36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Schlett E. Lilla összes RPG hozzászólása (53 darab)

Oldalak: « 1 [2] Le
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. március 8. 09:42 Ugrás a poszthoz

Sajtikám.
/március 14, szombat, délután 4 óra körül/
MESTERSÉGÜNK CÍMERE (:


Fél percenként pillantottam az órámra, hogy mégis mennyit késik Sajtika, mikor egyre csak gyűlnek az emberek a kismamáktól kezdve egészen a már nyugdíjas bájitalkotyvasztókig. Néha megeresztettem egy-egy bárgyú mosolyt, s már épp elkezdtem fohászkodni, hogy csak Arnold ne lássa meg ezt az egész produkciót, mikor valami piros pólós tata bemászott az aurámba. Meggörnyesztettem a hátam, és felvont szemöldökkel röhögtem majdnem telibe Doriant, aki a nagymamájának nézett. Végigpásztáztam először az ő ruházatát aztán a sajátomat is, aztán elismerő bólintással vettem tudomásul, hogy vagy vak a csávóm, vagy én vagyok túl jó színész.
- Jelentkezhetne a sakkszövetségnél, uram. Épp a napokban jelentették be, hogy elvesztettek egy sötét parasztot. - rávigyorogtam, amin azért már látszott, hogy nem egy túl józan cselekvés. Összenevettünk végül mindketten, mélyet sóhajtottam s megindultunk a dolgunkra. Ő a kalapját meg a gramofont, én meg a plakátokat helyeztem el szépen. Egy 30-as éveiben járó hölgy megkérdezte tőlem, hogy mégis mennyi az összeg, amit szeretnénk összeszedni. Egy pillanatra hátranéztem Dorcsira, aki valami üvegcsét húzott meg éppen, így kénytelen voltam én magam válaszolni, ami kicsit kínos volt.
- 40 galleont. - a hölgy arca elkerekedett, sok sikert kívánt, aztán visszalépett a nézők körébe. Az arcom egyre jobban ég, ahogy a nagyra sikeredett, bandás plakátra tekintek, s mielőtt még inamba szállna a bátorságom, úgy újra tudatom magammal: meg fogja érni. Odasomfordálok a tatához (biztos zseniálisan nézünk ki, két 60 feletti öreg, akik MásVilágra gyűjtenek.. csak Arnold ne legyen itt!). Józanul nem hiszem, hogy ennyire közvetlenek lennénk egymással az urammal, de benne is lappang valami kis immunerősítő, akárcsak bennem.
- Let's get do it. - félig suttogom az önbizalmának csúcsára hágó öregembernek.. fiatalembernek.. Sajtikámnak. Mielőtt a dal megszólalt volna, egy jó 10 másodpercünk volt beindulni az oszlop felé. Az első pár dob után megálltam, mögöttem reményeim szerint Dorian az oszlopnak támaszkodott majd a jól begyakorlott öreges mozdulatokkal megvakartam a jobb lábamat nagyjából ott, ameddig a kezem leért. A zongora felcsendülésére már egészen megnyugodtam, már tudtam a lépéseket, így oldalra kettőt tipegtem, és végre kezdődhetett a műsor.

Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. március 11. 18:47 Ugrás a poszthoz

Sajtikám.
/március 14, szombat, délután 4 óra körül/
MESTERSÉGÜNK CÍMERE (:


