Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Rellon-Navine meccs után.

Igazán gyönyörű volt ez az első mérkőzés, még jó, hogy nem ment pontokra - bár lehet, éppen az akadályozta volna meg, hogy mérkőzés végéig kibírják anélkül, hogy egymásnak esnének. Igaz, a mi lett volna ha- típusú kérdések mindig is fölöslegesek, az eredmény már úgyis megvan, láthatóan nagy a túlnépesedés a betegszobán. Talán még viccesen is hatna, ha nem került volna ide néhány szép kis sérüléssel, például egy törött térddel. Nem gondolta, hogy élete első hivatalos keretek között véget érő mérkőzése így fog véget érni, egy gyengélkedői ágyon, és még az sem kizárt, hogy eltiltják azok után, hogy szabálytalankodásra adta a fejét, és még csak nem is holmi enyhe, elnézhető formában. Erre a szülei nem lesznek büszkék, ha eljut hozzájuk, Chris pedig... abba jobb, ha bele se gondol. Vajon a seprű túlélte ezt az egészet? Valahol útközben kiesett pár mozzanat a nagy egészből, mintha csak egy puzzle darabjait próbálná összerakni. Nem emlékszik, hogy nekiment-e végül a terelőnek, vagy előbb csapták le netán ütővel, ez a rész teljesen kiesett, csak az biztos, hogy a gyengélkedőn van éppen és a plafont bámulja, közben meg eljut a fülébe néhány félmondat a többiektől. Néhány hang ismerősen cseng, de nem tudná megmondani, honnan. Káosz van az agyában amúgy is, és most mintha minden egyes mondat ráadásnak még egy-egy késszúrás lenne, úgy hasít az elméjébe, vagy talán a fülét zavarná az egész? Megpróbálja inkább lehunyni a szemét és nagy levegőt véve kizárni ezt az egészet. Most legszívesebben hátat fordítana az egésznek, és jó lenne magzatpózban eltűnni a takaró alatt, de amint megpróbálja, fel is szisszen. Nem éppen tűnik kivitelezhetőnek a terv, úgyhogy marad a hátán, és inkább nem akar azon gondolkodni, hogy mekkora hülyeséget csinált, meg de jó lenne, ha lenne itt vele valaki. Szép csendben azt kezdi számolni inkább magában, hány nap van még karácsonyig, mikor mehet végre haza - már persze, ha nem csinált akkora marhaságot, hogy már most hazaküldjék netán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Vörös veszedelem. [előzmény]

Kissé értetlenül pislog, amikor az állát kezdik vizslatni, majd a kérdésre még egy leheletnyivel nagyobb szemeket mereszt, mint addig, aztán végre elvigyorodik és megrázza a fejét majdhogynem nevetve.
- Nem és remélem, nem is fog. Még csak az kéne, hogy összekeverjenek vele, aztán az én szakállamon himbálózzanak lelkesen a manók. - közli azon nyomban, és csak úgy a biztonság kedvéért megvakarja az állát. Nem, még véletlenül sem nő, vagyis hát éppen, hogy csak pelyhezni kezdett a szakálla, de az még csak holmi kezdemény és amilyen szőke, végképp nem feltűnő. Mindjárt be is mutatkoznak neki, sőt kezet rázhat, meg pálcát is.
- Szép nevek, és melyiket használod? Hm... mondjuk innen nézve a Leo pont illene, amilyen szép vörös sörényed van. Ööhh... ugye nem akarsz megharapni véletlenül sem? - ártatlan képet vágva pislog a lányra, mintha semmi olyat nem mondott volna, amin most vérig lehetne sértődni, bár az arckifejezéséből azért lehet ám látni, hogy cseppet sem sértésnek szánta ő a dolgokat. Legfeljebb csak túl őszinte, aztán ami az eszébe jut, azt ki is mondja. A végén egyszer valaki kékeszöldre veri ezért.
- Vakondok? Nem láttam még az utcán? Miért, te már igen? Mitől olyan ijesztő?- érdeklődik, ha már felhozódott, mi lehet ijesztőbb az egérnél, aztán mivel az egyik kép véletlenül kissé megpörkölődik és zsémbelni kezd, a következő pillanatban már húzza is a lányt magával a sarokig, ahol eltűnhetnek a morgós festmények elől. Meg is rázza azonnal a fejét a kérdésekre.
- Azt hiszem, meg, de baj csak akkor lesz, ha emlékszik is ránk és tényleg elmegy az igazgatóhoz. A festmény megenni biztos nem fog, csak ugye a képrongálás tilos, még ha véletlen is volt...visszatartani... hogyan... Öhh... várj csak. Te miről is beszélsz? - na most bizonytalanodott el, tarkóját vakarva meg tanácstalansága jeléül, ugyanis kezd úgy tűnni, hogy ketten két malomban csépelnek és még véletlen sem ugyanarról beszélnek. Kérdőn pislog a lányra, jó lenne tudni, mi is a helyzet. Komikus az egész, azért elvigyorodik a lány jelentén, majd a végén vállat von.
- Nem tudom. Azt hiszem, teljesen másról beszéltünk. Tessék? - megint sikerült meglepni, mert hirtelen jön be a képbe a bátyj, pislog párat, majd végül elvigyorodik és vállat von.
- Ühümm. Az meglehet egész könnyen. - jegyzi meg, és ellöki magát a faltól, ha már konyhát említett, meg forrócsokit. Még kidugva az orrát a fal mentén visszapislog a folyosóra, aztán megrázza a fejét, mintha kirázta volna a hideg.
- Brrr... nekem egyelőre iszonyúan hangosak, meg ijesztőnek tűnnek, de te tudod.- jegyzi meg, majd rábólogat arra, hogy energia kell, és mehetnek is a konyhába, eredetileg úgyis oda indult. Messzire szerencsére nincs, odaérve előre engedi a lányt, majd szétnéz és máris alapanyagok után kezd kutakodni.
- Fahéjjal vagy mentával szereted jobban? Esetleg próbálkozzunk meg a chilissel? - kérdezősködik, miközben vigyorogva begyűjt egy edényt az ital legyártásához, majd megkongatja az aljához ütve a fakanalat. Két manó is csúnyán néz rá, úgyhogy bocsánatkérő vigyorral pislog máris feléjük, háta mögé rejtve gyorsan a bűntett eszközeit.
- Hupsz, bocsánat... szóval, fussunk neki. - mondja vigyorogva, és már a tűzhelyre is teszi az edényt, aztán jöhetnek a hozzávalók, ahogy azt Runától tanulta, és lehet kevergetni az alapot.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mathilda.

Hálás is ő máris a könyvtárosi útmutatásért és főleg a segítségért, mert ha most csupán egy olyan instrukciók kapott volna, hogy a harmadik polcnál balra, aztán keletnek előre, akkor este is itt toporogna minden eredmény nélkül, kerengve a polcok között, mint a bolygó hollandi. A végén belőle lenne a könyvtár szelleme, ha nem vigyáz. Biztosabb, ha nem hagyják egyedül betévedni a polcok közé, és mintha ezt a kedves könyvtárosnéni is elkerülni szeretné, megy szépen vele. Ámuldozva követi, hiszen ennyi gyönyörűséget még életében nem látott, és több is van belőlük, sokkal több, mint feltételezte első látásra. Ha már hozzászóltak, abbahagyja a rácsodálkozást, szerencsére - ugyanis nem sok kellett volna ahhoz, hogy a nyálelválasztása is beinduljon, aztán megtöltene itt mindent DNS-mintával, mintha bárkinek is számítana a továbbiakban, hogy itt járt, vagy sem. Tán ha egyszer híres hegedűművész lesz, és önéletrajzot írnak róla, akkor, de az még jócskán odébb van, úgyhogy most jobb, ha nem jut el addig a szintig. Be is csukja a száját, mert eltátani sikerült, majd elgondolkodik, ismerheti-e a könyvtáros húgát, de sem a név, sem a ház, nem segít, szerencsére az is kiderül, miért, hiszen nem egy évfolyamban tanulnak.
- Értem. Én csak másodéves vagyok, biztos ezért nem találkoztunk még. - válaszolja végül, és csak most jut eszébe, hogy hoppácska, nem éppen illemtudásra valló módon sikerült elfelejtenie a bemutatkozást. Megejti kissé zavartan, mert ilyet sem sűrűn szokott művelni, majd elmosolyodva fog kezet a nővel végül, és végképp fülig szalad a szája arra a tömör bemutatkozásra. Frappáns, igazán.
- Huh, az jó dolog. És mindenfélét tetszik olvasni? - kérdezi, és ha már megálltak, kénytelen körbenézni, miért is. Vigyorogva észrevételezi, hogy ez a cél, ugyanis az orra előtt rengeteg zenei témában írt könyvet lát, és ismét eltátja a száját.
- Juj, mennyi jó könyv. Nem is tudom, ezeket hogy lehet elvinni? Vagy el lehet egyáltalán vinni? Néhány kottát keresnék, főleg Schuberttől, és... uuhhh... - végighúzza az ujját óvatosan az egyik könyv gerincén, majd kérdőn pislog a könyvtárosnénire.
- Ha jól viselkedek, csendben leszek és enni a konyhába járok, egy hálózsákkal beköltözhetek átfogó kutatást végezni? - ellenállhatatlan bociszemeket mereszt, mint ötéves gyerek, aki megpróbálja meggyőzni a szüleit, hogy az úgy bizony jó lesz, ahogy ő szeretné. Annyi gyönyörűség van itt, fogalma se volt erről eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Rellon-Navine meccs után - Elliot (na meg a többiek)

Lassan kitisztul a kép, abban meg határozottan biztos, hogy ez még nem a mennyország. csak a gyengélkedő kviddicsjátékosokkal, meg ahogy hallja, látogatókkal tele. Az első agyába ötlő gondolat máris az, hogy mekkora egy hülyeséget csinált, mert tudja, hogyne tudná, hogy azt az egészet nem kellett volna, az eredmény magáért beszél. Az oldalra fordulás is túl soknak tűnik, így marad a hátán, és töprengene tovább is azon, hogy de jó lenne, ha most itt lenne valaki, még akkor is, ha netán el kell viselni, hogy leordítják a fejét, amikor kiderül, hogy csak ő hitte azt, hogy egyedül van. A hangra először meglepetten pislog - valamiért hamarabb számított arra, hogy Runa lesz itt és sírva fogja elhordani mindennek, mint Elliot jelenlétére - majd hiába hallja, hogy bizony a fiú is mérges, nem lehet ezt nem hallani a hangján, felé pislog és megpróbál elvigyorodni, mintha semmi baja sem lenne. Az az ajakgörbület persze inkább hasonlít fájdalmas grimaszra, de ez már annyira nem is fontos.
- Kamikaze? Akkor aligha lennék itt. - jelenti ki, elvégre mégse öngyilkos merénylő, vagy mifene. A hangja még őt is meglepi, amilyen rekedt, meg is köszörüli a torkát, majd ismét Elliotra emeli a szemeit, főleg, ha már közelebb húzódott a fiú. Hirtelen, talán kissé, sőt inkább nagyon meggondolatlan módon még a kezét is kinyújtja, aztán amikor rájön, szusszant egyet és inkább megpróbál rátámaszkodva valamivel feljebb araszolni, hogy jobban lássa, ne csak a szeme sarkából. Fogait összeszorítva erőlködik kicsit, aztán pár centi után már megfelelőnek ítéli az elhelyezkedését, vesz egy nagy levegőt, kifújja, aztán ismét köszörül egyet a torkán és megszólal, ha már kérdezték.
- Nem ez a hetedik menny, de túlélem. Kicsit elvágták a szalagot... nyertünk? - kérdezi a végén, nem akar nyivákolni arról, hogy hol fáj és mennyire, mert az milyen lenne már? Pont Elliot előtt tűnni fel úgy, mintha ennyit se bírna elviselni? Az teljesen kizárt, és ha nem különösebben mocorog, amúgy is viszonylag jól elviselhető ez az egész állapot. Közben megpróbál körülnézni, ki van még itt, de a közelében nem látja a másik terelőt.
- A terelő... egyben marad? - kérdezi végül, mivel úgy ítéli, kár nézelődnie, a szomszédos ágyig lát csak, így inkább rákérdez. Maradandó sérülést nem akart volna azért okozni, bár lelki traumát lehet, hogy sikerült kiváltani, ki tudja.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A meccs után - Elliot, majd Luca, meg a többiek.

