37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dr. Mácsai Zója összes hozzászólása (330 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 10 11 » Le
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 5. 21:53 Ugrás a poszthoz

Adél

Kétségtelenül elkezdődött az év. Az első, ahol tanárként is helyt kell állnia. Bár nagyon sok segítséget kapott, azért nem árt utána olvasni. Kellene egy tanársegéd is, és némi olvasnivaló a diákoknak, illetve ha összeállítana egy szorgalmi listát az se lenne utolsó szempont. Az órarendje az egyetlen, ami véglegesítve van végre, így már azt tudja, hogy mikor merre van dolga. Az elmúlt napokban eléggé szét volt esve, és bár még most is a sírás kerülgeti, ha meglátja a férfit a folyosón, eldöntötte, hogy megrázza magát, és nem vár tovább arra, hogy ne nézze levegőnek. Nézze csak, talán könnyebb is lesz a dolog. Nem, ez nem igaz, de ő szentül hisz benne.
A női szív bajára pedig a legjobb dolog a vásárlás, így ami ma látható rajta, teljesen új, és imádja. A kabátka volt az első szerelem, aztán kellett hozzá egy cipő, és a cipőhöz akkor már járt egy ruha is. Ha pedig ezeket megvette, nem ártott néhány új rúzs, meg egy szép paletta őszi színekből. Egy napi bolyongásra legalább elterelte a figyelmét, és most is az a legfőbb problémája, hogy egy kicsit fáj a lába a cipőben, de még kibírható. Csodásnak érzi magát és ez most a legfontosabb.
- Persze, csak nyugodtan.
Arrébb húz egy könyvet, hogy kényelmesebben elférjen az asztalához csusszanó lányka. Kinyitja az ölében lévőt, pörgeti egy kicsi, majd a kívánt oldalnál kinytja, és beleolvas pár sorba. Leginkább az érdekli, mennyire emészthető a szöveg. A tárgya nem a legfontosabbak közé sorolandó, ám ha valaki szívesen felveszi, akkor az ne szakadjon meg. Ez inkább érdekességekkel teletűzdelt. Sokan talán fel sem veszik, hiszen az biztos, hogy itt se a pálcára, se bájitalokra nincs szükség. Egy pillanatra rápillant a mellé telepedőre, de mivel ő is kellőképp elfoglalt, így nem kezdeményez beszélgetést, nyilván, ha a másik szeretne valamit, úgyis meg fogja kérdezni.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 5. 23:22 Ugrás a poszthoz

Moondance

- Az én hibám is.
Elvégre nem történt semmilyen baleset, és ha mégis történt volna, abban a kivételes helyzetben vannak, hogy nyilván mások, akiknél van pálca, vagy maga a lány is a segítségükre lettek volna, így aztán az ilyen apróságoktól könnyedén el tud tekinteni. Különben is, a pogácsa és a tejeskávé egy pillanat alatt elfelejtik minden búját. Egészségtelenül sok kávét iszik, évek óta mintha pótolni akarná azt a pár hónapot, amit nem kávéval élt, hiszen onnantól, hogy megtudta, terhes, addig, amíg Mina meg nem született, becsületére legyen mondva, egyetlen káros szenvedélyének se hódolt. Mina pedig nem lett semminek a függője, ami nem rossz, hiszen az anyja számos rossz szokásnak hódol vagy hódolt, így ha minden jól megy, egyetlen gyermeke ennél jobb életet él majd.
Mosolyogva pillant fel a kutyájával játszó lányra. Igazán okos és szófogadó kutya, aztán figyelmét visszafordítja a betűk felé, és feljegyez néhány elintézendőt, melyek még nem szerepelnek benne, de ismét fel kell pillantania, mert a lány megszóltja. Kedves mosollyal rázza meg a fejét, miközben leteszi a kezében tartott bögrét. Már el is feledkezett róla, de már érti, miért fáj annyira az ujja.
- Nem, egyáltalán nem. Van egy kb. ilyen magas tizenhárom éves, roppant érdeklődő lányom.
Mina magasságának megfelelően emeli a kezét. A lányka minden nap egyre nagyobb és nagyobb, így aztán mostanában egyre jobban odafigyel már arra is, hogy mit és hogyan kérdez. Mindig is őszinte volt vele, tudja, hogy  a lány nagyon empatikusan viseltetik a stílusa és a közlendője iránt, amiért nagyon hálás, de mivel idősödik, oda kell figyelnie már.
-  A zaj a hétköznapjaim része. Meg aztán a tanítás során se feltételezem, hogy a diákok majd csendben ülnek.
Sőt, az lenne csak az igazán kínos, ha így tennének. Persze ne ordítsanak egész nap, de legyen nyílt és kommunikatív a társaság, mert ő is azzal tud inkább tenni valamit, ha nyíltan közelednek felé. A zárkózott emberek olyan kihívást jelentenek, melyeket inkább a rendelőben old meg, nem órán, elvéve a lehetőséget a többiektől.

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 6. 13:11 Ugrás a poszthoz

Mr. Warren

Sokan vannak itt egyszerre a szünetben. Ő pedig egyre frusztráltabb. Nem azért, mert sokan vannak, elvan a tömegben bőven, csak beszélni akar a tőle nem messze ülő férfivel. Úgy csinál, mint aki éppen dolgozik, de közben nézi a távozó kollégáit. Lyukas órája van, be kéne mennie a rendelőbe, de ráér, ha a férfi is marad. Az elmúlt napok ugyanis igen gyatrán teltek. Nem akarja már ezt csinálni, egyszerűen elfáradt abba, hogy szomorú legyen, érzi, hogy a közérzete is egyre pocsékabb. Így mikor az a furcsa szerzet, Anton is távozik, és a férfi is feláll, hogy elinduljon, egy macska ügyességével, meg némi egy sarkon ugrálással vetődik a férfi elé, beverve a fejét és a könyökét is az ajtóba.  
- Hogy az a…
Hiába fáj, a saját bénaságán nevet, oké, ez az egész már az elején nevetséges volt, és azóta csak romlott a helyzet. Mégis valahogy ez egy jó kezdet ahhoz, hogy megoldják. Felemelve a kezét kéri, hogy álljon meg, addig, amíg kineveti magát. Oké, ez már hiányzott neki. Nagy levegőt vesz, amikor már kicsit megnyugszik és tud beszélni. Nagy levegőt vesz.
- Beszélnünk kell. Csak hallgass meg, és utána kiröhöghetsz, az se lep meg, csak had mondjam el. Kicsit önző lesz, mint a múltkori, de nem akarom, hogy sírás legyen a vége. Oké?
Reméli, hogy senki se jön be, nem akar még egy pofont az ajtótól. Majd előrenyújtva a kezét, komolyan, de mégis szeretettel néz a férfire.
- Békejobbot nyújtok. Tudom, hogy haragszol rám, hogy elszúrtam, hogy nem lett volna szabad, de megtörtént, ezen nem tudunk változtatni. Viszont sok minden ki is derült, ami azért jó nem?
Kicsit bizonytalanul néz a férfire, de ha már ilyen lehetőség adatott meg, hogy beszéljenek, azt nem fogja elszúrni azzal, hogy most elfut, sőt, nem is akar elfutni. Az ajtónak dőlve próbálja fenntartani a szemkontaktust, és ha valaki most benyit, akkor kevésbé fogja megütni az ajtóval.
- Nem azt mondom, hogy legyünk mostantól a legjobb barátok, de régen működött ez közöttünk, tudtunk normálisak lenni, jókat beszélgetni. Megpróbálhatnánk megint jóban lenni. Én szeretlek, mint embert, és félre tudok tenni mindent, amit a múltkor mondtam neked, ha cserébe észreveszel, és nem megy el az életkedved attól, ha hozzád szólok. Én nem akarok haragba lenni veled, vagy harcolni. Úristen, egy ajtó vert meg az előbb, hogy győzhetnék ellened? Csak azt szeretném, ha elviselnénk egymást, ha barátok lennénk, ha idővel normális lenne a viszonyunk. Gyerekesek vagyunk ezzel a haragszom ráddal. Szeretném, ha nem negatív érzésekkel tennénk tele a hétköznapjainkat, hanem egy kis örömmel. Ha valami jó történik, bátran meséljük el egymásnak, vagy ha mondjuk megölelni van kedvem, had öleljelek meg, mert éppen arra vágyom. Különben is, sokkal jobban áll mindkettőnknek, ha mosolygunk, nézd.
Zárásként pedig idétlenül elmosolyodik, remélve hogy ezzel végképp sikerül előcsalogatnia egy kis békülési szándékot.


