Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nadiával nagyon sok mindenben hasonlítunk, ami a Zéténnyel való kapcsolatunkat illeti, ezt eddig is tudtam, de a beszélgetésünk alatt rá kellett jönnöm, hogy valóban mennyire is. Talán tényleg ezért találtak egymásra Zéténnyel, talán nem, mindenesetre ahogy állok előtte és épp kerülöm vagy épp keresem tekintetét, rá kell jönnöm, hogy külsőre kiköpött ellentétem. Sötét szem- és hajszíne, kerekebb az arca és egy egészen kicsit kisebb is nálam. Nem tudom belsőre mennyire van meg ez a hasonlóság, de ahogy most könyörgését hallgatva belenézek szemeibe, egy kicsit felismerem benne magam, és megszakad a szívem. Látom bennük a fájdalmat, a kétségbeesést, a félelmet, hogy mi lesz, ha a férfi tudomást szerez a lányáról. Látom rajta, hogy minden porcikája tiltakozik a felfedezés ellen, és minden erejével azon van most, hogy erről engem is meggyőzzön.
- Nadia, az évekkel ezelőtt volt – súgom kettőnk közé, zöldjeim szemei között ugrálnak. - Hiszen nem is tudott róla, úgy ment el. De talán… Talán ha most tudna, vagy ha… Ha tudott volna, akkor lehet, hogy kitalált volna valamit – nem tudom azt mondani, hogy talán nem ment volna el. Nem akarok még hazudni is a nőnek. Tisztában vagyok vele, Zétény milyen helyzetben volt, és az lett volna a legokosabb, ha senkihez nem kerül közel, ennyire közel meg pláne. Egyedül könnyebb túlélni. - És a lányod? Inkább apa nélkül nőjön fel, minthogy most megismerkedjen vele? Nadia, Zétény nem rossz ember. Ismerem már több, mint tíz éve. Még nem késő. Öt éves a kislányod, még nem késtetek le olyan sok mindenről, még megpróbálhatjátok – halkan könyörgöm neki, de már nem tudom kinek az érdekében. Zétény? Nathalie? Magam sem tudom. - Nem… Nem fogom neki elmondani. Megígérem, csak… Kérlek beszélj vele. Kérlek beszéljétek meg ezt a dolgot – nincs több mondanivalóm. Innentől már nem rajtam múlik, és ezt azt hiszem Nadia is érzi. Egy halvány mosollyal az arcomon biccentek a nő felé, amolyan „azért jó volt megismerni” -ként, majd Kristóf hordozóját megragadva Nadiára vissza sem nézve lépek be a szfinx portréján, hogy végre megejtsem az ellenőrzésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem tudom, mióta győzköd Zétény, hogy menjek el hozzá, de azt talán még ő is megértette, hogy az elmúlt pár hétben magamra se volt időm, nemhogy rá. Természetesen mindig jó látni és bármikor elmegyek vele bárhova, de egyszerűen nem volt alkalmas időpont, hogy én most bármit is csináljak vele, akár csak egy este. Na de majd ma. Kristófot fájó szívvel hagyom otthon Norbival, az kéne még csak, hogy velem jöjjön, mert bár nagyon jól kijönnek Zéténnyel, most mégis maradnia kell. A Nadiával való találkozásom óta nem láttam a nőt, ami talán most mindkettőnk számára a legjobb, mert nekem minden alkalommal megszakad a szívem, amikor Zétényt meglátom a kisfiammal és tudom, hogy Nadia még mindig nem beszélt vele. Nem tudom meddig fogom tudni tartani a titkát, de egyelőre azt hiszem elég jó vagyok, mert Zétény vagy nem vett belőle észre semmit, vagy már mindent tud és csak nekem nem akarja az orromra kötni. Nem tudom melyik a rosszabb.
A csárda előtt ácsorgok már legalább öt perce, még bőven a megbeszélt időpont előtt járva, a vállamon lógó táska pántját szorongatom idegesen, amiben az üveg vodka mellett ott lapul az a bizonyos bájital is, amire minden bizonnyal szükségem lesz ma. Idegesen harapdálom az ajkam, és csak nem sikerül bejutnom. Kellett neki pont ide költöznie. Szerintem a vele való legelső találkozás óta nem jártam itt és ez most iszonyatosan fura érzés. Ráadásul megint miatta jövök. Ideges sóhajt követően abbahagyom az ajkam marcangolását és belépek végre az épületbe. Körül se nézek igazán, csak gyors útbaigazítást kérek, majd felsurranok a lépcsőn és a szobáját megkeresve még egyszer az ajtó előtt is megtorpanok. Nem tudom meddig bírom még. Mély levegő, kifúj, egyik kezem pedig lendül is, hogy kopogtatással jelezzem: megérkeztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Idegességem leküzdve mosolyt erőltetek arcomra, amely arcvonásaimmal együtt lágyul el abban a pillanatban, hogy meglátom a férfit. Elismerően biccentek a szobába lépve annak dekorját látva, a cipőm az ajtónál hagyva utam rögtön a kanapéhoz vezet, hogy konkrétan levágva magam a bútorra kinyújtózzak rajta.
- Aha, a vodka – halászom elő tértágított táskámból az említett üveget, amit a levegőben lóbálva mutatok meg neki. Egyébként nem szoktam inni, nem is bírom az alkoholt, soha életemben nem éreztem késztetést fogyasztani, de egyszerűen nem bírom már máshogy ki. Zétény meg nyilván nem fogja azt mondani a megtört külsőmre – már nem most, most egész jól nézek ki – vetett pillantás után, hogy ezt inkább ne. - Majd eszünk később, most gyere – az üveget a kanapé mellé a földre teszem és kinyújtom a karom felé, hogy lehúzzam mellém, majd egész egyszerűen rápakoljam a lábaim és ismét kinyújtózzak, mint valami macska. Eddig remek ez az este.
- Remekül – mosolyodom el azonnal az említésükre, miközben a fejem mögé pakolok egy párnát, csak hogy fokozzuk a kényelmet. - Norbi hatalmas örömére Kristóf megismerkedett a kvaffal. Készül a következő nemzedék legendás hajtója – persze ezt így elég meredek lenne kijelenteni, az is lehet a gyerek majd benyögi tizenhárom évesen, hogy ő, nem tudom, bájitaltan tanár akar lenni és ezt fogadjuk el, addig viszont innentől kezdve kviddiccsel kel és fekszik.
