Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Lassan teltek a másodpercek, de Kíra figyelme nem lankadt. Fülelt, figyelt, várakozott. Mindezt pedig látszólagosan nyugalommal, mondhatni, hogy érdektelenséggel tette. Ha jön a postás, ő majd csak behozza a küldeményt. Ez egyszerű. ~ De mikor jön már?!~
Összerezzen, amint nyílni hallja a bejárati ajtót. Erről nem volt szó. Csak most tudatosul benne, hogy az ujjai teljesen begörcsöltek, olyan erővel szorította eddig a bögréjét. Most ellazítja magát, beletörődő kifejezés suhan át az arcán, felkészülve rá, hátha előbb találkozik egy felvillanó átokkal, mint az érkezővel. De amint meglátja a nappali ajtajánál felbukkanó alakot, elpárolog minden aggodalma.
- Adam! - kiált fel vidáman. Hatalmas kő - aminek a létezésének eddig nem is igazán volt tudatában - esik le a szívéről. Azonnal felpattan, szinte futva szeli át a köztük lévő távolságot, és gondolkodás nélkül a férfi nyakába ugrik. Néhány másodpercig magához szorítja, bár a "szorítását" valószínűleg még egy egyszerű földi halandó sem érezné szorításnak, aztán hátrál néhány lépést, hogy felnézhessen a férfi arcába. Némi csalódottsággal veszi tudomásul, hogy rá már nem is lesz szükség.
- Oh, értem. Hát jó... Nem rostokoltam, tök jól elvoltam, de azért jó, hogy már itt vagy, mert még pár nap és a végén elkezdtem volna takarítani - a csalódott felütés szép fokozatosan tűnik el a hangjából, a végére még el is neveti magát. Az már valóban végstádium lett volna, ha Ő elkezdi felnyalni a házat. Már az is nagy dolog, hogy nem csinált nagy rendetlenséget.
- Megy - bólint a hűtőt illető kérdésre. Persze Adam azért elsuhan, és maga is ellenőrzi, hogy minden rendben van-e. Kíra nem indul utána, megvárja, míg a férfi visszatér a nappaliba. A lány rögtön megérti Adam jelentőségteljes tekintetét. Amíg ő kimegy a verandára, Kíra a konyha felé veszi az irányt. Nem kapcsol villanyt, már egészen hozzászokott a szeme, hogy a beszüremlő sápadt holdfényél tájékozódjon. Elöblíti a bögréjét, aztán a szekrénysornak támaszkodva várja, hogy Adam visszajöjjön a vérrel. Rengeteg kérdése van, de tőle szokatlan módon, nem biztos benne, hogy mindet fel akarja tenni. Sok mindenen elgondolkodott a történtek kapcsán. Adam visszatér. A másodpercek telnek, ő pedig csak némán figyeli a férfit, úgy dönt, kérdések helyett inkább egy vallomással kezdi.
- Tudod, megspórolhattad volna mindezt,...ihattál volna...belőlem - suttogva, kissé tétován ejti a szavakat. Már ezerszer végigrágta magát ezen, de még mindig vegyes érzelmek kavarognak benne a gondolat kapcsán. Azt hitte, ha kimondja, majd minden a helyére kerül, de nem így történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Magán érzi a férfi pillantást, de nem emeli fel a fejét, hogy találkozzon a tekintetük. Ő sosem gondolta, hogy ezt majd meg kell beszélniük. Annak ellenére, hogy az eddigi viselkedéséből Adam leginkább azt szűrhette le, hogy Kírát teljesen hidegen hagyja a vámpír mivoltja, sőt mi több, talán fel sem fogja rendesen, ez nem teljesen így van. Kíra számára például mindig is evidens dolognak tűnt, hogy ha úgy alakul Adam ihat, inni fog belőle, épp úgy, mint ahogy most teljesen magától értetődőnek tekinti azt, hogy attól függetlenül, hogy Adam hazaért, ma estére ő már mindenképpen a házban marad. Ezt nem kell kimondani. Legalábbis szerinte.
Adam válaszát hallva néma csodálkozásra nyílnak ajkai, és immár felpillant a férfi arcára. Ő sosem volt rabja semmiféle élvezeti szernek, de azért nem esik nehezére elképzelni és megérteni, hogy mi lenne ha.
- Mi volt a leghosszabb idő, amíg nem ittál vért? Voltál utána a lejtő alján? - kérdezi kíváncsian. Közben várná, hogy Adam folytatja a gondolatmenetét, és elárulja, mit szeretett volna megbeszélni Kírával. Kíra valahogy furcsállja, hogy a férfi lesüti a szemeit, aztán meg témát is vált. De nem kérdez rá a dologra, csak megjegyzi magában, hogy ha esetleg a férfi elfelejtkezne róla, majd a kellő pillanatban emlékeztesse, hogy akart valamit.
- Okés - a füle mögé rendez egy kósza tincset, aztán eleget tesz a férfi kérésének, előszedi a tiszta fém tárolókat és lepakolja őket a pultra. Vesz egy mély levegőt, aztán azon igyekszik, hogy minél később fújja ki, miközben Adam felnyitja a tasakokat. Továbbra sincs oda a vér látványáért, bár ha így mennek a dolgok, Adam mellett előbb-utóbb hozzá fog szokni. Ha a férfi nem tért volna vissza, egyébként is neki kellett volna teljesen egyedül megoldania a dolgot, lélekben edzette is rá magát rendesen. Azzal nyugtatgatta magát, hogy legalább azt nem kell látnia, ahogy a vörös anyag a tasakba került. Szóval próbál erős lenni. Fogja az egyik tasakot és nagy odafigyeléssel kezdi el áttölteni a tartalmát az egyik fémtermoszba. Nem néz fel Adamre, aki valószínűleg egyedül gyorsabban végezne a művelettel, mint Kíra segítségével. Szépen csordogál a vér, és Kíra nem tudja kizárni a szagát, nem tudja elhessegetni a gondolatot, hogy ez nem csak úgy van, hanem valaki másból van. Gondolatban a steril kórházi vérvételt valahogy átugorja, és nyílt sebek, csordogáló vér jelenik meg lelki szemei előtt. ~ Gondolj valami másra!~ Vesz egy nagy levegőt. Nem, ez nem segít. Nagyokat pislog, de az adással van valami, furán vibráló foltokat lát. Anélkül, hogy odanézne, Adam felé nyújtja a nála lévő tasakot. Fogja meg, mielőtt ő elejti. Mert el fogja ejteni, mert nem jó ez így, már nem is érzékeli, hogy Adam elvette-e tőle a tasakot, vagy sem, csak próbál elkapni valami stabil dolgot, mielőtt még eldőlne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elgondolkodva hallgatja Adam történetét, de nem fűz hozzá kommentárt, vagy újabb kérdéseket. Ideje sincs rá nagyon, hisz a férfi közben témát vált, és a vér átöntözgetésére terelődik Kíra figyelme. Teljesen értelmetlen dolog a részéről, hogy egyáltalán megpróbálkozik vele. Hiszen ismeri magát annyira, hogy tudja, már a friss vér gondolatától is kirázza a hideg. De nem, ő túl akar lendülni ezen a kis problémáján, és le akarja győzni a félelmét. De nevezzük bárhogy is, nem sikerül neki. Elég régen vacsorázott már, és most kissé leesett a vércukra. Csak távolról érzékeli, hogy nem képes megtartani magát, és azt is, hogy ennek ellenére nem vágódik el a padlón, mert Adam megtartja. Hagyja, hogy a férfi vigye, ahová akarja, nem is igen tud mást tenni. Hálást, halvány mosolyt küld Adam felé, mikor a férfi fölé hajol.
Lassan utána fordítja a fejét, ahogy eltűnik a nappali ajtajában, aztán pedig óvatosan ülő helyzetbe tornázza magát. Máris jobban van, hogy a vérszag lassan eltűnik az orrából. De azért nagyon ficánkolni még nincs kedve, továbbra is elég sápadt. Mély levegőket vesz, s a nappali bejáratára függeszti a tekintetét, ahol néhány percen belül fel is bukkan Adam.
- Köszönöm - átveszi a vizet és kortyolgatni kezdi. Kissé réveteg mosoly ül ki az arcára, miközben felsandít a férfire.
- Kár, hogy nem mértük az időt. De szerintem mindenképpen rekordot döntöttem. De majd legközelebb...Nem lehet ilyen szerencsétlen. Még jó, hogy a bogaraktól nem félek - láthatóan nem rázta meg különösebben az eset. Fecseg, ahogy szokott, noha a hangján azért érződik, hogy nincs még teljesen elemében. Megissza a maradék vizet, aztán óvatosan előrehajol és a dohányzóasztalra csúsztatja a poharat. Hátradől a kanapén, az arcára komoly kifejezés költözik. Most jutott oda, hogy átgondolt egy újabb darabkát abból, amit Adamről tud, vagyis inkább, amit nem tud. Amiről eddig nem is tudta, hogy az is Adam.
