Kapsz képet amint kimásztam az ágyból

Az nem működőképes

Kapok kávét?

Már repülök is, készülj

Az ördögöm

- Keresünk patanyomokat, karcolásokat a fákon, de azt hiszem, az sem lenne csoda, ha tetemet találnánk - miközben beszél, körbe is néz, hátha meglát bármit, amiből böklencekre következtethet. - Ja és amúgy nagyon agresszívak - úgy teszi hozzá, mintha ez teljesen mellékes lenne. Talán Tobi is tudta, hogy ez a kirándulás sajnos, vagy nem sajnos, nem arról fog szólni, hogy kiskutyákat simogatnak és tanítják őket jutalomfalatkákkal.
Halkan nevetgél és engedi, hogy a nyugodtság átjárja. Ha nincs is semmi rendben, legalább most nem gondolkodik semmin és nincsenek zavaró tényezők még a távolban sem. Rövid ideig a férfit nézi, követi kezének mozgását, majd mozdulatlanságát, aztán a feje felett csiripelő madárra emeli tekintetét. Pont így szeretne ő is élni. Szabadon szállva.
- Még nem - ingatja meg a fejét. - Eddig sikerült elkerülnöm őket. Bízom benne, hogy gyorsabbak leszünk náluk - vállat von, ebbe nem nagyon gondolt még bele. Valószínűleg az elemével védené meg magukat, előbb használja a terromágiát, mint a pálcás varászlást. Arra itt van a képzett auror, talán több esélyük van, mint holmi bestiagyilkosoknak.
- A cél az lenne, hogy visszavigyük őket az élőhelyükre. A hegyekben lenne a helyük, eléggé lejöttek és itt születtek a borjúk - szomorkásan sóhajt fel, hisz szívügye minden állat sorsa.

Két napja teljes csend? Hát alszik mindenki?

Emir
születésnapos

Különleges ez a nap, bár Annelie nem éppen így fogja fel. Inkább úgy, mint hogy ez az a nap, amikor egy évet öregszik és egy újabb ránc jelenik meg a homlokán. Még mindig nem néz ki huszonkettőnél többnek, előszeretettel mondogatja is az alkohol hatása alatt, hogy a tizennyolcadikat ünnepli. Hát majdnem tíz évvel ezelőtt tényleg azt ünnepelte.
A gyerekekre a nagynénjük vigyáz, míg az anyjuk a sokadik felest önti le a torkán itt valamelyik mugli város egyik szép kis bárjában. Eddig még semmit nem fizetett, csak kapta és nem csupán a kisebb baráti körétől, hanem a pasiktól, akik nőszámba véve ezzel próbálják az ágyukba csalogatni. Kevesebb, mint több sikerrel.
Egy ideje megint rágyújt, persze csak alkalmanként, de ez most nagyon is aktuális. Az öngyújtóval szórakozik, próbálja meggyújtani a szálat miközben kifelé sétál. Épp csak annyira részeg, hogy néhány lépésben már el tudjon akadni, főleg, ha egy pár fokos lépcsőn is le kell menni a kijáratnál.
Nehezen veszi az akadályt, szerencse, hogy van kapaszkodója. Ahogy felpillant, először konstatálja, hogy sikerült meggyújtani a cigit, beleszív, majd rájön, hogy egy idegen férfi a kapaszkodója és éppen egyenesen a szemébe néz.
- Hoppá, elnézést - ejt meg egy zavart mosolyt.

Emir
születésnapos

Elfelejtette felvenni a dzsekijét, de egyelőre nem érzi a hideget, csak a friss levegőt, amit mélyen szív tüdejébe. Ő és az alkohol csak azóta ilyen jó barátok, hogy South lelépett. Nem, nem felejteni akar, hanem kiélni magát. Mert évekig, mióta Sam megszületett, ő be volt zárva a négy fal közé és az anyaságon kívül nem ismert mást. Most boldognak érzi magát, lebeg a föld felett fél méterrel, és minimum ennyivel magasabbra kell felnéznie, amikor a férfira fókuszál.
Még egy kis ideig nem engedi el, fél kezével kapaszkodik, a másikkal szívja a cigit. Annyira eszénél van, hogy tudja, nem illik a másik arcába fújni a füstöt.
- Igen, csak...eggyel több tequilát ittam, mint kellett volna - magyarázza mosolyogva. - Milyen fura a szemed - kissé oldalra dönti a fejét mikor jobban megnézi az idegen lélektükreit.
- De buta vagyok, kérsz? - kérdezi a kedves és barátságos énjét elővéve, majd a ruha rejtett zsebéből előveszi a doboz cigarettát. Mondjuk így már, hogy nem kapaszkodik, kissé meg is inog. Talán jobb lenne, ha leülne.

