Kiva.rar
2014. október, egy délután

Valahol a döbbenet és a mély csodálat között leragadt az elméje. Picit érzékeli, milyen lehet, mikor ő tett hasonló letámadó mozdulatokat korábban, aztán a lány csak 14 éves..ő meg, mindegy, erről lapozzunk. Lényegesebb, hogy le kell magáról vakarnia, ha érdemi munkát, vagyis egyelőre párbeszédet akarnak folytatni.
- Azt hiszem ezt a részét ugorjuk át a dolognak, inkább a nővéred Griffje lenne ilyenre alkalmas...
El tudja képzelni, ahogy Renée fogja magát, elköti Kiva állatkáját, felpattan a hátára, és elindul a végtelenbe és tovább! Igazán hátborzongató kép lehet ez szegény Griff számára. Állatbarátként tudja őket sajnálni, ha félőrültek kezébe kerülnek, és bármennyire cukimuki a kicsi Faraday, egyszerűen az a hajszál, ami az őrültet elválasztja a zsenitől, nála előbbi felé görbül, erőteljesen.
- Kettő...hát, több mint a semmi. Milyen volt? Élvezted? Kényelmes vagy kényelmetlen érzés? Mennyire féltél?
Jó lenne tudni, milyen volt, ebből azért le tudná szűrni miért is keresték meg, mi az, amin csiszolni kéne, vagy alapjaiban felépíteni. Nem egy építész, de amit muszáj, azt muszáj. Leginkább attól tart most, hogy nagyobb az elvárás felé, mint amire képes. Oké, vallja ő, hogy bárki képes szinte bármire, ha akarja, de csúnya volna, ha nem tudná komolyabban előhozni ezt a kislányból és csalódást okozna. Fél percre el is mereng ezen, de aztán csak döntésre jut, a beleegyező bólogatással meg neki is kezd a szabályzat formálásának.
- Az első... A seprűn és a seprűvel nincs eszetlenkedés, amit mondok, azt csináljuk vele. - még fel is emeli a mutatóujját, majd ahogy számol tovább, megjelenik mellette a többi is. - A második... Ha valami nem sikerül, újra próbáljuk, nem akarom hallani, hogy "feladod", vagy "nekem ez nem megy".
Kis szünetet tart, remélve, hogy megérti, mire akar ezekkel kilyukadni Luca. Mindkettejüknek könnyebb lesz, ha képben vannak azzal, mit vár a másik. Luca már kapizsgálja, de most Renée is kap egy kis ízelítőt.
- A harmadik... A fölös energiát fektesd a tanulásba, ne azon extrémsportba, amivel az infarktust hozod az emberre.
Megforgatja a szemeit, majd összefont karokkal néz a majdnem vele egy magas lányra. Lemondó sóhaj, majd széttárja a karjait is mellé.
- A negyedik annyi lenne, hogy még egy hasonló bejelentkezés és nincs több közös repülés!
Komolyan is gondolta, amit mondott, így már nem volt más hátra, mint, hogy vigyorogva fogjon egy seprűt, amit Renée kezébe nyomott, majd a sajátjával már fel is szállt, olyan két méter magasból szólt le hozzá, jó hangosan.
- Na mutass valamit!

Látogató;;
-Mert a rossz hírt is hoznia kell valakinek.-

- Kristóf?
Még párszor elhagyta a név félkómás állapotban ajkait, de a fájdalom teljesen maga alá gyűrte a lányt. A legrosszabb még csak akkor jött pedig, mikor magához térítették őt. Ekkor már sürgött körülötte a jól ismert gyógyítói arc, érezte, ahogy hol a kezét, hol a fejét mozgatják, de minden egyes apró érintés is fájdalmat okozott újra. A talpától a feje búbjáig hasított végig benne, ahogy a kezét arrébb emelve lehámozták róla a védőfelszerelést. Aztán valami borzalmas ízű dolgot itattak vele, ezek után pedig újabb képszakadás következett.
fogalma sincs mennyi időre, hogyan és miképpen ütötte ki akár a szer, akár a fájdalom, de tudta, hogy sokat nem javult még a dolog, hiszen ahogy szemeit kinyitotta, és fejével oldalra próbált fordulni, egész testében megremegett oldala szúrásától. Bal fele teljesen odavolt a gurkótól, még a csuklója is fájt mindig a ficamtól, de az teljesen elenyésző volt ahhoz képest. Nem látott éppen senkit maga körül, vagy csak korlátozta őt, hogy egy irányba bírt nézni és kész, kifújt. Dúlt benne némi indulat, a kíváncsiság és az aggodalom is. Mi van most a csapatával? Tisztában volt vele, hogy a manőverét nem fogja mindenki megdicsérni, és abban is, hogy ettől még szükséges volt, de utált ide kerülni ezek után. Maga mellett balra - erre sikerült elfordítani a fejét, és egyelőre nem nagyon mozgott volna - nem feküdt senki. Vagy nincs még vége, vagy megúszták, mindkettőben látna rációt, de leginkább reménykedik. Most veszi csak észre, hogy nedves lett a felsője és  a párna is, ahogy könnyei is kicsordultak a mozdulatsortól. azonban jött az indián bácsi, mint megmentő. Kapott fájdalomcsillapítót, sok instrukciót, és parancsot a fekvésre.
De legalább a fogója akkor megmenekült. Vajon...elkapja, vagy elkapta a kis aranyost?

Eriknyuszi;;

Egyre többször sikerült kis időkre magához térnie, de valóban a alvás volt az egyetlen, ami segíthetett most, ezzel nem is akart hadakozni, főleg, mert pont úgy érezte magát, mint aki 5 napja nem aludt és még az úthenger is átment rajta. Se nem volt jó, se nem volt élhető állapot, de már évekkel ezelőtt, mikor először szállt seprűre, tudta miket vállal be, így a csalódottság és a düh elmaradt. Inkább aggodalom és izgalom volt benne, a többiek érdekelték. Képtelen volt csak a gyógyulásra koncentrálni, ahogy kérték tőle, még nem tudott semmit. Álmában is kviddicses képek kergették folyamatosan, amik néha jól, néha nem végződtek. Már-már lázálomnak nevezte volna, de vélhetően a fájdalom generálta benne. Nyugtalan volt és védtelen, egyik se a kedvence.
Miután beesteledett, elcsendesült minden, ismét elszenderedett, de nem nyugodott a lelke. Mozgásra ugyan nem, de a kezének mozdítására, automatikusan szorított rá lágyan az övét tartó kézre, aztán szemét is nyitogatni kezdte.
- Ki...?
Igen, még mindig nem volt kellemes a mozgás, de attól a szörnyű létől, amit kapott, sokkal tompább lett. Fejét a látogatója felé fordította, akit a rossz fényviszonyok miatt idő volt kitalálnia ki az, de aztán halvány mosoly után lett tiszta a kép. Az eridonos hajtó, akivel a meccsen is kint volt. Már akkor is nagyon jó volt őt látni, most meg pláne jól esett neki. Viszont ebből tudta is, hogy biztosan ott volt, látta. Mindent látott.
- A csapat... rendben van?
Érdeklődött, a beszéde tiszta volt, és reálisabb sokkal, mint a volt helyetteséhez szóló kérlelések a legelején. Egészen magához tért, most még az állapota is stagnált ezen a nem fáj annyira szinten, amin létezni tudott az ember. Minimálisan próbált feljebb csúszni, nagyjából ment is, de nagyokat szisszent. A kötés körbe a törzsén érezte, ahogy súrlódik, és ettől nem kellemes érzéseket idézett a gurkó becsapódásának helyén.
- Mi lett a vége, Erik? Megint...?
Nem akart pesszimista lenni, de csak rossz érzések kavarogtak benne, főleg, hogy ott sem tudott lenni segíteni, hibásnak érezte magát. Messze volt, nem tudta szerelni a gurkót...

Eriik;;

A tudatáig egész gyorsan jut el a hang, de a felismerés ebből még nem ment igazán, ám a névvel már jobban ki volt segítve. Kis idő kellett, de tudta, hogy az eridonos hajtó hozzá érkezett látogatóba, és mivel már annyival is képben volt, hogy a lelátóról jöhetett, ha így idekeveredett, egyből érdeklődött is a többiekről. Megnyugodott, mikor pozitív dolgokat hallott vissza, majd tekintete a takaróra siklott, ahol alatta a kötést érezte magán.
- Már rendben leszek. Összerakott az indián gyógyító, csak még fáj...
Kicsit elcsuklik a hangja a végére a fészkelődésben fel is szisszen, de aztán abbahagyva, próbál kényelmesen, kicsit hunyorogva Erikre nézni, miközben már nem annyira szorítva, de még fogja az érte aggódó kezet. Jól esett neki tagadhatatlanul, hogy valaki bejött hozzá, és valahogy annak is örül, hogy ez nem a csapata lett első körben. Nagyon nem viselné jól, ha a vezérüket bénán kéne pesztrálniuk egy kórteremben.
- Megint...
Aztán bármennyire is halkan és leplezve jött a válasz, ettől még nem lett kevésbé keserű a csapatkapitány számára. Az előző meccsükön is igyekeztek azért az erejükhöz mérten, itt meg amíg ott volt a lelküket is kiadták a pályán, valami emberfeletti módon igyekezett mindenki. Mégis az eredmény ugyan az... Kicsit esztétikailag szebb, ám cseppet sem mutat jobbat. A másik részről pedig pontosan tudja ez mit jelent. Nem egy éltanuló a leányzó, de a matekozással, főleg ha kviddics a téma nem volt még sosem baja. A kupát itt elvesztették, ha csak nem jön közbe valami emberfeletti esemény. Ezekben már nem hisz annyira.
- Tudom, hogy mindent megtettek... érzem.
Lemondó kicsit, ám tényleg hisz ebben, de fogalma sincs, mit ronthatott el idén, ami tavaly még rendben ment. Mi változott ennyit. Nyilván össze kell szokni az újakkal, elment a fix pontja, egy csomóan jobb lehetőségek miatt távoztak... Jó igazából érzi, hogy alig kaparták össze magukat, és csodát se kéne várni, mégis tavaly is rosszul álltak az elején, aztán miből lett a cserebogár?
- Győzzétek le a rellont, Erik, képesek vagytok rá.

