Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A mai nap majdnem minden pillanatát gondosan megtervezte már indulás előtt napokkal. Leírta, hogy mit kell vásárolnia, kikereste, mit szeretne megnézni, be akart merészkedni a híres-neves nyolckerbe, elzötyögni busszal a Parlamentig, sétálni egyet a rakparton, megtekinteni az Olimpiai Parkot, aztán felült volna a hetvennyolcas trolira, kizötyög a Keletihez. És persze ott van a négyes metró, mert a kettest már megjárta, és élvezte, elmentek Ádámmal az egykori Moszkva térig, majd további a Délihez, le a Balatonhoz vonattal... Még a nyáron... Szép volt, az emlékek mind a fejébe ivódtak, nem is kellett erőlködnie érte, hiszen aki fényképes memóriával születik, első kézből tud felidézni bármit, bárkit.
Szóval állíthatjuk, hogy tele van tervekkel még most is, mialatt a híres utat koptatja, csak éppen prioritást élvez az antikvárium és a bevásárlólista. Ha azokat bevégezte, indul várost nézni. Igen ám, de hogyan jut el első számú céljához, ha azt sem tudja, merre keresse pontosan? Hiába dilemmázik a járdán, nem lesz tőle okosabb, de még önmagát sem tudja iránytűvé vagy térképpé varázsolni (még), hogy odataláljon csettintésre. A helyzeten az sem javít, hogy szerencsétlenkedése közbeszól és konkrétan belefejel egy vadidegen emberbe, akit leszólított volna útbaigazításért, ha van elég bátorsága. Ejj, ez nem indul jól, hiába kér bocsánatot, nyilvánvalóan felhúzta a vérnyomás indexet Létra bácsinál. Behúzza a nyakát, szörnyen sajnálkozva pislog az úriember szemeibe, mialatt ő is letérdel járdát imádni, ám nem kerüli el a figyelmét a kiömlött vásárlási tartalom. Kínos érzései ekkor csapnak át szörnyen rosszba, hiszen miatta terült-fordult ekkora zavar az éterben és váltig kötelességének érzi helyrekattintani az egyetemes egyensúlyt.
- Tényleg sajnálom, segítek összeszedni. - Makogja most márt egy fokkal nyugodtabb hangon, belül önmagára szólva, hogy nyúlsz>ívűséggel és esetlenkedéssel nem ér el semmit. Tekintetét elsősorban a pálca ragadja meg, ami mugli környezetben szörnyen szokatlan jelenség- ebből is le tudja szűrni, hogy jóval nagyobb galibát kavart, mint kellett volna. A Titokvédelmi Alaptörvény nagyon is érvényben van még, csúnya következményei lennének, ha most ez a bámuló minitömeg elkezdene furkálódni utánuk, hogy ugyan mi a csuda az a fadarab? Nem, ezt nem szabad, így hát gyorsan a pálca meg a tasak után kap, utóbbiba szabályosan belelöki a varázseszközt, a tasakot pedig szegény áldozata ujjai közé nyomja jelentős slunggal.
- Izé... segítek a többit is összeszedni. - Igazából most kezd pörögni az agya azon, mi van, ha csak egy utánzat hobbipálcáról van szó? De nem, általában a megérzések elég erősek... oké, ezen a ponton nincs konkrét bizonyítéka, hogy valós varázseszközt látott. Lehet, hogy szegény pasi csak egy mezei varázslórajongó, mint ahogy léteznek Sailor Moon és Star Treck fanok is. Ha most elkezdene neki Alaptörvényről és varázspálcáról regélni, még a végén lehetséges, hogy őt vinnék el a Varázsbűn-üldözési Kommandó tagjai, vagy a Félrevezetési Ügyosztály elé citálnák, hogy plusz munkát adott nekik. Rengeteg kérdés dúl a buksijában, de a keze nem pihen, sorra szedi össze az elhullajtott, elgurult holmikat, már amit elér, mert feltételezi, hogy a tulajdonos sem hagyja parlagon heverni az értékeit, így a pakolás is hamar véget ér, a nézőközönség meg még hamarabb oszolhat fel, miután az ügyefogya kislány képtelen kinyögni, miért olyan nagy szám egy darab fa, a férfi meg aligha fog válaszolni ennyire indiszkrét kérdésekre.
