38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Merkovszky Ádám összes hozzászólása (241 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 8 9 » Le
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 23. 19:46 Ugrás a poszthoz

Artemisia Rubya

Artemisia útbaigazítása nyomán belépünk az épületbe, ahol engem kellemes meglepetés ér: a nő megfogja a karomat. Ez olyannyira nyugtatóan hat rám, hogy felhagyok a ideges viselkedéssel, elvégre nincs itt senki, aki felismerhetne, nehogy már saját magam rontsam el ezt az estét.
A terem, amibe éppen megérkezünk tetszetős, szépen kivilágított, és úgy tűnik, hogy a táncest már el is kezdődött. Artemisia távolról üdvözli az ismerőseit, majd hozzám fordul. Kérdését költőinek veszem, főleg azért, mert a nő csillogó szemei arról árulkodnak, hogy mielőbb szeretne a táncparkettre perdülni. Én pedig amúgy sem vagyok olyan ember, aki hagyna a táncolók mellett üldögélni egy ilyen gyönyörű nőt.
- Táncolni jöttünk, nem? - kacsintok rá, majd a kezét enyhén megszorítva vezetem oda a többi párhoz.
Még épp észreveszem, hogy a keringőnek vége, amit sajnálok, mert annak a lépéseire legalább emlékszem, de szerencsémre egy újabb lassú dal jön, amire amúgy is csak ölelkezve dülöngélni kell, szóval úgy érzem, hogy nem lesz gond.
Szembefordulok a nővel, enyhén meghajtom a felsőtestem, majd közelebb lépek hozzá, jobb kezemet a derekára helyezem - bár tisztában vagyok vele, hogy a keringő esetében a helyes tartás szerint kicsit feljebb kellene hozzáérnem, de hát azt hiszem ennyi elnézhető nekem - másik kezemmel pedig megfogom az övét. Keringőszerű, bár nem teljesen szabályos tánc a miénk, viszont a dal sem kifejezetten keringődal, így nem lehet gond. Figyelek arra, hogy ne lépjek a hölgy lábára, ugyanakkor végig a szemébe nézzek. A tegnapi gyakorlást megelőzően nem is emlékszem, mikor táncoltam utoljára, de most mégis teljesen magabiztosan mozgok, bár tisztában vagyok a hibáimmal, amiket a formális tánchoz képes ejtek. A zenének, a nő közelségének és finom illatának köszönhetően ellazulok, élvezni kezdem a mozgást, a hangulatot, a zenét.
Már-már ténylegesen beleveszek Artemisia szép formájú szemeibe, mikor felhangzik a következő dal, ezúttal egy gyorsabb, latinosabb, bár még mindig nem olyan lendületes, hogy ne próbálkozzam meg vele. Mondjuk a latin táncok teljesen kimaradtak az életemből, szóval a formalitásnak itt még a látszatát sem tudom fenntartani, igazából csak remélem, hogy tudok Artemisiához igazodni.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 23. 23:06 Ugrás a poszthoz

Artemisia Rubya

Aggodalmam alaptalannak bizonyul, tökéletesnek tűnik a kettőnk közti harmónia, úgy érzem a mozdulatait, ahogy soha egyetlen cikeszét sem. Mintha olvasnánk egymás gondolataiban, tudom hogyan és hova fog lépni, jobban mondva nem is tudom, csak sejtem, érzem, mintha megsúgná nekem, pedig egy szót sem szól, legalábbis a szájával. Szeme azonban fecseg, sajnálom, hogy viszonylag ritkán néz egyenesen az enyémbe, mert igencsak érdekesnek találom azt, amit benne látok. Végre mond valamit, édes hangját már kezdtem hiányolni, és amit mond nincs is ellenemre:
- Rendben - bólintok - Örülök, hogy találkoztunk Arty. Nekem nincs igazán becenevem, általában Ádámnak hívnak, de ha te találsz valami különlegesebbet, szívesen elfogadom.
A következő dal ritmusa felpezsdítő, de talán az is sokat dob a zene élvezetén, amit Arty csinál. Tánca tüzes és vad, számomra teljesen profinak tűnik, csodálkozom is, hogy sikerül tartanom vele a lépést, sőt egyenrangó partnere lehetek a nőnek. Mozgása rabul ejt, mint a kígyó pillantása a prédáját, de benne nincs vadászösztön, csak egyszerű, szép öröm. Látszik, hogy szeret táncolni, élvezi az életet, és nemcsak gyönyörű és titokzatos, de igéző és érzéki is.
Szeretném megismerni még több oldalát, ismerni akarom a titkait, annyit amennyit megenged, ismerni akarom múltját, jelenét, és részt akarok venni a jövőjében. Szeretném, ha szeretné, hogy mellette legyek. Furcsa, de talán ő az első nő, akivel nem muszájból táncolok, szóval talán ő az egyetlen nő eddigi életem során, akivel élvezetből táncolok, és akinek láttán eszembe jut, hogy máskor is szívesen űzném vele ezt a tevékenységet.
Nem bírom levenni róla a szemem, és mi tagadás a kezemet sem. A dal végén ahogy kipirultan, izgalomtól és örömtől csillogó szemekkel rám néz, én szorosabbra fonom a dereka körül a karjaimat. Mélyen a szemébe nézek, elemelem a talajtól, és meglepődve veszem észre, hogy milyen könnyű. Ráhajolok a szájára, és azt sem bánva, hogy valószínűleg mindenki minket néz, végre megcsókolom. Először csak lágyan, szinte tapogatózva, kíváncsian, hogy szabad-e, majd elveszítve végre a józan önmérsékletemet, vágyaimat elengedve, szenvedélyesen. Közben szorosan ölelem, szemem lehunyva, orromat megtölti az illata, és én elveszek a nőben, s a pillanatban.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 24. 00:28 Ugrás a poszthoz

Arty Smiley

Beszív... kifúj... beszív... kifúj... Emlékeztetnem kell magam olyan alapvető dolgokra, mint a légzés mikéntje. A szívem olyan erősen ver, hogy ezzel másokat már szállítanának is az ispotályba, vagy a ravatalra, mint menthetetlent. Nézem a nőt, és nem bírok megszólalni. Pont én, aki mindig is büszke voltam arra, hogy bármilyen helyzetben helyt tudok állni, elég pár mondat vagy szó. Itt azonban kevésnek bizonyulna a világ összes nyelvének mindösszes szava is.
Elmerülök a tekintetében, és egyelőre nem szándékozom kijutni onnan. Bal kezemmel még mindig magamhoz szorítom Artyt, de a nő már újra a földön áll, a csók közben eresztettem szép lassan vissza. Jobb kezemet felemelem, végigsimítok vele az arcán, hajában még mindig ragyog a hófehér rózsa.
Torkot köszörülök, de végül nem tudok megszólalni, mert nincs mit mondani. Elmesélhetném neki, mennyire gyönyörűnek látom, de a szavaim nem érnének fel azzal, amit látok. Megpróbálhatnám mondatokba foglalni, mit érzek, de egyik sem fejezné ki pontosan azt, ami valójában lejátszódik bennem. Így hát csak állok, nézem őt, és várom, hogy közben elszáguldjon felettünk az élet. De nem történik semmi, hiszen az idő fogalma megszűnt létezni abban a percben, s bár valójában alig telt el pár pillanat azóta, hogy számmal ajkaihoz értem, nekem a szemei már több életnyi mesét elregéltek.
Elmémben szavak röppennek ide-oda, de nem tudok nekik hangot, alakot adni. Eszembe jut a szólás: "a szó elszáll az írás megmarad", és ennek eredeti jelentése, mely szerint az akkori emberek a szálló szó erejét dicsőítették a halott, mozdulatlan írással szemben. A kimondott szó többekhez eljutott, többet ért, mint a papírra írott tehetetlen jelek.
Újra eszembe ötlik nevelőanyám mosolya, és az a csendes augusztus délután, amikor hat éves koromban először hallottam apámat igazán nevetni. Olyan hihetetlen volt számomra az a hang, olyan váratlan és mégis csodálatos, hogy akkoriban úgy neveztem, hogy a szerelem hangja. Bár még csak gyerek voltam, talán mégsem tévedtem olyan nagyot, mint ahogy későbbi kamaszkoromban hittem. Amikor egy nő kihoz belőled valami olyan szépet vagy jót, amiről mindenki, még te magad is megvagy győződve róla, hogy nincs benned, az lehet a szerelem.
Most ebben a pillanatban olyan furcsa érzések kerítenek hatalmukba, amiket eddig csak hírből ismertem, amelyek állítólag butítanak, és megvakítanak, de ugyanakkor felemelnek, és röpítenek. Seprűvel sem lehet ilyen magasan és sebesen szállni, ezt nem adhatja meg más, csak egy másik ember szíve.
Elmosolyodok, majd újra lehajolok a nőhöz, és apró csókot lehelek ajkaira, majd meghallva a következő dalt, szorosan ölelve, lágyan imbolyogva viszem táncba Artyt.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. október 24. 01:08
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 24. 19:18 Ugrás a poszthoz

Arty - Kedvesem Wink

Nagyon klisés kifejezése a boldogságnak az a kép, hogy olyan, mintha az ember pár centivel a föld felett lebegne, és mégis most ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ennél jobban nem tudom kifejezni ezt az érzést. Könnyedén suhanunk, együtt, és táncunkhoz az ütemet összedobbanó szívünk adja.
Arty arcát a mellkasomhoz szorítja, így először fel sem tűnnek a könnyei, és mikor észre veszem őket, egy pillanatra összezavarodok. Valamit elrontottam? Megbántottam valamivel? Mégiscsak kellett volna mondanom valamit. Most lehet, hogy azt hiszi, hogy csak szórakozok vele. Mielőtt a kétely teljes kétségbeesésbe taszítana, ránézek még egyszer a nőre, és ekkor feltűnik könnyes arcán a mosolya.
Megnyugodva fújom ki az eddig benntartott levegőt, és hirtelen minden újra szebbnek tűnik. Hihetetlen, hogy mire képes egy aprócska gesztus, főleg ha azt a gesztust egy olyan személytől látjuk, aki iránt érzünk is valamit.
Nagyon tinilányos lenne, ha azt mondanám, hogy eszembe ötlött, hogy megfogalmazzam a szerelmet, majd a legyártott definícióval hasonlítanám össze érzéseimet, de vállalom. Tényleg megfordult a fejemben, hogy talán most először vagyok igazán szerelmes, elvégre soha másik nő mellett nem éreztem magam ilyen furcsán boldognak.
Persze korábban is előfordult már, hogy örültem egy-egy nő közelségének, de utólag mindig kiderült, hogy csak a vágy nyelvén tudunk kommunikálni egymással. Artemisiával más dolgokat is kipróbálnék. Vajon akkor is ilyen boldognak érezném magam, ha egymás mellett ülnénk a nappalimban a kanapén, mindketten mást olvasva, miközben hátunk, karunk összeérne? Tudni szeretném, milyen lenne kézen fogva sétálni vele az erdő szélén, vagy, hogy milyen lenne az első találkozása a lányokkal. De ami a legfurcsább az egészben, hogy felmerült bennem, hogy Ramona biztosan odalenne érte. Soha egyetlen nőt sem vittem haza bemutatni a szüleimnek, mert eddig egyik kapcsolatomat sem éreztem olyan erősnek, mint az övékét. Szégyelltem volna olyan partnerrel beállítani hozzájuk, akiről nem hiszem, hogy örök társamnak is el tudnám képzelni.
Gondolataim folyását Arty javaslata szakítja meg.
- Egyetértek - bólintok, bár nem volt kérdés. Követem a nőt egy hangulatos asztalkához, majd, miután kihúzom neki a széket, magam is helyet foglalok vele szemben.
Az előbbi táncához képest most, ha nem is gyengének, de mindenképpen esetlennek tűnik. Ragyogó szemei és arca tanácstalanságot tükröz. Annyira gyermekinek és védtelennek tűnik, amit ki sem néztem volna belőle. Egy újabb arca, amit megismerhetek.
Kérdésén elmosolyodok, de nem azért, mert kinevetem. Igaza van, ezt tisztáznunk kell, de a legtöbb nő nem tenné fel ezt a kérdést. Várná, hogy én lépjek valamit, vagy csak eldöntené magában. Tetszik Arty hozzáállása, és azok a jellemvonásai, amik emögött a kérdés mögött állnak.
Az asztalon átnyúlva két tenyerem közé veszem a kezeit, elkapom a tekintetét, és rámosolygok:
- Szeretnélek még jobban megismerni, és több időt veled tölteni. Szívesen táncolnék még veled máskor is, ami furcsa, mert korábban egyáltalán nem hiányzott ez a mozgásforma. Nélküled nem is érdeklődnék iránta. Szeretnék kézen fogva sétálni veled, vagy egyszerűen csak magam mellett tudni téged. Alig ismerlek, mégis, ha nincs ellenedre, szívesen utalnék rád mostantól kedvesemként.
A választ várva a rejtett kérdésemre gyönyörködöm Artemisiaban.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 2. 11:54 Ugrás a poszthoz

