Fekete hajú eladónő.
A szintén hallgatag

A feketébe öltözött nő szűkszavúan megkérdezi, hogy miről volna pontosan szó, Kowai pedig szemmel láthatóan elbizonytalanodik, el merje-e mondani. Hiszen ha itt nem foglalkoznak ilyesmivel, talán még fel merik jelenteni valahol... mondjuk nem teljesen törvénytelen amit szeretne, de hogy hova juttatná, az már annál inkább. Elvégre nem biztosan okos ötlet eljuttatni ezt a fiolát abba az átnevelőtáborba, a végén még Ombozi inná meg a levét. De nem a jó értelemben. Szorít az idő, ha el akarja ezt a dolgot intézni, és itt nem fogják tudni, keresnie kell egy másik helyet, vagy egy harmadikat, negyediket, amíg rá nem bukkan a megfelelőre. Úgy dönt végül, kénytelen egy keveset megosztani az ismeretlen bűbájossal.
- Egy ezüst medálba szeretnék elrejteni egy szérumot úgy, hogy azt szokásos kereső varázslat ne találja meg. - Ennyi, kész, passz, ennél jobban nem tudta volna körülírni. Kezei megremegnek a pénzes erszényén az idegességtől, igyekszik is visszafogni magát, nehogy itt kapjon hisztériás rohamot. Annyira hiányzik neki szövetségese - amit persze nem vallana be -, hogy képes lenne megkockáztatni érte bármit. De ténylegesen bármit, akár itt és most az ő kis harmadikos tudásával vérengzést indítana. Persze ilyet nem szabad, mert nem érné el vele célját. Sötét szemeit igyekszik belefúrni a sápadt nőébe, hátha azzal nagyobb ráhatást ér el.

Havas.

Mint a mérgezett egér, Eris úgy rohangál már hetek óta ide-oda a tantermek, a klubhelyiség és az edzések között. Mióta Ombozit elvitték, őt kinevezték prefektusnak, meg a csapatkapitányuk helyettesének, úgyhogy nagy a nyüzsgés, a teher, a fiú nélkül pedig olyan szürreálisnak tűnik minden, mintha csak egy rossz álomban lenne. Pláne, hogy még azt a dögöt is etetni kell a hegy gyomrában... Akárhogy is, eléggé meg van tervelve Kowaink testileg és lelkileg is, és a tetejébe még hallott egy olyan pletykát, hogy Ombozit látták errefelé, úgyhogy kevés szabadidejében sétálgat, hogy reményét leplezve diákokat büntethessen csekélységek miatt. A mai napon is a szokásos iskolai egyenruháját hordja talárjával, mellén ott csillog az ezüst P betűs jelvény, ő pedig fejét belebújtatva az Átváltoztatástan tankönyvébe mormol és magolja a varázsigéket meg a hozzájuk tartozó szöveget, elvégre nemsokára dolgozatot fognak írni. Ha ez nem lenne elég, ma este még egy hatvan centis beadandót is meg kell írnia Felagundnak az órai viselkedése miatt, szóval van elég gondja szegénynek, nem is törődik azzal, hogy merre viszi a lába.
Befordul a következő folyosón, átkel a Fecsegő Dámák folyosóján, lemegy egy emeletet, megküzd a hétfejű főnixszel, átússza az óperenciás tengert, elindul lefelé a bejárati csarnok lépcsőjén, ami egyébként a Nagyterembe vezet, aztán leér a tágas előtérbe. Csak ekkor néz fel a könyvéből, hogy szúrós szemekkel végigmérhesse, hol kötött ki. Morog egy pár sort a lépcsők miatt, s mielőtt visszafordulna a tananyaghoz, még előtte kioktatja az egyik festményt, aki beázott első emeleti folyosóra panaszkodik.

Havas.

