*kapkodja a fejét, ennyi zöldet egyszerre még nem látott *

#Ingyen ölelést mindenkinek!

Sokkal szimpatikusabb ezzel a kinézettel a Bejárati csarnok. Olyan kis aranyos, mesébe illően lett felöltöztetve. Bár egyelőre fogalmam sincs miért varázsolták ilyenné e csodás helyet, de a vörös leányzó biztosan kellő magyarázatot fog adni nekem. Kicsit sem ijeszt meg, amikor a lány belehajol az arcomba és szinte ordítva üdvözöl, sőt... Vigyorgásra késztet. Azt hiszem egy kedves, aranyos lánykával van dolgom.
 - Még szép! - válaszolok rögtön. - Biztosan cukorból van a szívük. Mondjuk az egyik azt mondta, hogy a legtöbben leginkább élve felnyársalnának, ám én nem hiszek nekiiii! - gyorsan elhadarom a mondandómat. Végig gondolom azt a találkozást Đominiccal az alagútban, hát... Az igazat megvallva nem úgy állította be a háztársait, mint akik mindennap vattacukrot zabálva cukin viselkednek egymással, és még meg is ölelgetik egymást. Csupa pocsék dolgot mesélt róluk. Akkor még komolyan vettem, de mostanra úgy gondolok a Rellonosokra, mint a legtündibündibb emberekre, akiket valaha a hátán hordott a Föld. Leonie pár perc alatt elhitette ezt Krisztián. Mellesleg szerinte nem létezik gonosz személy, kivéve a Százarcúborszorkát a Szegény Dzsoni és Árnikából. Na, az a szipirtyó a velejéig romlott. Komolyan.
Követi a leányzót a plüsshalomig. Atya_Úr_Isten. SÁRKÁNYOS PLÜSSÖK! JÉZUSOM! Ha valaki nem tudná a kedvenc állatom a sárkány. Minden ilyesfajta cuccokat imádok! Megragadok legalább hármat és figyelmesen végighallgatom mit mond nekem a vöröske.
 - Benne vagyok - vigyorgok. Mondjuk én nem szoktam random ismeretlen embereket ölelgetni, de ha ez a parancs, akkor legyen. Közben befut egy szőke leányzó, akinek kiesik a cigaretta a szájából. Pedig a cigi nagyon káros, bele is lehet halni. Na jó, lehet csak rágó. Igen, holtbiztos, hogy a szöszi szájában csak egy rágógumi volt. Hallgatom, ahogyan a főnököm lelkendezve mesél a jövevénynek. Kicsit ledöbbent arcot vág. Biztosan a díszítés miatt, mert teljesen elnyerte a tetszését. Miután a vezérem jól megölelgette a rellonos leányzót elé álltam, majd ránéztem a nagy barna szemeimmel. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Meg kéne öleljem, de még egyszer mondom: csakúgy nem szoktam embereket ölelgetni. Végül megteszem, s próbálok felszabadultan viselkedni, mint mindig.
 - Tessék, ez itt a tiéd - kedvesen rámosolygok és átnyújtom az egyik plüsssárkányt. Miután Leonie kiszáll Máté nyakából a srác elé szökkenek. Hát fiúkat nem igazán szoktam átkarolni, csak a legjobb barátomat, de őt is csak akkor, ha szomorú. Ám most Rellonos nap van, mindenkinek kijár egy kis ölelés. Így hát átkarolom az ismeretlen srácot, s neki is adok egy plüsst. Lehajolok, s felveszem a földön heverő cigarettát, majd a lány felé fordulok.
 - Ez cigirágó? - kérdezem csillogószemekkel. Eztán megragadom a srác karját, s próbálom magammal húzni.
 - Gyere, ha jól tudom van itt színes ceruza, filc meg csillogós toll, rajzoljunk valami szépet! Vagy inkább játszani szeretnél? Mert ismerek egy csomót!

*beugrál*

Halihóóó *.*

Ó, bárcsak úgy tudnék rajzolni, mint te, Keiko *.* *nagyon tetszenek neki a rajzok*

Szia Tilda *.* Már rég mondani akartam, hogy tökre tetszik a neved.

Gyere *-* Bár Leonie-t leátkozták=( Szörnyű:( Most akkor gonoszak a rellonosok, vagy nem?:( Már mindenfélét hallottam róluk.

Köszi Bombi.

Szia Anne *-* Mi újság? ^^

Amanda: Áh, értem.

Máté: Ti nem vágytok ölelésre?

Szóval akkor ti verekedős banda vagytok?

Pedig én szép kígyót tudok rajzolni *.*

Fagyi *.* Á, nem sok, csak névnapom van *.*

Hát én sem szoktam túl gyakran ismeretleneket ölelgetni, de Leonie megkért rá ^^

*elmosolyodik* Köszönöm  

Ha lázas vagyok, akkor holnap nem kell mennem az Előkészítőbe *.*

Szia Yummer!

http://indavideo.hu/video/Igy_szolna_mas-mas_hires_enekesnotol_a_Let_It_Go?s=76.04

Nézzétek meg, szerintem tök vicces.

#Ünnepeljünk!

