Várffy-Zoller Róbert - 2013.09.26. 21:58

Te pedig napról-napra kedvesebb leszel...

*Leot lát és beront megölelgetni* Szia Leo.


Jéé egy Misi. Hát neked is szép, napsütéses reggelt...

Meg a többieknek is. Sziasztok picúrkák. ^^

Viki... Olyan szép neved van. Mint nekem.

Misike, rád bárhol, nem lehet eltéveszteni... No meg a póker veszteseket könnyen megismeri az ember.

Tényleg nagy itt a népsűrűség... O.o

Na de Misim, miket mondasz itt? Egyértelmű, hogy porrá verlek, ez más most látszik... Törődj bele, hogy én vagyok a jobb... De azért szeretlek, mert te vagy az én elmebeteg pókerpajtim.

Leo: Ha tetszik, gyere, lépj be! Majd csinálunk különböző posztokat, amiket be kell tölteni... Csak ez még egyelőre kidolgozás alatt van. xD

Viki: Nem is mondtál pedig butaságot, nekem a Nina áll a legjobban.

Leo: Helyes, helyes, aztán keresünk neked valami jó posztot.

Misike: Akkor életem végéig élvezkedni fogok... Áh, tényleg nem... xD csak egy icuri-picurit...

    Sosem vetettem meg az esti sétákat, így ezúttal még épp takarodó előtt elindultam valamerre előre. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, de legfőképp az, hogy haza akarok utazni. Vége a vizsgáknak, szünet van, Mihaellel kipókereztük magunkat Vegasban, mi kellhetett még? Hát nyugalom, de az nagyon. Otthonról továbbra sem hagytak nekem nyugtot, ami mint mindig, most is megalapozta a hangulatomat. Ők a nyaralómban pihentek, én pedig haza szándékoztam menni Pécsre, természetesen a tudtuk nélkül.
    A kastélyból kiérve a falu felé vettem az irányt, mivel először a pub volt a cél. Aztán úgy döntöttem, hogy nem szándékozom inni, de még enni sem, mert étvágyam nagyjából egyenlő volt a nullával. Nem is mertem belegondolni mi lesz, ha megint kitudódik, hogy fogyásnak indultam. Nem lettem csontsovány, de még hasonló sem, csak egyszerűen elfelejtett a szervezetem táplálékot kérni, én meg nem vagyok erőltetős típus. Attól nem lesz jobb, hogy magamba borítok egy tál valamit, amitől később rosszul leszek. Akkor inkább a semmi. Így meg bármilyen alkohol tartalmú italt fogyasztani rossz ötlet, juice-t meg adjanak az ovisoknak. Nagyjából a gondolatmenetem végén érkezhettem meg a falu határára, ahol egy zöld rét terült el előttem. Megvontam a vállam és elindultam, csakhogy egy kis kerítés után egy temetőben találtam magam.
    Fél szemöldököm felvontam és visszatekintve tökéletesen láttam a falut és annak fényeit, onnan viszont nem észleltem ezt. Varázslat… Visszafordultam és körbepillantottam, hogy felmérjem a terepet. Különös hangok jöttek mindenhonnan, a sírkövek pont úgy voltak megcsinálva, hogy egy gyengébb idegzetű ember világgá szaladjon, ráadásul minden tele volt koponyákkal és hasonlókkal. Talán azért, mert zöld vér csörgedezik az ereimben, vagy mert túl sok horrort láttam már, de nem tudott érzelmeket kiváltani belőlem a hely, legalábbis ijedtséget semmiképp. Beljebb indultam és bár láttam a mozgásokat – s lévén varázslóiskola vagyunk, bármi megtörténhet -, mégsem nagyon izgattak, inkább elmosolyodtam. Kíváncsi vagyok, hogy a ma esti társaságom – mert ugye anélkül sosem úszom meg - hogyan fog megérkezni: nevetve, vagy sikítva?

Benjamin Lawrence Krise - 2013.10.07. 12:54

Én is voltam, bár csak szombaton. Igaz, egész nap a karaoke teremben rontottam a levegőt, de nagyon jó volt. *-*

