz, miszerint elmegy a srác. Azt nem teheti, nem hagyhatja itt. Miután kifújta magát, a másikra emeli a zöldjeit, de nem tud mit mondani. Talán nem is kellenek szavak, anélkül is megérti, mit szeretne a lány. Végül mégsem bírja ezt a csönd.
- Elmész? - kérdezi, bár a válasz egyértelmű. Közelebb lép egyet, majd még egyet. Lehetséges, hogy az jár a fejében, hogy ezzel megakadályozhatja a történéseket. Nem engedheti elmenni, nem hagyhatja el, itt kell maradnia. Ha emiatt a dolog miatt van az egész, akkor Ő leteszi a megszeghetetlen esküt is.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 22. 14:20 Ugrás a poszthoz

Kutyusfiúm

Számított erre a válaszra, de legbelül remélte, hogy nem ezt mondja. Nem akarja a távozását. Itt szeretné maga mellett tudni biztonságban. Nem hagyhatja, hogy elmenjen és nem is fogja. Biztos nem lesz minden olyan, mint régen, de meg tudják beszélni és egyik lány sem mondja el a farkasos dolgot senkinek. A szőke megérti, ha Krisz nem bízik a kuzinjában, de Gwenért megtenné a lány. Tudja mennyit jelent neki a fiú.
- Nem akarom, hogy elmenj - mondja lehajtott fejjel. Nem képes a másik szemébe nézni, úgy, hogy ez az egész az Ő hibája. Ha most itt hagyja a fiú, tükörbe se fog tudni nézni. Senkit nem szeretett még ennyire. A következő szavakra felemeli a fejét, szemeivel Krisztián szemeit keresi, majd mikor megtalálja azokat, mélyen belenéz.
- Nem akarom, hogy bocsánatot kérj, a te dolgod, hogy miért nem mondtad el, csak... - a válasz végére könnycseppek jelennek meg a szeme sarkában, amik lassan legurulnak az arcán. Legutóbbi ilyesfajta megnyilvánulásakor éppen a költözés volt terítéken. Talán jobb lett volna mégis elmenni, és nem most szenvedni. Könnyebben elfelejthette volna a fiút. Most Ő akar lelépni és a jelen állások szerint meg is fogja tenni, legalábbis, ha a szőke nem tesz valamit. Viszont most a lány is lesokkolódik. A fiú kiejti azt a pár szót, amitől Ő a legjobban fél. Ezt nem hagyhatja! Egy pillanatra a másik még ránéz és ez elég Gwennek, hogy erőt gyűjtsön és elinduljon a felé. Nem megütni szeretné, vagy valami hasonló, nem is más módszerrel bántani, még csak kiabálni sem szeretne, esetleg más sértett szöveget mondani. Egyszerűen olyat tesz, amit általában soha, vagy legalábbis nagyon kevés emberrel. Hirtelen felindulásból megöleli Kriszt, amilyen szorosan csak tudja. Nem akarja elengedni, sem azt, hogy elmenjen. Ha kell, egész nap köré fonja a kezeit, de nem mehet el, nem engedheti el. Talán ez az ölelés mindent elmond, amit a szőke nem tud kifejezni, szavakba önteni. Ez elmondhatja, hogy sajnálja a dolgokat és Őt nem érdekli a farkasság, Ő a fiút szereti.
- Ne menj el, kérlek - suttogja. Csak a fiú hallhatja. Könyörögni sem szokott másoknak, inkább hagyja a dolgokat, de ezt most nem.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 22. 22:27 Ugrás a poszthoz

Kutyusfiúm

Legbelül sejti, hogy nem állathatja meg a fiút, de nem akarja elhinni. Az összes porcikája tiltakozik ellene, még a szavaknak sem szeretne hinni. Nem történhet meg ez az egész, nem, nem és nem. Nem ragaszkodik sok emberhez, elég kevesen mondhatják el magukról, hogy a lány bármit megtenne értük. Viszont most az egyik legfontosabb embert veszíti el. Akiért annyit veszekedett Henivel, akivel Alíz és Lena mindig húzták, illetve akiről Alina mindig kérdezősködött. A könnyei csak folynak az arcán, az ölelés közben vizes foltot hagyva a fiú pólóján. Egyre erősebben szorítja, ezzel kimutatva a kötődését. Az ölelés viszonzásakor, egy halvány remény felcsillan, hogy talán mégsem megy el és megérte idejönni elé, sírva megölelni. Ebbe a hajszálnyi dologba kapaszkodik, miközben a fiút szorítja magához. Azonban ez nem tart sokáig, a fiú eltolja magától, homlokon puszilja és kimondja Gwen "ítéletét". A szőke így fogja fel az elhangzott szavakat. A becenevét hallva, ha akarna, sem tudna haragudni a fiúra, de természetesen nem akar, ez nem olyan fontos jelen pillanatban. Felfogta, hogy mit mondott, nem fog itt maradni, már csak össze kéne szednie magát. De ez nem olyan egyszerű, mint hiszi az ember. A szőke most olyan szomorú, hogy nem fog hozzászólni senkihez, a szobájukba sem fog visszamenni, inkább a faluban fog járkálni, aztán ír egy levelet otthonra, hazamenetelt kérve. A családja talán megérti, miért nem szeretne az iskolában maradni. Túl sok emlék köti ide, ami a fiúval kapcsolatos, még ha ezek csak a reggelik, esetleg az órára járás. Mellette azok is szórakoztatóak.
Még egyszer utoljára magához öleli, bármennyire is szeretné, most nem tudja maradásra bírni, még a legaranyosabb nézésével sem. Talán így kell lennie a dolgoknak, bár ezt a lány nem látja be, és nem is fogja.
- Mikor jössz vissza? - néz fel a zöld szemekre. Egyáltalán visszajön még?
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 23. 12:58 Ugrás a poszthoz

Krisz
Ruha | Három nappal később | [zárt]

