Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Talán meglepő lehet, hogy Kíra, aki egyébként mindenről és mindenkiről képes csacsogni, Adam említésére nem lendül bele a beszédbe. Általában ugyanis kétféle dologról megy neki nagyon jól a mesélés, arról, amit ismer, ami vele történt, meg arról, amihez semmi köze, amit soha nem látott, tapasztalt, ami nem is létezik, csak elképzelései vannak és határozott véleménye róla. Kíra azonban Adamet nem nagyon tudja sehová sem sorolni, nem érzi, hogy joga lenne hozzá, és nem is akar úgy beszélni róla, mintha teljesen ismerné, mintha vagy mintha egy szerűen csak az életének egy részéről beszélne, de úgy sem beszélhet, mintha nem tudna róla semmit. Igazából minden személlyel így van, ezért nem beszél ki soha, senkit, Vallja, hogy egy másik személyt sosem ismerhetsz meg igazán, hogy egy egyén jóval több annál, mint hogy el lehessen mesélni. Így aztán ebben a témában önmagához képes elég szófukar.
Evelin kérdése azonban szerencsére olyan szegmensét érinti az Adammel való kapcsolatának, amire szívesen felel, elvégre a történek inkább szól róla, Kíráról, mint a férfiról.
- Az úgy történt, hogy akkor érkeztem Bogolyfalvára. Vagyis már egy napja ott voltam, na mindegy, a lényeg, hogy egy szál hátizsákkal jártam a falut, és nem volt hol aludnom, és rám esteledett és betörtem hozzá. - elneveti magát, mert furcsának találja, hogy betörésként utaljon vissza az eseményekre. Ő nem érezte annak, amit csinált. De nem tud jobb szór arra, ha az ember hívatlanul beállít egy vadidegen házába. Közben a bokor felé pillant, ahol a kutyuska tanyázott, de sehol nem látja az ebet.
- Óóóó! Állandóan ezt csinálja. Eltűnik, aztán persze ha éhes, megtalál - panaszolja a lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kírának ezúttal elég kérész életűre sikerül a vad dühöngése, ugyanis egy óvatlan pillanatban mégis Adamre villan a tekintete, ennyi pedig épp elég, hogy a férfi ismét megbűvölje. Magatehetetlen marionett bábuként áll a férfi előtt, aki jelenleg teljes uralmat élvez a lány teste és elméje felett. Ezeket a hosszú pillanatokat, míg Adam az emlékeit nézegeti, ő gyakorlatilag nem is érzékeli, egyszerűen nincs jelen a saját testében, míg Adam meg nem engedi neki.
Zavartan pislog fel a férfire, ahogy tekintete ismét élettel telik meg. De nincs rá ideje, hogy összeszedje a gondolatait, vagy folytassa az őrjöngést, mert Adam ajkai máris vészesen közelednek az övéhez. Teljesen váratlanul éri a gesztus, nem igazán fogja fel, hogy mi is történik, hisz az előbb még kapálózott és Adam fogta le. Most meg? Nincs meg neki az a pillanat, amikor lenyugodott. A lágy, nedves csók mindenesetre ismerős érzés számára, nem tiltakozik ellene, bár erre egyébként sem lenne sok lehetősége. Adam vérének fémes ízét érezve azonban elhúzza a fejét. Közben kezd megint összeállni fejében a kép, hogy Adam az elmúlt tíz percben már másodjára taszította delejes tompaságba. Ez még akkor is felháborítaná, ha Dorián mérgének hála nem lenne egyébként is túlzottan agresszív hangulatban. De hosszú másodpercek telnek el, Kíra azonban már nem próbál Adam torkának ugrani. Indulatai szép fokozatosan kezdenek halványulni, már ő maga sem érti, egyáltalán mi táplálta benne ezt a vad dühöt. De az emlékek, azok nem tűnnek a szervezetéből a méreggel együtt. Tökéletesen emlékszik rá, hogy mit csinált, hogy meg akarta átkozni a gyereket, hogy milyen stílusban beszélt Adammel, hogy megpróbálta leszúrni a pálcájával.
Megsemmisülten áll Adam előtt, képtelen állni a másik tekintetét, lesüti a szemét, haja az arcába hullik. A diákra rá sem mer pillantani. Egy rakás szerencsétlenségnek érzi magát. Merően nézi a földet, de pillantásátszinte azonnal sűrű könnyfátyol homályosítja el. Az ujjaival babrál, mint egy gyerek, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre. Próbálja visszatartani a sírást, összeszedni magát, mondani valamit, de nem megy neki. Átöleli önmagát, vállai meg-megrázkódnak, ahogy zokogni kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Tudom, hogy ilyen...De ne mondd, hogy ne foglalkozzak vele. Próbálom megnevelni, csak ő ilyen szabad szellem - végtelen odaadással és szeretettel gondol a kutyára, aki ugyan mindig a saját feje után megy, de aztán mégis újra odasündörög hozzá. Őszintén elgondolkodik a lány kérdésén, lehet, hogy nem ártana megkeresni a négylábút, nehogy galibát okozzon a kastély területén.
- Nem, végül is kóbor kutya. Nélkülem is nagyon jól megvan - vonja meg végül a vállát, de azért látszik rajta, hogy zavarja, amiért a kis kedvence így itt hagyta. Igazából Kíra többnyire jobban vágyik a kutyus társaságára, mint fordítva.  
- Folytatni? - pislog vissza lánykára, akin látszik, hogy nagyon érdekli őt téma, és lelkesen várja, hogy további részleteket tudjon meg.
- Öhm... nincs mit folytatni, így ismertem meg, hogy fogtam magam és betörtem hozzá az éjszaka közepén és megengedte, hogy aludjak a kanapéján - von vállat, hisz azért egy icipici új információt mégis elcsöppent. Kíra nem is érti, mi többet szeretne hallani a lány, hisz nála ez csak egy teljesen átlagos este volt. Ugyanakkor megszokta, hogy ami nála átlagos, amit ő teljesen természetesen közöl a másikkal, az sok esetben meghökkentő lehet másoknak. Kíra pedig kifejezetten szereti ezeket furcsálló pillantásokat, amit a lány azonban eddig nem adott meg neki.
- Sajnálom, ha nem volt elég érdekes történek. Tényleg. Jobb is lesz, ha lebujdosok. - sóhajt fel színpadiasan és fel is áll a padról.
- De tényleg. Kezd alkonyodni, és nekem keresztül kell menni az erdőn - nyel egyet. Csak most ébred rá, hogy mennyire nem lenne jó buli sötétben nekivágni az útnak. Mert az persze meg sem fordul a fejében, hogy akár használhatná a kaput, és mehetne a rendes úton a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Visszatarthatatlanul potyogna a könnyei előbb a padlóra, majd Adam fölsőjét áztatja el velük, ahogy a férfi magához vonja. Kíra a maga részéról nem sokat tesz  hozzá az öleléshez, és csak még nagyobb erővel kezdi rázni a sírás Adam karjai között. Minden új inger új löketet az a zokogásának, a diák hangját hallva egészen belefúrja a fejét Adam mellkasába, részint mert rettentően szégyelli magát a srác miatt, részint pedig így próbálja minél alacsonyabban tartani a zokogás zajszintjét.