Ruha
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 6. 14:16 Ugrás a poszthoz

Dwayne

A hosszú szünetből gyorsan kitalálja a fő problémát. Túl sokat beszélt. Nem lepődik meg, hiszen olyan izgatott, mint amilyen talán évek óta nem volt. Lassan engedi ki a levegőt, mire a férfi egyetlen mondattal kérdez.
- Nem. Mármint mindjárt. Nem akartam sokat beszélni, csak sok lett.
Pedig amikor először végiggondolta, nem volt ilyen vészesen sok, és most mégis, rengeteg lett visszagondolva, meg felpillantva az órára, ahol a becsapódása óta súlyos percek teltek el. Nem néz úgy ki, mint aki nem haragudna rá.
- A lényege, hogy szeretnék a barátod lenni. Nem csak annyi, hogy ne utáljuk egymást. Tudom, hogy nagy kérés, de akár megpróbálhatnánk.
Kicsit megáll, csak szépen lassan beszél, szünetet tartva, és tényleg a lényegre hivatkozva.
- Nem lehet mindent kitörölni, ami közöttünk volt, de lehetne enyhíteni. Elszúrtuk, elszúrtam, de szeretnék jóban lenni veled. Fontos vagy az életemben. Nem szeretem úgy kezdeni a napomat, hogy rosszba vagyunk. Nem csak Mina miatt, magunk miatt is.
Lesz egy lépés a férfi felé, de mielőtt bármi félreérthetőt tenne a táskája után nyúl csak, el a férfi mellett, hogy egy kis tégelyt vegyen ki belőle.
- Van egy seb a combomon, leöntöttem kávéval, de nem foglalkoztam vele. Rossz ötlet volt, azt hittem, majd elmúlik, azóta használom ezt.
A tégely tetejét levéve ken egy kicsit a férfi kezére, határozottan, mielőtt ellenállna, majd mosolyogva pillant fel rá.
- Mint a barátok. Jó lenne, ha ez működne, mert nagyon szeretlek téged.
Zavartan a füle mögé hajt egy tincset, majd a tégelyt visszazárva az asztalára teszi.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 6. 15:21 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Rendben.
Olyan nyugodtan mondja ki ezt az egyetlen szót, hogy az magát is meglepi, ám komolyan gondolja. Ennyire komolyan még nem gondolt semmit talán. Érződik a hangján, az arcán, hogy komolyan gondolja. Itt a nagy lehetőség, hogy ne marják egymást, naná, hogy vevő lesz a dologra, még ha a férfi ilyen durván is közölte ezt.
Valahol mélyen azonban rájön, hogy igaza van. Elvégre – bár jó oka volt rá – nem viselkedett a legnormálisabban. Lehetett volna ezt most is, akkor is jobban kezelni, és erre jó sok egyedül töltött idő adott megoldást, aminek kifejezetten örül.
- Tényleg az voltam. Meg önző is, határozottan, mintha nem lennék önmagam. Már rosszul érzem magam a bőrömben. Ha én sem érzem magam jól benne, akkor valószínűleg a környezetem is megszenvedi.
Teljesen normálisan beszél a férfihez, elvégre jogos, amit az előbb mondott. Jobb is ez így. Megkönnyebbülés. Szín tiszta megkönnyebbülés, ahogy most itt állnak, és elmondhatott biztosan mindent. Szeret megkönnyebbülni. Szóval akkor aranyszabály, a múltat nem emlegetjük, hogy lehessen a jövőben egy viszonylag harmonikus viszonyuk. Rendben. Ez tartható, végül is, most már minden a helyére került ott, le lehetett zárni, ami volt. Kell a tér az újnak.
- Egy csomó időt elvettem tőled. Bocsi, majd beszélünk, biztos még sok dolgod van.
Visszalépve az asztalához felvesz egy kupac papírt, majd arrébb téve a megfelelő mappát végre megtalálja.
- Óóó, és gratulálok kolléga, már a helyettességhez. Majd megihatnánk valamit ennek örömére.
Újabb mosoly, majd visszaülve felnyitja az aktát, és elkezd kipakolni belőle, egyetlen kis papírért.  

