Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]

Első kérdésére egyértelmű választ kapott. Számára is egyértelműt, hisz nem egyszer hallotta már tőle, hogy még nála is jobban szereti a sárkányát. Noel egy kedves ember. Persze.
Szoknyájának fellendítésére nem számított, tehát egyszerre lepődött meg és kapta fel a vizet. Még Noel sem látta a bugyiját, hát Szalamanton lakosságának sem kéne megismerkednie vele. Tudta mire számítson, Annie utána is nyúlt, ujjbegyeivel még éppen súrolta a fiú karját. Felszabadultan nevetett rajta egy rövid ideig és aztán mosolyogva hallgatta a bővebb információt.
Mikor még régebben egyszer nála járt, a javítóból való kikerülése utáni látogatáson nem látott állatokat, de nem is feltételezte, hogy párja odáig lenne bármelyik szőrgombócért is. Hestiát ki nem állhatja, ezt már tudja elég régóta. Pedig egy oroszlánt minden gond nélkül el tudna képzelni hozzá animágus alakjában, vagy akár patrónusként.
Bólogatott, felfogta, viszont ehhez nem lehetett volna semmit hozzáfűzni, inkább kérdezett egy újat. Madagaszkár után ő nem biztos, hogy mostanság meleg szigetekre vágyna, de ha újra menni kéne, nem húzná a száját.
- De csak mert ott kevés ruha is elég - megcsóválta fejecskéjét és megtorpant egy kis időre. Kapott egy olyat, amire nem számított, de mégis egyből válaszolt. - Nem. Nem tervezem elhagyni, még százévesen is a karikán fogok lógni - határozottan válaszolt és ezt ő tényleg így képzelte. Nagyon nagy törés lenne az az életében, ha egyszer abba kéne hagynia a légtáncot.
- Szeretnék bemenni oda, vagy oda. Melyikbe menjünk? - mutatott a muglis üzletre, aztán a cukorkaboltra ahonnan még néhanapján ő maga is szokott vásárolni egy-egy cukormentes édességet.

Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]

Boldogság járta át attól a ténytől, attól a jelenségtől, hogy Noel átkarolta és egyáltalán vele volt. Kibírta az edzést is, amire amúgy a lány nem szokta kényszeríteni, mert tudja, hogy mennyire nem az ő világa a cirkusz. Ennek ellenére mégis találtak magukban valamit, ami összeköti őket, ami közös és ami nem a projektgyerek. De mit? Mindenesetre gondtalannak érezte magát minden olyan percben amit vele töltött egészen idáig. Ez nem lehet másképp.
Kételkedően vonta fel szemöldökét a tagadásra. Még nem jutottak el arra a pontra, amibe éppenséggel egy hangyafejnyit belementek, mégis szoktak róla beszélni. Nem sokat, a pár női tagja szereti finoman megközelíteni a témát, de ahhoz éppen eleget, hogy tudja; közeleg.
- Rengeteg országot jártam már be, de még nem láttam belőlük semmit az éttermeken kívül - hangjában egy kis kételkedés és szomorúság volt felfedezhető. Lehajtotta a fejét míg néhány pillanatig belegondolt, milyen életet is folytat. Járják sorra a szebbnél szebb helyeket és ahelyett, hogy nézné a tájakat, kirándulna, őt bámulják, mint egy kiállítási tárgyat.
Az elgondolás ellenére is azt a választ adja, amit érez már kislánykora óta. Maradni akar, ez az álma, az anyja a példaképe. Három gyerek mellett is képes volt a karrierjére is odafigyelni. Csodálja amiért ilyen és annak ellenére, hogy hazudott neki, ugyanúgy szereti, ahogy mindig szerette.
Ő lezártnak tekintette a témát, gondolta, Noel csak elfogadja a terveit és nem fog tovább faggatózni. Szeretett volna vásárolni, nézelődni, de le lett szavazva, meg lett állítva. Gyomra egy pillanat alatt zsugorodott egy apró görccsé. Pislogás nélkül nézett szerelme zöld szemeibe, hol egyikbe, hol másikba, hogy rájöjjön; tényleg komolyan gondolta-e a kérdést. Noel rezzenéstelen, de ideges pillantásától megrémült egy kissé. Némán állt vele szemben, csak az ujjai mozdultak ahogy az ingének gombjait kezdte el piszkálni.
- Nem - elcsukló hangon válaszolt. Halkan, ahogy még a méhek zümmögését sem lehet hallani, de végig Noel szemébe nézve. Ahogy ezt kimondta, kezei zsibbadni kezdtek. Az igazságot kimondani könnyű lett volna, ha a másik fél erre a válaszra számít. Nem tudta, mi lesz erre a reakció. Ellöki, vagy kineveti, hogy nem gondolta komolyan?
- Én...huh...ahm...nem vagyok anyatípus, te is tudod - próbálta menteni a menthetőt, ki tudja, mekkora sikerrel. Amikor Madagaszkáron megkapták Izékét, kettejük közül a fiú volt a jobb szülő. Tudta, hogy nyugtassa meg, Annelie állandóan csak a hátralevő perceket számolta és boldogan adta vissza a műgyereket az unokanővérének. Hogy ő saját gyereket vállaljon? Kizártnak tartja. - Te szeretnél apa lenni? Úgy igazán? És...velem? - félve tette hozzá ezt a kérdést, hiszen azok után amit egy perccel korábban mondott, ő biztos, hogy nem gondolkodna saját magával ilyesmikben. Jövő tervezés, meg minden ilyesmi? Van önbizalma, na de ezt nem vállalná be, nincs annyira bátor.

Ne nézz a szoknyám alá
[zárt]

Kíváncsian mosolygott fel Noelre. Nem kételkedett a szavaiban, mert egyszerűen el tudta róla képzelni amint besurran hozzá és akár az ágyából is kilopja. Valószínűleg menne vele bárhova, a világ végére is, csak mert szereti.
- Szalamanton után Berlin. Vasárnap este utazunk, azután Róma és Firenze. Firenzében két hetet leszünk, abból a második teljesen szabad, pihenős hét - mondta lelkesen azokat a helyszíneket amiket így megjegyzett. Egyelőre ennyivel volt tisztában, aztán majd szépen folyamatosan a többit is észben tudja tartani.
Szépen lassan földbegyökerezett a lába, elérkezett az a beszélgetés amire nem volt még felkészülve. Zavartsága látszott, ahogy minden más is. Szavakat is nehezen talált, hát még a gondolatait amik úgy száguldoztak a fejében, mint egy menekülő cikesz.
Nagyot nyelt, még ácsorgott ott továbbra is ahogy a fiú elengedte. Nem nézett már rá, lefelé fordította tekintetét, egyenesen a macskakő apró hibáira, az olyan repedésekre amikkel ő is tele van. A lelke. Érezte magában azt a fájó ürességet amit Noel szavai okoztak, de nem érezte veszett ügynek. Talán meggondolja magát egyszer. Vagy nem?
Egészen idáig meg sem fordult a fejében, hogy a párja rosszul választott, neki pedig nem kellett volna beleszeretnie. Arca kipirosodott, a gondolatra szeme is bekönnyeztek amit csak megerősített a pislogás nélküli maga elé bámulás. Tudta. Tudta jól, hogy nem szabadna szerelmesnek lennie, elront mindent, elrontja Noelt, elrontja az életét. De szereti.
- Adj időt és nem rontom el - emelte fel a fejét. A fiút nézte, megerősítést várt. Valami egészen mást várt ettől a sétától.
Néma csendben, egymáshoz csak alig-alig érve indultak végül tovább. Anne az egyik, Noel a másik irányba nézett miközben elhaladtak Szalamanton legforgalmasabb üzletei előtt, hogy ahogy jöttek, vissza is menjenek a Mirákulumba.

