36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Warren Mina összes hozzászólása (324 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 10 11 » Le
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. október 20. 21:24 Ugrás a poszthoz

Mr. Kensington <3

Az utóbbi napok egyszerűen eljuttattak oda, hogy pólóban ülök egy padon és hiába fázok, nem akarok hazamenni. Ma is, mint miden nap eddig voltam apánál. Jól van olykor, máskor nem annyira, de félek, hogy ez az állapot nem lesz tartós. Nem akarom elveszíteni őt. Lehet, hogy ez önzően hangzik tőlem, de még ne kaptam belőle eleget. Én nem egy-két évet, hanem jó pár évtizedet akarok még leélni úgy, hogy bármikor megölelhetem apát.
Aztán ott van egy másik rész is, anya. Aki nem ment be többet hozzá, és tudom, hogy az egyik fele akar, a másik meg össze van törve. Aznap vacsoránál megkérdeztem, hogy akar-e beszélni róla, nem válaszolt, csak pár perc múlva letette a villáját, azt mondta fáradt és elment aludni. Azóta kerülgetjük egymást, és olyan a hangulat, mintha bejelentettem volna, hogy közel a tizennegyedik születésnapomhoz, terhes vagyok, piálok, drogozom és dohányzom is, ő pedig haragszik, de nem dob ki, mert én vagyok a házban az egyetlen, aki szeret mosogatni.
Szeretnék beszélni a helyzetről, hogy mi folyik itt, de sosem érzem, hogy ez lenne a megfelelő pillanat. Tudom, hogy nem rám haragszik kifejezetten, bár belegondolva igen rosszul érezhette magát, amikor nyüstöltem, hogy beszéljen apával, hogy békéljen meg vele. Ezek szerint rajta nem múlik semmi. Én már nem értem őket. Sosem akarok felnőtt lenni, mert hatalmas szívásnak tűnik.
A lábaimat felhúzva ölelem át őket a kezemmel. Haza kellene mennem, mert nagyon fázok, de nem akarok. Nem akarok ott lenni, és bármennyire szeretnék, a kórházba se mehetek vissza, mert onnan is hazaküldtek a látogatási idő végén. Nincs igazság. Mintha hontalan ennék, és erre jó a tanoda, de az meg messze van. Valószínűleg itt maradok éjszakára és holnapra jól megfázok. Ekkor azonban rám köszönnek, ami annyira meglep, hogy riadtan pillantok fel a férfire, majd gyorsan letörölve a könnyeimet meg is nyugszom, hiszen ismerősről van szó.
- Szia, Mr. Kensington. Mit csinálsz te erre?
Nem mintha ne lehetne egy vámpírnak ezer oka, amiért este a faluban sétál, sőt a felnőtt embereknek is lehet, talán csak nekem nem lenne szabad, de mégis itt vagyok én is. Viszont a válasza érdekel, remélem, hogy kicsit eltereli a gondolataimat a szüleimről.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. október 21. 11:36 Ugrás a poszthoz

<3 Mr. Kensington <3

A válaszára kicsit megvonom a vállam. Mostanában elég sokszor vonok vállat, ami azt illeti. Kezdek egyre flegmább lenni. Csodálom, hogy nem kaptam már valakitől egy jókora maflást ezért, de valahogy csuklóból jön már, hogy vállat vonjak az emberek olyan kérdéseire, amire nincs jó válasz. Fázom, és gyakorlatilag háromfelé is mehetnék, ahol meleg van, hiszen apa lakásához is van kulcsom, ám sem oda, sem a kastélyba, sem anyához haza nincs kedvem menni. Egyszerűen nem akarok sem emlékek sem emberek között lenni. Már előrevetítem a rosszat, pedig azt nem szabad.
- A szüleim. Van valami közöttük. Valami nagy gubanc. Anya szomorú apa miatt, de szerintem nem azért, mert mondjuk csúnyán összevesztek. Valami történt közöttük. Úgy fizikailag, érzelmileg. Valami, ami miatt anya nagyon kiborult, amikor apa Lénának szólította. A vacsorán te nem láttál közöttük valamit?
Kicsit megállok a beszédben, nézem a mintákat, amiket a körmömmel rajzoltam a nadrágomba. Még jó, hogy kiengedem a hajam, nem szeretem, ha a nyakam fázik. Ez csak egy pillanatnyi gondolat, sokkal jobban érdekel, hogy ő mit válaszol a kérdésemre.
- És találtam a kukában egy terhességi tesztet is. Nem tartom valószínűnek, hogy bárki betört volna hozzánk azért, hogy tesztet csináltasson. Kriszta esetleg, de babát vár, öt hónapja, szóval nagy a valószínűsége, hogy anya volt.  
A teszt negatív, aminek valahol mélyen most örülök. Akkor lenne csak itt cirkusz, ha még pozitív is lenne. Bármennyire szeretnék kistestvért, tudom, hogy sem ez a helyzet, sem az időpont nem alkalmas rá, hogy családot bővítsünk.
- Szeretném, ha a szüleim együtt lennének. Jók lennének együtt, és szerintem szeretik is egymást. Ezért veszekednek még most is. De ott van Léna. Apa szerintem őt is szereti, ami anyának fáj, és biztos Lénának is fáj, hogy anya is képben van. És ott van az is, hogy szeretem őt is, s nem akarom, hogy szomorú legyen. Bűntudatom van, amiért én a szüleimet akarom együtt látni. Sosem akarok felnőni, vagy szerelmes lenni, mert ez nagyon rossz. És ez a kisebbik baj.
A lábaimat újra a földre helyezem, a karjaimat pedig összefonom magam előtt. Olyan lehetek, mint egy durcás kislány, akit éppen rendre utasítottak, és akinek próbálják elmagyarázni, miért rossz az, ha valakit csúnya jelzőkkel illet.
- Apa nagyon beteg, bevitték az ispotályba, és ott kap mindenféle gyógyszert, de nem akar nagyon javulni az állapota. Ha javul is, akkor se sokáig. Néha magánál van, néha nincs. Lekötözték. Nagyon rosszul néz ki és félek, hogy ez most túl nagy falat neki. Anya azt mondta megmérgezték. Krokodilkönny vagy mi a méreg neve, és hogy mire elkészül a főzet, addigra ki tudja, hogy életben lesz-e még. És nagyon félek, hogy nem bírja ki. Tudod a mai napnak nem így kéne lennie. Otthon kéne lennem, ahol ott van apa is, és rosszul kéne lennem attól a sok marcipános csokitortától, amit befaltam. Nevetnünk kéne, nem sírni. Ez olyan igazságtalan az élettől.

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. október 22. 09:36 Ugrás a poszthoz

<3 Mr. <3 Kensington <3

- Olyan nehéz nem haragudni rájuk. Hiába nem akarnak, akkor is belevonnak engem is.
Amiért szörnyen haragszom mindenkire. Nem fair, amit csinálnak, hiszen ha akarják, ha nem, engem is belerángatnak. Azzal még inkább, hogy óvnak és nem akarnak nekem fájdalmat okozni. Rossz ez az állapot, és félek, hogy nagyon sok víz le fog folyni a Dunán, mire végül eljutunk odáig, hogy őszinték legyenek egymással és talán velem is. Fáradtan sóhajtok, elvégre Adam okosat mond és jól látja a helyzetet, csak sajnos ez nem visz közelebb a megoldáshoz.
- Utána akartam olvasni, hogy mi az, mármint mennyire veszélyes méreg, de nem mertem. Ott volt előttem a könyvtárban a könyv és elment mellettem többször is Felagund professzor, én azonban nem tudtam rávenni magam, hogy megkérdezzem, mert féltem a választól. Félek, hogy amit találok, az rosszabb, mint amit el tudok képzelni, és már így is elég rosszul látom a helyzetet.
Bizony, hogy félek. Jogos is, hiszen apáról van szó, aki bizony nekem az egyik legkedvesebb ember. És ha én látom, ahogy vérrel szembe köp egy-egy ápolót, vagy hogy nevezi a mágus világ, majd fáradtan, verejtékező homlokkal visszafekszik, és csak néha van magánál, akkor bizony eléggé elkeseredetté válok, és szerintem ezzel más sincs másképp. Már majdnem minden túl szép volt, és elég lenne csak a szüleim és Léna balhézása bőven, nem kell még ez a hülye mérgezés is az életembe. Toporzékolni volna kedvem, de mindig volt egy szint, amit elfogadhatatlannak tartottam az emberektől, és a nyilvános hisztériázás is ez alá a szint alá tartozik.
- Köszönöm, bár inkább csak születésnapot.
Jól esik a puszi, Mr. Kensington kedvessége. A boldog szó nem igaz, de jól esik, hogy felköszöntött. Anya is próbálkozott jobb kedvre deríteni, de nem sikerült olyan jól. Csodálom őt, valamilyen szinten, azért, hogy képes úgy tenni, mintha nem lenne semmi komolyabb baja. Hogy fel tud ölteni egy maszkot, és elhitetni azokkal, akik nem ismerik közelről, hogy számára nincs semmi gond. A fejem Mr. Kensington mellkasára hajtom, és egy kicsit behunyva a szemem próbálok nem gondolni semmire.  
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. október 30. 15:05 Ugrás a poszthoz