Hanga Ivett

Egészen nagy megkönnyebbülés számomra, hogy ebben az iskolában nincsenek rajongóim, vagy legalábbis igen jól titkolják. Nem kell menekülnöm, vagy rejtőzködnöm, és ez már-már a kastélyt és környékét az egyik legjobb hellyé teszi, ahol valaha jártam. Mivel jelenleg nincs órám, Artynak és Runának viszont igen, így kerestem egy viszonylag csendesnek tűnő zugot, ahol a rég nem használt elemi mágiás képességeimet gyakorolhatom. Nem gondolom, hogy az ilyesmit el lehet felejteni, de nem is szeretnék leégni majd a diákjaim előtt egy félresikerült próbálkozással.
Egyelőre a közelemben csak levegő van, de nem is szándékoztam keverni a többi elemmel, elég, ha külön-külön tudom őket mozgatni, hiszen eddig az iskolában nem tűnt fel olyan személy, aki hozzám hasonlóan többel is tudott volna bánni.
Ahogy kis gömbökben sűrítem és ritkítom a levegőt, egyszer csak nagy hévvel beront az ajtón egy fiatal lány. Egy pillanatig döbbenten nézek rá, majd eltüntetem gyakorlásom terméket, bár ebből ő nem is vehet észre semmit, elvégre a levegő nem éppen a leglátványosabb elem.
- Semmi gond - válaszolok a bocsánatkérésre, majd derűsen végignézek a lány fonatos haján, kék pulcsiján, és kinőtt nadrágján. Zaklatottnak tűnik, ezért nem akarom zavarni, csupán bólintok egyet az elmaradt köszönés helyett.
Kezemben levegőgömböt képzek, majd játszani kezdek vele, miközben a lányt figyeltem. Furcsának találom, hogy a tinta nem folyt ki a tartójából, sőt az üveg is valahogy furcsán koppant az asztalon. Felvont szemöldökkel nézem a lány ténykedését, nem értem, hogy miért nem kezd írni, ha már egyszer mindent előkészített hozzá. Eltüntetem a gömböt, majd felállok, és elindulok a kijárat felé, közben pedig a lány mellett haladok el. Az asztala mellett megtorpanok, mert nem akarok hinni a szememnek. Ezért lehet, hogy kérdezés nélkül fogom meg a kis üveget, és fordítom a száját a föld felé.
- Hát ez nagyon érdekes - suttogom, majd a lányra nézek - Bocsánat, amiért elvettem, de lenne egy kérdésem: Miért jó az, ha a tinta fagyott?
Tudományosan megalapozott választ várok arról, hogy a fagyott tinta szebben fog, jobban látszik a papíron, esetleg hópihéket kanyarít minden mondat végére. Persze kevésbé tudományos magyarázattal is beérném, csak elégítse ki kíváncsiságomat.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 2. 14:50 Ugrás a poszthoz

Hanga Ivett

A válasz, bár elsőre kimerítőnek tűnik, valahogy mégsem nyeri el a tetszésemet. Ennek pedig egy oka van, még mindig nem tisztázódott pontosan, hogy hogyan is sikerült megfagynia a tintának. Az azonban már bizonyosnak tűnik, hogy nem szándékosan történt, inkább véletlenszerű jellege van a dolognak.
- Szerintem nincsenek, bár, ha lennének sem hiszem, hogy lenne félnivalónk - mosolygok megnyugtatóan a lányra, majd keresek én is egy babzsákfotelt az asztala közelében, amire leülök, hogy ne kelljen annyira felfelé néznie. Sokan megvádoltak már azzal, hogy miattam fájdult meg a nyakuk, amit most elkerülnék, ráadásul a fagyott tinta problematikája igencsak érdekesnek bizonyul.
- Nem voltál az, és különben sem ragaszkodom annyira a formaságokhoz - intem le a lányt, és próbálom visszafojtani a "tanár úr" - számomra még mindig szokatlan - kifejezés keltette vigyoromat.
Az információ mi szerint a tinta nem is olyan régen fagyott meg, megdöbbent, és még kíváncsibban nézek a lányra.
- Ezek szerint te fagyasztottad meg? - csodálkozásomnak hangot is adok, bár tartok tőle, hogy eléggé ostobának tűnhetek miatta, de sebaj, ennél sokkal rosszabat is gondoltak már rólam. A fagyasztás nem egy hétköznapi képesség, ráadásul éppen szakterületembe vágna, ha végre sikerülne feldolgoznom, hogy tanár lettem, és úgy is viselkednék.
- Mióta vagy képes erre? - kérdezem, és közben azon gondolkodom, hogy az ő neve szerepel-e azon a listán, amit nem is oly rég kaptam a vezetőségtől, és amelyen az iskola elemi mágus tanoncai szerepelnek. Ha igen, akkor fogunk még találkozni, és a véletlen fagyasztásos problémát meg is tudjuk oldani, de ha nem, akkor mindenképpen találnunk kell valamilyen megoldást, elvégre ez eléggé megnehezítheti a lány életét.
- Ha megkérdezhetem, hogy hívnak? - teszem fel a kérdést, ami alapján a listán való léte azonnal leellenőrizhető, de aztán észbe kapok - Elnézést, előbb talán nekem kéne bemutatkoznom. Merkovszky Ádám vagyok, és egy furcsa döntés következtében ettől az évtől itt oktatok az iskolában.
A lány válaszait várva néha odapillantok a tintásüvegre, amiben a folyadék szép lassan elkezd olvadni.


Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2015. március 28. 16:08
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 2. 20:17 Ugrás a poszthoz

Hanga Ivett

- Hm... Értem. Jeleztétek ezt az igazgatónak, vagy valakinek a tanári karból? Esetleg valaki más hozzáértőnek? - érdeklődöm továbbra is, bár lehet, hogy már enyhén idegesítő a faggatózásom. Én mégis szeretnék a dolog végére járni, és miután minden lehetőt megtudok a dologról, megpróbálok kitalálni valamit. Nem mintha hirtelen rájöttem volna, hogy milyen jó tanárnak lenni, inkább azért, mert szeretem megismerni a titkokat, és tisztába jönni a furcsa jelenségekkel.
- Valóban eléggé ciki lenne, bár lehet, hogy én inkább az ultra gáz kifejezést használnám - mosolygok a lányra, majd végre a nevét is megtudom, ő pedig tisztába jöhet a kastélyi hierarchiába elfoglalt helyemet illetően. Bár számomra nem érdekes, hogy tanár vagyok, de azért jó, ha ő tisztában van a dologgal.
- Ennek felettébb örülök, és igen, én elemi mágiát tanítok - visszafojtom a röhögést, ami az "én" személyes névmás és a "tanítok" ige egy mondatba való helyeséze nyomán csiklandozza a torkomat, nevetés helyett inkább megpróbálok segíteni a lányon.
Egyszerű lenne kiolvasztani a tintát a víz elem manipulálásával, de sokkal látványosabb, mellesleg kis gyakorlásnak is jó, ha tűzzel csinálom ezt. Apró lángnyelvet idézek a mutatóujjam hegyére, majd az üveg szájához teszem, és elkezdem megolvasztani a jeget. Pár másodpercnyi "munka" után a tinta használhatóvá válik, közben én is felidézhetek pár dolgot a tűz méretének és hőmérsékletének szabályozásáról.
- Miyen esetekben szokott ez megtörténni? - az "ez"-nél kezemmel az üveg felé intek, ekkorra már a lángnyelvet is eltüntetem - Nagyon gyakran? Mennyire szokott ez zavarni a mindennapjaidban?
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 4. 11:55 Ugrás a poszthoz

Kedvesem - Zárás bocsi Angel

Mindig is butaságnak tartottam a szerelmes filmekben látható, kívülről ostobának tűnő, egymásra bamubuló párok jeleneteit. A rózsaszín ködöt is hatalmas kamunak gondoltam, mert úgy éreztem, hogy ha harminc éves koromig nem sikerült megtapaasztalnom, akkor csak hazugság lehet. Sosem gondoltam arra, hogy talán bennem, és a párválasztásomban van a hiba, de most, ahogy Artyra nézek, ez az egész eszembe sem jut. Teljesen természetesnek veszem, hogy hihetelenül boldognak érzem magam, már csak attól is, hogy a szemébe nézhetek, és, hogy a közelében seprű nélkül is képes vagyok a föld felett lebegni.
Válasza tetszik, a táncos költői kép találó, de nem tudok rá mit mondani, mert én még sosem éltem át hasonlót, így a "Szerelem számomra" téma megfogalmazása elmaradt. Bár tűnődtem már rajta sokat, és szüleim példáján láttam is, hogy létezik egy ilyen érzelem, magam viszont még nem tapasztaltam, legalábbis nem ilyen intenzitással. Szerettem a korábbi barátnőimet is, de őket valahogy másképp, nem ennyire mélyen. Az ő esetükben több volt a vágy, mint minden más érzés, míg Artyval az egészet egyensúlyban érzem.
Úgy is mondhatnám, hogy most először érzem Erósz, a görög szerelemisten nyilát. Sokan ma már Cupidoként ismerik, és a pucér kisfiú szárnyas képét kötik hozzá, nem tudva, hogy eredeti görög alakja az egyik legidősebb és egyben legszebb férfi isten. Exeimmel csupán Aphrodité csábítását sikerült megtapasztalnom, ami persze kellemes, de egy idő után kiábránduláshoz és csömörhöz is vezethet. Arty az első nő, akire úgy vágyom, ahogy Erósz Pszükhére, az egyetlen nőre, akit halhatatlan élete során szeretett.
Arty szemei tükrözik a boldogságom, és együtt ragyognak sötét íriszén a saját örömével. Kezét még mindig fogom, nem is tervezem egyhamar elengedni, és ha meg is teszem, gondolatban akkor is tovább fogom szorítani.
- Élveztem minden percét, és örülök, hogy te is így vagy vele. Én is szeretnék még többet tudni rólad, a közeledben lenni, és furcsa, de te vagy az első, akit látni szeretnék megöregedni. Én nem hiszek az örök fiatalságban és a halhatatlandágban. Szerintem csak egy életünk van, és ehhez az egyhez kell megtalálnunk azt az embert, akivel képesek vagyunk leélni. Ha pedig kiderülne, hogy tovább is van, akkor boldogsággal töltene el, hogy azzal a bizonyos emberrel élhetünk tovább. Kevés dolog lehet jobb annál, mint látni, ahogy a szeretett nő arcán elmélyülnek a mosolyráncok, melyeket a velünk töltött idő vésett az arcára, és közben tudni, hogy még mindig a mi kezünket fogja.
Arty táncolni invitál, én pedig boldogan fogom meg a kezét, majd húzom magamhoz a nőt, hogy ellejthessük ma esti utolsó táncunkat. A többi táncost szinte nem is látom, számomra ők nem is léteznek, mert most ebben a pillanatban Artyn kívül minden más lényegtelen. A dal sajnos véget ér, mi pedig haza indulunk, bólintok és intek a nő ismerőseinek, mikor Arty elköszön tőlük, majd elmegyünk a kabátjainkért, és lesétálunk az utcára.
Még most sincs semmilyen gyanús mozgás, de ha lenne se venném észre, teljesen más köti le a figyelmem: egy furcsa érzés, amit talán hiánynak neveznék. Még el sem ment, de már hiányzik. Megszorítom a kezét, majd elengedem, megvárom, míg haza dehoppanál, és majd csak utána teszem ezt én is. Kicsit messzebb érkezem a házamtól, hogy hazáig sétálva még sokszor lepergethessem magamnak képzeletben az este történteket.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 7. 19:31 Ugrás a poszthoz