Na igen, természetesen benne volt a pakliban az a lehetőség is, hogy Dorian segít betanulni a táncot, aztán szépen megbújik egy sikátorban, hogy aztán onnan nézhesse végig a produkciómat. Az meg már csak tényleg apróságnak tűnt, hogy félig igencsak be voltam csípve. S az én szerencsémre legyen feljegyezve az a katartikus megkönnyebbülés, amikor valami hozzá illő mozgású öregúr kért meg illedelmesen, hogy vonszoljam arrébb a szottyadt hátsómat mert randija van.
- Ahogy gondolja. De szívesen megmutatom az irodát, ahol be kell nyújtania a jelentkezését. - ahogy kis híján lerepült a szemüvege, úgy én is kuncogtam egy picit, de kezem azonnal szám elé kaptam, hisz már láttam, ahogy felvonja a szemöldökét a hozzám hasonlóan cselekvő emberekre. Persze, igaza is van, egy 70 éves urat nem szabad kinevetni, aki MásVilágra akar eljutni kampányolt összegből, teljesen igaza van.
 A kismamával eleinte nem tudtam mit kezdeni, annyira új még ez az egész helyzet, hogy a kérdését se sikerült kapásból felfognom, sőt, a reagálásom első pár másodperce is csak egy eltátott szájból és a felvont szemöldökből állt. Ilyestájt pillantottam hátra az épp ivó partneremre, aki halálos lazasággal intett, hogy várjak. Nyilván visszafordultam, kiböktem nagy nehezen a hatalmas összeget, addigra pedig odaért a tata-párom. Remegő végtagokkal nagy nehezen felálltam Sajtikámra támaszkodva, aki megmentett a további esetleges beszélgetések kínosabb pillanataitól. Arrébb tipegtünk, s ahogy a tűt a lemezre helyezte, úgy hullámokban elhallgattak a népek, nálam pedig egy fél percre beütött a kapuzárási pánik. Úgysem fog menni, te jóságos Isten! El fogom rontani! Sőt..
 Aztán jöttek magától a lépések. Tipegés, fél karkörzés, apróbb mozdulatok, kézfejek majd lábfej behajlítása, arrébb lépés, felemelkedés, integető mozdulatok mindkét kézzel egymás után, görnyedt háttal való szökdécselés egy helyben, majd kicsit hátrálva az oszlophoz, így a szebbik felemet mutatva a közönségnek. Kicsit tettetem, hogy nem találom az öreg csotrogány páromat, aztán mintha a semmiből tűnne fel, úgy visszabotorkálok hozzá, átkarolom, közösen kihúzzuk a hátunkat, szabad kezünket a vállunk és a kulcscsontunk közé illesztjük, innen félig-meddig behajlított könyékkel oldalra küldjük, mialatt egymásra nézünk. Milyen furcsa! Eleinte vért akartam izzadni, annyira a torkomban dobogott a szívem, mostanra egy széles vigyort próbáltam elrejteni a sminkem alatt, miközben Dorianra pillantok. Egyet jobbra, egyet balra lépünk így együtt, s eddigre már megszólalt a vokálos is a lejátszóból. Jó 10 másodperccel később már eleresztettük egymást, a Rellonos combjaira támasztott kézzel, bepúposított háttal tipeg előre, én csípőre, vagy inkább derékra csapott mancsokkal, hátrafelé görnyedve követem a lépéseit - mindezt úgy, hogy egyikőnk se látja a másikat. Hamarosan én bal lábbal lépek 45 fokkal elfordulva hátra, ő meg ha minden igaz, akkor ő is pontosan ugyanezt a mozdulatsort hajtotta végre, hogy így szembe kerülhessünk, kezeimet ágyékom előtt összefogva, bárgyú kifejezést az arcomra varázsolva. Itt jön talán az egyik legnehezebb rész - én ugyanis ezt minden egyes létező próbákon elnevettem.
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. március 15. 21:26 Ugrás a poszthoz

na_ebből_mi_lesz_Saint-Venant_:D

e.

Hát_ez_fantasztikus! Hüledezve, kimeredt szemekkel olvasom végig azt a bizonyos interjút Arnolddal. A nap első felét vele töltöttem, csokoládé-raktáraimat szépen megküldve így, de nem is baj, már épp kezdett hiányozni. Mármint az édesség. A szobámba visszaérve a hatalmas vigyor hamarosan ráfagyott az arcomra, amikor Margaréta ott hadonászott előttem az újsággal, amit épp az imént olvasott el és idézem "Hát nem borzasztó? Milyen emberek élnek manapság.." Követelte, hogy azonnal olvassam el, de mivel nem volt hajlandó lecsillapodni, ezért inkább lecsattogtam a harsogó portrék folyosója elé, ahol még pont hallom a saját hangomat az utcai kofa vitatkozása mellett. Alulról számított harmadik lépcsőfokra letelepszek és idegesen kezdem átfutni az összes megjelent cikket, mert arról persze nem tájékoztatott, hogy mégis hol keressem a szóban forgó, gyomrot felkavaró híradást. Nem kellett sokat ezzel foglalatoskodnom, hamar kiszúrtam azt a bizonyos kis szösszenetet, amit vagy háromszor olvastam végig, elkerekedett szemekkel, haragosan és dühösen. Nagy lendülettel álltam fel az eddigi ülőhelyemről és vágtam hozzá a szemközti falnak az újságot, ami kisebb nyikkanó hangot kiadva végül szomorúan leesett a padlóra. Mivel egy portrét is eltaláltam vele, így az nekiállt sopánkodni és egy csokor répával próbált megfenyegetni. Cifrán megkértem, hogy ha egy mód van rá, akkor ne most adjon kisebb felvilágosító órát az illem- és erkölcstanról, nem szorulok rá, csupán a vérnyomásom ugrott az egekbe, nem dühkitörésem van. Pánikra semmi ok! Elvégre nem Mihael I'm_a_dick Saint-Venant testvéréről van szó, ááááh, ugyan már! Miért nem lehetett valami ártatlan személybe szerelmes, mit tudom én, akár Catherine Rawenbe vagy még akár Margaréta szobatársamba, miért kellett pont annak  a franciának a testvérébe?..
 Tajtékozva kapok hátra a nadrágom hátsó zsebében lapuló dohányos pakkhoz, ami egy ezüst cigaretta-tartót tartót takar, benne kézileg töltött nikotinbombákkal. Még Mersével voltam együtt, amikor eltanultam tőle a csavart cigaretta elkészítésének műveletét, azóta pedig, ha nagyon muszáj, olykor bizony el-elpöppentek egy szálat. Na, ez most pontosan az a helyzet volt.
Utoljára módosította:Schlett E. Lilla, 2015. március 15. 23:24
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. július 15. 23:06 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra - némi késéssel fűszerezve.
ruhácska