Az Eridon vezetősége

Véééégre itt a halloween!
Ami azt jelenti, hogy a hosszas küzdelem és keresgélés árán, de végre rajtam van a jelmezem. Apával indultunk el először kutatni, de csak neki találtunk, aztán elmentünk anyával is, de egyikünknek se találtunk, így aztán anyu nekiállt megtalálni a legjobb megoldást mind a kettőnk számára. Vagyis a nagy ötlet azt jelentette, hogy összeírt egy csomó mindent, betette egy sapkába és kihúztuk ki mi lesz, majd amikor elolvastuk, némán cseréltünk. Így ő lett cicalány, én meg Minnie egér. Anya esténként varrta a jelmezem, majd a sajátját is, így teljesen egyedi, aranyos lettem. Megvallom az elején nem tetszett az ötlet, hogy Minnie egeret csinál belőlem, de ahogy egyre több és több részlet lett kész, szimpatikussá vált a téma. Magassarkút ugyan nem húztam. Volt egy, ami ment volna a ruhámhoz, de nagyon is estem benne, így azt inkább piros balerinacipőre redukáltuk, ami tökéletesen jó az egész estét mászkáláshoz, táncoláshoz, játékhoz.
Mielőtt elindultunk, megcsinálta a sminkem, még a számat is kirúzsozta, bár nem olyan vészesen. Ami viszont igazán csúcs, az a szemem kihúzása. Sokkal szebb, mint gondoltam. Anya szemei és hozzá apa szemszíne egy nagyon érdekes és szép párosítást eredményeztek. Olyan nagylányos és már-már vonzó lettem.
A bejárati csarnokba nevetgélve léptünk be, de a nagyterembe már egyikünk se ment. Neki a rendelőben volt valami dolga, azt mondta majd jön, én meg még felszaladtam a szobámba, a Levita toronyba, mert ott hagytam egy füzetet, amiből egyetlen lap kell. A lapot kitépve, és jól elrakva a jelmezembe, hogy még csak véletlenül se hagyjam el, így indultam vissza a terembe, ahol már a legkülönfélébb jelmezek és párok gyülekeznek. Célirányosan indulok egy bizonyos pizsamás emberke felé, osonva a háta mögé jutok, majd lábujjhegyre állva, hátulról befogom a szemeit.
- Találd ki, ki vagyok!
Persze nem nehéz a dolog, hiszen a hangom csak egy kicsit változtatom el, így valószínű, hogy az én apukám igen könnyen kitalálja, kivel hozta össze a sors. Széles mosolyom persze így is megmarad, hiszen ma ünnepelünk, nem szomorkodunk.  

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. október 31. 12:48 Ugrás a poszthoz

Apa & Gréta néni, Anya & Kristóf

- Ne haragudj.
Érzem, ahogy apa összerezzen, és egy kis bűntudat is urrá lesz rajtam, elvégre nem kellene ijesztgetnem, főleg most, mégis nem hagyhattam ki. Érzem, ahogy végignéz rajtam, és elmosolyodva fordulok körbe, mint a filmekben. Hát a várt hatás elmarad. Azt hittem hamupipőkés, rózsaszín köd lesz, de helyette kicsit idiótán érzem magam. Mindegy, visszacsinálni már nem lehet.
- Anya varrta.
Ösztönösen kibukik belőlem, naná, hogy nyomom anyát, mintha egy rossz marketinges veszett volna el bennem. A feltételezésére pedig, hogy nem akarok egész este az apámmal lógni, jó nagyot bólintok.
- Nem Gréta néni, sokat szeretnék táncolni, meg enni. Azt mesélték a szobatársaim, hogy nagyon furcsa és különleges sütik lesznek itt, amiket nem szabad kihagynom. Csak köszönni akartam apának és megnézni, hogy áll a jelmeze.
Mert bizony nem áll rosszul neki az együtt választott darab, és tudom, hogy mivel nincs, amivel szembeállítsam, nem mondhatom elfogulatlanul, hogy tökéletes választás, pedig az. Semmi másban nem tudtam volna elképzelni az én apukámat, mint ebben. Ez annyira ő.
- Anyának és Kristófnak is köszönnöm kell még. Tök jó, hogy anya elhívta ide, nagyon mókás figura.
Bár még csak párszor beszéltem vele, mindig nagyon sokat nevettem. Elég sok időt töltök a cukrászdába, és amióta felvették oda, anyáék is sokat járnak Krisztával, hogy kikapcsolódjanak. Anyát még megértem, az apával való furcsa kapcsolata miatt, de Kriszta? Ő mindjárt megint anyuka lesz. Lehet persze, hogy csak viccelnek. Nem mindig értem a felnőtt humort.
- Nagyon vagányul tetszik kinézni tanárnő, szerintem az órákat is így kéne tartania. Bár én simán tartva is nagyon szeretem.
Főleg azért, mert a néninél még nincs se hitványom, se trollom. Nem feltétlenül könnyű ez az iskola dolog. A teljesítményem hullámzik, amin apa jót szórakozik, anya meg csak sóhajtozik. Viszont ideje tovább állnom, éppen jó helyen vannak ahhoz, hogy a tömegen átverekedve köszönhessek nekik is. Apát azért átölelem, mielőtt indulok.
- Jó szórakozást kívánok!
Intek egyet, majd ugrálva elsuhanok az asztalok irányába, hogy átöleljem anyut, majd Kristófot is.
- Nagyon vagányul festesz ebben a jelmezben. Pisztolyod is van?
Érdeklődöm, félig-meddig a köszöntőre is figyelve.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. november 8. 14:52 Ugrás a poszthoz

Füredi Csenge Lili

Nem hittem volna, hogy ekkora késésben leszek. Pedig milyen időben elkezdtem ezt a beadandót! Nem is hittem volna, hogy csak az utolsó estén tudom befejezni. Persze, nem foglalkoztam mindig ezzel, de szerettem volna, ha tényleg jól sikerül. Mostanában igen hullámzó az eredmény, bár van egy olyan érzésem, hogy egy-két tanár csak azért szivat, mert tanárgyerek vagyok. Nem mintha lett volna választásom, sőt én kifejezetten örülök, hogy anya is itt tanít. Sokkal könnyebb dolgom van azóta, és egyszer már láttam őket beszélgetni is, jó nem hosszan, de már az is csoda, hogy a beszélgetés végén apa rám mosolygott, anya pedig integetett. Nem veszekedtek. Szinte hihetetlen, úgyhogy a felüdülés garantáltan megérkezett, csak kicsit később, mint hittem.
Viszont elkészült a beadandóm, már csak le kéne adnom. A nagyteremben azt mondták, hogy a bácsi már kijött, így kilépve a bejárati csarnokon át, próbálom kitalálni, hogy merre is mehetett. Később is ráérne odaadnom persze, de tuti, hogy ha elteszem, akkor valami tragédia történik vele, mondjuk végigfolyik rajta egy bögre kakaó, ami a semmiből bukkan elő átváltoztatástan óra alatt, amiből így is elég gyengus vagyok.
- Bocsi!
Az áldozatom egy szőke lány, látásból mintha már rémlene, vagy lehet csak hasonlít valakire, de mindenesetre úgy érzem, hogy ő talán segíthetne nekem. A táskámat a vállamra kapva, az irományt rejtő mappát magamhoz szorítva sietek oda hozzá, mielőtt még elhagyná a helyet. Iskolai egyenruhába kellene lennem, de nem voltam otthon, a hétvégén apánál voltam, és elfelejtettem, hogy reggel tőle jövök iskolába, így hát a hétvégén készített pólómat húztam fel, amibe biztos, hogy a mai napon valaki még bele fog kötni, pedig vannak, akik tényleg durván öltözködnek. Például az a Rellonos lány, aki a múltkor órán mellettem ült. Amíg a tanár beszélt, addig ő ollóval levágta a szoknyája alját, és így nem csak kicsit ért térd fölé, hanem nagyon is combközépig. Persze a fiúknak ez nagyon tetszett.
- Bocsi, nem láttad Lasch professzort elhaladni itt?
Belekezdenék, hogy mennyire fontos lenne a professzor megtalálása, mert bizony ezt itt nagyon gyorsan oda kellene adnom neki, hogy ne essen baja, mert, hogy ez itt a beadandóm, de valószínűleg a halálba untatnám, és tényleg fontos lenne a profnak átadni, bár arra egyelőre még nem gondolok, hogy a tanáriba biztos lenne valaki, aki odateszi az asztalára. Ennyit arról, hogy tanár szülők gyermeke vagyok. De majd csak eszembe jut ez is.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. november 9. 10:58 Ugrás a poszthoz

A banya

Szeretek apánál lenni, de azt nem szeretem, amikor hirtelen behívják. Mivel azonban vasárnap van, amúgy se maradtam volna tovább, csak még pár órát. A hét elején azonban nem tervezek otthon lenni, meg akarom ismerni a szakköröket, hátha valahova kedvem lenne még becsatlakozni. Van még egy kis szabadidőm, amit általában olvasással töltök, de néha úgy érzem, hogy valami közösségibb dolgot is csinálhatnék, elvégre apánál is van bőven időm olvasni, vagy amikor otthon vagyok, de anya még nem ért haza.
Mostanában az az új szokásunk ugyanis, hogy megvárom, vagy ő vár meg és együtt főzőcskézünk, új recepteket próbálunk ki, és közben tudunk beszélgetni. Jó dolog ez az anya – lánya program, mindig szoktam szeretni. A múltkor például azt mondta, előre fél attól, hogy milyen lesz, amikor igazán elkezdek kamaszodni. Hát attól most egy kicsit én is félek, mert nem akarok üvöltözni a szüleimmel, hiszen annyira szeretem őket.
 Apához érkezek vissza, mivel nála hagytam az iskolai cuccaimat, amikre nem volt szükségem a hétvégén. Most a táskámba szuszakolva őket próbálom valahogy elérni, hogy se a táska, se a hátam ne szakadjon le. Mindig elszámolom magam a rendelkezésre álló hellyel. Kínos, de talán a toronyig bírni fogjuk a távot. A táskát fellendítve a hátamra, kicsit lejjebb húzom a felcsúszott kabátom, és indulok el, hogy az eggyel lejjebb lévő folyosón található könyvtárba beadjam a kezembe tartott négy könyvet, amikkel a hétvégén szórakoztattam magam.
A dolog viszonylag gyorsan zajlik, így elégedetten lépek ki. Már kezd egy kicsit melegem lenni, így a folyosó közepe felé megállok, hogy legalább a kabátomtól megszabaduljak, mert a torony még egy kicsit messzebb van, én pedig nem szeretnék úgy kinézni, mint egy piros alma, mire beérek a klubhelyiségbe.