Összeráncolt homlokkal fejezi be a festmény kioktatását, annyiban maradtak, hogy Erisnek semmi köze az egészhez, hiába is állít bármit a cilinderes figura. Kowai így már visszatérhet nyugodtan a könyvbe, hogy megpróbálja bemagolni a Baziteo és a Reducio közti ellentétet, mert ezt a kettőt valahogy nem tudja rendesen megjegyezni. Képzeletben még a pálcáját is lengeti, hogy sikerüljön a varázslat, mikor becsapódik az iskola hatalmas tölgyfaajtaja s nemsokára meg is szólítja őt egy vadidegen, az időjáráshoz eléggé lengén felöltözött fiú. A kintről bejövő hideg levegő éppen hogy meglegyinti Eris sötét fürtjeit, de ez mit sem változtat halálba küldő arckifejezésén. Némám végigméri az ismeretlent - aki a Krisztián névre hallgat a gyors bemutatkozása szerint, aztán ráérősen sarkon fordul, mit sem törődve az új sárkány kérdéseivel.
- Még egy kérdés, és prefektussal való tiszteletlenség miatt büntetőmunkára küldelek. - nem is ő lenne, ha nem élne vissza a hatalmával, ugyan kérem. Nem kíván itt párbajozásba, vagy vitába keveredni senkivel, csupán be akarja végre vágni a dolgozat anyagát, hogy aztán készülhessen a következő tárgyára, és gyakorolhassa az elemi mágiát is. Holnap lesz edzés, Bennettel is beszélnie kéne a cselekkel kapcsolatban. Semmi kedve most itt pátyolgatni egy elsőst, aki ráadásul most érkezett, pff. Ez pedig sok macerával és idővel járna, úgyhogy inkább a szemei elé emeli a könyvét, s mint aki jól végezte dolgát (azazhogy ott se volt), elindul a lépcső felé. Csak a szerencsében bízhat, hogy ez nem fog a házvezetője fülébe jutni, bár... kit érdekel?

Havas.

Mennyire idegesítő, ez a prefektuslét azzal is járna, hogy segítsen a kis elsősöknek, meg mindenki másnak, de... Markovits nagyon jól tudja, hogy ő nem az a segítőkész mintadiák, és ennek fényében adta végül oda a jelvényt. Vagyis kénytelen volt, mert Kowai úgy belemart a kezébe átadásnál, hogy még a vére is kibuggyant. Ez a jótékonykodó dolog meg tőle nagyon távol áll, úgyhogy senki ne akarja elvárni tőle, hogy derűs arccal szivárványt fog hányni és cigánykerekezést örömében, valahányszor erre jár egy rászoruló.  
A fiú nem hallgat a szép szóra, máris visszakérdez, Eris pedig az első szóra ("Tiszteletlenség?") vészjóslóan megáll. Végigvárja a monologizálást, aztán egy lépéssel félig Krisztián felé fordul. Kifejezéstelen tekintettel billenti meg fejét, egyik szemöldökét enyhén megemeli, ezzel is jelezve, hogy baromira nem érdekli itt a nyafogás és a hiszti.
- Az elkövetkezendő egy héten át a bagolyházban kell ebédelned. - adja is ki a büntetőmunkát, és biztos lehet benne a srác, hogy Eris ellenőrizni fogja. Visszafordul és megteszi az első pár lépcsőfokot, amikor megszánja a gyerkőcöt, és ad neki egy kis segítséget.
- Az északi toronyban van, és jobban jársz ha nem dísztalárban mész. - veti oda hátranézés nélkül, aztán belemélyedve a könyvébe tesz még pár lépést előre. Ekkor üt szöget a fejében, hogy csak annyit tud az újról, hogy Krisztiánnak hívják, rellonos, és feltételezhetően elsős, ám a vezetéknevét nem. Így pedig a havi jelentésébe nem tudja megírni. Beleharap az ajkába, elég nevetséges lenne visszasompolyogni azzal, hogy megkérdezze, ezért igyekszik higgadtan megállni.
- De tudod mit? Ma jó napom van. Elkísérlek a klubhelyiségbe. - lehajol, felhúzza a nadrágja szárát és előveszi alóla a pálcáját. A fiú felé irányítva meglengeti és elmormol egy évekkel ezelőtt tanult varázsigét, mire Krisztián csomagjai elemelkednek a padlótól és lebegni kezdenek.

Szigethy.

Alkonyodik, a falu barátságos képét meghitté varázsolják a lenyugvó Nap utolsó sugarai ezen a téli délutánon. Ilyenkor hamarabb sötétedik, így a csínytevésben utazó diákok hamarabb merészkedhetnek ki elkövetni végzetes hibáikat. Kowaink is valami ilyesmin töri a fejét. Bár nem szereti a bájitaltant, talált egy főzetet az egyik könyvben, amitől lassabban nőnek az élőlényeg, ezt akarja most valahogy megcsinálni, mielőtt Bennettékkel még nagyobb bajba kerülnének a hegy gyomrában bújtatott állatkáért. Az éles fogú szörnyetegnek hatalmas étvágya van és hihetetlenül gyorsan nő, ezt pedig valahogy késleltetni kéne, még mielőtt lebuknának. A recept szerint kell egy pár mágikus fű, amit temetőben érdemes szedni frissen, úgyhogy kereszt tetoválású prefektánk talpig feketébe öltözve robog rendíthetetlenül át a hazafelé tartó falusiak és diákok forgatagában. A jelvényét természetesen a zsebébe rejtette, no meg az egyenruháján kívül minden mást is, ami iskolázottságára utalna. A téli talárja alatt erősen magához szorítja a válltáskát és a benne lévő könyvtári könyvet, nehogy azoknak bármi baja essen.
Mire kiér Bogolyfalva határához, és megpillantja a temető képét, már mondhatni teljesen besötétedik, úgyhogy kénytelen elővenni a pálcáját és azzal világítani. Nem szeretne rálépni egy sírkőre se odabent, egy kiásott gödörbe beleesni pedig pláne nem. A lehető leghalkabban igyekszik kinyitni a nyikorgó, rozsdás vaskaput, aztán amint egy számára kellő nagyságra belöki, át is slisszol rajta. Ez mostanság nem jelent túl sokat, hiszen lassan egy teljes tanéve hihetetlenül lefogyott Ombozi hiánya miatt... nem is lenne meglepő, ha az "itteniek maguk közé fogadnák". A kis saját viccén felszisszen, aztán tovább megy az ösvényen, közben pedig szaporán körül tekint és forog a pálcájával együtt, hátha valami különlegesebb növényzetre lel.

