Jujujuhász Viviviktor Mámámáté


Mégis mit keresek egy félelmetes temetőben, ahol majd bepisilek? Nos, ez hosszú történet, így hát elmesélem, ha nem probléma.
Reggel szokás szerint 6 órakor felkeltem, hiszen mióta nem járkálok éjjelente egész hamar ébredek fel. Szóval kitöröltem a szememből a csipát, ásítottam egyet és szemeimmel Lallát kerestem, ám ő sehol sem volt. Halkan szólongattam, de ő nem válaszolt, szemeimbe már könnyek is szöktek, azt hittem újra hisztizni kezdek, ám a kis barátom végül előmászott az ágyam alól. Magamhoz öleltem, megpuszilgattam, de ő ugyanúgy nézett, mintha már a levegőt is nehezebben vette volna. Próbáltam vele társalogni, de ő egyáltalán nem beszélt, így hát mérgesen otthagytam, egyedül az ágyamon. Mérgesen kisétáltam a navinés konyhába és ott ettem egy szendvicset, nem szeretek a Nagyteremben enni, az idősebbek mindig előbb megszerzik a finom falatokat. A tanári asztalnál sajnos nem foglalhatok helyet, mert nem férnék oda, úgyhogy a navis konyhában szoktam étkezni. Eztán visszaballagtam a szobámba, ahol felöltöztem. Mostanában próbálok változtatni a stílusomon, ezért öltöttem magamra egy bordó csőnadrágot - iszonyú furcsa érzés olyat hordani - és egy szürke pólót, amire még pulcsit húztam, a cipőm is egész divatos. Nos, ez egyáltalán nem az én stílusom, csak láttam még régebben az újságokban, hogy ez a menő, ezért próbálok nem lemaradni. A délelőttömet járkálással töltöttem, próbáltam minden helyszínt bejárni, szerintem már ciki, - jesszusom, mióta használok ilyen szavakat?! - hogy itt vagyok már egy hónapja és nem ismerem még a kastélyt. Sikeresen eltévedtem, de az egyik bácsi megtalált, így elvezetett a csikólakig. Megebédeltem, majd lefeküdtem aludni, egész nap elő sem jött a Napocska, csúnya szürke felhők borították az eget. Nem igen foglalkoztam Lallával, természetesen sajnáltam őt, de jobb dolgom is volt. A szundi után pedig játszottam a kis figuráimmal, majd eljött a vacsora idő és ezzel együtt az eső is esni kezdett. Csodás... vacsira virslit ettem, megkértem a manókat, hogy külön gyártsanak már nekem, fincsi volt. Az étkezés után visszasétáltam a szobámba, ahol mit láttam?! Lalla erőtlen, gyönge teste feküdt az ágyikómon, sírni kezdtem és kirohantam a szobámból. Nem tudom elhinni, hogy a legeslegjobb barátom meghalt! Milyen ember vagyok én?! Nem is foglalkoztam vele... senki nem került az utamba, mert a legtöbben még a nagyteremben voltak. Úgy hallottam a faluban van egy kis temető, odaigyekeztem, keresnem kell egy helyet... ahol... ahol el... eltemethetem a barátom. Szörnyű erre gondolni! Az eső még mindig zuhogott, úgyhogy még jobban siettem, nem szerettem volna megázni. Bogolyfalva utcáin sem voltak túl sokan, így senki nem gátolta az utam, hamar megérkeztem a temetőbe. Nos, ezért vagyok itt. Sírok az egyik sír felett, nem tudom kié...