 
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 12. 16:48 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Egész nap úgy viselkesett, mint az űzött vad, és próbált kitérni mindenki elől, mint ahogy kerülni azt is, hogy üres folyosókon vagy termekben kettesben maradjon bárkivel. És ha mégis így esett, akkor is igyekezett ezen változtatni. Nem semmi tempó az, amit ma diktált, viszont tény, hogy nem is lesz ez így jó. A tegnapelőtti incidens miatt két napja olyan, mint aki egy másik világban van, voltak, akik összesúgtak a háta mögött, hogy szerelmes. Na persze, ha ennyi lenne az egész. De inkább megtartja őket ebben a hitben, és nem firtatja a dolgot. Viszont nem viselkedhet így sokáig, ezért az egész napos menekülés közben próbálta felkutatni Dwayne-t, aki jellemzően pont ekkor nincs sehol. Már a reményt is feladta, hogy megtalálja, amikor egyszer csak ott terem a szeme előtt életnagyságban a háta.
- Aucs.
Annyira elfoglalta, hogy folyton körbenézzen maga körül, nincs-e ott valaki, akinek nem kéne, hogy szépen orral köszöntötte Dwayne hátát. Ellépve kicsit nyomogatja az orrát, miközben megkerüli a férfit.
- Éppen téged kerestelek.
Azt, ahogy lehet, egy kicsit rúzsfoltos lett hátul a ruhája, inkább nem említi, hiszen előbb kérni akar tőle, majd ha igent mond, akkor megmondja neki, ha meg nem, akkor had higgyék csak nyugodtan, hogy leütött egy lányt, és a vállán cipelte az erdei rejtekhelyére.
- Segítened kéne, de anélkül, hogy Mina vagy bárki rájönne. Gyere beljebb.
A fedett részhez, annak is egy kis sarkához vezeti. Itt mindig olyan jól meg tudnak bújni a diákok, észrevehetetlenül, és most neki is az kell, ha azt akarja, hogy a kis titka titok maradjon.
- Tegnapelőtt későn mentem haza, mert dolgoztam, és egy nem túl józan fiatalokból álló társaság épp az csárdából jött kifelé.
Félrepillant, nem könnyű beszélni róla, inkább hirtelen ötlettől vezérelve leveszi a bolerot, felfedve a vállait, a balon pedig az éktelenkedő lilás foltokat, amik nem feltétlenül simogatástól kerültek oda. Majd a haját eltűrve a nyakát is megmutatja, ami szintén sebekben gazdag.
- Szerencsém volt, el tudtam szaladni, de kicsit tartok tőle, hogy ez legközelebb is megtörténhet. Nem ez lenne az első eset, de nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen.
A férfi nagy vonalakban ismeri a Tamással való házasságának végét, így értheti, hogy mire gondol.
- Segítened kellene, hogy meg tudjam védeni magam. Máshoz nem fordulhatok.
Utoljára módosította:Dr. Mácsai Zója, 2014. október 12. 17:07
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 12. 18:27 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Új életszemlélete szerint, mely úgy hangzik, hogy nem figyel a férfi hangjában lévő negatív megnyilvánulásokra, eleget téve hagyja figyelmen kívül, hogy nem kíváncsi rá, és kéri, hogy kövesse. Tudja, hogy nem mindig ilyen, tudja, hogy képes ő más hangot is megüti, és tudja, hogy ha ezen nem akad fenn, akkor egy nap talán tényleg lesz kettejük között rendes kommunikáció is, nem csak ilyen egyoldalú barátkozás. Szeretne eljutni oda, ezért nyugodt marad, bár szíve szerint ordítana vele, hogy ne legyen már ennyire gyerekes.
A férfi hosszan nézi őt, ő pedig érezhetően kezd pirulni, ég a füle, pedig a zavarba esés nagyon messze áll tőle. De most kínos az egész. Nem azért nézi a másik fél, mert el akarja bűvülni, vagy mert kívánatosnak találja, hanem mert sebek vannak rajta, melyek fájnak, és melyek kellemetlen emlékeket ébresztenek benne, még ha el is tűnnek, az emlékeket nem lehet olyan gyorsan kitörölni, vagy akár egyáltalán.
Félt. Gyűlöli a félelmet, és azt is, ha valakit bántalmaznak, rettegésben tartanak, és ott, akkor, a kis mellékutcában nagyon félt. Hazaérve bevágta maga mögött az ajtót, bezárta, és zokogva csúszott a földre. Hálát adott, hogy Mina a kastélyban maradt inkább, hogy nem látja így az anyját. Utálja, ha valaki úgy találkozik vele, hogy éppen retteg vagy össze van törve. Álarc mögé bújik minden nap, ahol erős, magabiztos, független nő szerepét játszhatja. Utoljára őszintén egyszerű és sebezhető akkor volt, amikor a ruháit összeszedve osont ki a férfi szobájából. Most mégis itt van, hiszen Dwayne az egyetlen ember, akiben megbízik annyira, hogy őszinte tud vele lenni.
- Nem voltam túl elviselhető állapotban utána. Szerencsére Mina nem volt otthon, nem akarom, hogy úgy lásson, épp ezért szeretném, ha segítenél Dwayne, meg akarom védeni magam. Kérlek.
Kérlelőn néz a férfire kék szemeivel, zavartan összehúzva magát egy kicsit. Érezhetően most nem olyan erős és magabiztos, mint amit sugallni szokott, sőt, mintha pont az ellenkezője lenne igaz és a szél is össze tudná törni.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 12. 21:03 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Nyugodtan tűri, hogy a férfi megérintse a sebeit, és igyekszik nem szisszenni, pont elég volt az, hogy ideállt elé. Némán tűr, majd zavartan öltözik fel újra. Sose tudhatja, hogy ki jár erre, és mit lát. Ijesztő kicsit, néha olyan, mintha egy elcsépelt mugli valóságshowban lennének.
- Dehogy... mármint ahhoz is össze kellett szednem magam, hogy téged megkeresselek, nem akarom, hogy ezt rajtunk kívül más is tudja.
Összefonva maga előtt a karját, megszakítja a szemkontaktust és inkább elpillant a mini szökőkút felé,majd vissza a férfire. Nem akar gyengének látszani. Amióta Tamás felesége volt, folyton erősnek mutatja magát, pedig néha olyan jó lenne csak sírni vagy kimutatni, ha fáj egy seb.
- Fegyvert? Dehogy, nem akarok fegyvert használni, vagy magamnál tudni. Bár egyszer szívesen elmennék lövöldözni olyan céltáblákra, tudod, mint a filmekben.
Kicsit fecseg, hogy oldja a feszültséget, ami benne van a téma miatt, de ha a férfi azt mondaná, hogy oké, holnap ugyanitt, ugyanekkor, akkor nem mondana nemet a dologra. Sőt, jól felkészülne, és még nadrágot is húzna, mert mégiscsak lőni mennének.
- Taníts meg verekedni, hogy megvédhessem magam.
Ezt olyan nyugodtan mondja ki, mintha arról lenne szó, hogy a mai ebédhez igazán elkellett volna a koviubi is, ami amúgy igaz, anélkül nem volt meg az ebéd feelingje, és hiába jó az idő olykor, most már itt a hangulata az ősznek, amihez ez is hozzájár.
. Mit szólsz hozzá?
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 12. 22:09 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Boszorkány.
Kicsit még fel is horkant hozzá. Ő meg a boszorkányság, na persze, pont olyan, mint aki remekel a mágiában, csak éppen most sincs nála pálca, mert még a végén ruhán át átkozná meg magát. Különben is, a ruhájába maximum ő fér el, ne kérje senki, hogy még egy pálcát is tegyen valahova, az már kihívás lenne.
- Elméleti, ezt te is nagyon jól tudod. És akkor speciel eszembe se jutott, hogy boszorkány vagyok, csak arra gondoltam, hogy ez egy rossz álom, mindjárt véget ér, aztán arcon vágtak, de nem keltem fel, csak fájt.
A keze elindul az arca felé, de inkább leereszti. Az már nem látszik annyira, ami meg mégis, annak jó adag festékkel eset neki, így az arca most olyan, mint a régi szép időkben. Méghogy a félvélák is gyorsabban gyógyulnak. Kamu az egész.
- Nem igazán agyaltam azon, hogy hol is van a pálcám.
Sőt évek óta nem agyal. A muglik között él, nem igazán szokott még vissza ahhoz, hogy az élethez itt nem árt, ha van pálca az embernél, mert sajnos a kinézete miatt és a neme miatt is többen több félét képzelnek, hogy megtehetnek vele, ami igen szomorú, és ami miatt csak a fejét tudja csóválni.
- Mi az, félsz, hogy más is meglátja a bugyimat?
Egy kicsit felbátorodva, mosolya húzza a száját, és csípőre teszi a kezét, majd azért igyekszik visszakanyarodni, mielőtt Dwayne otthagyja.
- Nem, arra gondoltam, hogy sportcipőt és nadrágot veszek fel a közös edzésekre.
Mert, hogy úgy képzelte el, hogy abban a tornaterem szerű izében tartanák a gyakorlatokat. Igen, szó szerint így hívja. Lenne szőnyeg, mint a középiskolában, és arra birkóznák le egymást.
- Amúgy, nem szereted a stílusom? Azt hittem bejön. Magamnak szoktam tetszeni a tükörben.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 12. 23:11 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Sajnálom, hogy csak ennyire futotta.
Igazából az is szép, hogy vannak egyáltalán mágikus képességei. A Testvérei is hasonlóan jól szerepelnek a mágikus képességeikben, nem csoda, hogy mind a ketten inkább a muglik között lelték meg a boldogságot. Nekik is negyedvéla gyerekeik születtek, és bár a párjuk rendelkezik mágikus képességekkel, elvégre a családjuk megkövetelt ilyesmit, mégis jobban elboldogulnak ők is ott.
- Gyere el velem egy leértékelésre. Meglepődnél, hogy milyen könnyen szaladok és taposok el más tyúkokat, ha egy ruha, amit régóta kinéztem gigaleárazás áldozata lett.
Elvégre a fizetése jó nagy részét Minára költi, és mégis olyan változatosan öltözködik, hogy sokan megirigyelnék. Hát igen, szinte különleges képessége van arra, hogy megtalálja a leárazott jó cuccokat.
- Nem vagyok életre alkalmatlan, ezt is megúsztam, csak nem akarok sebeket.
Élvezi, ahogy a féri végigméri, és amikor felteszi a kérdést, határozottan bólint.
- Igen, teljesen biztos vagyok benne.
Hogy mi a jó neki ebben? Hát, lenyomhatja Zóját és láthatja, ahogy próbál hozzászokni ahhoz, hogy megint nadrágot húzott. Már talán nem is emlékszik rá, milyen az, hiszen aludni is jobb esetben egy pólóban alszik, nem igazán húz még hozzá nadrágot, kivéve télen, mert van rénszarvasos meg színes peace jeles, amiket imád, és jól esik felhúzni.
- Mert imádsz és Mina nem lesz félárva?
Ezek nem biztos, hogy a legjobb érvek, de mi mással tudna előhozakodni, bujkáló mosollyal néz a férfire, hátha attól megenyhül és igent mond.
- Hümm, kérhetsz valamit, amit meg kell tennem. Na, mit szólsz?
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 13. 14:51 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Nézi, ahogy a férfi elkezd kutatni a táskájába. Összevont szemöldökkel hallgatja a hangokat, elég sok mindent cipelhet a táskájában, nem is érti, hogyan bírja el ezt mind, bár lehet, hogy éppen most rabolta ki a könyvtárat és azért néz körbe időnként, mert el akar tűnni, mielőtt valaki felfedezi a hiányt. És, nem csak a könyvtár, de ezek szerint Felagund készletei is megcsappantak. Érdekes módon spórolja meg a pénzt, amit a lányukra költ, de nem rossz ez a megoldás.
- Egy síp? Ha csak nem tartozik hozzá egy habzó szájú vérfarkas nem sokra megyek vele.
Felemelve kicsit forgatja a sípot. Nem igazán érti, hogy mit akar egy síppal. Előbb verik ki a fogait, mint, hogy valaki meghallja, hogy sípol valaki. Meg aztán egy sokkoló mondjuk jobban hat, mint egy síp.
- Szóval segítesz?
Az arcán egyből eltűnik minden negatívum, és úgy derül fel, mint egy kislány, akinek most mondták el, hogy előrehozták a karácsonyt, és minden ajándékot kibonthat.
- Köszönöm!
Lelkesen ugrik, hogy megölelje, de valahogy megtorpan. Hiába a megállapodás, ő érzi, hogy annyira nem fun a dolog, hogy bármit megtehessen. Bénán, és olyan fura pózban, mintha éppen sóbálvány átkot küldtek volna rá, megtorpan egy pillanatra, majd az ölelést puszira redukálja.
- Köszönöm, hogy segítesz nekem. Ez nagyon kedves tőled. Ígérem, mindent úgy csinálok, ahogy mondod. És ugye ezt Minának nem kell megtudnia? Kérlek, nem akarom, hogy aggódjon. Olyan jól kezdődött a tanéve, talált barátokat is, és nagyon sok időt tölt fent. Örülök, hogy közösségi ember lett belőle. Nem akarom lerombolni a jókedvét, biztos sikerülne ezzel.
Azt pedig nagyon nem szeretné, hiszen a kislány így is eddig olyan sok minden miatt aggódott feleslegesen és most végre kezd egy kicsit helyre rázódni.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 14. 07:04 Ugrás a poszthoz

Moondance

- Igen, a Levitában.
Igaz ő személy szerint sokkal jobban örült volna, ha a gyereke vár még ezzel egy évet, de hát túl jól sikerült az év végi tesztje, és Kriszta is azt mondta, hogy iskolában lenne a gyerek helye. Kicsit azonban tart tőle, hogy ez azt is jelenti, hogy túl hamar fel fog nőni. Jönnek a lány életébe a szerelmek, a megbántások, az emberek, akikkel nem biztos, hogy barátkoznia kellene. Sok minden, és tart tőle, hogy ehhez viszont még fiatal, hiszen ő se volt éppen rákészülve mindenre, még majdnem húsz évesen se, pedig jó lett volna, ha nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy végül alakultak.
- Csak most kezdtem, önismeret tanár vagyok, illetve iskolapszichológus. Az évnyitóra csak kis késéssel értem oda.
- Örvendek Moondance, és Démon.
A kutya jól elvan az asztal alatt, így inkább a lány felé fordul ismét, hogy vele beszélgessen, nem akarja a kutyát megzavarni szunyókálásában.
- Levita? Akkor egy házba jársz a lányommal. Régen én is Levitás voltam. Milyen a ház? Azt hallottam a vezetősége igen jó.
Persze még csak egyszer találkozott a házvezetéssel, amikor szóba került, hogy Mina már tizenhárom évesen elkezdené az iskolát, illetve, hogy két, sőt igazság szerint háromlaki lenne, mivel olykor az apjánál, Pesten is felbukkanna. Akkor még folyamatban volt a bírósági papírok intézése, azóta ez a rész is sikeresen lezárult és Mina most már teljes értékűen az apja családjának is tagja, hiszen Dwayne-nek ez nagyon fontos.
- És milyen az iskola eddig, hogy tetszik? Nyugodtan átülhettek ide, akkor könnyebben tudunk beszélgetni.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 15. 15:28 Ugrás a poszthoz