Ajjaj, elemi mágia nyílt óra, és hát nem megint késésben vagyok? De úgy is kell nekem, vagyok én olyan esztelen és szétszórt, hogy még indulás előtt fél órával a padlásszörnyemet tanítgatom arra, hogyan rajzoljon szép pálcika embereket. Igazán megérdemelném, ha nem engedne be a tanár úr az órára, de azért nem adom fel, amíg nem muszáj.
Tapsot érdemelnék, nem pedig kósza füttyöket, ahogy a hosszú, bokáig leérő, lenge azték mintás ruhám alját felcsippentve suhanok a Keleti szárny felé. És igen, csak egyszer botlottam meg, ami miatt külön díjat, sőt, koronát érdemelnék a fejem búbjára! Lehet két korona kéne, mert egyedül nehéz kormányozni egy egész királyságot, és mivel kell az ember mellé egy király is.. biztos nem venné rossz néven a Levitásom. Nyah, meg is van, hogy mi lesz az elfoglaltságom a következő hétre! Tehát egy kis botlás, a hasra eséstől pedig egy páncél mentett meg: szépen belementem igen nagy lendülettel, megöleltem (bár szavamra mondom, nem állt szándékomban) aztán oldalra eldőlt szegény. Hatalmas csörömpölés és a fémszerkezet a bal irányba megadta magát: szép hangzavarral megáldva felmondta a szolgálatot és a szó szoros értelmében ledőlt pihenni egy kicsit. Felszisszentem, szívem szerint ott összekapartam volna, de akkor nem csak 2 percet kések, hanem kapásból negyed órát, tehát rossz szájízzel otthagytam és tovább futottam. Szerencsémre, vagy tán épp balszerencsémre mindez a baleset már a célként kitűzött terem folyosóján történt, tehát bizonyára hallotta az egész emelete az esetet. Jól van Lilla, szép volt. Elnézést kértem a lefegyverzett páncéltól, majd most már hagyva a ruhámat a bokámnál susogni, tovaröpültem a kiszemelt helység felé. A kilincset először kifelé rángattam, csak aztán jöttem rá, hogy befelé nyílik az ajtó. Szívem a torkomban dobogott már, mire nagy nehezen benyitottam, és már az utolsó ember kászálódott éppen át a tükörben.
- Elnézést, én csak.. szóval a szörnyem most tanul sajtolni... mármint rajzolni. Igen. - mintha saját magamat győzködtem volna, hogy ez hatásos belépő volt (azért persze fülig elvörösödtem) - Ugye be lehet még menni? - igazgattam egy picit az elöl felgyűrődött ruhácskát, aztán bátortalanul a tükörhöz mentem, többnyire hátrafelé pillogva Merkovszky bácsira. Helyes Lilla, így is kell, rögtön az első órán így elkésni, ráadásul nem is lehet összetéveszteni senkivel, mert nincs más olyan kétbalkezes, aki ilyen hangos belépővel jelenik meg. Albertet már ismertem korábbról, kedves fiúnak tartottam, és ha felém nyújtotta a kezét, akkor kicsit remegve ugyan, de hálásan fogadtam el azt és bíztam magam rá.
Utoljára módosította:Schlett E. Lilla, 2015. július 15. 23:12
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. július 16. 22:43 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia, Fannikával Cheesy

Nem volt égő a belépőm, véletlenül sem, de szerencsére Merkovszky bácsi nem állított meg a tükörhöz való somfordálásomban, így Albert kezébe kapaszkodva a fiúra bíztam magam. A karjába kapaszkodtam az utazás során, a szemem is behunytam, és próbáltam kontrollálni gyomrom kavargását. Mindenki legnagyobb szerencséjére megérkeztem egyben a számomra kijelölt helyre, épségben és minden további gond nélkül. Az első, ami feltűnt, a szabadon terjengő füst szaga, amitől elfintorodtam és ki is nyitottam a szemem (először persze csak az egyiket résnyire, aztán csodálkozva mind a kettőt). Fanni integetésére egész felvillanyozódtam, annak ellenére, hogy halvány lila elképzelésem se volt arra vonatkozóan, hogy egyáltalán hányadik századba vitt minket Albert. Hasonlóan őrült módon visszaintegettem neki, és színtisztán éreztem, hogy valami megváltozott. Mintha magabiztosabb lennék. Mintha nem lenne korlátozva a szabadságom, mintha én magam lennék _a megtestesült szabadság. Szélesen mosolyogva a földre néztem, majd jobb kezemre, aminek a mutatóujját kinyújtva a lábam mellett egy kis port kavartam. Nem volt látványos vagy épp különleges, pusztán az ujjam körkörös mozdulatából fakadóan teremtettem meg ezt a kisebb légörvényt, és már épp örömködtem volna Fanninak, mikor kéjes kacaj zökkentett ki a földöntúli boldogságomból.
- Szerintem ne zaklasd őket.. - nem azért a húsz fillérért, de nem túl biztatóak azok az eszközök, amiket szorongatnak a kezükben. Megszokásból hátráltam egyet, miközben egyik kezem Fanni felé nyújtottam. - Inkább izé..gyere ide.. - minden kicsi, pici, apró piheszőröm az égnek állt, amikor egy nagyobb szél söpört végig az amúgy kies tájon. Mindkettőnk haját az arcunkba fújta északi irányból, és az öregek kopaszodó fején abba a pár szál hajba is belekapott. Ezt én műveltem. Szívem szerint eldicsekednék ezzel Arnoldnak, de előbb inkább mentsem a bőröm, ugye? Egyszerre vert ki a hideg az ijedtségtől és voltam végtelenül magabiztos magamban. Fanni, gyere már, igyekezz! A tűz nem az én reszortom, ha jól érzem, úgyhogy az a te feladatköröd lesz..együtt csak kiötlünk valamit..
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. július 17. 08:35 Ugrás a poszthoz