ruházat

Mememerkvoszky Áááádám


Dühös és szomorú vagyok egyszerre, nem tudom hogyan tud ez a két érzés keveredni, mint a színek, mikor két festéket véletlenül összekeverek. Pedig a két érzés annyira különbözik egy mástól, ahogy a sárga és a barna is, de a végén szép színt kapunk eredményül: a mustársárgát. Nem ez a kedvenc színem, de szerintem igazán szép. Ez azt jelenti, hogy kicsit később jobb kedvem lesz, vagy Lalla jobban lesz? Nem tudom... remélem az utóbbi, inkább legyen rossz a kedvem, de Lallus gyógyuljon meg.
Gyorsan haladok végig a folyosókon, egész végig a legjobb barátom feje van a fejemben, ahogyan szenved, olyan rossz. Sírni kezdek, több könnycsepp is végig folyik az arcomon, legszívesebben összetépném a rajzaimat, de nem lehet, nem tehetem meg, valahogyan le kell vezetnem a feszültséget, talán az lesz a legjobb, ha sétálok egyet. Szóval neki is indultam a nagy útnak, ha valaki utamat állta, annak vagy neki mentem, vagy kikerültem, nem akartam nekik rosszat. Hamar kiértem az iskolából, hiszen szinte futottam, minél előbb el akartam tűnni. Odakinn sem álltam meg, folytattam ugyanúgy az utam, mint eddig. Nagyon látszódott rajtam, hogy mennyire mérges és szomorú is vagyok, bár ne lennék. Utálok dühös lenni és búslakodni, inkább mosolyognék, de az elmúlt évek alatt nem igen tettem meg ezeket. Egészen eddig úgy éreztem, hogy minden jó, lettek barátaim, annyit vigyoroghatok, amennyit akarok, de most mi van? Hát nem haldoklik a legjobb haverom?! Nem hiszem el...
Bogolyfalvára érve egy pillanatra megállok, szétnézek hol is vagyok, áhá, már a központban. Elfordulok az egyik irányba és futásnak eredek, mintha valaki azt parancsolta volna. Még jobban sírni kezdek, próbálom azért letörölni a könnyeim, már fáj az oldalam és alig kapok levegőt, úgyhogy hamar megállok a... játszótéren. Miután kifújtam magam már mennék is tovább, de meglátok egy aranyos kiskutyát, egyedül, a hinták alatt. Ugyan kié lehet? Hát odasétálok, letelepedek mellé, majd a fejét magamhoz szorítom. Mindig is imádtam a kutyusokat, sajnos nekem sosem lehetett. A kutyi kiszabadítja a fejét és megnyalja az arcom erre csak nevetni kezdek, majd eszembe jut, hogy: Hé, te szomorú vagy! Úgyhogy újra könnyezni kezdek.
 - Tetete nenem tutudod, mimimilyen rossz nenekem, ő vovolt a legjobb babarátom, memellettem vovolt, mimikor az osztálytársaim bábántottak. - mondom nagyon szomorúan. Felhúzom a térdem és ráteszem a fejem, miért kell elmennie? Egy kis ideig még szomorkodom, de mikor a kutyuli körbeugrál majd megnyalja az arcom, elnevetem magam, olyan vicces, imádom! Eztán kicsit odébb ugrál és úgy csinál, mintha hívna. Hmmm... miért is ne menjek vele? Felkelek és lesöpröm magamról a homokot, ami rámragadt, majd követem.
 - Merre memegyünk?

Mememerkvoszky Áááádám



Iszonyú ez a kutya, majd megzabálom, ha tehetném magamhoz venném, de biztosan az egyik falulakó háziállata, mert a szőre gyönyörű, ápoltnak tűnik. Annyira jó, hogy neki elmondhatom a problémáim, hiszen ő nem tudja tovább adni, maximum a kutyabarátainak. Világ életemben szerettem az állatok, csakhát sajnos nekem sosem lehetett, anyuék nem engedték, István bácsit pedig nem kérhetem arra, hogy vegyen nekem egy kutyust, ő nem az apukám. Kissé boldogabb vagyok, mivel itt van mellettem ez a kutyi, aki nagyon vidám, így én is azzá válok, de csak egy kicsikét. Egyszerűen képtelen vagyok nem Lallára gondolni, ahogyan ott haldoklik az ágyamon, ez annyira szomorú tény, nem vagyok benne biztos, hogy ezt fel tudom majd dolgozni. Egy ilyen jó barát halálát egyszerűen lehetetlen lesz. Ő mindig mellettem volt sosem csalódtam benne és most... nem tudom mit tegyek, itt ülök a földben egy kutyust ölelgetve. Vicces... az emberektől jobban tartok, mint egy kutyától, pedig az állatok veszélyesebbek lehetnek, mi van, ha ez itt mellettem veszett, vagy valami betegséget terjeszt? A világon vannak veszedelmes dolgok, de ez ellen nem tud az ember mit tenni. Csak üljön le egy székre és meg se mozduljon, mert bármi baja lehet? Nem, néha muszáj kockáztatni, például ezért kezdtem barátkozni mostanában az emberekkel. Benne van a pakliban, hogy ki fognak engem nevetni, de talán egy igaz barátra is lelhetek.
Szóvalc csak akkor engedem el a kutyát, mikor ő azt szeretné, lenyalja rólam a könnycseppeket, majd körbeugrál engem, igazán vicces látvány, úgyhogy kacagni kezdek. Aztán újra megint minden eszembe jut, ezért szomorú arcot vágok, majd beszélni kezdek neki magamról. Erről bővebben eddig csak Elliotnak beszéltem, aki örült annak, hogy megnyíltam, nos én is. Eztán a kutyuska oda-vissza ugrálni kezd, mintha azt mutatná, hogy kövessem, nos, így is teszek. Az eb elvezet egy gyönyörű helyre, igaz, útközben kicsit tartottam attól, hogy messzire visz el. De megérte, egy bozótosnál vagyunk, ahol gyönyörű virágok és egy fűzfa áll. Hogy én mennyire szeretem a fűzfát! Olyan jól árnyékol. Egy pillanatra megállok és csak behunyom a szemem, Istenem, ez a hely annyira nyugtató! Egy kis idő elteltével kinyitom a látószervem és odasietek a kutyushoz, megsimogatom a kis buksiját, majd leülök elé és nekidőlök.
 - Kökököszönöm. És mimi a neneneved? - kérdezem mosolyogva.

