Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

   -  Látom, jól széttúrtál itt mindent...
Megáll a két asztal közt félúton, végiginéz az egyiken, majd a másikon. A korábbi szobatársa korai kényszernyugdíjazása miatt az elmúlt fél évben minden irata, személyes tárgya és egyéb vacka módszeresen átszivárgott a másik asztalra is, mint egy lassú lefolyású, fertőző kórság. Ezt az idilli rendet bontotta meg Léna, aki látványosan és minden rendszert mellőzve hajigált vissza mindent, ami hozzá tartozik.
A mugli polgárháborús sisak, a McDonald's foci világbajnokságos papírpohara, az a fél maréknyi töltényhüvely, most mind a friss, még kitöltetlen aktát tetején hever. Csalódottan mormol valamit, végül hátat fordít a nőnek ismét.
   -  Hmm?
A válla fölött néz vissza, majd követi a tekintetét az asztala fölötti gipszkarton felületre. A minisztérium lényegében a második otthona csak, mégis sokkal személyesebbnek hat, mint az első. A kivágott újságcikkek, ízléstelen fotók és egyebek tetejére a saját fényképeit tűzte, melyek azokat ábrázolnak, akiket szeret. Vagy valaha szeretett.
   -  Mert nagyon zavarnak?
Válaszol pimasz könnyedséggel, végül leül a saját székére. Unalmasabb napjain az egyetlen pozitívumként éli meg, hogy az irodai széke forog, hát lehet, hogy ez ma is így lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ahogy a helyére ül, az asztal szélét fogva pedig közelebb gurítja magát a székkel, az ő tekintete is átfut a színes gombostűkkel felaggatott, mozgó- és mugli képeken.
Még csak esze ágában sem volt eltüntetni őket, mint egy múltbéli botlás keserű emlékét. Nem sok szakítást élt át eddigi életében, talán nem is tudja, az illem és a jó ízlés meghagyja, hogy ha a kapcsolatnak vége, még a nyomát is fel kell égetnie. Nem válaszol Léna megjegyzésére, pedig tehetné: miért dobtam volna ki, hiszen nem gyűlöllek téged.
A háborús sisakot leteszi maga mellé két egymásra pakolt, szakadt kartondoboz tetejére. A töktényhüvelyeket a tenyerébe szedi össze, majd a kihúzott fiókba szórja; egy igazi férfi így takarítja el a saját mocskát. Ez különben sem mocsok, ezek az ő személyes kacatjai, a játékai, ha úgy tetszik.
Az ember sosem lehet túl idős a katonásdihoz.
   -  Pont jókor jöttél - töri meg a köztük beállt, kínos csöndet, a szavaiba csevegő hangnemet erőltet. Hátradőlve veszi kézbe a papírzacskót, abból egy fóliába szorosan csomagolt szalámis szendvicset, egy üveges ásványvizet vesz elő, illetve egy műanyag dobozkát, benne...
   -  Ma pisinap van. Boldog pisinapot, Léna - vigyorog rá hátra, a holmikat leszórja az asztalára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Naná, hogy értetlenül bámul rá azokkal a bociszemeikkel, először mindegyik ilyen. Lénának bőven lesz alkalma megtapasztalni, hogy a Kommandó mennyire más, mint a minisztérium más, kasztráltan karót nyelt területei. Itt nem lesz sok udvariaskodás é előzékenység, ellenben egy halom minden más, amit idővel megtanul kezelni, illetve, nos, esetenként kijátszani.
   -  Suprise drogteszt. Majd megszokod.
A szendvicsét veszi a kezébe, a szemközti falra tűzött képeket nézegetve kezdi el lebontani róla a fóliát. Ahogy kimondták a dolog végét, a benne fejlődő önvédelmi ösztön nyomban munkálkodni kezdett, gonoszul suttogva a tanácsait, hogy vészelje át ezt az ingatag időszakot. Bunkónak, kegyetlennek és pofátlannak kell lennie vele, minél jobban elmarja maga mellől, annál könnyebb lesz.
Abba természetesen már nem gondol bele, hogy ez a taktika már Zójával sem működött. Egyáltalán.
   -  Aztán egyébként miér' jöttél vissza?
Kérdezi végül egy hosszabbra nyúlt, kínos hallgatás után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Beleharap a szendvicsébe, a jobb kezével elsöpri maga elől a fölösleges kacatokat, hogy egy viszonylag tiszta író-, vagy inkább szórakozófelület kapjon. A kommandó átkozott és áldott tulajdonsága, hogy csak akkor kell igazán dolgozni, ha bevetés van, különben az idejük legnagyobb részét az ügyelet emészti föl. Léna is hamar meg fogja tanulni, hogyan élje túl a munkanapon anélkül, hogy szíven szúrná magát egy csatornába mártott ceruzával az unalomtól.
   -  U-hummm...
A falatot lassan rágva hátrapillant rá. Arra a barna, mindig kínosan rendezett és jó illatú hajzuhatagra, majd vissza a saját, szemétben fuldokló asztalára. Igyekszik nem túlságosan sokat a szavai mögé látni, melyeknek nyomán a gyomrában kellemetlen érzés kezdődik. Talán egyfajta bűntudat, leginkább ahhoz hasonlító, tompa nyomás, amitől egyszerre az étvágya is elmegy.
   -  Akkor üdv itthon.
Mormogja halkan, ledobja a szendvicsét a mellette tornyosuló, színes mappák alkotta toronyra, az alsó ajkát rágcsálva húzza ki a fiókját. Többet nem akar beszélni vele, elvégre nem tud, így csöndben nekilát annak a munkának, amit mára eltervezett: ceruzából, kapcsokból és befőttes gumiból apró számszeríjat építeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A vállával tör utat magának a hömpölygő tömegen át a Nagyterem szélesre tárt ajtajának irányába. Levegőt akar, friss levegőre van szüksége, csöndre, hidegre, bármire, csak egyszer ebben a rohadvány életben kijusson innen. Egy ajtóban egymás karjaiba borult pár mellett oldalaz ki végül, akik túlságosan elmerültek már ahhoz, hogy egyáltalán felfogják, mindezt ideje lenne valahol egészen máshol folytatniuk.
