Emily;;


Fájdalmas búcsút vett a szüleitől, aztán a tesók után utazott vissza az iskolába. Tegnap megérkezett, de még a kipakolásig el sem jutott. Elővett egy vászonkabátot, egy sálat, majd a virágos hosszú nadrágjában és a rózsaszín felsőjében végignézett magán a tükörben. Megszorította a kulcsot a nyakláncán, majd felöltözött és a rajztömbjével meg ceruzáival elindult célirányosan a játszótérre. Ott mindig sokan vannak, szereti a társaságot, ismerkedni is szeret, meg szép a táj is, azt meg szívesen rajzolgatja.
Mikor a játszóra ér, az egyik nagy fa alatti padra pakolja a holmiját, majd a gyermekded énét kielégítve rohan a csúszda felé, amit nem hagyhat ki. Két-három csúszás után nevetgélve tér vissza, majd a rajztömbjét kezébe fogja, ceruzája végét pedig a szájához kapja. Így gondolkodik mi is legyen az, amit ma rajzolni fog. Egész kellemes az idő a lehűlésekhez képest.
Ebből az elmélkedésből egy csaholó kutyuska zökkenti ki, imádja a kutyákat, alapból él-hal az álatokért, de őket különösen szereti. Úgy látja barátságos, ezért félelem nélkül nyújtja felé kezét és vakargatja meg a buksiját, meg simogatja. Annyira aranyos, egyből szimatolja a kezét és meg is nyalja, ez egy szép barátság kezdete, vajon hol lehet a gazdija? Amíg felnéz és szemeivel kutat, eszébe jut, hogy van nála egy kis keksz, biztos örülne neki ez a cukiság, így meg is kínálja.
- Tessék, egy kis falatka neked, mert olyan aranyos vagy! - Mondja ránevetve, majd mindent elpakol az öléből és leguggol mellé. Neki is van egy kutyusa otthon, akit imád kényeztetni, de ide nem hozta magával, nem érezte úgy, hogy ő is jól érezné magát itt. Otthon többet lehet szabadon, és elég sokat jár Luca is haza hozzá, nem felejti el őt, legalábbis reméli.

Emily;;

Az őszi napsugarak ébresztették, immáron a kastélyban. Szereti a napfényt, de ez mégsem olyan, mint amihez a nyáron hozzászokott, ez valahogy hűvösebb és sokkal ridegebb. Nehéz lesz megszokni, hogy újra iskola, de szereti, szóval teljes erőbedobással azon lesz, hogy tanuljon. Ezek a tervek, aztán meglátjuk. De a mai nap a játszón fog telni.
Miután megérkezett és látott egy-egy ismerős arcot máris társaságra lelt, de nem egészen olyanra, amire elsőre számított volna, ám ennek is nagyon örült. Az eb nagyon kézhez szoktatottnak és emberbarátnak tűnt ránézésre is, aztán ez egyre jobban bizonyosságot nyert benne. Kedvesen mosolygott rá, még az a kekszet majszolta, közben kutató szemei egy közeledő lányra tévednek, akire kedvesen mosolyog, látta már őt, valószínűleg ez a kis drága is hozzá tartozik.
- Szia! Hogy hívják ezt a kis édest?
Néz fel mosolyogva, majd a kutyától picit elválva áll fel, a nagyjából vele egykorú lányhoz, hogy bemutatkozhasson, mert nem hiszi, hogy ennyire ismernék egymást, hatalmas ez a kastély, még a saját tanulócsoportját se nagyon jegyzi meg, nemhogy az egész évfolyamot.
- Semmi baj, igazán aranyos. Egyébként Czettner Rea Luca vagyok, navinés. – Azzal kezet nyújt neki, majd ha ezt elfogadta, leül a padra, helyet mutatva maga mellé a lánynak, akinek a neve is remélhetőleg hamar kiderül.
– Hogy viseli a kastélyt? Tudod nekem is van kutyusom, de ő otthon van, azt gondoltam, ebben a bezártságban ő nem érezné jól magát, de úgy látom, pajtik lennének! – Nevet fel, majd a rajztömbjét kapja a kezébe és még hallgatja a másikat, elkezdi a kis örökmozgót rajzolni, ihletet kapott tőle. Néha felpillant a lányra, meg kérdez is közben.
- Mindig ide szoktatok jönni sétálni? Sokat vagytok kint? – Sok mindent szeret kérdezni, reméli ezzel nem lesz ellenszenves, de nagyon szívesen ismerkedik és érdeklődik mások iránt. Közben szépen alakul a kutyus az előtte lévő papíron, bár nem egészen az, ahogy van, mert a mozgásban lévő ábrázolás még nem a különleges képessége. Ezen picit fel is nevet magában, majd ismét a kis zacskóhoz nyúl, hogy egy kekszet adjon az ebnek.
- Remélem nem bánod, olyan aranyosan néz!

Emily;;

Fantasztikusan indul eddig az ittléte a játszótéren, a kis szőrpamacs pedig iszonyatosan édes, és kis kényeztetni való. Úgy néz rá a szemeivel, mintha csak bombázná a szeretlek szóval, meg is érdemli a keksz minden falatját. Lehet, kicsit túlságosan belelovalja magát az állatszeretetbe néha, de egyszerűen él-hal értük, szóval nem tudja mellőzni. Megismerkedik a gazdájával, Emilyvel is, aztán rákérdez végül a cukiság nevére is, akiről kiderül minden féle….
- Hű, ez nagyon vicces, képzeld, a nővérem is Zoé, ide jár a suliba, Mestertanonc, meg a másik nővérem is, ő meg Zora, tudod ők ikrek. – Osztja meg kissé random módon az információkat új barátnőjével, igen, ő már annak véli, bár lehet korai, na mindegy, szóval elmeséli, miközben a kutyát még egyszer megdögönyözi, mielőtt visszatér a rajztömbjéhez. A nagy mesélésben el is felejt a kérdésre válaszolni, amire most visszatér.
- De aranyos vagy! Én mind a kettőt szeretem, amelyiken szívesebben szólítasz. – Rámosolyog, majd egy picit megrándítja a vállát. Tényleg, mint a kettő kedves a szívének és szívesen hallgatja a becézéseiket is. Egy dolgot nem szeret csak, mikor összekeverik valamelyik testvérével, n az ő neveikre nem hallgat, elvből, még ha tudja is, hogy neki szól valaki. Közben meghallgatja a kézfogás után azt is, hogy hogyan érzik magukat Zoéval a kastélyban, ekkor megfordítja a jegyzettömbjét és az utolsó lapok között megbújó fényképet előhúzza.
- Nem is mesélek, inkább mutatok valamit, itt vagyunk Bellával. – Azzal kiveszi a képet, majd a lány kezébe adja. A fehér kis szőrpamacs az egyik legfontosabb számára, annyira együtt vannak mindenben, hiányzik is neki sokat, de ilyenkor emlékezetből rajzol róla valamit! Közben alakulgat a rajzocska is, amivel már tervei vannak.
- A faluban vannak még kutyák, igaz? Azaz, arra gondolok, társai is akadnának azért, nem?
Érdeklődik kedvesen tovább, közben egészen odáig jut, hogy a kis fejecskéjének az apró vonalai is tökéletesen kivehetőek. Nem tökéletesek a rajzai persze, de ő amolyan önképző művész, imádja csinálni és a maximalizmusra törekszik. Közben kap még egy jutalomfalatkát a kis drága is.
- Köszönöm, a szüleimtől örököltem, ők is ügyesek és művészlelke. – Mondja, bár az utolsó szó jelentésében ő maga sem olyan biztos. Nem nagyon szokott villogni vele, de ha megszállja az ihlet, vagy olyan hangulatba jön, akkor nagyon szívesen fedi fel ezt mások előtt.
- Nem egy tökéletes rajz, de ha befejezem, neked szeretném adni, ennek a napnak az emlékére! – Mondja egy nagyon aranyos mosoly mögé bújva, miközben még a kutyára pillog.
- Egyébként hogy sikerültek a vizsgák? – Érdeklődi meg, addig is minél többet tudhasson meg az eridonos leányról.

Rufus;;

Lucus alig várja már, hogy másodikos nagylány lehessen, igen, eljött ez az idő, már tudja is, hogy évfolyamot lépett, mert sikerültek a vizsgái, nagyon boldogon és mosolygós arccal mászik ki ágyacskájából, majd mély levegőt véve rohan a szekrénye felé. Abszolút a reggeli sport híve, ámbár nem úgy, mint mások, sokat van késésben, ezért rohan állandóan, meg ha feldobott, akkor is, csak akkor tud talán megülni a popsiján mikor rajzol, akkor elmerül, pihen, és minden szép meg jó. Kinyitja a hatalmas, kétajtós szekrényt, majd valahonnan a legmélyéről előtúr egy szép rózsaszín, fehér virágos felsőt, meg hozzá egy nacit. Nem hiszi, hogy annyira hideg lehet a kastélyban, de azért egy kapucnis felsőt is visz magával.  
Összekapja a rajzolós cuccait, de ma a fuvolája is nála van, lehet, később gyakorol rajta, egyébként meg ma úgy is a cél a felfedezés, arra gondolt, rajzol magának egy térképet, amit a Nyugati-szárnyból indít, ezért is vezet arra a bizonyos folyosóra az útja. Eleinte a csend fogadja, apró pisszegéseket hall csak, mióta itt van, itt még nem járt, meglepő, de az első éve az annyira ijesztőnek tűnt neki a nagyok között, hogy inkább nem bóklászott, de már másodikos lesz, ideje a sarkára állnia.  
Ahogy egyre inkább szeli a távot megfigyel egy-egy portrét, az egyiken éppen olyan falugyűlés szerűség látható, annyira nézi, nézi, hogy majdnem szívbajt kap, mikor az egyik alak kitekint rá, hatalmas vigyorral.
- Mit nézel kislány, nem láttál még farmert kiöltözve? – Visszariad, és ahogy hátralép, egy idős hölgy portréja alá, aki láthatóan igen gazdag, ráadásul süt róla a gőgösség is. Nagyokat pislog rá, majd az átkiált a szemben lévő freskónak.
- Ez a kislány magánál fessebbeket lát csak, nézett ma már tükörbe?
Alig bírja hallgatni karjait a füléhez kapva ér a folyosó közepére, ahol picit halkabbak a festmények, mintha várnának valamire, vagy valakire, akit ismét megijeszthetnek. Picit ijesztő, kicsit fél, egy hangyányit menekülne… Megpróbálja megemberelni magát, és ahhoz az eszközéhez fordulni, amivel le tud embereket nyűgözni, előveszi a fuvoláját, összerakja, majd egy-két bemelegítő hang után játszani kezd, amit egyelőre úgy tűnik a portrék is tetszéssel fogadnak.

Zoéka;;

Hatalmas dologra szánta el magát a mi kis Lucánk. Megkereste Zoét, nem is akárhogyan, de kezdjük a legeslegelején! A legutóbbi találkozásuk Ashleyvel rengeteg szöget ütött a fejecskéjébe. A nagyokról, a ruhákról, a fiúkról… szóval mindenről. Rájött, hogy bár okos lány, mindig mondják is mennyire, vannak dolgok, amiket nem talált meg a könyvekben, meg olyan, amit még sosem látott, nem, hogy könyvben, de még az életben sem. Olyan(ok) tanácsára szorul, aki(k) járatos(ak) ezekben a témákban, mert ő már igencsak tanácstalan kezd lenni ideje korán. Egyébként bátor, meg nem is szégyenlős bármiről kérdezni, szóval azzal nincs gond, de rosszat se akar kérdezni, szóval azzal annál inkább, mire is szabad rákérdeznie.
Úgy dönt, hogy elmennek a cukrászdába és egy süti mellett, vagy kettő, majd jól elbeszélgetnek.
Reménykedni szabad, szóval még reggel átrohant hozzá, hogy megkérdezze ráér-e délután, majd megbeszélték az itteni találkozót, nem együtt jöttek le, de Luca ezt nem bánta. Csepergő esőben érkezik meg le a faluba, szerencsére nála van a szivárványos esernyője, így ettől nem kell tartania, a felöltözést is igyekezett alaposan elvégezni, bár sálat nem húzott, de ez még belefér. Mikor belépett a Cukrászdába teljesen elámult a sok édesség láttán. Azt se tudta honnan kezdjen körülnézni, ha már előbb érkezett ide. Először a fagyis pultot tekintette át, ahol tudatosult benne, hogy imádott ízei fellelhetőek, de ilyenkor már nem szabad fagyizni, na mindegy. A következő állomása a süteményes, ami már sokkal vonzóbb számára, de valahogy nem érzi úgy, hogy a pocija táplálékbefogadás képes lenne, picit fura érzése van, nem nagyon tudja hová tenni, nem szokott ilyet érezni, de mástól már hallotta, olyankor, mikor izgultak. De vajon Lucusnál ez mitől jött elő?
Még picit aggodalmaskodik és magában felsorakoztatja a kérdéseit keres egy kétszemélyes asztalt valahol a sarokban, az ablaknál, hogy lássa, ha megérkezik a nővére. Ahogy csücsül a széken, lóbálja picit a lábait, elég virgonc, bár immár betöltötte a 15. életévét, valahogy a gyermeki szokásai nem látszanak alább hagyni. Ő szeret is ilyen lenni, most is, mint mindig mosolyog, még a hatalmas barna szemei is, jó érzéssel tölti el őt az emberek látványa is, talán elmondható róla, hogy a családból az egyik legaktívabb az ismeretlenek megfigyelésében, mert valahogy őt ez leköti, nincs benne akkora antiszociális hajlam, mint másban, de belőle is elő-elő tör néha.

