Samantha Carpetner

Ez, hogy nem probléma, hogy a könnyét letörlöm megnyugtat. Túlteszi magát rajta, csak idő kérdése. Az a félig-meddig nem túl jól hangzik, de nem baj. A jó munkához mint tudjuk idő kell. A rosszhoz meg sajna még több. Nem úgy fest ez az előttem ülő lány, mint aki hanyag és csapnivaló melót hagyna maga mögött.
A szabadidős tevékenységei között akad egy olyan pont ami rám is jellemző.
- Szeretek olvasni, főleg krimiket. Tudod ezek megmozgatják az ember agyát.
Mosolyog, ez már jó pont, viszont a zsepit nem vette észre. Ezért kitartóan nyújtom felé. A letörölt könnycsepp már kezd felszáradni a kézfejemen, egy percig nem érzem zavarónak. Még a kezem picit tolom felé, hogy felfigyeljen rá. Nagyon jó fejnek bizonyul az újdonsült spontán alkalomból adódó barátom.
A táj valahogy eltörpül amellett, hogy az ő lelke milyen mély. Bár ez fizikailag nem látom, és a beszélgetésből is csak a felszínt bírom kapargatni. A legmélyebb dolgokba nem szívesen kívánkozok bele, mert nekem is vannak a felszín alatt rossz emlékek és emiatt is váltottam témát. Nem tesz jót senkinek, ha a beszélgetés a mély dolgokat felszínre hozza. Veszélyt hordoz magában.

Áh megvan, mosolyodok el. Hisz a megoldás pofon egyszerű. Azért fordult vissza, mert bár álcázta magát, attól félt, hogy a hölgy felismeri. Ahogy ezen emlékképek leperegnek előttem, arra leszek figyelmes, hogy egy eddig ismeretlen lány áll az asztalom előtt és engem néz, meg még szól is hozzám. Legalábbis ez lehet, mert éppen becsukta a száját. Húha, ennyire elkalandozik az elmém? Ebben az esetben nagy baj. Mosolyogva szólok hozzá.
- Öö, bocsi. Elkalandoztam. Foglalj helyet. Megismételnéd, hogy mit mondtál?
Mutatok az előttem lévő székre. Zavaromban elvörösödve fejezem be a mondatot. Olyan pofátlannak érzem most magam. Minden rosszban van valami jó, de ebben a jóban most ez a rossz.
- Ne haragudj, tudod elmerültem a könyvben és ilyenkor a külvilágot kikapcsolja az agyam.
Nem győzők bűnbánóan rá és a könyvemre sandítani. Roppant kellemetlenül érzem magam, emiatt az incidens miatt. Bár ne így indítottam volna. Bár vissza forgathatnám az idő kerekét, akkor figyelmeztetném magam, hogy ebből baj lesz.

Kellemes idő van arra, hogy friss levegőt szívjon az ember. Egy kisebb hátizsákot megtöltöttem pár ennivalóval, itallal és olvasni valóval, ez utóbbit kikapcsolódás gyanánt. Végül a hónom alá csapok egy puha pokrócot, hogy legyen mire ülnöm. Egy személynek ugyan ez nagy, de hát így kényelmesen elférek rajta. Bár akár két ember is bővel elfér, de ezzel most úgy fest nem kell bajlódnom. Ballagok, kicsit úgy festek, mint aki túrára indul, és valóban. A réten szépen lehet túrázni. Újult erővel sietek ki a természetbe. A táskát leteszem, pokrócot leterítem, úgy, hogy a kaják és az üdítő olvasás közben kézközelben maradjon. Ezután elterülök mint az Alföld és könyvembe mélyedek. A témája egy elég érdekes "túrabalesetnek" mondható eset. De minél mélyebben koncentrálok rá, arra riadok fel, hogy orron csap a könyv. Leemelem és megdörzsölöm fájó testrészem, majd könyvjelzővel jelzem, hogy is tartok becsukva innivaló után nyúlok. Még jó, hogy van nálam műanyag pohár, nem is egy. De hogy miért? Talán mert lusta voltam indulás előtt egyet elrakni, így alakult. Ivás után egy szendvics felé nyúlok és törökülésbe helyezkedve majszolni kezdek.

Samantha Carpetner

Kiderül a kegyetlen igazság. Viszont többször végigpörgetem a lány szavait. Egy apró információ morzsa hiányzik ebből a kirakósból. Azt is megmondom, hogy mi. Történetesen, olyan személlyel állok szemben, aki régóta tudta, hogy varázsló származású? Ennek hangot is adok.
- Mindketten varázsló szülőkkel rendelkeztek? A barátod is?
Kissé meglepődök, mert ahonnan én jöttem, ott csak muglik élnek. Sőt a szüleim is azok. Ritkán futok össze varázsló porontyokkal. Főleg úgy, hogy mindkét szülő az. Amint erre a kérdésre választ kapok, megvilágosodik előttem, hogy minden rendben van-e amit az előzőekben említett.
-Sajnálom, hogy így alakult. Megvallom, őt nem tekintem igazi barátodnak, mert aki igaz barát, az bizony megérti az ilyesmit.
Itt e kastély falai között pedig Sam jó helyre került. Miért? Mert itt mindenki megérti a másikat és nagyon jó barátságok alakulnak ki. Főleg, akkor ha kezdeményez az ember és a másik fél is jól reagál rá. Ez meg ugye egyénfüggő. Mint megannyi minden az életben