- Ühüm – jézusom erre innom kell. - Én is találkoztam vele. Nagyon... kedves nő, beszélgettem vele – gratulálok magamnak. Ez aztán a beszélgetés. Ezzel együtt pedig lendül is a kezem a kanapé mellett álló üvegért, hogy megbontsam. Ezt az estét nem fogom kibírni józanul.  - Hogy haladsz a fotózással? – igen, csak ilyen könnyed témák, amiről soha az életben nem beszélünk, mert mindig van valami más megbeszélnivalónk. Nem tudom miért érzem ennyire kínosan magam, Zétényt ismerem már több, mint egy évtizede, nyilván észre fog rajtam venni mindent, amit csak lehet, tulajdonképp feleslegesen próbálkozom, előtte nem vagyok jó színésznő. Meg más előtt se, de ezt hagyjuk. Nyilván nem fogom túlélni ezt az estét alkohol nélkül, szóval, természetesen, amint levarázsolom az üvegem tetejét, meg is húzom. Alapozzunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egyáltalán nem vagyok felkészülve erre az estére. Azt hinné az ember, hogy minden rendben lesz, iszunk, eszünk, beszélgetünk olyan dolgokról, amiknek semmi köze hozzá, a nőhöz és a gyerekükhöz, amiről nekem ugye feltétlen tudnom kellett, de úgy esett meg a dolog, hogy engem Merlin mindenképp büntetni szeretne és csak azért is a nyakamba zúdít mindent, hogy én azzal majd valahogy bírjak el. Most is, ahogy Zétényt hallgatom Nadiáról beszélni, csak az jár a fejemben, hogy vajon a kislánya mennyire hasonlíthat rá. Vajon neki is olyan áthatóan kék a szeme, vagy esetleg az anyja után örökölt? Vajon örülne, ha megtudná, hogy van egy apukája? Vajon tudnának egy rendes családot alkotni? Állkapcsom megfeszül, ahogy rászorítok a palack nyakára, ujjaim szinte elfehérednek. Nem szabad ilyenen gondolkoznom. Nem szabad rájuk gondolnom, mert a végén még elszólom magam. Nem szabad, nem szabad…
- Mi? – zavarodottan kapom fel a fejem, Zétény kinyújtott kezére meredek értetlenül, aztán a sajátomban lévő üvegre. - Ja, persze, igen… – a kanapéról felemelkedve nyújtom át neki az üveget, ülve maradva fürkészem az arcát. A háttámlának könyökölve döntöm tenyerembe fejem, és már esküszöm érzem is az alkoholt a szervezetemben, pedig alig ittam. Ez valóban nem lesz egy könnyű este.
- Nem, nincs semmi baj, csak… – lesütöm a szemem. Csak? Most erre mit mondjak. Csak van egy ötéves lányod, akiről nem tudsz és nekem sem kéne, de felidegesítettem az ex-barátnőd, akinek kicsúszott a száján és most mindketten bánjuk, hogy találkoztunk aznap? Igen, valami ilyesmivel kellene folytatnom. - Csak egy kicsit fáradt vagyok. Tudod, a Levita meg minden… – ezzel pedig el is intéztem az egész dolgot. Bármilyen hangulatom rá lehet fogni a házra, meg a gyerekekre, úgyis mindenki elhiszi. - Hallottam hírét. Először el sem akartam hinni. Te, mint prefektus – arcvonásaim ellágyulnak és fel is nevetek, ahogy kezem nyújtva kérem vissza az üveget tőle. Nem kerülöm a tekintetét, talán nem is tudnám, hiszen ismer. Tudja, ha baj van és tudja azt is, hogyan szedje ki belőlem.
- Gondolkodtam valamelyik nap – wow. Én és a jó kezdések. - Ismerjük egymást mióta is… 11 éve? 12? Egyszer megkérdeztem, hogy mi barátunk vagyunk-e, emlékszel? Mostanában elég sokat gondolok arra a beszélgetésünkre. Azt mondtad az a fontos, neked csak az számít, ha a barátodra lehet számítani. És én… Szeretném ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz. Melletted állok, bármi történjen – hagyok neki egy kis időt, hogy ezt feldolgozza, tekintetem ide-oda ugrál szemei között, aztán szabad kezem már siklik is a nyakára, a kibontott üveg kettőnk közé szorul remegő ujjaimmal együtt, ahogy magamhoz húzom egy ölelésre. Sóhajtva fúrom arcom a nyakába, majd hunyom le szemeim, körmeim nyakát karcolják. Érzem az ital jótékony hatását. Érzem, csak fel nem fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Eléggé meglepő döntés a vezetőség részéről prefektusnak kinevezni, ám valahol ésszerű is, hisz ő elég idős ahhoz, hogy egyengesse a kisebbek útját és mestertanoncként, kevesebb órával, jobban rá is ér. Mégis… Zétény, mint prefektus. Még egy dolog, amit fel kellett dolgoznom, miután meghallottam. Egészen elszoktam attól, hogy egyáltalán a kastélyban van és újra iskolába jár, most pedig ott fog csillogni a prefektusi jelvény a mellkasán. Ha diák lennék még talán direkt ki is szöknék hozzá, hogy feldobjam az unalmas járőrözéssel töltött éjszakáit, de ugye nem vagyok. Elmúltak azok az idők, mikor különböző helyeken bukkanhattam rá, amik először nem is kicsi bosszúságot okoztak, elvégre nem is kedveltem a srácot, másrészt rellonosként tartottam tőle. Egyikünk sem gondolta volna, hogy tíz év után majd együtt fogunk vodkázni és mindkettőnknek gyereke lesz. Ja igen, merthogy ezt a témát próbálom nagyon keservesen bénán elkerülni.
