New friend

Látom, hogy ír, ezért kíváncsian fürkészem, hogyan kanyarítja a betűket. Mire a mondat végére ér, látom, hogy ő is odarak egy mosolygó arcot. Elolvasom az üzenetét, majd elkezdek töprengeni. Jó lenne mindent kipróbálni, meg fogócskázni is, amit már jó rég játszottam. Bár ha azt választom, hogy próbáljunk ki mindent, fennáll az a veszély, hogy a súlyom alatt valami még eltörik. Nem tudom mennyire jó a teherbírásuk. Hm, nehéz a döntés, sokáig nem is tudok választani. Majd hirtelen bevillan a tökéletes megoldás.  Hirtelen elkezdem a homokba formálni a betűket.
- Mit szólnál, ha összevegyítenénk a kettőt? Bár ez kicsit veszélyes, de alkothatunk egy olyan szabályt, hogy ha a megfogandó illető elér egy játékot, akkor a fogó megáll addig, amíg az illető minimum öt percet tölt ott. Jó ötlet?
Amint látom, hogy elolvassa az üzenetet és felnéz, kacsintok rá egyet. Kíváncsian várom, mit válaszol. Úgy érzem, hogy ez tényleg egy remek barátság kezdete. Ádi véleményem szerint megérdemli, hogy szerezzen barátokat a testvérén kívül is.
Nagyon remélem, hogy elfogadja az ötletem, ami nekem is jól esne. Sajnos az utóbbi időben igen rendesen magam alatt voltam, mindent negatívan éltem meg. Hála pár háztársamnak és Ádinak, ezerszer jobb a közérzetem és a depresszió is nagy ívben elkerül. Majd hirtelen eszembe jutott egy gondolat, melyet megosztottam vele.
- Ha szeretnéd, lehetsz a fogó!
Mosolyodok el, miközben ránézek, reszketést imitálva hátrálok előle.  Majd véletlen megbotlok, hanyatt esek. Szerencsémre nem ütöm meg magam, így komoly baj nélkül kezdek el nevetni. Idővel már a hasam is fáj belé, de közben még hátrálok a földön fekve is. Így alig van esélye hogy elkap. Aztán majd kiderül mennyire ügyes.

Colett

Épp egy kellemes gondolatban vagyok, valójában már kezdem magam felett visszavenni az irányítást. Halványan érzékelek egy kedves hangot és egy félénk lányt is mintha látni vélnék. Köszön, majd bemutatkozik. Colettnek hívják, tudom meg. Igen kellemes a hangja, amolyan első látásra és hallásra szeretnivaló a lány. Csak nekem már van kialakulóban lévő kapcsolatom.

- Szia! Zoli vagyok.

Köszönök, majd mutatkozok be barátságosan. Most jól esik a társaság, nem zavar senki. Sőt, nem is baj, hogy idejött és szóba elegyedett velem, mert ha nem tette volna, nehezen tértem volna magamhoz. Majd elkezdem méregetni a partnerem. Na nem azért mert bántani szeretném, hanem, hogy megállapítsam, melyik házba is való.

- Ha jól tippelek, akkor te Eridonos vagy?

Kérdezem, bár a hangom magam fülének csengett inkább remegő kérdésnek, mintsem határozottnak. Remélem nem vette észre, bár ha mégis nincs ezzel gond, mert nem mindig vagyok annyira határozott, hogy első nekifutásra eltaláljak bármit is. Majd gyorsan megrázom a fejem és hellyel kínálom a lányt, elvégre sokkal egyszerűbb úgy beszélgetni, ha mindkét fél ül. Bízom benne, hogy elfogadja és leül mellém.

Alina

Számomra kezd elviselhetetlenné válni a meleg, ezért amikor csak tehetem, hűvös és árnyékos helyen tartózkodom. Ma rövidnadrágot és rövid ujjú pólót veszek fel.  Most bent olyan fülledt meleg van, hogy egyszerűen ki vágyok. Sietős léptekkel ballagok kifelé az épületből, ahol még a diáksereg beszuszogja az amúgy is forróvá váló levegőt. Kiérek és végre szellő lengedez, ami nem sokat ér a nap tűző sugarai ellen. Eszembe jut, hogy van egy park, ahol árnyékot adó fák vannak, alattuk padokkal és egy szökőkúttal a közepén, ahol kicsit felfrissülhetek. Utam egyenest odavisz, majd mikor odalépek a kúthoz Alinát pillantom meg.

- Szia! Te is a meleg elől menekültél ide?

Míg válaszát figyelem addig a kút vizével lehűtőm felhevült testem.  Ezután azon helyeket keresem, ahol pad is van és árnyék is.  Jó volna olyan helyet találni ami lehetőleg közel van a kúthoz, hogyha még melegebb lenne, akkor le tudjuk magunkat hűteni.
Hirtelen belém bújuk a kisördög és óvatosan és apró cseppekben kezdem Alinára fröcskölni a vizet, közben nevetek.

- Így jobb ugye? Leüljünk vagy sétáljunk?

Adom a kezébe a választás lehetőségét.  Míg arra várok, hogy döntsön addig megint hűtöm magam a kút vizével, törölgetem vele a homlokom, a tarkóm és a csuklóm. Kellemesen hűvös és szinte azonnal hat.  A meleg szinte azonnal visszaveszi a támadást, a hirtelen melegtől észrevétlenül megszédülök így kéntelen vagyok a kút kávájára ülni. Nem is rossz, kicsit megszusszanok, majd ahogy a lány döntött felállok és mosoly kíséretébe követem.

Alina

Meglepődök azon, hogy ő meglepődik, majd hirtelen mosoly húzódik az arcára. Nekem is hiányzott már nagyon Alina, főleg azért, mert csak a majáliskor találkoztunk. Elnevetem magam a megszólításon, elvégre annyira nem is vagyok idegen, de neki igen, elvégre nem sűrűn futunk össze. Magamra nézek, mintha szellem volnék, csupán, hogy kicsit viccelődjek vele. Újra nevetek hiszen nem is emlékszem földrengésre, magam alatt pedig nem is szokott megnyílni a föld, pedig pár alkalommal nem is ártott volna. Azután rólam kezd faggatni, így megvárom mire az utolsó kérdést is felteszi és így majd egyben válaszolok neki.

- Igen, lehet, hacsak nem vagyok szellem és nem megyek át a falon. –
Kacsintok a lányra. – Rám fért volna párszor, de nem nyelt el a föld. Nem tudok semmi különöset, kijöttem egy kicsit levegőzni. Bekerültem a színjátszós körbe, illetve pár szorgalmit megírtam. Kiheverni az a finomat? Nem tudtam, hiányolom az iskolából, de majd felkeresek egy boltot hátha ott lehet kapni.