Szigethy.

Nesztelen léptekkel tér le a kijelölt ösvényről, hogy a sírhelyek között kutakodhasson a szükséges növények után. Csendben előveszi talárja alól a gyógynövényes könyvet, kinyitja és jól megnézi a pálca halovány fényében, hogy is kéne kinéznie annak, amit keres. Tesz egy pár kört a sötétben, gyakori guggolgatásokkal, aztán egyszer, mikor nem figyel véletlenül rálép egy száraz ágra. A dolognak nem is kerítene nagy feneket, csakhogy ekkor valaki kiszól a sötétség másik oldaláról. Kowai megmerevedik, nem vált feleletet a szándéktalanul okozott neszre. Agyában próbálja összerakni, hogy ki, vagy esetleg milyen korú egyén szólt az előbb, ám mivel nem volt túl bőbeszédű az illető, erre esélyt sem lát. Ha tanár, akkor roppant nagy bajban lesz... ha helyi lakos, akkor is. Ha viszont diák... Vagy fogja magát, eloltja a pálcáját és lelép azonnal, vagy elébe megy a dolgoknak. Általában az elsőt választaná, inkább kimarad a balhékból amióta prefektus, ám most több a tét. Meg kell találnia a növényeket, el kell készítenie azt a főzetet még most a napokban, és holnap sokáig lesz órája. Felegyenesedik és határozott léptekkel megindul a hang vélt irányába. Akármi is volt ez, biztosan emberi, szóval nem kell félnie. Eloltja a pálcája végén a fényt egy gyors Nox-al, aztán mikor közelebb ér az illetőhöz veszi észre halványan az alakját a Hold fényében. Nocsak-nocsak. Ez egy diák lesz - fut át az agyán és gonoszan elmosolyodik. Abban reménykedve, hogy másik nem látta őt meg, belopózik a sötétben amögé a fa mögé, ahol ez a valaki ücsörög. Jól meg fogja ijeszteni, alig várja.

Merkovszky.

Hideg van. Ilyenkor kirángatni az embert a viszonylag meleg kastélyból... Kowai tetőtől talpig bebugyolálva morog az ostoba tanerő ötletére. Persze, miért is ne! Nincs is jobb dolga az idei edzéseken kívül kijönni a szabadba! A friss levegőre! Hiszen azért lett rellonos, mert kifejezetten odalent szeret lenni. Lent, világos?
Nagy, korántsem nőies léptekkel baktat ki a kastélyból és egy laza 20 perces séta után már Bogolyfalva utcáit rója. Persze még mindig káromkodva. Kerüljön csak elé egy kihágást elkövető bárki, úgy leátkozza, hogy a lába sem éri a földet. Mondjuk egy kicsit aggódik, mert Ombozi bebörtönzése óta nem tudott a képességére koncentrálni... olyannyira nem, hogy még mindig nem képes a semmiből vizet csiholni, és az irányítással is gondok vannak, csak ha kijön a sodrából, akkor történik valami.
Dideregve, elkékülő ajkakkal ér a stéghez, ahol már ott várja a tanerő. Morog valami köszöntésfélét is, bár legszívesebben a halálba küldené. Amint kikapja a feladatot, arcára ül a kétségbeesés. Pont azt kéri Merkovszky, amit nem tud. Dehát ezt nem vághatja a képébe, hogy nem képes rá... Kowai összeszedi magát, kiveszi még reszkető kezeit a talárjából és egymás elé fordítja tenyereit. Koncentrálnia kell. Most nagyon. Lehunyja a szemeit, vesz egy mély lélegzetet és megpróbálja elképzelni, hogy kacsói között vékonyka, játszó vízsugár képződik, mi több, egyenesen literes mennyiséget... a környéken csipognak a madarak, az enyhe szellő megsuhogtatja a nádast és a fákat, és mintha valami bogár is ciripelt volna (ilyen hidegben??), úgyhogy mielőtt bármi is történne, idegesen ereszti le kezeit.
- Nem megy. Képtelen vagyok rá. Grrrr, megmondtam, hogy csak szórakoztak velem a diákjai! - bár maga is tudja, hogy ez nem igaz, hiszen tavaly az Ombozi által felgyújtott festményekre ő irányítgatta a vizet. Igaz, akkor sem volt képes előidézni.
- Ez úgy hülyeség ahogy van! Ilyesmi mágia nem létezik!