Megkönnyíti a dolgom, hisz leül, így nem kell felfelé tartani a fejem, a nyakam nem fájdul meg. Kedves szavaira a zavartságom múlni kezd. Megismétli az előző mondatait.
- Kilt Zolán vagyok, Levitás, negyedéves diák. Amit pedig Olvasok, az nem más, mint Sherlock Holmes és a magányos biciklista esete című novellát olvasom.
Érdeklődve figyelem milyen könyveket vesz elő. Hogy elférjen a könyvem magamhoz közel húzom, remélhetőleg érthetően jelezve, hogy a térfelemből hajlandó vagyok áldozni azért, hogy a tanulását ne gátoljam.
-Esetleg tanulnivalódban kell segítség?
Lopva a könyvemre sandítok, majd újra a lányra. Ugyanis ha kell a segítség, akkor ezt félrerakom. Találok rá jobb időpontot is, hogy alvásidőmből például áldozzak rá.
Körülbelül úgy tűnhet Nórának a testhelyzetem, mint az ugrásra kész vadmacskáé, aki elszánta magát, ha minden ideális, akkor beveti magát. Persze azt is elfogadom és megértem, ha esetleg egyedül kíván szembenézni az anyagokkal. Ő dönt.

Hm, a tanuláshoz keresni anyagokat és olyan információt, amitől előbb utóbb egy kedvenc tárgyunk legyen a legnehezebb. Átérzem a helyzetét. Lassan és gondosan becsukom az olvasmányom. Majd barátságos tekintettel nézek szemébe.
- Nos, Nóri... Ha nem zavar, hogy így hívlak. Igazat megvallva Poirot történeteit szeretem még. Szívesen segítek anyagokat vadászni. Csak az az első kérdés, hol kezdjük?
Teljes koncentrációmmal arra összpontosítok, hogy ilyenkor mi is a teendő. Behunyt szemmel agyam vadul kattogni kezd. Kicsit még fújtatok is, úgy festhetek, mint akinek rohama van. De tudom, hogy nincs, csak erősen koncentrálok és így igyekszem agyamba oxigént juttatni. Hirtelen megáll a lélegzetem, merev tartást veszek fel és hirtelen felpattannak szemeim. Oly rövid idő alatt, hogy attól félek a frászt hozom rá. Remélem nem így van.

Samantha Carpetner

Hm, őszinte válaszokat kapok. Ilyen rövid idő után megbízik bennem? Ez most vagy egy nagyon rossz jel, vagy egy jó barátság kezdetének jele. Mindenesetre jól esik, hogy ennyire megbízik bennem. Bocsánatot kér, mert ezzel "traktál". Pedig ez nem az, csak egy szimpla beszélgetés.
- Nem kell, megértelek. Ne aggódj! Majd minden rendeződik.
Bátorítólag megszorítom finoman a kezét, majd egy-két alkalommal megsimítom és finoman megveregetem. Itt az esetek túlnyomó többségében jóra fordulnak a dolgok. Legalábbis én ezt tapasztaltam anno is, meg most is.
Főleg, ha az ember a legjobb barátokra tesz szert. Akkor aztán rossz kedvben nem kell bővelkedni, hisz az uralkodó szerep olyankor mindig a happy felé tolódik jócskán.
Le merem fogadni, hogy minden házból vannak ilyen diákok sőt házon belül még több ilyennel akad össze az ember fia vagy épp lánya. Csak idő kérdése. Ilyen dologra a legjobb gyógyír az a fránya örökké szaladó soha meg nem álló fogalom, amit egyesek a negyedik dimenzióként emlegetnek.

Elinor Reményesy

Szendvicsem feléig érek el, mikor egy eddig ismeretlen lányt pillantok meg. Picikét távolabb van tőlem, de az fix, hogy engem figyel. Tekintetét nem tudom pontosan megmondani mit is sugall, de hogy valamit fixíroz arra mérget mernék venni, pláne, ha lenne nálam fizető eszköz. De most nincs és nem is terveztem, hogy szükség lenne rá. Leengedem a kajám maradékát és lenyelem a falatot, közben integetek a lánynak. Ezután jelzem, hogy nyugodtan közelebb jöhet. Érdekes táskát pillantok meg nála. A táskán egy pár felvarró vagy valami ilyesmit pillantok meg. Biztos sok helyen fordult meg a leányzó. Maradék szendvicsem visszacsomagolom, nehogy a hangyák lestoppolják. Feltápászkodok, mire közelebb ér.
- Szia! Eddig nem láttalak még itt, új vagy? Egyébként Kilt Zoltán vagyok, becenevet te válassz, mert mindenki máshogy szólít. Levitás vagyok. Kivel hozott össze a véletlen, megkérdezhetem?
Bár barátságos hangon igyekszek szólni, a szendvicstől kissé kiszáradt torkomban kaparó érzés veszi át magát. Még jó, hogy kibírja mondókám idejéig, utána egy gyors torokköszörüléssel elmulasztom a kellemetlen helyzetet. Újra barátságos mosoly ül ki arcomra, figyelve a leányzó válaszát.