- És miért bűvölted meg?... Azt az embert, akiből ittál. Egyáltalán akit megbűvölsz, tudja, hogy mi történik vele? - elkapja a tekintetét a férfiről, felhúzza a térdeit és addig ügyeskedik, míg rájuk nem tudja húzni a bő póló-hálóingét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- De miért? - egy tipikus négyéves kislány kielégíthetetlen kíváncsiságával teszi fel a kérdést. De nem az a célja, hogy a végletekig hajtogassa ezt a kicsiny szócskát, egyszerűen csak Adam válasza nem adott neki magyarázatot arra, hogyan volt a férfinek annyi ereje, miért akarta megkönnyíteni a dolgot a másik fél számára, amennyire lehet. Miért nem esett csak úgy valaki torkának, ha már egyszer a padlón volt?
- Ühümm. Szóval sokkal rosszabb, mint az Imperius-átok - összegzi a dolgot. Arról legalább maradnak az embernek emlékei, csodálatos, könnyed lebegés. Kíra enyhén megrázza a fejét,és nem néz fel Adamre. Rövidke szünet áll be a beszélgetésükbe, Kíra gondolatai még a delejezés körül forognak. Nyel egyet, de sehogy sem tud szabadulni a keserű, epés íztől.
Amikor Adam megtöri a csöndet, a férfi felé fordítja az arcát, kíváncsian várja a folytatást. Már majdhogynem rá is vágja, hogy " persze, nyugodtan", az indoklást hallva azonban teljesen megváltozik a véleménye.
- Hogy mi? - dörren rá a férfire. Nagyon is jól értette a szavai, csak épp nem akarja őket elhinni. Ösztönösen távolabb húzódik Adamtől és már nem csak a fejével, de egész testével felé fordul. Vegyes érzelmek kavarognak az arcán, csalódottság, düh, zavar. Mind közül a felháborodása a legerősebb.
- Felejtsd el! Ezt nem - közli dacosan, és karba fonja a kezét maga előtt.
- Amúgy ezt mégis hogy gondolod? Azért innál belőlem, hogy ellenőrizgess, még csak nem is  azért, hogy egyszerűen igyál. Hát kösz! Tényleg! Ez jól esik. - fakad ki dühösen, hevesen gesztikulálva hozzá.
- Ha veszélybe kerülök, meg tudom védeni magam! - persze ez nincs így, nagyon is sok minden történhet, amitől adott esetben Adam megvédheti. De mindez most nem érdekli. Az érdekli, hogy Adamnak sikerült vérig sértenie a hátsó szándékaival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Már a nyelve hegyén van az újabb kérdés, hogy miért, de végül nem mondja ki hangosan is. Valahol azért ő is érzi, hogy óvodásként viselkedni nem túl nyerő. Pedig az óvodások tudnak valamit a folytonos kérdezgetésükkel. De Kíra jó kis felnőtt módjára elfogadja a választ, beéri azzal, hogy Adam egyszerűen ilyen, és nem keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi minden játszott közre abban, hogy Adam személyisége és életfelfogása így alakult. Meg aztán azzal is tudna vitatkozni, hogy mi kíméletes és mi nem, de nem teszi. Legalábbis egyelőre.
Kíra ezúttal nem mélyed bele a múltján való merengésbe, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem is fogja fel igazán, miért vagy honnan van neki bármiféle elképzelése az Imperius hatásáról.
Már ő maga sem tudja, hányadán áll a dologgal.  Magával a tettel, hogy Adam igyon a véréből továbbra sincs gondja, csak az háborítja fel, hogy ennek következményeként  Adam bármiféle hozzáféréssel rendelkezne az ő érzelemvilágához. Aminek követése feltehetően okozna némi fejfájást Adamnek. Zavarja, hogy a férfi erre hivatkozik.
- Inkább ne is mondtad volna! Egyszerűbb lett volna, nem? Nem. Vagy lehetnél egyszerűen kíméletes. - hasonló gondolatmeneten halad, mint ami Adam fejében is lejátszódik, a különbség csak annyi, hogy ő gyakorlatilag hangosan gondolkodik, és válogatás nélkül mond ki mindent, ami csak eszébe jut. Anélkül, hogy igazán komolyan gondolná a szavait. Egy nagy fittyfenét édes a tudatlanság.
- AHH! Nézz rám, ha hozzád beszélek! - nem hatja meg, hogy Adam búbánatos fejjel bámulja a padlót. Szikrázó szemekkel tekint rá, teljesen elfelejti, hogy neki voltaképp nincs is oka és joga így beszélni a férfival, már csak azért sem, mert nem is olyan rég még ő ajánlotta fel a vérét.  
- Nem kell, hogy - hirtelen megváltozik az arckifejezése, nem fejezi be, hogy mi nem kell, mert hirtelen egy teljesen új megközelítésből látja a problémát. De hiba lenne azt feltételezni, hogy ezzel meg is nyugszik. A haragja nem vész el, csak átalakul, átcsap sértettségbe és szégyenkezésbe. Mérhetetlenül ostobának érzi magát. Honnan, honnan nem, az az elképzelése támad, hogy itt egyáltalán nem is róla van szó. Úgy gondolja, Adamet nem az érdekli, hogy ő veszélyben van-e, hanem hogy ha rábíz valamit, az rendben megy-e. Logikusabban, érthetőbbnek és elfogadhatóbbnak tűnik számára ez a verzió. De még mindig viaskodik magával, túlontúl sok aspektusa van ennek a kérdéskörnek.
- Rendben? Mi az, hogy rendben? Ne mondd nekem, hogy rendben!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra kezd lassan belezavarodni a saját csapongó gondolataiba. Nem igazán tudná megfogalmazni, mégis mi váltotta ki nála pontosan ezt a fajta viselkedést, vagy mit akar elérni vele. Nem is igazán keresi a választ erre a kérdésre, mint általában, most is hagyja, hogy elragadják az érzelmei.
Adam sötét tekintete viszont megmozdít benne valamit. Elsődlegesen belefojtja a szót a lányba. Tudatosítja benne, hogy talán egy kissé túl messzire ment. Csak nagyokat pislog Adam lemondó szavait hallva. Teljesen megsemmisültnek érzi magát. Nem jön ki hang a torkán, nem is tudja, mit mondhatna még. Illetve de, tudja, hogy mit mondhatna. Visszakozhatna. Egy része ezt szeretné tenni, magyarázkodni, vagy visszaszívni minden eddigi szavát, de nem teszi. Mozdulni sem bír, csak némán figyeli, ahogy a férfi megszakítja a szemkontaktust, feláll és elsétál a konyha felé. Nem néz utána, a tekintete az asztallapon ragad, ahol az imént még a pohár állt.
Egyáltalán nincs megelégedve magával. Nem ezt akarta. Nem akart így elrontani mindent. Szégyelli magát. Továbbra sem tudja teljesen elhatárolni magát a következmények gondolatától, vagy attól, hogy Adam hány emberre kényszerítette már rá az akaratát, de akkor sem érdemelte meg, hogy Kíra így beszéljen vele. Hatalmas gombóc gyűlik a lány torkába. Nyel egy nagyot, mire könnyek gyűlnek a szemébe, de nem hagyja őket legördülni az arcán. Ha most Adam újra feltenné neki a kérdést, teljesen más választ kapna, mint az imént. De nem várja, nem is várhatja ezt el a férfitől. Annál azonban makacsabb és dacosabb, semmint hogy mindezt közölje is Adammel. Esze ágában sincs utánamenni, bocsánatot kérni, törleszkedni. Az még kínosabb lenne a jelenlegi helyeznél. Inkább megpróbálja megszokni ezt.
Sóhajt egy nagyot és végül elfordítja a tekintetét az asztalról. Pislog párat, aztán feláll, előszedi az ágyneműt és gépiesen megágyaz magának a kanapén. Lefekszik, befordul a kanapé háttámlája felé, de nem jön álom a szemére. Nem szokása elfutni a problémák elől, tudja, hogy neki illene kezdeményezni a "békülést". ~ De olyan nehéz~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megrezzen, amikor Adam igazgatni kezdi rajta a takarót, de szinte azonnal újra el is lazítja magát. Csak meglepődött, mert nem hallotta a férfit közeledni, és egyébként sem számított rá, hogy még egyáltalán ránéz ma este. De megteszi, és ezzel alkalmat ad a lánynak, hogy bocsánatot kérjen, magyarázkodjon. Kíra azonban nem él a lehetőséggel. Jól esik neki a férfi érintése, de mozdulatlan marad, csak konokul mered a kanapé támlájára. Akkor sem fordul meg, mikor a férfi elengedi a vállát, mert nem tudja, van itt áll-e még felette, vagy esetleg messze jár. Inkább nem kockáztat, pedig kezd kicsit kényelmetlenné válni számára az eddigi pozíciója.   Hogy mégis változtasson rajta valamelyest, felhúzza a lábait és egészen összegömbölyödik.
Most az egyszer igyekszik összeszedni minden erejét és nem meggondolatlannak lenni. Ha ugyanis most hagyná eluralkodni magán a hebrencs, izgő-mozgó énjét, már rég Adam nyakába ugrott volna. Talán ha bárki másról lenne szó, meg is tenné, nem aggódna amiatt, hogy ez hányadik nem várt kirohanása lenne az elmúlt egy órában. Adam viszont határozottam jó hatással van rá ebből a szempontból. A férfivel kapcsolatban nem akar csupa meggondolatlan döntést hozni, talán ő az egyetlen személy az életében, akinek a jelenlétében Kíra fejében egyáltalán megfordul, hogy létezik egy bizonyos határ, amit átlépve akár tönkre is teheti a kapcsolatukat.