//Köszönöm!//

Budanekeresd
a baleset
okt. 18.
aláfestés

Előző héten Svédországban jártak, amit már az első perctől nagyon várt. A tizenhatodik születésnapján Axel vitte el oda utoljára, most pedig egy egész hete volt arra, hogy a gyakorlás mellett utazgassanak a családdal és megismerjék a még mindig egyik hazájának mondott országot. A csodás környezet mellett végig svédül beszélhetett anélkül, hogy a járókelők furcsán néztek volna rá.
Élvezte és meg is fordult a fejében, hogy egyszer majd oda fog költözni. Aztán a vasárnapi utazás közben már potyogtak a könnyei és azok is előtörtek belőle, amik nem Linköping elhagyásához kapcsolódtak. Próbálta elnyomni, de csak nem múlik a fájó űr a mellkasa tájékáról. Éjszakánként még így másfél hónappal később is a sötétség nyeli el, kivörösödött szemekkel alszik el, arcát a sós könnyek reggelre kimarják. Minden nap, minden éj ugyanolyan üres.
Budanekeresd még rosszabb volt. Közel volt az iskolához, közel Noelhez, mégis távol. Utálta, hogy pénteken és szombaton olyan mosolyt kell magára erőltetnie, ami nem magától jön. Csak az előadások utáni vastaps és a virágcsokrok azok, amik őszinte örömet hoznak az életébe, meg persze az apja, aki minden előadását kitartóan végignézte. A közönségben őt szúrja ki általában elsőként.
Eltelt az egy hét itthon, a következő Párizs. Félidőnél vannak a turnéban. Mostanság már Alíz szőke haját is megtartotta, mert hát minek kelljen minden előadásra átvarázsolni. Egy kis változás nem árt.
Három bátyjával egy kisebb kocsmában ünnepelték az eltelt hetet, ami után mindenki ment még kissé becsiccsentett állapotában a lakókocsijába, a szobájába. Kivéve a lányt, aki egy negyedórányi forgolódás után felöltözött és átment a teljesen üres nagysátorba. Gyakorolni akart, felejteni, azt csinálni amit szeret. Kár, hogy nem gondolta át. Mindig van vele valaki, aki biztosítja és bár még nem esett le egyszer sem, figyeli, vigyáz rá.
Dunsztosüveget tett le a közelébe, melyben sok kis szentjánosbogár világította be a környezetet. Nem tudta miért, de az ő selyemszalagjai alatt volt egymás mellé állítva két tornagerenda, szőnyeg nélkül. Valószínűleg a pakolás közben csak ott lett hagyva. Ez pont kapóra jött neki. Ahelyett, hogy alulról mászott volna, tett néhány sétakört a gerendákon, a selyembe kapaszkodva még ugrált és táncolt is, valami svéd dalt énekelve. Szédelgett, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy felmásszon a kötélen.
Lógatta a copfba fogott haját és a sötétben sok olyan dolog férkőzött be agyába, ami könnyeket csalt a szemébe. Noel arcát látta maga előtt, az anyagba burkolózva az ő ölelését érezte. Összeszorult a torka. Lábbal kapaszkodott amíg kitörölte szemeiből a könnyeket és nyúlt a másik anyagért.
Nagyjából tíz méter magasan kapaszkodott. Vajon Anna soha nem mondta el neki, hogy ittasan az ember ne másszon fel a kötélre?
Lábai kitekeredtek már, a másik oldalra akart átnyúlni amikor elszámította magát. A semmibe nyúlt, nem kapaszkodott és elbízta magát.
Zuhanás közben egy hang sem jött ki a torkán. Megfagyott az idő arra a néhány másodpercre amíg a lány háta találkozott a gerendával, aztán a feje is. Szájából fájdalmas hörgés tört elő. A feje beverésével már elveszítette az eszméletét és előreborulva esett végül a földre. Szőke tincseit hamar pirosra festette a sebből szivárgó vér, melyről ő már nem is tudott. Elmerült a saját sötétségében.

Viselet

Csendben, egyedül üldögélt a kis tavacska mellett a rellonos lány. Nem járt az iskola közelében már egy ideje. Hivatalosan is magántanuló lett az utazások okán, amit nem is nagyon bánt. A dolgait el tudta intézni bagolyban is, csak néhány fontosabb gyakorlati órára ment be. A második hét Firenzében is már a vége felé jár. Szórakoznia kéne és bejárni a helyet, helyette teljes két napot arra áldozott be, hogy hazalátogasson és ezzel letudja a fontosabb köröket, azaz Barbiék meglátogatását, az apjával való beszélgetéseket és gyakorlásokat, meg hát Nessához is benézett. A munkát is hanyagolnia kell kis ideig.
Az első nap estéjén már elege is volt a faluból, tehát erre vezethető vissza az, hogy sötétedés után még kint üldögélt a hideg talajon. A tél közeledtét megérzik a növények is; Anne ujjai között néhány lehullott levelet fogott és azokat ragasztotta össze a Madagaszkáron tanult módszerrel, elemi mágiát használva. Zöld, sárga, barna, a színek szépen, átmenetesen váltakoztak a hibátlan, formás leveleken.
Hangokat hallott a fák közül és biztos volt benne, hogy a zaj Noaktól származik. Az éjfúria már legalább egy órája eltűnt, vadászni ment. A lány büszkesége már jócskán kinőtte a rellonbeli ágyikóját és valószínűleg a kanapét is.
Nem is nézett hátra, egészen amíg a halk zörgés el nem halt. Biztos volt benne, hogy Noak már az arcát nyalogatná ha ő lett volna a zaj forrása. Lassan és érdektelenül pillantott oldalra, ahol a szentjánosbogarak fényében egy ember formáját vette ki. Halványan elmosolyodott. Kedveli azokat a fénylő rovarokat, kimondottan csodálatos lényeknek tartja őket.

Kinézet

Muszáj volt visszajönnie a kastélyba, a Halloweent szervezi a DÖK, és attól még, mert házon kívül van, még az elnök, nem hagyja magukra a többieket. Martin, az új helyettes még úgyis elég zöldfülű.
A járással már nincsenek gondjai annak ellenére, hogy négy napja még az ispotályban forrasztották össze a csigolyáit, meg a koponyáját, de sűrűn szédül, szóval kevesebbet is próbálhat a cirkuszban. Párizs szép, meg jó, de azért annyira nem, hogy egy éjszakát ne töltsön itt inkább.
Eleinte a KH-ban volt. Összegyűltek az ismerősök, beszélgettek, hangoskodtak, nem titok, került elő némi üdítő is, meg gyógyfüvek, ennek a hatását pedig az egész kastély megérezhette amint a kisebb csapat kilépett a pincéből.
Annelie szavak nélkül menetelt pár srác között, és egyáltalán nem érdekelte, mi lesz. Mondhatni teljesen kikapcsolt az agya.
- Hoztatok festékeket? - érdeklődte néhányuktól. Hisz céllal jöttek. Felépíteni egy emberi festékesvödör-bowlingpályát. A tökéletes helyszín erre a bejárati csarnok volt, ahol elegendő hely van arra, hogy legyen hova felkötni a vödröket, a rosszakat, meg elhelyezni a büféasztalt.
Utóbbihoz kiállt a bejáratba és a képességével kisebb földrengést produkált a közeli sziklákat célozva. Ebből lett az asztal, amit már nem ő, hanem valaki más hurcolt be a lebegtető bűbájjal.
- Zétény - kivételes eset volt, hogy ő hozzáért a farkasgyerekhez, de megfogta a karját, hogy forduljon felé, ha hozzá beszél. - Csinálj hangulatot - bökött fejével a srác pálcája felé.