Nathaniel - EM óra

Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha tanításra adom a fejem. A volt Roxfortos tanáraim ezt hallva röhögő görcsben fetrengenének, vagy sikító frász törne rájuk. Ráadásul pont elemi mágiát, ami ugyebár eddig hétpecsétes titok volt, és még egyik újságírónak sem jutott a fülébe, hogy én is képes vagyok rá. Ami számomra természetes, hiszen a szüleimen, volt elementalista tanárnőmön és rajtam kívül senki nem tud róla. Bennük pedig mindenkinél jobban bízok. Viszont az, hogy másokat nem avattam be, egyértelműen jelzi, hogy alapvetően gyanakvó és bizalmatlan vagyok. Még a legjobb barátaim sem szereztek tudomást erről a különleges képességemről. Bár a hivatalos szervek, és az elementalistákat nyilvántartó szövetség természetesen tud rólam, és a meccsek alatt mindig kinn is volt egy felügyelő, elvégre kötelesek ellenőrizni, hogy nem élek-e vissza vele, hiszen elég híres játékos vagyok.
Most azonban minden ki fog derülni, és már előre sejtem milyen ocsmány dolgok fognak megjelenni ezzel kapcsolatban. Még az is lehet, hogy sosem térhetek vissza többé a kviddicspályára. Bár a szövetség felügyelője természetesen tudja bizonyítani, hogy nem az elemi mágiához kapcsolódó képességeim segítettek megszerezni a kupákat, de a legtöbb firkászt nem az igazság érdekli, hanem a szenzáció, így aztán olyasmiket is megírnak, amiknek semmi valóságalapjuk nincs.
A komor gondolatoknak és az önsajnálatnak azonban nem most van itt az ideje, ugyanis épp első gyakorlati órámra készülök. Már kezdem megszokni a különleges tantermet, a tanítást és úgy összességében a helyzetet, szóval épp ideje megtartani az első gyakorlati órámat is.
A terem felé sietve elvégzek néhány alap gyakorlatot, hogy ráhangolódjak az elemekre. Alapból erre nem lenne szükség egy olyan embernél, aki mestere mind a négynek, de én évekig elfojtottam magamban ezeket a képességeket, így kicsit „berozsdásodtak”. Pár percnyi meditálás után azonban mindig eszembe jutnak azok a dolgok, amiket Gabi nénitől tanultam, és úgy érzem, bármire képes vagyok. Régen nehezen ment, hogy ilyenkor visszafogjam magam, de ma már nem vagyok gyerek, nem célom a világ megváltoztatása.
Sok időm azonban nincs a felkészülésre, hiszen közben megérkezek az első gyakorlati óránkra. Odasietek a fiatalemberhez, és felé nyújtom a kezem:
- Jó napot! Ha nem zavar különösebben, akkor tegeznélek a továbbiakban, és te is nyugodtan tegyél így velem kapcsolatban. Engem Merkovszky Ádámnak hívnak.
Megvárom míg ő is bemutatkozik, bár már korábban megkaptam az adatlapját, de én jobban szeretek az emberekkel szemtől szemben megismerkedni.
- Első dolgunk az lesz, hogy megállapítsuk, melyik az elemed. - Beszéd közben előveszem a pálcám, és intek vele egyet, aminek hatására megjelenik előttünk egy gótikus jellegű, üvegből készült kapu, és mellette egy kis faasztal.
- Kérlek, sétálj át a boltív alatt, és állj az asztal elé! Ez lesz ma a legkönnyebb feladatod - kacsintok rá a srácra, majd a kaput megkerülve az asztal mögé állok.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 10. 11:42 Ugrás a poszthoz

Nathaniel

A fiú szimpatikusnak tűnik, és ami a legjobb ő sem a rajongóm. Kezdem azt hinni, hogy ebben az iskolában senki nem szereti a kviddicset, vagy ha mégis, hát akkor irántam nem viseltetnek rokonszenvvel. Persze ez kicsit sem baj, sőt, élvezem, hogy itt nem állítanak meg két lépésenként fényképért vagy aláírásért, nem ugranak sikítozva a nyakamba, és viszonylag ritkán súgnak össze a hátam mögött. Ez utóbbit különben is inkább az itt eltöltött időm alatt rólam elindult pletykáknak tudom be, semmint annak, hogy híres ember vagyok.
Mivel a fiú belemegy a tegezésbe, kicsit megkönnyebbülök, nekem is elég nagy könnyebbség ez, mert a magázódást nagyon ritkán használom, és furcsa a számomra. Megvárom, hogy átérjen a kapu alatt, majd az asztalra nézek, ahol közben megjelentek a fatálak bennük az elemek olyan sorrendben, hogy a fiú esetében legvalószínűbb került a bal oldalra és sorban utána a többi.
- Kérlek, próbálj meg kezdeni valamit mindegyikkel! Nem baj, ha valamelyikkel nem sikerül, nagyon valószínű, hogy csak egy elemet fogsz tudni irányítani, de azért jobb, ha biztosra megyünk. - Beszéd közben sorban rámutatok a tálakban lévő elemekre: a tűzre, a levegőre, a földre és a vízre. - Elsőre érezni fogod, hogy melyik az, amelyikkel tudsz bánni. Sietni sem kell, csak nyugodtan, ráérünk.
Ezután kíváncsian szemlélem Nathaniel próbálkozásait, és várom, hogy megtudjam, mely elemmel fogunk a későbbiekben foglalkozni.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 10. 12:04 Ugrás a poszthoz

Hanga Ivett

Sajnos úgy néz ki, hogy a lányt sikerült megijesztenem túlzott kíváncsiskodásommal, így hát megpróbálom jóvátenni tapintatlanságomat.
- Bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni! - Kezeimet reflexszerűen magam elé húzom, tenyerével a lány felé fordítva, hogy lássa, tényleg nem akartam rosszat. - Kicsit talán túlságosan is kíváncsi vagyok, pedig aztán nem szeretnék hamar megöregedni. Bár hozzád képest már most vénember vagyok - mosolygok a lányra, miközben kezeimet visszaejtem az ölembe.
- Teljesen igazad van - nevetek fel kicsit meglepődve a frappáns visszavágáson, nem gondoltam volna, hogy ilyet hallok majd tőle.
- Mint már sikerült kitalálnod, én oktatom az elemi mágiát, képes vagyok mind a négy elemet irányítani - magyarázom meg, hogyan is sikerült kiolvasztanom a lány tintáját, miközben magamban az arckifejezésén derülök. Mivel ennyire meglepődött rajta, nagyon valószínű, hogy egy elsőssel sikerült összefutnom, a későbbi évfolyamokon tanulók ugyanis szereztek már annyi tapasztalatot, hogy szinte már semmin nem lepődnek meg.
- Értem - bólogatok magyarázatára, miközben töprengő arcot vágok. - Szerintem képes vagy bizonyos mértékig irányítani a vizet, azonban az érdekes, hogy pont a fagyasztás az, ami megy. Nem éppen ez az, amit egy kezdő elemi mágus tanoncnak először megmutatnak.
- Az órán? Nem, mi az elméletet fogjuk venni, hacsak nem derül ki, hogy tényleg elemed a víz - válaszolok a kérdésére. - Ha ez igaz, akkor különórákra kellene járnod hozzám, de még semmi sem biztos. Ez alapján nem is mondanám, hogy elemi mágus vagy, bár az tény, hogy valamiképpen mégis megfagyasztod a vizet. Örülnék, ha majd egyszer eljönnél a terembe, hogy ellenőrizzük, hogy valóban nem értesz az elemi mágiához. Talán valamiféle megoldást is kitalálhatnánk rá, hogy a későbbiekben ez ne okozzon neked ennyi gondot.
Beszéd közben pillantásom az órámra téved, és meglepődve látom, hogy máris késésben vagyok. Sietve elköszönök a lánytól, sok sikert kívánok neki a továbbiakban, és bátorítom, hogy, ha bármi kérdése, kérése lenne, nyugodtan keressen fel, akár itt a kastélyban, akár lent a faluban.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 11. 08:22 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia tanulmányi kirándulás – Indulunk

Az utóbbi napokban elég sok időt töltöttem a kirándulás megszervezésével, és mostanra már tényleg minden a helyére került. Az erdőben már tudnak róla, hogy megyünk, szólnom kellett róla, hogy a közelben lévő fogadók, vendéglők és kisebb erdei házak lakói, tulajdonosai ne lepődjenek meg a hívatlan vendégeken. Bár direkt olyan részre fogom vinni őket, ahol emberrel nem fognak találkozni, sőt még állatok közül is a veszélytelenebbekkel, de azért a biztonság kedvéért tájékoztattam őket jövetelünkről. Így ha valaki nagyon eltéved, akkor sem lesz gond, mert az itt lévők tudni fogják, hogy nem random birtokháborítóról van szó, hanem iskolai feladatban részt vevő diákról.
Ma a futást is kihagytam, hogy a zsupszkulcsot is megfelelően előkészíthessem az induláshoz, ami esetünkben egy nagyobb kör alakú tálca, amit otthonról hoztam. Ez elég nagy ahhoz, hogy mindenki hozzáférhessen, és az alakjából kifolyólag körbeállni sem túl nehéz, még akkor sem lesz szükség két menetre, ha esetleg többen jönnének.
Egyelőre még nem érkezett meg senki, de én derülátó vagyok a résztvevők becsült számát illetően. Páran már jelezték, hogy jönnének, illetve tapasztalatból tudom, hogy egy kirándulás mindig sokkal vonzóbb egy szimpla óránál. Legalábbis a Roxfortban ezek az esetek olyan ritkák voltak, hogy mi mindig megbecsültük, és persze ki is használtuk az esélyt. Bár a harmadik alkalommal már nem szívesen vitt magával minket a tanár, bizonyára megunta, hogy mi sosem a feladatot csináljuk, inkább kóborlunk a helyszínen, és vicces csapdákat állítunk a többieknek.
Azért remélem, hogy gyerekkori énemhez hasonló vicces kedvű diák nem jön ma velünk, vagy ha igen, visszafogja magát. Nem szeretném még gondolatban sem hallani a volt tanáraim káörvendő nevetését.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 11. 23:49 Ugrás a poszthoz