Már csak azért sem akarja most rögtön elkiabálni, hogy meggondolta magát. Illetve, hogy mégsem gondolta meg magát azzal kapcsolatban, amit a konyhában mondott. Nem tudja eldönteni, hogy most komolyan gondolja-e, amit gondol. Márpedig igen nagy ritkaság számba megy nála, hogy egyáltalán feleszi magának ezt a kérdést. De komolyan akarja gondolni a véradásra vonatkozó döntését. A konyhában még teljesen biztos volt a döntésében. Mióta csak megismerte Adamat, természetesnek vette, hogy a férfi igyon belőle, ha szeretne. Gondolatban legalábbis természetesnek tűnt számára. De beszélni róla, Adam szájában hallani a szavakat, látni a férfi pillantását, már nem olyan egyszerű Kíra számára. való igaz, hogy megijedt és voltaképp ezért hátrált meg. Megijedt attól, hogy voltaképp mennyivel jobban kiszolgáltatná magát Adamnek, mint ahogy azt ő képzelte, ugyanakkor teljes mértékben bízik a férfiben. Ez az a belső konfliktus, amit egyszerűen képtelen feloldani, ami egyik véglettől a másikhoz űzi.
Lassan elnehezülnek a pillái, mégiscsak hosszú napja volt, elfáradt. A légzése lelassul, egyenletessé válik, ahogy szépen álomba szenderül.

---

Viszonylag korán kel, hozzá van szokva, hogy a felkelő nap első sugarai ébresztik. Úgy érzi, ha valamit, hát a napfelkelte figyelését sosem fogja megunni. Most azonban egyrészt lekésett már róla, másrészt meg Adamnél van. Kócosan, kissé még álmatagon bújik ki a takaró alól. Első útja a fürdőszobába vezet, ahol már meg sem lepődik rajta, hogy a vécét egy bokor bitorolja. Lezuhanyzik, fogat mos, felkap egy kis nyári ruhát, a haját pedig a fürdés után laza kontyban felejti.
A fürdőből egyenesen Adam szobája felé indul. Ha férfi bent van - meg ha nem akkor is - nyilván már felfigyelt rá, hogy Kíra merre mozog, legalábbis Kíra feltételezi, hogy így van. Ettől függetlenül nem masírozik be a hálószobába - ahol egyébként már járt, amíg Adam nem volt itthon, de ha a férfi nem kérdezi, nem fogja elmesélni neki - , hanem virágmintás kis szoknyájában megáll a küszöbön és kopog kettőt az ajtófélfán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Vidáman viszonozza Adam mosolyát, könnyed léptekkel besétál a szobába és letelepszik a férfi mellé az ágyra.
- Jól, de tudtam volna még tovább is - egy apró ásítással igazolja a szavait.
- De majd mennem kell, nekem kéne nyitnom az Ajándékboltot..., meg amúgy is szerettem volna beszélni veled még előtte - zavartan lesüti a szemét, közben megszokásból a füle mögé akar tűrni egy tincset, ami nincs is ott, aztán újra Adamre pillant
- És rájöttem, hogy reggel van és biztos fáradt vagy. Vagyis nem vagy fáradt, csak na, érted. Sose láttalak még nappal, és nem is tudom, nem akarlak zavarni. Nagyon szenvedsz? - a tőle megszokott módon csicsereg, kicsit még húzza az időt, mielőtt rátérne a főbb témára. Egyébként pedig tényleg kíváncsi, mennyire viseli meg Adamet a nappal. Kissé szégyelli is magát miatta, de abszurd módon élvezi a gondolatot, hogy itt van ő, frissen és üdén, készen egy újabb napra, meg Adam, sötét homályba burkolózó szobájában kuksolva.
További terelő szöveg azonban nem jut az eszébe, egyébként is, minél tovább húzza, csak annál nehezebb lesz.
- Hülye voltam tegnap este, sajnálom - kezeivel eltakarja az arcát, és csak az ujjai között pislog Adamre.
- De tényleg. Csak tudod... - hatalmas, mélyről jövő sóhajtást hallat és közben leengedi a kezeit az arca elől.
- Azt hittem,... Azt gondoltam... Nem tudtam... - látszik rajta, hogy szeretné megmagyarázni, de nem találja a szavakat arra a káoszra, ami az este lejátszódott benne. Végül feladja az erőlködést, ennek jeléül pedig lendületesen hátraveti magát az ágyon.
- Mindegy, nem tudom elmagyarázni. De bízom benned, és akkor iszol belőlem, amikor szeretnél - mindezt a plafonnal hadarja el. Nem mintha nem gondolná komolyan a szavait, csak éppen kicsit tart Adam reakciójától. Fogalma sincs, hogyan jutott erre az elhatározására, ma reggel egyszerűen így kelt fel. Valahogy egyensúlyba került a mérleg két nyelve. Tudatában van a következményeknek, továbbra is kirázza a hideg a kiszolgáltatottságtól, de kontroll alatt tartja az ellenérzéseit, és a másik oldalon vágyik az élményre, bízik a férfiben, és ugyanolyan természetes dolognak fogja fel, mint hogy ő is szokott reggelizni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megkönnyebbült, elégedett, boldog mosoly terül szét az arcán. Tessék, kimondta, megbeszélték, tisztázták, helyre állt a világ rendje. Kicsit megemelkedik fektében és felpillant Adamre. Hosszú másodpercekig néznek egymásra némán, majd miután Adam feláll az ágyról Kíra is felpattan.
- Na jó, megyek. Hagylak pihenni - búcsúzik és ezzel kilibben a helyiségből. De egyelőre nem megy messzire, csak a konyháig jut, ahol szépen megreggelizik, és persze elpakol maga után. Aztán a nappaliban elpakolja az ágyneműt, megáll, végiggondolja, nem hagy-e itt valamit. Még visszarohan az emeletre és a fürdőszobából összeszedi a pipereholmijait, amiket aztán belehajít a  táskájába. Táska megvan, sátor megvan, ez minden holmija, amit nagyon egyszerűen tud is vinni mindig mindenhová magával. Ha mégis itt hagyna valamit, majd visszajön érte.
- Tényleg mentem, sziaaaa - kiabálja, miközben kilép az ajtón. Nem, egy árva pillanatra sem gondol bele, mekkora égbekiáltó logikátlanság ez a részéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Majd leragad a szeme, de lassan kezd tudatára ébredni. Rossz érzése van, mintha valami nem lenne rendben. Attól függetlenül, hogy a megérzései sokszor csapták már be, mégis mindig hallgat rájuk. Kikászálódik az ágyból és különösebb kutatómunka nélkül megtalálja a felkelésének okát. Egy piszkos, csatakos szőrű kutyának csak a hátsója lóg ki a földön heverő hatalmas hátizsákból. Körülötte pedig már jó néhány holmi szét van cibálva.
- Rossz kutya, menj onnan! - szól rá az állatra, mire az előbújik a zsákból és Kírára vicsorog. - Oké, akkor ne, csak maradj. Éhes vagy, igaz? - előszed egy húskonzervet és egy lapos műanyagtányérra borítja a tartalmát. De mire lerakná a kutya elé, az már tovább is áll. Nem valami barátságos. Kírát eléggé elszomorítja az eset, mindenesetre mikor elindul dolgozni, a kutyakaját a sátor előtt hagyja. Az első pár hétben kifejezettem élvezte, hogy folyton hurcolássza a dolgait, mostanra viszont kezdi kicsit unni, hogy mindig máshol verjen tanyát. Persze nyilvánvaló is volt, hogy a játszótér, a boglyas tér közepén, vagy a cukorvarázs előtt nem kempingezhet huzamosabb ideig. De a stégen például szívesen maradt volna kicsit tovább, azonban kiderült, hogy oda emberek járnak. Üldögélni, nézni a vizet, fürödni, ami Kírát ugyan nem zavarta, az említetteket viszont kissé feszélyezte, a tudat, hogy egy méterre tőlük valaki lakik. A tavacska partja viszont elég jó helynek tűnt számára. Összepakolni egyébként sincs már ideje, és kedve pedig annyira se.
Nagyon sokat elárul Kíráról, hogy egyáltalán nem aggasztja a sátrában felbukkanó kutya. Pedig talán nem ártana elgondolkodnia rajta, hogy védje valamiképpen az otthonát az illetéktelen behatolóktól. Felméri a károkat, közben megtalálja Adam levelét is, vagyis csak a felét, megcsócsálva, nyálasan.
Ezt leszámítva azonban teljesen átlagosan telik a napja, nem igazán járatja azon az agyát, hogy Adam vajon mit szeretne tőle, sokkal jobban foglalkoztatja, hogy vajon visszatért-e a kutya, vagy megette-e, amit kint hagyott neki. De előtte még végig kell szenvednie a munkaidejét. Mostanra jutott el odáig, hogy kezdi unni a boltban való ücsörgést. Legalábbis ma nem sok kedve volt hozzá.
