Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Többször kellene azt gondolnom, hogy nem találkozok olyan személlyel, aki fontos nekem, mert akkor tutira, hogy belefutok, vagy fordítva. Most is ez történt, és ráadásul Gergővel találkoztam, aki számomra olyasvalaki, mint Zsombicc: soha nem akarom elveszíteni. A füzetben való kommunikálás, a gyors jeges kaland, majd a hógolyózás, mind-mind olyan dolog, amiket mással nem tudnék megtenni. Nem azért, mert félek az emberektől, csak ők vannak úgy vele, hogy egy siket-néma gyerekkel felesleges barátkozni. De most, hogy Gergő itt van, már nem is érdekel.
A hóban való fetrengés nem éppen kellemes időtöltés, de ameddig a füleimet nem éri, addig minden tökéletes. Ruhám rendesen vizes volt, arcom vörös volt, bár nem csak a kimelegedés miatt. Miután megadtam magamat, Gergő szemeibe néztem, aki állta a pillantást. Fogalmam sincs, hogy mi fogott meg abban a tekintetben, de már kezdett számomra kínossá válni ez az egész, és zavartan fordítottam oldalra a fejemet, és inkább a havat bámultam. Miután felkelt rólam, felültem, és kissé megmozgattam a nyakamat, meg a karjaimat. Kérdésére aprón bólintottam, majd álmos tekintettel, és remegő lábakkal keltem fel a hóból. Mintha forogna velem a világ, lábaim remegnek, és szinte térdre kényszerülök. Ennyire nem fáradhattam el, vagy mégis!? Tök égő ezt így elszenvedni Gergő jelenlétében… Na, de erőt vettem magamon, aztán csak-csak sikerült biztos lábakon állnom. Elnyomtam egy ásítást, és csak bólintottam ismételten a kérdésre. Ám indulás előtt visszamentem a stéghez a füzetért, és miközben sétáltam vissza Gergőhöz, írni kezdtem, majd odaérve meg is mutattam neki.
– Jó kis nap volt, még akkor is, ha végül kikaptam… Ott maradsz nálunk? Ilyen vizesen nem jó, ha sokáig rajtad marad a ruha, és el is férsz. Hmm? –érdeklődve dugtam oda a füzetet, és persze reménykedtem benne, hogy igen lesz a válasz. Közben az egyik fának támaszkodtam, mert úgy éreztem, ha még egy lépést teszek, valószínűleg a hóba hullok, és helyben elalszok… de pihennem se szabad sokat, mert soha nem érünk haza. De nem tudom… lassan csúsztam a földre, és valahogy nem bírtam nyitva tartani a szemeimet… az álmosság elragadott, és még jó, hogy a fejem a fának volt döntve, különben a hóban feküdnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Új bolt nyílt a faluban. Ez nem lenne érdekes a számomra, ha abban az üzletben nem olyan dolgokat árulnának, amikre nekem szükség van. Művészkellékeket árusítanak, és az a hely lesz számomra a Mennyország. Legalábbis az egyik. Tutira veszem, hogy rengeteg időt fogok ott eltölteni, ugyanis… kell ezt magyarázni? Művészetet tanulok, ott meg a kellékeket kapom hozzá. Jó, hogy sűrűn ott leszek. Amúgy is most hiányzik pár szín a készletemből, meg ha már ott vagyok, nézek pár új ecsetet, esetleg vászontartó állványt is, mert nem okés, hogy állandóan fel kell akasztanom a falra, hogy tudjak festeni. Szívem szerint már nyitás előtt ott toporzékoltam volna a bejáratnál, hogy a beszabadulást követően mindent végigtaperolhassak. Ebben csak a reggeli akadályozott meg, illetve a kötelező tanulás, mert már egész jó vagyok a bűbájokban is, hála Jared útmutatásának. Vajon mennyire művészlélek? Festhetnék neki valamit, bár nem tudom… tényleg nem, hogy értékelné-e. Vagy csak megjátszaná magát, aztán az első alkalommal kidobná a képet. Le kellene szoknom az előítéletekről, de ja… majd idővel. Futottam inkább a faluba, és amint az üzlethez értem, szinte betörtem az ajtót, úgy robbantam be. Földbe gyökerezett lábakkal álltam, és csodálkozva néztem körbe. Nem foglalkoztam azzal, hogy valaki bent volt-e vagy sem, sőt azzal sem, hogy a tulajdonos a közelben van-e, és netalán bolondnak néz. Kellett pár perc, ameddig összeszedtem az államat a földről, és a lábaimat is mozgásra bírtam. Nem is tudtam eldönteni, hogy merre kezdjem az alaposabb körbenézést, de a festékek valamiért vonzani kezdtek. Csak le ne borítsak valamit, mert ha itt kiömlik nekem valamelyik szín, tuti biztos, hogy a tulajdonos nem nézné jó szemmel, aztán meg maradhatok itt takarítani egész nap… és még a festéket is fizethetném ki. Kinek hiányzik az, inkább csak csodálkozó szemekkel néztem a választékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Ámultam és bámultam és ámultam és bámultam. Magával ragadott a hely, a felszereltség és úgy minden. A festékválaszték: nem is láttam még ennyire sokat egy helyen. Mármint csak apával a festékboltban, de azokkal a falakat lehetett kifesteni, tehát érthető, hogy miért is vagyok ennyire letaglózva. Minden színt alaposan megnéztem, amik létfontosságúk voltak, azokat le is vettem, hogy később majd megveszem. A számomra még ismeretlen színeket (olyan értelemben, hogy még nem próbáltam ki) nézegettem éppen, mikor megjelent mellettem a tulaj, és megszólalt. Habár ebből nem érzékeltem semmit sem, mikor fejemet oldalra fordítottam, akkor észleltem, hogy egyébként mellettem van. Az ijedtségtől hirtelen húztam el a kezemet az egyik terméktől, és mivel az vészesen közeledett a föld felé, én meg nem akartam, hogy amint hangos puffanással a földön köt ki, beborítson mindent a festék; a szél elem segítségével kisebb burkot képeztem köré, amivel megakadályoztam a landolást. Óvatosan visszalebegtettem a helyére, és lesütött tekintettel álltam a furafrizurát viselő bolttulajdonos előtt.
– Bocsánat… –halkan motyogtam, a már tőlem jól sokszor hallott szót, majd felemeltem a fejemet és figyeltem a… koreait? Az ázsiaiak megkülönböztetése nem az erősségeim közé tartozó tudomány, ráadásul a szájáról sem tudtam leolvasni, hogy mit szeretett volna, de szerintem kérdezett valamit. Nem beszélek semmilyen idegen nyelvet, így kínos csend ült be közöttünk, és már zavartan, némileg elvörösödve ácsorogtam. Úgy öt perc eltelte után kapcsoltam, hogy igazából vásárolni jöttem be, és a kiválasztott színek ott pihentek a bolt padlóján, szóval felkaptam őket, tekintetemmel a kasszát kerestem, és amint megpillantottam, rámutattam. Ezzel próbáltam jelezni, hogy megvenném a színeket, de hogy nem legyen kínos csend, megkockáztattam a megszólalást is. Elvégre magyarul köszönt rám, valamennyit biztosan tud.
