37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Katie Runa Blackwood összes hozzászólása (564 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 18 19 » Le
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 10. 18:38 Ugrás a poszthoz

Maid Café

Mára időzítették a Maid Cafét, hiszen péntekre kevesebb órát szoktak beütemezni a tanárok, jön a hétvége, a diákokkal nehezebben lehet elbírni. Elnyúlt az utolsó órája, még kérdezett ezt-azt a tanárnőjétől, még ő is felsorolt egy-két elméletet, hogy szerinte mi is a megoldás a kérdésére és javítsák át, ha nem úgy van, meg magyarázzák meg neki, miért nem úgy van. Szóval kicsit többet hódolt a tanulásnak, mint kellett volna. Ennek eredményeképpen közel tíz perces késéssel és bukdácsolva érkezik be a sátorba.
Ami az öltözékét illeti, nos talán kicsit sokat hangsúlyoz magából, de áldozott rá, hogy elkészüljön vele a jeles napra. Kikérte Becka néni véleményét, miután elpostázta neki a ruhát (ne próbáljuk keresni a logikát- nincs), aztán az visszapostázta némileg felturbózva éééés itt vagyunk most: acélkék-fehér szobalány ruhát visel jócskán kivágott dekoltázzsal (szerencsére ő az a fajta, aki később fejlődik fel, if you know what i mean, of course), térden felüli harisnyákkal és cipellő is akad egy fekete páros a lábán.
Az egészre ő beszélte rá Aileent egy bolond pillanatában. Mióta Yarista fejen vágta (akaratlanul) azzal a mamut-festménnyel, néha rájön a hoppáré és hát ez a Maid Café is ilyen hoppáré, ami aztán jó naggyá nőtte ki magát, iskolaszintűre egészen pontosan. Nos akkor kanyarodjunk vissza: mikorra ő bepimpikál a sátorba kicsit kifulladva, már a manókon kívül három társa is ott várakozik, akik közül a végzősnek kinéző fiút még életében nem is látta. A többiekkel sincs mondjuk nagyobb köszönőviszonyban, de legalább óraközi szünetekben eszmecseréztek egymással kicsikét, meg mikor toborzás volt.
-Szih.... Sziaszthok.- köszön enyhén kifulladva, s közben két térdének támaszkodik előre hajolva, hogy kifújja magát. A vállán ott egy kicsi hátizsákszerű táska, abban rejtőzik a menülista többek között, meg a sorrend, ki hová lesz beosztva. Ezt még tegnap este letárgyalták Leen-nel.
-Huhh, ne haragudjatok a késésért. Elhúzódott az utolsó órám.- persze, hogyne, és a szomszéd tehén kérdezett kismillió dolgot a tanárnődtől és tartotta még és még szóval, igaz, drágám? Hogyne! Az arca jó piros is a picúrka füllentéstől (ő annak érzi, pedig nem is az, de hát na, furcsa kislány ő). Végre kihúzza magát, sóhajt még egyet és letornázza a hátáról a táskát, majd előkotorja a lapokat. Annyit másolt még tegnap este, ahányan vannak, s most ad Marynek és Mr. Anonymusnak is egy-egy példányt.
-Öhm... izé.... Szóvalőőőő.... Leen? - megerősítést is vár, persze. Nehogy már azt higgye bárki is, magától bele mer csapni a lecsóba. Amennyiben Leen bólint, belekezd a rövid tájékoztatóba, közben buzgón tördeli az ujjait is mellé.
-Hát arról van szó, hogy ami nálatok van, az lesz a menülista. Már amúgy ki vannak téve az asztalokra.... azt is le kell még ellenőrizni... Na tehát fel vagyunk osztva két csoportra. Az egyik csoport kint lesz, a másik bent délután közepéig, aztán cserélünk, hogy itt is és ott is legyen mindenki. Az asztalokon vannak kiscsengők, hogy azzal hívjanak minket a vendégek. Ja és majd' elfelejtettem, a köszönéseket tudjátok, igaz?- kissé aggódó arccal nézi három másik társára, s bár nem feltételezi, hogy ne tudnák, mi van, ha rájuk is esett ma egy-egy mamut tabló? Az bizony okozhat amnéziát!
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 11. 15:31 Ugrás a poszthoz

Kat

Az idő varázslatosan szép; érzik, hogy közeleg a nyár, ha nem éppen már a nyakukba liheg. Mi lesz még itt augusztusban, ha már most ilyen szép időt tudhatnak magukénak? A kastélyból fürge léptekkel távoznak, bár neki minduntalan az utat kell bámulnia, másképp félő, hogy orra bukik. Nagyon ügyetlen, képes a saját lábában is elesni, ha arról van szó. Közben azért csendesen mosolyog magában belül, hogy Kat megkérte, jöjjön vele. Ez most úgy melengeti a kicsi szívét, jóleső érzéssel tölti el. Talán mégis lesz egy rakat barátja, ahogy az az idegesítő Claire mondta, mielőtt eljött ide? Akkor igyekezett nem meghallani egyetlen szavát sem a kígyónak, ezt mégsem tudta kizárni az agyából. Talán igaza lesz, de akkor sem fogja megköszönni neki!
Nemsokára feltűnik a bolt, pontosabban Kat észreveszi, ő meg bámul erre, bámul arra, de csak akkor szökik szemeibe a kirakat és vele a cégér is, mikor már előtte állnak. Tüzetesen elolvassa a feliratot, aztán követi be Kat-et, ám hirtelen a semmiből a lány hátraugrik, még sikkant is, hát több sem kell neki, ő is visít egyet és hátraesik egyenest neki az ajtónak. Nagyot koppan a feje, ő meg jó hangosan jajdul egyet nyomatékképpen, hogy fájt. Pár pillanatba beletelik, mire összekaparja magát úgy ahogy és feláll, hogy körbe is nézhessen, ne csak a padló mintázatával és állagával kerüljön közelebbi, joviális viszonyba.
-Nem tudom, de ha rám ugrik valami, én versenyt visítok velük.- nyöszörgi kissé könnyes szemmel, miközben még mindig a fejét masszírozza. Elkezd ő is nézelődni a különböző nemű és fajtájú állatsereglet körében és bizony talál néhány számára roppant érdekes lényt, viszont akadnak olyanok is, amiket bottal sem piszkálna meg, de valószínűleg azok sem őt, olyan rondán néznek egymással farkasszemet.
-Hm?- Kat hangja arra engedi következtetni, hogy itt most valaki megütötte a főnyereményt.... vagy Kat talált valami ritka ronda bestiát és azzal akarja „elkápráztatni” őt. Bár nem, utóbbit kizárja azonnal, amint a hóbagolyra esik a tekintete. Az láthatóan első pillantásra rokonszenvezni kezdett újdonsült barátnőjével. Kuncog egy sort a madár sunyi-lapos pillogására, a névre pedig még bólogat is. Illik illik, s mintha ismerősen is csengene valahonnan. Honnan is? Ja igen! Az anyjának volt egy könyve, amit egyszer végigpörgetett (azaz olvasott, csak a sebesség ugye...), a címe pedig „Európai mágusiskolák összehasonlító értékelése” . Ott írtak először a Roxfortról, a négy házról, négy alapítóról és abból az egyiket szinte biztosra meri venni, hogy Hollóháti Hedvignek hívták. Innen jönne a név? Hmmm, ki tudja, de nem is firtatja különösebben.
-Gyönyörű és ritka. A hóbagoly a tajgaövnél északabbra él, ott költ, így errefelé igazi ritkaságként van számon tartva. Csodálatos madár.- igazi áhítattal viseltet a szép, fehér tollas jószág iránt, amíg rajta legel a szeme, aztán mégis csak elkapja a tekintetét és folytatja a mustrát, míg Kat leszámolja a bagolyért a kért árat. Hogy ő talált-e valamit? Előbb csak a fejét rázza meg, aztán válaszol is.
-Nem hiszem. Leginkább csak fújtatunk egymásra. Például azzal a macskával, ott.- mutat egy foltos, fekete-vörös példányra, aki bizonyára egy vörös és egy fekete cica nászából láthatta meg a napvilágot, másképpen nem hasonlítana ennyire egy epres Fitness szeletre.
-Vettél neki bagolycsemegét is?- fordul ismét Kathez és annak újdonsült kis barátjához, akit ezek szerint hívhat most már Hedvignek, ha minden igaz.
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 11. 16:15 Ugrás a poszthoz