Nathaniel

Ahogy a fiú elkezdi próbálgatni irányítani az elemeket, feszülten figyelek rá, és amikor végre a tűzzel sikerélménye lesz elvigyorodok. Ő felnéz rám, és arcán az enyémhez hasonló mosolyt látok rajta. Ebben a pillanatban jövök rá, hogy ez a tanítás dolog mégsem lesz olyan rossz. Egy pálcaintéssel eltüntetem a kaput és az asztalt, természetesen a tálakkal és tartalmukkal együtt.
- Elmegy - kacsintok rá, majd intek neki, hogy kövessen, átvezetem a tűz elem termébe, hogy ott folytathassuk a tanulást. Mielőtt azonban nagyon beleélnénk magunk, eszembe jut, hogy alá kéne íratnom vele a szerződést. Gyorsan előkapom hát a zsebemből, majd egy tollat is szerzek, és felé nyújtom.
- Bocs, de ez kötelező, ha tanulni szeretnéd a tárgyat. Lényegében csak annyi, hogy másokat nem bánthatsz az erőddel, nem élhetsz vissza vele, mások kárára nem alkalmazhatod és a többi.
Miközben várom, hogy eldöntse, szeretné-e aláírni a papírt, vagy inkább kisétál a teremből körbenézek, hogy megtaláljam azt, amit korábban behoztam ide. Nem kell sokáig nézelődnöm, hogy megpillantsam a kis lényt az egyik sarokban. Gyors léptekkel érte megyek, majd felkapom a tenyerembe, és elrejtem a kezeimmel. Nathaniel nem láthatta meg a sárkányrókát, ami ráadásul még kölyök, így nagyon könnyű eltakarnom a kezeimmel előle.
Természetesen a kis lényt a fiúnak szánom, de ahhoz még egy aláírásra, és egy névre is lesz szükségem, utóbbi természetesen a sárkányrókának kell, elvégre nem élhet név nélkül. De előtte még egy kicsit gyakorolni is szeretnék a fiúval, és nem akarom, hogy a kis furcsaság elvonja a figyelmét. Épp ezért a kezemből a zsebembe helyezem őt, és ha a fiú aláírta a papírt kiadom neki az első feladatot.
- Első dolgunk a tűzgyújtás lesz. Év végére meg kell tanulnod bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között tüzet gyújtanod a semmiből. Ez alól kivétel a víz alatti tűzcsiholás, amit majd utolsó évben fogunk majd megtanulni, mert az egy kicsit komplikáltabb dolog. Szóval akkor a feladatod, hogy elképzelj egy lángot, egyelőre a formája és a színe mindegy, azoknak az irányítása, és tudatos formálása későbbi évek anyaga lesz. Itt nem tudsz semmiben kárt tenni, szóval nyugodtan próbálkozz! Amint lesz már egy kép a fejedben a lángról, továbbléphetsz, és megpróbálhatod azt a lángot megjeleníteni a tenyeredben. Ne ess kétségbe, ha nem sikerül elsőre, azért vagyunk itt, hogy megtanuld!


/Hogy sikerül-e vagy sem, azt majd én fogom eldönteni, szóval ennyire hagyd nyitva a végét. Az alapján fogok dönteni, hogy mennyire kreatívan írod meg a láng elképzelését, illetve azt, hogy közben milyen érzés az elemi mágia használata./
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 12. 00:15 Ugrás a poszthoz

Kiva - EM óra

Mivel az első órám biztatóan sikerült, így viszonylag magabiztosabban lépek be a terembe, mint legutóbb. Ma egy hölgyet várok órára, aki már korábban is tanulta a tárgyat, ebből következtetve, egy némileg gyakorlottabb tanoncra számítok. Az elem nem hoz változatosságot, mert ő is a tüzet képes irányítani, de hát annyi baj legyen, majd máskor élem ki magam fő elemem manipulálásában.
Az órához mindent előkészítettem: magamat és egy különleges lényt: egy tűzrókát. Értek annyit a számítógépekhez és az internethez, hogy ezt humorosnak találjam, sőt hajlok arra az elképzelésre, hogy egy vicces kedvű mágus társam adhatta az ötletet a híres böngésző elnevezésekor.
Egyébként a kis lény éppen az ölemben alszik, és halványan világító színein, valamint magas testhőmérsékletén kívül semmi nem utal rá, hogy köze lenne bármiféle tűzhöz. Persze amint felébred megjelennek a bőrén az apró színes lángocskák, amik miatt szivárványrókának is nevezik egyes helyeken.
Várakozás közben felidézem magamban a pyromágusok második évének anyagát, és újra megállapítom, hogy a róka biztosan sokat segít majd neki a gyakorlásban, azonban egyelőre ő nem fogja megkapni a kis állatot. A gyakorlottabb mágustanoncoknak ugyanis egy kisebb próbát eszeltem ki, aminek az átvészelése után fognak mindannyian egy-egy különleges állatot kapni. Persze csak akkor, ha szeretnék, megígérik, hogy vigyáznak rá, és adnak neki nevet.


Tűzróka
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 13. 00:44 Ugrás a poszthoz

Szép jó hajnalt hölgyek és úr! Wink Senkinek nem kell ma korán kelnie? Smiley
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 13. 01:15 Ugrás a poszthoz

Szerbusz Manda. Smiley Szerintem minden nap gyönyörű *_* *szerelemtől elbutult*

Amíg nem mellettem vagy közveszélyes, addig semmi érdekes nincs benne. Rolleyes
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 13. 01:23 Ugrás a poszthoz

Jó éjt mindenkinek! Smiley

Ne aggódj emiatt Manda, ez sosem fog elmúlni. Wink

A lángoktól pedig nem félek, nyugodtan gyújtogathatsz. Cheesy
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 13. 11:40 Ugrás a poszthoz

Aki bújt, aki nem...

Nem kell sokáig várnom, hogy megérkezzen az első diák, de ahelyett, hogy örülnék neki, szigorú arckifejezéssel fordulok felé:
- Ha még egyszer így hívsz, megbuktatlak - mondom, majd felhagyok a komolyság tettetésével, és ránevetek unokahúgomra - Csak viccelek, nehogy komolyan vedd! Bár a magázódást tényleg felejtsd el, mert eddig egyik diákomtól sem vártam el, sőt mindenkit köteleztem a tegeződésre.
Beszéd közben végignézek a lány cuccain, de persze így kívülről nem tudom megállapítani, hogy vajon nagy izgalmában miket sikerült elpakolnia. Azért bízom benne, hogy mindenki elolvasta a kiírásomat, amiben megjelöltem, hogy mit célszerű hozniuk, és nem csak szájról szájra terjedt az ingyen kirándulás híre.
Közben egyre többen érkeznek, és ha nem tudnám, hogy az iskolába lényegesen több lány jár, mint fiú, akkor most eléggé kényelmetlenül érezném magam a hölgykoszorút látva. Közben azért szemügyre veszem a felszerelésüket is, és, ha felteszem, hogy mindenki egy kirándulásnak megfelelően pakolta tele a táskáját, akkor igencsak elégedett lehetek, mert senkit sem visszaküldenem nem megfelelő - értsd erdei túrához - ruházata miatt.
Minden érkezőnek mosolyogva visszaköszönök, és már alig várom, hogy elindulhassunk. Néhány lánnyal már korábban találkoztam, és annak kifejezetten örülök, hogy vannak köztük elemi mágus tanoncok is. Bár nem terveztem nekik külön feladatot, de az erdő ahova megyünk rájuk minden bizonnyal nagyobb hatással lesz, mint a többiekre. A Mangrowe erdő ugyanis a világ mára már olyan eltűnőben lévő területei közé tartozik, melyben az összes elemi mágikus élőlény és növény megtalálható. Az egész helyen érezni az elemek összhangjának lüktetését, ritmusát, és több erős elemi mágus is él a környékén, nem is beszélve a kutatókról, na meg persze a tanoncokról, akik mestert keresnek. Én úgy ismerkedtem meg az erdővel, hogy a tanárom úgy döntött, csak akkor fog képzett elemi mágussá nyilvánítani, ha egy nyarat túlélek az erdőben mindenféle segítség nélkül. Így aztán elég jól ismerem még ma is azt a területet, főleg azt a részét, ahova most a diákokat fogom vinni.
A csoport rajtam kívüli egyetlen férfi tagjának megérkezése után az órámra sandítok, és lassan elérkezettnek látom az időt az indulásra. Már így is vártunk egy fél órát, hogy mindenki ideérhessen, aki akar, ami ebben a hidegben amúgy sem egy leányálom.
- Na, akkor üdvözlök mindenkit, de mivel kezd lefagyni az orrom, és valószínűleg nektek sincs melegetek, ezért először menjünk át az erdőbe, és majd csak utána fogok eligazítást tartani - fordulok a diákok felé. Kissé emelt hangon beszélek hozzájuk, hogy mindenki mindent tisztán érthessen. - Remélem, mindenki utazott már zsupszkulccsal, de aki nem, annak sincs semmi félnivalója. Kérlek, fogjátok meg a tálcát, háromra indulunk!
Megvárom míg mindenki beáll a körbe, és hozzáér a zsupszkulcshoz, majd hangosan és érthetően számolni kezdek:
- Egy...kettő...három!


/Folytatás >> KATT/
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. november 13. 13:04
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 21. 02:14 Ugrás a poszthoz

Nathaniel

A feladat ismertetése után hagyom, hogy a fiú leüljön, sőt én is mellé térdelek a földre, bár arra ügyelek, hogy a kis lényt a zsebemben össze ne nyomjam. Figyelem Nathanielt a próbálkozás közben, próbálok minden apró kis rezdülésére figyelni, míg végre megjelent egy féltenyérnyi lángocska, pár pillanatig megmaradt, közben kicsit erősödött is, majd pislákolt egy keveset, és eltűnt.
- Egész jól kezdesz, nekem régen sokkal több időmbe tellett, mire megtanultam egy tenyérben kényelmesen elférő lángot idézni. Általában vagy túl nagy, vagy túl kicsit lett. Tudatosan alakítottad a méretét ekkorára? - kérdezem, és közben már a következő feladaton gondolkodom.
Válasza után egy kupac fát, néhány papírt, és egy kis darab textilt teszek elé.
- A feladatod az lesz, hogy ezeket a viszonylag könnyen égő anyagokat meggyújtsd. Mindegyiknél próbáld meg kordában tartani a lángokat, hogy semmi más ne égjen el, csak maga a fa, a papír és az ruhadarab. Ne egyszerre, hanem egymás után próbálkozz meg velük! - tárom elé az újabb leckét, majd figyelem, mit kezd vele.
- Az emberek általában hajlamos túlságosan is a szemükre hagyatkozni. Mikor elképzelsz valamit, de csak arra gondolj, hogyan néz ki! Próbáld meg a többi érzékszervedet is bevonni. Milyen érzés megfogni a lángokat? Van-e hangja a tűznek? Hát illata? Érezd a hőséget, a meleget, amivel el akarod égetni a dolgokat! Képzeld el, hogy te vagy a tűz! Társíts hozzá szavakat, asszociálj bátran! - próbálok segíteni a fiúnak, ezért halkan, de célzatosan intézem hozzá ezeket a kérdéseket és a tanácsokat. - Nyugodtan válaszolj ezekre a kérdésekre hangosan! Meséld el, milyen érzés volt először tüzet gyújtani! Idézd fel magadban az emlékeidet, próbáld meg gondolatban újra átélni!
Elhallgatok, hagyom, hogy válaszoljon hangosan, esetleg magában, és, hogy közben próbálkozzon, mert ennek az oktatásnak a gyakorlatra kell épülnie, az elméletről hall eleget a tanórákon.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 21. 02:42 Ugrás a poszthoz