– Elnézést, csak… nem beszélek más nyelvet… vagyis csak a jelbeszédet még, de… Nem értettem a kérdését… –szégyenkezve lépdeltem oda a pulthoz, és letettem a termékeket rá, aztán a zsebeimben kezdtem el kotorászni, hogy néhány galleont letegyek melléjük. Remélem elég lesz, bár még nem szeretnék elmenni innen… olyan otthonosnak hat ez a hely, és ameddig a tulajdonos számol, az ecseteket vettem célba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Miért néz így rám? Leesett a festékes flakon kupakja, és beterített valahol a tartalma, vagy mi? Ettől csak sokkal jobban zavarba jöttem, és arcszínem most már egy érett paradicsoméval versenyezhetett volna. Ez így koránt sem lesz jó, nem és nem. Kezeit közben felemeltem, amire homlokomat összeráncolva néztem, mert fogalmam sem volt, hogy mit akar ez jelenteni, de tiszta érdekes lesz így az egész kommunikációnk. Az én szerencsém már csak ilyen, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem az egészet. Szeretek olyan emberekkel találkozni, akik vagy nem; vagy csak alig beszélik a magyar nyelvet, és így kézzel-lábbal kell elmutogatni még azt is, hogy köszönünk egymásnak. Kezdtem viszont kényelmetlenül érezni magam, amiért paradicsomfejjel ácsorgok előtte, és miután a pulthoz szaladtam, hogy letegyem a megvenni kívánt termékeket, az ecseteket nézegettem. Mély levegővétel után normalizálódott arcszínnel néztem a mázolóeszközöket, mikor egy papírlap került a látóterembe. Meglepetésemre magyarul írta le a mondandóját, és ez aztán teljesen összezavart. Most akkor tud magyarul, vagy nem? Mindenesetre elvettem a papírt, és az íróeszközt is, hogy lefirkanthassam a válaszomat.
– Azt hiszem igen, bár eddig mindent megtaláltam, amit szerettem volna. Tetszik a boltja, a legszívesebben mindent felvásárolnék, csak azt nem tudom, hogy hova tenném őket… –szomorúfej smileyt is rajzoltam a végére, és végül megfordítottam a lapot, hogy a bolttulajdonos is zavartalanul elolvashassa. Kíváncsi vagyok arra, hogyan is fogja ezt megtenni, mert még mindig nem tudom, hogy miért írunk, ha tud magyarul… Vagy nem tud? Vagy… most mi is van igazából? Viszont valamit kihagytam, így gyorsan körmölni kezdtem még, mielőtt belekezdett volna az olvasásba a szembenálló fél.
– Egyébként Ádámnak hívnak, és a Bagolykőbe járok. Hallottam, hogy nyílt egy művészeti bolt, és mivel nagyon is érdekel az egész, gondoltam megnézem a helyet. Meg persze örülök, hogy nem kell messzire menni, ha kifogyok egy színből. –most már aztán tényleg átadtam a papírt, és mosolyogva figyeltem, ahogyan elolvassa… igen, mert érdekel, hogyan is teszi meg, mert gyanús, hogy rendesen nem tud megszólalni magyarul, de írni meg minden hiba nélkül tud.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Fel-felpillantottam, mikor írtam a válaszomat, és mosolya nekem is mosolyt csalt az arcomra. Mikor, végre nála volt a lap, leplezetlen kíváncsisággal figyeltem az arcát, a mozdulatait, mindent, hogy rájöhessek a trükkjére. Már azon voltam, hogy rákiabálok, hogy csinálja már, mikor nekikezd. Vagyis azt hittem, de elsőnek csak félbehajtotta a papírlapot. Na most meg mit csinál? El sem olvassa a szöveget. Ne szórakozzon már, halálra izgulom magam, hogy kiderítsem a titkát, erre csak kettőbe hajtja a papírt… ohh, várjunk csak. Körözött a pálcájával, majd koppintott egyet a lapon, és mikor kinyílt, furcsa jeleket láttam, de a kézírásomat sehol sem. Nagy szemekkel néztem, elvettem és forgatni kezdtem a lapot, azt remélve, hogy ott vannak valahol a betűim, de kissé csalódottan néztem, hogy sehol sincsenek. Ám ez gyorsan el is illant, mert valahol lenyűgözött az egész. Visszaadtam a lapot, hogy írhassa, amit szeretett volna, én addig a kanapén foglaltam helyet, ha már ott volt. Hogy ő leül-e mellém azt nem tudom, de szerintem kényelmesebb ülve beszélgetni, még akkor is, ha az írásban történik. A választ ettől függetlenül hamarosan megkaptam, és lelkesen olvastam a már magyar betűket. Tetszik ez a bűbáj, kár, hogy még nem vagyok annyira fejlett, hogy megtanulhassam. A mosolygós arcok kifejezetten tetszettek, főleg az, amelyik váltakozva kacsingatott.
– A bűbájtan nem az erősségem, meg közös szobánk van az ikertesómmal, ő meg nem hiszem, hogy örülne a sok művész dolognak. Ez meg… nagyon köszönöm a segítséget, lehet élni fogok majd vele. –szintén tettem egy mosolygós arcot az első szakasz végére, de egyelőre nem mutattam meg, mert felesleges szakaszonként lapot cserélgetni. A nevét meg sem próbáltam kiejteni, leírni is bőven… elég lesz… azt hiszem. Viszont jól tippeltem, mert koreai hangzása van a nevének, de ez koránt sem biztosítja azt, hogy onnan jött. Kérdésén viszont jót vigyorogtam, mert nem hiszem, hogy félreérthetően fogalmaztam, de mivel rákérdezett a dologra, szívesen megválaszolom.
– Természetesen a művészet. Járok külön órákra, hogy elsajátíthassam a mozgó képek festésének tudományát. Már megy valamennyire a dolog, de még sok tanulás vár rám. Mellesleg… tetszik a hajad. –fura, és idióta bók vagy hasonlót is elsütöttem, de ha ez az igazság, nem fogom magamban tartani. Jól néz ki a stílusa meg a színösszeállítása is, s miután némi paradicsomszínt is öltött az arcom, visszaadtam a bűvésznek a lapot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Abszurd, hogy a varázsvilágban lenyűgöz egy egyszerű trükk, de mivel számomra ismeretlen bűbájt használt MJ –mintha olyan sokat ismernék, és még többet tudnék használni…– ezért is nyűgöztek le annyira a mozdulatai. Érdekes lehet így kommunikálni, mert ezzel titkosan lehet írni. Legalábbis szerintem meg lehet próbálni, mert csak egy bűbáj kell, meg a kulcs. Bár belegondolva, ha valaki ismeri ezt a trükköt, akkor veszett fejsze. Mindegy is, most már jobban foglalkoztat az, hogy miféle válaszokat kapok. Leült mellém, és egy rajztáblát is hívott. A kényelmes elhelyezkedése után ismét gazdát cserélt a lap, és csillogó szemekkel, meg persze vigyorogva figyeltem, ahogyan hajót készít a lapból. Akarva-akaratlanul is közelebb ültem hozzá, hogy minél jobban elemezhessem a mozdulatait.