Faragó, Szippeni, Slusser.

Ezen a szép koradélutánon Kowaink elég beteges hangulatban van. Az elmúlt tanévben rengeteget fogyott és talán ennek is köszönheti, hogy két alkalommal el is kapta a cikeszt a pályán, de a legutolsó győztes meccs után a sérülése ellenére lerángatták a többiek a csárdába és bár semmit sem ivott, a környezetváltozás és a legyengült szervezete elhozta számára az idei vírust is. Olyan mocskos volt az a hely, biztos benne, hogy ott kapott el valamit, elvégre a szobájukat ő maga takarítja napi háromszor és napi hat alkalommal fürdik és mosakodik meg, kizárt, hogy onnan nyalta volna be ezt a rosszullétet. Sápatag arcán csak az orra piros a sok fújástól, és az enyhe pír orcáin a láz tünetei. A fején elszenvedett súrolásos sérülésből már csak kisebb foltok látszanak, és innen leginkább úgy néz ki, mintha verekedés következtében jöttek volna létre. Tetőtől talpig bebugyolálva, fekete iskolai talárjában jön most fel a falu patikájából, ugyanis a gyengélkedőt is piszkosnak tartja a gyógyuláshoz. A kapuhoz érve három jómadarat lát cseverészni, az egyik lányt a klubhelyiségből megismeri, a másik kettő nem ugrik be neki, de hát lázasan az a csoda, hogy még mozogni képes. Vicsorra húzza a száját, és rámordul a három diákra.
- Mi ez a csoportosulás? Eredjetek a dolgotokra, különben büntetőmunkát kaptok a nyakatokba. - köhöghetnékje támad, de ajkaihoz emelve öklét visszafojtja azt. Ha a három diák utat enged neki, akkor már megy is tovább a kastélyba vissza, jajj annak aki most megpróbálná megállítani.

Holt.
Ebédidőtájt

Szünet van, ilyenkor pedig Kowai ritkán jár haza anyja... érdekes viselkedése miatt. Nagyon jól tudja, hogy muszáj lesz visszamenni, nem maradhat itt örökké, nincs is kiért... Bennett elballagott, Ombozi még mindig fogdában, a következő tanév nem ígér sok jót. Más lesz a házvezető, hallott ilyen pletykákat, ettől pedig gyomorgörcse van, hiszen esélyes, hogy újra elveszik tőle a jelvényt. A jelvényt, amiért annyit dolgozott és olyan buzgón büntette meg vele a szabálytalankodókat. A legutóbb például egy levitás elsőst, akinek az lett a büntetése, hogy megfőzze neki azt a bájitalt, amitől elmúlik a megfázása. A dolog bejött, azóta csak szipog és néha kifújja az orrát, de határozottan jobban van.
Egy szép piros almát dobál a folyosókat végigjárva, mikor kiér a kastély belső udvarára, élvezettel harap a gyümölcsbe, aztán felül a folyosószegélyre, lábait már a parkos övezetbe lógatja és úgy rágcsálja a falatot. Kár, hogy szünet van, jó lenne most valakit megbüntetni csak úgy... sóhajt és nekidől a mellette húzódó oszlopnak, hogy átgondolhassa ezt a tanévet. Ombozi nélkül... üres volt az egész. Tisztában van vele, hogy ezidő alatt, hát... nagyon sokat fogyott, de képtelen enni. Amikor a legutóbb bent volt a balatoni fegyintézetben, Noel még csak hajlandó sem volt kidugni az orrát vele találkozni. Megszorítja a kezében lévő almát, körmeit a gyümölcs húsába mélyeszti. Ha tudná a fiú, hogy ő mennyire megsínyli a hiányát, ha egy kicsit is tisztában lenne vele, akkor sem valószínű, hogy foglalkozna a dologgal. Direkt kért kimenőt az igazgatótól, direkt bement hozzá, direkt kénytelen volt az órákat pótolni utána, de neeeem, Ombozinak nem fűlt a foga kijönni és a szemébe nézni. Kowai dühösen a legközelebbi szobornak vágja az almáját, amitől az levét eresztve toccsan szét darabokra.

Merkovszky.