Leon king   Rolleyes

Két gyepízlelgetés közepette próbál nem sírni, kinyögni pár szót és még feltápászkodni is. Valljuk be, a nők tényleg sokoldalúak. Egyszerre több dolgot is tudnak csinálni, erre ő a legszebb példa: kertészkedik, kommunikál és hangutánoz is. Na jó, azért ideje összeszednie magát, nem? Ennek értelmében végre kikormányozza az arcberendezését a füves róna ágyékából és Leonie felé néz... jó könnyes szemekkel. Szegény Leonie, most ijedezhet, hogy tudta rekord idő alatt megríkatni ezt a kis levitás sziszát. Elföldelni még éppen nem kellene, mert rúg a gyerek, meg szívja az értékes oxigént is és nem biztos, hogy Leonie törzsfőnöknek maradna elég ideje eltüntetni a nyomokat. Mert hogy visítana és az elég nagy hangzavart tud okozni. Az egyetlen eset, amikor szabadjára meri engedi teljes hangerejét.
-Igen, csak ne skalpolj meg!- teljesen komolyan vette, hogy Leonie indián, sőt már várja, hogy előkapja a kisbaltáját és elkezdje lefűrészelni a homlokáról a bőrt a hajjal együtt. Azért, mikor földről kezdenek beszélni a fogai közül, diszkréten végignyalogatja a nyelvével mind a harminckettőt, hogy biztos legyen.
-Nem is tudom, talán.... De, neeeem, nem ez a lényeg, hanem, hogy éppen fel akarsz lógatni, nem emlékszel?- kezd gyanakodni, hogy talán mégsem egy vérbeli indiánlánnyal van dolga. Erre azonban rá kell kérdezni, igaz? Na akkor kérdezz, Runa!
-Te.... igazi indián vagy?- vagy nem? Vagy igen? Vagy hogy is van? Nem tudja, ezért van szüksége a válaszra. Hugo Boss közben bánatosan huhog rájuk odaföntről és szerencsére nem áldotta meg még Leonie csodás vörös haját, de ha sokat molesztálják még, azaz dobálják ide-oda, valószínűleg valakire magasról fog csinálni, hogy prózaiak legyünk.
-Elestem. Ötödjére.- feleli nemes egyszerűséggel megvilágítva fűnyalásának okát, közben meg ugye Hugo hullik, mint a szemét a kalapról és nemsokára ismét az ő karmai... khm, kezei között landol a drágám ezúttal már súlyos mélabúsan huhogva mindkét flúgos lányra.
-Ne.... De gyógynövénnyel sem tudom meggyógyítani. Vagy igen? Te tudod, mit kellene csináljak Hugo-val? Tudod talán?- megfordult az állás, most ő mászik bele a törzsasszony képébe szinte mániákusan izzó szemekkel, hogy ugyan bizony vajon Leonie képes gyógyítani? Vagy csodát tenni? Hugot-t meghúzza egy franciakulccsal és kész? Szerencsére hamar lelohad a kedve már attól is, hogy vöröske rögtön rámegy a vadőr-témára. Már mondani, hogy még nem járt ott, de ahogy említette, pont oda készült, ám erre nincs érkezése. Egy adott ponton zavarossá válik a gondolatmenet, de azon kapja magát, hogy Leonie már rángatja is a vadőrlak irányába és holmi kertben tartott farkasokról szónokol neki. Ismételten végigfut a gerincén a hidegrázás és ennek hangot is ad még idejében. Remélhetőleg.
-Farkas van a kertjében? Láttad már? Forduljunk vissza, naaaa, tényleg forduljunk vissza. Meg fog enni minket. Ahogy a mesében. Naaaa. És jön a kisgömböc és az is megesz minket! Te jó ég, már kétfelé vagyunk felporciózva? Téged megesz a farkas, engem meg a kisgömböc! Nem akarooooom!- megint visít- a változatosság kedvéért ugyanazon a hangerőn. Leonie vajon rájött, hogy egy kissé agyalágyult leányzóval van dolga? Vagy nem zavarja, mert ő is eléggé.... szabadosan értelmezi a normális fogalmát?
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 11. 18:01 Ugrás a poszthoz

