Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
RuiVajon előfordult már korábban, hogy ispotályban ápoltak? Minden épeszű ember jobb szereti elkerülni az ilyen helyeket. Az más kérdés, hogy… ha nem itt lennék, valószínűleg végleg megszűntem volna a Föld színén bóklászni, Ruival karöltve. Mindketten rendesen kicsináltuk magunkat.
Hogy a bódítószerek tesznek- e ilyen hihetetlenül fáradttá, vagy a nem szűnő fájdalom, amit végig megpróbált valahogy elviselni a testem, nem tudom. Megmozdul a mutatóujjam, de csak azért nem árulom el ezzel magamat, mert még előtte megszólalok. Rekedtes a hangom, száraz a torkom, talán nem is szabadna most erőltetnem ezt a beszélgetés dolgot. De alig fél napja bizonyítottam, hogy nem feltétlenül az ésszerűség a cselekedeteim mozgatórugója. Ha komolyabb mozdulattal úgy igazán próbálkozni sem merek, legalább a fejem fordítom el éppen csak annyira, hogy szemtengelyferdülést se kapjak a folyamatos oldalra kacsintgatás miatt. Halvány mosolyféleség ül a szám sarkába a csókokra, bár a puszta létezés is fájdalmakkal jár, nem adom jelét, hogy bármennyire is tetézte volna ezt a fiú. Laposakat pislogok, miközben hallgatom. Be sem áll a szája. És rendkívül szeretem ezért.
- Ennyi kaja nem is fér belénk! – a hangszálakra vonatkozó megjegyzést csak úgy lazán elhessegetem, mintha meg sem hallottam volna. – El tudom képzelni, mennyire. Bár… gondolom annál már egy fokkal jobb, mint ahogyan behoztak. – Darabokban, igen, pontosan így értettem. Érzem, hogy aggasztania kellene a bizonytalanságának, de egyszerűen… kimerült vagyok hozzá.
– Folytasd, kérlek - ólomsúlyúnak érződnek a pilláim, de kíváncsian tekintek rá, közben pedig közelebb küzdöm a kézfejét, csak annyira, hogy ujjaimmal befurakodhassak az ő ujjai közé.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
RuiÖsszeszaladnak szemöldökeim a nagy koncentrálásban, ahogy próbálok rájönni, mire is akar kilyukadni a fiú. Abban a hiszemben kutakodom a szavai értelmét keresve, hogy a fogalmazással van gond, a nyelvtani, tökéletes helyességgel még előfordulnak nehézségek. Nem is igazán gondolok bele abba, hogy csak tétovázik, nem tudja, hogyan kezdjen neki, hiszen… Rui mindig is határozott volt, legyen szó bármiről. Aztán végül is kihámozom, mit akar egy gyűrűvel majd egyszer, ha nem kapok jobb ajánlatot, és kis híján keservesen felzokogok.
Minden lány arról álmodik, hogy valamilyen módon rendkívüli lesz, amikor megkérik a kezét, valahogy… monumentális. Szép helyen, valami váratlanul kreatív módon, vagy hát, nem is tudom, annyira sohasem gondoltam bele. De senki sem találná megfelelőnek, hogy állig betakarva, összetörten, kék-zöld foltosan, ilyen kiszolgáltatott helyzetben történjen a lánykérés, és mégis… Végiggördül az első könnycsepp az arcomon, aztán követi még pár. Azok után, amiken keresztülmentünk ketten, sohasem hittem volna, hogy lesz olyan pillanat, amely felülkerekedik az összes többin. Gyengélkedő és sérülések ide vagy oda, ez a legmeghittebb és egyben legszomorúbb momentuma csekély életemnek.
- Én… - amint bármi értelmeset kinyögnék, megjelenik egy gyógyító. Ha meglátja, hogy sírok, a legrosszabbat fogja feltételezni, és azonnal elparancsolja mellőlem a fiút. Szabad kezemmel megtörlöm az arcomat, a másikkal pedig erőtlenül kapaszkodom a hosszú művészujjakba.
- Mindazok után, amit tettem… tényleg komolyan gondolod? – muszáj rákérdeznem. Ha feltételezés volt részéről és most árulom el magam, nem érdekel. Rui nem érdemli azt, amit vele tettem, én pedig nem érdemlem azt, hogy még ezek után is így szeressen. Marcangol belülről a bűntudat, az egyre csak növekvő undor, amit magam felé érzek. És mindennek ellenére itt ez a fiú, a nyílt, válaszra váró tekintettel, amit… nem tudok megadni neki. Egyelőre. – Én is szeretlek. Visszatérünk rá, amint kiengedtek mindkettőnket! – a hangom halk, reszketeg a fojtogató sírástól. Szeretném minden kétség nélkül kimondani, hogy igen, de nem lehet. Amúgy is pillanatokon belül különválasztanak minket, és nekem még… szükségem van arra, hogy megbékéljek magammal, leküzdjem démonaimat és bizonyítsak.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
David  A légzésedre figyelj! – parancsolok rá magamra sokadszorra, mikor enyhe szúrást érzek az oldalamban. Kiszellőztetni a fejemet; csak egy kis ideig nem gondolni túl mindent, ez lett volna a cél. Pár kör erejéig sikerül is az elhatározás szerint tenni, a pályára és a mozdulataimra koncentrálni, a tüdőmbe áramló levegőt aszerint szabályozni, hogy bírjam hosszú távon ezt a tempót. Végül érthetetlen okokból mindig azon kapom magam, hogy a történteken rágódom, csak úgy ostromolják az emlékképek az elmém, de mindhiába. Akárhányszor próbálok dűlőre jutni, rendet tenni ebben a kavalkádban, értelmet, kapaszkodót találni a káoszban… ugyanott találom magam. Csak úgy, mint a valóságban, felesleges köröket futok, folyamatosan.
A tehetetlen bénázás, ha másra nem is, hát arra tökéletes, hogy felszívjam magam, és az utolsó kitűzött köröket teljes bedobással, feszes ütemben rohanjam végig. A sérülésem után még pihennem kellene, legalábbis a kiadott gyógyítói utasítás szerint, viszont nagyon is jól érzem magam, kicsattanok, hát nem látszik? Feltétlenül szükségem van a mozgásra, egyrészt, mert nem tehetem meg, hogy eltunyuljak, nemsokára meccs! Másrészt pedig ebben valahogy mindig vigaszt leltem. Elfáradni annyira, hogy utána már különösebben ne is izgasson semmi, és ha már pályára még nem engednek, marad ez.
Felelőtlenség mindenféle nyújtás nélkül befejezni, és nem áll szándékomban több időre leamortizálni magam, mint amennyire máris megtettem, szóval hajolgatok, gátülés és a többi szokásos dolog. A kis törülközővel a nyakamat törölgetve indulok vissza, amikor megakad a tekintetem az ismerősön. Vállal az ajtófélfának dőlve figyelem egy darabig, ahogy a férfi testén dolgoznak az izmok, majd egy hirtelen, nyilvánvalóan idióta ötlettől vezérelve el is indulok felé.
- Szia David – köszönök, amint hallótávolságon belülre érek, majd egy pillanatra tétován nézek körbe, mintha nem egészen tudnám, mit is akarok. Milyen meglepő! Pontosan ez a helyzet… - Tudnál segíteni? Azt hiszem, szükségem lenne némi tanácsra. A véleményedre – hogy miért pont az övére, az számomra is rejtély.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
MihaelA babakocsit tologató Mihael látványa még mindig szokatlan, olyannyira, hogy adott esetben nemes egyszerűséggel tovább haladnék az apa-fia páros mellett az utcán, rémes. Egyszerűen képtelen vagyok összekötni az általam ismert férfit azzal a gügyögő kis izével. Egy hörcsögöt nem bíztam volna rá soha! Ehhez képest úgy fest, egyre inkább beletanul a váratlannak ugyan nem mondható, de úgy gondolom, mégis hirtelen jött szerepbe. A kisfiú minden alkalommal jobban hasonlít apjára, halvány mosollyal, csodálkozva lesek a kocsiban nyakig bebugyolált, kezeivel kapálózó pöttömre, aztán arra a túlzottan természetes mozdulatra, ahogy Mihael felemeli. Minden korábbi tétovaság odalett, és ez valamiért egy kicsit... nem is tudom, ijesztő.
Mármint, ő Misi. Főállású apaként.
Néhány pillanatnyi fáziskéséssel fogom fel, hogy a gyereket épp felém tartja. Szám elnyílik, azonnal tiltakozni akarok, végül dacosan összepréselem ajkaimat, tekintetemből azonban süt a bizonytalanság.