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

- Pff... akkor sem kényelmes, és... fáj is.
Már napokkal korábban tudta, hogy itt segítségre lesz szüksége, mert nem csak nem bízik, de képtelen is összehozni valami... szépet? Igen, belenézve a tükörbe nem egészen azt nézte, hogy hűha, ma hercegnősdi lesz, és mennyire csinos lesz, mint a többi lány szokott vele ellentétben. Zoénak szólt leginkább, aki az örökkévalóságnyi időnek tűnő fodrászkodást befejezve az utolsó hullámcsatot is a hajába tette Lucának. Na, tuti nem lett volna minderre képes, meg feltűzött haj? Alapvetően vagy lóg, vagy maximum praktikusságból felköti, extrém esetben befonja és itt kifújt. De meg lett neki szépen magyarázva, hogy ehhez a ruhához ilyen illik, mert zárt felül, meg ezzel szép, és a többi. Egyszer... talán egyszer majd megérti ezeket jobban. Pedig a legcsinosabb akart lenni, a legjobb és minden ehhez köthető, hiába nem megy annyira. Mindezen kis morgolódások, vagy az, hogy Zoét szóval tartotta ezekről, kicsivel kevésbé hozták elő a gyomrában a gombócot, amit az izgalom okozott. Bár amint elkezdett beszélni Róla, ez elég hamar bekövetkezett. Mondjuk a nővérének még átérzőnek se kellett lennie hozzá, hogy a szavakhoz valami mögöttes érzést társítson, azért Luca csak túlmagyarázott mindent, bár a neki szegezett kérdéseket inkább kikerülte. Szokásos módon.
Belebújt a cipőkbe is, amitől már normál lányos magassága lett, és jó pár centivel átlépte a 160-as határt, ám tisztában volt vele, hogy azok, akik ezzel rendelkeznek is húznak ilyen lábbelit, így csak elhúzta a száját a gondolattól. Nem boldog tőle, hogy simán elveszik negyedikes létére az elsősök tömegében, bár legszívesebben tornacipőben belavírozott volna, az legalább kényelmes. Egyébként is próbakörök gyanánt ebben a magassarkúban lavírozott előző napon a klubhelyiségben, nehogy valami baj legyen, bár a tánctudásán ez nem segít sokat. Nem baj, vannak lassú számok is... reméli.
De ezekkel vége is a felkészülésnek, ugyanis idő van, a Nagyterem előtti folyosón terveztek összefutni, aminek Luca nagyon tudott örülni egyébként. Abból a szempontból, hogy kevesebb esélyt látott arra, ha Vince meggondolná magát, hogy onnan lelépjen, őt otthagyva, mintha mondjuk a Navine bejáratához jönne a fiú. Lassan ballagott, kezeit maga előtt összekulcsolva, ami távolról úgy tűnhetett, mintha takargatná magát, pedig nem, csak fogalma sem volt, miért csinálja. Arcán ott pihent a mosoly, bár kicsit idegesen remegett meg a szája széle, mikor egyik évfolyamtársa valakit keresve állította meg őt, de megrázta a fejét, aztán folytatta az útját, közeledve pedig Vincét kereste a befelé igyekvő kisebb tömegben.
Akkor bál. Luca várja, akarja. Nagyon.

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Gombóc a gyomrában, kissé remegő lábak, izgalom, zavart vigyor,, földbámulás igazából pipa. Lehetne aranyos a dolog, de inkább cikinek érzi, hogy így tart az egésztől. Járt már az iskolai rendezvényeken háztársakkal, sőt fiú is kísérte már el, de ez most... igazából nem tudja milyen, jobban odarakta magát, mint várta, még ezt a sminkdolgot is kipróbálta, de a szempillaspirál meg a rúzs kettősénél nem ment tovább, mert nem tetszett neki. Bár sok ilyen van, amit még nem visel annyira jól, de a nővérei szerint egyszer ezekkel is meg kell ismerkedni, aztán jobb későn mint soha.
Ez igaz Vince meglelésére is. Ugyanis hiába bámészkodik, túl sok az ember így nem igazán vette észre, ha itt is volt, szóval kicsit bátortalanul, de azért nem olyan lassan megindult a Nagyterem bejáratához, amikor is az egyik ablaknál kiszúrta a fiút, annak vigyorával együtt, amitől valahogy neki is szélesebbre húzódott a szája. Ha nem ebben a cuccban lenne, már rárontott volna és a nyakába veti magát, de sokan is vannak, meg ebben a szerelésben nem egyszerű ez a pattogás szóval csak közelebb lépett és viszonozta a csókot, majd vigyorogva hátrált, de csak egy egészen picit. Ezután lenézve Vince ruhájára, majd végigsimított nagy mosollyal rajta. Ez a fehér...annyira, annyira... színtelen. Igen. Furcsa és szorongató a dolog, de persze azért szép is van benne.
- Így talán nem veszem el az elsősök sűrűjében...
Picit elhúzta a száját, miközben az eridonos zakójába kapaszkodott, aztán megigazítva elengedte azt és hátrébb lépett tőle körbenézve a folyosón, hogy ideje lesz lassan elindulni be.
- Igen, nekem is hiányoznak...de széééép! Köszönöööm.
Az ajándékra felcsillannak a szemei és azonnal adja is a karját, aztán mikor megkapja és felkerül kezére gyorsan még átkarolja örömében, aztán belé kapaszkodva elindul befelé. Ismét visszaköszön kicsit az a szorongató érzés, ez észrevehető, hogy egyre közelebb simul Vincéhez és egészen szorítja szegény kezét, de azért nem tesz benne kárt persze.
Mikor beérnek körülnéz, szokott módon kitettek magukért a DÖK-ben, mert valóban nagyon jól sikerült ismét az egész, már a látvány is elragadja az embert, még akkor is, ha a fehérrel továbbra se békélt meg annyira, de ahogy a kezére téved a tekintete megnyugszik kicsit. Szín, legalább egy kevés. Ezután figyelt csak fel a rengeteg édességre, ami felé éppen tartottak. Vannak dolgok, ez is azok közé tartozik, amivel pillanatok alatt lehet Lucát teljesen levenni a lábáról, na egy csokiszökőkút látványa pont ilyen. Meg így a gondolatait is elterelhette kicsit a bűvös tánc dologtól. Kicsit félt. Na jó, annál azért jobban.
- Úúú, együnk valami édeset! - Kezdett bele nagy vidáman, aztán Vincére nézve folytatta, miután végigmérte a termet. A zeneszámok pedig váltogatták egymást, ahogy a párocskák gyűltek, hogy táncolhassanak a terem közepén. - Többen vannak, mint elsőre gondoltam volna...

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Javíthatatlan marad abból a szempontból, hogy a magasságára minden dolgot célzásnak fog venni és célkeresztben érzi majd magát, na meg ezért akar extrán bizonyítani mindenben, hogy ettől függetlenül is tud a legjobb lenni. Valahol mélyen ebből fakad a versenyszelleme is, most mégis csak azért zavarja ez az egész, mert nem tudja, Vincét amúgy zavarja-e. Borzalmas elméleteket tud gyártani, de azért megnyugtatják az elhangzottak és bátran vág bele az este további részébe, legalábbis igyekszik.
- De azt mondták, az nem illik a ruhához, meg minden...
Igen, kisül micsoda "szakértő" a báltémában és mennyire nem önálló a megjelenés, de attól még figyelt a nővéreire meg másoktól elcsípett tanácsokra. Érti ő valahol, hogy mire jó ez, de attól még nem fog mindennapossá válni számára. Elég fura is lenne, ha a törpe magassarkúban vonulna ki edzést tartani, vagy szoknyában repdesne. Juj, belegondolni is rossz, hogy a levegő fellibbenti, meg mennyire kényelmetlen lenne, na meg jézuskácska, belátni alá! Egy pillanatra végignézett magán, ahogy összeszorított lábakkal álldogált az édességek mellett és elég viccesen nézhetett ki. Megrázta magát végül belülről, hogy hé, hé, beszélnek hozzád, aztán kapcsolt csak.
- Ühhüm. - Vigyorgott rá, aztán tekintetét a táncolókra emelte újra, még kicsit a fejét is oldalra döntötte ahogy bambult. Eléggé abnormálisan figyelte a dolgot, de valahogy ez leírta azt is, hogy az ide-oda lépegetésen túl neki minden új. Aztán visszafordult. - Valami csokisat, talán.
Elég esetlennek hangzik ez tőle, kicsit tördeli is az ujjait, aztán egy bátortalan mosoly után nyúl egy szalvétával két csokis golyó után, majd a fiú felé tartja. Mindenben ilyen kis megosztós. De közben a gondolataival már egészen más vizeken evez. Mármint megint leragadt a tényeknél. Nagyon jól érzi magát, szeret vele lenni, itt lenni, meg jó barátok is... és itt jön az a bizonyos bukfenc. Luca érzi, hogy valami nem olyan, valami egészen másabb és jobb dolog, de hallgatott róla, mert inkább kiélvezi, hogy jó kedve lehet és nem kell a saját dolgait még kibogozgatnia, pedig nagyon is ideje lenne.
- Te nem izgultál a mai este miatt? - Bugyuta egy kérdés, tudja is, de ha egyszer őszinte, akkor ezek is vele járnak.

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Lucának is feltűnt, hogy itt még az asztal is előfordulhat, hogy csokoládéból van, mégis teljes nyugalommal ejtette ki, hogy csokisat keres az asztalon. Jól van na, nem egy bonyolult lány a maga módján, csak a helyzetek zavarosak körülötte. Mondjuk kicsit dekoncentrált attól, ami kavarog a fejében, bár nem szabad mindent erre fogni, hiszen ha így lenen, közveszélyes volna neki Vincével mászkálni, azt meg nem kockáztatná meg, hogy erről le kelljen mondania. El is veszi a felé nyújtott italt, bele is kortyol, de a süti megevéséig még nem jutott el.
- Hmm?
Derült égből fordulat, édesség elvonva, és elhangzik a "Luca" is. Felkúszik a szemöldöke egy pillanatra, de igyekszik nyugodt maradni, bármit is vágnak hozzá. Pár pillanat elég ahhoz, hogy kisebb listát pörgessen le maga előtt, mit ronthatott el, de úgy igazán, hol hibázhatott. Ahogy pedig belekezd, hát csak még szaporább lesz Luca szívverése, el is kapja azért a pánik belülről, de csak mosolygósan figyel és szépen kivárja, mi is lesz ebből, próbál nem értetlenkedni, pláne nem sürgetni. Szívesen közbevágott volna, hogy "te is az vagy nekem", meg azt is, hogy "nem csak ez a pár hét volt olyan jó", és még kismillió dolgot, de csak szépen hallgatott, az arcán pedig egy vigyorrá kezdett szélesedni az a türelmes mosoly.
- Felvidítasz, mindig és ettől jól érzem magam veled. Szeretem, mikor kijavítasz, még akkor is, ha én hinni akarok az elképzeléseimben és azt is, mikor megcsókolsz, igen, azt mondjuk nagyon... És mikor meglepődsz valamin... hát ez mellettem sűrűn előfordulhat még, azt hiszem.
Miközben megszorított a kezeit fogó Vincét, a szemébe nézett, aztán vissza a kezeikre, lassan közelebb húzta őt magához, a kezeit a csípőjére húzta, a sajátjaival pedig Vincét karolta át és bújt hozzá. Mély levegő után nézett fel rá, aztán elnézett egy kicsit, mintha észrevett volna valamit, de egyszerűen csak nem akarta letámadni rögtön a szeretetével, így meg van ideje összekapni magát. Magasabb volt ma, de azért így is ott volt még az a különbség, de nem zavartatva magát hajolt egyre közelebb és közelebb, aztán még folytathatta volna az előbbi kis monológját, de nem tette, csak mosolygott.
- Vince... szeretném.

