37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gryllus Matilda összes hozzászólása (3656 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 111 ... 119 120 [121] 122 » Le
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. július 19. 12:33 Ugrás a poszthoz

Re: mi

Különös, hogy milyen váratlanul, és hirtelen üthet be valami, akár egészen apróság képében is, és zavarhat össze teljesen, teheti tönkre a kedvem. És éleszthet fel bennem olyan gondolatokat, és kétségeket, melyekről már azt hittem, megfeledkeztem, eltemettem őket mélyen, hiszen nem számítanak többé. Pedig olyan jól alakult mostanság minden.
A dupla nyaralást követően kipihenten, gondtalanul és boldogan tértem vissza a kastély falai közé, levitásaimmal újra birtokba vettük a nem is olyan kis tornyunkat, Hanna és Albert boldogan köszöntöttek minket. És ott volt az a másik dolog is, ami miatt az első néhány napban kiürítettem a szobámat a másodikon, és minden cuccomat (ez ugye leginkább könyveket jelentett) átköltöztettem a faluba, a legkedvesebb házba, amit csak ismertem. Persze talán csak azért volt az a ház az, ami mindegyiknél csodálatosabbnak hatott, mert Lorié volt. És.. azt hiszem, mostantól kicsit az enyém is lesz.
Egyelőre azonban nem töltöttem ott sok időt, elvégre bár mi nyaraltunk, a hátrahagyott feladatok, intéznivalók csak gyarapodtak, és bizony a szellemek, vagy más lények, akik a kastélyban maradtak, még a könyvtárt is teljesen átrendezték, gondolom mókából. Szóval volt mit tenni, bőven akadt feladat, és miközben a helyzeten próbáltam úrrá lenni, a könyvtárba érkező diákokat is ki kellett természetesen segítenem. A Madagaszkáron felállított ideiglenes könyvtár nyilván nem tudta oltani tudásszomjukat, vagy épp most, hogy vége volt a nyaralásnak, döbbentek rá sokan, hogy rövidesen a nyakukon lesznek a vizsgák, és lehet, nem kizárt, hogy tanulni is kellett volna a szigeten egy keveset.
Akárhogy is, nem sok időm volt csendben meghúzódni, és olvasgatni, vagy Lorival tölteni az időmet, a mai nap is a könyvtárban talált, miután egész éjjel fent voltam, és rendet takarítottam. Nem volt időm, és mégis azt tettem.
Egy kisebb könyv pihent a kezemben, kinyitva, lapjain míves gyöngybetűkkel szedett írás, egy különösen művelt ember naplója. A nagyapámé. Azé az emberé, akiről semmi, de semmi emlékem nem volt. És aki miatt most minden felborulni látszott bennem.
Egészen elkalandoztam, így csak abban a pillanatban néztem fel, mikor az az asztalomhoz lépő fiatalember összecsukta a kezében tartott könyvet. Kicsit meg is ugrottam.
- Ó jaj.. ne haragudj! - mondtam, mosolyt erőltetve arcomra. - Örvendek, Rémi, én Matilda vagyok. Még nem láttalak itt, új vagy, igaz?
A könyvért nyúltam, magam felé fordítottam, és kinyitottam, hogy elővegyem a fedlap belső felébe csúsztatott könyvtári jegyet.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. július 19. 12:34
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. augusztus 16. 14:18 Ugrás a poszthoz

Karina


Koránt sem olyan állandósággal, mint korábban, de újabban sikerült egészen sok időt eltöltenem a könyvtárban. Nem voltam boldogtalan, de hiányzott, hogy egész napokat töltsek el a polcokon roskadozó tudáshalmok mellett, így arra számítottam, hogy most majd le sem lehet lőni engem, pörögni-sürögni-forogni fogok a kötetek között, háromszor is rendet csinálok, takarítok, és minden betévedő diákot körül ugrálok, hogyan és mit segíthetek neki.
De nem így történt, furcsán nyomottnak éreztem magam, és gyengének, mintha nem aludtam volna napok óta. Csak leültem az asztalom mögé, és a papírmunkát húztam magamhoz. Volt abból is elég, felhalmozódott, miután a kényszernyaralás után hirtelen mindenki pánikszerűen rohamozta meg a könyvtárat a náluk maradt könyvekkel.
Monoton körmöltem, szinte oda sem figyelve, csak akkor kaptam észbe, hogy már két tucat papírral végeztem, mikor elfelejtettem megmártani a pennát a tintában, és az karcolni kezdte a papírt. Az üveg felé nyúltam, és keményen nekiütöttem kezem, mire az természetesen felborult, elárasztva fekete lével az asztalt. Kis híján az éppen lepakolt könyvet is elérte, amint egy nagyobbacska katica ült.
Egy pillanatig csak pislogtam, aztán hirtelen eszembe ötlött, hogy bizony kiöntöttem a tintát, ezért kapkodva, és ügyetlenül a kezembe vettem a pálcám és eltüntettem a folydogáló veszélyt.
- Ne haragudj.. szia! - emeltem fel a tekintetem a lányra, mert bizony a könyvvel a visszahozója is érkezett. - Egy kicsit ügyetlen vagyok ma.
A kötetért nyúltam, ami bizonyára nehezebb volt, mint számítottam, mert alaposan megremegett a kezemben, és a rajta ülő katica is lepottyant róla.
- Hoppá.. ó! Ez már jó régen esedékes - nyitottam fel a kötetet, aztán a tekintetem megint megakadt szegény katicán. Jó nagy volt katicához képest.
- Ezt nekem..? - kérdeztem bizonytalanul. Aztán megint a könyvbe pillantottam, és elmosolyodtam. - Nyugi, nem kell édességgel lekenyerezned, diákokat nem eszek.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. augusztus 24. 00:06 Ugrás a poszthoz