Mégis az iskolában maradt, de, csak mert Kath nem engedte hazamenni. Talán jobb is így, otthon sokat kérdezősködnek, és most nem erre van szüksége. A napokban senkihez nem szólt, az órákra sem járt be, a barátai nem tudják, mi van vele. Sem Alízzal, sem Elenával, de még Linával sem társalog. Két ember van, akinek olykor-olykor válaszol, és az nem mást, mint aki ott volt abban a pillanatban is, illetve Shay. Ha Gwen a faluban jár, betér az unokatestvéréhez, de igazából ott is csak van. Általában akkor lép le, ha Kon megérkezik. Nem akarja őket zavarni és remélhetőleg nem is teszi.
Sokat gondolkozott azon, hogy hol lehet a fiú, mit csinálhat, egyáltalán jól van-e. Nem gondolkozott mivel járhat a farkasság, nem érdekli ez a dolog, most felemészti a szomorúság. Egyik délután, Kathnek valami sürgős dolga akadt, így Gwen nem tudott lemenni hozzá, a többiekkel meg nem akart találkozni. Folyton azt kérdezgetik mi történt, mondjon vagy csináljon valamit, de a szőke nem reagál. Ha mégis megszólalna, csak annyit mondhatna, hogy hagyják békén. Talán Alíz nem értené meg, megint összevesznének, és nem békülnének ki. Erre most főleg nincs szüksége a lánynak, a mostani dolgok is túlságosan fájnak neki. Viszont az a délután mást, mint az előbbiek, mert most nem az erdőbe indul, hanem az egyik fogadóba. Van nála pár sarló, ez talán elég is lesz az útra, bár, ha nem akkor gyorsan felszalad és hoz még pár ezüst tallért. De pont elég a fogadósnak és megmutatja a helyet, ahova mennie kell. Itt még nem utazott hop-porral, de eddig nem is akarta kipróbálni. Utálja ezt a közlekedési módot, viszont seprűvel mégsem mehet, az túl feltűnő. Kimondja a helyet, ahova utazni szeretne, majd pillanatokkal később ott is lesz. Most jobban bírta az utat, általában után kell pár másodperc, míg elmúlik a szédülés, de most arra sincs ideje. Elindul a nő háza felé, akinél eddig Krisz lakott. Egyszer már járt itt, onnan tudja, merre van a ház. Kicsit sietősebbre veszi a lépteket. Tíz perces séta után ott is van Judit házánál, bekopog de, válasz nem érkezik.
- A francba - arra nem gondolt, hogy nincsenek itthon, csak jött a feje után, aminek ez a végkimenetele. Na, mindegy! Eddig eljött már nem megy vissza.
A várakozás neki egy örökkévalóságnak tűnik, pedig a nő háromnegyed óra múlva megérkezik.
- Jó napot! Bemehetnék? - kérdezi. Nem biztos, hogy a nő megengedi, de ha mégis, akkor követi majd a házba és megvárja a fiút.
Utoljára módosította:Gwen L. Blake, 2015. július 23. 13:44
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 23. 13:43 Ugrás a poszthoz

Krisz

Kezd unatkozni mikor, meglátja a nőt. Soha nem tudta elfoglalni magát, amíg másokra várt, mindig kell valamit csinálnia. Ha van nála valami, ami lefoglalja, talán kibírja valahogy ezt az időt, de most csak egy pálca van nála, azzal meg nem kezdhet el szórakozni az utcán. Ezért maradt az egy helyben álldogálás. A nő lassan érkezik szatyrokkal a kezében. A szőke kérés nélkül is felajánlaná a segítségét, végül is Ő jött ide, ez a minimum. A felé nyújtott zacskót elveszi, majd várakozik, amíg a nő kinyitja az ajtót.
-Köszönöm! - válaszolja Gwen, utána pedig a konyhába indul. A nő, akkor is kedves volt vele, amikor először járt itt, és ahogy a lány gondolta, ez nem változott. Megérti a fiút, miért szeretne itt lenni.
- Segítsek kipakolni? - fordul a nőhöz, hátha szüksége less még segítő kezekre. Inkább vízzel kínálja a szőkét, amit Ő el is fogad. A saját hülyesége miatt nem hozott magával semmiféle itókát. Bár az utóbbi időben kezd leszokni az energiaitalokról, de a napi két-három üveg megmaradt. És a melegben bármennyire is nem szeretne, vagy nem szomjas inni kell, különben fájni fog a feje. Ezeket az alkalmakat, pedig szeretné minél többször elkerülni.
- Én Krisztiánt keresem - válaszol halkan, de nem tudja miért halkította le a hangját. Judit biztos tudni fogja hol a fiú, hiszen Krisz sokat mesélt róla, és a kapcsolatuk is nagyon jó. Ha mégsem tudná, akkor Gwennek nincs, ötlete hol kereshetné. A családjához nem ment vissza, ebbe szinte száz százalékig biztos, máshova meg nem nagyon mehetett. Vagy van még egy hely, ahol a fiút elszállásolják, csak erről a lány nem tud? Elkezd kutatni az agyában, hátha Krisz említett neki valamit, de nem jut eszébe semmi.
- Nem tudja, hol van? - nem szeretné húzni az idejét, ha még sincs itt, akkor elmegy és máshogy próbál a nyomára akadni. Nem lehet olyan nehéz. Talán segítséget is kérhetne.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 23. 18:59 Ugrás a poszthoz

Krisz

Az idősebbeknek mindig segít, ha megkérik. Viszont a kutakodás nem a kedvenc dolgait erősítik, ezért kérdezi meg, hogy a kipakolásban is segítsen-e, vagy az hagyja. A választ követően egyet hátralép, elfogadja az italt és várja a választ a kérdésre. Azonban nem úgy alakul a dolog, ahogy szeretné, Judit sem tud semmit a fiúról. Erre nem számított a lány. Most valami mást kell, kitaláljon, hogy megkeresse, de semmi ötlete sincs. Egy sóhaj kíséretében köszönne el, de nyílik az ajtó és belép a keresett személy. Nem haragszik a pszichológusra, talán a rokonaiért és a barátaiért Ő is füllentene egy kicsit. Shayért már megtette, mikor a lány koncerten volt, de az apukája kereste. Nem hitte, hogy a lányért valaha is tenni fog valamit, ami jónak számít, vagy fordítva, de egy jó ideje, kijönnek és nincs vitte. Ez nem csak nekik, de az otthoniaknak is jó. Judit helyzetét is megérti, ha Krisz kérte meg. Illetve azért sem neheztelhet, mert egyáltalán a nő beengedte. Elküldhette volna az ajtóban a szőkét, ahogy az embereket általában teszik, ha egy személy valaki mást keres. Elhajtják, és ezzel elintézettnek tekintik a dolgokat. Miközben kimegy, a konyhából a lány végignéz a srácon. Látszik rajta a fáradtság és, hogy nem aludt olyan sokat. Eddig a lány nem tudta elképzelni, hogy képesek Z emberek, több mint hat órán keresztül az ágyban lenni. Majdnem a fél életüket ott töltik, mikor mást is csinálhatnának. Pl.: bajt keverhetnek. De biztos megvan az okuk rá, nem kérdezte őket. Most viszont csak rá kell nézni a másikra, akiről virít, hogy mennyire fáradt. A gondolkodásból a fiú hangja kelti fel. A lány egy picit elmosolyodik, aztán válaszol.
- Vagy csak ismerlek - nem tudja melyik az igaz, de most nem ez a lényeg. Ő jött ide, mégsem tud mást mondani, pedig lenne mit. A hangját, mintha elvitte volna a cica, csak figyeli a másikat. Ha még percekig nem szólalnak meg, akkor a szőkének kell kezdeményezni, ami nehéz dolog lesz. Nem találta ki, hogy mit mondjon, csak jött. Az sem volt biztos, hogy a fiú itt lesz. Felkészületlenül nehéz lesz mondania bármit is.