Adam hangja nyugodtan cseng, a hangjában semmi nem utal arra, hogy őt mennyire megviselték volna az elmúlt percek eseményei. Kíra mégis úgy érzi magát, mint a rossz gyerek, aki egyelőre csak azért nem kap ki, mert nyilvános helyen vannak. Túlzás lenne azt állítani, hogy ténylegesen érzi Adamen a feszültséget, de érezni akarja, és nála a kettő lényegében ugyanaz. Érdemtelennek tartja magát arra, hogy a férfi óvón magához szorítsa, törődjön vele. Ezek után nem. Szenvedni akar, azt akarja, hogy hagyják magára, legyen egyedül, de nem tudja rávenni magát, hogy megmozduljon, megpróbáljon elhúzódni, hisz mindeközben rendkívül jól esik neki a férfi érintése. Arra jut, hogy ha már egyszer a férfi közelségét képtelen megvonni magától, akkor legalább a sírást abbahagyhatja, szenvedhet némán, mozdulatlanul, a gondolataival viaskodva. A sírás különben sem megoldás semmire, legalábbis akkor semmiképp, ha az ember valamiféle számító okokból kifolyólag kezdi itatni az egereket. Márpedig Kíra most komolyan gondolja ezt a nagy elkeseredettséget.~ Velem mindig csak a probléma van.~ Igen, őt az egészben ez borította ki a legjobban. A bűntudat és szégyenkezés helyett kifejezett felüdülés számára, hogy okot talál az önsajnálatban való elmerülésre. Egyelőre legalábbis így gondolja.
A feje felett elhangzó beszélgetést hallgatván próbálja összeszedni magát. Beszív, beszív, beszív, hosszan kifúj. Szipog.
Sírástól duzzadt szemekkel pillant fel Adamre, aki már szeretné is őt eltávolítani a helyszínről. Nagy levegőt vesz, de hang nem jön ki a torkán, csak nagy pislogással és bólogatással egyezik bele a távozásba.
- De... - picit hátrébb húzódik, most először tekint újra a diákra. Nem igazán tudja, mit is akar mondani vele kapcsolatban. Hosszan nézi a fiút, akivel lehet, sőt egész valószínű, hogy talán már soha nem fog találkozni. Most jönne az a rész, hogy megköszönje, hogy a srác megpróbálta megállítani és hogy nem rohant és szólt valakinek, vagy bocsánatot kérhetne a viselkedése miatt, de Kíra agyában persze egészen más gondolatok járnak.
- Eridonos vagy, ugye? Vaaagy talán navinés. Azért... remélem, hogy nem okoztam törést az életedben - az első részt, csak alig érthetően, inkább magának motyogja, a végén pedig még halvány mosolyra is húzódik a szája. Részéről pedig ezzel minden meg is van beszélve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Esős hétköznap délután. Illetve, ebben a pillanatban épp nem esik, de a sűrű, puha takaróként terpeszkedő felhők az égen, szinte bármelyik pillanatban sírni kezdhetnek. Kírát azonban ez jelenleg nem zavarja. Ez pedig mindazok számára meglepő lehet, akik nem is olyan rég még látták hanyatt-homlok menekülni egy egyszerű kis nyári zápor elől. Pedig most nem is csak egyszerű záporra, hanem lassú, kitartó esőzésre van kilátás. Már esett is a nap folyamán, aminek számos pocsolya meg a nedves fű állít tanúbizonyságot.
Az a nedves fű, amelyben Kíra tartózkodik. A Boglyas téren egy pad mögött, félig az egyik bokor takarásában ücsörög a földön kezédben egy rajztömbbel meg egy ceruzával. Sosem volt kiemelkedő tehetsége a rajzoláshoz, de azért többnyire felismerhető, hogy mit szeretnének ábrázolni a firkálmányai. Nem mintha olyan jellemző lenne rá, hogy rajzolgat, ez is inkább olyasmi, ami iránt néha napján elfogja a lelkesedés. Szóval ül csendesen a fűben, hullámos, nagy lobonca laza kontyba kötve a feje tetején, a cerura a szájából lóg, már egy ideje nyammog a végén, és közben meredten bámul a semmibe. Legalábbis egy külső szemlélődő szerint a semmibe. Ő azonban nem így érzi, hiszen ő a pad támláján lévő résen kukkol keresztül. De egyelőre még nem sikerült megpillantania azt a bizonyos dolgot, amit papírra szeretne vetni. Ugyanis az jelenleg az eltökélt szándéka, hogy illusztrálja, megfigyeli, tanulmányozza a boglyokat. Mindenre fel van készülve, nála van a pálcája is, amivel már korábban szórt magára egy leperexet, mert elázni azért nem szeretne nagyon, ha nem muszáj.
~ Gyerünk, mi lesz már~ Sürgeti gondolatban a rejtélyes kis állatkákat, miközben azzal szórakozik, hogy a nyelve segítségével különféleképpen mozgassa a szájából kilógó írószert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kíra ül a fűben, szépen rajzolgatva, Kíra talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz. Kíra hopp, máris mindent áthúzott. Nagyon félénk állatok ezek a boglyok, alig látna őket, Kíra összehúzott szemekkel koncentrál, nem akarja őket elijeszteni, de nem is kell, mert megteszi más. Ebben a borongós, esős időben nincs valami nagy élet a faluban, az emberek többnyire amúgy is magukkal vannak elfoglalva, legfeljebb egy furcsálló pillantást vetnek a fűben ücsörgő Kíra felé, akit persze mindez teljesen hidegen hagy. Csakhogy mégsem mindenki követi ezt a jól bevált szokást, egy úriember áll meg Kíra előtt, mi több, meg is szólítja a pad mögött ücsörgő fiatal nőt, aki kissé elvarázsolt tekintettel pillant fel - mint rövidesen kiderül számára - Gáborra.
- Én vagyok a lesből támadó ruhaszárító kötél…helyett Kíra! - vágja rá nagyon frappánsan, mert menet közben átgondolja, hogy akárhogy is szeretné, ő mégsem egy ruhaszárító kötél. A hangja kissé bosszúsan cseng, amiért Gábor megzavarta őt a boglyok tanulmányrajzának készítésében. Így a pad mögött kuksolva, pedig tényleg rá tudna támadni bárkire, lesből. De Gáborra nem fog, legalábbis biztos nem lesből, hiszen a férfi már észrevette őt, és nekiáll egy hosszú történet mesélésébe, amelynek a fonalát Kíra nem hogy elveszíti, de valószínűleg soha nem is vette fel, mert annyira nem is érdeklik őt a férfi szavai. Sok mindennel le lehet őt venni a lábáról, a se eleje se vége dumákkal viszont nem igazán. Talán azért, mert ő is nagy tehetség az efféle süketelésben, és nem szereti, ha mások a babérjaira törtnek.
- Lódítasz! És még elijeszted a boglyokat is! - pirít rá a férfire, aki csak úgy kérdezés nélkül leül vele szemben a fűre. Hát szabad ilyet? Pár hosszú pillanatig szúrós szemekkel néz a nagy dumás férfire. Végül úgy dönt, kegyes lesz hozzá és hagyja, hogy csatlakozzon a köreihez.
- Ám legyen, engedélyezem számodra a maradást. Ha megígéred, hogy nem hangoskodsz, neked is megmutatom a boglyokat. - ajánlja fel férfinek.
- Őket akartam lerajzolni, de látod, nem ment túl jól - nyújtja a férfi felé az ezerszer áthúzott, felismerhetetlenül krikszkrakszos pergamenlapot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Jaj, ne csináld már! Rossz kis kutya vagy - de hiába a dorgáló szavak a crup keverék nem tágít Kíra elől, pedig az utóbbi időben többnyire már hallgat a lányra. Bár ez nem Kíra határozottságának vagy nevelésének köszönhető, hanem annak, hanem inkább az állat intelligenciákénak, annak, hogy tudja, Kíra soha nem akar neki rosszat, és ő sem akar rosszat a kis gazdájának. Most is ezért ugrál előtte, morogva, vicsorogva, a rendelkezésére álló minden eszközzel gátolni a lányt, hogy elérje fák között megbúvó viktoriánus épületet, épp csak, hogy nem harapja meg.