Dedede sosokan vavagytok számomra.

Dede haha egysze ijesztő vavagy.

Szisziszia Đomi *-*

Mememert őt ismerem:P

Nenenem is tututudom. *jól megnézi a lányt*

Aaaamiraaaaa *___________* *letámadja* A tetesód ijesztő

*megölelgeti Mirut, de mikor meglátja, hogy Maxie elvonul a sarokba utána megy, de azért tartja a távolságot* Háháhát... ha nenem fofogsz olyan gogonoszul vivigyorogni, lelehetünk babarátok.

Kiva: Tatatalán Mamarki bábácsi memesélt rórólad

júúúj, rérérégebben az erdőben gyügyügyűjtögettem mamakkokat

Jojojojó estét!

Szisziszia Olivér ^^

Szisziszia Ashley Én is tétéged:( Mimimi újság?:D Mimimi van a fifiúkkal?:D

Aaaxel S. Sjösjösjölander


Utálom az esőt és a vihart, olyan félelmetes. Amikor dörög az ég és villámok jelennek meg az égen. Kialszik a világítás és egyedül csak gyertyával tudok fényt teremteni. Ilyenkor rettegek, főleg, ha éjszaka történik. Én még mindig lámpa mellett alszok, mert a végén előmászik az ágyam alól a gonosz szörny és hamm, bekap! Nem akarok meghalni, a halál olyan rossz. Többé nem tudsz beszélgetni a szeretteiddel, nem tudsz enni a kedvenc kajádból és nem tudsz ugrálni a réten, mint egy bolond. Ha eltávozol a földről a Mennybe, vagy a Pokolra jutsz. Én a Mennybe szeretnék kerülni, biztos ott él Lalla is, vagyis... ő nem is biztos, hogy meghalt, lehet csak elment, nem tudom biztosan, csak azt, hogy egyedül hagyott a sok nagy ember közt. Jó, itt van nekem Ell és David, de rá örökké szükségem lett volna. Tudja az összes titkom és még többet meg akartam vele osztani. Mindegy, ő döntött így.
Szóval egész nap nem mertem kimozdulni, attól rettegtem, hogy bármelyik pillanatban elkezdhet esni az eső, vagy megdörrenhet az ég. Mivel beköszöntött az ősz előkerültek a melegebb pulcsik. Ezért ma egy farmert öltöttem magamra, egy kék pólót és egy ugyanilyen színű kötött pulcsit. Szeretem az ilyen pulóvereket, olyan jó puhák és melegek. Az ágyamon feküdtem, rajzolgattam, dúdolgattam, mint minden 10 éves kisgyerek. Bizony, Szeptember első napján 10 éves lettem, azt hittem lesz valami változás, de semmi. Ugyanakkora vagyok, nem kezdett el szőrösödni annyira kezem sem, úgyhogy ez csak egy szám, azt hiszem.
Mivel kezdek unatkozni, felállok az ágyikómról megragadom a rajzos cuccom és félve elindulok. Talán mégsem olyan jó ötlet... a végén vizes lesz az alsógatyám. Dehát én már jártam éjszaka az erdőben, kardoztam Noel lovaggal és találkoztam egy nagy mackóval és nem lett semmi bajom. A vihar mit árthat? Gyorsan kiérek a Fénylő Lelkek Udvarára. Örülök, hogy most már nem tévedek el, szinte már minden kis zugát ismerem a kastélynak, volt időm feltérképezni. Egy fiút pillantok meg, akinél hegedű van és játszani kezd. Minél közelebb megyek hozzá és kíváncsian figyelem. Hű, ez gyönyörű!