A férjem
A pokol úrnője

Sietős léptekkel haladt a nagyterembe. Kihagyta a nagy közös vacsorát, ami megelőzte a terem díszítését, így jutott rá ideje, hogy felöltse magára a jelmezét, a sminket, majd Noakra ráküzdjön pár láncfélét. A sárkány hirtelen méretnövekedése alapból is frászt hozott az emberekre, hát még úgy, ha zörögnek a láncok rajta, mintha most lógott volna meg a vérebek közül. Aztán, hogy miért tartott hosszabb ideig ez a próbálkozás...mert az éjfúria többet játszott a lánccal, mint kellett volna.
Végül buksisimivel, Anne kezében az elnöki naplójával indultak fel, de sietve, mert a dolog az dolog. Kihaltnak tűnt a kastély, nagy valószínűséggel mindenki eltűnt felkészülni, sminkelni, csak a DÖK tagjai sürögtek-forogtak bent.
Utolsó alakítások, aztán nyugodtan helyezkedett el a székén, onnan figyelve, hogy sárkánya miképp játszik a látszatlángokkal. Ekkor még hagyta, hogy néha-néha eleresszen pár plazmagömböt, de Noak is jól tudta, hogy amikor megérkeznek a diákok, neki csak akkor szabad, ha ott van mellette a gazdi.
Apjával váltott pár szót, szépen kikerülve a múltkori bejárati csarnokos incidenst, és az órára nézett.
Hét óra után öt perccel a termet elárasztották a jelmezesek, ki ilyen, ki olyan kreálmányban. A jelenleg szőkét nem érdekelte különösebben sem ez a része, sem a többi, a hócipője tele volt már a szervezéssel, mindig volt valami galiba. Ennek ellenére a díszlet tökéletes lett, és láthatóan a démonkák is akcióba lendültek. Apropó démonkák...az volt az első, hogy ő megitta a löttyöt ellenük, és okkal sétált ki a terem elé. Míg Tobit várta, bepillantott sokszor, főként Noak miatt. Gyere és idd meg azt a bájitalt.

A férjem
A pokol úrnője

Nem sok ideig ácsorgott kint a terem előtt a lány. Igazából nem is bánta, hogy nem kell odabent lennie, semmi kedve nem volt most bámulni a vidámabbnál vidámabb jelmezeseket. Nem is tetetett vigyort, csak kifejezéstelen arccal nézelődött. Attól még, mert a kedve nem igazolta, büszke volt a csapatára amiért ilyen jó bulit alkottak. Sokat is dolgoztak érte, az igaz.
- Hm? - pillantott oldalra Tobi érkezésekor. A vérben tocsogó fiú hirtelen azért meglepte, kikerekedett szemekkel nézett végig rajta, majd elvigyorodott a bókra. A szőke haja a cirkusz miatt maradt meg, a ruha pedig...hát jól érezte benne magát. - Azért nem mondanám, hogy te béna jelmezt választottál - húzta féloldalas mosolyra a száját. Ezután elvett egy kis poharat a démonűzők közül, és a furcsa színekben pompázó italt a partnere kezébe nyomta.
- Idd meg, ha nem akarsz démonok által vezérelt lenni - ő, mint elnök már az elején tudta, hogy részéről ez kizárt, nem vágyik az irányításra, de bulis lesz nézni a többieket így.
A terembe idő közben egyre csak gyűltek az emberek, néhány ismerős odaintett, de a lányt jobban érdekelte az, hogy néhány elsős plüssnek nézte odabent Noakot.
- Menjünk be, ott melegebb van - amennyiben Tobi engedte, Anne belé karolt. Különösebben az sem zavarta, ha ezáltal ő is összevéreződik.

Londoni fellépés
[zárt]

Az előző este feszülten indult, egymás szidásának vége mégis az lett, hogy az utolsó előtti turnéállomásra szóló felesleges jegyét átadta ennek a félig ismeretlen, de annál vonzóbb - minden szempontból - srácnak. Neki kora délután indulnia kellett vissza Londonba, hogy még az utolsó gyakorlás meglegyen. A budanekeresdi balesetében keletkezett sérülései mára már teljesen rendbe jöttek, így a mosolyt az arcára varázsolva újra Alíz szerepébe bújhatott. Szőke fürtjeit annyira megszokta már, hogy eszébe sem jutott, vajon az új fiú meg fogja-e ismerni. Pedig eszében volt még az előadás elején is, hogy vajon eljött-e, vagy csak mondta.
Az előadás végezetével vigyorogva hajlongott a közönség előtt, akik tartják benne a lelket még akkor is, mikor már nagy nyűgnek érzi a turnét. Integetett és tényleg boldog volt, hogy ott állhat a sátor közepén fényes csillagként.
- Persze...igen-igen...akkor egy újat...köszönöm...én köszönöm...szép estét - minden egyes aláírást kérő személyre mosolyogva nézett, tette a dolgát és hagyta, hogy fotózzák. Még a nyomulósabbaknak sem szólt oda csúnyán, mert nem szabad a rosszabbik énjét mutatnia a családban*. Pedig ez az, amit Adrian megismerhetett.
Felkapta a fejét a közeledő férfi gúnyos hangjára, szemöldöke magasabbra szaladt és akaratán kívül is elvigyorodott. Még befejezte annak a pasinak az aláírást, akin átfurakodott a srác és aztán felé fordult. Néhányan akik még vártak a képükre szintén felé fordították a fejüket és kuncogás, meghökkenés hangja, meg hümmögés hallatszott abban a pillanatban ahogy felhúzta a pólóját.
Anne amolyan "az igen" arcot vágott, a kockák számlálásából zökkentette ki amikor felemelte a fejét. Váratlanul jött az a csók, de lábremegéssel viszonozta. Belemosolygott a csókba, az emberek felől pedig füttyentések, különböző biztatások érkeztek, na meg a fiatal lányok részéről a lemondó sóhajok.
Jobbját a derekára csúsztatta, a csók végezetével pedig széles vigyorral nézett Adrian szemébe. Ez a srác az övé.
- Százszor is - válaszolta, majd hív a kötelesség alapon elhúzódott tőle. Persze a kockáira ráfirkantotta a nevét, majd oldalra nézett a bátyjai felé. Megingatta a fejét, hogy semmi gond, nem egy rajongó csókolta meg akaratán kívül.
Még pár percig beállt az emberekhez egy-egy kép kedvéért, majd fáradtságra hivatkozva elbúcsúzott, Adrian kezébe csúsztatva a sajátját távozott a sátorból.
Kiléptek a friss levegőre, ahol mély levegővétellel fordult vele szembe. Kezét elengedte, maga előtt összefonta. A kis kék ruhában novemberben nem volt éppen kellemes a lánynak.
- Szóval...hogy tetszett? Jó, hogy eljöttél.