A szokásos női retikül esete történik meg a szemem láttára. Magamban azt a következtetést vonom le, amit pár éve nyáron láttam, az Oscar című filmben a szereplő elmondja az egyik alkalmazottnak, hogy pakolja ki az összes fegyvert. Ő szépen sorban annyit rak le, hogy a főszereplő megjegyzi: "Mint a német fegyverletétel". Itten nem fegyverekről, hanem tanfelszerelésekről van szó. Türelemmel várok, míg megtalálja a keresett papírt.
- Semmi baj, bár otthon látnád a szobám mikor ritkán nyaranta odahaza vagyok. Mintha hurrikán söpört volna végig. Ajaj, azt hiszem ezen tárgyaid listájából esetlegesen a bűbájtanban tudok segíteni. A többit nem vettem el.
Mosolygok vissza rá. Hú, egy újabb aranyvérű útját sikerül kereszteznem. Ezen a megállapításon még jobban mosolygok, már majdhogynem elnevetem magam. Hát ha csak ez az egy tantárgy segítségem is elfogadja, akkor még örülök is ennek.

Samantha Carpetner

Szememmel végigkövetem az útját, majd mikor a korláthoz ér, lassan én is felállok és elindulok felé. Így is alig hallgatóan hallom szavait. Mellé lépek, barátilag vállára teszem a kezem és vele együtt a tájat nézem.
-Ne aggódj, előbb utóbb szerintem még levelet is kapsz majd tőle. Csak meg kell eméssze ezt a dolgot.
Körbenézek, hogy esetleg mivel tudnám jobb dolog felé terelni figyelmét. A sarokban van egy műkert, eddig ezt hogy nem vettem észre? A lány mellé lépek úgy, hogy a figyelmét megpróbáljam erre terelni.
-Közelebb megyünk? Megnézzük azt a kertet?
Gyengéden próbálom tolni abba az irányba, hátha elméje ezen zegzugos részéből ki tudom szabadítani. Ez most a küldetés, hogy a lányt felvidítsam. Ha kell, hát még bűvészmutatványt is bevetek, vagy fejest ugrok egy pohárka vízbe, vagy fejre állítom a napot vagy még ezer gondolat kavarog a fejemben, miközben szépen haladunk a mű zöldes térség felé.

Szóval még a végén egy sárvérű hasznára válik egy aranyvérű elsősnek. Bár tudjuk, hogy a történelemben nem ez az első alkalom és nem is az utolsó. De lássuk csak a bűbájtant. Ha jól tudom minden elsős kap egy könyvet, ami alapnak tekinthető.
- Ugye te is kaptál egy alap könyvet bűbájtanból? Hisz ilyet mindenki kap.
Akkor viszont másik könyvet kell keresni. Talán még ami hasznos lehet egy elsős számára, megvan! Mondhatnám, hogy Heuréka, vagy Merlin szakállára. Ez lesz az.
-Régi és elfeledett bűvölések, bűbájok, szerintem ez kell neked, mert érdekes. Megkeresem neked!
Felpattanok, majd kicsit szomorú szívvel hagyom magára Nórit, de a kötelesség mindennél előrébb való. Körülbelül egy öt perces kutakodás eredménytelensége miatt, egy kis bűbájt bevetve, megpróbálom magamhoz hívni. Elmormolok egy Invito-t a könyv címével és várok. Nemsokkal ezután a hónom alá csapott könyvvel megérkezek Nórihoz.
-Bocsi, kicsit nehéz volt megtalálni, meg a diákokon átverekedni magam. Rengeteg érdekes információt tartalmaz, órán hasznos lehet.
Nevetek, majd átadom a könyvet.

Samantha Carpetner

Mikor a csupa mű dolog között megpillant egy virágot és közli, hogy ez a kedvence, alig hallgatóan elmormolom a begyűjtő varázslatot a virág nevével és várok.
-Ugye mondtam, hogy érdekes hely ez!
Nevetem el magam, majd visszalépek az erkély szélére és nyugodt szívvel állapítom meg, hogy a csomag útban van. Amint karnyújtásnyira ér, elkapom és a hátam mögé rejtve fordulok a lányhoz. Remélem nem sejt belőle semmit. Közelebb lépve megveregetem finoman és játékosan a vállát.
-Van nálam valamid.
Nevetek, majd takarva még nem adom át a meglepetést. Kíváncsian fürkészem, vajon hogy reagálja le a dolgokat. Majdnem leugrottam a meglepetésért, de ez így gyorsabb és fájdalommentesebb verzió. Sőt még a tériszonyommal sem kell megküzdeni. Persze gondosan takarásban tarom még az ajándékot a megfelelő pillanatig.