Szorosan összefogja magaelőtt kezeit, részben mert fázik, részben mert ezzel is tagadását akarja kifejezni. Merkovszky megállapítására csak hallgat, meredten, szúrós szemekkel néz a tanerőre. Ez egy kamu valami, amivel beetették, de okosabb ő ennél, mintsemhogy bevegye. Ha még létezik is ez a dolog, az biztos, hogy neki nincs ilyen képessége. Ha volna, tudná irányítani. Itt jön be az alapvető probléma, mert Kowai azok közé az emberek közé tartozik, akik a sikert egyből az ölükbe várják, mert ha valamiben "tehetséges", akkor nyilván csettintésre kell mennie. És mivel ez nem történt meg, következésképp nincs ereje, nincs tehetsége.
- Nem érdekel, hogy mi maga. - szögezi le egyértelműen, de késő: a professzor már nyúl is a víz fölé, Eris pedig akaratlanul is kénytelen odanézni. A tó felszíne egy ponton fodrozódni kezd, mígnem egy kis dombocska alakul ki rajta, amiből aztán előbukkan egy kutya feje, majd teste is. Az "állat" mozog, valósnak tűnik (amennyire valós lehet), megrázza magát.
- Illúzió. Az elme manipulálása. - vonja meg a vállát, bár a gondolat, hogy a tanár az ő fejében módosítja a látott információkat, egyáltalán nem tetszik neki. Szóvá is tenné, de ekkor már kibukik a vízből a kis facsemete, feléjük magasodik és Merkovszky újra megszólal, de ez Erist még mindig nem győzte meg.
- Chh. Rengeteg csodálatos dologra, mi? De - tegyük fel, hogy létezik -, nem használhatom gondolom emberek ellen. Mik a korlátai a mágiának? A szervezetben lévő víz önmagában fegyver lenne, ha ilyen kis kutyákat alkotnék belőle. Vagy tüskéket, mondjuk. Gondolom minden ilyen fajta dolog tiltott, és még önvédelem címszó alatt is börtön jár érte. Akkor pedig nem sok értelmét látom, mert ahhoz, hogy közönséget szórakoztassak, bármilyen más mágia is megteszi. Még ha ki is alakult ez bennem, tök feleslegesen, mert szerintem már észrevette, nem mások megsegítése a célom. - Kowai talán még sosem beszélt ennyire őszintén, de ez legalább egy lépés az elfogadás felé - más kérdés, hogy miféle.

Jeges.
Gönc, kóc

Az első út mindig a falubéli vajákoshoz vezet, ugyebár, hiszen Awer mama észrevette, hogy fogy a véraláfutást eltüntető kenceficéje. Megint egy újabb adag vétele, megint egy esemény, amire illik prefektusként kiöltöznie és megjelennie. Hihetetlenül utálja az ilyet. Először madagaszkár, aztán az anyja hazarángatta, aztán újra itt. Újra itt és muszáj megjelenni, mert bár normálisnak tűnik az úgy HV, vigyázni kell a hatalomra, bizony. Megszerzett jelvényt nem ad át senkinek, aki megpróbálja elhappolni, az véres harapásnyomokkal távozhat a gyengélkedőre. Jobbára. Viszont egy ilyen bulin érdemes nem egyedül megjelenni, Ombozit meg mióta elhurcolták nem látta, azóta meg ha jól értesült róla megint valami nő miatt alig lehet látni. Jellemző. Akkor maradt a B terv, az alagsori jégmanó, akivel valamilyen okból titkos egyességet kötöttek, amit a mai estén váltanak be, aztán mire Eris észbe kapott, már a fürdőszoba előtt bámulta szörnyen vékony testét és kenegette a foltjait. A képe rendbehozása, aztán ruha, haj, cipő, a szíve fölé pedig a csillogó P betűt mutató jelvény kerül. Kész. Nem tudja pontosan, Jeges meddig akar maradni, de reméli elég lesz annyira, hogy megmutassa magát Vasvárynak aztán leléphessen. Ez a srác is valami nőcsábász hírében áll, kötve hiszi, hogy az ő társaságára lenne rákattanva, hamar le fog róla akadni.
A klubhelyiségben Dioméd valami precíz eminens módjára várt rá, Kowai ejt egy bóknak tűnő megjegyzést az öltözékére, aztán ketten együtt elindulnak a nagyterembe. Szegény fiú, nem egy társalgási nagymenőt fogott ki, Eris ugyanis egész úton csöndben van, és azon töpreng, jövőre ő lesz itt végzős, akkor azért kell ide jönnie. Na meg még mindig nem tudja, mi lesz belőle.
A nagyteremhez érve sóhajt, aztán Diomédre sandít.
- Aztán nincs tapizás. - morogja, bár több, mint valószínű, hogy a fiúnak esze ágában sincs ilyesmihez folyamodni.