- Még. Hallod ezt, Lafayette? Apád azt hiszi, berezelek tőled – nyúlok a babáért, a lehető legóvatosabban magamhoz vonva, fenekénél alátámasztva karommal. Megy ez. Egészen közelről nézek szembe a hatalmas, mindenre rácsodálkozó, csillogó szempárral, és bár a megállíthatatlannak tűnő nyáladzás nem kecsegtet sok jóval, akaratlanul is elmosolyodom. A hihetetlenül apró ujjacskákat kezdem elbűvölten piszkálni, ezzel felkínálva sajátjaimat játszani és ismerkedni – még mindig jobb, ha az egész kézfejem nyálas, minthogy a hajamat kezdené el rángatni, pedig...
- Olyan nagyon pici – rendkívüli felfedezés, köszönjük szépen, mintha Mihael nem tudná elég jól... Közelebb araszolok a padhoz, lévén etetés következik, csak kényelmesebb a művelet ülve.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
MihaelHa a kisbabával komótos tempóban derbiző fiú különös látvány, nem is merek belegondolni, milyen lehet az egyéb, új jövevénnyel járó teendők végzése közben. Úgy alapvetően semmi problémám a gyerekekkel, főleg, míg nem szájal vissza, de a családalapítás veszélye sem fenyeget a közeljövőben, és kerülget is a rosszullét, ha valamilyen elvetemült indíttatásból erre terelődnek gondolataim.
Bár nyilván adódnak nehezebb pillanatok, a legfurcsább az egészben Mihael nyugalma, az a könnyedség, ahogy a csöppséggel bánik, a lázongás teljes hiánya. Még csak nem is beletörődést látni a jól ismert zöld szempárban, hanem színtiszta büszkeséget és szeretetet. Nem kéne, hogy ez meglepjen. De nem is kifejezetten megszokott. Azt hiszem, a legtöbben tizedét sem érték el hosszú évek ismeretsége alatt.
- Valahogy téged is elviselünk – vonom fel szemöldököm és kihívóan elvigyorodom. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy a karomon ücsörgő baba egyszer olyan nagy mamlasz lesz, mint az apja. És így teljesüljön minden kívánságom – épp a tenyerem minden négyzetcentijét igyekszik jó alaposan bevonni nyállal. Az arcomon trónoló görbe hamar irányt változtat és fintorrá torzul, de legalább a hajam biztonságban van. Egyelőre.
- Feltétlenül – le sem veszem a tekintetem a kezemben tartott apróságról, ki tudja, mi mindenre képes teljesen váratlanul; ajkaim a kicsiéhez hasonlóan ismét mosolyra húzódnak – hát lehet rá haragudni? A nyálazástól megkímélt kisujjammal bökök játékosan, finoman a méretben körülbelül egyező orrocskára. Elképzelni, hogy bár közvetlenül nem veszek részt a nevelésében, mégis van rá némi esély, hogy az elkövetkezendő két évben, míg Mihael el nem végzi az iskolát, és biztosan itt lesznek a közelben, tanulhat tőlem bármit is... Mondhatnám, hogy ezentúl fokozottan figyelek a kulturált beszédre, de maradjunk inkább annál, hogy szájon vágom Misit, és akkor így helytálló is a dolog. – Rejtély, kitől örökölhette.
Szűkszavúságom legfőbb oka a rendkívüli - és a szükségesnél határozottan több - figyelem, amit Lafayettenek szánok, Misi szavai mondjuk egy kicsit nyugtatóan hatnak ilyen tekintetben, hisz ha ő, a hozzám képest abszolút profi babázó tart attól, hogy egyszer csak kificánkol az öléből a kisfiú, mit mondjak én?!
- Isten ments! Úgy értem, el nem venném tőled ezt a megtisztelő és biztosan nagyon élvezetes feladatot. Majd legközelebb. Talán – és azonnali intézkedéseket teszek a csemete mihamarabbi legbiztonságosabb módon történő apja ölébe juttatására. Nyilván nincs semmi nehézség a cumisüveg tartásában, de nem sok anyai bármi szorult belém, úgyhogy, ha már választhatok, hát majd máskor.
A váratlan témaváltásra felszökik a szemöldököm és kell egy pillanat, mire megemésztem a hallottakat. Tartom a tökéletes pókerarcot, míg vizsgálgatom és kiélvezem a fiú arckifejezését, végül aztán utat engedek az olyan nagyon arcomra kívánkozó mosolynak.
- Nocsak – igazából az egész feltételezés valamiért feldob, jókedvűen nevetek fel. – Ha nem tudnám, hogy nem, még azt hinném, féltékeny vagy... – vigyorgok a fiúra, megkerülve ezzel a konkrét választ, minden bizonnyal további fintorgásra késztetve Misit. Egy kicsit élvezem, mhm.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Cole FisherTörökülésben ücsörgöm, jobb térdemen egy kisméretű jegyzetfüzet, az alatta lévő bokám fel-alá mozog, mintha ez bármennyire is segítene a koncentrálásban. A tollam végét is szinte kötelező érvénnyel rágcsálom a nagy gondolkodásban, de hiába nézem a lapra felrajzolt pöttyöket, amik egy-egy játékost hívatottak jelölni a pályán, egy épkézláb ötlet sem jut eszembe. A szedett-vedett ovális alakot, a rajta elhelyezett zónákat és ezeknek megfelelően pozícionált kis pontokat bámulva fintorgok egyet, majd lemondóan sóhajtok.
Az egyik rellonos lelátón üldögélek. Több okból is szeretek ide járni, de kétlem, hogy a kviddicshez fűződő viszonyom alapján magyarázatra szorulna a dolog – mindenesetre itt csend van, friss levegő és amúgy is a pályára járok le általában futni elviselhető időjárás esetén. Az új cselek, taktikák, edzésen gyakorolni kívánt feladatok kitalálásához is kézenfekvő helyszín, és általában segít is az ötletelésben, hogy azonnal el tudom helyezni a pályán az elképzeléseimet.
Későn – valószínűleg jó pár perccel azután, hogy a fiú felszállt és kergetni kezdi az arany labdácskát – veszem csak észre az ide-odaröpködőt, viszont azonnal megragad rajta a tekintetem. Végigkövetem a kicsit sem kezdőnek tűnő mozgását, és hunyorogni kezdek, annak reményében, hogy így majd sikerül beazonosítanom, melyik fogó gyakorol egymaga ilyen szorgalmasan. Ismerős a srác, tutira láttam már valamelyik étkezés alkalmával, vagy a folyosón, de nem tagja egyik ház csapatának sem.
Már a korláton könyöklök, és úgy bámulom a fiút, aki egy kis darabon a páholy körül repül, és bár el van foglalva a cikesszel, a szeme sarkából feltűnhet neki a társaság. Egészen lenyűgöznek lustának éppenséggel nem mondható, de bosszantóan könnyednek tűnő, hanyag mozdulatai. Mintha gyerekjáték lenne ez az egész, semmi nehézség, semmi veszély – játszi könnyedséggel követi a labda útját.
Majdnem el is hiszem, hogy ilyen egyszerű dolga van.
Amikor a cikesz eltűnik egy időre, lerohanok a pályára, a szertárból szerzek egy seprűt, hogy csatlakozhassak – a ládán és a benne lévő labdákon, főleg a nyugtalanul fészkelődő vasakon elidőzik a tekintetem, végül egyiket laza mozdulattal szabadítom meg béklyóitól. A gurkó lendületesen lő ki, majd a fogótól magasabban helyezkedve kezd körözni, áldozat után kutatva. Egy ütőt is kerítek a hiányos felszerelés mellé akkor már, de egyelőre nem repülök fel – a lábtartón támaszkodva figyelem, mit kezd majd az akadályozó tényezővel a srác. Pálca a kézben szükség esetére.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Cole FisherLustán játszadozom a kezemben lógó ütővel, miközben tekintetemmel a kiszabadított vas útját követem, és résen vagyok a fiú helyett is – bár seprűvel egész biztosan nem érnék oda, hogy háríthassam előle a veszélyt, egy pálcaintéssel el tudom kerülni a balesetet, amire legkevésbé sincsen szükség. Nem puszta kegyetlenségből küldtem rá a labdát, és nem is a srác ledarálása a cél, magyarázkodni sem akarok. De elég hamar megbizonyosodhatom afelől, hogy a fogó tényleg nem most kezdte, talán már korábban észre is vett, mindenesetre, ahogy elnézem, a legkevésbé sem lepi meg a társaság. Sőt! Szemöldököm kérdőn, hitetlenkedve szalad fel; az ismeretlen konkrétan a tömör vasgolyó felé igyekszik, ezzel komoly dilemma elé állítva – van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, mit csinál, ugyanakkor szinte biztos vagyok abban is, hogyha a gurkó a vártnál korábban veszi észre a potenciális áldozatot, kikerülni nem fogja tudni és frontális ütközésnek lehetek majd tanúja.