Úgy látszik a segítő szándékom alkalmi süketté tesz. Röstelkedek is miatta, közben próbálok mentőn a könyvbe pillantani. Nem jön össze, mert a kérdés ezek szerint újra felhangzik. Az előbb is feltűnhetett volna ez, de most van idő korrigálni.
- Bocsi, annyira fellelkesültem, hogy segíthetek, hogy alkalmi süket lettem.
Nevetem el magam, majd igyekszem összekapni amúgy szétszóródott gondolataim. Lássuk csak, honnan is származok? Hm, hiába mondanám meg, térképen senki emberfia nem talál rá.
- Ez bonyolult, olyan faluból származok, ami nincs is a térképeken. A családom 7 éves koromban elvált, muglik. Meglepődtek, mikor megkaptam a levelet, de igazándiból egyik fél se vetett meg, vagy lett mérges emiatt. Sőt jobban örültek mint én. Én azt se tudtam mi fán terem a varázslat. Egyke vagyok. Nincs testvérem - Kissé elkomorulok a végére, majd azért visszatér a mosolyom. - Nálad mi a helyzet e téren?
Igyekszem a szemébe nézve mondani mindezt, de nagyon nehéz nem mosolyogni. Kivéve mikor komor arcot vágok, akkor látható, hogy belül éppen nem vagyok emiatt happy.

Samantha Carpetner

Első látásra zsebébe nyúl, majd egy nyakláncot vesz elő és a megfelelő helyre aggatja. Kissé meglep, de még jó, hogy nem is sejti, mit csináltam. Nem baj, annál nagyobb lesz a meglepi. Megvan, hogy adjam át.
- Most megkérnélek, hogy ülj le oda, ahol az előbb ültél rendben? Utána csukd be a szemed. Ne félj, nem foglak bántani!
Megvárom míg elhelyezkedik, majd gyorsan és hangtalanul akcióba lépek. A maradék kancsó vízbe beleteszem a virágot, hogy ne hervadjon el, majd az erkélyhez lépek és háttal állok a lánynak. Elszámolok magamba tízig és fújok egyet.
- Oké, most kinyithatod!
Arcát ugyan nem látom, hogy mit reagál rá, de nem is ez a legfontosabb most. Könyökömmel letámasztom állam a párkányra és továbbra is az alattunk elterülő tájat csodálom. Már csak egy vízesés hiányzik és Reichenbach-ot idéző a látvány. Na jó kicsit több is kéne, de fogjuk rá a dolgokra. A fene egye meg azt a fanatikus S. H. rajongásom.

Hú, mennyi információ. Nem baj, a lényeg megvan. Aranyvér, számítottak a sulira az édesanyja ide, az apja Roxfortba járt. Együtt vannak Miskolcon és egyke a velem szemben ülő Nóri. Oké, ez memorizálva.
Varázslás terén mi érdekel? Hú így még nem tették fel a kérdést.
- Az szép, ha neked volt valamilyen kapcsolatod, így könnyebben tudsz dönteni. Nekem aránylag a jóslás megy könnyebben meg még a gyógynövények érdekelnek.
Bár tudom, hogy két eléggé külön álló téma érdekel, de gyerekkorom óta ilyen vagyok. Érdekelnek a képregények, a krimi, a rejtélyes esetek és tudományos fantasztikus művek, meg sorozatok, filmek, könyvek, egy-két zene. Ezek után ne csodálkozzunk, ha otthoni körülményeimben néha (ami inkább elég sűrű időszakot ölel fel) káosz uralkodik a szobámban. Persze ilyenkor mindig azzal jönnek, hogy tudsz te itt bármit is megtalálni? Viszonyítási alappal. Tudom, hogy kettő esetleg három legritkább esetben négy kupacban vannak a cuccaim. Valami oknál fogva, tudom melyik kupacban van az adott keresendő tárgy vagy épp füzet. Ha mégse, akkor mellé nyúltam, de rövid időn belül (az-az fél perc alatt) általában megvan.

Samantha Carpetner

Hát a sírásra nem voltam felkészülve. Megfordulok, a lány felé nézek,  és még mindig a kancsóban lévő virág az ami azt jelzi, hogy az elmúlt időben mi minden változik. Vagyis a beszélgetésen kívül semmi, jóformán. Félve merem javasolni a következőt.
- Mesélj valami vidámabb emléket, rendben? Tudod, olyat, amiben nincs a barátod és életedben boldog voltál.
Észreveszem, hogy ha ülök az is kényelmetlen, ha itt állok, akkor se találom helyem. Valami megoldást kéne ugyan találnom, de mégis mit? Felülök a párkányra és végig a lány felé sandítok. Mintha észre se venné, hol ülök. Ettől kissé belém bújik a kisördög. Csak hirtelen nem ugrik be, hogyan tudnék tréfát űzni a helyzetből. Meg aztán lehet rosszul is sülne el a poén. Várok még egy kicsit, hátha alkalmas időpont nyílik a poénosnak nem éppen az, de átverésnek eléggé komoly szituációra.

Persze, tanulással az ember lánya fia, varázslója vagy boszorkánya bármi lehet. Még a legnagyobb fortélyokat is el lehet sajátítani. A megfigyelést is. Hogy ez hogy kapcsolódik ide? Nos észrevehetően rágcsálja Nóri az alsó ajkát. Vajon mitől? Agyamban az információáradat megindul, hogy megoldást keressen erre az apró rejtélyre.
- Persze, kellő tanulással és odafigyeléssel az lehet az emberből ami szeretne - lovardára kérdez. Bár otthon volt alkalom mikor egy-két alkalommal közel kerültem a lovakhoz, de itt a kastélyban eltöltött idő alatt, egyáltalán fel se tűnt, hogy a lovakkal nem is akadtam össze. - Nem tudok sajnos lovardáról, de szerintem a tanárok többsége e téren biztosabb információval szolgál.
Kissé elzsibbadt alfelem, ezért megmozgatom, de a helyemen maradok, keresek egy kényelmesebb helyet a széken. Mikor elhelyezkedek, még mindig mosolyogva tekintek Nóri szemeibe.