Jeges.
Gönc, kóc

Nagy megkönnyebbülés Kowai számára, hogy Jeges nem vette az öltözékét se különcre, se nagyon kirívóra. Azon felül neki édes-mindegy, hogy partnere hogy néz ki. Nem tervez se táncolni, se semmi ilyesmit, csak ketten mennek és kész. A fiú megdicséri a ruháját, Eris biccent köszönésképpen. Fölfelé az út csendesen telik, annak ellenére, hogy mennyien tolakodnak be előttük, meg mennyi ember tolong a nagyterem felé.
Úgy dönt, inkább nem kérdez rá erre a furcsa nyelvtanra, hallott már ennél rosszabbat is és ha ez lesz az este legrosszabb élménye, akkor legalább nyugi lesz. A végzős kérdésre csak a fejét rázza, a táncolásra már el is fintorodik.
- Merlin ments. Majd jövőre. - Dioméd elirányítja az asztalokhoz, ahol is a fiú kezébe vesz egy tarka párnát. Eris újabb fintort ejt.
- Még egy ilyen hülye témát. Remélem az italokba nem kavartak semmit, ami ilyenné teszi a diákokat. - körbesandít a termen, elhúzza száját - Nem szóltam.
Színes, tarka-barka, így felkötve a hajakat meg úgy belekarolva egymásba, blöá. Még szerencse, hogy ő akkor is kitart, mikor mindenki más megbolondult. Nagyon reméli, hogy jövőre nem nudista lesz majd a téma, bár ennél még az is jobb lenne. Olyan csiricsáré itt minden, reméli hamar letudja majd ezt az egészet mielőtt ő is megfertőződne.
- Na jó, mihez volna kedved?

Jeges.
Gönc, kóc

Inni? Hogy ő is ilyenné váljon? A kérdés után látványosan végignéz a népségen, aztán kérdőn Diomédre pillant, tekintetével a "Most komolyan?" kérdést rajzolja ki, aztán megvonja a vállát, viszont addigra a jégsrác már mutatja is a bűvésztrükkjeit. Na most Kowai csak hallásból tudta, hogy a fiú jégvarázsló. De ezt élőben látni egészen más, ráadásul Dió olyan természetességgel dobálja bele a semmiből a kockákat, aztán a saját italából jeges finomságot varázsol, hogy Erisnek tátva marad a szája, a szó szoros értelmében.
- Ezt meg kell tanítanod. - hangjában nincs semmiféle gúny, ezúttal nagyon komolyan néz a fiúra. Merkovszky eddig nem sok dolgot ért el nála, vajon mit tudna egy jégvarázsló tanítani neki? A saját poharába néz, megpróbál arra összpontosítani, hogy a benne lévő folyadék valamiféleképpen változzon, de erőlködésének csak valami nonfiguratív, kis csáp az eredménye. Összeszorítja fogait, mérgében a padlóhoz vágná legszívesebben a poharat, de az itt eltöltött évek alatt már annyi önfegyelmet tanult, hogy inkább csak megszorongatja az üveget.
Felvonja egyik szemöldökét a táncikálós mozdulatra, a társaságra pillant. Jeges úgy néz ki táncolni szeretne, Kowai meg pillanatnyilag nem tud más elfoglaltságot azon és a táncolókat figyelésen kívül. Na, ezért is gáz ez a buli.
- Várjuk meg amíg lemennek a végzősök aztán majd meglátjuk. - motyogja, majd a szájához emeli a poharat, hogy kortyoljon az elátkozott nedűből.