Maid Café- Keiko Sama- sama  Cheesy




Befut ő is sikeresen és rögtön bele is csap a lecsóba. A mai napra többé-kevésbé félretette a nyámnyila énjét, igyekszik majd nem bőgni, sőt biztos benne, hogy nem lesznek ilyen problémái, mert beleélte magát már jó előre a szerepbe. Ettől még persze, miután sorban az összes érkező pincérjelöltnek kioszt egy-egy menülistát és egy leosztást arról, ki hova van beosztva, kell az a bátorító pillantás Leen részéről, hogy rendben, folytathatja. Ezt meg is kapja, tehát nekiáll vázolni a rövid haditervet, bár beesik éppen a végére Lagger, de ez nem egy probléma. Először is akkor a köszönésre kérdezett rá... Hmmm, Alex-barátnő! Na szóval már nyitná a száját, de szerencsére a cosplayes fiú megelőzi méghozzá micsoda szép japánsággal. Részéről le van nyűgözve tőle legalább egy percre és nem mellesleg szépen el is vörösödik, mert az úrfi éppen Tyki Mikknek öltözött be, az egyik kedvenc rosszfiújának az animék és mangák világából. De ezt inkább most nem hangoztatja és igyekszik nem is túl feltűnően végigméregetni időről időre a végzősnek tűnő hímet.
Ennél már csak az lesz jobb, mikor Boti is betoppan. Ennyi kellett szegény Runácskának: olyan paprikavörös lesz a jóképűsödött végzős láttán, hogy majdnem az orra vére is elindul folyni. Kénytelen pár percre elfordulni, másképp tényleg elindulna az az orrvérzés. Két ütemes pofontúrával igyekszik magát helyre rakni, azaz páros tenyérrel csattogtatja végig az arcféltekeit, végül fellélegezik és úgy, még mindig vörösen, de némileg már higgadtabban fordul vissza a gyülekezethez.
Visszakanyar: tehát Leen megtartja a köszönésről az eligazítást, a végén részéről kap a lány egy bólogatást, hogy szerinte is ennyi volt, aztán odamegy Laggernek magyarázni, miről maradt le az elején.
-Itt van a menülista éééés mi kint leszünk a többiekkel a nyitott részen. Lényegében csak ennyiről maradtál le, na meg őőő... mindjárt le lesznek ellenőrizve azok a csengők is. - vágja ki magát kissé sután a szorult helyzetből, ugyanis fogalma sincs Sharlotte nevéről, magyarán, hogy Sharlotte az Sharlotte. Látásból megvan majdnem mindenki (Tyki pont nem), de nevek terén már bajosabb a dolog.
Végre Hegyi Niki is bepottyan közéjük, így megenged magának egy ismételten nagy sóhajt a megkönnyebbült fajtából, meg egy vékonyka mosolyt is, ami nála persze elég szélesnek számít. Arra sem kell sokat várniuk, hogy megérkezzen első vendégük az "Oszolj!" kimondatlan, de talán érthető hangulatváltás után. Lagger máris kezelésbe veszi a borogató-nagy slunggal érkező- hurrikán Leonie-t, vagy ahogy ő elkönyvelte "A Vörös Tornádót" . Leonie igazi vidám katasztrófa és még a katasztrófa tény ellenére sem tud most szörnyülködni azon, hogy majdnem padlót, azaz füvet fog a lány. Lagger szerencsére azonnal lecsap rá, ráadásul a megszólalása majdnem tökéletes, de elsőre mindenképpen rendben van, amin ő meg elégedetten mosolyog egy sort. Viszont ahogy kicsit arrébb irányítja tekintetét a párosról a tekintetét feltűnik neki odébb egy ücsörgő leányzó (Keiko) szép kék, ujjatlan ruhájában, két copfba fogott hajában. Nem rest hát elindulni felé, mert mi van, ha ide jött, csak éppen... hát ki tudja, mi történhetett? Mielőtt azonban elérné őt, már ott is terem Tykki (ismételten elpirul!), sőt már le is zadarta a meghajlás-szolgálatai felajánlása részt, viszont ettől még most már nincs értelme, hogy ő célt váltson. Szépen megáll tehát Tykkitől fél lépéssel hátrébb és meghajol a lány felé ő is.
-Üdvözlöm itthon, Úrnőm. A Maid Café kedves vendégeként üdvözölhetem?- mosolyog mosolyog, közben fülig vörösödik, mert a beszédstílusára rá sem ismer hirtelen. Annyira beleélte magát a szerepbe, hogy ez már természetesen jött, mint a levegő, aminek egyrészt örül, másrészt meg zavarban van tőle. Ha Keiko nyitott az üdvözlésre és követi őket, elvezetik a sátor és a kint asztalegyüttes helyszínéig, majd ő részéről körbemutat, sőt bizonyára Tykki is produkálni fogja magát és pincéri képességeit:
-Kérem, válasszon, hova óhajt ülni, Úrnőm: a sátor hűvösébe, vagy a napfényre inkább?- közben rendíthetetlenül mosolyog, kezeit elöl tartja egymáson, feszes testtartást őriz meg és úgy amúgy teljesen igyekszik egy rendes szobalány viselkedését ötvözni egy igazi pincérlányéval. Keiko akármelyik asztalt választja (feltéve, hogy követte őt persze idáig), lesz ott egy menükártya az italok és ételek listájával, ahonnan válogathat.

Menülista
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 11. 20:32 Ugrás a poszthoz

Maid Café- Keiko-sama & Tykki később pedig Keith-sama, Lagger, Leonie-sama és Niki



Boti kérdésére nem számított, így csak felpislog rá, de azon perc még egy tónussal vörösebb lesz, úgy hogy inkább elkapja a tekintetét, le a földre. Az biztosabb.
-N-N-N.... S-Semmi baj. Tényleg... Hidd... Hidd el!- nyökögi alig érthetően, s a végén megpróbál rámosolyogni a fiúra, de csak egy zavart példányt tud kipréselni magából. Gyorsan inkább menekülőre fogja a dolgot és nemsokára már kint van a sátor előtt, sőt kiszúrja a közelben ücsörgő leányzót is, hát arra indul.
Bizony egyszerre érnek oda Tykivel és talán mondanunk sem kell, hogy elpirosodik a látványtól (látni lát, legfeljebb kicsi még az értelmezéshez), viszont nem felejti el, miért is vannak itt. Ergo meghajol és a lehető legtiszteletteljesebben viselkedik Keiko irányában, beinvitálja a Maid Caféba és akkor ezek szerint a lány bent akar leülni, rendben. Ugyan az nem az ő territóriuma, de most kivételesen az elsőnél még bemegy, s miután a rendelés elhangzott, mosolyogva meghajol Keiko felé, mialatt Tykki biztosítja őt, hogy a rendelés fel lett véve.
Tykki mellett indul el ő is a manók része felé, s már miután eltávolodtak egy kicsit, kifújja a levegőt megkönnyebbülten, ám amint meghallja a mély basszust, összerezzen és csak bátortalanul bólogat egy sort Tykkinek, hang azonban, az előbbi bátorság, sehol sincs. A teák egy külön, hosszabb asztalon helyezkednek el, odalép hát, hogy ügyködjön egy sort azon a teán. Mire a borwnie tálalásra kész, ő is megvan. Zöld teát választott a rend kedvéért, mivel Keiko nem mondta meg, mifélét parancsol egészen pontosan. Szerencsére nem a hashajtós verzióból szereztek be, mert akkor mobilvécét is kellett volna kérelmezniük.
-Úrnőm, a teája.- miután Tykki végzett a díszítéssel, ezekkel a szavakkal ő is leteszi szerzeményét Keiko elé, majd ismét meghajol felé.
-Kellemes időtöltést kívánunk, Úrnőm. Amennyiben igényli a szolgálatainkat, kérem csengessen értünk.- rámutat egy apróbb kézmozdulattal az asztalon levő kicsinyke csengőre, majd ismét meghajol a lehető legszívélyesebb és -őszintébb mosolyával, Tykkire is villant egy ajakgörbületet, aztán egy picit közelebb lép pincértársához.
-Kimegyek, mert ott a helyem rendesen. Sok szerencsét. Eddig minden remek volt.- úgy érzi, egy kis biztatás mindkettejükre ráfért persze csak halkan, hogy a vendégeket ne zavarják.
Miközben kifelé megy a sátorból, fél szeme sarkából meglátja Leen és Yar kettősét. Yarról a legintenzívebb emléke a sárkány és a tabló, meg a téves szerenád Vécsey professzornak, amitől mai napig rákvörösre tud gyúlni az arca. Nem, le kell nyugodnia, vagy Boti megint rá fog kérdezni, mi a helyzet az egészségével, azt meg nem akarja. Bár, ahogy kiér a sátor elé és arra pillant, amerre a fekete hajúvá avanzsált mestertanonc van, ismét csak úgy érzi, hogy a vér a fülén fog kifolyni. Gyorsan megrázza loboncát és alaposan körbenéz a továbbiakban. Lám, Laggernek talán elkél a segítség a furcsa fazonnal, aki Leonie mellé becsöppent. Arra veszi hát az irányt amint a kimaszkírozott, pecsétgyűrűs férfiú elé ért, meghajol előtte a protokoll szerint.
-Üdvözlöm itthon, Gazdám. Engedje meg, hogy a szolgálatára legyek. Parancsol helyet foglalni esetleg a szomszédos asztalnál?- arra mutat, pont a Leonie mellett levő asztalra, még a széket is kihúzza, hogy biztassa a kedves urat, aki elmenne egy utolsó mohikán csatába is ezzel a festménnyel az arcán. Közben azért kérdőn pislog Nikire, hogy ugyan mi a helyzet a számlával meg ezzel a népcsoportulással itt mégis?
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 11. 20:38
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 11. 22:04 Ugrás a poszthoz