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. november 15. 10:55 Ugrás a poszthoz

Banya néni

Felvéve a táskát lépek egyet, kettőt, de olyan kényelmetlen az egész. Újra megállok hát, hogy megnézzem, mi nem stimmel a táskámban. Nem kellene ennyire teletömni, mondjuk kezdésnek, a másik pedig, hogy örültem volna, ha a kabátomat azért még bele tudom gyűrni, de nem így alakult sajnos, így aztán az a kezembe maradt, pedig mennyivel jobb lett volna, ha a kabátom puhaságával kibélelhetem a táskámat. Ehelyett viszont a "Mágiatörténet a kezdetektől a milleniumig vastag kötése hagy maradandó emlékeket nem csak az elmémben, de a hátamban is. Hát ennek annyira nem örülök, de nem igazán tudok mást tenni, mint elviselni.
Éppen indulnék tovább, amikor csörömpölést hallok, közvetlenül mellőlem. Ijedten torpanok meg, és nézek körbe, ugyanis abban a hitben vagyok egy hosszú percig, hogy valamit én vertem le a táskám felhúzásakor. Az biztos, hogy nem egy páncélnál értem el ekkora sikert, azonban az is biztos, hogy valami leesett. Riadt tekintettel nézek szembe és látom meg a Bibircsókos Banyát, akitől mindenki óvva int, hiszen folyton pletykál.
- Jól van, asszonyom?
Azért mégsem hagyhatom itt, és ha rosszul van? Biztos az is megeshet, bár egy festménynél mi? Talán por allergiája van. Az a Zebulon bácsi vagy ki, lehet nem takarította ezt a keretet, ő meg gyanútlanul átjött. Naiv vagyok tudom, hiszen biztos nem véletlenül javasolják, hogy kerüljem el a banyust, amennyire csak tudom. Azonban egy gonosz kis manó a vállamra helyezve súlyát azt súgja a fülembe, hogy hátha tud valamit a szüleimről, például, hogy miért viselkednek ilyen furcsán.
- Tudok valamiben esetleg segíteni önnek?
Igyekszem ellenállni persze a kísértésnek. Valahol mélyen tartok is attól, hogy tudna válaszolni erre a kérdéskörre, de lehet, hogy a válasz olyan fájdalmas lenne, hogy nem akarnám tudni. Talán jobb a tudatlanság bizonyos esetekben.  
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. március 12. 21:41 Ugrás a poszthoz

Édesapa

- Hol van itt a csapda?
Azt hiszem harmadszorra kérdezem ezt meg, bár lehet, hogy negyedszer is, de úgy emlékszem az egyiket csak magamban tettem fel. Nem tudom elhinni. Apám, mint a Levita házvezető - helyettese? Apám auror, aki rosszalkodókat csíp nyakon. Egy kicsit magasra választották be helyettesnek. A pincébe jóval nagyobb szükség lett volna rá. Mondjuk az is furcsa lenne. Anya helyét átveszi apa. Amúgy ők ketten eleve furák nekem, megint ott tartanak, hogy kedvesek egymással, sőt már-már ijesztően jól megvannak együtt. Nem, nem szabad reménykedni Minácska, a szüleid nincsenek és nem is lesznek együtt. Ezzel naponta meg kell küzdenem, hiszen bármennyire is szeretném ezt, emlékeztetnem kell magam, hogy ez csak a filmekben van. Az, hogy lesz még egy gyerekük, na az nem feltétlenül jelenti azt, hogy össze is akarnak tartozni.
- Komolyan apa, Levita? Mondjuk így most már biztos, hogy a te gyereked is vagyok. Anya is Levitás volt, én is az vagyok, és most te is, ki tudja, tizenöt év múlva az öcsém is lehet kék lesz.
Menet közben a vállam kicsit apáénak lököm, jó, hogy az én segítségemet kérte, de ha esetleg átver, és emiatt büntetőmunkára kell mennem, akkor nagyon morcos leszek rá. Milyen szép is lenne. Mina, keresztneve Warren egy havi büntetőmunkára ítélendő, mert segített bejutni egy aurornak a Levita ház klubhelyiségébe. Büntetőmunkáját a rosszabb változatok közül az elkövetkezendő 3-5 napban választjuk ki, értesítés személyes megkeresés útján. Igen, már szinte látom is magam előtt, ahogy gyakorlatilag falfehéren állok, nyirkos, remegő kezekkel, és azon agyalok, hogy vajon mi lehet a legrosszabb büntetések listáján. Értem én, hogy életre nevelne, de akkor inkább tanítson meg rendesen íjjal lőni, és ne csak ígérgesse. A jegyeimen is javítottam, szóval oka se lehet a panaszra.
- És, beszéltél mostanában anyával?
Érdeklődöm az utolsó kanyart bevéve, már mindjárt ott vagyunk, és még mindig bizonytalan vagyok, hogy apa tényleg bejöhet-e velem. Ebbőt tutira országos botrány lesz. Meg fognak lincselni, tutira.  
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. március 14. 17:08 Ugrás a poszthoz

Apuka

- Nem szeretném, hogy zseni legyél.
Ez a kijelentésem másnak lehet, hogy furcsának, vagy bántónak tűnhet, még akkor is, ha igyekeztem a lehető legszebben megfogalmazni. Nem, valóban nem akarom, hogy apa olyan legyen, az nagyon furcsa változás lenne, és nem is biztos, hogy akkor a kapcsolatunk jó irányba menne el.
- Én rád szeretnék hasonlítani, és ha te is olyan okosságokat tudsz majd, mint anya, akkor túl nagy kihívás elé állítanál. Jó ez így apukám, te nem az az ember vagy, aki mindenféle logikai feladattal üti el az idejét, te egyszerű ember vagy, és ez jó így.
Oké, ez még annyira se hangzik jól, mint az előző kijelentésem, de hogy mondja meg az ember a csodálatos apjának, hogy ő anélkül is tökéletes, hogy az agyában kismilliárd információ kering? Ez kérem szépen egy lehetetlen vállalkozás. Főleg, ha manapság mindenki azt mondja, hogy csak még ezt meg ezt tudd, mert az neked jó lesz, vagy, hogy az jobban néz ki, ha minél több és magasabb fokozatú papírod van, szemben azzal, hogy mennyire vagy járatos abban, amit csinálsz, vagy esetleg talpraesett vagy. Én személy szerint sokkal többre becsülöm az egyszerű, nem túlgondoló apámat, aki már sokat bizonyított. Sokkal jobban szeretem az ő egyszerű észjárását, mint a bonyolult, mindent mindennel összekombináló, fura végeredményeket kihozó anyámét, aki persze szintén imádok, csak apás vagyok, attól a pillanattól, hogy megismerhettem őt ténylegesen.
- Nos, íme a szfinx. Mögötte pedig minden, ami Levita. Meg kell fejtened a találós kérdése válaszát, hogy bejuss. És nem, az nem segít, ha kést rántasz és megfenyegeted, nem fog beengedni.
Sőt szerintem még be is olvas neki valami kulturáltan sértőt, ami miatt az én drága jó apám egészen biztos, hogy megkéseli. Szegény mindkettő, már most látom, hogy lesznek itt bajok az év folyamán. Közben persze a szfinx is érzékel minket, és szólásra nyitja a száját:
- Csak a tiéd, mégis mások használják többet. Mi az?
Szélesen elmosolyodom, mert ez egy igazán könnyű feladvány, azonban meg nem szólalok, elvégre apukáé a terep, ő lett a mi friss kisvezérünk.
- Amúgy anya jól van, azt hiszem.
Egy kicsit morgott valamit, de nem értettem, csak apa nevét, de hát ez nem egy olyan szokatlan dolog náluk, nem igaz?
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. március 17. 20:44 Ugrás a poszthoz

Apukám

Ahogy kimondom, úgy meg is bánom a dolgot. Tudtam én, hogy félre lesz ez értve, és bár nincs kimondva, érezhető, hogy a rosszabbik megoldás játszódik le a mellettem haladóba. Remek, lehülyéztem az apámat, és ezzel együtt magamat is, pedig csak annyit akartam neki mondani, hogy rá szívesebben hasonlítanék. Gratulálok Mina, ennél jobban nem is csinálhattad volna. Zseniális vagy.
Végül aztán odaértünk, jött a kérdés, és apa válasza. Egy pillanatra megforgatom a szemem, apám válaszán, de a fejem rázni már nem merem, mert még a végén atyainak nyakon csap a pofátlanságom miatt. Apukám, apukám, így aztán nehezen fogsz bejutni. Elvégre gyakorlatilag meg sem erőlteti magát annak érdekében, hogy megtudja, mi is lehet a válasz.
- A nevünk. A megfejtés a nevünk, téged Dwayne-nek kereszteltek, mégis mások mondják ezt ki többször.
Milyen furcsa kimondani rá nézve, hogy Dwayne. Ő apa és kész. Nem is értem azokat akik felnőve nem apának és anyának szólítják a szüleiket, hanem a keresztnevükön. Ez olyan idegen. Elvégre ők nem csak Máriák és Istvánok, ők az anyánk és az apánk, azok az emberek, akiknek köszönhetjük, hogy itt vagyunk.
Erre a gondolatra kicsit el is érzékenyülök, és lopva végigsimítok a mellettem álló jobb alkarján, belül, pont ott, ahol a nevem is van. Nekem ez a tetoválás az egyik legfontosabb jelzés arról, hogy a férfihez tartozok. Van apám, van, aki kimondja majd a nevem.
- Tessék, csak utánad.
Mutatok a feltáruló lehetőségre, előreengedve apámat, hogy most először beléphessen a kékek rejtett birodalmába.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. július 20. 21:38 Ugrás a poszthoz

