Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Nem akarta őt így látni. Nem miatta. A fejét rázta és a padlón lévő repedéseket figyelte. Hallani a lemondó hangját. Nem akarta, hogy részt vegyen abban a világban. Mert nem akarta, hogy baja essen. Hogy ártson magának. És minden, ami rossz volt, az abból a világból jött.
 Beharapta az alsó ajkát és a nyakában lógó láncot kezdte piszkálni. Bevett mozdulat volt az elmúlt években. Most is önkéntelenül nyúlt felé. A ruha alatt a lánc végén lógó gyűrű égette a bőrét, attól félt, a ruhája is lángra kaphat.
 Maga mellé ejtette a kezét, és a férfit nézte. A gyűlő könnyeket azokban a sötét szemekben. Rá nézett, arra a férfira, akinek csak szeretetre volt szüksége. Arra, hogy szeresség. Hogy tartozzon valakihez. Ahogyan Annának is.
 - Niko... - Először ejtette ki a nevét azóta, hogy elváltak egymástól. Akárhányszor kimondta, mindig közelebb került hozzá a múlt. És ő.
 Tett egy lépést felé. Hozzá akart érni, érezni a bőre melegét. Nem nézett rá, a kezét figyelte, majd a mappát, amit a másikban tartott.
 - Maradj... kérlek. - Óvatosan csúsztatta kezét felé. A kézfejét simította végig, a napbarnított bőrét, és az eret, ami a kézfején futott végig. Gyenge volt. Gyenge volt, és emiatt józan esze ordított a fejében. Elhordta mindennek és próbálta emlékeztetni, mit tett az életükkel akkor. Ám mindent megtett volna, hogy ne kelljen így látnia őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Felsóhajtott, és hátrébb lépett egy lépést. Hogyan is érthetné meg őt, mikor saját maga gondolatait sem érti? Mikor folyton ellentmond önmagának is? Mikor egyszerre akar elmenekülni előle és hozzáérni és sosem elengedni újra?
 - Niko, én csak... - Beletúrt a hajába, és elfordult tőle. Hogyan is magyarázhatná meg, mit érez? Hogy mennyire hasított bele a fájdalom a gondolatától, hogy sosem láthatja őt ismét?
 Mérgesen felmordult, és visszafordult a férfi felé.
 - Én nem... Nem tudom, mit érzek. Állandóan ott vagy a gondolataim közt és... - ismét közelebb lépett hozzá, a szemébe nézett. Azokba a sötét szemekbe, amik képesek egy pillanat alatt elnyelni őt, az egész lényét. - Mit gondolsz, mégis miért hívtalak most ide? Gondolom már régen tisztában voltál ezzel, és én csak...
 Csak össze volt zavarodva. Csak reménykedett benne, ha látja, megnyugszik egy kicsit.
 - De nem akarom újra átélni azt, érted? - Az esze már hiába ordított a fejében, nem tudta megállítani az előtóduló szavakat. A keze remegett, ahogy próbálta kifejezni a gondolatait. Az elmúlt évek és hosszú hónapok szőnyeg alá söpört érzéseit. - Nem akarom, hogy ismét ellökj. Hogy magamra hagyj, egy olyan dologért, ami a veszteted akarja! - A hajába túrt és felsóhajtott. Nem nézett rá, csupán leejtette a kezét maga elé, és azt figyelte, hogyan tudja megállítani a remegést. Gyenge vagy, Anna! Akkor is gyenge voltál!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Ismerősen és mégis idegenül veszett el az ölelésében. Akár egy meleg takaró, fonta körbe őt, és csillapította a remegést. Mintha hazaért volna. Minden egy pillanatra olyan tiszta és világos volt. Addig, amíg el nem engedte.
 Soha többé nem hagylak magadra - annyiszor hallotta ezt a mondatot a képzeletében és álmaiban. Olyan sokszor visszhangzott a lelkében, hogy nem is tűnt valódinak már.