Miután bezárja a boltot, visszatér a sátrához, ahol ugyan nem találja meg a kutyulit, de a kitett kaja is eltűnt. A délután további részét azzal tölti, hogy rendet rak a holmijai között, megjavítja, ami elszakadt. Alkonytájt kirak még egy adag kaját a kutyának. Eredetileg már fel akarta szedni a sátrat, de úgy dönt, mégis itt hagyja, hátha visszajön a kutyus. Aztán átöltözik, mert mégsem akar abban a kis szoknyájában menni Adamhez, amiben egész nap volt. Helyette felvesz egy másik, valamivel lezserebb, zöld kis ruhácskát. Megkerüli a tavat, ráérősen bandukol az erdő fáinak vonalát követve, a nap már lement és rohamosan kezd sötétedni.
- Szia - köszön vidáman, miután kopogás nélkül beengedi magát a házba. Bepillant a konyha felé, aztán második lehetőségként a nappaliba lép be.
- Képzeld, egy kutya megette a leveted - újságolja lelkesen. - Vgayis csak félig megcsócsálta reggel. Szegény szerintem a faluban kóborol. Legalábbis nem úgy nézett ki, mint akinek van gazdája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Igen, ha visszajön. Mert elment. Szerintem nem nagyon szereti az embereket. De hagytam ott neki kaját - egy pillanatig sem gondolkozik a válaszon. Gyerekkorában sosem volt kutyájuk, meg semmilyen állatuk sem, hiszen az ugye nagy felelősség, Kíra meg kicsi volt, és feltehetően elhanyagolta volna a kis kedvencét. Igazából most sincs teljesen tisztában vele, hogy mi mindennel jár egy állat tartása, de megesett a szíve a koszos eben és szeretne gondoskodni róla.
Beszéd közben közelebb megy Adamhez és letelepedik mellé a kanapéra. Megigazgatja a szoknyáját, a füle mögé rendez egy előrelógó tincset, és kíváncsian hallgatja, ahogy Adam belekezd feladat felvezetésébe. Türelmesen megvárja, míg a férfi lepakolja a gitárt és közli a lényeget. Egyrészt örül, hogy Adam valami tényleg fontos dolgot szeretne rábízni, és pontosan ugyanezért meg is lepődik rajta.
Félrebillenti a fejét, elgondolkodva viszonozza Adam pillantását. Egyáltalán nem akad fenn azon, hogy a vér beszerzése kívül esik a legalitás keretein, fel sem fogja rendesen, hogy ez nem csak játék és komolyan megütheti a bokáját, ha rosszul alakulnak a dolgok.
- Hm. Oké, gondolom biztonságosabb, ha egy mugli az a valaki - tőle szokatlan módon nagyon is logikusan, komolyan próbálja végiggondolni a problémát. Az más kérdés, hogy a komolysága nem a megbízás komolyságából fakad, csak abból, hogy elképzeli, hogy ezt komolyan kell csinálni, hogy ha ő odamegy egyszer valakit megvesztegetni, akkor határozottan, hideg fejjel kell csinálni. Már el is képzelte, hogy egy igazi üzletasszonyos cuccban feszítsen.
- Akkor még két kérdés. Vagyis inkább három. Mikorra kell? Mekkora tételben? És... Biztos vagy te benne, hogy ezt rám akarod bízni? - a hangsúlyból egyértelműen érezhető, hogy Adam helyében ő nem biztos, hogy rá merné bízni saját magára egy új forrás keresését. Attól függetlenül, hogy sokszor életrevalóbb, mint ahogy kinéz, és mindig feltalálja magát, szeret az esetlen, bolondos, felelőtlen szerepben tetszelegni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Háááát. Ez végülis igaz.. De mi van, ha valamit nagyon elrontok, lebukunk és levadásznak - kissé elragadtatva magát aggodalmaskodik egy sort, de aztán visszatér a komolyabb hangvételhez
- Örülök, hogy rám bízd - bólint rá Adam szavaira, a hangján pedig tisztán érezhető, hogy van benne egy jó adag bizonyítási vágy. Adam, önmaga, meg talán az egész világ felé. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy józanul gondolja végig a problémát, ne ugráljon örömében, és legalább látszólag komolyan vegye, és felfogja a dolog súlyát.
- Okés, akkor meglátom, hogy mire jutok. Sosem csináltam még ilyet. Fura is lenne, ha de. Szóval, ha egy hét alatt nem találok senkit, feladom. - persze esze ágában sincs kudarcot vallani. Igen, mélységes kudarcként élné meg, ha azzal kéne visszajönnie Adamhez, hogy tessék, ő erre jutott, innen folytassa Adam a dolgait, ahogy akarja. A válaszával inkább csak biztosítani akarja Adamet, hogy még mindig a földön jár, nem szállt el teljesen, és tisztában van a saját korlátaival. Meg aztán, ha valami mégsem úgy alakulna, ahogy szeretné, nem kell mentegetőznie, hisz ő nem ígért semmi beton biztosat. Bár egyelőre azt sem nagyon tudja, hogyan fog nekilátni a feladatnak, de már az is valami, eljut addig, hogy mugli körökben lenne jobb nézelődnie. Közben pedig fejben jegyzi az adagokra vonatkozó kritériumokat is.
- Te akkor havonta még egy egész embert sem iszol meg? - elkerekedett szemekkel, kicsit hitetlenkedve, amolyan "Fiam, eszel te rendesen?" hangon szólal meg, miután gyorsan kimatekozta a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Ó. Értem. Ez nagyon szörnyen hangzik - reagál együttérzően, és valóban megérti a logikát, abban, hogy a férfi miért kényszeríti magát ilyen szegényes táplálkozásra. De arról elképzelése sincs, hogy milyen érzés lehet, ha sosem elégítheted ki a szomjad, és hogy ezt hogyan viseli el Adam. Hozzá lehet egyáltalán szokni a folyton mardosó éhséghez? Fürkésző tekintettel vizslatja Adamet, próbálja tetten érni rajta az olthatatlan szomjúságot. Furcsamód eddig nem gondolt bele Adam létezésének ezen vonzatába. Kíra alapműveltsége megvan a vámpírológia terén, de valahogy teljesen más az, ha az ember olvas valamit, meg ha itt ücsörög egy vámpír házában, egy vámpír kanapéján a vámpír mellett, aki ráadásul nem is a tankönyvek tipikus vérengző vadállata.
~ Helyben vagyunk~ Apró mosoly jelenik meg a szája szegletében, miközben figyeli, ahogy Adam lesüti a szemét, az ujjaival babrál. Rendkívül aranyosnak találja, hogy Adam úgy viselkedik, mint egy édességre áhítozó kisfiú. Egyáltalán nem feszélyezi a nyakára irányuló bámész tekintet, noha jellemzően nem ez a testrésze kap kiemelt figyelmet a férfiaktól. Nem éri váratlanul Adam kérdése, hiszen megbeszélték. Kellemes izgalom uralkodik el rajta, már nem tudja visszafojtani a széles, vágyakozó mosolyát. Neki ténylegesen felgyorsul a szívverése.
- Oké, de várj! - hirtelen felpattan a kanapéról és Adam előtt megállva  és kissé zavartan pislog le a férfira.
- Megpróbálok úgy tenni, mintha kevésbé jöttem volna lázba, és nem lennék ilyen izgatott. - vesz egy hatalmas levegőt, kifújja. Megpróbálja letörölni  képéről a széles vigyorát.
- Vagy ez normális? Ugye nem? Biztos nem, mert még ezt sosem mondtam nagyjából úgy senkinek, mert enélkül is elég ütődöttnek tartottak, de régen sokszor elképzeltem, hogy találkozok egy vámpírral. Még mielőtt egyáltalán tudtam volna a varázsvilág létezéséről. Szóval, ez hülyén fog hangzani, de kicsit mintha valóra válna a gyerekkori álmom, vagyis mondjuk az inkább rémálom volt. Ez beteges nem?  Imádtam a természetfeletti rémtörténeteket, és csak fura belegondolni, hogy nagy részük igaz is. Jaj, de én itt beszélek összevissza te meg éhezel. Csak ha izgulok, nem tudom befogni. Ami szerintem nagyon rossz tulajdonság, meg idegesítő. - beharapja az ajkát, nem akarja jobban próbára tenni Adam türelmét. Elvégre nagyon bosszantó tud lenni, ha az ember szeretne valamit, ami ott is van tőle el karnyújtásnyira, elméletben már az övé is, és türtőztetnie kell magát, hogy ne ragadja meg.
- Ne haragudj - csendesen, kissé engesztelő hangon, visszafogott mosollyal beszél, s közelebb lép Adamhez. Laza mozdulattal lendít egyet a hajzuhatagán, hogy nagyjából az egész csak a bal oldalára rendeződjön, közben pedig a kanapé helyett Adam  ölébe ereszkedik vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy csöppet sem zavarja, hogy nem kap érdemi választ mindarra, amit önmagáról meg az érzéseiről összehord, de még csak a férfi arcáról sem igazán tudja leolvasni, hogy mi a véleménye. Kíra nézetei szerint pedig ez teljesen jól is van így. Könnyedén, bármikor, bárkivel szívesen megoszt efféle személyes dolgokat magáról, viszont csak annyit, amennyit ő gondol, ahogy ő gondolja, egy szóval sem többet. Csak semmi túlgondolás, semmi véleménynyilvánítás.
