Gondoltam Ettől még köszönöm!

Sziasztok!

Kicsit elfáradtam, veled mizu Lilla?

Megértelek Lilla! Én meg dolgozni nem szívesen mennék be!  

Losonczy Marcipánvirág Alina

Ha esemény van, a diákok olyanok mint a falubeli öreglányok, akik egymásnak adják az infót. Hozzám is így jutott el a hír, hogy majális van. Hát meg kell hagyni, nem szeretem az ilyen nagy tömeget, a forgatagot, meg a hangos zenét, meg az ilyen felhajtást, de erőt véve magamon eluralkodott rajtam a kíváncsiság, milyen lehet itt egy ilyen ünnep.
Kellemes idő miatt és az amúgy is laza hangulat miatt, egy egyszerű farmernadrágot és egy kellemesen vékony pulóvert vettem magamra. Kiérve a kastélyból, elsőre nem is tudtam merre menjek, de szerencsémre, hamar meghallottam a nagy zenebonát és a tömeg szokásos moraját.
Elindultam hát arrafelé, körbenézni. Bohócokkal találkoztam, magamban mulattam, hisz még mugli iskolába jártam, mikor farsang alkalmával jómagam is bohócnak öltöztem, igen nagy hasúnak, amit párnával tudtam csak megoldani, viszont az állandóan le akart csúszni. Ott is volt ám olyan mulatság (főleg rajtam és nem zavart, elvégre azért volt mulatság).
Azután beljebb léptem, sétáltam, majd egy ponton valamiért elkalandozott a gondolatom, így megtorpantam. Majd szerintem egy fél perc telt el, de lehet több is, megszólít egy lány.

- Szia! Persze, hát öö... kérsz valamit?

Hirtelen ez jut eszembe, majd karon fogom a lányt és mosolyogva elindulok vele.

- Egyébként Kilt Zoltánnak hívnak, Levitás vagyok.

Mutatkozok be, illedelmesen.

- Téged hogy hívnak? Melyik házba jársz?

Majd, elgondolkozok, hogy mennyire lehetek én jó társaság.

Gyarmathi Mihály Ádám

Épp egy remek napra virradt, hála nincs tanítás, elvégre hétvége van, helyette inkább sétálok a faluban. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a játszótér, sokat nem hallottam róla. Lassan lépkedek, kellemes az idő, a szél se túl erősen fúj, de nem is engedi, hogy fülled, meleg legyen.
Lassan közeledek is a hely felé. Furcsa, hiszen itt sok gyereknek kéne lenni, de alig vannak páran. Látom, az a pár gyerek bizony igen nagy fantáziával rendelkezik. Az egyik számomra igen érdekes, hiszen becsukott szemmel, kezeit és lábaid a kötélbe fonva fekszik rajta. Lassan és lehetőleg halkan odaosonok és játékosan megrázom a kötelet, mintha valaki más is mászna rajta.

- Vigyázz, mert vacsora lesz belőled!

Szólok rá, majd abbahagyom a rázást és nevetve leguggolok, annyira jól esett ez a kis tréfa, hogy a könnyeim is potyognak. Lelkem mélyén reméltem nem hozom rá túlságosan a frászt a srácra. Nem venném a lelkemre, hogyha miattam nem jönne ki megint a játszótérre.

- Bocsi, csak jó tréfának véltem. Egyébként Kilt Zoltán vagyok. Téged hogy hívnak?

Mutatkoztam be és érdeklődöm utána. Majd nyújtom felé a kezem, hátha viszonozza a kézfogást. Szerintem remek barátra leltem így a véletlennek köszönhetően. De ez majd elválik, hogy hogyan reagál a dolgokra. Kicsit körbenéztem és hát remek gondolkodó helynek és remek társadalom megfigyelőnek tituláltam magamban a helyet. Gyakrabban kéne ide járnom.