Buhuhúúúú


Bizony szükség is van egy prefektusra, mint alapemberre. Ki tudja, kikbe szaladnak majd az úton. Tanárba esetleg (Múltkor az önismeret tanárnőbe botlottak majdnem a Vigadó freskónál Alexszel, mikor kidekorálták a férfiak arcát, a röhögős férfiakét, akik szemtelenkedtek), vagy mumusba (azok szekrényben tanyáznak és elintézhetőek, Runa drága!) , vagy egy kopogószellembe  (itt van egyáltalán kopogószellem?)   ? Négyesben indultak el: Alex, Leen, ő és még egy lány( Ágota). A csarnokig le is értek épségben, ott felszedte Nunut maga mellé, s most itt vannak a temető felé baktatva, ő reszket, mint a nyárfalevél, Nunu elvan magának, Alexnek pedig a legjobb, mert szó szerint kereket oldhat, ha forrósodik a helyzet. Na jó, ez csúnya vicc volt, de tényleg hamarabb menekülhet a srác, ha előjönnek a vad kísértetek.
-Tudod Alex, én nem tudok vadászni.- jegyzi meg vacogva, miközben tovább rángatja maga után a kedves rokont, ha már elhozta, azaz inkább kiudvarolta tőle, hogy jöjjön. De végre megérkeznek ehhez a hátborzongató helyhez. Végre! Úgy tűnik, nem csak ő ódzkodik az egésztől, hanem a többiek közül is elegen, de legalább egységben az erő. Végül is ezért merte betenni ide a lábát, mert sokan lesznek és megvédik majd egymást (vagy nem). Na meg itt egy macsek is mintha, annál a leányzónál, akinek a nevét még nem tudja, de majd kideríti. A macsek ugye tud karmolni. Hasznos állat!
Hirtelen sikoltás üti meg valószínűleg mindannyiuk fülét, ő meg olyat ugrik mellé, bele  egyenesen Nununak a nyakába, hogy még szinte reccsen az a nyakszirt. Szegény Nunu rondán is néz most rá, de nem számít, mert megijedt na és még jó, hogy nem visította ő is el magát szépen. Valamit kiabál is az előző sikoltozó, de nem érti, mit és már valahogy nem is akarja az agya befogadni az információt, annyira bepánikolt. Na de most végre eléjük zuhan az illető visongó, s nemsokára még arra is rájöhetnek, hogy lányról van szó.
-Én nem mondom. Ígérem.- esküdözik ő feltartott kezekkel Varzela felé, mert mi van, ha Varzela szellem és másképp megöli őket? Vagy belőlük is szellemet csinál? Borzasztó lenne. Nem, nincs ideje tovább ezzel foglalkozni, mert pukkanás hallatszik a semmiből, amire röviden már tényleg visít egyet, de nem ugrál. Hol ezt csinálja, hol azt. Megint egy hím. Rendben, gyűlnek. Legalább lesz ki mögé bebújni, ha jönnek a holt lelkek! Elvégre Alex mögé meg rá nem fér be mindenki. Nem? Akkor meg ki kell használni a nadrágszámot, ami van. Az új fiú rögtön magyarázni kezd és nem is bonyolult dolgokat (közben vonulnak is a mutogatott placc felé), megérti ő szépen ától zéig, amit kell, főleg, hogy elfogadja tényként, amit elhablatyol. Sosem foglalkozott a szellemekkel, hogyan lesznek, kikből lesznek, így még meglepetés sem tudja érni igazán. Aztán nemsokára előkerülnek a kellékek: gyertyák, valami por, amiből pentagramma lesz, végül egy fonográf, ami rejtély, mire kellhet (elaltatni a kísérteteket?).  
És elhangzik, amit nem akarna hallani: vért kell adni. Négyüknek. Remek. Rá sajnos ne számítsanak. Nem komálja a vért, bár nem ájul el tőle, az övére senki ne pályázzon. Bezzeg Leen, Boti és még egy fiú (Eric) tök bátrak, mert önként feláldozzák magukat magyarázós Pistával együtt, hogy a pentagramma öt csúcsába álljanak be Vörös Keresztet játszani és gyertyázni Ja igen, ők is gyertyáznak, persze, mert a macskás lánytól (Ágota) átvettek ők is egy-egy szál gyertyát, ha minden igaz és ők mennek a kör közepére. Bár Alexnél ez kérdéses. Ő megint csak... gurul. De azzal felbontaná a pentagrammot? Na jó, akkor hogy is van ez, Hősvezér Fiú? Előadta itt a dumát a szellemekről, akkor erre is találjon szépen megoldást, mert ő Alex nélkül aligha megy bárhová is. Márpedig Alex a kerekesszéke nélkül nem mozdul sehová. Na most... Tessék áthidalni a gondot!
Miközben ezen agyal, betoppan a képbe Kat is még éppen időben. Valószínűleg az ő sikítását hallotta pár másodperce, mert megint összerezzent, bár most CSAK összerezzent ugye. Attól még kimeredt szemekkel néz maga mögé, amint a lány feltűnik mellette és Alex mellett, azaz Alex széke mögött egész pontosan, csak ugye Alex közte és Leen között helyezkedik el, azaz helyezkedett, mert Leen beállt a pentagramma egyik hegyéhez.
-Szia!- a hangja cincogós neki is és csak tippelni tudja, hogy az is szerint lesznek még vékony hangú emberkék, akik majd betojnak a félelemtől, míg ez véget nem ér. Már lassan mindenütt hangokat hall és árnyakat kezd látni. Azért visszamosolyog Katre és, ha lehet, a másik kezével, ami nem foglalt, megfogja a lány csuklóját. Na ekkor érezni, mennyire remeg ő is ettől az egész műsortól. Túl hatásos már a vérrel meg a fekete gyertyákkal, meg a körrel. Azért elszánja még magát és kinyitja a száját a pasi (Arnold felé):
-Azért egyvalami legyen tiszta. Alex nélkül én nem megyek semmilyen jel közepébe.- ezt valamiért fontosnak érezte jó hangosan és dühös-szilárdan leszögezni, közben meg egyenest a srácra meredni kipirult arccal-amiből a sötétségben megint csak semmi sem látszik.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 11. 22:21
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 13. 02:10 Ugrás a poszthoz