Aaaxel S. Sjösjösjölander



Imádom a zenét! Mindig is szerettem dalolászni és hallgatni anyukám gyönyörű hangját. Ő azt mondta, hogy borzalmas az énekhangja, pedig nekem nagyon tetszett. Szerintem az enyém borzasztó, mint amikor a cica nyávog amiért húzzák a farkát. Ezért nem is nagyon kísérleteztem az énekléssel, biztosan nem fogok jelentkezni se a Csillag Születikbe, se az X faktorba, nekem nincs annyi tehetségem, biztosan a mentorok kinevetnének, mellesleg lámpalázas vagyok. Mindegy. Szóval mindig is szerettem ha az énektanár zongorázott órákon, vagy gitározott, nagyon jó volt hallgatni. Olyankor becsuktam a szemem és valami szépre gondoltam, olyan helyszínre, vagy olyasvalakire, aki illett az adott darabhoz. Nos, ilyenkor ki is nevettek az osztálytársaim, mint mindig. Sajnálatos módon anyukám egy hangszeren sem tudott játszani, pedig esténként olyan jó lett volna. Egészen eddig pedig élőben még sosem hallottam hogyan szól a hegedű, viszont most megtudtam. Az előttem lévő nagyfiú lenyűgözően szólaltatta meg a hangszert. Leírhatatlanul szép volt. Mikor végzett nagy szemekkel és tátott szájjal néztem, majd megtapsoltam. Rámpillant, majd elmosolyodik, ezért én is így teszek.
 - Mamarcinak hívnak. - kezet rázok a fiúval, a kis tenyerem szinte eltűnik az övében. Mondom én, 10 éves vagyok, de nem változott semmi... - Őőőő... - elgondolkodok egy pillanatra. - Júliusban. -
Nos, igen, már nem is dadogok annyira, csak gyakorlás kérdése volt az egész, persze ha túl hosszú mondatot bökök ki és elvesztem a fonalat, akkor rámjön, de már annyira nem is vészes. Még mindig magamhoz szorítom a rajzos cuccom, nem szeretem nagyon mutogatni. Axel észreveszi és attól félek, hogy azt kéri, hogy mutassam meg azt, de nem ez történik. Azt gondolja, hogy a cucca miatt nem tudtam leülni a padra.
 - Nenem kell pakolnod! - legyintek, de addigra már végez. Na jó, helyet foglalok és a combomra helyezem a cuccomat. Axel leguggol én pedig nézem mit csinál, majd válaszolok a kérdésére.
 - Ó, dedehogy baj, imádom a zezenét. - mosolygok. - Tatalán én is fogok majd valaha így játszani? - kérdezem. - Tötökre jó lenne tudni hegedülni. - előhúzom a rajzot majd felé nyújtom. - Mimivel a rajzolás közben éppen dududorásztam, egy hegedűt rajzoltam le, élőben még sosem hallottam. Tetessék neked adom, ha még eljátszol nekem valamit. - mosolygok rá, majd kényelmesen elhelyezkedem a padon.

rajz (persze kicsit csúnyább)

Aaaxel S. Sjösjösjölander




Tetszik nekem ez az élő koncert, jó, hogy nem csak tv-n és interneten keresztül hallom a hegedű hangját. Sajnos én egy hangszeren sem tudok játszani, sőt az egész családban senki sem tud, pedig nagyon jó lenne, ha valamelyikünk legalább gitározna.
Bemutatkozunk egymásnak, majd visszakérdez, először azt hiszem, hogy ő is dadog, ám kiderül, hogy nem, mert a többi szót hibátlanul elmondj.
 - Nenem. Csacsak simán Marci. - mosolygok rá és zavartan megvakarom a tarkóm. Na, ezért nem jó dadogni! Az emberek mindig félre hallják azt, amit mondok, gyűlölöm... Válaszolok a következő kérdésére.
 - Iiigen, az. Iiigen, odajárok, dede ne szívesen, inkább vagyok a kastélyban. - mosolygok. Na, ez a mondat egész jól ment! Eközben visszagondolok arra a napra, mikor megérkeztem. István bácsi ellátott egy csomó instrukcióval és az utána következő nap találkoztam Ellel a játszótéren. Mmm.. milyen jó is volt! Beszélgettünk, együtt varázsoltunk... már akkor is kedves volt, csak én alig mertem megmukkanni.
Axel elpakolja a cuccait, pedig nem is lett volna rá szükség, most már nem igazán szerettem volna rajzolni inkább beszélgetni vele, vagy zenélni. De végül helyet foglalok és a fiú leguggol elém. Hú, tök furi, hogy most kicsit én nézek le rá. Igazán jó érzés!
 - Húúú... Tetete tényleg segítenél nekem abban, hogy memegtanuljak hegedülni? - kérdezem nagy szemekkel. Eddig még senki sem ajánlott fel nekem ilyesmit! Hú, itt tényleg mindenki rendes. Axel felajánlja, hogy megnézhetem közelebbről a gitárját, ha odaadom cserébe a rajzot. Én természetesen igent mondok, hiszen ilyen nem mindennap történik velem. Megfogom a hegedűt, majd megszólalok:
 - Hú, eeeez úgy néz ki, mint egy kis gitár. - nevetek. - Ezek a huhuhúrok, ugye?  kérdezem, majd rámutatok az egyikre. - Jájájátsz még egyszer valamiiiiiiiiit! - kérem tőle szépen.