Emir
születésnapos

Nem érzi, hogy részeg lenne, épp csak kellemesen repül a föld felett. Rég érezte magát ilyen jól, olyat pedig nem is csinált még, hogy egy idegen férfihoz ilyen közel merészkedjen.
Reméli, hogy a cigarettával majd jobb lesz, hogy majd nem szédül meg tőle jobban és a lépései kiegyenesednek. Igaz, nem érzi magát rosszul, sőt. Miért is akarna szabadulni az érzéstől?
Válla felett hátramosolyog a mankóként szolgáló férfira. Biztosan az alkohol hatása, hogy nem zavarja a derekán levő kéz, más esetben már rég felpofozta volna.
Mivel az ajánlatából a férfi nem kér, megvonja a vállát és beszéd helyett ajkait lefoglalja a cigivel. Dülöngél, de meg bír állni a lábán miközben lehunyja a szemét. A hirtelen érkező meleg ölelésre lepillant a vállára és megszeppenve pillant fel.
- Köszönöm, kedves vagy - őszinte mosollyal figyeli a másikat. Azt észre sem veszi, hogy bármelyikük is vacogna kabát nélkül, az indulás ellen viszont kézzel-lábbal tudna jelen helyzetben tiltakozni.
- Nem, én nem idevalósi vagyok - rázza meg a fejét. - Itt, vagy...ott alszom - céltalanul mutat minden irányba mutatóujjával. Hát ez a része az estének nem lett megtervezve. Józanodásig kellene itt lennie, hogy reggel hazahoppanáljon.
- Amúgy Annelie vagyok - átveszi baljába a szálat és jobbját a férfi felé nyújtja. Úgy tiszta, ha bemutatkozik, miután korlátnak használta szerencsétlent.

Az ördögöm

Ha van valami, amivel képben van és nagy a tudása, az ez. Az élővilág és annak minden tagja. Az emberek ellentétben sem az állatok, sem a növények nem hagyják magukra a többit. Legalábbis nem önös érdekekből, nem azért, hogy a másikat a sárba tiporják, vagy rosszul érezze magát miatta. Már gyerekként is tudta, hogy jobb választás egy négylábú, mint egy intelligensnek beállított kétlábú majom.
- Pont ezért hoztalak - vigyorog vissza Tobira. Igaz, ő mondjuk pont egy olyan alak, akire több jót tud mondani, mint rosszat és reméli, hogy ez nem is fog változni. Furcsa most ez a sok együtt töltött idő, de kellemes érzéssel tölti el.
- Igenis, igenis! - már ugrik is fel, hogy minden energiáját belefektesse a kis projektjükbe. Valójában nem ringatja magát abban a hitben, hogy most aztán sikerülni fog, ez nem egy egynapos túrából álló kutatás kell, hogy legyen. De ha mégis, akkor az igazi sikerélmény lesz.
Talán nem is volt rossz, ami történt, mert ezen a napon Annelie biztosan boldog. Ezt az is észreveheti, aki se hall, se lát.
Hosszú, kanyargós úton haladnak tovább még jó ideig ez idő alatt pedig csendben van. Hallgatja a természetet és próbálja felmérni a terepet. Talán Tobit sem zavarja, hogy a gondolataiba feledkezhet.