Egy ideig mérsékelt lelkesedéssel, ám végezte a kötelező gardedám szerepét, szétválasztotta azokat, akiket kellett, csak akkor távolodva el a fal közeléből, amikor feltétlenül szükséges volt. Gyermekkora óta iszonyodik a tömegtől, mindentől, amit egy terembe zsúfolódva repetitív zenére kell csinálni, miközben valaki mindenképp a testéhez ér. Csak ne nyúlkáljanak, csak ne, csak mindenki maradjon szépen...
Levegőt. Most.
Átcsörtet a bejárati csarnokon, érzi, hogy a teste már jócskán túlmelegedett a jelmez alatt. Kapkodva húzza lejjebb annak cipzárját - elvégre alatta hétköznapi ruháit, pólót és farmert visel, egész addig nem áll meg, míg kilöki a hatalmas, tölgyfából kovácsolt főbejáratot.
Szakadozottan vesz mély levegőt, a benti zene lenyomata bár halkan, de továbbra is a fölében cseng. Maga mellett kienged két kaszásnak öltözött lányt, a nyomukban lépdel le a lépcsőkön, majd a szabadba érve céltalanul indul az ellenkező irányba.
A kastély keskeny ablakain át kiszűrődő fény sárgás derengésbe vonja a rét füvét. Megdörzsöli a homlokát, a jelmez alatt a farmerja zsebébe nyúl, a cigaretta hamarosan felizzik a kezében. A nedves fű meghajlik a bakancsa alatt, ő az ég felé fújja a füstöt, élvezve, hogy lassacskán ugyan, de végül megnyugszik. A hűvös levegő végigmarja átmelegedett testét, de ez most nem rossz, ó, dehogy, ez jó, nagyon jó. Különösebb cél nélkül sétál egyre távolabb a kastélytól, ameddig már alig hallatszik el a benti zene.
Tompán látja a padon kuporgó alakot. Lassít a léptein, ismét kifújja a füstöt, ahogy végül a jelmez alapján felismeri őt. Az eddigi feszítő érzés, ami már korábban már enyhülni kezdett, ismét a mellkasába kapaszkodik.
   -  Rosszul vagy? - kérdi kissé felemelve a hangját, ami rekedtnek tűnik. Nem igazán mer vagy akar közelebb menni, egyelőre nem. Csak megáll, abban az idétlen csontvázas pizsamában, mint egy komplett idióta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A nő finom jelzésére az alsó ajkába harap, hosszú szívdobbanásnyi pillanatokig egy helyben áll, magában mérlegelve a kérést. Végül a cigarettát visszavéve a szájába sétál közelebb, majd ül le mellé a hűvös, itt- ott már lepattogzott festékű padra.
   -  Kösz - bólint egy aprót, oldalra pillantva a nőre - Mina találta, én meg hát... különben meg tök kényelmes. Csak meleg.
Halkan dünnyögi a szavakat, melyek nyomán apró füstgomolyagok tekeregnek tovább a csillagok felé. Szétcipzározott jelmeze alól, szürke pólóján a Greenday egyik korábbi lemezének döglött nyulas emblémája vigyorog a semmibe, mint a kínos beszélgetés egy harmadik, szórakozott tagja.
Bólint, ismét benyúl a jelmez alá, hogy nehézkesen ismét előhúzza a dobozt. A hüvelykujjával hajtja föl annak tetején, majd nyújtja a nő felé, másik kezével ismét kiveszi a szájából a szálat.
   -  Hagyd csak.
Átadja, és bár illene, nem gyújtja meg neki. A dobozt kettejük közé dobja a pad deszkáira,kissé előrébb dől, hogy a könyökét a térdein támassza meg. A hideg befurakodik a pólója  alá, végigkúszik a bőrén, egyszerre csillapítva a teste túlhevültségét és a mellkasában kalapáló szíve sebességét. Oldalvást hunyorít föl Zójára.
   -  Ja. Kellett - megnyalja a szája szélét - Nem bírom ezt a tömeget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Felhorkant, csak megcsóválja a fejét, a szálat a hüvelyk- és mutatóujja közt tartva. Persze, macskaruha. Rengeteg cifrát látott ma, épp annyit, ami feltételezi, hogy többé nem vesz részt ilyen jelmezes mulatságon. Ahogy elérkezik a Halloween és az első faragott tökök megjelennek, a tinédzser lányok egyszerre csavarodnak be és mintha egyfajta versenyt rendeznének, ki képes megalkotni a leginkább zavarba ejtő öltözetet. Aztán persze legyen ember a talpán az a tanár, aki a házirendnek eleget téve képes tartani a szemkontaktust, ha már... minden áru a kirakatba került.
Figyeli, ahogy a nő meggyújtja a saját cigarettáját, a tekintete akaratlanul is, a vele született ösztön által vezérelve vándorol a merészen kivágott felsőre. Nem, Zója soha, tényleg soha sem tudta, hol a határ. Korábban persze ez nem zavarta, ó, épp ellenkezőleg.
Megköszörüli a torkát, végül észbe kapva fordítja el a fejét a kastély irányába.
   - Hormontúltengés és zabigyerekek, mi? - a cigarettát megbillenti az ujjai közt, a hamu a cipője mellé hull a kitaposott, nedves fűbe - Nekünk nem voltak gardedámjaink.
Halkan és szárazon beszél, a tekintete a fényes, váltakozó színekben pompázó ablakokon nyugszik. A bejárati csarnok ajtaja ismét kinyílik, széles fénypászmát vetve a fűre.
   -  Elmúlt. Jól vagyok. - pillant rá vissza furcsa félmosollyal - Biztos van egy őrangyalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Röviden felröhög, az ég felé fújja a füstöt. Párzási rituálék. Már nagyon rég nem gondolt arra a felelőtlen és tapasztalatlan kölyökre, aki egy véletlen nyomán elkezdte a maga szánni való módján szédíteni az Európából érkezett lányt. Fogalma sem volt, mit kell csinálni, vagy hogyan, mégis, jóval valóságosabbnak hatott, mint ezek az erőltetett játékok. Bár lehet, sőt, biztos, hogy mai fejjel ugyanúgy tarkón vágná azt a srácot is, mint azokat, akik a lányokon lógnak odabenn.