– Wow. –szaladt ki a számom a ámulást jelző szó. Lenyűgöz, ahogyan alkalmazza a művészet fortélyait és Aileen mellett, talán tőle is tanulhatnék, ha egyáltalán megengedi. A szövegfordítási procedúra is lezajlott, ismét érthetetlen jelek mutatkoztak előttem, de kíváncsian bámultam őket. Próbáltam rájönni, hogy az én hosszú szavaim hogyan alakulhattak át egy jellé, és jelentik ugyanazt. Mármint írásban… Mert elvileg a jelbeszéd is hasonló, de az más. Az ázsiai nyelvek furák. Írt, smileykat rajzolt, és hamarosan vissza is kaptam a kommunikációs csatornát. Mosolyogva olvastam a sorokat, mit sem érzékelve abból, hogy MJ közel van hozzám. Meg amúgy sem zavart a közelsége, viszont az első mondatán megakadt a szemem. Ő sem ért annyira a bűbájokhoz, bár ez nem feltételezi azt, hogy olyan béna, mint én. Vagyis nem vagyok béna, csak nem vagyok elég ügyes, bár ez ugyanazt jelenti, nem? Mindegy, inkább végigolvastam a mondandóját, és mosolyogva kezdtem neki a válaszadásnak.
– Ahhoz képest nagyon jól csinálod a fordításos bűbájt. A tesóm meg… nem hinném. Elég csúnyán összevesztünk, és a legutolsó beszélgetésünk után szó szerint a plafonra kentem, meg nincs ingerem látni a képét. –egy pillanatra ökölbe is szorul a kezem, amikor megemlítem ezt a dolgot. Az Eridonban történt incidens óta nem beszéltem Zsomborral, és nem is most szeretném elkezdeni a kommunikációt. Félő, hogy megégetném, amit valahol megérdemelne, de azért mégse tenném. A marketinges szövegen és arcocskán elnevettem magamat. Hatásos volt, az már egyszer biztos, de elsősorban a legutolsó dologra írt reakciója érdekelt a legjobban. Azonban nem szaladtam előre, mert volt még előtte pár sor, ami a művészettel volt kapcsolatos. Csillogó szemét láttam, azt viszont nem tudtam, hogy melyik mondatom váltotta ki belőle ezt az egészet, mert a lefordított szöveget nem értettem. Most viszont megtudtam, és el is mosolyodtam rajta.
– Igen, van ilyen óra, és szerintem lehetséges, hogy te is járj. Majd megkérdezem a tanárnőt a következő alkalommal, hogy jöhet-e valaki tanulni. –egy vigyorgó és egy csillogó szemű arcot is rajzoltam a mondat után. Aileen biztosan meg fogja engedni, de azért jobb megkérdezni, nehogy pofára essen a végén. A csillogó szemeset meg azért kapta, mert örülnék, ha járna ő is velem festeni. Egész normális, és szimpatikus számomra; örülnék a társaságának az órákon. Főleg, ha hajókat hajtogat minden papírból, amin kommunikálunk és mivel már a szöveg végénél tartottam, izgatottan olvastam. A kérdés láttán örömtől kitörve öleltem meg, és a választ nem írtam le, de szerintem a heves bólogatásból és kicsattanó örömömtől leszűrhette, hogy igen, szeretném, ha befestené a hajamat. De a nyilvánvalóság kedvéért le is írtam neki.
– Igen, nagyonnagyonnagyon. A színt rád bízom, mert tetszik az ízlésed, és biztosan nekem is szuper színt választasz. –rengetegféle mosolygós arcot rajzoltam, meg boldog, táncoló és örülőt is, végül visszaadtam mindent, ami az íráshoz kellett, és türelmetlenül várakoztam, hogy mikor kezdi el a hajam befestését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Most már tényleg muszáj lesz megtanulnom ezt a fordító bűbájt, de elsősorban az alapokat kellene normálisan elsajátítanom. Jared ebben nagy segítség, már így is. A pillangóra levakarhatatlan vigyorom maradt az arcomon, a körberepülést pedig szemeimmel követtem, és mosolyogva nyugtáztam az egész akciót, mikor a papírállatka leszállt MJ kezébe. A szokott kíváncsisággal néztem a sorokat, és még mindig hiába, mert semmit nem értettem belőle, de a jelek tetszettek. Hamarosan a végére ért, ezt abból feltételeztem, hogy a hajamba túrt, amire zavartan pislogtam. Már mint nem volt azzal baj, hogy ujjai a tincseimbe merültek, csak mégis… nem sokan piszkálják, és zavarba ejtő, hogy… na mindegy. Felkelt a kanapéról, intett, hogy kövessem a példáját, és készségesen fel is pattantam. Azt hittem, hogy már megyünk is hajat festeni, ehelyett körbejárt, majd visszaült. Vörös képpel ültem vissza mellé, miközben ugyanolyan vörös színű pólóm alját gyűrögettem. Furcsa egy érzés kavargott bennem, de némi szellő keltés segítségével lehűtöttem magamat, és arcszínem is rendeződött. Farmeromba töröltem izzadt tenyereimet, és utána vettem csak el az üzenetet, amin máris a magyar szavak sorakoztak egymás mellett.
– Majd… egyszer… –zártam le ennyivel a tesós dolgot, az előtte lévőre meg már nem is reagáltam szavakkal, csak egy mosolygós arcocskával. Akárhogyan is nézem, Zsombor megérdemelte azt, amit kapott, és bár tényleg a testvérem, jelen helyzetben nem érzem azt, hogy bármiért is bocsánatot kellene kérnem. Egy csepp bűntudat sincs bennem, talán ha eljutok addig, akkor esetleg megbeszélem vele a dolgokat, de addig is hagyjon engem békében élni, és lábadozzon. Az órás dolgon viszont jót derültem. Ennyire türelmetlen? Megértem, én is nagyon várom a következő órámat Aileen tanárnővel, de sajnos az nem mostanában lesz.
– A következő tanévben csak, de addig utána tudok járni mindennek, hogy jöhetsz-e, meg ilyesmi. –csillogó szemekkel rendelkező, és vigyorgó arcocska is helyet kapott a sor végén, ismételten. Ez a téma még mindig közel áll a szívemhez, és egyre boldogabb leszek. Azt meg már meg sem említem, hogy a bőrömből is kiugranék, ha MJ is járhatna az órára. Végül elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami miatt szerintem körbejárt, és megnézett MJ, én meg rákvörös képpel, és zavarodottan ácsorogtam előtte, majd ültem mellette. A kérdésen egy percig sem gondolkodtam, az meg már jót jelentett, ha tudta, hogy milyen színt fog belevinni a hajamba.