Dadadavid:)

London-reptér

Igazából el sem tudom hinni, hogy David elvisz engem külföldre. Olyan ajándékot adott nekem, amilyet még életemben nem kaptam, pedig alig pár hete ismerjük egymást, talán nagyon szimpatikus vagyok neki, vagy nem tudom. És honnan van ennyi pénze? Mikor régebben anyut kértem, hogy utazzunk el Magyarországról, akkor arra hivatkozott, hogy nincs elég lóvénk, pedig sokat dolgoztak. Lehet Davidnek meghalt valakije, így megörökölt valamennyi összeget, esetleg dolgozik valahol, vagy nem tudom. A lényeg, hogy el fogok jutni Londonba Davidnek köszönhetően. Mikor ezt közölte velem örömömben megöleltem és a szuszt is majd kiszorítottam belőle. Nem is tudom mikor vigyorogtam utoljára annyit. Valahogy meg fogom neki hálálni, csak még nem tudom hogyan tegyem. Rajzoljak neki, vagy karkötőt csináljak? Végül az utóbbinál döntöttem, olyan karperecet csinálok, mint amilyet Ellnek, persze nem ugyanolyan színűt. Még csütörtökön neki álltam az ékszer elkészítésének, hiszen másnap már indultunk is. Egész este azzal szenvedtem, beletelt kb. három órámba, mire végeztem. Ez lett az egyik legszebb karkötő amit valaha készítettem. Fekete és fehér színű, remélem tetszeni fog neki. Eztán lefeküdtem aludni, mert másnap frissnek kéne lennem. Mielőtt még nyugovóra tértem volna átnéztem a bőröndöm. Minden benne volt, a ruhától a plüssmacimig minden. Alig várom, hogy induljunk! Azért kicsit izgatott vagyok és nem csak az utazás miatt, hanem hogy fel fog-e ismerni vörös hajjal. Én szerencsétlen magamra öntöttem azt a cuccost így ilyen lett a hajam, nem tudom mikor fog elmúlni, de már kezdem megszokni. Határozottan jobban áll, mint a barna. Végül betettem a hátitáskámba a karkötőt és bebújtam a takaró alá.
Ha a kastély környékén lenne egy kakas, akkor már most kukorékolt volna, reggel 5 van. Ha izgatott vagyok mindig felkelek pár órával előbb a kelleténél. Elmentem megmosakodni, alaposan megtisztítottam a fogaimat és megigazítottam a hajamat. Mivel elég hűvös van kinn és a szél is fúj, egy hosszú sötét színű farmernadrágra esett a választásom egy kék pólóval, amelyen valamilyen minta volt és erre még pulcsit húztam. Mivel a vonatunk 8-kor indul és 11-kor a gépünk gyorsnak kell lennünk. 7-re már teljesen kész vagyok és a Bejárati csarnokban várakozok Davidre. Közben rájövök arra, hogy el is felejtettem elköszönni István bácsitól meg Elltől. A francba! Na mindegy. David pillanatokon belül megérkezik és én rávigyorgok, majd újra átölelem.
 - Tététényleg nagyon köszönöm. - nézek fel rá nagy szemekkel. - És nene ijedj meg ettől a hajtól, majd elmesélem mi történt. - nevetek. Meg fogom a srác kezét, majd újra megszólalok: - István bábácsi azt mondta, hogy mindig fofogjam a kezed, így bibiztos nem hagysz el. - magyarázkodom. Végül együtt kisétálunk az állomásra és felszállunk a vonatra. Hú, kissé hűvös van, majdnem fázok. A vonaton átadom neki az ajándékom és elmesélem a hajam történetét és pár óra múlva már meg is érkezünk. Szinte egy percnek tűnt az egész, hiszen olyan jót dumáltunk. Leszállunk a vonatról, majd folytatjuk tovább az utunkat és felszállunk egy buszra, amely elvisz minket a repülőtréig. Nagyon sokan vannak, így hát kicsit erősebben szorítom David kezét, nagyon nem akarok elkeveredni. Átvizsgálják a bőröndjeinket és megtesznek mindenféle ilyen cuccost és már a repülőn is vagyunk. Én az ablakhoz ülök, szeretném látni a tájat, David pedig mellettem foglal helyet. Egy ideig még nem engedem el a kacsóját, csak akkor eresztem el, mikor észbe kapok, hogy már erre nincs is szükség. A gépen elalszok és a fejemet Dave vállán pihentetem. Aztán mikor érzem, hogy a gép egyre lassabban megy, felriadok és végül leszállunk a repülőgépről.
 - És most merre? - tekintek fel rá Davidre.