Tudom, hogy kérdésre ne m szerencsés kérdéssel válaszolni.  De azonnal kompenzáltam, egy normál válasszal. Ezzel nyugtatom magam.
Sétálunk, mert a lány úgy döntött. Menet közben ismét kérdésekkel halmoz el, ami nem is zavar, elvégre meleg van, nem úgy forog az agyam, csoda ha válaszolni tudok, nem hogy sok kérdést feltenni.

- Tanulással nagyritkán foglalkozok, de a készülés folyamatos. Szorgalmikkal voltam elfoglalva. Kicsit messze, de minden nappal egyre közelebb. - válaszoltam a vizsgákkal kapcsolatban, majd folytattam - Szegényke, ennyire ne vidd túlzásba, nem tesz jót. Na ez egy jó ötlet, hogy a tanulásaid között tartasz szünetet, mert egy idő után az ember agya zsong a sok tanulástól. Engem nem a könyvek űztek ide, a meleg egyrészt, másrészt valóban mintha megéreztem volna, hogy itt vagy és nem hagyhattam, hogy bohócok zavarják meg pihenőidődet.

Mondom a lánynak, néhol rá kacsintok, néhol pedig széles mosollyal kísérve mondandóm. Amikor a lány elneveti magát én sem bírom magamban tartani így vele kacagok.  Pár izzadságcseppet letörlök a homlokomról és a fák hűs árnyékába képzelem magam. Kicsit enyhül a hőségérzetem, majd töprengek, hogy most mit is mondjak, vagy milyen kérdést tegyek fel.

- Írtál már szorgalmit?  Mit csináljunk eme szép napon itt a sétán kívül?

Csúsznak ki a szavak a számon, de nem is bánom, így mosollyal minden sokkal jobban hangzik, szerintem. Remélem, nem haragszik meg a bizonytalanságomért, de melegben sokkal kevesebb ötlet születik meg a fejemben, pláne, hogy ilyenkor igyekszem hűs helyet keresni, ahonnét egy tapodtat sem mozdulok.

Elena és Gwen – Kiképzés
Bocsi, hogy ennyit késtem!


Gwennel az iskola falain belül futok össze, annyi időre, hogy egy cetlit nyom a kezembe, hogy kiképzés és rét, valamint hogy lehetőleg korán. Hát jó. Gondoltam magamban, mert mire felfogom, addigra már sehol nem látom. A vége felé lefekszem, hiszen holnap valami kiképzés lesz. Mikor felkelek, azt se tudom, hogy mennyi az idő, a nap is mintha kezdene feljönni. A fenébe, elkéstem. Magamra kapok valami gúnyát, majd egy iramban rohanok lefelé a kastélyban, lehetőleg halkan, hogy senkit ne ébresszek fel. Alig hogy kiérek a kastély falain kívülre, lélekszakadva rohanok a rétre, ahol már várnak rám, ketten. Közelebb érve köszönök nekik, majd kifújom magam.

- Sziasztok. Bocsi, hogy késtem, kicsit elaludtam.

Gwent hallgatom, majd leülök a fűbe, így jelezve, hogy bizony maradok. Alig hogy a lány elhallgat, a másik lány felé fordulok, majd bemutatkozok neki.

- Zoli vagyok, Levitás.

Mosoly kíséretében nyújtom felé a kezem, majd páromra szegezem tekintetem, várom, hogy ezután mi lesz.

- Most egyébként mit is fogunk csinálni? Teljesen nem vagyok képben, elvégre még nálatok újjoncnak, vagy ki hogy nevezi, zöldfülűnek vagyok tekinthető.

Reményeim szerint ez a kiképzés nem a mugli katonaság kiképzésein fog alapulni. Abban is bízom, hogy kevésbé lesz veszélyes, sokkal inkább lehetne ez most egy elméleti óra, mint gyakorlati. Elsősorban szerintem alapfogalmakkal kéne megismerkednünk, meg alapfogásokkal, stb. Persze nem én vagyok az oktató, hanem Gwen és ezt tiszteletben tartva őt fogom követni és azt fogom tenni, amit mond. Még akkor is, ha látszólag nem fogom tudni megoldani. Így gondolom? Hát nem, mert bármire képes vagyok és ezt az utóbbi időben a Levitás barátaim be is bizonyították és kiálltak mellettem, aminek szívből örülök. Remek társaság és igaz barátok, nem lenne szívem itt hagyni se őket és fájna elveszíteni mindnyájukat.

Alina

A hőségbeli társam válaszát hallgatva ámulattal adózom e táj gyönyörűségén. Megtudom, hogy eddig egy szorgalmit írt. Nem baj, az is ponttal gazdagítja a házunkat. Örülök, sőt egyenesen büszke vagyok, hogy a pontokkal eddig mi vezetünk és ezt a lánynak is köszönhetjük. Fél a vizsgáktól, pedig azok nem is harapnak. Szegény annyira stresszel, hogy már álmaiban is előjön a dolog. Ismerős a helyzet, ugyanis velem is előfordult sokszor. Mire kérése eljut a fülemig, abban a pillanatban tart egy leheletnyi szünetet. Ami eszembe jut, azt bizony ki is fogom neki mondani, de nem szeretnék a szavába vágni. Magamban közben jót derülök azon, amiket gondol rólam. Mire a végére ér, veszek egy mély levegőt és eleinte halkan kezdem a mondandóm.
- Nem szabad félni a vizsgáktól, mert csak annál rosszabbak! Vizsgákra még szép, hogy készülök, nem érdekem megbukni, ahogy senkinek – odahajolok a füléhez majd ezt súgom neki – Azért van amikor eléggé tudok izgulni – majd elhajolok onnan és normálhangon folytatom. – Igen, másodikos, mert sikerült a vizsga. Ha gondolod, szívesen segítek a vizsgákra készülni. Egyedül uncsi, társaságban több minden marad meg a buksidban.
A mondatom végén a lány fejére teszem az ujjam, nyomatékosítva azt.
Majd amikor rákérdezek mi legyen ezután, azt választja, hogy üljünk le és beszélgessünk. Egy remek árnyékos helyre esik a választás, leülünk.
- Mit hallottál?
Kezd érdekelni mit suttognak rólam a kastély folyosóin. Nem tartom magam akkora sztárnak, hogy lenne miért suttogni rólam. Majd kiejti azt a nevet, akit már annyiszor emlegettem és annyi mindenkinek, hogy már a kisujjamból kiráznám a választ.  Mikor észreveszi a lány bociszemeit, nem tud neki nemet mondani.
- Ugyan, nem szeretném, ha kimaradnál olyanból, amit elég sokan tudnak, már pletyka szinten is. Gwen, igen. Eridonos lány, épp a madárfészekben futottunk össze és láss csodát Cupidó is arra járt. Aztán úgy néz ki, hogy lesz köztünk valami – majd hirtelen ötlettől vezérelve eszembe jut egy kérdés. – Neked van már kiszemelted? Ki az? Természetesen feléd is áll, ha nem szeretnél beszélni róla, akkor nincs harag.
Teszem fel neki a kérdést, majd a madárfüttyöt hallgatva a fák lombjainak táncát fürkészem.