*a család - a cirkusz

Londoni fellépés után
Átvetkőztem
[zárt]

Mintha elvágták volna őket, a közvetlen kapcsolat megszakadt amint kiléptek a sátorból. Azért a lány még tartotta a kedvességet, bár Adrian előtt nem kell produkálnia magát. Valószínű, hogy nem lenne itt vele, ha nem fogadná el úgy is, hogy néhanapján nyilat lő belé.
- Kösz - mosolyodott el a véleményre. Egyszer majd ő is szeretné megnézni, hogy milyen amit csinál, de amíg csinálja, ez nem fog összejönni.
- Hm...oké - bólogatott párat, majd vacogva végigsimított a karján. Libabőrös lett a hideg levegőtől és még mielőtt a srác kiadta volna a parancsot, ő már megtett pár lépést a lakókocsijuk irányába.
- Még egy macskázás és esküszöm, beléd vágok egy kést - morrant rá halkan. Azért ezt nem kellett volna másnak meghallania. Gyorsabb léptekkel sétált a lakhelyük felé, ami egyelőre még üresnek bizonyult. A család többi tagja a sátorban volt még.
- Itt lakunk. Ülj csak le, nekem meg adj öt percet és jövök - mindjárt kellemesebben érezte magát a melegre belépve, így még egy mosolyt is megengedett Nózi felé. Sőt. Mielőtt bármerre mentek volna, elé lépett, lábujjhegyre állt és ajka, meg a szeme között cikázott a tekintete. Egy csók, csak ennyit akart mielőtt még beszaladt volna saját szobájába. A tértágító bűbájos kocsiban minden elég nagy ahhoz, hogy egy négyfős családnak kényelmes legyen.
Az öt percből lett tizenöt, de végre végzett a zuhannyal, felöltözött és a haját is visszaváltoztatta, na meg szolidabb sminkre váltott. Így is elég gyors volt, ha meg Adriannek kifogása lenne...ne legyen inkább.
- Hogy fogunk ünnepelni? - kérdezte odalépve mellé. Kicsit igazított csizmájának szárán, aztán innentől a fiúra bízta magát.
Indulás után odaintett a kint levő húgának, hogy lelépnek, Karah pedig majd átadja a fiúknak, meg az anyjának. A csókjelenetet amúgy is végignézte mindhárom bátyja, a bemutatással várni akart még.
- Hallod...azok a kis csajok majdnem maguk alá pisiltek amikor meglátták a kockáidat - vigyorodott el már menet közben Annelie. Nem kicsit élvezte a helyzetet, hogy rá irigykedtek.

Londoni fellépés után
Átvetkőztem
[zárt]

Csúnyán nézett rá egy pillanatig, de nem fűzött hozzá többet. Ha Adrian folytatja a cica megnevezést, valószínűleg tényleg beváltja a most tett ígéretét és beleröpít valami éleset. Tapasztalhatta már, hogy nem cicózik.
Az öltözködéssel igyekezett, hogy ne várassa sokáig a fiút és indulhassanak. Egyébként is kíváncsi volt már a londoni utcákra, helyekre. Barna hajával máris jobban érezte magát, az öltözéket pedig úgy választotta, hogy az tetsszen Adriannek. Ezt mondjuk inkább tudat alatt tette, de na.
- Tudom. Már csak egy előadás és nem leszek többet szőke - jelentette ki miközben automatikusan emelte a fejét Adrian magassága miatt. Az elején még szerette a változást, mostanra viszont már inkább nyűgként élte meg az állandó színezést, akkor is, ha csak pálcával kellett csinálnia.
- Le fogsz itatni? Most szólok, ritkán iszok - balesetekor megtanulta, hogy ha iszik, akkor soha a büdös életben nem megy fel többet a kötélre.
Egyébként nem volt ellenére a dolog, hogy a romantikázás helyett így töltsék az időt. Sétált mellette nagy természetességgel. Felnevetett a srác magabiztosságán és a fejét ingatta meg.
- Azért...nem kell mutogatni mindenkinek - kiszólt belőle a féltékenység. Nem, azért az erős túlzás lenne, inkább csak a reakcióra volt kíváncsi.
Közben kiértek a kis utcára, ahol céltalanul folytatták a bolyongást. Egyikük sem tudta, pontosan hova is kell menniük, de ahogy a legtöbb városban, elég egyszerű volt találni egy kis sikátort, ahol emberek nem mászkáltak, de valahonnan bentről zene és jókedv szólt ki. Közelebb sétálva láthatóvá vált a pub felirat is, mire Annelie felvont szemöldökkel pillantott fel a fiúra.
- Nekem megfelel.

Ruhácska

Végzős keringő

Párja oldalán ment a bálba, persze korábban, mint ahogy a többiek előtt kinyitották volna a kaput. Teljes puccban volt, báli ruha, magassarkú, hozzá a loknikban hagyott, kissé hátracsatolt haja. A sminket szokás szerint nem vitte túlzásba, meg hát ideje sem volt rá Adrian mellett...
Még pár dolgot a helyére kellett rakni, majd elégedetten mosolyodott el mikor a világítást lecserélték a csillagokra. Ujjait összefűzte a fiúéval és kissé nekidőlt.
Pontban fél nyolckor kinyitották a nagyterem ajtaját, hogy az érkezők beáramolhassanak rajta. Egy jó fél órát szólt a zene halkan, akik akartak, táncolhattak, majd Bálint felkonferálta a színjátszósokat, akik külön erre az alkalomra készült előadásaikat mutatták be az összegyűlt közönségnek. Aztán az utolsó előadás után a zenekar még játszott egy-két dalt míg Annelie felsétált a pódiumra, hogy végre kezdetét vegye az igazi bál.
- Sziasztok! Annelie vagyok, a DÖK elnöke. Azért szakítom meg a szórakozásotokat, hogy elmondjak pár információt míg a végzőseink felkészülnek a keringőjükre - ezzel a bejárt irányába pillantott, ahol összenézett aktuális végzős-felelősével, aki bólintott, hogy kész vannak. - Mint minden évben, most is lesz bálkirály és bálkirálynő szavazás, voksaitokat a bejárat mellett elhelyezett asztalnál tehetitek le. Az idei év különleges. Gondolom észrevettétek már, hogy régi slágerek szólnak, kicsit a kilencvenes évekbe kalauzoltunk el benneteket. Ennek oka, hogy iskolánk immár a huszadék tanévet kezdte idén. Remélem jól fogjátok magatokat érezni és ugyanúgy fog tetszeni a következő néhány fellépés, mint ahogy a színjátszókörösök előadása. Érdemelnek is egy nagy tapsot az előadásokért - mosolyogva pillantott feléjük, majd megvárta, hogy elhaljon a taps. - Most pedig...érkeznek a végzőseink! Az Eridon házból Álmosvölgyi Asztrid Szira, Álmosvölgyi Kilián, Cindy Merryweather, Fülöp Félix, Gwen L. Blake, Köves S. Kerubina, Leavey Héloise Lindsey, Sarah L. Jackson, Schlett E. Lilla, Seth Gareth Selwyn, Szombat Anna és partnereik. A Levita házból Hollósi M. Karolina, Hűvösvölgyi Napsugár, Katniss Flechter, Lyra Aurora Black, Nemes L. Izabella, Rui Mendes Dias, Szentesy E. Izabella, Széthi Titanilla Flóra, Tolland Clotan és partnereik. A Navine házból Bentley L. Collins, Cornelia R. Knight, Fülöp Farkas, Lasch Ervin Balázs, Mary Glotter, Szakács Ágota-Beáta, Várkonyi Fruzsina Kiara és partnereik. Végül pedig a Rellon házból Eris L. Awer-Kowai, Farkas Zétény, Harold Love Blomqvist, Keith Young, Lévay Hanna, Maximilian Loveguard, Ombozi Noel, Péterfy Dorina, Samantha H. McSouthernwood, Zephyrine Sabra Iweala és partnereik!
Mikor mindenki a helyére állt, felcsendült a zene, vele együtt pedig a már jól betanult tánc elkezdődött.