– Buta kérdés: most rögtön akarom. –a sor végén is, és az arcomon is megjelent a vigyor, végül nem volt más hátra, minthogy visszaadjam neki a papírt, és minden más kelléket, ami a kommunikáláshoz kellett, és várjam a további sorait. Na meg a hajfestést, mert az fontos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

A várva várt mozdulatai elmaradtak. Csalódottan és kifejezetten szomorkodva néztem rá, de csak nem jött a papírállatka hajtogatása. Pedig ez volt a legkedvencebb részem, na meg természetesen a koreai jelek olvasása, még akkor is, ha nem értettem őket. Ám ahogyan Min arcára néztem, ő is csalódott volt valamiért. Feltételezni tudom csak, hogy miért, de nem teszem szóvá, ameddig nem vagyok biztos benne. Helyette arcára simítottam a kezemet, és vigasztalóan végigsimítottam rajta, végül mosolyogva vártam vissza a lapot, amit hamarosan meg is kaptam. Jó volt a sejtésem. A művészetek miatt búslakodott, vagy inkább csak tettette, de ki nem hagytam volna, hogy hozzáérhettem. Na nem úgy… az arcához, értitek, nem? Nem? Mindegy, nektek nem is kell.
– Ha az vigasztal, akkor mindent el fogok követni, hogy megengedje. –már csak az a kérdés, hogy miként tálalom majd Aileen tanárnőnek az egészet, de az még a jövő zenéje. Még van egy kis időm, addig is ide fogok járni, mert már most tudom azt, hogy MJ jó társaság.
Ezután jött a legmókásabb rész: a hajfestés. Egy pillanatig se gondolkodtam azon, hogy visszatáncolok, és ez később lehet rossz döntésnek fog bizonyulni. Eszembe jutott, hogy mit szólnának hozzá anyáék, ha így állítanék be, de jelen helyzetben haza se akarok menni. Jobb nekem itt, a szünetet is Védánál fogom tölteni, akkor meg kit érdekel a szülői vélemény. Izgatottan keltem fel, és egyik lábamról a másikra ácsorogva vártam, hogy a bolt tulajdonosa nekikezdjen a műveletnek. Botor módon azt hittem, hogy a mugli módszerrel fogja megváltoztatni a hajam színét, de mikor megláttam a kezében a pálcát, mosolyra húztam ajkaimat. Próbáltam kitalálni, hogy milyen igét mond, mert a száját figyeltem, de nem jött össze. kevésbé összpontosítottam a szájról való olvasáshoz, annyira izgatott voltam a színnel kapcsolatban, hogy csak na. Pillanatokkal később már készen is voltam, de nem tudtam még meg az alkotás végeredményt. Szemeimmel tükör után kutattam, talán emiatt is, de Min már varázsolt is egyet, ami a kezemben kötött ki. Vettem egy mély levegőt, lehunytam a szemeimet, mielőtt belenéztem volna. Elsőnek csak az egyiket nyitottam ki, amolyan gyermeki kíváncsisággal, de az eredmény meglátva a másikat is kinyitottam. Ámultam, emelgettem a tükröt, hogy minden szögből megnézhessem a végeredményt. A kicsodálkozás után felkaptam a papírt, hogy leírhassam a véleményemet.
– Nagyon tetszik, imádom és köszönöm. Meghálálhatom valahogy? –firkantottam a kérdést is a végére, aztán átadtam az irományt, de nem igazán vártam meg, hogy elolvassa: közel léptem hozzá, kezeimet derekán átfonva húztam magamhoz egy ölelésre, arcomat pedig a nyakába fúrtam, és jó ideig nem engedtem el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Oson, oson, oson, oson. A már jól begyakorolt nesztelen léptekkel róttam a folyosókat, és amióta nincs jelvénykém, azóta minden folyosó végén megállok, a falhoz lapulok, és kikukucskálok tanár és prefektus után kutatva. Habár könnyedén beadhatnám, hogy Zsombor vagyok… csak Öcskös a gyengélkedőn van, az én hajamban meg vörös tincsek, így aztán a tökéletes álcázási műveletnek lőttek. De, hogy hova is tartok, az mindenki számára meglepetés. Fejem felett édességkosarat lebegtettem az aeromágiám segítségével, mert mégiscsak jobb így kémkednem, mert nem látnék ki mögüle, és biztosan belefutok valakibe, így mert ennek kevesebb az esélye.
Sikeresen elértem a Nyugati szárnyat, és már csak a második emeletre kellett feljutnom, és el is értem a célomat. Az persze mesébe illő lett volna, ha valaki nem járkál itt, és zavartalanul bejutok az Öcsémhez. Egy árnyékot pillantottam meg a padlón, mikor befordultam, és az a hosszú nyúlván egyre gyorsabban körvonalazódott egy emberi alakra. Leengedtem a földre a kosarat, és a falhoz simulva vártam, hogy eltűnjön az alak. Nem tudom mi tartott neki olyan sokáig, de legalább öt percig még ott volt az árnyék, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan fel is szívódott. Hatalmas kő esett le a szívemről, óvatosan kinéztem, és mivel tiszta volt a levegő, újra nekivágtam a gyengélkedőnek. A kosarat persze nem hagytam ott. Meg sem álltam az ajtóig, ott is a kellő óvatossággal nyitottam be. Természetesen mindenki aludt, hiszen hajnali kettő óra volt, mikor kilopóztam, de nem volt máskor időm… na meg nem akartam Zsombival beszélgetni. Így sokkal izgalmasabb is a kaland, szóval miért ne jöttem volna hajnalban? Öcsi ágyához osontam, ott már a kezembe engedtem a mindenféle édességgel megpakolta kosarat, és az éjjeliszekrényére tettem azt. Egy bocsánatkérő kártya is el van rejtve a dobozok, és csomagolások között, jó mélyen az aljára, hogy ne legyen könnyű dolga kitalálni, hogy kitől is van. Egy apró puszit is nyomtam a homlokára, betakartam, és már ott sem voltam: amilyen lassan beértem, annál gyorsabban rohantam ki, és mentem vissza az ágyamba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Próbáltam a lehető legtovább elhúzni az ölelést, azt viszont magam sem tudom, hogy miért. Amitől féltem, az nem más volt, minthogy ellök magától, mondván miért is ölelgetem, de nem tette meg. Ez megerősített bennem egy dolgot, és picit szorosabbra is fogtam az ölelést, mikor viszonozta a gesztusomat. Óvatosabbnak kellene lennem, de azt hiszem ez alapból velem jár… már mint… megmagyarázhatatlan az egész, és amúgy sincs kivel megbeszélnem ezt. Talán Viktorhoz szaladhatnék a problémáimmal, de nem szeretném minden nyűgömet a nyakába akasztani. A gondolataimba merülten észre sem vettem, hogy végigsimított a gerincemen, ami miatt csak jólesően felmorrantam. Vajon…? Inkább követtem a példáját, miután elengedett, és mellé ültem a kanapéra. Figyeltem az arcát, és mikor