- Semmit nem akarok mondani. Nem történt semmi, csak nem szeretném, ha megismétlődne, ami hat éve történt – nem nézek rá. A nadrágomon lévő gyűrődéseket kezdem el piszkálni, egyik kezemben pedig még mindig szorongatom az üveget. - Lehet, hogy akkor nem tudtad, de most elmondom megint, hogy megértsd, bármiben melléd állok. De ha még egyszer el mersz tűnni, szó nélkül, akkor rajtad Merlin se fog segíteni. Azt is megbánod majd, hogy megismertél – csak az utolsó szavaknál pillantok fel rá, tekintetét keresem, hogy lássa komolyan gondolok mindent, hiába mondtam már el neki, hiába tudja. Nem akarom, hogy megint ez történjen. Szükségem van rá és neki is rám. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer ilyen mélypontra kerüljön a kapcsolatunk. - Csak… Csak szólj róla legalább – ezzel pedig meghúzom az eddig szorongatott üveget és visszadőlök a kanapé karfájának. Tekintetem a plafonra siklik, szabad kezem egyre forrósodó homlokomra csúsztatom, ajkaim felfelé görbülnek, ahogy eszembe jut egy emlék. - Emlékszel, mikor Madagaszkáron voltunk? És akkor is valami bajom volt… Őszintén, te emlékszel bármilyen alkalomra, amikor nem az én lelkem ápoltuk? Merlinre, mindig valami bajom volt. Szinte már rossz visszagondolni rá. Tudod mi nem rossz viszont? Ez a vodka. De tényleg – témáról témára ugrálok, fel sem fogom teljesen a számon kiejtett szavakat, csak mondom a magamét. A plafonra szegezett szemeim időközben lecsukódnak, az üveget tartó kezemmel gesztikulálok a mondandóm mellé. Testem átjárja a melegség, amihez nem vagyok hozzászokva, hiszen az alkoholhoz sem vagyok hozzászokva. Kezd beütni az alkohol, ami az egymásba mosódó szavaimon is hallatszik. - Egyébként most így… Mihez akarsz kezdeni? Fotózásból fogsz megélni?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egyértelműen kijelenthető, hogy nem vagyok már teljes mértékben magamnál, még akkor is, ha szinte alig ittam az ujjaim között szorongatott üvegből, de tekintve, hogy egyrészt nem szoktam, na meg nagyon hosszú ideje nem is ittam, ez a hatás várható volt. Alapból nem bírja a szervezetem az alkoholt és nem szeretem, ezért is a táskám mélyén lapuló főzet, amit remélhetőleg nem felejtek majd el meginni az este végén. Zéténynek is említettem, hogy azért emlékeztessen majd rá, ha módjában áll, de elsősorban ez az én felelősségem és nem várom el tőle sem, hogy fejben tartsa.
- Persze, hogy mérges voltam. Csak élveztem az estémet egyedül, erre megjelentél és elrontottál mindent, ráadásul vizes is lettem – rosszallóan csóválom a fejem, pedig biztos akkor is épp valami roppant fontos problémámon gondolkoztam, ami akkor olyan hatalmas dolog volt számomra, ő pedig épp csak elterelte róla a figyelmem. Viszont én tényleg nem emlékszem, hogy neki lett volna valami különösebb baja, amiben tudhattam volna segíteni, leszámítva azt az egy esetet, amiben ki se kérte a véleményem, és itt is hagyott több évre, na de ezen meg próbálunk ugye túllendülni. - Aham – biccentek az ajánlatára, aztán közelebb helyezkedem hozzá, hogy rendesen belelássak a fotóalbumába. Őszintén szólva soha életemben nem gondoltam volna, hogy majd fotósnak áll, bennem nagyon sok ideig úgy élt, mint a Farkas örökös, aki megkap mindent az apjától, ha akarja, ha nem. Tudtam, hogy nem akarja a házasságot, és csak így örökölhetne, mégis ez az információ nálam mindig valahogy eltűnt. Most pedig itt ül mellettem, az albumot lapozgatva, amiben az ő saját készítésű képei vannak és csak arra tudok gondolni, ahogy tekintetem a képekről arcára siklik, hogy mennyire büszke vagyok rá. Mielőtt a meghatottság könnyeket csalna arcomba, feltesz egy újabb kérdését, mire hatalmas mosollyal dőlök vissza. - Imádom minden percét. Persze, fárasztó, de… Az is velejár és… Norbi olyan jó apa, azonnal megtanult mindent, olyan jól bánik Kristóffal, és annyira jó együtt látni őket. Merlinre, bármit megtennék értük. Nagyon szeretem őket – a plafont bámulva suttogom magam elé az utolsó pár szót, kezem a mellkasomra szorítva, aztán mosolyogva pillantok vissza a férfira. Az alkohol teljesen eltompít, meg sem fordul most a fejemben, hogy ez neki hogyan eshet. - El kell jönnöd. Muszáj, kérlek. Annyira jó lenne, ha meg tudnál vele ismerkedni és több időt együtt tölteni – Kristóf is biztosan örülne neki, ha egy új emberrel találkozhatna, én meg aztán pláne. Mindenképp szeretném, ha valamikor össze tudnám őket hozni, de azért ha nem muszáj, nem hoznám a gyerekem egy csárdába.