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

- Igen, vannak akadályok persze. Messze van, nagy, sugárzik, nem tapizzuk. Én is tudom, de...
...Valamiben hinni akart, ami legalább nem törhet soha össze, mert legalább a remény élhet, nem? Meg amúgy is, nagyon benne van a csillogó meg a csillagos dolgok imádatában, még akkor is, ha az esze neki is tiltakozik sok megmozdulásánál, többször bizonyította magának, hogy a lehetetlen nem létezik, még akkor is, ha ez elég meredek lenne. Ő szeret ilyen kis álmokból építkezni, meg tenni is értük persze. De nagyon nem akart ő ilyen felé elmenni, el is vigyorodik, hogy a leglényegibb eleme előbukkant a beszélgetésüknek, illetve attól is megdobban a szívecskéje, hogy pontosan tudta Vince mire gondolt azzal, amit elmondott. Ettől függetlenül félt kicsit előre is, hiszen nem akart senkire bajt hozni, de eddigi tapasztalatai és élete pofonjai nem éppen azt mutatták, hogy aki a közelébe került, az megúszta volna csak úgy.
Szinte belebújik Vince ölelésébe, mikor közelebb húzza magához őt, a kapott puszitól pedig csak a vigyora növekedik meg arcán. Szereti ezt, szüksége van erre, kicsit rá is van függve. Őt a szavak kevésbé tudják meggyőzni semmint inkább a tettek, mert ő maga is ilyen. Sokat beszél, de leginkább cselekvő. Aztán a felé tartott csokigolyóba harap, majd át is veszi azt, és illedelmesen meg se szólal még fogyasztja, nem illik ugyebár, csak azután, hogy lenyelte a falatot, miközben meg puszit lehelt Vince arcára, aztán ahogy húzódott arrébb, egy villám csókot a fiú szájára nagy boldogan. Közben még megkereste az eridonos kezét is és összefűzte ujjaikat.
- ...és most már nem baj, ha mindig fogom a kezed meg megölellek?
Persze, eddig is megfogták egymásét, meg bátortalanul ugyan, de csak letámadta Luca a fiút a szeretetrohamával, de most... teljesen más a felállás. Biztosan sokkal felszabadultabb a dolog, meg nincs félelem, hiszen ez természetes a pároknál, nem? Van egy kicsi izgalom még benne, hiszen sosem volt barátja úgy igazán. Mit is kéne csinálni ezen kívül...?
- Táncolunk?
Csillogó szemekkel nézett rá, olyan kis kérlelően volt aranyos, teljesen ignorálva a tényt, hogy egyébként nem tud valami fényesen, tuti béna lesz meg minden, de ez egy bál, meg Vince biztos jó benne, és úgy is lassú számok mennek, baj nem lehet, ugye?

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Valami oknál fogva élvezte ezeket a hirtelen cselekedeteket és azt, hogy mennyire elvarázsolta sokszor az eridonost vele. Nem igazán tudja, hogy azt bírta benne, amilyen volt a helyzet, vagy azt, hogy ennyire hatással van a másikra az, amiket tesz. Utóbbi kifejezetten jól esett neki, úgy érezte hogy értékelve van mindaz, amit ad és amivel megpróbálja megmutatni, mi is zajlik benne. Ivott még egyet, közbe persze figyelve minden szavára Vincének, aztán csak bólogatott kicsit, még kitalálta maguknak fejben a táncot. Első gondolatra még tényleg jól hangzott, aztán kimondva már felmerült benne is, hogy nem biztos ez annyira.
- Háát...
Tud akaratos lenni, mintha ezt a pályán már érezte volna magán, ám most cseppet sem így állt a dolog. Nyilván nem adta fel a dolgot, természetesen, hiszen hitt benne, inkább csak várakozóan pislogott. Biztos nem sietett volna el, sőt mérges se lett volna, ha azt mondja neki Vince, inkább üljenek le, de azért reménykedett, hogy nem így lesz. Belegondolva elég komoly dolog kell, hogy bárki iránt is negatív érzeteket tápláljon, akár csak hirtelen felindulásból is, pillanatnyilag viszont egészen rendben volt. Hosszú idő óta először volt teljesen tisztában a saját érzéseinek alakulásában, ráadásul még az irányítás is ment. Aztán végül bele is ment. Nagy boldogság költözött a pofijára, még egy kis ujjongás is elhagyta a száját, de azzal volt már elfoglalva, hogy kövesse Őt a táncolók közé. Ahogy szemben állt vele kicsit zavarba jött, viszont hamar összeszedte magát. Karjait bizonytalanul emelte fel, hogy Vince tarkójánál összekulcsolja őket, közben pedig aprókat lépegetett a ritmusra. Ahogy közel húzódott és a szoknyája közéjük szorult, valahogy cseppet sem érdekelte, hogy meggyűrődhet, vagy hasonló, csak élvezte ezt a táncikálást.
- Köszönöm. Most olyan jó minden. Olyan boldog.
Csillogó szemek, hálás tekintettel párosítva, boldog mosoly. A fiú válla alá valamivel lehajtotta a fejét, úgy figyelte körülöttük a tömeget, akiket az utóbbi percekben mintha észre sem vett volna. Aztán egy mély levegőt követően felfelé pislogott az arcot fürkészve, majd lehunyta a szemeit és csak ringatózott az aktuális zenére.
- Itt leszel karácsonykor?

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Mert olyan jó ez az egész...
Jelenleg nem érdekelte senki és semmi más, mint ők itt ketten, ez így is volt rendjén. Élt a pillanatnak és csak hagyta, hogy peregjen az idő a feje felett. Nem tartott különösebben soha a tömegtől, navinéshez képest bőven jól szocializálódott, sok emberre találkozott már és nem riadt vissza tömegbe menni jobb napjaiban. Ez az elmúlt időszakra viszont nem volt igaz, teljesen elkerült minden plusz, új vagy felesleges kontaktust, tényleg csak a legszűkebb körben mocorgott, ott se túl nagy életkedvvel, ebből adódna, hogy most is feszenghetne, mégis csak önmaga, végre. Mosolyog, ölelget, fecseg, kérlel és elvarázsol, úgy egyben és lucásan. Nem megy semmi egyről a kettőre, de ők már sokat számolgattak együtt...
- Így érzem, nem csak gondolom, és ez hiányzott...
Javítja ki, vagy helyesbít, ahogy tetszik igazából most is mosolyog, mert nem bír magával, még nincs azon az ugrálunk és pattogunk mindenen tapsikolva szinten, de előbb-utóbb elérkeznek ide is, mondjuk ettől tart is kicsit a Törpe. Tudja magáról mennyire sok tud olykor lenni, meg lelőhetetlen, néha kicsit idegesítő... Hajh, nem egyszerű mégsem annyira, mint hitte magáról. Legalábbis viselkedésben biztosan nem. Így inkább békésen lépked, fordul, éppen ahogy jön a lépés, miközben a karácsonyról érdeklődik.
- Én azt hiszem maradok. Szilveszter? Ühüm.
Ejha, ez mind? Persze, kicsit meglepte a dolog, de olyan örömtelien, szóval tetszik neki a dolog, de pillanatok alatt kúszott a gondolataiba az a kis cseverészésük Zoéval az utazgatásairól. Persze ez közel sem azzal egyenlő, nem fenyegeti ugyan az, ebben nagyon bízik és hisz is benne. El akar menni, csak éppen a válaszolása ilyen bugyuta. Plusz megígérte, hogy többet nagyon a falun kívül se lép a tudtuk nélkül, erről is biztos szólni fog valamelyik tesónak, mert mért ne tenné? Bár nem Benjivel fogja kezdeni.
- Szívesen megyek, biztos jó lesz.
Ahogy kimondja éppen vége is van a számnak, kezeit szép lassan lefelé húzza Vince nyakából, kicsit ágaskodva pedig ad neki egy csókot, aminek elvigyorogja a végét. Milyen kis szétszórt valaki... Körbenézett, de valahogy érezte, hogy ez mára bőven elég szociális közeg volt, mindkettejüknek, így megfogta Vince kezét, aztán ránézett, majd a kijárat felé és vissza.
- Menjünk.
Nem mintha eddig tapasztalt volna bármire ellenkezést, de most elég biztos volt a dologban, hogy valahol máshol, csendesebb helyen sokkal jobb lesz, szóval még időben, a hátuk mögött hallható gyorsult ritmusú számok megjelenése előtt kitopognak innen. Luca egy percre sem ereszti el az eridonost, a lábain biztosan áll, de ahogy a számára félóriásokat kerülgeti, nem valami szívderítő, de aztán ott a terem bejárata és kint is vannak, szerencsére épségben.

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Öröm, utazás, izgalom, még nagyobb jókedv, érkezés, sütés, mókázás kettesben, buli, megint együtt, pattogás, nutella, ugrabugra, nevetés és boldogság. Tömören és lényegretörően mindezek az elmúlt nap és éjjel összefoglalói, amit maguk mögött tudhatnak, amit Luca látott, érzet és megélt belőle. Eléggé furcsán érezte még magát az elején, de aztán ahogy elkezdtek pörögni az események, gond egy szál se stílusban vetette magát bele mindenbe, ahogy valamikor kora reggel felpislogott a meleg takaró alól – berögzülés a koránkelés, az edzések miatt, csak nem tud még ilyenkor sem nyugton lenni – azonban a fáradtság most először győz, pillanatokon belül csukódik vissza a szeme és merül újra álomba Vincére feküdve oldalról. Mosolyog, folyamatosan, megmásíthatatlanul. Bármi jusson is eszébe, ezt teszi vele. Mikor napokkal korábban Zephyvel beszélgetett arról, mi is a helyzet, mik kavarognak benne, még annyira nem gondolt bele, hogy egész egyszerűen csak ki kell mondani dolgokat és azzal boldoggá teszi a másikat. Mert ugye az egy dolog, hogy ő picit ennél kényszeresebben vágyik rá, hogy inkább kimutassák felé, mert a szavakban annyira nem bízik. De igyekszik, semmit nem akar elrontani, és most tényleg inkább borítja rá az egész szeretetét az eridonosra, mintsem várjon holmi megfelelő időre. Azt maga teremtheti meg úgy is. Na, most pedig sikerült, tökéletesen.
Szeret, újra, nagyon és most félelem nélkül.
Olyan nyugodt és békés most minden, ahogy megmozdul mellette a fiú, kicsit magához tér, de a szemeit sem nyitja ki, csak magára húzza a takarót, aztán a csók után elmosolyodik. Valahogy nem igazán akaródzik neki megmozdulni, érzi, hogy a tegnapi aktívsága nyomán még az ujja hegyében is izomlázas nagyjából, hiszen már a szünet előtt, ha utoljára mozgott rendesen, az újév örömére pedig adott a kedve és a hangulata mindennek. A nagy szempihentetésnek eredményeként már másodjára is sikerült visszaaludnia és még magukkal is álmodnia… Kávéillat, ajtócsukódás és a közeledő léptek azok, amik a már nem túl mély alvásból ténylegesen felkeltik.
- Ühhüm.
Kinyitja a szemeit, de elsőre csak a fejére húzza a takarót Vince kezét elkapva két kézzel és az arcához húzza a takaróval együtt, hogy véletlenül se húzhassa el tőle egyiket se. Aztán egy kicsit rájátszott mély sóhaj után, ami a „muszáj”-t szimbolizálta, erőt vett magán, elengedte és felült az ágyon.
- Ki kell takarítanunk.
Felhúzta a lábait, és az ölébe keveredett párnát ölelgette kicsit ásítozva. Fáradt volt és még kicsit kimerült, de egyetlen percet sem cserélne el semmire. Talán még sütire és nutellára sem. A tálcára pillantva rájött, hogy egyébként éhesnek egyáltalán nem éhes, így csak nézte Vincét meg mi van a tálcán.
- Nem igazán vagyok éhes…
Aztán az ágy másik oldalán lefelé kezdett lógni, hogy megkeresse a cuccait. Jó, tud ő rendes lány lenni, meg szépen elpakolni, de alapvetően, hát, na, majd meglesz minden, mikor szükséges. A ruháknak nincs se keze, se lába, biztos nem léptek le. Bár annyira nem zavarná az sem, ha a rajta lévő pólóban kéne hazajutni, de valami hosszúnadrág nélkül kicsit hideg lesz… meg zokni és cipő, ahj. Jó, mindjárt, gyerünk Luca!
Inkább visszafordult. Vigyorgott rá, aztán óvatosan áthajolt a tálca fölött és megcsókolta Vincét, aminek köszönhetően majdnem sikerült átesnie rá. Nagy volt a lendület, fel is nevetett.
- Nem biztos, hogy azzal kéne kezdeni az újévet, hogy beléd esek… ma is.

