Igazgató úr Mosolyogva hallgatom, ahogy az elvégzett jószolgálati munkáiról mesél. Úgy veszem észre hangjának és testtartásának módosulásán, hogy ez számára szenvedély és szerelem, nem csak hobbi. Elhivatottság csendül ki minden szavából. Érdekelt mindig is ez a dolog így örülök, hogy szóba sikerült hoznom ezt a témát a férfi előtt.
- Sajnos még nem jutottam el odáig, pedig szívesen tenném. Az volt a tervem, hogy elmegyek alacsonyabb felszereltségű ispotályokba és gyermekeket gyógyítok, ugyanis a másik végzettségem gyógyító, de ezt gondolom tudja. Nemrégiben, távollétem alatt szakvizsgát is tettem ennek érdekében. A szakosodásom pedig a szívet érintő születési rendellenességekre és az azzal felnövekvő gyermekek kezelésére irányult. Ez igen mugli témának hangzik tudom, de sok olyan varászlócsalád van, akik bizonyos varázslatok, vagy épp ragályok, esetleg bájitalok nem várt-nem ismert hatása miatt ilyen állapotú gyermeket nevelnek. Kicsit elhallgatok, mert ez a téma felkavaró számomra, saját helyzetem miatt, persze ezt igyekszem titkolni a velem szemben ülő joviális kedvességet sugárzó férfi előtt, így a kettőnk közt beálló csend sem tart soká. Pár másodperc és egy mély levegő után halvány mosollyal folytatom.
- Ha esetleg tud olyan helyről, ahol elkél az effajta segítség, kérem szóljon. Vagy ha úgy alakul szívesen el is kísérném egy olyan küldetésre, ahová mostanság megy majd. Persze csak, ha nem zavarom! Befejezvén mondandómat kíváncsian várom miként reagál. Valóban, a vad és szertelen viselkedés, a decens külső, a depresszív burok mélyen érző sebekkel teli szívet takar. Ha tudok segíteni az számomra gyógyír ezekre a valós és képletes sebekre egyaránt. Ezért is dolgoztam kórházban még akkor is amikor a gyermekeim gyászoltam.