- Tudod, milyen ez? – hirtelen állok fel a kanapéról, egyensúlyomat vesztve kissé megingok, majd megindulva lassan fel s alá kezdek járkálni a szobában, kezeimmel hevesen gesztikulálok szavaim mellé. - Gondoltad volna, hogy egyszer majd itt fogunk tartani? Gondoltad volna, amikor idejöttél? Még nem is ismertél, csak Lyra volt belekényszerítve az életedbe, én pedig minden egyes porcikámmal utáltalak, mert elloptad az első csókom. Ráadásul azt sem hagytad, hogy kerüljük egymást… Vagy az lehet én voltam. Mindegy, sok mindenre nem emlékszem, amit már csináltam. Olyan zavarodott, naiv, gondtalan gyerekek voltunk, sokszor gondolok azokra az évekre, mikor még az volt az egyetlen gondom, hogy hazamenjek-e a szüleimhez a szünetre, erre most itt vagyunk, mindketten gyerekkel, és úgy iszogatunk, mintha ismételten nem lenne semmi gondunk. Annyira szeretnék egy tökéletes életet. Talán beleunnék, talán megutálnám, de gondolj bele, egy élet zéró problémával? Ahh, ne mondd, hogy te nem érzel így néha. Vagy ne ismételnél meg pár emléket, vagy ne csinálnál valamit másképp. Biztos minden rosszat ki akarnál venni a múltadból, a múltunkból, de akkor talán nem is lennénk ma azok, akik. Vagy nem tudom. Talán… Nem tudom. De ha belegondolsz… - és itt belekezdek egy nagyon értelmetlen, érthetetlen és főképp unalmas monológba arról, hogy a rossz döntéseink is meghatároznak minket, és ezt addig fogom folytatni, míg egyszer engem megunva félbe nem szakít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Azonnal fel sem tűnik, hogy kicsúszott a számon egy ilyen fontos információ, amit más körülmények között nem osztottam volna meg vele, valószínűleg csak a Nadiának tett ígéretem miatt, de végtére is ez tényleg már nem az én dolgom, nekik kell megoldaniuk, beszélni róla, elfogadni, megpróbálni vagy sem, bár mindenkinek könnyebb lenne, ha erről nem tudnék, így most nem lenne mit kikotyognom. Tulajdonképpen egyáltalán nem veszem észre, hogy nem csak saját magamra utaltam, mikor a gyerekről beszéltem, de ahogy folytatom gondolatmenetem, majd áttérek egy másik témára, teljesen ki is megy a fejemből a gyerek téma és mintha nem is lenne, elfelejtem. Ahogy magyarázok a kettőnk kapcsolatáról és minden rosszról és jóról, amin keresztülmentünk, nem nézek rá. A kanapé előtt sétálgatva mondom magamét, kezemben az üveggel, és csak néha pillantok rá, mikor valami nagyon fontosat akarok kiemelni. Egy idő után aztán abbahagyom végül, kifogyok a szavakból, a szám is kezd kiszáradni, az italom meg itt a kezemben, így logikusan abba kortyolok bele. Aztán félrenyelek. Gyereke van? Ezt mondtam volna? Amíg elfordulva tőle hangos köhögés közepette próbálok túlélni, az agyam az alkohol ellenére is működésbe lendül, és pillanatok alatt pörgetem végig az elmúlt fél-egy órában –mióta vagyok is itt?- elhangzottakat. Azonnal pánikba esek, egyrészt a megfulladástól, másrészt meg ahogy rájövök, hogy valóban elárultam a gyerekét, Nadia is beugrik, ezzel mindent sokkal rosszabbá téve. Elárultam. Megígértem neki, és elárultam.
- Mikor mondtam én ilyet? – Vörösödő arcom és a pánikom próbálom a köhögésemmel álcázni, szabad kezem a mellkasomra szorítva igyekszem csillapítani hevesen dobogó szívem. Ez most nem történhet meg. Az üvegtől megszabadulva túrok bele hajamba, majd krákogok még egy sort, hogy minden rendben legyen, közben már a következő hazugságon gondolkozom. - Már hogy lenne gyereked? Vagy tényleg van, csak nem akarod elmondani és így akarod leplezni előttem, hogy mégis van, de ha tetteted, hogy nincs, akkor úgy nem kell tudnom róla? – útközben belekavarodok ugyan a szavakba, de a gondolatmenetem azért még úgy-ahogy érthető talán. Muszáj elfeledtetnem vele ezt az aprócska tényt, hogy valahol, valamelyik házban, talán épp most mesél Nadia esti mesét az öt éves kislányának, aki ki tudja mit hisz az apja épp mit csinál és miért nem vele van. - Hé – kezdek bele hirtelen, hátha majd ettől a szótól mágikusan elfelejt mindent. - Ne haragudj, hogy így kezdtem az estét, mi lenne, ha ennénk? – Egyáltalán nem vagyok éhes. Konkrétan érzem, ahogy a gyomrom egyre jobban szűkül össze az idegtől, és ha most le kellene ülnöm elfogyasztani egy vacsorát, Merlinre a fürdőszobában kötök ki az este végén. Mellkasomon pihenő kezem lassan ejtem magam mellé, másikkal rögtön ráfogok a csuklómra és azt kezdem el szorongatni, és ahogy sok minden az este folyamán, most az sem tűnik fel, hogy fogaim ajkamba mélyednek, és talán ez az egyetlen jel, ami elárulhatja, hogy mennyire ideges vagyok. Előtte leszoktam erről. Legalábbis azt hittem, leszoktam. Nagyon hosszú ideig nem harapdáltam az ajkam, és egyre jobb lettem az érzéseim leplezésében, de ahogy visszatért az életembe, mintha az összes rossz szokásom visszatért volna vele, köztük ez is, amelyet talán ő ismer legjobban. Most pedig itt állok előtte, tudatlanul is elárulva magam és a titkot, amit őrizhettem pár napig. Nadia, én megpróbáltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem tudhatja meg. Nem tudhatja meg. Nem. Nem. Nem. Bármit kell hazudnom neki, bármit kell mondanom, hogy mentsem Nadiát, egyszerűen nem szerezhet tudomást a lányáról. Kizárólag a nőnek tett ígéretem miatt védem még mindig őket, még ha én azon a véleményen is vagyok, hogy a férfinak ugyanúgy tudnia kellene róla. Ráadásul most így ebben a helyzetben nem tudom kinek az oldalára álljak teljesen, egyelőre Nadiát védem, de hogy ez mikor fog megszűnni… Abban a pillanatban, ahogy véletlenül kiejtem a számon. Tudtam, hogy nem kellett volna innom. Tudtam, éreztem, hallgatnom kellett volna az utolsó működő agysejtemre, és most nem lennék ilyen helyzetben.
- Persze, nagyon szép gyereked lenne… egyszer – biztos nagyon jó apa lehetne, ha ott lett volna a gyerekével az első pillanattól kezdve és nem évekkel később kellene vele megismerkednie, már ha erre egyszer sor kerül. Őszintén remélem, hogy nem kell még hosszú ideig őriznem Nadia titkát, mert már most sem megy. - Hol tartottunk? A képeidnél. Meg hogy mennyire élvezed a fotózást – mosollyal az arcomon terelem ismét a témát, mielőtt rákérdezne a gyerekre. Tekintetem elkapva veszek a felkínált sajtból, hogy ezzel is megkíméljem magam a beszédtől, de egyáltalán nem esik jól. Halványuló mosollyal bámulok a tányéromra, de nem tudom élvezni a sajt ízét, egyszerűen olyan, mintha fűrészpor lenne a számban. Idegesen rágcsálok, biccentve megköszönöm a bort, de egyelőre nem kortyolok bele. Mutatóujjammal körözök a pohár peremén, tekintetem a benne meglöttyenő folyadékra siklik. Érzem magamon a tekintetét, egyre feszültebb leszek tőle, szóval veszek még a sajtból, a közénk beálló csendet pótcselekvéssel töltöm ki. - Mit? – felpillantok rá, ujjam megáll a pohár szélén, másik kezem ökölbe szorul az asztal alatt, a terítő jótékony takarásában. - Nincs semmi, tényleg. Fárasztó ingázni három hely között, ennyi az egész – legyintve rendezem le a témát, de szinte látom, ahogy felteszi a következő kérdését és tovább nyomja az egész beszélgetést a gyerek felé, így jobb ötlet híján a borospoharat megragadva aprókat kezdek kortyolni. - Jársz még a Rellonba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Fogalmam sincs miért beszélgetünk még mindig a gyerekről. Próbálom terelni a témát róluk, eléggé kevés sikerrel, hisz még nem sikerült ezen túllépnünk, bármennyire is szeretném. Tudom, hogy sejt valamit és pont ez a legnagyobb gondom. Nem kéne, hogy sejtsen semmit, de hát megint innom kell és olyanokat csinálnom az alkohol hatása alatt, amit később még nagyon megbánok. Igazából már most is eléggé bánom, nem kell ahhoz pár napnak eltelnie. Sose lesz vége ennek a vacsorának.