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

- Mert mi lesz, ha nem kelek fel?
Felvonta a szemöldökét, miközben kibújt a takaró alól, de nem bírta ki nevetés nélkül a dolgot, mondjuk tényleg kíváncsi volt mi fog történni, ha ilyen nagyon „ellenáll”. Persze nem gondolta komolyan, ha muszáj, hát muszáj, erőt fog venni magán… lassan. Aztán ahogy látja a dolgokat, azért csak úgy nevelték, hogy főleg idegen helyen nem illik nagy kupit csinálni, de ha már sikerült, illik azt szépen rendbe tenni, és a legjobb emlékei szerint, nagyon jól sikerült rumli várja őket kint is. Bár neki is lennének jobb ötletei a takarításnál, leginkább az ágyban maradni. Megnyugtató, hogy Vince ilyen könnyen veszi, úgyhogy pár bólintással egyetértően lezártnak tekinti, viszont, ha már el kéne indulni az úton a felkelés felé, nem ártana ruhát találni hozzá, valahol. Igen, mondjuk nem ott, ahol látja ő is.
- De az messze van…
Morog egy kört egész halkan magában, mikor ő is megtalálja, aztán az eridonost nézve a kijelentésen csak felnevet és már nyitná szóra a száját, de inkább nem mond semmit. Édes tudatlanság. Hamar feladja a nagy „akkor felkelek” lendületet, és inkább csak megcsókolja, majd visszahátrálna az ágyba, de a következő pillanatban már zuhan is a puha párnák közé a fiúval fölötte. Még a megjegyzésen is csak kacarászik, majd csak ismételni tudja Őt, amire még rá is játszik kicsit.
- Fogalmam sincs, hogy került oda. Nem tudod véletlenül?
Ezen ő remekül elszórakozik, sőt kifejezetten élvezi, aztán közelebb húzza, hogy az orruk egészen összeérjen, aztán a nevetése mosollyá csendesül, végül közelebb húzza, hogy jó erősen magához ölelhesse, aztán egy puszit ad először az állára, aztán az arcára, de a szája előtt megáll. Nem igazán szeretné elengedni, viszont… Ha már annyira kérte Vince. Gyors mozdulattal tolja kicsit távolabb és csúszik ki alóla, hogy felülve mellette lehajoljon egy leesett párnáért.
- Szóval… azt mondtad fel kell kelnem.
Néz rá, aztán fel is kel, elmegy a nadrágért, aztán visszaérve az ágy mellé bele is fog bújni majd, magát ismerve kicsit szerencsétlenkedve ugrálja bele magát a szűk ruhaneműbe, amint belekezd. Na, azért annyi sütit nem evett tegnap, hogy ez ne menjen. Nagy vigyorral a párja tekint a nadrággal a kezében, még a kezét is csípőre teszi közben.
- Én fent vagyok…
Olyan vicces volt ez az egész, de nagyon is élvezte, mert pontosan tudta, hogy azt a felkelést még Vince sem gondolta teljesen komolyan, ráadásul az imént annyira jó volt. De ő rendes kisnagylány, és hallgat a kérésekre. Jó, talán az is közrejátszott, hogy ezzel húzhatta kicsit az eridonos agyát, persze csak hangyányit, nem akart ő rosszat. A legaranyosabb és legártatlanabb szemeket meresztette rá, még kicsit billegett is a kezeit maga mellé eresztve a nadrágot pedig az ágy végébe dobva. Nagyon várta mi lesz ebből. Jó, majd ad neki egy puszit, ha mérges lesz rá…

Jeremy;;
későn, január 5.
[zárt]


Sáláláláá... Dudorászás, kicsi ugrabugra, aztán pedig lapos kúszás a fáklyák között a homályos folyosón. Luca teljesen fel van pörögve, nagyon jó kedve van, de már megint tilosban mászkál, de mentségére szóljon, most tényleg már a körlete felé tart vissza, bár van egy pár órás fáziskésése. Vincével egészen eddig cseverésztek az Eridon bejáratánál, de hamar eszmélt, hogy holnap délután neki edzést is kell tartania, szóval fittnek és üdének kell lennie, nem pedig menő és elvarázsolt szabályszegőnek. Sajnos. Ez a kedves kis világnézete relatíve háttérbe szorult, bár inkább csak átalakult a "mit csinál egész nap" ütemterve.
Vince és Luca jót báloztak, még mondjuk le nem léptek, de még utána is milyen jó volt nekik. Aztán szilvesztereztek. Az külön élmény volt, vagyis többszörös. Lucában fordult valami, megint, de teljesen pozitív irányba. Nagyon döcögős volt számára december végéig az is, merjen-e bármit lépni arra, amit kap az eridonostól. Azonban bátran, vakon és teli energiával rohant neki a dolognak, és ahelyett, hogy bármit bánna, inkább csak iszonyatos vigyorgás fogja el minden gondolatától az elmúlt hetének. Luca ismét kivirult, mosolyog, vidám, pörög, örömködik és szeret, olyan erősen, ahogy csak tud. Vonzalom és a viszonzott érzések hatalmas ragaszkodást tudnak benne ébreszteni. Már korábban is tapasztalta ezt magán, barátoknál is, de most ezt is szépen lassan, és erősebben kezdi már Vince felé mutatni a tapadásával...
Erős lány ő, sikerült magában a sok rosszat is, pont a fiú segítségével jó mélyre temetni, meg egy részét elűzni így tényleg minden kezd szép és idilli lenni, már gyanúsan, de persze Lucánkban fel sem merül, hogy ilyenkor szokott jönni bumm, derült égből a villámcsapás, és valami olyan történni, amitől a szépen újra virágzó meséje a darabjaira hullik majd.
Sietős léptekkel keveredik le a bejárati csarnokhoz a magasból, hogy irányát egy rejtett folyosó felé vehesse, amivel a szárnyak között lerövidítheti az útját, ám ekkor a fáklyák sikeresen kialszanak körülötte, meg is torpan egy percre, hiszen kinyílt a nagy ajtó és a hűvös levegő megcsapta őt, amitől a hideg is kirázta. Hát ez remek. A pálcája után kezdett matatni a táskájában, de eszébe jutott, hogy véletlenül se hozta magával, hát ez igazán remek. Kitapogatva a falat próbálja elhagyni a csarnokot, mielőtt összefut valami járőröző prefektussal... vagy rosszabb, az egyik testvérével.

Jeremy;;
későn, január 5.
[zárt]

Kezdi azért kicsit érezni azt, hogy nem feltétlenül volt jó ötlet most elindulni vissza, nyugodtan megvárhatta volna még csillapodik kicsit a járőrözési láz, az éjjel közepe táján senkit nem szokott már zavarni, ha itt bárki átslisszol.  De ugye a pihentető alvás időben való megkezdéséért mindent, így hát mit ad isten, felkerekedett, de természetesen egyenesen belegyalogolt valakibe. Bár legalább a matatása eredményes volt, mégsem hagyta a pálcáját el, legalább az megvan. Egyelőre háttal neki reagál némileg flegmán, de még vigyorogva.
- Vissza? Éppen a körletembe igyekszem át. Amúgy is, tudom mi az, ne lebegtesd. Ha meg annyira büntetni akarsz csak tessék.
Megfordult és bumm. Olyan személybe akadt a tekintet, akire a legkevésbé számított most. Az első döbbenetét pedig simán überelte a második, ami a látványra szólt. Szó szerint a padlóhoz tapadt és szinte tátva maradt szájjal meredt a rellonosra.
- Hogy nézel ki? Ez...? Rendben vagy?
Teljes sokkal meredt maga elé, amíg Jeremy félrehúzta őt, bár tud ám járni magától, de úgy tűnik ez a legkevésbé sincs most előtérben, inkább tesz róla a másik, hogy szedje a lábait. A fejében elég sok lehetőség lepergett, a rellonosokból amúgy is bármit kinéz, de rendesen megrémült a navinés, hogy ez most mi lehet. Nagyon megütötte a dolog, tekintve, hogy átérzi a fájdalmat például, de amúgy is kedveli a fiút.
- Mi az, hogy nem beszélhetek? Meg egyáltalán miről? Jeremy! Mondj már valamit, az istenért!
Luca kezdett dühös lenni és elég ingerülten is kérdezett, nem sok jót érzett magában sem, de nem kiabált, arra azért ügyelt. Elpillantott a rellonos mellett, de teljes üresség és csend honolt szerencsére. Előhúzott pár zsebkendőt, amit ügyetlenül nyomott a fiú kezébe, aztán inkább maga kezdte el óvatosan legalább a szemétől a vért letörölgetni. El tudja képzelni, hogy még ez is fáj, de majd a pálca rendbe rakja, de amíg nem tudja mi volt, biztosan bele sem kezd. De másik kezével már előhúzza a pálcáját.
- Igen, ne fájjon, vagy mit csináljak? De ne ficeregj, mert úgy nem tudom letörölni.