Emir
születésnapos

Van az úgy, hogy beüt az alkohol, főleg, ha olyan iszik, akinek ez nem szokása. Mostanában igen, mert mióta South lelépett, Annelie kiéli magát és a szabadságát, néha elidőzik a pubban Minával, vagy ilyen helyeken, ahol kicsit nő lehet. Ez az az alkalom, amikor nem ő tervezte meg az estét és nem számított rá, hogy majd azon fog gondolkodni, hol aludjon. Elaludna ő most akár az egyik padon is, de nem álmos. Kicsit sem. Még bulizna.
- A születésnapomat ünnepeljük, ők hoztak - felhúzza a vállait, jelezve, hogy tényleg nem tudja, mit is keres éppen itt. Egyáltalán hol vannak? Hiába mondaná el a férfi, úgysem jegyezné meg. - Ígértek vetkőzős fiút is, de nem jött - kuncogni kezd, mintha olyan vicceset mondott volna. Hát Annelie sem a humoráról, vagy a kedvességéről híres, az egyszer biztos.
- És te? Egyedül? Vagy már leráztad a barátaid? - kíváncsiskodik két slukk között. Azt az egy nyamvadt szálat már el szeretné szívni, nem megy semerre, csak topog egyik lábáról a másikra, néha tesz egy-egy lépést oldalra, de mindig Emirt nézi.

Az Ördögöm

Elmúlt már huszonöt is, kinőtte a kislány és kamaszkort is, egy munkájában sikeres édesanya, most mégis úgy vigyorog a saját boldogságán, mintha csak tíz-húsz évvel korábban lenne. Mintha nem épp elhagyta volna a férje és nem egyedül nevelne két akaratos, már most saját önálló döntéseket hozó kisördögöt, na meg egy állatkertnyi bestiát. Nem, ebből semmi sincs jelen. Csak ők ketten, meg a természet. Ennyi elég is. Hogy ezt korábban miért nem fedezte fel, az rejtély. Pedig mindvégig ott volt, mindig keresték egymás társaságát, talán pont amiatt, amit ki tudnak hozni egymásból pusztán a jelenlétükkel.
Lassan emeli tekintetét Tobira. Halványan mosolyog és most úgy van vele, hogy már nincs mit veszítenie. Egészen kifordult önmagából, de a világ és megfordult vele. Miért ne lehetne ez az alkalom jó arra, hogy feldobjon egy labdát, ami a férfin múlik, leesik-e és messze gurul, vagy elkapja?
- Ebben az esetben itt tölthetnénk az éjszakát, hogy kitaláljuk - válaszul egy félreérthető ajánlattal hozakodik elő. Nem az a cél, hogy félreértse, inkább az, hogy egyértelmű legyen Tobias számára, mit szeretne. Nem áll meg, de séta közben közelebb kerül hozzá, majd óvatosan nyúl a férfi keze után. A pillangók ebben a percben pont úgy reppennek fel a hasában, ahogy azt az első ilyen alkalommal is tették.

Jóó estét! *ledől*

Boldog hétfőt!

Tóbiás  

szia off *beinteget*

Tamás

Míg Annelie-nek a bestiákhoz, addig a gyerekeknek a betegségek összeszedésében van nagy gyakorlatuk. Alig, hogy újra elkezdődött az óvoda, Laney máris benyalt valamit, amihez nem elég az anyja képessége. Egy ideig működtek a gyógynövények, a pihenés és a gondoskodás, de egyik óráról a másikra sokkal rosszabb állapotba került. Van már rutinja ebben, mert hiába esznek sarat és nyalogatnak holdborjakat a kölykök, a közösségen valamiért mégis összeszedik a vírusokat. A rutin miatt félti ugyan a gyereket, de nem pánikszerűen veri a nővérpultot, hogy kezdjenek valamit a kislánnyal.
Míg Laneyt beviszi a vizsgálóba, Sammyt a játszósarokba ülteti színezni. Az orrára köti, hogy nehogy elmozduljon onnan, mindjárt jön vissza. Annelie nem azok közé az anyák közé tartozik, akik mindenben tökéletesek. Ő a szaranyák táborát erősíti, főleg két olyan temperamentumú gyerekkel, mint a két West.
Alig öt percet töltenek el a vizsgálóban, mire kilépnek az ajtón, a kisfiúnak nyoma sincs. Édesanyja hosszan felsóhajt és elgondolkodik. Legközelebb nyomkövetőt fog rakni a gyerekre...
Laney-vel az ölében indul Sam keresésére azt remélve, hogy nem jutott még túl messzire. Míg a kislány az anyukája vállán pihen és szívószállal szürcsöli a gyógyítótól kapott gyógyitalt, addig a testvére felfedezőúton jár. Hogy is lenne ez másként?