- Hallgass néha azért a professzorra is, majd ha levizsgáztál úgyis úgy csinálsz mindent, ahogy szeretnél - elmosolyodom, amikor rápillantok, és egy pillanatra elfelejtem Nadiát, a titkát, a lányukat, elfelejtem a görcsben álló gyomrom és csak ülök vele szemben, nézem a büszke arcát, ahogy mesél a fotózásról. Azt kívánom, hogy az egész este így teljen, fontos dolgokról beszéljünk, és tudjuk élvezni az együtt töltött időt, ne azon aggódjunk, hogy mit és mit nem mondok. - Igen... Tényleg - nyilván bejár a Rellonba. Merlinre, miért teszek fel ilyen kérdéseket. - Hányan hallottak rólad? Van még olyan, aki ismer téged az iskolában rajtam és néhány tanáron kívül? - elég sokáig volt távol, rengeteg diák kiballagott azóta és a tanári karban is volt sok váltás.
- Figyelj... Zétény - kezdek bele lassan, egyelőre kerülve a tekintetét. A félig teli poharamat nézem, amit most visszarakok az asztalra, mielőtt nagy idegességemben még magamra borítanám. Ezek után már az sem lenne meglepő. - Van valami, amit nem akarok... nem mondhatok... neked... Merlinre, hogy mondjam ezt el - dőlök hátra a széken, fejemet hátrahajtva rejtem arcom a kezeim mögé. - Tudod, hogy találkoztam Nadiával. Beszéltünk, és elmesélt… dolgokat arról az időről, amikor még együtt voltatok. Tudom, hogy mostanában csak erről van szó köztünk is és milliószor megkértelek már erre, de… Kérlek szépen beszélj vele. Nem tudok… akarok… mondhatok semmit, bármennyire is szeretnék, hiszen rólad van szó és az ég világon mindig mindent elmondtam neked, amit csak lehetett – felpillantok rá, zöldjeimmel szemeit keresem, remegő ujjaim összefonom az ölemben. - Nagyon sajnálom, hogy így alakult az este, nem akartam elrontani semmit. Nem akartam, hogy így legyen. Jobb, ha inkább én most… jobb, ha inkább megyek – hirtelen állok fel, ezúttal már kerülöm a tekintetét, ahogy elindulok az ajtó felé. Egy részem maradni akar, beszélni vele, elmondani neki mindent, de tudom, hogy ezt nem nekem kell felfednem előtte. Lehajtott fejjel lépdelek tovább, hacsak meg nem állít. - Majd beszélünk, jó?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Balázs
[zárt] || kinézet

Szorosabbra húzom magamon a kabátomat még úgy is, hogy már csak pár percnyire vagyok az étteremtől és hamarosan már a remélhetőleg melegben élvezhetem az elkövetkezendő egy órámat. Este nyolc múlt kicsivel egy csodás és hideg péntek este, így elméletben az étterem már nincs nyitva, de valószínűleg ha az összes alkalmazott nincs is már itt, páran még igen. Bízom benne, hogy egyelőre teljesen nem zártak be és legalább az az ember ott tartózkodik, akihez én ma jöttem. Nem jelentettem be a jövetelem, még csak utalni sem utaltam rá régebbről, így egy hatalmas meglepetés vagyok ma. Remélhetőleg nem rossz meglepetés.
Az ajtó előtt megtorpanok egy kicsit, mert általában előbb zárnak, minthogy végezzenek az összes benti munkával, de azért megpróbálkozom. A kilincs könnyedén nyomódik le a kezem alatt, amit egyszerre rosszallok és meg is könnyebbülök, mert akkor nem feleslegesen gyalogoltam le a faluba, és belépek. Kellemes meleg fogad, az ajtót halkan csukom be magam mögött, majd rögtön körbe is pillantok, emberek után kutatva. Hirtelen senkit nem látok, a falon lógó növények azonban azonnal szemet szúrnak. Végigsimítok a lelógó leveleken, ezzel együtt az elememmel egy kis életet is lehelek beléjük. Elégedetten nézem, ahogy a növények némileg felébrednek és a szememben sokkal élettelinek tűnnek. Csodálom még őket pár pillanatig, aztán tovább lépdelek az étteremben, sálamat közben kibontom a nyakamból.
- Hahó? – szólok bele a csendbe, és az asztalok között szlalomozva közelebb bátorkodom a pulthoz. Egyelőre sehol senki, de már így is konkrétan betörtem ide, hiába volt nyitva az ajtó, úgyhogy hátra már igazán nem akarok menni, hátha valaki reflexből rám hívja az aurorokat. A pultot ott hagyva elindulok a boxok felé, közben kieresztem a mágiám, az étteremben emberek után kutatok és sikerrel is járok. Van még itt valaki. Több hangot nem adok ki, csak hátat fordítok a pultnak és a falakon függő történeteket kezdem el tanulmányozni, míg várom, hogy észrevegyék a jelenlétem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Balázs

Halvány mosollyal kívánok szép estét az épp távozó férfinak, aki szó nélkül engedi, hogy belépjek az egyébként már bezárt étterembe. Jól esik a bent fogadó meleg, és ahogy beljebb lépdelek az épületben, hamarosan társaságom is akad. Ismerősen csendülő, kedves hangjára azonnal elmosolyodom, majd megfordulva összefont ujjaim szétválasztva lépek közelebb a tulajdonoshoz, hogy a karjai közé vehessen.