Megpróbálja összeszedni magát. Talán teljesen más lenne a helyzet, és fájdalomcsillapítóért nyavalyogna kitartóan éppen, vagy valami hasonló elfoglaltsága lenne, de mivel Elliot van itt, most még fogcsikorgatva is azt igyekszik mutatni, hogy nincs komolyabb baja. Nincs a fenét, elég hülye volt ahhoz, hogy magának is szerezzen, de legalább biztosra ment, mert ha már két hajtóval maradt a Rellon, csak ne szedje le a többit egy túlbuzgó terelő sem.
- Örülök. Tényleg. Attól viszont... nem lesz jobb... semmi... hogy... morogsz. - jelenti ki nagyon okos fejet vágva mellé, csak a hangja rekedt még mindig, és azért a mondat tagolásán hallani, hogy nem megy ez olyan könnyen, mint szeretné. Könnyebb lenne megszámolni, hol nem fáj éppen, már ha egyáltalán van olyan porcikája, de hősiesen tűri az egészet. Egyelőre. Közben feljebb is tornázza magát pár centivel nagy nehezen, és ismét valami grimaszba torkolló vigyorra futja csak, de legalább próbálkozik, ha már lököttnek nevezik. Jó jel, legalábbis úgy értelmezi, hogy mégse színtiszta harag az, amihez most szerencséje van. Ha barátként is, de számít Elliotnak,  arra már annyira nem is figyel, hogy mi a válasz a terelőt illetően, ettől a konklúziótól ugyanis még a szívritmuszavar is beáll hirtelenjében nála, bár persze az is rásegít, hogy gyakorlatilag megfogja a kezét a fiú. Hirtelen megszólalni is elfelejt, csak a fejét igyekszik megrázni, amitől máris csúnyán nyilall a kulcscsontjába, fene tudja hogy mozdul, a következő pillanatban pedig arra eszmél, hogy pofon vágják. Bár nem ilyen téren igyekszik a szókincsét gyarapítani, azért az angol hasonlóság alapján nem kell nagy ész hozzá, hogy rájöjjön, minek is nevezték. Nyel egy nagyot, miután már muszáj volt a nyelvébe harapni, hogy ne nyögjön fel a pofon eredményeként - fájt az is, aztán ismét nyugalmat próbál magára erőltetni, amennyire csak sikerül.
- Oh, a másik szuper...hős. Ugye tudod... hogy az idióta alap...vetően különlegest jelent? ... Bóknak fogom ... venni. - jegyzi meg, angolul, mert az önkifejezés úgy könnyebb továbbra is, hiába tanulja szorgosan a magyart. Kezdi zavarni ez a nagy lelkesedés, nehezen ugyan, de maga elé emeli a kezét, aminek az lesz az eredménye, hogy még a párnával való találkozástól is felszisszen. Ráeshetett a csuklójára ebből ítélve, de nem emlékszik a részletekre. Még jó, hogy Elliot félrehúzza a lányt, mert nem biztos, hogy egyébként sokáig bírná, hogy ne kezdjen ő is valami bájitalért könyörögni, amitől egy fokkal is jobb lesz.
- Most mész és... sorra felpofozol... minden rellonos játékost,... vagy csak én érdemeltem ki... ezt a figyelmességet? - nem bírja nem megkérdezni, egyébként is ez szokott lenni az ő nagy baja, hogy mindent megjegyez és megkérdez, szóval lehet mindjárt számíthat még egy pofonra, vagy többre, ki tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Téli kirándulás - Bécs

Most az egyszer nem sikerült elkésnie. Újkeletű szokása a határidőnapló hurcolása magával mindenfele, és szorgosan be is jegyzi a napirendi pontokat, így sokkal kevesebb dolgot felejt el. Ráadásul a kirándulás gondolata annyira foglalkoztatta, hogy már jó másfél órával azelőtt, hogy kelni kellett volna, türelmetlenül pislogott az órájára és a perceket számolta. Ez a mai nap azon ritka alkalmak egyike, amikor sikerült pontosnak lennie, és ebben a hajnali sötétségben még csak rohannia sem kellett, hogy ide érjen. Igazán nagy teljesítmény a részéről. Azt elég hamar eldöntötte, hogy a hátizsák most jobb választás lesz, mintha az utazóládát cipelné magával, úgyhogy abba csomagolt minden szükséges dolgot, és így, hogy a két vállán egyenlően oszlik el a súlya, nem is tűnik nehéznek. A hidegre való tekintettel vastag fekete kabátjához (a zsebében ott szunyókál Izé is) elmaradhatatlan tartozék a húgától kapott sál, a sapkával viszont már nem vesződött, különben sem tenne jót az a kicsit mindig kócos tincseinek. Érdeklődve figyeli, kik is érkeznek még, és el-elvigyorodva biccent azért mindenki felé. Unatkozni biztos nem fognak a kiránduláson, de azért reméli, hogy ezt ez alkalommal inkább csak a programnak lesz köszönhető, és nem egyéb kreatívnak ítélt ötleteknek. Figyelmesen hallgatja Amirát, amint a lány megszólal, bólogat is, majd ha már az a parancs, szépen beáll a kandalló előtt keletkező sorba, hamarosan pedig az első szálláson is vannak teljes létszámban. Végighallgatja bólogatva a folytatást, füstölögni nem óhajt, mert nem szokása, kilenc óra megértve, buszozás - gyaloglás szintén, majd a szobatársakat is megpróbálja beazonosítani. Mindenkit nem ismer, de a szobába érve majd csak rájön, ki kicsoda. Enyhén kisebbségben érzi magát most ennyi lány neve hallatán, de majd csak jó lesz. A kulcsot átveszi Amirától, majd mehetnek is a szállásul kijelölt szobába. Ha már elérkeztek az ajtóig, kinyitja, és bár bepislog, nem megy még be, inkább illedelmesen előre engedi a lányokat, aztán az ajtófélfának dőlve bevárja Elliotot.
- Heya, knight in shiny armor. - vigyorog rá fülig érő szájjal, nem felejtette el, hogy a betegszobán ki szabadította meg a navine dühöngő csapatkapitányától - Van kedved emeleti ágyhoz a szomszédságomban... vagy na, lent is lehet ám aludni, szóval igazából az a kérdés, hogy a társaságomhoz van-e kedved? Megmenthetnél most is a lányoktól. - közli halkabban, szeme sarkából bepillantva a szobába, ahol lassan már mindenki pakolászik, aztán kölyökkutya szemekkel mered a fiúra, és vár egy választ, addig még támasztja az ajtófélfát, majd csak utána megy be és pakolja le, ami most nem fog kelleni egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Téli kirándulás - Bécs
Elliot.

Sikerült nem elkésni, úgyhogy  egy hajnali séta, néhány rövidebb-hosszabb monológ és egy kandallón át tett utazás után végre megérkezik ő is együtt a többiekkel a bécsi szállásukra, kézhez kapja a szoba kulcsát, ahol aludni fognak, majd az ajtófélfát támasztva előre engedi a lányokat, és megvárja Elliotot. Az ominózus kviddicsmérkőzés óta nem igazán volt alkalmuk beszélgetni, azt is csak a résztvevők névsorából tudta meg, hogy jön kirándulni, de tagadhatatlan, hogy a tény a lelkesedésén nagyot dobott, miután szembesült vele, hogy hiába győzködi Runát, a lány nem hajlandó kimozdulni a könyvei mellől. Ha már friss prefinek nevezik, vigyorogva húzza ki magát, mert bizony ám jó pár napja prefektus lett a Rellonban. A kérdésére kapott választól már tényleg fülig szalad a szája, de próbál nyugodt maradni, kész szerencse, hogy az nem látszik, hogy mennyivel hevesebben kalapál éppen a szíve és még milyen összevissza ritmusra.
- Oké. - vágja rá azonnal az emeleti ágyra, épp, hogy megvárta az indoklást, majd belép ő is a szobába, bemutatkozással most nem nagyon foglalkozik, fele szobatársat ismeri, a másik fele éppen elhúz cigizni. Inkább még mindig vigyorogva megcsóválja a fejét arra az eljárásra, amit éppen lát kedves barátjától, és megközelíti ő is ama bizonyos fekvőhelyeket.
- Ejj, ejj... kitúrsz valakit a kiszemelt helyéről? Segítsek? - érdeklődik, ha kell beszáll a pakolásba, bár úgy nézi, megoldja ezt Elliot egyedül is. Esze ágában sincs leállítani a honfoglalás folyamatát, inkább feldobja a táskáját ő is a szomszédos ágyra. Lerúgja a cipőit, megszabadul a kabátjától is, feldobja azt is, majd eszébe jut, hogy hupsz, Izé is a zsebében van. A kisegér ijedten bukkan fel a kabát alól és reszketve, bajszát összevissza mozgatva cincog, látszik, hogy se azt nem tudja, hol van, se azt, hogy mi történik. Felmászik, majd tenyerébe veszi a kis szőrcsomót, és Elliot felé mutatja.
- Azt hiszem, még nem találkoztatok. Ő Izé és éppen halálra van rémülve szegénykém. Rólad már hallott. - jegyzi meg, és megsimogatja óvatosan az egérke hátát, hogy lenyugodjon. Legközelebb jobban oda kell figyelnie, ha a kabátja zsebében hurcolássza bármerre is a kis kedvencét.
- A prefektusi munka meg... érdekes. Éjszaka mászkálok a folyosón, szabályszegőket büntethetek meg... Tetszik, főleg ez a része... a szabályokkal.  Te hogy vagy? Kicsit rég beszéltünk úgy igazán rendesen. - kérdezi, ha már röviden összefoglalta, hogy tetszik az új feladata, közben lazán hasra fordulva végignyúlik az ágyon, és figyel tekintetét Elliotra emelve, közben meg szinte szórakozottan simogatja az egeret, hogy lenyugodjon végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elliot.
A bál estéje.

Valószínűleg mindenki a karácsonyi bálon van éppen, de nem volt hozzá kedve. Megjelent, mert hát illett, de végül úgy döntött, hogy ez ma nem az az alkalom, amikor neki bálhoz bármi kedve is van, így inkább fogta magát és lesétált ide nem törődve azzal, hogy viszonylag késő van már. Nem küldött baglyot, ahhoz túl hirtelen jött az ötlet, csak reméli, hogy itt találja valahol Elliotot, ha már a bálon nem látta, vagy ha nem is, hát legalább megkérdezi, merre keresheti. A csárda előtt azért megáll még egy nagy levegőt venni. Már megint kezdenek kuszák lenni a gondolatai, de talán az segít, ha megtölti a tüdejét ezzel a kissé csípősen friss téli levegővel, aztán szép lassan kifújja. Beletúr a hajába is közben, a mozdulat egy icipicit lenyugtatja, majd lenyomja a kilincset és belép. A hőmérséklet-különbség érzékelhető, annyira, hogy már automatikus mozdulatokkal gombolja ki a kabátját, még a sálat is leveszi a nyakából. Egyébként csak rá kell nézni, látszik, hogy a bálról tévedt ide, még nyakkendőt is kötött ennek alkalmából. Alaposan szétnéz, hátha ismerős arcra akad, noha most nem az érdekli, ki ücsörög még itt ahelyett, hogy a nagyteremben tartózkodna. Nem sikerül felfedezni azt az egyetlen embert, akit éppen keres, úgyhogy végül gondol egyet és egy lemondó sóhaj kíséretében megszabadul a kabátjától, és leül a pultnál az egyik üres székre, annak támlájára téve a kabátot, a sálat pedig az ujjába gyömöszöli, hátha nem hagyja el majd úgy, aztán kér egy vajsört. Elől jár a jó példával minden itt tébláboló diáknak, az tény, de most ez foglalkoztatja a legkevésbé. Talán mégis küldhetett volna egy baglyot, és pár napon belül hazamegy végre, úgyhogy a karácsonyra szánt ajándékot is elhozhatta volna igazán. Közben leszedi a nyakkendőt végre és eltünteti a kabát zsebében, majd nekiáll feltűrni a hófehér ing ujjait könyékig, addig is, amíg megkapja azt az innivalót és összeszedi minden bátorságát, hogy esetleg rákérdezzen, nem tudja-e valaki, merre találja meg Elliotot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elliot.