StephFanni *-* elemi mágia

Úgy vettem észre, hogy kedves fogó-társamat kevésbé rázta meg az út és maga a tény, hogy az ég világon bárhova hozhatott minket Albert. Igazán felemelő gondolat, mondhatom..  Egy szemvillanás alatt ott termett a barátosném, akinek már csak a puszta közelsége némileg nyugtató hatással volt az egyébként felborzolt idegeimre. Ösztönösen a keze után nyúltam, ám addigra már 1-2 lépésnyire eltávolodott. Meglepetten szökkentem utána, ami úgy általában úgy nézett volna ki, mint egy megkergült bakkecske mozdulata, most egészen légies volt és könnyed. Megint szétterült egy mosoly az arcomon, hogy még a fogaim is kivillantak, de épp csak annyi időre, amíg fülemig szaladt a szám, aztán azonnal vissza is komorodtam (felvettem továbbra is az ijedt képet). Ahogy megpillantottam a kezét, úgy azon nyomban megtorpantam és már éreztem, színtisztán és összetéveszthetetlenül, hogy itt most történni fog valami, amihez nekem is közöm lesz. Kihúztam magam és a lila hajú lány felé koncentráltam minden vegetatív és szomatikus idegemmel együtt. A hajunkat borzoló szél pont abban a pillanatban szűnt meg, ahogy a lány másik, nem felém nyújtott kezéből előtört a tűzcsóva. Ijesztő látvány volt, meg is hökkentem (még az eddiginél is jobban), de nem volt túl sok vesztegetni való időm. Mindkét kezem a mellkasom előtt összetettem, majd előre szegezve azt a feltört tűz irányába mutattam velük (ujjaimmal előre). Nem tudom irányítani a forróságot, de oxigént létre tudok hozni magunk körül kupola formában, és annak a felénk eső, belső oldalát pedig széndioxiddal töltöm meg, ami nem vezeti a tüzet - no de ki ne hagyjuk, hogy ez a széndioxidos dolog tényleg csak annyi teret vett igénybe, amennyire szükség volt, így magunknak belül szépen megmaradt az oxigén, amit ha kell, pótoltam is a semmiből. Így is lett: két kezem szétnyílt majd mintha egy szabályos kört kezdtem volna leírni a testem körül, úgy mozogtak azok. Szinte nem is volt megerőltető, holott annyira izgultam, hogy kész csoda, hogy nem ájultam el már csak a puszta gondolatától annak, hogy én most a levegővel fogok játszani.
- Meggyulladok. - nem kezdhettem el keringetni a levegőt, így valahogy a tűzmágusnak kell megoldania, hogy ha ez lehetséges, hűtse le a belső hőmérsékletet, különben tényleg leolvad rólam a ruhámon kívül még a bőröm is.
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. július 18. 12:18 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia StephFannival

