Gaz kell? Szóljál...bemegyünk az erdőbe és kicsavarok neked egy fát..."nőnapra"

Olivia Meyerson - 2014.03.08. 20:38


Definiáld a "szép" fát...

Szevasz kicsiRadits.

Majd keresünk egyet este  

stílusosabb, mint a virág...vagy kapsz mást... egy kis vacsi?  

Áhh, ártatlanokat nem bántunk  

Elena, nem volt ilyen kérdés...

Majd megpróbállak meggyőzni..*ráteszi a vállára a vállát*

Halálközeli élmény...izgalmas  

Valamilyen szinten minden halálközeli élmény izgalmas...azt nem mondtam, hogy pozitív értelemben.

Tiff, ne fesd az ördögöt a falra, bár ha jól láttam Warren valami rendfenntartó lett az iskola falai között.

Elütötte a mentő?? *ohmygod*

Igen...az auror. De hát, az igazi szörnyeket csak ritkán tudják elkapni, jól eltudunk rejtőzni ha akarunk  

Na mondjuk azért kinevetni szerencsétlent valóban gonosz, de legalább kéznél volt a segítség.

Hidd el nekem kicsi Radits...Olivia szörnyen gyerekes...

Olivia

Ráérősen szívja a cigijét, hiszen nem siet sehová, nem mérges nem ideges, leginkább üresnek titulálná magát. Hiszem nem érez semmit, ő az a fajta aki nehéz megmozgatni, eddig egy embernek sikerült igazán, de ő túl jó hozzá. Miért jut ez most az eszébe? Szabad kezével az orrnyergét kezdi dörgölni, legszívesebben morogna, de mivel néhány méterre tőle egy párocska lelkesen "beszélget" inkább visszafogja magát, helyette inkább csak a fogát csikorgatja, szórakozásképp. Néhány másodperc teljesen kiesik neki, mintha látná maga felé futni a szőkét a következő pillanatban pedig már ők is ugyanazt csinálják, mint néhány méterre tőlük a párocska. A szabad kezével végigsimít a lány oldalán, csak a miheztartás végett. Maga sem tudja, miért teszi ezt, mert nem érez semmi különöset a lány iránt, mégis valami mintha egymáshoz kötné őket, talán az, hogy mindketten szörnyek, hogy mindketten rosszak, Oliviában nem tehet kárt, nem úgy mint...benne. A gondolatra elhúzódik, lazán szív bele a cigijébe, majd elpöcköli a csikket és oldalra billentett fejjel figyeli a lányt.
 - Felesleges az érzelgősség, mást szeretek.
Nyögi ki nagy nehezen, a keze ökölbe szorul, még fel is horkant. Legszívesebben beverné a falat, aminek most nekitámaszkodik. Addig ütné, ameddig az egész düledező romhalmaz össze nem szakadna. Miért nehezíti meg a saját dolgát? Fintorogva nézi a lány, fél attól, hogy mi lesz a reakció, mert úgy érzi, az ő hibája az egész. Hiszen ő adott neki félreérthető jeleket, de a lényeg még most sem változott. Olivia csinos, és szabad és szörnyeteg, akárcsak ő. A szerelem, a normális élet számukra lehetetlen, hát miért szenvedteti magát? Miért ne lehetne szimplán csak, hogy jól érezzék magukat együtt, kötöttségek nélkül? Fogalma sincs, hogy mit akar, a gondolatok kergetik egymást a fejében, úgy érzi, megőrül tőlük. Soha nem gondolkodott sokat, inkább az ösztöneire hallgatott, azok soha nem hagyták cserben. Féloldalas mosoly húzódik a szájára, nyom egy csókot a lány szájára és körbepillant.

Én szoktam rá vigyázni Krisztián, szóval ne lepődj meg, ha meglátod pórázzal a nyakában.  

Valóban, átjavítottam Kölcsönadtam neki az én pórázomat.  

Sokan azonosítják a farkast a kutyával és ezt roppant szórakoztatónak is találják...

Jó hát most nem kell tőlem félni speciel ember vagyok  
Olivia vámpír...

Azért azt nem mindig kultiválom, ha böködnek.  

Mint valami tárgy a kiállításon, komolyan  
Hidd el nekem, ő veszélyesebb, mint én  

Szájkosarat? Komolyan?   Nekem 8...neked lenne hátrány  

Elena te egy tündérmesében élsz...komolyan, szokták mondani neked, hogy naiv vagy?

Elena Rose - 2014.03.08. 22:15


*homlokára csap*

Halál nyugodt vagyok, elhiheted  

Hulla jó itt a hangulat  

Úgy látom nem kellett hozzá, anélkül is jó a buli.

Kevesebbet kell olvasnia, hogyne örülne...legalább nem erőlteti meg magát.  

Amanda Meggie Philips - 2014.03.20. 19:46

Én is imádlak.  