A határozottan túl díszes nagyteremhez és az ott tolongó egyénekhez képest ez a hely sehol sincs, valahogy mégis több a levegő, nem áradozik senki körülötte a másik ruhájáról és arról, hogy ki mennyire csinos, meg nem nyafog azon, hogy nem kérték fel még táncolni, a csöpögő párocskákról nem is beszélve. Felüdülés. A nyakkendőt azonnal el is tünteti, nem kell ide, talán még jobb is lett volna, ha átöltözik és megszabadul ezektől a zavaróan elegáns göncöktől, amik csakis anyja tekintélyének köszönhetően jutottak el idáig, de már itt van. Nem a legbizalomgerjesztőbb hely ez a csárda, főleg nem ebben az időpontban, de ez érdekli a legkevésbé, még mindig jobb, mint a másik. Helyet foglal, majd kér egy vajsört és éppen azzal van elfoglalva, hogy feltűrje az inge ujját könyékig, amikor meg is kapja.
- Köszönöm. - mormogja, fizet is, mert ilyen helyeken úgy szokás, aztán elszórakozna a bal ingujja feltűrésével is, ha nem hallana egy ismerős hangot. Felpillant, elvigyorodik és megvonja a vállát lazán.
- Ha már adott a kérdés, de. Egy barátomat keresem igazából. Olyan százhetven magas, barna haja van meg barna szeme, barátságos és elég sűrűn megfordul errefelé, legalábbis azt hiszem. Ja igen, Elliotnak hívják. - közli vigyorogva, majd nyelvet is ölt a folytatásra.
- Relatíve... de azért nem megy ám az olyan könnyen. Nem volt kedvem a bálhoz, és mivel nem láttalak, feltételeztem, hogy itt leszel, vagy legalább akad valaki, akit megkérdezhetek merre talállak meg. Hogyhogy nem jöttél? Na... várj... kitalálom. Téged sem érdekel, hogy kinek csinosabb a ruhája, kinek ki tetszik és kit kértek fel vagy nem kértek fel táncolni. A végighallgatott édesdrágaüngyürbüngyürbogárkám-féle csöpögős beszélgetések csak a ráadás. - csak úgy úszik a szarkazmusban hirtelen minden egyes szava, de ma ő meg a bál valahogy nem jutottak közös nevezőre. Látszik. Unottan könyököl fel a pultra, majd hozzá is nyúlna a rendelt italhoz, ha nem töltene neki a fiú valami erősebbet. Kelleni fog. Rájött már, hogy nem feltétlen az a legjobb dolog, ha kifejezetten keresi Elliot társaságát, mert nehéz befogni a száját és nem elmondani, hogy mit is érez, sőt az egész minden egyes perccel mintha erősebb lenne, pedig épp, hogy nem kellene az agya még racionálisan gondolkodó fele szerint, de a másik, irracionális rész tesz az egészre, és határozottan azt mondogatja, hogy itt a helye, mert miért ne lenne. Talán még egyszer változhat a tényállás, még ha most csak hiú reménynek tűnik is.
- Skål.- jelenti ki, ha már koccintanak, aztán egy kortyra megissza az egészet. Egy köhögésnek induló krákogás csak lesz belőle, mert jó erős ez a valami, majd már ismét vigyorogva pillant szét.
- Pont most járok elől a jó példával. Mi is volt ez? Apropó... brännvint kóstoltál már? - kérdezi, majd addig is, amíg választ kap, azt a vajsört nem hagyja ott megavasodni a pulton, belekortyol, majd máris kérdőn pislog Elliotra. Csak ne lennének azok a fránya lepkék, de vannak, és kezd az az érzése lenni, hogy ha megkérdezi, amit márpedig mindjárt meg fog, hatalmas hülyeséget művel, de még egy korty vajsör és meglesz hozzá a bátorsága.
- Elliot, az jutott eszembe... van már programod szilveszterre? Ha... ha nincs még, esetleg lenne kedved nálunk tölteni? - kiböki hirtelen, mielőtt még meggondolná magát, aztán sürgősen jöhet még egy adag vajsör, amíg választ kap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bécsben egész jól telt az elmúlt kép nap. Elvolt ő, mint a befőtt, ráadásnak még Izé is talált magának barátot Mogyoró személyében. Az éjszaka egy részét most is sikerült egyébként átbeszélgetni, így kicsit nehezen ébredt reggel, de szerencsére még viszonylag időben. Na jó, kicsit azért kellett kapkodnia, hogy ne félkész állapotban kelljen nekivágni a következő helyszínre vezető útnak, de sikerült összeszednie magát és időben érkezni, hamarosan meg már a következő helyszínen találhatják magukat. A szabályok már ismerősek, a szobabeosztás hallatán meg nehéz nem elvigyorodni, a szája szeglete csak felfele akar görbülni. Most jónak tűnik ez így. Fél vállára vetve a táskáját el is indul a szobájuk felé, közben már a kabátját gombolja ki - mert valami más értelmetlennek tűnő hirtelen ötlettől vezérelve odaát begombolta állig. Amennyiben Elliot előtte járna, akkor gyorsít a léptein, hogy utolérje, ha meg nem, hát bevárja a szoba előtt, majd kinyitja az ajtót, belép, és majdhogynem szájtátva megáll a szoba közepén.
- Wow, egy ilyet otthon is elfogadnék. - jegyzi meg, majd a fiú felé fordul máris kérdő tekintettel nézve rá.
- Hol szeretnél aludni? - teszi fel a kérdést is, amit a tekintete már megelőlegezett az imént, majd csak a kapott válasz függvényében pakol le a szabad ágyra, mert neki most tényleg mindegy, hogy lent vagy fent alszik-e. Leveti a kabátját, szabadon engedi Izét a padlón, hadd futkorásszon kicsit, miután egész idáig a zsebében nyomorgott, majd leül a létra második fokára lazán hátradőlve és végre lerúgja a bakancsait is.
- De jó, hogy itt kétágyas szobák vannak. Már kezdett kicsit elegem lenni a sok szobatársból tegnapra. Te nem érzed úgy, hogy egy-két lány annyira cuki tud lenni, hogy az már bőven meghaladja a jó minden elviselhető mértékét? - kérdezi, kissé elhúzva a száját a meglátástól, amit éppen közölt, a másik véglet meg ugye a határozottan agresszív változat lenne, de valahogy azt még mindig jobban viseli rellonos lévén. Felkönyököl a térdére, kissé elgondolkodva pislog maga elé egy fél percig, aztán a homlokára csap.
- Olyan lüke vagyok. Most jut eszembe, hogy elkérhettem volna anyu egyik fényképezőgépét... hajj... mennyi jó képet lehetne csinálni pedig. Mindegy. Van valami terved mára? - vált hirtelen témát, és bár igyekszik most ezt csak olyan mellékes témaként kezelni, dehogy az. Nagyon is érdekli, hogy mit szeretne csinálni ma a fiú, hátha legalább egy-két pontban még egyezik is az ő elképzeléseivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valaki most határozottan jól szórakoztatónak találhatja ezt a kis műsort. Még. A bosszú emlegetésére vesz egy nagy levegőt, és olyan arckifejezést is ritkán látni nála, mint abban a percben, amikor ezt kifújja. Mint amikor a bika előtt meglengetik egy viadalon a piros szövetet. Gyakorlatilag tényleg vörös köd lebeg a szeme előtt, egy ilyen cselekedettel csak ezt lehet nála kiváltani, amitől aztán a legkevésbé sem fog túlgondolni semmit. Az a valaki, aki ezt viccesnek találja, nagyon meg fogja még járni vele, az holtbiztos.
- Iiigen, a bosszút pont erre találták ki. - ismétli meg a mondatot beleegyezően, majd a zsebébe mélyeszti a gyantás tégelyt, és a papírfecnit is az irománnyal, ha visszakapta.
- Aha, én is. - mondja inkább automatikusan a folytatásra, a figyelmét ugyanis jobban leköti az esőfelhőnek tűnő szürke fellegek közelgése, amik szép lassan elkezdik ellepni az égboltot és nem sok jót ígérnek egy hegedű testi épségét illetően. Elég határozott léptekkel halad az utca vége felé, még sietősre is veszi a lépéseit, ha már a felhők felbukkantak, aztán az utca végén megáll szétnézni. Mostanra jut csak el az is, hogy a fiú az imént mit is mondott pontosan, mert bár bólogatott, arra sem figyelt igazán.
- Kösz amúgy, hogy segítesz. - szusszant megint egy nagyot, majd szétnéz, bár nem sok elképzelése van még róla, hogy merre is induljon.
- Már azon sem lepődnék meg, ha a hegedűm a tónál lenne, vagy tudom is én. Nem lehetett nagy kunszt ellopni a gólyalakból, főleg, ha még ott is lakik netán ez a vadbarom. Csak tudnám, mi a fene idegesíti egy hegedűben, amikor gyakorolni a melodimágia terembe járok, mert annak tökéletes az akusztikája. - morog, a végére már épp hogy nem csikorgatja a fogát, csak a grimasza emlékeztet vicsorgásra. Annyira idegesíti most ez az egész, hogy még le sem tud igazán nyugodni és higgadtabban gondolkodni, mert ahányszor eszébe jut, hogy mennyire értékes az a hegedű, amit ez a bizonyos Angyalka ellopott, mindig újra az egekbe ugrik az adrenalinszintje.
- Jó. - bólint rá a javaslatra, elgondolkodva néz szét még egyszer, ám még mindig tanácstalan, amikor nekiindul a téren átvágni, a lehető legfigyelmesebben próbálva szétnézni. A Fő utczán is az egyik cégérhez kötözte fel a levélbe csomagolva a tégelyt az a lökött alak, nem kizárt, hogy most is valami hasonlóra lehet számítani. Lakóházak vannak itt, boltok, ilyesmik. Vajon hová lehet elrejtve a következő üzenet és egyáltalán mi lesz az. A vonó? Egy levél? A hegedű? Tényleg reméli, hogy nem darabjaiban találja meg, mert vissza tudja ő szerelni a húrokat is, ha kell, de mégse szeretné szétszedve látni Hieronymust. Szerencsétlen hegedű jobb sorsra érdemes annál. A szökőkútra nem is akar gondolni, mint lehetőségre, még szerencse, hogy hamarabb megy neki a szó szoros értelmében a vonónak. Ezt is fellógatták éppen az egyik fa ágára, és még csinos kis masnit is sikerült gyártani egy darab pergamenből a végére, beleillesztve a vonóba. Na szép. Felmordul, aztán megpróbálja minél gyorsabban leszedni a vonót onnan, de valahogy csak nem akar sikerülni, hogy szétjöjjön a csomó, amivel a fonalat ráerősítették. Ha lenne kése... hirtelen végig is tapogatja a zsebeit, de fene, hogy nincs, még véletlenül sem, sőt, az égvilágon semmi olyat nem talál, aminek egy kicsit is éle lenne és használhatná. Nagyszerű. Inkább a papírt szedi ki végül egyszer óvatosan, széthajtogatja, majd a elkerekedett szemekkel pislog a tartalmára. "Már melegszik, mint a hegedűd alatt a talaj... vagy valami más.... hullámzik? Ha szeded a lábad, még az esti eső előtt begyűjtheted a stégről. Csak aztán bele ne essen a vízbe. - Angyalka"
- Úgy tudtam, hogy valahol vízközelben lesz... a fenébe is. Van egy késed? Vagy bármi, ami éles? Már nincs türelmem lebogozni innen a vonót... - pillant kérdőn Noelre, hátha a fiú tud ebben segíteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Könyvtárosnénik gyöngye.

Bólogat ő arra, hogy meglehet, bár most talán igazán meglepődne, hogy úgy amúgy a könyvtárosnéni húga nem más, mint az a lány, aki a tanévnyitón állítólag Cupidónak köszönhetően Várffy ölében kötött ki a Nagyteremben. Pillanatnyilag valahogy úgy képzeli - még - , hogy biztos Annabell is ilyen nyugodt könyvmoly, mert miért is ne hasonlítana a nővérére, viszont ahelyett, hogy ezen töprengene, inkább bemutatkozik, majd máris széles vigyorral veszi tudomásul azt az önjellemzést, sőt még kérdez is.
- És mit tetszik igazán szeretni? - érdeklődik tovább, ha már a könyveknél tartanak, az úgyis hazai terep. Szeret ő olvasni, nagyon is, bár biztos benne, hogy annyira nem harcedzett könyvek falása terén, mint az idegenvezetője. Amint elérkeznek a zenei részleghez, még szélesebb lesz a vigyor a képén.
- Ó, az nem is hangzik rosszul. Amennyit elbírok egyszerre, vagy ezt lehet úgy is, hogy térek kettőt, aztán meg év végéig visszahordom őket szép lassan? - kérdezi, mert hát szétnézve ez a zenei rész nagyon is sok olvasnivalót tartalmaz, amit mind szeretne hirtelenjében kivégezni. Még az is megfordul a fejében, hogy talán nem is lenne érdemes ezt mind elcipelni a gólyalakig, mi lenne, ha itt folytatna átfogó kutatásokat, ám a kérdésre nemleges választ kap. Gyerekesen lebiggyeszti az ajkait és úgy pislog a nőre, mint egy szomorú kiskutyus.
- Kár... pedig milyen jó lenne, de igen, tudom, házirend. Na nem baj, attól azért még elhordhatom őket tonnaszámra. Svéd könyvek is vannak esetleg? Az angol is jól megy, de azért a leggyorsabban még mindig a svédet olvasom. - ebből fele magának szól, de a könyvek bámulása közben már el is felejti, hogy mi kinek is szól, esetleg van, amit megtarthatna magának, hogy ne untassa vele a könyvtárost. Elnézegeti a szebbnél szebb, és rendkívül jó olvasmányélményekkel kecsegtető könyveket, majd meglepetten pislog az elé tartott példányra egy fél pillanatig, amíg eljut az agyáig a borítón látott név. Elvigyorodva veszi át, majd felpislog boldog arckifejezéssel, épp, hogy meg nem öleli hirtelenjében a nőt, főleg, amikor ki is nyitja.
- Ez... ez... egyszerűen... nincs is rá szó. Nagyon-nagyon szépen köszönöm. Meg kell várnom vele a zárást, vagy elvihetném esetleg most rögtön is? És mennyi gyönyörűség van benne... ezt nem is ismerem... - bámul az egyik kottára örvendezve, majd inkább be is csukja a könyvet, mielőtt még a végén túl hangos lenne és rászólnának. Majd pont a könyvtárból kellene kitiltatni magát, mert túl hangosan örül egy könyvnek. Befogja a száját, és a könyvet két kézzel ölelve a mellkasához ismét előveszi a nagyon szép nézését, mert még a mai nap során a hegedűn gyakorolni is jó lenne anélkül, hogy büntetőfeladatot kapna késői kint tartózkodásért vagy a szobatársak feszítenék keresztre, mert bent játszik Schubertet.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kinsey