Jeremy;;
későn, január 5.
[zárt]

Hallgatott, mélyen és döbbenten. Esze ágában sem volt tovább hergelni, eleve nem is akarta, egyszerűen ez csúszott ki elsőre a száján, és hát Luca előbb cselekszik, előbb érez és előbb beszél, mint gondolkodna. Nem feltétlenül ösztönember, mert még azokra sem figyel sokszor, ám tény, hogy jelenleg nem észjátékot vív itt, meg úgy az egész életben sem.
- Komolyan kérdeztem. bocsánat, hogy érdeklődök, ha már hallgassak, az egyénként azt sem tudom miről. Szép és nagy ajtó lehetett.
Megforgatja a szemeit, de csak mosolyogva mormogja a dolgokat. Próbál ő minden esetben pozitív maradni és ezt átragasztani másokra, nem pedig a rosszat. Az már csak reflexből jön, hogy az első pár megrándulás után a fiú fájdalomérzetét próbálja manipulálni, legalább kicsit segítsen neki, de amit érez, a még mindig benne dolgozó indulatot a szavain túl is megrémíti Lucát. A keze megáll az arccsontnál és a szemébe néz, ahogy az első kérdést felteszi.
Az addig tartott mosolya és némi döbbenete lassan vált át szomorú kétségbeeséssé az arcán. Utálja egyébként is ezt az egész képességesdit. Megmondta a testvéreinek, megmondta Angelnek, megmondta magának is. De nem tud mit tenni, egyszerűen elragadja őt, olyankor se kép, se hang, ez valószínűleg akkor is így volt, ott, a menedékben. Fogalma sem volt, azóta se gondolt a hálán kívül másra azzal kapcsolatban, de amikor felemlegeti Jeremy, hogy "valamit érez, ami Lucától való" egyenesen hátrálni kezdene, de a falnak ütközik. Tekintetét leszegi, kezét pedig elveszi a fiúról.
Mit is várunk? Hogy összezuhanva üljön a sarokban és várja a csodát? Akkor, mikor a csodákat ő maga szokta előidézni? Olyan apróságokból gyűjti az erejét, mint egy kósza ölelés, egy kedves gesztus, egy felé mutató mosoly, szinte bárkitől. Belül pedig, az nem egészen emberi tűrőképességgel bírható ami zajlik. Mi kéne a külső impulzushoz? Hogy ne akarja ennyire leplezni. Vagy... Talán egy atomkatasztrófa, vagy ha kihűl a nap, vagy ha felrobban a nap, vagy ha jönnek az ufók. Igen, minimum ekkora esemény kéne ahhoz történjen, hogy Lucát lesodorja arról, amilyen szinten összeszedték őt az utóbbi időben.
Vagy az a bizonyos francia. Vagy csak ha témába kerül, ez pedig pont ilyen.
Nem felelt, semmire, nem mozdult csak bámulta a sötét földet, aztán nézett fel a rellonosra. A benne dúló kavalkád számára csak másodlagos, ahogy ránéz, hiszen, ezek szerint ő tette vele. Ő a hibás, halhattuk. De mivel? Annyi kérdése lenne...
- Valetudo...
Ismétli el szükségszerűen a pálcáját emelve a fiú arcához, hogy haladjanak, egyre rosszabbul érzi magát, de ennek jelét sem adja. Gondolta, ha vár, talán a rellonosban is változik a kérdezhetnék, de pontosan tudta, hogy ez nem így lesz.
- Nem vagyok szörny, legalábbis azok csúnyák és gonoszak, ez meg nem az én definícióm; nem mi, hanem ki vagyok. Szándékosan semmit nem teszek emberekkel. És Zeph... ahhoz tényleg semmi közöm.
Igazolóan emeli fel a kezeit, aztán a pálcáját a zsebébe csúsztatja és megnézi a nagyjából rendbe hozott sebeket az arcon. Az orra elég csúnya, azzal ezzel az apróbb seb javítóval egyelőre nem ment sokra, de a többi egészen rendben lett. A szája és a szeme körül legalábbis. Kicsit eloldalaz és a földre csúszik, lábait felhúzza és átkarolja. Ma már úgy sem fog tudni aludni, nem siet sehova és a büntetés sem érdekli. Fejét a falnak veti és felnéz a rellonosra.
- Nem akartalak bántani, nem tudtam magam kontrollálni ott... akkor. Sajnálom, fogalmam sem volt, hogy érzed, amit én, vagyis valamennyit belőle. Vannak empatikus emberek, na én ezen is túlteszek. Képességem van rá, hogy így átérzem az emberek érzelmeit a sajátjaim mellé, maik kicsit erősebbek, meg manipulálni is tudom... csak nem mindig megy tudatosan.
Magyarázat lenne ez sok dologra, miért utálja, hogy megszeret embereket, mitől a lendülete és a kedvessége, miért tudja ilyen jól elnyomni a negatívat, mert van benne bőven.

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Jóleső és örömteli érzés tölti el, ahányszor visszapillant Vincére az ágyban, hiszen akaratlanul is elé kúszik a korábbi mókázás képekben, amik lássuk be, nem kicsit pörgetik fel a navinést. Ez neki elég lelki dopping ahhoz, hogy elkezdjen a szokásos módon pattogni, majdhogynem köröket futni saját maga körül. Érdekes látvány lenne. Valahogy csak belenyúlna ezzel a tér-idő kontinuum egy olyan szegletébe, amit jobb nem firtatni. Kinek a kávé, kinek az érzelmi löket, ugyebár. Ha most nem érezné a jogosságát a dolognak, és nem ismerne ebben magára, már biztos kézzel-lábbal tiltakozna, hogy ő ugyan ilyet sosem tenne. Nem hozna ételt az ágyba, nem dobálná a ruháit, nem lenne nyakig lisztes sütéskor, nem villogna felemás zokniban, mert elhagyta a párját... és így tovább. Bár meg kell hagyni, hogy Mickey meg Minnie egér szép páros a lábfején, így nem is olyan feltűnő, hogy az egyiken rózsaszín a másikon fehér a zokni. De a nehézség a nadrágnál következik be, amibe ugyan beleugrálja magát, de a cipzár és a gomb már nem olyan, ami miatt erőltetné magát. fújtat egyet, miközben felnéz a beszélő eridonosra.
- ...és élvezed.
Vigyorog rá, aztán  feladóan, mert elég is volt ennyi a ruhákból egyelőre, megemeli a kezeit aztán körbenéz a szobán, igazából annyira nem foglalkozott eddig a külcsínnel, most is hamar elviszi a figyelmét a párja, így megint elmarad a nagy terepszemle. Sajnálja... na jó, annyira nem, mert ideje feladni ezt a "jó akkor most csak azért is nekikezdek a napnak" projektet és inkább még körbeszeretgetni az eridonost. Az egyik szekrénytől figyelte, aztán pedig érdeklődve tekintett rá, ahogy mintha felkelni igyekezett volna - ismét - ő is.
- Ó, na neeeeem. Itt még nincs vége.
Megrázta a fejét aztán vigyorogva lendült neki, hogy futás szerű mozgásba kezdve közelítse meg az ágyat meg a fiút, aztán széttárt karokkal, mint valami tengeri csillag vetődik rá szegény párára magukat az ágynemű sűrűjébe préselve. Valamennyire próbál megtámaszkodni azért, hogy ne tejes erejével és súlyával érkezzen, nem szeretné szegényt megfosztani az életétől, ő csak örül neki és ezt igen sajátosan fejezi ki, ahogy az arcába vigyorog, aztán a fiú feje mellett előrenyújtózik és lassan érinti össze az ajkaikat, hogy hosszan megcsókolja. Nem gondolhatta ő sem komolyan az előbbi induljunk akciót.
- Nagyon jó volt tegnap, meg ma, meg most...

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nem feltétlenül tudja elkülöníteni magában az utóbbi időben mi az, ami érzelem, és mi az, ami a fiatalságával járó hullám. Ez okozza azt is, hogy a szokásosnál is könnyebben veszi kicsit a dolgokat, de azért igyekszik magát cselekedetekben kontrollálni, bármennyire is nehéz ez. Ő tényleg kiszámíthatatlan olykor, meg heves, ez olyan, amire nála rá kell számolni bárhol és bármikor, ezért is jelt adó az arcán elterülő mosoly, miután teljes egyszerűséggel jelenti ki, hogy ez a dolog még lezáratlan.
- Csak vigyázz...
Csatakiáltás, a fennhang és a harc nélkül, szóval nem is az, de felszólítás, elég erőteljes, bár a megmozdulásai is kellően tükrözték mit szeretne így a bevetődése nem volt teljesen váratlan, de meg kell hagyni nem aratott osztatlan sikert. A fejében jobb ötletnek tűnt, kényelmesebbnek és kevésbé drasztikusnak. Igyekezett azért nem kért okozni, tényleg, nagyon, de azért sikerült a lábaikat első blikkre összekoccantani, de semmi rosszabb. De aztán sikeresen tette át az egyik lábát az eridonos másik oldalára, hogy rákulcsolva magát hajolhasson közel és csókolhassa meg. Ahogy érzi Vince kezét a tincsei között belemosolyog a csókba, de csak egy pillanatra és nem szakítja azt meg ezzel még. Az igazság az, hogy ezt naphosszat el bírná viselni, és ez milyen jó, meg tetszik neki és felpörgeti. Ami doppingolja a testét és a lelkét is egyszerre, arra ráfügg, és közel járnak ehhez a fantasztikumhoz. Meg amúgy is, amennyire csak tudja, Luca azon van, hogy kimutassa a dolgokat, mert bár beszélni szeret, ki nem mond konkrétan dolgokat, mert azt nem is tartja mindig elégnek.
- Ühüm, csinálhatnánk ilyet sokszor. Már nem szilvesztert, abból egy van, hanem úgy csak ketten lenni.
Vigyorog rá aztán újra megcsókolja, de ez most addig tartott még rá nem jött a beszélhetnék megint. De nem volt annyira össze-vissza legalább a hadoválása.
Valószínűleg ez is felkerül a "miről kéne leszokni" listájára, de attól még ez nem most fog rögtön abbamaradni. Próbálja a rájuk omló haját kicsit eltűrni, de némi sikertelenség után feladja, hogy jól van az úgy. Aztán kicsit lejjebb csúszva fekszik a mellkasára Vincének, közben a maga arca előtt köröket ír a fiúra a ruháján keresztül, aztán elvigyorodva. Bár kíváncsiság hajtotta, hogy beszéljen, nem tette. Ennek oka egyszerű, amit látott most, nem az erejéből fakadóan, hanem az apró jelekből furcsa volt neki. Nem is volt egészen biztos benne, hogy ez van a dolog mögött, de sokszor veszi észre a fiún, hogy annyira igyekszik és aggódik mindenen, amit még nem teljesen sikerült megértenie. De már nem lehet min, hiszen mi történhetne, itt vannak, van ölelés, van csók, van szeretet, boldogság és nincs átverés vagy rossz szándék. Hisz benne, mert már lehet ebben.
- Igazából, elkezdhetnénk újra ezt a két napot, persze ugyan így. De tényleg...
Felemelte a fejét és a barna szemeket keresve beszélt, aztán még huncut mód vigyorgott is, de csak feljebb csúszott kicsit, hogy a fejük egy magasságban legyen, aztán fölé hajolva nézte egy darabig a fiút. Csak figyelte, mert ezt akarta...