Azt hiszem, hogy igencsak túlléptünk egy határt Fannival, amikor valami olyanhoz folyamodtunk, amit még soha az életben nem próbáltunk. Káprázatos volt maga az eredmény, amit elértünk, egyszerűen fantasztikus látványt nyújtott belülről a narancsvörös színben pompázó láng, mely valóban körülölelt minket. Egy idő után kezdtem azt hinni, hogy na igen, de elevenen fogunk itt elégni a saját csapdánkban, s már bizony igencsak forrósodott a helyzet, amikor a szememet hunyorgatásra kényszerítő lángcsóvák megszűntek. Az őszinte döbbenetet az arcomon nem is tudtam titkolni, még az állam is leesett a nagy csodálkozástól. Némi szellőt szívesen felkavartam volna, már csak hogy lehűtse a 38 fokos testemet, de valami furcsa szégyenérzet és a tiszteletem az öreg iránt arra sarkallt, hogy lehetőség szerint fülem-farkam húzzam be. Az ég felé pillantottam a hátam mögött, hogy vajon megjelenik-e Albert vagy Merkovszky és visszavisznek-e a saját jelenünkbe, vagy hagyják, hadd irányítsuk, pontosabban higgyük, hogy irányítjuk a helyzetet. Mire társnőmre néztem volna, addigra ő már a tűzhöz telepedett, az én arcomról viszont még mindig égett a bőr a kissé gyerekes viselkedésünkért, de főleg az öreg úr szavai vágtak mellbe. Ebben az időben, akármelyik is legyen, bizonyára nem volt túl nagy kiváltság elemi mágusnak lenni, arról nem is beszélve, hogy mindkettőnk ruházata élesen elüt a helyiekétől. Hátratűrtem egy tincset a fülem mögé, majd kacsázó léptekkel Fanni mellé telepedtem. Sokkal nyitottabb lány, mint én, és kevésbé veszi komolyan a dolgokat, vagy sértődik meg, ami most nagyon jól jött számomra, mint támasz. Lábaim magam alá húztam, aztékmintás ruhám elegyengettem rajta, hogy még a bokámat is fedje az anyag, majd a bácsira pillantottam.
- Elnézést. Öhm.. azt hiszem, mindketten megijedtünk azoktól a..szerszámoktól. - bizonytalanul a vadászok felé sandítottam, és még jobban összekuporodtam. Olyan kicsire próbáltam avanzsálni magam, amennyire ez lehetséges volt. - Hogy-hogy vadászok? Miért vadásznak a magunkfajtákra? - némi büszkeség töltött el a legutolsó szó kimondásakor. Most elemi mágus vagyok, még ha csak egy kevés időre is. Én tudok irányítani egy elemet. És nem is akármelyiket! Mert kérem szépen, a vizet szét tudja oszlatni a levegő, a tüzet éltetheti vagy megölheti, a földdel ellentétben a levegő örökös mozgásban van, nem lehet megállítani és azt mondani, hogy na, akkor mostantól 40 éven át itt fogsz állni vagy nőni, mint egy fa.
 Csillogó szemekkel néztem fel a férfira térdeimre támasztott fejemet alig megemelve, előtte pedig egy röpke pillantás erejéig Stephre mosolyogtam (valami jó haloványan).
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. július 21. 22:34 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra, Péter Fannival :3

Az arrogáns szó hallatán mélységesen elszégyelltem magam, a nyelvem hegyén lévő kérdést viszont ez se tudta blokkolni. Halkan, mint a tücsök ciripelése egy viharban, tettem fel neki, hogy mégis miért kell üldözni azokat, akiknek van valami olyan képessége, mely konkrét hatalommal ruházza fel a birtoklóját - akár jó az, akár rossz. Az arcom a tűz mellett úgy kipirult, mintha maga a Nap melengette volna egy fülledt, felhőmentes nyári hétvégén, bár ehhez a vörösséghez inkább a szégyenérzetet kötném, ami úgy siklott végig az egész testemen, mintha közvetlen az áramforrásba nyúltam volna bele. Kínosan éreztem magam, amiért úgy rontottunk nekik, mintha az életünkre törtek volna, holott csak a fegyverükért nyúltak. De ezért is vagyunk mi tizenévesek és ezért ők az aggok, bölcsek, tapasztaltak. Próbáltam úgy tenni, mintha a lángok felé irányítanám a pillantásom, mintha oly' nagyon lekötne a parázs, az égő fa, a felszálló, gomolygó füst látványa, holott lopva azért a lábam mögül az öreget mustráltam s szinte minden egyes szavát, amit azon a kissé mogorva, mély, ám sokat megélt hangján előad.
 Magát a bokornak a rezzenését nem láttam, noha érezhetően feszült lett a légkör (s mivel már túl vagyunk az eredményes bemutatkozón, más oka lehetett). Éreztem, amint Steph oldalba bök, így közelebb nyújtottam felé a fülemet, hogy halljam, amit mondd. Pillantásom egy kósza másodpercre sem veszem le a remegő rekettyéről, az eddig kezemben villámhárító gyanánt fogdosott, teával megtöltött edényt a földre pakoltam, majd Fanni kezéért nyúlva felálltam jómagam is. Előkerültek az eddig csak szóban forgó fegyverek is a nyugodt helyükről, harci állást vettek fel, a védtelenebbek pedig futásnak, vagy legalábbis mozgásnak indultak. Szívesen tartottam volna velük valami biztonságos helyre, kicsit távolabb innen, távolabb ettől a tűztől, ettől az idős embertől, ezektől a fura fegyverektől. De mégis miért lennék Schlett Evilla, ha nem a szívem után mennék a fejem helyett?
 Válaszoltam volna neki még az első körben feltett kérdésére, de annyira elöntött az adrenalin, az izgalom, úgy kitágultak a vénáim és bezsongtam, hogy valahogy egészen kiment a fejemből, s csak az visszhangzott, hogy jövök-e segíteni. Hát hogy a viharba ne? Megfogtam Steph kezét, majd az idős bácsira pillantottam, miközben szinte ösztönösen hátrébb léptem egy kicsit. Mi fog előjönni a bokorból? Egy őz, vagy tán egy egész falka kentaur? Netán.. valami ijesztőbb? Szívem egyre gyorsabb ütemben pulzálta belém az éltető piros folyadékot, légzésem szintén exponenciálisan növekedett az előbbivel együtt. Érzékeim szinte maximálisan kitágultak, szinte a bőrömön éreztem, amint a farkas egy tört pillanat alatt az akarata alá gyűri az Evillás énemet, s bár mindezt egy szempillantás jelezte (többre se időm se felesleges energiám nem volt), készen álltam. Mármint gondoltam én, hogy készen állok. Bármire.
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. szeptember 29. 12:25 Ugrás a poszthoz