Már harmadik éve tudja, hogy micsoda-kicsoda, de még csak most képes felfogni ennek a súlyát. Olyan erő birtokában van, amit csak meg kell tanulnia használni - okosan használni, és a fáradozása meg fog bizony térülni. A vízben olyan hatalom rejtőzik, ami mozgásképtelenné tud tenni egy emberi lényt csupán a testében lévő folyadékoknak köszönhetően, vagy akár még tovább mehet. Igen, vérmágus, az akar lenni. Nem sok kor szül ki magából egy ilyen elkorcsult lényt, mint ő. A szeme, az arcára tetovált kereszt, a családi "örökségek", a párszaszájúsága, aminek lehet köze van ehhez a képességhez... ennek mégis mennyi az esélye? Összébb húzza magán a talárt, kezd dideregni. Bár most köszöntött be a nyár, a reggelek még csípősek és ha nem vigyáz magára a diákocska, hamar megfázhat a nagy melegek előtt. Miért is jött ki? Gyakorolni. Ilyenkor? Fejében a kis hang vészjelzést ad, valami kikapcsolt benne amikor ilyen korán felkelt. Várjunk, aludt egyáltalán? Már nem tudja. Minden egybefolyik, félig napközben mintha aludna, közben pedig bent ül órákon, aztán odalent írja a dolgozatait. Összemosódik már mit tett meg és mit nem. De most, a csípős levegő kinyitja a szemét, kénytelen felébredni. Leguggol a nyirkos fadeszkákra és egyik kezét kinyújtja a víz felé. Koncentrálj. Légy eggyé a vízzel. Te vagy maga a tó. Nem megy. Képtelenség. Fáradt és nem képes rá. De igen, képes. Máskor is képes volt. Gyerünk. Gondolataiban halvány fénypont gyúlik, ez pedig egy vízből formázott kézzé alakul, csupán csuklóig, de integet, ökölbe szorul, majd ismét elernyed. Fél szemével a lenti tükörre les, ahonnan valóban előbújt valami, de az nem kézzé alakult, hanem formátlan csóvává. Rendben, nem szabad bedühödni. Mély levegő, relax. Megpróbál ellazulni, de ez képtelenségnek tűnik az adott pillanatban. Sebaj, menni fog. Most a feszültségét próbálja egy pontba sűríteni, ugyanabba ahová az imént. Meg kell próbálnia a dühét, a benne lévő gyűlöletet rákoncentrálni a vízre, mert mindig akkor sikerült valami, amikor harag volt benne. Az érzelemtől ugyan nem tud kidolgozott formára összpontosítani, csak egy nagy csápra ami kitör lentről és kígyó módjára elkapja a csuklóját, aztán berántja a vízbe. Ki se nyitja a szemét, már érzi kezén szorítást és a következő pillanatban a hideg tóba csobban, ő pedig pánikszerűen igyekszik feljutni a felszínre levegőért. Felérve tudatosul csak benne, hogy sikerült amit elképzelt és jóval gyorsabban működik, mint gondolta volna. Sőt, most az is kiderült, hogy mit kell tennie, hogy működésbe hozza, de jelen pillanatban nem vágyik másra, csak hogy megszárítkozzon és lefertőtlenítse magáról a tó koszos vizét a szobájában. Néhány próbálkozás után felkapaszkodik a stég szélére, felhúzza magát és vacogva, ázottan, szipogva eltűnik a kastély felé vezető irányban.

A tavalyi szezonban nem volt a toppon, Várffy nem is nagyon alkalmazta az első veresége után, de ezen javítani fog. Egy kicsit talán még sajnálja is az új fogót, mert nem fogja neki engedni, hogy az aranygolyó a kezébe kerüljön. Ha meg mégis, akkor ujjak fognak törni... Mindenesetre a két csapat kivonul a pályára, túl nagy rajongói tapsvihart nem lehet hallani, elvégre ez csak egy edzőmeccs. De még milyen meccs. Felszállás előtt sötét szemeivel a másik fogót méregeti és átsuhan a fején, hogy gyakorlatilag ez a legjobb pozíció, mert nem kell a többiekkel foglalkoznia, csak a cikesszel. Meg persze az ellenfél fogójával és esetleg a gurkókkal. A kezdeti magaslati félelmét ezalatt a pár idény alatt derekasan leküzdötte, és bár még mindig van pár dolog amit nem végez profin, büszkén mondhatja el magáról, hogy belejött a repülésbe. Fülében már csak távolian csengnek Mínea utolsó szavai a kis csapatához, mert már a fürge labdát követi tekintete, aztán mikor felreppen a kvaff és mindenki megmozdul, Kowai mint valami véreb indul el abba az irányba, ahol legutoljára megcsillanni látta a cikeszt. Bár a Nap jócskán megnehezíti a dolgát, de ha odaér, talán jobban belátja már a terepet.

+1
Tapsvihart majd alkotok neked bűbájjal (;