A kíváncsiságom kerekedik felül; az eddig látottak alapján meggyőzöm magam arról, hogy tudatosan indul meg a veszéllyel szembe. Megkönnyebbülten fújok – már amiért nem szorulok majd mentegetőzésre, amiért egy perc alatt összetörtem az amúgy békésen egymagában eljátszadozót –, ahogy megkerüli a vasat, ami aztán rögtön a nyomába is szegődik. Épp biztonságba helyezném a pálcám, hogy akkor az eredeti tervnek megfelelően kényelmesen csatlakozhassam a pályán száguldozó fiúhoz, amikor megindul felém. Naiv lennék, ha nem esne le azonnal, milyen céllal.
Hozzá hasonlóan vigyorodom el; felkészülök az ütésre – hajtó vagyok, nem terelő, így hát nem is megy olyan rutinosan a vaspofozás, de szükségesnek tartom, hogy kapitányként azért minimálisan minden posztba betekintést nyerjek és kezdetlegesen el is sajátítsam, úgyhogy nem rettenek vissza a gurkótól.
Jobb kézbe fogom az ütőt, és mivel nem más által célzott és elütött labdáról van szó, könnyedén terelem semleges területre, hogy azonnal seprűre is pattanjak, és utána eredhessek. Nem volt erős ütés, épp csak arra elég, hogy ne találjon el és kis időre új pályára állítsam, de ahogy közelítek felé, hamar újra a prédájává válok. Egy pillantással bemérem a fogót, aki ismét csak feljebb került, és úgy helyezkedem, hogy azt a kevés kis lendületét is kihasználhassam a gurkónak; ismételten inkább a pontosságra törekszem az erő helyett, a vas pedig alulról száguld a fiú felé.
Kapott egy kis előnyt az első, nem őt érő ütéssel, lássuk, mihez kezd vele. Let’s play.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Cole FisherEz a srác őrült. Másodszorra már nem kéne, hogy meglepjen, mikor ismét szembe fordul a felé küldött vasgolyóval, aztán kényelmes tempóban tartja is az irányt, mégis vészes gyorsasággal közelednek egymás felé. Nem maradok egyhelyben én sem, lassan csordogálok szintén a fiú felé, de kellően távol a párostól ahhoz, hogy a legkevésbé se veszélyeztessen a kialakult helyzet; mivel nincs másik terelő, hogy pingpongozhassunk a fogó körül, kerülnöm kell, hogy majd összeszedhessem a gurkót. Bár erősen úgy néz ki a helyzet, hogy erre nem lesz szükség, a fiúnak mintha feltett szándéka lenne tompítani a golyóbis útját, megkímélve az ide-oda rohangászástól.
Persze kikerüli. Lajhárlengésre számítottam, de a zuhanórepülés is tökéletesen jó módszer, mi sem jobb példa erre, mint az orrom előtt végrehajtott, pofátlanul egyszerűnek tűnő manőver – ugyan mindkettő épp eléggé kockázatos választás, főleg ha szánt szándékkal növelünk is a rizikófaktoron. Gyorsabban megszabadult az őt követő tehertől, ez igaz, de talán egy kicsit félreértelmezett változata ez a nézzünk szembe a problémákkal dolognak.
Túlontúl vakmerő vagy csak rettentően magabiztos? Jól bánik a seprűvel, az egyensúlyából pedig egy pillanatra sem billent ki – vagy ügyesen álcázta. Bár az általam megütött gurkótól valószínűleg könnyebb megszabadulni, mint mondjuk tapasztaltabb, és erősebb terelőfiaink bármelyikének egy lazább lendítésétől.
- Nem rossz – kiáltom oda angolul, mikor egyenesbe hozza seprűjét és még a közelében vagyok. – De a szükségtelen, életveszélyes manőverezgetés helyett a cikeszre is fordíthatnád az elfecsérelt energiát. Mondjuk.
Emlékeztetem a gyakorlott posztja feladataira egy közönyös mosoly kíséretében, majd meg sem várva a reakcióját, tovább suhanok a közben lendületét vesztett, újra magányosan a pálya szélén robogó gurkó felé. Remélhetőleg sikerül ösztönözni a fiút, hogy ugyan, iramodjon már az arany szárnyas után, és kiderüljön, mire képes akkor, ha megoszlik a figyelme a két labda jelenlétében. Lehúzódom a páholyokhoz végül, figyelek; a vasat csak abban az esetben célzom ismét a srác felé, ha megleli a cikeszt és nyomába is ered, illetve ha esetleg túlságosan elhúzódna a keresgélési fázis. Távol tartani úgysem fogom tudni olyan hosszasan, hiába elég nagy a pálya hármunknak.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
LegilimenciaSietősen lépdelek a könyvtár felé – csupán a megszokás, a korábbi alkalommal ellentétben most egyáltalán nem vagyok késésben. Tartalmát tekintve igen vegyes jegyzeteimet tárolandó, méregzöld színű mappámat az oldalamhoz szorítom, bár gyakorlati órán aligha lesz szükség bármire is belőle. Lehetnék felkészültebb is, ami azt illeti, így ha mást már nem is tudok tenni ennek érdekében, legalább azt a pár percet igyekszem kihasználni, és legilimenciára hangolódni, míg a körlettől eljutok a célpontig. Szemtelenül sokáig elhanyagoltam, így nem csoda, hogy megrekedtem a tanulmányaim kellős közepén a képességet tekintve. Hogy ennek mégis mi az oka? Egyszerű lenne a kviddicsre fogni, hiszen a fontossági sorrendet tekintve valóban az élen áll, de az egyre fokozódó motiválatlanság lehetett a valódi bűnbak annak idején.
De most újra lehetőségem nyílt érdemben tanulni, gyakorolni, és ostobaság lenne nem élni vele. Úgyhogy másodszori nekifutásra végre sikerült beiktatni a szoros heti ütemtervbe a tanórát – Jared nagylelkűségének és rugalmasságának hála. Gyanítom, inkább az utóbbi.
Összevonom szemöldököm az első pillantásra majdhogynem teljesen üres könyvtár láttán, majd lassan beljebb merészkedek, és a sorok közt a fiatal tanár urat kezdem kutatni tekintetemmel. Furcsa, és a magam részéről elég elkeserítő, hogy még valamikor együtt kezdtük a tanulást, már ha emlékeim nem csalnak. Sajnálom, hogy akkor nem fektettem bele elég energiát, sokkal rövidebb idő alatt eljuthattam volna a bejegyzésig, és feleennyi más egyéb terelte volna a figyelmem.
Észreveszem a helyiség legtávolabbi asztalánál, felsóhajtok; csak akkor szólítom meg, mikor hallótávolságba érek, és közben el is kezdek lepakolni.
- Szia – köszönök. Egy fél pillanatra elbizonytalanodom. – Ha ragaszkodsz a magázódáshoz, megpróbálok odafigyelni rá – megejtek egy féloldalas mosolyt. A legkevésbé sem lekezelő a stílusom, és amúgy is rettentően utálom, ha kor alapján mérik a tiszteletet, szimplán... szokatlan a helyzet. Plusz sejtéseim szerint szó sem lesz ilyesmiről, bár sosem tudni, lehet a helyében kihasználnám a dolgot.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Ian
- Luxemburg| ispotály| nem mostanában - Ujjai tétován fonódnak a kilincsre; menjen be? Ismeri a fiút, el tudja képzelni, milyen pocsékul érezheti magát – és akkor ez nyilván közel sem írja le, valójában min mehet keresztül. Tisztában van vele, mi volt a tét. A meccset megnyerték ugyan, igazolásról még szó sem volt azóta, hogy Iant az ispotályban ápolják. Tegnap óta.
Szörnyű volt egyébként az egész, még végignézni is fájt. Már akkor felpattant a páholyban, mikor egyértelművé vált hajtótársa mozgásából, hogy vagy nem vette észre a felé közeledő gurkót, vagy ha mégis, hát tojik rá. Túl nagy a kockázat, kívülről is teljesen egyértelmű. A korlátot markolva sápadtan... nos, szeretett volna a fiúra ordítani, mintha elérhetett volna vele bármit is, de egy tehetetlen nyüszítésnek is alig csúfolható nyikkanáson kívül nem jött ki semmi a torkán. DURR.
Ethan kapcsolt előbb, a lánynak ütköző válla rántotta vissza őt a jelenbe, egyébként még biztos bámult volna pár másodpercig a pályára, újra és újra visszajátszva az előbb lezajlódó fájdalmas becsapódást.
Mire leértek a páholyból, a gyógyítók már egy ideje sürgölődnek az eszméletlen fiú körül. Csak pár szót tudott kivenni a gyors elsősegélynyújtás alatt elhangzottakból, de azok semmi jót nem sejtettek. Látott már egy pár sérülést, és nagyon jól ismeri a játék veszélyeit, ugyanakkor... Nem is tudja. Sosem gondolta volna, hogy pont Ian lesz a soron következő, vagy, hogy valaha is elszenvedője lesz egy komoly találatnak.