Jó éjszakát a VB-nek is! Pirul Love


//Imádunk <3 Cheesy Kiss - Ems álruhában//
Utoljára módosította:Cornelia R. Knight, 2015. augusztus 24. 00:08
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. szeptember 17. 06:01 Ugrás a poszthoz

Azt hiszem, csütörtök *törölgetni a csipát a szeméből*
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Győrött
Írta: 2015. szeptember 27. 18:42
Ugrás a poszthoz

Drága Lori
Sok mindent először tapasztaltam meg az utóbbi hónapokban, olyan dolgokat, melyeken sokan már tinédzser éveikben túlestek. Olyan dolgokat, melyeknek egy huszonkilenc éves nő számára már nem feltétlenül kellene olyan szintű zavart okozniuk, hogy megszólalni se tudjon, és egy könyv mögé temesse az arcát. Már ha épp volt könyv a közelben, mert olykor csak a takaró maradt.
De nem, nem arról van szó, hogy ezek a dolgok rosszak lettek volna, kellemetlenek, vagy bántam volna, hogy át kell őket éljem, egyszerűen csak esetlennek, szerencsétlennek éreztem magam közben. Tudatlannak, olyannak, aki hiába olvasta el könyvek százait, nem tudott semmit a valódi világról. És az emberekről benne, és a szerelemről. És mindarról, ami vele járt. Ami egyszerre volt csodálatos, és ijesztő. Hatalmas kaland és kihívás.
Meg akartam felelni neki, azt akartam, hogy magabiztosan tudjam kezelni ezeket az új életszituációkat is, megtaláljam a helyem bennük. A kapcsolatom működőképes része akartam lenni. Mert szerelmes vagyok Loriba.
Nagyot nyeltem, ahogy a taxiból kiszállva felnéztem a házra, melyben felnőttem. Nem a ház volt maga ijesztő, bár régimódi volt, és sötétben még baljóslatú is, sokkal inkább attól rettentem meg, ami odabent várt rám. És Lorira.
Remegő kezem felé nyújtottam, ahogy magam mellett találtam őt, és összefűztem ujjaim az övéivel. Rámosolyogtam, biztatóan, de sokkal inkább én szorultam volna biztatásra.
- M.. mondd, hogy vagy? - kérdeztem tőle, bár eredetileg azt kellett volna, hogy "mehetünk-e". De még nem éreztem, hogy készen állnék elindulni az ajtó felé.
Közben a taxi elhajtott mögülünk, én pedig utána kaptam a tekintetem, és néztem, ahogy távolodik, kicsit remélve, hogy a sofőr visszafordul, mert nem adtunk elég pénzt neki, vagy a kocsiban hagytunk valamit. De persze egyikről sem volt szó, és a jármű a következő pillanatban eltűnt a sarkon.
Ismét a házra fordítottam tekintetem. Győrben voltunk, mugli szomszédságban, kicsit furcsán is festett a sok modern ház között a Gryllus rezidencia. Kétszintes volt (plusz tetőtér), lépcsőfeljáróval, és díszes, magas ablakokkal. Szögletes, masszív építmény volt, vörös téglából emelt falakkal, és fehér oszlopokkal, melyek a kinyúló, szürke palatetőt tartották a körben húzódó terasz felett.
Megszorítottam Lori kezét kicsit, bátorságot gyűjtve, és inkább magamat győzködve szólaltam meg ismét, mielőtt elindultunk volna, hogy találkozzunk a szüleimmel.
- Minden rendben lesz.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. szeptember 27. 18:49
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. szeptember 27. 22:21 Ugrás a poszthoz