- Nem lett baja? Mármint a pálcának... Őőőő... Ha megrongálódott bármije, tessék szólni és megtérítem, tényleg. - Egy pillanatra a kétségeit is elfelejti, mikor a pálcáról érdeklődik, mert hát a pálca választja a varázslót, az tényleg nagy baj, ha újat kell szerezni helyette. A kis törpe viszont meglepően hamar továbblendül ezen a problémán és pár másodperc múlva már vidám mosollyal csimpaszkodik a letarolt úriember karjába.
- Izé, tudom, hogy pofátlanságnak fogja tartani... vagyis tessék elhinni, nem annak szánom, csak eltévedtem, és fogalmam sincs, merre van ez az antikvárium - A férfi orra alá tol egy papírost rajta a "Font Antikvárium" névvel. - és meg akartam szólítani az előbb, csak orra buktam és elütöttem hátulról. De esküszöm, nem nincs rossz szándékom. Szóval... szóval tessék mondani, ön tudja, hol van ez a bolt? Mert, ha igen, akkor ha el tetszik odáig kísérni, nagyon hálás leszek. - Most képzeljük el, hogy mindezt végighadarta és ugyan érthető a szövegelése, azért roppant zavaró a beszédsebessége, és hogy végig képtelen behúzni a kéziféket.
- És hát... bocsánat a fellökésért... Unikornisszőr, sárkányszívizomhúr vagy főnixtoll? - Hirtelen a semmiből böki ki a három legnépszerűbb pálcamag típust, hogy kiszűrje, igazi mágussal van-e dolga, vagy valami hobbi pálcagyártóra akadt a tömegben és nem kell annyira paráznia, mit látott ez a harminc fő az imént.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szíve valahol a torkában dobog, ez nem kétséges; szörnyen izgul, pedig nagyon figyelt minden apró részletre. Igaz, akadt egy kis intermezzo- Greg úgy fél órája insta szívrohamot okozott neki és majdnem felvisított, mikor megpillantotta őt a szobája ajtajában… aztán Greg bevágta az ajtót és elillant Runácska nagy csalódására. Jó jó, így is pityergett egy kicsit, rondán megijedt az igen hatásos és jól koreografált jelmeztől, melyet kedvese alkotott magának, és újra kellett sminkelje magát. Nagy feladata volt, így alig tíz percet hagyományozott a női praktikák űzésére. Ma estére el kellett hívnia Bogolyfalva legmisztériumosabb személyét, Adam Kensingtont. Enyhe idegbaj környékezte persze ennek előéletét is, ugyanis egy héttel ez előtt, a könyvtár előtt ráejtett egy laza stócnyi könyvet Michelle Angelique Saint-Venant lábára, mit a rellonos proprefekta egy kiadós büntetőmunkával honorált neki a hangos leszidás után csípős nyelvezettel körítve. A feladat az lett, hogy hívja el a falu rejtélyes férfiját az iskolai bálra mint párját, és táncoljon vele egy dalnyit. Mondani sem kell, Runa holtra váltan fogadta az ítéletet, mert rebesgették, hogy aki Kensington közelébe megy, fura élményben részesülhet, feláldozzák (egyeseknek vad a fantáziájuk), vagy éppen átmossák az agyát, ilyesmik (Runához a vérszívós rész, ha van is ilyen közszájon, nem ért el nem is oly’ meglepő módon).  Nem csoda, hogy remegve botorkált le három nappal ez előtt a faluba, naplemente után (Michelle kikötötte, hogy csakis akkor mehet le hozzá és a birkaakaratú kislány nem ellenkezett), kért útba igazítást a Kensington rezidenciához, s végül kopogtatott be az ajtón. Valószínűleg festményre illő lett volna az a fej, amit Adam vágott, mikor a százhatvan centit súroló törpe negyedikes fiatal hölgy előadta, mi szél fújta erre (saját elemi mágiáján kívül), és mit szeretne kérni tőle vadidegenül, látatlanban. Készített azért szépen dekorált, aranyos szegélyű meghívót és gyöngybetűkkel vésett rá egy protokoll báli meghívószöveget. Az utóiratba pedig belefűzte, hogy ha Adam szíve megesik rajta, örökké hálás lesz neki. Naiv naiv kislány, sosem érzi a vesztét, csak mikor már túl késő van. De végül is megnyerte a rejtélyes idegent bizarr ügyével (még maga is beleszédült, hogyan sikerülhetett a malőr), s most, negyed órával a bálkezdés előtt zavartan, kétségektől és szörnyű lámpaláztól gyötörve lépked le a Levitából a nagyterem felé vezető lépcsősorokon.