A hajtó legjobb barátja figyelmeztette már, hogy semmi jóra ne számítson. Pedig már majdnem azt hitte, hogy Ian a törött... fél testével örömében ugrál, mert hát, legalább nyertek. Az előző este, miután végre engedélyt kaptak a látogatásra, az ajtófélfának támaszkodva csendben figyelte pár percig, ahogy a fiú alszik, aztán a másnapi újrapróbálkozás mellett döntött.
Most pedig itt áll az ajtó előtt, keze a kilincsen, fogalma sincs mit fog mondani. Bár elég nagy a kísértés, hogy az előzetes figyelmeztetés ellenére nyisson egy „Hogy vagy”-gyal, kockára téve ezzel saját testi épségét is (a rellonos csapat biztos repesne az örömtől). Belép végül a kórterembe, a fiú láthatóan alszik – biztos ki van ütve a fájdalomcsillapítóktól. Halkan közelebb lépdel, ha már itt van; az ágy mellé helyezett szék támláját támasztva tekintete azonnal a kötés alól itt-ott kivillanó véraláfutásokra terelődik.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Ian
- Luxemburg| ispotály| nem mostanában -Kitapint a szék támláján egy karcot, kis ideig azzal szórakozik, majd tovább siklik a keze, hogy újabb sérült területet találhasson az anyagon, amivel legalább fél kezét lefoglalhatja. Pótcselekvés, nyilvánvalóbb nem is lehetne.
A súlyos, túl sok mozgást nem engedő kötések alól néhány helyen éppen csak látható elszíneződéseket látva rögtön visszaidézi a vas találatát; közelebbről elképzelve a balesetet, mint ahogy az a valóságban szemtanúja lehetett. Ajka fájdalmasan rándul egyet, majd körülnéz a teremben, bármiféle diagnózisra akár csak kicsit is utaló nyom után kutatva. Nem, mintha konyítana az orvosláshoz, ugyanakkor a nagyon alap latintudása talán elég lenne a szöveg egy részének megfejtéséhez. Ugyanakkor ez is csak terelés – pontosan tudja, hogy a fiú jobb vállának közvetlen környezetének lényegében egyetlen kis porcikája sem maradt épen.
Összerezzen Ian hangjára. Meg volt róla győződve, hogy a fiú alszik, és a nézelődés következtében ennek ellenkezőjére utaló bárminemű jelzésről is lemaradt. Oké, ez jóval enyhébb üdvözlés, mint amilyenre számított – némileg meg is nyugszik. Még egy keserű mosolyt is megejt; igazából ez egy teljesen átlagos megnyilvánulásnak számít.
- Nézzenek oda, milyen rutinosan kíméli magát a felesleges kérdésektől; végül is, érthető, a „hogy vagy” és társai elég unalmasak lehetnek már – csak nagyon enyhe csipkelődő él van szavaiban. Valószínűleg feltette volna a kérdést, amit hasonló helyzetben mindenki felettébb imádhat. Mégis hogy lenne? Soha jobban, bingó.
Ha Ian hagyja, hogy segítse a helyezkedést, akár csak a párna megigazításával, megteszi, ha nem, akkor megmarad ártatlan szándéknak egy óvatos mozdulatot követően, amivel kipuhatolni igyekszik, vajon a két opcióból melyik a nyerő.
- Csak megbizonyosodni arról, hogy valóban megmaradsz – érkezik a némileg megkésett válasz a feltett kérdésre. Jóval enyhébb a hangnem, mint a korábbi piszkálódásnál, süt belőle, hogy törődik a fiúval és igen, aggódott. Elképzelni sem tudja, hogy mennyire – önmagát is meglepte a dolog, és be nem vallaná, úgyhogy talán jobb is, ha ennyiben marad. – Nem kérsz inni? Enni? Ettél már valami értelmeset a beléd nyomott gyógyszeradagon kívül? – Ha már itt van, akár hasznossá is teheti magát, nem igaz? Bár mintha egy kicsit túlpörögne. Nem gond, Ian két szóval úgyis mindjárt elcsendesíti minden bizonnyal, vagy így, vagy úgy.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Jared - LegilimenciaAz iskola tanáraként valószínűleg én sem a közvetlenebb típus lennék, kizárólag fiatalságomra hagyatkozva – bár sosem szándékoztam hasonló babérokra törni, nem nekem való a sok neveletlen kamasszal való bármiféle foglalkozás. És ennek ellenére is évekkel ezelőtt a nyakamba szakadt egy csapatnyi a legőrültebbek közül. Az edzéseken kívül is sok időt töltünk együtt, a szükségesnél sokszor több ideig kényszerülök pesztrálni a pofátlan bagázst. De az egyéb körülményeket tekintve még véletlenül sem venném egy kalap alá a kettőt, az egyetlen közös tényezőként legfeljebb a hasonló korosztályt lehetne venni – ugyanakkor Jared iskolai professzor, jómagam pedig hivatalosan még edzőnek sem vagyok tekinthető. Túlkattogtam, ugorjunk; megértően bólintok, majd kényelembe helyezem magam a fiúval szemben.
Kifejezetten kellemes lesz beszélgetéssel kezdeni, a mélyvíz helyett kapásból, persze utóbbinak is eljön az ideje. Kíváncsi vagyok, mennyire rozsdásodtam be.
- Akadnak a családi vonalon a képességgel rendelkezők, volt egy alapvető érdeklődésem a legilimencia irányába ezáltal. Amikor belekezdtem a tanulásba, még egészen más elképzeléseim voltak a továbbtanulásról is, és elég sok hivatásban lehetne jó hasznát venni ennek a tudásnak. Ugyanakkor nem feltétlenül lenne legális, de ez már egy teljesen más kérdéskör – vonom meg a vállam, lezárva az utolsó gondolatot ezzel. A szüleim szerették volna, ha követem őket a minisztériumi vonalon, de több lehetőséget is mérlegeltem, végül beleszerettem a kviddicsbe, úgyhogy nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy arra bárki is számított.
- Az utóbbi időben elég sok szabadidőm ment rá a vállalt kötelezettségek melletti tanulásra, és persze a folyamatos edzésekre. Másra irányult a figyelem, a motiváció, mások lettek a prioritások.
Megeshet, hogy a válaszom alapján a következő kérdés jelenlegi attitűdömet fogja érinteni. Megtanultam beosztani az időmet, és hát, élni a lehetőségekkel – ha valóban felteszi, természetesen készségese kifejtem.
- Nem vittem túlzásba a gyakorlást – vallom be; talán nem is olyan meglepő a dolog –, előfordulhat, hogy az első pár próbálkozás nem lesz olyan zökkenőmentes, mint ahogy szeretném, vagy elvárt lenne ezen a szinten. - Az is lehet ugyanakkor, hogy alábecsülöm magam, és mivel úgy tartják, az ilyesmit nem lehet elfelejteni, nem lesz semmi gond. Bár a tudás megkophat valamennyire, úgyhogy számoljunk a legrosszabb opcióval, biztos, ami biztos.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Ian
- Luxemburg| ispotály| nem mostanában -Elhúzza a kezét, ő maga is hátrál egy lépést. Nem igazán éri meglepetésként a kirohanás, gyanúsan könnyed volt a kezdés – a hirtelen mozdulat, és az ordibálás tényleg nem sokkolják különösebben; felkészítették, számított rá. A hozzávágott szavak már jóval kevésbé simogatják kicsiny lelkét, de hát hogy is gondolhatta, hogy megússza? Ha csendben maradt volna, sem járt volna sokkal jobban, ebben biztos, de hogy még segítőkész is legyen?! Ah, Mínea, mégis mit képzeltél?
Azt kívánja, bárcsak férfiúi büszkeségről lenne szó, azzal még talán tudna mit kezdeni, de egy önérzetében mélyen sértett férfi? És valószínűleg még mindig nem realizálta, valójában mibe vágta fejszéjét. A felhangzó ingerült kérdésre akaratlanul is rándul egyet ajka, mintha valami mosolyszerűt igyekezne elfojtani, bár az épp duzzogva hátat fordító Ian ezt minden bizonnyal nem veszi észre. Kihasználva az időt, sóhajt egyet.
És csak ezután jön a feketeleves. Halál nyugodtnak tűnő vonásain csak a pillanat törtrészéig látható a kérdő él, szemöldöke alig láthatóan megemelkedik – hogy jön ide most a csapat? Kit érdekel most a csapat..?
Szenvtelenül néz fel a fiúra. Mintha a legkevésbé sem hatná meg a tombolás. Igazán bosszantó lehet. Szempillája sem rebben, miközben rajta csattan a fiú másfél napja elfojtott minden dühe. Nyilván ma látogatta meg mindenki, hát ő sem tudott szerencsésebben választani, miért is ne. Pislogni is alig pislog, csak nézi, ahogy Ian teljesen kivetkőzik magából – ha őszinte akar lenni, egy kicsit megijeszti. Nem az emelt hangnem, kiabálni hallotta már korábban. De sosem látta ilyennek.