Séb Bataille

Kezd minden egy kicsit jobb lenni már otthon. Lassan teljesen egy nézőponton leszünk anyával. Sean is kezd idősebb lenni, már megszokott jelenség, sőt nem is olyan rossz, hogy van. Nekem is sikerült mindennel zöld ágra vergődnöm, most minden jó, túl jó. Vihar előtti csend, mi? Áh, nem lenne szabad rosszra gondolnom, mert akkor be is vonzom.
Második óra. Első órám ma nincs, így aztán kényelmesen sétálok fel a kastélyba. Otthon reggeliztem, anya újabban újra süt, és dúdol is közben. Érdekes ez a változás, de ki ne szeretné a kakaóját friss péksüteménnyel enni? Ma például sajttal és baconnel töltött kiflit ettem, ami mennyei volt. Annyira, hogy egyből befaltam belőle hármat. Azt, hogy az ebéd hogy fog lecsúszni, nem tudom. Bár ha jót főznek a manók, egész könnyen. Vacsorára pedig, ha jól láttam, pizzával készül az én anyukám.
Szeretem ezt a helyzetet, sokkal vidámabban sétálok be a tölgyfakapun, és örömmel lépkedek fel a lépcsőn. Mágiatöri lesz. Nem rossz, bár annyira nem izgat, de mégis tanulható. Nem bánom, hogy nem olyan, amitől felrobbanhatok, mert mondjuk van egy rossz hozzávaló, vagy rosszul mozdul a pálcám. A múlt héten is volt egy lány, aki rosszul mondott ki egy szótagot, és ahelyett, hogy szőkére festette volna a másik haját, a saját testét hűtötte le annyira, hogy utána a gyengélkedőn kötött ki. Az ilyesmit utálom.
Felérve a lépcsőn egy asztal mellé sétálok, egy srác ül csak ott, így tökéletesen alkalmas, hogy lepakoljam a táskám a másik végébe. Nem ülök le, magam felé fordítva a virágos tatyót veszem elő belőle a taláromat és a nyakkendőmet. Előbbit a táska mellé teszem, utóbbit pedig a nyakamba, és elkezdem megkötni. Felfelé jövet egyiket se szoktam hordani.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. július 20. 21:43 Ugrás a poszthoz

Séb Bataille

Figyelmetlen voltam, ennek köszönhetően pedig a táskám elkezdett távozni. Nem éppen a legjobb, ha az ember nem figyel oda ilyenekre, elvégre lehetett volan nálam egy üveg mustár, vagy még rosszabb, méz, és akkor vége mindennek. Hogy miért lenne nálam méz vagy mustár, ne kérdezze senki. Ez volt az első gondolatom, ahogy a táska megindult.
Fogalmam sincs, hogy mit csináltam. Illetve, hogy miért nem csináltam semmit. Szinte lassított jelenetben néztem, ahogy megindul a táskám, és ahogy a mellettem ülő dúdolgatós srác utána kap, majd távozik is utána. Még felsikkantani se volt időm, olyan szinten megdöbbentem attól, hogy leesett.
- Mi a…?
Majdnem káromkodásom, amik széles körét kedves apámnak köszönhetem, végül a fura cuppanás miatt nem jön ki. Talán jobb is így. Nem éppen nőies, ha az ember lánya úgy káromkodik, mint egy kocsis. Nekem meg valahogy nem is megy. Hülyén néz ki, ha az én hangommal nekiállok káromkodni. Természetellenes.
- Kö…köszönöm.
Érzem, ahogy mindenki minket néz a közelünkben. Nem vagyok az a színpadi alkat, így a tarkóm, a fülem, és az arcom is elkezd vörösödni. Naná, hogy pont ma kötöttem fel a loboncomat, így mindenki premier plan láthatja, ahogy rákká változom. Aztán, ahogy a táskámat elveszem, és rendesen rápillantok, hatalmas szemeim még hatalmasabbá válnak, mint a csiga, olyan leszek.
- Én ismerlek téged!
Igen, tudom is, hogy honnan. Mondjuk szerencséje van velem, én nem tartozok a sikító – visító lánykórusok egyikéhez sem, inkább csak halkan, de bambulászva ismerem fel az embereket. Hosszan, illetlenül hosszan nézem őt is, majd megrázva a fejem, veszek egy mély levegőt.
- Segíthetek?
Kérdezem zavartan a táskámat gyorsan feltéve az asztalra, mielőtt megint elejtem. Nem lenne újdonság tőlem.

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. július 20. 21:47 Ugrás a poszthoz

Séb Bataille

- Igazad van, rosszul fogalmaztam. Láttalak, sokszor.
Azt nem mesélem el neki, hogy az elmúlt években rengetegszer, vagy, hogy mennyire imádtam őt mindig, vagy hogy egyszer megölelt. Akkor még nagyon kicsi voltam, és tuti annyi embert megölelt már, hogy nem emlékszik egy kislányra, aki egyszerre két nőbe kapaszkodva sikongatott. Bizony, ha anyának jönnie kellett, akkor elrángatta magával Krisztát is. Igaz, hogy mi ketten sokkal jobban élveztük a dolgot, mint azt ő gondolta volna. Nem is foglalkoztam a sikítozókkal, elég gázul viselkedtek. Komolyan, minden nap jön szembe valami undi, mert ha nem bájitaltanon, akkor bűbájtanon vagy Legendás lények gondozásán. Ez a sikítozás, tömegesen is ciki. Végül aztán nézem, ahogy a láb lassan felemelkedik. Már éppen fel akartam kelni érte, de a fiú gyorsabb volt, és szépen lassan visszatért minden a régi kerékvágásba, az emberek is lassan elkezdtek nem nyíltan bámulva kibeszélni.
- Biztos, hogy menni fog?
Érdeklődöm aggódva, hiszen nem tűnik túl jónak a helyzet, és a hangok se segítenek hozzá, hogy ne érezzek elengedhetetlen vágyat az iránt, hogy pácát rántsak, és én is mondjam a bűbájt. Igaz sosem tanultam, sőt az sem biztos, hogy rendesen ki tudnám mondani ezt a bűbájt, mégis hatalmas bennem a tenni akarás, hiszen az én táskám miatt lett az egész, én voltam figyelmetlen.
- Kellemetlen helyzetbe? Ugyan, pontosan tudom, milyen, amikor néznek. Az anyám pszichológus, az apám auror, nincsenek együtt, folyton ölik egymást, de nemrég született meg az öcsém. Elég nehéz velük felvenni a versenyt kellemetlen helyzetbe hozás terén.
Tényleg, ebbe eddig nem is gondoltam bele, de nagyon jól viselem a kellemetlen esetekkel járó rivaldafényt. Lehet, hogy ha nagy leszek, akkor majd celeb leszek, elvégre ez ott egy kifejezett követelmény.
- Rendben van a lábad?
Bökök az ujjammal kérdőn az említett testrész felé, miközben lassan elhaladnak az emberek a környezetünkből.

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. július 20. 21:54 Ugrás a poszthoz

Séb Bataille

- Öhm.
Oké, az egy dolog, hogy megemlítem, hogy voltam párszor, és hogy láttam őt, de hogy véleményt formáljak? Én tökre béna vagyok az olyanokban, mint a véleményem kinyilvánítása, és szerintem nagyon nem a legjobb emberhez fordult ebben a témában. Érzem is, hogy már megint elönti a forróság az arcomat, és a szám is kiszárad. Fogalmam nincs, hogy másoknak hogy megy a sima véleménykinyilvánítás.
- Nem igazán szerettem cirkuszba járni, amíg el nem mentem hozzátok. Titeket akármeddig el tudnálak nézni, így azt hiszem rosszak nem lehettek. Nem igazán vagyok az a sikítozós meg ajnározós fajta, így sajna azt nem is tudnék adni, de ha arra vágysz, ismerek néhány lányt, akik nagyon benne vannak ebbe a sikongatós dologba.  
Soha nem is ment, sőt, ha valamiért lelkesedtem, akkor is, maximum telepakoltam a szobám falát képekkel, vagy a nevét írtam le sokszor a füzetembe. Csendes rajongó vagyok, ha lehet ilyet mondani, vagy van ennek valami értelme. Furcsa, a rajongó szónál eleve valami hangosra gondol az ember, legalábbis én, így képzelném el, ha le kéne, mondjuk rajzolni a szót. Sok hullámzó vonal, kacskaringózó színek. Én nem ilyen vagyok, még csak kicsit se hasonlítok rá.
- Igen, pontosan tudom, hogy milyen ez.
Nem örülök neki, hogy tudom. Valahogy jobb lenne kívülállónak lenni, mint olyannak, akit egyből megbámulnak. Idősebbnek is nézek ki a koromnál, a szüleim nem éppen átlagos állampolgárok, sőt az egyik még csak nem is ennek az államnak a polgára. Olyan bonyolult az egész, hogy néha még én magam sem tudom követni, és ha esetleg mégis, akkor is történik valami, ami miatt újabb csavar kerül a történetbe, és megint borul a bili.
- Igazad van, így tisztább. Warren Mina.
Fogadom el a kezét, és rázom meg finoman, illetve hangolódom rá arra, ahogy ő fog velem kezet. Igen figyelmes egy srác, azt meg kell hagyni. És egyáltalán nincs elszállva magától, ami ritka.
- Azért egy kicsit mégis. Mármint, jobban odafigyelhettem volna arra, hogy a táskám rendesen tegyem le.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. augusztus 25. 15:02 Ugrás a poszthoz