Meghallgatás

A mai nap folyamán, gondtalanul lapozgatom könyveim, majd hirtelen kezeim megállnak a mozdulat kellős közepén. Szemem kidülled, piciny verejtékcsepp ül ki homlokomra. A fene egye meg azt a szelektív agyamat. Komolyan kérni fogok valakit, hogy segítsen a memóriám karbantartásában. A meghallgatás esedékes, a könyvet hanyagul az asztalra dobom, nem is nézem, melyik oldalon nyílik ki. Ahogy felpattanok, egy bocsit intézek a könyv felé, majd sarkon fordulva, az ajtó felé indulok. Feltépem azt, majd rohanok lefelé, egészen a folyosókra. Következő úti célom a meghallgatás. Menet közben igazgatom magamon a ruhát, hajammal is próbálok valamit kezdeni. A terem előtt lefékezek, majd kifújom magam és remegő kezekkel az ajtó felé nyúlok. Ez remek benyomást fog kelteni a bizottság előtt. Szinte biztos, hogy azt fogják mondani, amint belépek, hogy: "köszönjük, fáradjon ki a teremből". Ettől gyomrom görcsbe rándul és újra kiver a víz. Csodás, hiszen meghallgatásra jönnék és egy véletlen késéssel el is buktam. Azután bátorságot merítek és belököm finoman az ajtót. Sokan vannak, állapítom meg a teremben lévő tömeg láttán.

- Sziasztok! Elnézésetek kérem, hogy késtem!

 Egy szabad széket kiszúrok, majd leülök. Míg várom a sorom, addig a többieket figyelem. Az megnyugtat, hogy vannak ismerős arcok is. Mindig is lámpalázas vagyok, amikor valamit tömeg előtt kell csinálni. Nem szoktam még hozzá, hogy mások figyelik minden szavam vagy épp mozdulatom. Belülről próbálom magam nyugtatni. Zavart mosolyt engedek el a rám szegeződő tekintetek felé. Már izgulok, hogy mit kell tennem.

Wolf Bocsi, hogy késtem!

Ma nap pont ráértem és úgy döntöttem megnézem a szorgos kis szárnyasokat. Elvégre valamivel megjutalmazom őket, ha már ennyi levelet hoztak hozzám és vittek tőlem. Ahogy haladok a toronyba, azon gondolkozok, vajon elég jutalmat hoztam nekik? Elvégre sokan vannak. Mindegy, legfeljebb mindegyik csak egyet kap. Ettől egy kicsit elszorult a szívem. Hiszen több munkát végeztek el, mint a mugli levélkihordók. az ajtó előtt letöröltem a lábam, elvégre a madarak házába léptem be és nem szeretik az emberek sem, ha alaki koszos lábát beteszi  a saját tulajdonába. Ahogy beléptem egy furcsa, oda nem illő állatot pillantottam meg. Ledöbbentem, hiszen a kétlábú szárnyasok között egy nagyobb termetű négylábút állapított meg az agyam.

- Hát te kinek a kutyája vagy?

Kérdeztem a kutyát, és még jobban ledöbbentem volna, ha válaszolt volna rá. Helyette körbenéztem és egy eddig számomra ismeretlen srácot pillantottam meg. Végigmértem és nem tudtam rájönni, hogy ki is ő. Talán ott lehetett a nagyteremben, de nem emlékszem rá.

- Szia! Kilt Zoli vagyok, Levitás! Kihez van szerencsém?

Mutatkoztam be illedelmesen és még nyújtottam is felé a kezem. Barátságosan viszonyultam ehhez az ismeretlenhez. Remélem ő is az lesz velem. Sanda pillantást vetettem a kutyára, majd a békésen pihenő madarakra.

Miza


Az első kérdése váratlanul ért, de nem lepődtem meg rajta. Minden normális ember megkérdezi egy másik normálisnak tűnő embertől, aki éjjel a temetőben járkál. Hogy mit is keresek itt? Nem könnyű megfogalmazni, de én mégis megpróbáltam.

- Nos az az igazság, hogy a temető előtt van egy fa. Annak a tövében ültem, és olvastam. Azután megláttam, hogy valaki bement a temetőbe és már sötétedett. Gondoltam hogy remek társaság lesz, és vele mehetek vissza a kastélyba

Tömören ennyit tudtam mondani. Aztán hirtelen egy jeges kéz érintését éreztem a karomon, majd ez a hideg kéz húzni kezdett. hagytam magam, hiszen fülem érzékelte hogy a kapu nyikorgott. Azonnal hagytam, hogy biztonságos helyre húzzon. Majd hirtelen az érintését nem éreztem. Megijedtem, hogy lebukott volna? Az nem lehet, hiszen én voltam hátul, engem kellett, hogy észrevegyenek. Kis idő múlva a lány hozzám szólt. Sajnálja a pokrócot? Leesett. Míg biztonságos helyre mentünk, addig az említett tárgy maradt a helyén. Sebaj, nem ez a legfontosabb, hanem, hogy nem buktunk le.

- Várj egy kicsit! Te nagyon fázhatsz, hiszen hideg a kezed. Van egy ötletem, ha megengeded.

Reméltem, hogy még annyit engedett, hogy finoman átöleljem és kicsit fel tudjam így melegíteni. Ha azt nem is engedte, akkor sincs veszve minden, mert akkor meg a kezeit elkaptam és legalább abba csiholtam egy kis testhőmérsékletet. Amint a vész elhárult, az járt a fejemben, hogy ideje visszamenni a kastélyba. Reméltem ő is így gondolta.

Alina

Szegényke, kicsit lemaradt a pletykák terén, hiszen Gwennel nem sikerült összejönni. Sebaj, bepótoltuk. A vizsgák is lassan lezáródtak már, nem is baj. A lány felé halvány mosolyt ejtettem.