Ruhácska

Kifejezéstelen arccal pillantott a táncparkettre ahol felálltak a keringősök. Nagyon sok páros sorakozott fel, hogy a jól betanult mozdulatokkal hivatalosan is elkezdjék a bált. Jövő ilyenkor már ő is keringőzni fog, több mint valószínű, hogy bátyjával, mivel Harold már kijelentette ezt a tényt.
Mielőtt levonult, még végignézett az arcokon, az ismerősök kicsit furcsa érzéssel töltötték el. Nem időzött tovább, megindult lefelé, ahol párja már várta. Automatikusan kezébe csúsztatta sajátját. Tökéletesen simult bele, mint amikor a kirakós darabjai találják meg egymást.
- Egy ideig. De neked lesz más partnered is... - jegyezte meg úgy mellékesen. Kicsit sem féltékeny rá, hogy a nagy táncban valaki más fog táncolni vele, mert bízik benne. És amúgy is ott lesz ő is, szemmel fogja tartani.
- Megint éhes vagy? - képtelen felfogni, hogy a férfiak miért csak a hasukra tudnak gondolni. A családjában minden pasi imád enni, de mivel ő annyira nem, nem érti meg ezt az egész zabamániát. - Gondolom megtömöd a hasad sütivel, iszunk egy puncsot és én visszamegyek felkonferálni az első produkciót - vonta meg a vállát mikor leparkoltak az asztaloknál. Kezében egy pohár ital kötött ki és a táncparkett felé fordult, látni akarta a táncot.

Az első produkció, Seth és Sára

A keringőbe becsatlakoztak már többen is, és végül mindenki aki táncolni akart, szabad utat kapott. Annelie nem figyelte az időt, csak azt vette észre, hogy intenek neki, kezdődik az első előadás.
Adriantől lopott egy csókot mielőtt felment volna a pódiumra, ahol a jegyzeteibe pillantva megvárta, hogy a zene elhalkuljon.
- Mint tudjátok, erre a bálra a színjátszó mellett más, saját produkciók is készültek. Nagy örömömre szolgál tehát bemutatni nektek az első előadást, melyet Seth Gareth Selwyn és Ombozi Sára hoztak el nekünk - ezzel pedig átadta a terepet a fiataloknak és visszasietett Nózihoz.

All I want for Christmas, Mikuláslány

A második felkonferálást már átadta Martinnak, ugyanis a több diák között ő maga is táncra adta a fejét. Hogy miért, az jó kérdés, és hogy hogy sikerült ráadni azt a zavarba ejtően rövid ruhát, az egy még jobb kérdés.
Tehát a piros mini télapóruhában, pomponnal a kezében ácsorgott, Adriannel együtt mentek átöltözni, tehát nem volt kit hátrahagynia ami miatt sietnie kellett volna. Ahogy a cirkuszban, úgy itt is volt benne egy kis izgalom, mert az minden fellépés előtt kell az emberbe, hogy jól sikerüljön az előadás.
A zenére a háttérben mozgott már, ahogy a legtöbben körülötte és figyelte a páros fellépők táncát, meg az apróbb bakikat, ami a közönségnek talán nem is tűnt fel.
A lányok táncára a másik öt pirosba öltözöttel szaladt be középre, és ahogy azt minden próbán, most is könnyedén, mosollyal az arcán csinálta. Pedig annyira nem erőssége a tánc, de ez a fél perc amiben dobálniuk kellett ide-oda azt a pompont, nem volt nagy ördöngösség.
Még nevetett is ahogy hátrafutottak és a többi párral együtt a közös vegyesbe kezdtek a dal végéig. Jól érezte végül is magát, szóval nem bánta meg, hogy beszállt.
Persze az sem utolsó szempont, hogy látta, ahogy ezzel sok más diákot is megmozgattak és nem csak ők, de még jó páran beszálltak melléjük a táncba.

Semmi szabadideje nem akadt amikor kutatómunkára küldték, de vette az akadályt, így hóna alatt három kupac pergamennel és az oldalán átvetett, már-már a súlytól szakadozó bőrtáskájával rontott be a könyvtengerbe. Húzta a száját rendesen amiért el kell végeznie a kötelességeit és a szokásosnál is harapósabb hangulatba került.
Iratait ledobta az első szabadabbnak tűnő asztalra, majd talárját magáról legyűrve odavágta a szék támlájára és a polcok általi halál markába sétált. Hosszú időre veszett el a tudományosabbnál tudományosabb írások között, mígnem talált egy használhatónak tűnő, rég nem használt kötetet a legeldugottabb polctetőn. Azt porolva kereste meg kijelölt helyét, és szemöldök ráncolva vette tudomásul, hogy a helyét majdnem elfoglalták.
Szusszanva lépdelt közelebb, biztos pontként tartva a könyvet, melyet erőteljesebb puffanással dobott le az asztal lapjára. Rá sem pillantott az ismeretlenre, azzal foglalkozott, hogy a következő két órára kényelmes pozitúrába tudja helyezni magát, és ezután állt neki írószert keresni. Írószert, mint pennát és tollat, amiből egyet sem hozott el magával.
Magában szitkozódott és a külvilág ebből csak annyit vehetett észre, hogy összepréseli ajkait, szemei megvillannak.
Tekintete a szemben ülőre tévedt és az ő íróeszközére, melyért felemelkedett, és áthajolt, hogy magához vegye. Szó nélkül ugyan...de nem lopni akart, csak jegyzetelni.

Meglepetten pillantott a szőke srácra, kiről nem akart tudomást venni és veszekedést generálni, csak a tollat akarta. Na de a saját nyelvén való beszéd lepte ám meg, és csak pislogott rá mikor magyarra váltott.
- El akartam lopni - szája szegletében vigyor bujkált, miközben ezt kimondta. Kerülte a magyart, hisz minek, ha az első pillanatban elárulja magát a szemközti? Hagyta, hogy vigyora kiszélesedjen és feljegyzett egy-két szót.
- Nincs esetleg nálad még egy? Elhagytam az enyémet... - mivel a téma még cseppet sem volt lezárva, folytatta, és reménykedett benne, hogy pozitív választ kap.
- Amúgy Annelie vagyok - mutatkozott be ahogy azt illik. Talán jobb lett volna eleve ezzel indítani, de amikor lenyúlta az íróeszközt, még nem gondolta, hogy eljutnak a bemutatkozásig. Nem szokott kezet nyújtani és barátkozni, csak ha érdekei úgy kívánják.