Kiva - EM óra

A lány igazán energikusnak tűnik, és azonnal jó benyomást tesz rám azzal, hogy a kis lényre az "ő" személyes névmást használja, a többség által ilyen helyzetekben preferált "az"-zal szemben.
- Szia, engem Merkovszky Ádámnak hívnak, és nem ragaszkodom sem a magázáshoz, sem a professzorozáshoz. Szerintem mindenkinek sokkal egyszerűbb, ha tegezzük egymást, persze csak, ha neked nem kényelmetlen - mosolygok Kivára, majd felemelem az állatkát, hogy a lány jobban szemügyre vehesse.
- Ő pedig egy tűzróka. Általában nagyobb mágikus erdőkben találkozni velük, vagy sárkányok közelében. Furcsa, de a tűzokádók kedvelik őket, nem szokták bántani, persze ez azért is lehet, mert számukra ezek az apró teremtmények olyanok, mint számunkra a hangyák.
Közben a lény felébred, és szőrén megjelennek az apró lángocskák. Álmosan körbetekint, majd ásít egy hatalmasat. Ezzel végezve körbeszimatolgat, megnyalja az ujjaimat, majd egyenesen a lányra néz, bizonyára érzi benne a tűz elem jelenlétét, ezért Kiva felé nyújtom a rókát.
- Fogd meg nyugodtan, a te kezedben biztos jobban érzi majd magát, hiszen te tisztán tűz elem használó vagy, nem zavarod össze a többi elemmel, mint én - nevetek fel, mikor észreveszem, hogy az állatka igyekszik kiszabadulni a kezemből, hogy közelebb kerülhessen a lányhoz.
- Ne félj, nem bánt! Tűz elemű lény, így automatikusan vonzódik mindenhez, amiben érzi ennek az elemnek a jelenlétét. Nagyon jól kijön a tűzmágusokkal.
Átadom a lényt Kivának, majd folytatom a tudnivalók átadását.
- A vadonban kisebb csoportokban élnek, és szelidített társaik is erősen igénylik, hogy legyen valaki mellettük. Szeretik a társaságot, gyakran eléggé önzők ezen a téren, azt akarják, hogy mindig rájuk figyeljenek, de sok türelemmel, és gondoskodással el lehet érni náluk valamiféle javulást.
Végiggondolom, hogy mit kell még tudni róla, mikor rádöbbenek, hogy hiszen a legfontosabbat kifelejtettem.
- Oh, majdnem elfelejtettem. A vadon élő tűzrókák ragadozók, általában kisebb madarakra és rágcsálókra vadásznak, de a háziasítottak szinte bármilyen maradékot megesznek. Bár a húsokat egyértelműen jobban szeretik, de tényleg szinte mindent megesznek. Talán egyedül a főzelékeket nem.
Felállok a helyemről, és elindulok a helyiség tűz elemű része felé, megkérem Kivát, hogy kövessen, közben folytatom a magyarázást.
- A mai órán ő fog neked segíteni, azonban előtte még lesz egy nagyon fontos feladatod: Nevet kell adnod neki! Úgy tervezem, hogy a projektmunka teljesítése után megkapod, ha szeretnéd, ezért neked kéne elnevezned őt.
Megvárom, míg a lány kitalál egy szerinte hozzá illő nevet a kis lénynek, majd csak utána térek rá az órai feladatára.
- Ma a lángok színét, és minimális mértékben az alakját fogjuk változtatni. A tűzrókák erre születésüktől fogva automatikusan képesek, így őt figyelve könnyebben elsajátíthatod ezeket a készségeket. Elsőnek szeretném, ha egy néhány centiméteres lángot idéznél. A formája és a színe tetszőleges egyelőre, csak arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire vagy képes irányítani.
Közben megérkeztünk a terem megfelelő pontjára, így megállok, és a továbbiakban csak figyelek.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 24. 17:11 Ugrás a poszthoz

Arty

Bevallom, még sosem találkoztam egyetlen volt barátnőm, csajom vagy kedvesem szüleivel sem, mert valahogy egyikükkel sem éreztük, hogy ez a dolog olyan hosszú időre szólna, hogy érdemes lenne megismerkedni a másik családjával. De ettől az egésztől most valamiféle jóleső izgalom áraszt el, most megtapasztalhatok valami egészen újat.
Emellett vonz az is, hogy megismerhetem Arty családját, a közeget, amiben felnőtt, az embereket, akik hatottak rá. Bár már korábban is beszélt róluk, így nem teljesen idegenek a számomra, de az emlegetésük, és a velük való találkozás két teljesen különböző dolog.
Tegnap este pakoltam össze a ruháimat, és néhány apróságot, főleg kisebb díszeket, porfogókat, bár az ízlésesebb fajtából. Az ajándékozást mindig nagyon nehéz dolognak tartottam, mert sosem tudom eltalálni, hogy ki minek örülne igazán. Most azonban jó benyomást szeretnék tenni, ehhez pedig az ajándékok milyensége is hozzá fog tartozni, ezért, ha már úgyis néhány hete a Mangrowe erdőben jártam, úgy döntöttem visszamegyek még egyszer, és ezúttal beugrom a mesteremhez is.
Furán hangzik a mester szó, de abban a faluban, ahol ő él, az elemi mágus tanoncok mesterüknek hívják azt, aki tanítja őket. Az én oktatóm folyton próbált leszoktatni a mesterezésről, de végül beletörődött, hogy nem fog neki sikerülni. Most, hogy már én is tanítok, el tudom képzelni, hogy mit érezhetett: engem a hideg kirázna, ha a tanoncok mesternek szólítanának. Borzasztóan hangzik.
Na, szóval pár napja meglátogattam őt, és tőle kértem tanácsokat, végül néhány elemi mágiához kötődő apró tárgyban egyeztünk ki, még segített is beszerezni őket. Valójában, bár aprók, és gyakorlati hasznuk nincs, mégis eléggé értékesek annál az oknál fogva, hogy mind kézzel készített, egyedi alkotás. Mondjuk, nekem nem került sokba, mert a faluban szereztem mindet olyan emberektől, akiket gyerekkorom óta ismerek, és fontosak a számomra. Remélem, hogy majd elnyerik Arty családjának is a tetszését, mert én már első látásra imádtam mindegyik darabot.
Ma pedig már megyünk is, és én úgy izgulok, mint egy kisgyerek karácsony előtt. Ez újabb bizonyíték arra, amit anyám szokott mondogatni, vagyis, hogy én sosem fogok teljesen felnőni, mindig marad bennem egy adag gyermeki érzés.
Ahogy a ház felé haladunk, körültekintek a fehér tájon, ami felidézi bennem azokat az időket, amiket szülőanyámmal és húgommal töltöttem északon. Kezemben tartom a kis, fekete sporttáskát, benne minden holmimmal, másik kezem üres, de nem véletlenül. Próbálok Arty keze felé nyúlni, hogy megfogjam, de az utolsó pillanatban mindig meggondolom magam. Fogalmam sincs, hogy a családja mennyire szigorú ezen a téren, nem tudom, hogy felháborítaná-e őket, ha kézen fogva érkeznénk, vagy igazából nem érdekelné őket. Így inkább csak csendben figyelek Arty szavaira, hogy mindent úgy tehessek, ahogy kéri, és közben ő is megnyugodjon kicsit.
- Nem lesz gond. Ahogy leírtad a helyzetet, eléggé ismerősnek tűnik. Egy meccs utáni sajtótájékoztató is épp ilyennek hangzik - nevetek rá, majd elkomolyodva folytatom. - Viccet félretéve, ne aggódj, megpróbálok jó benyomást tenni rájuk! Remélhetőleg sikerül is. - az utolsó mondatot már halkabban teszem csak hozzá.
Rámosolygok, hogy lássa nem félek, és ezzel próbálom a kétségbeesést is eltüntetni a tekintetéből. Az izgulással nincs gondom, az jólesően bizergető érzés is lehet, ha az ember jó dolog miatt izgul, de az aggódással együtt már nem kellemes.
Végül döntök, és bár a kezét nem fogom meg, de végigsimítok a fején szabad kezemmel, majd rákacsintok.
Közben megérkezünk a ház elé, ami kellemes érzéseket kelt bennem. Valahogy már azelőtt barátságos hangulatot áraszt, hogy belépnénk, de persze ezt lehet, hogy csak beképzelem magamnak.
A ház előtt találkozunk egy férfivel, akit Arty próbál megviccelni, én pedig elraktározom magamnak a Temi nevet. Közben a férfi felém forul, és bemutatkozik. Megragadom a felém nyújtott kezet, majd én is megszólalok, miközben megszorítom azt.
- Nagyon örvendek, Merkovszky Ádámnak hívnak! - Ez talán kicsit túlságosan formálisnak hangzik, de hát mégiscsak próbálok jó benyomást tenni, elvégre megígértem, épp az előbb. Közben figyelem a férfi arcvonásait, mimikáját, gesztusait, és megállapítom, hogy le se tagadhatnák egymást szerelmemmel.
Közben gyorsan fejben végigfuttatom, hogy mit is sikerült ma magamra húznom, bár általában az öltözködési stílusommal nem szokott senkinek gondja lenni. Jelenleg téli túrabakancsot hordok fekete farmernagdrággal, smaragdzöld selyemingemet elrejti a vékony, fekete szövetkabát, az, amit első találkozásunkkor odaadtam Artynak.
Blas egyelőre kellemes társaságnak ígérkezik, és azt is tudom díjazni, hogy a tudomásomra hozta Arty leveleinek témáját. Igencsak kellemes gondolat, hogy nem csak én áradozom róla anyámnak, őt is legalább annyira megfogtam, mint ő engem.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. november 24. 17:11
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. november 29. 23:41 Ugrás a poszthoz

Nathaniel

A fiú igencsak ügyesen oldja meg az első feladatot, és láthatóan élvezi is az elemi mágiával való bűvészkedést. Elé tárom a következő feladatot, majd kérdéseimmel és tanácsaimmal próbálom vezetni őt. Az elemi mágiához elengedhetetlen, hogy az ember tisztában legyen saját magával. Az érzések, a pillanatnyi hangulat hatással vannak arra, hogy a mágus mennyire és hogyan képes kihasználni a születése óta benne rejlő erőt.
Régen a tanárommal elég sokat meditáltunk, ő így akarta elérni, hogy magamba tekintsek, és megismerjem azt az embert, akivel az egész életemet le kell élnem: saját magamat. Ez elsőre röhejesen hangozhat, de szerintem senki nem tud magáról mindent, sőt a legtöbben alapvető dolgokat nem tudnak magukról, mint például, hogy egy bizonyos helyzetben hogyan fognak viselkedni, vagy éppen, hogy mi vált ki belőlük egy bizonyos érzelmet.
Nathanielt még nem ismerem annyira, hogy megállapíthassam, szüksége lenne-e önismeretre, de az első benyomásom az róla, hogy jóban van önmagával, és ez egy nagyon pozitív megállapítás. Elvégre az még nem elég, hogy ismerjük a saját lényünk, el is kell azt fogadnunk olyannak, amilyen. Egy olyan elemi mágusnak, aki nem tudja elfogadni magát, és folyamatos belső vívódásokkal nehezíti az életét, az ereje is nehezebben kezelhető: hol erősebb, hol gyengébb attól függően, hogy aznap épp mennyire képes megbirkózni a valósággal.
Miközben merengek, Nathaniel beszél hozzám, és én ennek örülök, mert így sokkal könnyebb dolgom van. Azáltal, hogy megfogalmazza mit miért csinál, hallhatom, hogy mi játszódik le benne, egyszerűbben megismerhetem őt, és az elemét is. Közben ügyködésének eredményeként meggyullad a papír.
- Remek! Most próbáld meg a következőt úgy, hogy közben figyelj rá, hogy a papír is elégjen, de csak a papír!
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 5. 15:10 Ugrás a poszthoz