Samantha Carpetner

Legalább a hangulat a pozitív irányba tolódott, szóval siker övezi kísérletem. Akrobatikát szeretne mutatni, ezért leugrottam a párkányról, nehogy valami olyan ámulatba ejtő mozdulatsort csináljon, amitől hanyatt dőlök és leesek a mélybe.
-Csak ha szeretnél és nem fogsz kiesni a párkányon! Szerintem veszélyes ehhez a hely, nem?
Kíváncsisággal figyeltem minden mozdulatát. A legaprólékosabbtól egészen a bútorok rendezéséig. Csak nem fognak érte szólni, bár eléggé veszélyes helyet talált ki erre. Még jó, hogy a szám most gyorsabban mozgott az eszemnél. Ezzel talán valami bajt is elkerülhetünk. Hisz első évfolyamos lány lévén nem lenne szerencsés ha én lennék az utolsó szemtanú, aki információval szolgálna egy félresikerült bemutató miatt. Ráadásul Merlin se tudná lemosni rólam, hogy nem szándékosan én tettem-e el láb alól. A fene megint a krimi. Az egész életem úgy látszik a krimi körül forog. Mindenesetre ugrásra készen álltam a párkány és a lány között, felkészülve a legrosszabb eshetőségre.

Elinor Reményesy

Kissé meglepődve vagy tán megszeppenve szól hozzám. Ahogy felbátorodik a beszédében igyekszem egyre barátságosabb mosollyal felé figyelni. Elinor érdekes név, nem sűrűn hall az ember ilyet. Ráadásul még Levitás is, házon belüli a diák. Kell ennél jobb? Hm, érdekes elképzelés, hogy minden okkal történik. Akkor ezek szerint mi is okkal találkozunk az iskola szabadtéri részének rétjén? Meglehet, olyan érdekes ezt a gondolatot követni...
- Örülök, hogy megismerhetlek Elinor! Csatlakozol? - tártam karom a pléd felé, majd egy szendvicses zacskó felé léptem, felkaptam és a lány felé tartottam. - Kérsz? Esetleg üdítőt? Foglalj helyet!
Kis territóriumom bőven elég ahhoz hogy ketten is sőt akár hárman is kényelmesen elférjünk. Kaja is bőven akad, gondos előrelátásom meghozta gyümölcsét. Megvárom míg a szendvicset elveszi, mert mást nem tehet, ugyanis nem fogadok el nemleges választ. Míg helyet is foglal töltök üdítőt számára is és azt is átadom. Vele szemben helyezkedek el, így úgy fest az egész mint egy piknik.
- Mivel új diák vagy, hogy megismerjelek, mesélsz magadról? Csak azt amit érdemes tudni rólad, illetve nem tartasz titoknak elmondani.
Bátorítóan barátságos mosolyom újra előkerül és egy jó ideig rajtam is marad. Főleg, miközben mesél, esetleg kérdéseket intéz felém. Ezzel is jelzem, hogy csak nyugi, nem harapok. Sőt inkább figyelmesen hallgatom. Mint a gyerek a mesélő felnőttet.

Varga Nóra

Kérdezhetek? Hát köszönöm, ez sokat segít, derülök jót magamban. Mégis mi a fenét kérdezzek? Mondjuk akad kapásból nem egy verzió, hogy mivel kezdjem. Lássuk végig logikusan. Csak nyugi Zoli, fog az menni. Bátorítom magam.
- Ööö oké, csak annyi kérdésem volna, hogy nem tudom mit is kérdezzek - nevetem el magam. - Neked volt már ilyen érzésed? A vizsga kérlek szépen, úgy zajlik, hogy beülsz a terembe, eléd tesznek egy halom kérdéssel teli papírt és azokra a válaszokat leírod és mikor kész vagy be kell adni.
Zavartan a cipőm kezdem nézni. Agyamban számtalan kérdés villan fel megint. Melyik legyen az első. Hm, lássuk csak.
- Van kedvenc állatod az előbb említett lovakon kívül?
Érdeklődve fürkészem Nóri szemeit, hátha elárulnak valamit, amit nem mond ki. Eddig nem sok sikert könyvelhetek el e téren, de nem adom fel. Ha ő ostromol a feltett kérdéseivel én ostromlom a fel nem tettekkel, mint egy sakkpartin. Győzzön a jobbik.