Evelyn

Ma valószínűleg bele fog fulladni a papírmunkába. A hétvégén nem sok mindent csinált, pedig tervei között szerepelt, hogy befejezi a most az asztalán tornyosuló irathalmot, ám mégsem jutott vele semerre sem. Most azonban szerencsére akad pár lyukas órája, ami alatt behozhatja a lemaradását. Először a tanáriba akart menni, de többen is beszélgettek ott, így pár illedelmes perc tartózkodás után át sétált a pszichológusi rendelőbe, ott szétválogatta a dossziékat, és nekikezdett a munkának egy nagy bögre tejeskávé társaságában.
Ez egészen jól is ment addig, amíg egy puffanást nem hallott. Kicsit várt, fülelt, de senki se nyitott ajtót, azonban mégis olyan fura érzése volt. Visszabújt a cipőjébe, hiszen amikor egyedül van, akkor örömmel bújik ki belőle. Fel kéne vennie egy helyes masszőrfiút, aki esténként a lábát meg néha a vállát jól kimasszírozza.
Ezt a gondolatot igyekszik kiűzni a fejéből, és helyette inkább a lábbelire összpontosítani, majd amikor végre sikerül mind a kettőt magán tudni, kilép a folyosóra, hogy körbenézzen. Először nem is veszi észre a kuporgó lányt, csak második körbepillantásra. A padlót és a vizet is látja, valószínűleg az a fiatal manócska mosott itt fel, aki még egészen új, év elején, néhány társával jött a kastélyba. Óvatosan lép ki, és sétál a lányhoz, elvégre nem karja, hogy elessen majd leguggolva egy kicsit az álla alá nyúl és maga felé fordítja a lány arcát.
- Minden rendben? Nem ütötted meg magad nagyon?
A puffanásból és a durcás arcból diploma nélkül is leszűri az ember, hogy mi a baj, neki meg még doktorija is van hozzá, úgyhogy biztos benne, hogy az egyik kiváltó ok, mindenképpen ez. Elengedi a lány arcát, majd felkelve lenyújtja hozzá a kezét kedvesen mosolyogva.
- Gyere inkább be, ha nincs órád, meghívlak egy kakaóra, meg pogácsára. Ezen kívül csak kávét tudok adni, de ahhoz még elég fiatalnak tűnsz.
Bár ki tudja, a mai világban. Mina is épp most tart ott, hogy gyakorolja, hogyan ne szúrja ki a szemét szemceruzával. Eddig az eredmény siralmas, ám ha halloweeni partira készül, akkor viszont tökéletes. Persze megérti, ha a lány inkább a hűvös kövön durcáskodna tovább, csak nem sok értelmét látja.
Utoljára módosította:Dr. Mácsai Zója, 2014. október 15. 15:30
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 19. 15:13 Ugrás a poszthoz

Orvos, Dwayne

Az az időszak, ami a szinte síró gyermeke felbukkanása és aközött telt el, amíg rendesen ideértek, ijesztő volt. Most is frászban van, nem csoda, hiszen Mina halálra vált arca és a saját gondolatai kiegészítik egymást és nem tereli egyik se jó irányba a másikat. Beérkezve elirányítják őket, hogy merre menjenek, és amíg Mina rohan, majdnem fellökve egy idős varázslót, addig ő a szobából kilépő gyógyítóhoz siet, hogy érdeklődjön tőle a férfi állapota és kilátásai felől, így van a kettejük megérkezése között jó tíz perc. Mina valószínűleg rávetette magát az apjára első körben, ami nem a legbölcsebb tett, ám most már egész szépen, és riadtan bár, de nem sírva ül az ágya mellett, fogva az apja kezét.
Ő maga belépve zavarban van, a fekete kabátot már kigombolta, biccentve köszönt a bent tartózkodó ápolószemélyzetnek, majd az ágyhoz lépve, biztató mosolyt enged meg a férfi felé, pedig a legszívesebben kiborulna, és maga se tudja, hogy hány doboz cigarettát szívna most el, itt állva. Azonban a lányának megígérte, hogy nem teszi, így ehhez ragaszkodva lép közelebb az ágy szabad feléhez, és simítja meg finoman a férfi tenyerét.
- Ne bontsd a rendet, inkább tartalékold az energiáidat.
Hallotta, hogy le kellett kötözni, illetve most már látja is, de, hogy meglepődött-e ezen? Nem egyáltalán nem, akkor lenne igazán ijedt, ha Dwayne nyugodtan feküdne, és várná, hogy jöjjön a vacsora, nem pedig úgy, mint, akit éppen egy verekedés közepétől tartanának távol, amiben a haverjai is benne vannak. Egy másik széket húz oda, a kabátját levéve ül le a férfi másik oldalára. Igyekszik erős maradni. Dwayne állapota súlyos, Mina kiborult, ha ő is enged az érzelmeinek, akkor bizony komoly baj lehet belőle.
- Anton írt egy üzenetet, hogy mi a helyzet veled. Mina vette át, és jöttünk, amint megtalált.
Fogalma sincs, hogy mit mondhatna. Itt fekszik a férfi, aki egyszerre a mindene, a gyereke apja, és aki iránt érzelmileg nem lenne joga bármit is érezni, aki visszautasította, akivel összeakadt, kerülte, majd furcsa és hideg ismeretségre szűkülő kapcsolata lett. Egyszerűen ennél jobban, mint amennyire ő össze van zavarodva, ember nem tud összébb zavarodni. Nem akarja, hogy meghaljon, azt sem, hogy fájjon neki. Bármennyire is szenvedett attól, hogy a férfi kerüli őt, nem kívánt soha rosszat neki, és most mégis.
- Pihenned kellene. Még a végén legyengülsz és nem tudok kivel ordítozni.
Nem mintha az lenne az élete fénypontja, hogy veszekednek, de tényleg, mi történne, ha ez megszűnne? Ha esélye se lenne a veszekedésre? Abba a gondolatba valószínűleg teljesen összetörne.  

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 19. 18:04 Ugrás a poszthoz

Dwayne, Mina

Nagy vonalakban tudja csak ugyan, hogy mi a helyzet, de az bőven elég ahhoz, hogy kétségbeessen, és mégis, maradnia kell annál a látszatnál, hogy minden rendbe jön. Van némi babona alapja, nem akarja bevonzani a rosszat, de nem tud nem arra gondolni, hogy Dwayne nem éli túl. Hiába erős, hiába tart ki hosszan, mindent a férfi se tud legyőzni.
Valahol mélyen még él benne, hogy régen felkészült arra, mi lesz, ha egy nap a férfi meghal,. Gyerekként is tudta, hogy benne van a pakliban ez az eset, ám az több, mint tíz éve volt, lassan teljesen elfelejtette, hogy akkor is aggódott miatta. Most viszont, itt az éles helyzet, amiért akkor aggódott. Most már nem csak tarthat tőle, de szabályosan retteghet miatta. Tudja, ha Dwayne elveszti ezt a játszmát, akkor Mina összeomlik, és tudja, ha elmegy, nem tudja majd a lányát támogatni. Erre az ember nem tud felkészülni, főleg, ha ennyire szeret valakit.
Próbál könnyedén beszélni hozzá, mintha figyelne is rá, azonban hiába mégis minden igyekezete, a férfi egyetlen szavával csapja arcon és téríti vissza a valóságba. Ostobán ül itt, és kedveskedik, miközben Dwayne lázában is Lénát hívja. Ahogy kimondja a nő nevét, ösztönösen húzza el a kezét, amelyikkel eddig Dwaynet tenyerét és kézfejét simogatta, remélve, hogy a kedves érintés is hat valamennyire. Tudja, hogy nem lehet, tudja, hogy el kellene fogadnia, hogy nincs egy szemernyi esélye sem, hogy elszúrta, és mégis, érzi, hogy fáj a mellkasa attól, hogy ő mint lehetőség eszébe se jutott. Tényleg önző, igaza volt Dwayne-nek, amikor ezt a jelzőt használta rá. A kezét zavartan az ölébe ejti, majd hirtelen, mintha bolha csípta volna meg felpattan és a vállára teszi a kezét.
- Keresek valami büfét, hozok neked teát, maradj apáddal.
Választ meg se várva lép az ajtóhoz és siet el, mielőtt még bárki feltartóztathatná. Könnyes szemekkel indul meg a folyosón, hogy találjon egy olyan zugot, ahol nincs senki és nem is láthatják, erre pedig a legalkalmasabb a női mosdó, ahol bezárkózva egy fülkébe nyugodtan kiadhatja a felgyülemlett érzelmeit. Idegesség, féltékenység, fájdalom és félelem, minden van itt, és most minden ki is jön, miközben a hideg falnak támaszkodik. Senki se mondta, hogy zavaró harmadiknak lenni ennyire kegyetlen dolog, és eddig nem is igazán érdekelte, most azonban realizálta, hogy nem lesz ez az egész olyan könnyű, mint hitte. A dolgokat az elején elszúrta és ostoba, ha azt hiszi, hogy rendbe hozhatja őket, és úgy tűnik, most az ispotály mosdójában gubbasztva ez realizálódik is benne.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 26. 22:04 Ugrás a poszthoz