A hideg végigrázza a testét. Összébb húzza magát, majd egy nyögéssel hátradől a padon.
   -  Egy ideig még velem lesz.
Mormogja végül könnyedén. Zója felé pillant, keresi a tekintetét, azon tűnődik, elmondja-e a teljes igazságot. Senkit sem avatott be a hirtelen bekövetkező, csodaszámba menő gyógyulása részletei, mindmáig ez Adam és a saját titka. Abban biztos, hogy a vámpír nem fogja elmondani senkinek - egy ideig pedig ő is szeretné megtartani magának a dolgot. Nem tudná megmagyarázni, miért, ám úgy érzi, ez egy privát esemény emlék marad.
A szemei Zója arcán időznek. Ismét az ajkába harap, végül vonakodva szólal meg:
   -  Köszönöm, hogy bejöttél aznap. Bár Mina mondta, hogy... - megvakarja a tarkóját - de azér' kösz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem. Most nem fog válaszolni. Lehet, hogy egyszer, a nem túl távoli jövőben beavat valakit Adam segítségének még számára is ködös részleteibe, de az biztosan nem most lesz. Hagyja, hogy a megválaszolatlan kérdés tétlenül és kínosan lebegjen köztük egy ideig, eleget ahhoz, hogy Zója is felfogja ennek az értelmét. Senki sem mondta, hogy Dwayne könnyű és beszédes társalgó fél, nem esik nehezére kategorikusan süketnek tettetni magát, ha a helyzet úgy kívánja.
Lejjebb csúszik a padon ültében, a cigarettát a fogai közé fogja, amíg a jelmez alatt keresgél. Tényleg olyan ez, mit egy bűvészkalap, amiből bármit bármikor előhúzhat - jelenleg például egy, az iskolai rendezvényeken csempészárunak számító, apró fém laposüveget.
Vesse meg, aki szeretné - de ennyi zajt, tömeget és fiatalt csak megfelelő gyorsítóval lehet elviselni.
Fél kézzel letekeri a fém kupakot, végül pedig, anélkül, hogy ő maga beleinna, a nő felé nyújtja.
   -  Így majd nem fagysz meg.
De, igencsak zavarja a hozzá érő, hideg női láb. Furcsa mód nem ápol baráti viszonyt a meztelen lábfejekkel, bár most igyekszik barátilag túllendülni ezen a megrökönyödésen. Nem húzódik el tőle tehát. A szálat ismét kiveszi a szájából, a jelmezt összébb húzza most már lehűlt, enyhén fázó testén.
   -  Már nem vagyok együtt vele.
Félvállról motyogja, a szemét konokul a kastély fényfoltjain tartva, erővel téve úgy, mintha az egész még csak nem is számítana. Ez persze nem több, mint egy nagy, kövér, elfuserált hazugság. Bárki, aki cseppet is ismeri tudja, hűségesebb és makacsabb annál, mint hogy ilyen könnyen továbblépjen.
Dwayne Warren lényegében csak egy epekedve gazdát kereső kóbor kutya.
Szusszan egy aprót, végül visszapillant a  nőre. Az arcát kékes derengésbe vonják a kastély és a csillagok fénypontjai.
   -  Akkor ne tegyél úgy. Mert én sem fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

  -  Jeez, lassabban... - mormogja, látva, Zója mekora hévvel húzza meg az apró, ám méretéhez képest meglepően nehéz üveget. Egy éve van a tulajdonában, mikor egy szobakisöprés alatt elkobozta az egyik alaksori hálószobából. Cseles kis tárgy, ügyesen bűvölték meg, jócskán kiegészítve az úrtartalmát, így, bár egy belső zsebben is könnyen elfér, komoly mennyiségű cuccot tárolhat benne.
Visszaveszi az üveget, ő bizonytalanabbul - vagy épp már jól felkészülten -iszik bele. Kifejezett vészhelyzetekre tartogatta, idegnyugtató gyanánt, ha végképp nem bírná a benti tömeget, de valamilyen okból nincs lehetősége a szabadba menekülni. Lehet, hogy tanár létére mindez teljesen, elvitathatatlanul illegális - de merje bárki megszólni érte. Az ital fanyar ízével a szájában csavarja vissza a fém kupakot, majd a doboz mellé leteszi kettejük közé a padra, mintegy mechanikus térelválasztó gyanánt.
   -  Nem. Simán csak nem működött. - dünnyögi az ég felé, kifújva a füstöt. Újabb kövér és nyilvánvaló hazugság hagyja el a száját, immáron másodjára. Még kicsit lejjebb csúszik, hogy kinyújthassa a lábát, a fejét pedig megtámassza a pad kopottas háttámlájának szélén.
Zója kérdez, ő felbámul az égre. A csillagok vádlón és cinikusan pislognak le rájuk.
   - Hmm-mmmm...- az ajkát rágcsálva figyel fölfelé, a jobb kezét, melynek ujjai közt a cigaretta füstölög, a bal felkarjára kulcsolja - Lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

   -  Uuuh-hmmm...
A cigaretta megbillen a szájában, kifejezéstelen arccal bámulja a csillagokat, amik látványa az otthonát juttatja az eszébe. Bogolyfalván, ahol most lakni kényszerül, hiába néz föl éjjel, az utcai lámpák fényében nem láthatja azt, amit most, itt a nagy büdös semmi közepén. Wisconsinban, amerre felnőtt, nem voltak helikopterek és közvilágítás sem, ellátott addig, ameddig csak lehetett.
Mélyről jövőt szusszan, végül a cigarettát kiveszi a szájából, eldörzsöli maga mellett a padon, majd ledobja a fűbe.