Adam türelmesen kivárja, míg Kíra befejezi a szövegelést, ennél többet pedig nem is várhat el tőle. Félresöpri a haját, elhelyezkedik Adam combján és teljes mértékben a másikra bízza magát. Nem aggódik, mint mindig mindenkiről, most is a legjobbakat feltételezi. Ugyanakkor naiv optimizmusának is van egy határa, amit az emberek többségével nem lép át. Adammel már átlépte, Adamre gyakorlatilag az életét bízza rá, még ha ezt nem is fogja fel rendesen.
Biztonságban érzi magát Adam karjai között, várakozóan csillogó tekintettel viszonozza Adam hosszú pillantását, míg az lejjebb nem vándorol az arcáról. Enyhén megborzong, apró pihéi mind az égnek merednek, ahogy a férfi hideg keze a tarkójára simul. Látja a kivillanó szemfogakat, érzi, hogy a férfi fogása egy árnyalatnyival erősebb, de egyáltalán nem zavaró. A férfi tincsei csiklandozzák a bőrét, komoly erőfeszítésébe kerül, hogy ne nevesse el magát, egészen addig, amíg...~ Hhha~ Lágyan elnyíló ajkakkal szusszanva szívja be a levegőt, mikor a tűhegyes fogak utat találnak a véréhez. Lassan kifújja a levegőt, meredten bámul maga elé, de nem is látja rendesen, amit néz. Lehunyja a szemét, csak az érzésre koncentrál. Kellemes bizsergés indul ki a nyakából és szétterjed az egész testében. Ha nem is úgy, és annyira mint Adam, de összességében élvezi, ahogy a férfi a vérét szívja. Alkalmazkodik a férfi mozgásához, menet közben óvatosan Adam nyaka köré fonja a karját.
~ Oh, ne, még ne~ Fut át az agyán, miután hosszú, gyönyörű másodpercek elteltével érzékeli, hogy Adam be fogja fejezni, mindjárt vége.
Kíra feje zsong. Úgy érzi lebeg, a csodálatos élmény emlékétől kísérve. Kinyitja a szemét, próbál Adamre fókuszálni. Úgy érzi máshoz nincs is ereje, pedig igazán nem csinált semmit, amiben elfáradhatott volna, mégis piheg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Újabb piciny sóhajtást hallat, mikor Adam fogai elválnak a bőrétől. Kíváncsian pislog a férfire, először nem igazán érti, mit akar csinálni. De egyelőre még nem talál rá a hangjára, és más módon sem fejezi ki értetlenkedését. Csak mozdulatlanul hagyja, hogy Adam hüvelykujjával a nyakára kenje pár csepp vérét. Nem érzékel különösebb minőségi változást, hiszen egyáltalán nem fájtak a sebei, eltűnésükkel csak a kellemes bizsergető érzés kezd halványulni. Rebegve záródnak össze pillái, ahogy Adam ismét a nyakához hajol, hogy az ott maradt vért is lenyalogassa. Enyhén félrebillenti a fejét, élvezi, ahogy a férfi nyelve végigjár a nyaka vonalán, módszeresen eltüntetve minden csepp vért.
De ennek is vége szakad egyszer, elfogy a vér, Adam pedig kissé följebb emeli a fejét és Kíráéhoz dönti. A lány is lehunyt szemekkel viszonozza a gesztust, karjaival továbbra is öleli, magához húzza a férfit, nem mintha nagyon húznia kellene. A szíve még mindig gyorsabban ver az átlagosnál, csak lassan tér vissza a normális tempóra. Megpróbálja valahogy jellemezni, valamihez hasonlítani az élményt, amiben része volt, de nem sikerül neki. Nem talál rá szavakat, és nem kell, hogy találjon. Mindennél többet mond az, ahogy most meghitten, egészen idillien bújnak egymáshoz Adammel.
Néhány perc múlva kezd tisztulni a feje, már kevésbé érzi magát kábának, a mámoros  könnyedség már múlóban van. A gondolatai azonban továbbra is kuszák, sok minden kavarog benne az élmény kapcsán.
- Ha lehetne majd választani, így halnék meg - suttogja halkan, enyhén akadozó hangon, közben pedig jeges borzongás fut végig a testén saját szavai hallatán. Csak kimondta az éppen megszülető gondolatot, mielőtt még belegondolt volna, hogy mi is az voltaképpen. Ez végképp visszarántja a valóságba.
- Nem, mégsem - visszakozik azonnal, ezt nyomatékosítva enyhén meg is mozgatja a kobakját jobbra-balra, de még mindig a férfihoz simul közben.
- Szörnyű lehet így meghalni - teszi hozzá valamivel élénkebben, és ezúttal már elhúzza a fejét Adamétől, hogy a férfire nézhessen. Beharapja az ajkát. Rájön, hogy egy sokkal mélyebb, rétegeltebb kérdésbe vágta a fejszéjét, semmint hogy ilyen egyszerűen és határozottan álláspontot foglaljon. Pedig, ha nagyon szélsőségesek is, általában vannak szilárd elképzelése arról, hogy mit szeretne és mit nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Óóóó - pislog nagy szemekkel a férfire, akivel épp csak annyira növekedett meg közöttük a távolság, hogy a másik szemébe tudnak nézni, illetve tekintetét enyhén vándoroltatva Kíra észreveszi, hogy a férfi szemfogai nem húzódtak vissza. Beszéd közben el is felejtette, hogy Adamnek van tapasztalata a témában. Abba sem gondolt bele, hogy ha így halna meg, gyakorlatilag meg sem halna rendesen.
- De pont az benne szörnyű, hogy nem érzed szörnyűnek - próbálja meg megmagyarázni, hogy honnan ered a hirtelen vélemény változtatása. Bár jobban mondva csak hangosan gondolkodik.
- Mert...a halálnak szörnyűnek kellene lennie, nem? Ha meghalsz, tudatában kéne lenned, hogy ez mit jelent.. és nem élvezni. - folytatja a gondolatmenetét, majd egy pillanatra szünetet tart, csak hogy levegőt vegyen.
- De ha már úgyis mindegy, akkor...nem tudom, mit választanék. Csak egyszer halsz meg, és akkor annak emlékezetesnek kell lennie. Mert az valami nagy dolog. Ősidőktől keresi rá a magyarázatot az emberiség, hogy mi lesz aztán. De mivel az nincs, gondolj bele, mennyi mindenre képes az emberiség, hogy kijátssza, mert fél tőle... Szellemek, vámpírok, a Feltámadás Köve. Így vagyunk berendezkedve, hogy a halál szörnyű. - halkan, komolyan, elgondolkodva beszél, még mindig nehezen szedi össze a gondolatait, főleg hogy Adam közben már gyengéden az arcát simogatja. Elég meglepő lehet, de Kírától a filozofálgatás sem áll távol, még ha elég amatőr szinten műveli is.
- De én hiszek benne, hogy van utána valami. - teszi hozzá valamivel derűsebben, egy halvány mosoly kíséretében.
- Szóval csak azért nem halnék meg így, mert túl könnyű lenne és nem az a dolgok rendje. - sokáig tartott, de mégiscsak a gondolatmenete végére ért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egyáltalán nem zavarja, hogy kettejük közül ő az, aki nyilvánvalóan többet beszél. Nem aggódik amiatt, hogy esetleg untatná a másikat, feltételezi, hogy ebben az esetben Adam már rég szólt volna. De verbális reakciót mégiscsak várna Adamtől, attól függetlenül, hogy nem kérdezett rá, még kíváncsi, hogy a férfi hogyan vélekedik a témáról.
Válasz helyett azonban valami egészen mást kap, mikor befejezi a mondandóját. Eléggé meglepődik Adam csókján. A meglepetését a másodperc tört része alatt öröm, kellemes bizsergés váltja fel. Csak most tudatosul benne, milyen abszurd is, hogy itt ült Adam ölében, és képes volt a halálról vallott nézeteit ecsetelni, elterelve a saját figyelmét arról, hogy itt ül Adam ölében... Valami furcsa melegség árad szét a testében, eddig valahogy nem feltételezte, hogy Adam a vérén kívül esetleg mást is szeretne tőle. Megnyugtatja és egyben felvillanyozza, hogy a jelek szerint mégis.
- Azért kaptam, hogy csendben legyek? - kérdezi incselkedve. De nem hagy időt Adamnek a további csöndes szuszogásra vagy a válaszolásra, illetve önmagának bármiféle gondolkodásra. Vonzónak találja a férfit, bízik benne és úgy véli nem kell tartania az elutasítástól. Ez bővel elég neki ahhoz, hogy átengedje magát az ösztöneinek és a férfinél sokkal kevésbé visszafogottan, szinte hevesen essen neki a másik ajkainak. Nincs rá tekintettel, hogy közben a hegyes vámpíragyarak felszántják-e az alsó ajkát, avagy nem. Mégis hogy tudná kikerülni őket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra ruhácskája enyhén felgyűrődik, ahogy a férfi egy határozott mozdulattal még közelebb vonja magához, szorosan simulnak egymáshoz. Teljesen belefeledkezik a pillanatba, heves, erőteljes csókokkal válaszol Adam mohó, szinte már követelőző ajkaira. Úgy érzi, mintha a férfi, szenvedélyes mozdulatai mögött, mégis visszafogná magát, nem engedi el magát úgy, mint Kíra, aki gyakorlatilag teljesen Adamre bízza magát, és minden felelősséget a férfi szemfogaival kapcsolatban.