- Gratulálok, egy kicsit még erőlteted a karod és még két hét kényszerpihenő. Csak így tovább! Egy pár karkörzést nem akarsz esetleg csinálni? – csendes, bár szavaiból legalább úgy csöpög a gúny, mint Ianéből, mégis egészen máshogy hat a kimért, teljesen átlagosnak, egészen nyugodtnak minősíthető hangnemmel.
Összefonja mellkasa előtt karjait, csípőjét oldalra billenti. Szemeit le sem veszi a feldúlt arcról, a villámló tekintetről. Leplezetlen, keserű félmosolyra húzódnak ajkai; nehéz a vonásairól bármit is leolvasni. Egy másik szituációban biztosan jót mulatna a béna imitáción, most azonban az égvilágon semmi szórakoztatót nem lel benne.
- Folytasd csak – szólal meg, mikor a pohár csörrenését követő csend kezd fülsiketítővé válni. Apró ösztökélő mozdulat szabad hüvelykujjával és fél vállával, kihívó pillantást vet a fiúra, mintha még egy kis csalódottság is kihallatszana hangjából, amiért csak ennyi volt az egész. Bőven odaképzelhető legalábbis; enyhén oldalra biccenti fejét. Vár.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Ian
- Luxemburg| ispotály| nem mostanában -Nem ringatja tévhitekbe magát, a kettejük közt lévő ágy, ami most biztosít egy egészen megnyugtató távolságot – váó, és ezt komolyan gondolta.. –, biztos nem lesz túl sokáig igazán akadály a fiú számára. Bejött a terv, sikerült eléggé kihoznia a sodrából, eddig úgy alakul minden, ahogy szerette volna. Talán túlságosan is.
Az éjjeliszekrényről a földön kikötő tárgyak csattanásakor láthatóan összerezzen; tettlegességre nem számított, ugyanakkor Ian fizikai gyengepontja nem is lehetne elérhetőbb, igazából abszolút meggondolatlanság lenne részéről, ha így a lányra támadna. Nem gondolná, hogy valaha képes lenne ilyesmire, de azért nem árt még a baj megtörténte előtt megkeresni a kibúvót. Just in case, you know.
A kérdésre nem válaszol, érzi, hogy van még itt mit kiadnia magából a fiúnak, úgyhogy továbbra is csendben követi minden mozdulatát, a kihívó tekintet megint közönyösre vált, mintha egyáltalán nem hatnák meg az éles szavak, az egyre hevesebb mozdulatok. Őszintén? Marha nehéz megállnia, hogy ne hasonló vehemenciával vágjon vissza, mert bár egy provokatív pofátlan dög volt az imént, egyetlen szót sem érez igazán jogosnak vagy megérdemeltnek. Ennek ellenére rándul egyet fél szemöldöke, ajkai is mozdulnak – nem konkrétan, de épp elég határozottan igazat adva arra, hogy maximálisan tudatos, amit csinál. Annál kevésbé átgondolt, ugyan.
- Lenyűgöző, hogy még mindig ilyen figyelmes vagy – bezzeg más helyzetben a szemét is kiszúrhatná egy-egy egyértelmű jelzés, most elég egyetlen apró mozzanat és máris azt hiszi, mindent tud.
Szemöldöke kérdőn emelkedik – komolyan? Mikor zavarta őt a durva beszéd? Bár nincs oda érte, hogy most ő van célkeresztben és Ian végeláthatatlanul sorozza, tudta, mit csinál, amikor elindította ezt az egészet. Szinte pislogás nélkül tűri tovább az arcába köpött káromkodást, és nem teszi szóvá, milyen tehetségesen csavarta ki szándékát a kviddicses. Egyelőre. Legfeljebb enyhén felgyorsult szívverése tudná leleplezni, mikor Ian alig pár centire áll tőle, a légzésére odafigyel. Amíg el nem távolodnak, egyetlen vonása sem rezzen – nem kockáztat, nem hülye ő, csak... indokolatlanul vakmerő.
- Aztán kiderül, hogy mégsem annyira – reagál saját korábbi kijelentésére. Leül Ian ágyára, egyik lábát maga alá húzva, hogy dühös háztársa felé tudjon fordulni. Úgy mondja ki a fiú konkrét problémáját más köntösbe csomagolva, hogy az inkább tűnhet bármi másnak, legfőképp valamiféle totál ide nem illő zagyvaságnak, összezavarásnak, mintsem annak, amit valójában jelenthetnének.
– Ah, kérlek... a lelkembe taposol – bár elnagyzolja, nem könnyű komolyan venni, avagy átlátni rajta, ez az egyetlen mondat túlszárnyalta az összes eddigi fejéhez vágott dolgot. Ha Ian tényleg annyira figyelmes, mint gondolja, még törést is találhatna a lány álarcán, ebben az állapotban azonban aligha erre lenne kiéleződve. Vet egy kósza pillantást a kórterem ajtajára – csodálja, hogy még nem érkezett egyetlen nővérke sem a nagy hangzavarra, ugyanakkor ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy pár percen belül kitessékeljék a betegre való rossz hatás miatt.
Hm, vajon igazuk lenne, vagy actually hosszútávon jót tesz, hogy kiadja magából?
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
JaredA másodperc törtrészéig kérdőn összevonom a szemöldököm, visszaélni bármiféle előnnyel, nos... adott helyzetben, megfelelő ranggal például... oké, a legjobbakkal is megeshet. De a legili teljesen más kérdéskör ebből a szempontból, és bár nem fogom azt állítani, hogy életem folyamán egyetlen kósza alkalommal sem fog megesni, nem feltett szándékom, így hirtelenjében le sem esik, mire vonatkozik a kérdés. Megejtek egy mosolyt, ahogy összeáll a kép.
- Ne érts félre, nem tervezek lépten-nyomon legilimenciát használni, csak mert megtehetem. Inkább a morális kérdésekre gondoltam, amit felvethet – javítom ki korábbi pontatlan megfogalmazásom. Ez még mindig kényes téma, mert bár egy bűntény megoldásánál nyilván még akár igény is lenne a közbeavatkozásra, mint mondjuk amennyit második szakomat tekintve, pszichológusként tehetnék.
Számítanom kellett volna rá, mégis váratlanul ér a jelenléte. Az iskola falain belül nem látom értelmét annak, hogy megdönthetetlen falakat húzzak fel, hiszen egy kezemen meg tudom számolni, kik jelenthetnek veszélyt az elmémre. Egy vörös taláros, vehemensen gesztikulálva magyarázó szőke hajú nő képe villan fel, majd egy dohányfüsttől homályos szoba, mint egy átvezetőként az ablaknál neki háttal álló, sérült vállú fiú, akinek merev tartásáról csak úgy sugárzik a zaklatott feszültség.
A teljesen véletlenszerű képek egy-két másodpercnél tovább nem is érzékelhetők, gyenge védelmem abban a pillanatban megacélozom, hogy feltűnik a behatoló. Mindez persze szegényes próbálkozás lenne, ha Jared komolyabb szándékkal támad. Egy hangyányit mintha elkényelmesedtem volna.
- Érthető, semmi probléma – bólintok, megerősítvén szavaimat, és terelve, hogy az utolsó, rég elfeledettnek hitt emlékképre kellemetlen nyomás ér mellkas tájékon. Tanáromra pillantok, várva az ítéletet és a következő kérdést, vagy feladatot.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Ian
- Luxemburg| ispotály| nem mostanában -És akkor Ian az orra előtt hullik apró darabokra.
Nos, erre aztán végképp nem volt felkészülve. Hogy bűntudata van- e? Végtére is, ez miatta van. Legszívesebben látványosan facepalm-olna egyet, amiért Mr. Tökéletesnek durván húsz év kellett, hogy rájöjjön, AZTA! Ő is tud hibázni.
Azért a fiú arcán tükröződő érzelmeket és a neki szánt pillantást látva öklömnyire zsugorodik a gyomra, és hirtelen az egész teste nehézzé válik – legfőképp a légzés, mintha valami (mondjuk egy gurkó?) apránként nyomná össze a mellkasát. Hogy aztán hirtelenjében végigbizseregjen a gerince mentén a tehetetlen düh jól ismert hulláma.
Ah, Ian, te idióta! Legszívesebben felpattanna, és a fiúhoz hasonlóan hisztériázva felborítana mindent, ami a keze ügyébe kerül, sőt, süket fülekre találó szavak helyett inkább valami keményebbet vágna a másik fejéhez. A szék pont megfelelne a célnak. A párna túl puha, a többit meg már elpocsékolta Őrokkantsága. Állkapcsa megfeszül, száját szorosan összepréseli, még mielőtt valami meggondolatlanságot tenne. Vagy annak már végül is... mindegy?