Lehajol, megsimogatja az ebet, megpróbálja neki már századszor is elmagyarázni, hogy nincs ok az aggodalomra, csak Adamhez megy. Az állat azonban nem igazán akarja megérteni és elfogadni a két tagmondat közötti kapcsolatot.
Mikor a kutyus először szegődött mellé az Adamhez tartó úton, csak a ház előtt kezdett el ugatni, Kíra többször próbálta lecsendesíteni, de nagyon sokára hagyta abba, és másnap reggel a fák között várta a házból kilépő Kírát. Azóta mindig elkíséri a lányt, jobban mondva megpróbál az útjába állni, reggel pedig várja őt. Kíra azonban nem törődik a állat vehemens viselkedésével. Jobban örülne neki, ha a kutyus nem ugrálna mindig a lábánál, ha Adam háza felé veszi az irányt. Főleg ha éppen visz is valamit a férfinek. Az előző éjszakát Adam ajánlatát kipróbálva az erdei menedékben töltötte, és közben ahogy annak a környékén bóklászott, talált egy érdekes formájú, színes foltokkal tarkított kavicsot, és már akkor eldöntötte, hogy elviszi a férfinak.
A kutyus vakkant két erőteljeset, mikor már bővel sötétedés után a  házhoz érve Kíra páros lábbal felszökdécsel a verandára, és otthonosan benyit az ajtón. Adam valószínűleg már rég érezte, hogy itt van, meg aztán egyébként sem erőssége a kopogás, ha arról van szó, hogy be akar menni valahová.
- Hahó - köszön bele az éterbe, miközben a nappali felé veszi az irányt és megáll az ajtóban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Meglepetten torpan meg a küszöbön, ahogy Adam helyett valami ismeretlen fószert pillant meg a nappaliban. Soha senkivel nem találkozott még a férfi házában, bele sem gondolt igazán, hogy rajta kívül lehetnek látogatói Adamnek. Végigméri a kanapén olvasgató szőke férfit, és ahogy az nála lenni szokott, egész könnyedén tudomásul veszi a helyzetet, sosem volt problémája azzal, hogy feltalálja magát, ha valami váratlan dolog történik vele.
Nem reagál azonnal az Adamre vonatkozó kijelentésére, már csak azért sem, mert a másik még csak rá sem nézett, miközben beszélt. Másrészt pedig vár, ő maga sem tudja igazán, hogy mire, talán arra, hogy a férfi magától megmagyarázzon neki mindent, kezdve azzal, hogy mit keres itt, és mégis mi az, hogy Adam még alszik.
- Nekem azt tanították, hogy ne álljak szóba idegenekkl.. - vágja rá kislányos hangon, habozás nélkül a férfi kérdésére, de elharapja a mondat végét, mert közben találkozik a tekintete a férfi különös fényű pillantásával. Adam kékjeinek sejtelmességét már megszokta, sőt szinte természetesnek találja, szereti, a férfi tekintete azonban valahogy más, mélyebb. Pár pillanatig elgondolkodva figyeli a másikat, normális emberre talán nagy hatással lenne a férfi erőteljes kisugárzása, Kíra azonban miután kinézelődte magát, egyszerűen csak félrebillenti a fejét, és nagyvonalúan mégis válaszol a kérdésre.
- Na, jó, megsúgom, Kíra vagyok. És...Ön? - dobja vissza a labdát, úgy gondolja, neki is van joga ehhez a kérdéshez. Ha pedig belelendül, nem tud egy kérdésnél megállni, nem is akar.
- Hogy értette azt, hogy Adam még alszik? Már rég lement a nap. Ez normális dolog? Ne aludjon. Én felkeltem! Hoztam neki valamit! - ez a kérdés egyelőre nagyobb prioritást élvez nála, mint az, hogy ki ez a szőke kékszemű. Nem vár engedélyt a másiktól, amint megfogalmazódik benne, hogy galád módon felkeltse Adamet, már penderül is ki a nappaliból, hogy az emelet felé vegye az irányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy név alapján még nem tudtak meg túl sokat egymásról, legalábbis, ami Kírát illeti, neki nincsenek elképzelései a férfi kilétét illetően, csupán annyit állapít meg a másikról, hogy vámpír. Ez a felismerés valahogy egészen ösztönösen jön neki, nem is igazán gondolkodott a dolgon. Egyelőre pedig meg is elégszik ennyivel, fontosabb neki, hogy elintézze, amiért jött, történetesen, hogy odaadjon Adamnek egy kavicsot, még annak az árán is, hogy ennek érdekében hátat kell, hogy fordítson Arendnek, és fel kell ébresztenie az emeleten szunyókáló férfit.
Könnyed, gyors léptekkel szalad fel a lépcsőn, majd egyenesen Adam hálószobája felé veszi az irányt. Megáll az ajtófélfánál, néhány pillanatig figyeli az egyenletesen szuszogó, édesen alvó férfit. Lábujjhegyen közelíti meg az ágyat, bár ez igazán felesleges figyelmesség a részéről, hiszen épp arra készül, hogy felébressze a másikat. Adam nem sok helyett hagyott az ágy végén arra, hogy Kíra esetleg odabújjon vagy üljön mellé, így csak megáll az ágy mellett és a férfi fölé hajol, jobb oldalra vetett, hosszú haja függönyként takarja el Adam arcát az ajtó irányából, odafigyel rá, hogy ne a másik képébe hulljanak a tincsei, így csak az ágyat meg egy kicsit Adam karját cirógatja velük. Ha a férfi szeme nyitva lenne, kellemes kilátásban lenne része, hiszen Kírán egy bő kivágású, laza felső van, ami állva ugyan nem sokat mutat, így a férfi fölé hajolva, viszont annál többet.
- Hahhó, álomszuszék, hasadra süt a sötét - suttogja neki közvetlen közelről, majd lágyan megpuszilja a férfi ajkait. Aztán finom mozdulatokkal megigazgatja Adam haját, hogy ne lógjon az arcába.
- Milyen dolog, hogy te itt alszol, mikor vendéged van...Amúgy hoztam neked valamit - susogja a férfi füléhez hajolva, majd ezúttal a fülcimpája mögé csókol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az ébresztgetés sikerrel végződik, és azzal, hogy Adam lehúzza magához Kírát, és hemperednek egyet az ágy közepének irányába, az idillt csak az zavarja meg, hogy Adam menet közben sikeresen feldolgozza az előbb kapott információkat.
Kíra meglepődik a férfi kérdésén, mert az meg sem fordult a fejében, hogy bárki is bejöjjön ide anélkül, hogy Adam ne venné észre, akár alszik, akár nem. De az ő részéről fontosabb, hogy odaadja Addamnek, amit hozott neki, ezért aztán megválaszolásban előbbre is veszi ezt a témát, hogy utána majd tényleg nyugodtan foglalkozhassanak a földszinten kóricáló férfival.
- Csak egy kis apróság, mert sátoroztam ott, ahol mondtad, az erdei menedékben, és tényleg nagyon szuper hely, és közben találtam egy követ, és tessék - a farzsebéből húzza elő a viszonylag kicsiny kavicsot, és átadja Adamnek. Múltkor a toll, amiről azóta már egészen megfeledkezett, nem is olyan rég virágokat kezdett préselni a férfi egyik könyvében, azóta már elfelejtette, hogy melyikben, most ez a kavics, ha Kíra így folytatja, Adam előbb-utóbb nyithat egy dobozt a sok kis apróságnak, amiket behord a házába.