Hú, elmondása szerint valami kellemes és bátorító, nyugtató érzést sugárzok, amit jómagam sose figyeltem még meg. Oké, ez határozottan új. Azt el se tudom képzelni milyen egy unikornis simogatni.
-Wáo, az szuper lehetett. Hm, hogy odahaza milyen állataink vannak? Főleg macskák. Bár az egyikkel van egy szomorú sztorim...
Mosolyogva vagyok kénytelen a szemébe nézni, mert máshogy nem megy. Van benne valami boszorkányosan varázslatos, ami fura, de nem rossz értelemben. Szerintem remek barátság van kialakulóban, aminek roppantul örülök.
-Mit szeretsz szabadidődben csinálni?
Szinte ismét a cipőm orrát bámulom, egyszerűen kissé úgy érzem magam, mint a macska egér harcban az egér, aki sarokba lenne szorítva. Mi történt? Mit nem vettem észre? Hogy történhetett ez? Nem, Sherlock Holmes eszén nem tudtak túl járni. Soha... Vagy mégis? Hát dehogynem, hisz őt is sikerült átejteni, mert tudjuk, hogy van valaki akinek a neve ugyan ismert, de ő sose nevezte nevén. Csak egyféleképpen utalt rá, de ezt csak az tudja igazán, aki ismeri. Poént meg nem lövök le vele.

Visszaidézve a cicás emléket, hát nem a legkedvesebb emlékeim része. Az elejével nincs bajom. De a végkifejlet nem rózsás. Mélyet szippantok a levegőből, majd hosszan kifújom végül belekezdek a mondandómba.
- Hát cuki cicaként indult a sztori. Ráadásul még a kapucnimban is szívesen aludt. De sajnos egy rövid idő után nyoma veszett!
A szomorú emlékeket mozdulatok nélkül hessegetem el a levegőből, kérdése miatt nem sok idő marad negatív hangulatba átcsapni.
-Hú, hát ez jó kérdés, amikor megvettem a pálcám akkor az eladó elmondta, de nem igazán jegyeztem meg. Az meg pláne rátesz egy lapáttal a dolgokra, hogy mugli szülők gyereke vagyok. Szóval nem igazán foglalkoztam a suli előtt ilyennel, úgyhogy ne haragudj emiatt!
Közben zsebembe nyúlok, pálcám ujjam hegyével megérzem, finoman megfogom, ha esetleg kéri, hogy mutassam meg, ne legyen akadálya. Miközben arra figyelek mondandóm után mit reagál kénytelen vagyok mosolyogni. Boszorkányosan tudja kiszedni az infókat az biztos - állapítom meg magamban.

Nos a véleménye kissé meglepő számomra, hisz a legjobb tudásom szerint a kutya a macskáról pont azt gondolja, miközben meg van kötve: hogy őt (a kutyát) azért kötik meg, hogy el ne szökjön, ezzel jelölve, hogy ragaszkodnak hozzá. Ellenben a macska pont azért nincs megkötve, hogy eltűnjön.
- Hát én macskapárti vagyok, szóval azóta van egy másik cicám, Amikusz. Egy kedves barátomtól kaptam, ő még most is megvan és igyekszem jobban vigyázni rá, mint az otthonira tudtam.
Feltűnik, hogy egy tincsét csavargatja, meg kell hagyni a göndör haj kifejezetten jól állna neki, de az egyenes se rossz. Bár Mindenki maga érzi, hogy mi a jó neki. Éppen ezért meg se említem, csak az információt tárolom. Elmond mindent mit érdemes tudni pálcájáról. Ekkor önkéntelenül ráfogok a pálcára. Megmutatja az övét. Megköszörülöm a torkom halkan, majd előveszem a pálcám és leteszem fele távra közénk. Ujjaimmal kissé fájón engedem el, hátradőlök, ha vizsgálgatni szeretné, hát hagyom.
- Amint látod, ez az én pálcám. Mit tudsz róla mondani?
Elnevetem magam a tréfás megjegyzésén, ami nekem is jól esik, ezzel is jelzi, hogy a humorával nincs gond. Hm, gondolkozok, hogy mit is kérdezhetnék még tőle. Ajka harapdálása ismét feltűnik.
-Szabadidőben mit szoktál csinálni? Miskolcon sok barátod van? Mire vagy képes még a barátaidért? ÉS nem fáj, hogy rágcsálod az ajkad?
Ugyan furán hangzik, hogy ezeket kérdezem, de valahogy most ezek a legfontosabb dolgok, amik igazán érdekelnek. Utolsó kérdésem mosollyal hagyja el a szám és még el is kuncogom magam. Ekkor nem merek rá nézni, de azután mosollyal ismét rá emelem tekintetem.