Végre megérkeztek az első ünnepeltek. Jippí! Bár kicsit azért tartok a reakciójuktól, elvégre mindenki azt mondja, hogy a rellonosoknak jégszívük van, gonoszak és mindenkit gyűlölnek. Én már nem tudom mit higgyek. Eddig azt hittem a való világban nem létezik rosszindulatú személy, de mikor bátyám és Đominic mesélt a zöldekről, akkor tökre beparáztam. Viszont Leonie azt hadarta el nekem két perccel ezelőtt, hogy a rellonosok nem is érzéketlenek, s vágynak egy kis ölelésre, meg cuki dolgokra. Nem tudom kinek van igaza. Jaaaj, összezavarodtam. Csakhogy muszáj cselekednem, elvégre megérkeztek a zöldikék. Én is odapattogok vidáman hozzájuk, ám mikor a szőke leányzó suhint a pálcájával, s valami számomra érthetetlen szót kimond, Leonie megfagy. Kicsit megijedek. Most mégis mi történt? Köpni nyelni nem tudok. Ezzel viszont ráérek foglalkozni, hiszen a két rellonos várja az ölelést. Kicsit bizonytalanul a szöszi elé állok és lassan átkarolom a derekát. Még buksisimit is kapok! Valóban nem rossz arcok ők. A következő egy srác, akit gyorsan megölelek, aztán a kezébe nyomok egy plüsst. Eztán megfogom a kezét, s a rajzolós asztalhoz vezetem. Most már egy csöppet felszabadultabb vagyok. Mikor megérkezünk előhalászom a lapot, és az egész felszerelést. Leülök a földre, s megvárom, hogy az rellonos fiú is lecsüccsenjen mellém. Közben megérkezik Leonie, aki a nyakunkba aggat egy-egy színes boát. De jól néz ki! Ugyan csikizi a nyakam, de túlélem. Eztán befut egy leányzó is, akit nem ismerek, de úgy tűnik ő nem rellonos, túl kedves.
 - Háááát... - elgondolkodom. - Rajzoljunk kígyót, az megy! - megragadom az egyik zöld színest és alkotni kezdek. Még a nyelvem hegyi is látszik, annyira beleélem magam a rajzolásba. Viszont Leonie-nak jobb ötlete támad. Rögtön felcsillan a szemem.
 - Húúú, ez egy remek ötlet! - mondom vigyorogva, s előhalászok egy másik lapot, ami kicsivel nagyobb, mint az előző. De mivel a kígyót befejeztem, és  nem akarom, hogy kárba vesszen, odaadom a srácnak, ám előtte még naaaaaagy nyomtatott betűkkel ráírom a nevem.
 - Tessék, ez a tiéd - mosolyogva átnyújtom a rajzot. - Remélem tetszik.
Hát, nem lett túl csodálatos, de azért nem rossz egy hét évestől. Léptek zaja üti meg a fülemet, gyorsan felkapom a fejem és egy barna hajú lányt pillantok meg, aki felénk igyekszik.
 - Sziaa! - üdvözlöm boldogan, aztán tekintetem a rellonos srácra emelem. - Amúgy te szeretsz rajzolni?

Keith


Miután elhagytam az erdő szélét úgy döntöttem visszacammogok a faluba, nem akartam, hogy Viktor dühös legyen rám. Bár a haragja hamar el szokott szállni Haragországba, ahol a haragok laknak, de azért nem szerettem volna látni a félig szomorú félig elképesztően mérges arcát. Ha így tekint rám mindig elszégyellem magam és a végén bocsánatot kérek. Nem szeretem, ha haragszik rám, az olyan rossz érzés. Szóval minden összevetve nem akarok szófogadatlan lenni, ezért igyekszem vissza a Boglyas térre. Nem tudom mennyi lehet az idő, de a bátyómnak azt ígértem, hogy napnyugta előtt visszatérek szerény kis hajlékunkba. Mivel a Napocska még javában ragyog biztos kinn tudok még tölteni egy-két órácskát.  Sietősen lépkedem kicsiny kis lábacskáimmal. Hú... már egészen elfáradtam. Azért szerencse, hogy van nálam víz. Viktor sosem enged el a hátizsákom nélkül, ami természetese. meg van tömve édességgel, vízzel és üdítővel. Most inkább a vizet kívánom, ezért azt a palackot halászom elő. Legjobban az csillapítja a szomjúságot, nem igaz? Miután kortyolok a flakonból, tovább folytatom az utam. Leveszem magamról az ingem és a derekamra kötöm. Olyan, mintha nyár lenne! Bár ha Viktor látná, hogy az ing nincs rajtam, tuti rám eröltetné. Beletúrok a hajamba, majd sóhajtok egyet. Mikor érek már oda?! Nem is emlékszem, hogy ilyen hosszú lett volna az út. Bah... Kicsit gyorsítok a tempón és hopp. Már meg is érkezek. Na jó, ez nem egészen így történt, egy bő tíz perc azért még eltelt. Elégedetten lecsüccsenek az egyik padra, s táskámat magam mellé teszem. Ez nap eddig csúcs volt, remélem ugyanígy fog folytatódni.

Keith

Mint egy meggyötört kalandor, úgy dobom le magam a legközelebbi padra, pedig alig 15 percet sétáltam. Csakhogy még gyerek vagyok ezért hamar elfáradok. Vagy épp fordítva kéne lennie? Mivel még a tojás héjak sem estek le y popómról egész nap pörögnöm kéne? Hát általában le sem lehet állítani, de ma délután alig egy órácskát szundiztam, ez a megfelelő ok a fáradtságomra. Megigazítom a menő sérómat aztán a szökőkút felé sandítok. Nyáron tuti megmártózom benne! Otthon ilyen rosszat nem mernék megtenni, de nem hiszem, hogy itt bárki megbüntetne, elvégre itt kicsit mindenki defektes. Sőt, ha melegebb lenne pár fokkal, már most simán csobbanék egyet. Dilinyós vagyok tudom én, mondták már. Viktor gyakran megjegyzi, de akkor csak vigyorgok, hiszen viccből mondja, nem gondolja komolyan, sosem bántana meg.
Ekkor lépteket hallok, fel is kapom a fejem, s megpillantom a legvicesebb embert a Földön, akit valaha láttam. A szerelése egyszerűen káprázatos, egyszerűen cuki. A kinézete mosolygásra kéztet, nem semmi figurák laknak itt, az egyszer biztos.
 - Szió vicceskinézetűfiú! - nevetek. Hát ez a fickó biztos nagy arc lehet, egyelőre szimpatikus, bár nem tudok róla semmit. Ő tuti jó fiú, tőle nem kell tartanom, azt hiszem. Viszont azt még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy valaki hogy képes ilyen maskarában járkálni. Nekem is kell ilyen! Ebben a minutumban valaki gyártson nekem ilyet, különben dühbe gurulok!
 - Ezen a fantasztikus napon kitünően érzem magam. Hát te? Ugye milyen csodálatos napunk van? Mellesleg csípem a szerkód, klassz. - vigyorgok az ismeretlenre. Nem igazán szoktam szóba elegyedni ismeretlenekkel, de olyan, mintha ezt a srácot évek óta ismerném és óvoda óta a legjobb pajtások lennénk. Mondjuk Viktor lehet ezt a fiúcskát őőő... különösnek tartaná, de most nincs itt, hogy elárulja a véleményét.
 - Én nem... - hiába ellenkezem, a srác a kezembe nyomja a fagylaltot - Köszönöm szépen. Az én tatyómba van üdítő, víz és édesség, kéred valamelyiket? - kérdezem kedvesen, majd nyalok egyet a fagyiból. Mmmm... igazán finom. Csak azt látom, hogy egyszercsak millió plüss, játék és cukorka terem a srác ölébe. Milyen aranyos játékok! Az egyik kis mackót megkaparintom és megsimogatom. Milyen mély zsebe lehet! Ekkor elmormol valami furcsa szót, int a pálcájával és bumm, egy hatalmas doboz fagyi landol a padon két kanállal.
- Húúú, te aztán nagyon rendes és aranyos fiú vagy! Hogy hívnak? Én Krisztián vagyok. A tesóm pedig nem tudom hol van én meg úgy döntöttam sétafikálok egyet. Te mi járatban erre felé? Van kedved játszani? - kérdezem tök lelkesen. Hiperszuperüberkirálymenőségescsodálatosfantasztikus órákat fogok eltölteni a sráccal, úgy érzem. Olyan régen bújócskáztam mááááár....