Manda annyira demotiváló vagy, hogy beáll itt az élet miattad.  

Vacsi is megérkezett   Jó ez a kép Matilda  

Jules

Már kora reggel felébred, ahogy minden reggel tette. Szerencséje volt, nem volt szüksége annyi alvásra, mint egy normális tinédzsernek, kivéve persze holdtölte után, de az nagyon messze volt, így egészen normálisan kezdhette a napot, legalábbis neki normálisnak számított. Reggel amint felkelt, rögtön a beszedte a gyógyszereit, hiszen azok elengedhetetlenek ahhoz, hogy normális emberként töltsön el egy napot. Aztán felvette a melegítőjét és futni indult. Berögződött már neki, szinte rutin volt. Meg sem érezte a kilométereket, öröm volt neki a szabadban rohanni. Elfutott egészen a falu végégig, fel a dombra, majd egy hatalmas kerülővel vissza a temető mellett. Még bőven volt ideje a megbeszélt találkozóig, így lezuhanyzott, bekapott valamit - szigorúan olyat ami már nem élt - és csak utána indult el az erőnlét terme felé. Fogalma sem volt, hogy mire számítson a nőtől, a sötétben tapogatózott. Nem ismerte olyan jól, úgy gondolta, hogy amit tud róla az bőven elég ahhoz, hogy ilyet kérjen tőle. A múltjukat tekintve hasonlítottak, mindketten cipelték a hátukon a batyut, de Kornél igyekezett ebből erőt meríteni, míg Jules mintha belesüppedt volna. Ezért valamelyest örült, hogy a kisasszony erőt próbál venni magán, másként szimplán nemet mondott volna az egészre, hát miért érdekelné őt másnak a nyomora? Viszont tudta, hogy kevés ember van a kastélyban aki jártas az ilyesmiben, ő sem lenne az, ha nem száműzte volna a mostohaapja. A terem ajtaja előtt egy pillanatra megtorpan, megropogtatja a nyakát mély levegőt vesz és belöki az ajtót.
- Szép jó reggelt.
Igyekszik tompítani az élen a hangjában, de még így is gúnyosra sikeredik egy kissé. Végigpillant Juleson és elégedetlenül csóválja a fejét. Odamegy hozzá és kinyújtja neki a kezét, hogy felsegítse.
- Nem kell ennyire izgulni, nyugalom...mindjárt kiugrik a szíved a helyről.
Tekintetét unottan a plafonnak szegezi, aztán hirtelen észbe kap, zavartan masszírozza meg a tarkóját, végül leül az egyik fekve nyomóra és felsóhajt.
- Miért hívtál ide? Miért most?

Jules

A felesleges szájtépés nem igazán az ő asztala, soha nem volt jó benne, ráadásul a másikéra sem igazán kíváncsi, így egy pillantással elnémítja a magyarázkodást, de szerencséjére Jules sem szeretné folytatni, felesleges is volna. Helyette inkább újra végignéz a lányon, nem épp a legjobb alapanyag. Bár magas, de vékony és nincs meg benne a küzdőszellem, legalábbis most még nem igazán mutatkozik benne. Titokban abban reménykedik, hogy inkább csak elbújt valahol, mert anélkül felesleges lenne ez az egész. Végighallgatja a rizsát, igyekszik nem unott képet vágni, de csak sajnálatból. Oldalra billenti a fejét, miközben megropogtatja a kezeit.
- Még mindig nincs pálcád?
Pálcával szebb az élet, mondja ezt mindenki, aki...nos, aki varázsló és érti is a dolgát. Itt pedig a kör be is zárul. Feltehetőleg a történet női szereplője még mindig nem szedte össze bátorságát ahhoz, hogy vegyen egyet, különben nem lenne itt. Mindenesetre Kornél kíváncsi és bízik benne, hogy a megérzése most az egyszer cserbenhagyja.
- Jobb lenne, mert anélkül nem fog menni. Ha te nem akarod, én nem akarhatom helyetted, maximum csak segíteni tudok.
Ezek a szavak tényleg elhagyták a száját? Elfintorodik, aprót ráz a fején, igyekszik kirázni minden mellékes gondolatot. Túlságosan meglágyult a szíve az elmúlt időszakban. A kettős jellem még inkább kidomborodott mint valaha, nem volt igazán Rellonos jellem, mégis kiállhatatlan volt, legalábbis ha tükörbe nézett akkor ezt látta, a környezete mégse egészen úgy látta őt, ahogyan ő látta magát. Persze, hiszen azok az emberek akik igyekeztek a jót feltételezni róla, azokkal általában ő is igyekezett ha nem kedves, de legalább valamennyire normális lenni, a többiek pedig nem számítottak.
- Elmondhatnád, hogy pontosan mit szeretnél, kezdetnek.