Mémészáros Alex


Félek, nagyon félek. Most kivételesen nem a vihartól, a szörnytől, vagy a zsákos embertől, hanem István bácsitól, ha megtudja ki fog akadni, nem tudom milyen mikor mérges, de nem is akarom megismerni azt az oldalát. A legjobb lesz, ha elmesélem mitől rettegek olyan nagyon.
Napokkal ezelőtt olyan megbízatást kaptam Noel lovagtól, hogy a szemeim majd kiugrottak a helyükről. A feladatom az, hogy szerezzem meg a legmagasabb toronyról a Rellon zászlóját. Mivel köteles vagyok ezt megtenni igen-t feleltem. Azóta mindennap eszembe jutott, hogy miként kéne ezt végrehajtani. Felmásszak a falon? Lopjam el valaki pálcáját és varázsoljam le onnan? Szerezzek egy irdatlan hosszú létrát és felmásszak rajta? Szóljak Ellnek? Ám ma megpillantottam István bácsi szobájában egy seprűt. Fejem felett egy képzeletbeli villanykörte jelent meg, ami természetesen nem volt kiégve. Egész délután azt figyeltem mikor tűz végre el a szobájából, nos mikor ez megtörtént berohantam és megszereztem azt. Azóta kinn rejtegetem a seprűt az egyik bokornál. Kissé bűntudatom van, még sosem tettem ilyet, remélem nem fog erre rájönni István bácsi. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, legalábbis Ell tuti megrázná a fejét és adna nekem egy hosszú választ, hogy ez miért rossz döntés. Most nincs itt nem tud nekem parancsolni!
Az emberek egy vörös hajú kissrácot vélhetnek elsuhanni a folyosón. Céltudatosan lépkedek felemet fejjel, szinte már futok. Mindjárt 9 óra, most már senki sem lehet odakinn, tuti nem vesznek észre.
Már a réten vagyok és keresem azt a bokrot, ahova a lehelyeztem a seprűt. Mikor megvan, a lábam közé veszem, aztán ugrok egyet. Ez mégis hogy működik? Próbálkozom még egy kicsit, mikor egy alakot vélek felfedezni az egyik padon, akinél cigi van. Fúj.... Odasétálok hozzá.
 - Mimimi a jó a babagózásban? - teszem fel az egyszerű kérdést.

Hahali Dzsézséjmi *_*

Jól vövörös lettem *_* és te?:)

Sikíts te kutya! XD

Ó:( az nem jó:(
én viszont megyek aludni, szia ^^

Aaaxel S. Sjösjösjölander



Miután tisztázzuk, hogy nevem valójában nem Mamarci, hanem Marci tovább folytatjuk a beszélgetést. Mellesleg Axel tök furán mondja nevem, el is nevetem magam, miközben arra gondolom, hogy végképp abba kéne hagynom a dadogást, ám sajnos ez nem megy csettintésre. Várjunk csak! Körbe vesznek varázslók és egyik sem tud mit kezdeni ezzel? Ez butaság! Valakinek biztos van a tarsolyában egy olyan varázsige, amit segíthetne rajtam, na, majd megkérdezem Ellt, ő olyan okos!
 - Jaaaj, nenem vagyok ideges. - mosolygok. - Óóó, nenene is egyél meg! Nenem akarok a pocidba kerülni! - mondom nagy szemekkel és a mutatóujjammal megbököm a hasiját. Beletúrok a hajamba, úgy láttam, hogy néha így szokott csinálni David és az olyan menő. Igen, olyan akarok lenni, mint David, vagy Ell! Ők olyan kedvesek velem és ők olyan csúcsok, mint kívül, mint belül. Örülök, hogy valakire példaképként tekinthetek.
Axel összerámolja a cuccait, így helyet tudok foglalni a padon, szóval így teszek. Egy pillanatra körbenézek az udvarban és elgondolkodom azon miért nem voltam még itt, hiszen tök király ez a hely. Azt hittem már minden egyes kis szegletét bejártam a kastélynak, nos tévedtem. A szökőkút is nagyon szép meg az egész varázslatos. Értem miért választotta Axel ezt a helyet a gyakorlásnak, tök nyugalmas.
 - Iiigen, nanagyon szeretnék! - mondom csillogó szemekkel. Mindig is vonzottak a hangszerek, már csak azt nem tudom, hogy van-e a zenéhez érzékem. Mellesleg szerintem jó tanítvány lennék, amit kérnek tőlem azt általában megteszem, legalábbis eddig nem volt rám panasz. A suliba is mindig odafigyeltem, pedig legtöbbször nem jelentkeztem órán.
Miután megeegyezünk, hogy megnézhetem a hegedűt és ő játszik nekem, no meg tanít is kicsit hegedülni. Egész jó alkut kötöttem. Megfogom a hegedűt és vizsgálni kezdem, tök könnyű. Ekkor megjegyzem, hogy olyan, mint egy kicsi gitár. Szemeim most Axelre szöknek, látom rajta, hogy kissé komoly és a hangja is félelmetes.
 - Bobocsi, nenem akartam sesesemmi rorosszat momondani. - annyira megrémülök tőle, hogy még jobban dadogni kezdek, mint eddig. Elhiheti nem akartam semmi csúnyát mondani, igazából azt sem tudom mivel bánthattam meg. Elterelem a témát, mire Axel elmosolyodik és beszélni kezd, hosszasan. Nagyon odafigyelek, mintha a következő alkalommal kikérdezné.
 - Ó, így mámámár mindegy világos. Tetetszik nekem ez a hangszer. - mondom most már alig dadogva, lenyugodtam. Aztán megkérem, hogy tényleg játsszon már nekem valamit.
 - Húúú... őőő... - megvakarom a buksim. - Nenenem tutudom, válassu te!