Kiva.rar
2014. október, egy délután

Csak semmi pánik, a tanításba még nem haltak bele, ugye? Jó, nem arról híres Luca, hogy visszariadna bármitől, főleg ami kviddics, viszont töri a fejét, hogy is lenne ez jó. Nem egészen hisz a döntésében, mert ebből még nagy katasztrófák is kisülhetnek, de ki ő, hogy letörje egy ember lelkesedését, aki láthatóan és érezhetően is oda meg vissza van már a dolog gondolatától is.
- Ennek örülök, de azért vigyázz magadra...főleg.
Adja ki utasításként és ezzel a végszóval, meg a fogadott két puszival ő is felemelkedik, hogy lássa mit művel a kislány odafent. Furcsa volt ezt mondani a nála 3-4 évvel fiatalabb lányra, aki majdhogynem túlnőtte már. Szomorú és kegyetlen tréfája ez a természetnek, de biztos célja van ezzel. Azonban a mostani helyzetben a fontosságot az élvezi, hogy Renée mit produkál. Nézi -és majdnem szenvedi is- a szerencsétlenkedést, közbelépne, de valahogy úgy érzi, hogy jobban jár, ha csak hátrál kicsit, aztán ha abbahagyja a dolgokat, akkor tud vele mit kezdeni. Figyeli a technikát... ami nincs, a mozdulatot, a helyezkedést, mit tud tanácsolni majd neki, legtöbbször csak nagyokat grimaszol, vagy összevonja a szemöldökét. Szerencsére azonban túlélik, mindketten a próbarepülést, aztán egy mosollyal tekint a lányka felé.
- Ühm. Én is így kezdtem... nem baj, a lényeg, hogy nem sírsz ha leesel, ezzel már tudunk mit kezdeni.
Képzeli mennyire bizalomgerjesztő az, amit elmondott, de az őszinteség fontos lehet még. Ugyanis nem lehet szépen körbenyalogatni a tényeket. Ez a sport ezzel jár. Kék és zöld foltok, esések, ütközések, puffanások, galibák. Magával rántja az embert az adrenalin, és átmenetileg nem érzékeli ezeket, de utólag minden ott lesz. Bár még messze nincsen kész a kislány, ami jó is, hiszen formálható, legalább reménysugár van benne.
- Na, egyezzünk meg abban, hogy... szerda és vasárnap kivételével tartok edzéseket, így azon a két napon tudok veled jönni gyakorolni, ha neked is jó. - Kezd bele még közelebb reppen a lányhoz. - Ma csak figyeljünk rá, hogy menjen két kézzel fogva és egy kézzel fogva is biztosan az irányítás, mondjuk előre meg hátra, aztán megnézzük a fordulást és az oldalirányú mozgást.
Néz rá, készen áll-e, aztán ha igen, először normál tempóban, lekövethetően mutatja be, hogyan tud gyorsítva, fixen haladni előre, hátra, és a fordulást. A többivel kivár még követi őt a kis Faraday, és ha ezekkel haladtak, már könnyebb lesz később.

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nehéz, sőt, szinte lehetetlen lett volna Lucusnak visszafognia magát. Ez nem csak a helyzet miatt, de amiatt is nyilvánvalóvá vált számára, amit ott belül a szíve heves dobogása, vagy a felszabadultabban, de a gyomrában még mindig repdeső pillangók jeleztek. Azon túl, hogy nagyon élvezte, tudta ő is, hogy a nagyon-nagyon kedveli őt nem elég kifejezés mindarra, ami itt éppen történik. Talán új mese kezdődött a számára? Lehet még hercegnő a herceg mellett és jöhet a happy end? Ez egyelőre jótékony homály alá vont elgondolás, de abban biztos, hogy most boldog, őszintén és mélyről jövően. Nem kényszeresen, nem csak a másiknak való kedveskedésért, hanem önmagáért.
- Vagy amikor te.
Vigyorog rá, aztán ez el sem múlik az arcáról. Igyekezett mindkettejüknek kényelmesen helyezkedni, ő is érezte, hogy biztos nem a legkomfortosabb valaki teljes valója alatt heverni. Mindig eszébe jut ilyenkor a kicsi a rakás játék. Neki ezzel nem voltak soha gondjai, mert mindig ő volt a legkisebb és legaranyosabb és senki nem várta el, hogy alul legyen, mert nem akarták kilapítani. Hát, azóta már megtapasztalták egyesek, hogy van erő benne és nem kell félteni, de nem bánja hogy kimaradt a passzírozásból.
Óvatosan dőlt a fiúra, és ahogy feküdt a mellkasán szinte tisztán hallotta a szapora szívverését, és a sajátja sem akaródzott a normális felé tendálni. Hm, ez már csak ilyen. Erre mondják, hogy rózsaszín minden, nem? Csak itt most inkább néhol csokis, meg kupis, de legalább vicces. Aztán a simogatás meg  a puszi is csak felvillanyozta teljesen és nem is hagyta szunnyadni az amúgy is felpörgött Lucát.
- Meddig lehet az a még?
Felemelte a fejét, hogy ránézzen mosolygósan, aztán felemelkedve megtámaszkodott és feljebb mászott, hogy a fejük újra egy magasságban legyen, de nem nehezedett rá vissza, - biztos nem jó, ha valaki gyomrába ülnek - hanem csak fölé hajolt. Az egyik kezével finoman beletúrt a hajába, aztán közel hajolt, hogy az orruk hegye összeérjen. Ott volt nagyon benne a beszélhetnék, de nem egészen úgy mint eddig. Ez azért a tegnapi estétől kezdve motoszkált benne, mikor ott volt Vincével szemben és ő kimondta neki, hogy szereti. Az egy dolog, hogy a nyakába ugrott, de eddig nem mondta ki ő ezt. Fél attól, amit tud magáról, hogy gyorsan szeret. De most olyan biztos a dolgában... Szeretne hinni is benne.
- Szeretlek Vince.

Vince;;
- 2015.01.01. - Délután -
~ Budapesten valahol ~

Nehezen tudná összegezni mindazt, amit most érez, érzékel vagy gondol. Ezúttal nem valaki játszik vele, nem valami külső tényező, hanem a saját, meglévő és boldog érzelmei azok, amiktől újra és újra elvigyorodik, közeledik. Egyszerűen nem akarja, hogy ami itt van elmúljon, minden pillanatot, minden egyes tizedmásodpercet valamivel tölteni akar, egy mozdulattal, egy puszival, egy szóval. Kérdés sem fér meg amellett, mennyire beütöttek nála a hormonok és az, hogy szereti a fiút. Mert... mert így van ez, tessék csak megnézni. Most nem fél úgy, nem várja, mikor jön a baj, mert nem kell, nem tart tőle - vagyis még fel sem merült benne - hogy jön a következő lány és neki arrébb kéne állnia. Talán picikét az első tapasztalatai nagyon rosszul csapódtak le, de megmutatták neki a jó oldalt. A sokkal jobbat és számára cukibbat. Igen, ez határozottan az, már talán kicsit túl rózsaszín is a kép, de ez őt picit sem zavarja, az az egyik kedvenc színe. Colgate reklámarcnak is leszerződtetnék a vigyora után, amit láttatott, de aztán visszafogva magát végül csak odabújt hozzá kicsit és magához szorította, de aztán nem tervezett sokáig nyomorogni rajta, így felemelkedett kicsit.
- Jó, maradjunk ma! Az meg, majd eldől, biztos kitaláljuk mikor mit csinálunk...
Van benne egy kicsi akadás, tekintve, hogy néha elég rugalmatlan tud lenni az edzések miatt, de most még ez se aggasztja, ő a kapitány, csak sikerül jól időzítenie mindent, mindig. Talán szorult belé ennyi tehetség, bízik magában, így egy pillanatra se szontyolodik el a ténytől, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. De az igyekezet... az bőven megvan, mindenki részéről. Az pedig, hogy még bumm, előhúzza a kör -tudja mindenki, az a szívecskés lap- ászt is a pakliból, teljességgel pontot tesz erre a kis kiruccanásra, de csak jobban örül neki láthatóan mindenki, hogy ki is mondta azt.
Közben feltornássza magát, hogy térdelve lejjebb csússzon, és felüljön Vince combjára, szegényből nem kéne kipréselni az enni-innivalót, így muszáj kicsit lemászni, hiszen közel sem éri végig őt. Pici, hát ezt is meg kell szokni. De ezzel a mozdulatsorral elkapja az addig köré font kezeket is, hogy felhúzza magával szembe az eridonost.
- Jóóó, akkor pihenünk, megismételhetjük a tegnapot, kevesebb kupival, aztán huss és huss a pálcával és mehetünk haza, áll az alku?
Hogyne állna, inkább költői a kérdés a vigyora mögött, mintsem más így azzal a lendülettel csókolja meg elég határozottan és dönti magukat vissza az ágyikóba. Lefordulva kuporodik mellé vigyorogva.
Hiába telt már el a nap nagy része, Luca pontosan olyan, mintha csak most kezdené azt, és nem is tervezi alább adni a terveinél. Pontosan így fog ez zajlani.

Jeronimooooo;;
későn, január 5.
[zárt]

A kreatív nézeteltérés szóra csak egy "pff" hagyja el a száját, amit elhúz, de egyszerűen nem tud mit tenni a helyzettel. Nem fél a fiútól, inkább aggódik érte, már megint úgy érzi rosszat tett, pedig még egyelőre nem volt róla fogalma mivel. Azonban ahogy nekiszegeződik minden, belülről mardosóan tudatosul: ő tette. Legalábbis ezt fordítja le mindegyik szóból. Megint a padlóra kerül, úgy, ahogy az erdei menedékben, de most sokkal higgadtabb a helyzet legnagyobb szerencséjére. Utál beszélni erről az egészről, ő sem érzi magát normálisnak, nem tartja jónak sem és elviselhetőnek önmagát, mégis léteznie kell valahogy neki is. Egyszerűen képtelen mindazt befogadni a lelke, maik őt itt érik, érték az évei alatt, talán túl gyorsan ért el dolgokat, majd esett el ezektől, ugyan így az emberekkel is. Miért nem mondta neki? Mert semmi köze hozzá. Jó ez ebben a formában egy hangyányit hazugság, hiszen már a pályán is érezte, mikor nem őszinte vele és miután hangot adott ennek, Jeremy fejében már elültette a bogarat, aztán a szétcsúszása után pedig... érezte ő, hogy nem kerülhetik egymást örökké, főleg ahogy alakult a közös baráti kör is. Próbálja önmagát sem túlságosan hibáztatni, mégis mindig az jön ki a dologból, bármikor a közelébe kerül valaki, akit megkedvel, azt csak bántja. A nővéreinek keveri a bajt, Jeremyt valami módon mindig bántja, Vincének biztos benne, még ha nem is mondta a fiú, hogy egy kínszenvedés volt mellette lenni miután... miután Ő elment. Nem szeret rossz lenni, ő mindig a jótét lélek akart lenni a mesében, az, akinek kijár a happy end. Ennek ellenére a narrálója valamit eltolhatott, mert nemhogy nem érzi mesésnek a dolgot, de egyenesen kezd valami sci-fi és horror keverékébe átcsapni a nagybetűs léte. Ezt erősítvén Jeremy beszámolója után a leesett állát és a döbbent tekintetét képtelen rendbe szedni.
Mi folyik itt Bagolykőn?
- TESSÉK?!?!?!?!
Kétségbeesett, érzi, ahogy megnyílni készül az a bizonyos csap megint az elfojtott rosszak pedig feltörnének. Név nélkül is olyan, mintha szembesítették volna őt Vele. Pontosan tudja Kiről van szó, de nem akar hinni a fülének. Nem lehet, miért? Hogyan, de ha az, akkor... Davenek tudnia kell. Megint egy ékes bizonyíték, hogy Luca saját igazát bizonyítsa: csak a kislányt tették parkolópályára szó nélkül és léptek meg mellőle tök természetes módon. Sírni tudna? Igen. Elkeseredett? Igen. Talán nincs túl azon, hogy megbántották? valószínű. Igyekszik figyelni a fiúra, de annyira előjött benne, hogy nagyot kell nyelnie, mielőtt bármire reagálna. Az előbb nem akart durva lenni ezzel a visszaérdeklődéssel, mégsem sikerült túl lágyra.
- Pedig szívesebben lennék hercegnő... boldogan és gondok nélkül.
Ennek ellenére nem engedi el az irányítást a kezei közül. Csak a távozni készülő Jeremy után néz.
- Muszáj? - Azért nem Luca lenne, ha nem próbálná megúszni, de ő is tudja, hogy ezzel semmire nem megy. Még egy "Rendben van." szerű dolgot motyog, aztán elindul a navine felé, fejében meg a szokásosnál is jobban kavarog ez az egész.