Bambika


Rájöttem, hogy amivel kellőképpen le tudom foglalni magam meg a gondolataimat, az a szerelem. Viszont a kellemetlenség, hogy nem vagyok szerelmes, és a fiúkat se éppen úgy látom, ahogy a korosztályom. Nekem a fiúk kicsit igénytelenek. Vagy nagyon pattanásosak és mosdatlanok, vagy olyan tiszták, hogy csúsznak. Igaz, ez a nyáltengertől is lehet. Esküszöm, én próbáltam megtalálni a szépet mind a kettőben, de nem ment. A fiúk taszítanak, azt hiszem. Mármint, egyik csoporttársamat sem akarom a számban tudni. Ez azt hiszem elég nagy gond ebben a korban, amikor a legjobb barátnőim sorra szednek fel és dobnak ki fiúkat. Azt mondták, hogy ez a normális. Baj van velem, most már biztos. Elgondolkoztam a lányokon is, kedves olvasó, kiben felmerült, hogy talán a neme nem stimmelt a választottaknak, de nem, azzal se voltam beljebb.  
Mivel az A terv, miszerint gyorsan szerelembe esek, és csak ennek szentelem a vizsgák utáni időszakot, nem jött be, ezért maradt a B terv, vagyis, hogy munkát vállalok a cukrászdában. A főnökasszonyom tök kedves, és nagyon szeretem. Csomó okosságot meg kedvességet mond nekem. Három gyereke van, és a férjét úgy ismerte meg, hogy késő estig dolgozott itt. Aztán miután végzett az iskolával, összejöttek – mert a tanára volt – és megvette a helyet. Ki tudja, lehet, hogy az én igazim is éppen itt fog sütizni, azért nem volt jó a többi srác.
Háromnegyed öt múlt pár perccel. Mindig korán jövök, hiszen elő kell készülni. Motivál a pénz is, de főleg az, hogy süthetek. Anya mellett előbb tanultam meg sütni, mint járni szerintem, de ez nem baj, hiszen ez az, amit a mai napig együtt tudunk csinálni. Szerintem, ha öt év múlva már külön élek, sütni akkor is együtt fogunk, és ennek nagyon örülök.
Az első részben kezdek, lepakolom a székeket, letörlöm az asztalokat, és áttörlöm a pultot, amibe a frissen sült sütemények kerülnek majd. Észre se veszem a hátsó ajtót, csak arra leszek figyelmes, hogy valaki köszön. Vera említette, hogy jön mellém egy kisegítő munkás.
- Szia! Elől vagyok.
Kiabálok hátra, mivel nyakig benne vagyok a pultba, és nem akarom abbahagyni, hiszen már több mint a felével készen vagyok.

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. augusztus 27. 13:09 Ugrás a poszthoz

Bambika


- Oh, helló, te vagy az új jobbkezem?
Na hát ez egy vicces kör lesz. Egyszer beszéltünk csak, de érzem már most, hogy az arcom kipirul. Nem szeretem, hogy ilyen könnyen kiütközik a zavarom. Sokkal jobban értékelem azt, amit a többi lány tud csinálni. Lazák maradnak, még akkor is, amikor egy srác tetszik nekik. Én meg akkor sem tudok laza maradni, ha valaki a bűbájtan házimat kéri el. Nem értem, miért van ez. El kéne mennem a pszichológushoz, vagy az önismeret tanárhoz, de elég kellemetlen, hogy ők egy személyben az anyukámat is jelentik. Nem tudom, neki mégis hogyan vázolhatnám fel azt, hogy én most a hivatalos szervhez jöttem, nem az anyukához. Elég furcsa lenne.
- Oh, csak nyugodtan. Nekem annyira nem mennek ezek a bűbájok.
Éééés ahogy nézem, neki sem. Azt hiszem, jó páros leszünk. Szélesen elmosolyodom arra, hogy próbálkozik, bár igaz, hogy sokkal gyorsabb lenne, ha seprűt ragadnánk, viszont nem szabad letörni senki lelkesedését. Időnk is van még, szóval nyugodtan gyakoroljon csak.
- Egy óra múlva neki kell állnunk a sütiknek, illetve előkészülni a reggeli rohamra.
Reggelente az édesszájú falulakók, vagy azok, akik a rezidencián szállnak meg, hozzánk jönnek. Aztán van egy kis szünet, egy viszonylag laza déllel, délután és este azonban megint őrültek háza van. Nem egyszer fordult már elő, hogy szinte úgy lopakodtam be az éjszaka közepén a házba, amit anya persze éberen őrzött. Fiúban reménykedett azt hiszem, de csak banánhabos süteményt, és néhány szelet csokitortát vittem haza. Viszont az is elfogyott.
- Segítsek?
Kérdezem a porfelhőre, majd a fiúra nézve. Nem, vicces módon egyáltalán nem vagyok mérges, amiért az elmúlt fél óra munkáját egy huszárvágással elintézte. Valahogy nem vagyok az a kiabálós fajta. Lehet, hogy a reggeli kakaómba tudat alatt évek óta gyógyszerek vannak keverve.  

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. augusztus 28. 10:58 Ugrás a poszthoz

Bambika


- Nem haragszom, ketten vagyunk már. De az el,élet nagyon a fejemben van.
Valami ilyesmi miatt van az, hogy sikeresen megnyertem magamnak asztrológiából az első évfolyam újratanulását, és az újravizsgázást is. Ezzel persze nem dicsekszem, elég, ha azok tudják, akik látnak beülni az órára.
- Magántanuló? Ó gondolom a cirkusz miatt.
Erről eszembe jut, ahogy anyával veszekedtem azért, hogy had járhassak rendes iskolába, ha kell, akkor kollégista leszek. Meggyőztem, vagy tán megunta a hisztimet, és elengedett. Nem lepne meg, ha valóban ez lenne a dolog mögött. Aztán eljöttem, az eleje izgalmas volt, az első erős honvágyig. Abból jött az, hogy kikönyörögtem, jöjjön ide ő is, amiből meg szépen az, hogy jól megszületett a kistesóm, és én undokká váltam. Gyakorlatilag az egész okozója én vagyok, és most is csak azt érzem, hogy hamarosan megint összedől a felépített kártyavár, hiába igyekszem jó maradni. Nagyon nagy kihívás ez nekem.
- Nem, dehogy, csak nyugodtan, alapjáraton zenét szoktam hallgatni, csak tudtam, hogy jössz, és figyelnem kellett.
Meg hát bunkóság is bedugni a fülemet, és nem foglalkozni az újjal. Az első benyomás mindig a legfontosabb, és egy ismeretlenre készültem. Nem mintha a srácot ismerném, hiszen csak egyszer beszéltem vele. Viszont a beszélgetés már megtörtént, így már egy másik kategóriába került nálam. Azt hiszem a kapcsolatokra való nyitásom a béka popója alatt van. Elég szomorú, hogy ezt nem sikerült anyától megörökölnöm, aki olyan könnyen áll le emberekkel beszélgetni.
- Elkezdem a sütiket, ha kellek, csak szólj.
Szeretnék neki segíteni, de ha belemerülök a takarításba, akkor ma reggel senki se fog semmit enni, és az nem lenne a legjobb. A sós alapokkal kezdek, majd szépen lassan áttérek a krémekre, végül az édes tésztákra. Persze azért időről - időre ránézek a fiúra is, hátha valami baj van.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. szeptember 30. 20:58 Ugrás a poszthoz

Évnyitó - Édesapám

Hat hónap. Egy terhesség kétharmada, egy év fele... ennyit voltam távol. Egyik pillanatról a másikra jött egy lehetőség, én pedig mentem. Mennem kellett. Ki kellett szabadulnom innen. Rá kellett jönnöm, hogy ki vagyok, mit akarok. Felnőttem sok téren, és gyerek lehettem még többön. Az életem nagy részében felnőtt voltam, és anyám ezt túl későn vette észre. Túl korán léptem be az életébe. Mostanra azonban megbékéltem ezzel. Most pedig, hogy visszatértem, már tudom, hogy ki akarok lenni, mit akarok tenni az életemben. Isabelle, Anita és Gillian segítettek ebbe. Ők voltak a szobatársaim az amerikai tartózkodásom alatt. Sok mindenre rávilágítottak, és sok másik élethelyzetet is megismerhettem.
Így érkeztem vissza. Először nem is haza mentem, a bőröndöm, a sok cuccom csak betettem az előszobába. Ráírtam egy füzetlapra a "NE NYÚLJ HOZZÁ!" feliratot, áthúztam az iskolai egyenruhámat, és már siettem is fel a kastélyba. A vonatom túl sokat késett, de még mielőtt elfoglalnám a helyem, találkoznom kell egy emberrel.
Más vagyok. Ahogy beérek az iskolába, az első szívdobbanásommal is tudom. Ismerős illatok, mégis, másként élem most meg ezeket. És ennek kifejezetten örülök. Mielőtt a terembe lépnék, megigazítom a taláromat, és végigsimítok a hajamon. Sokat változtat egy hajszín az emberen, főleg ha a szinte fekete haját festi szőkésvörösesre. Van egy képem anyáról, ahol hasonlóan néz ki. Onnan is jött az ötlet, hogy fessük az enyémet is ilyenre, hogy felfedezzem, mennyire is hasonlítok rá is. Megvolt. Ahogy először megszáradt a hajam, és kifésültem, láttam. Le is vágták, szerintem többet is, mint a harmadát. Nem bántam meg semmit. Belépve a nagyterembe pedig egyből ki is szúrom azt, akit keresek, és sietős léptekkel elindulok felé.
- Warren professzor! Professzor úr, hogy van? Izgatott az új tanév miatt?
Miközben beszélek hozzá, végig az arcát fürkészem. Fél éve nem látott, érdekel, hogy mit szól most hozzám.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. október 2. 18:23 Ugrás a poszthoz