   -  Veled se működne. - pillant föl rá, teljesen őszintén. A tekintete a nő két szeme közt igázik - És ezt te is tudod, Sunshine.
Tudja, ki meg kell tennie, amit muszáj - és kimondani azt, amit senki más sem mer. Egész nyomorult kis életében ezt csinálta, ha nem, akkor mások után takarította a magánéleti sz*rt, egyedül a sajátjával nem törődött senki. Soha, de soha senki.
Ahogy a nő szemébe néz épp egy ugyanolyan sérült lélek pislog rá vissza, mint ő maga. Mindenkinek valami defektje, valakinek több, valakinek kevesebb. Ő már pontosan ismeri Zójáét, ahogy a nő is ismeri, benne mi van. És mégis; mégis tudja, hogy egy újabb kapcsolat vele nem lenne több, mint egy rég elfelejtett fiatal srác kapaszkodása abba, mi menthetetlenül eltelt.
Összébb húzza magát, a fejét visszafordítja a kastély felé.
   -  Hazajössz ma velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Maga mellé nyúl, hogy az üveget és a felbontott doboz cigarettát visszaküszködje a zsebébe, valahová a jelmez legmélyén. Feljebb ül, megtapogatja a csuklóját, csalódottan veszi tudomásul, hogy minden taktikailag fontos felszereléssel kitömte ezt az átkozott pizsamát, a karóráját mégis sikerült az asztalán hagynia. Így elképzelése sincs, hány óra lehet - de akármennyi is, számára ez pontosan a "most-kell-lelépni" pillanat.
A srácokat parancsolja ágyba az, akinek kedve van, a takarításra pedig úgyis ott lesznek a manók - részéről már igazán elkezdené a hétvégéjét. Úgy fest, Zója társaságában.
A beleegyező válaszra, ha alig érezhetően is, ám valami okból kirázza a hideg. Az agya racionális fele, mintha felriadna a szendergésből, őrjöngve tiltakozik, Dwayne fiam, mégis mit gondolsz, mit csinálsz? Mégsem vesz tudomást róla, ahogy a pulzusa ütemének apró változásáról sem. Elvégre felnőtt ember. Felelős felnőtt ember. Azt tesz, amit akar. Többé- kevésbé.
Zója egészen laza viccelődésére vérszegény mosolyt kényszerít ki. Zavartan süti le a szemét, fél pillanatnyi önkéntelen figyelmetlenségét pedig a nő nem felejt el kihasználni. Riadtan rezzen össze, mikor Zója szája az övéhez ér, mintha egyszerre nem is lenne tisztában azzal, mit akar. Pedig ugyan, pontosan tudta ő, mi fog történni, mikor elmormolta azt az egy átkozott kérdést. Csak épp... ez annyira nem az ő asztala.
   - Akkor... - kiszáradt szájjal pillant félre, ő is feláll, így jó egy fejjel fölé magasodva - Gyere.

A kastély kapujában tucatnyi mágikusan fénylő töklámpás vigyorog rájuk, ahogy a míves vaskapun át egymás nyomában elhagyják a birtokot, amerre egyetlen kósza, holt lélek sem jár. Egymás mellett, némán sétálnak a hoppanálási határvonal felé, Dwayne zavartan pillant le a nőre, talán még most visszakozhatna, megmondhatná, hogy hülyeség az egész.
Tétován kulcsolja össze az ujjaikat végül. Hasonló a hasonlóhoz, tartja a mondás.
A kastély fényei és hangjai hamarosan az éjszakába vesznek mögöttük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

BAMM
A bakancsa vasalt talpa hangos dörrenéssel csapódik a fa deszkáinak. A zár roppan egyet, majd végül megadja magát a felső akaratnak - az ajtó lendületesen vágódik ki. A reggeli, alacsony napfény végigfut a szőnyegen, hosszú árnyékot vetve alakjának.
A vállával löki vissza a lendülettől becsukódó ajtót, beljebb csörtet a házban, ahol mindössze egyszer, egy sajnálatos éjszaka végeredményeként járt itt. Nos, lényegében most is ez a helyzet, vagy valami kínosan, vérlázítóan és kiborítóan hasonló.
Teljesen biztos benne, hogy meg fogja ölni.
Meg kell ölnie.
   - ADAM!
Fekete, kapucnis pulóverében mintha egy suhanc betörő vagy valamilyen szélsőséges tüntető lenne. A haja elaludt és kócos, mintha percekkel korábban kelt volna ki az ágyából. Lehet, hogy így is van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Hogy nagyon ingerült? Ó, az ebben a helyzetben nem a megfelelő kifejezés. Az agyát vörös helyett már-már sötétbordó köd lepi el, olyan, amin nagyon nehéz átlátni vagy ésszerűen gondolkodni.
Az agyába ismét betolakodnak az előző éjjel képei. Álomképei. Rémképei. Dühösen rúgja fel az útjába kerülő alacsony, fa esernyőtartót - vagy valami egészen hasonló tárgyat, az fejre áll, mind a négy fából faragott lábával az ég felé meredve. Az egyik ilyen lábat ragadja meg, majd fölemelve a térdén töri le. Az asztal maradéka visszaesik a parkettára, ő az újdonsült fegyverét a másik kezébe átvéve csörtet tovább. A nappaliba.  
Mint egy felingerelt ősember.
   -  Mit csináltál az agyammal, HAH? Csináld VISSZA!
A karót fenyegetően, bár inkább elborult aggyal szegezi a vámpír felé, bal kezét ökölbe szorítva. Kinyírja, biztosan kinyírja, rohadtul fel fogja koncolni, feldarabolja, a darabkáit pedig majd bedobálja egy csirkeólba, ha nem csinálja vissza, amit tett. Mert, hogy tennie kellett valamit, biztosan, olyan nincs, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

   -  Na neeem, neeeem...
Hadaró, érthetetlenné váló beszéde miatt elsőre részegnek tűnhet, vagy mintha egyenesen bevett volna valamit, mielőtt a vámpír házához indult. Adam azonban ennek nyomát sem érezheti rajta, mindössze a lila köd lepi el egyébként is ingatag elméjét.