    Nem kedvelem a temetőket, bár kifogásom sincs ellenük. Nyomasztóak, ám nem ijesztenek meg. Ez a kettősség nagyjából mindenre igaz nálam, sosem csak egy oldala van az éremnek nálam és semmi sem egyértelmű. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom, ez legyen az egyetlen hibám, emiatt utáljanak, de másban legyek a toppon. És persze ez így is van. Körbetekintve még mindig nem láttam egy lelket sem, ami nyugalommal töltött el. Csak én vagyok olyan marha, hogy az éjszaka kellős közepén a falu holttanyáján mászkáljak, mint aki épp nem tudja mit tegyen és filozófust akar játszani. „Lenni, vagy nem lenni? Ez itt a kérdés.” Na mondjuk közel sem ez volt a helyzet.
    Már tehettem egy kört, mikor visszafelé közeledve megpillantottam egy földbe gyökerezett lábú diákot. Fél szemöldököm felvontam, mert egyből tudtam, hogy az illető vagy Navinés, vagy tényleg látott valami igazán ijesztő dolgot, ami nem lehetséges. Így történhetett meg, hogy az első opciónál maradtam. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy borsot török az orra alá és kicsit megszívatom, de még én sem lehetek ennyire alattomos és ördögi. Inkább keresek majd magamnak valami jobb szórakozást.
    Odasétáltam a fiú mögé, szinte hangtalanul, valószínűleg tényleg nem is figyelt a lépteimre, majd megálltam mögötte és néztem azt, amit ő láthat. Azaz a nagy semmit. Pár sír, koponyák, csontok, kísérteties hangok – amik nem is rémisztőek -, futkározó apró rágcsálók… Megcsóváltam a fejem és igazán nem értettem, hogy a srác miért nem fordult meg rögtön, mikor ideért, miért kellett megvárnia, hogy így megijedjen, aztán meg gyökeret eresszen, ráadásul az út közepén. Szorosan mögé léptem és a fülébe suttogtam, de olyan igazi szellemesen.
- Buuu... – halk és halotti sóhajnak mondhattam volna inkább ezt a megnyilvánulásomat, de egyszerűen belehaltam volna, ha kihagyom. A fiú reakciójától függetlenül hátrébb léptem, hogyha esetleg futni, vagy kapálózni, ne adj isten pálca után kapni volna kedve, akkor tudjak védekezni. Mondjuk a varázslást erősnek éreztem, egy sikolyt viszont iszonyat szívesen hallottam volna, úgyhogy a mozdulatsorom gyors és hangtalan volt, hogy premier plánban nézhessem végig a kétségbeesett reakciót, amit látni fogok.

Na de Misike... Szeretünk a szadista hajlamaiddal hentelőgépecském, de ne ilyen nyíltan...

    Sűrű napokon voltam túl. Voltak sokkoló, voltak horrorisztikus és vicces percek is, de összességében elmondhattuk, hogy rám járt a rúd, de rendesen. Kimerült voltam, mondhatni kevesebb életerőm nem is lehetett volna. Hulla fáradtan és éhesen zuhantam be a szobánkba, és mielőtt elkényelmesedtem volna, összeszedtem magam és útnak indultam. Egyértelműen a konyha felé vettem az irányt.
    Szokásos formámmal ellentétben totál nyúzottan baktattam előre. Nem arról van szó, így is kifogástalan volt a külsőm, csak annyi különbség volt felfedezhető, hogy meggyötört lett az arckifejezésem. Jó ideje nem ettem rendesen, így a konyha felé tartva összefutott a nyál a számban. Választok valami íncsiklandozó fogást és betolom, aztán pedig elégedetten bedőlök az ágyba és alszom 48 órát egyhuzamban. Egész jó kis terv volt.
    A konyhába érve a manók körém sereglettek, hogy lessék a kívánságaimat, de én csak egy hatalmas adag palacsintát kértem. Oké, nem nevezném rendes kajának, és előtte kellett volna még kérnem valamit, de olyannyira kívántam az édeset, mintha legalábbis terhes lettem volna, pedig nem voltam. Ismertem a helyzetet, a nevelőm három gyerekkel volt terhes, ebből kettőnél végig otthon voltam. Annyit evett, mint egy elefánt, ráadásul a legképtelenebb kajákat. Komolyan mondom, életemben nem ettem még tormás kalácsot téli szalámival, de az után a látvány után már biztos nem fogok. Mondjuk a sajtos tészta ketchuppal sem nyerte el a tetszésem, de ha neki ez kellett, szíve joga. Én nem voltam ennyire elvadult, plusz egészségesen ettem – ha ettem -, így nálam nem állt fenn a veszély, hogy megalkotok valami olyasmit, ami felkerül a világ legundorítóbb kajáinak listájára.
    Miután lezsíroztam a manókkal, hogy mi lesz a menü, lehuppantam az egyik székre és a még kért teámat szürcsölgettem. Az idő egyre hűvösebb volt, amit a kastélyon belül is lehetett érezni. Csendben, merengve vártam, hogy kihozzák a hatalmas adag palát.

Ez a sok sugárzás már komolyan... Ha ennyit beszél róla a zsűri még a végén azt fogom hinni, hogy sugárfertőzöttek a versenyzők, vagy mi nézők leszünk azok... Bah. Na mindegy. *eltűnik, ahogy jött*

Tessék kiönteni a szívét tanárnő.

Esetleg bővebb kifejtésben reménykedhetünk itt, vagy jobb szeretné privátban elmondani a tanerő? Ha sehogy, az sem baj, mindenesetre sajnálom, hogy így alakult. De biztos lesz jobb, százszor jobb.
Egyik barátnőm is hasonló helyzetben van, csak nála fokozva egyéb tényezőkkel is. Ő még nem elég erős ahhoz, hogy szakítson, pedig ha nem teszi meg, nagyon nagy baj lesz belőle és egy életre bánni fogja. Szóval biztos vagyok abban, hogy bármilyenek is legyenek a konkrétumok, helyes döntés született.