Anton

Napok teltek el, nem sok, de nem is kevés, hogy megemésszen sok mindent. Aggódik, retteg, és keveset alszik, mert folyamatosan kattog az agya azon, hogy mi lesz most. Nem akarja azt, amit az orvosok mondanak. Nem akarja, hogy Mina összetörjön. Magáról nem is beszélve. Ebbe inkább bele se gondol, pedig napról napra romlanak az esélyek. Esélyek, melyek nem is nagyon voltak. Azóta nem ment vissza, nem tudott. Amikor Mina rátalált, a tekintetét kerülve vett valami borzalmasan pocsék kávét, amitől tényleg felpörgött a szíve. Mintha nem lenne semmi baj, úgy nyomta a lány kezébe a teát, amit ígért, vagy ami inkább ürügyként szolgált arra, hogy elrejtse a könnyeit az első mosdóig. Megint visszamenni nem lenne képes. Nem tudná elviselni, hogy megint Lénának szólítsák. Mazochista, hiszen reménykedik, folyton, minden csalódás ellenére, de neki is van egy pont, amin túl a fájdalom, amit a férfi okoz, elviselhetetlen.
Az előtte heverő papírra rávési a pontszámot, majd a már kijavítottak közé teszi, és újabbat húz maga elé.  Mina ugyan mesél, hiszen minden délután az apja mellett van, és néha órák helyett is. Érthető, hiszen szereti őt. Ő is mellette lenne, de nem érzi, hogy kellene, sőt, pont az ellenkezőjét tartja igaznak. Erősebben nyomja a tollat a pergamenlapra, ami lyukat üt belé. Fáradtan sóhajt egyet, kicsit behunyva a szemét, majd felkelve lesimítja a szoknyáját, és a tőle nem messze helyet foglaló Antonhoz lép.
- Még meg se köszöntem.
A férfi asztalának másik oldalához húz egy széket, bár nem kíván sokáig maradni, mégis lehelyezkedik rá. Kezeit összekulcsolva az ölébe helyezi, mint egy eminens diák, boldogtalan mosolyt villantva a másikra. Nem a férfi ellen szól, egyszerűen a hangulata ilyen.
- Köszönöm, hogy szóltál Dwayne-ről. Minának nagyon fontos az apja, igyekszik minden lehetőséget megragadni most is, hogy mellette legyen. Fiatal, de okos kislány, tudja, hogy mi a helyzet.
Nagyon sajnálja a lányát, hiszen pont a születésnapja előtt történt, amire annyit készült, amit annyira várt, és ami nem szólt másról, csak arról, hogy az apja mellett ült a kórházban, majd sétált, és végül lefeküdt aludni. Aznap nem kellett iskolába mennie, ami azzal járt, hogy a kislány egész nap a kórházi ágy mellett ült. Szerette volna, ha a kislány legalább egy napig kicsit boldogabb lesz, de sajnos nem így alakult.
- Köszönöm azt is, hogy mellette voltál, és segítettél rajta, amíg kórházba vitték, sokat jelent ez nekem.  

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 30. 18:37 Ugrás a poszthoz

Simfel Cowboy

Az utolsó simításokat is elvégezte a jelmezeken, mielőtt elindultak. Tény, hogy Minnie egér, mely eredetileg az övé lett volna, több időt vett igénybe, de azért a macskanő se volt semmi. Leginkább az a része, hogy találjon egy olyan fekete nadrágot, és hozzá egy topot, amelyek kellőképpen feszülnek, és igen felül egy kicsit domboríthat is. Aztán a nadrághoz egy cicafarkat varrt, melyet egy nála jóval tehetségesebb boszorkány megbűvölt úgy, hogy néha lomhán megmozduljon, illetve a top esetében igyekeznie kellett olyat választani, ami betűrve szinte eggyé válik a nadrággal. Összevarrni őket azért nem volt szíve, hiszen ezt a topot még olyan sok mindenre lehet majd használni. Aztán megcsinálta a füleit is, majd Mináé után a saját sminkjét és végül elindult vele a faluba.
A bejárati csarnokban aztán elköszönt a lánytól, mert még néhány aktát el kellett tennie és át kellett vinnie az igazgató úr asztalára, csak utána sétálhatott vissza teljes nyugalommal addigra már várakozó partneréhez. Erre a napra igazán kitettek magukért mind a ketten, hiszen a férfi is sármosabb, mint valaha. Amióta pedig a cukrászda alkalmazásában áll, egész jól összehaverkodtak. Felé sétálva megáll egy pillanatra, csípőjét oldalra kibillentve, mint egy igazi cica karmol mancsokkal díszített körmeivel a levegőbe, majd nevetve sétál oda a másikhoz, hogy egy puszit nyomjon az arcára.
- Partira fel. Azért ne diáklányokkal kezdj. Van pár fiatalabb kolléganőm, akik biztos szeretnének már egy kicsit bulizni egy jó pasi társaságában.
Felfelé haladva ő is nézi a jelmezeket, majd a nagyterembe lecövekelve szinte a bejáratnál, elneveti magát arra, hogy a férfi milyen lelkesen áll az egészhez.
- Igen, Frodó nekem is nagyon tetszik, és úúú azok a csajok, milyen jó már a sminkjük. És a ruhájuk. Azt nézd, Adammel a lány, mintha egy régi filmből léptek volna ki.
Tekintete egy pillanatra elidőzik Dwayne öltözetén is, akit épp elkapott Mina. Egész jól sikerült ez a Minnie jelmez. Magát gondolatban vállon veregetve és nehéz szívvel ugyan, de leveszi a tekintetét a hármasról, hiszen az Eridon házvezető asszonya is ott van velük.
- Eszünk, iszunk, táncolunk?
Bármi jöhet, elvégre bár tanár, de azért kicsit most ő is szórakozhat. A munkája és a gyerek mellett ezer éve nem mozdult ki, így hát itt az ideje kicsit kikapcsolni, és úgy csinálni, mintha tudná még milyen az, amikor valaki élvezi az életet.  

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. október 30. 20:16 Ugrás a poszthoz

Simfel Cowboy

A kérdésre, hogy tud-e dorombolni nem válaszol, csak a mosolya lesz szélesebb, és oldalpillantással illeti a férfit, miközben haladnak. Nem zavarja az ilyesfajta, udvarias közelség, és nem is gondolja, hogy a férfi bármit is tenne vele. Egyrészt mert megtanult védekezni, másrészt mert emlékszik még arra, hogy a nyílt színen Tamás is olyan tökéletes volt, hogy mindenki, aki csak találkozott velük, irigyelte, hogy milyen szerencsés. Az meg, hogy Mina más ember gyereke volt, mégsem vetett gátat a házassági szándéknak, csak még erősebbé tette az emberek meggyőződését, hogy egy tökéletes házasság szemlélői.
- A másik irányban.
Az állánál fogja meg a férfi fejét, és fordítja el a másik irányba, oda, ahol Adamék párosa van, hogy megszemlélhesse ő is. Igaz Kristóf fiú, más szemmel nézi, de Adam igen jól néz ki így, a partnere ruhája pedig egyszerűen meseszép. Gyerekként mindig azt remélte, egyszer kiderül róla, hogy hercegnő, és elkerül majd egy kastélyba, ahol egész nap játszani fog és szép ruhákban lesz. Ilyenkor az ember lánya nem gondol arra, hogy milyen lesz a szülőknek, ha ez tényleg igaz, pedig neki kifejezetten jó kapcsolata volt a felmenőivel, egészen addig, amíg össze nem vesztek azon, hogy húszévesen házasság nélkül egy gyereknek adjon életet. Sóhajtva veszi le a szemét a ruháról, majd pillant fel a mellette állóra, szélesen vigyorogva. Mostanában túl nosztalgikus lett, jót fog tenni, ha ma sikerül kikapcsolnia. Mondjuk mostantól. Be kellett volna nyomni egy kis erősebbet, hogy ne legyen úgy befeszülve, vagy csak elmenni egy masszázsra, hogy kicsit lazítson.
- Három napja szomjazó tehenek? Ennél jobb nem jutott eszedbe?
Nevetnie kell ezen a hasonlaton. Nem mintha lenne itt bármi alkoholos, de azért választék van rendesen.
-  Én szerintem azt a világosat kóstolom meg. Az néz ki a legbetegebben, az üvege is pókhálós. Te melyiket választod?
Elengedve a férfit nyúl a még fel nem használt poharak felé, hogy vegyen maguknak egyet – egyet, majd részéről azt a furát bele is tölti a poharába. Legalább nem füstölög, már az is nagy eredmény. Bátran emeli a poharat a szájához, amikor a férfi is választott, majd egy korty után mosolyogva nyugszik meg. Nincs semmi fura íze.
- Húúú, nézd, fülsüti. De undorítóak. Együnk egyet!
Hihetetlenül rá tud izgulni a legapróbb vicces dologra is, így ez a süti most mindent visz. Fel is kap egyet, és az asztal tiszta részének dőlve végignéz a bálozókon.
- Melyik a kedvenc jelmezed?
  