Még két nap és irány Stockholm, viszi magával Runát is, de a mai nap nem ettől annyira különleges. Alvás helyett egész éjszaka tett-vett, vágott, ragasztott, csomagolt. Az ajándékküldős dobozba bekerült dolgok mellett mindenkinek van még külön valami karácsonyra, azokon dolgozott olyan hatalmas lelkesedéssel, hogy közben teljesen sikerült megfeledkezni az időről is. Azt is csak abból észlelte, hogy már másik napot írnak a naptárak, hogy amikor tíz percen belül másodjára caplatott vissza a szobájába valamiért, amit ott felejtett, ha minden igaz, éppen a húgának szánt ajándék csomagolópapírjáért, akkor egy kisebb kupac ajándékkal találta szembe magát. Korábban jött idén a Télapó, de csupa szépséget hozott, példának okáért egy violinkulcs alakú medált, és bár nem szerepelt a feladó neve a dobozon, mérget venne rá, hogy valaki olyantól kapta, akivel naponta összefut. Runától a kottavirágok kifejezetten elnyerték a tetszését, akárcsak a Kinsey-től kapott kotta, mert rájött, kitől is van, még ha első pillantásra az is névtelen feladó ajándékának is tűnt, na meg Amira az inggel... a mellékelt üzeneten határozottan jól szórakozott. A csomagolópapír-pusztítást követően azért azt is sikerült befejezni, amit elkezdett, most meg hajszálpontosan ér be a teázóba, abban reménykedve, hogy Kinsey vette az adást és itt lesz. A tőle megszokott öltözék furcsa kiegészítője egyébként most egy mikulássapka, amit belépve levesz a bojtjánál fogva, és máris széles vigyorral az arcán meg is lóbálja. A recepción, vagy minek nevezik a bejáratnál azt az izét, széles vigyorral kíván előre is boldog karácsonyt, majd beérve a teázóba azonnal kiszúrja Kinsey-t. Megkönnyebbülés, ezek szerint nem potyára cipelte el a egész méretes sötétkék - a kapott boríték színével egyező -, ezüst szalaggal átkötött csomagot. Az asztalhoz érve megáll, leteszi a fiú elé a csomagot, nem különösebben törődve azzal, hogy egyébként mit is csinál, Kinsey fejére húzza a mikulássapkát, nagyszerű ötletnek tűnik ugyanis, biztos jól áll majd neki, végül meg is nézi a végeredményt, kissé oldalra döntve a fejét. Fülig szalad a szája, majd kihúzza magát, nagy levegőt vesz és rázendít kissé fülsértő módon, hallani, hogy a hangjával még jócskán dolgozhatna:
- I wish you a merry christmas, I wish you a merry christmas, I wish you a merry christmas and a happy new year. - produkciója végeztével meghajol a közönségévé előléptetett Kinsey felé, majd kigombolja a kabátját, megszabadul tőle és letéve egyik szomszédos ülőalkalmatosságra, helyet foglal a hozzá legközelebb esőn, aztán a biztonság kedvéért még pár centit a fiú felé tolja a csomagot, ha eddig nem látott volna neki a kicsomagolásának.
- Jövőre ígérem, hogy hegedülni fogom, csak most nem fért az is a kezemben, remélhetőleg nem okoztam maradandó halláskárosodást. Boldog karácsonyt. - közli, majd felkönyököl, és várja, hátha kiderül még az is ma, hogy tetszik-e, amit készített. Nem kis ajándék, de hát nem is csak karácsony alkalmából adja. Belekontárkodott holmi nyilvántartásokba legutóbb, azzal a céllal, hogy kiderítse, mikor is van a fiú születésnapja. Még nem is mondta, hogy boldog születésnapot.
- És... utólag is nagyon boldog születésnapot. Arra is benne van az ajándékod, összevontam, ha nem bánod. A zsebórád elindult már? Három után elvileg el kellett indulnia. Ó és nagyon köszönöm a kottát. - szólal meg ismét, a benti melegtől csak most kezdi érezni, hogy talán jó lett volna aludni egy csöppet, de majd ha rendel innivalót, akkor fekete teát kér. Megdörzsöli addig is a szemét, és vár. A kék papír egy sötétkék sálat rejt, egy bekeretezett metszetet egy agysejtről, meg egy teljes Csajkovszkij kottagyűjtemény életrajzzal a kötet első felében. Ennyit már rég kutakodott azért, hogy valakiről megtudjon egy olyan, többnyire nem túl lényeges részletet, hogy ki a kedvenc zeneszerzője. Elvileg mindjárt kiderül, hogy jó volt-e a szerzett információ vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Amilyen lelkesen tervezte, szervezte ezt az egészet, olyan nehezen jött össze a végén. Először Runa késett, aztán meg neki sikerült, még szerencse, hogy ahhoz nem eleget, hogy ne jussanak végül haza hozzájuk ebből adódóan, hiszen az apjának köszönhetően a Minisztérium hop-hálózatán keresztül nyílt lehetőségük utazni. Szerencse, hogy nem szorultak a vonatra, mert azt lekésték volna biztosan. A lényeg azonban mégis az, hogy végre beesnek a konyhába, ő éppen ajándékokkal tele hátizsákkal, amibe egyéb már nem is nagyon fért volna, meg természetesen Izével a zsebében. Odaadni azokat majd elér holnap is, sőt akkor lesz az ideje, így egyelőre leteszi a táskát, leporolja a ruháit, majd megszabadul a kabátjától. Már indulna is vele az előtérbe felakasztani, de aztán visszafordul.
- Kérem a tiedet is. - jegyzi meg, aztán máris felszalad a szemöldöke a megjegyzésre, és kérdőn pislog a lányra, majd körbe a berendezésre, végül ismét visszatér a tekintete Runára.
- Ezt most ugye nem mondod komolyan? Te, aki arra is emlékszel, amire nem kéne... amúgy nem, legutóbb is ilyen volt, leszámítva Knut székét, azt a magas világoskéket. - biccent az említett új bútordarab felé vigyorogva, majd elveszi azt a kabátot, felakasztja, és vissza már nem is egyedül jön. A karjában aranyszőke, kék szemű kis legény vigyorog - már most pont olyan lelkesen, mint ahogy ő szokott - és ahogy meglátja Runát, azonnal kíváncsian pislog felé.
- Na bemutatom a legifjabb szőke herceg-kezdeményt. Knut Siegfried Sjölander, teljes életnagyságban, meg teljes súlyban, ugye, te sózsák? Ő meg itt Runa. Köszönj neki szépen. - puszit nyom a pöttöm arcára, amitől Knut nevetni kezd, és máris nyújtózik Runa felé, kissé sejpegve Junaként ismételve meg a nevét. Majd kinövi.
- Amúgy Harriet holnaptól a barátnőinél lesz, alhatsz a szobájában... vaaagy... alhatsz nálam is, ha szeretnéd, mint régen. Nem eszlek meg most sem, becsszó. Gyere, köszönjünk be anyuéknak, aztán lepakolhatunk és eldöntjük, hogyan tovább, oké? - javasolja, és ha nincs ellenkezés, akkor magához ölelve fél kézzel a kisöccsét, szabad mancsával máris megfogja Runa kezét és nincs megállás a nappaliig, ahol a szülők tartózkodnak, mindenkit végig lehet ölelgetni, megérdeklődni, ki hogy van, majd mivel ideje már a kis pöttömnek ágyba kerülni, ezért most jóéjt-puszija után anyuékkal marad, ő meg betereli Runát a szobájába, tesz egy kisebb sétát a konyhába, becipelve a csomagokat is, Izét szabadon engedi, majd lehuppan az ágyára és hátradől a plafont bámulva. A szoba egyébként nem sokat változott azóta, hogy Runa nem látta. Ugyanott van a szekrény, az íróasztal, a könyvespolc, az ágy, ahol volt, a domináns szín a fehér meg a kékeszöld, és a falon a Nigel Kennedy-poszter sem cserélődött, csak egy rajz került fel mellé, Axel hevenyészett arcképe - bár meglehetősen felismerhetőre sikerült, az tagadhatatlan - Harriet nevével a sarkában.
- Mintha csak tegnap lett volna, amikor sátrat építettünk az ágy fölé. Emlékszel? Úgy hiányoznak azok a régi idők. Egyszer becsempészhetnélek a Rellonba, mit szólsz? - pillant a lányra felülve hirtelen, majd amennyiben elég közel van, megöleli, nyom egy puszit az arcára, aztán a következő pillanatban orv módon csikizni kezdi, széles vigyorral az arcán.
- Hogy is volt? Ki a legjobb barátod, amióta csak rájöttél, hogy nem megenni akart négy évesen? - kérdezi mellékelten a kínzáshoz, addig nem is hagyja abba, amíg nincs válasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Hazaérkeznek, mert valamilyen szinten végeredményben Runának is otthon ez a ház, pont úgy várják haza, mint egy családtagot. Igaz ugyan, hogy ha azt veszik, hogy az apja egyik nővérének a férje Ulvaeus és Runa anyukájának valahányadfokú unokaöccse, akkor végeredményben rokon is, de enélkül is éppen annyira örülne neki mindenki, mert annyit hurcolta ő ide, hogy megszokták. El lehet mondani, hogy az elmúlt időben hiányzott is innen, hogy beérkezzen beszélgetni, filmet nézni, hangszeren gyakorolni, netán itt aludni. Knut még nem is ismeri, de amint  meglátja, azonnal szimpatikusnak is bizonyul neki, hiszen a nevét ismételgetve nyújtózik utána. A kérdésre minden gondolkodás nélkül bólogat rá azonnal és adja a lány kezébe a kisöccsét.
- Nem félek tőle, hogy bántanád és láthatólag te is tetszel neki. Ugye, kisöreg? - nyom egy puszit a kis szőke herceg homlokára, miután átadta, majd elnézi egy pillanatig, hogy az öccse azonnal rá is cuppan Runára, végigtaperolva az arcát, sőt még egy nyálas cuppanós puszit is nyom az arcára. Az elszállásolásra kapott válaszra máris fülig szalad a szája.
- Ok. Harriet nem fog haragudni, csak azért mondtam, hogy ha egyedül akarnál lenni, holnaptól üres lesz a szobája, de örülök, ha maradsz nálam. - válaszolja, aztán betereli a lányt a nappaliba, ahol egész nagy lelkesedéssel veszi körül a családja, hirtelen mindent megkérdeznek, ami csak eszükbe jut, és ha Knutnak nem kellene aludnia végre, talán hajnalig is itt ülnének, de majd folytathatják holnap, meg úgy egészen másodikáig, ha minden igaz. A szobájában nyugisabb a folytatás, bár sikerül Runának meglepni annyira, hogy kérdő arckifejezéssel és határozottan kíváncsi tekintettel bámul a lányra máris.
- Bennett? A csapatkapitányunk Bennett? Mi a fenét művelsz te vele? Az meg Eris volt, bár ő annyira nem is vadállat... Azon a meccsen én se voltam hű de rendes, gondolom, ezért nem látogattál meg. Saint-Venant meg simán csak barom, és nem csak a csapattársam, hanem egy ideje a szobatársam is. A késeit kifejezetten rühellem, bár vannak pillanatok, amikor az az érzésem, hogy Izének is több agya van, mint neki. A Rellon már csak ilyen. A zűrös esetek gyűjtőhelye, bár na... azt se mondhatom, hogy nincsenek normálisak. - na itt kissé megakad egy pillanatra, elgondolkodva vakarja meg a tarkóját, mielőtt folytatná.
- Ott van például Đominic, a fogónk. Nem egy pszichopata állat, és azt hiszem, ő az egyetlen teljesen normálisnak mondható szobatársam négyből. Hogy te miért nem vele meg a hozzá hasonló rellonosokkal tudsz ismerkedni. Még mindig nem hiszem el, hogy pont Bennettel kellett összekeveredned. Mintha senki más nem tudna önvédelmet tanítani neked. - nagy levegő, beszív, kifúj, beszív, kifúj, próbál lenyugodni, és nem ezen az apróságon kattogni. Runa még a lábán is átesik, mindenkitől meg kellett mindig védenie, de pont nem Bennett lesz az, akinek minden gondolkodás nélkül nekimegy egy szép napon, ha bántaná Runát, márpedig miért ne bántaná, ha adódik rá alkalom. Akármelyik agyamentebb rellonos miért ne bántaná, ha egyszerűen felkínálkozik néha teljesen jóhiszeműen célpontnak. A fenébe is. Beszív, kifúj.
- Tényleg Bennett? - még mindig hitetlenkedve pislog Runára, aztán megrázza a fejét, nem akar ezzel foglalkozni, bár ki tudja, még a végén neki lesznek ettől rémálmai. Mindegy. Most inkább megöleli a lányt, és kioszt egy puszit is. Négy évesen ismerte meg, és azóta olyan lett, mintha a húga lenne, sőt, eddigi történelmük során összesen ha veszekedett vele annyit, amennyit Harriettel egy csendesebb hét alatt felmutatnak, nem állna jót magáért, ha valaki bántaná. Halálra csikizni azért nem akarná hirtelen, még az kéne, hogy pont miatta legyen baja, de jó hallani, ahogy kacag. Rég volt ilyen is.
- Addig nem, amíg nem válaszoltál nekem. - közli, de aztán nyomban abbahagyja, és ha a lány hagyja, akkor ismét átöleli, és elnyúlik vele az ágyon.
- Annyira hiányoztál, Runa. - közli a szerinte nagyon is egyértelmű tényt, majd vesz egy nagy levegőt, majd mégiscsak felül, átkarolva a térdeit, és Runára pislog.
- Azt hiszem, el kéne mondanom valamit. Emlékszel arra, amit mondtam a stégen? Nem a vonósnégyes, hanem arra, hogy én... hogy a fiúkat is... szóval... van Elliot... a navinés, akiről meséltem... ha mégis eljönne szilveszterre... szóval az van, hogy én... hogy én... azt hiszem, szerelmes vagyok belé. - hatalmas szemekkel pislog Runára, fogalma sincs, milyen reakcióra számítson, Harrietnek egyelőre végképp nem merné megemlíteni sem Elliotot, mielőtt kiderül, hogy a húga megfojtaná érte egy kiskanál vízben is. Megkönnyebbülés kimondani, de most először mondja ki, és tényleg fogalma sincs még, mit mond erre Runa is, hiába, hogy elméletben elfogadta, de akkor nem volt képben senki, még ha most is az van, hogy pontosan tudja, hogy Elliotnak tetszik valaki, éppen ezért nem látja valószínűnek, hogy valaha is több lenne ebből barátságnál. Bonyolult, vagy legalábbis annak tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Noel