- Részben igazak a pletykák! Ugyanis Gwennel nem sikerült - itt elszomorodok, egy kicsit - ugyanis, egy szellem nem túl kedvesen közbeavatkozott.

Nah, miután frissítettem a pletykák terén az információit, mintha a felhők eltakarták volna picit a napot. Épp kapóra jött, hiszen így is eléggé zavarban voltam, főleg, hogyha lányokról volt szó. Ilyenkor mindig elkezdtem izzadni és az nem túl előnyös dolog. Reméltem nem vette észre és ezzel próbáltam magam nyugtatgatni. Kérdeztem tőle, hiszen természetes, hogy egy háztársam vizsgákhoz való viszonya érdekelt. Míg válaszát hallgattam a madarakat és a felhőket figyeltem. A felhők lassan és komótosan cammogtak az égen. Kisebb koromban mindig örömmel néztem azt, ahogy a felhők lomhán sétáltak a magasban. Talán még vágyakoztam is közéjük.

Davidbocsi, hogy sokat késtem!

Éppen szabad óráimat élveztem, amikor erős elhatározásra jutottam. Benéztem egy kicsit a társalgóba. Amint ballagtam az irányába azon agyaltam, hogy kivel futhatok ott össze? Nem volt visszaút, ha már elhatároztam magam. Beléptem a terembe és legnagyobb meglepetésemre egy levitás fiút láttam az egyik kanapén ülve aludt. Csendben odaosontam mellé, majd leültem. Valamit még motyogott is álmába, de nem tudtam kivenni mit. Egyszer felébredt. óvatosan megköszörültem a torkom.

- Szia! Kilt Zoli vagyok! Remélem nem ijesztettelek meg!

Bíztam benne, hogy nem fog a kanapén keresztül esve kirohanni innen. Barátságos mosolyt küldtem felé, remélem nem sértődik meg, hogy ismeretlenül is, de ilyen közvetlen módon, de mellé ültem.

- Álmodtál és valamit még motyogtál is, de nem tudtam kivenni mit - mondtam neki, majd esküre emeltem a kezem ezt nem fogom elmondani senkinek, bízhatsz bennem

Körbenéztem a teremben. Bíztam benne, hogy ő is barátságos lesz hozzám, annak ellenére is, hogy bár háztársak vagyunk, most futunk össze először. Én szívből örültem a találkozónak. Reméltem valóban jó társaság ő is mint minden Levitás diáktársam, speciel Dasha is jó barátom és vele is jól el tudtam beszélgetni.

Moondance

Csodás napra virradtunk. Kinyújtózok, majd felkapok valami tisztát magamra és nekilátok egy új szokásomnak. Igen, úgy határoztam reggelt mindig egy kis futással kezdem. Ez arra is jó, hogyha óra van, időben beérjek, de kondiban is tartom magam. Ahogy kiérve megcsap a friss levegő. A falu felé veszem utam. Ott elhatározom, hogy a határáig futok, aztán megiszok valahol valami frissítőt és visszafutok a kastélyba. Ahogy a stég felé pillantok, mintha valakinek a körvonalát látnám. Mélyen előre hajol, meg mintha valami szőrös jószág is lenne vele. Közeledek, kis szerencsétlenségemben egy kőben megbotlok. Az illető háta mögött érek földet, ráadásul hassal. Édesapám is mindig mondta, hogy soha ne ugorj a vízbe hasast. Hülyén is néz ki és fáj is. Hát ez a hasas is így festett. Óvatosan feltápászkodok, nehogy támadásnak vélje az állatka, majd letörlöm magamról a port.

- Szia! Hatásosan érkeztem ugye? - nevetem el magam. - Kilt Zoli vagyok. Ugye nem ijesztettelek meg?

Remélem nem ijesztem el vagy nem teszek rossz benyomást rá. Furán érzem magam. Lehet, hogy a hasam fájása is hozzájárul? Legközelebb óvatos leszek.

Moon

Arra nem számítottam, hogy felismer. Valóban az edzésről ismerős a lány, majd mikor a nevét elmondja, akkor beugrik. Persze, hiszen tudom már. Valóban, késve értem oda. Mázlimra mégis éppen hogy elcsíptem őket.

- De igen, ott találkoztunk először. Valóban, igyekszem hozzászokni a futáshoz. Életet menthet, főleg ha késnék óráról, vagy ha épp az edzésről- a kutyára pillantok - Nem harap?

Óvatosan a kutyus felé nyújtom a kezem. Amint kiszaglássza magát megsimogatom a buksiját. Ekkor szemem a tokra téved. Nahát, Moon vagy zenész vagy pedig valami más lapul ott. Ha az utóbbi sejtésem igazolódik be, akkor a világ legnagyobb bajában vagyok. Köztudott hogy a maffia nem szereti ha sokat kérdeznek.

- A tokban mi van? Ugye csak szimpla gitár?

Izgalmas másodpercek következnek. Lelkem legmélyén reménykedtem, hogy az említett eszköz lapul a tokban. Én buta, hiszen a maffia az a mugliknál van. Ekkor homlokon csapom magam. Aztán elgondolkodok, vajon a maffia tagjai között vannak varázslók?

Moon

Nem siet, haha, jó vicc. Bár ha valóban mindenhova időben elindul, akkor oda is ér. Felajánlja a kutyust, amit nem fogok elfogadni. Elvégre nem az én tulajdonom, és ha egymagam futok, akkor az még jobb, mert közben szabadabban szárnyal a fantáziám. Sok filmet nézek? Ismét felnevetek magamban. Könyvet többet olvastam, mint ahány filmet láttam.

- Azt hittem hogy egy Thomson géppuska van nálad, vagy egy KGP-9-es - nevetem el magam, majd megtudom, hogy egy gitárt rejt a tok. - Te zenélsz? Mutass valamit, amit el tudsz játszani!

Megkérem, hogy játsszon nekem valamit. Közben nem hagy nyugodni a gondolat, hogy filmeket nézek, ezért a következő szavak, higgadtan hagyják el a számat.

- Ezekről csak azért tudok, mert a könyvekben olvastam. Illetve odahaza van internet, az olyan mugli dolog, hogy bármikor meg tudsz nézni rajta gyakorlatilag bármit. Nos, ott olvastam ezekről.

Leülök a lány mellé. Míg ő valamit játszik, addig én élvezem a zenéjét. Legalább kifújom magam egy kicsit, mielőtt visszamegyek a kastélyba. Mivel ilyen jó társaságom van, ezt kétszer is meggondolom.