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 24. 13:45 Ugrás a poszthoz

Krisz

A fáradozás, ami igazából nem is számít annak, meghozza a gyümölcsét és itthon találja a fiút, és mégsem tud megszólalni. Lett volna ideje felkészülni, amíg várt rá, illetve Juditra, akkor viszont inkább idegeskedett, hogy megtalálja. Ha a nő sem tudna segíteni, akkor lenne nagy baj. Tehát az idegesség következtében azt sem tudja, most mit mondjon, vagy tegyen, pedig neki kéne lépnie, ha már Ő jött ide. Legszívesebben megölelné a fiút szorosan, aztán adna neki egy Petrificus Totalust, hogy vissza tudja vonszolni az iskolába. Ez nem is lenne rossz terv, csak a fiú biztos tiltakozna, nem hagyná varázsolni a lányt, illetve a bíróságon sem értenék meg, hogy csak miatta tette. Bár a bácsikája elintézné a felsőbbségeket. Vagy a szőke őket is leátkozza, aztán jönnek a miniszterek és mindenkit kiiktatna. A világleigázó módszereit tegyük egy kicsit félre, és koncentráljunk a jelenre. Valahogy össze kell szednie magát, különben a semmiért jött ide.
- Csak amennyire te engem - őszinte a válasz, Krisz is jól kiismert a szőkét idő közben, ezért számíthatott az érkezére a napokban. Előbb vagy utóbb eszébe jutott volna a pszichológus, és csapot-papot ott hagyott volna, mint most is. Megvárja, míg a fiú megáll, csak akkor nyitja szólásra az ajkait.
- Szerintem tudod miért jöttem... - kezdi a mondatot, viszont a hangja elcsuklik. Nem volt még egy ilyen személy az életében, ezért nem is tudhatja, hogy kell ezt csinálni. Nem szokta kifejezni az érzéseit, sem szavakkal, sem gesztusokkal, most hirtelen mégis ezt kéne csinálni. Persze, a boldog pillanatokban engedett a fiú ölelésének és nem ellenkezett, de azok nem voltak ilyen szomorúak, mint most ezek. Alapból nem olyan könnyű ez a dolog, de így főleg nem. Most nem ölelheti meg a másikat, nem csinálhat szinte semmit, csak a gondolatait és érzéseit oszthatja meg szavakkal. Ez így sokkal bonyolultabb és elszomorítóbb. Összeszedi magát, így folytatja a mondatot, amit nem tudott befejezni.
- Én még mindig szeretlek - kimondta és nem kezdett el sírni. Az első napon rengeteget zokogott, de ezt a lányok nem láthatták, mert akkor ment a szobájukba lefeküdni, mikor már elaludtak, és akkor lépett le, mielőtt felébredtek. El sem tudják képzelni mi, lehet a lánnyal.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 24. 19:37 Ugrás a poszthoz

Krisz

Nem ilyen rideg fogadtatásra számított, eddig egy kedves szót nem hallott a másik szájából. Az is megfordul a fejében, hogy a fiú nem is szereti, de biztos nem így van. Ennyi idő alatt nem lehet kiszeretni a másikból a lány tudta szerint. Azt remélte a fiú ugyanúgy szereti, mint Ő, de úgy tűnik tévedett. Ez már nyomós indok lenne a távozásra, viszont nem maradhat lezáratlanul a dolog. A szöszi még nem zárta le a dolgokat. Nem is fogja egykönnyen, ezt észrevehettük az elmúlt napokban mutatott viselkedéséből.
A fiú szerint nemsokára mennie kell, ami meglepi a lányt. Nem az, hogy dolgozni megy, hanem, hogy ennyire egyszírűen kidobná. Nem ezt várta volna, majdnem egy év után. De mit is gondolt mikor idejött? Hogy a szép nézésével és a kedves szavaival visszacsábítja a fiút az iskolába? Nem hülye Ő, a kudarcot legbelül elkönyvelte még, azonban a remény hal meg utoljára. Nem gondolta, hogy az egyik kedvenc verse meg is fog elevenedni, főleg nem így.
A terelést is észreveszi, de inkább nem szól semmit. Erre már nem tud mit mondani. Talán megértette, hogy nem szeretné a másik látni, el kéne, felejteni ás túl kéne lépni. Ezt még nehezebb elfogadnia, mint azt, amit csinálni kell utána. Nem kezd el sírni, megígérte magának, hogy nem fog, de sokkal nehezebb betartani, mint hitte. Ideje lenne indulni, nem szeretne a másik terhére lenni. Viszont a lába, mintha a földbe gyökerezett volna, nem tud megmozdulni. A ki nem mondott szavak, talán azok is maradnak, jobb is így. Ki tudja, mit hallana, ami még jobban elszomorítaná. Most döntötte el, hogy haza fog menni Pécsre, amilyen gyorsan csak lehet, vagyis amint lesz otthon valaki. Egy üres házba jobb lenne hazatérni, akkor nem kérdezősködnének, csak utána jönne a "Mi történt?", a "Miért jöttél haza?" meg a hasonló kérdések. Ezekre nem lenne ereje válaszolni. Shayt is hazarendelnék, hátha tud valamit a lány állapotáról meg hasonlók. Ezeket később sem kerülheti el, viszont akkor megértőbbek lesznek ebben teljesen biztos. Még egy pillantást vet a fiúra, lehet, még mondani szeretne valamit.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 25. 00:19 Ugrás a poszthoz

Alíz és Krisz
Pécs | Éjjel 11 után | Ruha | Három héttel később | [Zárt]

Mivel a bácsikája és annak felesége hazaérkeztek a nyaralásból, rögtön küldött egy baglyot, ami elvitte a levelet, miszerint hazamegy pár napra. A felnőttek nem szóltak semmit, de, ha a lány ilyen hirtelen küld egy levelet a semmiből, akkor biztos valami baj van, szóval hazajöhet. Nem kellett sokat noszogatni, bepakolta a cuccait és itt van. Tegnap érkezett, egy levelet sem hagyott a szobatársainak, se senkinek, Kathnek és Shaynek sem szólt. Arra nem gondolt, hogy esetleg aggódhatnak érte, meg kell érteniük. Senki nem tudott kihúzni belőle egy szót sem, pedig a két nőnek általában mindent elmond. Majd valamikor meg fog nyílni előttük, de várniuk kell. Ideérkezése óta a szobájában gubbaszt, az ágyon fekszik, nem csinál semmit. Néha tesz egy kört, ad ételt az állatainak, de ők is érezhetik a dolgok súlyát, gazdájuk megváltozott és nem tudják miért. Az állatok érzik a dolgokat.
Viszont a lány nem az a megülök a fenekemen típus, másnapra nem bírta a négy fal között. Mindig is szeretett kint lenni a friss levegőn, főleg nyáron és este (inkább éjszaka) és Pécsen úgyis rég volt kint. A szomszédja nincs itthon, Őt nem tudja elhívni magával, ezért egyedül kell útnak indulnia. Nem zavarja a dolog, de most örülne Kevin társaságának, a fiú mindig megnevetteti. Neki is kell a nyaralás, a szőke megérti, de pont most. Na, mindegy! Felveszi a válltáskáját, beletesz némi mugli és varázslópénzt, hátha kelleni fog, bár ilyenkor már semmi nincs nyitva. A kutyáit most nem viszi magával, ki tudja, merre megy, illetve a két eb már rég elaludtak, nincs szíve felébreszteni őket. Egész nap rohangáltak és ugattak a melegben, egy pillanatra nem maradtak nyugton, megérdemlik a pihenést. A bácsikája és a keresztapja éppen valami sportot néznek a tv-ben, de azért Gwen szól, hogy elmegy, majd jön. Nem izgulnak, ismerik a szőkét, és meg tudja védeni magát, ha bármi történne. De mi történhetne? A pálcája vele van, de nem feltétlenül azt használja. Az utcára kilépve, elindul a város belseje felé, amerre általában Kevinnel szoktak menni. Egy pillanatra, mintha egy vörös villanást látna, az arcot csak futólag pillantja meg, mert az éppen befordul ez egyik utcába. Biztos rosszul látta, Alíz nem lehet itt, ott kell lennie a suliban. Egy vállrándítás után folytatja az útját.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 27. 20:13 Ugrás a poszthoz