Drága Lori
Amúgy sem fordulhattunk volna vissza, Anyu készült, várt ránk, és ha halogatom a dolgot, csak Apa lett volna ideges a pontatlanság miatt. Előbb-utóbb be kellett lépjünk azon az ajtón, és az agyam egyszerre tiltakozott ellene és sürgetett, hogy mielőbb túlessek rajta.
Mondtam Lorinak, hogy apámmal nehéz lesz, de ennél jobban nem igazán sikerült megbeszélnünk a ránk váró találkozás részleteit. Igazából egyrészt azért, mert nagyon próbáltam nem gondolni rá, másrészt egyébként sem tudtam, pontosan mire számítsak majd. De tudtam, hogy Apa nem érti meg. Hogy anyám hosszú heteken át győzködte, míg beleegyezett ebbe a közös vacsorába. Ha ez a tény nem volt elég riasztó, akkor nem tudom, micsoda.
Idegesen rámosolyogtam páromra, mert bizony míg ő a nyugalom szobra volt, én valóban remegtem kissé. Esélytelen lett volna letagadjam, és ha Lori nem dolgozott volna annyit, már korábban is észrevette volna, hogy ki vagyok akadva. De persze egyáltalán nem szemrehányásként gondoltam erre. Büszke voltam arra, amit csinál, és mikor végre együtt voltunk, teljesen kizártam a rossz gondolataimat, mert csak a jóra akartam fordítani a közös időnkből. Tudom persze, egy párkapcsolat nem lehet mindig tökéletes harmónia és boldogság, de amíg ezt módomban állt fenntartani, meg is tettem.
Nagy levegőt vettem, miközben követtem tekintetemmel keze mozgását. Ahogy visszanéztem rá, megerősítettem elhatározásom, és mosolyom is határozottabban sugárzott már.
- Jól vagyok.. én.. tudom, hogy nem kell félnem - suttogtam, majd hagytam, hogy a röpke csók egy pillanatra elragadjon szülői házam küszöbéről egy szebb, és gondtalanabb világba, ahol csak Ő és én léteztünk. Aztán visszaereszkedtem a betonra, cipőm még koppant is rajta finoman.
-  De apám.. Tudod, sokat jelent számomra a véleménye - folytattam kissé halkan, mintha attól félnék, meghall minket valaki. Talán egy kerti törpe. Bár nem volt túl valószínű, hogy anyám kertjében egy is lenne.
- Nagyon.. nagyon szeretném, ha el tudna fogadni Téged.
Nem akartam, hogy úgy hangozzon, mintha a véleménye fontosabb volna nekem Lorinál, de megrettentem, hogy talán így hathatott. Közelebb húzódtam Lorihoz, és ezúttal én csókoltam meg őt.
- De szeretlek, bármi legyen is.
Igen, ez így volt, még ha eléggé össze is szorult a torkom a gondolatra, hogy a bármi milyen rossz is lehet esetleg. Újból megszorítottam párom kezét, és végre némi bátorságot erőltetve magamra elindultam vele az ajtó felé.
A csengő épp úgy szólt, mint elmúlt három évtizedben mindig.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. október 11. 15:19
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. október 3. 16:55 Ugrás a poszthoz

A könyv szerelmeseinek Könyvklub

Kisebb koromban jópár könyvszemlén, felolvasáson és egy-egy regény kitárgyalásán vettem részt, mindig is foglalkoztatott mások látásmódja. Én ugyan egyetlen alkalommal sem vettem aktívan részt ezeken a könyvklubokon, csupán beültem hátulra, meghúzódtam valahol a szélen, vagy egyszerűen belestem az ablakon (főleg olyankor, mikor felnőttek részére szervezték csak az eseményt, és a közelébe se engedtek). Akárhogy is, csupán hallgattam, és figyeltem, és aztán egy időre meg is feledkeztem ezen tapasztalataimról. Most azonban felmerült az igény rá, és hirtelen azon kaptam magam, hogy én magam szervezek meg egy ilyen könyvklubot.
Nem akartam túl későn kezdeni, mert tudtam, hogy nagyon bele lehet egy-egy vitába melegedni, viszont azt se szerettem volna, ha megéhezünk közben (mivel a könyvtárból szigorúan kitiltottam minden enni- és innivalót), ezért ebéd után, kora délutánra tettem az eseményt, és az alkalom kedvéért még a helyet is kicsit átrendeztem. Persze semmi komoly változtatás, mindössze felszabadítottam némi teret, hogy egy nagyobbacska körben tudjunk leülni. Asztalra nem volt szükség, csupán ülőhelyre, sok kis érdeklődő könyvmolyra, és egy könyvre, amit mind ismertünk.
Én magam már húsz perccel kezdés előtt elfoglaltam a helyem, elvégeztem minden dolgomat, és izgatottam vártam az első, általam szervezett könyvklub résztvevőit. Ölemben ott pihent egy példány a mai alkalom témájául szolgáló, és az Száz fű és lé címet viselő regényből. Nem olyan régen jelent meg, és egy trilógia befejező része volt, mely igen nagy népszerűségnek örvendett. Számos, különféle motivációval rendelkező szereplője volt, és fordulatokkal teli története, igazán érdekes témának ígérkezett a kibeszélése.
Ahogy lassan minden szék megtelt, megköszörülve torkom bele is fogtam.
- Szeretettel üdvözlök mindenkit, örülök, hogy eljöttetek! Szeretném előre leszögezni, hogy ez nem párbajszakkör, szóval kérlek ne essetek egymásnak, ha nem értetek egyet - mosolyogtam szavaim mellé, de valóban reméltem, hogy nem lesz semmi baj, mert kiskori emlékeim közt szerepelt pár hasonló alkalomról olyan eset, melyen már csak a pálca előrántása volt hátra, mielőtt feloszlatták volna az vitafórumot.
- Vágjunk is bele - csendült lelkesen hangom, miután elült kicsit a székmozgás és halk beszélgetés moraja. - Mit gondoltok, a főszereplő, Milo Silver milyen erényekkel rendelkezik, és mely rossz vagy épp jó tulajdonságai idézték elő, ami történt? Mert ugye az egész biztos, hogy nem egy eseményekbe belecsöppenő illető, sokkal inkább azokat okozó férfiú.