- Azt hittem, tudod, hogy itt van, olyan nyugisan üldögélt a nappaliban. Ő mondta, hogy még alszol. Valami Arendnek hívják - tér vissza a szőke férfi kérdésére, a nevet hagyva mondandója végére, mert feltételezi, hogy Adamnek azért fog jelenteni valamit, és nagyon kíváncsi, hogy mégis milyen reakciót vált ki belőle az illető említése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra egészen élvezi, hogy ilyen nagy hatással vannak Adamre a szavai, még ha ez azt is jelenti, hogy a földszinten lebzselő úriember van ilyen hatással Adamre. A homlokpuszi jól esik neki, az viszont már kevésbé, hogy ezt követően Adam felpattan mellőle, köntöst kap magára, leteszi a kavicsot, és már el is tűnik az ajtóban. Kíra mindezt egy szó nélkül, felkönyökölve az ágyon nézi végig. Hosszasan bámulja az ajtót, ahol Adam az imént eltűnt, valahogy nem akaródzik neki utána indulnia, pedig szeretne. Maga mellé teszi a karját, visszahanyatlik az ágyra, a plafont figyeli. Úgy érzi magát, mint a gyerek, mikor vendégek érkeznek a szülőkhöz, ismeretlenek, akikhez neki semmi köze, akikkel el akarja kerülni a találkozást, de mégis tudni szeretné, kik ők, miért jöttek, miről folyik a szó. Meg egyáltalán, miért pont a konyhában kell beszélgetniük, ahová nem tudja elkerülni, hogy előbb utóbb ne menjen ki, hiszen ott a kaja.
Fordul kettőt az ágyon, épphogy csak le nem esik a végéről. Feltápászkodik, kilép a balerinacipőjéből és óvatos, mezítlábas léptekkel, kíváncsian indul Adam után a földszintre. Noha a lopózásnak nem túl sok értelme van egy olyan házban, ahol a jelenlévők nem hogy a lépéseit, de még a szívverését is könnyedén hallhatják.  
Ő ugyan ebbe nem gondol bele, de mire a lépcső aljához ér, elunja, hogy lassan és halkan lépdeljen. A harmadik lépcsőfokról nagyot ugorva érkezik meg az előtérbe, ahol körbepillant, majd tyúklépésben közelíti meg a konyhát.
- Zavarok? - a küszöbön állva teszi fel a kérdést, aminek elhangzása igen nagy kuriózum Kíra szájából, hisz többnyire akkor sem érzékeli, ha terhes a jelenléte, ha az tényleg úgy van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nagyokat pislogva néz Arendre, akitől választ kap a kérdésére, majd újra Adamre tekint, aki azonban nem viszonozza a pillantását, pedig Kíra elsődlegesen tőle várta volna a megerősítést, nem a számára idegen férfitól. De láthatóan Adam sem tiltakozik a jelenléte ellen, így aztán Kíra nem is zavartatja magát, lazán nekidől az ajtófélfának és karba fonja a kezeit. A férfi lágy, szelíd hangja ellenére sem tetszik neki a szóhasználat. Kíra értelmezésében az "embered" kifejezés, inkább érdekkapcsolatra, semmint olyan belsőséges viszonyra utal, mint ami őt Adamhez fűzi. Adamre pillant, akiben azonban úgy tűnik, hogy nem merül fel hasonló gondolat, és csak bólogatva válaszol. Így aztán Kíra pedig megpróbálja lenyelni az ellenérzéseit, és tőle szokatlan módon csendben marad, mert Adamről rá is átragad ez az "emelkedett" hangulat.
Arend jelenléte kicsit kimozdítja őt a komfort zónájából. Mint mindig, most sok kérdés, csapongó gondolat motoszkál a fejében. Sosem jelentett neki gondot a tény, hogy meglehetősen keveset tud Adam múltjáról, nem is faggatta Adamet soha. Most sem hozza különösebben lázba a téma. Csupa gyakorlatias dolog fordul meg a fejében, úgy mint: hol volt eddig Arend? most mire fel a látogatás? vajon van-e még a csokiskekszből?
Szólásra is nyitja a száját, aztán végül csak szusszan egyet. Továbbra is az ajtófélfát támasztva nézi végig, ahogy a két férfi megöleli egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

~ Mosoly és kacsintás? Nekem ne kacsintgasson! ~ A fejében megszólaló ellenséges hangocska ellenére, Kíra mégis félmosollyal, kissé elpirulva fogadja Arend gesztusát. Majd karba fonja a kezét, és inkább Adamet figyeli, ahogy előpakol a hűtőből, aztán szépen átsorjáznak a nappaliba.
Üdítőjét kortyolgatva figyeli a két férfit, s csak nehezen tudja megállni, hogy ne nevesse el magát, ahogy belegondol, milyen viccesen is festhet egy küldő szemlélődő számára a jelenet, amelyben két vámpír úriember módjára üvegpohárból kortyolja a vért, miközben egy karnyújtásnyira tőlük egy dekoratív fiatal nő Bambit szürcsöl.
Ismét csak Arend töri meg a csendet, Kíra pedig már nem bírja tovább, mégiscsak felkacag ezen az abszurd szituáción. Csillogó szemekkel pillant a kissé még mámoros tekintetű Adamre, majd újra felnéz Arednre, aki ezúttal már hozzá intézi a kérdését.
A mosoly azon nyomban eltűnik a tekintetéből. Nem tetszik neki a téma, amit a szőke férfi feszeget. ~Mi köze van neki hozzá? Miért kérdez ilyet? Azt várja, hogy áradozzak?~ Nem akar vele az érzéseiről beszélgetni, meg is próbálja elővenni a lehető legszúrósabb, villámokat szóró, hideg tekintetét, de mégsem tudja annyira felkapni a vizet ezen az apróságon, mint ahogy szeretné.
- Ez milyen kérdés? Neked megelégedésre szolgált, amikor...mielőtt...miután...? Hhhh - menet közben hirtelen összeakad a nyelve, nem is tudja, mit akart kérdezni, és végül a saját ügyetlensége feletti indulatos sóhajtásba fullad a mondat. Rettentően zavarja, Arend csak így besétált ide és sokkal jobban ismeri Adamet nála, közös múltjuk van, nem is akármilyen.
- Adamen kívül még hány embert változtattál át?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lélekszakadva rohan árkon-bokron át, cipője meg-megcsúszik a nyálkás, tavalyi avaron. Zihálva veszi a levegőt, szíve vadul kalapál, ahogy néhány lépésenként futó pillantással néz hátra a válla fölött, bár arcába lógó hajától nem is igazán lát, se előre, se hátra. Azért mégiscsak fut, szúr az oldala, de nem áll meg. Menekül. Már rég megtehette volna, hogy hoppanál, de nem jutott eszébe ez a megoldás. A hátizsákját és azzal együtt minden ingóságát maga mögött hagyta már, futás közben lehajítva egy fa tövébe.
Üldözik. Ehhez kétség sem férhet. Szerinte legalábbis. De az igazság az, hogy Kíra már nincs olyan elmeállapotban, hogy ezt fel tudja mérni. Korábban is voltak hóbortos, kissé követhetetlen pillanatai, tettei, az utóbbi időben azonban ezek a pillanatok felszaporodtak, és napjainak egész nagy részét alkotják, egészen szélsőséges viselkedésre késztetve Kírát. Ami néha már magát a lányt is megrémíti.
Most azonban távol áll attól a ponttól, hogy csak egy pillanatra is ráeszméljen, micsoda képtelenséget csinál az erdő közepén. Számára most teljesen valóságos, hogy alaktalan árnyak üldözik. Ádáz démonok, ő pedig rettegve rohan, ahogy a lába bírja, és ahogy az egyenetlen talaj engedi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hirtelen lefékez, amint meghallja, hogy valaki a nevén szólítja. Elsőre egyáltalán nem is biztos benne, hogy tényleg a saját nevét hallotta. Tekintete suhan a férfin, de csak pár másodperces fáziskéséssel tudatosul benne ténylegesen, hogy valaki tényleg ott áll nem is olyan messze, előtte, a fák között. Ekkor ijed meg csak igazán, ugyanis egyelőre nem ismeri fel Adamet a sötét alakban, és noha a hangját azért ismerősnek találta, nem tudja elég gyorsan összekötni a szálakat. Jelenleg mindenre és mindenkire rávetíti a képzeletvilágot, ami magával ragadta.