Arnókám


Háááhá, átmentem az idei vizsgákon! Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag imádkoztam az áteresztésért, nem is lettek olyan rosszak az eredményeim. Sőt! Kiválóra vizsgáztam mindenből.. már amire elmentem. S mindeközben Arnold volt az, aki tartotta bennem a lelket. Hihetetlen ez a fiú. A főnyereményt ütöttem meg vele. Annak ellenére, hogy az édesapja.. hogy nem olyan rég távozott közülünk, és ha csak tudtam, vele voltam, még ő támogatott abban, hogy igenis menjek el azokra a nyamvadt vizsgákra.
Most pedig az évnyitó. Egy teljesen egyszerű farmert vettem fel, egy fehér pólót meg Arnold egyik kardigánját, ami legalább egy számmal nagyobb volt, mint én, de .. szóval az ő illata vett körbe. Jó, jó, a talárom nem fért már rá, úgyhogy az mellettem hevert a padon, de senki nem szólt érte eddig. Margaréta valamiről beszélt mellettem, talán a pontversenyről sajnálkozott, mikor legnagyobb örömömre na ki ült le mellém? Felvillanyozottan adok neki egy üdvözlő puszit és pirulok el, mint eddig minden alkalommal, mikor találkoztunk. Ujjaink összefonódnak, őméltósága pedig szépen elterül az Eridonos asztalon, én pedig felé fordulok. Vigyorgok, mint aki valami gyorsítót vett be az ünnepség előtt, de édesanyám életére mondom, semmi ilyen nincs a háttérben!
- Ááááh, ne is mondj ilyet! A hideg kiver, mikor eszembe jut. Nem fogok átmenni, biztos, hogy megbukok. - mikor a libabőr végigszaladt rajtam, felhúztam egyik karomon a pulóver ujját, hogy megmutassam a hatást.
- Tömegverekedés. Általában ez szokott lenni a .. bevett módszer. Vagy az első és az utolsó helyezett diákjai esnek egymásnak, vagy két benga vadállat veri szét a berendezést. - gondolkodtam volna még további lehetőségeken, de inkább megint kiszélesítettem a vigyorom - készülsz valamivel? - odahajoltam hozzá, egész rásimultam az oldalára, hogy puszit nyomhassak arcára, amit csak a tenyere választ el attól, hogy az asztalra bukjon.
Éles váltás következett be. Mosolyom, ami eddig csak az összes fogamat villantottam meg, lassan 'O' betűvé változott a meglepettségtől. Nem volt időm válaszolni, ugyanis az észkombájn Tomi jelent meg mögöttem, kezeit a vállamra passzírozta és elkezdte ropogtatni ezen szegény testrészem. Annyira váratlanul ért az érintés, hogy meglepetten rezzentem össze. No de csoda lett volna, ha ennyivel beéri az élet az esetemben: természetesen egy pohár esett áldozatul a mozdulatomnak. Töklé. Egyenesen Arnold ruhájára. Ijedten kaptam mindkét kezem az arcom elé, majd Tomi és Maresz elkezdtek tapsolni. Erre a velünk szemben ülők is összeütötték a tenyerüket, majd az asztal távolabb eső emberei is, mint egy ösztönösen, a végére minden, diákoknak fenntartott asztalnál tapsoltak az emberek. Úgy elöntött a pír, hogy elmondani nem tudom - s mindeközben szobatársam a tányérja fölé görnyedve haldoklott a nevetéstől. Kikukucskáltam ujjaim közül.
- Ne haragudj. - idő kellett ahhoz is, hogy pálcám után nyúljak, amit persze egyszer a földre ejtettem kínomban. Egy suvickust mondtam Levitásom ruhájának szegezve, s mire újra tiszta, foltmentes volt a felsője, már a zaj is elült, mindenki megint a saját kis dolgával foglalkozott. Tomi Margaréta mellé ült le és hevesen gyakorolták az alapfokú párkapcsolat fogalmát. Mint egy kislány, úgy bújtam oda Arnoldhoz.
- Te komolyan mondod? Mármint engem elvinni.. engem, Svájcba.. én síelni? .. Ugye lennének ott készenléti gyógyítók? - nem is tudtam mit mondani, újra átjárt a meghatottság. Volt már szó erről a legutóbbi télen, de hogy komolyan elvinne.. Vigyorom visszakúszott és így sasoltam Arnoldra - Tetszik a gondolat. Ez egy nagyon jó gondolat. - vigyor. Ezer vattos, tejbetök vigyor.
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. szeptember 30. 19:01 Ugrás a poszthoz