- Szia Balázs! – az ölelést elnyújtom egy kicsit, jó végre olyan családtaggal találkozni, akivel jó kapcsolatot tudtam megőrizni. Elhúzódva tőle felkarjaira fonom ujjaim, hogy ne szökhessen el előlem, amíg végigmérem az alkatát, a ruházatát, a testtartását. Lefogyott volna? Mosolyom elhalványul, ahogy kiejti a következő pár szót a száján, és egy kedves simítással engedem el a karjait. - Hogy vagy? – halkan teszem fel a kérdésem, a körülöttünk lévő csendben mégis mintha üvöltésnek hangzana. Engedelmesen hagyom, hogy kedve szerint terelgessen az étteremben, és a kabátom is sikerül közben lehámozni rólam, amit pedig a hozzám közelebb lévő támlára dobok. - Nem, köszönöm, nem kérek semmit. Túl sokáig nem maradhatok, de már nagyon szerettem volna meglátogatni Téged – magyarázkodás közben helyet foglalok azért, és remélhetőleg ő is így tesz. Csillogó zöldjeim az arcát fürkészik, bármiféle arra utaló jel után kutatva, hogy ha esetleg nem lenne vele minden rendben.
- Nagyon szép egyébként az étterem. Tetszik, amit csináltál vele, viszont a növényeidre ráfért egy kis felújítás – a vállam mögött mutatok az említett zöldekre, amik a terromágiámnak köszönhetően látszólag is sokkal jobb állapotban pompáznak, mint érkezésem előtt. Bár már jó pár év eltelt az elemem megjelenése óta, még mindig csak kevés embernek meséltem róla - azt nem tudom mennyit pletykáltak -, Balázs viszont beletartozik abba a kis csoportba. Már, ha azóta nem felejtette el, amit egyébként teljesen meg is értenék, a történtek után. - Sajnálom, hogy előbb nem tudtam jönni. Nem akarok szabadkozni, most már úgy érzem felesleges, hiszen most itt vagyok – arcomra visszakerül halvány mosolyom, és ahogy alkarjaim az asztalon egymásra fektetve előredőlök, tekintetem elszakítva az arcáról végigpillantok megint az épület belsején. - Hogy tetszik egyébként itt Bogolyfalván?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Péntek. Négy óra. Bűbájtan tanterem. -I
Azt hiszem ma van egy hete, hogy elküldtem az üzenetet és csak remélni tudom, hogy mindazok után, ami tettem, legalább egyszer elolvasta, mielőtt lángra lobbantotta volna. Abban sem vagyok biztos, hogy eljön-e, vagy teljesen ignorálni fog, amit egyébként meg is értenék.
Péntek van, négy óra. Üres a terem, ma már itt nem lesz óra. Egyedül vagyok, egyedül a gondolataimmal, amik már egy hete nem hagynak nyugodni. Idegesen járkálok fel s alá a padok előtt, ahol van egy kis szabad hely. Frayec unottan ül a tanári asztalon, őt jól láthatóan egyáltalán nem érdekli az idegességem, amely ezúttal egyáltalán nem is hat rá. Magamra maradok a gondolataimmal, a frusztrációmmal, és csak azt pörgetem magamban, amiket akkor fogok mondani neki, ha esetleg hajlandó megjelenni. Hetek óta nem láttam. Eleinte én kerültem, Nadia miatt, és ha igazán magamba nézek, akkor be kell valljam, a további pár hétben is én kerültem, Nadia miatt. Próbáltam annyi időt tölteni a Levitában, amennyit csak lehetett, és minél kevesebbszer megtenni az utat a gyengélkedő és a körlet között, nehogy találkozzunk. A nővel sem találkoztam azóta, ami talán jobb is, tekintve, hogy lelőttem az év meglepetését a rellonosnak. Fogalmam sincs, azóta mi van velük. Hogy kibékültek, vagy rosszabb lett a kapcsolatuk, hogy bármelyikük is hátat fordítana nekem a folyosón, vagy esetleg csak nem vennének tudomást rólam. Nagyon elszúrtam.
Megtorpanok a harmincadik kör közepén, háttal az ajtónak és idegesen pillantok az órámra. Nem számítok rá, hogy megérkezzen, pláne nem pontosan. Nem tartozik nekem semmivel. Biztos nem fog eljönni. Az ajkamba harapva pillantok le a gombóccá gömbölyödött rasekra, aki azon kívül, hogy a fülét hegyezi, nem tanúsít nekem semmiféle figyelmet. Veled is ki vagyok segítve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A szívem majd kihagy, amikor hallom nyílni az ajtót. Egy pilllanatig az is megfordul a fejemben, hogy mégsem ő érkezett, hanem egy diák hiszi azt, hogy itt lesz a következő órája. Ijedten perdülök meg, és rögtön le is fagyok, ahogy megpillantom az ajtóban. Na és akkor most hogyan tovább? Az ujjaimat tördelve nézem végig, ahogy végigsétál a padok között felém. Összerezzenek a hangra, amit az eszközei csapnak, amikor találkoznak az egyik asztal felszínével. Teszek hátra egy óvatos, apró lépést, zöldjeim a szemei között cikáznak bármiféle dühöt vagy gyűlöletet keresve, arra azonban nem számítok, hogy a kezeit kinyújtva magához húz. Értetlenül pislogok a válla fölött pár pillanatig, hangja viszont egyáltalán nem hangzik úgy, mint aki haragszik rám. Megnyugtat, és inkább mintha fáradt lenne. Karjaim ösztönösen mozdulnak, arcom a ruhájába fúrva simulok hozzá közelebb. Szóval akkor nem haragszik.
- Nincs gond? – értetlenül visszhangzom szavait a nyakába mormogva. Hiányzott. Merlinre, nagyon hiányzott. - Mármint… Nincs gond – összeszedem végre magam és elhúzódom tőle, hogy bele tudjak nézni a szemeibe. Frayec a neve hallatán érdeklődve emeli meg a fejét, tanulmányozza egy ideig, aztán ahogy felismeri a férfit, értetlen kis hangokkal adja tudtára, hogy ő is örül az ismételt találkozásnak.