Varga Nóra

Végignézi, ahogy leteszem az asztalra a pálcám. Szinte nem is nyúl hozzá, nem is vizsgálja meg közelebbről. Ha nem, hát nem erőltetem. Elmosolyodok a véleményén. Van benne ugyan igazság, de egyszerűen akkor is a macskák az egyik kedvenc állataim.
- Persze, nem vitatom. Sőt, teljes mértékben igazat adok neked. Mondjuk azt hittem megvizsgálod.
Kissé elnevetem magam az utolsó mondatom végére, de remélem, hogy azért nem kínosan. Bár belül pont ezt érzem, elég erősen.
-Öh, hát izé... Kíváncsi voltam mennyire figyelsz! Hogy válaszoljak a kérdéseidre... Az idegesítő szokásom talán, hogy ha nagyon feszülten figyelek, akkor a körmeim rágom. A jóslás tant is szeretem, meg érdekesnek tartom a gyógynövénytant. Valamint eddig ott tartok, hogy felnőtt, egyéb elképzelésem még nincs. Őszintén megszólva, nem is gondolkoztam rajta.
Ismét nevetés, ez utóbbi már teljes zavartságomban történik. Ennyire lekötött volna a nyomozás és ennyire próbálom magam kedvenc karakterem helyébe képzelni, hogy kezdek kizökkenni a realitás talajából.
Megtudom, hogy az igaz barátaiért képes bármit megtenni. Igaz barát típusnak tűnik. Sőt az igazat megvallva magamban bizony én is hasonló képen tennék. Főleg a legfontosabb személyért.
Mikor a séta felől érdeklődik, feltűnik, hogy alsó felem nekem is elzsibbadt.
-Ha szeretnéd, mehetünk. Mit szeretnél megnézni?
Ami nem túl kellemes, főleg, amint múlni kezd. Akkor ugyanis ezer tű szurkálja az adott részt egy ideig. Pontosan tudom, mert volt egy időszakom, mikor szándékosan zsibbasztottam el a karom. Hangulatomtól függő, hogy mennyire érzem ezt jónak. Most nem hiszem, hogy túl kellemes lenne. De ki tudja.

Samantha Carpetner

Szinte pillanatok töredéke alatt fordul át ide-oda alig győzöm kapkodni a fejem. Nah jó, ez csak vicc. Viszont rendkívül hajlékonyan mozog. Ezzel nem kis meglepetést okoz nekem. Egyik ámulatból esek a másikba. Miután befejezi egy jó perces, ha nem másfél perces tapssal dicsérem meg. Megérdemli. Nem sok új diák mondhatja el, hogy ilyen tudása van.
-Ezzel most alaposan megleptél. Gratulálok, őstehetség vagy!
Persze, majd pont én aki semmit nem ért az akrobatikához, főleg nem a mozgáshoz a sétán kívül, majd az ilyet pont meg is tudom állapítani. Remek poén. Nekem a mozgás terén a futás is kimerítő tud lenni, bár ha muszáj inkább a futás, mint mondjuk az, hogy a baj elharapódzik.
-Mond csak, ezt kitől tanultad? Vagy ezt te nem is tanultad, magyarán veled született?
Könyvekben már találkoztam nem is egy példával se, hogy valaki olyan dologhoz is ért, amit nem is tanult. Ez az igazán elképesztő, de mint mindenről tudjuk, mindenkinek más a tehetsége. Ez is egyéni dolog.

Manipuri Hugella

Ha az ember beleássa magát egy kiadós olvasmányba, akkor előbb utóbb a benne szereplő kaland felcsigázza az olvasót. Ne döbbenjünk hát meg, hogy Zolit is magával ragadja a kalandozás vágya. Hogy ne tévedjen el, barátjától kapott iránytűjéből az egyiket párnája alá rejti, másikat zsebre vágja. Így biztos rá fog találni, bármennyire is eltévedtnek érzi magát. Hátizsákjába egy napi élelmet pakol, egy üres flaskát is belerak, valamint egy üveg vizet tesz még el. Már csak a pálca kell a zsebbe és indulásra kész is.
Ugrik a kép, fiúnk megrogyva a súlytól alig bír lépni. Kezét előre nyújtva próbálja elérni a kettő méter távolságba lévő fa ágát. Kínkeservvel és nagy nehézséggel el is éri. Ekkor kifújja magát, leveszi zsákját és a víz után matat. Iszik belőle két kortyot, majd felemeli fejét és az öt méterre lévő bejárati kapura néz.
~Embereld már meg magad, hisz még ki se értél a kastélyból, már ez a színjáték... ~ elneveti magát - kizárólag magában, majd folytatja az öndiskurálást. ~ Jó, de ezt nem hagyhattam ki, mint Garfield.
Azzal újult erővel nekivág hát az útnak. Úti célja nem más mint a Vadőrlak környéke. Főleg, a közeli erdős rész, de a mélyére azért mégse veti magát. Az épület közelében leül és majszolni kezdi egyik szendvicsét. Nem is foglalkozik a diákokkal, akik éppen mászkálnak a szabadban.

Elinor

Először úgy tesz mint a menyasszony, kéreti magát. Végül beadja a derekát és elfogadja a szendvicset. Örömmel nyugtázom, hogy remek ötlet volt ennyi szendvicset magammal hozni.
-Igazán nincs mit, ha esetleg kérsz még, szólj!
Mutatok a táskámra, annak tartalmában ugyanis akad még jócskán elemózsia.
Hm, szép nagy családja van az tuti. Sok testvér, ráadásul elképzelni se tudok ennyi testvért. Talán azért sem, mert én egyke vagyok amióta az eszem tudom.
Nem egy iskolában megfordult már. No sose feltételeztem volna róla, hogy kicsapás vagy eltanácsolás miatt váltott ennyiszer iskolát.
-Szép nagy családod van, tényleg. Az iskolai váltásokat sajnálom, főleg a költözéseket!
Rám terelődik a szó, észrevétlenül. Rögtönzötten próbálok pár információt összekaparni. Lássuk csak mire is jutottam.
- Kis faluban lakok, a családi életem nem túl vidám, szüleim elváltak. Valamint leszögezem, hogy mugli származású vagyok. Ez engem egy cseppet sem zavar.
Barátságos mosoly kíséretében mondom mindezt, nem foglalkozok vele, ha esetleg ez valakinek meglepő lenne. Mármint a származásom. Örülök, hogy ilyen is előfordul, bár a szüleim közül anyám az aki valami fura stílust vett fel egy ideje. Ez cseppet sem szolgálja a javát. Valahogy ezért se tartom vele a kapcsolatot. Ez a része nem annyira publikus.