// Álmodói tudnivalók: az említett könyv és annak szereplője egyaránt nem léteznek valójában, csak szerepjátékosan Smiley A játék lényege az volna, hogy beszélgetés és vita formájában megteremtsük a történet szereplőit, és az eseményeket is egyaránt. Próbáljunk következetesek maradni, hogy legyen értelme a végeredménynek, de egyébként csak a képzeletünk szab határt annak, mit alkotunk Cheesy //
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. október 4. 16:15 Ugrás a poszthoz

Ott nyílok, ahol zárul
ez lenne az évnyitó/záró is?

Nem mintha az én érdemem volna, nem mintha együtt tanultam, készültem volna valamennyi kis szfinx-szel, hajtva, hajszolva őket, a maximumra törekedve, de ennek ellenére is, hogy a részem nem vettem ki belőle, végtelenül büszke voltam valamennyi kék dísztaláros lányra és fiúra, nőre és férfire, egyszóval a diákjaimra.
A terem ugyan még nem öltötte fel a kék-bronz díszítést, mikor beléptem, és a tanári asztalhoz siettem, de tudtam a pontverseny állását, és azt is, hogy az igazgató beszédében mit fog ez jelenteni. És mintha csak születésnapom lett volna, úgy izgultam. Sőt, jobban, mert a születésnapjaim miatt igazán sosem izgultam, legalábbis azóta biztosan nem, mióta magam vettem a könyveimet.
Egész felderülve láttam azt is, hogy Dwayne az alkalom kedvéért egészen ünnepibe szedte az öltözékét, még nyakkendőt is vett fel, ami meglepően normálisan állt a nyakában. Rámosolyogtam, és a sugárzó örömömből adagoltam a lelkesen ujjongó levitásoknak is, mikor Rabbot végül oda ért beszédében, hogy bejelentette a ház győzelmét.
Már fájt ugyan kissé a tenyerem az eddigi folyamatos taps közepette, amit a többi ház is igazán kiérdemelt a munkájával, mégis rákapcsoltam, és úgy megtapsoltam a szfinxeket, hogy úgy éreztem, tűzmágus leszek menten, mert kigyulladnak a tenyereim.
Átvettük a kupát (ami nem olvadt meg a kezemben szerencsére) Rabbottól, aminek rettentően jól esett a hűs falát fogni, és nem csak azért, mert az égő fájdalmat enyhítette. És még sokkal jobb volt a Levita színeket látni mindenhol. Igen, büszke voltam, hogy ilyen végtelenül kivételes és nagyszerű fiatal boszorkányok és varázslók közé tartozónak mondhattam magam.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. október 11. 15:46 Ugrás a poszthoz