ajkain volt a tekintetem, mondott pár szót, amire elmosolyodtam. Közben le is írta a szavakat, meg ahogy láttam mást is, majd jött a hajtogatós rész, amit továbbra is csillogó szemekkel néztem. Egy kutyusfejet nyomott a kezembe, és magamra hagyott vele. A tükröt is elvitte, én nem kíváncsian hajtogattam kifelé a papírt, hogy a rajta lévő magyar szavakat el tudjam olvasni. Közben lerúgtam a cipőimet, és hanyatt feküdtem a kanapén, lábaimat felhúzva, hogy MJ azért visszaülhessen, amint visszaért. A kérdést nem tudtam mire vélni. Mármint én mindenkivel ilyen vagyok, vagy most nem is ezt érti alatta? Szeretem öleléssel kifejezni a hálámat, meg vigasztalni a szomorú arcokat, szóval vagy bennem van a hiba és nem értelmezem jól a kérdést, vagy passz. Mindenesetre nekikezdtem a válasz írásának. Egy béna repülőt hajtogattam belőle, és némi aeromágia segítségével reptettem a kezébe, amit ha kinyit, a következő sorok olvashatóak rajta:
– Igen. Mármint, szeretem öleléssel kifejezni a hálám, meg mindenféle gesztust kimutatni. Siket-néma gyerekként nagyon sok módon nem tudja kifejezni az ember a háláját és a törődését. –illetve volt ott egy rajz is, ami nem egy részletes alkotás, de szerintem jól sikeredett. Kíváncsi voltam, hogy így értette-e a kérdését MJ, ha nem, legfeljebb pofára esik. Abban már úgy is nagy tapasztalatom van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Eljött a nap… a nap, mikor az életem újabb fordulóponthoz ért. Számát már nem tudom, de talán még meg tudnám számolni a két kezemen az alkalmakat. Elvileg veszítenivalóm nincs ezzel az egésszel, de ha sikerül, akkor nyerni nagyot nyerhetek. Izgatottan, és félve ücsörögtem a kórteremben, miközben pálcámat forgattam a kezemben. Ismerős már a hely, viszont egy lehetőség miatt vagyok itt, amit a kontrollokat végző orvos ajánlott fel. Kaptam az alkalmon, de a végső döntést nehezen hoztam meg. Nem azért, mert ne akarnám a hallásomat, csak ennyi idő után eléggé… furcsa lesz, hogy mind a két fülem jó lehet, és tökéletesen hallhatok. Most… legalább látok, mikor bent vagyok az ispotályban, és nem kell attól tartanom, hogy felborítok valamit. A bezártság érzés is elfogott valamennyire, de kevésbé annyira, mint az iskolában. Pár órája már itt vagyok, felvették az adatokat, meg mindenféle előkészületeket is megtettek, de igazából nem figyeltem egyik ápolóra sem, csak elfoglaltam a szoba sarkában, az ablakhoz legközelebbi ágyat, és kész. Anyu, meg Zsombicc már elment, majd később visszajönnek, apa meg… őt be sem engedték, a legnagyobb örömömre. Nem tett volna jót a lelkemnek, ha itt lófrál és idegeskedik, meg a képét se akarom látni továbbra sem. Viszont kezdtem rosszul is érezni magam, az idegességgel párosítva meg nem a legjobb dolog. Letettem a pálcámat a szekrényre, és az ajtó felé fordulva vártam, hogy valaki jöjjön végre, és essünk túl azon a beavatkozáson. Aminek eredménye remélem, hogy pozitív lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A terem ajtaja nyílt, a gyógyító hölgy már az ágyamnál is volt, és beszélni is kezdett. Figyeltem az ajkait, hogy tökéletesen megértsem a mondandóját. Így történt meg az is, hogy nagyot nyeltem, mikor meg kellett volna indulni. Még mindig féltem, de egy életem és egy halálom alapon indultam meg, miután eltettem a pálcámat. Üdvözölni én is üdvözöltem, mikor kellett, de a nevemet nyilván tudja, az így ki is maradt. Tartottam vele a lépést, végig figyelve előre, meg az arcát is Sarkadi doktornőnek, de egyszer nem vágtam közbe semmivel sem. Se kérdéssel, semmivel. Az altatás nem hangzott a legjobban, de ha azt vesszük, hogy ezzel a hallásomat visszakapom, akkor igazán kibírom a pár órás dolgot. Elvégre éjszakai is alszok, nem? Közben megérkeztünk a műtőbe, de mikor szétnéztem, egyáltalán nem olyan volt, mint ahogyan azt képzeltem. Valahogy a muglik által használt lebegett a szemeim előtt, de kellemeset csalódtam. A műtőasztal is inkább egy ágynak hatott, de azért nem kellene ilyen a szobámba.
– Félek egy kicsit… Nem éppen a legkellemesebb emlékek fűznek a kórházakhoz meg az ispotályokhoz, de bízom magukban. Érezni fogok valamit? Már mint fájdalmat az altatás alatt, vagy olyan lesz, mintha lefeküdtem volna pihenni? A bűbáj mennyi idő alatt tűnik majd el teljesen? –muszáj volt ezeket a kérdéseket feltennem, mert szeretek tisztában lenni a dolgokkal, mielőtt belevágok. Közben felfeküdtem az asztalra, próbáltam a legkényelmesebb pozíciót megtalálni, hogy később se mozduljak meg. Soha nem voltam mesterséges elaltatás részese, nem tudom, hogy akkor mozdulok-e vagy sem. Ha megkaptam a válaszaimat, a hallókészüléket is kivettem a fülemből, hogy azzal már ne kelljen foglalkozni a gyógyítónak. Ha még kértek valamit, vagy kérdeztek, arra válaszoltam, de amint nekikezdhettünk az egésznek, csak a mennyezetet néztem, és reménykedtem, hogy nem gyújtom majd fel a helyet. Bár hallottam, hogy van valami varázstárgyuk, amivel elnyomhatják az erőmet, de… mindegy. Bízom bennük, s ez a lényeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Megkaptam a válaszokat, és Sarkadi doktornő jelenléte is nyugtatónak tűnt, ezért aztán semmi nem akadályozott meg, hogy igent mondjak a feltett kérdésére. Készen álltam a gyógyításra, és az sem zavart, hogy meg lett igazítva a fejem. Bizonyára úgy jobb lesz, vagy nem tudom, de gondolkodni se volt időm, hiszen a mennyezet hamarosan sötétségbe burkolózott. Mint az Erő Sötét oldala, tudjátok a Star Wars-ból…

Álmatlanul telt az egész. Hogy megmoccantam-e, azt nem tudom, és nem is fogom megkérdezni, mert nem merem. Az idő számomra megállt, mikor el lettem altatva, ezért, mikor nyitogatni kezdtem a szemeimet, azt se tudtam, hogy tart-e még az egész vagy sem. A fény nem tett igazán jót a szemeimnek, kellett pár perc, mire megszoktam a fényviszonyokat. Óvatosan, és lassan ültem fel az ágyon, feltéve ha megtehettem. Szétnéztem a teremben, és a doktornőt láttam csak bent, senki mást. Ebből arra következtettem, hogy befejeződött a "beavatkozás", ám változást egyelőre nem tapasztaltam még.