Miza

Péntek este, 10:05


Éppen sétálok a folyosón, hiszen álmatlan éjszakám van. A kastély ezen folyosóján még sosem jártam így körbenézek erre. Fogalmam sincs, hogy merre járhatok, azt hiszem sikeresen eltévedtem. Előkapom pálcám és fényt gyújtok a végén. Talárom alá rejtve tompítok a fényen, nehogy valaki hamar észrevegyen. Közben nézegetem a freskókat. Ezután mintha lehűlt volna a levegő. Fázni kezdek, de nem foglalkozok vele. Ahogy haladok a folyosón mintha valaki szintén járna, de a hátam mögött. Megtorpanok, majd mintha a másik is megállna. Megfordulok, senki nincs ott. Biztos, hogy hallucinálok. Elindulok előre, megint hallom a hangot. Ez nem igaz, megtorpanok, majd oldalra fordulok és hátrálok egy falhoz, majd leülök a tövébe és bámulok előre. Egyszer csak szemeim elnehezednek és elbóbiskolok. Egy Fura neszre leszek figyelmes, amitől felriadok. Felpattanok, de kicsit hirtelen és a fejem az egyik képkeretbe beverem. Kezemmel mindjárt odakapok így pálcám a földre pottyan.

- Au - kiáltok fel, majd a hirtelen, szemembe szökő könnyeket kezdem letörölni. - Ki vagy te?

Kérdezem az idegen sziluett felé pislogva. Egyik kezem védekezőn magam elé, a másik még a fejemen tartom. Mindegy már nekem, mert fáj a fejem is, meg biztos, hogy visszajutok a hálótermembe. Nem érdekel, hogyha még büntetőmunkát is kapok érte.

Moon

Ahogy hallgatom a zenéjét, azon töröm a fejem, hogy én eddig ezt nem is hallottam. Tetszik ahogy játszik. Kis koromban sokszor ábrándoztam, hogy valaha hangszeren fogok játszani, de rájöttem, hogy nekem semmi érzékem hozzá. Ezért nem is voltam soha hangszer közelében.

- Ügyes vagy!

Dicsérem meg a végénél. Őstehetség a lány. Ilyenkor kicsit elszorul a szívem, hogy én béna vagyok a zenéhez. Aztán azt mondja, hogy sok jó regényt olvasott. Végre könyvek csillan fel lelki szemem.

- Imádok olvasni. Ha tehetném, mindig csak olvasnék. Csak a végén még ennyi barátom sem lenne mint akik most azok.

Elgondolkodok azon, vajon ha eddig a kimozdulás helyet a könyvolvasást választottam volna, hány könyvet is olvashattam volna ki? Megszámolni se lehetne, bár ha étel és ital fogyasztása nélkül tettem volna meg, akkor mér nem ülnék itt. Remélem nem zavarom a lányt.

- Szép a hely ugye?

Nézek körbe én is, majd szemem a tó közepén állapodik meg.

Színjátszós próba teljesítés

Izgatottan lépek Nedrához, szinte a torkomban dobog a szívem. Ahogy átveszem tőle a feladatot, hirtelen lámpaláz kerít hatalmába. Remegő kézzel tartom a lapot, szemeim előtt fekete foltok ugrálnak, ahogy olvasom. Komótosan elindulok a színpad felé, hirtelen kiszárad a torkom, belsőm vágyakozik afelé, hogy most azonnal rohanjak ki a teremből. Ahogy felérek, szaporán veszem a levegőt, remegek mint a nyárfalevél. Agyamban vadul cikáznak a gondolatok, hogy most mit is, hogy is csináljak. Bátortalanul a zsűrire pillantok, de ezzel öngólt érek el, hiszen csak még jobban beparázok. Becsukom a szemem és próbálom magam megnyugtatni, hogy csak magam vagyok itt. Ahol kinyitom szemem igyekszem úgy irányítani gondolataim, hogy egyedül vagyok. ettől kicsit felbátorodok és annyit engedek magamnak, hogy megnyaljam a számat.
Reszkető hanggal mondom be a címét:  A motiváció...

Az első versszakot végig remegő hangon mondom el, hiszen muglik között sem szerettem soha szerepelni, de 14 éves koráig az ember megtapasztal ezt azt.

-A motiváció...
A futást mindenki valamiért csinálja,
mindegy az, hogy mi is motiválja.
Valaki csak azért, hogy fogyjon,
valaki meg, hogy kikapcsolódjon.

A következő versszakban már a remegés alábbhagyj, bár ez csak a hangomra igaz, hiszen testem folyamatosan remeg. Emiatt félek, hogy padlóra esek a sok kilengéstől. Igaz, hogy egy tulajdonságtól megszabadultam, mégis még nem nagyon merem kiengedni a hangom, így egy szende szűzhöz hasonlóan hagyják el a szavak ajkaim.

-Más így jó formába hozza magát,
így fittebben csinálja a mozdulatát.
Ugye a futást sokan szeretik,
és csinálják is, ha tehetik.

Itt annyi időm van, hogy levegőt vegyek, majd egy kicsit megakasztom a versmondást. Éppen annyi időre, hogy a feladatra visszaemlékezzek. Az első két variáció kihúzva. Csak vigyázzak, ne agyaljak annyit hogy milyen stílusban mondjam tovább, hogy elfelejtem a verset. A következő versszak első felében újra érezhető a reszketés, de aztán az első kviddics meccs során tapasztalt szurkolói hangzavar eszembe jut, magam is fellelkesülök és képzeletbeli zászlóm a levegőben lengetem, közben a második felétől érezhető ez az átélés, egészen az utolsó versszakig.

-Mert hasznos a testnek, a léleknek,
ma már fontos része az életnek.
Persze motiváció nélkül nehéz,
no meg sokkal keményebb az egész.

-Ezért motiváld közben magad,
új futócipővel lesz majd vasakarat.
De egy futópartner sem rossz ötlet,
vele futhatsz is már többet.

Itt egyszerűen annyira felbátorodok, mint valami vérszemet kapott harcos, hiszen a jelképes és láthatatlan láncom imitálva letépem magamról, hangom pedig olyan mély harcias érzelemmel telítődik meg, hogy egy pillanatra magam is megijedek, hogy már majdnem ordítom az utolsó versszakot.

-Nem beszélve az álmodról.
Vagyis a kitűzött célodról.
E nélkül nem leszel sikeres,
ha nincs célod, akkor magadra vess.
Vágj bele! HAJRÁ!