Alex és a meseautó  Cheesy

Bizony, majdnem megint rá akar esni Alexre. Szerencsére a fiú is résen van és megtámasztja a kiscsajt deréktájt, amitől ő bizony kissé kipirul, mert hát Alex mégis csak FIÚ (elmés megállapítás, lányom, esetleg arra is rájöttél már, hogy tud beszélni vagy éppen enni is szokott a változatosság kedvéért?)  és ő meg éppen, hogy nem esett rá teljesen lendületével. Összegezve a katasztrófa nem következett be és így ő sem kell többet és tovább pirosodjon, mint kell.
Leányunk nagyon nem akar senkit kihasználni, éppen ezért nem akarja egyelőre elfogadni azt a felajánlást a cipekedéssel kapcsolatban. Ugyan csak magát terheli le, de hát ezek szerint neki ez így jó, vagyis nyugodtabb a lelke, hogy nem terheli Alexet. A vicc az, hogy nem használ tértágítót, csak simán agyig tömte mindennel szegény táskát, ettől kőtömb súlyosságú. Nemsokára előbányássza belőle az alkoholos filcet meg még, amit csak talál, de sajnos filce csak egy van, így a tintát és a papírzsebkendőket sem hagyhatják parlagon heverni csak úgy. Megközelítik az áldozatokat, pontosabban inkább Alex a szemtanúja, ő pedig majdnem szó szerint nekik esik, hogy bosszút álljon a gonoszkodásokért, amiket az előbb kapott ingyen. Bőszen kezd rajzolgatni bajuszt meg szemöldököt a gaz festményalaknak, hogy az már visong-vinnyog, hogy hagyja abba a vad leányzó, ám nem! Nincs menekvés, bűnhődni kell! Kioktató szavakat intéz az „úrhoz” arról, hogy mit illene és mit nem, végül az alak leesik Alex orra elé. Eközben ő már a másik tagot dekorálja, akinek egy merő szakáll, azaz bozót jut az állára és fekete fogazat. Na az is szépen viríthat ott magának ezentúl ítéletnapig. Remélhetőleg nehezen fogják levakarni az alkoholos filc nyomait a képlakókról és azok kicsit megemberelik magukat ezentúl. A minimum az lenne, hogy ha őt meglátják a jövőben, visítsanak és meneküljenek el a képből.
Amikor Alex megráncigálja a ruháját, ő is arra fordul, amerre a fiú. Hirtelen nem tudja, mi az ijedelem tárgya, ám ahogy elnézi a közeledő női alakot, biztosra veszi, hogy nem diák, másképp Alex nem vágna ilyen fejet.
-Menjünk innen.- suttogja holtra váltan, miközben felkapja a táskáját és remélhetőleg Alexszel az oldalán távozik a tett helyszínéről két lábon illetve négy keréken.
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 13. 02:38 Ugrás a poszthoz

Maid Café- Leonie, Keith, Lagger, majd Leen és Niki



Nemsokára már ő is a rendes helyén van, miután Tykkivel kiszolgálták Keiko-t, illetve megeresztettek kölcsönösen egymásra egy-egy biztató mosolyt. Odakinn pedig díszes egy látvány fogadja: Leonie hol fetreng, hol már nem, Lagger a kezébe temeti az arcát amolyan "Ohh, God, why this?" effektussal, Niki számlát oszt máris, holott fogyasztás még sehol, végül pedig, de nem utolsósorban ott egy mohikánszerű, királyként tetszelgő hímállat is, pardon, gazda (aki talán feleséget jött fogni magának? Ajánlatos, hogy sok földje és jószága legyen ehhez!), aki nagy marokkal osztja a pecsétgyűrűket. Mit van mit tenni, jó szándékkal és eleinte őszinte örömmel köszönti őt meghajlással egybekötve, ám Leonie elég hevesen értelmezi a "szomszédos asztal" fogalmát. Mindjárt átfut az agyán a ráébredés, hogy ezt nem kellett volna. Meghajol Leonie irányába tiszteletteljesen és máris bocsánatkérést eszközöl a hibáért.
-Természetesen, Úrnőm. Bocsássa meg, kérem, a félreértést. Az Úr természetesen az ön asztalánál foglal majd helyet.- ezek után üti meg a fülét az a mély, búgó hang Keith részéről és hát mit ne mondjunk, szinte majdnem ugyanazt a hatást váltja ki belőle maga a hang, mint Boti jelenlegi külseje és a titokzatos Tykki-fiú. Egyedül az akadályozza meg a vörösödésben, hogy felnéz Keith arcára és máris elmegy a kedve a pirulástól. Csak szusszant egyet és mellé a legszebb protokoll-mosolyát bányássza elő, amit csak elő tud, végül kihúzza azt a széket a fiúnak és közben Laggerre akkora szemeket mereszt, amekkorákat nem szégyell, hogy mégis mi a fene történik itt? He?
Igazán csak akkor kezd megrémülni, mikor elhangzik, hogy hozzanak ki mindent.
--M-Mindent, Gazdám?- a pánik enyhe kifejezés arra, ami az arcára vésődik, de hősies egy lány. Szentül eldöntötte, hogy a mai napon nem mehet semmi sem rosszul. Ha minden, hát minden. Előkap a lehető leggyorsabban ruhája zsebéből egy kézi noteszt és egy ceruzát, s jegyzetelni kezdi a listát tömörebb kulcsszavakkal felruházva persze, mert nem gyorsírónő ő, hanem csak egy rém egyszerű iskoláslány, aki éppen szobalányosat játszik. A végére már kezd sajogni a keze, de mindent leír, Leonie rendelését viszont értelemszerűen Laggerre hagyja, hiszen a lány kezdte meg a Vörös Tornádó kiszolgálását, ő abba nem szól bele.
-Gazdám, a türelmét kérem, míg mindent elkészítünk. A lehető leghamarabb tálalom a teljes menüt.- ezzel megfordul és elindul vissza a sátorba, de út közben ügyel rá, hogy Lagger mellett haladjon el és a fülébe súghasson. Ja és még egy fontos infó: kasszás Nikit vonja maga után szépen, sőt könyörögve néz rá, hogy jöjjön.
-Hívjuk Matildát, hogy keresztanyáskodjon egy kicsit. Ide a maffia kell.- hiszen mi ez már? Ez a srác kikérte az egész menüt? Ez gyanús, ezt Matildának kellene kezelni, ha már ő a helyi Keresztanya. Na jó, nem gyanús, csak ő még bolond emberekkel nem találkozott- Leonie-t kivéve és persze a lány is a szeretnivaló bolond kategória királynője, de ezek szerint most akadt egy király is ugyanabban a mezőnyben.
Beslisszol a konyhába és csak remélni tudja, hogy egyszerre érkezik Aileen-nal, aki láthatóan Yar cselédje lett most. Ha nem is találja ott, mindenképpen bevárja a leányzót.
-Ez_hihetetlen. Leen... Ketten kikérték a teljes menüsort. Lagger mindjárt jön a maga adagjával, viszont ezt nézd.- azzal átnyújtja a két noteszoldalas listát a lánynak, közben Nikihez fordul kutyaszemekkel.
-Most mivel szórakoztassam őket? Masszázs? Vagy fel is olvashatnék. Van nálam egy Dosztojevszkij kötet. Vagy... Nem is tudom... Leen, zenét is kellett volna szerkesszünk!- na igen, utólag jutnak eszébe az embernek a jó dolgok, de a felsőbbéves kolleginának talán eszébe jut valami mentőöv. Vagy valami egészen más dolog, de az agyának forognia kell, ha már a kis gólya kezd besokallni egy teljes menülista-rendeléstől.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 13. 02:39
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 15. 00:58 Ugrás a poszthoz