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 1. 23:14 Ugrás a poszthoz

Moondance

Egy kicsit felemelkedik a szemöldöke azon, hogy a kutyus köszön neki, de igazából jót is mosolyog a dolgon. Nem mindenki ilyen kitartó, hogy ezeket a trükköket megtanítsa a kutyájának.
- Mennyi idős?
Érdeklődik, miközben tör egy kis darabot a pogácsából, a szájához emeli, de csak azután veszi be, hogy a lány válaszolt, és még ő maga is hozzá tett annyit, hogy:
- Nagyon jól nevelt, látszik, hogy törődsz vele.
Szereti, ha egy gyerek odafigyel az állatra, akit magával hozott. Minának van például egy baglya, de ha nem etetné ő, akkor biztos szerencsétlen már rég a föld alatt lenne. A kislány imádja az állatokat, tévedés ne essék, csak a gondoskodás róluk nem megy neki. Akart macskát is, de amíg nem rendezkedtek be, nem akarta, hogy a cica itt legyen, amit a lányka el is fogadott, most meg nem bolygatja a dolgot, amit nem bán. Ő szereti az állatokat, de nem laknak nagy helyen, így nem biztos, hogy a cica most még olyan jó ötlet, elég a bagolynak helyet biztosítani és takarítani a ketrecét.
- Az első? Ó az mindig nagy élmény, de nem olyan rossz, legalább látszik, hogy jelen vagy. Nekem sok volt, pedig nem voltam kifejezetten rossz diák. Az első alkalom az első iskolai napomon volt. Egy szédült vörös csaj tiszta erőből belém jött és legurultunk a bejárati csarnok lépcsőjén. Csúnyán megvertük egymást, elküldtek minket egy havi büntetőmunkára. Azóta is ő a legjobb barátom.
Elmosolyodik a felröppenő emlékre, ezen mind a ketten jót nevetnek a mai napig. Ha akkor Kriszta nincs késésben, Zója pedig nem akar átsétálni miközben jegyzetel, akkor talán nem is lennének barátok. Nem lenne a közös múltjuk, és bizony nem tudott volna kihez fordulni, amikor eljött a nagyapjától.
- És mi lett a büntetésetek?
Érdeklődik egy korty tejeskávé után. Lassan indulnia kell, de nem akar olyan udvariatlan lenni, hogy átültette őket és megy is. Csak most pillantott fel az órára, és látja, hogy megcsúszott, de egy kicsit még maradhat, legfeljebb gyorsabb ebédet rak össze.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 2. 21:52 Ugrás a poszthoz

Evelin

A lány elfogadja a kezét, így egy kis erőrásegítéssel feláll, és bólint a pogácsás, kakaós meginvitálásnak, amire halványan elmosolyodik. Sejti, hogy a macska is örül, hiszen egy kicsit elnapolhatja a gazdi bosszúját, és talán mire a lány megunja a társaságát, már a kedve is elmegy, hogy bosszút álljon a cicuson.
- Gyere csak.
A rendelő felé vezeti a lányt, amin már ott díszeleg Botond neve is. Igaz ő most még csak tanulja a szakmát, de a nő eddig igen pozitív véleménnyel van mindarról, amit a fiú tud, és hiszi, hogy egy nap igazán jó szakember lehet belőle. A lány nyomában belép ő is a helyiségbe, mely mostanában kezd új kinézetet kapni.
- Nézd el a dobozhadat és a fóliákat, nem öltünk meg senkit, csak kicsit átrendezzük a terepet, most, hogy már ketten vagyunk itt.
Illetve a helyiségek nem voltak használva azóta, hogy elment, egy év pedig hosszú idő. Mostanra már kiszellőztettek, a fontosabb dolgaikat behordták, de sajnos nem olyan hatékonyak, mint szerették volna. Most is ezzel foglalatoskodott részben, de ezt bármikor folytathatja, és ezer örömmel félbe hagyja egy beszélgetés miatt, hiszen a lényének a beszélgetés sokkal fontosabb részét képezi, mint a pakolás.
- Szóval, az asztalon van pogácsa, vehetsz amennyi jól esik, igazán finomak, nemrég hozták fel őket, még melegek. Tessék, itt egy tányér hozzájuk, és mindjárt hozom a kakaót is, addig ülj csak le nyugodtan.
Ő maga újít, a kakaóba némi kávét csempész, már ami a sajátját illeti. Ha mondjuk, lenne még egy gyereke, az biztos, hogy kávéban úszna a pocakjában, majd az ereiben kávéval születne meg, folyton pattogna, és sosem aludna. Belegondolva, elég ijesztő gyerek lenne.  Lehet jobb lenne, ha leállna ő is a kávéval, mert fura gondolatokat ébreszt benne. Megáll egy pillanatban a mozdulatban is, homlokán finom ráncok jelennek meg, végiggondolva ezt az alternatívát, majd inkább elhessegetve veszi fel a két bögrét és indul a lány felé, hogy a tiszta kakaót átadja neki, a másikkal pedig helyet foglaljon a fotelben.
- Kevés órát vettél fel, hogy ilyen laza a napod?
Emlékszik még, amikor ő volt diák, rohant óráról órára, hogy mindenhova odaérjen. Nem tudta eldönteni, hogy mi is érdekli, pontosabban, hogy mi nem érdekli. Végül pedig tessék, egy mugli egyetemen szerzett diplomával találta meg a hivatását. Még jó, hogy anno belement abba, hogy érettségit is tegyen, a lánya pedig, szerencsére ugyanígy gondolkozik.

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 5. 20:28 Ugrás a poszthoz

Anton, a megmentő

Hosszan és némán nézi a férfit, irigyli a lazaságát. Ő már egy ideje olyan, ha ül, mint aki karót nyelt, pedig régen, akkor minden annyival könnyebb volt. Bár mindig szép volt a tartása, elvégre az anyja adott az ilyesmire, mégis néha jó volt önfeledten görnyedni, ma meg már, néha a mosoly is nehezen megy.
- Ez igaz.
Nézi az ölébe ejtett kezeit. Nem is igazán tudja, hogy mit akar ebből az egészből kihozni. Talán egyszerűbb lett volna köszönőbaglyot küldeni, de ugyanakkor meg, az annyira személytelen, pedig egy légtérben vannak ilyenkor.
- Mégis, hálás vagyok. Nem tudom, hogy birkóztam volna meg a helyzettel, a gyermekem elkeseredettségével, ha az apja nem kap csak pár nappal is többet az élettől. Most már ismeri az érzést, fel tud készülni.
Magáról szándékosan nem ejt szót. Nem tudja elképzelni se, hogy mit tenne. Valószínűleg minden fronton Minát helyezné előre, vele foglalkozna. Talán végleg megkeseredne. Furcsa dolog ez a nagy szerelem téma. Van ennek valami hivatalos megnevezése is, csak sajnos jegyezte meg. Ebből is látszik, mennyire gyűlöli azt, hogy vélavér van benne, és azt is, hogy amióta elmondta a titkát Dwayne-nek tizenöt éve, azóta egyre többen tudják meg, bármennyire is titkolja ezt, a férfi tesz róla, hogy ezzel is fájdalmat okozzon neki. A lényege viszont, amit ő maga is észrevett, hogy amióta nincs együtt Dwayne-nel, azóta sokkal levertebb és szomorúbb, mégis, amikor a közelében van, kivirágzik, és érzi az erőt, ami belé áramlik, így valószínűleg, ha a férfi meghalna, akkor belőle is kiveszne ez a megmagyarázhatatlan és olykor váratlanul nagy intenzitású boldogság.
- A lényeg, hogy köszönöm, tényleg.
Mondana még mást is, de mivel az ajtó nyílik mögöttük, ezért csak zavartan feláll és elsiet. Más erről kettesben beszélgetni, és más úgy, hogy mások is vannak itt. Talán nem a legjobb helyzet. Felkap néhány iratkupacot, biccent a belépő kollégának, és villámgyorsan elhagyja a helyet, mintha tartana attól, hogy utána szólnak.

//Köszönöm és sajnálom tényleg <3 //
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 17:43 Ugrás a poszthoz

Dwayne
A halloweeni mulatság végén


Levegőt! Ezer éve nem bulizott ennyit, mint most egyhuzamban. Ez a Krisóf érti a dolgát, nem kicsit táncoltatta meg, és az este nagy részében minden bújától megszabadulva, önfeledten nevetett. Hiányzott már neki ez, a hangulata szinte remek, csak a feje kezdett el fájni. Így ját az, aki sokat mozog és szinte semmit sem iszik. Bocsánatot kérve a férfitól, egy üveg vizet – vagy legalábbis nagyon reméli, hogy ez csak az – magához véve távozik a női mosdóba, hogy kicsit rendbe hozza magát, de mivel ez nem nagyon segít, így az udvart célozza meg, némi friss levegő reményében.
Nehezen lépked már a cipőjében, így azt még a bejáratnál leveszi, és a lábai szinte hálát mondanak, ahogy teljesen talajt érhetnek a magassarkúban való egész estét táncikálás után. A táskáját tartó kezébe veszi hát őket is, hogy mezítláb sétáljon át a füvön, lassú, botorkáló lépésekkel. Egyelőre nem érzi, hogy hűvös lenne, pedig jócskán éjszakában járunk már, Mina is elksözönt tőle, jelezve, hogy elmegy aludni, mert elfáradt. Úgy néz ki ez a gyerek a legvadabb esetekben se bír sokáig ébren lenni, de ez talán még nem probléma tizennégy évesen. Két év múlva valószínűleg örülni fog, ha eljutnak odáig, hogy egykor ágyba tessékelje a gyereket vagy legkésőbb háromkor, nagy veszekedések árán. De jó is fiatalnak lenni.
Elérve a legközelebbi padot kimerülten ül le rá, táskáját maga mellé téve, cipőit a földre rakva. Nincs túlöltözve, és így, hogy már nem mozog, ennek érzi is a hátrányát, de most jobb kint, mint bent. Odabent már túl fullasztó számára minden, néha kell a friss levegő. a kupakot lecsavarva iszik pár kortyot, majd visszacsavarva a hideg italt a fejének támasztja, és behunyja a szemet, miközben törökülésben ül a padon.