– Öhm… olyan… mintha egy fáradt nap után ébredtem volna. –halkan mondtam a szavakat a doktornőnek címezve. Nem igazán tudom, hogy mit kellett volna mondanom, de minden bizonnyal kérdezni fog pár dolgot a gyógyító, és akkor megtapasztalom, hogy mennyit is javul a hallásom.
– Hihetetlen még az egész. Mármint, annyi év után… most újra hallhatok mindent. –mosolyogva fordultam Sarkadi doktornő felé, akin azért látszódtak a fáradtság jeleit, vagy csak én képzelődöm, és az ébredés miatt nem látok még tisztán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Noah néha kiborító tud lenni. Olyankor jön rá a játszhatnék, mikor sietni kellene, hogy ne késsünk el sehonnan se. Ma is megfuttatott, meg végigkergettem az egész házban és a kertben is, mire sikerült rávetnem magam, és leszidni, hogy ilyet még egyszer ne csináljon. Erre csak fújt felém egy apró lángot, és elvonult a táskám mellé pihenni. Hát nem csodás? Legalább már nyugodtan pakolhattam a holmimat, amit a kirándulásra viszek. Hihetetlen, hogy elmehetek oda, ahol Noah eddig volt, és megismerhetek még több elemi mágikus lényt. Legalábbis nagyon remélem, és nem az első adandó alkalommal fal fel valami XXXXX besorolású lény. Talán egy XXXX-essel még tudnék valamit kezdeni, de ezt se merem biztosra mondani. Mindegy is, a kirándulás a lényeg, szóval a csomagolás befejezése után, ölbe kaptam Noaht, és szaladtam a többi tanonc után, mert már lemaradtam így is. Még az a legnagyobb szerencsém, hogy a többiek az iskolából jönnek és Merki apu biztosan nem hagyna itt… ugye? A többiek beérése után letettem az állatkámat magam mellé, persze szemeimet rajtatartva, nehogy elkóboroljon. Mikor megérkeztünk az állomásra, nem sokkal később az iskolai csapat is befutott. Végignéztem a társaságon, de Annán és Atu bácsin nem igazán ugrott be ismerős arcocska. Még Gwent szúrtam ki, és titokban reménykedtem abban, hogy Zsombicc is felírta magát a legutolsó pillanatban, de aztán mégsem jött több diák, és más ismerős velük. No mindegy, fogtam inkább Noaht, és mikor már lehetett, felszálltam vele a vonatra. Brant nem láttam mögöttem, így minden fülkébe benéztem, és amint megpillantottam a legjobb barátomat, már mentem is be mellé, hogy lehuppanjak vele szemben, és várjam a megérkezést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

– Ahogy látom, ön is eléggé fáradtnak tűnik, szerintem maga is aludjon sokat a következő napokban. Feltéve, ha megteheti. –még némileg álmosan, de rámosolyogtam a doktornőre. A gyógyításban nem vagyok jártas, nem tudom, hogy lehetősége adódik-e majd, hogy pihenhessen több napot egy ilyen beavatkozás után. Ha én lennék a felettese, biztosan megengedném neki, de sajnos ez nem adatik meg.
– Ennek igazán örülök, azon meg nem veszünk össze. Sokkal jobb ez a hely, mint a mugli kórházak. Azért beköltözni, nem költöznék. –tettem hozzá gyorsan, a félreértések elkerülése végett. Egyébként sem szeretem a kórházakat, de ez az ispotály elég szimpatikus. Mindettől függetlenül nem szeretnék huzamosabb időkent itt tölteni.
– Rendben van, akkor majd két nap múlva találkozunk, meg gondolom a zárójelentésnél. –most már lelkesebben mosolyogtam, nagyjából felébredtem, s most már csak a várakozás volt. Szívesen beszélgettem mindenféléről Sarkadi doktornővel, feltéve, ha ott maradt velem, amikor meg már lehetett, elhagytam az ispotályt.



Eltelt a két nap, most újra az ispotály várótermében ücsörögtem. Eléggé szokatlan érzés volt, hogy normálisan hallom a hangokat, de hála a bűbájnak, nem ért olyan váratlanul, vagy hogyan is fejezzem ki magamat. Boldogan várakoztam, persze egyedül, mert Zsombicc most nem jöhetett el, anya meg azt mondta, hogy ameddig bent vagyok, elintéz pár dolgot. Itt biztosan nem ér semmiféle baleset, ha meg igen, legalább helyben vagyok, és elláthatnak. Malmozni kezdtem, közben figyeltem, hogy merről jöhet a kedves Sarkadi doktornő. Remélem, hogy hamar ideér, aztán megint olyan jót beszélgetünk, mint a múltkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Komolyan elvárják azt, hogy egy idegennek megnyíljak? Értem én, hogy szükséges egy szakképzett oktató ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk a képességeinket, de félek az új tanerőtől. Viszont, ha minden jól megy, akkor idén befejezem a tanulmányaimat, és a vizsga után hivatalosan is végzett elementalista leszek. Fura ebbe belegondolni, de ez a cél lebeg előttem. Meg aztán kitudja: lehet tök jó fej a tanárnő is, csupán én állok kételkedve hozzá. Bár ez nem csoda, elvégre Merkinek is nehezen nyíltam meg, a nőt meg nem ismerem még annyi ideje. Na mindegy, csapjunk a közepébe.
Pár perccel hamarabb érkeztem a megbeszélt időpontnál, és a Tűz termének ajtaja mellett ücsörögtem. Ma, ha minden jól megy, akkor meg fogom idézni az elementálomat. Levegőből is lehetne, de nem az a fő elemem, bár azért érdekelne, hogy miért nem keveredik ilyenkor a kettő. Érdekes lenne a félig tűz félig levegő elementál, nem? A várakozás közben a vörös tincsemet kezdtem el piszkálni. Színe kezd kifakulni, el kell mennem MJ-hez, hogy megerősítse, meg talán új árnyalatot varázsoljon bele. Mivel sulis, így könnyebb is lesz találkoznom vele, de most nem erre kell koncentrálnom. A várakozás egyre hosszadalmasabb… kellett nekem ennyire hamar érkeznem. Hátamat az ajtónak vetettem és lábaimat kinyújtva vártam, miközben egy tűzgolyót formáltam a tenyerembe és kezdtem dobálgatni, ezzel is elütve valahogy az időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Izgő-mozgó, mozgást igénylő kis dög, s itt a jelző most egyáltalán nem a sértő szándékot takarta. Imádom Noah-t, s amióta megkaptam őt Merki aputól, azóta mindig velem van, ha lehetséges. Nagyra nőtt állat lett belőle, és az természetes, hogy a mozgástere is növekedett vele. Így aztán elindultam vele, hogy rohangálhasson, amerre csak akar. Már a folyosókon is majdnem feldöntött mindenkit, mert annyira boldog volt, hogy kiszabadult a négy fal közül. Szerencsére nem történt baleset, senkit nem perzselt meg, nem sértett meg a szarvaival vagy a karmaival, viszont a gyorsaságának ára is volt. Egy pillanatra vesztettem szem elől, mikor befordult a folyosó végén. Csodás. Futólépésben indultam meg utána, s mikor befaroltam a kanyarnál –ezzel cipőmet egy cseppet sem kímélve–, már a FLU udvarán találtam magam. Itt is régen jártam, leginkább csak átsétáltam rajta, és mentem is a dolgomra.