Ria

Már több napja terveztem, hogy kinézek a kis tavacskához. Csak sajnos annyi tanulni való felhalmozódott, hogy soha nem jutottam oda. Pedig megfordult a fejemben, hogy bizony nem ártana kimenni, hátha nyugodtabban tudnék tanulni. Bár a könyvtárat tanulás szempontjából jobbnak véltem, a szellemi információ serkentő hatással lehet az ember gondolkodására. Most azonban nem kötött semmi tanulással kapcsolatos dolog. Éppen ezért gondoltam itt az idő kinézni arra a helyre, ahova már nem egyszer vágytam.
Elindulok szépen lassan, figyelem a madarak csiripelését, ahogy a fák ágain a levelek susognak a kellemes szellő hatására. Ahogy sétálok, és közben elmélkedek, amit annyira nem szeretek mégis megtörténik, mert attól félek, nehogy valakinek nekimenjek. Már közeledek, amikor észreveszem, hogy valaki már ott van. Látom, ahogy óvatosan kapaszkodik és egyensúlyoz, miközben a másik kezében valami pohárféleség van. Megköszörülöm a torkom, elvégre el van foglalva és nem szeretném megijeszteni.

-  Khm. Segítsek valamiben?

Kinyújtom a kezem, hátha engedi, hogy segítsek neki. Ekkor esik le, hogy egy hölgy az. Ahogy rálesek a cipőjére, megállapítom, hogy sajnos nem a terepnek megfelelő lábbelit választott. Határozottan elmosolyodok, nem a látványon, hanem azért, hogy még kedvesebb benyomást keltsek benne.

Losonczy Marcipánvirág Alina

Most úgy érzem magam, mint egy televízió reklámban, most tudtam meg, hogy mi a neve és hogy elsős. Valamint mesél még magáról egy pár dolgot.
Sétálunk a forgatagban, majd a hangzavar - mely mindenhonnan jön – meghallom, amint rákérdez, melyik évfolyamba járok.

- Másodikos vagyok. A vizsgáktól kicsit féltem, de nem voltak annyira veszélyesek.

Aztán hirtelen megállunk és közli, hogy meghív egy édességre. Közben mindenhonnan zsivaj szűrődik a fülembe, meghallom, ahogy az édességekről beszélnek. Komolyan már attól képes az ember cukormérgezést kapni, ahogy beszélnek róla. Átbogarászom az asztalt, majd ránézek.

- Egy feltétellel fogadom el, ha segítesz választani! Melyiket javaslod?

Ezután rá nézek, észreveszem, hogy kacsint és visszamosolygok rá, bátorítóan. Kíváncsi vagyok, neki mi a kedvence, és ezzel egy kis időt nyerek még a választásban.
Miközben vizslatom a finomságokat, néha rá sandítok, és várom, hogy mit fog válaszolni.

Sziasztok!

Izabella

Remek idő lenne, ha nem fújna a szél. Pulóver nélkül hideg van, ezért egy amolyan kellemes viseletű farmert, edzőcipőt, egy fehér pólót és egy kötött pulóvert veszek fel. Egy plédet magammal viszek, majd miután elkészülök, elindulok le a kastélyból, egészen a temetőig. Tökéletes hely arra, hogy elmélkedjek.
Ahogy ballagok a célállomásom felé, egyre kevesebb emberrel találkozok. Nem is baj, most pont jót fog tenni egy kis magány, de szerencsére, ha valaki ide jönne, nem lelne rossz társaságra bennem. Ezt mosollyal arcomon konstatálom.
No, megérkezek és keresek egy remek helyet, ahol letáborozok. Egy fa tövét választom, és leterítem a plédet. Hátamat nekivetem a fának és gondolkozni kezdek. Nem telik el sok idő és elbóbiskolok.
Álmomban a temetőbe merészkedek és hirtelen besötétedik. Azt érzem, mintha valaki üldözne. Futok, ahogy bírok, és most veszem észre, hogy egyre beljebb futok a temetőben. Az üldözőmnek szerencséje van, hiszen minél közelebb kerülök a centrumhoz, annál nehezebben bírok mozogni.
Mély zihálásomra és egy ág reccsenésére riadok fel. Patakokban folyik rólam a víz, nem győzöm magam törölni. Kicsiny félelemmel nézek körbe.
Úgy látom, valaki közeledik irányomba. Remélem, hogy nem szellem és nem szeretne nekem ártani. A pálcám most is a kastélyban. Hol is lehetne jobb helyen?