A bosszú emlegetése megteszi a maga hatását. Persze egyszer a hegedűt kell megtalálni, aztán utána kideríteni, ki is volt ez az önjelölt áldozat, mert hogy elintézi, hogy ezt megemlegesse, az biztos. A kiegészítésre unottan bólint rá, neki annyira nem pálya ez a lehetőség, ha higgadt, nem igazán látja értelmét sem, mert olyan lavinát tud elindítani, ami aztán minden egyes lépéssel csak még valami rosszabbat eredményez. Nem hiányzik. Ennél megfontoltabb is, és nem áll érdekében bárkivel is összerúgni a port, csak hát ha már érdekeknél tartunk, akkor elsődleges az, hogy a hegedűjét épségben visszakapja, és ne okozzon csalódást az őt támogató nagybátyjának, akitől kapta, elvégre szentül megígérte, hogy a jó pár ezer koronás hangszerre mindennél jobban fog vigyázni. Csak remélni meri, hogy nem azt kell legközelebb elmesélnie neki, hogy hupsz, véletlenül tönkrement az Amatija, amikor valaki úgy döntött, kipróbálja, mennyire bírja a nedves környezetet. Belegondolni is rossz, ezért is jön jól a segítség ebben a kritikus pillanatban. Összeráncolja a homlokát idegesen, amikor arra tér ki Noel, hogy talán nem is a hegedű idegesíti, és szusszant egyet. Akárhogy számolja, nem sűrűn mond olyat, ami másoknak ne tetszene, ahhoz általában  elég jól alkalmazkodik az igényekhez, azokban a ritka esetekben meg, amikor ez nem így van - na az a kevés ember nem valószínű, hogy ezt tenné, mert egyik se rellonos, és mindegyikük a szemébe mondja, ha valami nem tetszik. Logikusan gondolkodva ez valamelyik idióta zöld lesz, akiket meglehetősen fárasztónak talál, unalmasnak és kiszámíthatónak.
- Akármi is az, ami nem tetszik neki, mondhatná a szemembe is, mert már most sem találom viccesnek, hogy a hegedűmet kellett elvinnie. Az a hegedű csak néhány száz éves, egy kisebb vagyont ér, és ha tönkremegy... - elharapja a folytatást, fölöslegesnek érzi azt ecsetelni, hogy neki annyi, ha tönkremegy, ahogy a fenyegetőzést is hirtelen, miközben még mindig nincs meg a hegedű. Erre pazarolni az időt, amikor láthatólag jön az eső - nem okos döntés. Az, hogy Noel kivel jön ki jól, vagy kivel nem, csakis rá tartozik, biztos lenne helyzet, amikor még ő is viccesnek találná ezt az egészet, csak hát az a hegedű... a téren szerencsére a vonót is sikerül megtalálni, bár a mellékelt levél továbbra sem ígér sok jót Hieronymusnak, amitől ismét csak az égbe szökik az adrenalinszintje. Nem is boldogul a madzaggal hirtelen, még jó, hogy Neol besegít egy kis varázslattal, így pillanatokon belül a kezében van a hangszer eme tartozéka. Ennyivel is kevesebbet kell megtalálni, ám annál aggasztóbb, hogy fogy az idő, és a hangszer még nincs meg. Csak el ne ázzon, ez minden imája most, abban a reményben, hogy valami égi hatalom csak meghallgatja és netán még eleget is tesz a kérésnek. Hirtelen oda se figyel arra, hogy mit mond Noel, csak az jut el az agyáig, hogy valamit közölt, a félszavakat is lassan fogja fel, úgy pislogva rá egy pillanatig, mintha most csöppent volna az események kellős közepébe.
- Hogy... mi? Aaa... este? Nem kellene... a stégen lesz. - kezdi összeszedni magát és közölni, merre is induljanak, majd zsebébe gyűri a papírt, szó szerint és szétnéz felmérni, pontosan hol is áll, merre kell indulnia, a következő pillanatban pedig gyors léptekkel indul neki a megteendő útnak. Még jó, hogy a stég nem valami nagy területet ölel fel, de az eddigiek alapján van egy olyan sejtése, hogy Angyalkától sok minden kitelik, mert angyalkának a glóriája kezdett kiégni, vagy vajon volt neki olyan egyáltalán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elliot

Három nap Elliottal – nem éppen erre gondolt, amikor arról beszéltek annak idején, hogy majd valahogy meg kellene ünnepelni egy esetleges sikeres vizsgaidőszakot. Igazából nem is nagyon tudta utóbb, mire számítson, a vízesésnél tett séta következményei megkavartak mindent rendesen, így alaposan meglepte a javaslat. Át is gondolta volna, de mint utóbb rájött, túlságosan is szeret a tűz közelében lenne, akkor is, ha megégetheti magát, és nem is akarna nemet mondani. Csak utólag töprengett el azon, mire is lesz jó három nap, de mostanra már elhatározta, hogy legalább kíváncsi ismerős tekintetek hiányában éghet le a bőr az arcáról, mert végre ha törik, ha szakad, színt vall. Nincs amiért tovább kínozni az egészet, Runa szerint a vak is látja, hogy szerelmes, ő meg már nem akarja tagadni, lesz, ami lesz. Talán a barátságuk van elég erős ahhoz, hogy még némi távolságtartást is megbírjon, ha úgy alakul, ha meg nem, hát túléli azt is valahogy, de legalább nem kell tovább játszania a jóbarát szerepét, amikor egyértelműen többet szeretne. Ennek örömére napok óta megfogalmazni próbálja a gondolatait, érzéseit, lassan minden szabad percét azzal tölti, hogy mondatokat rakosgat össze, és igyekszik nem elfelejteni őket. A csomagja is készen áll már jó ideje, sőt ő is korábban kelt a szokottnál minden nehézség nélkül, azt latolgatva, vajon mi lesz ennek a vége. Ha valamiben benne van, akkor képtelen racionálisan kiszámolni a lehetőségeket, itt és most túlságosan is bevonódott érzelmileg ahhoz, hogy ez sikerüljön, hát számít mindenre, ami felmerülhet. A reggelin már túl van, mikor megérkezik a bagoly a legfrissebb legpontosabb indulási adatokkal, és egy nagy sóhajjal veszi vállára a hátizsákját és útnak indul. Feltesz mindent egy lapra, vagy nyer, vagy veszít és fogalma sincs, melyikre van több esélye. Besétál a faluba, a minisztériumig meg sem áll, ahol Elliot már rá vár, és mehetnek a kandallóhoz, amit használni fognak. Vigyorogva köszön jó reggelt. Talán ebben a percben kellene elmondania a kész kis monológot, amit összeszerkesztett végre, de körbenéz és végül mégsem teszi, csak belekarol a fiúba és mehetnek. Nem tudja, hol laktak korábban Ellioték, hiszen nem Londonban találkoztak, így teljes mértékben rábízza magát. Ez a közlekedési mód sem a szíve csücske, felszusszan, ha végre megérkeztek és elengedve a fiú karját, leporolja a ruháit, csak utána néz szét. Nagy háznak tűnik, és első ránézésre amennyit belőle lát, az szép. Megrázza a fejét a megjegyzésre, majd meg is szólal.
—Szerintem nagyon szép, az mindenképp, amit eddig látok belőle. – megvakarja a tarkóját, mintha attól kicsit is egyszerűbb lenne bármi is, vagy jótanácsot remélne a mozdulattól, már ő sem tudja, csak mire eljut addig, hogy nyitná a száját, a fiú már el is tűnt megkeresni a manót. Sóhajt egyet, aztán megszabadul a kabátjától és leül a legközelebbi ülőalkalmatosságra, és vár. Nem most kellene elrontani ezt a három napot, de az sem lenne fair, ha eljátszaná, hogy minden rendben, és a végén térne ki mindenre, ami számára most éppen elég nagy problémának tűnik. Ha Elliot visszatért, ismét feláll és az eddigi viselkedéséhez képest láthatóan elhatalmazosik rajta a zavar, ujjait tördelve pislog hol maga elé, hol a fiúra, és nem akarnak jönni azok a fránya szavak.
—Mielőtt... már egy ideje... áh, pedig... nem tudom, hogy mondjam. – kínlódik, ahogy ritkán szokott, és kissé segélykérően néz Elliotra, bár fogalma sincs, mit is várhatna. Vesz egy nagy levegőt, kifújja, majd maga elé pislogva ismét megszólal.
—Nem akarnék elrontani semmit, esküszöm... de már olyan nehéz hallgatni. Mióta... hogy... történt az az egész tanév elején... én... én azóta... én már nem akarok a barátod  lenni... jaj, nem így értem... azaz hogy... nem akarok csak a barátod lenni... én... nekem sokkal többet jelentesz annál... nem baj ha... nem... ha te nem... csak nem akarok tovább hazudni... neked... magamnak... szerelmes vagyok beléd. – megszenved alaposan, míg eljut az utolsó mondatig is, csak reméli, hogy érthetően sikerült azért beszélni, valamennyire, és csak suttogja azt a bizonyos három szót, hogy még épp hallani, mintha attól félne, hogy ha hangosan kimondja, összedől tőle az egész világ. Befejezve a mondandóját most éppen elásná magát, azt se tudja, merre nézzen, így végül a még mindig rajta lévő cipője orrát bámulja, és közben mantraként ismételgeti magának hangtalanul, hogy túl fogja élni, akármi lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elliot

Elhatározta, hogy nem próbálja tovább tagadni azt, ami Runa szerint egyébként is határozottan látszik. Napok óta fogalmazza, hogy mit is mond majd, de az egészet sikerül elfelejteni, amikor Elliot visszatér, hiába tudta még az imént pontosan. Enged a húzásnak és leül a kanapéra a fiú mellé, hiába érzi úgy, hogy jobb lenne, ha állva maradna. Vesz egy nagy levegőt és már próbálná is mondani, ha nem tűnne fel a semmiből egy házimanó. Kissé meglepődve pislog rá, fogalma sem volt róla, hogy netalán más keresztnevét is használja a fiú az Ellioton kívül, sőt mostanig arról sem, hogy a nevében a J. Jacobot jelent. Épp olyan ez, mint az ő nevében az S. – nem sokan tudják, hogy a középső neve Sebastian, és még kevesebb embernek engedi, hogy így szólítsa, netán még becézze is. Még el is mosolyodik a végére ezen a hivatalos megszólításon.
—Jacob úrfi? – ismétli meg fülig érő szájjal a megszólítást, némi kérdő hangsúllyal fűszerezve, a mellette ülő fiúra nézve, majd mégiscsak feltápászkodik, amint eszébe jut, hogy mire is készült, aztán belevág a közepébe egyenesen. A hosszas vallomást sikerült elfelejteni, helyette folyamatosan szavakat keresve nyökögi el, amit éppen elmondani szeretett volna, és egy nagy sóhaj kíséretében lezuttyan az ülőalkalmatosságra, iménti helyére. Nem mer a fiúra nézni, fogalma sincs, mit várjon válaszul. Csend, mély levegővétel... már nem is mer arra gondolni, hogy az érzései viszonzásra lelnének, legfeljebb csak mégsem veszíti el barátként Elliotot. Talán. Számít arra a válaszra, amit kap pillanatokon belül, mégis egy kissé furcsán érinti. Nem tudja mit mondjon... sóhajt egyet, majd térdére könyökölve tenyerén támasztja meg a homlokát, és igyekszik bármit is kezdeni a kapott válasszal. Legalább nem akadt ki ezen, az is jó dolog, de ennek ellenére ő még mindig értékelni tudná, ha most elnyelné a föld csak úgy varázsütésre. A medál említésére pillant csak fel. A saját gondolataiba kezd lassan belezavarodni, jobbja a medálra csúszik, közben meg Elliotra néz kérdőn, végül újabbat sóhajtva beletúr a hajába és hátradől a kanapén.
—Valahogy hinni akartam benne, hogy talán tőled van... de ha jól értem, akkor... áh, hagyjuk. Fogalmam sincs, kitől van, és miért kaptam. Talán nem is kellene hordanom, de azért még szép és tetszik is... befoghattam volna a szám. Ez így annyira égő... vagy nem is tudom... az... az jó, ha nem zavar, ami akkor történt, meg nem bánod... különben... teljesen megértem, ha most mégse akarnád velem eltölteni az időd... majd megpróbálom félretenni az egészet, valahogy elfelejteni, kitalálom. Tényleg. – talán jó lenne, ha hallaná is, mit mond éppen, vagy mondjuk kicsit tovább látna az orránál, de túlságosan leköti az, amit az imént Elliot mondott, és nem tud elszakadni az egésztől. Talán egyszerűbb is lenne egy amolyan idézőjelesen normális kapcsolatot kezdeni egy lánnyal, biztos a nyakláncot is valaki olyantól kapta, akire még csak nem is gondolna soha, csak hát ha egyszer szerelmes, és nem egy lányba, hanem történetesen a mellette ülő fiúba... különösnek ígérkezik az elkövetkező időszak ebben a megvilágításban. A plafont kezdi bámulni közben, mintha bármi érdekes lenne rajta, és ujjai még mindig a hajába fúródnak. Fogalma sincs, mit is mondhatna ezek után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elliot

Új neki a Jakob, meg is jegyzi, a következő pillanatban pedig már az is kiderül, mit takar az A. betű Elliot nevében. Megvakarja a tarkóját a javaslatra, mintha az segítene eldönteni, eztán hogy is hívja a fiút, már megszokta, hogy Elliotnak nevezi, viszont legalább már tudja, mi is a másik két keresztneve.
—Igazából eddig fogalmam sincs, mit takar a nevedben az AJ, és nekem igazán mindegy. Hogy szeretnéd, hogy szólítsalak? Különben ha már neveknél tartunk... elég kevés ember tudja, hogy a második nevem Sebastian. – közli egy nagy levegővételt követően. A tanárokon kívül Runa tud róla, és még Kinsey, meg talán az a pár ember, aki hozzáfér bizonyos okok miatt az adataihoz, mint a prefektustársai, például, de használni senki nem használja. Mondaná, hogy nyugodtan lehet, de inkább mégse mondja ki végül. Majd ha úgy alakul az elkövetkező pár pillanat, akkor talán, csak ahhoz egyszer nagy levegő, majd sikerül elmondani, még ha nehezen is, amit szeretne. A válasz meglepi, hiába számított rá, így már a medállal kapcsolatban is felerősödnek a kételyei, hiszen, miért kérdezne rá, kitől van, ha ő küldte. Szeretné visszaszívni az egészet, elsüllyedni, nem itt lenni, mert az egésznek csak azt a kimenetelét látja hirtelen, ami nem kecsegtet sok jóval. Amikor Elliot az arcához ér és megcsókolja, elkerekednek a szemei, és csak pislog a fiúra, nem tud mit mondani, végül szavak helyett ösztönösen viszonozza a csókot. A szíve még az eddiginél is hevesebben kalapál összevissza, és ha elengedte a fiút, kérdőn bámul rá. Össze van zavarodva hirtelen, nagyon is, hiszen a csók nem igazán áll összhangban a kapott válasszal, de akkor mégis hányadán állnak. Figyeli, ahogy az ölébe hajtja a fejét, hihetetlennek tűnik az egész, majd előkerül a medál.
—Te most... tényleg... hogy gondoltad, meddig lesz vicces, hogy legszívesebben elásnám magam... – szólal meg, és talán még háborogna is egy sort, de minden ilyesféle érzése elpárolog, amint láthatja, hogy az ő medálja pontosan beleillik abba, amit Elliot hord a nyakában. Így már csak megbökdösi Elliot mellkasát jelentőségteljesen, és komolyan bámul rá.
—Még egyszer ne csináld meg ezt velem, hallod? Ez volt életem legszörnyűbb öt perce... vagy talán tíz, a lényeg, hogy egy örökkévalóságnak tűnt. Azt meg nem tudom, hogy ez bátorság kérdése-e. Én csak úgy éltem meg, hogy a vízesésnél történtek óta folyamatosan hazudok... márpedig nem akarok hazudni neked. Össze voltam zavarodva sokáig... amikor azt mondtad, hogy tetszik valaki... akkor jöttem rá, hogy mit érzek, és végig azt hittem, valaki másról beszélsz. Remélni sem mertem, hogy talán... hogy én... ez lehetett olyan vicces Runának. Azt mondta, annyira látszik, hogy mit érzek, ahogy az is, hogy te mit, de nem volt hajlandó többet mondani. Nem is lényeg... ez most... ez egész hihetetlennek tűnik. – beletúr közben Elliot barna fürtjeibe, majd ha már a hihetetlennél tart, akkor meggyőződik róla, hogy mégis valóság, és előre hajolva megcsókolja a fiút, úgy, mintha most be akarná pótolni az elvesztegetett időt. Fülig érő szájjal dől hátra ismét a kanapén a csókot követően, és kell pár pillanat, mire megtalálja a szavait.
—Még mindig nehéz elhinni... ugye tudod, hogy ha ezt a húgom megtudja, valamelyikünket ki fogja nyírni, ha nem mindkettőnket? – kérdezi, ez jut eszébe most, közben pedig megkeresi a fiú kezét és meg is fogja. A kezdethez képest most valahol a fellegekben érzi magát, ennél jobb már nem is lehetne ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elliot <3