Nathaniel

Figyelem a fiú próbálkozásait, amik egyre ígéretesebben sikerülnek, de azt is látom, hogy kezd fáradni. Nem akarom rögtön az első óráján nagyon megterhelni, ezért inkább az óra befejezése mellett döntök, legalábbis, ami a gyakorlást illeti.
- Szerintem mára elég lesz, ez még eléggé kimerítő lehet a számodra. A következő találkozásunkig szeretném, ha gyakorolnád a tűz gyújtását, és kismértékű irányítását. Legközelebb azzal kezdjük az órát, hogy ellenőrzöm, tényleg készültél-e, ugyanis nem szívesen lépnék tovább úgy, hogy még nem vagyok biztos benne, hogy az alapok mennek neked.
Kezemet a zsebembe süllyesztem, és előveszem a kis lényt, amit eddig elrejtettem Nathaniel szeme elől. Az aprócska sárkányróka éppen ébredezik a tenyeremen, hatalmasat ásít kicsiny szájával, majd érdeklődőn körbenéz. Nem tart sokáig míg észreveszi a fiút, félrehajtott fejjel kíváncsian tekint rá.
- Ő itt egy sárkányróka. Az eleme a tűz, így segítségedre lehet a gyakorlásban. Nőstény, és kölyök, alig pár hetes, de ezek a lények viszonylag hamar elválaszthatók az anyjuktól, amennyiben elemi mágus vigyáz rájuk a továbbiakban. Vonzódnak a tűzhöz, és így természetesen a tűzmágusokhoz is. Kisebb bogarakkal táplálkoznak, főleg azokat kedvelik, amiknek nagyon erős a kitinpáncéljuk, szeretik ropogtatni őket. Természetesen nem kell neked összeszedni ezeket, szerintem a közeli állatkereskedésben is kell ilyet árulniuk. Ha mégsem találsz, csak szólj nekem, én be tudom szerezni neked őket!
Közben kezemet kinyújtom, és óvatosan átteszem a sárkányrókát Nathanielébe. Figyelem, ahogy a lényecske megszagolgatja a fiú tenyerét, majd elégedetten összegömbölyödik benne.
- Most még nagyon kell neki a törődés, javaslom, hogy mindig hordd magadnál, például a zsebedben, de akár a válladra is ültetheted, hihetetlenül jól kapaszkodnak. Naponta kétszer kell etetni, és nem árt játszani sem vele, ezen alkalmakkor gyakorolhatnád vele a tűzgyújtást. Képes bánni az elemmel, de csak kisebb mértékben. Ahogy nő egyre erősebb lesz, de sosem lesz túlságosan az, szóval nem kell félned, nem fogja felgyújtani a hálószobád. A tartására már kértem engedélyt az iskola vezetőségétől, szóval ezzel sem lesz gond. Most már csak egy dolgod van: El kell nevezned őt! Ez nagyon fontos, ugyanis a későbbiekben erre a névre fog csak hallgatni, többé nem tudod átnevezni!


Sárkányróka
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. december 5. 15:15
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 5. 19:06 Ugrás a poszthoz

Karácsony Kedvesemmel és családjával

Mivel az én családom nem túl nagy, és általában amúgy is szűk körben szoktunk ünnepelni, ezért furcsán izgalmasnak találom, hogy Kedvesemnél ez szinte pont fordítva van. Kicsit azért megnyugszom, hogy édesapjával egyelőre még nem kell összefutnom, de azért kíváncsi is vagyok a családfőre. Az első családtaggal való találkozás pozitív élményeim közé sorolható, Blas rendes fickónak tűnik, és szerencsére humora is van. Valamiért azokkal az emberekkel nehezen jövök ki, akikben a humorérzéknek a csíráját sem tudom felfedezni. Vagy éppen ők tolerálnak kevésbé engem, aki hajlamos vagyok mindenből, vagy majdnem mindenből viccet csinálni.
A házba belépve kellemes meleg és légkör fogad, előbbi miatt úgy érzem, nincs szükség a továbbiakban a kabátomra, vagy legalábbis nem szükséges magamon tartanom, így hát leveszem, és a karomra terítem. Közben Arty már üdvözli édesanyát, én kicsit hátramaradok, megvárom, amíg a viszontlátás feletti örömük kiélik a kölcsönös köszönés, az ölelés, és az érzelmes pillantások segítségével.
Amint a szeretett nő felém fordul, közelebb lépek, és nem bántón, de alaposan szemügyre veszem a ház úrnőjét. Az első benyomásom az, hogy nagyon hasonlít Artyra - pontosabban Arty rá -, biztató a mosolya és meleg a tekintete. A következő az, hogy a hangja mosolyogtatóan ismerős, kézfogása pedig határozott, de nem elnyomóan az.
- Üdvözlöm, és köszönöm, hogy vendégül látnak, Merkovszky Ádámnak hívnak - mutatkozom be, majd a nő kérésének eleget téve leülök egy szabad helyre, és leteszem magam mellé a cuccaimat. Körbetekintve igazán kellemes látvány tárul a szemem elé, de a tekintetem mindig visszatér a kandalló előtt ülő, kedvesen mosolygó nőre.
Ő kérdezget, én pedig válaszolok, valahol mélyen sejtve, hogy ő nemcsak a mondanivalómat elemzi ki közben, de az egész személyiségemet meg akarja ismerni általuk. A beszélgetés közben nagyon ügyelek rá, hogy magázzam a hölgyet, elvégre ez egy egyértelmű kérés volt szerelmemtől, bár kissé nehezemre esik, mert a tegeződés számomra a természetesebb.
Szóbakerül a munkám, és én tanárnak mondom magam, elvégre most az vagyok a kviddicses múltam pedig majd még úgyis szóba fog kerülni más kontextusban. Mivel érdekli, megmutatom neki, hogy mire lehet képes egy elemi mágus. Egy közeli vázában érzek vizet, ezért azt használom fel arra, hogy jéggé fagyasztva különféle formákat készítsek belőle. Először csupa téli és karácsonyi dolog jut eszembe, ezért hópelyhet, fenyőfát, csengőt lebegtetek a tenyeremben, majd néhány állatformát is kialakítok, végül egy látványos lángnyelv kíséretében elpárologtatom a folyadékot.
Csak a nő nevetés közben hozzám címzett megjegyzése után jövök rá, hogy ezt talán nem kellett volna. Pár bocsánatkérés után indulok a váza felé, hogy a benne víz nélkül fonnyadozó növényeknek új folyadékot kerítsek. Arty édesanyja csak legyint a dologra, de én ragaszkodom hozzá, hogy pótoljam az elhasznált vizet, így rám hagyja a dolgot.
Már éppen indulnék, amikor a lépcső felől hangokat hallok: Arty és a titokzatos Alberto érkeznek a földszintre. Feléjük fordulok kezemben a vázával, majd szándékaim szerint magabiztos arccal felteszem kedvesemnek az engem érdeklő kérdést.
- Üdv - bólintok az Albertonak gondolt férfi felé, majd Artyhoz fordulva megkérdezem. - Merre találom a konyhát?
Mosolyom akkor sem hervad le, mikor meghallom, hogy mögöttem Eva halkan felnevet, mert érzem benne a kedvességet, és azt, hogy kezd megkedvelni, amit személy szerint furcsának tartok, de nagyon örülök neki. Jobb mintha olyan flúgosnak tartana, amilyennek valószínűleg Alberto néz. Bajaimat tetézi a hirtelen megmozduló sporttáskám, melyet én csak a szemem sarkából észlelek, a velem szemben állók viszont premier plánban csodálhatják kisebb rázkódásait, amitől úgy néz ki, mintha valami igyekezne kimászni belőle. Ez a gondolat egyébként nem is igazán téves, de még egyáltalán nincs itt az ideje, hogy tudomást szerezzenek róla. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar felébred.
- Öhm... csak egy kis elemi mágiás bemutatót tartottam, és elfeledkeztem róla, hogy arra a vízre talán még szükség lehet. - Próbálom elterelni a figyelmüket a táskámról a másik problémára, mert egyelőre még nem akarom leleplezni a meglepetést.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 6. 20:28 Ugrás a poszthoz

Karácsony Kedvesemmel és családjával

Nem kell sokáig tanácstalanul álldogálnom kezemben a vázával, Kedvesem majdhogynem repülve érkezik hozzám, és vele együtt száguld le a korláton öccse is. Utóbbi láthatóan örül nekem, és még csak megszólalnia sem kell, hogy tudjam, egy rajongóm áll előttem. Mindent elárul szeme csillogása, gesztusai, mimikája, na meg persze tapasztalt rajongókerülőként tudom, hogyan ismerjem fel őket.
Lányaim rajongásán kívül a többi embertől a hidegrázás szokott kerülgetni, de Alberto nem váltja ki belőlem az azonnali menekülési reflexet. Talán mert nem hamvas korú, csicsergő hangú női lény, és egyelőre esze ágában sincs harminc körömmel belém kapaszkodni, ezeknek hála sikerül pozitív képet kialakítanom a fiúról.
Bemutatkoznom nem kell neki, egyébként nem is hagyna, de legalább végre kijutok a konyhába, és a növények is fellélegezhetnek, bár anyám minden bizonnyal azt mondaná erre, hogy épp most hosszabbítottam meg a haldoklásukat. Közben még azt is észreveszem, hogy a többiek elől rejtve maradt a táskám mozgolódása, bár, ez azonnal meg fog változni, amint megszólal. Jelenleg azonban nem tudom elrakni onnan a táskát, de még egy jól célzott altatóbűbájra sincs lehetőségem.
Alberto csevegését hallgatva sikerül feloldódnom, még azt is megígérem, hogy játszom velük egy meccset, úgyis rég volt már alkalmam arra, hogy rendesen játsszak. Kilépve a konyhából, újabb idegenekbe botlok, akikben úgy gondolom, az édesapát és az utolsó testvért tisztelhetem.
- Üdvözlöm Uram, én Merkovszky Ádám vagyok. Örülök, hogy megismerhetem! - Gyorsan a másik kezembe helyezem a vázát, és kezet fogok Arty édesapjával. Szigorú embernek tűnik, tekintete hajdani igazgatóméra emlékeztet. Azokra a pillanatokra tartogatta ezt a fajta nézését, amikor valamely újabb csínyem után a szobájába rendelt. Jobban belegondolva másért nem is hívott oda, így aztán volt időm megszokni a szigorú, hideg, vizslató pillantásokat.
Most sem érzem magam kényelmetlenül, igyekszem fesztelenül viselkedni. Édesapja után a fiatalembert is üdvözlöm, majd végighallgatom bemutatkozásaikat, és bár tudom, hogyan kell megnyerően viselkedni, próbálom visszafogni magam, elvégre nem riporterekkel állok szemközt, hanem szerelmem családjával.
A fagyos helyzetet Alberto hangja olvasztja meg, bár szerintem eléggé túloz, főleg, hogy hivatalosan már nem is játszom. Ennek ellenére pont az ő energiája és rajongása az, ami most kell ide ahhoz, hogy a család újonnan érkezett tagjai kicsit felengedjenek.
A meccs ötlete elfogadásra talál, amihez azért szerintem Eva kedves mosolya, és érezhető noszogatása is hozzájárul, de legalábbis elég sokat hozzáad.
Örömmel indulnék akár azonnal játszani - kisgyermek-effektus -, azonban aggaszt a táskám, illetve az abban lapuló helyzete. Nem hagyhatom azon a helyen, ahol csak Arty szülei maradnak. Elképzelni sem tudom, mit szólnának hozzá, ha kisebb mozdulatokkal odébb araszolna a padlón, vagy netán hirtelen megszólalna.
Elnézést kérve kilépek a tekintetek kereszttüzéből, bár sejtem, hogy azért szemükkel követni fogják a mozdulataimat. Visszateszem a vázát a helyére, majd a táskám mellé lépek. Amíg a többiek a fával bíbelődnek, illetve megbeszélik, hogyan tovább, én mintegy véletlenül leejtem a pálcám. Lehajolok érte, és a kezembe fogom, majd felemelkedve egy nonverbális igével altatóbűbájt szórok a táskámra és tartalmára. Abban a biztos hitben, hogy senki nem vette észre ügyködésem, közelebb lépek a többiekhez.
- Ha segíthetek valamiben, szóljanak! Szívesen a rendelkezésükre állok - teszem egyértelművé, hogy nem csak nézelődni tudok, részt vennék az előkészületekben is.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 17. 19:04 Ugrás a poszthoz