Drága Lori
És ahogy a csengő hangja elhalt odabent, nagy levegőt vettem, és lassan, egyenletesen engedtem ki, miközben Anya ajtót nyitott. Szoknyámat igazgatva álltam ott egy röpke pillanatig, majd megölelt, és mintha csak ez lett volna az utolsó dolog, amire szükségem lett volna, hálásan mosolyogva viszonoztam köszöntését.
Sokat beszéltünk, de csak bagolyban főleg, ő is most először találkozott Lorival, ezért aztán néhány pillanatig tartottam tőle, hogy talán neki sem lesz olyan egyszerű megemésztenie a dolgot, de boldogan láttam, hogy ennek nyomát nem láttam. Kicsit persze tartózkodó, de kedves volt azonnal Lorival, és a formalitás után máris sokkal jobban éreztem magam. Ahogy beljebb sétáltunk Lorival, Anya finoman meg is érintette a vállam, és egyfelől a megkönnyebbülés egy kisebb sziklája esett le a szívemről, másrészt pedig egy nagyobbacska gombóc kúszott fel a torkomon. Nem tudom, Anya mit remélt a mozdulattól, de bennem egyszerre keltett megnyugvást, és aggodalmat. Utóbbit azért, mert mintha ezzel az apró gesztussal akart volna az est további részére felkészíteni.
- Te jó ég, ez még mindig megvan? - kérdeztem, a nappali felé haladva, a lépcsővel szemben álló, rettenetesen régi, de tökéletes állapotban lévő hatalmas ruhásszekrényen végigsimítva kezemmel.
Loriék felé fordultam, és nem is tudom, miért, de megrohantak az emlékek, és ahelyett, hogy elfojtottam volna őket, engedtem, hogy magukkal ragadjanak, eltereljék gondolataim a jelenről.
- Folyton elbújtam benne, és az ágyneműkön fekve olvastam, miközben égre-földre kerestetek - mondtam aprót sóhajtva. Még most is könnyedén elfértem volna benne, akár kinyújtott lábakkal is.
De persze nem tudtam magam becsapni, hiába próbáltam. Tudtam jól, hogy a mai este nem a múltról fog szólni, hanem a jelenről és a jövőről, és minél előbb elfogadom ezt, annál jobb.
Kissé esetlenül, félve nyúltam újból párom keze után, mintha attól tartanék, hogy megráz, vagy valami szörnyű balsors ér, ha megérintem. De a kezét fogva akartam Apa elé állni. Másként egyszerűen nem lehetett. Nem húzhattam be fülem-farkam, és hagyhattam, hogy egy pillanatra is azt higgye, én magam is azt gondolom, hogy helytelen dolog egy nővel lennem.
- Apa? - kérdeztem anyámra pillantva, noha sejtettem, hogy hol lehet a család feje. Ahol az elmúlt évtizedekben is rendszerint találtam, ha épp nem dolgozott.
Lori felé fordultam, és bár annyira merész nem voltam, hogy újból megcsókoljam (a szüleim előtt vélhetően soha nem leszek annyira merész), őszinte mosolyt azért adagolni tudtam a finom kézszorongatás mellé.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. október 11. 15:49
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 1. 12:23 Ugrás a poszthoz


Természetesen ott volt, ahol számítottam rá, hogy lesz. A fotelben ülve, az újságját olvasva. Mintha csak egy réges-régi emléket elevenítettem volna fel, és azt nézném lelki szemeimmel, és azért állnék elé, hogy lelkesen beszámoljak neki legutóbbi könyvélményemről, vagy épp elkérjem tőle a napilap egy oldalát. Nem azért, mert annyira érdekeltek a világ hírei, hanem mert ez egyike volt azoknak az apa-lánya pillanatoknak, melyekben osztoztunk. Csendben, kettesben olvasgatni Apával, mennyire is szerettem!
Most azonban nem ezért voltam itt, kezemben se könyv, se újságlap, hanem Lori finom, meleg keze, arcomon pedig mosoly, mely az ember rég nem látott édesapját köszönti, és mellyel próbáltam én is oldani a várható feszültséget. Mert már előre tudtam, hogy lesz, mielőtt eljöttünk, és mielőtt beléptünk volna az ajtón. Mikor megláttam Anya arcát, melyen bár nagyon úgy látszott, aggodalomnak semmi helye, azért ott bujkált mégis. És ahogy apám arcát figyeltem, ahogy anyáról rám, majd Lorira fordítja pillantását, és ezzel párhuzamosan egyre fogyatkozik az ő visszafogott mosolya, tudtam, hogy okkal aggódunk.
Összeszorult a torkom, arcomra fagyott a mosoly Apa Lorira vetett futó, hűvös pillantását látva, és az érzés csak tovább erősödött, miután láthatóan nem volt hajlandó tudomást venni róla ezek után. Ijedten kaptam Lori keze után, mikor megéreztem, hogy ujjai kiszöknek az enyémek közül, de már nem volt mit tenni. Egy pillanatra kétségbeesetten pillantottam rá, aztán azonnal felöltöttem mosolyomat újból, ahogy apámhoz lépve, és lehajolva hozzá egy öleléssel köszöntöttem. Esetlen, és furcsa volt az egész, mintha egy színdarabot próbáltunk volna épp el először, és még nagyon nem tudtuk volna, hogyan kell játszani.
- Szia, Apa, én is örülök neked! - mondtam neki, ahogy kicsit hátrébb léptem.
Zavartan fordultam megint Lori felé, szerettem volna bemutatni, de apám nem nézett rá, szemernyi érdeklődést sem mutatott látszólag felé, és mire béna tátogásomat felhagyva meg tudtam volna szólalni, párom már megragadta maga az alkalmat helyettem.
Biztatóan rámosolyogtam, elvégre nagyon tisztelettudó és jól érthető volt, úgy mutatkozott be, ahogy az egy apámhoz hasonló embernek az ínyére lenne. De aztán megláttam kedvesem tekintetében is azt a félelmet, mely engem is környékezett egész idő alatt. Csak hát Loritól még nem láttam semmi hasonlót ezelőtt, és ez ha lehet, még jobban megrémített.
Anyámra néztem, kérlelően, aztán vissza Lorira, majd Apára. Mit tegyek?
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. november 1. 12:24
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 15:35 Ugrás a poszthoz