Közelebb lép hozzá, a karót meglengeti a kezében, a vége fenyegetően éles, mint egy nagyobb, törött agyar.
   -  Valamit te csináltál az agyammal! - ordít rá, a mutatóujjával a saját halántékára bökve - Bejöttél, lenyomtad a véredet a torkomon és megbuzeráltad az agyam! Csináld vissza te nagy rakás sz*rkupac! Most!
Nem igazán gondolkodik, akkor sem tette, amikor felriadva feltápászkodott az ágya melletti padlóról. A takarója a lábára gabalyodott, kapkodva tépte le magáról, reszketve öltözött föl, most pedig itt van.
Egy felnőtt férfi ember alapvetően nem szokott pánikba esni a rémálmaitól. Ez valahogy más volt. Valóságos. Túl valóságos és valahogy...
Valahogy túlságosan is...
Meggyőző.
A szívét érzi a torkában dobogni, a teste kimelegszik, láthatóan esze ágában sincs eldobni a fegyverét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nehezen veszi a levegőt, a mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, a szabad keze ujjai még inkább ökölbe szorulnak. Felhúzza a vállait, akár egy felborzolt tollú, sérült madár. Szólásra nyitná a száját ismét, ekkor azonban érzi, hogy az egyetlen fegyvere, amibe eddig kapaszkodhatott, kicsúszik a tenyeréből.
Adam húzása dicséretes ügyességgel billenti ki a magabiztosságát. Értetlenül bámul le az ujjira, amik a levegőt markolják ügyetlenül, majd vissza a vámpírra, aki kihasználja a pár pillanatnyi csöndet, hogy közbeszúrja a kérdéseit.
Lehajtja a fejét, összeszorított foggal fújja ki a levegőt. Az arca sötétebb színre vált, bár lehet, hogy mindez az elsötétített szoba fényviszonyainak furcsa, gyermeteg játéka.
   -  Teeeee kis...
Tudja. Kimondta. Ő csinálta.
A bakancsa megcsúszik a parkettán, ahogy elrugaszkodik, nem gondolkodik igazán, ahogy az adrenalinlöket biztatása előtt lefeküdve puszta testtel megy neki, akár egy veszett állat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A teste a vámpír masszív mellkasának ütközik - majd mindketten a kanapéra zuhannak mint két megtermett krumplis zsák. A fogai összekoccannak, a könyöke valahová Adam már úgysem használt májának környékére nyomódik, bakancsos lábával lesodorja a dohányzóasztalon hagyott tárgyakat a földre.
   -  Te ssszemét... ssssz*r!
Összeszorított foggal nyögi ki a szavakat, jobb keze alkarját a férfi torkának nyomva, ezzel próbálva leszorítani őt. Ha mindketten egyszerű halandók lennének, a testfelépítése és habitusa komoly előnyhöz juttatná egy ehhez fogható verekedésben, hiszen két idősebb testvér mellett ebbe született és nőtt bele.
Ám Adam más, Adam közelről sem ember, elvégre még csak nem is él igazán. Egy ésszerűen gondolkodó ember most inkább visszavonulna, felfogná azzal a hülye fejével, hogy ennek semmi jó lehet. Egy ésszerűen gondolkodó igen, biztosan ezt tenné.
A szeme sarkából látja meg a kivillanó agyarakat. Fájdalmasan felnyög, ösztönösen rántaná el a fejét, a hajszálai tömegesen szakadnak ki a fejbőréből és maradnak Adam markában. A bal keze ujjai ökölbe szorulnak, ő pedig üt - hogy egy jól irányzott parasztlengővel pofán nyomja az ellenfelét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az ökle a kanapé párnái közé fúródik, ahogy Adam az ő halandó szeme számára felfoghatatlan sebességgel mozdul arrébb. Csapzott haja a szemébe hullik, ő megrázza a fejét. A lába elcsúszik valami kiömlött folyadékon az asztalon, ő megbillen, följebb mászik, a jobb lábával akaratlanul- bár nem bánva a dolgot - térdel Adam lágy részeink valamelyikébe.
   -  Csináld vissza!
Sziszegi fröcsögő indulattal, hallja, ahogy feszengve igyekszik kiszabadulni a szorításból, a pulóvere a válla varrásánál elszakad. Erősebben nyomja az alkarját a férfi nyakának, mintha ezzel próbálná átvenni a helyzet fölötti uralmat, amit pusztán látszólag birtokol.
Dwayne Warren lényegében sosem volt több egyszerű állatnál, ami az evolúció csavarja folytán mégis megtanult beszélni és felegyenesedve járni anélkül, hogy orra bukna. Az ösztöneit azonban nem hagyta hátra a törzsfejlődésben. Ha leszorítják, megbéklyózzák vagy a falhoz kényszerítik, azonnal a túlélési ösztönei veszik át az uralmat az agya, ezáltal az egész teste fölött. Az pedig, hogy Adam a pulóvere nyakát szorongatja, számára minden skálán túllépi a "sarokba szorítottság" küszöbét. Látja megcsillanni a fogakat, ez pedig kiszorítja a tüdejéből az összes levegőt.
De legalább nem ő van alul.
  -  Te mocskos bestia, b***dmeg magad!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy rántás. Ennyi az egész. Felnyög, ahogy a háta a kanapéhoz ér, Adam rá nehezedő súlya kipréseli a tüdejéből a maradék levegőt. Oldalra kapja a fejét, a szorítás alatt elfehéredő csuklójára, furcsa, nyöszörgés- szerű hangot hallat. Kapálózni és rúgni próbál, kiszabadítani magát ebből az átkozott béklyóból, ez azonban egyáltalán nem megy. Az erőlködéstől kiveri a víz, szíve szapora ütemét a fülén át is visszahallja.
Visszanéz a vámpírra - a tekintete ekkorra azonban állatias indulat helyett tiszta, palástolatlan félelemmel telik meg. Szaporán kapkodja a levegőt, az agyarakat bámulja, melyek fedetlenül csillannak meg olyannyira közel az arcához...