Előhúzza a pálcáját, a férfire szegezi, és közben a legközelebbi fához araszol. Nekiveti a hátát a kemény törzsnek, így legalább egy oldalról védve érezheti magát valamelyest. Szaggatottan, zihálva veszi a levegőt, egészen kimelegedett a futásban.  Most még jobban szét van csúszva, mint mikor Adam legutóbb láthatta, hiszen akkor épp a valóság és a vízió vékony határán tálcolt, most azonban teljesen elszakadt már a realitástól. Külsején is tükröződik a belül uralkodó káosz.
Kíra hosszú másodpercekig némán figyeli a férfit, minden idegszála pattanásig feszül. Tudja, hogy valami nincs rendben, Adam felbukkanása mégiscsak megmozdított benne valamit. Valamiféle tudatot, ami azonban nem elég erős most ahhoz, hogy visszarántsa őt a valóságba. Lassan összeáll a fejében a kép, sikerül beazonosítania Adamet, mint a valóság egy darabkáját, ez azonban csak puszta tény most Kíra számára, nem változtat semmin. Nem szünteti a meg a veszélyt, az elveszettséget, kiszolgáltatottságot. Könnyek gyűlnek a szemébe, szabad kezével letörli őket, mielőtt még végiggördülnének az arcán.
- Hagyjál! Feladom. Nem érde – hirtelen elnémul, felkapja a fejét, a fák ágait kémleli. Légzése, mely már a normális tempóhoz kezdett közelíteni, most ismét felgyorsul.  Védekezően maga elé kapja a karjait, majd egy sikkantás közepette elveti magát a földre, addig hempereg, amíg a legközelebbi fa törzse meg nem állítja. Akkor megrázkódik, felhúzza a lábait, oldalt fekve, Adamnek háttal összegömbölyödik. És hosszú-hosszú másodpercekre mozdulatlanságba süpped.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Igyekszik minél halkabban venni a levegőt, hogy egyetlen neszt, mozdulatot se mulasszon el.  Csupán ezekre a zajokra koncentrál, csak az általuk keltett baljós sejtelmek, víziók töltik a ki a gondolatait. Nem igazán zavartatja magát a nedves, hideg, kemény föld miatt. A közeledő léptek zaja egyszerre újabb löketet ad a borzongásnak, hagyja, hogy elragadja a képzelet, a feszült várakozás: vajon ki vagy mi közeledik?  Másrészről viszont pontosan tudja, hogy Adam az.  Ebben a furcsa kettősségben lebeg egészen addig, míg a férfi le nem ül mellé és meg nem érinti a karját.  Csak akkor nyer számára bizonyosságot, hogy tényleg Adam az. Továbbra sem mozdul, a férfi szavaira is csak hosszú hallgatás után reagál.
- Nem leszel mindig itt – hangja meglepően érzelemmentesen, szinte közömbösen cseng. Ez is csak egy ténymegállapítás. Ennél többet, úgy érzi, nem is tudna, nem is akar mondani a témáról. Lassan azért felemeli a fejét a földről, ülésbe tornázza magát és óvatosan kémlel körbe, mielőtt megszólalna.
- De semmi baj – nyugtatja Adamet és egyben saját magát is - Csak szörnyen nézek ki. A holmim… - motyogja kissé zavartan, miközben feltápászkodik a földről. Körbefordul a tengelye körül, és rövidke hezitálás után sikerül is kiválasztania a jó irányt, amerről jött, és amerre most elindul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Válaszra nyitja az ajakit, majd anélkül zárja őket ismét össze, hogy akár egyetlen hangot is kiejtett volna. Nem tudja eldönteni, háborogjon-e amiért férfi képes megérezni, hogy éppen milyen passzban van, vagy szégyellje magát amiatt, hogy a férfi ilyen állapotban látja, vagy örüljön és legyen hálás a törődésért. Egyszerre kavarog benne mind a három érzés. De egyik sem elég erős ahhoz, hogy kifejezésre is juttassa.
Valószínűleg nem lehet Adam számára túl nagy meglepetés, hogy a kérését hallva, Kírának sikerül némiképp félreértelmezni a férfi szavait, olyasmit is belelátni, amire objektíven nézve Adam egyáltalán nem utalt, és persze ebből kifolyólag fölháborodik a szavain.
- Ezt mégis hogy érted? Úgy mondtad, mintha, mintha..., mintha valami...Ne beszélj így velem! - tekintete kissé dühösen villan Adamre. Dühös, mert nem akar a félelméről beszélni, azt nem akarta,hogy Adam ilyen állapotban lássa, de már nem tud mit tenni.
- Nincsen semmi bajom! - fakad ki.
- Na, jó. Azért van, én is tudom - teszi hozzá csendesebben, már-már szomorkásan.
- De...de az mindegy. Attól még önmagam vagyok. Többnyire. Szóval ne mondd, hogy nem. És egyébként is majd megszokom, vagy megtanulom kezelni. Mert nem mindig ilyen, csak néha, amikor nem figyelek. De nem akarok erről beszélni, mert semmi értelme. És még a végén meghallják! - lendületesen, csapongva, kissé hadarva beszél, Adam tekintetébe fúrva a pillantását. Mikor aztán befejezi, lesüti a szemét, cipője orrával az avart piszkálja.
- Jó, tudom, hogy nem hallja meg senki...de mi van ha mégis? Nem elképzelhetetlen... - teszi hozzá halkan, továbbra is a földet fixírozva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kíra is felemeli a pillantását a férfi szavai hallatán. Elfelejtkezik róla, hogy ő most vérig van sértve, és bosszús.  Megijeszti a lehetőség, hogy Adam többé nem fogja keresni.  Ezt egyáltalán nem szeretné. Az eddigieknek homlokegyenest ellentmondva kezd visszakozni.
- Nem erről van szó, nem bosszantasz. Örülök, hogy itt vagy, legyél itt!  Csak… a legjobb mégis az lenne, ha itt is lennél, meg nem is – teszi hozzá kissé elgondolkodva. Továbbra is dúlnak Kírában az érzelmek, egy részről őszintén örül, hogy Adam eljött hozzá. Melegséggel tölti el a gesztus, sajnos nem mondhatja el, hogy túl sok embert ismer, aki hasonlóan cselekedett volna, mint Adam. Noha ez abból is fakad, hogy szeleburdi, őrült viselkedése miatt elég nehéz Kírát komolyan venni, és ő maga sem törekedett arra, hogy komolyan vegyék, vagy egyáltalán önmagát komolyan vegye. Hiszen többnyire – a környezete véleményét teljesen figyelmen kívül hagyva – megy a saját feje után, bármekkora butaságot is találjon is. Most is ehhez szeretne ragaszkodni, és elbújni a valóság elől. Szeretné, hogy Adam vele legyen, de azt nem szeretné, hogy „lássa” őt.
- De nem akarok úgy járni, mint a fiú, aki farkast kiáltott –zárja le a dolgot, és ezzel voltaképp beismeri, hogy mégsem teljesen normálisak, és egyáltalán nem előnyösek a rá-rátörő rohamok. Addig a logikus következtetésig azonban már nem megy el, hogy ha nem akar mindig vaklármát csinálni Adamnek, akkor mégiscsak kezdenie kell valamit a helyzettel.
Nem okoz számára gondot a gyors témaváltás, lelki szeme előtt megjelenik a harcias crupkeverék, aki egy darabig még követte őt, azonban mikor Kíra felhagyott a jól bevált gyalogos vándorlással, és hoppanált egyet, erre már nem sok esélye volt az állatnak.