Cipellői aprókat koppannak,  hosszú, földig érő ruhája pedig egyáltalán nem ijesztő, sokkal inkább idézi Maria Antoinette-et. Runa nem tud ijesztgetni, így inkább kezelte az egészet egy egyszerű farsangi beöltözősként, akár megszólják érte, akár nem. Még a haját is fehérré varázsoltál a szobában Lyrával némi ügyködés és szerencsétlenkedés árán, sőt göndör csigákba rendezték az egész hajzuhatagot, hogy ne szükségeltessen a kényelmetlen paróka. Fúj, régen abban termett meg a tetű, nem kér belőle, nem higiénikus. De nos, ezt félretéve, ruhája a nagyon halovány acélkékre hajaz, széles, földet seprő darab jó erős fűzővel ellátva- Ádámot rávette, hogy elmenjenek egy pécsi kölcsönzőbe, amit nagybátyja elég jó hírű és elérhető árú jelmezes boltként adott elő, hogy onnan válogathasson kedvére, és végül ez lett belőle. Lehetett volna rosszabb, mondjuk múmia, vagy az isten tudja, milyen bizarrságokat árultak még ott. Persze akadt klasszikus, mint a vámpírlány, meg a vérfarkaslány imázsa, de egyik sem vonzotta, maradt ennél az egyszerűbb, nem rémisztő, de nagyszerű, hozzá illő koncepciónál.
Kezdés előtt tíz perccel járnak, végre elérte a nagyterem bejáratát. Illik megvárnia Adamet- végül abban maradtak, hogy itt találkoznak, mert a kis ostobácska levitás kislány elújságolta kéztördelés közepette, hogy földig érő ruhában nem túl vicces átseperni a fél falut, majd ismét fényezni rajta egyet a kölcsönzött ruha aljával, így praktikusabb volna itt összefutniuk.
~ Nem jön el… Nem jön el és keresztre leszek feszítve. Édes Istenem, bocsáss meg, ha légpajzsot húzok Michelle ellen, de ha megtalál, ízekre szed. Jézuskááám, mi van, ha Mr. Kensington mégis eljön? Nem túl őrült ez a ruha? A végén még leégetem az arcáról a bőrt, amilyen szerencsétlen vagyok. És még a tánc sem megy. Greg is minek hagyott ott? Anyuuuu….. ~ Mindebből a külvilág felé annyi látszik, hogy arcára kiült az idegesség, bár ezzel elvegyült már egy nagyfokú izgalom is, hiszen látja érkező társait és azok ijesztő jelmezeit, ez felviszi kicsit az ő adrenalin szintjét is. Viszont a kéztördelése az olyan alap dolog, sőt egy adott ponton felhagy ezzel is, csak egyik kezét tördeli magányosan, a másikkal meg egy lelógó hajtincsét kezdi csavargatni szája szélének rágcsálása közepette. Még mindig borzasztóan udvariatlannak érzi, hogy rátört egy vadidegen falulakóra, de… hát igen, önmagának is be kell már vallja, hogy azért izgalmas, hogy elfogadták a meghívását egyből, sőt meglepő, rejtélyes is némiképpen. Nagyon elkezdte fúrni az oldalát, kicsoda is ez az Adam Kensington, mi fán terem és miért ódzkodnak tőle egyesek, mások meg állatkerti látványosságként beszélnek róla, megint más meg vállat von a hallatán- már akik ismerik, természetesen itt most csak róluk van szó, kategorizáláskor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Zúg a szél a fennsíkon, a légpajzs pedig állandósulttá válik körülötte védelmével körbeölelve minden egyes porcikáját, hogy a levegő hullámai ne kaszálhassák el két lábát, vagy éppen egész testét. Julientől már elszakadt, mikor beléptek a "dobozba", ami méreteit nézve jócskán kinövi a köznapi szót. Ketten kétfelé indultak, de persze a többi versenyző sem tétlenkedett. Nem egy versengős típus, így hát igencsak nagy szorongással éli meg ezeket a pillanatokat, s noha a termelődő adrenalin javított valamicskét az állapotán, - már nem akar rókázni- még mindig remegnek a tagjai a feszültségtől.
