~ Axel ~Én felajánlottam neki, ő eldöntötte, s meggyőzött a dolgokkal. Beleegyezően bólintottam a zeneszerzéses dologra, és mivel továbbtárgyalni már felesleges lenne, így én lezártnak tekintem a témát. Ám, ha Axel még hozzá akar fűzni valamit, azt meghallgatom. A zenekedvelős dologra meg elmosolyodom, hiszen igaza van, azonban ott már sántít a dolog, hogy én nem rég nem igazán voltam bent a suliban, és nem beszélgettem mindenkivel.
– Szívesen megismerem. Jó lenne bővítenem az ismerőseim listáját, és ha zongorázik, akkor bőven lesz téma, amiről beszélgethetünk. –igazán hálás lennék Axelnak, ha tényleg bemutatna annak a lánynak. Ha régóta ismeri, akkor tudja, hogy milyen és biztosan nem fog csőbe húzni. Nem is úgy ismerem, hogy ezt megtenné, így aztán még feleslegesebb az aggodalom.
– Azt mondod? Legalább tudtuk volna tartani a kapcsolatot, s igen. Újra összefutottunk, és jobb későn, mint soha. Szerintem, egy régi ismerős mindig fel tudja dobni az ember mindennapjait, függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatban voltak az elválásukkor. –nekem most nagyon is pozitívan dobta fel a napom, illetve az életem hátralevő részét az, hogy Axel megjelent. Ha másról nem, a zenéről biztosan kimeríthetetlenül tudunk majd beszélgetni, plusz biztosan találunk majd közös témát. Legfeljebb tanulunk együtt, ha más nem jut az eszünkbe, de azt hiszem ez lesz a legutolsó ötletünk.
A beszélgetésünk átterelődik a kviddicsre, arról meg a házakra. Kiderül, hogy sajnos nem egy csapatot erősítünk, így a klubhelyiséges, meg a szobában való hülyülés sajna elmarad. Reménykedve kérdeztem meg, hogy hányadéves lesz most, de a válaszát hallva, megint csak elhúztam a számat.
– Negyedikes leszek. Ne tudd meg, hogy mennyire kiakadtam, mikor átkerültem ide, és csak harmadikba tettek át. De végül beletörődtem, mert rájöttem, hogy így van még időm az RBF-re, vagy itt mi is van. Meg tovább lehetek diák, és amúgy se tudom még, hogy mi akarok lenni. –fejtem ki hosszan a válaszomat a kérdésére. Visszagondolva arra az egész cirkuszra, teljesen felesleges volt, de nincs mit tenni, mert már megtörtént a dolog. Ezután következett az, hogy elmondtam Axelnak, hogy miért is keveredtem én ide, és megköszöntem, hogy meghallgatott. Amit mondott, arra elmosolyodtam, és már készültem nyitni a számat, egy „rendben” szóra, mikor éreztem a magához húzó karjait. Meglepetten pislogtam előre, de egy röpke hatásszünet után, én is visszaöleltem őt. Nem eresztettem el, megvártam még ő enged el, ám ez idő alatt akarva-akaratlanul is beszívtam az illatát, s ekkor döntöttem úgy, hogy elengedem őt.
– Izé, ahm… jó az illatod. –bukott ki belőlem, aztán inkább befogtam a számat, és a tóra meredtem. Nem vagyok normális, hogy egy srácnak mondok ilyet, de mint a többi múltbéli eseményen, ezen sem tudok már változtatni. Érzem, hogy ég a képem, azonban a tekintetem mindvégig a tón van.