Krisz és Alíz

Az éjszakai séták számára megnyugtatóak és veszélytelenek. A szőke így látja az estéket, főleg mióta kiderült, hogy Kath az unokatestvére és neki az éjszaka jobb, mint a nappal. Előtte is éjszaka járkált ki, de azóta még többször. Most viszont nincs itt a vámpír, aki megvédje, ha kell, de a szőke felfogása szerint nem is kell védelem. Már varázsolhat, viszont ez csak a B-terv.
Lassan ballag az utcákon, nem figyel a körülötte zajló életre, a bulikból a bulikba járó fiatalokra. Egyedül egyébként sem jó azokra a helyekre menni, ahová ők tartanak, inkább Linnel, Kathhel, vagy Kevvel megy valahova, ha otthon nincs semmi izgalmas. Egyszer a fiúval majdnem ott maradtak takarítani, mert nem vittek elég pénzt. A zajos utcákat elhagyva folytatja az útját, legalábbis ezt tenné, ha egy halk hang nem ütné meg a fülét. Rögtön felismeri a lányt, nem kell neki bemutatni neki.
- Mit keres itt? - sziszegi magának, a vörös lány nem hallhatja. Megfordul, hogy biztos őt hallotta-e. Lehet, hogy másnak is olyan a hangja, mint Alíznak, vagy esetleg a szél volt.
- Alíz, hogy kerülsz ide? - kérdezi kissé ingerülten. Nem akarta, hogy utána jöjjenek, egyedül akart lenni, de úgy tűnik ez lehetetlen. Vajon a családja árulta el, vagy Alíz megint eltévedt? Egy vállrándítással jelzi, hogy nem különösebben foglalkoztatja a dolog, inkább választ szeretne. Vagy inkább akar. A várakozás közben egy ásítást mímel, ezzel jelezve, hogy nem akar válaszolni az esetleges kérdésekre. Miután Alíz megtette, amit Gwen szavakkal "kért" egy árnyra lesz figyelmes a lámpa gyér fényében. Becsukott szemekkel, elmond magában pár szitkozódást, a felismert fiú és Alíz miatt. A lány nem gondolta volna, hogy Alíz csak a békítés kedvéért idehívja a srácot. A szöszi így gondolja, mindent kinéz a vörösből. Először a szobatársára néz mérgesen, utána a másikra. A másfél hete érzett szomorúság helyét átvette a düh. Nem mondom, hogy nem hiányzik neki Krisz, de szép lassan rájött a dolgokra. A srác nem jön vissza, nem hiányzik neki Gwen és nem keresi.
- És őt miért hoztad magaddal? - felvont szemöldök, dühös arc, összefont karok. Ennél mérgesebb nem volt még a szőkénk, nem is lehetne, és örüljünk, hogy nem kezd el törni, zúzni. Senkire nem volt kíváncsi, ezért jött el a suliból.

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 30. 11:23 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia - Iza

A tükrön belépve gondolkozni sem akar, hogy merre menjen, csak megy. Biztos az van erre, ami a másik irányba is. Szinte minden változik körülötte, ahogy haladnak előre, Mizát leszámítva. A levitás ott ballag mellette, legalábbis, amíg hátrálni nem kezd. Gwen megérti az okát, de nem érti miért. Végül is, csak pár ember és az egyiknek számszeríja van. Ha nem órán lennének, akkor ijesztő lenne a helyzet, de Ádám nem hagyja, hogy bajuk essen. De ami most fog következni az felpumpálja a szőkében az adrenalint. Harc! Méghozzá valamelyik elemmel, ami a tűz. Lehet ennél jobb a dolog? A levitásnak talán, de látva, hogy ő támad először, biztos nem fog elmenekülni. A számszeríjast sikerült leszerelni, így a szőke arra koncentrálhat, aki a legközelebb jött azóta. A férfinál csupán egy kard, vagy valami olyasmi van, aminek fémes a markolata. A lány elvigyorodik, több sem kell, neki tudja mi a dolga. A koncentrálás sosem ment neki, nem tud a dolgokra, két percnél több időt szánni. Ezért is nem szokott mesélni a barátnőinek, mert egy helyben kell ülnie és az nem megy. Most megpróbálja, bár sok időbe telhet, míg a terve beválik. A többi eseményre nem figyel, de reménykedik, hogy neki is maradnak még ellenfelek, Iza nem bánik el mindegyikkel. A férfi egyre közelebb van, a markolat meg még mindig nem meleg, hogy az eldobja. Gyorsan ki kell, találjon valamit, ha nem akar megsebesülni. Bal kezét felemeli, hátha így jobban fog menni a dolog, még jobban összpontosít és láss csodát, a pasi üvöltve dobja el a pengét. Pár méterre van tőle a fegyver, ezért odaugrik és felkapja. Talán még jó lesz valamire, ki tudja. Esetleg felmelegítheti és akkor könnyebb dolga lesz a fickók ellen. Oldalra pillant a lányra, talán még nem esett baja, és nem menekült el. A következő, aki elindul az eridonos felé, az sem úszhatja meg. Gwen megmarkolja a pengét és védekezően maga elé tartja. Ez ugye szabályos, ők is így támadtak. Ha sikerül a tűzet, megpróbálhatja a kardba vezeti, és támadni meg őket. Ez még nagyobb odafigyelést igényel, mint az előző művelet, egyáltalán ha sikerül. De vesztenivalója nincs, úgyhogy a fegyverre tereli a gondolatait. Nem érzékeli Izát, a többieket, csak a varjak károgása hallatszik a fülében. Ezeket a madarakat képtelen figyelmen kívül hagyni, olyan visszataszító a hangjuk.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 2. 22:16 Ugrás a poszthoz