Mikor végeztem a verssel, zihálok, patakokban folyik rólam az izzadtság, de nem a félelemtől, hanem a felfokozott állapotom miatt. Az utolsó mondat még visszhangzik a fejemben, majd lassan és fokozatosan lenyugszok. Ráeszmélek, hogy nem is vagyok magam a teremben, így kicsit összekapva magam, de megrázom a testem, majd a zsűri előtt meghajlok és lassan és magamtól döbbent képpel távozok a színpadról.

Evelin


Jelmezem

Hát ez a nap is eljött, bár előző napokban szerveztem. Evelinnel megbeszéltük, hogy együtt megyünk a bálra. Nagy izgalommal kapkodtam magamra jelmezem minden darabját, majd csörömpölve, de sikeresen útnak indultam. Fél méterenként a rostély lecsukódott, így kénytelen voltam, egyik kezemmel tartani. Így végre láttam rendesen. Nagy nehezen és csörömpölve megérkeztem a Nagyterem ajtaja elé és felvettem egy várakozó állást. Tulajdonképpen a kastély páncéljaihoz hasonló pózba álltam és mikor mozgást hallottam, akkor természetesen fel-felemeltem a rostélyt. Természetesen egyetlen embert vártam.
Amint megérkezett, hangos csattanással csaptam össze bokáim, bentről szinte éreztem, hogy sokak szeme fürkészi az ajtót!

- Szép estét!

Hajoltam meg a lány előtt, persze amennyire tudtam. Mikor felegyenesedtem, hangos csörömpöléssel ejtettem el a kardom és a pajzsom egyszerre. Csörögve ugyan, de minden igyekezetemmel nagy nehezen sikerült felvennem. A rostélyom persze végig lent volt így hiába mosolyogtam és elvörösödtem a zavaromtól, nem láthatta senki.

- Nos bemegyünk?

Kérdeztem tőle kicsit félénken, főleg a tömeges szemmel veréstől tartva.

Kiranella Amorden

Felkeltem, gyorsan magamra kaptam valami ruhát. Elindultam a kastélyban körbenézni. Ahogy haladtam, rájöttem, totál eltévedtem. Ezért az előttem lévő ajtón át belépve mintha egy társalgó terembe léptem volna. Én eszement ember, hiszen ismertem a termet. Körbenéztem, de nem találtam senkit bent. Ekkor leültem a kanapéra és ahogy nézelődtem, szemeim egyre nehezebbek lettek.
Próbáltam küzdeni ellenük, de a harcot elvesztvén elaludtam. Álmomban egy erdőben sétáltam, a madarak fütyörészését hallottam. Az erdő közepén állt egy ajtó, egy nyitott ajtó.
Benéztem az ajtón és magamat láttam, amint aludtam. Érdekes látvány volt. Aztán az erdő nesze is mintha elhalt volna. Furcsa sötét helyre kerültem. Tudtam, hogy álmodok.
Ekkor újra váltott a dolog és azt álmodtam, hogy ültem és aludtam. Hát jó, úgy látszott a fáradtságom kitartott az alvás után is.
Kipattantak szemeim és csodálkozva lestem körbe. Semmi nem változott.

- Hozhattam volna könyvet is.

Állapítottam meg, majd arcom megdörzsölve próbáltam felébredni. Felugrottam és gyorsan körbejártam a helységet, bár az ajtót elfelejtettem becsukni.

~Lehet valaki látott, ahogy aludtam?

Tanakodtam magamban. Ezután leültem újra a kanapéra és vártam a csodára.

Kiranella Amorden

Ahogy ültem a kanapén a gondolataimba merülve, hirtelen betoppant egy apró, számomra mégis különös állatka valamivel a szájában. Furcsa és meglepő jelenség volt, ahogy a vállamon landolt az apróság.

-Hát te kinek vagy a kis kedvence?

Kérdeztem az állatkától, mintha válaszban reménykedtem volna. Éppen simogatni kezdtem a kis mókust, mikor egy lány toppant be. Hirtelen fel sem eszméltem, hanem csak arra tértem magamhoz, hogy hozzám szólt.

-Szia! Nem zavartatok meg.

A szelíd mókust finoman elkapván, átadtam a lánynak.

-Úgy sejtem, ez a kis édes állatka a tiéd. Te jó ég, most látom milyen csinos vagy. Csak nem a bálra készülsz?

Kezdtem elvörösödni, zavarban is voltam. Akkor esett le, hogy gyakorlatilag egy angyal volt előttem. Csupán szememmel mértem végig a lányt. Valami volt benne, amitől zavarba kerültem. Talán a szépsége, vagy a finom illata? Nem tudtam eldönteni.

-Oh, bocsánat! Faragatlan vagyok. Kilt Zoltán vagyok!

Kezem nyújtottam felé, picit előre hajolva. Reméltem, hogy kezét felém nyújtja így kézcsókkal üdvözölhettem őt. Nyugtattam magam, hogy nem történhetett semmi baj sem.

Kiranella Amorden

Ahogy kedvesen mosolyog és átveszi a mókust, mosolygok én is. Lehet, hogy a pillanatnyi érintése okozta, de tudom, hogy selymes a bőre.

- Részemről a megtiszteltetés!

Megtudom, hogy a ruha, csak próba, ha elmegy bálba. Hát nem tudom, nekem is megfordult a fejemben, hogy elmegyek, de letettem róla. A kötelezőkön ott vagyok, de csak mert muszáj.

- Akad partnered a bálra? Csodásan festesz és kár lenne, ha elszalasztanád.

Megtudom, hogy elsős és Rellonos. Ettől kicsit meglepődök, hiszen ily kedves ember ritkán kerül oda. Bár akad kivétel nem is kevés, nem is vagyok velük előítéletes sem.

-Jómagam Levitás vagyok, harmadikos diák.

Gondolkozok, vajon mit lehetne még beszélni vele.

-Ülj csak le, nem harapok. Mi a hobbid?

Érdekelődök a lány szabadideje felől. Remélem nem veszi tolakodónak.

Kiranella Amorden

Megtudom, hogy nincs partnere a bálra, ami egy kicsit elszomorít. Hisz ilyen szép teremtésnek ne lenne párja? Az kizárt dolog. Mosolyától zavarba kerülök. Ilyen nincs. Most meg mosolyog, így enyhe bánatom elmúlik.

-Örülj neki. Én nem szeretem a bájitaltant. Nekem a jóslástan jobban tetszik. Bár nem vagyok benne vérprofi. Aranyos mókus!

Kuncogom el magam a végére. Mosolyogva pillantok előbb a lányra, majd a puhaságra és ismét a lányra.