Ombozi Noel - 2015.11.07. 15:19
STAR WARS! Mi ebben a nehéz? Tongue

Like Cheesy
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 15:54 Ugrás a poszthoz

Ombozi Noel - 2015.11.07. 15:39
Úgy-úgy, Gryllus Matilda kisasszony, Levita HV, könyvtárúrnő-parancsnokasszony, A BOSS, világmegváltó és büntetés-végrehajtó megmondja a tutttit. Grin

Köszönöm ezt a remekre szabott megnevezést Ombozi "magazincímlapravaló" Noel uraság Pirul

És sziasztok ^^
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 16:10 Ugrás a poszthoz

Szia Hayley Smiley Velem nem sok, próbálom összeszedni magam épp Cheesy Veled? Smiley

Miza, köss a hajadba ilyen fényvisszaverős izét, amit a bicajokra tesznek ^^
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 16:33 Ugrás a poszthoz

Azt is kérünk, igen Cheesy
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 17:12 Ugrás a poszthoz

de olyan jól áll neki a fekete Cheesy
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 17:32 Ugrás a poszthoz

A leghuhuhuhúúbb Cheesy Ez nagyon találó ^^

Hahó Jegesné Smiley
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 17:44 Ugrás a poszthoz

Nekem van radiátorom itt mellettem, szóval ne aggódj Cheesy
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 17:54 Ugrás a poszthoz

Csak nem Cheesy Legfeljebb lejjebb kapcsolom Smiley
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 18:05 Ugrás a poszthoz

A túl nagy meleg úgyis álmosító
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 7. 18:18 Ugrás a poszthoz

az offban nem is a karakterem ásítozik Cheesy Fú, kell egy kávé ^^ vagy egy tea *el is slisszan szerezni valamelyiket*
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. december 19. 19:43 Ugrás a poszthoz

Milyen jóóóó sokan vagyunk itt Cheesy
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. december 19. 19:52 Ugrás a poszthoz

Tudom én, hogy bálnap van, azért jegyeztem meg Smiley
Mizujs, szöszkék? ^^
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. december 19. 20:00 Ugrás a poszthoz

Nagyon helyes *-* Mit? ^^

Miza: te mit nézel? Cheesy

Én sorozatolni fogok szerintem, van még egy OuaT részem, amit nem láttam ^^
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. január 27. 13:43 Ugrás a poszthoz

Jaj de szép a fórum Cheesy mintha kicsit bizonytalan lenne ^^
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. március 21. 22:07 Ugrás a poszthoz

Adam  

Különös érzés egy vámpírhoz bejelentkezni. Megállni az ajtajában, és bebocsájtást kérni a házába, az otthonába. Mintha valami abszurd szerepcserére került volna sor, noha tudtam, hogy a mítosz és a valóság nem mindenben fedik egymást, és azt is, hogy Kensington úr nem az a legendákból szabadult fenevad, és ugyancsak elképzelt szerepcserénk rám eső feleként én sem kívántam az ő vérét szívni ma este.
Nem volt okom félni tőle, közismert tényként kezelték (ha egyesek fenntartásokkal is), hogy köztünk él, és még se Dwayne, se más auror nem rohanta le a fák közt megbúvó, talán csak élénk fantáziámnak köszönhetően nyomasztónak tűnő házát, hogy rágyújtsák a vámpírra, így mikor bagolyfordultával a segítségét kértem, nem is jutott eszembe, hogy ez talán rossz ötlet lehet. De egyébként is kénytelen voltam.
A megbeszélt időpontban érkeztem, sőt, kicsit hamarabb is, mint azt órámra pillantva megtudtam, ezért tétován megálltam a bejárati ajtóban, és ruhám ujját gyűrögetve füleltem. Hideg volt, legalábbis rettenetesen fáztam, de még nappal sem volt melegem, hiába volt rajtam dupla réteg ruha.
Kopogtattam. Három perc miatt még egy vámpír sem haraphat.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. április 17. 09:15 Ugrás a poszthoz