Kath
Ruha, a virágos felső nélkül

Szomorkodás, nem beszélés, emberek kerülése. A terv változott, Kath féle verzió betöltése 99%-ék. Amit a vámpír kitalált az szörnyű. Nem lehet másnak nevezni, a szőke utálja ezeket, most mégis el kellett jönnie a fontos dolog miatt. Nem szívesen jelentkezett, nem is önként tette. Ahw! Még el sem kezdődött, de máris utálja. Ez a sok habos-babos ruha, a sok fehér csipke meg a többi. Nem arról van szó, hogy Ő utálja az esküvőket, mi több, majd szeretne is egyet, de ezt látva, csak kikap valamit a szekrényből és megvan a ruha. A leendő férje nem amiatt fog belé szeretni.
A ruhaszalon előtt nyög még egy utolsót és belép. Szerencsére van fotel, nem kell végigállnia az egészet. Magazinok is vannak, de ezek őt nem érdeklik, mert a ruhákról szólnak. Inkább olvasna valami Mondot, esetleg a kedvenc sztárjairól, de olyan nincs. Mégis fintorogva veszi el az egyiket és belelapoz. A szemei kétszer akkorák lesznek, mint eddig, gyorsan letéve az újságot. Nem neki valóak ezek a dolgok, inkább bajt keverne szívesen. Milyen szépek lennének ezek a ruhák festékesen. Azonban ez fontos Kathnek és nem teheti tönkre a szőke. Sóhajt egyet, majd a tükör előtt állóra pillant.
- Nekem a háta nem tetszik - mondja meg a véleményét. Ő nem hordana ilyet, de most nem neki néznek ruhát. Majd talán egyszer, de nem most. Viszont a vámpír a véleményét kérte és ki is nyilvánítja, plusz ez csak az egyik. Ha a többi rosszabb lesz, még visszatérhetnek ide. Fél szemmel figyeli a lányt, hogy mit tesz, mond, a másikkal pedig észrevett valamit. Kicsit arrébb van, bent a ruhák között, a sok fehérnél. Megrázza a fejét, biztos csak képzelődött és inkább a kuzinjára figyel. Várja, míg a másik ruhát is felpróbálja, addig még egy utolsó pillantást vet az előbbi dolog felé.[/justify
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 2. 23:01 Ugrás a poszthoz

Kath

Valamit észrevesz a ruhák között, ami nem hagyja békén a fantáziáját. Kis dolog, egy ruha, ami messziről megtetszett a szőkének. Hihetetlen ezt hallani tőle, de ez nem is annyira rossz darab. Fehér, nem túl hosszú és ízléses. Nem az a sok fodor és bodor, inkább egy egyszerűbb darab. Az ilyenek tetszenek neki, de ami a lány most próbál az is szép. Sőt talán ez lesz a megfelelő. Viszont mielőtt jobban megnézhetné a darabot, kérdést szegeznek neki.
- Csak megnéztem valamit - von vállat. A következő dolgokra viszont nem tud ilyen egyszerűen válaszolni. Sejtette, hogy feljönnek ezek a kérdések, és Kath rákérdez mindenre, de legbelül remélte, hogy mégsem lesz így. Egy újabb sóhaj hagyja el az ajkait és a gondolataiba merül. El kell neki mondani, nem titkolózhat tovább. Nem is mondható annak, csak napok óta egy szót sem szólt és más nem tud róla. Ezt lehet titkolózásnak nevezni?
- Volt már olyan, hogy máskor sem beszéltem - mosolyodik el halványan. Nem ezt szánta kezdésnek, de az igazi válaszra fel kell készülnie. Bármikor eszébe jutnak, ezek a dolgok sírhatnékja van, pedig nem szokta így kifejezni az érzéseit. Sőt sehogy sem! Magában tartja őket, az mindenkinek jobb. De ha nem megy így, megy máshogy, méghozzá gondolatolvasással, azt meg az eridonos nem szeretné.
- Pár napja derült ki, hogy a madagaszkári rellonos bulin ivott valamit és másokkal csókolózott - tessék kimondta, még egy ok a vámpírnak a fiú utálatára. Nem elég a várfarkas és vámpír ellentét még ezt is megtudja. Csak ne akarjon elbeszélgetni a fiúval, mert abból nem lesz semmi jó.
Feláll a fotelből és lenéz a lányra. Valahogy el kell terelnie a témát és most próbálni jöttek. Túl átlátszó és túl egyszerű, de ennél jobb dolog nem jut az eszébe.
- Nem akarok egész nap itt lenni, úgyhogy folytathatnánk? - türelmetlenkedik és karjait összefonja maga előtt.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 17. 12:00 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia - Iza

Az adrenalin hamar szétárad benne és ennek hatására támadja is meg a másik tagot. Ahogy látja, Miza sem rest, harcol az ellenfelekkel. A két férfit legyőzi a szőke, legalábbis a fegyvereiktől megszabadítja őket, így harcképtelenné téve őket. Egy hatalmas vigyort is megejt, majd indul a következő párosért, akiket elintézhet. Nem gondol arra, hogy baj is történhet, esetleg súlyosabb sérülést. Meggyőződése, hogy Ádám azt nem engedné, meg a srác, aki a tükörben lakik, Ő sem.
Viszont a rablók felveszik a nyúlcipőt és sprintelnek a helyszínről. A szőke szánalmasnak és elszomorítónak tartja a dolgot. Egy csapat izmosnak és veszélyesnek látszó férfi meghátrál, két iskolás lánytól. Mi ez, ha nem szégyen?
- Nyúlbanda - kiálltja utánuk. Nem számol a következményekkel, hogy mi lesz, ha visszajönnek, esetleg még több tagot hoznak. Akkor újra verekedésbe keveredhetnek, aminek lehet nem lesz ilyen szép a végkimenetele. A harcikedv beszél belőle, amit nem akar visszatartani. Végül is, ezért jöttek ide. Tűzzel szeretett volna játszani és megkapta, csak kevés ideig. Szíve szerint tovább menne, üldözné még egy kicsit a bandát, majd leszámolna velük. De most a levitással indultak párban erre a feladatban és 100%-san biztos benne, hogy a kék nem menne vele. A lány nem annyira vakmerő, mint az eridonos, de ezt megértem. A pirosnál ez már az a kategória, ami sok embernek nem tetszik, szerintük ezzel másra is veszéllyel van. Ezt nem is tagadja, de mindenkinek meg kell tudnia védeni magát.
Iza már a kislánynál van, beszélni kezd hozzá, miközben Gwen is odaér. Fél füllel hallgatja, hogy mit mond a fiatal lány, azonban az érdeklődését más köti le. A távolból paták hangjait lehet felfedezni, nem egy állatét, inkább egy csordáét. De, ha itt van ló, akkor lovasnak is kell lenni. A kislányért jöhetnek, aki itt ül velük szemben, nem tudja megvédeni magát. Társnőjére pillant, ezzel jelezve, hogy várják meg mi lesz, még ne lépjenek le.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 19. 23:20 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia - Iza