- Ó! Ez remek! Végülis… azelőtt is elvolt, hogy én rátaláltam. Jó, az egy dolog. Ne is rajongjon érted. De barátságosabb, mint volt?  Tudod, nem akartam ám úgy elhagyni szegénykét, de…hát azt hiszem, ez a felelősség dolog nem illik az életvitelembe – magyarázkodik egy kicsit.  Majd körbenéz a fák között, ezzel is jelezve, mennyire felelősségteljes viselkedés az, hogy éjnek évadján mászkált itt egyedül. Hirtelen megborzong, de nem a felismeréstől,hogy mégis mi a frászt csinál itt, hanem mert egyszerűen fázik. Rohangálás közben nem érezte annyira a hideget, mint most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A fák közül lassan bontakozott ki a viktoriánus stílusú, tiszteletteljes, téglaépület. Minden megtett lépéssel egyre több és több szeglete vált láthatóvá. Jobban mondva kivehetővé, hiszen a pálcafénynél való hunyorgást kevéssé nevezhetjük valódi látásnak Kíra esetében. Tétova léptekkel közeledett a ház felé, minden második lépésnél megállva és láthatatlan bogarakat lesöpörve a lábszáráról. Folyton azt érezte, hogy mászkál rajta valami, amitől képtelen szabadulni. Lassacskán kiért a fák közül a ház elé, de egyelőre nem ment fel az ajtóhoz. Nem mert. Nem tudta biztosan, tényleg itt van-e vagy csak a képzelete játszik vele. Beharapta az ajkát, megfordult a fejében, hogy egyszerűen elhoppanál. Megint. Mert az egyszerűbb. Mégsem tette. De valahogy továbbra sem akaródzott felmennie a verandára és kopogni. Mégis mit mondjon, ha Adam ajtót nyit? És ha nem nyit? Ha nincs is a közelben? Várjon itt reggelig, míg vissza nem jön? De mit fog neki mondani? Miért jött?
Fogta magát és elült a fűbe, egyébként is húzta már a hátát a táska, jó volt végre letenni. Meg aztán így hajnalban olyan kellemes az idő, minek is akarna bemenni. Hiszen olyan hűvös a fű és puha.
Rettenetesen izgult. Bár ezt nem vallotta be magának, fel sem ismerte igazán az érzést. Ő csak egy kicsit még odázni akarta a találkozást, kicsit még felkészülni. Tudat alatt mégis az munkálkodott benne, hogy bármit is tesz, vigyáznia kell az Adamhez fűződő kapcsolatára, mert ez az egyetlen, amit még nem rontott el maga körül véglegesen. Ez az, amihez visszatérhet, amibe kapaszkodhat - legalábbis szerette volna, hogy így legyen.
Békésen üldögél, mélyeket szippant a friss levegőből, időnként végigsimít a lábán, karján, ahol éppen a rajta futkározó bogárkát érzi. Körbenéz, figyeli az erdő zajait, ami egészen minimális errefelé, hiszen az állatok többnyire kerülik Adam kuckóját. Felpillant az égre is, és rájön, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, milyen nap van, és mióta van talpon. Összeráncolt homlokkal próbál visszaemlékezni, hogy mikor és hol is aludt utoljára.
- Által mennék én a Tiszán ladikon - suttogva elkezd indokolatlanul énekelgetni, csak mert eszébe jutott épp valami - ladikon, de ladíííkon...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Még az elsőnek eszébe jutó népdalt sem sikerül tisztességesen végigénekelnie, mikor Adam már meg is jelenik a verandán. Kíra hangja hirtelen megakad, ahogy észreveszi Adamet, sóhajt egy aprót, miközben kékjeit a férfire függeszti, fejét pedig enyhén oldalra billenti. Egyelőre esze ágában sincs megtörni a csendet, amelyet egészen idillikusnak talál.  
Összehúzza a szemöldökét és fürkésző pillantásokkal követi, ahogy a férfi elővesz egy üvegcsét, amit Kíra nem tud azonnal azonosítani, és mint ismeretlen eredetű tárgy, természetesen kíváncsiságot ébreszt a lányban. Szinte lélegzetvisszafojtva figyeli, ahogyan Adam nagy odafigyeléssel fúj felé egy nagyobbfajta buborékot. A buborék azonban magától kipukkan, mielőtt még elérne Kírához, amit a lány egy ajakbiggyesztéssel konstatál.
- Miért ilyen nagyot fújtál? - kérdezi komolyan. - A nagyok sokkal könnyebben kipukkannak,mert... - kezd bele nagy szakértelemmel a magyarázatba - ..ez tény. - zárja rövidre a dolgot.
- Inkább fújj sok kis aprót meg közepeseket! Azok olyanok, mint egy egy egy aranyos kis raj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Az nem mentség - Kíra kategorikusan söpri félre Adam magyarázatát, egy pillanatra sem kérdőjelezve meg annak igaz voltát. Bár azt ő is érzékeli, hogy Adam szájából igencsak furán hangzott ez a mondat.
A kérésének megfelelően, Kíra ezúttal egy csapatnyi kis buborékot kap, amelyek azonban egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt a lány elvárta volna. Már a mozgásukon is meglátszik, hogy kevésbé hat rájuk a külső környezet, mint az egy átlagos buboréktól elvárható lenne, de Kíra csak akkor nyer teljes bizonyosságot a buborékok különlegességéről, mikor azok nem pukkannak ki, hiába ütköznek szilárd felületnek. Kíra arcán gyermeki meglepettség tükröződik, az a fajta, amelyből még nem lehet eldönteni, hogy utána felkacag-e a gyermek, vagy sírva fakad. Kíra azonnal megpróbálja kipukkasztani a térdére tapadt közepes bubit, de hiába böki meg, a kis gömb túléli a támadást. Felpillant Adamre, aki éppen ekkor engedi útjára a kettes számú nagy buborékot, ami ezúttal könnyedén kezd az ég felé emelkedni, holott ezt a légmozgás egyáltalán nem indokolná. Kíra figyeli egy darabig, majd ismét csak a közvetlenül rajta és mellette csücsülő buborékokra fordítja a tekintetét. Megpróbál rátenyerelni az egyikre, de nem sikerül megsemmisítő csapást mérnie a buborékra, mivel az arrébb csusszan.
- Ezek nem pukkannak ki! Miért nem pukkannak ki?! - hangja némileg hisztérikus csendül, ahogy hirtelen felpattan a földről, és igyekszik lerázni magáról a varázsbuborékokat.
- Tüntesd el őket! Nem akarom... - egész testében megremeg, de nem veszíti el teljesen a fejét. Nem azért jött ide, hogy Adamnek megint csak "foglalkoznia kelljen" vele. Mélyeket lélegzik miközben szét le sem veszi a még megmaradt buborékokról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra reakciója, ahogy az nála lenni szokott, teljesen spontán és független az afféle kérdésektől, hogy vajon megbántja-e vele a másikat, akit csak a jó szándék vezérelt a buborékfújásban. Nincs teljesen megelégedve Adam válaszával, hiszen ő nem azt szerette volna, hogy majd eltűnjenek, hanem hogy most azonnal szűnjenek meg létezni a ki tudja miféle sötét mágiával operáló szappanbuborékok. Jobb híján mégis be kell érnie azzal a tudattal, hogy legalább nem megsemmisíthetetlenek. Jobb, mint abban a tudatban tovább élni, hogy démoni szappanbuborékok keringenek szerte a világban, arra várva, hogy bekebelezzék az emberiséget és átvegyék az uralmat. Adamnek is tudnia kell, hogy Kíra kiborulása egyáltalán nem ellene szól, legalábbis a férfira pillantva Kírának nem úgy tűnik, mintha a szívére vette volna a dolgot.