 - Nem tudlak nem szeretni. - Nem sírt. Már nem. Az összes könnyét elpazarolta abban az évben. Már üres volt. - Hidd el, hogy megpróbáltam. Gyűlölni akartalak, mindennél és mindenkinél jobban. De nem megy!
 Beharapta az alsó ajkát, miközben nekitámaszkodott a szék háttámlájának. Felnézett rá. Az arcát figyelte és azon a kérdésen gondolkodott, ami oly' sokszor megfordult a fejében.
 - Azt ígértük egymásnak, jóban rosszban egymás mellett állunk majd. Te ott voltál velem, mikor... Mikor elvesztettük a babát. - Nyelt egyet, mielőtt folytatta volna. Neki köszönhette, hogy akkor tovább tudott lépni. Hogy nem ragadt abban a mocsaras völgyben, ami egyre csak húzta magába.
 - Mondd, én miért nem tehettem meg ugyanezt? - nézett fel rá, és felsóhajtott. Nem volt dühös. Csak válaszokat akart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 A kérdés váratlanul érte. Vajon ő mit tett volna ebben a helyzetben? Fogalma sem volt. Tényleg magára hagyta volna őt? Eltávolodni tőle, amennyire csak lehet. És megbántani, hogy neki könnyebb legyen az elválás.
Annyira kézenfekvő volt a válasz, mégsem gondolt erre soha. Mintha nem is az ő életük lett volna. Mintha nem is velük történne. Hisz ilyen csak a filmekben történik!
 Felrémlett előtte Noah elgyötört arca, mikor Lénát elhozta hozzájuk. Mikor magára hagyta, hogy ne kelljen ezen az életen osztoznia az apjával. Vajon hányszor fog még ez előfordulni ebben a családban?
 A fejét rázta, ahogyan elképzelte a helyzetet. A férfi helyzetét. Ahogyan az üzenet után elhatározásra jut. Hogy feladja az életét azért, hogy neki ne essen baja.
 - Fogalmam sem volt... - Mindig van választás! Ezt mondta volna akkor, abban az évben. Azóta megváltozott. Ahogyan Niko is. Mindketten mások lettek.
 Felnézett rá. Hosszan beszívta a levegőt, és benn tartotta. Összeszorította a száját, és behunyta egy pillanatra a szemét. Lassan, nagyon lassan fújta ki a levegőt. Elnézett a parketta távoli réseire. Ellökte magát a széktámlától, és és a férfira emelve zöldjeit közelebb lépett hozzá. Nem szólt, csak átölelte. Hosszan, akár a bent tartott levegőt.
 - Nagyon sajnálom, Niko - mormogta a pulcsijába. Sajnálta az elmúlt évet. Sajnálta, hogy mindezzel egyedül kellett megküzdenie. Hogy mindkettejüknek ugyanazzal magányosan kellett megbirkózniuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Mindent el akart mondani neki. Mindent, ami a szívét nyomta, ami csak most nehezedett rá mindazzal, amit Niko most elmondott neki. Mindent és mindent. De csak a semmi szakadt fel belőle. Nem az üres, kietlen semmi. Inkább a hazaért nyugalom.
 - Én is szeretlek. - Lassan talán két éve, hogy kimondta. Hogy neki mondta. És hogy a férfi hangján hallotta a szót, amire annyira szüksége volt és amire annyira vágyott.
 Az érintésétől libabőrös lett, a csókjától pedig elöntötte a forróság. Mintha újra visszatért volna a testébe az élet, az az éltető energia, ami hajtja előre.
 Éhezett az ajkaira, az érintésére, a szenvedélyére. Rá. Mindenére. Halványan érezte, ahogy az asztalon felhalmozott papírhalom összedőlt, és az akták és feljegyzések nagy része tollpiheként ért földet körülöttük. Halványan, de esze már régen háttérbe szorult, már nem is próbálkozott azzal, hogy figyelmeztesse Annát a munkahelyi etikettre és értékekre. Keze magától mozdult és csúszott a pulcsija alá.