Zoéka;;

Sokat törte már a buksiját az utóbb időben, de most is forognak a kerekek odabent. Még egyedül üldögél, eljut oda, hogy egy sütivel könnyebb lenne, kikér az egyik leányzótól, akit már az iskolában látott, egy szelet epertortát, majd türelmesen várakozik tovább, bár az izgalom kezd a tetőfokára hágni benne. Vicces mennyire beleéli magát dolgokba sokszor. Hamariban már csak arra pillant fel, hogy Zoé int neki, ő mosolyogva integet vissza, majd várja, hogy rendelés után odaérkezzen hozzá. Még kipillant az ablakon, ahol a csepergő eső egyelőre még úgy gondolja, hogy nincs itt az ideje a szárazságnak.
Nem tartott attól, hogy egy kis késésnél többről lenne szó, mert igent mondott neki a nővére, és neki sosem hazudnak, meg ha megígérnek valamit, azt be is tartják. Szeret velük lenni, mindig jól érzi olyankor magát, ezt nem cserélné semmire, hiába van sok barátja, a testvéreit azért egy hangyányit talán, vagy sok hangyányit, inkább egy hangyabolynyit, jobban szereti.
Közben az asztalhoz érkezik Zoé is, mosolyogva tekint rá, de picit elszontyolodik a kérdésen, nem, most még csak bajban sincs, jó kislány mióta itt van, és nem is akar nagy galibákat okozni, csak jól érezni magát, de ma nem ezért van itt, sokkal inkább okosodni, vagy tanulni, vagy olyasmi. Nem sokáig halogatja, hogy válaszoljon erre, inkább azon van közben, hogy kérdéseit összeszedje.
- Nem, nem csináltam semmi rosszat. – ..még. Fejezné be, de inkább úgy mondja, hogy picit nyugtatólag hasson, majd testvérére néz, aki arcára látja, hogy kiült az érdeklődés, nyel egy nagyot, aztán köntörfalazás nélkül próbál rátérni. Arcocskája komolyra vált és az asztalra könyökölve, picit lehajtott buksival kezd bele.
- Mesélsz nekem a nagyokról, Zoé? – Kezdi, de picit ködös lehet még a kérdés, ezért hirtelen kiegészítéseket, pluszkérdéseket, pontosításokat, meg úgy sok gondolatot kezd el rázúdítani.
- Mármint a nagyfiúkról, főleg, de a lányokról is. Meg szerinted nem kellenének másfajta ruhák? – Magára néz, picit kinyújtja a felsőjét maga előtt, mikor jobban megnézi. Szöget ütött pár dolog a fejében, amiket Ash-től hallott. Nem igazán tudott mindent hová tenni, de majd talán idővel.
– Zoé, mit szokta játszani a nagyok? Mért nem játsszák azt a kisebbekkel is?

Zoéka;;

Érzékeli nővérén, még képesség nélkül, hogy örömmel veszi, hogy semmi olyanról nincs szó, amivel nagyobb gond lehetne. Igyekszik Luca nem feltűnően rosszalkodni, ha arra vetemedne, de nagy galibát sem akar okozni, szóval ezeknek még a gondolatáról is letér, hogy a tényleges dolgokra térhessen rá. Nem akar nagy feneket keríteni a kérdéseknek, de hátulról, vagy jobbról, esetleg balról kerülgetni sem. Csak elmosolyodik Luca azon, amit Zoé mond neki, majd magában fellégezve tér rá a kérdésekre. A visszakérdésnél picit lefagy, de testvére elé tárja azt, amire kíváncsi. Érzi rajta, hogy nem nagyon örvend, vagy a kérdéseknek, vagy annak, hogy tőle kérdezi, vagy valami ilyesmi, ettől picit elszontyolodik, de azért örül, hogy próbálkozik neki válaszolni.
- Nekem tetszik is, igazad van. Szépek, csak furcsa, hogy más meg nem így látja… - A második mondatot kicsit halkan nyögdécselte ki, nem akar semmi kulisszatitkot elárulni, aminek nem itt a helye. Megerősítésképpen bólint is, mikor igazat ad testvérének, majd nem is igazán tudja miért, de azért érdekli, Zoé mit mondd neki a többiről.  
- Hát, igen, itt sok van, mármint az iskolában. – Mondja picit megrántva a vállát. – Értem, hát, pedig azt tudom, hogy az érzésekkel játszani nagyon nem szabad, a szerelem meg érzés, nem? Nem értem, akkor őket… -Teszi hozzá, közben a sütemény is elé került, csak eddig a beszélgetés foglalta le. Örömmel veti bele magát az epres csodába, közben fel-fel emeli pillantását testvérére.
– Tudod, anyuval is beszélgettünk még otthon, de nem akartam levélbe kérdezgetni most. Biztos aggódna, mi lehet, ezért gondoltam egyből rád.
Közben már eszegeti a finomságot, de még előtte még úgy érezte, ezt hozzá kell tennie. Nem akar a terhére lenni, ezt érzékelni lehet belőle, de ki másban bízhatna, aki ilyenben segítheti, még Zora van, de őt éppen nem érte utol, bár vele is nagyon szeret beszélgetni.  
- Te voltál már olyan nagyon szerelmes? – Bukik ki belőle a kérdés, de nem akart rosszat, lehet, ha picit előbb gondolkodik, fel sem teszi, de kíváncsi. Az, hogy tudott róla, hogy volt már barátja nővérének, még nem jelenti, hogy őt bárki, bármibe beavatta. Idővel nyilván rátértek volna talán, de az alkalmat teremteni kell, abban meg mostanában jeleskedik Luca bőven. Ashleyvel is egyre érdekesebb találkozóik vannak, nem panaszkodhat. Meg ott vannak az új barátai is, Rufus meg Ágoston, szereti a háztársait, mert mindenki aranyos, de mókázni is lehet velük.

Emily;;

Egyik hobbijának hódolva, kellemes társaságban, ráadásul egy cuki szőrpamacs is itt van még, annyira jó érzés a szabadban lenni. Luca sincs ezzel másként, amúgy is túlteng benne az energia, de most még inkább. A kis kuncsorgón hamar megesett a szíve, láthatóan a kutyussal, ezzel a gesztusával már örök barátságot is kötött. Majd legközelebb több keksszel jön, és jobban felkészül. A felkiáltás, ami vélhetően valami felismerésének a bevillanásából következik a lányon, egy pillanatra megijed, de csak mosolyog mikor megtudja az indokot, egyből izgatott is lesz, hogy a lány már ismeri a testvérét! Ez annyira jó, mármint persze ez még nem jelent semmit, de legalább nem érzi úgy, hogy az előbb sokat beszélt volna, pedig szokása.
- Tényleg? Hol találkoztatok és mit rajzolt? Háát, ennyiből én sem, de a családban mindenki szereti a művészeteket és valamilyen ágában tevékenykedik. A bátyókám, Beni is, ő mondjuk inkább csak a színészetért él-hal, de azért nagyon. Én meg rajzolni imádok, meg a zenét is szeretem. Te játszol valamilyen hangszeren?
A sok-sok beszéd után csak a kérdéssel hagy időt a levegővételre, picit zavarba is jön, ami az arcára ül ki, nem mindenki szereti, ha sokat beszél, de ő szokott, ha olyan a társaság. Mióta az iskolában van közvetlenebb, mint azelőtt, de ezt nem bánja.
- Nem, dehogy. Csak ilyen napi érdekesség.
Mosolyog a lányra, tényleg nem zavarja, csak egyből párhuzamot von mindenben. Ezt a Luca logikát értse meg egyszer valaki. Közben, ha már becézések egyből töri ő is a fejét, mit is kezdjen az eridonos nevével. Az Emi nagyon tetszik neki, szóval e mellett teszi le a voksát, mialatt a kutyuskát megsimizte és rajzolta tovább.
- Az, annyira szeretem, meg tudom, hogy ő is engem! Mindig bújik mellém, meg nem szabadna neki de mindenhova felugrik mellém, kis rosszcsont tud lenni!
Nagy örömét leli benne, hogy legalább annyira tetszik Emilynek a kép, mint amennyire ő boldog volt attól, hogy Zoé ma odaszaladt hozzá.
- Nem az, ezt neked szeretném adni, Emi. Néézd, még alá is írom. Így biztos emlékszel majd rám.
Lassan befejezi a rajzocskát, ami nem tökéletes, régi rajztanára biztos belekötne, hogy van mit javítani rajta, de a lényeg kivehető és még szép is. Aláfirkantja a nevét, majd átnyújtja a lapot, a rajzos dolgokat meg a másik oldalánál leteszi a padra.
- Majd legközelebb felkérem Őt modellnek és nekem is lesz egy.
Elmosolyodik, miközben új barátnője épp a vizsgáiról mesél. Belegondolva idén nem vitte túlzásba a tanulást, de nem is lett csúnya bizonyítványa persze.
- A repüléstant kedvelem, mióta tudom a seprűt használni, még élvezem is!
Nevetgél egy kört, mert az eridonos igen is ügyes, hiszen Luca meg az elméleti tudásával igazából semmire nem menne anélkül, hogy seprűre tudna pattanni, ami szerencsére már megy, egész jól.
- Szerencsére sikeresen, szóval nagyon várom már a második évem. Biztos lesz sok izgalom.
A csibészkedő kutyust figyeli, aki láthatóan nagyon jól érzi magát mindenki környékén, még mindig jutalomfalatkák után kutat, ami valljuk be nagyon mókás látvány. Bella is mindig szeret kuncsorogni, ilyenkor, mindig az eszébe jut, hogy mennyire elkényeztetné, itt, ha mindennap láthatná. Megfontolandó, hogy elhozza. Majd meglátja még.

Zoéka;;

Végig nagyon figyel a nővérére, a beszéd alatt egy pillanatra lehajtja a fejét, majd újra ránéz. Tudja, hogy igaza van, illetve hisz benne. Mert miért ne lenne igaza? Ő a nagyobb, meg az, aki már tudja a dolgokat, ezért őt kereste meg. Mégis valahogy iránymutatást, vagy olyasmit keresett a mondatok mögött, de már kezdi úgy érezni, hogy nem a felvetése, inkább csak a gondolkozása nem volt helyénvaló. Jól megjegyzi, amiket mond neki és még bólint is, mikor Zoé befejezi.
- Ezt tudom, nincs több ugyan olyan. Én csak csinos akarok lenni…
Teszi még hozzá, egyelőre komoly pofival, de kezdi felfogni mit is ért pontosan Zoé az alatt, hogy akinek nem jó, azzal foglalkoznia sem kéne. Mondjuk eddig volt, hogy piszkálták, biztos mindenkit már életében, de szerencsére nem szokta annyira magára venni, hogy abból baj legyen. Meg azért annyira nem elvetemült, biztos nem venne fal valami ronda hupilila felsőt, nincs az az ember, aki arra rávenné. Egyszerűen csak kíváncsi, hogy ez másoknak mért jelent annyit. Ash se értette teljesen, de segít neki, mert szereti és a barátja és azt akarja, hogy jókedve legyen.
-  Áhá, hát igen, azt szeretek.
Jegyzi meg már széles mosollyal az arcán a sütije felett. Igazából, ha a nagyok is csak így mókáznak, akkor nincs is ebben akkora izgalom, bár biztos azért nevezik ennyire külön, mert lehet ők sokkal nagyobb csínyeket követnek el. Luca annyira azért nem akar rossz lenni, ezek az apróságok pont eléggé kimerítik mostanában a személyiségének igényét.
- Köszönöm és örülök neki.
Mondja, majd egy nagyobb falat süteménybe kezd bele, ahogy rákérdezett nővérénél a nagy szerelem dologra. Nem akart vele rosszat, elsőre a pillanatnyi csendtől megijed, már készülne visszakozni, de a mosolygós arc, amivel válaszol neki, megnyugtatja.
- De ha szomorú volt, akkor mitől jó mégis? Még barátok vagytok? Mármint… - Egy kis szünetet tart, mert bár próbálta összerakni, amit kérdezni akar, nem hangzott túl kedélyesen.
– Ne haragudj, nem akarok túl kíváncsi lenni ám.
Mondja kicsit megszeppenten, a villájával picit piszkálgatva az eperdarabot a tányér szélén. Nem gondolt még bele abba eddig, hogy titkaik lennének egymás között, nem félt tőle, hogy bármit megosszon a testvéreivel, még Benivel sem, pedig ő fiú! Úgy gondolta részükről is így van, de azért nem akarja feszegetni a témát nagyon, próbál mosolygósan tekinteni rá, amiben benne van az előbbi elnézéskérés is.
- Képzeld, valamelyik nap találkoztam egy eridonos lánnyal, ő is most kezdi a második évfolyamot, nagyon aranyos volt, megengedte, hogy lerajzoljam a kutyusát meg játsszak vele. Meséltem neki Belláról is.
Dob fel egy kicsit másabb témát ha bármit reagált Zoé. Régen mesélt már neki a barátairól úgy is.