Chuck

Annyira imádom a tavaaaaaszt! Főleg mert olyan, mintha már nyár lenne. Okés... még be kell járni a suliba, de hamarosan itt a szünet. Vagy nem? Mellesleg tökre nem izgat, hogy van szünet, vagy nincs. Általában délután szabad vagyok, mint a madár. Rendben, ez sem igaz. Viktorral legalább kettőtől háromig tanulok, aztán irány a szabad levegő! Sajnos az előkészítőben még nem szereztem barátokat, ezért ilyenkor egyedül szoktam róni az utcákat. Nos, most is épp ezt teszem. Lejárt a munkaidőm, szóval átadhatom magam a játék fantasztikus örömének. Persze Viktortól elkéredzkedtem, eszembe se jutna szó nélkül elhagyni gyönyörű hajlékunkat. Ki is tekerné a nyakam, aztán oda dobná a kecskéknek. Vagyis itt ilyen furcsa lények vannak... Szóval nem kecskének, hanem valami izének ajándékozná aranyos kis buksimat. A hátizsákom - mint mindig - most is a hátamon csüng tele étellel és itallal. Szökdécselve járom körbe egész Bogolyfalvát, ha pedig elfáradok lecsüccsenek az egyik padra, majd folytatom az utat, mint egy bátor kalandor. Azért egyszer-kétszer hátra sandítok. Ki tudja? Lehet Lexi, vagy Viktor a nyomomban van és minden egyes lépésemet figyelik. Mint a kémek. Csúcs. Mikor megpillantom a veszélyesnek tűnő rengeteget megcsóválom a fejem. Nem szabad bemennem, múltkor is majdnem pórul jártam, bár végül tök jót beszélgettem a lánnyalakinektetszikabátyám: Vagyis Lexivel. Kedves leányzó, az egyszer biztos és remélem össze is jönnek, ahogy mondják a nagyok. Mármint fogják egymás kezét, egymás fagyijából nyalnak és smaciznak. Pfúúúj de csúnya dolog az. Néha apa meg anya is csinálja előttem, ám olyankor kiiszkolok az adott helyiségből. Ez még nem nekem való, ahogy a horror filmek sem.
Egyszer csak az iskola kapui előtt lyukadok ki. Vigyorogva belépek, s a réten ugrándozom tovább, mint egy zerge. Azt hiszem nálam vidámabb kisfiú nincs is a Földön. Ekkor megpillantok egy... srácot aki inkább úgy néz ki, mint egy 20 éves férfi. Karján tetkók díszelegnek, fülét fültágító tarkítja, a haja pedig tökéletesen be van lőve, akárcsak az én séróm. Kicsit magányosnak tűnik, bár lehet ezt csak bebeszélem magamnak. Az ismeretlen talán nélkülem is tök jól elvan. Nem kérdezek semmit, pusztán lehuppanok elé nagy vigyorral az arcomon.
 - Hahóóó! - üdvözlöm egy nevetés kíséretében. Be kell vallanom: ma bolond gomba volt a menő, bocsánat! A táskámból kipakolom az édességeket és az üdítőket.
 - Szeretnél velem piknikezni?

Chuck

Amíg meg nem érkeztem Bogolyfalvára nem igazán társalogtam nálam idősebbekkel, ugyanis ők általában kicikiztek, elzavartak, vagy pusztán észre sem vettek. Kis pimaszok voltak, az egyszer biztos. Viszont itt nincs túl sok kortárs, az előkészítős gyerekeknek pedig már meg van a maga bandájuk, amibe nem túl egyszerű bejutni, így hát maradtak az idősebbek. Még Misi is betöltötte a 14-et, ezért mostantól őt is a kastélyban kell keresnem. Ő volt az egyetlen, akivel jókat dumáltam a suliban, erre nem elmegy? Bah... Hallatlan. Szóval ezért tök simán lehuppanok az ismeretlen srác elé, egy kicsit sem zavartatom magam. Ha nem kíváncsi rám majd elküld. De akkor szomorú leszek. Brühühü. Mellesleg a férfi olyan, mint egy hatalmas tetkós maci. Vicces. A tetoválások mindig is érdekeltek, olyan varázslatosnak találtam. Viszont ha nekem lenne, Viktor tuti levágná azt a testrészem, melyet tű által készített motívum lenne. Durva az én bátyám. Kipakolom a fűbe az elemózsiámat, de hiába kínálom a férfit, nem kér. Ó, pedig én csak kedves akartam lenni. Talán azt gondolja, hogy meg akarom mérgezni!
 - Hát jó... - mondom kicsit szomorúan, majd sikeresen felbontom a zacskót, mely mindenféle ízű cukorkákat rejt. Nyami. Rögtön bekapok egyet és rágni kezdem. Fincsiiii. Fejemet oldalra biccentem és kíváncsi szemekkel újra végig mérem a fiút. Nem tűnik rossz arcnak, egy ideig azt hiszem nem szedem össze a cuccaim és indulok haza, megfelelő társaságra akadtam. Asszem.
 - De, igen, ő a bátyám, most lett tanár. Hát nem csodálatos? Ismered őt? - teszem fel a költői kérdést, majd két cukrot tömök a pofámba. Biztos onnan jött rá, hogy rokona vagyok Viktornak, mert olyan vagyok mint ő, csak kicsiben. Ugyanolyan haj, szem és vigyor. Mindkettőnknek mindig fülig ér. Kivéve amikor nem. Néha nekem van rossz napom, néha neki. Akkor ellátogat hozzánk a szomorúság és egész nap a nyakunkon ül. Meg sem lehet tőle szabadulni! Szörnyen undok kis manó. Pfhú, de utálom! Aztán másnap összeszedi a sátorfáját és elköltözik, hála Istennek.
 - Csak sétálni indultam és hopp, itt lyukadtam ki. Hát te? Van kedved játszani? - kérdezem csillogó szemekkel. Milyen jó lenne egyet bújócskázni!