 Megesküdött volna, hogy mikor bőrük összeért, apró villámok is megjelentek. Ám ezek inkább csiklandozták, játszottak velük. Élvezték, hogy új életet leheltek beléjük.
 Másik kezével a sűrű, sötét hajba túrt. Ujjai közt a tincsek ismerősen engedelmeskedtek a mozdulatnak, Anna pedig egy pillanatra sem akarta őt elengedni. Soha többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

 Egy utolsó korty a kihűlt kávéból, és már mennie is kell. Kész őrültek háza volt a szerkesztőségben. Karácsony itt, botrányok ott, és egyébként is, ki az a húsz ember, akik ilyen időben élőláncot alkotnak a minisztérium körül?
 Nem is kellene foglalkozniuk ezzel, ha nem akadályoznák a bejutást a minisztériumba. Nyilván vész szükségletben a miniszterek be tudnak menni hopp-porral, de kifejezetten kényelmetlen, ha egyszer már megérkeztek a főbejárathoz, mehetnek keresni egy kandallót, ami be van csatolva a hálózatba.
 Na meg persze még kényelmetlenebb az újságírónak kitennie a lábát a kényelmes és meleg szerkesztőségből, hogy aztán megjelenjen egy olyan tüntetésen, amiről csak azért érdemes tudósítani, mert a minisztérium elé szervezték.
 Felsóhajtott, és a sálat a nyaka köré csavarva fordult ki az utcán a térre, ahol a minisztérium bejárata található.
 - Na jó, kezdjünk bele - mérte végig a kissé esetlen tüntetést. Tényleg nem lehettek többen húsznál, és ez a szám egy ekkora épület előtt olyan jelentéktelennek tűnt, hogy inkább nevethetnékje lenne az embernek. Nehezen lehetett volna komolyan venni őket, ha nem használták volna ki a kiskaput, hogy a főbejárat muglik előtt elrejtett részét zárták le.
 - Szia, bocsi, Anna Weißling vagyok a Bagolyhírektől. Feltennék pár kérdést a tüntetésetekkel kapcsolatban... - kapta el az első embert, aki a közelében megjelent. Anna már vette is elő a füzetét és pennáját, hogy feljegyezze a legfontosabb dolgokat. Nem tervez hosszú cikket, maximum két flekknyi hossz. Többet nem is érdemel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

 Nem számított nagy ellenállásra, hiszen tény, hogy nekik is érdekük a hírverés. Hacsak persze nem ilyen mindenki-minket-bánt alapon tüntetnek. Nos, mondjuk úgy, hogy Annának már voltak rossz élményei ilyesmivel kapcsolatban...
 - Remek! A szervezővel is szeretnék majd beszélni, feltenni pár kérdést neki... - hagyott egy kis szünetet, hogy felmérje, vajon melyik tüntető lehet az ötletgazda. Talán a férfi, akire a nő éppen az előbb nézett. Igen, biztosan ő lesz az. - De ha már itt vagyok, akkor kellene egy résztvevő véleménye is.
 Már idefele jövet végig gondolta, milyen kérdéseket kellene majd feltennie. Nyilván nem lehet sokkal több, mint négy-öt kérdés, plusz a szervező. Ennyiből talán meg is fog tudni mindent. Talán egy miniszter reakciója sem ártana, de őket ráér később is megszólaltatni, nekik egyébként is kötelességük nyilatkozni, a tüntetők meg nem biztos, hogy egész nap itt lesznek majd.
 - Milyen célból vettétek körbe az épületet? Miért fontos a téma, amiért kijöttetek? - Nem sok transzparenst látott, de egynéhányon feltűnt egy-egy manó feje. Szóval megint valami felszabadítási mizéria. Na nem mintha Anna egyetértenek a 21. századi rabszolgasorssal! Szerinte sem lehet egy civilizált társadalomról beszélni, amíg manókat rabszolgaként tartanak házaknál, de belefáradt már abba a sok próbálkozásba, hogy valaha is meg lesz oldva a probléma. Az ő életében legalábbis nem biztos.