Adam  

Egy pillanatra elfogott a kétség, leküzdhetetlennek tűnő vágyat éreztem arra, hogy megpördüljek és visszasiessek a kastélyba, vagy elinduljak Lorihoz (bár utóbbi azzal járt volna, hogy megneszeli, hogy nem volt teljesen igaz, hogy sok dolgom van még a Levita toronyban), de tudtam, hogy Kensington úr már tisztában van ittlétemmel. Ha nem kopogtatok, talán még anélkül is tudta volna, hogy kéretlen vendége befutott. Lecövekeltem hát, és addig nem moccantam, míg nem nyitott ajtót, és engedett be otthonába az ajtóból félrehúzódva.
A ház belsejében sem volt melegebb, vagy legalábbis nem éreztem, és a horror filmek szerelmesei valószínűleg csalódtak is volna a berendezést illetően, mert a vámpír hajléka kicsit sem emlékeztetett Drakula gróf kastélyára.
Megálltam pár lépéssel beljebb, de nem vettem le a kabátom, vagy a cipőm, fogalmam sem volt, mit hogy szokás itt.
- Köszönöm, hogy fogadott - mondtam helyette köszönés gyanánt is, és őszintének sajnos nem mondhatóan elmosolyodtam.
- Remélem nem fog gondot okozni a kérésem. Csak magához fordulhatok, nem akarom, hogy egy ispotályban bekerüljön a rendszerbe.. bármiről is legyen szó.
Lori. Így is sok gondja, dolga volt, nem akartam, hogy miattam is aggódnia kelljen. Még többet.
Vártam, hogy Kensigton úr beljebb invitáljon, mert bár nem akartam tolakodónak tűnni, kezdtem teljesen kimerülni, le kellett ülnöm.

A késés miatt pedig...
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. október 9. 20:18 Ugrás a poszthoz

Adam  

Pontosan, ahogy vártam, Kensington úr könnyed eleganciával, úriemberhez illően invitált beljebb hajlékába. Lesegítette kabátomat, és hellyel kínált a kandallója közelében. Habár ő nem igényli, kellemes meleg uralkodott a szobában, és még nyilvánvalóan nem magának felszolgált enni- és innivaló is várt.
A gesztust udvarias mosollyal utasítottam el.
- Köszönöm, talán majd később. - Émelygés fogott el, örültem egyelőre, ha ülhetek.
Hogy nyerjek némi időt, míg összeszedem magam, és gondolataimat egyaránt, körbenéztem a vámpír nappalijában. Nem lepett meg ugyan, hogy se koporsót, se semmi közhelyes dolgot nem látni itt se, amit bárki várt volna, ha vámpírokról van szó, de az már igen, hogy még mágus-mércével is modern és hétköznapi volt a berendezés.
Nem tettem azonban megjegyzést rá, nem kezdtem cseverészni sem érdektelen dolgokról, mert bár Kensington egyáltalán nem tűnt türelmetlennek, valami furcsa volt a hangjában, ami óvatosságra intett. A haléntékomon lüktetett egy ér, mintha csak figyelmeztetni akart volna.
Leküzdöttem a torkomon egy gombócot.
- Szeretném, ha megvizsgálna. A képességeivel.
Nem hiszem, hogy ajánlotta már fel valaki eképp a vérét neki. A szemébe néztem, hogy lássa, komolyan gondolom a dolgot, és hogy én is láthassam, hogyan reagál. Aztán, mielőtt válaszolhatott volna, gyorsan magyarázatottal is szolgáltam:
- Valami baj van velem. Amputoportációval kerültem ispotályba, de rendbe tettek, a gyógyítóim egészségesként hazaengedtek. De úgy érzem, azóta sem erősödöm, sőt, úgy érzem, egyre kevesebb.. az életerőm.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. október 9. 21:12 Ugrás a poszthoz