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 18:26 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Már kezd jobb lenni, amikor megszólítják. Először azt hitte, kísérője jött utána, ám felpillantva felismeri az alakot is. Lehetetlen nem felismerni, főleg ebben a jelmezben. Először nemet akar mondani, de a hulla fehér arca másról árulkodik. Szédül még.
- Kicsit. Nem ittam elég folyadékot, de már igyekszem pótolni.
Felemeli az eddig a homlokához szorított üveget, amiből igen kevés hiányzik. Borzalmas és tudja, hogy innia kéne, de pont ilyenkor nincs gusztusa se hozzá. Zavartan, és kicsit ügyetlenül húzódik arrébb, megpaskolva maga mellett a helyet. Vicces mi? Az ispotályban látta utoljára, amikor élet és halál között lebegve feküdt és miután berohant hozzá, más néven szólította. Most mégis, hellyel kínálja maga mellett, ami nem biztos, hogy bölcs döntés. Ezekből szokott lenni általában a katasztrófa. Helyette azonban csak elkezdi lecsavarni a kupakot az üvegről.
- Tényleg jó választás volt a jelmezed. Mina mondta, hogy telitalálat, de nem találtam ki, hogy mi leszel.
Ő inkább mészáros gyilkosnak tippelte, mert ha a tekintettel ölni lehetne, néha Dwayne körül hullák tengere feküdne. Ő is már rengetegszer lehetett volna a pillantása áldozata. Volt persze még tippje, mint a vadász, auror vagy „apád csak nem Dwayne Warrennek öltözik?”, de egyik se talált. Viszont amikor meglátta, kedve lett volna a homlokára csapni, hiszen egy egyszerű, mégis tökéletes jelmezre esett a választása.
- Kérhetek egyet? Visszaadom legközelebb, valamikor, ha jól láttam egyszerre járőrözünk éjjel.
Aminek először örült, aztán semlegessé vált, majd pedig elkezdte kicsit zavarni a dolog. Mégis most, hogy kimondta, már nem is fáj annyira. Elvégre elég nagy ez a kastély, a járőröző tanárok meg többnyire egyedül vannak a járőrözhetnékjükkel. Őt se büntette még meg egyszerre két tanár. De volt már olyan, hogy Krisztát az egyik, őt meg a másik tanár kapta el, amikor éjjel a piknikező tisztáson bandáztak vagy éppen az erdő szélén csináltak bátorságpróbát. Sok hülyeséget elkövettek itt, de egyiket se bánták meg, hiszen mindig jól szórakoztak, még a gyengélkedőn is.
- Elég meleg van bent, kellett egy kis friss levegő.
Ez kérem szépen egy nagyon béna beszélgetéskezdeményezés volt. Nem tudja, hogy mit mondjon, vagy, hogy a férfi miért van itt. Miért jött ide hozzá, így érdeklődve felpillant rá. Ez a helyzet szokatlan.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 19:08 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén


- Hűvös téli éjszakákon teljesen jó. Lehet nekem is be kéne szereznem valamit, mert reggel olyn nehezen megy a meleg ágyból való kikelés.
Mondjuk már az is sokat segítene, ha rendesebb pizsamákat venne, de hát ezeket szokta meg, meg azt, hogy egy pólóban alszik, elvégre maximum Mina az, aki láthatja, neki meg nem nagyon tud már újat mutatni.
- De ha gondolod, cserélhetünk. Szerintem új rajongóid lennének cicafülekkel.  Tudod, a jó ügyért…
A bajszot meg az orrot már nem rajzolta vissza, inkább a rúzsát igazította meg, és leszedte a maradékot is, így egészen hétköznapian néz ki, leszámítva, hogy nadrág van rajta. Ezt a tényt – még ha egy egyszerű cicanadrágról is van szó – még nem tudta megemészteni.  Ezer éve nem hordott nadrágot és már a ténytől is elszokott, így már délután két órát „megszokási viselés” gyanánt hordta. Aztán most itt van, órákkal később, és még mindig tűri, bár ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy holnaptól ez lesz az új módi. Nagyon nem. Szereti a szoknyáit, és még nem is volt rajta mind. Igen, ő annak a nőnek a tipikus példánya, aki rengeteg ruhával van megáldva, de ha fontos lenne, nincs egy rongya se.
- Kösz.
Átvéve a cigarettát a saját, hőlégballonokkal teledíszített sárga öngyújtójával gyújtja meg. Nem kell félteni, félig felkészült, és valahol talán a táskájában még cigi is van, de most olyan kényelmesen elhelyezkedett így.
- Amúgy elég kemény, ahogy így elő-előveszel dolgokat a jelmezed alól, ha kellene százezer dolcsi, azt is hozzám tudnád vágni? Mert akkor kell.
Bár anyagilag kezd azért helyrejönni, tagadhatatlan, hogy a pénz még most is meghatározó a gondolataiban. Mélyet szív, majd fújja ki a füstöt, azzal szórakoztatva magát, tud-e karikákat csinálni. Mindig irigykedve nézte azokat, akik tökéletes kis karikákat küldenek az ég felé.
- Én sem. Nem emlékszem, hogy a szerződéseim valamelyike tartalmazta volna azt, hogy jelmezben állva ügyeljek egy csapat kamaszra, hogy a hormontúltengésükből ne legyen gyerek.
Volt már dolga tinilánnyal, aki jót mulatott, majd pár hét múlva jött a tény, hogy a mulatságnak hamarosan neve is lesz, és húsz évre programot biztosít a családnak.
- Umm… és hogy érzed magad? Fáj még valamid? Mina azt mondta jól vagy, de ugye tényleg és nem csak előtte játszod meg magad? Aggódok érted.
Az utolsó mondatot félve teszi hozzá, de jobb kint, mint bent. Zavartan szív inkább még egyet a cigibe, mintha az élete múlna rajta.

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 20:12 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Érzi, ahogy a férfi tekintete rajta van, és azt is, hogy nem sokáig időzik az arcán. Rá se kell rendesen néznie. Finom mosoly bukkan elő, és kicsit nyújtózva dől hátra. Nem, azt nem mondhatja senki, hogy nem tipikus nő. Szereti illegetni magát. Ez valahol a terhessége utáni önigazoláskor keletkezett, Tamással és az összes ezzel járó dologgal együtt. Viszont sosem lépett át egy határt, ennek is köszönhető, hogy életében eddig három férfi volt, és bár hosszú kihagyás következett be az életében a második válása után, mégsem bánja, hogy így alakult. Koncentrálhatott Minára és a tanulmányaira. A gyerek jövője azóta kiemelten fontos neki, hogy bekopogott Krisztához az újszülöttel.
- Meg olyan szüleink, akik palotát vesznek nekünk, nem bérletet egy nevelőotthonba.
Nem is érti a legtöbb szülőt. Mostanában kezdi úgy érezni, hogy jól járt a kitagadással, mert bizony igen szomorú lett volna, ha az ő szülei is házvásárlással csinálnak úgy, mintha érdekelné, mi van a gyakorlatilag tini lányukkal, aki éppen most szült. Nem érti ezeket a családokat, akik azt hiszik, ez a helyes eljárás.
- Tény, mi sem vagyunk ártatlanok, nem ítélkezhetünk annyira, de az is tény, hogy ilyen párzási rituálékat sem folytattunk le.
Oké, azért volt ott, Zója a maga részéről legalábbis alkotott párszor, mégis, ők azért sokkal felelősségteljesebbek voltak, mint a mostani generáció, és ez szomorú.
- Egyszer régen, még a pályám elején volt egy kislány, aki egy hasonló buliban volt. Jól érezte magát, kidobta mindenét, és nem is azon aggódott, hogy terhes, hanem azon, hogy miként jöhet majd rá arra, melyik a gyerek apja. Én naivan azt hittem egyik kapcsolatból ki, a másikba be. De nem, jó volt a buli, és hat fiú közül vált az egyik apává. Én azért örülök, hogy egészen biztosan kimondhatom, hogy Mina apja vagy.
Nem akar olyan lenni, mint ezek a lányok. Egy kicsit biztos buli, hogy annyian csapják a szelet, de ez neki sose volt kenyere. Valószínűleg ebben az is közre játszik, hogy pocsék hazug, az első nap lebukna, mert kiderülne, hogy mindenkinek rossz kifogást hazudik.
- Örülök, hogy ennyire éber őrangyalt fogtál ki, nagy mázlid van vele, remélem tudod, és remélem ő is tudja, hogy még sokáig veled kell maradnia.
Na igen, a férfi megvédése főállást követel attól a szegény őrangyaltól.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 22:00 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Homlokát ráncolva igyekszik megérteni az őrangyalos választ, azonban nem jut egyről a kettőre. Először az is megfordul a fejében, hogy illetlenség lenne megkérdezni tőle, mit is akar ez jelenteni, de a kíváncsisága bizony nagyobb, így mégiscsak megteszi, remélve, hogy a férfi nem veszi sértésnek, hogy beszivárog a magánéletébe.
- Egy ideig? Vagyis van neve is az őrangyalodnak?
Nézi a tőlük nem messze elhaladó, igencsak viháncoló lányokat, akik úgy néz ki, pontosan tudják, hova mennek. Talán utánuk kellene menniük, de most egy kicsit önző akar lenni, és inkább ezt a beszélgetést élvezni, mint tiniket kergetni, akik vannak olyan kreatívak, hogy ha az egyik hely nem jön össze, akkor a másikon találkoznak, megszívatva ezzel a tanárt is.  Érzi a férfi pillantását magán, megint, most már az arcán, és oldalra pillantva látja azt is, hogy a férfi az ajkába harap. Mint egy bűnbánó gyerek, aki éppen gyónni készül.
Hirtelen jött ötlettől vezérelve, és azért mert nagyon fázik a csupasz lábfeje, nem csak a szemével, de a testével és a fejével is a férfi felé fordul, átfagyott lábfejét a férfi combja alá fúrva, a kellemes melegbe. Máris jobb, így már nem fázik annyira. Lábait felhúzva, karjaival öleli át a térdét, melyre ráhajtja az állát.
- Ez csak természetes, hiszen fontos vagy nekem.
Egy kicsit megáll, hosszan nézve a férfi arcát, megvizsgálva minden pontját, mintha utoljára látná így, és ezért jól az eszébe kellene vésnie, pedig nagyon reméli, hogy nem így van. Behunyva a szemeit egy kicsit élvezi, hogy a lábai melegben vannak. Nincs kedve visszahúzni a magassarkúit, de arra nem gondolt, hogy egy padon köt majd ki és meg fog fagyni. Legalább egy zoknit hozhatott volna. Van is nála, persze, de a rendelőben, ahol a cuccait hagyta. Mivel a kanapé ággyá alakítható, így úgy tervezte, hogy ott hajtja majd álomra a fejét.
- Bevallom, elég pocsék volt, hogy nem az vagyok, akire vágysz, de azt hiszem túlreagáltam a dolgot. Értem én, mármint az elmélet megvan a fejemben, csak a gyakorlatot nehéz kivitelezni. Nem tudok úgy tenni, mintha nem érdekelnél, mintha nem szeretnélek, és azt hiszem nem is akarok. Becsapnám önmagam is, a környezetem is vele.
Abban viszont már egyezséget kötött önmagával, hogy nem fogja üldözni, ráakaszkodni, követelni, hiszen neki igen kevés joga lenne ezekhez. Ő volt az, aki akkor elszaladt, és bármennyire is bánja, ezt az egészet bizony ő szúrta el csúnyán.
- Nem baj, hogy a lábam ott van? Elég hideg van.