Egyedül...aki csatlakozik, szóljon már róla

Az utóbbi két napot az apjával töltötte, nála aludt. Sikerült megenyhülnie, és kezdi elfogadni, hogy a családjuk bővül és nem elég, hogy a konyhában bármikor összefuthat a többi potyalakóval, majd kelhet kölyökbőgésre, és nem mondhatja azt, hogy köszi, de nem kérek a keresztszülőségből - hiszen rendes nővér lesz, nem csak a kezébe nyomják Laurát meg a fiúkat, hogy na akkor két órára vigyázz rájuk.
Ádámtól megtudott néhány apró információt arról, mi várja az évnyitón. Az, hogy a Rellon nyert, szinte teljesen semmis amellett, ami okozta azt a hangulatot, mely belengte az utolsó napon a házat. Hiába faggatta, pontosan mi lesz, hogy lesz, csak annyit tudott meg, hogy komolyabb ellenőrzésekre számíthatnak. Ő egyből tudta, hogy számára ebből nem sok jó sülhet ki, ezért vagy nagyon meghúzza magát és példamutató diákönkormányzat elnökként viselkedik, vagy amíg szigorítják a világukat, felhagy kétes szokásaival.
Az évnyitón házához, és magához hűen, csinosan jelent meg, talárja alatt zöld ruhát viselt. Szokásos helyére ült le, de előtte még el kellett onnan zavarnia egy gólyát, aki azt hitte, kényelmesen ellehet ott a vacsora végéig. Persze.
Egyenes háttal, lábait az asztal alatt keresztbe téve várta, hogy valami történjen. Tekintetével apját kereste, majd felmérte az ismeretlen arcokat. Nem kellett sok ahhoz, hogy rájöjjön, milyen módon vezetik be a szigorításokat. Gyomra kissé összeszorult, ahogy szemei is résnyire szűkültek.
- Húznátok vissza oda ahonnan jöttetek - mormolta az orra alatt svédül, épp olyan hangerővel, hogy azt ne hallja meg senki, akinek nem kéne.

évet nyitunk

Apját figyelte már egy rövid ideje mikor Noel megjelent mellette. Haragos pillantással nézett rá amiért ilyen szavakkal zavarta meg a koncentrációban. Ádám beszéde jobban érdekelte, egészen addig, amíg végig nem mérte úgy igazán a tegnapelőtti vacsorapartnerét.
- Felügyelők - adta meg a választ és egy kicsit közelebb csúszott hozzá. Felé eső mancsát a méregdrágának tűnő nadrágra, jobban mondva a combjára rakta. Olyan átlagos kapcsolatteremtési módszer volt ez nála, és valahogy nyugtatta is a tudat, hogy vele van.
- Ellenőrizni fognak, szigorítják a szabályokat, meg az elemhasználatot... - halk szavainak kimondása közepette megremegett a hangja. Nem is gondolt még bele, milyen lesz ez így.
Nem mondta ki, de érezte, hogy baj lesz. Túl sok szabályba és törvénybe ütközőt csinált már, és ha tényleg olyanok lesznek a szigorítások, mint ahogy azt elképzelte... Az apja valószínűleg okkal volt feszült. Mindenki érezte a hangján, nem csak ő, hogy most tényleg gáz van.
- De legalább megnyertük a pontversenyt - mosolyt erőltetett arcára, miközben a tagadhatatlanul is tökéletes kinézettel rendelkező exéről elemelte a tekintetét és végignézett a sárkánnyal díszített termen.

meg a Zsóka
évet nyitunk

Nem mondhatni, hogy megnyugodott Noel közelségétől, de kevésbé forrt a dühtől így, hogy kapaszkodhatott belé és arca az arcához ért. Valamiért elhitte neki, hogy majd megoldják. Persze elsőre mindig a legrosszabb jut az ember eszébe...végül is, embert még csak majdnem ölt, azok pedig hallgatnak, mint a sír.
- Tartsd a szavad - halvány félmosolyra húzódott szája, és áldotta a hosszú ujjú talárt amiért eltakarja libabőrösödését, melyet Noel érintése okozott.
A kislány hangjára ő előbb felnézett, szemöldöke felszaladt és mintha sárvérűre nézne egy tiszta vért követelő, olyan pillantást mért a kicsire. Ugyanezzel a nézéssel pillantott vissza a partnerére, és megfogta a karját, hogy jelezze, jelenetet nem kellene rendezni. Szavainak súlya volt, egy Ombozi - legalábbis ez az Ombozi - aztán nem tartozik senkinek, ezt Anne tudja. Úgy látszik, a kékben pompázó kislány nincs tisztában vele, ahogy valószínáleg kilétével sem.
- Addig sétálj vissza a házad asztalához, míg nem lesz a bőröd színe is kékbe hajazó - súgta oda neki a szokásos rideg, fegyelmező hangnemében. Nem ugrott, még csak nem is fenyegette meg, inkább tanácsot adott.
- Szia - jobbjával lágy hessegető mozdulatot tett meg Zsóka felé, és fintorogva nézte.

Kezében a határidőnaplójával és a DÖK-ös füzetével sétált be a nagyterembe, hogy elfogyassza azt a minimális reggelit, amit még nem tud nélkülözni a szervezete. Teljesen bele volt merülve a teendők listájába, és sóhajtva pakolta le tányérja mellé a füzeteket, melyekben zöld és sárga cetlik jelölték a fontos oldalakat, dátumokat, a rublikák közül szinte mind be volt telve. Még mindig azt bámulta, így esélye sem volt a hirtelen támadót észrevenni, csak mikor helyet foglalt és kezek fogták közre csupasz bokáját.
- A jó szagú Odin szemét! Bújj ki onnan egyedül - morrant rá az első sokk, és rúgás után. Ha ezzel nem találta a kislányt orrba, szerencséje volt, különben megérezhette a bőrcipő keménységét.
- Nem mondták még neked, hogy ezt nem illik? - szemöldökét összevonva, haragosan pillantott az asztal alá és jobban szemügyre vette támadóját. Szoknyáját húzta kissé lejjebb, hogy azért a villantást legalább elkerülje és megingatta a fejét.

Félig felvonta szemöldökét miközben átgondolta a választ. Szóra nyitotta száját, de inkább nem akart belebonyolódni a dolgokba, és sejtette, hogy nem is értenék meg egymást teljesen. A srác valamiért bizonytalannak tűnt, vagy zavartnak.
Vigyorgott, mert egyébként mulattatta a szőke reakciója, de jobban foglalkoztatta, hogy végezzen a jegyzeteléssel és ezzel együtt a kutatómunkával. A lopott toll segítségével felírt egy-egy dolgot, amit fontosabbnak vélt, és rövid ideig érdeklődve nézett a szemben ülőre.
- Tökéletes lesz a ceruza - bólintott aztán, és ha megkapta a másik íróeszközt, a tollat egyből visszaszolgáltatta a jogos tulajdonosának.
Teljesen felesleges bemutatkozásukat követően bólintott, már fordult is vissza a név tudatában a jegyzeteihez, amikor a srác tovább mondta. Majdnem felnevetett, de inkább visszafogta magát.
- Annelie Freya Merkovszky. Régebben Blomqvist. Hosszú sztori - vonta meg a vállát. - Ragnar...köszönöm a ceruzát.
Amennyiben a srácnak nem volt hozzáfűznivalója, Anne csendben folytatta tovább a tanulást.