A másik fogó nem messze tőle ugyanúgy elindult, ahogyan ő. Mikor Kowai megáll odafent, mert elvesztette a cikesz csillanását, Marceau-t kezdi figyelni, hátha a fiú nagyobb sikerrel járt a keresésben, de amaz éppen egy gurkót próbál lerázni a sejhajáról. Eris elfintorodik maszkja mögött (merthogy újabban a szálló bogarak ellen igen hatásosnak bizonyult ez), aztán inkább megpróbál a csata heve elől kihúzódni szokásos módján a pálya szélére, hogy onnan lesse tovább az aranygolyó felbukkanását. Mindeközben a gurgók ide-oda röppennek, egyik játékosról a másikig igyekszenek eljutni, de az összes rellonos terelő észnél van és még időben megvédi csapattársait, úgyhogy kivételesen nem aggódik emiatt. Amikor az óvatos oldalazás megtörténik, pont ezért a másik fogót lesi, hátha annak jobb szeme van és egyből megpillantja a kis aranyost, s már csak ekkor veszi észre a felé robogó vasszörnyet, amit már képtelen kikerülni. Fordulna, hogy meneküljön és ezzel a mozdulattal Mihael gurkója őrült erővel csapódik bele bal vállába, Kowai a hihetetlen fájdalomtól felordít és csillagokat látva kapaszkodik épségben lévő kezével a seprűbe. Az előző meccseken biztosan leesett volna, de most már rutinosabb sérülések terén is, így reflexből állnak görcsbe ujjai a nyélen. Könny szökik szemeibe, de még így is jól látja az alatta megcsillanó golyót a sok kicsi csillag között. A fájdalomnak akkor lesz vége, ha azt elkapja, na meg persze ezért van itt. Nem kockáztathat némi pff válltörés miatt, ezért fogait összeszorítva vesz erőt magán és elindul lefelé. Nem sokat lassíthat, különben sérült karja útban lenne, úgyhogy megpróbálja kihasználni a repülés adta lehetőségeket és olyan gyorsan menni, hogy a légnyomás hátra "csapja" azt. Ez persze plusz fájdalommal jár, füleiben dübörög a szíve és mire ki akarna agyalni valami fájdalommentesebb pózt, a cikesz irányt vált, ő meg egy kézzel húzza fel seprűjét a becsapódás előtt, a farok része éppencsak, hogy nem érintette a pályát. Fogalma sincs, hogy az a patkány merre tart, biztosan valahol mellette van, de jelen pillanatban csak két dologra összpontosít és ebből a kínszenvedést próbálja meg legjobban mellőzni, ebbe pedig nem fér bele még holmi másodrangú fogó mellette. A karikáknál aztán újra felfelé indul a labda, ő pedig nehézkesen felhúzza magát, hogy követhesse azt, de pár méter után elveszti a szagot. Fáradtan nyúl a bal karika rúdjához ép kezével, hogy egy kicsit kifájlalhassa a sérülését. Verejtékező homlokát a fémhez nyomja, az pedig némileg hűsíti fejét. Összeszorított szemekkel vesz pár mély levegőt, aztán kínlódva visszateszi jobb kezét seprűjére és újból a cikesz után forgatva fejét húzódik kijjebb a pályáról, ki a büntető zónából.

+2
Megjegyzés: Nagyon szépen leírtad a sérülést és az utána lévő fájdalmas pillanatokat. Reálisabban nem is lehetne kijátszani.

Végzős bál, Ombozi.

Én meg így

Öt év. Hihetetlenül gyorsan elment, pedig alig történt valami. Akkoriban ő is kicsit radikálisabban gondolkodott, mostanra viszont a sötét szempár talált néhány megoldást a problémáira. Szó szerint, mert most zölden csillogó szemekkel pillanthat legjére, hála az igen erős bájitalnak. Ombozi lassan megindul a színtér felé, hogy eljárhassák az utolsó táncot. Erisnek összeszorul a torka, mindig is utált a figyelem középpontjában lenni, de enged a lépéseknek és követi a férfit, bármerre is viszi. A másik köhint, Kowai összevonja vékony szemöldökeit és közelebb hajol, hogy a nagy zsivaj ne törje meg Noel hangját. Már épp nyitná a száját, hogy leszidja a másikat a nyálas érzelgősség miatt, de inkább nem teszi. Tény, ez most az ő estéjük és ha Ombozi így akar erről megemlékezni, ő nem fog ellenkezni. Ismét összeszorul a torka a szavak hallatán, elpillant a fiatal férfiról. Hogy látja-e még valaha? Hogy befejezés lesz ez? Igazán kedves, hogy ő így gondolkodik, de hogy ezt most még fel is hozza...
- Inkább maradj csöndben. - most már kénytelen leinteni őt, mert mégtöbb ilyen szöveg után a végén még könny szökne szemeibe. Nem nosztalgiázni és búcsúzkodni jött, hanem egyszerűen csak... jól érezni magát. Eltölteni egy estét Ombozival, élvezni, hogy egy karnyújtásnyira van a vizsgáktól és attól, hogy végzett boszorkányként tekintsenek rá. Hogy reménykedhessen abban, hogyha innen elmegy, az anyjától is el tud majd egyszer. Felcsendül a végzős keringő zenéje, Kowai egy szó nélkül szembe fordul a férfival, egyik kezét a másik vállára teszi, a másikat pedig Noel hűvös ujjaihoz fonja és ha a Sors is úgy akarja, egyszerre indulnak meg a többi végzőssel együtt.

Carol of the Violins
Öltözet
Silent Night, (0:04-1:55), Counting Stars (0:19-4:10), Carol of the Bells (0:00-3:17), Benedictus