Soha nem volt jó az emberek megnyugtatásában, ezért is hagyja, hogy Iiza intézze a szavait a lányhoz. A levitás jobb ebben, és valakinek figyelnie is kell a hangokra, apróbb dolgokra. Bár közel és távol szinte nincs semmi, mégis jobb az elővigyázatosság, ki tudja, mikor jöhetnek vissza azok az emberek, esetleg más gonosztevők.
A neszek nem váratnak sokáig magukra, de ezeket inkább hangos dübörgésnek nevezném. Inkább több, mintsem kevés ló közeledik a lányok felé, ebből következtethető, hogy a katonák valakiket keresnek. Megeshet, hogy az éppen elmenekült banditákat, de talán a kislányért jöttek, mert mondjuk a király lánya, vagy valami hasonló nemesé. Közben Iza az eridonos felé fordul, menniük kéne szöveggel. Gwen azért megvárná, hogy kik ezek az emberek, lehet, valami gonosz ember csatlósai lehetnek. Egy ilyen kislányt nem kéne magára hagyni. A lovasok egyre közelebb érnek, de a szőke nem foglalkozik, hogy esetleg rosszabbak, mint az előzőek. Most a kislány a legfontosabb, még, ha nem is igazi és saját magukat kéne menteniük. Pár perc múlva úgyis kiderül az igazság, és most lehetőség van használni az elemeiket, amiket ideiglenesen kaptak. Ezt majd meg kell kérdeznie Ádámtól. Hogy lehetséges valakinek átmenetileg egy elemet uralnia. Azt megérti, ha vele születik, esetleg valami ékszer segítségével sajátítja el, de semmi ilyesmit nem kaptak, csak egy tükörbe léptek be. Lehet valami elvarázsolt tükörről van szó, de ez most nem jut a szőke eszébe. A lovagok közben egyre közelebb vannak, már tisztán ki lehet venni a sziluettjeiket. Körülbelül hatan lehetnek, de nem tűnnek rosszaknak. Az eridonos a kerekasztal lovagjaihoz tudja őket hasonlítani, csak Arthur király hiányzik és a lovagság másik fele. De a jövetelük oka nemsokára nyilvánosságra kerül a lányok előtt.
Igen, fennállt a lehetőség a negatív találkozásra és az is lett. A pasas kissé ijesztő, amitől a lányok esetleg megszeppenhetnek, Gwen mégis megtalálja a hangját. Mit szoktak ilyenkor mondani? Ja, igen...
- Tudja, a Bagolykőből jövünk, biztos hallott már arról az iskoláról, olyan, mint a Roxfort, csak magyar kiadásban - kicsit másmilyen az előadásmódja a régi filmekhez képest, de kell valami újítás, már nem az ezres éveket írjuk. A szőke lány így gondolja, de a katona nem így látja, és már fogatná is el őket. Ezt nem hagyhatják.
- Hát Izabella, úgy tűnik, kezdődik a round2 - fordul a lányhoz majd az egyik buzogányoshoz fordul. A fegyver veszélyesnek tűnik, miközben az ember lóbálja, de valahogy le kéne szerelni. Talán ha hagyja maga mellett elmenni a tüskés részét, akkor nem lesz gond és felforrósíthatja a páncél többi részét. De ez nagy precizitást és figyelmet igényel, ami a szőkének nem megy valami könnyen. A figyelem nála két pillanatig tart utána, viszlát. De meg szeretnék úszni ezt az egészet, tehát, amikor elég közel engedi magéhoz a támadót és sújtani akar, akkor a lány oldalra csúszik és amilyen gyorsan csak lehet, belekapaszkodik. z elemet a tenyereibe koncentrálja ezzel utat engedve a melegnek. A férfi kapálózik, de már mindegy a meleg elérte a vason keresztül. Nem lehet túl kényelmes érzés, de a túlélésért mindent. Talán kicsit túl komolyan veszi ezt az egészet. A levitásra nincs ideje figyelni, de biztos megvédi magát, nem hagyja, hogy elvigyék. Egy ötlet is körvonalazódik a fejében, de ahhoz még nagyobb koncentráció szükséges, és valahogy Izát is be kéne vonni, anélkül, hogy a támadók megtudnák. De ezzel megakadályozhatnák, hogy további támadásokat intézzenek ellenük, esetleg megsebesítsék őket. Valahogy egy  tűzkőrt kéne létrehozni a katonák körül, és az lefoglalná őket. De ez lehetetlen, a lány most próbálta először az elemi mágiát, nem is profi benne és még segítsége sincs benne. Egyedül lehetetlen ezt megcsinálni, valahogy mégis ki kéne szabadulni innen. A következő is megindul feléje, a szeme sarkából pedig látja, hogy a kislány fél, valamint a levitást is lefoglalja a harc heve. Egy sóhaj kíséretében fordul vissza a felé igyekvőhöz. Valamit ki kell találni.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 22. 23:04 Ugrás a poszthoz

Alina
Üstüsd | Ruha Augusztus harmadik vasárnapja

Valamilyen csomagot kellett átadnia egy személynek, akit nem ismer, Kath kérte meg a dologra. Ez tagnap történt, akkor hallotta az idősöktől ezt a piac dolgot. Már régebben is járt ott, de akkor igen fiatal volt, nem emlékszik a dologra. Akkor nem érdekelték ezek a dolgok, meg igazából most sem annyira. Viszont se Lina, se Ő nem mozdultak ki hetek óta, ha találkoznak is, akkor a kastély hűvös falai között teszik, a melegre való tekintettel. Most viszont pár fokkal lehűlt, kellemes az idő.
- Végre van egy kis időm - könnyebbülten mondja a lány, mikor már a faluban vannak. A vonatút alig volt fél óra, ez a jobbik eset. Szereti a hosszú vonat vagy busz utakat, csak azok fárasztóak.
Még csak a vásár elején vannak, Lina egy ruhára lesz figyelmes, ami megtetszik neki. Gwen nem sóhajt fájdalmas arccal, hogy még egy ruha, de minek, inkább hálát ad, amiért a levitás nem kérdezősködik. Most nem lenne kedve mesélni, főleg két hónap után. Még nem tette túl magát teljesen a dolgokon, de, ha az emlékek feltörtnek benne, akkor nem kezd el sírni, inkább mosolyogva gondol rájuk.
- Szerintem is jó - nézi meg tünetesebben. Nála ez betegségnek lehetne titulálni, hogy egyáltalán ide eljött. Nem szeret vásárolni, ha csak nem könyvekről vagy CP ruhákról van szó, esetleg édességről, de mást nem. Most sem tudja miért vetette fel az ötletet, de jónak tűnt. Körbepillant a ruhák között és egy piros színűt vesz észre. Jól néz ki, a színe is tetszik és a méret is jó. Viszont nincs kedve próbálni, így padhelyzet alakult ki, mert, ha nem próbálja, akkor nem tudja meg, hogy jó-e és lehet feleslegesen veszi meg. Majd a piac végeztével még visszajön, és ha itt lesz, akkor felveszi.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 25. 14:49 Ugrás a poszthoz