Évnyitó - Apukám

Izgatott vagyok. Fogalmam sincs, hogy mit fog reagálni, hogy mit fog szólni a hajamhoz, vagy ahhoz, hogy egy kicsit sminkelem már magam. Persze nem vészesen, nem kell egyből nagyon nagy dolgokra gondolni, de már nem nyomom ki a szemem a szemceruzával, ami határozottan előnyt jelent.
Nem tudom elmondani, hogy mennyire izgatott vagyok a gondolattól, hogy mit tesz majd. Tudom, hogy apáról van szó, hogy nem kell nagy dolgokat várnom, de nekem egy leszóló megjegyzése is nagy dolog lenne most. Ehelyett azonban olyat kapok, amit egyáltalán nem vártam. Történetesen azt, hogy megölel. Egy hosszú pillanatig fel se tudom fogni, hogy mi is történik most itt velünk. Egy csomó ember van itt, de nem érdekli, úgy húz magához, mint egy igazi apa. Azt hiszem ez a hosszú külön töltött idő komolyan megerősítette a köteléket, ami összetart minket.
Úgy ragaszkodok én is ehhez az öleléshez, és egyúttal hozzá is, mintha félő lenne, hogy bármi elszakít minket. Érzem, hogy közben egy tétova könnycsepp is útnak indul, de most nem foglalkozom vele, csak azzal, hogy ez a pillanat örökké tartson. A vállába fúrva az arcom, elsuttogok egy halk „szeretlek”-et, majd finoman elhúzódva nézek végre végig rajta, még mindig tartva őt, mintha attól félnék, hogy elvesztem.
- Milyen csinos vagy. Jó ez a nyakkendő, illik a házunkhoz.
A Levita úgy tűnik eléggé családi ház lett, hiszen nem csak anya és én jártunk oda, de most már apa is részese lett az érzésnek. Ha Sean továbbra is olyan jól halad, mint eddig, akkor egész biztosan ő is oda kerül majd.
- Hogy vagy?
Érdeklődöm, kihasználva azt, hogy ez a pont a teremben most csak a miénk. Az igazgatónak még úgysincs nyoma, addig szabad rosszalkodni kicsit. A Levita asztala úgysincs innen olyan messze.

Warren Démon(m)ina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2015. november 4. 15:56 Ugrás a poszthoz

Flóricsek

Mostanában valahogy beindult az életem, aminek nagyon örülök. Határozottan jót tett nekem az, hogy elmentem, kicsit volt lehetőségem élni, felnőni, és realizálni, hogy a körülöttem lévő világ se nem csupa negatívum, se nem csupa tündérmese. Hogy vannak jó és rossz emberek, hogy a szüleim azért nincsenek együtt, mert már nem passzolnak össze. És hogy igazából tök nagy mázlista vagyok, amiért nem kellett választanom közülük, s hogy anya nem haragszik azért, mert most apa áll közelebb a szívemhez. Belőle még mindig nem kaptam eleget. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesznek többet veszekedések, mert biztos, hogy lesznek, kezdve anya új pasijával, aki komolyan mondom, hogy nagyon nem illik hozzá. De egyelőre, minden rendben.
A gondolataimat elhessegetve lépek be a cukrászdába, ahol flórával fogok találkozni. Ez a kapcsolat is olyan, amilyenben korábban nem volt részem. Most mégis mosoly szökik az arcomra, miközben szétgombolom a kabátomat. Kiválasztok egy ablak melletti részt, és miközben lepakolom a cuccaimat intek Krisztának, aki egy másik nővel ül és beszélget. Azt hiszem mondott valami olyasmit, hogy jönni fog hozzá az unokatesója. És eléggé hasonlítanak is. Nem tudom, hogy mi fog ebből a mai napból kisülni, de remélem csupa jó.
- Szia…
Épp csak ennyit tudok kinyögni, még a neve is lemarad, mert megérkezése után egyből lelkesedni kezd a hely iránt, ami nekem már szinte a negyedik otthonom lett. De azt valljuk be, hogy nagyon pofás lett a felújítás után.
- Ugye, milyen király? Imádom ezt a helyet!
A kezembe veszem a pénztárcámat, és szétkattintva kihúzok belőle egy vékony kis tömböcskét.
- Én meg kedvezményes kuponokat hoztam. Van sütire, forró csokira, habos kakaóra… egy csomó mindent tudunk venni olcsóbban!
A bolt tulajától kaptam a szülinapomra, így tuti biztos, hogy jók és levásárolhatóak még. Én pedig most élni is szeretnék párral.
- Tutira iszok egy mentás vagy egy karamellás forrócsokit, keksszel, meeeg úúú eszek vulkán sütit. Az annyira jó! A belsejébe nem csak krém van, hanem folyékony szirup is, szinte minden ízben. S amikor először megbököd kicsit a villáddal, akkor feltör és végigfolyik a csokis mázon. Isteni finom, nekem elhiheted.

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. január 3. 13:44 Ugrás a poszthoz

Flóra

- Tiszta hasznos vagyok.
Jegyzem meg nevetve, miközben a pulthoz sétálunk. Meg kell állapítanom újra és újra, hogy Flóra minden, csak nem az a tipikus rellonos, aki mást sem csinál, csak morcoskodik. Ennek pedig kifejezetten örülök. Így már négyre nőtt a számomra kifejezetten szimpatikus rellonosok száma, és általa a nemek aránya is kiegyenlítődött. Köszönjük Flóra.
- Öhm, de, szerintem eszek én is, de csak kettőt.
Többet nem szeretnék, mert anya kiakadna, ha nem ennék rendesen a vacsorából. Valami baja van, mert napok óta főz meg süt, de rákérdezni nem merek, mert félek, hogy megint apa csinált valamit. Nem igazán értem a felnőttek világát, mármint az tényleg jó nekik, hogy mást sem csinálnak, csak tépik egymás idegeit, elmondják egymást mindennek, majd egymás nyakába borulnak, ha éppen olyanjuk van? Ha ilyen a felnőtt élet, akkor köszönöm szépen, nem kívánok felnőtt lenni, mert nem olyan nagy buli.
- Én is szeretnék kérni színes sütit, kéket meg zöldet, és vulkánsütiből kettőt. Na jó, legyen egy sárga is.
Elvégre a vulkánsüti pirosas színű, így mindegyik házat felvonultatjuk szépen. A számolás után egy csinos kis összeget mond a kiszolgálónk, de átadom a kuponokat, és sunyiban azt a kártyát, amit Áditól kaptuk, és amivel olcsóbb az itt fogyasztásunk. Látom is, ahogy a listára felkerül minden, amit szépen vásárolgattunk az elmúlt fél percben. Nagyon helyes, amúgy is elég magas keretet kaptunk Ádámtól, szinte lehetetlenség levásárolni.
- Három sarló és tíz knút lesz összesen.
Elégedetten bólintok, hiszen ez nevetséges összeg ahhoz képest, amit elvittünk a két kerek tálcánkon. A forrócsokikat majd úgy hozzák utánunk.
- Okés, az nekem is szimpatikus.
Követem Flórát, hogy ő válassza ki, melyiket szeretné, majd ha megvan, lepakolok, és ledobom magam a kényelmes kanapéra.
- Milyen érzés itt lenni? Hozzászoktál már az iskolás léthez?
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. március 1. 17:24 Ugrás a poszthoz