Jules

Még szerencse, hogy Jules nem tudja, hogy pontosan kivel is van dolga, Kornél él a gyanúval, hogyha tudná, akkor még a közelébe se merne menni. Bár ki tudja? Az utóbbi időben annyi minden meglepte, hogy különösen ez sem rendítené meg, de Jules azért más volt. Ő nem akarta azt tettetni, hogy milyen kemény, és erős, aki bármivel megbírózik és ez a másság tetszett neki.
- Jules venned kell egy pálcát.
Sziszegi a fogai között. Ha kell, akkor maga fogja elrángatni a pálcaüzletbe. Igaz, egy pálca legalább olyan hasznos lehet, mint amilyen veszélyes, de azért mégiscsak boszorkány, ha valaki segítene neki, rövid idő alatt egészen nagy teljesítményre lenne képes, hiszen akarja. Ha pedig az ember valamit akar, azzal falakat lehet puszta kézzel bontani, ezt megtapasztalta.
- Talán ezt nem kellett volna mondanod.
Először jelenik meg egy nagyképű vigyor a képén, mert elképzelte mit tenne, ha valóban szabad kezet kapna. Na de ne siessünk ennyire előre, azért ennyire még ő sem tisztlen, hiszen mégiscsak egy ártatlan nővel néz most szembe. Felsóhajt, ő is felkel és kihúz néhány tatamit egy szabad helyre, a biztonság kedvéért, majd rááll és összefűzi maga előtt a kezeit.
- Az első tanács, amit adhatok az az, hogy semmilyen helyzetben nem szabad kétségbe esni, ha bepánikolsz, akkor vége. De ez nem jelenti azt, hogy nem kell félned, csak meg kell tanulnod a félelmet kordában tartani. Ha túl magabiztos vagy, az is végezhet veled. Nem jó ha elbízod magadat.
Egy nagyképű vigyor terül szét az arcán, de pusztán csak azért, mert ő gyakran így tesz, elbízza magát, az persze más kérdés, hogy neki szabad, hiszen ő tökéletes vadász. Kis terpeszben áll, majd magához inti Julest.
- Azt akarom, hogy próbálj meg kibillenteni az egyensúlyomból. Nem fogok védekezni, csak itt állni.
Ráemeli a lányra a kékjeit, megnyalja az ajakit és kíváncsian várja, mi fog történni.

Jules

Természetesen lehetetlent kért Julestól. Az erőviszonyok és a tapasztalat tekintetében a legjobb esetben épp csak meginog, de kíváncsi volt, hogy mivel van dolga, mert ahol nincs semmi, azzal nyilván nem lehet dolgozni. Magabiztos félmosollyal várja, hogy történjen valami, figyeli a lányt, látja rajta, hogy elsötétíti a tekintetét a düh és ez pont kapóra jön neki. Nem figyel oda az apró részletekre, nem figyel arra, hogy többet ésszel, mint erővel. Felvont szemöldökkel tűri, ahogy Jules nekiront és bár meginog egy kissé, neki ahhoz több kell, hogy kilehessen billenteni az egyensúlyából. Válaszként egy hirtelen mozdulattal ragadja meg a lány mindkét felkarját, miközben gáncsolással leveszi mindkét lábáról, egy másodperc sem telik bele, a szépség máris a földön van, anélkül, hogy megütötte volna magát. Kárt tenni azért ne akart benne, csak meglepni és megleckéztetni. Amint Jules a föleszmél, Kornél vigyorgó arcával nézhet szembe, amint fölötte térdel.
- Elfelejtetted az első szabályt, többet ésszel, mint erővel.
Rákacsint, majd óvatosan megragadja és ismét talpra állítja, minden megerőltetés nélkül. Mint aki jól végezte dolgát, visszaáll a kezdőpozícióba.
- Ha akartam volna csak egyet lépek oldalra te meg elkenődsz a földön, mint egy béka, onnantól pedig könnyű dolgom lett volna. Gondolkodj már. Csak annyit mondtam, hogy próbálj meg ellöki, de azt nem, hogy hogyan. Használd egy kicsit a fantáziádat.
Nevetve megrázza a fejét, majd lazít egy kicsit a testtartásán, eddig olyan volt, mint a cövek, pont ahogy tanulta, de most nem kiképzésen van, talán ideje lenne egy kicsit visszavennie az arcából.
- Mindig a leggyengébb pontot támadjuk, érted?
Lehajol egy kicsit, hogy a szemébe nézhessen azzal a bizonyos tekintettel, mintha valami természetes, mindenkiszámára tudott tényt közölne. Szemforgatva lép közelebb hozzá és beharapja az alsó ajkát és megfogja a lány kezeit, csinos de szabályos ökölbe rendezi a vékony ujjait és szemmagasságba emeli.
- Mindig így ütsz, különben eltörik az ujjad. Nem mondom azt, hogy így nem fáj, de kevesebb a járulékos veszteség.