Chuck

Na jó, tévedtem. Néha velem is megesik, okés? Jóóó, gyakran, de most nem ez az érdekes. Inkább azt kéne kideríteni mi a fészkes fene baja van ennek a férfinak. Csak bal lábbal kelt fel, vagy ő mindig ilyen undok? Rendben, igaz, ebben a kétöpercben mióta idejöttem megeresztett egy kis mosolyt, ami őszintének tűnt. De a mosolyból miért nem tud fülig érő vigyort varázsolni? Olyan nehéz lenne? Nem hinném. Nevetni, játszani és aludni a világ legkönnyebb tevékenységeihez tartoznak. Amúgy nem lehet azt mondani a srácra, hogy gonosz, egyáltalán nem hasonlít Szörnyella de Frászra. Na, az a szipirtyó a velejéig romlott, legszívesebben adnék neki egy taslit. Vagy kettőt. Egyszerűen csak a stílusa idegesítő, ahogyan válaszol... Borzasztó. Én sosem tudnék így viselkedni, rögtön rosszul lennék saját magamtól.
 - Ó, köszönöm - mosolygok kedvesen és akaratlanul is beletúrok a hajamba. Viktor megtanította hogyan kell használni a zselét, pontosan mennyit kell kinyomni stb. Egy ideig ő kreálta a séróm, de pár hete elkezdtem magamnak csinálni. Ez már művészet. Oké, nem olyan király, mint Viktoré, de nem is szörnyű. Pont jó. Törökülésbe vágom magam, a kezemmel pedig megtámasztom a fejemet és úgy bámulom csillogó barna szemeimmel a srácot, aki még a nevét sem árulta el. Második kérdésére rögtön felelek. Amúgy tökre érthető, hogy minden egyes diák megkérdezi, hogy mégis mi a lópikulát keresek én itt. Kicsit már unom, de mindegy. Én bármilyen kérdésre őszintén felelek. Tényleg.
 - Őőőő... Ja. Hétévesként könnyű az élet. Délelőtt suli, délután egy picike tanulás aztán a játééééék - válaszolok vigyorogva.
Bekapok még két cukrot, aztán a combon elkezdek dobolni a kis kacsómmal. Hihi. Olyan jól érzem magaaam! A névtelen belekezd egy jónak ígérkező történetbe, de aztán elhallgat. Pedig igazán elmondhatta volna mi volt, mikor még diákkánt itt ücsörgött. Imádom a sztorikat, persze csak akkor, ha happy end a végük. Viszont a következő kérdésemre nagyon gorombán válaszol, de ha egyszer nincs kedve játszani... Hátrébb húzom a popsim és az összes többi cuccom. Nos ezt azért nem vártam... Kedvesen is közölhette volna, hogy bocs, kisöreg, de sajnos most nem szeretnék játszani. Pedig olyan kafa lett volna bújócskázni... Mindegy, majd Viktorral. Legszívesebben felállnék és itthagynám, de nem ezt teszem, még maradok.
 - Háááát... Olyan húsz lehetsz. Ne haragudj, azt hittem benne leszel egy kis bújócskában. Tudod vannak felnőttek, akik szeretnek ilyen korban is játszani. Talán te nem tartozol közéjük... - kicsit lebiggyesztem a számat. - Mindegy... Amúgy hogy hívnak? Én Krisztián vagyok - felé nyújtom a kicsi kis kezemet, hogy férfiasan üdvözöljük egymást

Chuck

Szeretek a szabadban mászkálni, persze úgy a jó igazán, ha társaságom is van, ezért csatlakoztam ehhez a férfihez. Pedig általában tartok a felnőttektől, legalábbis nem állok le velük csakúgy dumálni. Mégis miről tudnék beszélgetni egy húsz évessel. Okés, Lexi egy külön eset, vele könnyen szót lehet érteni, de az idősebb fiúkkal maximum az autókról tudnák dumálni, ami nem valami érdekfeszítő téma. Mellesleg ez a srác olyan menő csávónak tűnik, aki magasról tojik a gyerekek fejére. Nem vagyok vak, látom, hogy semmi kedve velem csevegnie, ám ettől függetlenül nem tágítok el innen. Végre találtam egy embert. Nem unatkozok. Juppí! Mondjuk kicsit lehetne kedvesebb... Mindegy. Azért annak örülök, hogy nem küldött el játszani a pokémonjaimmal. Még. Kérdéseire tisztességesen válaszolok, a dicséretet pedig megköszönöm, ez a rendje a dolgoknak, nekem így tanították otthon.
 - Rendben - vigyorgok rá ördögien. - Bááár rossz gyereknek nem annyira jó lenni, mert akkor egy csomó büntit kapok és a tesóm mérges lesz rám. Inkább a békét szeretem - mondom őszintén. Talán azt várta, hogy vigyorogva bóliontok egyet, de azért jobbnak láttam, ha tisztázom a helyzetet: én nem vagyok hatalmas csibész és azt szeretem ha otthon nincs veszekedés, a csend és nyugalom jobban bejön, mint a hegyibeszéd hallgatás. Milyen sok blablablabla hangzik el olyankor... Pff...
 - Mikor diák voltál sok rossz fát tettél a tűzre? - érdeklődve teszem fel a kérdésem. Eztán teszem fel a kérdésem, hogy van-e kedve velem játszani, gondolhattam volna, hogy a válasza nemleges lesz. Mégis hogy lehetek ilyen butus? Egy ilyen tetkósfültágítósmacsócsávó miért is bújócskázna velem? Hátrébb is húzódom, de ettől még nem emelem fel a hátsó fertályom és sétálok tovább. Nem-nem. Maradok még picit, beszélgetni van kedvem.
Elárulja a valódi életkorát, mire csak bólintok. Megigazítom az inget magamon. Na, most kellemetlenül érzem magam. Attól tartok bármelyik pillanatban kikel magából és hangosan elküld a fenébe. Márpedig ezt nem akarom. Idegesítő lennék? Lehet. Ha túl pörgök Viktor gyakran leállít. Jogosan.
A neve kicsit furcsa számomra, angolos, közben pedig kezet rázunk. Nem túl erősen szorítja meg a kacsómat, mellesleg a kis kezecském teljesen eltűnik az ő lapátkezében. Na, ezért nem szeretek kezet fogni a férfiakkal, ilyenkor még apróbbnak érzem magam. Pedig már szeretnék naaaagy lenni.
A következő kérdésén meglepődöm kicsit, de aztán vigyorogva válaszolok:
 - Óóó, dehogy - legyintek. - Újonnan az a divat, hogy mindenkit tetkót varrat magára, fültágítót tesz a fülébe meg ilyenek. Már tökre megszoktam. Sőőőt! Tetoválást én is szeretnék! Bár Viktor kiakadna ha rám kerülne olyan, mint mondjuk az a minta, ott - bökök rá arra a furcsa elefánt formára. Elég érdekes... - Mondjuk én szoktam magamnak rajzolgatni a vállamra, ha unatkozok. Nézd csak! - felhúzom az ingem ujját és felé nyújtom a bal karomat, amin egy iszonyú béna sárkány alakú motívum van. Hát elég gázul néz ki, de csak ennyire futja.
 - Te játszol valamilyen hangszeren? Mert én nagyon szeretnék gitározni, olyan menőn, mint a rock sztárok.