Zoéka;;

Valamiért totálisan rossz érzése van az első kérdés feltételétől, nem érzi, hogy rosszat tett volna, csak valahogy ott motoszkál benne, hogy lehet nem a jó időben tette fel. Mindenesetre most a fő, hogy igyekszik minden szóra, mondatra és tanácsra odafigyelni. Ad a testvérei véleményére, Zoé a legnagyobb, az övére még inkább, bár az egész kérdezz-felelek alatt olyan, mintha elbeszélnének egymás mellett, vagy minimum a gondolataik nem egészen ugyan oda irányulnának. Luca mindent megjegyez, még bólintással is helyesel, próbálkozni fog jó kislány lenni, nem akar szégyent hozni senkire, magra is szeretne majd büszke lenni, de ez nem köthető most közvetlenül a tárgyhoz, ellenben az, hogy barátok lehetnek-e a szerelmesek igen, de erre rá sem kérdez újra, hiszen nővére esete előre választ szolgáltat erre. Azt azért nem tudja megállni, hogy véleményezze a dolgot, de hamar lezárja ezzel.
- Sajnálom, nem tudja mit vesztett veled!
Tapasztalat? Sokszor hallotta már, de a szövegkörnyezet mindig más, Révay bácsi óráján, hogy akkor sikerül a legjobban egy bűbáj elvégzése, ha van tapasztalatunk. De anyukájától is hallotta már, hogy akkor igazán finom az ebéd, ha minden tapasztalatunkat hozzáadjuk, régen akár még fűszernek is hitte volna, de már felfogta a szó jelentését, most csak épp ehhez a témához nem sikerült még. Lehet még tapasztalatlan hozzá… ironikus. Mindenesetre a cseppet sem burkolt kíváncsiságát nem szokta rejtegetni, mert őszinte lány, ezt Zoé is tudja, nem kereste volna meg olyan dologgal, mai nem érdekli ténylegesen, vagy olyannal, ami nem ér meg egy beszélgetést, titkokat meg nem őrizget előtte.
- Van valami baj? Nincs jó kedved, sőt…
Kezd bele lebiggyesztett szájjal, érdekli az, hogy van, de biztos oka is van, hogy annyira nem mondta eddig, mindegy, ő megkérdezte, de ha nem is válaszol, azt is meg fogja érteni. Közben belevág valami katyvaszba, aminek se eleje, se vége, de hirtelen a rendezés már nem ötlött fel benne.
- Szeretek itt lenni, sok a kedves ember, meg barátaim is vannak, szóval nagy baj nem történhet.
Mondja mosolyogva, miközben befejezte a süteményét, megtörölte a száját meg a kezét majd Zoéra mosolygott. Felállt a helyéről, odament megölelte.
- Köszönöm.
Ebben benne volt minden, a beszélgetés, az ideje, hogy itt van, ha kell… Egy könnyed, megkönnyebbült sóhaj elhagyja a száját, amennyiben látja, hogy nem volt terhére, elengedi, majd széles mosollyal már a délutánját tervezi, még Ashleyvel is beszélnie kell, hogy találkozzanak, van miről beszélgetniük, ami Ash-t is érdekelni fogja.

Ágoston;;

Nem érti, sőt nem tudja összerakni azt a sok információt, amikkel a napokban találkozott. Komolyan, rosszabb lesz ez a sok új dolog a felnövéssel kapcsolatban, mint az érzelmi kezelések tanulása. Ott is sok újjal került szembe, de azt legalább értette, mert a bácsi, akitől tanult, az szépen elmagyarázta neki mindet. Most meg tehetetlenül vesz egy mély levegőt, széttárja karjait, majd kifújja. A hatás kedvéért még a fejecskéjét is megrázza egy picit, megvan a tanácstalan kinézet, kellőképpen.
- Micsoda gondok!
Mosolyogva veszt tudomást a magában beszédről, majd a kastélyból kiérve a kellemes őszi időjárást szemléli, feltolja lecsúszott szemüvegét orra hegyéről, na, igen, ezt is hordja, bár általában csak olvasáshoz, majd békés hely után néz. A mai napra az egyik kedvencét, a Pán Pétert választotta, már sokszor olvasta, de nem tudja megunni. Sok mindent olvas, nem csak meséket, de most épp ezek a kedvencei. Miért is választotta ezt? Hű, ezt sokfelől lehetne indokolni, most éppen látott pár nagyot, akik seprűvel a kezükben vonultak a kviddicspálya felé, azon lehet repülni, Luca is szeretne a magasban szállni, de bénának tartja magát még hozzá, sok gyakorlásra fog szorulni, de nem lesz lusta. Meg ott van Ash is, ő kviddicsezik, és annyira ügyes! Lehet, majd kér tőle ebben tanácsot egyszer, ha ráveszi végre magát!
Könyvvel a hóna alatt ballag ki a kastély birtokáról. Nézelődik sokat, de azért van hely, amit már jól ismer, mert sétált arra, meg az út sem ismeretlen neki, erre felé mehet a játszótérre is, ahol a kedves és cuki eridonossal, Emilyvel szokott összefutni, meg az ennivaló kutyusával, Zoéval, még mindig kuncog, ha belegondol, hogy Zoé a nővére meg a kutyus is. Végül is, mind a ketten imádnivalóak, akkor miért ne? Mosolyogva baktat tovább egyenesen egy hatalmas fáig, valahol a falu környékén, mikor felnéz egy faházacskát lát.
- Tökéletes! – állapítja meg, majd a lépcsőt felkutatva indul neki a Faház rejtelmeinek, remélve, hogy itt nyugodt helyre lel az olvasáshoz. Elsőre ki sem szúr senkit így bemegy, hogy letelepedhessen egy sarokba.

Ágoston;;

Nem kellett sok idő hozzá, hogy döntésre jusson és megtalálja, amit keres, bár az is igaz, hogy szerencséje is van, ha nem lenne itt, lehet még kavargott volna kicsit és visszament volna a klubhelyiségbe. Mondjuk az sem biztos, hogy úgy nagyobb sikere lett volna, a nagyobbaktól nem tart kifejezetten, de azért nem szeret köztük átvágni a folyosókon, annyi embert meg még nem ismert meg itt léte alatt, hogy csapatosan ballaghassanak jobbra meg balra, így bekel érnie a könyve társaságával és azzal, hogy ma szerencséje van. Alapvetően nem olyan, aki megfutamodik az ismeretségtől, ezért nem is zavarja, hogy nincs egyedül. Ugyanis kis idő után ezt is felfedezi. Picit kellemetlenül érzi magát, hogy valószínűleg belezavar valaki idilli pihenésébe, vagy olyasmibe, szóval lesüti a szemeit egy percre, majd egy szép mosollyal az arcán, elkerülve az illetlenkedést köszön is hamar neki, miközben felé ér, hogy kezet nyújtson, mikor oda fordul.
- Ne haragudj. – Ezért képes volt kezet nyújtani? Megrázza a fejét, majd zavart mosollyal folytatja.
– …azaz szia, Luca vagyok. Nem tudtam, hogy van itt valaki, de ismerős vagy nekem, Navinés vagy, igaz?
Kedves és szelíd hangon szólt hozzá, bár picit zavart a helyzettől, és a kérdés a másik irányba is feltehető lenne, a hangja ettől függetlenül remegés és hasonló mentes. Nem szívbajos a kislány, de azért az illem azt diktálja neki, hogy nem rondítunk bele abba, ha más valakit várnak és kettesben akarnak maradni, vagy több embert várnak és többesben, de ezt nem kell ragozni, talán. Mielőtt még ideje lenne aggódni kezdeni a fiúnak, reagál a ténylegesen kimondott dolgokra is, mert hajlamos a gondolatokba veszni ilyenkor.
- Nem, vagyis nem tudom. Lehet, én vagyok rossz helyen. Vársz valakiket? Meert ha szeretnéd, szívesen elmegyek. – mondja, miközben szorongatja a könyvet, egyelőre toporog kicsit, de még választ kap, addig egy kényelmes babzsákfotelba ereszkedik, törökülésben, a könyvet az ölébe téve. Végigsimít a borítón és a mosolya szélesebbre húzódik, a kérdésdömping ilyenkor csak úgy kialakul és elindul belőle.
- Ismered Pán Péter meséjét? Szereted a mesekönyveket?

Lyra;;

Kész van! Ezzel a dicső felkiáltással állt fel Luca az asztaltól, mikor végre sikerült egy példát kipróbálni, amit Rúnatanon hallott. Egész érdekes volt számára, meg érdekelnék, hogy az elektromos kütyüi, amiktől meg kellett válnia, hogy tudnának itt is működni. Lehet, hogy nem a legszebb szándék vezérli az érdeklődését, de legalább érdeklődik. Mikor befejezte a tanulást rátért a kellemesebb kötelezettségekre is, mióta itt van zenéről csak Kahlil bácsitól hallott komolyabban, de azt nem érezte elégnek, éppen ezért vette elő újra a kottáit, hogy fuvoláján gyakoroljon. Itt a kedvtelésnek némi köze talán ahhoz is van, hogy megnyugtatja és szórakoztatja is a dolog, meg addig sem töri semmi rosszaságon a fejét.
Takarítás, törölgetés, nővérekkel való beszélgetés, egy-két szó a háztársakkal, majd neki is vághatott a szabad délutánnak. Fellélegezhetett végre, már csak irányt kellett találni, konkrét elképzelés híján a pocakja és a kirakatok maga elé képelése húzta a falu felé. Első körben a Paradis-ba ment, ahol ma nem nővére, hanem annak barátnője, Emma volt délután, vásárolt egy zacskó gumicukrot, meg két szelet csokit, amit táskájába csúsztatott. Megköszönte, fizetett, majd ajándékötletek reményében kirakatok előtt téblábolt perceket. Hosszasan nézegette, már most gondolkodott rajta, hogy majd az ünnep közeledtének utolsó perceiben hova fog kapkodni, ugyanis hajlamos ezen szintű halogatásra.
Az andalgásnak meg a kifogyhatatlan édességes táskájának köszönhetően boldog arccal, félig teli pocival érkezett el a szökőkúthoz. Ujjival végigfésülte a vizet, majd a közeli padok felé pillantva nem mindennapi látvány tárult elé. Egy nőt látott, vagyis idősebb lányt, a lényeg, hogy már mintha látta volna az iskolában, nem tudja, mert őt nem tanítja, ha így van, tanár-e az illető, de fagyit eszik, ilyenkor. Milyen különös. Lucát ismerkedési kényszere, meg a jókedve veszi rá az elkövetkezendő mozdulatsorokra, aminek az a vége, hogy ő is leül a lányhoz közel, mosolyogva pillant rá és a fagyira, majd előhúzza az édességes zacskót és felé nyújtja, bemutatkozásnak vajon megteszi?
- Megkínálhatlak?
A tegezésben nem volt annyira biztos, de reméli a legjobbakat. Közben a szökőkútba réved, a szája pedig akaratlanul is szólásra nyílik, mert hát neki aztán beszélnie kell, nem ő lenne, ha nem hozna fel valami idevágót, ami mégsem az.
- Te hiszel a szökőkutas kívánságokban? Azt hallottam, ha valaki talál egy pénzérmét, majd azt kívánság után beledobja, teljesül…
Néz rá nagy szemekkel, miközben egy gumimaci esik Luca áldozatául. Valamiért az utóbbi időben a neve el szokott maradni, amiről nem tudja eldönteni, hogy előny vagy hátrány. A gyermeki lélek megjelenése vagy szimplán Luca szétszórtságáé.

Lyra;;

Az időjárás ellenére vágyott a szabadba, ami nem meglepő, mert imád császkálni, mégis hűvös ősz van most, ami azért hagy némi kivetni valót maga után. Tartogathat elég sok betegséget, a baciknak ez az idő egy földi paradicsom, mindenesetre jól felöltözött ebből gondja ne lehessen. Még bejárta a cukorkaboltot és kiválogatta a finomságokat, addig váltott pár szót Emmával, akitől kérdezett ezt-azt, lehet, hogy kicsit kíváncsibb ma a kelleténél. A kirakatok után viszont egyből a baglyos csodához tévedt, mert oda vitték a lábai meg a gondolatai.
Az édességgel a birtokában úgy érzi magát sokszor, mintha egy olyan varázslatot tudna, amitől mindenki egyből jobb kedvre derül és barátságosabb lesz, pedig ez csak egy apróság. Olyan édes kis semmiség? Mindenesetre örömmel veszi, hogy elfogadja tőle, és ha már siker van, talán a nevét is illene elárulnia, mert sikeresen kihagyta ezen mini lépést, ismét.
- Nagyon szívesen! Egyébként én Luca vagyok.
A szabad kezét odanyújtja, mert így tartja illendőnek, kevés ilyet lát ma, ami meg is lepi, meg nem is. A saját barátai közül se mind így mutatkozik be. közben végig a mellette ülőt fürkészi tekintetével, amikor pedig még szeretne a cukorkából, egy kisebb megkönnyebbülés keretein belül szélesebb mosolyra húzódnak ajkai, majd a zacskót átadja, hogy válogasson belőle bátran.
- Te is ennyire szereted az édességet? A testvéreim mindig mondják, hogy ne vigyem túlzásba, pedig szerintem, ami ilyen jó, abból sosem lehet túl sok!
Közben kicsit tébolyodottnak tűnhet külső szemlélőként az, amit Luca témába hoz, mégis olyan dolog, amit csak nem lehet szó nélkül hagyni, meg kíváncsi is a mellette ülő mit gondol, sokat elmond az emberekről az, miben hisznek, vagy mennyire nyitottak. Persze ha nem azok, azzal sincs gond, de az olyanokkal, akikben van kíváncsiság, érdeklődés és kalandvágy sokkal-sokkal könnyebben megérteti magát Lucus is. Figyelmesen hallgatta, közben picit elrévedt a tekintete ismét a bagoly felé a szökőkúton, visszatekintés közben pedig előbb a keresgélő lányra nézett, aki éppen kérdezett is tőle.
- Hááát, olyan badarságokat, hogy pénz biztos nem, mondjuk az, hogy minden legyen édességből, nem hangzik rosszul, de biztos beleunnék….viszont van valami… Azt nagyon szeretném, ha a bátyámmal találkozhatnék, vagy többször láthatnám. Szerintem vele kapcsolatban kívánnék.
Ekkor hajtja le a fejét és veszi észre az érmét a lába mellett a földön. Elmosolyodik, majd felemeli a mellette ülő felé tartva.
- Nééézd! Hű. Odajössz velem? - Mutat a kút felé, mert már fel van csigázva teljesen, úgy érzi, ezt ki kell próbálnia.