Izabella

Ahogy felriadok, rájövök, hogy bizony kellően kezd esteledni. Valaki motoszkál a kapunál, ennyi amit még fátyolos szemekkel felfogok, majd azon nyomban elvész a szemem elől. Megdörzsölöm álmos szemem és feltápászkodok. A plédemet felveszem és az avar koszát lerázom róla. Összehajtom, aztán a hónom alá csapom.
Elindulok a kapu felé. Torkomban dobog a szívem, nem sűrűn járok én temetőbe főleg nem estefelé, leszámítva azon helyzetet, mikor csapatépítő tréningen voltam és bizony az bátorság próba is volt.
Ki itt belép, nagy bátor lesz - mondom magamban, majd belököm a kaput és óvatosan belesek. Pár lebegő szellemet látok, meg valaki egy kicsit távoli padon ülni.
Odalépek hozzá, igyekezve nem a legcsendesebben, de azért ne is ijedjen meg tőlem.

- Szia! Leülhetek? Nem fázol?

Látom rajta, hogy kicsit mintha vacogna. Fogom a plédet és óvatosan rá terítem, ha nem tetszik neki, vagy nem fázok, akkor lerakja. Végigmértem a lányt.

- Kilt Zoltán vagyok. De azt hiszem már találkoztunk!

Mondom nevetve a friss partnernek.
Felmérem a terepet. Több a lélek itt, mint az élő. Remélem nem félős, mert én inkább izgulok, nehogy egy szellem pont az orrom előtt találjon előbukkanni. Megborzongok, hiszen enyhe szellő fújt végig a temetőn és közrejátszott az a kicsiny félelem is, ami bennem van.

Izabella

Mire odaérek arra a helyre ahol látni vélem a lányt, meglepetésemre nincs ott, megijedek.
Hirtelen ledermedek, majd erőtlenül szólni kezdek.

- Hahó! Itt vagy?

Átfut az agyamon, esetleg szellemet látok? A lepedőt lerakom, ez nem fog akadályozni. Persze megint eszembe jut, hogy a pálca remek helyen, a kastélyban van. Minden erőmet összeszedem, hiszen ha tanár vagy prefektus, nekem lőttek.

- Csak szimpla diák vagyok! Nem tudok ártani, hisz a pálcám a kastélyban maradt.

Remélem elhiszi, hogy nem hazudok. Előrelépek, de megbotlok, így beverem a térdem és még a farmerom is sáros lesz. Csodás! De most már csak azért is a végére járok a dolognak. Felállok, leporolom magam amennyire tudom, a sáros folttal igyekszem nem törődni. Majd kimosom belőle valahogy.

- Kérlek, búj elő! Nem harapok.

Hátborzongató a hely. Sok ember ilyenkor már nem is jár erre, nem is csoda. Bár a sok szellem lehet, nem örül a látogatóknak. Mégis úgy gondolom, ha békét hagyunk nekik, akkor ők is hagynak minket.

Losonczy Marcipánvirág Alina

Mikor a cukorkás asztalt fürkészem, ő  a savanyú gumicukrot javasolja. Majd hozzáteszi, hogy van törökméz és kókusz rolád.  Gondolkodok egy kicsit, majd döntök.

- Akkor mivel sokfajta édeset ettem és a savanyúakkal még nem nagyon próbálkoztam, így a savanyító porral beszórt békás gumicukrot kérnék.

Mosolyogva nézek rá. Majd mikor megegyezünk a dolgon, elkezd kattogni az agyam, hogyan tovább? Egy ötletem támadt, hátha ezzel menthetek a helyzeten.

- Merre szeretnél menni?

Érdeklődöm tőle, hiszen a majális lényege, hogy másnak jó kedvet szerezzek és ezzel magamnak is remek szórakozást okozok. Remélem, nem szeretne körhintázni, mert azt gyermekkoromban szerettem, de mostanában hamarabb elszédülök. Bár ha nagyon muszáj, akkor benne vagyok. Bár más szórakozási lehetőséget nem tudtam kilátásba helyezni. Mindenesetre, majd eldönti, mi legyen! Én türelmes ember vagyok, szerencse.