A kicsapódó ajtó hangja egy egészen józanító pofonnal ér fel, Ian szavait csak megkésve rakja helyükre; automatikusan fel is kel az ágyról, és egészen határozottan indul el, kivételesen mintha szót fogadna. Végül persze megáll a fiú mellett, keze mozdul, hogy háztársa ép felkarjához érve magára vonja a figyelmét, de tudva, hogy az érintése, sőt még a jelenléte sem kívánatos, hamar meggondolja magát.
- A sérülésed nem a világvége. Szedd össze magad! Nem ismerek olyat, aki nálad jobban utálná a mártírkodást. - Mindeközben hallja a folyosóról érkező lépteket, úgy fest, ha az ordibáláshoz egészen hozzá is szoktak az ápolók, az ajtócsapkodás már felkeltette a figyelmüket. Nem tervezi kivárni az esetleges érkezőt.
- De hát, honnan is tudhatnám... Ennyire azért nem vagyunk jóban.
Keserűen idéz a fiútól, le is zárva ennyivel az egész, láthatóan teljesen felesleges parádét, és magára hagyja a fiút önsanyargatásban bugyborékolva. Az elkeseredett indulat hajtja, a hopp-állomásig feltehetően meg sem áll. Marhára nem így tervezte, talán jobban tette volna, ha be sem jön. Ez van. Ha az egekig magasztalta volna, sem végződött volna szebben ez az ártatlannak induló látogatás – vagy csak szeretné ezt hinni. Nem érzi úgy, hogy egy percig is bizonygatnia kellene bármit, valahol mégis frusztrálja az egész. Nem szereti, ha kiesik a kezéből az irányítás – nyilván csak ennyi. Ettől függetlenül a családja teljes vagyonát tenné arra, hogy Ian merészsége sokkal többet fog számítani leigazolásnál, minthogy szimplán nagyszerű játékos.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Budapest VII. | Műhely | hajnali 4 után valamivel | tovább a hszhez (katt)
 | | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (tiltott szerek használata és annak radikális hatásai, esetlegesen agresszió, pánikroham, vulgaritás, kendőzetlen szexuális utalások, stb.).
Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Nevetés, poharak koccanása, csörömpölés; alkoholmámortól hangos, artikulálatlan beszélgetésfoszlányok, és a hétvégét kifogásnak használó fiatalság jókedélyű, itt-ott komolytalan fenyegetésekkel tarkított hangjai szűrődnek ki a város minden bárjából arra a pár másodpercre, míg az újonnan érkezett betér, vagy valamelyik dohányos eleget téve nikotinhiányának kioson egy szálra. Egy eldugott, mágusok körében népszerű szórakozóhelyen pedig győzelemtől megrészegült kviddicsjátékosok éneklése egészíti ki a hangzavart; rigmusokat ordítva ünnepel mindenki a Viperákkal.
Ritkán jár a fővárosban. Ritkán van itthon. Ráérősen sétál az éjszakai fényekben, továbbra is boldogan mosolyogva, büszkén viselve a csapatlogóval ellátott pulóvert.
Az ismerős épületeket nézegeti; rápillant telefonja kijelzőjére, csak hogy megtudakolja, mikor tervez rátörni rosszabbik felére, valamikori helyettesére, majd hív egy taxit. Hajnali négy. Sanszos, hogy nem is találja ott a srácot ilyenkor, ismerve… a szokásait.
Váltottak pár szót annak kapcsán, hogy a lány a napokban a városban tartózkodik majd, és akkor mindenképpen beugrik hozzá, de mostanában kevesebbet beszélgetnek. Mindketten elfoglaltak - gyengébb lábakon nem is állhatna a baljós gondolatok elűzésére ismételgetett érv.
Megáll és felnéz a társasházra. Sóhajt. Nagyon jól tudja, hogy Cole szarul van. Burger Kinges invitálásra sem lett volna szüksége ahhoz, hogy észrevegye; ordít róla.
Beüti a kapukódot, és a vállain lógó tornazsák pántjaiba kapaszkodva kocog fel a megfelelő emeletre. Az ajtó előtt egy röpke pillanatra megtorpan, átsuhan az agyán, hogy talán illene kopogással adni három másodperc előnyt az érkezésére való felkészülésre, aztán megvonja vállát és elforgatja a kulcsot.
Nyitva. Tehát Cole itthon van!
- Mondd, hogy épp nincs… társaságod – foglalja rendkívül kulturált csomagolásba egyetlen szóval, hogy semmi hangulata félreértelmezhetetlen hangeffektekre betoppanni. Igen, volt már rá példa. Szobatársak voltak évekig.
Ellegyezi maga előtt a füstöt, mintha érne vele bármit is – a szag furcsa kettősséggel él benne, bár nincs oda érte, hozzátartozik a fiúhoz; megnyugtatja. Hunyorogva jár körbe a helyiségben, hogy kinyissa az ablakokat. Első ránézésre a szokásos kerékvágás.
Ordít róla.
Aztán még mielőtt a várt szerint megszólhatná bármiért, eltűnik a jótét köd a szeme elől, a szó minden létező értelmében. Talán még magában is elhessegette a gondolatot, hogy ezúttal Cole nemhogy nem fog tudni kikászálódni a gödörből, amibe belecsúszott, de még állig be is temeti magát. Ahogy tekintete végigcikázik barátján és a helyiségen, ahogy felfogja, amit lát, úgy száguld végig az érzelmi hullámvasúton, amitől végül émelyegni kezd. Vagy csak a nyomokban marihuánát tartalmazó füst teszi?
Megdöbbenés, aggodalom, szánalom, és még sorolhatnám. Utálja, hogy törődik ezzel a marhával, utálja, hogy megszakad érte a szíve, és utálja, hogy…
Mi az ott a sporttáskában?
- Elment az eszed?! – vágja hozzá erőből a méretes pakkot Coltonhoz, a legkevésbé sem aggódva, hogy kiszakad, nem ócska nejlonba csomagolják az aranyat érő mérget.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
Budapest VII. | Műhely | hajnali 4 után valamivel | tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (tiltott szerek használata és annak radikális hatásai, esetlegesen agresszió, pánikroham, vulgaritás, kendőzetlen szexuális utalások, stb.).
Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Tehetetlen düh és fojtogató aggodalom elegye pulzál végig testén, amikor teljes képet kap a valós helyzetről. Az előtte heverő férfi csak haloványan emlékeztet arra a srácra, akivel az iskola pincéjében osztozkodtak egy szobán. Számtalanszor látta már kegyetlenül szétcsúszva, de egyetlen alkalommal sem fogta el félelem… Leguggol a fotel elé, és Cole kézfejéért nyúl, tenyérrel felfelé fordítja és kicsit közelebb húzza, hogy ujjbegyével épp csak megsimítsa a vakarásnyomokat. Szeretné szorosan magához ölelni és mindennél jobban szeretné úgy istenesen felképelni barátját.
Kirázza a hideg. Mire Colton és a fáziskésése bármit felfognának, Mini újra talpon. Körülnéz a szobában; mintha az egész környezet kapott volna egy ködös, szürkés, élettelen filtert a fiú állapotának zuhanásával.
- Leszarom, hogy… - mit kellett volna, felőlem akár most azonnal nekiugorhatsz a következő, sőt azutánra szánt adagnak is, végtére is csak meggyorsítaná az egész kibaszott procedúrát! És nem kéne végignéznem, ahogy lassan, apránként csinálod ki magad. Állkapcsát már-már fájdalmas erővel szorítja össze, hogy inkább semmit se mondjon ki mindebből; úgyse fogná fel a címzett.
Hátat fordít, nagy levegőt vesz, és remegve fújja ki. Végül szótlanul követi az instabil mozdulatokat, és miközben Cole a cipzárral bénázik, Mini hirtelen elhatározásból már legjobbja elméjének határán tétovázik egyetlen rövid pillanatra. A lényegében nemlétező védelmen olyan könnyedén lép át, mintha csak a padkára szökkenne fel, és szinte azonnal meg is torpan. A felszín színes és bár az alakzatok felismerhetők, folyamatosan hullámzik, elfolyik, változik; szinte beleszédül a látványba. A lány ujjait óvatosan emeli az egyik közeli imbolygó árnyhoz, tudata egy aprócska szegletéhez - egy elfeledni kívánt emlékhez talán, vagy a felszínes nemtörődömség egy pillérére, ki tudja, mi próbál materializálódni nyughatatlanul, majd omlik szivárványszínű foszlányokra a tudatmódosító szerek hatására… Tapintása pedig… nos, olyasmihez tudná hasonlítani, mint mikor egy szellemen nyúl keresztül az ember, talán valamivel megfoghatóbb. (Bármennyire is nincs értelme ezeknek a hasonlatoknak… leírni a leírhatatlant ugyebár…) Nehéz és egyáltalán nem veszélytelen kábítószer hatása alatt álló elmében kutatni, és nem is tervez ennél mélyebbre nyúlni. Inkább csak az érzésekre, impulzusokra koncentrál, próbál valamibe belekapaszkodni, kideríteni, milyen stádiumban jár a srác.