Chuck

Szeretek idősebbekkel beszélgetni, kivéve, ha arról van szó milyen kis gazfickó vagyok és inkább a tanuláson járna az eszem, nem pedig a csínytevéseken. Okés, ezt pár hónapja nem kaptam meg, bár ez sem igaz, ugyanis Viktor néha előkap és akkor jaj nekem. Különösebben nem zavar, olyankor bevetem a kiskutya nézést és hevesen bólogatok, aztén már minden meg is van oldva. Persze néha komolyan elgondolkodom ezeken, igaz, talán két percig ezek a komoly és értelmes témák beszöknek a fejembe, de azzal a lendülettel el is takarodnak, én meg rohanok játszani. Ráérek azon töprengeni mi lesz 11 év múlva. Nem igaz? De. Amúgy ez a srác nem akar engem leordítani, vagy kicikizni, (a társaságát is én kerestem fel) szóval nyugodt lehet a lelkem, ma nem muszáj bűnbánó ábrázattal bámulnom.
 - Á, szóval rellonos voltál... - vigyorgok. - Úgy hallottam abba a házba a rosszgyerekek járnak. Pedig te egyáltalán nem tűnsz olyannak.
És bumm! Füllentettem. Nagyon is rellonos alkat ez a fickó. A beszédstílus, az öltözködés, a millió tetkó és fültágító egy bajkeverő férfire emlékeztet. A jó fiúk nagy eseményeken ingben és vászon nadrágban jelennek meg, belőle kinézem, hogy bálban is simán megjelenne farmerban egy laza bő és fekete pólóban. Egyáltalán nem csodálkoznék. Amúgy Viktor irtó sokat mesélt már az összes házról és azt mondta a rellonból kerülnek ki azok az egyének, akik később börtönben végzik. Nagyon reméli, hogy én nem oda kerülök, nos én se repesnék tulságosan az örömtől. Én az eridonba akarok járni, ott a bátor és kedves emberkék vannak, nem hiába jutott oda a tesóm is.
A következő pillanatban egy sokkal királyabb téöára térünk át: a tetoválásokról kezdtünk dumálni.
 - Az biztos - hangosan felkacagok és a szememmel gyorsan végig vizsgálom újra az összes tetkót. Hú, de menők!
 - Köszönöm szépen - mosolygok kedvesen. Jól van na, még egy ici-pici hazugság. Viktor segített megrajzolni a sárkánykát, mert ha az egészet én műveltem volna, akkor még bitangabbul festene, fel sem lehetene ismerni. Pedig nem is rajzolok olyan borzasztóan....
Eztán átváltunk a hangszerekre, el is árulom az új ismerősömnek, hogy én nagyon szeretnék gitározni, minta rock sztárok. Na, végre ebytéma, ami mindkettőnket érdekel!  Azonnal belemerül a mesélésbe, én közelebb csusszanok - azért a tisttestávolságot megtartom - és érdeklődve hallgoatom. Néha bólintok egyet, aztán elvigyorodok.
 - Hűűűhaaaa... - kezdek bele a válaszba. - Az igazság az, hogy a szüleimnek még nem is vetettem fel a témát, nem tudom hogyan fogadnák. Azért a dob is nagyon zsír lehet, egyszer meghallgatám hogyan dobolsz. - mondom őszintén, majd hirtelen támad egy hatalmas ötletem.
 - Figyz, te nem tartasz dob órákat? Ha közelben nincs gitár oktató és a szüleim engednék, akkor szívesendobolnék. Na?

Lexiii *----* *ráugrik a hátára*

*vigyorogva kapaszkodik* mizu? húúú, én is mehetek majd veletek pandákat nézniiiii?*-----*