Maid Café- Leen és Niki, majd Sharlotte(remélhetőleg), Leonie, Lagger és Keith



Nos a pánik erőteljesen elfogja a rendelési lista láttán, így nem csoda, hogy támaszként rögtön egy felsőbb éves társa, Niki keze után nyúl, Lagger ugyanis Leonie szolgálólánya jelenleg, de Niki még úgymond "semleges" zóna, hát valahogy őt is bele kell rángatni a dolgok közepébe. Laggernek is elmondja a szolid észrevételét, miközben elhalad mellette, s igyekszik úgy intézni, hogy csak a leányzó hallja, bár azt sem tudja megakadályozni, hogy Leonie-ék ne hallják és igazából csúnyát sem mondott senkire, szóval...
No de odabent rendesen pánikol, amint Leen közelébe jutott, lecsapja a listát és bizony rágni kezdi a körmét, mi legyen mégis? A vendégek közben jönnek-mennek, vannak elegen, vagy éppen ki tudja, de most még rájuk sem nagyon tud koncentrálni a hirtelen jött sokktól, amit ez a rendelés-áradat uszított rá. Bizonyára Lagger is mindjárt megjön a maga zsákmányával, Leonie rendelésével. Ő most még csak Keith listáját küldte pultra Leen szemei elé és az is elég szép alapos. Szerencsére Leen biztatása elég hamar hatással jár sőt a végére már hálásan mosolyog is a lányra. Leen pirulását észre sem vette mellesleg, mert még mindig a listára esik a tekintete minden tizedik másodpercben.
A szórakoztatás kérdésköre már komolyabb probléma, s kolléganője tanácsát meg is fogadja ezek után, miszerint inkább nem volna jó felajánlani csak úgy a "kérjen bármit" opciót Leonie-nak pont, mert lehet, hogy a lány kitalálja, ugorjon le az egyik toronyból bungee jumping formában. Nem tenné meg. Megbukna, mint szolgálólány, de nem tenné meg akkor sem. Marad akkor, hogy finoman felajánlja, amennyiben ereje szerint teljesíthető kérést tárnak elé, megteszi. Igen, ez így tiszta lesz! Viszont úgy fest, elvonta rendesen Leen figyelmét Yarról, de sebaj. Leen utolsó megszólalására még bólogat egyet és tényleg nagy mosollyal a képén, azután sóhajt és int Nikinek, hogy indul a dolgára.
Kisettenkedik a sátorból és odakint levadássza Sharlotte-ot, mert a lány is kintre lett beosztva.
-Uhm, ne haragudj... izé... Megkérhetlek nagyon szépen, hogy segíts nekem? Leonie és Utolsó Mohikán... vagyis a srác ott -
mutat Leonie és Keith kettőse felé.- lerendelték az egész menülistát és egyedül nem fogjuk tudni kivinni Laggerrel. Segítesz, ha nagyon szépen megkérlek? Kérlek?- tényleg nagyon szépen kér ám. Ha kap segítséget, akkor Sharlotte-tal együtt indul vissza a sátorba tálcára tenni az első adag rendelést, azaz: kávé tejjel és három kanál cukorral, zöld tea, frissen facsart gyümölcslé (ezt Sharlotte-ra bízza, hogy két deci narancs és körte legyen a végeredmény valahogyan), egy üveg szénsavas ásványvíz szívószállal, forrócsoki két kiskanál fahéjjal és vastag habbal, valamint a szendvics, melybe nem tesznek akkor salátát, ellenben az ecetes uborkával, sonkával, hagymával, majonézzel, ketchuppal, és préselt sonkával (rántott hús nincs) bőkezűen bánnak. Sajnos rákkal sem készültek, de majd elnézést kér idejében. Ami pedig még következik második fordulóban, ha a manók elkészítették: a somlói vastag öntettel (amit csomagolnak majd), brownie extra csokival, márványos frissen sült, tűzforró muffin, ehhez marcipán evőeszközök, bár inkább csak foltosak semmint mintásak, mert már előre elkészítették ezeket. És amúgy még az omlette rice extra töltelékkel is készülőben van a manók keze alatt, de a következő fordulóban azt is meghozzák.
-Azt hiszem, hiányzik még a tizenkét szem eper cukrozva, meg a sztracsatellás-csokoládés-kekszes fagylaltkehely egyéni díszítéssel. Mi legyen az egyéni díszítés?- tanácstalanul fordul a lányhoz, mikor már a nagyját felrakták két tálcára az előbb felsoroltaknak. Amik még készülnek, azok készülnek értelemszerűen, nincs mit még tálcán keressenek. Ha a díszítés kérdését megoldották, akkor szállíthatják is kintre Keith és Leonie elé az adagokat. Pontosabban Sharlotte hátha segített és hátha Laggernek is a nagy teher cipelésében, mert azért Leonie is istenes listát mutatott fel.
-Gazdám, szíves engedelmét kérem: meghoztuk az első rendeléseket. Kérem, bocsásson meg, de van néhány ételünk, ami frissen készül, így még pár perc türelmet kell kérnem öntől. Addig is, kérem fogyassza kedvére az italokat, a szendvicset, az epret és a fagylaltkelyhet. Remélem, ízletesnek találja majd.- igyekszik nem túl sűrjen ránézni Utolsó Mohikánra, másképp megszeppenne a vakolat mennyiségén, mely az úriember arcán leledzik. Szemsarokból látja közben távozni az ázsiai leányzót (Keiko) is. Ha Keith nekilátott a fogyasztásnak, Sharlotte-hoz oldalazik egy kis tanácskozásra.
-Azt hiszem, megnézem, hogy állnak a manók a többivel. Kérlek kérlek, tartsd valahogy lekötve őket. Légyszi!- ismételten könyörgőre fogja a dolgot, sőt már felajánlani sem merte az előbb elgondolt "képességei szerint bármit teljesít" ötletét, mert ismételten csak megdermesztette ez a képtelen mennyiségű rendelés. Vajon Utolsó Mohikánnak hány gyomra van, amibe mindez belefér. Vagy éppen hány hólyagja? Jó kérdés. Egyikre sem akarja tudni a választ!
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 15. 10:44 Ugrás a poszthoz

Szellemidézés

Nem igazán érti, miért kérdezgetnek a többiek a vérről, elvégre nagyon sok horror film eleme, hogy vért kell áldozni. Vagy ők nem tudják? Na jó, ő sem horroron nőtt fel, csak Holger Lindgren mindig mesélt neki valami részletet a "legújabb szerelméből". Mindegy is, mert őt éppen kiveri mindjárt a hideg verejték és félelem járja át percről percre. Meg is mondja nagy felindultságában a magáét harcias köntösben a szervező úrnak, sőt a válaszra bólint is nyomatékosan, hogy naná, hogy megfelel. Igazából ő maga sem tudja, mire jött a nagy felindultsága, de ha hibáztatnia kellene valakit, az az adrenalin volna.
Summa summarum egy adott ponton már mindannyian bekecmeregtek a pentagramm közepébe. Most kellene rázendíteniük, hogy "A kör közepén állok"... átírva pentagrammára persze. Körben kell elhelyezkedni, rendben. Mivel Leen vérdonor lett, marad, hogy Kat mellé áll be a gyertyájával egyetemben, hiszen ugye Alex is gyertyatartóba ment át véreskedési önkéntessége mellett. Konkrét személy nincs, akit meg akar idézni, azaz lenne, de kétli, hogy párezer kilométeres távolságban levő testeken is működik a dolog. Inkább hagyja békében nyugodni az édesanyját a stockholmi temetőben.
Érdekes, hogy mostanra, az események közepére kezd elszállni a félelme. Inkább dühös, bár a jó ég a megmondója, miért. Vagyis nem, amikor fél és már nagyon-nagyon fél, akkor szokott dühbe gurulni, csak ezt még sosem figyelte meg önmagán. Kezei között a meggyújtott gyertya kicsit remeg, az ajkai pengevékonyak a feszültségtől, de már szinte teljesen elpárolgott az a fojtogató félelem belőle: lassan mindet felőrölte a semmire sem irányuló, mégis létező dühbe gurulása. Ez csak akkor kezd visszaszivárogni kicsit, mikor a fonográf recsegni kezd, s nemsokára egy beazonosíthatatlan hang szól ki belőle földöntúli mivoltában. Él a gyanúperrel, hogy ugyan mi van akkor, ha a kedves szervező mindezt csak megrendezte és nincs is semmiféle szellem, csak az ő marháskodása? Nos egyelőre félreteszi ezt az ötletet, mivel sem bizonyítéka nincs, és az előérzet sem túl erős; inkább teret enged visszatérő vacogásának.
A hang hallhatóan poénosra veszi a figurát, amitől ő is átzökken valamiféle idióta állapotba, mint már az megtörtént párszor, mióta fejbe lett csapva egy tablóval. Vagy mióta eljött ebbe az iskolába? Bizony, azóta kicsit eltért a megszokottól, hiszen túl sok új behatás érte. Mellettük a macskás lány (Ágota) szólal fel elsőnek, ő pedig valahogy a végén nem állja meg, hogy rá ne kontrázzon tőle kicsit szokatlan módon.
-A harisnyaméreteden kívül, persze. És a melltartód száma sem érdekel.- na tessék, megint totálisan ideges és így vezeti le. Kat érezheti, hogy erősebben szorítja meg a kislány a kezét és közben ő maga rágni kezdi a szája szélét.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 22. 13:28
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 15. 16:28 Ugrás a poszthoz