Sóhajt egyet, mikor Adam felhívja a figyelmét a közelgő napfelkeltére. Valahogy soha nem gondolt még bele, hogy Adamet mennyire behatárolja az éjszakák és a nappalok váltakozása. Eszébe jut, ő mennyire utálta, mikor megmondták neki a szülei, hogy meddig maradhat valahol, de legalább volt lehetősége rá, hogy megpróbáljon plusz órákat kialkudni, vagy egyszerűen fittyet hányni a következményekre, ha késik. Hirtelen teljesen elszorul a szíve, ahogy tudatosul benne, mennyi minden szép dolog történik nappal, amiről Adam lemarad, már maga a nap felkelte is olyan gyönyörű tud lenni.  
Kíra felkapja a táskáját, aztán gyorsan beszalad Adam után a házba lendületesen becsapva maga után az ajtót, a következő mozdulattal pedig lehajítva a cuccait. Adam után siet a nappaliba, ahol gyorsan átszelve a kettejük közötti távolságot és melegen átöleli a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Jólesően szívja be Adam illatát, kellemesen bizsereg a bőre, ahol a férfi ajkai hozzáérnek. Majd szinte azonnal zavarba is jön, mivel eszébe jut, hogy ő valószínűleg sokkal kevésbé kellemes élmény most Adam számára. Kevésbé csapzott és ápolatlan ugyan, mint a legutóbbi találkozásuk alkalmával, de azért most is látszik és érződik rajta az út pora.
- Nem, köszi - utasítja vissza Adam ajánlatát. És nem, ő sem udvariasságból ejti ki ezeket a szavakat, hanem mert tényleg nem éhes, nem szomjas.Való igaz, hogy elég rendszertelenül táplálkozott az utóbbi időben.  De Kírát ismerve nem kell attól tartani, hogy ne szolgálná ki magát, ha mégis enni támad majd gusztusa.
- Inkább csak lezuhanyoznék és aludnék egyet. Tudod mióta nem aludtam? - teszi fel a költőinek hangzó kérdést, amit azonban egyáltalán nem azzal a célzattal fogalmaz meg, hogy érzékeltesse, mennyire fáradt is valójában. A kérdés sokkal inkább információ átadó szerepet tölt be, arról tájékoztatja Adamet, hogy Kíra valóban elvesztette a fonalat az idővel és néha összességében a külvilággal kapcsolatban.
Ha Adamnek nincs ellenvetése, ezzel a lendülettel már ki is penderül a nappaliból, az előszobában magához veszi a holmiját, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat felmegy az emeletre, ahol beveszi magát a fürdőszobába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra egyáltalán nem sieti el a tisztálkodást. Egészen meglepő mennyiségű pipereholmit szed elő, amelyeknek a feléről már azt sem tudja, hol és miként került a tulajdonába vagy egyáltalán valóban pipereholmi-e, és amelyeket most szerteszét hagy a fürdőszobában. Hosszasan folyatja magára a vizet, kétféle samponnal is hajat mos, majd még pakolást is ken rá, körmöt vág, fület tisztít, szőrtelenít, megint folyatja a vizet, lemossa a pakolást, dörzsölgeti kicsit a sarkán a bőrkeményedést, fogat mos, a tükör előtt állva fésülgeti a haját azon morfondírozva, hogy vajon megszárítsa-e, avagy ne.
Végül nagyjából egy óra elteltével nyílik ismét a fürdőszoba ajtaja, amely mögül Kíra vizes hajjal, egy leheletvékony szürke topban és kék, csipkés francia bugyiban lép ki.
Egyenesen Adam hálószobája felé veszi az irányt, ahol az ismerős berendezés, a kellemes sötét megannyi édes emléket juttat eszébe. Ajka szegletében apró mosoly játszik, ahogy odafekszik Adam mellé az ágyba és ő is hanyatt fordul. A zuhany kissé felélénkítette, legalábbis ő így érzi, bár valójában továbbra is végtelenül fáradt.
- Olyan jó ez a matrac - sóhajt. Átfordul az oldalára, hogy rendesen lássa Adamet - Képzeld, az enyémet egyszer megették a...szuvak...szúk. Ilyet nem is mondunk. Megette a szú.  Azóta van másik, de azt meg nem szeretem, mert kókuszos. - újabb piciny sóhajtás, és ezzel már lezártnak is tekinti a témát.
- Mindenesetre nem szárítottam meg a hajam. Jobban szeretem, amikor magától szárad. Majd reggel rendet rakok magam után. - ígéri.
- Na jó, de bocsi, nem akarlak fárasztani. Örülök, hogy itt vagy - nyom egy csókot Adam arcára. Az biztos, hogy kissé nyakatekert megfogalmazását választotta annak, hogy tudassa, hálás, amiért itt lehet.
- Jó éjt - a valódi napszakot teljesen figyelmen kívül hagyva zárja le a maga részéről a beszélgetést. Átfordul a másik oldalára, felhúzza a lábait és gombóc pozícióban próbál elszenderedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Halk pukkanással bukkan fel a verandán. Sosem hoppanál közvetlenül be a házba. Amilyen könnyedén tud fittyet jó néhány udvariassági szabályra, másokat ugyanolyan következetesen betart. Ehhez például tartja magát, hogy bárhová is menjen be - mert ha úgy adódik, bemegy bárhová -, a küszöböt fizikailag is átlépje.
- Hahó! - köszön be az éterbe, ahogy belép az ajtón. Habozik egy kicsit, mielőtt a konyha felé indulna. De tudja, hogy igazából mindegy, hogy odamegy-e Adamhez, vagy sem. Nem kell semmit mondania, vagy egyáltalán megmutatnia magát ahhoz, hogy Adam tudja  - vagy legalább nagyjából betájolja - milyen állapotban van éppen. Így aztán nem számít, hogy mikor szedi rendbe magát. Most ugyanis van mit rendbe szednie magán. A haja és összességében ő maga füst szagú kissé, combközépig érő kis nyári ruhácskáját, itt-ott a lábát sötét, már száraz vérfoltok pettyezik. Meg sem próbálta eltüntetni őket. Oldaltáskája halkan csipog. Az első néhány alkalommal, ahogy visszatért Adamhez, még sokkal jobban odafigyelt ezekre a dolgokra. Nem akarta elmesélni Adamnek, hogy merre járt, így igyekezett minél kevesebb árulkodó jelet hagyni. A férfi azonban nagyon elnézőnek és megértőnek mutatkozott, Kíra pedig lassan egyre inkább elhagyta ezeket az óvintézkedéseket. A hangulatát és érzéseit azonban már a kezdetekkor sem nagyon tudta leplezni. Ez pedig sokszor többet jelentett a megjelenésénél. Most az elnyűtt külseje ellenére - magához képest - teljesen normális. Nyugodt, jó kedélyű, és tele van várakozással, naiv kíváncsisággal. Ezeken túl pedig némi szorongással, mert ő is érzi, hogy egy picit talán most átesett a ló túloldalára. A józan belátást azonban háttérbe szorítja a tudat alatti vágy, hogy feszegesse a határokat.
- Váó! Az tök jól néz ki! - véleményezi az Adam kezében lévő jégkrémet. Leül Adammel szembe az asztalhoz és vár. Szeretné, hogy Adam mondja ki: nem nevelhet fel a házban egy kiscsibét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Tekintete azonnal a táskára vándorol, amit idő közben az ölébe helyezett, majd vissza Adamre. Megnyalja az ajkát, levegőt vesz, hogy válaszoljon a kérdésre, de végül nem szólal meg. Lesüti a szemét egy pillanatra, aztán megint felnéz Adamre, aki úgy tűnik, egészen közömbösen fogadja a helyzetet. Kíra belenyúl a táskába és előveszi a rémült kispipit. Szegényke azonnal megpróbálna hangos csipogás közepette menekülni, de Kíra ujjai óvatos, de határozott fogással megakadályozzák ebben.