Tamás

- Hihetetlen a bátyád - mormogja az orra alatt Laney-nek címezve a bosszankodást. Nem tudna a két lurkó nélkül élni, de néha azt kívánja, az apjuknak jutna ki minden olyan tevékenység, ami idegeskedéssel jár. Két nehéz természetből lett egy még nehezebb Sammy formájában. A lánnyal könnyebb dolga van, ő mintha megkapta volna a testvére empátiáját és nyugalmát is...már amikor úgy gondolja, nyugis időszaka van.
Járkál a folyosókon, szól a nővéreknek, hogy ha látnának egy hatévest itt szaladgálni, akkor tudják, kihez kell visszavinni, de egyelőre nem leli a kóbor gyereket.
Benéz minden kórterembe, megnézi az asztalok alatt, de sehol nincs. Már azt sem tudja, melyik folyosón járt és melyiken nem, végső kétségbeesésében pedig az egyetlen folyosón ácsorgó férfihoz sétál.
- Elnézést - a háta mögül szólítja meg, ő pedig remélhetőleg észreveszi a mellkasát súroló nőt, karján a lányával. - Elnézést, én csak... Nem látott valahol egy kisfiút egyedül sétálgatni? Hat éves, nagyjából ekkora - jobbjával a saját derekáig mutat -, barna hajú, barna szemű...
Máskor eszébe sem jutna csak úgy odamenni egy idegenhez, főleg nem akkor, amikor látja, hogy épp dolga van. Különös helyzet ez, azt kívánja, bár ne is kellene ezzel zaklatnia másokat. Az mondjuk pont nem érdekli, ezek az emberek mit gondolnak róla, egyedül a fia épségéért aggódik. Végülis...a férfi annyira mégsem idegen, mert ahogy jobban megnézi, rájön, a faluban már látta többször is. Határozottan, de mit is? Virágot, vagy lufit osztott?

Tamás

Sammy az óvodában is szeret bújócskát játszani, illetve felfedezni a nagyvilágot. Két ilyen szülővel ez egyébként egyáltalán nem csoda, Annelie ugyanezt játszotta gyerekként. Önállósodott és nekiindult, amerre épp a kíváncsisága vitte. Az ő édesanyja azonban profibb volt ebben, az ispotályban soha nem hagyta el egy gyerekét sem.
A megkérdezett férfi nem tud több információval szolgálni, mint az eddig megkérdezettek, ezért Annie kezd kételkedni abban, hogy a fiának nincs láthatatlanná váló képessége. Felsóhajt, már megköszönné és menne tovább, amikor az ismerős idegen felajánlja a segítségét.
- Erre igazán semmi szükség, de köszönöm - lágyan elmosolyodik, Laney pedig nyöszörögve az anyja nyakába dugja az arcát. Ő is kezd fáradni, ezért jobb lenne minél előbb megtalálni a testvérét. - Önnek is megvan a maga dolga, ahogy látom - bök a fejével a kórterem ajtaja felé. Úgy emlékszik arra az időre, amikor Laney született, ő pedig mindenhol bekötözve feküdt az intenzíven, mintha csak tegnap lett volna. Azóta sokkal óvatosabban főzőcskéz a laborjában, főleg, mióta egyedül maradt a gyerekekkel. A kislány fejlődése helyrejött, szerencsére, és arra az eseményre már csak a nő arcán látható heg emlékezteti őt.