Gyarmathi Mihály Ádám

Éppen abbahagyom a kötél rázását, amikor látom, hogy felpattannak szemei. Felém fordul, s rögvest megállapítom, hogy túlságosan is csendes. Némán és vonakodva fog kezet, ettől kicsit elkomorodok. Észreveszem, hogy szegénynek hallókészüléke van, teljes döbbenet tölt el, kívülről igyekszem nem mutatni.
Leszáll a kötelekről és int. Követem, egyszer megáll és írni kezd. Figyelemmel kísérem a szövegek alakulását. Jó a humora, ez tetszik. Erős jellem, hisz ilyen megpróbáltatások mellett még tud mosolyogni is. Folytatja, megtudom a nevét és azt a szomorú tényt, hogy hallássérült. A következő mondat az, ami oly szívfacsaró, hogy kénytelen vagyok elfordulni és azt a pár könnycseppet, mely a szemembe kiült, letörölni. Mellé ülök, írni kezdek én is.
- Nem megyek el, mert első perctől valami azt súgja, veled jó barátok leszünk. -
Ránézek, igyekszem erőt venni mimikámon, több-kevesebb sikerrel, végül mégiscsak mosolyogva kacsintok rá, ismételten rovom a betűket.
- Ádinak foglak szólítani, passzol hozzád. Bocsáss meg, nem tudtam, hogy csak így tudsz kommunikálni. Észben tartom! -
Nem tudom csikis-e, mindenesetre megcsikizem. Ezzel állítólag mindkét fél boldogabb lesz. Majd a föld felé fordulok és megint alakzatokat firkant a kezem, melynek a végén egy egészen jól sikerült kérdőjellel lezárt kérdés vehető ki.
- Mit csináljunk? -
A végére azért egy mosolygós kis smiley-t odabiggyesztek. Kíváncsian figyelem a kezét, mikor fog megint kreatívan munkálkodni. Elhatározom, hogyha legközelebb Ádival találkozom, ami bármikor megeshet, lesz nálam toll és legalább egy füzet. Hm, ez nem is rossz ötlet! Minden beszélgetésünk rögzül és persze neki is csinálok egy példányt, ezt évekkel később fantasztikus lesz újraolvasni.

Sziasztok! Könyvtáros néni, Mindkét kép jó lett

Nincs mit! Kivel mizu?

Mondanám, hogy a Google szemüvegest rakd ki!

Kár, pedig milyen menő lennél Hidd el még az is lehet, hogy este, mikor alszol, kölcsön csakliznám

Kimi, a könyvtáros nénink google szemüvegét

Nincs mit

Még nem futottam össze ilyennel  

Arra kíváncsi leszek

Az nem olyan XD

Valami amiben egyedi vagyok  

Ügyes próbálkozás, kiszúrtam, hogy szerkesztett De honorálom! *létrára áll és pudingesőt imitál*

Izabella

Lassan már az orrom hegyéig sem látok. Tapogatózok, mint a vak, meglelem a padot, amire leraktam a plédet és letelepedek. Fülelek, de a szellő hangján kívül csak a fák enyhe recsegését hallom. Enyhén remeg a hangom mikor megszólalok.

-Nézd! Akárki is vagy, én Kilt Zoltán vagyok, Levitás diák, másodikos. Tudom dilisnek tartasz, mert a kastélyban hagytam a pálcám. De tudod sárvérű vagyok és tizennégy éves koromig nem is tanultam varázsolni, így megszokottá vált számomra.

Kezdek vacogni, egyre hidegebb lett az idő, mintha a halál közelegne. Még rágondolni is borzalom. Csak sejtem hogy még itt van az idegen, mivel a kaput nem hallottam nyikorogni. Blöffölök, hisz ha kiment akkor feleslegesen koptatom a szám.

- Csak sejtem, hogy még itt vagy valahol. Érzem, hogy kezd hűlni a levegő. Gyanítom te is fázol, ha előjössz, becsületszavamra, nem bántalak, sőt, még talán a plédemmel fel is tudnálak melegíteni.

Mire kimondom, átfut agyamon az a kósza gondolat, hogy esetleg ennek ellenére sem mer előjönni. Ha nem jön elő, akkor kénytelen leszek visszamenni a kastélyba, még akkor is, ha egyedül nem biztonságos az épület falai között sem. Prefektusok és tanárok figyelik minden négyzetcentijét az épületnek, főleg ilyen kései órán.