#Vattcukorfiú

Volt egyszer egy ponty úszott mint a pinty, volt egyszer egy pinty, repült mint a ponty...
Bocsánat, bocsánat, tudom, hogy ez a dal nagyon idegesítő, meg minden, de egész álló nap ez járt a fejemben, olyan vicces. Mindig jó kedvem támad tőle és olyan kirááááály ez a dal. Viktort ma halálra idegesítettem vele, de sebaj, nem szólt érte, szóval nem hagytam abba a dalolászást. Ám énekelgetés közben sikerült rendet raknom a szobámba. Rendetlenség uralkodott, szinte már majdnem elnyelt a kupi, de megoldottaaaam. Bátyus amúgyis megkért pár nappal ezelőtt, hogy végre varázsoljak már rendet. Sajnos én még egy suhintással ezt nem tudom elvégezni, ezért saját kezűleg kellett végre hajtanom e csodás feladatot. Végülis nem tartott olyan sokáig, egy pillanat alatt végeztem. Aztán ebédeltem. Viktor főzött... tésztát... és... ehető volt! Pedig néha odakozmál, ugyanis az agya máshol jár így megfeledkezik rólam és a kajáról. Szörnyű! Viszont ezt még meg lehet bocsájtani, ugyanis ha ilyen történik pizzát rendelünk. Nyamiii. Az ebéd befejeztével elővettem a cukipofim és rákérdeztem Viktornál, hogy délután nem sétálhatnék-e EGYEDÜL? Igennel felelt, ezért ugrándozva tartottam a szobám felé, de azért még megkértem, hogy most lehetőleg ne küldje Lexit utánam, mert nagy vagyok. Na jó, azért nem egészen... Ugyanis indulás előtt nyomtam egy hatalmaaas puszit a bátyám arcára. Hát ez nem igazán arról árulkodik, hogy én már nagyfiú vagyok.
Szóval az út. Lábaim az iskolához vezettek, semmi kedvem nem volt a faluban lébecolni. Egy: szinte már mindenhol jártam, kivéve a tiltott helyekre nem néztem be. Például: Kocsma, Pub, erdő, Kísértetház. Jófiú vagyok, betartom a szabályokat, azt hiszem ezt már mondtam. Hihi. Tehát ezért nem akartam Bogolyfalván tölteni az időmet. Kalandot akarok és azt hiszem a suliban hamar találhatok. Amúgy tök kaka idő van. Farmer, póló és ing van csak rajtam, meg persze az alsóneműm. Hajam belőve, mint mindig, különben nem lennék Radits Krisztián.
Hamar a suli kapujához érek. Habozás nélkül belépek a területre és az erdő felé veszem az irányt. Neeeem, nem tervezek a rengetegben kóborolni, Viktor szíjat hasítana a hátamból. Azt mesélte, hogy az erdőség közelében van egy Faházikó, amire veszettül kíváncsi vagyok. Tehát ezért vagyok itt. A lépcsőt használatba veszem és pár perc múlva már fenn is vagyok. Húúúú, de gyönyörű innen a kilátás! Bemegyek a házikóba, ideje feltérképezni a terepet, talán megvan az új bunkerem!

#Vattacukorfiú *-*

Az én arcomról sosem lehet letörölni azt a huncut vigyort. Általában ha valaki rám szegezi tekintetét azonnal - akaratán kívül - elmosolyodik. Hiába na, van valami különleges bennem, mellesleg egy dologhoz nagyon értek, akárcsak Viktor, az embereket pár perc alatt meg tudom nevettetni, csak egy apró, de vicces mozdulattal. Szóval szerintem ez egy tök jó tulajdonság. Bár azt nem tudom mégis ez hogy a fészkes fenébe jött ide, de ezt elárultam nektek. Nem volt olyan orbitális titok, ám ennyire futotta. Bocsi.
Tehát éppen a létrán mászok felfelé, hogy elfoglaljam ezt a fából készült "várat". Nem tűnik túl biztonságosnak, anya tuti nem engedett volna fel, csakhogy egyedül vagyok. Ez pedig azt jelenti, hogy senki nem tud nekem parancsolgatni, bibííí. Amúgy is baromira idegesítő, hogy anyu mindig megmondja mit hogyan csinálják, egyfolytában kioktat meg ilyenek. Rendben, kb. 4 hónapja ilyenek nem történtek, de mikor még otthon laktam szinte mindennap ez ment. Viktor azért másként oldja meg az ilyen helyzeteket, sokkal nyugisabban, viccesebben és kedvesebben. A nagytesók már csak ilyenek. Igazán örülnék még egy bátyusnak, hárman még jobban ellennénk. Húúú, belegondolva valóban cool lenne. Mindennap játszanánk, sétálnánk és ha az egyikkel rosszban lennék, akkor mehetnék a másikhoz. Hihi. Nos, bátyám már nem lehet, szóval szívtam. Mindegy, így is tökéletes nekem.
Pillanatok alatt behatolok a házikóba. Ez a hely... fantasztikus! Olyan filmes. Babzsákok, hálózsákok, firkák a falon. Csúcs! Kényelembe is helyezem magam az egyik ülőalkalmatosságba, s elterülök. Nyáron itt akarok aludni! Viktorral és Lexivel! Vagy a jövendőbeli barátaimmal. Jippí, de király lenne! Ekkor léptek zaja csapja meg a fülemet. BETOLAKODÓ, BETOLAKODÓ, BETOLAKODÓ! Szólal meg a sziréna képzeletemben. Persze nem tervezek rávetni magam az ellenségre, csak felállok is kikandikálok. Nálam sokkal nagyobb emberrel van dolgom. Viktornál csak pár centivel lehet kisebb, úgyhogy maximum a derekáig érek. Közelebb sétálok hozzá és bebizonyosodik, hogy igazam volt: valóban csak a derekáig érek. Olyan mini vagyok, egy millimétert sem növök hónapok óta. Ez bizony szomorú.
 - Sajnos nem, de hamarosan az enyém lesz! - szólalok meg elszánt hangon. - Majd hozom az ultramenő zászlóm, a tetejére tűzöm és akkor már az enyém lesz! Muhahaaaa - próbálok ördögien kacagni, mint a mesékben a gonoszak. Hát... nem igazán sikerült, még gyakorolnom kell.
Végigmérem a fiút és el is döntöm, hogy ő csakis jófej lehet. Persze, tudom, nem külső alapján kell ítélni, de az a kis mosoly nagyon a szívéből jött. Biztos kedves férfi. Ja, igen, nekem már a férfi kategóriában van, mert vagy ezerszer nagyobb, mint én, mély a hangja és nem tűnik kölyöknek. Ő bizony férfi.
 - Krisztián vagyok, hát téged hogy hívnak? - kérdezem mosolyogva. - Lecsüccsenünk a babzsákra?