Noel

Valamikor még a kirándulás alatt felmerült, hogy majd ha visszajövünk, menjünk el valamerre kajálni. Sok lehetőség nem volt, de már akkor tudtam, hogy a Pillangóvarázsba akarok jönni. Egyrészt Zoey egy fantasztikus nő, másrészt a teaház része szuper, harmadrészt, mindig is el akartam ide jönni enni, de valahogy mindig máshogy alakultak a dolgok. Talán azért, hogy Noellel jöjjek ide először.
Miközben sétálunk felfelé a lépcsőkön, kigombolom fehér kabátomat. Nagyon szép kabát, de a csomó hóra emlékeztet, ami annyira azért nem volt szép, vagyis de, nagyon is szép volt, csak a hó volt egy idő után túl sok. Valahogy annyi mindenben meggátolt. Nem szeretek belegondolni a hidegbe, pedig ha azt nézzük, az anyai ágon ősi orosz vélacsalád sarja vagyok. Na nem mintha nála jelentene bármit is bármelyik is. Negyedvélaként csak annyi a kiváltságom, hogy egy ideig idősebbnek nézek ki a koromnál, aztán nagyon sokáig megragadok a sokkal fiatalabb, mint a kora résznél.
- Jó napot! Ombozi néven van a foglalás.
Az idősebb úr elmosolyodik és bólint.
- Igen, igen, már itt is van az úr. Odavezetem.
Nagyon elegáns a hely, legalábbis nagyon annak hat, hiszen az asztalomhoz kísérnek, és nem csak azt mondják, hogy ott van hátul. Követem őt, lopva nézem a festményeket, akik mind békésen teázgatnak vagy ebédelnek. A mai alkalomra egy V nyakú, enyhén dekoltált mélykék ruhát választottam, fekete harisnyával és csizmával. A hajam oldalra van fésülve, és be van fonva.
- Én öhm...
Csak egy pillantást vetek rá, és máris szólni szeretnék a bácsinak, hogy egy másik Ombozihoz jöttem, de amint jobban megnézem, látom, hogy ez bizony ő. Csak eltűnt a haja. Tarzanból herceg lett.
- ... helló.
Bizalmatlanul ugyan, de helyet foglalok szembe az új külsővel, amit tüzetesen el is kezdek nézni, hiszen olyan más lett így. Felnőttesebb. Mit is keresek én itt? Nem tudom.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. március 2. 17:32 Ugrás a poszthoz

Kurta hajú Noelke Kiss

- Miért vágta le?
Kedvesen kérdezem, az étlap szélét birizgálva zavaromban. Mintha az eltűnt tincshossz valamit végérvényesen megváltoztatott volna. Noel felnőttesebb lett. Noel felnőtt. Én még gyerek vagyok, még papíron is csak kölyök, és most, egy hosszú pillanatra minden eddigi magabiztosságom elszállt. Tudom, hogy én is felnőttesebb lettem, másabb. A serdülő kor jótékony hatásai is kijöttek rajtam, nem csak a rosszak, és most mégis megint olyan kicsit, mintha szakadék lenne közöttünk. Kifelé nem mutatom a belső zavart, miért is tenném? Mit érnék el azzal, ha megmutatnám Noelnek, hogy valami belül most nem oké.
Hiszen itt vagyunk, ezen a szép helyen, a helyen, amit én kértem tőle. Nem ellenkezdett egy pillanatig sem, sőt. Asztalt foglalt, és szépen, rendesen csináljuk a dolgot. Randizunk. Ki hitte volna, hogy a kis Mincsikét egy nap majd randizni viszi valaki, és nézzünk csak oda, mégis megtörténik.
- Nem, igazából nem nagyon van.
Jegyzem meg mímelt szemforgatással a dolgot. Attól még, hogy felnőttesebb, ő Noel, tudom, hogy a haja miatt nem fordult ki teljesen magából, sőt, akárhonnan is nézem, csak még vonzóbbá vált. Zavartan csavargatom a hajam alját, tudtam, hogy az a leghelyesebb, ha így fonom be, mert akkor tudok játszani vele, ha ideges leszek.
- Igazából azon gondolkozom, hogy vajon vár-e valakire az a nagyon vörös hajú lány nem messze a bejárattól. Iszonyú szép haja van.
Azt hiszem a neve Anita vagy Andrea, vagy valami ilyesmi. Egy évvel idősebb nálam, de sokszor van egymás közelében az óránk. Olyan lány, aki mindenkinek feltűnik. Az arca tiszta szeplő, a szeme zöld és nagyon vörös a haja, ami az eredeti színe. Ha fiú lennék, nem is kérdéses, hogy vele akarnék járni. De ez csak olyan lányos megállapítás ám. Nem kell egyből kombinálni, hogy én csak hülyítem Noelt, mert nem, és remélem, hogy fordítva sem.
- Anya is azt mondta, amikor előkerültem a szekrényéből, hogy kicsit merész, de nagyon szeretem a színét.
És ez máris egy nagyszerű érv arra, hogy miért hozzuk zavarba a másikat azzal, hogy kicsit kidobjuk, amink van. Mert szép a színe. Ennél szebb női választ szerintem nem is adhattam volna. Ahogy a pillantásunk találkozik, muszáj elmosolyodnom, egyszerűen csak van benne valami, ami leírhatatlan és vonzó, és uh, nem tudom megmagyarázni. Valahogy mindig eszembe jut ilyenkor, hogy mi történt volna, ha nem ijedek meg, hogy mit tettünk volna mi ketten.
- Jó, hogy végre hazajöttünk.
Jegyzem meg a beálló csendbe, miközben a kezem én is az asztalra pakolom. A filmekben így szokott lenni, a két kéz ott van, aztán a fiú megfogja a lányét. De vajon jól csinálom, feszült vagyok. Azt akarom, hogy jó legyen, hogy Noel akarjon, ahogy mondta.

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. március 15. 17:23 Ugrás a poszthoz

Noel


- Ez ismerős. Egész életemben növesztettem a hajam, aztán fogtam, és megszabadultam a felétől, ráadásul világosabb is lett. Nem bántam meg, és szerintem te sem fogod, mert jól áll.
Emlékszem rá, milyen volt az első pillanat, amikor a lányok végeztek. Egyik este történt, az amerikai cserediákságom alatt. Változást akartam, és lett is. Elővették az ollót, és vettek hajfestéket. Nem tudtam, hogy mit akarnak csinálni, de rájuk bíztam magam. Behunytam a szemem, és meg tudtam állni, hogy a végéig ne keressek olyan felületet, ahol megláthatom magam. Ki is sminkeltek, finoman, de rajtam a finom is látványos volt, hiszen előtte maximum az epres szájfényem volt olyan, ami nagylányos, és azt is általában lenyalogattam. Akkor viszont, amikor kinyithattam a szemem, akkor láttam meg először azt, mennyire hasonlítok anyára. A szemem, az állam apáé, a fejformám, a vonásaim anyáé, egyfajta ideális keveréküknek láttam magam akkor este.
- Neked? Ki mondta, hogy neked lesz?
Felelem tettetett meglepődéssel, de csakhamar elvigyorodok szélesen, elvégre nem gondolom azt se komolyan, hogy nekem lenne. Csak jó egy kicsit húzni az agyát, meg oldani a feszültséget. Istenem, szörnyen feszült vagyok, hiszen korábban soha, senki sem hívott randizni, sosem éreztem ennyire különlegesnek magam, és most Noel megtette, és ha nem is működik ez a dolog valami miatt, nekem egy életre szóló emlék már most, már maga a tény is, hogy meghívott. De akarom, hogy sikerüljön, csak igyekszem mindenképpen pozitívan nézni a dolgot.
- Nagyon furcsán vagyunk összerakva. Bár kikapcsolhatnám ezt a sok gondolatot és kombinálást. Annyira jó lenne nem azon agyalni, hogy mit gondolsz, ha rám nézel, vagy vajon jó-e így a hajam, vagy nincs-e valami nagy gáz az arcomon, amit észre se vettem, csak elindultam, és jól leégetlek. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi mindenen vagyunk képesek agyalni.
Ez csak úgy kitört belőlem, egy kis ízelítő, mely azt mutatja, hogy mennyi minden jár most a fejemben. Nagyon jó, nem igaz? Borzalmasan zavar ez a sok minden gondolat, és nem akarom elszúrni ezt az estét, de nem tudok nem kombinálni.
- Tudja, hogy veled vagyok itt. És ő is kedvel. Mondtam neki, hog yegy rendes srác elhívott vacsorázni, ő pedig azt felelte, hogy üdvözlöm Noelt. Szóval tudja, és nincs vele baja, aminek örülök.
Azt nem tudom mondani, hogy „veled vagyok”, mert az nekem mást jelent, valami olyat, amit pár perc és néhány csók után nem biztos, hogy még ideje volna firtatni. Vagy mégis? Nem tudom, inkább csak rápillantok az étlapra.
- Valamilyen pennét ennék, és te?
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. április 2. 20:21 Ugrás a poszthoz

Csak úgy, a Levita asztalánál.
//Ha van kedved, csatlakozz hozzám. Smiley //


Ez a mai nap nagyon különleges volt, hiszen a vonattal érkeztem, mint a diákság 95%-a. Apánál voltam előtte nap, meg az az előtti nap is, hogy összecsomagoljam a régi kinőtt és nem hordott cuccaimat, majd ezeket egy bőröndbe gyömöszölve visszaszállítsam ide. Jöhettem volna apával is, aki beugrott az öcsémhez, ám én kifejezetten vonatozni akartam. Nem is bántam meg, hiszen volt lehetőségem egy kicsit Ricsivel lenni.
Amennyire közel álltunk egymáshoz régebben, most annyira eltávolodtunk. Ő is, és én is más baráti társaságba keveredtünk, és valahogy a közös témák is eltompultak, vagy éppen megbeszéltük mással. Aztán elkezdtem dolgozni, és jött Noel. Automatikusan elpillantok felé, ám lehet, hogy ezt viszont nem kellett volna. Pont akkor sikerül rápillantanom, amikor Annelie kis híján a szájában van. Kérdőn felvonom a szemöldököm, de csak egy pillanatra, mert a következőben elfordítom a fejem.
Kedvem lenne felkelni, és elrángatni onnan Anne-t a szép fényes hajánál fogva. Ő az exe, tudom. És tudom, hogy ritka kincs, ha jóba vagy az exeddel - bár nekem ilyenem nincs - de akkor is, ez nem túlzás kicsit? Féltékeny vagyok, és nem tudom, hogy ezt tudom-e leplezni. Visszapillantok rájuk, de nem bámulom őket, de azt látom, hogy mit csinálnak. Amúgy is, Noellel fogalmam sincs, hogy mik vagyunk. Vagyunk, de vajon úgy vagyunk, mint a párok, vagy csak jó móka volt egy kicsit? Talán nagy hiba volt, hiszen tönkremehet a barátságunk.
Nem hallom a külvilágot, de amikor a többiek fordítják a fejüket, akkor én is fordítom, mint egy rendes gyerek. Furcsák, idegenek. Nincs rá okom, mégis nyomasztónak érzem a jelenlétüket. Félek, hogy fájdalmat fognak okozni valakinek, akit szeretek. Sok mindenki felvillan a lelki szemei előtt, és csak remélni merem, hogy nem történik ténylegesen egyikükkel sem semmi rossz.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. április 10. 15:44 Ugrás a poszthoz