PiciPacijaim <3
-én most beájulok, örüljetek helyettem is tovább <3

Még egy kicsi...még...még...Látlak már, enyém kell legyél, ugye enyém leszel? Én hiszek benned, te is tedd ezt! Könnyű zsákmány? Sosem! Élete legnagyobb csatáját vívja ellened az ember, nem győzhetsz kis aranyos, most birtokba veszlek!
Figyelme egyirányú és hiányos kicsit már a pályán, csőlátása lett a kis szárnyasra, aminek köszönhetően csak azon volt, hogy kiáltozva hasítson utána és megkaparintsa. Már minden ereje elszállt, egyszerűen csak az adrenalin tartotta még a seprűn és bírt irányítással a keze felett, mikor a cikesz hirtelen fékezése elég volt ahhoz, hogy markába zárja őt. Azonban nem figyelt eléggé és elég menthetetlen helyzet következtében sikeresen végigsértette másik karját egy gurkó. Iszonyatos fájdalom járta át, a cikeszt le is eresztette, hogy a seprűjéhez kapjon. Nem akart lezuhanni ilyen magasból. Amennyire csak tudta, biztos talajra kormányozta magát, de az utolsó pár méternél már erősen fordult volna le a járgányról, azonban a kis drágája ismét felbukkant a feje körül, örömittasan szorította ép kezébe és nézett körbe.
- PACIIIIIIIIIIIIIIK!
Utolsó kipréselt szavai ezek voltak, bár a hangja már majdnem elment teljesen a sok kiabálástól. Tántorgott, de örömkönnyek potyogtak szemeiből, arcocskája pedig egyre nedvesebb lett, ahogy jobban rákezdett. Kijött belőle minden feszültség, öröm és fájdalom egyszerre. Gergőt, Catet, Benjit kereste. Bátyját találta meg legelőször, akinek erőtlenül borult karjaiba örömében. Ezután vette az irányt az éppen leterített, közelben lévő Gergő felé, de ekkor már színes kis pontocskákat látott, viszont a  kezében az égető, fájó és lüktető érzés csak erősödött, ahol sérült. A kislány utolsó erejével még elért terelőjéhez, meg akarta csak ölelni, de ahogy lehajolt hozzá rázuhanva még megölelte, aztán elhomályosult előtte minden. Elájult, szegény Gergő mit élhet át Ádi és még ő is, ki tudja aztán a többiek is nem-e hullanak rá sorjában!

Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Szokatlan. Ez az a szó, amivel mindent jellemezni tudna, ugyanis, bár egyszer biztos mindenki elér ide, Luca közel sem érzi úgy, hogy megérett volna a felnőtté válásra. Azonban most, itt áll, elvégezte az alapképzést, ráadásul mestertanoncnak mondhatja magát. Bárki el tudja képzelni a Törpéről, hogy komoly tanulásba fog,megtervezi az életét, kijelöli a rövid é hosszútávú céljait, majd nekikezd ennek szorgosan? Na ugye, senki. Még az ismeretlenek is csodálkozva tekintenek az eredményeire, amit amúgy ő is csodál. Sosem volt egy kiemelkedő tanuló mindig más volt az érdeklődése középpontjában.
Első körben a művészetek, főleg a festés és a rajzolás. Utána jött a kviddics, belecsöppent, és azóta is beszippantotta őt, amennyire csak lehetett. Töretlen a hite ebben, bárhogy is omoljon a fal körülötte, mindig van miből motiválódjon. Végül pedig Vince. Jelen? Jövő? Csak olyan jó és ne múljon el soha. Legalábbis így érzi, fogalma sincs, hogy a képessége miatt van-e az, hogy nem érzi halványulni, vagy változni az érzelmeit, inkább csak újra és újra fellángol, mikor valami szuper történik velük. Ennek az elvarázsolódásnak köszönheti azt is, hogy észre sem veszi, és nincs ideje ha mégis letörni, ami körülötte történik. A pillangók nem szűnnek a pociból, a mosoly csak szélesedik, az ölelések egyre hosszabbak és többek. A szavak meg... Luca sosem fogja be, de ezt Vince olyan lovagiasan jól viseli, mint senki más. Mióta a nagy iskolai nyaraláson olyan komolyan is beszélgettek, Luca is elkezdte egy picit összeszedni magát.Jobban idefigyel, tudja, hogy már nagy kislány, na meg azt i, hogy innentől igenis komolyan kell mindent venni, bár ez még fejlesztés alatt van.
Most is ilyeneken jár a fejecskéje, miközben Kiballagott Emma néni irodájából kivételesen nem egy alapos fejmosás után, bár inkább tőle viselné el, mint Zoétól. Kapott pár biztató szót meg elkérte a csapatkapitány helyettesi jelvényt, hogy átadhassa majd azt a megfelelő személynek. Elköszönt, majd elhagyta a szobát. Út közben nagyon vigyorogtak rá páran, lelkesen intett is nekik, majd nagy vidáman sétált ki végül az Erkélyre, ahonnan kifelé nézegetett.

Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Ahhoz képest hogy ősz van, még a fák levelei zöldben pompáznak és hideg sincsen, valahogy a természet is olyan boldog még és nem kezdett el közeledni a komor hideg felé. Ez is pluszban feldobja a lánykát, ahogy ringatja csípőjét kifelé bámulva és a korláton támaszkodva. Igazából semmi célja nem volt ezzel, de ez olyan kis kedves és nyugodt hely, és ha valaki már eléggé kiismerte, biztos tudja, ha erre jár, kiköt itt, most pedig ideje engedte, így pláne ide akart jönni. Mély levegőt vesz és lehunyt szemmel ringatja a fejét, biztos bolondnak néznék páran, pedig csak vidám. Ma minden olyan tökéletes... mármint azon a gyanús szinten. Nem azért, mert nem bénáskodott, hanem itt van Emma, meg ma még Zoét is látta mosolyogni, pedig még mindig nem érti a vámpír bácsi mellett erre hogy képes! Aztán Benji, bár semmi ideje, egy nagy ölelést még tőle is kapott ma.egyetlen dolog hiányzik a tökéletesből: Szerelme.
Közben nem igazán észlel maga mögött semmit, a szokásos zajok, hogy egy-egy diák visong valahol meg már annyira átlagosak, hogy simán eltekint tőle. Régebben odafigyeltek erre is a barátnőivel, hiszen minden apró infó kincset ért. Most azonban se a barátnők, se a pletykák nincsenek akkora elánnal benne, hogy elnyomják a valódi gondolatait. Amik Csornay Vince Levente körül járnak. Még mindig. Hihetetlen, két évvel ezelőtt ilyenkor nem gondolta volna, hogy valaki mellett majd így boldog lesz, hogy nem neki kell várni, és elnézni mindent, hogy nem csak egy lány lehet pár közül, hanem a lány. Persze lehet mondani, hogy ez milyen mesebeli elképzelés, de lássuk be mindenki vágyik erre.
És ekkor bumm.
- VINCEEEE
Meghallja a nevét, a hangot pedig ezer közül is felismerné, vigyorogva perdül, de teljes meglepettséggel nem talál egy mellkast sem szemmagasságban -méretek rulz- így gyorsan néz jobbra és balra, hogy nem-e vakult meg teljesen. Már éppen elindulna ki, hátha onnan jött, amikor a fotelokra ér a terepszemléje. Összeszűkülnek a szemei, ahogy a táblára meg a cukorkára koncentrál, majd odalépve elé guggol, hogy arrébb tolva az édességet elolvassa.
És innentől teljes áramszünet. Lucát először sikerült hatásosan elnémítani, aztán pedig... nem is igazán tudatosul benne, hogy ez most valós-e vagy sem. A mosolyt arcán pillanatok alatt váltja a megdöbbent szájremegés. Perceken belül pedig könnyei is elindulnak, természetesen meghatódott és örül is talán,bár most meg nem tudja mondani mik ezek. Érzések, sok, rengeteg, egyszerre öntik el és a gondolkodása is bekrepált. Felegyenesedve pedig kezeit szája elé húzva áll és csöpögő könnycseppjeivel mit sem törődve vár... Lábai lefagytak.
Alapból gyanús hogy még mindig csend van, nem még a látványa milyen lehet.