   -  Ne...
A karjai még egyszer megfeszülnek, végül látszólag végleg feladja ezt az eszeveszett hadakozást. Kalapáló szívvel hallgatja, amit mond, bár közel sem biztos, hogy bármit is felfog belőle. A füle cseng, a fejében lévő apró hang pedig mindent túlordítva parancsolja, hogy akár a karjai lerágása árán is, de azonnal szabaduljon ki a kínzó szorításból.
A klausztrofóbia különös dolgokat művel még egy állítólag felnőtt emberrel is.
   -  Te szemét. - mormogja rekedten, majd a szavainak további nyomatékot adva szembeköpi a vámpírt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Szinte megnyekken a durva lökésre, összeszorítja a szemét, fölkészülve lényegében bármire. Azonban mindössze a szorítás marad abba, Adam súlya pedig végül felemelkedik róla. Ismét levegőhöz jut, nyitott szájjal lélegzik, hevesen dobogó szívvel küszködi magát feljebb a kanapén. Mindkét csuklója bizsereg, az ujjai pedig elzsibbadtak a vámpír emberfelettien erős szorításában, ám most már legalább szabad.
Kapkodva tápászkodik föl, ahogy hátrébb lép, a lába megcsúszik két újságpapíron, ő meginog, kis híján hanyatt vágódik a mindenféle szétszórt és törött holmival borított padlón.
Dühösen szusszan, megrázza magát, a pulóverét visszahúzza a vállára. Hosszú másodpercekig bámulja a vámpír neohippi loboncát, majd magában egy durva szitkozódást elmormolva fordul meg és távozik a szobából. Az ajtó hamarosan csapódik mögötte, őt pedig minden sértett indulatával együtt végül elnyeli az erdő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A fű nedves és síkos a cipője talpa alatt, a novemberi levegő maróan hideg a fák között. Behúzott vállakkal és lehajtott fejjel sétál a keskeny ösvényen, ami a ház irányába kanyarog. Megtorpan, néhány mély levegőt vesz, majd továbbindul, ám mindössze, hogy huszonöt méterrel később újra megálljon.
A rémképek maradtak, ám az indulat először ritkábban lobbant föl benne, majd végül egészen elmaradozott. Akaratlanul is visszaidézte az ominózus verekedést az éjlénnyel, melyet a furcsa mód, bal lábában jelentkező izomláz folyamatosan emlékeztette. Máskor egészen szürreális megkönnyebbülést érzett, ha őrjönghetett egy jót és valakinek az ocsmány fején kitölthette a dühét... ám ez valahogy mégis más. Hiába, Adam végső reakciójának és az ő csúfos eloldalgásának hála a megszokott hatás elmaradt.
Hogy nevezik vajon ezt, amit érez? Bűntudat? Lehet. Az elforduló vámpír látványa és csalódott hangja minden bizonnyal örökre az agyába égett, megmagyarázhatatlan rossz érzést hagyva maga után.
Zsebre csúsztatott kezekkel lép ki az alacsony cserjék és kopasz fák közül. Bizonytalanul pislog a ház ablakaira, épp a bejárat felé indulna, mikor meghallja a felbőgő motort... ami egy mágusok lakta településen egészen szokatlan dolog. Megdermedve fülel, végül nyel egyet, elindul, hogy megkerülje a házat. Na nem egy túlságosan intelligens ember - de ennyiből már összerakja, hogy hacsak épp nem a kocsiját nyúlják le, Adam arra lesz.
Bőr kabátos, fázó alakja megjelenik a  ház tövében, majd megáll. A lélegzete ködként kavarog, miközben szép lassan, hogy az autóban ülő láthassam felemeli a kezeit. Ujjatlan kesztyűs keze egészen fázik, ám jelzi, most fegyvertelen. Békés szándékkal érkezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Végül visszaengedi a kezeit az oldala mellé. Szótlanul és mozdulatlanul nézi végig, ahogy a férfi kiszáll a kocsiból, majd annak motorháztetőjére támaszkodik. Hátrapillant a válla fölött, az alsó ajkát rágcsálva dünnyög valamit.
Lassan indul el felé a nedves füvön, ám véletlenül sem néz a férfi szemébe, de egyáltalán rá se. Valójában meg is hátrálhatna, fut végig az agyán a kósza gondolat, ami közelebb lépve csak egyre és egyre csábítóbbnak tűnik. Egy furcsa nyomás a gyomra táján, ami eleve arra kényszerítette, hogy ma idejöjjön, további maradást parancsol neki. Hosszan kifújja a levegőt, ő is a kabátja zsebébe rejti a kezeit.
Legalább három, de inkább öt méterre tőle először lelassít, majd megáll. A tekintete végigsiklik az öreg, fehér sportkocsin, feltűnően hosszú ideig. Nyel, majd szusszan egyet. Végül pedig elhatározva magát fölemeli a pillantását a férfira.
   -  Bocs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Halkan dünnyög valamit az orra alatt, végül biccent egy aprót. A feldúlt igencsak finomkodó kifejezés arra, ahogy rárúgta egy ajtót, karóval fenyegette, majd megpróbálta megagyalni a férfit a saját otthonában. Az esemény után mégis ő oldalgott vissza a vackába a sebeit nyalogatni, mint egy összevert kóbor kutyát. Na nem ez volt az első verekedése, amit csúfosan elvesztett - de messze a leginkább megalázó és felzaklató.
Ismét félrepillant, továbbra sem lép közelebb. A kivillanó agyarak képe ismét betolakodik a gondolatai közé, most pedig hiába tűnik Adam kifejezetten békésnek - vagy jóllakottnak -, ő nem bízik már ebben.
   -  Jóváteszem, ha akarod - mormogja egészen halkan, ismét a saját száját rágcsálva, a szemét a kocsi első lökhárítóján tartja - Tartozom neked - fölhunyorít a felhős ég felé, gyengén és örömtelenül elneveti magát - Tökre az életemmel. Ha nem lennél már elföldeltek volna meg minden.