Ajkaik lassan elválnak, Kíra mellkasa gyors egymás utánban emelkedik és süllyed, ahogy menet közben támadt enyhe légszomját kielégíti. Az erőteljes szorítást érezve felpillant Adamre, aki méretes agyaraival, különös fényű tekintetével, felszegett állával egész testéből dominanciát sugároz. Kírában, valahol mélyen, nagyon mélyen, és jócskán megkésve megszólal az életösztön, azt üzenve, hogy bizony a lánynak lett volna és van is oka tartania a férfitől, hiszen veszélyes. Kírát azonban csak még jobban feltüzeli Adam birtokló viselkedése, még ha csak pár  pillanatig tart is. A veszély abszurd módon csak még jobban vonzza Adamhez, a tudat, hogy bármikor megégetheti magát a férfivel, ettől érzi igazán, hogy él. Hangozzon ez bármilyen klisésen is. Ebben a pillanatban tudatosult benne úgy igazán, hogy Adam mögött a történelem, előtte a végtelen, egyszerre állandó és az idővel együtt változékony, míg ő sebezhető, törékeny, parányi élet. Meglehetősen komoly, más helyzetben pedig elég nyomasztó lenne ez a gondolat Kírától, de ebben a mámoros pillanatban hagyja elillanni.
Ismét lehunyja a szemét, és rádöbben, hogy valahogy már nem is érzi olyan hűvösnek a férfi érintését sem a vékony ruhán keresztül, sem vállán, sem a nyakán. Közben elengedi a karjait, melyeket eddig a férfi nyaka köré font, előre húzza a kezeit a férfi mellkasához, kitapintja az ing gombjait, és gyors, egyszerű mozdulattal bújtatja ki a lyukból egyiket a másik után.
Kírának nincsenek illúziói, lányos ábrándjai arról, hogy mi is van most közte és a férfi között. Nem vágyik semmiféle státuszra a férfi életében. Pontosan tudja, hogy nincs és nem is kell definíció egy efféle kapcsolatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Kíra még a férfi meleg, biztató szavaira sem engedi meg magának a sírást. Az csak egy újabb fázisba lendítené át labilis lélekállapotát, amiről azonban nem tudhatjuk, jobb vagy rosszabb lenne a mostaninál. Tehát Kíra igyekszik tartani magát, úgy érzi ennyivel tartozik a férfinek. Egyébként is csodálatra méltónak találja, hogy Dorián nem ment el mellette az utcán, és képes őszinte  - vagyis annak tűnő - érdeklődést és megértést tanúsítani felé.
Lepillant, mikor a férfi ráteszi a kezét az övére, de nem húzódik el, kifejezetten jól esik neki az érintés. Újra felpillant Doriánra, hálás kifejezés suhan át az arcán, de ennél a néhány pillanatnál tovább a férfi kedvessége nem tudja távol tartani a szívfájdalmát. Mindenesetre igyekszik a férfire koncentrálni, akinek sikerül is fogva tartani Kíra tekintetét, miközben beszél, és a lánynak nem tűnik fel, hogy közben miben mesterkedik a férfi.  
- Jó, lehet, hogy igazad van - mondja kissé durcásan. Nem akar szentbeszédet, meg mindenféle tanácsokat hallani arra nézve, hogy mit is kellene csinálnia a helyzettel. Ami, tegyük hozzá, valójában egyáltalán nem is "helyzet", csupán Kíra elvadult fantáziája, szabadságra ment realitás érzéke eredményezte, hogy így kiborult.
- De, igenis megoldana mindent. Az nem szőnyeg alá söprés, ha inkább elfelejtenék mindent, vagyis az, de akkor legalább én már nem fogok tudni, hogy az. Tehát végeredményben megoldás lenne. - okoskodik, de csak a levegőbe beszél, efféle megoldást semmilyen esetben sem választana szívesen. Újabb falat sütit tol le a torkán.
- De, egy kicsi, talán - pillant fel Dorián kérdésére, és nem tudja megállni, hogy ne eresszen egy halvány mosolyt a férfi felé, elvégre olyan szépen kérte, és megérdemli.
A sütizés befejeztével Kíra  búcsúzásként meg is öleli  Doriánt, aztán elválnak útjaik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kírával mindig történik valami. Akarva-akaratlan, valahogy mindig sikerül érdekes elfoglaltságot találnia magának, vagy szimplán belekeveredni valamibe. Most az utóbbiról van szó. Ha pár órával ezelőtt nem fut össze Doriánnal a faluban, most egészen másképp alakulnának a dolgai. De felesleges azon merengeni, mi lett volna, ha.
A lényeg, hogy az egyébként nagyon szimpatikus fiatalembernek sikerült enyhén módosult tudatállapotba taszítania Kírust, akitől józan pillanatiban sem áll távol a szélsőséges viselkedés. Ezt nagyon jól illusztrálja a mai napja, hiszen ez az egész kalamajka azzal kezdődött számára, hogy megtudta, Seren nincs többé, ezt a tényt pedig meglepő hevességgel reagálta le, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag soha, semmilyen köze nem volt a férfihez. Illetve csak álmaiban. Seren volt számára az igazi, első fellángolás, csak Kírának sosem volt mersze, hogy ezt be is vallja, hiszen ő kicsi volt, navinés, köztudottan flúgos, Seren meg nagy, rejtélyes, rellonos, prefektus. Volt, hogy Kíra csak azért barangolt takarodó után a kastélyban, hátha a rellonos kapja el, de még csak ez sem adatott meg neki soha. Aztán idővel persze fakult az érzés, Kíra szépen tovább lépett, de most eléggé felkavarta a gondolat, hogy tinikorának bálványa nincs többé. Kíra pedig még azt sem tudja, Seren egyáltalán tudott-e az ő létezéséről. Normál esetben, sikerült volna viszonylag gyorsan túltennie magát a témán, már délután a cukrászdában. Csakhogy Dorián belekavart a dolgokba.
Ezért van az, hogy most mérges. Önmagára, amiért nyámnyila volt, Serenre, amiért olyan fene elérhetetlen és igazság szerint félelmet keltő volt a kisugárzása. Legalábbis Kíra annak találta. Egy árva pillanatra sem jut el a tudatáig, hogy a semmin problémázik, az agyát már rég ellepte a köd. Nem bírt megmaradni a faluban, a sátrában. Fogta magát és belopózott a kastélyba az egyik alagúton át.  Szerteszét meredező barna tincseivel, talárban teljesen beillik mestertanoncnak.  Kivont pálcával, indulatos arccal siet végig a fél kastélyon. Kényszerítenie kell magát, hogy ne rohanjon. A bejárati csarnokba érve tekintete a tablókra esik, végighalad előttük, gyors pillantással mérve fel, hogy nem az első egynéhányat keresi. Végül, rövidke nézelődés után, megtalálja, amit keresett. Szét sem néz, hogy van-e valaki rajta kívül a helyiségben, pedig így alkonytájt esélyes, hogy van forgalma a hatalmas tölgyfaajtóknak. De Kírát ez hidegen hagyja, elsuttogott varázsige, határozott pálcamozdulat, és a mozgó tablóképeket oltalmazó üveglap ripityára törik és csilingelve hullik a földre.
- És Te képes vagy folyamatosan ilyen unott fejet vágni? Mindig ezt csináltad! - dühtől remegő hangon kezd el magyarázni a rellonos arcképének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kíra vad indulattal magyaráz a fényképnek. Előadja, hogy Seren őt semmibe vette, keresztül nézett rajta, a lelkébe gázolt, és még sorolhatnánk a hatásvadász kifejezéseket. Meg egyébként is, volt képe meghalni. Gondolatai mind fájdalomról, sértettségről, haragról szólnak. Egészen addig észre sem veszi, hogy nincs egyedül, míg a fiú egy bűbájjal újra éppé nem varázsolja az üveget. Csak ezt látva pillant a srác irányába, tekintete villámokat szór. Néhány pillanatig csak merően nézi a fiút, próbálja feldolgozni, hogy a srácnak volt mersze beleütni az orrát az ő dolgaiba.
- Bombarda - int a pálcájával és az üveg újra szilánkjaira hullik szét. Ezzel elég drámaian és egyértelműen jelzi, hogy a srác feltételezése téves volt, nem volt itt semmiféle baleset.
- Nincs szükség a segítségedre, örülnék, ha nem szólnál bele a dolgaimba. Ez csak Rá és rám tartozik - bök pálcájával a Seren képe felé, akit láthatóan nem hat meg, hogy mi folyik körülötte, ahogy az eredetijét sem érdekli már semmi.
- Szóval, hol tartottam? Ja, igen. Ott, hogy tönkre tetted az életem - fordul ismét a kép felé. Ez az egyoldalú beszélgetés is csak egyre hergeli. Pusztítani akar, rombolni, megszabadulni ettől szörnyű égető dühtől.