Lyra;;

Bár tény és való, hogy a belibbenése, ha hatásos is volt, de nem túl informatív. Ezt viszont a cukorkán felül a bemutatkozással is sikerült orvosolni, most már a lány nevét is tudja, Lyra. Szép név, de a hangzásából biztos benne, hogy ő is biztosan távolabbról kerülhetett ide nála.
- Szép neved van. Te is ide jártál vagy jársz iskolába?
Érdeklődik kicsit mert kíváncsi rá, ha már így összefújta őket a szél, na nem szó szerint persze. Az elején letegezte, amin nem sértődött meg, szóval, ha már végzett is, nem valószínű, hogy már tanár, vagy nagyon kedves, ettől függetlenül. Nem nagyon tudja besorolni itt még az embereket házak szerint. Magában is érez olyan tulajdonságot, ami más házhoz irányítaná, azaz nem szereti, ha meglepik és jobban örül, ha találgatások nélkül meg tud tudni dolgokat, de ha nem derül ki, akkor sem szokta zavartatni magát.
- Akkor biztos vagyok benne, hogy legalább annyira el tudnál időzni a cukorkaboltban, mint néha én. Melyik csoki a kedvenced? – közben a tölcsérre pillant mosolyogva, amit befejez Lyra, mókás, a fagyit melegben eszik, hogy lehűtse az embereket, van, aki mégis hidegben vágyik rá. Érdekesek az emberek, legalábbis különleges szokásaik vannak néha.
- Ez nagyon kedves, igen, az egy kicsit fura, egyszer mikor kicsi voltam nyalókával jártam ugyan így, azt se kínálgathattam csak úgy, miután már nekikezdtem.
Bólogat egyetértően, majd megköszöni így előre is a kedves gesztust. Alapból nem vár semmit az ilyen tetteiért cserébe, de ki tudna édességre nemet mondani, Luca helyében? Senki, na jó, talán a nővérei, de ők most nem látják! a kútról és a kívánságról fecsegés közepette találta a megcsillanó érmét a földön, amibe még a szeme is belemosolygott egy pillanatra. Mielőtt elindulna még, válaszol a bátyáról feltett kérdésre.
- Tudod, neki nagyon későn jelentkezett az ereje, így egy másik, speciális iskolába jár. Már sokat fejlődött, annyira jó lenne, ha egy helyen tanulhatnánk, mert így csak szünetekben látom őt.
Egy szomorú sóhaj hagyja el a száját, majd a kezdeti lelkes mosolyát ölti fel pillanatokkal később ismét. Az iránymutatásra elindul a kút felé. Jól megnézi az érmét, majd megszorítja. Behunyja a szemeit és jó erősen gondol a kívánságra. Szépen elmormolja magában, majd kinyitja a szemét és a szökőkútba dobja azt. Szépen visszasétál a Lyrához, és ismét leül mellé, miközben a cukros zacskóból kivesz egy kis elemózsiát.
- Olyan jó lenne….Te mit kívánnál, ha lehetne egy kívánságod?

Lyra;;

A nevéről való gondolkodás közepette jut el oda, hogy eléggé angolosnak hangzik, biztosan vannak ott rokonai, vagy onnan jött. Legalábbis erre jut Lucus magában, miközben a viszontdicséretre egy szép mosollyal reagál, majd válaszolni kezd Lyrának. Ő már jó nagy, ha másodikos mestertanonc, de azon lepődik meg a leginkább, hogy rellonos. Különös, nem érzi ezt rajta, pedig biztos abban, hogy az a jellegzetességük az érzelmeikben is lakozik. Vagy nagyon különleges Lyra vagy minimum egy a normális rellonosok közül, bár eddig kevés ilyenről hallott.
- Akkor te már nagyon nagy és okos vagy! Mi lesz belőled, mikor végzel? – mondja, miközben elfogyaszt egy cukorkát a zacskóból.
- Már másodikos vagyok a Navinések között, jó sok idő lesz, mire majd mestertanonc lehetek, de várom már!
Jókat kuncog a cukorkabolttal kapcsolatos okfejtésen, ő is sokat tölt ott, de Luca elképzelései szerint minden ember. Ott nem lehet csak befutni pár cukorkáért, mert mindig van valami új. Ha meg új, akkor ki kell próbálni, meg körülnézni, meg újra körülnézni… és így tovább. Lehetetlen ott hamar végezni, na meg üres kézzel kijönni. De azon kívül, hogy a sok cukor ártalmas, ő is tudja, hogy hizlal, borzasztó. Miért nem lehet, hogy ami finom és szeretjük, az ne hizlaljon? Örök rejtély! De ha egyszer felnő, majd kitalál egy finom édességet, ami nem hizlal! Már rajta van az ügyön, a meglévőket rendszeresen teszteli.
- Ú, azok finomak! Én egyszer ettem chilis csokit! Elment, de azért nem olyan, mint egy mogyorós, vagy fehér csokis, de lehet töltött is, vagy töltetlen, meg kerek is… szóval mindet szeretem, de most éppen a kókuszos a kedvencem.
A válaszadás közben annyit gondolt az édességre, hogy már szinte szégyellte magát, borzalmas, hogy időközönként rájön az édességimádat, akkor aztán nincs megállás. Legtöbbször érzi a környezete is, ráadásul ég bevonni is beszokta azt, mint ahogy most Lyrát is.
- Azt nagyon szeretem, és ebben a hűvös időben a legjobb!
Miközben a kútról beszélgettek és megtalálta a pénzérmét, örömmel beszélt a testvéréről. Furcsa ez az egész, a szüleik nem is tudnak varázsolni, Zoénak meg neki pedig még egy kis plusz is adatott. Nem mindennapi az egész családjuk ebben, de az iskolából már csak egy Czettner hiányzik, hogy igazán családias legyen, az pedig Benji. Ahogy elmondta már a kúthoz is ment, hogy megtegye azt, amiről hallott, mosolygósan tért aztán vissza a padhoz és ült le ismét, hogy még választ adjon arra a kérdésre.
- Lehet, remélem, hogy megtörténik. Most nem tudom, hogy halad, de szerintem ő is szeretne itt lenni, és sokat gyakorol.
Közben kíváncsisága netovábbjaként kérdez rá, mit kívánna a lány mellette. Sok mindent el tud képzelni, az emberek mikre vágyhatnak, de az előbbi helyesléséből arra következtet, hogy ő is valami olyat kívánna, aminek nagyobb értéke van tárgyaknál vagy pénznél. Nem is téved, hiszen mikor kimondja, elsőre meglepi vele Lucát. Majd széles mosollyal csap le azonnal a mondat utáni szünetre.
- Lesz kisbabád? Gratulálok! Ez annyira jó! Örülsz, gondolom, kisfiú lesz vagy kislány? Vagy ilyet még nem lehet tudni? Minek örülnél jobban?

Ágoston;;

Némi riadalom van Lucában, mikor felfedezi a társaságát, de mint mindig, most is próbálja a legjobbat kihozni a helyzetből. Bár nem biztos, hogy az ügyetlenkedése, a ki zavar kit dologba való beleavatkozása és a letámadó bemutatkozása túlságosan előremozdította volna az ügyüket. Kedvesen mosolyog rá, miután kezet fogtak, majd kicsit oldottabban és bátrabban fogadja a bemutatkozását követő reakciót. A fél Navine? Ebbe eddig még bele se gondolt, mondjuk, sokan megbámulják, meg megállítják megkérdezni, hogy hogy is csinálja, de először veszi komolyabban a dolgot. Érdekes, hogy egyik-másik pozíció milyen nevet nem ad az embernek, pedig mikor jelentkezett és a hávé néni kinevezte nem gondolta volna, hogy ekkora súlya van.
- Tudod? Ez egyszerre hangzik megtisztelőnek és ijesztőnek. Én viszont nem ismerek annyi embert, mint a fél Navine, pedig rajta vagyok az ügyön!
Nevet fel egy kicsit, mindjárt másabb hangulatban van, mint mikor rádöbbent, hogy akár zavaró tényező is lehet a megjelenésével. Miközben beszél, birizgálja a szabad kezével kicsit a zsebét, nem, nem a jelvényt keresi, csokit húz elő onnan. Ideje lenne leállnia vele, most azonban nem is magának szedi elő, ami megint furcsaság. A fiú felé nyújtja a különleges darabot, nemrég fedezte fel a cukorkaboltban, minden harapásának olyan ízesítése van, amilyenre éppen a fogyasztója vágyik. Több oka is lehet, hogy átnyújtja ezt, amit érez, vagy amit lát…
- Ágoston? Az latin eredetű, igaz? Azt hiszem fenséget, vagy ilyesmit jelent. Te vagy az első Ágoston, akivel találkoztam!
Ez némileg feszültségoldó csacsogásnak is elmenne, még egy babzsák fotelt szemlélget ahova le fog ülni a könyvével együtt. Közben tekintetével a navinést követi végig, aki az egyik ablakhoz megy. Nagyokat pislogva figyeli, mire készül, kit keres vagy éppen mit. Valójában mióta belépett érzi a fiún, hogy valami nincs rendben, először az izgatottság szerűség, most meg olyan melankolikus, Merlinre már, ideje lenne inaktiválnia magát. Mióta kicsivel több felé kell koncentrálnia, sokkal nagyobb energiákat emészt fel benne, hogy irányítsa a képességét, de igyekszik. Ez a mai olvasás is erre szolgálna, de lehet, még jobban is jár.
- Ez teljesen érthető, nem mindig jó ám, ha elfojtod azt az érzést, érzelmet, ami valójában kikívánkozik. Átérzem mennyire lelombozó…
Igyekszik minél kevésbé tolakodóan mondani, bár ez már gyanúsan közelít ahhoz, hogy megint a magánszféráját feszegeti valakinek, gyorsan le is süti a szemeit, egy halvány mosoly kíséretében. Az utolsó mondatát meg nem feszegeti, nem fontos kifecsegni mire gondol pontosan. Még a fiú visszatért az eredeti helyére, már a nyitott könyvbe nézegetett bele Luca.  
- Annyiszor olvastam már, meg olvasták nekem, hogy könyv nélkül is menne. Igazából csak elfoglal. Meglepően szabad lett a mai napom, de programot nem terveztem be.  
Mikor mögé ért zavartan pillantott hátra majd betekintést engedett a könyvbe. Szépen hallgatta, amit mond, meg is örült, hogy ismeri, ebből azért már levonja, hogy nem olyannal van dolga, aki semmit nem konyít a mugli irodalomhoz, a mugli mesékhez.
- Vannak testvéreid? Az annyira szuper! Mennyi idősek? -  Kezd őszinte érdeklődésbe a válla felett a fiúra pillantva. – Ezeket is. Sokat segítenek abban, hogy érzelmileg ki tudjak kapcsolódni, elmerüljek egy külön világban, hogy könnyebben tudjam elviselni a dolgokat. Amolyan szellemi tréning. Mondjuk nem csak a könyvek, a zene is jó dolog.  
A konkrét miért-et ügyesen kerülte körbe, minél feltűnés mentesebben, nem szereti ijesztgetni az embereket a dolgaival, mert volt már olyan, aki rosszul fogadta. Őt meg az csak labilisabbá tenné. A bácsi, aki tanította mindig elmondta, hogy ügyesen és megfontoltan kell magunkat felfedni ahhoz, hogy ne érjen nagy csalódás. Ilyen irányba próbál Lucus is haladni.
- Ami azt illeti az is vagyok, ez egy kivételes nap, amin meg, mint látod, alig tudok mit kezdeni magammal!  
Egy kis huncut vigyor kúszik a szájára, na nem, Luca ma nem csinálhat felfordulást, sok lenne a hétre a jóból!  