Adam  

Láthatóan a legkisebb meglepetést sem okoztam vendéglátómnak, amit tudom, gyerekes módon, de apró csalódásként éltem meg. Talán csak a kisugárzása miatt, egy részem szerette volna lenyűgözni a férfit. De aztán hamar túlestem ezen, megfeddve magam butaságom miatt. Nem emiatt jöttem.
Kensington közelebb helyezkedett hozzám, ami, hiába nem ért váratlanul, zavarba hozott. Ráparancsoltam izmaimra, hogy ne mocorogjak, és csak egy finom bólintással jeleztem, hogy megértettem. Attól tartottam, ha megszólalok, hangom elárulja megzavarodott érzéseimet.
Aztán eszembe jutott, hogy valami igazán fontosról még megfeledkeztem.
- Ugye nem nagy kérés, hogy mindez köztünk maradjon?
Több szempontból is aggódtam. Nem szerettem volna, ha bármire is derül fény, kitudódjon, azt meg végképp, hogy Lori titkolózáson kapjon, pláne ilyesmivel kapcsolatban. Tudtam, hogy ők ketten együtt dolgoznak, talán napi kapcsolatban állnak. Ha kedvesem nem mesélt volna róla, eszembe se jutott volna a vámpír.
- Egyébként tegyen meg bármit, ami szükséges - tettem még hozzá határozottabban, mint amilyennek éreztem magam. De nem akartam, hogy az előbbi kérdésemet bizalmatlanságom jeleként vegye.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2016. október 9. 21:46
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. október 11. 20:35 Ugrás a poszthoz

Adam  

Még mindig igyekeztem megnyugodni, ellazulni, de nem ment. Éreztem, hogy szívem egyre hevesebben ver, arcom égett, és alig tudtam nyelni. A lelkemen félelem ült, rettegés, attól, hogy nem derül ki, mi történik velem, és attól is, hogy kiderül.
Kensington úr megnyugtató hangja, óvatos mozdulatai sem segítettek, noha hálás voltam neki értük. Akárcsak diszkréciójáért.
- Köszönöm - próbálkoztam meg egy mosollyal.
Aztán a vizsgálat elkezdődött, valahogy úgy, mint ahogy vártam, hogy zajlik majd. Koncentrálta érzékeit, megérintette arcomat, és az az érzésem támadt, mintha az elmémben kutakodna. Emiatt próbáltam nem gondolni semmi butaságra, ami miatt persze sorra eszembe jutott mindenféle csacskaság. Például, hogy szép a szeme, vagy hogy Lori is tud-e így vizsgálni, vagy épp, hogy milyen mókás lenne beszerezni egy saját kecskét.
Megfeddtem magam, és megpróbáltam kiüríteni az agyam. Mikor aztán a szemembe nézett, és megszólalt, egy hang se jött ki először a torkomon.
- Én nem.. - tátogtam, és felemeltem a jobb, majd a bal kezem, végül nyeltem egyet.
Igazság szerint fel voltam készülve erre, számítottam rá, most mégis kicsit letaglózott a gondolat, hogy a véremet kell adjam egy vámpírnak. Ajánlatát hallva aztán aprót nevettem, és ténylegesen könnyített a lelkemen.
- Sz..szolgálja ki magát - próbáltam viccesre venni a figurát, és felé nyújtottam jobbomat, tekintetemet azonban ismét a szoba berendezésének szenteltem.
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2016. október 11. 22:35 Ugrás a poszthoz

Adam  

Megfogta kezem, és bár úgy hittem, még mindig reszketek, a kezem meg sem rezdült az övében. Hűvös érintése, és hangja lassan megnyugtatott. Felfordította tenyerem, és megmutatta, honnan fogja a "mintát" venni. Muszáj volt eképp tudatosítanom magamban, nehogy mégis a pánik nyerjen uralmat felettem, és elrántsam kezem a legkényesebb pillanatban. Habár meglehet, nem is lettem volna rá képes.
Oda kellett pillantanom, hogy lássam, hol is van az "innen", habár már előtte bólogatni kezdtem, hogy rendben, csinálja csak, hiszen mindegy volt részemről. Teljesen önkéntelen mozdulat volt, pedig pont néhány pillanattal előbb döntöttem el, hogy az egyik szekrényt fogom fixírozni, hogy ne gondoljak arra, mi történik Kensington úr foga és a bőröm között. Pláne, hogy ne lássam mindezt. Aztán ott ragadtam, már-már megbabonázva figyeltem a műveletet, olyan volt, mint egy testen kívüli élmény. Valóban nem éreztem fájdalmat, mintha csak csókot nyomott volna a kezemre, és érdes lett volna az ajka közben.
Ahogy elengedett, visszazökkent tudatom, és az állam alá szorítottam kezeim. Nem néztem rá, helyette a férfi arcát figyeltem, és még levegőt is elfelejtettem venni, úgy vártam, hogy megszólaljon végre.
Nem volt könnyű megállni, hogy meg ne szólaljak, de még arra is erősen koncentrálnom kellett, hogy ne tegyek váratlan mozdulatokat, amennyel esetleg megzavarhatnám Kensingtont. Így hát csak vártam a válaszra. És egyúttal kívántam azt, hogy ő se tudjon semmi újat mondani.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gryllus Matilda összes hozzászólása (3656 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 111 ... 119 120 [121] 122 » Fel