- Ha nem jössz elő, akkor egymagam megyek fel. Mivel nem tudom ki vagy, ezért nem köplek be. Bár ha tudnám ki leledzik álarcod mögött, akkor sem mondanék semmit, még ha jómagam le is buknék.

Sajnálnám itt hagyni a hidegben. Nem venném a lelkemre, ha azért esne baja, mert én ráhoztam a frászt. Elkomorodottan fürkészek körbe, hallgatózom a neszek után. Nem vagyok jó megfigyelő, így látásom sem és hallásom sem a legjobb. Ráadásul még el is kalandozik a gondolatom. Ennek köszönhetően elvesztem a külvilággal a kapcsolatot és csak agyamba kreált álomvilágban térek magamhoz.

Izabella

Az álomvilágomban, ahova most csöppentem, kellemes nyári idő van, még csak esni se esik az eső. Azt még érzékelem, hogy testem nem fázik. Hm, kellemes tengerpart közelében látom magam. Ahogy lassan elkezdek a tenger felé sétálni, az gondolkodok, vajon mennyire lesz kellemes a víz. Meztelen lábaimhoz lassan oda-odaér a tenger, konstatálom, hogy a szokottnál hidegebb. Ekkor egy hang térít vissza a valóságba. Felpattanok, de hangom bent reked az ijedtségtől. Megköszörülöm torkom és megszólalok, bár az illető körvonalát látom csak. Egy biztos diákkal állok szemben. Hangjából ítélve egy lány.

- Szia! Már azt hittem egymagam megyek fel. Tessék itt van.

Odalépek hozzá és ráterítem a meleget adó, ajándékba kapott plédem. Kezdek jómagam is fázni, de nem zavar. Főleg azért sem, mert a tudat, hogy egy lánynak nagyobb szüksége van rá, mint nekem.

- Ha szeretnéd, elindulhatunk vissza, vagy ha gondolod, maradhatunk és beszélgethetünk.

Adom a választás lehetőségét partneremnek. Ha a helyében lennék, tuti, hogy ilyen kései időben inkább a kastélyba vonulást választanám, hiszen ott bent melegebb van. Míg válaszát várom, nyújtom felé kezem, bármit mond is, ezzel tudatom vele, hogy kész vagyok segíteni neki bármiben. Igaz, ha el is indulunk, pálca nélkül tökéletes célpont válik belőlem. Csakhogy nem adom ám magam olyan könnyen. Ha arról van szó, bizony képes leszek verekedni, csakhogy megvédjek egy lányt.

Colette Delon

Kedvem támad lemenni a faluba, csupán a friss levegőre. Magamhoz veszek egy plédet, ha netalántán későig kint lennék, vagy egy fa tövébe támadna kedvem letelepedni. Zsebre vágok pár sarlót, hátha megéhezek. Elindulok lefelé, hogy a kastélyból minél hamarabb kiérjek. Kint megszaporázom lépteim, hisz több gyerek volt most kint mint pár napja és nincs kedvem velük szóba állni. Haladok lassan a Boglyas tér felé. Itt remek gondolatok születnek az ember fejében, legalábbis ezt pletykálják a falakon belül.
Pálcám, legalábbis az esetek többségében csak órákra viszem. Tudom nem a legjobb szokás, de sárvérű vagyok, vagy mi a szösz.
Farmerben és rövid ingben ballagok utamon. Közben eszembe jut pár mugli zene, ami úgy visszhangzik fejemben, mintha rádión hallanám, még dúdolom is őket.
Pikk-pakk odaérek a helyre, leülök és becsukott szemmel hagyom, hogy gondolataim szabadon szálljanak.
Még halványan érzékelem, hogy mászkálnak körülöttem, de nem foglalkozok velük.
Gondolataimban egy furcsa helyen vagyok. Azt érzem, hogy szűk és közben mégis tágas és nem vagyok egyedül. Magamon kívül nem látok senkit és semmit. Majd ugrik a kép és hirtelen a Holdon ugrálok, majd egy ugrással a Plútón találom magam. Néha olvasom a mugli lapokat, amiket elvétve találok, vagy veszek. Egyszer azt olvastam, hogy a Plútót visszaminősítették. Nem baj, öreg bolygó, nekem ez maradsz mindörökre. Közben kellemes vigyor húzódik arcomon, amit az váltott ki, hogy a Plútó "vállát" együtt érzően megveregetem.
Hallok valami lépéseket, egyre közelebbről. Nem foglalkozok vele, hiszen emberek  járnak erre-arra. Maximum, ha ideér akkor reagálok, elvégre nem szeretnék rossz benyomást kelteni senkiben. Remélem nem zavarja, hogy kicsit elmélkedek.