Lyra;;

Figyelmesen hallgatja a lényt a terveiről, amiről őszintén érdeklődött. Valahogy mások dolgai nagyon is lekötik, lehet ez a velejárója annak, hogy érzékenyebb másokra, mégis túl emberközpontú sokszor, magát is képes meglepni ezzel. A visszakérdésre megvakarja a homlokát, és picit összeszaladnak a homlokán a ráncok is, mert hirtelen annyi mindent szeretne mondani, hogy azt se tudja, hol kezdje. Sok dolog érdekli, biztos meglepi majd a lányt, mint eddig mindenkit, akinek elmesélte. A testvére még nem is nagyon kérdezték, biztos azt gondolják, hogy még sokszor változtatja majd meg a véleményét, lehet benne valami.
- Háát, szeretnék segíteni az embereknek, szóval nagyon szeretnék eljutni addig, hogy vagy gyógyító, vagy pedig auror lehessek. Gondolom, nem ez látszik, de szeretném, és úgy gondolom, hogy ami fontos nekünk, azért eleget teszünk. Sok gyakorlás, figyelem és összpontosítás, de szerintem még van időm rá.
Kezd bele nagy hévvel a magyarázásba, mivel szeret is beszélgetni, meg érzékeli az érdeklődést. Meg van lepve, azt gondolta, hogy az idősebbekkel nagyon nehéz. De lehet, hogy csak nincs elég türelmük egy Luca kaliberű aktív energiabombához. Mert ha jön ez a Czettner tornádó, nem biztos, hogy mindenki megússza a dolgot épen. Viccet félretéve, nagy mosolyogva folytatja.
- Ezek a terveim, sok mindent meg akarok még tanulni, ki akarok próbálni és meg akarok nézni!
A forrócsoki ötlete már eleve felvillanyozta, az édességről való csevegésről nem is beszélve. Mindjárt tudatába került annak, hogy remek társaságot fogott ki magának mára. Az édesség iránti érdeklődésénél csak a kíváncsisága nagyobb, ami jelenleg a szökőkút iránt robbant ki. Az eszmecseréjüket és a „szerencséjét” követően robogott is kívánni nagy boldogan, ami meglepi, az az, hogy ennek még Lyra is nagyon örült vele együtt. Őszintén mosolyog rá vissza, miközben befejezi a bátyáról való mesélést, hogy képben legyen a rellonos is, miért is hiányzik neki annyira, meg miért nem itt van ő is, mint a lányok. Igazából eddig egész jól viselte, de mivel közel áll hozzá, mint minden testvére, és érzelmileg talán ő a legkötődősebb mindegyikük közül, kezd egészen nagy űr lenni benne. Ezt azért nagyban javítja  a baglyozás, de az mégsem ugyan olyan. A biztató szavakra bólogat, mert így gondolja és hisz is benne, hogy el fog jönni, meg abban is, hogy a kívánsága akár segíthet ennek előremozdításában.
Aztán mikor nem ő van terítéken, és kiderülnek a dolgok, nagy boldogan gratulál és teszi össze magában a dolgokat, miért is van ilyen jóban Lyra az édességekkel. Ez annyira jó dolog! Ott növöget benne egy kicsi baba, aki majd hamarosan a nagyvilágba jön és előbb-utóbb olyan diák lesz, mint Luca meg a többiek, vélhetően.
- Meglepetés baba! Az nagyon jó, mármint én szeretem a meglepiket, azok jó dolgok, biztos t is, meg a leendő apukája is.
Luca nem igazán van tisztában a viszonyokkal, de egyszer biztos fény derül rá, ki is a párja ennek a kedves mestertanoncnak. Kíváncsi rá, de nem kérdez most rá. Közben picit vacogósabbra fordul az idő, a gumicukor is rég elfogyott, ideje lenne mozogni, meg lassan visszatérni a kastélyba.
- Inkább legközelebb, akkor hozok neked valami meglepetést, szerintem tetszeni fog!
Mondja hatalmas vigyorral az arcocskáján, miközben már el is indultak a főtérről, egy darabig egy irányba tartva, de Luca még a cukorkaboltba tért vissza, hogy Zoéval együtt mehessen vissza a kastélyba. Mielőtt elváltak, valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve átölelte Lyrát a derekánál, remélve, hogy nem fogja ezért elkergetni. Majd sűrű integetés után elváltak útjaik.


| Köszönöm a játékot! <3 |

Róbert;;

Ez van rajtam!
Péntek, az én napom a testem a zenére hangolom, meg egy jó italra, amit szürcsölök, de minek is kéne több,hey-hey-hey! Valahogy így kezdődne ez a nap is, ha nem csütörtök lenne… Elszomorítóan távolinak tűnik még a Péntek, Lucus meg nincs ettől felvillanyozva. Rengeteget gondolkodik mostanában, egyre jobban érdeklik a dolgok. A körülötte lévő emberek, az iskola dolgai, és a kviddics. Leginkább utóbbinak köszönhető az is, hogy most éppen az átrium felé tart, ahol a Trófeaterem található. Nagyon kíváncsi az elődeire, a legutóbbi beszélgetése, konkrétan Ágostonnal, ráébresztette, hogy nem kis dolgot visel most a csapatkapitánysággal, szóval legyen tisztába a múlttal is. Na meg hajtja azért a kíváncsiság kik a nagy terelő elődök, meg akik idősebbek és még aktívak az iskolában milyen címeket birtokolnak. Ugrándozva közelíti meg a kihalt helyet, mert senkit nem lát. Ámul és bámul a rengeteg trófea között, egyelőre tanácstalanul, akkora káoszt érez maga körül, mint sokszor a szobájában, ami valljuk be nem lehetetlen. Egyébként meg a Trófeaterem a második terve volt mára, a pálcáját most is a kezében szorongatja, nem érzi magát biztonságban, tart dolgoktól, de fogalma sincs kiket érdemes errefelé megkeresni ez ügyben. Rossz társaságba se akar keveredni, mondjuk a képességével ezt nagyjából meg tudja szűrni, de nem kéne kísérteni a sorsot. A legutóbb mikor a csapattal a pályán járt, hogy gyakoroljanak akkor látta az egyik ellenfelüket, őőő, valami Zooo… nem, Roo, Roland… Róbert, igen ez lesz az. Na, ő egy rellonos hajtó, volt iskolaelső is, nyert már kviddics kupát, hamarosan összecsapnak a pályán, bármennyire is nézegette, hogy van Nála idősebb is még a rellonosok között, tőle tart talán a leginkább a díjai ismeretében. Lehet embert is eszik?
Akaratlanul is nevetnie kell a saját eszmefuttatásain. Közben az egyik sarok felé indul, ahol az iskolaelsők trófeái vannak, fel is fedezi a fiúét, körbevéve két levitás lány kupájával. Itt időzik el, miközben egy mosollyal a pofiján hajol közelebb, hogy elolvassa a neveket, na igen, az a szemüveg, most dísznek van a szobájában, ahelyett, hogy nála lenne, pedig nincs vele baja, csak mindig elfelejti, picit szétszórt, bár az egész valójára a rendezetlenség a jó szó, mégis illene némi rendszer bele.
Miközben a csillogó kupát nézi, némileg az is felmerül benne, hogy közéjük lehet nem lesz alkalma felkerülni soha, nem feltétlenül bizalmatlan magával, egyszerűen csak tudja, hogy nem buta lány, de valahogy a Kiválóktól picit több hajszállal, de elmarad. Mindig mondják neki, hogy mert másban jó, biztos azért, de ez nem nyugtatja túlságosan, főleg, mert például az ereje megvan hozzá, meg az akarata, de gyakorlata nincs a varázslásban. Lehet, elkapják a folyosón, aztán volt Luca, nincs Luca. ez lesz az új itt a piros, hol a piros játék limited edition. Széles mosollyal az arcán rázza meg fejét, ezzel próbál visszamászni a Trófeaterembe gondolatban is.

Róbert;;

A feje felett sűrűsödő dolgok azok, amiknek a leginkább meg kéne rémítenie őt, ellenben nem ez az. Jól állnak a házukban, prefektusként, rendben van az élet, nem bontanak rendet, egy apró incidenst leszámítva. Aztán a kviddics, ettől már picit nagyobb gombóc van folyamatosan a gyomrában, furcsa érzés, egyszerre izgatott és várakozó az álláspontja. pontosan ez hozta ide, bár nem mintha attól majd nyugodtabban állna hozzá, hogyha megtudja mennyi díja van az ellenfeleknek, vagy, hogy mekkora tapasztalattal játszanak itt, vannak akik már mestertanoncok, de még kisdiákként kezdhették. El sem tudja képzelni, hogy mi lehet a fegyver velük szemben most még, bár már alakul egy elképzelés benne a meccset illetően. Kemény dió lesz a Rellon, ennek ellenére teljes erőbedobással és a belátása szerinti legmegfelelőbb felállással mennek neki. Szerencséje van, hogy egy tapasztalt embert sikerült helyetteseként megkapnia, legalább ebben bátrabbnak érzi így már magát. A trófeaterem zűrzavarán végigpillantva már nem csak azok a bizonyos sporttrófeák érdeklik, egyrészt mert elképzelése sincs, mi merre van, másrészt meg, mert felötlenek benne dolgok, miért is ne most… Az iskolaelsők neveit lesve figyel fel léptekre, amik elsőre mintha elhaladnának mögötte, majd megtorpanás után felé közelednek. Nem néz hátra, egyelőre, csak mikor válaszolni készül, közben nézi meg magának mégis ki az.
- Drága is, nem csak kedves, de egyébként sem rombolni jöttem most.
Az a most feltétlenül szükséges volt, persze nem tervez semmi akciót, de belőle kitelik, hogy fél év múlva reggel felkel, lerángat magával valakit és valamit tevékenykedni akar majd itt. Mikor jobban megnézi magának ki is az, valami meglepettség vagy döbbentség ül ki az arcára, leplezetlenül, az álla azért nem esett le. Azzal meg önmagát is meglepi, hogy a félelmi kényszere Tőle még nem mászott elő.
- Azt látom. Mintha egy cseppnyit nem tetszene neked a dolog… - jegyzi meg miközben immár a srác felé fordul.
– Kviddics, iskolaelsőség, van még más is a tarsolyodban? Egyébként miért tűnik úgy, hogy nem örülsz a társaságuknak?
Már a felsorolásnál feltűnhet, hogy Luca tudja kihez beszél és miről, még akkor is, ha visszafelé nincs meg ez az ismeretség. Utóbbi kérdése meg nagyon is érdekli, mert fogalma sincs kik ezek, ezért is bök kissé tanácstalanul a két lány nevére közben.

Robika;;

A merengős, nézelődős és gondolkodós tervei némileg felfordulni látszanak, aminek nem tudja, hogy örülni kellene-e vagy sem. A fiú cunami szerű felbukkanása és reakciója az eredeti elképzeléseit nagyban alátámasztja, van oka azért félni, de nagyokat pislogva emeli fel a kezét és hátrál egy kicsit, szerencsére azonban békésebb belátásra tér, bár nem biztos benne, hogy ez nála állandósulhat, szóval Luca jobbnak érzi ha fél, mint, hogy nagyon megijedjen.
- Hogy tudsz ilyen határozott és… félelmetes lenni, Robi?
Kisebb szünet után kérdezte, nehogy megint a fecsegés bezavarjon, őszinte kérdés volt, mert tényleg érdekli a dolog. Luca csak szeretne ilyen határozottsággal fellépni, de sajnos nem erőssége. Ismer varázslatokat, erő is munkálkodik benne elég, de valahogy nem tud eleget, meg talán hiányosak az ismeretei, vagy ilyesmi, szeretne tanulni, csak azt se tudja hogyan, mikor és kivel fogjon neki, hátha ma valami tanácsfélével is gazdagabb lehet. Közben a mesélésre igyekszik figyelni, ezeket az embereket ő egyáltalán nem ismeri, szóval elég fura neki, meg sok kérdés merül fel benne, de igyekszik finoman adagolni, nehogy megint a túlzások miatt a fadarabbal itt bökdösni kezdjen, mintha muszáj volna neki. Nem kell itt a pálca mesterét játszani az érdeklődés miatt…
- Agymosott? Mi történt velük? – Kissé riadtan kérdez vissza, a szót ismeri, csak még nem látta soha senkin a hatásait az ilyen dolognak. – Hű, többen támadtak rád? Ez nagyon csúnya dolog, de ezek szerint jó vagy…
Az hogy a lányt azóta nem látták, kikerekíti a barna szemecskéit és nyel egyet. Vajon a fiú művelt vele valamit? Elküldte, Elmenekült? Netalántán bántotta és annak következményeként? Sok dolgot bele tud ebbe képzelni, inkább erre rá sem kérdez már, jobbnak látja. Közben rátér a másik lányra, Lucus ekkor az utolsó kupát nézi meg, amin ott virít a név és a ház, biztos itt ezek a Levitásak a buzgók, legalábbis ebből az tűnik ki.
- Ő mitől olyan vicces? Jajj, a házversenyt tudom, azt mi nyertük! Á, szegény pára…
Mondjuk a hangjából meg a legyintő gesztusból is látszik, hogy nem igen hatotta meg, elég gyenge jelleme lehetett, persze ezt nem mondja ki Robinak, de tisztán rá van írva az arcára, hogy nem dobta el az agyát a lány eredményétől.
- Neked mi a történeted? Mármint volt egy Nikolettának, egy Dalmának… biztos van neked is, gondolom a kemény munkán túl is van élet… Nem gondoltál még rá, hogy tovább add a tudásod?
Néz rá csillogó tekintettel és még a fiú válaszolgat, rá figyel, ám szemeivel már a kviddicses kupákat kutatja, amik felé el is indul, akár társaságban, akár nélküle. Kíváncsi rá.
- Opsz, egyébként Czettner Luca vagyok, azt hiszem ez kimaradt. – illem, vagy sem kezet nyújt felé, ha elfogadja el, ha nem, nem.