Szió Ashley. *-*

Ezt inkább privátban írom meg, mert annyira nem publikus. Viszont tanulságos...

Én nem ismerek olyat, hogy túlzottan kemény. Mindig mindenki a helyzethez mérten kemény. Az, hogy a másik ezt nehezen viseli el a személyiségéből adódóan, az már egészen más kérdés. Nyilván van, aki jobban tűri, van, aki nehezebben.

Tudod Ashley, lehet, hogy azt mondjuk, túl kemény, de az esetek többségében a kicsit szilárd kevés, mert nem értik. Olyankor biz oda kell csapni.


Hajrá Vanda!

    A feszültség levezetésnek sok formája lehet. Van, aki futni jár, vagy valamilyen sporttal enyhít az indulatain, van, aki teli torokból énekel, esetleg hangszeren játszik búskomor dalokat, van, aki írással esik túl a dolgokon. És van, aki elindul sétálni és az épp útba eső személyeket a sírba kergeti. Én az utóbbi kategóriába tartoztam, de ezt többen is alátámaszthatták – többek között Mihael, Olivér, de még Dominic is. Hozzá kell tennem, az esetek többségében inkább a szarkazmusommal és éles nyelvemmel csaptam ki a biztosítékot, de néha engednem kellett gyermeki (?) énemnek. Így esett ez ma este is.
    Közelebb léptem, felkészültem, ijesztettem. Ha eddig nem lett volna bebetonozva a srác a földbe, hát most be lett. Egy mukkot nem szólt, de éreztem, ahogy egy hátborzongató, kitörni készülő „áá”-t fojt épp vissza, ez pedig az amúgy is vicces alaphelyzetet tette még mulatságosabbá. Becsületére legyen mondva, megállta a dolgot, nyelt párat és valószínűleg azt hitte, most fogom élve eltemetni – vagy rosszabb. Ilyesmiről szó sem volt, de ha jobban végiggondolom, ez rellonosként nem is olyan elképzelhetetlen opció. Már a többieknek. Aztán oldalra fordította a fejét és megszólalt, nekem pedig óvatos görbület jelent meg arcomon.
- Nos, az oszló hulla léttel még várnék pár évet – vontam meg vállam közönyösen és talán – de csak talán –még egy kis elismerést is bezsebelhetett a fiú, amiért nem sikított fel, mint egy öt éves ovis. Rendszerint amúgy sem szoktam másokat ijesztgetni, ez azonban annyira kínálkozó, annyira kézenfekvő szituáció volt, amit egyenesen vétek lett volna kihagyni, pláne hogy feldobta az estémet. Éreztem, hogy az újonc bár kívülről rettentően bátornak mutatja magát, valójában közel sem így van ez, mert szinte hallani lehetett még mindig felgyorsult szívverését.
- Kisfiúk ijesztgetéséhez sosem lehet elég késő – karjaimat összefontam magam előtt – így követve a fiú példáját -, hangomból pedig érződött, hogy rendkívül jól szórakozom. Minek tagadtam volna? A kezében tartott koponyára néztem és elfojtottam a nevetésemet. Lehajoltam a földre és én is felvettem egyet, majd a fiúra pillantottam.
- Ezektől nem kell félni. Már nem árthatnak. Kevesebb horrorfilm, több logika – azzal visszaraktam a felvett fejet és megint felegyenesedtem. Kissé életidegen szituáció volt, ahogy sakkozunk a halottak kobakjával, de itt még ez is belefért. Én mindenesetre elégedett voltam az esti teljesítményemmel, még akkor is, ha a java a beszélgetésnek most következett. Akkor csípős modoromnak hála rárakhatok még egy lapáttal az előbbi eseményekre.

Várj, ez a gondolat valójában így hangzik: Mélyen belül MINDENKI azt gondolja, amit Manda...

Séllei K. Olivér - 2013.10.22. 20:02

Hagyjuk már, a meglévőkkel sem bírsz el.

Van róla némi fogalmam, igen, mondhatjuk. De azért tudod, hogy sze... Izé... Elvisellek.

Lexine Westbrook - 2013.10.22. 20:29

Köztünk nincs semmi Olival. *értetlen arckifejezés*

Miféle titulus? Én aztán nem féltem. Nekem lassan meglesz a párom, úgyhogy viheted Oli cicát.

Hanem pillangónak.

Ne haragudj Oli. Véletlen volt.

Mindenkivel előfordulhat, hogy megbotlik... Egyszer. Mondjuk.

Séllei K. Olivér - 2013.10.22. 20:50


Igen, egyszer. Te hányról tudsz? xD

Te most a hibernált csirke akcióra gondolsz?

Ehh, ez egy hosszú történet. Nem is olvastad?

Figyellek... Szóval vigyázz...

Mindjárt gondoltam...

Hát akkor szia. Egyébként tudod, hogy nem sürgetlek. Ráérsz. Jó filmezést.

Alföldi egy ász. Imádom. Csak miatta nézném az X-faktort, ha és amennyiben nézni akarnám. <3