Alina
Üstüsd | Ruha Augusztus harmadik vasárnapja

Nem csak azért kellett eljönnie ide, hogy kikapcsolódjanak egy kicsit, hanem mert kutyát szeretne venni. Neeem, kivételesen nem magának, ajándékba lesz az állat. Már korábban eldöntötte, hogy ezzel meglepi a srácot, és hol lehetne beszerezni, ha nem egy vásárban. Az egész utcában, elejétől a végéig a piac foglal helyet, viszont beljebb lehetnek az állatok, mert eddig a szőke lány nem látott kiskutyát. Fejben már eldöntötte, hogy valamilyen nagy termetű kutyát fog venni, mert egy kisebbnek lehet, nem örül az, aki az ajándékot fogja kapni. És az ilyesfajta cselekedeteknek az a lényege, hogy a másik fél örüljön neki.
Alina az első pillanatban megpillantja ruhákat és mivel nézelődni jöttek, Gwen nem rángatja el, hatalmas sóhaj kíséretében. Ő is közelebb lépked a ruhaneműkhöz, hátha talál valamit magának, de ami megtetszik neki, az már ránézésre is kicsi. Pedig a szőkén nincsenek plusz kilók, sőt mivel mostanság nem is eszik annyit, még többet leadott. Nem sokkal nehezebb, mint Shayleen.
- Nem voltam a suli közelében, vagy ha igen, akkor a faluban lófráltam vagy az udvaron. De legtöbb időt Pécsett töltöttem - rántja meg a vállát. Másfél hónapja biztos nem így reagált volna, de mivel már több, mint két hónap eltelt, átgondolta a dolgokat. Miért sírjon és menjen olyan utána, aki itt hagyta. Ennél okosabb a szőke lány, még ha fáj is neki a dolog. Azért Ő sem heveri ki olyan gyorsan a dolgokat.
-Ühüm! Volt, aki elvigyen inni - válaszolja. Ez amolyan lányos dolog közöttük, de igazából az az este nem volt betervezett, csak spontán jött. És Gwen szereti a spontán dolgokat, programokat. Illetve van egy kis közös Kilián és a lány eset között.
Miután Lina eldöntötte, hogy kell-e neki, vagy sem a ruha, indulhatnak tovább. Van itt minden, ékszerestől, a kalácsosig, a faragott dolgoktól, a többi sajtkezű eszköznek. Az eridonost az ékszerek kötik le jobban a ruháknál, ez most sincs másképp, több ékszeres bódét is megnéz, de egyik sem nyeri el a tetszését. Már feladja, hogy talál magának valami szépet, mikor megpillant egy nyakláncot. Mintha nem lenne rengeteg ilyen a tulajdonába. Az ár nem érdekli, felveszi az asztalról és az eladósráchoz fordul, fizetés céljából. Már csomagolná is be, de a lány szavai után abbahagyja ezt a cselekedetet. Gwen, a mint vesz valami ékszert, abban a pillanatban felveszi, akármennyi van rajta.
- Milyen? - kérdezi Linától, a pulttól ellépve, indulva tovább.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 25. 19:00 Ugrás a poszthoz

Alíz és Krisz

Simán gondolhatja azt a szőke, hogy a fiú vele, legalábbis amennyire ismeri a vöröst. Meg is lepődik a válaszon, hogy nem vele jött, illetve a fiú beszólásán is. Eddig nem volt ilyen legalábbis a szőkével nem, bár mással kapcsolatban nem tud mit mondani. Próbálja visszanyerni a mondatot, egyelőre sikerül is neki, később pedig nincs lehetősége, mert már más témára terelődik a szó. Mindig valami ilyesmi van, csak úgy peregnek a témák. Az iskolás kérdésre egy grimaszt vág, miközben a szemét forgatja. A fiú tudhatná, hogy a lány nem az a stréber fajta, az órákat gyakran ellógja, vagy olyan beadandókat ad be, amire még a nevét sem írta fel. Volt kitől örökölnie.
- Ha megértő a családod, akkor pár nap szabadnap nem nagy dolog. Nomusa és Lenke, meg simán elengedtek - válaszolja, de ez Alíznak is új lehet. A barátnői közül csak Linának mondott valamit, hogy miért nem lehet látni, valamint a bátyjának meg Kiliánnak. Ők tudják, hol van a szőke, illetve mi van vele, hozzájuk lehet menni kérdezősködni.
Bár mérges a fiúra azért mégis örül, hogy láthatja, ezért mikor felmerül, hogy Krisztián elmegy, belül kicsit megijed. Nem akarja még elengedni, kívülről azonban a közömbös arcát mutatja a többieknek. Ha a mai estét letudták, szólni kell a levitás lánynak, valamint az eridonos fiúnak és elmenni valahova inni. Természetesen külön-külön, nem mind a hárman. Kilián biztos valami olyat mondana, hogy elég neki Gwenre figyelni, erre Lina megsértődne és Gwen hallgathatná egész este a vitájukat. Nem lenne elég neki a fejfájás még rendet kéne tenni két "kisgyerek" között is.
- Felőlem! Igazából én sem maradok már - nem érdekli, hogy Alíz esetleg miatta jött, folytatná az előző útját, ahova indult céltalanul. Nincs ereje barátságosnak nem mondható csevegésre, szóval inkább elmegy. Az ugató kutyák sem zavarják. Már megszokta, itt rengeteg hangos állat van. Most inkább arra figyel, hogy a közeledő autó ne üsse el, miközben a zebrán megy át.

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 25. 19:18 Ugrás a poszthoz

Krisz
Ruha | azt hiszem Szalamanton | [zárt]

A srácokon nem lehet kiigazodni. Erre már akkor rájött, mikor a fiú mondta, hogy nézze meg, ahogy átalakul. Eddig azt akarta, hogy a lány felejtse el, most pedig megmutatja, hogy mi történik vele, azokon a napokon. Bár szeretné megértetni a dolgot Gwennel a lány nem hiszi, hogy emiatt elhagyná Krisztiánt. Eddig sem ártott neki, ezután miért tenné, ha távol tartja magát az erdőtől meg a zárt terektől, amíg telihold van. Valamint a lány számára érthetetlen a kivitelezés. Csak nem mehet be ilyenkor az erdőbe, hogy testközelből megcsodáljon egy vérfarkast. Az lenne az utolsó gondolata, hogy talán menekülni kéne.
Mégis igent mondott a dologra. Nevezhető bátornak, vakmerőnek, vagy bolondnak, esetleg egyszerre mind a hármat, de szeretne pontot tenni a dolog végére és megértetni a farkassal, hogy őt nem érdekli a valója, nem őt szereti. Eddig azt hitte, két hónap alatt ki tudja heverni a dolgot, mégsem így lett, ugyanúgy érez a másik iránt, ha ezt nem is mutatja. Könnyebb elrejteni az érzelmeket, mint odaállni a másik elé és elmondani. Ja, nem! Már ezt is próbálta a szőke, a fiú után ment, de ő elküldte. Ezután nem várhatjuk el, hogy a lány menjen utána. Azért neki is van büszkesége.
A ház előtt kicsit elbizonytalanodik, hogy tényleg akarja-e ezt, de a kíváncsisága mindent legyőz. Az illedelmességét nem hagyta otthon, mielőtt belépne az ajtón, kopog rajta. Volt már itt nemrég, nem is egyszer, mégis furcsa a küszöbön állni. Nem fogják elküldeni, igazából azt sem tudja, mire számítson. A fiú annyit írt, ha látni szeretné farkas alakban, akkor jöjjön el a következő teliholdkor. Lehet nem is gondolta komolyan, esetleg azt hitte Gwen nem jön el. Ha így van, akkor nagyon meg fog lepődni és mégsem ismeri annyira a szőkét.
Utoljára módosította:Gwen L. Blake, 2015. augusztus 25. 21:42
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 25. 21:41 Ugrás a poszthoz