Egyáltalán nem tervezte meg, hogy mit fog mondani. Igazán azt sem gondolta végig, miért jön ide. Csak hozta a lába, mintha valami hajtaná, amit nevezzünk bárminek, de munkálkodik benne.
   -  Ha kell a vérem, a tiéd. - hadarja végül egyetlen levegővétellel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A hasonlat találóbb nem is lehetne erre az egészen abszurd helyzetre. Furcsa mód védtelennek és fegyvertelennek érzi magát, ahogy ott áll vele szemben, a ház kopott fala és egy gubancos bokor között. A súlyát áthelyezi a másik lábára, érzi, ahogy az arcába visszaárad a vér, míg a karjaiból szinte maradéktalanul kiszalad. A testét végigrázza vagy a hideg, vagy valami egészen más.
Ahogy Adam megmozdul, pusztán a moccanás tényére a gyomra fájdalmasan fordul egyet a hasában. Egyenesen arra számít, hogy a vámpír a szeme láttára hatalmas denevérré változik, majd rácsavarodik a nyakára, mint valami hülye sál, hogy kiszipolyozza a vérét. Amilyen sok időt tölt a varázslények aktív gyűlöletéről, olyan keveset tud róla, valójában hogy is működnek. Az persze megint más kérdés, hogy ennyi idő alatt már rá kellett volna jönnie, Adam nem az a fajta, aki itt a szabadban, ennyire puritán módon nekilátna megvacsorázni belőle.
Gépies mozdulatokkal indul el az autó felé. Az esőcseppek a hajába hullanak, csapzottá téve azt, mégsem siet. Hátranéz, mielőtt kalapáló szívvel beszállna a vámpír mellé. Az ajtó csapódása kizárja az esőt, ám a cseppek tovább pattognak a szélvédőn és a kocsi merevített tetején.
Összehúzza magát, a hajából kifut egy csepp, hogy végigfolyjon az állán, majd lecsöppenjen a kabátjára. Kifújja a levegőt. Bólint. Majd még egyet. A tekintetét lesüti az ölében összekulcsolt kezeire.
   -  Nagyon fáj?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Furcsa. Idegesen szusszan egyet, továbbra is az elhűlő ujjait bámulja. Ha van valami, amitől Dwayne Warren halálosan retteg, az a mágikus bestiák támadása és harapása. Gyermekkora óta a vérfarkasoktól való páni félelemmel feküdt és kelt, elvégre a környékén bőven éltek falkák. A vámpíroktól való idegenkedés jóval később alakult ki, bár épp annyira hevesen. A felajánlás ennek fényében különösen komolynak tűnik, nyilvánvaló, hogy nem veszi fél vállról az egészet. Ha még az ő riadalomtól és bestiáktól való undortól elködösült fejében is megfogalmazódott a vére felajánlása, az Adamhoz fűződő haveri - vagy bármilyen - viszonya mindenképp fontos lehet számára.
Oldalra fordítja a fejét, ahogy a férfi beszél, leginkább annak száját figyeli, a tekintete később kúszik föl a szürkés csillogású szemekbe. Szusszanva mosolyodik el kissé, majd néz föl a szélvédőre. Az esőcseppeken keresztül a kinti éjszaka egészen összefolyik, homogén masszává válik.
   -  Hát eddig se jött rosszul, ha ott vagy...
A családi őrangyal. Zója így nevezte, anélkül, hogy tudta volna, pontosan ki nyújtott neki segítő jobbot a szükség idején. Ezt pedig nem először tette, mindkét alkalom titkát azonban magában őrzi, ahol az a legnagyobb biztonságban van. A könyökével megtörli a mellette lévő ablakot, bár különben sem látni ki rajta inkább egyfajta pótcselekvés ez.
   -  Csak ne változtass át vagy nem t'om. Meg ne ölj meg - motyogja halkan, ám ha Adam ismeri, tudja, hogy ezt teljesen komolyan gondolja, még ha idióta kérés is - Azt nem bírnám annyira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Továbbra is az ablakon lefutó vízcseppeket nézi. Mint mindig, ha ideges vagy zavarban van, az ujjaival kezd babrálni, most az üveg szigetelését kezdi piszkálgatni, akár egy neveletlen gyerek.
Nem teljesen, de tényleg valamelyest megnyugtatja Adam válasza. Kevés embertársa szavában bízik meg, ám a vámpír, bármivel is, de kivívta ezt nála. Az ujjait az ajtó belső, krómozott kilincsére fonja, a mozdulat pedig megnyugtatja őt. Nem vagyok bezárva, bármikor elmehetek. Szakadozottan mély levegőt vesz, majd kifújja, a könyökével ismét letörli a párát az üvegről. Nem tehet kárt bennem, senki sem tehet. Akkor megyek el, amikor akarok. Ura vagyok a helyzetnek.
   -  Legalább meghívhatnál előtte egy italra vagy valami.
Ismét nevet, zavarban, erőtlenül és őszintén pánikba esve. Adam hallhatja szívverésének szapora ütemét és láthatja, hogy a keze továbbra is a kilincsen matat. Nem túl férfias látvány? Meglehet. De mindenképp emberi.
Szusszan, a kezét végül hagyja lehullani a kilincsről, vissza az ölébe. Adam felé pillant. Halkan, ám a döntésében több- kevésbé biztosan szólal meg:
   -  Csak szolgáld ki magad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Felhorkant, előrébb dől, hogy a szélvédőn keresztül fölnézzen a sötétbe vesző égre. Ujjatlan kesztyűs kezeit egymáshoz dörzsölgeti, némán eltátog egy mondatot, pusztán magát biztosítva a döntése helyessége felől. Az arcát forrónak érzi, amire egyre zavaróbban tapadnak a nedves hajszálai.
   -  Legalább majd hazudd azt, hogy jó ízem van, különben tönkrevágod az egóm.