A szeles-kies-sziklás terepen haladva igencsak mereszti minden érzékét, hogy minél hamarabb ráakadjon egy jelvényre és kereket oldhasson terepmunkáról, mikor egy olyan kiszögelés közelébe érkezik, ahol épp egy lány próbál hozzájutni az egyik jelvényhez. Az erőfeszítéseit nézve sokat izzadhatott máris, mire idáig jutott; nagyon koncentrál, ebben pedig csak Runa érkezése zavarja meg, de olyannyira, hogy pár pillanattal később a töpörtyű levitás már sikoltásával jelzi, hogy észrevette, mi történt. Mindjárt leesik a szerencsétlen. A pillanat hevében eszébe sem jut a jelvényre koncentrálni: egyenest a lányhoz iramodik bukdácsolások közepette, hogy ott hasra vesse magát a sziklanyelven, s két vékonyka kezével megragadja az ázsiai lányka karjait, s húzni kezdje felfelé teljes erejéből.
- Mindjárt megvagy... mindjárt....  - Zihálja kipirult arccal, miközben szuszogva húzza-nyúzza társát, hogy legalább annak felsőteste vízszintbe érjen, mert onnantól már sokkal könnyebb önmagát is feltornáznia, vagy legalábbis közreműködnie Runa felhúzási akciójában. Nagyon reméli, hogy sikerül a mentőmanőver, mert mindent belead, hogy segítsen a bajba jutottan és ne egy képzeletbeli földön végezze a lány képzeletbelien szétpacsálva. Mert ez csak hamis térérzet, ugye? Ami itt van... Mármint... Elég brutális húzás volna, ha téren és időn átlépve tényleg valami sziklás-kies részen landoltak volna.
Nos, ha sikerült egy talajra húznia a másik légmágust, bizony kénytelen egy kicsit megpihenni, vagy ki fogja köpni a tüdejét rövid úton (elég rossz fizikumú, hamar fáradó nőszemély).
- Ez... Nem esett bajod? ... Ezt leszámítva... - Még mindig keresi a szavait, de agya már képes pörögni és figyelni arra a bizonyos jelvényre a fejük felett. Runácska is nyerni jött és ez a második eltelt perc után újfent eszébe jut. Ők itt versenytársak, de végül is több jelvényről volt itt szó... Szerezhetne mást is, ez a lány nagyon megdolgozott a jelvényért... Őrült vacillálások kínozzák Runát, miközben feltápászkodik és elkezdi kavarni a szelet az egyméteres körzetükben, hogy közelebb vonzza a légburokba zárt jelvényt. Elvégre még egyszer nem fogják ugyanazt a rossz taktikát követni, amit az előbb az ázsiai lány próbált. Sziklán nem balettezünk!
Mikor a kis tárgy a közelükbe ér, elkezdi a levegőt a burok körül bolygatni, hogy legalább egy kis helyen meg tudja nyitni. Maga felé "szívja" a tömeg egy kis részét egészen addig, míg rést nem nyit a burkon, hogy benyúlhasson a jelvényért - amit persze meg is tesz az alkalmas pillanatban. Ha minden jól megy, pillanatokon belül egy megmentett emberrel és egy jelvénnyel gazdagodik. Az ám, csak hát most olyan tanácstalanul, elveszetten pislog szerencsétlen, hogy az borzalmas. Furdalja a lelkiismerete, végül áthidaló módszerként simán leveti magát a lánnyal szemben, úgy mereszti rá bari szemeit.
- Nem tudunk osztozni rajta, de elvenni sem akarom tőled, mert megdolgoztál érte... Figyu, összedolgoznál velem, hogy én is szerezhessek egyet? Kérlek... - Tényleg szemrebbenés odanyújtja a jelvényt, hogy "Nesze, szaladj vele, vagy segíts nekem is, ha van időd!"  . Runa borzalmasan naiv és jószívű...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Egy héten keresztül mind csak pakolt és pakolt, egyszer ki, egyszer be, át, összevissza, szerteszét, rá, mindenhogyan. Rájött, hogy iszonytat mennyiségű könyvet gyűjtött össze, így aztán az egyik délután elvándorolt Tildához és néhány értékeset odaajándékozott neki, a kiválogatottak többi részét pedig felajánlotta könyvtári könyveknek. Amit félretett, jobbára szakkönyvek és érdekességek voltak, vagy különleges jelentőséggel bírtak számára, ajándékba kapta vagy épp hosszadalmas munka árán szerezte be az adott kötetet. Olyan sok szép borítón siklott végig az ujja, annyi illatos cellulózban merítkeztek meg szaglószervei, és mindnek külön jelentése volt, egyedi, utánozhatatlan üzenetet hordoztak számára.