- Te még mindig itt vagy? Így nem tudok, koncentrálni! - pillant a srác felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Gyere vissza! Állj meg! - de Kíra hiába kiabál, két farkú keverék kis kutyuskája rá sem hederít. Az állat, akinek egyébként még nem sikerült nevet adnia, már szinte rendszeres vendég Kíra sátra körül, hiszen a lány eteti. Ehhez azért gyorsan hozzászokott az állat gyomra, a viselkedéshez, meg ahhoz, hogy Kíra próbálná a gondját viselni, viszont kevesebb együttműködést tanúsít. Már fürödni sem nagyon akart, majdnem a lányra támadt, mikor az a pálcájával kezdte locsolni. De ha a lány nem próbálja vezetgetni és pórázt tenni rá, akkor hagyja, hogy simogassa, és a lába mellé szegődik. Így egymás mellett sétálgattak ma délután is, jobban mondva Kíra követte a kutyust, és nem fordítva.
Az erődben bóklásztak, egy darabig, Kíra remélte, hogy láthat boglyokat. De a fák hamarosan ritkulni kezdtek, és Kíra számára kiderült, hogy gyakorlatilag keresztüljöttek a kastélyparkot és a falut elválasztó erdőn. Így nappal ez nem is olyan nagy feladat, éjszaka viszont már trükkös tud lenni.
Tehát Kíra, mint általában most is kis nyári ruhában van, ami egy folt nélkül megúszta, hogy átkelt benne az erdőn. Sok szép meg kevésbé szép emléket kelt benne a kastélypark. Lenne is kedve nosztalgiázni, ha fogadott kiskutyája nem neszelt volna meg valamit, és nem rohan el a lába mellől, mintha puskából lőtték volna ki.  Kíra előtt is hamarosan láthatóvá válik, hogy merre szalad a kutyus. Az egyik pad előtt egy csoport madár gyülekezik az eléjük szórt magokra, blöki pedig ugatva közéjük ront, hogy szétzavarja őket. A padon ücsörgő leányzóra rá sem hederít, hanem visszanyargal Kírához, aki időközben azért közelebb ért.
- Jaj, szia, remélem nem ijesztett meg, és sajnálom, hogy elrepültek a madárkáid - lép oda a padon ülő barna lányhoz. A kutyus azonban nem követi, tisztes távolban, egy bokor tövében megáll, hegyezi a fülét, figyel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kíra igyekszik türtőztetni magát, ami a kotnyeles srácot illeti. Őt aztán nem érdekli, hogy ki ez a gyerek, mit akar, vagy hogy rajta kívül, ki mindenkit sodorhatott volna még a bejárati csarnokba a szél. Ő csak azt szeretné, ha békén hagynák, hagy dühöngjön, törjön, zúzzon. De nem, a srác nem tágít, pedig valószínűleg jobban járt volna vele, ha igyekszik minél távolabb kerülni az idegállapotban lévő lánytól, aki már nem akarja és nem is tudja figyelmen kívül hagyni a fiút.
- Az a probléma, hogy nem hagysz békén!- förmed rá sötét tekintettel.
- Még jó, hogy nem akarsz bántani. Nem is tudnál - végigméri a srácot. De jelenleg  nem képes felfogni és megfelelő módon kezelni, hogy egy elsősforma diák, lényegében egy gyerek áll előtte. Számára ez most lényegtelen.
- És hagyd már abba, ezt a segíteni akarok szöveget! Nincs szükségem segítségre! Teljesen jól vagyok! - indulatosan, fogait csikorgatva beszél, miközben idegesen markolássza a pálcáját. Véget akar vetni ennek. Minek is? Igazából ő maga sem tudja. A szer hatására számára most az egész világ ellenség.
- Ne mondd, hogy nyugodjak meg! Komolyan? Hát senki nincs vele tisztában, hogy ez a legrosszabb, amit mondhat?! - fakad ki. A virágeső sem tudja jobb kedvre deríteni. Sőt, ezzel a közbeavatkozással a srác végképp túlfeszíti a húrt Kíránál, aki továbbra nem képes a helyzet reális felmérésére. Gondolkodás nélkül szegezi pálcáját a diákra.
- Capitulatus! Locomotor Mortis!Petrificus Totalus! - csak a legalapvetőbb átkok ugranak be neki, de reméli, hogy ezzel is ki tudja iktatni a gyereket, hogy a problémáival törődhessen. Célozni ő jól célzott, az már a másikon múlik, hogy mennyire sikerül védekeznie, vagy mennyire nem. Neki az is megfelel, ha csak ráijeszteni sikerült a másikra. Hirtelen ötlettől vezérelve lehajol és felvesz egy nagyobb méterű üvegszilánkot, amit kényelmesen és viszonylag erősen meg tud fogni, anélkül, hogy megvágná vele magát. Egy pillanatra habozik, teljes áhítattal néz az éles szélű üvegdarabra, majd a tabló felé fordul, lábujjhegyre áll, és megpróbálja szakszerűen összekaszabolni azt a kemény tekintetű arcot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Igen, Ő egy elég meglepő személyiség. Képzeld, úgy találkoztam vele, hogy beszökött a sátramban és elkezdte megcsócsálni a holmimat - meséli lelkesen a lánynak, miközben a bokornál őrködő keverék crup felé pillant, aztán a lány szavait követően felemeli a tekintetét és az arrébb röppent madarakat keresi a pillantásával.
- Ó, ez kedves, köszi - Kírus gondolkodás nélkül elfogadja az ajánlatot és letelepedik a diáklány mellé. Sosem volt ellenére a társaság, ideje neki is van, mint a tenger, és egyébként is sokat sétált az elmúlt pár órában, jó is lesz, ha leül. Kényelmesen hátradől a padon, beletúr a hajába, majd kezeit az ölébe hullatja. Szippant egy nagyot a friss levegőből, a lányka kérdését hallva pedig önkéntelenül is ismét a kutyus irányába pillant.
- Olyasmi. Én etetem. De nem igazán hallgat még rám. És nem is túl barátságos. Nevet sem adtam még neki.De azért aranyos, ugye? - fordul vissza a lányka felé. Attól függetlenül, hogy hivatalosan nem az ő kutyusa, mégiscsak büszke rá, hogy valami köze csak van az állathoz.
- Egyébként nem vagyok semmiféle járatban, csak sétáltunk. Leginkább ő sétáltatott engem, és keresztül jöttünk az erdőn. - egy pillanatra elhallgat. Elkerekednek a szemei, ahogy súlyos gondolatok fordulnak meg a fejében.
- Lehet, hogy nekem nem is lenne szabad itt tartózkodnom az iskola területén, mert amúgy a faluban lakok. Vagyis egy sátorban, amit a faluban szoktam felverni. - magyarázza kissé elmélázva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kíránál nem az elbizakodottság jele, hogy elfordul a sráctól, ő egyszerűen csak ilyen, a figyelme folyton elkalandozik. A szeme sarkából érzékeli a villanó varázslatot, de nincs ideje elugrani, fel sem fogja rendesen, hogy mi történt. Azonnal sarkon fordul, kész, hogy rávesse magát a gyerekre, és akkor... ~ Adam?!~ megpróbál beszélni, de az átok hatására nem megy neki. Dühödten hördül fel, ami egyszerre szól a minden lében kanál fiúnak és Adam felbukkanásának. Csak némi fáziskésés után tűnik fel neki, hogy a kezéből eltűnt az üveglap. Ezzel Adam is feketelistára került nála. Amint a férfi hozzáér ő már próbálja is kitépni magát a kezei közül. Tekintetük csak néhány pillanatra fonódik össze, de ebbe a hosszú pillantásba Kíra a lehető legtöbb dolgot igyekszik belesűríteni. ~ Eressz! Hagyj! Nem hívott senki! Erről beszéltem, hogy ne ellenőrizgess és ne avatkozz a dolgaimba! Takarodj az utamból! ~ Nem kell Kíra gondolataiban olvasni, hogy Adam megértse a szikrázó szemek, és a feldühödött arc üzenetét. Ugyanakkor valahol mélyen a pillantásában az is tükröződik, hogy ez nem ő. Hogy ezt nem ő akarja, hogy ő egyszerűen csak nem tud leállni, nem tud mérlegelni, józanul gondolkodni. Nem képes semminemű ellenállást kifejteni a szervezetében dolgozó méreg ellen.