Ricsi
egy késő estén

Nagyon nagy mázlistának érzi magát, amikor karácsony másnapján azt mondja neki az anyja, hagyja nála estére a gyerekeket, ő pedig menjen el a barátaival szórakozni. Elég volt már a ricsajból, az ajándékokból és kedveskedésből. Annak ellenére, hogy nincsenek barátai, már legalább egy órája a csárdában ül és az egyik hátsó asztalnál ülve olvas, miközben rumot kortyol. Alapvetően szereti a gyerekeit, főleg mikor boldogok, karácsonykor pedig nyilván azok. Na de ami ezzel a boldogsággal jár, az már túlzás Annelie számára. Neki egy csendes vacsora az otthonukban sokkal jobban tetszett volna, mint egy nagy összeröffenés a cirkusz minden tagjával, tizenöt gyerekkel és olyan rokonokkal, akikről azt sem tudta, hogy léteznek.
Fejét néha felemeli és megnézi az érkezőket. A tekintete ekkor akad meg a férfin, aki olyan ismerős, mégis idegennek tűnik. Pár perc gondolkodás után felismeri, valami arra készteti, hogy odamenjen hozzá. Magára kanyarítja fekete talárját, majd a pulthoz megy kikérni még két pohár rumot.
Köszönés és kérdezés nélkül húzza ki magának a férfi asztalánál árválkodó széket. Lerakja előbb hátsóját, aztán az asztalra a két italt.
- Rég láttalak - ajkai félmosolyra húzónak miközben megemeli a poharat és belekortyol az italba.

Ricsi

Semmit nem változott. Valamiért ezen nincs meglepődve, pedig tíz és az tíz év. Mennyi minden történt azóta, hogy utoljára találkoztak és elbúcsúztak. Egy fél élet lepörgött már, mégis pont olyan örömmel öleli vissza a férfit, mint akkoriban. Egyformán furcsák voltak a bolond világ számára, és talán ezért találták meg könnyen a hangot.
- Én is szívem, én is - még el is mosolyodik és alaposan megpuszilgatja a férfit, ami rá nem igazán jellemző. Visszaül az asztalhoz, tekintetét Ricsire függeszti.
- Én végig itt voltam. Bestiáriumot nyitottam - büszkén mondja ki, hisz a szemben ülő még emlékezhet rá, mennyire szerette már akkor is a bestiáknak mondott lényeket. Sokkal jobban, mint az embereket. Az életének többi részéről most nem akar említést tenni, ennyit bőven elég tudnia.
- De te mit keresel itt fent? Valami nincs rendben a tóval, egyre többször kerülnek hozzám a lakói közül - egyszerre ráncolja a homlokát és ingatja a fejét. Érezhető, hogy valami nincs rendben, de amíg Ricsi nem bukkant fel, eszébe sem jutott, hogy esetleg vele, vagy neki adódtak problémái.
Megemeli poharát és várja, hogy a férfi is így tegyen. Végtére is, az estének most arról kellene szólnia, hogy két barát újra egymásra talált.
- Ránk, meg a tízévenkénti találkozásokra - mondja a köszöntőt.

Ricsi

- Még meggondolom - kacsint a férfira. Persze csak viccel, olyan könnyű Ricsivel szót értenie. Bármikor tudnának szórakozni és komoly témákról is beszélni. Pont, mint most, amikor annak ellenére, hogy tíz éve nem találkoztak, mintha csak tegnap lett volna.
Érzi azért, hogy ingatag talajra lépett ezzel a témával, de hát kíváncsi rá, mi az oka mindennek. A vízben élő élőlények egyébként is sokkal nagyobb fejtörést okoznak, mint szárazföldi társaik, nem lenne rossz, ha legalább a sellők királya tudna adni némi támpontot.
- Legalább három kákalagot csapdából szabadítottunk ki, egyiküknek mély vágás volt a lábán. Egy kelpinek szintén, mintha megégett volna - miközben beszámol róla, a csuklóját fogja át ujjaival, mutatva, hol volt a sérülés. - Plusz egy kappa azóta is bent van a bestiáriumban - ingatja a fejét szomorúan, nem érti, mi történhetett.
Ahogy Ricsi tovább mesél, úgy viszont kezdi érteni, mi lehetett a kiindulópont, mindennek az okozója. Hitetlenkedve vonja fel szemöldökét, s belekortyol italába.
- Nincs rá megoldás? - halkabbra fogja hangját. - Van itt hol laknod? Ugye nem jársz faházról faházra? - rengeteg kérdése van, amit most egyszerre feltenne a férfinak.