Valamiért eddig meg sem fordult a fejében, hogy kutakodjon azután, mit is jelent Elliot nevében a két kezdőbetű, pedig ha nagyon akar, hozzáfér egy-két irathoz, és talál módszert, de igazán megtudhatja a fiútól is, és meg is tudja éppen most. Ha már nevekről van szó, ő is elmondja, hogy mi a második neve, amiről végképp nem sokan tudnak. A szinte azonnal kapott becenévre kissé felvonja a szemöldökét, némileg meglepődve pislogva a fiúra, ám egy fél perc sem kell, hogy elmosolyodjon. Elliot azon kevés emberek egyike, akitől még értékelni is tudná, különben is kiváltság tudni is a középső nevét, nemhogy használni, sőt becézni, úgyhogy miért is ne, ha arról a fiúról van szó, akibe éppen fülig szerelmes.
—Egyedül a nagyszüleim hívnak így, de végül is... rendben, lehetek neked Bastian, ha... ha cserébe maradhatok az Asa-nál, és akkor nem leszel úrfi ráadásnak. Hm? – javasolja rögvest, ha már úgyis tudja hirtelen az összes keresztnevet, amiből választani lehet. A neheze viszont a mai napnak csak most jön, ugyanis komoly döntésre szánta el magát még indulás előtt és ha rajta múlik, véghez is viszi, méghozzá itt és most. Akármi is lesz a következménye, ma szépen be fogja vallani, hogy mit is érez. Kissé különösnek ígérkezik ugyan a folytatás, már majdnem elkeseredik, de szerencsére hamar olyan irányba változik mégis minden, ami meglehetősen pozitív színezetű. Ha már a fiú az ölébe hajtja a fejét, bizony felemlegeti, hogy az iménti kis kitérő felért egy szerényebb kínzással, de aztán beletúr a hajába, és elvigyorodik a kapott válaszra, meg akad néhány megjegyzése, még mielőtt megcsókolná.
—Nem is vagyok lökött, annyira, és legközelebb meg utalgass kicsit kevésbé félreérthetően, mondjuk. – ölt nyelvet, aztán azelőtt csókolja meg, még mielőtt bármiféle replika születhetne ezen kijelentésére. Határozottan boldog ebben a pillanatban, és még azt sem képes beárnyékolni ezt, hogy eszébe jut a húga, sőt meg is említi. Inkább vicces ebben a pillanatban, hogy Harriet mennyit szaladgált a fiú után, és végül mégis ő van most itt vele, pedig aztán esze ágában sem volt a húga orra elől lenyúlni, sőt, akkoriban nem is gondolta volna, hogy valaha ez lesz. Vállat von most, ennél tovább nem is érdekli az, hogy vajon hogy reagál majd a húga, csak megoldódik valahogy. Inkább bólint a kérdésre válaszul, és már megy is a konyha felé, azaz engedi, hogy húzza szerelme tárgya, és szórakozottan lépked utána. Kiérve helyet foglal, kávét tölt, majd elvesz egy pirítóst és rágcsálni kezdi.
—Jó étvágyat. – jegyzi meg az első harapást követően némi fáziskéséssel, majd elgondolkodva pislog maga elé, belekortyol a kávéba, aztán fél percnyi hallgatás után ismét felpillant a fiúra kérdő tekintettel.
—Azért a húgomról az jutott eszembe... hogy ehhez vajon mit fognak szólni a családjaink? Nem is tudom, anyuéknak annyira nincs bajuk ezzel, legalábbis az unokabátyám esetében jól fogadták a dolgokat, de... majd elkezdem lassan adagolni az egészet. A te családod mennyire fog kibukni, ha megtudják, hogy mi... együtt vagyunk? – érdeklődik, kérdő a hangsúly, és annak is tudható, hogy akkor azért most rákérdezett, hogy mit gondol majd a család, de egyben annak is szól a kérdés, hogy együtt vannak-e hivatalosan is, ez valami eldöntendő, megerősítendő. Ha a mondat végére ért, ismét beleharap a pirítósba, addig is rágcsálja azt a falatot, amíg kap bármiféle választ.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A Sjölander rezidencián gyakorlatilag egyetlen változást lehet észrevenni, ez pedig nem más, mint Knut jelenléte. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy bababiztos minden, saját széke van a pöttömnek a konyhában, tele van játékkal a padló mindenfele, a kutya kiszorult az udvarra, és egyéb hasonló apróságok, de igazából semmi sem hatalmas és semmi sem kifejezetten tartós, kivéve a létszámbeli gyarapodást a szőke kis lurkóval, aki nem csak Runa szerint imádni való. A lány felbukkanása örömére egyébként a szülei minden ilyenkor elképzelhető kérdést feltesznek, esélyt sem adva, hogy a lehető leghamarabb kisajátíthassa Runát úgy igazából. Legalább tíz perc, vagy megvan még negyed óra is, sőt kész kis örökkévalóságnak tűnik, mire kifullad az érdeklődés áradata, és azért nem mondhatni, hogy nem örül még ő is annak - miközben lelkes gügyögés közben az öccse a térdén egyensúlyozva próbálja közelebbi ismeretségre kényszeríteni legújabb mackójával, egy szürke színű Zizi névre hallgató plüss kutyával, aki nem kizárt, hogy Sissi, a házőrző malamut után kapta a nevét - hogy Runát családtagként üdvözlik a szülei is. Végül Knut átkerül az édesanyja karjaiba, ő meg betessékeli Runát a szobájába végre, ahol szintén nem sok minden változott, mióta utoljára betette ide barátnéja a lábát. Meglepetésekre nem igazán lehet itt számítani, mármint azt leszámítva, hogy mi újat tud mondani Runa, amitől neki leesik az álla, vagy éppen köpni-nyelni nem tud. Ilyen utóbbi kategóriás Bennett említése is, naná, hogy rákérdez, és a magyarázat sem túl kielégítő, főleg nem szívderítő. Nem örül ennek az egésznek, valamiért görcsbe rándult a gyomra a gondolattól is, hogy Runa, az ő majdnem-húga, ez a törékeny lány, aki képes a saját lábán is átesni, és még magától is meg kell védeni, alkalomadtán Bennett kezei között tanul önvédelmet, vagy mit. Meglepődne, ha nem fordulna elő abban mondjuk néhány MMA fogás is példának okáért. Eleve rossz érzései vannak azzal a fiúval kapcsolatban, hiába, hogy a csapatkapitánya, vagy talán éppen azért, mert az. Nem tudná megmagyarázni hirtelen, pedig elég rég próbál rájönni dolgokra vele kapcsolatban is.
- Legalább megkérdezhettél volna előtte, vagy valami. Nem mintha az engedélyem kellene, de rossz érzéseim vannak vele kapcsolatban is. Próbálok rájönni, mitől, de mintha... folyton kicsúszik. Túl sok titok lengi körül, és azért nem akarom, hogy bajod essen. Legalább ne maradj vele kettesben, oké? Még azt se tudom, kitől féltelek pontosan, csak azt, hogy féltelek tőle. - magához öleli a lányt, majd hamarosan a feszültség oldására inkább csikizni kezdi, legalább ő is elfelejti ettől azt az aggodalmat, ami az imént meglepte, ahogy talán Runa is, hogy csak egy kicsit fakadt ki hirtelen úgy, ahogy ritkán szokott. Amint kicsikarta a várt választ a lányból, ismét csak magához öleli, eldőlve vele az ágyon, és egy pillanatra minden olyannak tűnik, mint régen, amikor minden rendben volt és csak a szomszédos házig kellett elsétálnia, és bekopognia, hogy találkozhassanak. A végtelen nyugalom érzését csak akkor kezdi némi szorongás fűszerezni, amikor nagy levegőt véve felül mégis, eldöntve, hogy márpedig ebben a szent pillanatban megfogalmazza, ami egy ideje a lelkét nyomja. Valakinek ki kell mondania, és ki másnak mondaná, mint Runának, annak az embernek, akivel tényleg mindent tudnak egymásról, vagy na, eddig legalábbis úgy volt.
- Oximicsodát? - pislog kérdőn a válasz hallatán, majd megvonja a vállát, jelezve, hogy végülis mindegy.
- Fogalmam sincs, mi az, Runa. Nekem nincs fotografikus memóriám, és nem is érdekel különösebben, hogy mit termel a szervezetem, vagy mit nem, csak azt tudom, hogy soha nem éreztem még ilyet senki iránt. És inkább ne gratulálj. Mármint értem én, azt hiszem, hogy miért mondod, de ez egy kicsit bonyolultabb. Az egyik legjobb barátom lett az utóbbi időben, és... na jó, a legeslegjobb te vagy... - nyom egy puszit a lány arcára, majd elhasal az ágyon, felkönyökölve tenyerébe támasztja az állát és kissé megdöntve a fejét pislog Runára, sóhajtva egyet.
- Igazából... azt se tudom, hogy ha őszinte leszek vele, nem fog-e hülyének nézni és messzire elkerülni. Nem akarnék mindent felrúgni. Viszont csináltam egy oltári nagy marhaságot. Az utóbbi időben folyton keresem a társaságát, a bál napján meg összefutottunk a csárdában és meghívtam szilveszterezni ide. Harriet le fogja szedni a fejem, én meg... oké, nem mondott biztos választ, de ha eljön... na jó, nem is biztos, hogy jön, addig nem téma. Mesélj inkább arról, hogy találtál már szőke herceget magadnak? Már nem kell félteni tőlem őket. - biztatóan vigyorodik el a megjegyzés mellé, az ő görög félistenével - mert Elliot bizony egy hérosszal ér fel számára - úgysem versenyezhet senki más, szóval nem fenyegeti az a veszélyt Runát, hogy megpróbálná a lovagját lecsapni a kezéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Anna

Elég sokszor hallotta már azt, hogy veszélyes sokat tudni, azt azonban saját bőrén is tapasztalta, hogy néha még veszélyesebb nem eleget tudni. Bizonyos információk életet is menthetnek, de ha annyira nem érnek sokat, akkor is lehetnek értékesek, felhasználhatóak, hasznosak, megszerezni viszont őket... na az nem kis munka, még jó, hogy már megvannak rá a módszerei, lassan két év alatt sikerült kitapasztalni, hol érdemes próbálkozni. Például itt. A vigadófreskó folyosója egy olyan hely, ami tele van részeg portrékkal, akik sokszor az alkohol hatására már azt sem tudják, mit beszélnek, azt még kevésbé, kinek, mikor, viszont fülük van, az egész épületben, és ráadásnak még azt is értékelik, ha néha ide jár hegedülés címszó alatt. Most is itt van, már bő egy órája lassan. Megtanulta azt is, hogy meg kell válogatni, kitől mit vesz készpénznek, ennek ismeretében azonban most éppen egy, az alkoholtól már vörös arcú, parókát viselő és vészesen imbolygó uraság képe előtt áll és arra figyel, amint az hevesen gesztikulálva igyekszik magyarázni, csuklással fűszerezve.
- Tudja, fiam... hikk... az én időmben még nem voltak ilyen lenge öltözetek. Nézze csak meg a kedves másodunokanővéremet ott a szemközti portré melletti... ja, nem... hikk... Amália eggyel odébb található. A zöld ruhás. Kissé belemerült most a mulatásba... szóval, ha meggondolná, hogy netán valaha is portré legyen, kedves Sebastian, itt bizonyára remek helyre lelne... és... hikk... el ne felejtse magával hozni a hegedűjét sem. Most pedig ha kérhetem... eljátszaná nekem... a... a... elfelejtettem. Na nézz oda, már megint nem emlékszem... Beethoven volt? Nem, annak mind olyan lassú andalgós művei vannak... Bach... a fenébe... játsszon valami vidámat, Sebastian, hadd lássam forogni itt a szomszéd portrén Viola kisasszonyt. - csak mond és mond, mutogat körbe, újabb pohár bort hörpint fel egy szempillantás alatt, majd átinteget a szemközti portrén révetegen mosolygó, magáról már egyre kevesebbet tudó hölgyeményre. Ő bólogat közben lelkesen, mintha érdekelné is ez az egész, de hát el kell viselni, ha egyebet is hallani akar, úgyhogy kihúzza magát, és pár pillanaton belül már játszik is valami vidámat, népies motívumokkal tarkított Kodályt, az ittas állapotban lévő úr látható örömére. Ezért sem utolsó dolog ide járni, végtére is látja, hogy valaki értékeli, hogy hegedül, és nem azon agyal közben, hogyan lopja el, szedje szét, tegye némává, esetleg törje el az ő kezét, mert zenélésre vetemedett, vagy ehhez hasonló és még jobb opciók is adódnak bizonyára. Azért a vonósnégyesen még mindig vacillál, talán mindjárt megkérdezi, mit is tudnak itt a képek az iskola zenészállományáról, csak érjen ennek a műnek a végére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Évnyitó-záró - Húgica és majdnem-húgica (azaz Runa)