 - Miért éppen élőlánc és miért a minisztérium elé, akár a muglik szeme láttára? - Valószínűleg a varázstalanok semmit sem láttak a táblákon virító manófejekből, de ha már manók, akkor a muglikat igen ritkán szokták bevonni a vitába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

 Jogi háttere... - jegyezte le a pergamenjére gyorsan. Ha valaki azt mondja, a gyógyítók írása kiolvashatatlan, nem látta még az újságírókat jegyzetelni. Talán be kellene fektetnie végre egy Pulitzer pennába is. Egy-két módosító bűbáj, és máris személyre szabhatja azt.
 - Mi jelent az önrendelkezési jog? Hogyan változtatna ez a manók helyzetén? - Tényleg elképzelni nem tudta, hogy felszabadítás nélkül, hogyan lehet önrendelkezési jogot adni a manóknak. Ez már feltételez egyfajta szabadságot, nem igaz? Vagy ez is korlátozott lenne, mint minden más a manók esetében?
 Bólogatott, miközben szorgosan jegyzetelte a hallottakat. Igen, logikus ez a helyszín így, bár ha a miniszterek nagyon akarják, még mindig elvihetnék őket az aurorok. Elvégre, akadályozzák a miniszterek munkáját azzal, hogy megnehezítik a bejutást az épületbe, vagyis a munkahelyükre.
 - Nem félnek attól, hogy kockáztatják a muglik előtti lelepleződést azzal, hogy pont ide szervezték a tüntetést? - Egy-két hangos bekiabálás a miniszterek részéről csak Anna rosszalló pillantását váltotta ki. Gyűlölte, ha tiszteletlenül bánnak vele, vagy az interjúalanyával. A legtöbben azt hiszik, érinthetetlenek, pedig pont nekik vannak a legtöbb takargatnivalójuk.
 - Mit várnak magától a tüntetéstől? Milyen eredményben reménykednek? - tette fel a következő kérdését. Naivok lennének, hogyha ettől a húsz embertől azt várnák, majd megváltoztatják a törvénykezést egy olyan témában, ami a legtöbb port kavarta az elmúlt évtizedekben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

 Szabályosan sercegett a penna a kezében tartott köteg pergamenre. Fene gondolta volna, hogy ebben a húsz emberes kiállásban ennyi sztori van. Ez még akár hosszabb is lehet, mint ahogy számított rá.
 - Az Önök manói hogy fogadták a felszabadítást? - Nem akarta megkérdezni, hogy bántak velük, hiszen senki nem fogja bevallani, hogy nem azokat az elveket vallották, mint amiért most éppen küzdene. Pedig érdekes kérdés lenne. Ha komolyabban utánajárhatna a dolgoknak, még talán magukat a manókat is megkérdezné, hogyan élték meg a felszabadítást. Hm... Ez nem is lenne rossz egy cikksorozatnak. Felszabadított manók. Akár akarod, akár nem, a szabadság a tiéd.
 - Mi a terv, meddig maradtok kint? - tette még fel az utolsó kérdését a témával kapcsolatban. Hisz eredetileg csak ez érdekelte a főszerkesztőt, és nem árt majd visszarohannia, hogy a Bagolyröppben még be tudjanak számolni a legfontosabbakról. A többit pedig megírhatja a holnap reggeli újságba.
 - Ez igen kimerítő volt, és nem szabadna ilyet mondanom, de szorítok, hogy elérjen majd valakihez a híre. Még egy nevet szeretnék kérni, hogy meg tudjam írni, és aztán beszélnék a főszervezővel. - Még feljegyzett pár sort az előző válaszból, de már félig kereste is szemével a férfit, akivel a beszélgetésük előtt még gyors pillantást vetett a lány. Ha jól sejti, ő lesz az, de inkább megvárja az alanya válaszát. Nem akarta egyébként sem félbeszakítani. Szépen beszélt. Jól idézhető lesz a beszámolóban.