Egyszerre kiszabadulni a férfi kezei közül és mindezt egy pillantással kommunikálni felé, azért meghaladja Kíra képességeit, bár a dolog első fele valószínűleg akkor sem sikerülne neki, ha minden erejével csak arra koncentrálna, hogy lerázza magáról Adam érintését. Rázkódik, hörög, vonaglik, a továbbiakban kerüli Adam tekintetét. Felfedezi, hogy ügyetlenebb, teste mellett lógó baljában ott van még a pálcája, amit most megkísérel teljes erőből Adam bordái közé nyomi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elégedett mosollyal nyugtázza, hogy kutyuskája a mellette ülő lány véleménye szerint is aranyos. Mi más is lehetne? Fecseg, ahogy szokott. Számára nem újdonság, hogy meg is hallgatják. Jobban nem érzékel semmiféle különbséget aközött, mikor valaki kelletlenül hallgatja a süketelését, és aközött, hogy ez a lányka ténylegesen odafigyel a szavaira. Neki mindegy, a környezete rezgéseire nem túl fogékony ilyen tekintetben, általában csak a saját gondolataival törődik. Azt azért észreveszi, hogy a sátor, mint otthon említése meglepi a lánykát, de nem kezdi el magyarázni neki, hogy ez miért, és hogyan alakult így az életében. Legalábbis nem csak így magától. Halk levegő kifújás mellett vigyorodik el, amikor látja, hogy a másik szólni készül, aztán csendben marad. De ez az egyértelműen kíváncsiságról tanúskodó gesztus még veszi rá Kírát, hogy többet meséljen.
- Megkérdezheted - biztatja a lányt, mert egyáltalán nincs ellenére egyébként, ha mesélnie kell magáról. Szívesen teszi, most ilyen hangulatban van. Aztán persze az kérdés, hogy ez meddig marad így, de a levitás leányzónak egyelőre sikerült kifognia Kíra jobbik énjét. Azt, amelyik locsi-fecsi és szeleburdi, de lehet borozdolni.
- Komolyan? Háááát, oké, ez némiképp megnyugtató. De azért félelmetes, hogy így be lehet ide sétálni, nem? Lehetnék akár egy baltásgyilkos is - a helyzethez mérten feltűnő komolysággal ejti ki a szavakat, majd újra mosoly kúszik az arcára.
- Pedig jobb lenne, ha inkább aludnál esténkét. Fejlődő szervezet vagy, kell az alvás, nem tesz jót a bioritmusodnak, ha sokszor idekint éjszakázol - jegyzi meg nagy szakértelemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A lánykával nagyon jól kiegészítik egymást, legalábbis egyelőre nagyon jól működik, hogy a diáklány kíváncsi és kérdez, Kíra pedig szeret mesélni.
- Ez egy, naaaagyon, naaaagyon hosszú történet. Lehet, hogy jó is lenne esti mesének. Ha este lenne. De még nincs - pillant fel az égre, mintegy meggyőződve róla, hogy igazat beszél, a Nap még valóban odafent lebzsel.
- De nem baj. Így is elmondom. Szóval amikor én, hááát, már vagy két teljes hónapja minimum, hogy Bogolyfalvára költöztem, szóval akkor, nem volt hol laknom, és találtam egy sátrat és beleköltöztem. Nem volt sok holmim, mert hát a kórházból jöttem, és ott csak egy táskát hagytak velem, bár tértágított, szóval azért több holmim van, mint ahogy tűnik. Meg néha olyan dolgokat találok a táskámban, amikre nem is emlékszem, hogy voltak. Furi. De a sátor az nagyon hangulatos - kissé terjengősen, amolyan se füle, se farka stílusban mesél, a végén pedig lazán megvonja a vállát. Aztán a lányra, meg a kóválygási szokásaira terelődik a szó, amihez Kírának természetesen akad hozzáfűzni valója.
- Komolyan? - csillogó szemekkel kérdez vissza, kissé meglepi, hogy a lány egyet ért vele. Nincs ő ehhez annyira hozzászokva. Több lemondó pillantást kapott már élete során, mint ilyen támogató szavakat.
- Ne is legyen, annyira nem jófej emberek, szerintem. - teszi még hozzá a baltásgyilkosokat illetően, bölcsen bólogatva is a szavai mellé.
- De nyugi, gyakorlatban sem vagyok az. Nem is biztos, hogy képes lennék a fejem fölé emelni egy nagy, nehéz baltát, hogy bármire is lesújtsak. De, várj, ezt most nem nagyon értem. Mi az, hogy mással találkoztál? Ugye... ugye nem a réz**** bagollyal? - néz a lánykára ijedten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Dühödten fújtat, mikor érzi, hogy a pálca kicsusszan az ujjai közül, mielőtt még célt érne vele. De tegyük hozzá, még ha célt is ért volna, akkor sem okozott volna nagy károkat Adamben, egyrészt, mert nem erre tervezték a pálcát, másrészt mert Kíra fizikai ereje is kevés a művelethez. Ökölbe szorítja ily módon kiürült markát, nem érdekli, fel sem fogja, hogy mennyire meddő minden próbálkozása a kiszabadulást és a további tombolást illetően. Még nem fejezte be, ha tudna beszélni, most válogatás nélkül szórná a szitkokat.
Próbálja kerülni Adam tekintetét, tudja, hogy jobb nem a néznie a férfire, csahogy ez elég nehéz feladat, amikor másik közvetlenül odahajol hozzá, és egyébként sem bírja ki, hogy kíváncsiságból ne pillantson fel.  Mikor pedig felpillant, már késő. Képtelen újra elfordítani a tekintetét.  Kék íriszei utoljára még haraggal telve, vad dühvel villannak Adamre, aztán kihuny belőlük a szikra. Pupillái enyhén kitágulnak, tekintete kissé ködössé, réveteggé válik.
Hirtelen megszűnik a nyomás, az a belső, égető érzés, a düh, a fájdalom, minden. A férfi szavai nyomán fizikálisan és lélekben is megnyugszik, anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lenne, anélkül, hogy felfogná, mi történik vele. Tudata a mély semmibe csusszan, és Kíra szuverenitása valahol a lány elméjének egy távoli sarkában gubbaszt elnyomva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kírának nem nagyon tűnik fel, hogy a lányka közben mennyire figyel rá, és mennyire járnak másfelé a gondolatai, ő csak szépen elmeséli, amit el szeretett volna. Élvezi, hogy hallgatóságot talált magának, még arra is hajlandó, hogy a másik felől érdeklődjön egy cseppet.
- Kár, pedig, az biztos egy érdekes találkozás lett volna - ijedt arckifejezése, amit nem is gondolt igazán komolyan, most sajnálkozóba megy át. Mert bármennyire félelmetes is lenne számára, mégiscsak szívesen találkozna gyermekkora egyik meghatározó rémképével. Ha már egyszer a zsákos ember még nem rabolta el, talán a bagollyal való találkozást is túlélné. Keszekusza gondolataiból a lány szavai rángatják ki, amelyeken Kíra némileg meg is lepődik. Elvégre mennyi arra az esély, hogy az ember elcsatangol a kastély birtokra, összefut egy diákkal, akivel közös ismerősük egy vámpír.
- Nem azt mondom, nem kéne takarodó után kint csatangolnod, mindenki kint csatangol, mert menő, én is csatangoltam. Csak azt mondom, hogy nem tesz jó a szervezetednek, ha mindig fenn vagy sokáig, felborul a bioritmusod, alvászavaraid lesznek, nem fogsz tudni koncentrálni az iskolában, és megbuksz - vázolja fel vidám hangon az elképzeléseit. Ő nem akarja megmondani a lánynak, hogy mit csináljon, csak mint mindenről, erről is van véleménye és elképzelése.
- Ühümm - bólint a lány kérdésére. Végül is minek tagadná, hogy ismeri Adamet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Adam most hangja csákányként Kíra elméjén uralkodó puha ködöt. A lány ismét tudatára ébred, konstatálja, hogy továbbra is a bejárati csarnokban van, Adam kezei továbbra is a vállán nyugszanak, és a férfi továbbra is közvetlen közelről figyeli őt. Tekintete kissé még zavarodott, érzi, hogy valami nincs rendben, hogy valami történt, de Adamet szavait azért felfogja és viszonylagos komolysággal veszi tudomásul.
- Arra eml - kezd bele, majd saját hangját hallva hirtelen elhallgat, gyilkos pillantással mered Adamre. A következő másodpercben pedig már lendíti is a kezét, hogy lekeverjen egyet a férfinek. Egyáltalán nem mérleges, meg sem fordul a fejében, hogy még ez a váratlan, gyors mozdulat is milyen lassú lehet Adam szemével nézve. Egyszerűen csak ösztönösen, az indulatai által vezérelve cselekszik, a lehető legerélyesebben szeretné közölni a férfivel, hogy: Vele. Ilyet. Soha. Nem. Tehet.
- Arra emlékszem, hogy azt mondtam, HAGYJ BÉKÉN- őt aztán egy cseppet sem érdekli, hogy ki hallja meg őket, vagy ki nem, hogy ebből mekkora botrány lehetne, ha erre tévedne egy tanár, vagy bármilyen iskolai dolgozó, vagy akár ha a jelen lévő srác szólna bárkinek is. A szavait követően leszegi a fejét, amennyire rajta múlik próbálja a továbbiakban elkerülni szemkontaktust.
- Nem érdekel, hogy mi történt. Elegem van, érted?... Elegen abból, hogy Ő még csak azt sem tudta, hogy létezem, keresztül nézett rajtam,... én meg csak ábrándoztam. Elegem van belőle, hogy inkább így oldom meg a dolgokat,... hogy sosem csináltam semmit, és már nem is tudok,... elegem van belőle, hogy képtelen vagyok irányítani... úgyhogy ERESSZ! - kissé szaggatottan beszél, mert közben folyamatosan azon van, hogy megszabaduljon Adam közelségétől.