Dorcsi

Teljesen elmerülök abban, hogy bámulom Noeléket, csak akkor eszmélek fel, amikor kezeket érzek a vállamon. Az első gondolatom az, hogy lebuktam. Elkövettem valamit mégiscsak, és most elfognak a felügyelők. Hiába nem tettem semmit, mégis olyan érzésem van, mintha hibás lennék. Ez a célja ennek az egésznek, nem? Azért vannak itt, hogy úgy érezzük, bajban vagyunk. Egyszerűen fojtogató, ahogy érzem, figyelnek. Nem is hiába, hiszen egy zöld ül le mellém.
- Nem igazán kedvelem Anne-t.
Felelem csendesen. Nem is ismerem, nem lenne szabad nem szeretnem őt, de mégis féltékeny vagyok rá. Ő gyönyörű, önálló, és nagyon közel áll Noelhez. Azt hiszem, sose tudnám megszokni, hogy a közelében van, még ha csak barátok is. Bár nem úgy tűnik, mintha barátkoznának csak. Én legalábbis nem szoktam a barátaim szájába nyomulni.
- Különórákat is szoktam venni belőle.
Jegyzem meg a tekintetemre jövő megjegyzésére, bár nem éppen olyan vicces, mint amilyennek szántam. Fejben valahogy jobban hangzott a dolog, de legalább elég ahhoz, hogy levegyem a tekintetem Noelről meg Anneről, és végre rápillantsak Dorianra.
- Hű... a hajad... szőke.
Persze csak félig az, de akkor is szőke. Oké, az enyémben is van, tökéletes keverékét adva így anyámnak és apámnak. Muszáj volt kicsit világosítanom a hajamon. Csak egy kicsit, épp csak annyit, hogy jobban elvesszek a tömegben, és a szemeim ne világítsanak annyira.
- És milyen volt LA?
Kérdezem teljes felső testemmel Dorian felé fordulva, közben kicsit megnézve magamnak a tanárokat, akik érkeztek. Hihetetlen, milyen sok ismerős arc van.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. április 16. 18:26 Ugrás a poszthoz

Dorian

Egy nagy kupac könyvet szorongatva a két kezem között haladok végig a folyosón. Ebédszünet van, a legtöbben esznek is, én azonban egy falatot se tudok legyűrni már napok óta. Ez érződik a hangulatomon is. Feszült vagyok, kicsit talán mogorva is, és kényelmetlenül érzem magam a saját bőrömben. Mintha ki akarna robbanni belőlem valami, vagy meg akarnék szabadulni valamitől. A kellemetlen csak az, hogy fogalmam sincs, mitől. Pedig megszabadulnék én, ő de még mennyire.
Szóval ebédidő van. Ez tökéletes idő arra, hogy a könyveimmel megpakolva a táskám és a kezeim besurranjak az átriumba, ott pedig a pszichológusi rendelőbe. Gondolom ez is kihágás, de nem érdekel. Szükségem van egy csendes helyre, és a könyvtár mostanában nem az. Mindenfelé elsősök zizegnek, ami természetes. Év eleje van, igyekeznek megismerni a helyet, és rengeteg az új élmény. Én is voltam elsős, tudom, milyen az. Nem is hibáztatom őket, inkább magamat, amiért ilyen nyafka hangulatban vagyok. Tényleg ennem kéne, csak valahogy nem megy.
A kulcsokat otthonról hoztam el. Anya konferencián van. Sean pedig apánál, szóval ha minden igaz, mind a hárman Budanekeresden térnek nyugovóra ma is, és holnap is. Lehetnék otthon is, de a ház is frusztrál. Olyan helyet keresek, mely nyugodt és békés, ahova nem járok gyakran. Így esett a választásom az irodára. Szeretem ezt a helyet. Itt találkoztam először apával, és itt volt az első igazi gyerekszobám is. Elfordítom, belököm az ajtót, majd besétálok. A kulcsot a kis asztalkára dobom, a könyveimet pedig a dohányzóasztalra teszem. A táskámból is kiszedem a jegyzeteimet, majd a táskát a lerúgott cipőm mellé teszem. Muszáj tanulnom, egy csendes helyen. Így hát a szőnyegre telepedek, és kényelmesen elrendezem a könyveimet.
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. április 17. 13:16 Ugrás a poszthoz

Dorian

Elhatároztam, hogy nem veszek tudomást a kopogásról, hiszen elméletileg nincs itt semmi, az ajtót pedig bezártam. Oké, ebben nem vagyok olyan nagyon biztos, mert a mozdulat nem rémlik, de hát miért ne zártam volna vissza, hiszen illegálisan vagyok itt, és nyilván azt nem akarom pont, hogy rám találjanak. Gondolom viszont, hogy a felügyelők meg nem kopognak, hanem bejönnek. Szóval kopogtattak egyszer. Felpillantottam, semmi. Kopogtattak még egyszer, megint semmi. Nem is foglalkoztam vele egészen addig, amíg a lenyomódó kilincs következtében ki nem nyílt az ajtó. Na ezért nem volt meg a mozdulat. Riadtan pillantottam fel Dorianra, aki éppen magyarázkodva kihátrált. Miért hátrált ki? Az ijedtségem csakhamar zavarba csapott át, ahogy felpattantam, és zokniban utána siettem a folyosóra.
- Hé, várj.
A karját sikerült elkapnom, és mielőtt még eltávolodott volna túlságosan, igyekeztem visszahúzni a nyugalmat adó falak közé. Nem a felügyelők voltak, nem azért jöttek, hogy lecsukjanak, mert reggel elcsentem a falról anyám kulcsát. Szerencsére.
- Anyu konferencán van, Budanekeresden. Én nem segíthetek?
Elmondanám neki, hogy egy csomó ilyen beszélgetést hallottam már, amikor gyerek voltam, de félek, hogy a falnak is füle van, anyának pedig ebből baja származhatna. Egyedülálló anyaként kellett megküzdenie azzal, hogy dolgozzon és neveljen engem is, szóval nem akaszthatott szögre, amikor épp jött hozzá valaki. Még mindig Dorian kezét fogom, észre se veszem, hogy talán illetlen dolgot követek el. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődtem azóta, hogy nem igazán tudtam elviselni, ha valaki hosszabb ideig hozzám ér.
- Gyere be, komolyan. Csak tanulok, semmi komoly. Kellett egy csendes hely, ahol nem mászkálnak emberek. Beszélgessünk.
Mert kerülsz engem. Valahogy így folytatnám, azonban nem akarok rögtön veszekedni. Most viszont már óvatosabb vagyok, hiszen ellépve Doriantól az első, amit teszek, hogy bezárom az ajtót.  
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2016. május 13. 07:21 Ugrás a poszthoz

Dorian

- Nyugtatót.
Úgy ízlelgetem a szót, mintha sosem hallottam volna, pedig de. Azt is tudom, hogy hol tartja az ilyen szereket anya, és azt is, hogy milyen bűbájok védik. Gyerekként az ember sok mindent hall, amiről a felnőttek azt hiszik, nem, vagy nem jegyzi meg a gyerek. Rossz hírem van, nagyon is meg van jegyezve a dolog. Szóval igen, tudom, hogy merre kellene keresni, ám az arcom olyan ártatlan marad, mint aki azt sem tudja, miről beszél.
- Miért kell neked nyugtató? Kérdezem a tekintetem Dorianon tartva. Nagyon érdekes a srác, néha vidám, barátkozós, néha csendes, elviselős, néha meg morcos, és kicsit olyan, mint aki függő. Nem hiszem persze, hogy így van, csak az érzést kelti bennem. Nem mintha az olyan jó lenne. Nagyon furcsa ez a srác, a barátnőjének biztos nem egyszerű a dolga. Még akkor sem, ha eléggé vonzó a kisugárzása. Érdekes dolog ez az elemezgetés, már régóta értem, hogy anya miért szereti csinálni, azon túl, hogy embereknek segíthet vele.
- Emberrablás?
Vonom fel meglepettem a szemöldökömet. Oké, nem hittem volna, hogy ez a mai beszélgetésünkben elő fog fordulni. Hirtelen fel se tudom fogni, hogy mire gondol, de amint eljut az agyamhoz a tudat, elnevetem magam.
- Óóóhoohóóó, szerinted bárki is azt gondolja majd, hogy éééén elraboltalak téged? Ha berobbanna az ajtó, hidd el, egyből a fordítottját gondolnák. Én csak itt tanulgatok békésen, erre bejössz, és ránk zárod az ajtót. Aztán ki tudja, mi történik velem. Én csak egy ártatlan kislány vagyok.
Olyan hitelesen mondom el a monológot, hogy a végére már majdnem el is hiszem, hogy valóban ez a helyzet. Bizony, én aztán nem raboltam el senkit. Hát hogy nézne az ki?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Warren Mina összes hozzászólása (324 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 10 11 » Fel