Noel
a farkasles előtt egy nappal

Nem talált senkit, aki eljönne vele. Ez egy nagy nap, mert ilyen soha nem esett meg vele. Se Kilián, se Alina, se egy idegen. Jó, az utolsó csoporttal nem jönne el, inkább iszogat egyedül, mint most. Sajnálja, hogy nem jött senki, de egy kis egyedüllét senkinek sem árt. A legtöbb helyzetben tud hangzavarban is gondolkozni és most erre van szüksége. Még jobb is, hogy nem jött vele senki, így át tudja gondolni a holnapi dolgokat. Az a levél és a holnapi este. Nyugtalanítja a dolog, de annyi szent, hogy nem hagyja ki. El fog menni, ha nem is érti meg a dolog lényegét. Szerinte Krisz azt akarja megértetni vele, hogy farkasként sokkalta rosszabb, mint emberként. Mégis a szőke ezt nem akarja elhinni. Lehet, hogy a javító és a farkasság együtt a legrosszabb párosítás, de nem ezek határozzák meg az embert. Azt az utat járja, amit választ. Miután a srác lelépett az eridonos reménykedett, hogy visszajön, az ebédlőben ott fogja várni és megöleli. Még a Szirás dolgot is elfelejtené érte. Ha ezt valaki a szemébe mondaná, azt szentimentális bolondnak tartaná, de legbelül igazat adna neki. Bonyolult dolgok ezek. De holnap nem küldheti el Gwent, mint a legutóbbi alkalommal. Ez azért már javulás, vagy nem? Bár a szőke mindent annak vesz.
A csárdába belépve megcsapja az az érzés, ami általában ilyenkor szokta, körbenéz, hogy lát-e ismerőst, majd a pulthoz sétál. Kezdésnek egy vajsört rendel, ezzel indul útnak asztalt keresni. Most is rengetegen vannak itt, az embertömegen alig látni túl. Az emberek kártyáznak, lökdösődnek, meg az általános kocsmai dolgokat. Az italát mentve próbálja átverekedni magát a lány az egyik szabad helyhez, ahol az egyik évfolyamtársa foglal helyet.mióta is nem látta Noelt? Azt sem tudja, hogy a javítóból mikor engedték ki. Párszor látta a kastélyban, valamint a faluban, de ennél többet nem társalogtak.
- Szia, leülhetek? - kérdezi a fiút.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 26. 11:01 Ugrás a poszthoz

Krisz
zárás

Mégis az lett, amit a legkevésbé szeretett volna. A fiú elküldi egy szó nélkül, és a lányban az is megfordul, hogy talán Ő tett valami olyasmit, amit nem kellett volna. Eddig elszúrt nem egy dolgot, nem is akarattal, csak olyat mondott, vagy tett, amit nem kellett volna. Ilyenkor elgondolkozik, hogy miért haragudtak meg rá az emberek, de soha nem jön rá. Vagy, ha igen akkor későn és már nem lehet mindent megjavítani. Most is olyat tehetett, amivel megbántotta a fiút, de nem tudja mit. Azt tette, amit eddig szokott, semmit nem változott. Ez lenne a baj? Hogy ugyanúgy viselkedik az emberekkel, nem számít ők, hogy fordulnak hozzá. Tényleg el kell gondolkoznia a kedvesebbik felén, nem haragudnának rá annyian.
A fiú cselekedetei is azt mutatják ideje mennie, nem akar vele többet beszélni. A szőke lánynak nehéz lesz elmenni anélkül, hogy ne sírjon, de valahogy csak sikerülni fog. Elköszönöm a lehető leghalkabban, a másik nem biztos, hogy hallani fogja, de nem is ez a lényeg. Remélhetőleg nem köszön vissza, akkor nem fog tudni elmenni anélkül, hogy ne ölelné meg. Aztán nem tudná elengedni. Lassan kisétál a konyhából, majd a kijárat felé veszi útját. Judittal nem találkozik, elköszönni se tud. Ha most elindulna megkeresni, akkor nem bírna sírás nélkül távozni. Így is nehezére esik. A nő biztos meg fogja érteni, főleg, hogy többet nem találkoznak.
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 26. 22:07 Ugrás a poszthoz

Krisz
Ruha | azt hiszem Szalamanton | [zárt]

Még van idő elmenni, ha nem akarná ezt a dolgot. De az elszántsága erős, nem lehet megingatni. Meg szeretné akarja tudni a dolgok hátterét, és muszáj ezért bemennie. Nem is haboz a kopogással, bár előtte vesz egy nagy és mély levegőt. Ha valami súlyos dolog van készülőben, mindig ezt csinálja. Segít megnyugodnia és most ennél fontosabb nincs is. Nyugodtnak kell maradnia!
A várttal ellentétben nem a nő fog ajtót nyitni, hanem a fiú. Nemrég járt itt, nem változott azóta sokat a ház. Nagy önuralomra van szüksége a szőkének, hogy ne ugorjon a fiú nyakába, még a múltkori hűvösség után is. Lehet, hogy nem mutatja és próbálta elfelejteni, de ez nem megy egyik napról a másikra. Elmormog egy halk köszönömöt és próbál nem a ruhájára tett megjegyzésre koncentrálni. Talán nem ez a legfontosabb.
Összehúzott szemöldökkel figyeli a ruhaneműt, amit felé nyújtanak, hirtelen azt sem tudja, mit csináljon. Rendes esetben már ki is kapná Krisztián kezéből, hogy felvéve magát ölelhesse, mert a fiútól kapta, aki ezt hordja. De ez most nem rendes eset. Mindennek lehet mondani, de annak nem. Lassan elveszi a ruhaneműt, majd magára kapja, a kapucnit pedig a fejére húzza. Otthon is általában ilyeneket hord és szereti, ha nem látszik a szőke haja. Ezért van az a része.
- És most? - kérdezi a szőke. Nem tudja mennyi az idő, mikor kell fel a hold, vagy, hogy korán jött-e. Ő csak itt van. A délutánt alig tudta kivárni, tűkön ült ettől az egésztől. Lehajtott fejjel teszi fel ezt a két szót, inkább a kezével babrál. Kicsit hosszú rá ez a pulcsi, de ezen kár aggódni. A választ követően teszi, amit Krisztián mond, és megy, ahova kell. Már nincs vissza és most a lány biztonsága a legfontosabb, ha ezt nem is érti meg. Ha valami történik, akkor csakis az Ő hibája, legalábbis a maga állítása szerint. A saját döntése miatt jött el, senki nem kényszerítette, viszont meg lehet érteni. Tudni szeretné ezt az egészet, miért távolságtartó, miért hagyta ott és neki ezek az információk többet érnek most bárminél.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gwen Jones összes RPG hozzászólása (253 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 9 » Fel