A bál - Arty

Idén karácsonyozok először a kastélyban, és most látom először a feldíszített nagytermet. Igazán kitettek magukért a szervezők, az egész hely hangulata a Roxfortos karácsonyokat idézi fel bennem. Számomra ez az ünnep ott kapott először igazán értelmet, addig karácsonyfát is csak Budapest nagyobb terein láttam, elvégre anyám elkötelezett természetvédő. Nálunk ritkán találni a téli hónapokban fenyőt a nappaliban, és ha mégis, biztos, hogy azt egy hatalmas ládában, gyökerestül cipelte oda apám.
Mivel én és anyám nem igazán mondjuk magunkat vallásosnak, apám rendszerint egyedül megy el a templomba szenteste. Mi addig feldíszítünk egy szobanövényt, rendszerint a legnagyobbat és leglombosabbat, majd alátesszük az ajándékainkat, hogy meglephessük, amikor hazaér. Ezután rendszerint játszani szoktunk, kivételes alkalom, amikor apám rávehető valamilyen közös programra, nekem ez jelentette az ünnep lényegét.
A bál most nem is azért érdekes számomra, mert karácsonyi, ez számomra egy lehetőség, hogy úgy lehessek azzal, akit szeretek nyilvános helyen, hogy közben ne lepleződjünk le. Elvégre csak felkérhetem egy táncra az egyik kollégámat, bár egy kisebb pletykahullámot valószínűleg elindítanék vele. Tekintetemmel belépésem óta keresem azt a bizonyos személyt, közben látszólag a díszeket, és a termet veszem szemügyre.
Néha köszönök vagy bólintok, ha ismerős arc tűnik fel a tömegben, de még mindig nem látom Őt, aki miatt végül is eljöttem, annak ellenére, hogy az elegáns viseletet még mindig nem érzem túlságosan testhezállónak. Jól áll, és nem kényelmetlen, de valahogy furcsa, és nem tudom megszokni. Mindennek ellenére mégis, fekete öltönyt és hozzá fehér inget vettem fel, de nyakkendő helyett egy sötétzöld selyemsálat tekertem a nyakam köré. A hajamat szokásomtól eltérően nem hagytam borzasan, inkább hátrazseléztem, így legalább nem lóg folyton a szemem elé.
Ebből a látványból úgy is kár lenne bármit is elmulasztani pár kósza tincs miatt: végre megpillantom Őt. Próbálok úgy tenni, mintha kevéssé érdekelne, de biztos vagyok benne, hogy a tekintetem elárul. Elindulok felé, és bár közben sok kitérőt teszek, pillantásom gyakran visszavándorol hozzá. Végül odaérek elé, közelről is megcsodálom öltözékét, tetoválásait és gyönyörű szemeit, majd finoman meghajtva előtte felsőtestem táncolni hívom.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 18. 08:15 Ugrás a poszthoz

Karácsony Kedvesemmel és családjával

Bár talán az elején kicsit döcögősen indult a megismerkedésem Arty családjával, de ez alatt a pár nap alatt sikerült mindegyikőjüket megkedvelnem. Igazán élvezem a velük töltött időt, főleg a közös kviddicsezést. Eddig észre sem vettem, hogy mennyire hiányzik nekem a repülés, és a játék. Eszembe jutottak a volt csapattársaim is, a szórakozások, illetve a Griffendéles csapat és a kupák.
A táskámban tartott titokzatos, mozgó csomag mi- vagy inkább kilétére is fény derült még első nap este, és legnagyobb örömömre szerelmem kicsit sem bánta, hogy a megkérdezése nélkül akasztottam a nyakába a kölyökmacska gondozásával járó felelősséget. Láthatóan igencsak megkedvelte a kis szőrgombolyagot, barátságuk alapjait le is rakták a karácsonyi időszak alatt.
A legnehezebb dolgom Arty édesapjával volt, de erre számítottam, és bár sokszor feszélyezett, de nagyon örültem is neki. Láttam rajta, hogy nagyon szereti a lányát, és csupán a féltő gondoskodás, és nem a zsigeri ellenszenv irányítja szavait és tetteit. Ezért nem is haragudtam meg, mikor szenteste délután félrevontak, és elárasztottak a kérdéseikkel.
Sajnáltam, hogy a választ nem várják meg, pedig én szívesen elmondtam volna az édesanyjának, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem olyan, mint a többi korabeli nő, hanem sokkal jobb, tökéletesebb, mint bárki, akivel eddig találkoztam. Tájékoztattam volna az apját róla, hogy nem vonzanak a lábaim előtt heverő nők, és a legkevésbé sem szeretném, ha Arty a címlapokra kerülne. Nem akarom, hogy idegen emberek zaklassák miattam, vagy, hogy kényelmetlenül érezze magát. Gyönyörű ez tény, és valóban törékeny és sebezhető, de ugyanakkor hihetetlenül erős is és határozott, a szemei után ez volt az első dolog, ami megtetszett benne.
Elmondtam volna azt is, hogy nem vágyom jobban semmire annál, minthogy mostantól mindig óvhassam őt, hogy boldoggá tegyem, és cserébe csak annyit szeretnék, hogy maradjon mellettem, és engedje, hogy én mellette maradjak.
Persze valahol sejtettem, hogy a szavak nem sokat jelentenek. Majd az idő múlásával tetteimmel kell bebizonyítanom nekik, hogy komolyan gondolom a lányukkal való kapcsolatomat, és igazán szeretem Artyt.
Azt sem bánnám, ha néha én rejtőzhetnék el karjai között a világ elől, ha ő védene meg engem a rám leselkedő sötét árnyaktól. Ezt ő egyébként kéretlenül is megteszi, bár csupán néhány faggatózó rokonról van szó, Arty a segítségemre siet, és persze kiáll magáért is. A bemutató nagyon tetszik, elámulva figyelem mozdulataikat, és nem tudom eldönteni, hogy harcolnak vagy táncolnak. Van benne komolyság, ugyanakkor játéknak is érzem az egészet. A végén Arty diadalmasan néz körül, és én büszkén tekintek rá, miközben még erősebben tölt el az, az érzés, hogy szeretem őt.
Ez a csöndes vágyakozás egyébként mindennapjaim része lett, ezért a mai nap, megkértem, hogy sétáljunk egyet a környéken. Kicsit távol akarok lenni a háztól, egy rövid időre kettesben csak vele. Zsebemben szinte érzem egy aprócska tárgy égető forróságát és iszonyatos súlyát, pedig valójában az hideg, mint az acél, és könnyű, mint egy tollpihe. Kézen fogva lépkedünk egyelőre némán, mert gondolataim teljes zűrzavarából nem látok kiutat. Annyi mindent szeretnék mondani, de pont ez a rengeteg kimondatlan szó némít el. Eszembe jut, hogy milyen válaszokat adtam volna a szüleinek, de nem tudom, hogy helyes lenne-e ezt most felhozni.
Lassan lépkedünk, leheletünk meglátszik a hidegben. Mindent hó borít, a táj teljesen fehér. Megérkezünk a főtérre, ahol egy feldíszített fenyőfa áll. Hirtelen megállok, ezzel őt is megtorpanásra késztetve, majd szembefordulok vele, és mélyen a szemébe nézek. Érzem, hogy izzad a kezem, és mielőtt megszólalnék végre, egy hatalmasat nyelek. Nem félek, inkább izgulok, ilyet még sosem csináltam korábban, és ez egyszerre ijesztő és izgalmas.
- Bár mégcsak alig néhány hónapja ismerjük egymást, de szinte az első pillanattól érzem, hogy te teljesen más vagy, mint bármelyik nő, akivel valaha találkoztam - kezdem, és akaratlanul is azokat a válaszokat használom fel, amiket a szülei nem engedtek elmondani. - Sok minden tudok már rólad, de legalább ennyi ismeretlen is áll még előttem, amiket szeretnék megtudni, felfedezni. Annak ellenére, hogy tudom, milyen erős és határozott egyéniség vagy, szeretnélek megvédeni, kötelességemnek érzem megóvni a benned rejlő törékeny nőt is, hiszen ő is hozzád tartozik, lényed egy része. Ha továbbra is mellettem maradsz, fel kell készülnöd rá, hogy a hírnevem előbb-utóbb a faluban is utolér, és ennek nem csak pozitív következményei lehetnek, sőt. Persze én mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy a gyűlölködést, féltékenységet, pletykákat távol tartsam tőled, de burokban mégsem tarthatlak, és te ezt nem is tűrnéd.
Rámosolygok, figyelem arcának, szemének rezdüléseit, próbálom kiolvasni belőlük a választ a még fel sem tett kérdésre. Erőt veszek magamon, és folytatom, hiszen a neheze még hátravan.
- Sokszor megvádoltak már meggondolatlansággal, és a hirtelen döntéseim valóban nem csak gonosz híresztelések, tényleg gyakran előfordul, hogy váratlan döntést hozok. Erre az esetre azonban ez nem igaz. Még életemben nem gondolkodtam ennyit döntés előtt, mint most, bár a válasz már az első gondolatmenetem után is pozitív volt. Mégis, fel kellett készülnöm arra, hogy, ha majd megkérdezik, hogy biztos, jól meggondoltam-e, akkor tudjam rá azt mondani magabiztosan, hogy "igen". Egyértelműen te vagy az a nő, aki mellett le akarom élni az életem, akit szeretnék látni megöregedni, miközben az évek alatt a feje az én vállamon nyugszik. Te egy életre szóló rejtély vagy a számomra, ami azután is izgalmasnak ígérkezik, ha megfejtem, már ha ez sikerül egyáltalán valaha.
Elengedem a kezét, a zsebembe nyúlok, majd féltérdre ereszkedek előtte. Nem számít a hó, vagy a hideg, ezt mindenképpen így akarom csinálni. Mögöttem a fa, és a karácsonyi fények, előttem a legtökéletesebb nő, akit valaha láttam, körülöttünk a vakítóan fehér puhaság.
- Mostantól szeretnélek mindig megóvni téged, boldoggá tenni, és cserébe csak annyit kérek, hogy maradj mellettem, és engedd meg, hogy én is melletted maradhassak. - Előveszem a kezem, és egy aprócska tengerkék színű, sötét dobozt a zsebemből, majd Arty felé nyújtom azt a tenyeremen. - Megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. december 18. 23:07
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 27. 23:50 Ugrás a poszthoz

Karácsony Kedvesemmel és családjával - Zárás

Szavaim és tetteim hatására kedvesem szemében könnycseppek jelennek meg. Halk válasza hallatán az addig sem henyélő szívem még gyorsabban kezd verni, én pedig enyhén remegő kézzel húzom fel ujjára a gyűrűt. Felállok, közelebb lépek hozzá, és bár csupán suttog, mégis meghallom fogadalmát.
- Szeretem, amikor ilyen költői vagy - mondom, majd arcát a kezeim közé veszem, és hüvelykujjaimmal óvatosan letörlöm könnyeit. Mondatait nemcsak eszembe, de szívembe is vésem, bár közben egy pillanatra megfájdul a szívem a gondolatra, hogy egy ilyen tökéletes teremtéshez egy nálam sokkal jobb ember illene. Azonban nem hagyom, hogy ez eluralkodjon rajtam: én őt választottam, de ahhoz, hogy idáig eljussunk neki is döntenie kellett, és ő mellettem tette le a voksát.
Lehajolok hozzá, kezeimet a derekára simítom, testét az enyémhez szorítom, és lágyan ajkaira simítom a számat. Ráérősen csókolom meg, végigsimítva finom körvonalát, felfedezve minden aprócska ráncot, élvezve ízét, várva, hogy közben lemenjen a nap, feljöjjön a hold, elteljen az ünnep, az év, az élet.
Sokára indulunk vissza a házba, ahol családtagjainak reagálása, főleg édesapjáé, eléggé meglep. Boldognak tűnnek, kicsit talán nyugodtabbnak is, mint a napokban bármikor. Talán ez volt az a tett, amit vártak tőlem, és amivel úgy tűnik, sikerült kicsit több bizalmat kicsikarnom magamnak, még ha nem is ez volt vele az elsődleges célom. A nap gyorsan eltelik, nekem főleg szerelmem ragyogásában való gyönyörködéssel, így hát indulnunk kell vissza a kastélyba. Búcsú közben az is megfordul a fejemben, hogy hiányozni fognak ezek az emberek, márpedig ilyet nem gyakran gondolok, és még annál is kevesebbszer érzek.
Hamarosan az én szüleimnél leszünk, ahol szembe kell majd néznem apám hidegségével, és anyám hitetlenkedésével. Persze tudom, hogy szeretnek, de azzal is tisztában vagyok, hogy anyám nem egykönnyen fogja elhinni, hogy a döntésem komoly, és inkább Artyért fog aggódni, mint értem. Szavainak fele vicc lesz, de a másik része véresen komoly. Apám valószínűleg ugyanúgy fog viselkedni mint máskor: nemtörődöm arckifejezéssel odabólint nekünk, majd az újságjába temetkezik, és csak akkor csatlakozik a társalgáshoz, ha anyám megkéri rá, de akkor is úgy, mintha ez valamilyen kellemetlen kötelesség lenne a számára.
Persze meg is lephetnek, elvégre sosem kértem még meg senki kezét, és még egyetlen aktuális páromat sem vittem haza bemutatni, így ez teljesen új helyzet lesz mindannyiunknak. Artyra nézve azonban tudom, hogy nem kell aggódnom: anyám majd teletömi a süteményeivel, amik méltán híresek a környéken. Ami apámat illeti... Nos ő biztosan imádni fogja Artyt. Én pedig büszkén fogom őt bemutatni nekik, és a végén hozzátehetem a szót, mely válasza óta folyamatosan ott ég az agyamban és a szívemben: menyasszonyom.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 28. 00:16 Ugrás a poszthoz