- Nem voltam benne biztos, hogy eljössz – és megértettem volna, ha így tesz. Az ajkamba harapva lépek hátrébb tőle, csípőmmel nekitámaszkodok az egyik asztalnak, karjaim összefonom magam előtt. Még bármikor mérges lehet rám. - Sajnálom, ami történt. Sajnálom, hogy olyan furán viselkedtem, hogy tőlem kellett megtudnod, hogy kerültelek, hogy most a gyereked anyja valószínűleg látni sem akar, hogy így kellett megtudnod… Sajnálom, hogy ilyen borzalmas barát vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Á. Á, mi? Á, mint tudta, hogy erről akarok vele beszélni, és ő már fel van készülve erre a beszélgetésre teljesen, vagy á, mint erről nem akar beszélni és eltereli a témát, hogy ne is kelljen. Vagy esetleg á, mint már megint a saját hülyeségeimmel traktálom, mikor a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy én már megint mit szúrtam el az életében. Esetleg á, mint már megint itt tartunk, és megint neki kell megoldania minden problémám és dolgozni a bizonytalanságomon, mert ez nekem tizenplusz év alatt sem sikerült. Á, mi?
Beszél. Beszélni kezdett. Meglepetten és főleg megrökönyödötten zökkenek ki az önbizalmam egyre romboló gondolatmenetemből, zöldjeim azonnal arcára siklanak, tekintetét keresve. Némán hallgatom kifejtését, különösen örülve a hosszának; hangja minden egyes kiejtett szóval nyugtatja az idegeimet, és mire a Nadiás részhez érünk, van bennem annyi erő, hogy elmosolyodjak a randevú említésére. Hiányzott. Hiányzott a tekintete, a mosolya, hogy állandóan talál okot rá, hogy piszkálhassa a hajam, hogy még ennyi idő után is feltétlenül bízik bennem, hogy még mindig bele tudja csempészni mondandójába azt az aprócska, talán másoknak jelentéktelen szót, ami számomra meghatározza az egész személyiségét. Testem szinte ösztönösen mozdul, ellököm magam az asztaltól és magamhoz húzom, hogy ismét átölelhessem. Arcom a nyakába fúrom, karjaim szorosan fonódnak a vállai köré. Érzem a dobogó szívem csillapodni, a fülemben doboló vér lassan megszűnik, mert tudom, hogy nem haragszik.
- Nagyon hiányoztál – hogy ezt most az elmúlt pár hétre, vagy pár évre értem, magam sem tudom. Itt van, nem megy el, hozzá kellett volna már szoknom, mégis félek, hogy egy nap megint szó nélkül eltűnik, és csak egy kósza levelet hagy maga mögött. - Sajnálom, hogy előbb tudtam meg, mint te. Először nem is hittem neki – lesütött szemmel húzódok el tőle, és kerülöm a tekintetét. Nadiától is elnézést kell kérnem. - Nem tudtam elhinni, hogy valahol, valakit teherbe ejtettél, hogy mindent itt hagytál, de máshol új életet kezdtél, aztán azt is ott hagytad. Nadia is olyan hirtelen mondta ki, hogy az agyam egyszerűen csak kikapcsolt, és aztán megígértette velem, hogy nem mondom el neked, és… Nem akartam elárulni, de nem akartalak téged sem árulni – már csak a szám tudom húzni a kialakult helyzetre. Ők már tovább léptek, megbeszélték a dolgokat, és minden jól alakult, ahogy a nagy könyvben az meg van írva. Zétény nem haragszik, már nem. Felpillantok rá, egyik kezem még mindig a vállán nyugtatva. - Mesélsz a kislányodról?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Balázs

- Tudom. Megpróbálok – ugyan nem a legjobb körülmények között került Bogolyfalvára, de így legalább elég közel van ahhoz, hogy ne kelljen hónapokat várnunk egymásra, amíg valakinek van ideje meglátogatni a másikat. Nem volt kellemes vele pont a temetésen találkozni ismét, ami előtt szintén volt egy csomó idő, amíg nem láttuk egymást, és őszintén kívántam, hogy bárcsak ne a templomban kellett volna először látnom őt. Bárhol máshol jobb lett volna, de hiába van ilyen közel, sajnos mégsem értem eddig rá; a jövőre való tekintettel viszont van így egy hatalmas motivációm, hogy tudjak rá is időt szakítani, ha már így újra összehozott minket a sors. - Mindenki nagyon jól van, köszönöm a kérdésed. Vivi üdvözletét küldi – a nővéremmel tudtommal csak a temetésen találkozott, hisz ő volt a kísérőm, de testvérem így is többször a tudtomra adta, hogy mennyire érdekes, hogy a családunk egy nagy részét még csak nem is ismerjük; illetve, hogy egyszer biztosan felkeresi még a férfit. Nem tudom azóta megejtették-e ezt a találkát.
- Majd adok tippeket – mosolyogva utalok a növényeire, zöldjeim körbefuttatom még egyszer a helyiségen. - A polgármester? Miért, mi van vele? – kíváncsian pillantok vissza arcára. Mostanában nem volt nagyon alkalmam követni az eseményeket a faluban, a levitások pedig nem annyira pletykásak, hogy bármiféle információ hozzám juthasson tőlük. Mindenesetre egyre inkább érdekelni kezdett, hogy Balázsnak milyen problémája van az említett férfival.