– Noah! –emeltem meg a hangomat, mikor egy lánycsoportosulásnál pillantottam meg. Morgott néhányukra, mintha valakinek a védelmére kelt volna. Lépteimet megszaporázva mentem közelebb hozzájuk, és realizálnom kellett, hogy valóban hősi cselekedetet hajtott végre az állatkán. Hiszen, ahogyan közelebb értem, fülemet akarva-akaratlanul is megcsapták a szavak, melyek engem is felbosszantottak. Fogalmam sincs, hogy miért jó terrorban tartani az ember lányát, így amint odaértem, felemelt hangon küldtem el a piszkálódókat. Noah morgása is segített, és meg is lett a hatása: leléptek a lányok. Csak az iménti áldozat maradt ott, legalábbis remélem, hogy nem iszkolt el, ameddig a többiekkel voltam elfoglalva. Ha ott volt még, akkor felé fordulva, mosollyal az arcomon tettem fel az egyszerű kérdést:
– Minden rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Na igen. Az iménti mentőakcióm páratlan volt, hiszen soha nem voltam az a fajta srác, aki kiáll másokért. Csupán azért, mert én magamért se tudtam kiállni, s mindig Zsombor volt az, aki megvédett. Ahogy meghallottam a piszkálódó szavakat, amit a lány felé intézett néhány kellemetlen egyén, mintha magától jött volna, hogy mit is lépjek a szituációban. Eléggé meglepődtem saját magamon, bár ezt nem mutattam ki, hiszen a változás szele engem is utolért, amióta nincs itt az Öcsém. Noah abban a pillanatban abbahagyta a morgást, amint eltávolodtak a kellemetlen alakok, s mint aki jól végezte dolgát, odaült a lábam mellé. Mosolyogva simítottam végig a fején, dicséret képen, hiszen ő is egy hős volt, jobban mondva a dolog nagyját ő végezte el. A lány közben lefagyott, a karba tett karok, és szótlanság miatt feltételezve az egészet. Lehet, hogy Noah jelenléte frusztrálja egy kicsit, amit meg is értek, elvégre nem egy hétköznapi varázslény, és nem szaladgál vele minden második diák a suliban. Vagyis olyan értelemben nem, mintha a sajátjuk lenne. Természetesen nem néztem rá emiatt furán, vagy siettettem a válaszadással, hiszen a szavak, amikkel illették nem a legmegfelelőbbek voltak. Mindenkinek kell egy kis idő, mire megemészti őket, de végül csak-csak megszólalt, amire elmosolyodtam.
– Örülök neki, és az csak természetes, hogy rájuk szóltam. Nem is értem, hogy egyeseknek miért jó az, ha piszkálhatják a másikat. –ráztam meg a fejemet egy sóhajtás közepette. A szavai közben viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy folyamatosan Noah és köztem cikázik a tekintete. Ezt az állatka is érzékelte, de nem tett semmilyen lépést, csak tovább ücsörgött a lábam mellett.
– Ne félj tőle, nem bánt. Morog ugyan, de csak azokra, akik megérdemlik. Te viszont védelemre szorultál, ezért mentett meg. Noah-nak hívják, engem pedig Ádámnak. Téged hogy hívnak? –kérdeztem rá illedelmesen, s közben mindvégig Noah fejét simogattam és figyeltem a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Az, hogy Navinés, számomra nem sokat mondott, hiszen én nem régóta vagyok a ház tagja, nem ismerhetek fel mindenkit a házból. Meg fiatalnak tűnik, tehát nem járhat velem egy évfolyamra… vagy nem figyelek elég jól, esetleg nem ugyanazokra az órákra járunk.
– Rosszakaró mindenhol van, és lesz is, de próbáld meg figyelmen kívül hagyni őket. Hidd el, tapasztalatból mondom, hogy sokkal jobban jársz, ha elengeded a füled mellett. Igaz, hogy esetemben a siketség miatt könnyebb volt, mert csak akkor tudtam, hogy mit mondanak, ha előttem álltak, de próbáld meg. –bátorítóan mosolyogtam Alizra, s remélem meg is fogadja a tanácsomat. Az, hogy min ment keresztül, az nem az én dolgom. Olyan értelemben legalábbis, hogy nem fogom kierőszakolni belőle, hogy mégis miért mondták rá ezeket a szavakat. Ha szeretné elmondani, meg fogom hallgatni, de illetlenség lenne rákérdezni.
– Noah egy sárkánytigris. Tűz elemű mágikus lény, és már egészen kiskora óta velem van. Dimágus tanonc vagyok, ezért is kaptam a tanáromtól. –mosolyogva válaszoltam meg a feltett kérdést, közben érdeklődve néztem a lány akcióját. Noah először nem mozdult mellőlem, csak felnézett rám, én pedig egy apró bólintással jeleztem neki, hogy menjen oda nyugodtan. Alizban nem látok bántó szándékot, csupán ismerkedne, a lény pedig engedelmes és előbb engedélyt kért, hogy mehet-e. Ezt meg is kapta, ezért felkelt a földről, megrázta magát, végül odalépett a felé nyújtott kézhez. Aliz érezheti, hogy puha szőrzete van, bár jobban teszi, ha vigyáz a szarvakkal. Noah várt egy picit, ha kapott fejsimit, akkor a simító tenyérbe fúrta a fejét, hiszen élvezi, ha szeretik.
– Azt hiszem kedvel téged.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

– Ettől ők boldognak érzik magukat, de ma téged, holnap meg már őket piszkálják. Előbb vagy utóbb vissza fog ütni ez a kis akciójuk, csak idő kérdése. –magyaráztam úgy, mintha a testvéremet hallottam volna. Talán a fejembe mászott, és most ő beszél Alizzal, vagy mi? Talán megártott a hősködés.