Keresni valamit, bármit, ami segíthet abban, mitévő legyen most…
Gyorsan siklik ki Colton tudatából, végigsimít libabőrös karjain, majd a konyha felé veszi az irányt. Fog egy tisztának tűnő poharat, hideg vizet tölt bele és valamikori háztársa felé nyújtja, mikor az visszadől a kanapéra.
- Idd meg, aztán hagylak aludni. Bár egy zuhany is rád férne… - jegyzi meg morogva, ugyanakkor kétli, hogy Colenak most ez bármit is számítana. Majd miután kipihente magát és legalább feleennyire magánál van, tárgyalhatnak, addig teljesen feleslegesen járatja a száját.
Jó pár órán át virraszt mellette. Néha legilimenciája segítségével ráles barátjára, és anélkül, hogy konkrét emlékekbe kapaszkodna, csak szimplán a nyugalom érzetét igyekszik erősíteni benne, hogy mélyen, pihentetően, rémképek nélkül aludhasson. Mini közben gondolataiba merülve pakolgatni kezd - úgysem tudna most aludni. Int párat pálcájával - berögzült, automatikus mozdulatok -, hogy valamennyire összekaparja ezt a szemétdombot, amit Colton otthonnak nevez; a háló kulcsát pedig biztos helyre rakja, mielőtt őt is legyűrné a fáradtság.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
PoloŐszintén nem tudni, honnan ez az újonnan lelt nagylelkűség. Még készülődés közben is ezen gondolkodik, bár kapkodni egészen biztos nem fog – pár perc késés bárhol előfordulhat, barátok közt pedig szinte természetes. Főleg, ha ő tesz tulajdonképpen szívességet. Egy gyors üzenetet még azért bepötyög, mielőtt sporttáskájára dobná telefonját, és megejtené azt a frissítő zuhanyt, aminél jobban most nem sok mindenre vágyik. Talán egy duplasajtos, jalapeños pizza vehetné fel a versenyt, amit hasa egy halk morgással készségesen meg is erősít. Törölközőjével a kezében és félig pucéran torpant meg, aztán lépett vissza kettőt, hogy felkapja mobilját és újra megnyissa rajta a messengeren csak PoshBoi jelzővel illetett fiúhoz tartozó csevegőfelületet. Az előző, még nem leláttamozott üzenetet megtoldja:
szerzel nekem pizzát, kérlek?
pizzame
sok-sok sajtot és jalapeñot szeretnék, a többi mindegy
téged eszlek meg élve, ha nem lesz, nem érdekelnek a kifogások
no pun intended!
köszi ♡
Mint aki jól végezte dolgát, végre eloldalog a fürdő irányába. Még azt is leírta, honnan rendeljen! A férfiaknak ez a kérdéskör vagy szükségtelenül nagy dilemmát okoz, vagy az első szembeötlő étteremnél intézik jóleszaz alapon, márpedig erre semmi garancia.
Talán nincs olyan közvetlen kapcsolatuk, hogy csak így „ugráltassa” a nagykövet fiát, mégis… okklumenciát fognak gyakorolni, valószínűleg ennél jóval nagyobb falatokkal is meg kell birkózniuk, csak-csak belefér ez az aprócska kívánság. És igazából mindketten jól is járnak, ha az edzés utáni lendület mellé nem társul éhség. Erős kombináció.
- Na, itt vagyok – jelenti be a magától értetődőt, mindenféle szabadkozást mellőzve, és már nyitja is az ajtót, hogy utat engedjen Polonak. Az ingázás miatt fenntartott fővárosi lakás megnyugtató csendje fogadja őket.
- Nem volt túl sok kedvem a személyzethez, remélem, nem bánod – utalva arra, hogy egyik tehetős család velejárói sem hiányoznak különösebben, és őszintén, a szülőkkel megejtendő kötelező körök is ráérnek. – Érezd magad otthon.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
PoloSzó sincs arról, hogy a – nem túlaggódott – sietségben elfeledkezett volna a kért munícióról, éhesen csillannak szemei az átnyújtott dobozok láttán, és a fiú hozzáfűzött magyarázata alatt mutatóujjával finoman feltolja a fedelet, hogy belessen alá. Egy elégedett szusszanással pillant Polora.
- Isten vagy, köszi – elmosolyodva át is cipekedik a konyhába. Látjátok, nem is olyan nehéz boldoggá tenni a nőket; csak kövessétek az utasításait és sikerülni fog.
Néhány pálcaintéssel előkészíti a terepet, tányérok és poharak kerülnek az asztalra, majd a könyökével szorítja oldalához varázstárgyát, ahogy a pizzásdobozokkal ügyeskedik. Fel sem tűnik neki a pillanatnyi tétovázás az előszobában, csak a kérdést meghallva néz a hang irányába, és visszafogja a kikívánkozó kuncogást – tudna csípős megjegyzést tenni, ugyanakkor egészen szórakoztatja is ez az óvatos figyelmesség. És a kérdés értelmetlensége egy konyhában.
- Komolyan gondoltam ám, nincs szükség udvariaskodásra – hisz épp junkfoodra kiéhezve, melegítőben Mini sem erőlteti meg magát túlságosan a vendég elkényeztetésében és kedveskedés terén. A lakás ugyan jóval visszafogottabb egy hagyományos varázslórezidenciánál, de azért bőségesen érzékelhető, hogy nem szűkölködik; finoman fogalmazva. A pult felé int, ahol az áhított víz mellett gyümölcslevek és szörpök, citrom is fellelhető. – Válogass kedvedre. Vagy csináljak egy kávét? Alkohol is van egyel feljebb.
Már a szekrényben, nyilván. Mínea is ahhoz szokott, hogy egy fűszálat sem kell megmozdítania, mert szinte már akkor megteszik helyette, mikor épp elkezdett körvonalazódni a szándék a fejében, és most sem épp egy konyhatündér – pizzát eszik, meglepődünk? –, de a mágia így is elég jól kiszolgálja igényeit.
- Közben vázolhatnád, hogy állsz. Az elmélet már megvan, minden világos, esetleg már gyakorlatod is van? – érdeklődve les a másikra, egy szelet már a kezében, ahogy a fiú kívánságainak megfelelően tevékenykedik. Igazándiból megválaszolja ő magának ezeket a kérdéseket, ugyanis felüti kis buksiját Polo elméjében, de csak lehelet finomsággal végigzongorázgat láthatatlan ujjaival, óvatosan felmérve, hogy is állunk védelem tekintetében. Nem szándéka kifejezetten észrevétlen maradni, viszont nem is frontálisan támad, csak ártatlan kíváncsiskodás.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
PoloHát persze, hogy mondták. Mosolyodik el a lány is; mindig is az egészséges önbizalomnál némileg többet felhalmozott emberek vették körül, és valahogy könnyebben is kezeli az ilyesmit, mint ennek hiányában a pátyolgatást. Már a szakmájától eltekintve, a hétköznapokban.
Halványan, de őszintén szélesedik az ajkain pihenő görbület. Tetszelegnek eleget mindketten, az életük rengeteg más pontján nem mindegy, mit és hogyan lépnek, és esze ágában nem lenne emiatt panaszkodni, hisz meghatározó alapkövei ezek annak a nőnek, aki végül lett belőle. Nem beszélve arról, hogy a karrierjéhez járó hírnevet tulajdonképpen ő maga vállalta, amikor elhatározásra jutott a pályájával kapcsolatban. Mindenesetre így maguk közt, egymás előtt nem érzi szükségét a tökéletes modorra való kínos odafigyelésre. Majd a következő puccparádén erre is lesz alkalmuk.
- Valószínűleg a gyakorláshoz sem a legoptimálisabb választás, mhm – állapítja meg, majd harap a pizzájából. Elkezdhetné marasztalni a fiút, vagy felajánlani, hogy megkerülve a közúti ellenőrzés adta veszélyeket hazajuttatja valahogy kocsistól, de nem fog illedelmeskedni, Polo is ki tudja nyitni a száját, ha valamit szeretne. És amúgy is, előbb a munka, aztán meglátják, lesz- e hangulat a szórakozáshoz.
- Aha – reagál a helyzetjelentésre, miközben letapogatja a védelmét. Nem a sziklaszilárd lenne az első jelző, ami eszébe jutna róla, de ezzel alapvetően nincs is probléma, lehet más az elképzelése két okklumentornak és milliónyi formája fordulhat elő a láthatatlan falaknak. Sőt, a védelmezés céljai is lehetnek tulajdonképpen eltérőek, és bár Mínea nem képzett oktató, tanácsot azért adhat. Finoman beljebb halad a másik elméjében, hogy ténylegesen felmérje, mivel áll szemben, mennyire tudja Polo kizárni a kíváncsiskodó tekinteteket. Mindezt anélkül, hogy felfedné az érintett képeket, valójában nem érdekli, mi rejtegetnivalója van a másiknak – és igazából azt is megtanulta már, hogy sok esetben jobb, ha minél kevesebbet tud –, ha azonban érzékel rést bármelyik ponton, óvatosan jelzi is azt, hogy itt bizony át tudna jutni.