Aniella Sellő

Épp egy programom végén indulok vissza a kastélyba, mikor észreveszem, hogy a stégen ül egy illető, csupán a kontúrját látom, hosszú a haja, ebből azt sejtem, hogy lány lehet. Óvatosan közelebb osonok hozzá, kíváncsi vagyok ki lehet az. Majd a bujdosó helyzetem feladva, óvatosan kiléptem és elindultam felé, majd megszólaltam.

-Szia! Nem baj, ha ideülök melléd?

Mivel jól nevelt vagyok, megvárom mit válaszol, ha megengedi, leülök de lehet, hogy elküld, akkor sem haragszom, hisz már eléggé kezdett késő felé járni az óra és ha rajtakapnak, akkor bizony büntetőmunkára leszek ítélve, amihez nem sok kedvem van. Visszaemlékezek, mikor Hankának segítettem, aki büntetőmunkán volt, aztán én is kaptam belőle. Nem túl jó szórakozás az ilyen.

-Kilt Zoltán vagyok! Téged még nem láttalak, melyik házba vagy beosztva?

Mutatkozok be, majd rákérdezek, hogy egy ilyen tünemény lánnyal miért nem futottam még össze az iskolában. Olyan kellemes társaságnak vélem. Pont ennek az időnek megfelelő.

New friend

Látom, hogy ír, ezért kíváncsian fürkészem, hogyan kanyarítja a betűket. Mire a mondat végére ér, látom, hogy ő is odarak egy mosolygó arcot. Elolvasom az üzenetét, majd elkezdek töprengeni. Jó lenne mindent kipróbálni, meg fogócskázni is, amit már jó rég játszottam. Bár ha azt választom, hogy próbáljunk ki mindent, fennáll az a veszély, hogy a súlyom alatt valami még eltörik. Nem tudom mennyire jó a teherbírásuk. Hm, nehéz a döntés, sokáig nem is tudok választani. Majd hirtelen bevillan a tökéletes megoldás.  Hirtelen elkezdem a homokba formálni a betűket.
- Mit szólnál, ha összevegyítenénk a kettőt? Bár ez kicsit veszélyes, de alkothatunk egy olyan szabályt, hogy ha a megfogandó illető elér egy játékot, akkor a fogó megáll addig, amíg az illető minimum öt percet tölt ott. Jó ötlet?
Amint látom, hogy elolvassa az üzenetet és felnéz, kacsintok rá egyet. Kíváncsian várom, mit válaszol. Úgy érzem, hogy ez tényleg egy remek barátság kezdete. Ádi véleményem szerint megérdemli, hogy szerezzen barátokat a testvérén kívül is.
Nagyon remélem, hogy elfogadja az ötletem, ami nekem is jól esne. Sajnos az utóbbi időben igen rendesen magam alatt voltam, mindent negatívan éltem meg. Hála pár háztársamnak és Ádinak, ezerszer jobb a közérzetem és a depresszió is nagy ívben elkerül. Majd hirtelen eszembe jutott egy gondolat, melyet megosztottam vele.
- Ha szeretnéd, lehetsz a fogó!
Mosolyodok el, miközben ránézek, reszketést imitálva hátrálok előle.  Majd véletlen megbotlok, hanyatt esek. Szerencsémre nem ütöm meg magam, így komoly baj nélkül kezdek el nevetni. Idővel már a hasam is fáj belé, de közben még hátrálok a földön fekve is. Így alig van esélye hogy elkap. Aztán majd kiderül mennyire ügyes.