Aztán a ruhák is poggyászba kerültek, mind szépen összehajtogatva, melléjük, rájuk az emléktárgyak, képek, egyéb csecsebecsék. Lala és Ria, a jégfőnix és a nyuszika ott gubbasztottak az indulás reggelén a helyeiken: Lala Runa vállán csipogva, Ria pedig a ketrecéből mozgatta bajszát ide-oda. A hideg, borongós délután felidézte benne szülőhazája időjárási körülményeit, és a szomorú érzések mellé egy kis nosztalgiát is kevert a hangulatába. Úgy egy hónapja kapott a lehetőségen pályázat formájában és igazából nem várta, hogy megkapja, mégis így lett: felvették Svédország elitképző mágusiskolájába főleg az utolsó vizsgaidőszakának eredménye alapján. Ádámmal jó pár napig beszélgetett erről az egészről, mi legyen, hogy legyen, de a tudásvágya szólította és végül győzött. Ádámot is sikerült meggyőznie, hogy mint hivatalos gyámja, engedje haza, de cserébe megígérte, hogy minden szünetben hazalátogat majd, mert most már Magyarország lett a kis levitás új hazája, az új családjával.
Nehéz egy hét van mögötte: sorban elbúcsúzkodott a barátaitól, a szeretett tanárok közül néhánytól (akiktől nem félt elköszönni), megírta az utolsó beadandóit, majd kikérte a papírjait tegnapelőtt az igazgatóságról. Vége, lezárták a tanulmányait itt, a Bagolykőben.
Ennél viszont sokkal nehezebb volt mindezt Gregnek elmondani. Lényegében azért is tudott mindent ilyen rendezetten véghez vinni, mert azzal kezdte, hogy hét elején leült megbeszélni mindezt kedvesével... és nos, pontot tettek békésen, de egyáltalán nem fájdalommentesen a kapcsolatuk végére. Bármit megadott volna, hogy ne kelljen Greg egyre inkább bezárkózó, fájdalomnak tűnő érzéseit megpillantania, mert azonnal rájött, mennyire megbántotta a férfit, akit szeret. És onnantól kezdve, hogy ez tudatosult benne, ő maga is valamiféle katatóniás állapotban csinálta végig az egész heti procedúrát műmosolyokkal, automatikus mozdulatokkal, precízen ügyelve a részletekre.

Ádám kezét fogja, miközben állnak a peronon és várják a menetrend szerinti budapesti vonatot. Az egész lány iszonyatosan kicsinek hat, még kisebbnek, mint általában. Félig elbújik Ádám karjaiban, arcát belefúrja a férfi mellkasába. Sír. Rázkódik a néma könnyektől, kezei erősen markolják a tanár kabátját. Minden érzése tiszta, nyilvánvaló: hogy nem akarná itt hagyni a szeretteit, hogy nehéz új útra lépni, hogy legszívesebben kettészakadna és itt is lenne, meg ott is, de meghozott egy döntést, és ugyan vissza fog ide járni szünetekben, tudja jól, hogy ezzel új vágányra terelődik az élete. Fogalma sincs, mi vár rá abban az iskolában az újabb beilleszkedési folyamat után, de reméli, hogy az itt gyűjtött tapasztalatok segíteni fogják, másként tiszavirág életű tanulás fog ott folytatni.
- Azért... Azért majd eljösztök Temivel meglátogatni? Néha? Úgy fogsz hiányozni. - Csak suttogni bír az érzelmek súlya alatt, miközben begördül a vonat hangos zakatolás közepette. Olyan nehéz elengedni a szülői biztonságot nyújtó karokat, kibontakozni az ölelésből és itt hagyni Ádámot és az ismerős tájat, az otthonát.
A csomagokat fellebegtetik a megfelelő kocsiba, és már nem marad semmilyen pótcselekvés, amivel elodázhatnák az indulást. Budapesten már várni fogja az iskolai képviselő, és majd vele hoppanál el Stockholmba, az iskolába. Ádám nem lesz már vele, hogy fogja a kezét.
Még egy utolsó, szoros ölelésre beleveti magát a férfi karjaiba, hogy még Lala is lepottyan a válláról, de jelen pillanatban képtelen a kis szárnyasra figyelni. A fülkében némi szél kavarja meg körülöttük a légfodrokat hűen tükrözve a kislány feldúlt lelkiállapotát.
- Írok, ha megérkeztem. - Miközben kibontakoznak az ölelésből, nyom egy búcsúpuszit Ádám arcára, s nemsokára már az ablaknak dőlve integet nagybátyjának, míg a vonat be nem kanyarodik és a férfi el nem tűnik a láthatárról. Irány Svédország még egyszer.