Mémémészáros Aalex

Mivel beköszöntött az ősz elő kellett már halászni a melegebb ruhákat. Ma is kissé hideg, ezért esett a választásom egy hosszú kész színű farmernadrágra, egy színes pólóra és egy piros pulcsira. Ahogy gyorsan lépkedem a folyosókon, rápillantok a pulcsimra, majdnem olyan, mint a hajam. Mellesleg már kezdem megszokni ezt a színt, el lehet képzelni mennyire rémült voltam, mikor megláttam a tincseimet. Viszont mostanra jobban szeretem, mint a barnát, a kastélyban nincsen senkinek sem vörös haja és szerintem jól is áll. Persze István bácsi csak lesett, mikor megmutattam neki a frizurámat, el is meséltem neki hogy történt az egész. Nem volt mérges, sőt szerintem nagy ívből tojt rá. István bácsi egyáltalán nem olyan, mintha az apám lenne, inkább egy nagynagynagy tesó, aki csak akkor foglalkozik az öcsijével, amikor szükséges. Ez nem is zavar annyira, így azt csinálhatok amit akarok. Nos, ez az egyik ok, amiért az ő seprűjét vettem el, szerintem fel sem fog neki tűnni, viszont ha Davidéjét kaparintottam volna meg tuti kitért volna a hitéből. Igaz, a seprű, tényleg igyekeznem kéne, mi van, ha valaki lenyúlta? Lépteimet megszaporázom és máris kiérek a kastélyból, a réten találom magam. Hiper-szuper gyorsasággal kerítem elő a repülőeszközt. Nem igazán tudom hogyan kéne használni. Ezért néha szólongatom, máskor leteszem a földre és ráállok, vagy a lábam közé veszem és olyanokat mondok: Gyerünk! Repülj seprű! Magasra! stb.  Nem sokra megyek, így hát mikor megpillantok egy srácot odamegyek hozzá. Először meg akarom kérni, hogy segítsen nekem, de mikor meglátom a kezébe a cigarettát felteszek egy egyszerű kérdést a kezében lévő káros cuccal kapcsolatban. Igen, ezt sosem értettem, lehet, hogy ő tökéletes választ fog adni.
 - Ó, én hahaha lele akarok nyugodni, akkor csokit eszek. - mosolygok rá.  Szerencsére nem álló helyzetben van, így kb. ugyanakkorák vagyunk. Gyűlölöm, hogy kis termetű vagyok, mindenkire fel kell néznem, ez nem ér! A fiú eldobja a cigit, majd rátapos, ezt a mozdulatsort végig követem a szemeimmel. Olyan hanyagul teszi, mint egy rellonos, ő tuti nem királyfi. Inkább... nem is tudom... Ki lehet ő a királyi udvarból? Az ellenfél, aki gonosz dolgokkal próbálja legyőzni Benjamin herceget? Apropó! Már nagyon rég találkoztam a herceggel, pedig szívesen beszélgetnék vele, vagy ráugornék a hátára, hogy elvigyen pacigolni. Olyan vicces.
Jól elvagyok én itt a gondolataimmal, el is felejtkezek az előttem lévő fiúról, aki a kérdésével zökkent ki az elmélkedésemből.
 - Hmm... - elgondolkozok, aztán eszembe jut. - Vavan mémég cicigid? Memegszeretném kóstolni, biztos fincsi, azért szívják ennyien. - mondom. - Gugumicukor ízű, ugye? - nézek rá nagy szemekkel, majd helyet foglalok mellette.