-A bálra nem terveztem menni, így senkit nem szándékoztam vinni. Hát nekem már nem új dolog, de az első eléggé meghatározó tud lenni. Bár ha jól emlékszem azt is kihagytam. Szóval ha most mennék, nekem is első lenne.

Meglepődök, ahogy a kis szőrmók mellém ugrik és elkuncogom magam, amikor megszólal a maga módján.

-Enni való a mókus. Jut eszembe. Mivel említettem, hogy meghatározó, lenne kedved elmenni a bálba? Velem.

Ajánlottam fel a kedves és már nem oly idegen szépségnek. Reméltem, hogy helyesen dönt, bármit is mond rá.

Kiranella Amorden

A bálban

Amint belépek a terembe, fehér talárban, ledöbbenek. Túl nagy a tömeg és engem ez nyomaszt. Megint előjön rajtam a szorongás, a nehéz légzés. Mégis csak hiba volt elhívni egy ismeretlen Rellonost. De ha most megfutamodok, meg fog haragudni. Nem jó ez, sehogy sem. Saját csapdámba estem. Körbenézek a termen, gondolataim alig hallom a hangos zsivajtól. Nem látom partnerem, így kicsit nyugodtabban engedek a tüneteknek, kezdenek láthatóvá válni. Remegek, zihálok, izzadok. Remek, most még szédülök is. Áhhh én idióta, minek kértem fel azt a lányt? Maradtam volna csendben és inkább beszélgettem volna vele. Nincs kedvem az egészhez.
Ahogy fordulnék sarkon, nekem jön egy diák. Ez hiányzott. Még valamit mormol az orra alatt. Elegem van. Nem maradok itt.
Kiviharzok a terem elé, mélyeket lélegezni és megnyugodni. Nem jobb, így arcom az ablakhoz érintem. Hűt és segít. Szuper, ezzel elvagyok. Ekkor picit kinyitom az szemem és megpillantom a lányt.

-Szia! Milyen jól áll a ruha! Bocsi, csak elfelejtettem mondani, hogy tömegiszonyom van. Sajnálom! Megértem ha mérges vagy és haragszol.

Az utolsó mondatnál lógatom az orrom, nem vagyok társasági személy. Gyűlölöm a tömeget. Sírhatnékom van. Elment a kedvem az egésztől. Bár ne tettem volna meg.

Kiranella Amorden

Megérkezik a partnerem, gyönyörűbb mint a társalgóban volt. Ettől kicsit jobban érzem magam. Nem haragszik, amiért ez az állapotom van. Kedves próbál lenni, azzal, hogy a tömeg elől így lehet eltűnni. Nos igen, ahogy Holmes mondja: "A túlzott feltűnés, eltűnés" Hát lehet benne valami.

- Örülök, hogy nem haragszol. Megnyugtatsz ezzel!

Megtudom, hogy a rokonságában is van ilyen személy, majd haditervvel áll elő. Milyen figyelmes.

- Sajnálom a nénikéd! Rendben, mehet.

erősen koncentrálva indulok meg vele a bálba. Húz, ami nem baj, ilyenkor pont jól jön, mert én tuti megállnék a tömeg közepén. Egyszer csak megtorpanok és vele szemben helyezkedek el, ő a tömeget látja.

- Valamelyest jobb, tudod a fülem ettől még hall.

nevetem el magam, majd mély levegőt véve megfordulok, hogy végigmérhessek a tömegen. Ha jól látom pár Levitás társam is itt van, de a nagy tömeg mozgása miatt nem látom.

- Nos akkor mi lesz? Táncolunk? Hisz ez a bál lényege.

Mosolygok, közben magamban igyekszem lenyugodni és a tömegiszonyt leküzdeni. Kívülről nem is látszik, mekkora csata zajlik bennem, hogy itt maradjak és ne okozzak egy kedves lánynak egy rossz báli élményt.

Kiranella Amorden

Észreveszem, hogy mennyire fellelkesül a tánc hallatán. Magamban még kuncogok is. Majd látom, amint felemeli kezét, mint  aki kész a táncra. Torkomban dobog a szívem, remegő kézzel fogom meg az övét és valahol a táncolók szélén próbálok maradni. Közben táncolni kezdünk. Ez a legnehezebb része a dolognak. Koncentrálni a zenére, a többiekkel körülbelül szinkronba kéne mozogni és a partner lábát se illő letaposni. Mosolyogva nézek a lány szemébe, néha pedig a lábaimra. Ez utóbbit csak megnyugtatásul, hogy nem lépek a lábára.

-Milyen ügyesen táncolsz!

Dicsérem meg, közben mosolygok. Rólam ugyanez nem mondható, maximum próbálkozok. Hiszen nem vagyok valami nagy táncos. Tőlem mindenki jobban táncol. A zene lassan mintha a végére érne. Erre fülelek fel a legjobban. Lassan vége a táncnak. Amint a zene elhallgat, mi megállunk. Részemről meghajlok, ezzel is jelezve, hogy megtisztelt a tánccal.

- Köszönöm, hogy táncoltunk!

Bár ezt lehet nem nekem kellene mondanom, de mindegy. A fő, hogy Kira jól szórakozik. Első báli élménye kipipálva. Mosollyal az arcomon nézek a lány szemébe. Remélem tényleg jól érzi magát!

Csapat - Dasha és akik jelen vannak

Túl vagyunk a meccsen, de valaki a végét nem látta. Sajnálattal gondoltam erre a személyre a meccs végéig. Elhatároztam, hogy meglátogatom, amint tehetem. gy hát, meccs után, átöltözve ugyan, de kötelességemnek tartottam meglátogatni. Félve mégis annál nagyobb elszántsággal megindulok a gyengélkedő felé. Fülem zúg, aggódok a CsK-nkért. Torkomban dobogó szívvel lépkedek, a többi diákkal nem foglalkozok. Dasha.... ez a név zakatol a fejemben, szemeimben könny ül. Tudom, hogy emiatt érzelgősnek tűnük, de az igaz barátok fontosak. Szinte azon kapom magam, hogy beérek az ajtóba. Rendbe igazítom magam, majd megtörlöm a szemeim és mély levegőt veszek. Kezeim az ajtóra teszem és finoman belököm azt. Halkan szólalok meg, amint belépek.

- Szia Dasha! Jobban vagy? Remélem nem lett semmi bajod. Ugye nem zavarlak?

Haladok közel a lány felé, majd leülök az ágya mellé. Majd hirtelen nem is tudok mit szólni hozzá.

- Kell valami, vagy hoznak már neked mindent? A többiekről mit tudsz?