- Ó – meglepetten veszem át a meghívót, és amíg elmagyarázza a dolgokat, addig kibontom és átfutom a sorokat. - Köszönjük szépen. Természetesen itt leszünk – még talán a nővérem is sikerül magammal hoznom, ha azon a hétvégén itthon lesz, és még érdekli ez a titokzatos rokon, akiről eddig a szüleinktől egy szót sem hallottunk. - Az elmúlt másfél évben? Lássuk csak… - elhalkulok, elkalandozok a gondolataimban, és próbálom felidézni csak azt a pár hónapot. - Hát, a legjelentősebb nyilván Kristóf. Most lett egy éves, úgyhogy ő talán a legfrissebb új történés az életemben – most belemélyedhetnénk egy beszélgetésbe a fejlődéséről, és hogy mennyi mindent csinált már ő is, de a nővéremből kiindulva ez untatja az embereket, így inkább megkímélem ettől Balázst. - Felvettek gyógyítónak a Bagolykőbe, és… - megakadok, ahogy a férfi arca felsejlik előttem. Balázsnak alig meséltem róla, csak a felszínt kapargattam meg, és egy idő után nem is akartam róla egyáltalán beszélni, de most, ahogy eszembe jut az az este a téren, ajkam ösztönösen húzódik mosolyra. - Zétény hazajött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ennyi idő után sem vagyok hozzászokva, hogy itt van, engem néz, velem beszél, a hajamat piszkálja, mint régen, amikor még gyerekek voltunk és semmit nem tudtunk a világról. Amikor még egyikünk sem gondolta volna, hogy több, mint tíz év múlva ő, aki ellopta az első csókom, és akit a kezdetektől fogva gyűlöltem, ennyire az életem része lesz. Gyerekek voltunk csak. Nem tudtuk, hogy lehet egy másik embert ennyire szeretni, hogy úgy érzed mindened odaadnád érte, csak ne essen bántódása, csak nevessen, legyen boldog, legyen egészséges, legyen az életed része. Akkoriban csak próbáltam minél messzebb kerülni tőle, tőle, aki minden alkalommal felbosszantott, amikor elém került és még élvezte is. Tőle, aki az arrogancia és a harag alatt csak szabad akart lenni. Nehéz lenne megmagyarázni bárkinek a kapcsolatunkat. Tudom, hogy egy idegen számára ez többnek tűnhet, mint egy szimpla barátság és nagyon sokáig mi is abban a hitben éltünk, hogy talán ebből több lesz, mint barátság. Szeretett, de bármennyire is próbáltam, nem tudtam úgy viszontszeretni, ahogy ő akarta. Éveken keresztül mellette álltam, bármiről is volt szó, de ebben az egyben nem tudtam neki megfelelni. Sosem leszek belé szerelmes, ahhoz túl jók és rosszak vagyunk egymásnak, de minden egyes sejtem, minden egyes porcikám szereti, néha már fáj, hogy mennyire. Talán sosem fogom tudni neki kifejezni szavakkal; ezt hogy is lehetne? Hozzám tartozik. A lényem egy része, a lelkem egy része, és mikor elment, kiszakított belőlem egy darabot, amit azt hittem, sosem fogok visszakapni. S most, ahogy itt áll velem a teremben, évekkel később, még mindig látom benne azt az arrogáns fiút, aki csak azért meghúzta a copfom, hogy a prefektuskisasszony ráemelje zöld szemeit, de látom benne azt a férfit is, aki odaadta a szíve egy részét, és sosem kérte vissza.
- Nekem is szükségem van rá. Rád – elmosolyodom végre, talán most először, mióta beléptem a terembe. Megnyugszom lassan, és felülök mellé a padra, Frayec pedig érdeklődve ugrál át az asztalokon, hogy Zétényen átmászva az ölembe telepedhessen. Őt is érdekli a kislány, bár ezt szavakkal nem tudja kifejezni. Kíváncsian fordulok a férfi felé, ahogy mesélni kezd a lányáról, jobbommal közben újra és újra végigszántok a rasek szőrén. - Nagyon elevennek hangzik, úgyhogy félek, hogy rossz hatással le... – megakadok, ahogy előhúzza a mobilját és felmutatja az első képet, de én ekkor már nagyon fel vagyok háborodva. - Már meg ne haragudj, de egy mobil? A Te kezedben? Egy mugli eszköz? Merlinre, és hagytad, hogy baglyok után hajkurásszak, akik majd elviszik neked az üzenetem? – színpadiasan felsóhajtok és pár pillanatig játszom a sértődöttet, de igazán nem haragszom, és ha engedi, elveszem tőle a telefont, hogy megnézhessem a képeket. Látom a hasonlóságot Zéténnyel, gyönyörű a kislány ilyen fiatalon is. El sem merem képzelni, hogy milyen szép lesz pár év múlva, ha megnő és nőiesedik. Az viszont egyértelműen látszik, hogy kitől örökölte a modellszerű szépségét. - Le sem tagadhatnád. Tudja már, hogy… tudod. Te vagy az apja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Mi más? – viccelődöm csak, pedig számomra, és valószínűleg számára is, nagyon új még ez az apa dolog. Alapból furcsa úgy rágondolni Zétényre, mint egy apuka, és most még csak nem is a rossz értelemben esik nehezemre őt így elképzelni. Nem gondoltam volna, hogy egyszer gyereke lesz ilyen körülmények között; talán mindig is úgy képzeltem el, hogy először lesz egy komoly kapcsolata, és majd azzal a bizonyos személlyel megejtenek egy beszélgetést, és mindketten benne lesznek, tudnak róla, akarni fogják. Most meg, ő egy csomó dologról lemaradt, Nadia pedig bele se tudok gondolni milyen iszonyatosan nehéz éveken van keresztül.
- Persze, hogy kell – morcosan ráncolom a homlokom, és mivel a telefont megkapom, a képek előtt még be tudom írni a saját számom és megcsörgetem magam, hogy később majd elmenthessem a számát. Még a feltételezés is sértő, hogy pont nekem ne kelljen a száma. - Figyelj, nem tudtál róla. Nadia nem mondta el, jó oka volt rá, meg hát el is tűntél, és ő sem tudott sehogy kapcsolatba lépni veled – megvonom a vállam és visszanyújtom neki a telefont. Most már egyébként is mindegy kifogásokat keresni, vagy ujjal mutogatni a másikra; nem volt jó, amit Zétény csinált, de tudom, miért tette – ugyanakkor Nadia kétségeit is megértem, még ha csak beleképzelni tudom magam a helyébe, de ugyanazt átélni nem.
- Hm, hát ezt igazából tőle kellene megkérdezned. De majd megejtem vele ezt a beszélgetést, az egód kedvéért – édesen elmosolyodom, ujjaim közben visszatalálnak Frayec bundájába. - Kristóf jól van, a többi gyerekről pedig nem tudok nyilatkozni. Egyelőre még nem – nem akarom elsietni a dolgot, csak szeretném kiélvezni az időt Kristóffal, és amennyit csak lehet, vele lenni.
- Persze – szomorkás mosollyal pillantok rá, hozzá közelebb lévő kezem a vállára, majd a hátára simul, hogy végigsimíthassak rajta. - Még mindig nem adtam oda a meghívód – halkan teszem hozzá, fejemet a vállára döntöm, de a közelségében nem tudok sokáig szomorú maradni. Örülnöm kell neki, hogy itt van és visszajött, hisz már eltelt lassan két év is, mióta először megszólított a téren.
- Lassan mennem kell – szólalok meg egy kis idő múlva, ha ő eddig még nem tette meg; csak élvezem a társaságát, akár beszélgetünk, akár nem. - Visszakísérsz a Levitába?