A hangja rekedt, bár igyekszik magabiztosságot erőltetni belé. A szervezete mindig különösen reagált a stresszhelyzetekre, bizonyára a munkája okán. Ha fél valamitől, ami a homályos, távoli jövőben függ fölötte, felemészti az ideg - de közvetlenül a megtörténte előtt mindig valamennyire megnyugszik. Ha már úgysincs visszaút, bár a szíve zakatol rendületlenül, az agyára nyugtató hályog kúszik.
A halálraítéltek lomhaságával húzza le a bal keze kesztyűjét és csatolja ki a fém szíjas karóráját, majd tömködi a zsebébe, ezzel már megválaszolva Adam korábbi kérdését. A nyakát biztosan nem fogja odaadni, ahhoz túlságosan gyáva. A bőr kabátja ujját följebb húzza a karján, szabaddá téve a csuklóját, ami a rá nehezedő stressztől hűvös és egészen sápadt.
Megdörzsöli a bőrt a vénái fölött, utoljára megmozgatja az ujjait - majd a tenyerét fölfelé fordítva, anélkül, hogy odanézne, kinyújtja a balját Adam felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ahogy a karját kinyújtja, felkínálva a harapásra, az ellentétes keze akaratlanul is visszakúszik az autó belső kilincsére. Izzadó tenyere a hűvös krómot érinti, tudat alatt nyugtatja meg a mozdulat, a szabad távozás naiv reményével kecsegtetve. Persze pontosan tudja, hogy nem fog elmenekülni, még ha minden zsigere ordítva is ellenkezik, hogy tétlenül nézze végig, ahogy egy ragadozó a bőrébe mar. A lehetőség az, amire szüksége van. A szabad döntés látszatának megnyugtató, óvó gondolata.
Szaporán veszi a levegőt, ahogy Adam közelebb húzza a kezét, ő kissé lejjebb csúszik ültében. A vért a fülében érzi zakatolni, hangosan és valódin, akár az esőcseppek dallama. A hideg kezek a csuklójára fonódnak, minden izma megfeszül, ahogy a ragadozó a bőre fölé hajol, majd még utoljára felpillant rá.
... szinte egyáltalán nem. Inkább csak furcsa.
Egy villanásnyi, tompa nyomás, furcsa, bizsergető érzés. Az egész teste összerándul, ahogy a fogak átszakítják a bőrét és a véna vékony falát, bár inkább a tudat által generált riadalom, mint a fájdalom miatt. Reflexből megrántja a kezét, Adam azonban stabilan és erősen tartja, így mindössze az ujjait feszíti ökölbe.
Mindössze a hajat látja, ahogy betegesre sápadt arccal nézi a folyamatot. Elfordítja az arcát, szaporán emelkedő és süllyedő mellkassal bámul föl a szélvédőre. Csak az elsőn kell túl lenni, rémlik fel előtte a bátyja képe, onnan már minden mindig sokkal könnyebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Végtelennek tűnő percekig bámulja az autó pasztellszínű plafonját, hallgatja az esőcseppek dobolását, próbálva kizárni az agyából Adam szuszogásának apró hangjait. Bár a dolog egyáltalán nem fáj, mégis szörnyen furcsa és számára kellemetlen. Finoman szólva sincs hozzászokva, hogy egy idegen felnőtt férfi a csuklójára tekeredik, mint egy szőrös neohippi pióca. Összeszorítja az ajkait, mély levegőket vesz, megakadályozva ezzel, hogy pusztán a tudattól lehányja a műszerfalat.
Aztán egyszerre vége lesz. A szorítás enyhül, majd megszűnik. Lassan húzza vissza zsibbadó karját magához, a másik kezét a seb helyére szorítja, bár annak bőrpíron és bizsergésen kívül már semmi nyoma sincs. Ő is hátradönti a fejét, a bal csuklóját tartva, érezve, hogy lassacskán a végtagjaiba visszaáramlik a vér. Nem tudja, Adam mennyit ihatott belőle, de ahhoz közel sem eleget, hogy pusztán amiatt szédelegni kezdjen; ennek fényében egyáltalán nem olyan borzalmas a helyzet, mint azt elképzelte. Ahogy Adam végül megszólal, a fejtámlán oldalra döntött fejjel néz felé.
   -  Te vagy az első, aki ezt mondja. Sz'al kösz. - elengedi a csuklóját, hogy a hüvelykujjával megdörzsölje a homlokát. A szívverése lassulni kezd, ahogy túlélte a számára halálosan rettegett, borzasztó eseményt, bár ahhoz, hogy az arcszíne is visszatérjen, jó pár percre lesz szüksége. De legalább agyilag határozottan kezd megnyugodni, valahol pedig furcsa elégedettséggel tölti el, hogy Adam kiválónak minősítette a bénegatívját.
   -  Mer' van, aki nem finom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Almásy Léna
Auror Parancsnokság - pihenő

A cipőit lerúgva hosszában heverészik a kandallóval szembeni kanapén, a hátát annak kopott párnáihoz támasztva. A lábait egy zöld kockás takaró fedi, mégis meg-megborzong a pihenő szokatlan hidegében. A kandalló imbolygó fénye hosszú árnyékokat fest a falakra, a párkányon egy apró, öreg rádió zümmög valami késő éjjeli mugli műsort. Ezen kívül csönd van. Egyetlen irodista sem dolgozik ilyenkor.
A közeledő, könnyed léptek visszhangot vernek a folyosón. A telefonját, amin eddig játszogatott valami ostoba játékot, visszadobja az ölébe. Feljebb húzza a takarót magán, hogy a dereka se fázzon, így egyre inkább olyan, mint egy nagy, zöld burrito. Szótlanul nézi végig, ahogy Léna besétál, majd a kezeit kezdi melengetni a kandalló mágikusan lobogó tüzénél. Kényelmetlenül rágcsálja a szája belsejét; még mindig kínosan érzi magát, ha kettesben kell maradnia vele. Ez biztos így lesz egy ideig.
   -  Legalább csend van - válaszol a tekintetével az nőét keresve - Ha pedig szerencsénk van, akkor ma sem lesz riasztás. Fogj egy könyvet és lazíts - kissé megvonja a vállát - Vagy aludj, ha tudsz ebben a rohadt hidegben.