Drága;;


Csini, boldog, pörgős... Luca.
Éppen az merült fel Lucában, hogy talán még levegőt is elfelejtett venni az elmúlt percekben. De biztos benne, hogy ez nem történt meg, hiszen akkor már összeesett volna. A lábremegés mondjuk így sem kerüli ki, de még tartják őt, még ott cövekel, és tekintete a bejárat meg a fotel között cikázik. Mégolyan sem fordul most meg a fejében, hogy rossz vicc, vagy ne Vince lenne a dologban, egyszerűen... az túlságosan rossz lenne, márpedig az elmúlt két évben már nem érték rossz dolgok, vigyáztak rá. Ő tett róla, hogy semmi rossz ne legyen.Most pedig itt van és feltesz egy ilyen nagy kérdést.
Lehet ha korábban történik ez, Luca a rémülettől sírna és félne, a múltbéli eseményeket tekintve, most azonban egyáltalán nincs így. Lassan kezd tisztulni szemei előtt az alak, amit a könnyek miatt eddig homályosan látott, és hamar rájön, hogy magán kívül mást se nyugtat meg a viselkedésével. A kérdésre kissé késve reagál, de csak ránézve bólogat, bár ez nem látható, de kezeivel egy mosolyt takar éppen. Mikor elhúzza onnan azt Vince csak akkor válik nyilvánvalóvá: nincs baj, örömkönnyek!
- Semmi, mért ne szeretnék? Olyan buta vagy...
Alig érthetően szipogva mondja, miközben a nyakába veti magát és jó szorosan magához öleli őt. A légzése kezd rendeződni, viszont a vigyor elég maradandónak látszik maradni. Percekig nem csinál semmit. Nem mozdul, nem szólal meg csak öleli és...szereti igen, nem kell annak hangot adni.
- Akarom, szeretném, igen...
Mondja egymás után ahogy elengedi és picit távolodni kezd tőle. Még aprókat ugrál is,miközben megszorítja Vince kezét. Magassarkúban is kénytelen felfelé nézni, de ez egy percig sem zavarja. Mosolyogva, még mindig könnyek között hunyja le a szemét és csókolja meg aztán szipog párat.
- Szeretlek.
De ez most... komolyan megtörténik? Igazán? Vele? És komolyan gondolja élete szerelme? Mármint, ő ezt bátran kimondja és hangoztatja, és így is érzi, gondolja, éli, viszont, most... ez nagy dolog, mármint miután megtörtént az, ami, Zoé elég sokszor felvilágosította, hogy ezek nagy dolgok a világon. Ilyenekkel nem dobálózunk csak úgy, nem mondunk igent ok nélkül. Bármilyen elhúzott válasz is volt ez, első gondolatra és utolsóra is ezt felelné, újra.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
- Ne haragudj, nem akartam, csak... csak...
Még mindig elég speciális eset áll fent, ugyanis csak sikerült a szót beleszorítani a Törpébe. Pedig tényleg akar, csak értelmesen nem tud válaszolni, egyszerűen váratlan volt. Általában ő az, aki meglep mindenkit, meg spontán,hirtelen és letaglózó, erre, most úgy lesokkolták, mint ritkán. Persze pozitívan, nagyon megörvendeztette a dolog és ugyan lassan, de hangot is adott ennek. Kellett egy kis idő mindkettejüknek, de csak sikerült, és mindenkihez elért a megfelelő kérdés és a válasz is. Vagyis így tűnt. A csókkal is ezt akarta megpecsételni, vagy hogy is szokás ez a szerelmesek között mikor szorosabb köteléket kötnek. Ahogy pedig körülfonja őt karjaival Vince vigyorogva kapaszkodik belé és húzódik jó közel az új magasságokban. Összeérinti az orrukat, aztán vigyorogva hátrébb húzódik, még újra a földre kerül.
- Én sokkal-sokkal-sokkal jobban!
Igazából, teljesen mindegy ki és mit képzel el - Luca mondjuk nem egy nagy tervező, így ilyen alkalmat se tervezett meg magának soha - ez valahogy egy tökéletes alkalom volt. Nem számított rá, nem számolt vele, mégis a legjobbkor jött, és  a lehető legszebbé tette ezt Vince neki. Igazából semmit nem tudna még kívánni se, egy percre zavarodottan is figyeli,még letörölgeti magáról a könnycseppeket. Várni? De mégis mire?
- Nem terveztem elszaladni.
Mondja nevetve, miközben előbányászott egy zsepit is időközben farmere zsebéből. Közben már csak az előtte térdelőre eszmél. Hát, azt a zsepit nem igen fogja még elpakolni. Megint kifakad egy-egy csepp, de nagyon figyel előre, hiszen igazából már átesett a nagy sokkon, miért könnyezne? Szörnyű kavalkádban van érzelmileg, hogy mást ne mondjunk. Megpillantja a nyalókás gyűrűt is, amin elvigyorodik, majd bátran nyújtja a kezét felé.
- Ezer örömmel leszek egyszer Csornay Rea Luca.
Furcsán cseng a név, ahogy kimondja. Egészen idegen, de mégis olyan szívet melengető. Talán most gondol bele igazán, mit hozhat valójában a jövő, de teljesen biztos benne, hogy mindezt Vince mellett szeretnél megélni. Vele, együtt.
- Ez annyira menőőő!
És igen, így kell rajongva egy gyűrűért tönkre vágni egy tökre szentimentális és romantikus pillanathalmazt. Nem baj, Vincét se úgy ismeri, mint aki ezért megharagudna.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
Lehetne-e boldogabb? Jó kérdés, de ha őt kérdezzük, a válasz nem lenne. alig bír magával onnantól, hogy végre feloldódott a meglepettségből, az apró pattogások, a nevetés, a beszélhetnék és a megnyilvánulások. Mármint... neki ez így lett, ezzel kerek és egész. Csak figyeli, mi történik a kezén lévő új csodával, majd tágra nyílt szemekkel örömködik neki.
- Tényleg, úr isteeeen, imádom. Meg téged is. Téged jobban.
Megint csak a nyakába borult, bár tényleg lehet sok lesz már szegénynek, hogy állandóan rajta lóg, és a szó legszorosabb értelmében. A nyakában, a hátán... Néha csak úgy simán leteríti szegényt nekifutásból. el se tudja képzelni, vagyis leginkább csak utólag, hogy mennyit tűr el ez a fiú neki. Rengeteg mindent köszönhet neki, és még többért lehet hálás. Pontosan ezek miatt tudja, hogy ez valami még sokkal-sokkal jobb előszele, mint ami eddig volt, bármerre is haladjon.
- Azért vigyázok rá, nem akarom hogy csak úgy eltűnjön.
Mondja és óvóan simogatja körbe a cukorkagyűrűt, amit csodálgat a kezén.Nézegeti, figyeli, még olyan új. Kevés ékszert hord egy ideje, de az biztos, hogy ezt semmire sem cserélné. Mosolyog, miközben Vince megfordítva a kezét belehelyezi a dobozkát, megszorítja, de nem húzza el, vagy teszi zsebre, hanem még hallgatja tovább őt.
- Várj, várj, várj. Lassabban. Azt mondtad, hogy te _EL _AKARSZ _VINNI _DISNEYLANDBE?
Csak kapkodja a fejét a mondatok után, igazából jó részét, nem rosszindulatból, de sikerült szelektálni a mondanivalóból, és megdöbbenten pislog. Mármint, nyilván örül... de MI?! Megkérik a kezét és emellett, tök mellékesen közlik vele még ezt is. Ha olyan kis törékeny lenne, meg hasonló már biztos a padlóról kéne felmosni. HÁT OTT VANNAK A HERCEGNŐK! Meg, meg... mióta tudja, hogy ez a hely létezik elvágyik oda. Talán néha kicsit többet is beszél róla, mint kéne.
- ÚR ISTEEEN.
3...2...1... megindul a pattogós, szorongatós, ölelős visongatás. De most legalább nem sír, micsoda skálát tud bemutatni érzelemkifejezésre, elképesztő. Sok érdemit nem mondott, igazából csillogó szemekkel várja a megerősítést, a dobozkát meg még mindig csak szorongatja a markában.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
- Jó, de azért jobb ha megtanulok vigyázni a dolgaimra... Még a végén a fejem is elhagyom...ezt hogy pótolnánk?
Költői kérdés még a nagy bumm előtt, tényleg nem tudja rá a választ, de szétszórtsága ilyeneket is hordoz. Annyi dolog borult hirtelen Luca fejére, hogy azt sem tudja, mihez kapjon. De tényleg. Úr isten, lett egy vőlegénye, fogalma sincs mennyi idő alatt... elveszett az amúgy is hiányos időérzéke, nem tudja mióta sír, pattog, sír, örül, nevet, pattog, vinnyog neki, de már ő is belezavarodott. Na de egy lánynak ez önmagában több napi feldolgozást igénylő történés. Erre, mintha csak a szomszéd kisbolt árairól beszélnének még, megjelenik a további tervek kifejtése is.Luca pedig... tőle annyira nem meglepő módon vált tornádóba és söpör a hévvel mindent magával. Igyekszik csitítani magát azért, de teljes káosz, semmit nem fog fel az agya éppen és semmit nem ért. Csak hogy valami jó, valami nagyon-nagyon jó történik éppen. Bár lehet kedvese nem így éli meg, hiszen percenként támadja le puszival, fojtó öleléssel, vagy visítással. Nem mind lehet kellemes. Igyekszik mély levegők közepette kicsit leállni.
- De... de... ez... hogy... miért...meg...de...ahj. Te megkérted a kezem, igazán és még ez is!
Lassan, de kezd összeállni neki a teljes kép úgy, hogy fel is fogja, mi volt ez. Szép lassan kúszik az infók helyett figyelme középpontjába Vince, konkrétan a szemei, végig abba néz, kezeivel megkeresi az övét, immáron szorongatás nélkül fogja meg őt, aztán felcsúsztatja karjait a válláig, majd pipskedve hosszú csókot lehel ajkaira, el sem akar válni tőle. Olyan boldog, és boldog, meg boldog is.
- Te vagy a legjobb Vince! De ezt mikor találtad ki, és és és.... mindegy. Csak... boldogok leszünk és kész.
Jelenti ki nemes egyszerűséggel,még fejét a mellkasához hajtva bújik hozzá, de már nem szorongatja úgy szegényt. Nincsenek hirtelen mozdulatok, és támadásra kész pozíció sem.
Nyugalom van, dolgozik a rendszer, ezt emészteni kell.

Drága;;

Csini, boldog, pörgős... Luca.
-Sose kaptam még ilyen hatalmas meglepetést, senkitől, tényleg.
Nem nagy szám? Ugyan már, mármint az nem nagy szám,mikor fon valami virágokból karkötőt meg koszorút, vagy mikor kártyalapokból épít egy várat, aminek nagyon örül, esetleg a cukorkapapírokból való mozaikkép csinálás. Ez mind nagyon boldoggá tudja tenni a legkisebb Czettnert, mégsem nagy dolgok. Aztán jönnek a kicsit nagyobb dolgok, mint a jó éjt vagy jó reggelt puszik, az elcsípett ölelések két óra között, a levelezések Zoé óráján - már lebukás nélkül -, de még ezek se. És itt van ez, valami sok-sok-sok szinttel felette. Bármennyire nem felnőtt még és a gondolkodása bőven alulmúlja kortársait, ez  még a csillogó szemeivel is hatalmasnak tűnik. Mármint, nem kérik meg akárki kezét? Főleg nem Vince! És az övét kérte! Vele akar maradni, sokáig, nem fogja elhagyni, mármint ezt eddig is jól tudta, de most, most szárnyal. Először nem érzi ezt a fajta félelmet. Igyekszik most már odafigyelni és összekapni magát, miközben Vince ölében találja magát, amit nagy vigyorogva visel, kicsit fészkelődik hogy elhelyezkedjen, aztán csak hagyja, hogy mozgassa a kezét, és csereberélje a gyűrűket.
- De ez így tökre nem ér! Én nem készültem ajándékkal, mármint, nyilván ha tudom készülök, csak így most... De kitalálok valamit!
Mármint ő most rosszul érzi magát, mennyi mindent kap, közben meg mit is adott? Könnyekkel sokkot szegény fiúnak, meg hebegést és habogást. De tényleg nem szándékos volt ez az egész, egyszerűen le van sokkolódva. Még. Így inkább agonizálni kezd más problémám.
- Tudott róla valaki? vagy kinek meséljük el először? És....és... a családod, ők is örülnek amúgy nekünk majd? Mármint persze Benji mindenen morog nálam, de szerintem mindenki boldog lesz mint én! De nálad... nem tudom, azok?