– Át, egész kicsi korom óta, de mivel egy nagyon kedves hölgy sikeresen visszaadta a hallásom, már nem piszkálnak olyan sűrűn, mint eddig. –soha nem fogom elfelejteni azt a napot, mikor újra hallani kezdtem… a készülék nélkül. Nagyon sokat köszönhetek Adriennek, amiért örökké hálás leszek neki. Aliz visszakérdésére, csak mosolyogva bólintottam, majd a következőre egyelőre nem válaszoltam. Nem kedvtelenségből, vagy nem akaromságból, csak figyeltem, ahogyan összebarátkoznak Noah-val. Rövid idő után a hátára feküdt, úgy élvezte tovább a simogató kezeket, én meg addig összeszedtem a gondolataimat, hogy a legmegfelelőbb választ tudjak adni a feltett kérdésre.
– Feltételezem tudod, hogy léteznek elemi mágusok, akik a négy elem közül valamelyikkel tudnak bánni. Nos, a dimágus abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyszerre két elemmel bír. Nekem az egyik a tűz. –közben felemeltem a kezemet, és a tenyerembe koncentráltam az erőmet. Amikor kimondtam, hogy a tűz az egyik elemem, szinte azzal párhuzamosan jelent meg a láng a tenyeremben. Egy átlagos gömb méretét vett fel, közben a másik kezemet is kinyújtottam, tenyérrel felfelé.
– A másik elemem pedig a levegő. –nehéz lett volna gömb formában szemléltetni, így inkább csak mozgattam a levegőt a tenyerem körül. – Ha minden jól megy, nem sokára végezni fogok a tanulással, és hivatalosan is elemi mágus leszek. –pár percig még fenntartottam az elemeimet, végül megszüntettem mind a kettőt, nehogy még baj származzon belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy egy tigris is mellette lesz. A döbbenet miatt a koncentrációm csökkent, így a tűzgolyó szertefoszlott. Ha nem érezném az erőt, talán ráfognám arra, hogy Đomcsi bátyó van a lábainál, de lehetetlen. Érdekes, hogy ilyen formája van az elementáljának, és kedvem lenne megkérdezni, hogy miért, meg a képességeit, satöbbi, de inkább befogom a számat, és csak bólintottam. Követtem a terembe, habár beljebb nem igazán merészkedtem, csak az ajtótól pár lépést tettem.
– Üdv tanárnő. –Mert persze a köszönés elmaradt, amit elég későn realizáltam, de legalább megejtettem. – Azt hiszem ehhez totál analfabéta vagyok, szóval… hogy is kéne elkezdeni ezt az egészet? –Valamennyi rémlett belőle, de inkább a tanárnő mutassa meg az elejétől a dolgokat. Akkor csak kis mértékben ba… ronthatom el, nem? Vagy akkor is gáz, ha elrontom? Mindegy, majd ő megmondja. Addig meg tarkót vakarva ácsorogtam mögötte, és figyeltem a tigrisét, ha még ott volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Oltár? Azt nem mondták, hogy imádkozni is kell. Ha ezt tudom, bele se vágok a dolgokba, de azt hiszem ezt már túl késő eldönteni, nem? Na mindegy, csak bólintottam egyet, hogy nagyjából megvan a kép, csak ne jöjjön rá, hogy halvány lila gőzöm sincs ahhoz, hogyan is kezdjek neki az egésznek. Még szerencse, hogy a tanerő minden instrukciót elmondott, ami már jó kezdési alapnak, különben egész nap itt dekkoltunk volna. Gondolom van jobb dolga is, meg nekem is lenne még elintéznivalóm, csak ez fontosabb.
Végignéztem az éghető anyagokon, és próbáltam kiválasztani a megfelelőket. Liv elementálja is segített, mert egy ágra bökött. Hálásan mosolyogtam rá, mert nekem nem jutott volna eszembe azt használni, de mivel egy föld elemű „lény” van itt, megbízom a választásában. – Az addig oké, hogy a nevén kell szólítanom, de honnan tudjam én azt? –Ez aztán a felkészült diák… Amíg a válaszra vártam, megittam az italt, amit kaptam, és ha megvolt minden, ami kellett, neki is kezdtem az oltár építésének. Előbb szárazabb, könnyen begyulladó ágakat kerestem, és a papír segítségével meg is gyújtottam őket. Ha ez megvolt, és volt egy stabilabb lángom, akkor jöhettek a nehezebben égő és hevülő dolgok, és az az ág is, amit a tigrancs adott tippnek. Szerettem volna erős lángú oltárt készíteni, és nagyon remélem, hogy sikerült is. Eléggé kimerítő már most, de úgy hiszem, hogy sikerrel jártam. Talán még egy olyan ágat rátettem, amit tippnek kaptam, és befejeztem az építést.
Ezután jött az alak megformálása. Mivel már jól tudtam, hogy milyen alakja lesz, csak a gyakorlati megformálás okozott gondot. Próbáltam minden apró részletre kitérni, mert nem akartam egy elcseszett alakot magam előtt látni. A főnix is szépen kezdett kialakulni, és a tökéletes forma után jött a nehezebb dolog. Oké, hogy arra koncentráltam, hogy egyben maradjon az alak, de a tulajdonságait is el kellett juttatni hozzá. Jobb ötlet nélkül, kisebb tűzgolyókat formáltam a levegőbe, és leírva a tulajdonságait, egyenként juttattam a vázba.
A legnagyobb szerencsém az volt, hogy ültem, különben már rég padlót fogtam volna. Fárasztó, és eléggé nehéz fenntartani az egészet, és még van két szint, amit meg kellene csinálni. A képességeit is át kell gondolnom, hogy biztosan azokkal ruházom-e fel, de mivel nem láttam benne buktatókat, meg jók is, így szépen, érthetően mondtam ki őket. Minden tökéletes, csak nem éreztem, hogy mikor is kellene hívnom. Liv azt mondta, hogy tudni fogom, de egyelőre nem érzek vagy látok semmi jelet. Meg a nevét se tudom, ezért kicsit aggódva néztem a tanerőre, már amennyire volt még lélekjelenlétem. Aztán valami azt sugallta, hogy most kell hívnom, de még mindig nem tudtam, hogy milyen néven. Aztán beugrott, amit még a kezdés előtt kaptam infóként, így a főnixre pillantottam.
– Avienus! –Határozottan csengett a hangom, és nagyon reménykedtem abban, hogy meg is jelenik az elementálom. Ha nem, hát… csak én lehetek olyan béna, hogy képtelen vagyok erre is. Legnagyobb meglepetésemre sikerrel jártam, és a főnix meg is jelent a maga alakjában. – Woah. –Ámultan néztem, ahogyan tartja magát a szárnycsapásokkal, de sokáig nem is tudtam csodálni a lényt. Éreztem, hogy nincs sok erőm itt tartani és tudatlanul is megszakítottam vele a kapcsot. Ő eltűnt, én pedig elterültem a földön. Teljesen kimerültem, csodálom, hogy egyáltalán magamnál vagyok… vagyis nem vagyok, mert a szemeim le is csukódtak. Azt hiszem ezzel meg is vagyok, de az eredményt csak Liv szavai tudják megerősíteni.