April;;

Ma is jól felöltöztem!
Fürge róka lábak, surranó kis árnyak, hipp-hopp, jön Vuk! Miért szereti Lucus annyira? Mert az a kis róka bátor volt, és kicsi mégis ügyes és talpraesett! Erőt merít ebből, úgy látja, van még mit megtanulnia magáról. Picit dolgozik benne a kisebbségi komplexus abban a tekintetben, hogy bár próbálkozik, még nem érzi úgy, hogy sikerült volna a tesókig felkapaszkodnia. Pedig a cél ez, szeretné őket beérni, mert nagyra becsüli őket. Az egyéb kötelezettségeiben is vannak olyan emberek, akiket maga elé rak mintának, na, nem egy példaképnek, olyat ő nem tart, csak kijelöli velük, vagy rajtuk keresztül az utat, amit majd be szeretne járni.  
Hűvös ősz van már, lassan átcsap télbe az időjárás, egyre jobban kipirul az arcocskája egy-egy séta után. Összehúzza kabátját, és örömmel szeli át a szokásos útvonalat a falu és a kastély között, de most nem a cukorkabolt a cél. Egyrészt, van nála, másrészt meg, most egy jó meleg italra lenne szüksége, talán egy finom teára. Lehetne mondjuk egy bögre citromos, vagy nem is, barackos, mondjuk a zöldteát se vetné meg. Nehéz kérdés ez. Mikor leél, és benyit a belül kellemesen meleg Teaházba, nagy mosollyal az arcocskáján kezd kibontakozni a kabát szorításából. Még nem pillantott elsőre körbe csak a pincérlány mosolygott rá kedvesen, akitől végül egy finom különlegességet rendelt, és mondta, hogy majd az asztalkához kéri, ahová leül.    
Ekkor pásztázta át a helyet először, majd egy lányra tévedt a tekintete, nem véletlenül. Mindenki nézett rá, ez nem tűnt valami kedves gesztusnak, nem bírja a bámészkodókat. Arról nem beszélve, hogy úgy tűnt jókedvet kell csempészni a napjába, hát mire másra lenne jó Lucica, ha nem erre? Bátor léptekkel csökkentette a távolságot maguk között, odaérve pedig elég lelkesen kezdett bele.  
- Szia, leülhetek ide? Luca vagyok egyébként. Téged nem zavar ez a sok ember?
Néz körbe rosszallóan, egy-egy ember el is veszi onnan pillanatokon belül a tekintetét. De mit lehessen tenni, Lucus őszinte, ez kikívánkozott belőle.

Rosszalkodó;;

Járőrözni jönni tudni kell!
Mostanában sok olyan dolgot csinál, amire kifejezetten megkérték, hogy ne tegye. Semmi rossz nem húzódik mögötte, mégis elég különös, hogy csak-csak és egyre többször fejjel megy a falnak. Persze nem mintha nem vallana rá, de azért nem az a makacskodó típus. Igazából lát mögötte valami élvezeteset, valami érdekli és utána akar járni. A homályosuló tájat fürkészi, miközben egyre romló fényviszonyok kezdenek el uralkodni a folyosókon. A jelvénye nincs rajta, a zsebében pihen. Nem szeret vele riogatni, meg éppen kviddicseztek ma, és még nem volt ideje feltűzni. ennek köszönhető egyrészt az is, hogy ütője is nála van még, pár aprósággal együtt. A másik része a dolognak, hogy életében először fut neki egy teljesen egyes egyedüli járőrözésnek, amiből bármi kisülhet. Nem fog ütővel senkire se támadni, de amilyen pici, talán így ijesztőbb. Ilyenkor kicsit úgy érzi, hogy az a bizonyos ördög megint készül kibújni belőle, és már alig bírja elnyomni magában. Az oldalán libegő táskába csúsztatja az ütőt, az asztrológia könyv mellé, aztán maga előtt összekulcsolja a kezeit és kissé ugrándozva indul meg, miközben végig az ablakokon kifelé bámul. Valami vonzza afelé, hogy kimenjen, de nem-nem, neki azt nem szabad.
Valami olyasmit gondol ki inkább, hogy azokat a vele múltkor csúnyán beszélő portrékat tudja le először, hogy ne kelljen velük sokat találkoznia. Eleve nagyon csodálkozik, hogy még sosem hagyták őket jól helyben. Hatalmas nagy szájuk van, azzal karatéznak. Borzalmasak. Az emberek idegein táncolnak, arról nem beszélve, hogy a sértéseik mögött még nem is valami szépek. Persze van kivétel, de az igen ritka. Egyébként is még a folyosórész közvetlen közelébe se ér, de már a nagyhangú eszmecserét kell hallgatnia. A homlokára csap, majd megcsóválja a fejét. Komolyan gondolta ő ezt? Borzalmasak tudnak lenni, rajtuk még Luca kedvessége, vagy éppen ennek ellentéte se segít. Viszont arra nem számított, amit még a fülével hall. Mintha valaki visszabeszélne nekik, arról nem beszélve, hogyan és milyen tervekkel. Nem mintha nem érdemelnék meg, sőt, mai azt illeti, ha most szépen sarkon fordulna és hagyná, hogy megalázzák őket, azzal segítene a legtöbbet, de ugye érték, meg szabályszegés, már ha tényleg az folyik ott, amire gondol. Egész határozott léptekkel libeg előre, még körvonalazódik előtte egy fiú, akiről meg meri állapítani, hogy ha esetleg idősebb is nála, nem sokkal, bár nem igazán gondolná. Éppen akkor emeli fel végigmérő tekintetét a képre, mikor azt már nagyban áztatják.
- Mit csinálsz?
Az a higgadtság, nyugodtság és inkább kíváncsiság, mint kérdőre vonás bujkál a hangjában, ami egy normális beszélgetéskezdeményezésnél. Nagy barna szemeit rászegezi, de az érdeklődés megcsillanásánál többet azokban sem mutat. Egyelőre nem lép közbe, persze, ez nem jelenti azt, hogy később sem fog.
- Ezt nem szabadna ám! Te is ennyire szeretnél vizes lenni?
Kekeckedik kicsit, nem mintha tudná, kivel beszél, de nem is nagyon zavartatja magát ezen a téren. Közelebb is lépdel, de előtte még a táskáját leteszi a fal mellé, amiért az egyik portré be is szólna éppen, de ahogy ránéz, letesz róla. Tán fél, hogy Luca is ezt tenné vele? Nem, esze ágában sincs, de nem fog rögtön a jelvényével villogni, ráadásul, ha jól sejti még nem is minden portré tud róla, szóval ők se csacsoghatnak. Talán.

Ágoston;;

Erősen elgondolkozik a kicsilány azon, amiket Ágoston mond neki. Igyekszi nem görcsös lenni, meg tanulni azon hibákból, hogy magával rántson olyan embereket, akik cseppet sem vevők rá, vagy a dolgaira. Jó azért nem szokta magát alapból ráerőszakolni senkire, de még jobb tisztán látni magában, mielőtt ellenpéldát hoz a viselkedésére. Egyébként meg a fiú teljesen úgy beszél, mintha járatosabb lenne a dologban, ezért is engedi meg magának Luca, hogy bólintva vegye tudomásul, meg azt, hogy megfogadja. Legalábbis próbálja. A barátkozás és az ismerkedés mindig nehéz. A házában kedvesek az emberek, bár nem ismer sokat, mondjuk, akiket igen, azoktól tudja a többiekről, hogy ők sem esznek embert. Aztán vannak ugye eridonosok, ők tünemények, elég csak Ash-t vagy Emilyt említeni. A levitából még csak futólag futott össze bárkivel is, szóval elképzelése sincs, hogy a szóbeszéd szerinti tanulás foglalja le őket, vagy ennyire félnek ők is nyitni, mint ő az elején. A rellon pedig, az megint egy olyan ház, amiről nehéz beszélni. Több a tapasztalata itteniekkel, ellenben elég hullámzó is. Nehéz őket besorolnia, meg azt is nehéz eldöntenie, merje-e hangoztatni, hogy ismer ott valakit. A hallgatás néha jó, néha meg még hasznos is. De visszakanyarodva a jelenbe, a társaságához, még az idézőjeleket látva, elmosolyodik, ez egész cuki volt. Egyébként meg ilyenkor, mikor látja a másikon, hogy szükséges, meg neki is kényszere van rá, akkor jön a csoki! Az mindenre megoldás szokott lenni, ezért is jön elő ezzel. Megkínálja, szerencsére bátran fogadja el, aminek nagyon-nagyon örül.
- Igen, én is imádom. – kicsit kuncogva tér rá a többire már. – Hát, nemrég jöttek új édességek a nővérem és Emma boltjába, akkor fedeztem fel, nekem nagyon bejött!
A következőekben a hálálkodás, és az, hogy sajnálja, de nem tudja viszonozni, annyira aranyosan hangzik Luca számára, hogy kedve lenni megsimogatni a buksiját a háztársának, de nem vetemedik ilyenekre. Meg egyébként is miért tenné? Nem akar valami rossz benyomással indítani nála.
- Jajj, nem is kellene, mármint adnod bármit… Szeretem megosztani az édességet, így is túl sokat eszem. Nem tudom miért, de itt szoktam rá, az biztos!
Merné állítani teljes bizonyossággal, ha nem tudná, hogy régen is szerette, csak most nem figyelik annyira, mondjuk mióta a kviddics előlépett az életében korlátozottan fogyasztja ezeket a dolgokat, de elhagyni úgy sem fogja. Képes lesz ugyan ilyen ujjongó örömmel bemenni egy cukorkaboltba jó 50 év múlva is. De a gondolkozást megint a csacsogás váltja nála fel, és löki a feleslegesebbnél is feleslegesebb információkat, amiket erre vagy arra összekapott már, most pedig kényszeresen vágja témába. De meg kell hagyni, elég cukin adja elő, mert sok a lány, mégis van benne valami báj.
A mesekönyvet nézegetve és lapozgatva azt valahol megragadt két gondolat között. Egészen könnyen barátkozott itt eddig, aminek részben a közvetlensége az oka, de mi van akkor, ha ez egyszer sok lesz valakinek? Őszinte lány és a legnagyobb kritikákat saját magával szemben tudja megfogalmazni. Ha hibázik, beismeri, azok pedig, amikből egyedül nem tud kimászni, kifejezetten dühítik. Miért is kapcsolódik ide? Mert a mesekönyvek tanították, mármint arra, hogy az empátia önirányúságára is érdemes figyelni, mert az sem állapot, ha azért nincsenek sokan a barátai, mert önmaga szerint nem megfelelő X vagy éppen Y számára. Ellenben most, nagyszújú, felfedte a dolgait, hozott csokit és még sincs elkergetve, ettől egészen boldog lesz szinte pillanatok alatt. De a fiúra tekintve és érezve azt, amit, ne meg hallva, miket gondol, automatikus turkálásba kezd az életében tulajdonképpen. nem sokan díjazzák az ilyen tanácsadósdit, ezért is szégyelli el magát elég hamar.
- Szerintem lehet, hogy nincs olyan ember nagyon közel, akinek elmondhatnád, mert szerintem nem feltétlenül tanács vagy ilyesmi kell neked. Okos vagy… vagyis így gondolom, hozzá magad is.
Mosolyog is mellé, de ebbe jobb nem belepiszkálni alapon, most tényleg csak a szavaival segít. Legalábbis reméli, még mindig a könyvbe néz, de a testvérek témájánál inkább becsukja azt.
- Neki nincs ereje, vagy máshová jár? – Kezd bele elég szomorkásan, felvette kicsit magára a másik érzelmeit itt már, de valójában a sajátjai is benne vannak ebben, Benji miatt legfőképp. – Igen itt vannak, de nekem azért nagyon hiányzik a bátyám is. Tudod, ha párokba kéne minket szedni, az ikrek mindig összetartoztak, ahogy mi kisebbek is mindig sokat voltunk együtt. Mióta itt vagyok, azóta pedig nem is láttam.
Egyre lejjebb görbül a szájacskája, a könyvet félreteszi, és Ágoston felé fordul. Általában nem szoktak ennyire közvetlenek lenni az emberek, de a kérdés előzményeit nézve, nem lepődik meg. Picit tanácstalanabban, hogy mivel tudná felvidítani, de a kerekek már forognak és töri a fejét.
- Főleg a pergősebb, vidámabb számokat, de a komolyabbakat is, abból egy-kettőt el is tudok játszani. Tudod, fuvolázom kiskorom óta, és volt pár ilyen vizsgamunkám. Te is játszol valamin? Egyébként meg mugli körülményekből csöppentem ide, inkább az itteniekkel állok hadilábon.
Kezdi kicsit több beszéddel, mint ami megint elvárható az egyszerű kérdéstől, néha be nem áll a szája, de most inkább izgatott lett, mert érdekli a dolog, nagyon is. Sok olyan ember van itt állítólag, aki hozzá hasonlóan nem varázslós családból jön, mégsem látott eddig valami sokat. Bár lehet csak ő tájékozatlan.
- Van nálam egy pakli kártya, mééég múltkor…- Kicsit felkuncogva folytatja. – találtam valakinek a szobájában. Lehet vele jósolni, elvileg, de nem értek hozzá. Kipróbáljuk?