*ő is besétál *

Tététényleg, fofolyik az orrom.

Tetetetszik a hahajam Annelie? *_*

Tututudtam, hogy tetetszeni fooooooog *_____*
Leo: mamajd megnövünk és akkor tete öreg leszel én meg mamamajd megyek helyetted a boltba

aha *_* boborzold *.*

jojojól van Leo

Mémémészáros Aalex


Telihold van. Ha egy filmben lennék, akkor egy farkas már rég vonyított volna az erdőben. Talán ez itt is be fog következni, mi van, ha a rengeteg vérfarkasoknak ad búvóhelyet? Sosem lehet tudni, elvégre egy varázslatos helyről van szó. Egyszer-kétszer jártam az erdő mélyén, akkor is majd bepisiltem a félelemtől, pedig csak emberekkel futottam össze, akik nem is voltak félelmetesek, sőt inkább segíteni akartak nekem kijutni, úgyhogy nem is értem miért paráztam. Valami miatt mindig jobban félek, mint egy átlag ember, nem tudom, hogy ennek van-e megnevezése. Viszont az előttem lévő sráctól kivételesen nem tartok, nem tűnik jóarcnak, mert cigizik és olyan menőn ül a padon, ahogy én sosem fogok. Olyan laza vagyok hagyjál már stílusa van, amit rühellek, ámde leállok vele dumálni. A bagózásról kérdezem, hogy mi benne a jó, nos, elég konkrét választ kapok. Egy ideig ízlelgetem a szót, végül elárulom neki, hogy én miként szoktam lenyugodni. A tanácsára már nem mondok semmit. Inkább eltöprengek azon, hogy az emberek egyáltalán miért idegeskednek, az olyan rossz dolog. Akkor eltorzul az arcuk, némelyik pedig egyre cifrább kifejezéseket használ, amelyek nem mindig túl szépek, sőt... Olyan butaság mérgelődni, az kihat az embernek az egész napjára és az nagyon roooossz.
Ekkor veszem csak észre, hogy egy ideje nem is szólunk egymáshoz, mind ketten bambulunk, legalábbis én igen. Az előttem lévő megkérdezi, hogy szeretnék-e még valamit. Kicsit úgy hangzott, mintha le akarna pattintani, részben ezért kérdezek tőle. Letelepszek mellé és hallgatom a válaszát, kicsit elcsodálkozom.
 - Énénén nenem vagyok menő. - jelentem ki. Ilyet még sosem mondtak nekem. - Óóóó, kékékérleeeeeek! Bibibiztos fifinom! Kakapsz sütit. - alkudozom.
Menő. Mit is jelent ez a szó? Egy olyan ember, aki király és vakmerő, megtesz mindenféle hülyeséget és így kitűnik a tömegből? Aki rossz dolgokat visz véghez és felidegesíti a tanárokat? Aki minden csaj álma és olyan szövege van, amit még az interneten sem lehetett olvasni? Nem igazán tudom mi a konkrét jelensége, de én nem vagyok az, még sosem hívtak így.
 - Nenem gugumicukor? - nézek nagy szemekkel. - Akkor mimilyen, memeg kéne kóstolnom! - vigyorgok fel rá. Ó, mindig azt hittem gumicuki íze van a ciginek, most összedőlt egy világ bennem. Brühühü.
 - Tututudod tötök rossz, hogy mindenhez kicsi, meg fiatal vagyok, lelegalább tete engedhetnél kicsivel többet. - mondom szomorúan. Anya is mindig ezzel az érvvel jött, ami már unalmas volt, mást is kitalálhatott volna. Néha gyűlölöm, hogy 10 éves vagyok, ennyi idősen semmi jót nem lehet csinálni. Mindegy is. A szó a seprűre terelődik ami a kezemben van, ránézek a repülőeszközre, majd elmosolyodom.
 - Egy rerellonos azt momondta, hogy szerezzem meg a rellon zászlóját a legmagasabb toronyról és vigyem el neki. Seseseprűvel a lelegkönnyebb eljutni addig. Amúgy a nenevem Marci, téged hogy hívnak?

*örül, hogy összeborzolják a haját*
Rororobi, olyan féfélelmetes vagy.
Vikcsuuuuuuuu *_____*

Jajaja, azt én is láláttam viviszont István bábácsi haragjától félek

Ann<3

Asher Noah Wayde - 2013.09.28. 10:15


Igen, ő tanár úr. Engem mámár leleszidott.

Amúgy helóóóó mimimindenki!