Keiko

De még mennyire, hogy örül, mivel az érzelmei elrejtése nem mindig sikerül neki, most ugye nem is akar ilyesmit elkövetni, hagyja, hogy kiüljön minden az arcára. Kérdezget, aztán kérdeznek, ő pedig megadja az információkat, amikre Keiko kíváncsi. Nincs is mit takargatnia, kinek vásárolt. Az már más téma persze, hogy nem feltétlen örül neki, hogy ezt meg kellett tennie. Az apja érzelmileg zsarolja gyakorlatilag, hogy ha már egy család lesznek, próbálja megregulázni magát Claire-rel szemben. Na és, ha nem fogja? Áhh, inkább most elhajtja ezeket a negatív gondolatokat inkább.
-Óh, értem. Nekem csak a nagymamám volt magyar anya részéről, ezért is töröm a nyelvet.- hallatszik az akcentusa, na meg még régebben érdekes szószerkezetei voltak, de a sok olvasás magyarul (hála legyen Nununak, a Csontváry családnak és a könyveinek) megtette legalább a nyelvtani és a szókincsbővítési feladatait. Most már csak az akcentusa hallatszik rendesen, de az talán el sem fog múlni.
No de térjünk vissza a mosthoz: Keiko elfancsalodása az ő szemeit is megüti és lám, valami enyhe, pici-pici melegség járja át a szívét, hogy talán nem ő az egyetlen, akinek problémái vannak az apjával. Talán Keiko-nak is? Ördög tudja, de jelenleg úgy tűnik neki. A mosolyt persze viszonozza, aztán várakozik, míg Keiko lebonyolítja a szimpla tranzakciót: pénz a parfümért, parfüm a pénzért. Nemsokára kilépnek az ajtón csengettyűszó közepette, s odakint folytatják megkezdett beszélgetésüket. Keiko beletalál a dolog közepébe, bár ő sem szokta véka alá rejteni, mennyire idegesíti Claire puszta jelenléte az egy évvel ez előtti temetés óta.
-Igen, ez így van. Tudod a mamám... a mamám egy éve halt meg. Claire pedig az apám menyasszonya, vagy mije. Szóval a mostohám lesz nemsokára és ezt nem szeretném. Úgy akar kezelni az a nő, mintha a lánya volnék, holott nem vagyok és nem is leszek. Tolakodó. Nem szeretem egyáltalán, csak apám azt mondta, ne legyek vele folyton undok, ha már egy család leszünk.- *látszik rajta, hogy azért az apjáról is megvan a jó alapos véleménye és ezt sem óhajtja eltitkolni a köznyilvánosság elől. Azonban ahelyett, hogy folytatná a beszédet, hirtelen megáll és megfogja finoman Keiko csuklóját. Ha a lány felé fordul, láthatja, mennyire aggodalmas arcot vág a levitás gólya.
-Ne haragudj... Mondtam valamit, hogy... elszomorodtál ennyire? Nem volt szándékos, akármivel is bántottalak meg.- meg van róla győződve, hogy ő a hibás, mert Keiko szemébe könnyek gyűltek, pedig amúgy ő szokott lenni a síró-rívó bébifóka errefelé. Most inkább gonosz ellenségnek érzi magát, mert itt pityereg valaki mellette és talán ő a hibás érte.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 20. 13:36
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 16. 11:15 Ugrás a poszthoz

Maid Café- Rendelések, majd Amanda Úrnő

Utolsó Mohikán és Leonie tömeges rendelése elég szívbajt okozott nekik most így hirtelen. Lagger idegállapotára azért kíváncsi lenne most, de inkább nem akaszkodik a nyakába. Talán majd később megkérdezi, mi volt a véleménye erről. Lehet, Laggert nem lepte meg különösebben a két vendég bohókássága és grandiózus rendelése. Mindegy is, Sharlotte-hoz szép kis könyörgést intézett, hogy kösse le Keith-t, illetve, ha igény van rá, Leonie-t is. A gazdasszony amúgy is hajlamos sok mozgást és őrültséget igényelni.
Beevickél a sátorba ellenőrizni azokat a rendeléseket, s közben fél szemmel Niki felé pillant, a kassza irányába.... ám Niki sehol. Megáll, jobban körbe néz... és leesik az álla attól, amit lát. Egészen élethűen leírva: a felső ajka kicsit elválik az alsótól, mintha éppen szerelmesen sóhajtana, csak éppen a tekintete annyira meglepett, hogy az kész. Niki testbeszédéből egyáltalán nem az szűrődik le ebben a percben, hogy a lány az eddig látott vagány, belevaló stílusát hozná, sokkal inkább igazodott hozzájuk, ami hihetetlen kicsit a mai napon tapasztaltak fényében. Ez az állapota, mármint a csodálkozós, nem tart tovább pár másodpercnél, s mikor vége, elpirulva meghajol a vendég (Várffy gazda) és Niki irányába, aztán gyorsan besurranna a konyhába, csak éppen sikerül elbotlania és majdnem hasra esnie a saját lábában a nagy csodálkozástól.
Odabent már készen áll a második adag ennivaló Keith részére nevezetesen: a somlói vastag öntettel (amit csomagolnak majd), brownie extra csokival, márványos frissen sült, tűzforró muffin, ehhez marcipán evőeszközök, bár inkább csak foltosak semmint mintásak, mert már előre elkészítették ezeket, no és persze ott illatozik a frissen készült omlette rice is, avagy omu rice. A karórájára pillant, hogy ellenőrizze az időt, no és kérem csere idő van máris, azaz aki eddig kint volt, most jöhet be, aki meg bent, az pucolódhat kifelé. Aki meg kiszolgál még itt vagy ott, nos az maradhat éppen a helyén. Bár ezt az alkalmat ő részéről aljas módon igyekszik kihasználni és javukra fordítani.
-Hahó, lányok.- Marynek és Glynissnek szólt most. Ha a lányok odaérnek, akkor halálkomoly arccal eléjük rakja a tálnyi kaját és belekezd a magyarázatba.
-Volna egy nagy kérésem. Odakint a kedves gazda lerendelte az egész menüsort. Ki tudnátok vinni neki a második adagot? Ugyanúgy Leonie is az egész palettára szavazott. Esetleg, ha Lagger kér segítséget, segítetek neki? Meg szórakoztatni őket? Légyszi légyszi.- kezd az a sanda gyanúja támadni, hogy a mai maradék nap könyörgésekbe fog fulladni, de lassan tényleg elvész a részletekben és, ha nem szervez át egy-két dolgot, bizony romba dőlhet a café rendezvény. Ha a lányok beleegyeztek a dologba, akkor a kintiekre hirtelen négy maid is rászakad: Mary, Glyniss, Sharlotte és Lagger. Két olyan aktív embert csak le tudnak fárasztani ennyien. Vagy mégsem?
És ekkor megüti a fülét a csengőszó. Leen kiszolgál (vagy mit csinál), Niki is, Boti, Tykki szintén, az előbb érkezett Zsolt pedig olyan briliánsan bújt el előle, hogy nem látja, merre van. Tehát más választás nem lévén elpislog abba az irányba, ahonnan a csengettyűszó jöhetett, s lám, ott ül egy hölgyemény kissé mufurc arckifejezéssel, legalábbis ahogy felé siet, ilyesmit vél felfedezni vonásai között. Út közben az időközben befutott háztársának (Eric) is integet egy rövidet mosolyogva és főleg felmutatja a hüvelykujját, hogy hajrá a gitárral.
-Üdvözlöm itthon, Úrnőm.- szépen meghajol a vendég előtt kemény tartásban, arcán kedves mosollyal.
-Engedje meg, hogy szolgálatára legyek a mai napon. Rátekintett már az étlapra?- itt azért be is fejezi a beszédet, mert egy szobalány amúgy sem a szószátyárkodás híve. Talán már ezzel is messzire ment, ki tudja. Majd a kapott reakciókból leszűri, hogyan lenne optimális tovább működnie a kedves vendéggel szemben.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 16. 15:39
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:18 Ugrás a poszthoz