- Nyugodj meg, Csibi, nincs semmi baj - kezd el neki duruzsolni, egyik ujjával fonom simogatva a pelyheit.
- Arra gondoltam, hogy felnevelem - pillant fel végül a vért nyalogató férfire - Na, jó! Amikor elhoztam, egyszerűen csak elhoztam - teszi hozzá csak a teljesség kedvéért. Úgy érzi mégiscsak be kell vallania, hogy eredetileg nem sok tudatosság volt a tettében, de hát ezen senkinek nem kellene meglepődnie. Ha pedig már elhozta, nyilván nem fogja halálra ítélni azzal, hogy kirakja valahol a szabadba.
- Miért ne? Egyelőre nem kell neki nagy hely, van áram, simán tudunk fölé szerelni infra lámpát. De tuti életben tudnám tartani varázslattal is. Oké, tápot nem hoztam, de holnap szerzek. És aztán megnő, és elkapirgál itt, tojik tojást, vagy mehet a levesbe - vázolja fel az elképzelését. Ismét lepillant a kis madárra. Már időközben feladta, hogy megszökjön Kíra kezéből, és remegve lapul a lány ujjai között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mélyről jövő, hatalmas sóhaj szakad fel Kírából. Nem háborodik fel, nem szól semmit, nem is néz fel Adamre. A sokkos állapotban lévő csibét figyeli, óvatosan cirógatja. Igazából nem lepődök meg a férfi szavain. Hiszen valahol ő is tisztában van a helyzettel. Már akkor tudta, mikor idejött vele, hogy nem fogja tudni itt tartani a madarat. De annyira szerette volna! Arra a rövid időre, amíg beszélt róla, amíg elképzelte lehetségesnek tűnt minden. Addig elhitte, hogy meg lehet oldani, csak akarni kell. Hiszen minden csak elhatározás kérdése. Addig a néhány pillanatig tudomást sem vett róla, hogy szegény állat min megy keresztül.
Adam szavai azonban visszarángatják a valóságba. Felnéz a férfira, hosszú másodpercekig némán figyeli a másikat. Felesleges lenne bármit is mondania a témában. Megértette a helyzetet, sőt, némiképp tovább is gondolta. Ha itt nem, akkor hol nevelgethetné a csibét? Ez az a kérdés, amit hirtelen fél megválaszolni. Mert ez az a helyzet, ami nagyon is megoldható lenne. Találhatna helyet a faluban. Akár még Adam is segíthetne neki benne. Vagy egyszerűen kiköltözhetne a sátrával a semmi közepére a csibéjével együtt. Számtalan módon és helyen megoldhatná, hogy felnevelje a madarat. Nem is érti saját magát, amiért egyszeriben csak gombóc gyűlik a torkába. ~Nem, nem, nem!~ Nem ezért van itt, nem ezt akarja, nem akar gondolkodni. Elkeseredése egy pillanat alatt tehetetlen, kínzó feszültséggé formálódik.
Hirtelen felpattan, és egy szó nélkül, kezei között a csibével sarkon fordul és hoppanál. Csak egy jó fél órával később bukkan fel ismét a ház előtt. Immár üres kézzel. Azonban nem megy be, csak mélyet szippantva a kellemes esti levegeőből leül a verandára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírának általában nem kell nagyon összpontosítania ahhoz, hogy kiürítse a fejét. Ez általában elég könnyedén megy neki. Szinte bármilyen apróság ki tudja őt zökkenteni a gondolatmenetéből. Amire még az is rátesz egy lapáttal, hogy sokszor tudatosan is menekül azokból a helyzetekből, amelyekben egy komolyabb témába ütközik.
Most viszont jár az agya, még ha megkérdőjelezhető is, hogy mennyire összefüggő a fejében lejátszódó gondolatsor. A kiscsibén gondolkodik, amit visszavitt oda, ahonnan hozta. Azon, hogy mennyire értelmetlen, amit csinál. Azon, hogy végül csak azért vitte vissza, mert nem mert volna igazán felelősséget vállalni érte.
Közben hallja, hogy nyílik mögötte az ajtó. A válla felett hátrapillant, és látja, ahogy Adam épp újra az ölébe kapja a küszöbről a hatalmas szekrényt, majd visszafordul előre, és ismét a tájat figyeli inkább. Átfut az agyán a morbid elképzelés, hogy a férfi fogja és ráhajítja a súlyos bútordarabot. Nem mintha egyébként feltételezné Adamről, hogy valaha is ilyet tenne bárkivel. Mégis elképzeli a jelentet, hogy a méretes szekrény a fején landol.~Vajon betörne a koponyám? Vagy a gerincem? Az utóbbi talán valószínűbb. Meghalni nem halnék meg. Bár...~ A felmerülő kérdésekre azonban nem tudja meg a választ, mert Adam egyszerűen csak leül mellé. Kíra oldalra pillant rá, majd ismét maga elé néz.
- Visszavittem - közli a nyilvánvaló tényt néhány másodperc múlva, motyogva, kedvetlen hangon. Valahogy nem bírja kivárni, hogy a férfi szólaljon meg.
- Ahh! De egyébként meg: te ültél ide hozzám, neked kellene, kellett volna beszélgetést kezdeményezni! - csattan fel hirtelen, s közben egész testével a köntösös férfi felé fordul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem, valószínűleg sosem fog teljesen hozzászokni, hogy Adam ilyen könnyedén átsiklik a logikátlan, többnyire céltalanul provokatív kifakadásain. Van úgy, hogy újra és újra rácsodálkozik a férfi nyugalmára, és hálás, amiért nem tulajdonít nagyobb jelentőséget a szavainak, mint amekkorát érdemelnek. Máskor viszont képes belemerülni indokolatlan felháborodásba, tovább hergelni magát Adam reakcióján - jobban mondva annak hiányán. Most ehhez az utóbbi opcióhoz áll közel, de egyelőre még nem billen egyik oldalra sem a mérleg. Az azonban nem sokat segít a helyzeten, hogy a férfi tovább forszírozza a csibe témát.
- Tudom! - vágja rá hangosan, ingerült hangon, nem is hagyva, hogy Adam rendesen befejezze a mondatot. Bár már a nyelve hegyén vannak a szavak, végül csak magában teszi hozzá:~ De jobb ez így, mindketten tudjuk...~ Egyelőre nincs kedve kiönteni a lelkét, nem akar nyavalyogni és siránkozni. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem is fogja ezt tenni.
A következő kérdésre bűntudatos kifejezés suhan át az arcán. Adam fájó pontra tapint Kutya említésével, Kíra ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy mit jelenthetett szegény állatnak, amikor otthagyta. Kírának is fájt utólag a tudat, hogy egyszerűen csak megfeledkezett róla. Biztos benne, hogy az állat soha többé nem fog bízni benne, elég sok időbe telt, mire elfogadta Kírát. Nem hiszi, hogy még egyszer képes lenne megszelídíteni.
- Nem tudom, jó!? - ingerülten szűri a fogai közt a szavakat. ~ Lépjünk túl a témán, elrontottam. Pont. ~ Kissé meglepődik, ahogy Adam odahajol hozzá, rendkívül jól esik neki a finom, lágy csók. Némiképp megnyugtatja Adam kedvessége, noha nem igazán tudja, mivel érdemelte ki. Végül belesóhajt a csókba és elhúzza a fejét. Néhány másodpercig fürkészi a férfit, majd lesüti a szemét és visszafordul a fák felé.
- Néha...nem tudom, néha hogy tudsz elviselni - furcsán, kívülről hallja magát, mintha nem is ő ejtette volna ezeket a közömbös, csak egy cseppnyi keserűséggel fűszerezett szavakat.