Rosszalkodó;;

Az a tapasztalata eddig, hogy az itteni diákok élen járnak a rosszalkodásban. Ehhez nem kell feltétlenül házakba sorolni őket – jó, a rellon biztosan magas veri a többieket-, hiszen van elég bajkeverő mindenhol azért, és ez legtöbbször több mint kéne. Ezért van szükség a prefektusokra is, az alap kötelezettségeken kívül. Mert az, hogy segíteni kell az újakat, ez igazából mindenki feladata, meg mindenki szeretné is, hogy új barátai legyenek, beilleszkedjenek azok – Luca felfogás bekapcsol-, szóval ezt a részét kicsit érdekesnek tartja a prefektusok kötelezettségének. Ennek alapvetőnek kéne lenni, lehet csak ő túl empatikus ehhez – biztos, hogy az-, ezért érzi így. Mindenesetre a fenntartásait félreteszi, kötelességeinek pedig eleget téve, nagy unszolások árán, de végre egyedül, járőrözni jött! Még új az az érzés, amit ez okoz neki, nem is igazán tudja mihez hasonlítani. Mindenesetre boldog és izgatott is egyszerre, amellett a furaság mellett. A Nyugati-szárny földszintjén kevergett, mikor a portrés rész felé indult meg, ahol a fiút látta meg éppen nagy cselekvése közepette. Nem akar ijesztő lenni, meg felfedni se magát, bízik benne, hogy talán a jelvényvillogtatás nélkül is jut valamire, bár az első kérdésére kapott válasz nem éppen kielégítő számára.
- Fenyítesz? Nem gondolod, hogy ez a kastélyban nem csak rájuk igaz? Egyébként meg, nem lehet, hogy te vagy túl sokat nyilvános helyen?
Nem, biztosan nem, sőt, miért tenné? Nem kötekedik Luca! Ő nem olyan, szelíd navinés bárányka, akinek már egy ideje mintha hiányozna egy vagy két kereke, mert iszonyatosan felvágták mostanság a nyelvét. Lehet, a közeg teszi, vagy ennyire nem tudja elnyomni magában a kisördögöt? Igazából ő mindig megmondta, hogy nem rossz kislány, csak mókázni szeret, a baj meg abból indul, mint tudjuk. Meg egyébként is, nem keresi ő a rosszat, rátalál az magától is sajnos, vagy nem sajnos. Ami pedig az úriembert illeti, igen, ez feltűnt Lucicának is, hogy nem éppen a legszorosabb baráti kötelék van közöttük, senki nem is kérte ilyenre, de azért ez túlzás. Biztos benne, hogy a szabályszegő se élvezné túlságosan, ha falhoz szorítva kényszerítenék dolgokra, közben locsolgatnák, vagy pirítanák őt –kinek, melyik szimpatikusabb-, úgy mint most szegény banyát, aki az áldozata lett.
- Hogy én? Neem, rólam szó sem volt, én nem is locsolgatok csak úgy, mint te. Milyen szokás ez? Új divat? Menő lett vízi akadálypályát gyártani nekik?
Mutat a festményekre szinte vigyorogva, ó volt ebben minden, odaszúrogatás, irónia, meg némi érdeklődés, ami erőteljesebb, mint amúgy. Elég leleményes ahhoz, hogy tudja ez mire volt „felhívás”, ezért is mosolyog olyan szélesen az illetőre, akinek a nevét még nem tudja, egyelőre.
- Te, izébizé, remélem, semmi nem forog az agyacskádban, nem járnál jól vele, főleg ha a hajamnak baja esik! Jó lenne, ha befejeznéd a vizezést…
Ez egy remek névválasztás volt Luca részéről, de komolyan, keresve se találni jobbat, megint olyan szép szókincsileg, hogy az hihetetlen, de mindegy is. Ezt pedig már komolyan mondja, tényleg nem kíván rátérni, mennyire dühös lenne, ha az előbb említett dolgok bekövetkeznének.

Drágáim ♥ és Sziú bácsi;;

Mészárlás(Navine-Rellon meccs)után.
Nem igazán lehet szavakba önteni az érzést, ami eltöltötte jelenleg Lucát. Képtelen volt odafigyelni rendesen Kivára az öltözőnél, bent pedig a megmaradt emberei, hát, örült nekik, de képtelen volt bármit mondani. Mindenki azt kérdezgette, mi történt a pályán? Mi van azokkal, akik közben a gyógyító kezei közé kerültek. Luca hasonlóan volt, tanácstalan, belül széthullott, és nem mentálisan, hanem érzelmileg. Egész meccs alatt jól koordinálta a dolgokat, legalábbis úgy érezte, még az érzelmeket is megfelelően kezelte, de aztán amikor a csapattársai szemébe kellett utána néznie és érezte a félelmüket, a fájdalmat, a dühöt, az agressziót, ez a benne lévő aggodalmat csak még inkább felerősítette. Nem vesztette el a kontrollt, de nem is nagyon akarta korrigálni. Kedve lett volna darabjaira szedni valamit vagy valakit, vagy csak leülni és sírni, úgy, hogy szinte patakot képezzen a földre, de nem ment. Nem jöttek ki könnyek, nem tudott törni-zúzni, egyszerűen némán, amilyen gyorsan csak tudta lezavarta a Kivával való beszélgetést – ez volt a legkellemesebb a mai napon talán-, majd az öltözői teendőket és rögtön megindult a gyengélkedő felé. Igazából gondolkodás nélkül indult volna már a pályáról oda, de kötelességet sosem felejt, ez pedig az volt. Kifelé jövet rá sem néz az esetlegesen útjába kerülő rellonosokról, amilyen gyorsan tudja, szedi a lábát, és vele együtt próbálja magát is normalizálni.
Nagyon munkálkodik benne, hogy most még két pofont adna is az embereinek. Nagyon nem örül, hogy miatta ebbe sodorták magukat, egyik-másikkal még külön is számolni akar, de most az állapotukra a kíváncsi, hogy vannak és így tovább. Kezecskéi ökölbe vannak szorítva, miközben már csak egy folyosó választja el a céljától. Meg is torpan egy pillanatra, mély levegőt vesz, kifújja, elengedi ökle szorítását és gyorsabb tempóra kapcsol, hogy a hátralévő métereket pillanatok alatt lezavarja. Elég lendületesen nyit be, szemei pedig azonnal a termet kémlelik. Mikor sikerül elsőként Kristófot megtalálnia, a szíve két kihagyás után kezd újra járni, meg is borzongott, ahogy látta a pályán összegörnyedni, meg most látja ott feküdni. Legszívesebben kiáltozna és elmondaná, hogy milyen idiótaság volt, mikor elmondta a meccs elején, hogy mindenki maradjon épségben, ha lehet. Egyszerre ütné és ölelné, iszonyúan kavarog benne még a dolog, egy karcolás sincs rajta, de azt kívánja, bár lenne. Nézni sem bírja mit műveltek azok az állatok mérkőzés címen velük, ráadásul még itt is esélyes egyik másikkal összefutni. El is indul Krisi felé először. Ezerszer inkább lenne most a hőse helyében. Igen, mert ő az. Megmentette, hogy pontosan mitől, azt nem tudja és nem is akarja felvázolni magában. Nem nagyon foglalkozik vele, ki van vele, vagy ki nem. Odalépve nyúl a szabad keze felé, bár fel-felpillogva, de az alkarját megfogja, nem erősen persze. Nem nagyon szokott hozzá ahhoz, főleg ilyen állapotban, hogy kimutasson bármit, bár most meglehetősen rá lehet írva az aggodalom.
Érdeklődne, de egyelőre nem tud. Végig az arcát nézi, utána néz csak körbe, tekintete leginkább Adrin akad meg, akitől majdnem rosszul lett, ugyanis fogalma sem volt olyan dolgokról, amiről tudni kellett volna. A lányra is mérges, ma kire nem? Egyelőre várja mi van, de itt szeretne maradni, mindenkivel, sőt, ha itt kell maradniuk, Luca is maradni fog…a sziú bácsitól kér ágyikót is magának, ha kell. Várakozik, amihez egyébként türelmetlen, de most csak vár.

Drágáim ♥, Axcell és Kivus, a megfékező erő;;

Az enyhe kifejezés lenne, hogy kissé feszült a meccset követően. De egyelőre a megfelelő szavakat sem találni rá, hogy mit is gondol és érez most pontosan. Egyszerűen lángol a tekintete, ha a szeme olyan ágyra téved, ahol egy rellonos pihenget, mert aztán biztos hatalmas problémáik vannak, miattuk jutottunk idáig, igazán nem kell adni a nagy halált… Ebben bőven benne van a mérge, de akkor is. Az első terepszemléje Kristófnál szakadt félbe, aki mikor magához tért, kissé visszariasztotta őt azzal, ahogy reagált, de teljesen megértette miért ilyen. Ettől függetlenül, hogy azt, amit megtett érte, mérges is rá, pontosan ezért, hiába mondta el mindegyiküknek, hogy mindenki magára vigyázzon, és nem csinálunk hirtelen akciókat, de úgy látszik, kicsit belegondolva, sokkal nagyobb baja lehetett volna, ha a fogó nem lép közbe…
- Nem tudom, de jobb is neki… De, te, miért csináltad?!
Ami a kérdést illeti, már ő is érzi a súlyát, de kellően indulatos ahhoz, hogy azért feltegye, inkább ő feküdne egyedül most ott, mint a csapatának a kétharmada. Nyel egy nagyot, mert neki is legszívesebben ilyen szép szavak kimondása esne jól, de _még moderálja magát. Eszméletlen, hogy ezek után egyébként volt képük még a meccs végén a büntetők alatt, ahhoz, amihez. Például annak a csajnak, akinek az alkoholos filctoll se jött le a képéről, vagy nem fürdik rendesen, vagy elég kevésszer néz tükörbe, utóbbit megértené, azt az arcot ő se nézegetné minden nap. A kérdésre csak bólint, igazából még az se említésre méltó, ha be is ütötte valamijét a többiekhez képest. Itt fekszik Lotte, Adria, Zsombi… a csapatának a nagyobbik része, ez igazán dühítő. Magát okolja, természetesen, de ezeken felül, ezeket a vadállatokat is, akik közül tekintete már kiszúrta Axelt, azt a nagyon okos hajtót, aki Micsi kettőt játszva érezte magát faltörő kosnak. Visszaemeli tekintetét Kristófra, hogy még feleljen, közben Amira is visszatér, amit követően majd magukra is hagyja őket, úgy is itt marad, beszél majd még Kristóffal.
- Nincsenek túl jó bőrben, aki megúszta, azokat elküldtem pihenni, azok meg… Gondolhatod…
Megforgatja szemeit, majd el is indul előbb Lotte felé, akin látja, hogy még nem teljesen van magánál, így hagyja is pihenni, hősiesen cselekedett, arról meg nem tehet, hogy az a szerencsétlen némber az erőszakkal kompenzálja a nyilván mogyorónyi agyát.
- Kitartás Sharlotte!
A szemlét követte Adria, aki ekkor kezdett ismét magához térni, ő volt az, aki a legjobban megrémítette Kristóf után, hiszen fogalma sincs mi is történt vele, végül is a meccs után megtudta mi a lány baja. Nagyon szidta magát, hogy így felengedte őt dobni, ráadásul nem is egyszer… ha tudta volna. Ekkor kezd benne tudatosulni, hogy egy elbeszélgetése biztosan lesz mindenkivel, egytől-egyig, mert ez, bár nagyon büszke rájuk, mait el is fog mondani, most az agyát túlságosan a bosszú kerítette hatalmába. Adri ágya szélén ülve kutatta Zsombit, akiről csak ekkor tudatosult benne, hogy mekkora baja is van. De a berögzülést mellőzve kissé, nem felé indul meg, hanem Adritól az egyik plusz párnát a kezébe fogva, szinte elborult tekintettel, az Elliottal ellentétes oldalról közelít, nem titkolt szándéka belegyömöszölni a párnával az ágyba azt, aki ennyire erősnek képzelte magát, most meg boldogan itt szenved a másik navinéssel, akire megvetőleg tekint, de ez meg részletkérdés. Az első reakciója, az, amivel nem finomkodik egy pofon Axel részére, ha fáj neki, ha nem, aztán már emeli is a párnát felé.
- TE IDIÓTA!
Ezzel a felkiáltással, ami annyira nem kiabálás, inkább csak egy erősebb kifejezése a ténynek, amivel reméli, hogy ez is tisztában van, igen, már csak tárgyként jelzi, még az emberi jelzőt se érdemli meg, egyébként meg reméli nem is sokáig gyarapítja ezen csoportot. De nem kell aggódni, maradt benne elég erő a többi rellonos felé is, nem, a saját életét cseppet sem félti, a többiekért viszont ölne… látszik is. Lehet, hogy ezt a viselkedését még a meccs utóhatása, az ott összeszedet és még dolgozó adrenalin műveli, az is, hogy később megbánó lenne, de most van, nem két óra múlva. Lehet, ha ezt látná a házvezetése, úgy rúgnák át másik házba, hogy a lába se érné a földet… A jelvényéről, a posztjáról nem is beszélve…