Sziasztok *-* de rég jártam itt :0

Attu bácsi

Igen, ma lógós napot tartok, és nem, nem szégyellem magam. Egyáltalán kéne? Az ilyen pici embereknek, mint amilyen én is vagyok, azoknak is kijár a pihenő. Húsvét hétfő van, könyörgöm, csak ma ne kelljen tanulniiii! Mázlim van. Viktor nem szőrösszívű szóval ma egyáltalán nem kell magolnom. Éljeeeeeen! Bár a bratyóm még a cuki pofi nélkül is megengedte adott volna egy kis szabadságot, de én mindent be akartam vetni. Nem mintha minden délutánt nem a szabadban a semmittevéssel tölteném. Áááá, dehogy. Oké, ha Pinokkió lennék, háromszor akkora lenne az orrom, mint a valódi állapotában. Nem szép dolog a hazugság, ezért csak aprókat füllentek. Így kell ezt! A lényeg a lényeg: elindulok most rögtön a tavacskához. Kora délután öár jártam a Madárfészekben, de mivel szutykos és büdös lett a ruhám át kellett öltöznöm. Immár Viktor megígértette velem, hogy nem nagyon piszkítom be, különben kézzel kell kimosnom. Az ő javaslatára került rám egy csőfarmer, zöld színű póló és egy vékony kék színű pulcsi társaságában. Egész menőn nézek ki, sőt... A kis pipik - Viktor fogalmazott így! -  bomlanak utánam. Hihi.
Tehát elindultam. Én, Radits Krisztián. Egyedül, 122,5 cm-rel, meg gumicukorral a zsebemben. Gyors léptekkel haladok a macskaköves utcákon. Néha szökdécselek, néha lasabban megyek, s olykor meg is állok. Út közben egy-két édességet be is kapok. Mmmm... nyamiii! Az embereknek, akikkel találkozok vidáman köszönk, s igyekszem tovább a tavacskához. Olyan széééép. Van egy csomó gyönyörű virág, frissen nyírt a pázsit és mindig nyugalom van ott. Még én is betapasztom a szám, pedig nekem nagyon nehéz befogni. Imádok mindenféle badarságról hablatyolni.
Szóval meg is érkezem. Szemeim egy hatalmas férfira tévednek. Mármint tényleg hatalmas, lehetetlem nem észe venni a fickót. Pff... Kb. a derekáig érhetek. Hát na, biztosam kosárlabdázik, vagy csak kiállt az esőre és jóóóóóó magasra nőtt, akárcsak Viktor. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy az ismeretlen, még Viktornál is langalétább, pedig az én bratyóm majdnem eléri a plafont, ami tök magasan van. Szerintem ha akarná, még az égboltot is elérné, persze egy sárkény sokat segítene neki. Mindegy. Kicsit félve ugyan, de oda cigánykerekezek a férfi mellé, majd mosolyogva köszönök neki.
 - Hahóóóóó, itt vagyok! Itt lenn! - úgy kalimpálok a kezeimmel, mint valami őrül, de így tutira észrevesz. Remélem.

Attu bácsi

Tudjátok, nagyon zavaró, ha az ember olyan mini, akárcsak egy törpe. A nagyok általában észe sem vesznek, ezért van egy jó módszerem: integetek, mint valami őrült vaaaagy - ez sokkal durvább - rátaposok a másik lábára. Ilyenkor rosszul érzem magam, mert ez nem szép dolog, de ha csak így figyelnek rám a felnőttek, akkor nincs mit tenni. Mázli, hogy az előkészítőben van nálam kisebb is. Alig várom, hogy olyan naaaaaaagy legyek, mint Viktor. De jó is lesz! Egyébként majd kicsattanok örömömben, pedig semmi fantasztikus dolog nem történt a mai napon. Egyszerűen csak jó kedvem van, mint általában, és ezt meg is osztom az emberekkel. Cigánykerekeket hányok, így hát egy kettőre az óriási bácsi elé termek, s stratégiámat alkalmazva próbálom felhívni a figyelmét, hogy itt állok előtte. Szerencsére nem kell alkalmaznom a B tervet, ígyhát nem fájdul meg a férfi lábikója. Bár szerintem meg sem érezné, ugyanis pehelysúllyal rendelkezem. Az ismeretlen elmosolyodik. Nagyon barátságosnak és kedvesnek tűnik, tőle nem kell tartanom, az biztos.
 - Nem tudom, egyszerűen csak ide vágytam, imádok itt lenni. A bácsi is? - kérdezem vidáman. Fogalmam sincs ki lehet ez a fickó, a faluban alig láttam, pedig ismerős az arca. Nem, nem képzelődöm, én már láttam őt. Valahol. Talááááán... Igen! Mikor egyszer várakoztam a tanáriban, akkor ő is belépett egy pillanatra, aztán el is iszkolt. Na, mindegy, inkább nem kérdezek semmit, a végén bolondnak nézne, amit nem akarok, ugyebár.
 - Radits Krisztiánnak hívnak. És bácsithogy hívják? - kérdezem illedelmesen, úgy, ahogy anyu tanította. Még a kezemet is felé nyújtom, ezt apu mutatta. A férfiak kézfogással üdvözlik egymást. A lányoknak pedig puszit kell adni, ám nagyon szívesen megölelgetném őket. Hihi. Bár én bárkit megölelek, főleg ha az illető szomorú. Az én ölelésemtől tuti jókedvre derül! Előhúzom a zacskó gumicukrot a zsebemből és abácsi felé nyújtom.
 - Tessék, nyugodtan vegyen párat, isteni!