Az új tanév jól indul, több okból is. Először is, ha minden igaz, még mindig az iskola diákja, akárcsak Runa. Másodszor évet lépett, akárcsak kedves barátnéja, harmadszor a húga is az évfolyamtársa és háztársa lett egyben a mai naptól kezdve, negyedszer és legfőképpen meg itt van neki Elliot, csak azt még ugye majd aztán valamikor tálalni kellene Szöszinek, meg úgy általában a családnak. Jelen pillanatban azonban nem foglalkozik ennek a gondolatával, ugyanis a kedves húga társaságában tart éppen erre az egy kalap alatt tartott tanévzáróra meg nyitóra. Szöszi mintha megnyúlt volna, amióta nem látta sűrűn, majdnem olyan magas lassan, mint ő, és be kell vallania, hogy egészen szép lány lett, ami valamiért úgy igazán most tűnt csak fel, hogy dísztalárban itt lépked mellette. Egészen megörült egyébként is annak, amikor megírták a szülei tegnap, hogy reggel legyen szíves kimenni a húga elé és megmutatni neki, mi merre van, már csak testvéri kötelességből is. Ezt az estét már ő ajánlotta fel, mert általában az ilyen helyekre Runát hívja meg cipeli, de mégiscsak van egy igazi húga is, legalább egyszer mutatkozzon vele is, mondjuk kezdetnek. Tudja meg az iskola, hogy már két Sjölandere is van a Rellonnak.
- Nem is mesélted, hogy hogy fogadták a Beauxbatonsban a hírt, hogy elhagyod őket. Anyu mondta, hogy őket kissé meglepte, de képzeld, én örülök neki, hogy itt vagy. Kezdtem hiányolni a rózsaszín rajzokat, meg a vagány reggeli ébresztéseket... és hm, be kell pótolnunk pár évet, Szöszi. Minden esetre el kell mondanom, hogy jól áll ez a dísztalár... óh, és egyszer megmutatlak Runának, mert nem tudja még, hogy átjöttél, aztán mehetünk a saját házunk asztalához. Meg se lepődtem rajta, hogy zöld lettél te is. na de... madamoiselle, itt előre, és mutatom tovább az utat. - előre engedi a húgát az ajtónál, igazít egyet a nyakkendőjén, mert ma kivételesen az is van, zöld és ezüst színben, majd ismét nyújtja a karját a húgának, mert ma teljesen civilizáltak illik itt viselkedni, és a Levita asztalához vezeti, ahol megáll Runa mögött, és megköszörüli a torkát.
- Khm, jó estét. - közli, és várja a reakciót, mi is fog történni, ha Runa mondjuk hajlandó megfordulni és felnézni a mögötte álló szőke lányra is, nem tudja le annyival az egészet, hogy Axel hangját anélkül is felismerné, hogy hátra kellene néznie a biztonság kedvéért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Szép is lenne egy zenekar, de sajna csak ő van, bár épp arra adta a fejét, hogy megpróbálja kideríteni, hátha ismernek a festmények más, vonós hangszeren játszó egyéneket az iskolában, akikből egy vonósnégyest össze lehetne hozni. Még nem mondott le az ötletről, mert még mindig úgy gondolja, hogy jó lenne. Viszont mivel semmi sincs ingyen, főleg nem az információ, hát ellenszolgáltatásban részesíti a festményeket: szolgáltatja nekik egy rövid ideig a talpalávalót, közben meg ő is gyakorol, túl az egyébként mindennapos sokórás gyakorláson. Nem árt meg. Némi Kodály még a kedélyeket is felpezsdíti, annyira jó kis pörgős, magyaros, ital mellé való, és mint látja, a portrék értékelik is, ki önmagában, ki az elfogyasztott italmennyiség hatására, de jól szórakoznak rajta. Tartalmas darab, azt is meg kell hagyni, és hosszasan nyúzza Lisbeth húrjait a vonóval, mielőtt a végére érne. Annyira belejött, hogy az sem állítja meg, amikor szeme sarkából mozgást észlel, és nem áll le, csak egy mosollyal nyugtázza, hogy a mázolt alakokon kívül valaki másnak is táncolni támadt kedve erre a dallamra. Biccent az üdvözlésre válaszol és fülig szalad a szája, mert hiszen ennél nagyobb elismerést ebben a pillanatban az sem jelentene, ha megtapsolják, noha részben mégis a darab szerzőjét illetné meg, hiszen ő komponálta az egészet, szerény személye csak zenészként nem tesz egyebet, csak megszólaltatja ennek a kiválasztott alkotásnak a papírra rótt hangjait. És mégis, most örül, hogy azt látja, amit. Sajnos, mint minden, aminek kezdete van, ennek a darabnak is vége lesz lassan, ő pedig, amint elhangzott az utolsó hang is, leengedi a vonót, majd a hegedűt is, és meghajol a közönsége felé. Az öregúr a képen lelkesen tapsolni kezd, mondogatván, hogy még, a következő pillanatban viszont hirtelen előre bukik a feje és máris hangosan horkolva alszik bizonyára a bor hatására, bár valószínűleg hamarosan megbökdösi valaki, hiszen még javában áll a bál, aludni később is ráér, no de addig is van pár szabad pillanata, úgyhogy a lány felé fordul és még mindig csúnyán akcentussal beszélt magyarsággal ugyan, de már egészen kerek mondatokat fogalmazva és érthetően beszélve szólal meg. A szókincsbővítés még felfér, de folyamatban van az is, nincs ok a panaszra, hogy nem igyekezne.
- Szia. Látom, tetszik Kodály. Igazán táncra termett dallamai vannak, az kéts...kétely... mna... szóval az nem kérdés. Egyébként Axel vagyok, örvendek. Nincs jobb látni, mint ha valaki szereti meg értékeli a zenét. Hm, mi lenne, ha te választanál, mi legyen a következő. - mondja, kissé halkabban a normál hangerőnél, addig se ébred fel az öregúr reményei szerint. Sokat egyébként nem tudott meg, csak annyit, hogy rengeteg a zenész, és van néhány hegedűs még, de ez édeskevés, viszont legalább gyakorol, úgyhogy még egy darab legalább belefér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem, ők nem tartják ezt kizárólagos kiváltságuknak, ellenvetésem többnyire nekem szokott lenni. Az úrfit meg megúszod, Asa. A Jacob mellett hangzik csak igazán jól, úgyhogy meghagyom a manónak saját használatra. - vigyorodik el, majd szó szót követ, és egy kisebb kitérővel Cupido nélkül is bekövetkezik az egyelőre boldog végkifejlet, amit - valljuk be őszintén - szeretett volna, de nem igazán merte remélni. Egészen mostanig. Hogy a család mit remélt, az már egészen más kérdés, de nagy a gyanúja, hogy amikor közli, hogy párja van, nem egy vele körülbelül azonos magasságú szép szemű fiúra fognak elsőként gondolni, akit az ő szülei ráadásul futólag már ismernek is ama bizonyos angliai nyaralás idejéről. Majd idejében elkezdi előkészíteni a terepet, és kitalálja ügyesen, hogy kinél is kezdje és hogyan, ez azonban még ráér.
- Nem vagyok biztos benne, hogy nem fognak meglepődni az enyémek, ha most hazaállítok azzal, hogy ugye emlékeznek még rád, csak mert összejöttünk, de majd szépen tálalom az egészet, és nem lesz gond. - vonja meg végül a vállát, aztán meg átnyúl az asztal fölött és megfogja a fiú kezét komolyan nézve rá.
- Ennek örülök, de hőskölteményt azért mégse írjanak rólad, ha nem muszáj, jó? - van némi irónia is abban, amit mond, mint az egyébként elhangzó szavai nagy hányadában, de ennek ellenére a szemében látni, hogy komolyan gondolja azt, amit ért alatta.
- Majd igyekszem nagyon meggyőző lenni, és bebizonyítani nekik, ha találkozunk, hogy én vagyok a tökéletes választás, rendben? Megoldjuk, hogy mindenki elfogadja azt, ami van. - teszi még hozzá, mert azért esze ágában sincs bárhogyan is megbántani Asa-t, és jobb lesz, ha nem érti félre véletlenül sem a fiú, hát egyértelművé teszi, pontosan mire is gondol. Kezdjék az elején, és majd latba veti minden manipulatív készségét, hogy meggyőzze a fiú rokonait, meg a saját családját is, hogy ez így nagyon is jól van és tessék elfogadni, akkor is, ha első látásra esetleg nem tetszene. Ha elengedte Asa kezét, akkor visszatér a reggelije maradékához és megissza a kávéját is, aztán meg is lehet mutatni neki az egész házat. Az utolsó állomás a fiú szobája, ahol egyelőre ő az ágyra telepedik, miután alaposan körülnézett. Nem egy telezsúfolt szoba, bár sejti ő is, hogy valószínűleg minden innen került át a bogolyfalvi lakásba, de így van ez rendjén. Elvigyorodik újra annak hallatán, hogy feledteti a rossz emlékeket, és eszébe jut, milyen is volt a fiú, amikor a tónál találkoztak pár év után.
- Hát, hallod... ez is volt a szándékom igazából, azóta, hogy a tónál találkoztunk és olyan eszméletlenül letört voltál, hogy az már ijesztő volt, bár be kell vallanom, nem gondoltam, hogy így sikerül. Nem mintha bánnám, meg se forduljon ilyesmi a fejedben. Csak akkor egyszerűen nem fordult meg a fejemben, hogy egyszer eddig jutunk. - jegyzi meg, aztán feltápászkodik és elsétál az ablakig, majd a párkány elérhető részén megtámaszkodva kinéz ő is a kertbe.
- Szép az idő. Megmutatod a kertet is? - kérdezi oldalra pillantva, majd ismét kibámul a kertbe válaszra várva. Részéről szeretné megnézni, de ahhoz elkélne némi idegenvezetés is, na meg ha őszinte akar lenni magához, ha feltalálná magát a számára teljességgel ismeretlen zöld övezetben, akkor is örülne a fiú társaságának egy séta erejéig most, és az is volna, miről beszélni, csak még ki kellene találnia, hogyan is kezdje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Harriet, egyetlen drága kishúgom.