Semmi ilyesmire nem számított amikor gyanútlanul belépett a nagyterembe annak reményében, hogy túljut a kötelező evészeten és a teendők összeírásán. Ideje lenne valamitől megszabadulni, hogy valamivel könnyebb legyen az élete, de nehéz megválnia akár egy olyan dologtól is amit szeret csinálni.
Azt például egyáltalán nem szereti csinálni, hogy az asztal alatt megbúvó iskolatársait orrba rúgja mikor letámadják. Talán ha nem ezt a módszert választotta volna, akkor Anne is megadta volna az esélyt arra, hogy elmondja, mit szeretne tőle.
Füzeteit összecsukva pillantott a lányra, aki közben helyet foglalt mellette. Valamivel jobb volt így a megvilágítás, az tény.
- Nem - vágta rá egyből, minden gondolkodást mellőzve. Lábait az eredeti, egymásra pakolt helyzetbe rakta, és tekintetét a felsorakoztatott ételeken vezette végig. Aztán megakadt a szeme a füzetein, és eszébe jutott, hogy DÖK elnök létére lehet, hogy meg kéne adnia az esélyt... - Na jó, kapsz egy percet. Mi vett rá arra, hogy benézz a szoknyám alá ahelyett, hogy baglyot írsz? - néhány pillantást küldött a lány felé, és közben kivett a tányérjára néhány gyümölcsöt és egy szelet pirítóst.

Talán Kriszti

Melegebb kardigánt húzott össze magán mielőtt leült volna a tópartra. Sötétedett már amikor csatlakozott a DÖK tagokhoz. Nem volt már sok dolga, épp csak ránézni, hogy minden rendben megy-e és a kívánságlámpásokból is van elég.
Egyelőre még csak a csillagok voltak fent az égen, és pár csónakkal beljebb mentek a tavon, főleg párok.
Neki nem hogy párja, még jelöltje sem volt erre az alkalomra, és ezt egyébként annyira nem is bánta. Teljesen elégedett volt azzal, hogy pár percig belefeledkezett a csillagok nézésébe, és csak akkor foglalt magának helyet, mikor már elkezdtek szállingózni az emberek. Ez a kívánságlámpásos dolog feltette a pontot az i-re, ami a születésnapját illeti. Mert ezen a napon, május elsején töltötte a tizenkilencet, és egy igazán szép napot tudhatott maga mögött.
Úgy volt vele, hogy nem köti el a csónakot, hátha akad társa, és nem fogják irigynek titulálni amiért egymagában küldi fel az összes kívánságát. Az égre felnézve, a fák felett egy apró kis kék fényt pillantott meg. Elmosolyodott a látványra. Tudta, hogy az Noak tüze volt, és minden rendben van otthon még akkor is, amikor ő éppen ilyen formában végzi el a kötelességeit.

Kriszti

Mostanában nem volt miért panaszkodnia. Azon kívül, hogy felügyelők lepték el a kastélyt, mindennel elégedett volt. Család, barátok, és a vállalt feladatok... Hiába fáradt, nem nagyon mutatja. Szereti ezt csinálni, szereti, hogy nincs egy perc nyugalma sem. Hisz még a kívánságok estjén is "dolgozik", a DÖK elnökeként van jelen, nem azért, mert annyira jónak tartja ezt a romantikus fényes akármit.
Az eget figyelve kissé el is kalandozott, alig vette észre, hogy a rellonos kisgólyája megérkezett hozzá. Meglepetten kapta oda tekintetét a lányra.
- Szia - halvány mosolyt varázsolt arcára. - Köszönöm, aranyos vagy - váratlanul érte, hogy Kriszti tudott a születésnapjáról, de jól esett a lánynak.
A partnál álltak még, így kezét könnyedén ki tudta rakni a csónakon kívülre, a fűre. Ujjaival finoman játszott a fűszálakon, melyek a mágiára reagálva azon a kis részen megrezzentek, tovább adva ezt a többinek is még egy-két méteren keresztül. Csak mintha a szél fújta volna meg őket.
- Őszintén...fogalmam sincs - mondja elmosolyodva. - Te? Egyáltalán hiszel benne? Nem tudom, hogy mi igaz belőle, de valami olyasmit mondtak, hogy a csillagok állása miatt, meg a fene tudja mi miatt könnyebben teljesülnek a kívánságok - vállát megvonva húzódik vissza a csónakba, és egy pálcaintéssel, nonverbális varázslással löki el magukat a parttól.

futócucc

Nem sportja a futás, most mégis örömmel vállalta be, hogy a fesztiválon a szervezői teendők és szórakozás mellett fut is, már csak a kondija miatt is. Szalamanton az ő otthona, de reggel azért hazautazott, hogy a csapatát össze tudja szedni és újra visszatérjen a faluba.
Ezen a napon mindenkin érezhető volt a fesztiválhangulat, ahogy rajta is. A szokásosnál sokkal jobb kedvében találták, körülbelül mindenre rábólintott amit csak mondtak vagy kértek.
Ahogy azt kellett, először megmutatta a csapatoknak a szállásukként szolgáló tértágítós sátrakat, lepakolt ő maga is - mert két napra érkezett, ahhoz eddig kell egynél több ruha, ha nem akar hazarohangálni - és útjukra engedte a csapatokkal érkezőket egy-egy nyakba akasztható kártyával, ami azt jelezte, hogy a Bagolykőből érkeztek és ezzel járnak bizonyos kedvezmények. A kisebbeket persze nem engedte csak úgy el, folyamatos felügyelet alatt volt mindenki, mert képesek elveszni a nagy tömegben.
Érdekes, de egy picit sem zavarta Maja állandó jelenléte, sőt, néha még külön rá is mosolygott. Azt szereti, mikor csak figyelnek rá, nem zavarják butaságokkal.
Aztán amikor felálltak a futáshoz, és orrára tolta a napszemüvegét, megjelent újra a pici, méghozzá egy kedves kis kérdéssel.
- Ne maradj le, gyors vagyok - válaszolta egyértelműen belegyezésként, mosolyogva. Még az indítás előtt kigyújtóztatta tagjait és kezébe vette a színes porok csomagjait. - A porotok megvan? Maja? Vigyázz a szemedre... - mindenkihez szólt a kérdése, na meg a tanácsa is, de itt már főként a Czettner lányra nézett.
- Tíz, kilenc, nyolc... - kezdte el a visszaszámlálást az egyik rendező valahonnan távolról, hangosítással. Az utolsó számoknál már elhangzottak sikoltások, a rengeteg ember pedig együtt, izgatottan vágott neki a rajt elhangzásakor a néhány kilométeres távnak, köztük a bagolyköves csapatok is.

futócucc

- Igen. Vigyázok a csapatokra - vigyorodott el és fejével hátrafelé bökött a felsorakozott bagolykövesekre. Nem mindenki került egy helyre, de azért elég sokan együtt futnak. Már csak az összetartás végett is jó ez a program.
- Te is maradsz? A tesóid nem jöttek? - nem igazán emlékezett arra, hogy látta volna valamelyik Czettner lányt a közelben, de aztán lehet, hogy a tesó megnevezés sem passzol. Igazából fogalma sincs arról, milyen rokonságban áll Lucáékkal.
Figyelmeztette ugyan, de megvárta volna, ha esetleg olyan van, de nem kételkedett Majában és a tempójában. Végül is ő maga sem futott abban a tempóban, mintha meg akarná nyerni a versenyt, hisz nem ez a cél, csak a mozgás és, hogy jól érezzék magukat. Na és persze nagy égés, ha az első kilométer után meg akar valaki fulladni, mert túlhajszolja magát.
Mivel mindenhol dübörgött a zene, a mosolya szinte levakarhatatlan volt, csak a por elkerülése érdekében csukta be a száját. Már az első néhány tízméteren akkora színes porfelhő borította be mindent, hogy igazából azt se nagyon látta, merre kell futnia, csak a szélen álló, őket szóró emberek mutatták az utat.
Jócskán megsokszorozódott a szívverése és érezte a zene ritmusát a tagjaiban. Majával együtt kezdett énekelni, aztán a célhoz közeledve, kissé belassulva a tömeggel együtt megfogta a kezét, hogy a magasba emelje. Csak úgy, a buli kedvéért.