Bencus


Te Magasságos odafent! Hát mi a kénköves ménkű történik itt, hogy már le akarnak ugrani az emberek az erkélyről? Tisztára, mint egy Arany-ballada: Szólt a fiú: „Kettő, vagy semmi!” És kártya perdül, kártya mén..
Jócskán arrébb voltam még az erkély kijáratától, mikor futásba kapcsoltam át, és szerencsémre legyen mondva, hogy nem csúszott épp a padló, mert olyat estem volna, mint az akciófilmekben, mikor valaki vetődést mutat be. Arnold bizonyára élvezte volna a jelenetet, legalább valamivel mosolyt csaltam volna az arcára, ám ez most elmaradt, többek közt azért, mert a srác, akit egyre közelebbről látok, tényleg előre bukott a korlátról. Utána üvöltöttem, próbáltam még nagyobbakat lépni, még gyorsabban odaérni..
Aztán egyszerre, mintha csak illúzió lett volna, ott feküdt háttal a padlón, látszatra makk egészségesen. Úgy ledöbbentem, hogy elfelejtettem bevenni a kis kanyart, illetve töbnnyire felejtettem csak el: a kezemmel sikerült magammal rántanom a kijáratot őrző páncél egyikét, aki így hatalmas csörömpölés közepette borult velem ki az erkélyre. Természetesen elestem, szó szerint hason csúsztam, hátamon pedig a páncél egy-egy darabkájra rendezett szörfversenyt. Szép indítás. Arnold szépen megtapsolt volna, sőt, visszatapsolt volna a porondra, hogy na, ezt legyek szíves még egyszer megcsinálni.
Aha. Aztán megláttam a fiút, aki eddigre már kimászott a képből és lovagiasan átadta az erkély közepét számomra. Kínomban elvörösödtem, majd remegő végtagokkal felálltam - el nem eresztve a korlátot. Még összeesnék.
- Őőő.. jól vagy? Minden rendben? Nem.. nem fáj semmid? - szemmel láthatóan sikerült megzavarnom valami tevékenységében, amin serényen dolgozott. Remélem, nem ugrik a torkomnak azonnal. Amúgy is tudom, merre van a kijá.. bejárat.
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. október 25. 17:04 Ugrás a poszthoz

Bencus


Maximálisan meg voltam győződve arról, hogy nekem nem eshet bajom, hisz én vagyok az, aki ezen suicid –hajlamokkal megáldott szerencsétlen segítségére siet. No persze nem Schlett lenne a vezetéknevem, ha nem tudnék még ebből a lehetetlen helyzetből is rosszul kijönni, hisz úgy fest a helyzet, hogy az egyetlen sebesült az én vagyok. És valóban: térdem tájékán – némi késleltetéssel ugyan, de – elkezd lüktetni és sajogni a bőröm, világoskék koptatottamon pedig valami szabálytalan kör alakban kezd szétterjedni a piros folyadék. Felszisszenek, lerázom magamról támadóm maradék részét, s bár ülő helyzetbe erőszakolom a helyzetem, sérült kis végtagom lüktetése csak nem akar alábbhagyni. Egy tovaszálló pillanat erejéig elönt a páni félelem, hogy na most kitörtem a lábam és majd amputálni kell, ám amint eszembe jutott néhány ismeretem a sérülések alapján, furcsa eufória lett úrrá rajtam.
- Hát.. ami azt illeti, ha épp nincs jobb dolgod, segíthetnél eljutnom a gyengélkedőre..- haha. Seems like a bad joke. Még én kérek tőle segítséget, mikor én akartam az övére lenni. Szép volt Lilla, megint bebizonyítottad, hogy nem sok kétballábasabb ember szaladgál ebben az iskolában. Tessék, felállni sem tudsz. Pazar vagy, de most komolyan, lenyűgöző!
- Szimpatikus volt a tag. Azt hittem, simán legyűröm, de nem: Mr. Páncélovics erősebbnek bizonyult nálam. – kínosan ücsörgök ott a darabkák mellett arra várva, hogy a kócos uraság szíve megessen kegyemen és feltámogasson.. vagy letámogasson a gyengélkedőre. Már persze ha nincs épp sürgetőbb dolga..
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. október 25. 17:05 Ugrás a poszthoz