Újvári Adria - 2013.05.17. 21:10
Runa is kifejezetten ennivaló


Borzalmas ízem van, biztosíthatlak róla!  Rolleyes  Sőt, rágós vagyok, csupa csont. Aileen meg szőrös, mint egy.... hörcsög  Rolleyes .

Sziasztok  Smiley!

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:21 Ugrás a poszthoz

*próbál hőspózt felvenni a "Levitaritkítóval" szemben... not so much of a success XD*

Konzultációkért külön díjat számítunk fel! *még mindig próbálkozik >.<*

Adria: Kezdek megijedni tőletek o.O  XD.
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:28 Ugrás a poszthoz

De hát miért kellene ritkítani minket  Rolleyes ? Aranyos törpikék vagyunk csak, akik a légynek sem ártanak  Rolleyes . Na jó, van sárkányunk, de félünk használni xD. Ettől függetlenül pont jó a létszámunk, inkább ... puszit kérünk  Rolleyes  Grin .


Cuki szőke és alád van biggyesztve, hogy terrorista jóskisasszony  O.O ... Na azt mire véljem  Rolleyes ?
Maid Café elméletileg vasárnap este 23:59-ig, aztán a megmaradt játékokat nyugodtan be lehet fejezni tempóban  Smiley .
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:33 Ugrás a poszthoz

Amanda nem eszik levitást, ő csak gyomlál  Rolleyes. Már tudom, honnan van Yar mezőgazdasági hajlama XDDD .

Akkor a sárkányt örömmel lepostázzuk neked, ha akarod *-* . Addig egyben marad a torony XD.

Adria: Puszit lehet dobni is tíz méterről mondjuk   Grin . De az a terrorista... o.O .
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 17. 21:34
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:37 Ugrás a poszthoz

Rolitól Runa sírógörcsöt kap  *____*  .  Yar meg fejen vágja egy mamut-tablóval, na igen... Szeressük a háztársakat XD. Hát mezőgazdasági hajlam *ő meg új megnevezéseket akar feltalálni* . Tudod jött kigyomlálni minket titkon  Rolleyes . Vagy éppen benépesíteni Cheesy ?

Szia Emma  Cheesy .
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 17. 21:38
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:39 Ugrás a poszthoz

Nem parasztoztam én senkit, csak a kertész kvalitásait méltatom  Rolleyes .  *elhajol a puszi elől, mert terroristával nem üzletel az ember XDDD*

Akkor viszont traktorista vagy! Kész, rejtély megoldva!
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:44 Ugrás a poszthoz

20 hosszúsági balra, 15 szélességi 6 óra felé  Grin . *ha már helyzet  Rolleyes *
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:50 Ugrás a poszthoz

*már régen bebújt Boti háta mögé és jelenleg elhalt növénynek álcázza magát, de ha menekülésre kerül sor, szégyen a futás, de jobb, mint a meghalás XD*
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:52 Ugrás a poszthoz

Boti, ezt a pálca-dolgot mintha már pedzettem volna neked, hogy vigyázz, melyikkel ijesztgeted a népet  Rolleyes . Ja hogy én most növény vagyok! *tisztesen elhallgat*
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:54 Ugrás a poszthoz

Emma, ne dobj ki rögtön   Cry .

Adria:  Grin LoL . Tetszett XD.

Szia Cheesy! Őőőő... Kérdezd az élőket, én csak döglött növényt alakítok éppen  Rolleyes .
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 17. 21:55
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 21:58 Ugrás a poszthoz

Nem lááátsz, hanem.... érzed a rothadó gyökereim szagát XDDD. Izé, a Levitaritkító elöl bujdokolok, de pszt !
Mellesleg részemről a szerencse, örvendek, you have my admiration, etc etc  *szétrázza Kiva karját bemutatkozóul Grin *
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 22:05 Ugrás a poszthoz

*Aláírja a halálos ítéletét, de... *  Yar  <333

Na jó, elhiszem, hogy Adria aranyos  Cheesy *most ő próbálkozik a puszival... döglődő növény létére  Tongue*
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 22:09 Ugrás a poszthoz

Adria, szóval nem fogadsz egy rohadt puszit   Cry ? *rohadtot szó szerinti értelemben természetesen xD*

Kiva: Attól függ, ki akar támadni  Rolleyes . Amanda ellen még használható portéka  Rolleyes .
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 22:12 Ugrás a poszthoz

*visszavedlik ideiglenesen Levita matkává, rothadásmentesen és cuppant  Rolleyes ... aztán vissza rothadó növénnyé és be Boti mögé biztonsági okokból  Rolleyes *
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 22:16 Ugrás a poszthoz

Csitt már! Játszd szépen a túsz szerepét, akkor hátha nem kerül elő az az abc lista Tongue .

Én lenni matka  *-* . A matka dorrrrombol is, ha szeretnék  *-* .
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 17. 22:16
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 22:19 Ugrás a poszthoz

Milyenek? Hányan *___*  ?
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 22:24 Ugrás a poszthoz

Nekem niiiincs, de újabban megszerettem őket és én is elmacskásodtam itt  Cheesy .
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 17. 22:27 Ugrás a poszthoz

Na jóó, ha akármilyen állat lehet, akkor már itt vannak a lakótársak (két cica és egy kutty  lehetnének ők *-* )... meg barátok  XD ...

Adria: vörös matka  *-*  . Hrrr  *-*

Viszont én mára lekopok hivatalosan  Cheesy . Jó éjt mindenki  Cheesy !
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 17. 22:28
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Katie Runa Blackwood összes hozzászólása (564 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 18 19 » Fel