Ashley;;

Nyomottan is lehetünk csinik!
Nem aludt valami sokat, amitől kicsit nyúzott is volt Luca, persze ezúttal is saját hibájából. Az előző estére a járőrözést választotta a pihenés helyett, úgy érezte, hogy egyszer ezt is el kell kezdeni. Volt is olyan, akivel komolyabban meggyűlt a baja, de ő más lapra tartozik. Nagy ásítások közepette kászálódott le a klubhelyiségbe, ahol futó pillanatokig látta a testvéreit, akik szintén sietősek voltak ma, elképzelése sincs kihez vagy mihez, bár nem lapul a kíváncsisága, szóval előbb vagy utóbb meg fogja tudni. Vele ellentétben legalább a ruhái jókedvet sugalltak a vidám színekkel, bár nem éppen sugallta a korát, ami már bőven túl volt a tizenkettőn, ellenben a kinézetével… Igazából reggel nem válogatott sokáig a felsőt első látásra választotta, a többit meg összeszedte hozzá. Haját összekötötte lófarokba, a kilógó tincseket meg elcsatolta, hogy ne zavarják. Érzi ő, hogy már késésben van, hiszen kezd kiürülni a ház, mindenki rohan reggelizni, aztán majd az óráikra. Sietős léptekkel halad át a folyosókon, igen, tudja ő, hogy nem kéne rohangálni, ettől függetlenül vannak olyan szokásai, amikről nem bír leszokni, sajnos ez is egy ilyen, de majd igyekezni fog a jövőben, hogy ez ne forduljon többet elő. A szokott időnél gyorsabban ér le, bár így is az utolsók között, mikor sikerül bevágódnia az asztalukhoz Adria és Adél mellé, akiknek csak köszön futólag, majd egy fél szendvicsszerűség elfogyasztása után szeme sarkából már látja a közeledő Ashley-t. Lenyeli a falatot, majd egy korty víz után már érzi is a karján a kezét. A jókedve azonnal átragad Lucára is, aki a társaságtól elnézést kérve pattan fel a helyéről, majd szól a lányhoz.
- Legalább olyan szépet mindenkinek, mint amilyen látszólag a tiéd. – Vigyorodik el, majd folytatja. – Na, érzem, hogy valami nagyon-nagyon-nagyon szuper! Ne tartsd magadban!
Ezzel megy is a lány után, remélhetőleg egy kicsit kevesebb érdeklődő füllel körülvett hely felé. Biztos benne, már csak így végigtekintve rajta, hogy köze lehet ahhoz a fiúhoz, aki már szóba került. Azt a titkát jó mélyen őrzi a lánynak, nem említette senkinek, ilyenkor nagyon büszke magára, ebben mindig is jó volt. Amikor a Navinés asztal végébe ülnek akaratlanul is felkacag, és hozzá kell, tegye a következőket:
- Azért neked a sárga-fekete se állna rosszul!
Látja, hogy furcsa neki, de biztos benne, hogy nem az asztalpróba miatt fáradt át ilyen szélsebesen hozzá. A szemében is az csillog, amit ajkai mutatnak, ráadásul még a hangja is olyan édesen szirupos, meg kell állapítsa, hogy Ashleyt teljesen elvarázsolták! Mikor végre megszólal, Luca álla szinte leesik, pillanatok kellenek neki, hogy a levakarhatatlan mosolyos sokkból és a rengeteg cikázó kérdésből valamit kinyögjön.
- Úristen! De örülök neked! Mikor történt és hol? Ugye! Mondtam én, hogy biztos, hogy szeret, hiszen fontos vagy neki!
Nem akarja világgá kürtölni ő sem, szóval egész halkan mondja, de így is tükröződik az öröm és izgatottság az ő hangjában is, nagyon kíváncsi a dologra, meg úgy mindenre. Egy hirtelen ötlet miatt át is öleli a barátnőjét, majd mikor végre elengedte, ismét kérdést szegez felé.
- Milyen érzés volt? Mit gondolsz, ő is ennyire izgatott lenne tőle?
Arra, hogy ki az illető, tudja, hogy jó oka lehet Ash-nek, hogy eddig nem tért ki, ettől függetlenül is nagyon örül a barátnőjének, és várja a beszámoló kezdetét, amihez még biztos ezer meg egy kérdése lesz majd.

Karácsonyi bál -Zsombubi *--*;;

Kicsit bálos, kicsit Lucás...
Az elmúlt napokban el sem hiszi, hogy mennyire felfordult körülötte minden. Sosem érzett még ilyet, izgult, ideges volt, aggódott, ügyetlenkedett, percenként mosolyognia kellett magán, arról nem beszélve, hogy ide-oda cikázott a cukorkaboltban is Zoénál, meg járőrözés közben Zora mellett, olyan nagy cipőben, izé, magas sarkúban. Három napig, majdnem percenként akarta kitörni a bokáját vagy a nyakát, de egészen belejött, bár abban szinte biztos, hogy ez nem lesz a mindennapjai része, nem is tudja elképzelni másoknak, hogy is megy ez. Közben mikor épp nem tanult, vagy nem Holden professzorral beszélgetett valamiről óra előtt vagy után, a ruha keresésébe is nagy energiákat fordított. Végül egyedül választotta ki, de Adélt azért megkérdezte mit gondol róla, Ashleyt is meg akarta, de nem volt szíve körbevinni a kastélyon a ruhát, de megbeszélték, hogy itt majd úgy is látják egymást csinos ruhában. De mire is ez a nagy izgatottság és készülődés, hiszen Luca meg a bálok általában arról híresek, hogy valami olyat tesz ilyenkor, aminek senki nem örül, biztos a balhé, most mégsem erre készül. Tulajdonképpen az első hivatalos bálja. Miért? Mert már volt egy, amire beszökött, hogy megnézze anyukájáékat, az asztal alatt kucorgott, lopott egy-egy süteményt, de apukája észrevette, nem szidta le, de nem repesett az örömtől, hogy nem az ágyban aludt, hanem ott bujkált.
Most viszont nem másokat jött nézegetni, vagy csak részben. Nagyot kalapált ott baloldalon az a vért pumpáló kis aranyos, amitől élet az élet, mikor Zsombi elhívta őt, szinte gondolkodás nélkül vágta rá azt az igent, amivel egyrészt esélyt sem adott a fiúnak menekülni maga elől, bár ki tudja szeretne-e, másrészt abban a percben még nem tudta mit vállal ezzel. Itt léte alatt összesen egyszer húzott szoknyát, abban is csak a klubhelyiségben mutatta meg magát. Ráadásul ez a vonal, ami a szép, nőcis ruhákat illeti, még nem volt a legnagyobb barátja, hiába igyekszik. Felvette a halvány rózsaszín ruhát, hozzá a sok sárga dolgot, mint a cipő és a karkötő, majd a masni is belekerült, jobb oldalra a hajába. A cipővel a kezében siet le a lépcsőn, rohan, mint mindig, pedig pontosan érkezne amúgy is. Mikor az aljára ér, felkapja azt, majd lassú tempóban kezd a bejárat felé tipegni, ahol a neki háttal álló fiút megpillantja. Egy megkönnyebbült mosollyal az arcán indul meg abba az irányba. Kicsit ijedten és zavartan, de mögé lép, majd óvatosan a keze után nyúl, hogy megfoghassa. Zavarban lenne? Elképzelhető, sőt biztos, igazából remeg is a lába csak ezt jól álcázza azzal, hogy van benne ennyi határozottság, hogy nem mutatja ki nagyon, bár ki tudja meddig. Próbálja a kezdeti mosolyt visszavarázsolni az arcára majd végre meg is szólal.
- Szia! Nagyon jól festesz.
Kicsit halkan, bár egész komolykásan és határozottan kezd bele, ha minden igaz a kezét fogva, ami amolyan kapaszkodónak is jó. Nagyon reméli, hogy nem fog elhasalni, vagy hasonló, ami azt illeti ezért is mondott le a hosszabb ruháról. El bírja képzelni, hogy összeakad a saját lábaiban és a ruhában, aztán puff, jön a hasra esés. De mielőtt elkezdené magát rémisztgetni, hátha megijed, összeszedi magát és a nagy barna szemeit Zsombi tekintetébe fúrja.
- Mehetünk?
Kérdezi enyhén megremegő hanggal, amennyiben a fiú is kész rá, belépnek a nagyterembe. Meg kell hagyni, hogy a szervezők minden évben kitesznek állítólag magukért, ez biztosan idén sincs másképpen. Rengeteg süti, kellemes dallamok, mindenki készül lelkiekben a karácsonyi menetre, akár hazautazik, akár itt marad.

Meglepetésem *--*;;
December 24. 18:00

Karácsonyra hangolva öltözni jó! Főleg kicsit Lucásan.
Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom? Ha kisült már, ide véle, hadd egyem meg, melegében! Jaj de szép a karácsonyfa, ragyog rajta a sok gyertya. Itt egy szép könyv, ott egy labda. Jaj de szép a karácsonyfa! Végre, végre, eljöttek az ünnepek. Bár nem egészen úgy tervezte Luca, ahogy ez most alakult, de ettől csak egy egész kicsit bánatos. Azt hitte, majd szépen hazamegy és találkozhat Benjivel meg a szüleivel, boldogan karácsonyoznak, meg ilyesmik. De a prefektusi, csapatkapitányi meg ilyen teendői keresztül húzták ezt, ráadásul jött egy elég különös levél a bátyjától is, miszerint ne bánkódjon, és azért a két napért, amire tudna, ne utazzon haza. Soha egy alkalmat se hagyott még ki egyikük sem, hogy találkozhassanak, erre… Különös. Mondjuk próbált jó pofát vágni hozzá, de kicsit azért még mindig reménykedett a karácsonyi csodában, hogy azért valami módon idevarázsolódik hozzá. Hiányzik neki. Hiába a levelezések – amikben nagy vonalakban mesél csak inkább a tetteiről-, vagy az apró ajándékok, amiket kap, nem ugyan az. Ellenben a reggel kapott üzenet teljesen felvillanyozta. Nem is csak azért, mert, hogy ajándékot kap, hanem sokkal inkább az, akitől. Ő is elküldte már a fiú ajándékát, ami egy gravírozott gitárpengető volt, azt íratta bele, hogy a legtehetségesebbnek. Nagyon remélte, hogy örülni fog neki, de elképzelése se volt, hogy őt mivel lepi meg. A levélben az állt, hogy pontban este hatkor, a bejárati csarnokban várja majd a csomagja. Érdekes, hogy nem küldte fel a Navinébe, de ebbe nem is nagyon gondolt bele. Időben megkezdte a napi dolgokat, el is végezte, amit kellett. A szünetben a tanársegédi feladatait is kicsit rendbe akarta szedni, így éppen egy halom asztrológia jegyzet között csücsült, mikor észrevette, hogy már fél hat van. Mérhetetlenül nagy mosollyal az arcán húzza fel cipőjét, a pár éve kapott egyik kedvenc pólójába bújt, majd csak a hangulat kedvéért egy kis agancsos hajpántot vett fel. Nem sokat gondolkodott, sietve indult el a bejárati csarnok felé.
Suttog a fenyves zöld erdő, Télapó is már el jő. Csendül a fürge száncsengő, véget ér az esztendő. Tél szele hóval faggyal jő,elkel most a nagykendő. Miközben lefelé ballagott vígan dalolgatott karácsonyi dalokat, nem is foglalkozva vele, kivel futhat össze. Ma szenteste lesz, biztos félig üres a kastély, a többiek meg jól elvannak Luca társasága nélkül is. Majd azért a nővéreit meg szeretné keresni, de ez nem az első a listáján, sokkal inkább a meglepetés. Leplezni se tudná a kíváncsiságot, ami eluralkodott rajta tapsikolva, szökdécselve érkezik meg, az ürességtől kongó rész felé. Körbepillant, időben jött ám sehol…vagy mégis! Már majdnem azt hitte, hogy valamit félreértett, mikor egy nagy ezüst dobozt pillantott meg, rózsaszín szalaggal. El is indult felé, hogy megnézhesse, mit rejt. A kis kártya rajta, annyit hirdetett „Vakarcs”, tudta, hogy neki szól. Óvatosan kibontotta a szalagot, hogy belenézhessen mit is rejt. Kicsit még mindig rossz érzése van, amiért nem ment haza - nem tudott hazamenni-, bár a mosolygós Luca van előtérben, az látszik, mégis azért kicsit szomorkodik ott belül, eszébe is jutott, hogy tulajdonképpen egy dolgot kért titokban a Jézuskától, az pedig Benji. Még mikor azzal a kedves kismamával, Lyrával találkozott és megtalálta az érmét, akkor is azt kívánta, hogy járhassanak egy iskolába, jöhessen utánuk a bátyja.