A mai nap nem is annyira az évnyitóról szól, hanem inkább Harrietről, akivel végre valahára megérték, hogy egy épületben és egy házban tanuljanak, sőt, még egy évfolyamban is, bár nem biztos, hogy ennek hosszútávon minden percben örülni fog, de most épp a fene bánja. A kapuban összeszedte a húgát, aztán irány a nagyterem, jó lesz megmutatni Runának is, hogy ki van itt, mielőtt sápítozni fog, hogy bujkálnának előle, holott nem is, csak valahogy a ma estét talán mégis inkább jobb lenne a tömegtől távol tölteni, nem itt, főleg, hogy Elliot se tette tiszteletét.
- Öh, nem tudom. Egy ideje, de ha zavar szólj, és befogom. - közli a lánnyal, majd bólogat a kérdésre válaszul és beérve már keresi is a teremben a kékek asztalát, a kékek asztalánál pedig Runát, futólag beszélnek pár szót, aztán jó lenne a saját asztalukat is megkeresni, noha útközben támad neki jobb ötlete is. Megrázza a fejét a javaslatra és irányt váltva mégsem a zöldek asztalához megy, hanem inkább az ajtó felé.
- Tudom, tudom, prefi vagyok és nem szép dolog, de nincs kedvem a szokásos unalmas éveleji szöveghez. Lépjünk le, megmutatom inkább neked a Rellont, meg hogy hol találsz meg úgy egyébként, és ha akarod, néhány érdekes helyet is. Ó, és ha éhes lennél, lemehetünk a konyhába is. Úgy örülök, hogy itt vagy, húgi. - tényleg nagyon örül neki, és még az ajándékát sem adta oda, ami azt illeti, de majd ha elérték a Mennydörgőket, akkor sort kerít arra is, hiszen direkt ott hagyta a szekrényén, hogy véletlenül itt el ne veszítse. Vár azért még bármiféle választ, egy bólogatást, vagy egy igent, mert sejti, hogy Harrietnek sem lesz nagyon ellenére az ötlet - ha csak gyökeresen meg nem változott a francia iskolában az elmúlt években ilyen téren - és ha megkapta azt a választ, akkor már húzza is a lányt derékon ragadva egyenesen az ajtóhoz, ki a folyosóra, aztán mehetnek is le a pincébe, vagy amerre a húga óhajtja, ma legyen jó napja, kívánhat legalább hármat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Kezdem azt hinni, hogy Hieronymusnak túl veszélyes ez az iskola. Nem elég, hogy a múltkor valami eszement idióta pusztán azért, hogy idegesítsen, lenyúlta a szobámból és szétszórta Bogolyfalván - szerencséje, hogy nem esett baja a stégnél a hegedűnek és így nem álltam neki kideríteni, ki is volt tulajdonképpen mindezek háta mögött - most valami lökött leányzó éppen szembejön velem a folyosón kezében a hegedűmmel. Ez nem lehet igaz. Komolyan nem kezdem érteni, mit vétettem én ezeknek az embereknek, amikor igyekszem nem bántani senkit, legalábbis nyíltan semmiképpen sem, ha mód van rá. Vagy mit ártott az a hegedű? Százas, hogy fel se fogják, hogy egy vagyont érő hangszerrel szórakoznak, bár tény, hogy valószínűleg attól is kiakadnék, ha Lisbeth lenne a kezében, csak ez éppen lehetetlen, lévén, hogy a mesterhegedű épp az én kezemben található a nagy találkozás pillanatában, mert a szép idő örömére a réten gyakoroltam, és oda mégse viszem ki az Amatit. Komolyan ki kell találnom valamit, hogy ez még egyszer ne ismétlődhessen meg, az első azonban az, hogy elkapjam azt a merész, vagy inkább szintén eszement hölgyeményt, akinek kedve támadt lenyúlni a hegedűmet, mert ha van, amiért harapok, hát ezért például igen, úgyhogy futásnak eredek én is a nyomában. Másfél évvel ezelőtt még talán gondot jelentett volna egy ekkora távolság, mint a Rellon hálókörlete és a Vígadófreskó folyosója közötti jó néhány méter lépcsőkkel megspékelve, azonban a kviddicsnek köszönhetően fejlődtem annyit, hogy nem akarom kiköpni a tüdőm, mire a folyosóra érek, bár az még mindig nem igaz, hogy meg se kottyan, lévén, hogy lihegve lassítok le, amint beérem. Kezdem érteni egyébként, hogy miért állt félre a nagy többség olyan készségesen, miközben a hegedűmre kezet emelő lányt üldöztem egészen idáig olyan elszántan, hiszen mindezt úgy sikerült kivitelezni - és komolyan nem így terveztem, azt elmondhatom - hogy a hegedűt ugyan magamhoz szorítottam, a vonót azonban nem, sőt még most is jobb kezemben szorongatom.
- Kérem vissza Hieronymust. Most azonnal. - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, homlokomat ráncolva, és csúnyán nézve rá, miközben nem engedem le azt a vonót, ami a kezemben van, ha már eddig se tettem. Talán még elhiszi, hogy bántanám, bár jobban meggondolva, valószínű, hogy bántanám, főleg, ha kárt is tesz a hangszerben, csak arra nem a vonót használnám, hanem a pálcát. Pff, jobb lenne higgadtan gondolkodni inkább, mert nem most akarom elveszíteni a prefektusi rangom és nem valami kis hülyeségért, csak az ajándékba kapott pár száz éves hegedűm mégse kis hülyeség. Vissza akarom kapni, most azonnal. Dühösen szusszantok egyet, majd közelebb lépek.
- Figyelj, az a kezedben egy Amati hegedű, ha visszaadod, egyezkedhetünk, hogy játszok neked, vagy tanítalak, vagy mittudomén... de ha kárt teszel benne... - nem fejezem be, nem akarom befejezni, nem akarok fenyegetőzni. Nem akarom, hogy változzon túlságosan is a kép rólam, miszerint nem különösebben vagyok tipikus Rellonos. Meg tudnám fojtani éppen egy kiskanál vízben, vagy úgy elátkozni, hogy azt is megkeserülje, hogy megszületett, de ez nem vezetne megoldásra. Nagy levegő, Axel, most kifújod, és lenyugszol, vagy bajok lesznek, rád nézve is, nagy bajok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Sose volt nagy erősségem a sport, a kviddics is csak azért került a képbe, hogy a szüleim abbahagyják a noszogatásom. Az első edzések után inkább voltam holt, mint élő, erre határozottan emlékszem, mostanra már azonban nem akkora gond ez, mint lehetne. Azt ugyan még nem sikerült kiküszöbölnöm, hogy ne legyen levegő után kapkodós jelenet belőle, de majd idővel az is talán elmarad, ha megmaradok a kviddicsnél és aktívan edzek tovább. A folyosón lelassít a lány is, majd megáll, és megállok én is. Legszívesebben nekimennék, de ettől egyrészt az tart vissza, hogy közben baja eshetne az ismét ellopott hegedűmnek, másrészt meg a prefektusi rangom is odalenne tán, most eredményként, és nem szeretném, ha bármelyik is bekövetkezne. A fenyegetés végét is lenyelem inkább, még mielőtt kiderül, hogy néha használni is szokta az eszét és abból lesz bajom. Egy, kettő, három, szúszááá... beszív, kifúj, megnyugszik. Kár, hogy a mantrák nem éppen úgy működnek, mint a varázsigék, főleg, ha azon kevés dolgok egyikével kerülök szembe, amik szinte azonnal kihoznak a sodromból.
- Az a hegedű, amit a kezedben tartasz, 1740-ben ké...- elakad a szavam attól, amit látok, sőt még a szívem is kihagy egy dobbanást, hogy aztán olyan heves dobogással akarja bepótolni azt az egyet, mintha menten ki akarna ugrani a mellkasomból. Te jóságos atyaég, képes volt elengedni a hegedűt, hogy tapsikolhasson lelkesedése jeléül. Mindjárt megtépem, hátha a közmondásnak megfelelően kevesebb hajjal több esze lesz, vagy azt a rövid hajra mondják? Nem számít, ettől még a prefektusi rang se fog visszatartani, sőt az se, ha hazaküldenek: ha összetöri a hegedűmet, neki vége.
- Te tényleg nem fogod fel, hogy egy majdnem háromszáz éves hangszer van a kezedben? Ha baja esik, nekem annyi... és holtbiztos, hogy akkor neked is annyi lesz... legalább cseréld le erre, ha már annyira nyikorogni akarsz rajta. - emelem a levegőbe a kezemben lévő mesterhegedűt. Ez utóbbi csak hét éves, és bár nem jelenti, hogy ettől nem nőtt volna a szívemhez ugyanúgy, mint Hieronymus, de ha esetleg ennek sikerült elszakítania valamelyik húrját, akkor az helyrehozható könnyen, az Amatit viszont sokkalta jobban féltem, ha baja esik, biztos, hogy nem vesz a nagybátyám örömében helyette Stradivarit, de még másik Amatit sem. Sajnos az se javít a helyzeten, hogy ismét futásnak ered, újra rohanhatok utána, közben imádkozva a fennvalóhoz - akármilyen természetfeletti hatalom is legyen -  azért, hogy baja ne essen a hegedűmnek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Április elsején általában ki se teszem a lábam a szobámból, és még úgy sem úszom meg a húgom "kedves" tréfáit. Ma reggel is azzal sikerült kelnem, hogy az utolsó szálig pink a hajam, és fogalmam sincs milyen varázslatot használt rá, vagy egyáltalán varázslat volt-e, még mindig nem sikerült eltüntetnem. Hogy Izét a műanyag futókorongjában fellógatta a plafonra éppen az ágyam fölé, az már csak a ráadás volt, szegénykét szerencsére könnyű volt leszedni. Cserébe lehet, hogy megnyírom neki kissé Simont, ha elkapom azt a nagyra nőtt tapsifülest, addig viszont csak egy tábla csokit kapott, azaz a dobozát egy tábla csokinak, ami majd szépen robbanni fog, ha kinyitja és mindent megtölt huszonnégy óráig levakarhatatlan csillámporral, méghozzá zöld színben. Vissza azonban a "gyönyörű" pink hajhoz, amivel éppen rendelkezem, és amit nagyon szeretnék már eltüntetni, de Annie-t ismerve ő is a huszonnégy órás verziót választotta, legalábbis nagyon remélem. Azon töprengtem, hogyan is lehetne elrejteni, aztán végül arra jutottam, hogy sehogy. Inkább nem rejtegetem, április 1-re belefér, vagy még a végén megismétlődne máskor is, ennek eredményeként így teszem ki mégis a lábam a folyosóra, mert azért a gyengélkedő programját mégiscsak megnézném. Ha van most gyógyító, megkérdezem, tud-e adni valamit a csuklómra, ami tegnap óta sajogni kezdett. Valószínűleg most is ínhüvelygyulladás van az egész mögött, általában két évben egyszer előjön a hegedülésnek köszönhetően, de jobb, ha ránéz valaki, aki többet ért ezekhez, mint én. Még kibírom holnapig is, ha ma nem lenne, de jó tudni, mikor is tehetem tiszteletem. Ha holnap nem tudom eltüntetni ezt a színt, talán még arra is tud mondani valamit. Már majdnem eljutok a gyengélkedőig, amikor az egyik ajtó mögül éktelen rikácsolás hallatszik ki. Pár perc és vége is, de ahhoz elég volt, hogy felfigyeljek rá. Valami eszement madár nagyon szeretheti a gazdáját - nem látni. Ama bizonyos ajtó előtt, ami mögül kiszűrődik a hang, mégiscsak megállok, megnézni legalább kinek is a szobája. Warren - hirdeti a tábla. Warren? Hol hallottam én már ezt a nevet? Warren. Ja, hogy az auror, aki besegített a házvezetésben. Hm, vajon itthon van? Tudnék ajánlani neki néhány elkobozható tárgyat a ház területén, amit nem szívesen látok ott, de nem mennék bele abba, hogy én kobozzam el. Na jó, mérjük fel a terepet, majd érdeklődök az aurorképzésről, csak egyszer be kellene kopogni. Hezitálás nélkül kopogok, majd már le is nyomom a kilincset és az ajtó nyílik magától. Legfeljebb kitessékel, ha nem jókor jöttem, ám amint kitárul az ajtó, nem az aurorral találom szembe magam, hanem egy lánnyal, aki valahonnan ismerős, de mégse tudnám megmondani, ki az. Lehetne Warren rokona is, miért ne, bár nem hiszem, hogy Warren rokonai betöréshez tökéletese megfelelő öltözetben mászkálnának a szobájában, valószínűbb, hogy ez a valaki rosszban sántikál.
- Nevet, házat, évfolyamot. - mondom automatikusan, és felsőm zsebéből a pálcámat is előszedem, mostanra ugyanis sikerült megszokni, hogy kell, tehát olyan helyen jó tartanom, ahonnan nem kerül félórába előszedni. Rászegezem, és várok a válaszra, közben meg már azon gondolkodom, miféle büntetést is adjak. Vagy adjak egyáltalán? Mégiscsak bolondok napja van, ettől eltekintve azonban továbbra is kíváncsi vagyok arra, kicsoda, és mit csinál itt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Nem így terveztem a mai napot, sőt még ezt a sétát sem, de ha már itt vagyok, miért ne használnám ki az alkalmat? Nem hiszek a véletlenekben, tehát annak is bizonyára megvan az oka, hogy éppen akkor kezdett rikácsolni az a tollas kis veszedelem, amikor ideértem, úgyhogy bekopogok, aztán már nyílik is az ajtó és hoppá... az auror helyett egy rosszalkodóba botlottam, hát automatikusan az alapvető adatokat akarom megtudni, vagyis a nevét, a házát és az évfolyamát, mert fogalmam sincs, ki az, hiába tűnik valahonnan ismerősnek ránézésre. Lehet, hogy csak a folyosón láttam már, vagy netán órán? Vagy mégsem? Amint megszólal, rájövök, honnan ismerős. Ez az Ombozi lány, Sára. Megismerem a hangját, mert ha valamit elsőre megjegyzek egy emberből, az mindig a hangja, sosem az arca, vagy a neve, mint ahogy az a nagy többségnél lenni szokott. Ahogy megfordul azzal a tündéres szöveggel, kénytelen-kelletlen elvigyorodom. Olyan jellemző, ahányszor csak beszéltem vele eddig, mindig volt valami ilyen lökött szövege, amivel egykettőre megnevetteti az embert.
- Ja, persze, én meg Pán Péter életnagyságban. - vágom rá azonnal az első dolgot, ami a tündérek kapcsán eszembe jut, és leengedem a pálcámat. Már szinte el is felejtettem, hogy pink a hajam, és valószínűleg eszembe sem jutna, ha nem kérdezne rá, röhögés közben. Megemelem egy tincsemet, megszemlélem a gyönyörű színét, majd megvonom a vállam.
- Ez húgi kedvenc színe ajándékba április 1-re, és még nem tudtam leszedni. Mondd, hogy nem áll jól. - válaszolok a kérdésre még mindig vigyorogva, és mellé oldalra is fordítom a fejem, hogy teljes pompájában lássa Annie nagy művét, végtére is jobban járok, ha én is szórakozok a helyzeten, mintha felhúzom az orrom és csak mások röhögnek az egészen.
- Ugyanezt kérdezhetném én is. - mondom, ha már azt kérdi, mit is csinálok itt. - Hallottam a madarat, és gondoltam, akkor már lerendezem a beszélnivalóm Warrennel, viszont még mindig kérdés, hogy te mit csinálsz itt? Megbüntethetnélek, ugye tudod? - komolyan nézek rá, végtére is tényleg jó lenne tudni, mibe keveredek bele, ha most nem osztok ki rá semmi jó kis büntetést, csak hát mégis április 1 van és talán ezen az egy napon megengedhető némi csínytevés, ha kreatívan csináljuk. Amíg választ kapok a kérdéseimre, addig is visszatérek az ajtóig és lenyomva a kilincset, egyelőre csak résnyire nyitom és kilesek. A folyosón sehol senki pillanatnyilag, de azért talán jó lenne mihamarabb végezni mégis és lelépni innen, mielőtt az auror tér vissza és lepi meg őket.
- Mit segítsek? - kérdezem becsukva az ajtót, és visszafordulva Sára felé. Minél hamarabb végzünk, annál hamarabb lépünk le, és ha besegítek én is, ez a folyamat még inkább felgyorsítható, mert nem hiszem, hogy megköszönnénk, ha Warren itt találna, és még az aktánkon sem mutatna jól a dolog nagy valószínűség szerint.