Attu bácsi

Régebben nem igazán szerettem nálam jóval idősebbek beszélni. Felnőttekkel csevegni pedig kifejezetten utáltam, mert mindig ugyanannál a témánál lyukadtunk ki: Jaj, Krisztiánkám, várod már az iskolát? Persze én mindig hevesen bólogattam és mondtam, hogy igen, iszonyú izgatott vagyok meg minden. Aha... jól át lehet vágni a nagyokat. Okés, rendben van. Vártam én a sulit, mert érdekelt milyen lehet, de az oviban minden csupa kacagás és boldogság. Ott meg tanulni kell. Pfujj. Talán az itteni előkészítőbb még mókásabb lehet, mint egy rendes mugli iskola. Na, ezt már sosem fogom megtudni... Amúgy mostanra tökre kijövök a felnőttekkel, egész kedvesek, némelyik még muris is. Mostanra bátran szólítom meg őket és elegyedek beszédbe velük. Persze csak addig maradok, amíg nem küldenek el Kukutyinba zabot hegyezni. Bár itt ilyen még nem fordult elő. Furcsa módon itt minden egyes ember kedves. Érdekes...
A bácsi is megállapítja, hogy ez a hely egyszerűen csúcs, majd megvakargatja a fejemet, mire felnézek rá és elmosolyodok. Ezt sokszor csinálják a felnőttek, már megszoktam. Eleinte utáltam, de már elnézem nekik, sőt, néha még jól is esik. Viszont ha a fülemet vakargatná, mint egy kutyának, akkor begurulnék, és pitbull módjára nekitámadnék. Vau, vau!
Eztán következik a bemutatkozás. Anyukám a fejembe verte, hogy a bácsiknak/néniknek hogyan kell ismerkedni. Tisztán és érthetően ki kell mondani a nevemet, aztán a partnerem elé kell nyújtani a kezemet, s mindvégig a szemébe kell néznem, hogy lássa, bátor kölyök vagyok én. Nos, én így is teszek.
 - Így van, ő a bátyám. És tanár. Nagyon szeretem - árulom el ezeket a dolgokat. Bizonyára már észrevehettétek, hogyha Viktor szóba kerül, szinte minden alkalommal megemlítem, hogy ő bizony tanár. Roppantul büszke vagyok rá, ezért hangoztatom az állását. Olyan menőőő. Végül kezet rázunk. Erős a férfi,  az biztos, de nem szorította meg rendesen a kezemet. Mellesleg a kis kacsóm teljesen elveszett az ő hatalmas kezében. Általában ez szokott lenni. Látszik az ábrázatán, hogy ezt a gesztust nagyra értékelte. Hihi. Megkínálom egy kis gumicukorral is, ám visszautasítja. Mindenesetre én bekapok kettőt. Még mindig nyamiiii.
 - Persze, nagyon szívesen - vágom rá rögvest. Fejemet leeresztem és a két csokoládébarna íriszeimmel érdekes kavicsok után kutatok. Csak egyszerű, fekete és szürke színűeket látok, ami elszomorít, mert szeretnék valami szépet előhalászni e rengeteg piciny kövek közül. Így hát leguggolok és feltúrom őket, míg szemeim meg nem akadnék két pompás példányon. Az egyik galambszürke színű, ám barna minta van rajta. Teljesen olyan, mintha ágacskák lennének... tök kafa. A másik viszont fekete, melyen fehér és világosbarna csíkok futnak végig. Gyönyörű! Azonnal felkapom őket és vigyorogva felegyenesedek. Menőőő vagyok!
 - Találtam párat! - megfogom a kicsi kacsómmal a bácsi hatalmas mancsait, kinyitom a tenyerét és beleteszem a szerzeményeimet. - Remélem ezek megfelelnek - szólalok meg újra. Aztán támad egy ötletem. - Attila bácsi... Ha elég követ gyűjtöttünk leülünk a fűbe, esetleg a közelben lévő fa tövébe, vagy a padra? Tudja egy idő után el fog fáradni a nyakam, mert a bácsi olyan magas, én meg olyan picike vagyok...

*bepattog* Halihóóó!:D

Lexiii *---* *betelepszik az ölébe* mizu?

Miről súgdolóztok?

Jaaa, csak ilyen uncsi dolgokról dumáltok... Amúgy Lexi, ki ez a bácsi?:0 *Olira mutat*

#Vattacukorfiú *-*

Nagyok... nagyok mindenhol. Wááá! Leigázzák a Földet, elpusztítják a bolygónkat, széttapossák a 122 cm-eseket. Jaaaaaaaj! Mindenki fusson amerre lát! Jó, oké, annyira nem veszélyes a helyzet. Ez a "példány" nem tűnik olyan durvának, szóval nem hiszem, hogy véget vetne az én kis életemnek. Egész kedves arca van, de tényleg. Közelebb sétálok hozzá, és mesélek neki a fantasztikus tervemről. Egyedül találtam ki! Díjat akarok! Mázlim van, ugyanis az ismeretlen leguggol elém, ezért nem tör ki a nyakam, miközben nyomom neki a sódert. Nagyokat pillogok és várom a reakcióját. Észre vettem, hogy itt mindenkinek van hozzáfűzni valója mindenhez.
 - Hmmm... - el is töprengek a dolgon. - De, igazad lehet. Akkor kell egy ember, aki addig őrzi a várat. Ha gondolod lehetsz te, a kiválasztott - vigyorgok. Nem igazán ismerem a fiút, lehetséges, hogy ő nem is a jók táborát erősíti. Tehát nem biztos, hogy rá kéne bíznom ezt a fontos feladatot. Ám a közelben nincs más, aki őrizné a Faházat. Ezért maradt ő. Remélem nem kell benne csalódnom, különben megismeri Radits Krisztián haragját!
Szépen bemutatkozom, majd kezet rázok Bálinttal, - igen, így hívják - közben pedig csillogószemekkel figyelem őt. Végül elfogadja a javaslatom és beleegyezik, hogy leüljünk a babzsákfotelbe. Csakhogy mielőtt az ülőalkalmatosságra letehetnénk a popónkat, ő felkap és repülőset játszik velem. Ezt imádom a legjobbaaaaaaaaaan! Kacarászok, miközben ő hangot ad ki, és járkál velem. Igazán élvezem, gyakran csinálja Viktor is. Mellesleg nem igazán zavar, hogy egy idegen csakúgy emelget. Már megszoktam, hogy itt az emberkék egymással tök közvetlenek. Én is az lettem.
 - Arra! - s rábökök a zöld színű babzsákra. Miután lerak, meg egy ideig nevetgélek. Ez aztán baromi jó móka volt! Elterülök a babzsákon és nézem, ahogyan Bálint hoz magával még egyet. A mellettem lévőre leteszi a hátsófelét, a lábait pedig a másikra teszi. Mint egy nagy vagány gyerkőc. Hihihi.
 - Sajnos nincs, pedig őt király lenne, ha lenne... - mondom kicsit szomorú, aztán feltérdelek és a fiú felé fordulok. Hupsz... elfelejtettem, mit is akartam én mondani. A manóba! Naaaa, mindjárt eszembe jut! Miközben tanakodtam, a srác arcát figyeltem. Aztán hopp, már ki is találtam mit akartam én mondani.
 - Majd játsszunk még ilyen repülőseeeeeet! - szépen kérleltem. - Amúgy nagyon kedves fiú vagy, mondták már? Akarsz játszani valamit? Mondjuk bújócskát? - kérdezem csillogószemekkel. Remélem igennel felel, ugyanis olyan régen bújócskáztam már. Hiányzik. Brühühüüüüü.

mesék és animééék *-------* *bekukkant*
Hú, én a Vadmacska kommandót és a Conan a detektívet imádtam  

amúgy halihó