Körbenézek, majd újra vissza rá. Elszorul a torkom, hogy így kell látnom. igyekszem nem kimutatni, de lehet észre veszi. Ilyen kor nehezen tudom kordában tartani az érzéseim. Elfordulok, mintha hallanék valamit, de csak egy könnycseppet törlök le az arcomról. Megköszörülöm a torkom és visszafordulok hozzá.

- Remélem tudtál annyit pihenni, amennyit kellett.

Csapat - Dasha és akik jelen vannak

Dasha megkér, ha gondolom, osszam meg vele az én szemszögemből a meccs momentumait. Hát ezzel nem sokat szolgálhatok. Sajnos. Megtudom, hogy Iza elmondott mindent fontosat. Hát akkor a történet le is van zárva. Kérni nem kér semmit. Hát akkor legfeljebb elmondhatom, hogy meglátogattam. Ennél többet nem tehetek.

- Igazándiból, szerintem Iza kimerítette a meccsről a véleménykifejtést. Én érdemben nem tudok hozzászólni. Max, hogy minden tőlem telhetőt megtettem.

Zavarban vagyok, mert őszintén ő az első személy akit meglátogattam a gyengélkedőn és fogalmam sincs ilyenkor mit is kéne tennem. Ekkor nyílik az ajtó és bejön Viki. Dashához szól, nekem bólint, erre csak annyit tudok tenni, hogy biccentek vissza. Szemem előtt játszódik le a testvér pár aggódása. Igazi testvérek. És milyen jó, hogy így kitartanak egymás mellett.

- Milyen jó tesók vagytok. Bár nekem is lett volna valaha ilyen tesóm.

Megható, mennyire szeretik egymást. Ők ketten a jó testvérek mintapéldányai. Sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy ilyen jó testvérem legyen. Csak ekkor éreztem, hogy valami nedves folyik az arcomon. Eltitkolt fájó kezemmel egy zsebkendő után kotorásztam, majd elfordulva, remélhetőleg nem veszik észre, letörlöm a könnyem és kifújom az orrom, halkan.

- Nem akarom megzavarni a testvéri idillt. Megyek is. Sziasztok!

Felállok, szinte hangtalanul és egy bátorító és biztató mosolyt küldve a lányok felé, megfordulok és elindulok az ajtóhoz. Agyam vadul kattog, hogy mit mondhattam volna még, de nem jut semmi érdekes eszembe.

Kiranella és a cica

Kedves ajándék fogadott tegnap az ágyamnál, egy cica volt. Mellette lévő levélből tudom, hogy Kira ajándékozott meg vele. Remélem időben írtam neki egy találkáról, hogy adjunk neki nevet. Részemről ez lenne a legjobb ötlet, névadás terén nem a legjobb ember vagyok. Karomban a cicával ballagok a levélben megjelölt hely, azaz a társalgó felé. Itt futottunk össze először, ez szerintem egy jó hely a névadáshoz is. Ahogy belépek, látom még nincs itt senki, hát valószínű én érkeztem korán, vagy jócskán megvárakoztattam és már rég elment? Mi van ha nem tudott eljönni?
Először is nyugi! Biztatom magam, majd leülök a kanapéra, a cicát simogatva és szememmel az ajtót figyelem. Érzem, ahogy a cica nyugodtan, lassan dorombolni kezd és enyhén mintha fészkelődne, kényelmet keresve magának.

- Remélem Kira hamar megjön és nem maradsz név nélkül, kis cicus.

Persze, mintha bármi választ várnék is tőle, kuncogom el magam a gondolattól. Ekkor nyújtózni kezd, mintha értené és várná, hogy milyen név is fogja őt illetni. Óvatosan körbesandít, majd fejét visszateszi az előző helyére, alszik tovább.
Remélem nem szúrtam el semmit! Hatalmasodik el rajtam a gondolat, mert hát lássuk be, az utóbbi időben eléggé sok dolgot hanyagoltam.

Kira és a cica


Annyira a cicával vagyok elfoglalva, hogy nem is veszem észre, hogy belép valaki. Hogy ki ez a valaki, észre se veszem, egészen addig míg kedves, barátságos és ismerős hangon nem köszön nekem. Felnézek rá, mosoly húzódik az arcomon, már a cicától. Még szélesebb a mosoly, mikor meglátom a kedves lányt.

- Szia Kira! Igen, jól összebarátkoztunk. Gyere ülj le ide.

Nevetem el magam, közben mutatva a szabad helyre. Szerencsére a cicát nem ejtem el, pedig közel jártam hozzá. Még jó, hogy éberen alszik, így meg bír kapaszkodni. Kezemmel gyorsan megfogom és vissza húzom, hogy ne essen le. Míg a cicával foglalkozik, azon töröm a fejem milyen név is illene ennek a csöppségnek. Aztán a mókus hangjára figyelek fel. Kira még vele is foglalkozik, majd felém intézi azt a kérdést, amire őszintén nincs válaszom.

- Igazándiból, nem találtam még neki megfelelő nevet. De arra gondoltam, hogy ha közösen találnánk ki neki, az sokkal jobb lenne. Vagy az se baj, ha te adsz neki nevet. Elvégre tőled kaptam.

Mosolygok a lányra, a mondat végére még egy kacsintást is engedek felé. Magamban nagyon remélem, hogy nem haragszik meg, azért sem, mert nem adtam a cicának nevet. Igazándiból tényleg jól esne, ha közösen találnánk neki nevet. Ez így volna a legjobb.

Kira és a Cica

Hallgatom a kedves lányt, közben magamban végigpörgetem az összes általam ismert macskanevet. Hm, egyik se igazán rá illő erre a macskára.

- Nehezebb mint hittem! Nekem bármilyen javaslat jól jön. - Mondom neki, eltöprengve. Utolsó mondatom mosolyogva intézem felé. - Hisz tudod, az is segít!

Nevetem el magam. majd megsimogatom a cicát, aki kedves dorombolással jelzi, mennyire jól esik neki. Közben Hallgatom a lányt, mikor egy nevet javasol. Amikusz!

- Amikusz.

Mondom utána, gondolkodva. Barátkozom a névvel és "ízlelgetem" kicsit. Kira még hozzá teszi a jelentést. Ettől felcsillan a szemem. Csodálatos neve van a Cicának, nyugtázom magamban.

- Tökéletes! - Majdnem kiáltom, kicsit megijesztve a cicát, Kirát és a mókusát. - A cica neve Amikusz! Köszönöm Kira!

Hálásan mosolygok, majd Amikuszt letéve megölelem a lányt.