A bál

Mióta először táncoltunk, én titokban gyakoroltam, ezért most már sokkal magabiztosabban mozgok, főleg, ha keringőről van szó. Bár arra kért, hogy titkoljuk kapcsolatunkat, és én ezzel egyetértettem, most mégis nagyon nehéznek érzem ezt, mintha direkt a földhöz láncolnám magam, amikor tudom, hogy képes vagyok repülni.
Közelsége jólesően izgalmas, de ugyanakkor gyötrően fájó is, hiszen nem érinthetem úgy, ahogy szeretném, nem áraszthatom el szerelmes bókjaimmal, sőt még tekintetemet is próbálom visszafogni. Ugyanakkor érzem illatát, finom leheletét, azt, ahogy puha haja az államat cirógatja. Látom sűrű szempillákkal keretezett gyönyörű szemeit, és tudom, hogy, ha valaki figyel minket, egyértelműen látja rajtam, hogy teljesen elvesztem, ez a nő a végzetem.
Már éppen engedném el, mert nem bírom tovább, hogy ennyire közel van hozzám, és mégis annyira elérhetetlen, mikor hirtelen megcsókol. Valójában csupán finoman hozzáérinti ajkát az enyémhez, de én nem hagyom, hogy elhúzódjon, ha már úgyis kiderül, akkor egy igazi csók legyen az oka.
Nem tudom, hogy felfigyelt-e valaki ránk, de nem is érdekel. Az este további részében is csak őt látom, csak ő számít. Arty közben ügyel a levitásokra is, én pedig hol távolabbról, hol közelebbről figyelem őt. Többször is táncra kérem, hogy aztán elmerülhessek, elveszhessek szemeiben, láthassam szivárványhártyájának ragyogását, a tekintetben tükröződő karácsonyi fényeket.
Ekkor döntöm el végleg, hogy a gyűrűt, amit már megvettem, a szüleinél fogom átadni neki, persze csak a kérdésemre adott pozitív válasz esetén. Nem érdekelnek a pletykák, a firkászok és a rajongóim, én ezt a nőt el fogom venni feleségül, ha ő is úgy akarja.
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 31. 22:19 Ugrás a poszthoz

Arty és a szüleim

Még soha nem csináltam ilyet. Általában, ha valami olyasmire készülök, amit még életemben nem tettem meg, átjár valamiféle kellemes izgalom, és egy kis kíváncsiság. Most is érzem ezeket, de valahogy tompán, mindkettőt elnyomja az a határtalan öröm, amit azóta érzek, hogy kedvesem kimondta az igent.
Bár már beszéltem Artynak a szüleimről, de azért mégis végigbeszélem az utat a szobájától a kastély kapujáig.
- Jelenleg épp Budapest III. kerületébe tartunk, ahol egy megbűvölt utcában laknak a szüleim. Apám a Magyar Mágikus Kézirattárban dolgozik, szigorú, sótlan ember. Az ember azt gondolhatná róla, hogy a betűkön kívül semmi más nem érdekli, de ez elhamarkodott következtetés, bár nem is nagyon túlzó, ugyanis apámat a könyveken kívül csak az anyám érdekli. Jobban mondva a mostohaanyám, Ramona. Ő korábban szintén a kézirattárban dolgozott, ott ismerkedtek meg, de azt túl unalmas munkának tartotta, ezért inkább kilépett. Nekem akkoriban azt mondogatta, hogy azért marad otthon velem, mert az én felügyeletem teljes embert kíván, és hát ezt nem is lehetett kétségbe vonni. Nagyon rossz gyerek voltam, hiszen addig nem is voltam nevelve. Valódi anyámat évente, ha egyszer láttam, apám a munkájába temetkezett, én pedig, mint túl korai, és amúgy sem akart gyerek általában nőrokonoknál vagy egyedül voltam.
Miután Ramona hozzánk költözött, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Gyakran megszöktem, a barátaimnál aludtam, úgy, hogy előtte nem szóltam róla a szüleimnek, és persze, ahol csak tudtam, bajt okoztam. Egy nap elől maradt egy kevés hop-por, amit megszerezve, és a kandallóba szórva elindultam életem legnagyobb kalandjára. A lángok közé belépve azonban nem jutott eszembe semmilyen úti cél, viszont felrémlett szüleim aznap reggeli beszélgetése valamilyen fesztiválról, amit a Mangrowe erdőben tartanak. Kimondtam hát, nem gondolva arra, hogy ott lehet, hogy még kandalló sincs, elvégre egy erdőben nem sok szokott lenni.
Mázlimra a Mangrowe erdőben van egy falu is, aminek minden házában fával fűtenek mind a mai napig, és még nagyobb szerencsémre olyan helyre kerültem, ahol bár hívatlan voltam, mégis szívesen láttak. Így találkoztam Gabi nénivel, a mesteremmel, aki felismerte bennem az elemi mágust, és hajlandó volt tanítani. Talán hat éves lehettem, vagy annyi se. Neki köszönhetően sikerült megbarátkoznom az otthoni helyzettel is, Ramona egyszerűen magát adta, én pedig mintha mi sem lenne természetesebb anyámmá fogadtam.

Artyval hoppanálva érkezünk meg az utca elejére, ahonnan még egy kisebb séta vár ránk. Mivel a szüleim számítanak ránk, nem lenne udvariatlanság, ha a házuk előtt jelennénk meg, de az utcát rejtő bűbájok miatt ez lehetetlen. A fővárosban nincs hó, ez mostanában nem is szokatlan, viszont az igen, hogy pár lépés után már majdnem térdig süppedünk a frissen hullott puha hóba. Anyám varázslata ez, nem bírná ki, ha egyszer nem fehér karácsonyunk lenne. A táj gyönyörű, mint mindig. A házak távolabb állnak egymástól, mint egy átlagos utcában, köztük fasorok, bokrok és hatalmas fenyők állnak. Minden tűlevelű karácsonyi díszek tömkelege alatt roskadozik, az út fölé ívelő lámpákról fényfüzérek lógnak. Annak, aki először látja, kicsit talán sok lehet.
Szinte bocsánatkérően mosolygok Artyra, majd kisimítok arcából egy hajtincset. Fekete hajában apró kristályokként ragyognak a hópelyhek, szeme csillogását mégsem tompíthatják el. Lehajolok hozzá egy gyors csókra, majd továbbindulunk, mert nem akarom, hogy megfázzon.
A ház elé érve megállapíthatom, hogy anyámra idén sem sikerült a szomszédoknak ráerőszakolniuk a díszeket. Ez a gondolat mosolyt csal az arcomra, na meg persze az is, hogy hosszabb idő után újra itthon vagyok. Bár már van saját házam, és találkoztam olyan emberekkel, akik mellett otthon érzem magam, mégis ez a hely marad örökre az egyik otthonom.
Az ajtóhoz kísérem kedvesem, de amikor a kilincs után nyúlnék, az ajtó kinyílik, és mögötte ott áll apám. A reggeli misére indul, anyám valószínűleg most áll neki az ebéd készítésének. Szülőm megtorpan, majd bemutatásomat megelőzve szerelmemhez lép:
- Merkovszky Istvánnak hívnak, Ádám apja vagyok. - Érthetően, szinte túl tökéletesen artikulálva beszél, miközben tekintetét végig Arty szemein tartja. - Ha jól sejtem, akkor Ön Rubya kisasszony.
Nem az, az ember, aki külső után ítélne, nem is nézi meg jobban Artyt, inkább köszön nekem is, majd elnézést kér, hogy távoznia kell, és elindul a misére. Pár lépést tesz, majd mintha valami hirtelen eszébe jutna, visszafordul:
- Anyád a konyhában van, már nagyon izgatott a találkozás miatt - mondja, és szája szélén, mintha megjelenne egy mosoly árnyéka. Többet nem hoz a tudtunkra, újra elindul a templom felé, én pedig előre engedem kedvesem az ajtóban. Odabenn kellemes meleg fogad minket, és hangos női nevetés a konyhából. Utóbbit furcsállom, mert bár Ramona nagyon vidám nő, magában nem szokott nevetgélni. Segítek Artynak levenni a kabátját, mindkettőnkét egy fogasra akasztom, majd mutatom az utat a konyha felé, ahol egy kisebb meglepetés ér.
- Mester, te mit keresel itt? - hökkent meg elemi mágia tanárom jelenléte. Nem számítottam rá, így egy pillanatra az udvariasságról is megfeledkezem.
- Ha még egyszer így hívsz, akkor a következő egy hetet az erdőben fogod tölteni rasekeket keresve - néz rám szigorúan a nő, majd hirtelen elmosolyodik, felugrik a székről, amin addig ült, és Artyhoz siet: - Szóval te vagy az a lány! - Látom rajta, hogy legszívesebben megölelné jobbik felemet, mégsem teszi. Valószínűleg nem akarja őt elijeszteni, én pedig egyelőre nem világosítom fel róla, hogy Arty nem ijed meg ilyen könnyen.
Közben Ramona is közelebb jön hozzánk. Mosolya ugyanolyan kedves, mint amilyenre ötéves koromból emlékszem. Egy pillanatra megölel, én pedig lehajolok hozzá, és homlokon csókolom édesanyám.
- Bánhídi Ramona vagyok, ennek a neveletlen gyereknek a mostohája. Remélem, te vagy az, aki végre képes egy kis értelmet verni belé. - Szavaival szurkálódik, mint mindig, de szemei csillognak az örömtől. Ő nem fél, hogy Arty netán nem szereti, ha idegen emberek érnek hozzá, teljes természetességgel öleli meg őt is. A mozdulat nem tart sokáig, épp csak pár másodperc, majd anyám hátrébb lép, hogy volt tanítóm a kezét nyújthassa Artynak:
- Szentmártoni Gabriellának hívnak, régen én tanítottam ezt a tökfejet elemi mágiára. - Ha szavaiból nem is, de hangszínéből kihallatszik a szeretet. - Jól tudom, hogy most már te is tanítasz? Sajnálom szegény gyerekeket.
Hagyom, hadd piszkálódjon. Ahelyett, hogy rászólnék a nőre, inkább megfogom Arty kezét, megszorítom, és bemutatom őt:
- Ő itt Artemisia Rubya, a menyasszonyom.


A ház
Konyha/étkező
Apa
Anya
Gabi
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Merkovszky Ádám összes hozzászólása (241 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 8 9 » Fel