- Mi a cél az okklumenciával? – les fel érdeklődve. Hihetnénk azt, hogy csak elterelni akarja a fiút ilyen idióta kérdésekkel; mintha szüksége volna rá. – Úgy értem, a nyilvánvalón kívül. Arra vagyok kíváncsi, hogy miért akarsz kint tartani? Sokkal könnyebb kivitelezni, fenntartani a falakat, ha meg tudod fogalmazni, hogyan akarod elérni ezt.
Szerintem. Tehetné hozzá, de nem kizárt, hogy már így is kellőképp összezavarta. Azt akarja hallani igazából, miért csinálja ezt. Észszerű magyarázat lenne önmagában az is, hogy ő a nagykövet fia, de még mielőtt nekiesne a komolyabb tesztelgetésnek, jó, ha elméletben is tisztázzák a mögötte meghúzódó motivációt. Ebből tud építő kritikát megfogalmazni és segíteni is abban, mire koncentráljon, mert a „próbáld erősebben” nem épp megfogható és előrébb lendítő támpont.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
London, UK | Esküvői szalon | február | we're reeling through the midnight streetsÉgnek emeli tekintetét. Mintha nem cibálta volna el elég puccparádéra ahhoz, hogy tökéletesen tisztában legyen a manók túlhajtásának komoly gyanúját keltő felhozatallal. Egy oldalpillantást vet mosolyogva a torokköszörülésre, mosolya aztán fokozatosan szélesedik vigyorrá, végül felnevet barátja ösztönös védekezésén. Nyilván pár méternyi távolság megállíthatja a nőt, amennyiben bosszút kívánna állni.
- Hideg céltudata elég nagy meglepetésként ért, mikor valamelyik rellonos orgiát követően magam is megtapasztalhattam bámulatos állóképességét, kiterjedt technikai ismereteiről nem beszélve – veszi át a szót, hogy ugyancsak Cole nevében egészítse ki a felemlegetett történeteket, kaján mosollyal pillant végig tulajdonképp a fiún, övmagasságban elidőzve, majd ártatlanul vissza. – Akkor már legyen teljes a sztori, sweetheart. - Tökéletesen imitálja Colton brit akcentusát a jelzőnél. Ebben mindig is jó volt. Mármint a könnyed flörtölésben; a közvetlenségben. Szeret másokat elbizonytalanítani, esetleg zavarba hozni magabiztosságával, legyen szó bármilyen helyzetről. Most sem egyértelmű, hogy szándékai komolyak- e, hisz valóban akad közös… múltjuk, még akár lehetne is. Azonban némileg ellensúlyozó tényező, hogy épp az esküvőjére igyekeznek ruhát nézni.
- Szétrúgom a csinos kis hátsó feled, ha a szükségesnél nagyobb feltűnést keltesz, úgyhogy nincs más választásod – bólint határozottan, örül, hogy egyetértenek. Nyilván előbb fenyegetőzik seggberúgással, mint arc átszabással, hát előbbi kétségtelenül nagyobb érvágás.
Szusszan egyet, ahogy Cole kinyitja előtte az ajtót. Az előzőeknél szelídebb mosollyal köszöni meg, majd barátságosan lerendezi a kötelező köröket a személyzettel – a hölgy, aki a süteményeket kínálta, a férfi helyenként csípős stílusát egyáltalán nem felvéve, kedvesen mutat rá egy takaros kis halom édességre, amik elmondása szerint glutén- és minden egyéb mentesek. Mínea elnyom egy mosolyt.
- Amatőr – súgja bestieje fülébe szórakozottan. A sznobok világában megszokhatta volna, hogy nem fordulhat elő olyan, hogy valami nincsen. Aztán a kérdését meghallva jól irányzottan, levetett kabátja takarásában oldalba könyökli csak finoman és nőiesen jelzésképp. – Azt mondtad, jó fiú leszel. Ingyen is szerzek neked jobbat.
Ezekkel a végtelenül kedves szavakkal búcsúzik pár percre, amíg rá nem segítik az első próbát, amit mellnél fog magához, hogy a méretre igazításhoz kialakított emelvényre léphessen benne, és a tükörben felpillant magára, miközben a hátánál is határozott mozdulatokkal kezdik meghúzni. Távolabb nem is állhatna tőle az egyébként csodaszép csipkés ruhaköltemény; tekintete találkozik a tükörben Coltonéval és igyekszik elnyomni vigyorát, majd kicsit még rá is játszik a szeplőtlen hercegnő szerepre.
- Azt állítod, nem én vagyok a legmakulátlanabb teremtés, akivel valaha találkoztál? – kimért finomsággal fogja össze kézfejeit. Nyilván annak fejében, hogy húsz perccel ezelőtt még a rellonos kviddicsesek bensőséges kapcsolatának felemlegetése volt terítéken, nehéz komolyan venni. Nevetve csóválja meg a fejét, aztán még mielőtt a következő választásra térnének, Cole szavaira egy pár pillanatig csak nézi tükörképeiket mosolyogva, tudomást nem véve gyomra liftezéséről. Tényleg megtörténik. – Látom. Na, keressünk valami ennél sokkal-sokkal extrábbat.
Nyúl a súlyos szoknyáért és elvonul, hogy kibújjon a ruhából és egy selyemköntösben térjen vissza nézelődni a méregdrága felhozatalban.
|
|
|
|
|
Szelniczky Mínea
INAKTÍV
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
|
London, UK | Esküvői szalon | február | we're reeling through the midnight streets - A kivágott hátrész mindig nyerő választás – bólogat egyetértőn, ahogy barátja mellé lép és körbefuttatja tekintetét a helyiségen, még egy pillanattal azelőtt, hogy nekivágna a szimpatikus darabokat közelebbről is megvizsgálni. – Őszintén? Nem tudom – ritka kijelentés, az elképzeléseire vonatkozóan. - Az ékszereket meg majd úgy válogatom össze, hogy szépen passzoljanak – legyint. Nem egy babonás típus, bár kétségtelen, hogy az anyja néhány ősrégi varázslóhagyományhoz ragaszkodni fog, minden a ruhához fog igazodni. – Valami olyasmit szeretnék, ami kitűnik a többi közül, amit nem tud csak úgy bárki hordani.
Egy leheletnyit lealacsonyító a hanghordozása, de nem bántó, egyszerűen csak arra utal, hogy nem hordhat valami szimpla tucatdarabot. Az más kérdés, hogy a butikban felvonultatott, egyébként elég neves divattervezők háromnegyedét kritizálja ezáltal.
- És nagyon jó érzéked van a széphez – les Coltonra halványan mosolyogva, elhessegetve a férfi szabadkozását és mintegy választ adva arra is, miért pont őt kérte fel erre a feladatra. Ez az a válasz, amit egyszerűbb kimondani. Azt pedig, hogy elképzelni sem tudja, hogy csinálná ezt végig legjobb barátja nélkül… Bízik benne, hogy szavak nélkül is tudja, de enged a kísértésnek és finoman a fiú kezébe csúsztatja sajátját, így halad tovább nézelődés közben. Egy aprócska jelzés, amivel a másik iránti törődését hivatott kimutatni a maga csendes, béna módján. Nem mintha kettejük kapcsolatában szükség volna a megerősítésre, de… Mininek most kell.
Fél ettől a lépéstől. A bizonytalanság pedig nem a nő terepe.
Az esküvő közeledtével egyre gyakrabban kísértik a gondolatok, hogy ez mit is jelent valójában és mivel jár majd együtt a házasság. Családalapítással. És ha baba lesz, a kviddicsnek lőttek. Mire egy terhesség után visszaállhatna játszani, már bőségesen a leköszönő korosztály alsó határát súrolná. Sőt. Egyáltalán nem biztos, hogy lenne hova visszatérnie, ha már itt tartunk. Miért érzi úgy, hogy elsietik ezt az egészet, mikor minden vele egyidős ismerőse már rég túl van ezeken a lépéseken?
- Mindenképpen világosat szeretnék – bólogat. – Anyám kitér a hitéből, ha nem lesz hófehér, de ahhoz nem ragaszkodom, csak legyen világos. És semmiképp sem pasztellrózsaszín – fintorodik el az ujjai közé akadó, az említett színben pompázó ruha láttán. Felsóhajt, mint aki már most elkönyvelte, hogy sosem találják meg az igazit. – Ez hosszú menet lesz. Kérhetünk egy pohár pezsgőt? – Fordul tökéletesen mímelt mosollyal a személyzethez, és meg is köszöni kedvesen, amikor rögtön intézkedni kezdenek. Aztán csettint nyelvével, ahogy teljes figyelmét visszairányítja a ruhák felé. – Valami… Míneás kell. Tudod, miről beszélek.
|
|
|
|
|