Manipuri Hugella

Majszolgatás közbeni "kaland" tervezéséből egy eddig ismeretlen és új arc riasztja fel. Kábultan pillant a jövevényre, a lány hangját mintha messziről hozná a szél. Meglepett arccal pillog az új felé, keze tudatlanul mutatja, hogy tessék csak tessék helyet foglalni. Fiúnk megrázza fejét, hogy felébredjen.
-Szia, persze, csak nyugodtan! Örülök Hugella, Kilt Zoli vagyok, Levitás.
Táskája mélyéből előkotor egy becsomagolt szendvicset, majd a fura nevű - igen, furának tartja a nevet, nem hallott még ilyenről - felé tartja.
Hihetetlen, hogy így röpül az idő, persze nem most találkozik első alkalommal friss diákkal, de minden ilyen alkalom meglepi. No nem nagyon, csak kellemesen és jól eső érzés fogja el. Igen az iskola megint egy újabb tehetséges diákkal gazdagodott idén is. Mint minden évben. Ő viszont már kezdi kijárni, azután nem tudja, hogy pontosan mi is legyen vele. De most itt van Hugella - bármíly fura a neve is - és most vele hozta össze a sors.
- Remélem, hogy jól fogod magad érezni magad az iskola falai között! Akadt már valaki akivel összebarátkoztál?
Közben a maradék falatot leöblíti egy kortynyi vízzel. Az üres flaskába tölt egy kevéssel és a lány felé nyújtja azt is.

Hm, ahhoz képest, hogy nem sokat ért a pálcákhoz, igen bölcsen nyilatkozik. Egy ilyen fiatal lány, ekkora bölcsességgel? Eszembe jutnak egy bizonyos szavak: "Magától még nagy tetteket várhatunk..." Szerintem Nórira is simán lehetne mondani.
-Köszönöm! Valamicske akad neki. Mit szólnál mondjuk a Lélekszobához? Lenne kedved meglesni?
Bölcsessége előtt kénytelen vagyok fejet hajtani. Sőt, ez már totál ámulatba ejt, hisz még mindig nem térek magamhoz. Ennyit kérdezni és még figyelni is tud, hát fenomenális. Nem véletlen hát, hogy azt mondják a nőkre, tudnak egyszerre több dologra is figyelni. De hogy csinálják?
~Nem, most nem töröd ezen a fejed, figyelj Nórira. Most vele kell beszélgetned. Ne feledd, a kérdésekre válaszolni kell!
Figyelmeztetem magam, nagyon helyesen. Ugyanis magamnak is feltettem nem egyszer kérdéseket, akár a közelmúltban is, és mai napig nem válaszoltam rá magamnak. Belül a fejemben van valami, ami nem jelent jót. De mi? Ideje egy öndiagnosztikát felállítanom.

Zoé
bocsi, hogy ennyit késtem vele)

Zoé mellett az idő szinte megállni látszik. Ami jelen esetben nagyon is jó. Versenyhintázás során a lány előnye még tovább fokozódik, srácunk képtelen utolérni, főleg, hogy játszótársa már majdnem "fekszik" a levegőben, hirtelen kipattan az ülésből. Zoli ezt elképedve figyeli, már nem is löki magát, így lelassulva szinte megállva tapasztalja, hogy a lány már a földön áll. Hangjából a jókedv és az öröm minden formája kiérződött és ez Zolinak jól esik. Legalább egy valaki van akivel felhőtlen boldogságba kerülhet.
- Kapjalak el?
Szinte fel se ébred az ábrándozásából, amit a lány hirtelen ötlettől vezérelve másik játékba vonja be őt. Mire észbe kap, a lány a látómezejéből kiér és futva kezdi keresni. Megtalálja egy mászóka közelében és azonnal fut felé. Hirtelen még az se tűnik fel, hogy köztük ott van az előbbi tárgy így szinte nem is érheti el. Szembe áll vele és minden mozdulatát lesi, merre kezdjen utána futni.
- Nem hagylak elfutni, úgy is megfoglak
Kacag, közben finoman oldalára teszi a kezét, a futástól elszokva szúrni kezdett ott. Kifújja magát és lassan leengedi kezét, pálcáját nem veszi elő, nem szeretne csalni, hogy könnyebben kapja el Zoét. Bár A "búvóhely" kicsit lukas, szóval a mászókán keresztül mégis váratlanul el tudja csípni. Kacagva kerüli meg, szembekerülve a lánnyal, majd megszólal.
-Nos, most hova lenne kedved menni?
A válasza előtt tartja felé a kezét, ezzel is jelezve, hogy indulásra készen áll. Mosolyogva várja, hogy a lány elfogadja, majd ezt követőleg szépen lassan elindulnak.