Damien


Nyááh, tudtam én, hogy ma mindenképp útba kell ejtenem a Cukorvarázst! Sehol nem csinálnak ehhez fogható béka-mignont, így az egyik tenyérkémben szorongatott zacskóban 4 breki pislogott rám, mellettük egy másik, kisebb csomagban drazsék, pillecukrok, 2 házikrémes, némi linzer és az ég tudja még, mennyi édesség. Ma este kiülős esti pikniket tartunk Arnolddal, és ki más hozná az ételt hozzá, mint jómagam. Természetesen azzal az eshetőséggel is számoltam, hogy nem lesz kedve az édeshez, tehát egy másik nejlonban krumplis, káposztás, sajtos, túrós pogácsák sorakoztak.
Szürke hétköznapok. Még az ég is egészen be van borulva, mintha még ő is szomorú lenne, amiért javában az októbert tapossuk. Nők, férfiak, asszonyok és urak, feketés ruhákban, keménykalapokban, hideg, semmitmondó színekben tündökölve. Kicsit elkomorodva megálltam, s végigmértem magam: vászoncipő, aminek a jobb részén Victor, a bal részén pedig Emily néznek egymás felé (tudjátok, a két főszereplő a Halott menyasszonyból, amit Tim Burton rendezett), fekete, szűkített nadrág, fehér top, és.. piros poncsó. A fal mellé húzódtam, hisz majdnem elütött a délutáni, munkából hazafelé igyekvő tömeg és egy darabig csak néztem őket. Lesunyt szemek, zéró szemkontaktus. Mint a jól betanított gépek.
Hirtelen valaki felvette velem a szemkontaktust. Annyira hirtelenül ért, hogy meg se próbáltam elrántani a tekintetem a fiúéról. Magas (bár nekem majdnem minden hímnemű egyed colos), jó kiállású srác, talán a húszas éveiben, mély, sokatmondó szemekkel. Pulóver nélkül. Nem is tudom, mi volt az, ami miatt odaügettem hozzá. Talán a szomorú, csalódott kifejezés, ami az arcán ült? Vagy mert ő nem csak egy újabb masinának tűnt a tömegben? Tán mind a kettő. Pulóver nélkül ácsorgott egy doboz mellett. Amint odaértem, szólásra nyitottam a számat, noha magam sem tudtam, mégis mit mondhatnék, ám még mielőtt összevartyogtam volna valamit, a dobozba pillantottam. Két kicsi cica nyávogott alig hallhatóan. Nem is volt kérdés: leguggoltam hozzájuk és alaposan megvakargattam a fülük tövét, megsimogattam őket, még beszéltem is hozzájuk, s miután ezzel végeztem (úgy 1 perc alatt), felegyenesedtem, kihúztam magam és a fiú felé fordultam mosolyogva. Jócskán felfelé kellett rá néznem, hisz ő is, mint szinte minden képviselője ezen nemnek, laza 20 centivel minimum magasabb volt nálam.
- A tieidek? – húha, vajon melyik típust szeretheti? Sós, vagy édes? A kinézetéből ítélve talpraesett és magabiztos, tehát csak az egyiket ajánlom fel neki. Előfordulhat, hogy ha mindkettővel megkínálom, akkor egyikből se kér, de ha meg mégis sósat akar az édes helyett, akkor az meg mi kínos már.. – Kérsz? - mindkét zacskó száját kinyitottam és felé nyújtottam. Sose lehet tudni, és neki mindkettőből szívesen adnék. Sőt, még mignont is!
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2015. október 26. 21:57 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia kirándulásosdi :3


Kisebb túlélőfelszereléssel caplattam és értem le az elsők között a gyülekező-helyre. A jó ég se tudja, hányszor gondoltam újra meg újra végig, hogy mindent bepakoltam-e, rábíztam-e a virágokat Margarétára és a többi apró-cseprő dolog. Füles bágyadtam caplatott mellettem az Eridonon át, és mire kiértünk a folyosóra, addigra Arnold már ott várt ránk. Fülemig szaladt a szám, ledobtam hátamról a túra-felszerelést, majd lendületből ráugrottam, karjaim a nyaka köré fontam s egy darabig csak így szuszogtam a fülébe. Lekászálódva egy csók is belefért az időnkbe, mielőtt Arnó a táskámért ment volna, majd ezek végeztével kéz a kézben csattogtunk le a bejárati csarnokhoz. Fülest erre a kis időre a Levitás mestertanoncra bízom - akárcsak a padlásszörnyemet, de őt már tegnap átadtam a páromnak megőrzésre. Kétlem, hogy olyan túlságosan el lenne ragadtatva, de nem mutatta jelét - az ellenszolgáltatás pedig kifizetődőnek ígérkezett.
Odaérve elszakadtam a meleget és biztonságot nyújtó kéztől, majd Fanni nyakába száguldottam, és mintegy közöltem vele, hogy mellettem kell ülnie majd a vonaton. Bencére rámosolyogtam, a többieknek is bólintottam, az elemi mágia tanárunknak külön jó reggelt kívántam, aztán visszaosontam páromhoz. Derekát átölelve bújtam oda hozzá és élveztem ki az utolsó perceinket együtt - idővel kicsit arrébb vonultunk, és a szokásos bugyuta, sokaknak értelmetlen, ám számunkra felettébb vicces beszélgetést folytattunk.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Schlett E. Lilla összes RPG hozzászólása (53 darab)

Oldalak: « 1 [2] Fel