Nagytesó
ruuuha (picit sűrűbben és nem ilyen sokat mutatva, combközépig zártan)

Hosszas, nagyon hosszan nyűglődős készülődés előzte meg a bált és itt most nem a DÖK-ről van szó. Persze rengeteg munka volt abban is a főnökasszony által, és egyébként nagyon örült, hogy szívének kedves témát választottak.
Noel kitartóan várakozott nála egész délután, míg ő hol törölközőbe csavart fejjel, hol egy szál bugyiban rohangált végig a házon ezt-azt keresve. Tipikus, akkor nincs meg semmi, mikor az embernek szüksége lenne rá. Párja viszont türelmesen ülte végig a lány készülődését, aztán jól ki is nevette nem is egyszer.
Saját készítésű, az elemi mágiával összerakott ruhájában sétált fel az említett kitartó társa oldalán a kastélyba. Ujjaik egészen addig összefonódtak, míg a bejárati csarnokban Noel át nem adta bátyjának a végzős keringőre készülő hölgyikét.
- Nem baj ám, ha mással jössz - mosolygott szerelmére, majd apró búcsúcsókot nyomott ajkára. Mivel ő már hónapokkal Noel előtt tudta, hogy Harold viszi a báljába, nem érezte volna fairnek, hogy ő meg egyedül érkezzen.
- Izgulok. Szét fogom taposni a lábad - emelkedő mellkassal, a levegőt bent tartva vigyorgott bátyjára, és derekát átölelve hozzábújt. Tekintete a ruhából kilátszódó térdére siklott és eszébe jutott a fél órával ezelőtti öltözködés otthon...

Nagytesó
ruuuha (picit sűrűbben és nem ilyen sokat mutatva, combközépig zártan)

- Nem annyi, mint a ruhámban - válaszolta bátyjának elvigyorodva. Izgalma egyre csak fokozódott, mégis próbálta leplezni és a legjobb oldalát mutatni. Szinte mindenki ismeri így az ötödik év végére, főleg, hogy az iskolában számos tevékenységet űz, na meg a Mirákulum légtáncosa.
Harolddal tökéletes párt alkottak, mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy ők nem egy pár, hanem testvérpár, és sokan még azzal is tisztában lehettek, hogy a Merkovszky lány újabban ismét Ombozi Noel párja. A kezdeti nehézségek ellenére tökéletes a harmónia köztük.
- Igazad van, kettőnk közül én vagyok a jobb táncos - nézett fel rá miközben lazított az ölelésen, és kissé kiöltötte rá a nyelvét.
Nem telt el sok idő, eljött a felvezető beszéd ideje. Már feszülten figyelte Kamillát, azon volt, hogy ő maga fogja felkonferálni magukat és gyorsan leugrik a színpadról, de szerencsére a lány nem hagyta cserben. Megtalálták egymás tekintetét, Anne bólintott és mély levegőt vett.
Harold oldalán vonult be a táncparkettre, mosolygott, de sokkal jobban izgult, mint egy cirkuszi fellépés előtt. Valószínűleg az idegen, szilárd terep miatt.
Lassan, gyorsabban, mosolyogva...minden volt abban a keringőben, pont ahogy azt begyakorolták. Az első néhány mozdulat után már tökéletesen beleélte magát a táncba, és a végén elnevetve magát csüccsent le a táncparketthez legközelebb eső lebegő székre.
- Merlinre tesó, ügyesek voltunk!

Nagytesó
ruuuha (picit sűrűbben és nem ilyen sokat mutatva, combközépig zártan)

Az izgalom utolsó levezetésére csüccsent le, muszáj volt pihennie. Nem fáradt el, de rengeteg érzelem volt benne, amitől fülig ért a szája és félő volt, hogy kirobbanva a sok érzelem ájuláshoz vinné.
Nehezen fogta fel, hogy annyi megszervezett bál után most a sajátján vesz részt és a saját keringőjét táncolta el bátyja oldalán. Egy szempillantás alatt repültek el az évek, pedig még emlékszik, hogy az első napokban amikor bejárása volt a Rellonba Haroldhoz, ott ismerkedett meg Biancával, az egykori házvezető lányával. Kedvelte, nem is tudja, hogy azóta mi van vele.
Na meg kislány volt még akkor is, amikor Noellel találkoztak. Az elejétől fogva utálta, nem értette, hogy mire jó a szoknyapecér lét. Aztán most, öt évvel később, hogy csak az ő szoknyájára vadászik, már eléggé kedveli. Na jó, szereti. Nagyon is.
Harold Noelre irányuló kérdésére szét is néz a teremben, hátha megpillantja szerelmét.
- Nem tudom, ideért-e már - vonja meg a vállát. - Hogy mi? Vakondtúrás süti? Harry, te normális vagy?! Falatonként száz kalória - hitetlenkedve, félig tátott szájjal és felvont szemöldökkel néz tesójára.
- Formában kell maradnunk, nem ehetsz belőle - határozottan elutasította még a gondolatát is annak, hogy bármi olyat fogyasszon, amiben cukor van. főleg így a fellépések között.

Manó


Órák után nem ment egyből haza. Kivételes alkalmak egyik, hogy némi szabadideje is akadt, melyet úgy döntött, most a kastélyban tölt el. A jó idő rá jó hatással van, az élete is gördülékenyen folyik, így nem csoda, hogy néhányan utánafordultak úton a rét felé. Nem megszokott látvány, hogy ok nélkül mosolyog emberekre.
A rétre a fénylő lelkek udvarán át ment volna, de ott meg kellett állnia. Meglepetten tapasztalta, hogy a növények az elmúlt napokban csúfosan kiszáradtak. Kókadt virágok és barnuló levelek jelezték, hogy valami nincs rendben.
Az egyik virágágyás szélére ült le, és mintha az anyjuk lenne, úgy dédelgette a virágokat. Elemi mágiával táplálta a legkisebb pillangóvirágot is, hogy az tovább élhesse az egyébként még alig kezdődött életét.
Nem volt egyedül az udvaron, de a legtöbben csak átszaladtak a kastély, vagy a rét felé igyekezve. Volt viszont egy fiú, akit már érkezésekor megérzett. Az elemisek érzékenyek egymásra, na meg azt a fehér hajkoronát nehéz nem észrevenni.
- Kiszáradnak. Senki nem öntözi őket - szólalt meg a lány kedves hangon, mikor Manó közelébe sétált. - A vizsgák lefoglalnak mindenkit - tette hozzá sóhajtva.