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 7. 11:41 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén


Hosszan figyeli Dwayne-t, de végül megérti, hogy erről nem szeretne beszélni, nem is az a lényeg, hogy ki, hanem hogy van, méghozzá hosszan, és ha ilyen eredményekkel dolgozik, még a végén felkérhetnék valami családi védőszentnek is. Lenne egy házi Mushujuk, ami nem is olyan rossz, tekintve, hogy Mulan is milyen jól jött ki a dolgokból, a stílusa meg első osztályú. Biztos az őranyalkának is, ha Dwayne megtűri maga mellett.
- Hűűű, de jó, hogy nem vagy diák, te lennél a tanárok rémálma.
Simán el tudná képzelni, amint a fiatal Dwayne a nyári szünet után visszatérve kéz alatt árulja a menőbbnél menőbb illegális cuccokat a diákoknak, akik alig várják, hogy mit hozott nekik, mint lehetőség a srác. Jól megszedné magát. Valamelyik este nézett egy sorozatot, maga se tudja már mi volt a címe, abban is a főszereplő legjobb haverja tele volt illegális cuccokkal, spéci kütyükkel, de persze amikor kiforgatták a táskáját, akkor semmi sem volt nála. Elrejtette ugyanis a szellőzőbe. Na Dwayne is pont egy ilyen figura lenne.  
- Kösz. Éljen a Halloween.
Kicsit meg is emeli a laposüveget, mielőtt egy nagyot húzna belőle. Az arca egy kicsit eltorzul, miközben visszaadja neki. Ez nem volt a legbölcsebb ötlet. Köhint egyet, kicsit megrázva magát.
- Elfelejtettem, hogy előbb kérdezzek, csak aztán igyak.
És akkor se feltétlenül azonnal sokat. Mindenesetre jól esik, és hamarosan már nem is érzi azt a kis kellemetlen ízt, amivel az ital jár. Egy ideje már nem iszik tisztán, inkább koktélozik, ami olykor veszélyesebb. A mondat viszont megfagyasztja. Érti, hogy mit mond a férfi, fel is fogja, de nem tud rá, mit válaszolni. Látszik rajta a döbbenet, és az is, hogy nem igazán érti, most mi is történik. Végül zavarán túllépve becsukja döbbenetében elnyílt ajkait, majd megnedvesítve azokat teszi fel a kérdést, ami az első pillanatban megfogalmazódik benne.  
- Az én hibám?
~ Én sem fogok. ~
Ez pedig bizony azt jelenti, amit jelentenie kell, nem hiszi, hogy szórakozna vele. A lábait kihúzva a férfi alól vált vissza eredeti ülőpozíciójába, közelebb húzódva hozzá, mintha attól félne, hogy ha ilyen távolságból mondják ki a dolgot, akkor talán nem is igaz.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy te is érzed, a tudod mit?
Kimondani annyira nem meri, mert mi van, ha mégsem? Totális hülyét nem akar magából csinálni.

Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 7. 12:51 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Azzal, hogy nem működött, nem feltétlenül tudja meggyőzni, azonban ez is a beszélgetés egy olyan eleme, amit talán szintén jobb a későbbiekre hagyni. Nem egy éjszaka alatt kell mindent megbeszélniük, sőt már az is jó, hogy beszélgetnek, úgy, mint az emberek. Nem ordítoznak, és furcsamód még jól is érzi magát. Nincs semmi feszültség kettejük között, ami teljesen jó. Egyszerűen csak élvezi a kellemes esti levegő, hogy itt ülnek, még azt a fura löttyöt is, amit leküldött a torkán.
- Hm.
Az ujjait az ölében összefonva nézi a hüvelykujjait, amikkel „verekedőset” játszik, miközben a következő mondaton agyal.
- Talán… meg kellene próbálnunk kideríteni, nem?
Érdeklődik csendesen a férfitől, felpillantva rá. Ez egy elég furcsa helyzet, csavarnak még egyet az amúgy se felhőtlen történetükön. Ez is olyan, hogy elmehet kétfelé, lehet katasztrófa a vége, de akár meglepően jó végkifejlete is lehet. Most valahogy nagyon drukkol, hogy az utóbbi legyen, már nem akar veszekedni vele, bár, hogy mit akar, azt maga se tudja. Talán valami nyitott kapcsolat lenne nekik a megfelelő, na nem mintha annyi emberrel akarna lenni, sőt a férfin kívül senkivel, de a szoros függés mégis megrémíti.
- Te mit szeretnél? Mármint, ha ezt most elmondtad nekem, nyilván okkal tetted, szóval érdekelnének a részletek a továbbiakkal kapcsolatban.
Na, csak sikerült kimondania a gondolatait, képzeletben még a vállát is megütögeti, jelezve, hogy mekkora király is volt, hogy értelmesen kimondta azt, amit gondol, pedig pont ilyenkor, amikor erről a témáról kell beszélgetniük, általában akkor hagyja cserben a beszélőkéje, vagy jutnak el oda, hogy egy kijelentés miatt ordítani kezdenek. De most csendes minden, a zajt tökéletesen magában tartja a kastély, és kint sem járkál most szinte senki.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 7. 15:04 Ugrás a poszthoz

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Hosszan nézi a férfit, elgondolkodva a válaszon. Nem menne? Nem, valószínűleg nem. Ha kapcsolatban lennének, olyan rendes, igaziban, abba biztos, hogy belefásulna, és simán tönkremenne. Szeret újítani, meghökkenteni, de biztos benne, hogy hosszú távon kiégne, hiszen ha kapcsolatban él, valahogy elmegy a kedve a flörtöléstől, és odalesznek az ajándékba kapott italok és kávék.
- Valószínűleg igazad van. Már berendezkedtem egy férfimentes életre, furcsa lenne, ha egyik pillanatról a másikra lenne benne egy.
Mióta is? Mina öt múlt, amikor összejött Tamással, most tizennégy éves, nem, ez egy akkora szám, hogy kiszámolni sem érdemes. Tény, hogy igényli a férfi társaságát - nem, nem egy férfiét, kifejezetten ezét - de köztük ez, komolyabban, bármennyire is igyekezne, halott ügy lenne.
- Persze, néha jó lenne, csak...hm... vicces, hogy most itt eszembe se jut harcolni a kapcsolatért.
A végét inkább már csak magának mondja, de nem halkan a férfi is nyugodtan hallhatja. Elvégre kimondhatja ő is, a kapcsolat nem működne közöttük. Azonban szerencsére nem csak kapcsolatból áll az élet. A tekintete a férfiéban veszik el, ebben azért jók mind a ketten. Ismerik a másikat, és legyen számos vitájuk, akkor is pontosan tudni fogják, hogy ki a másik. Ezért pedig nagyon hálás annak a pár hónapnak, amit azon a nyáron vele töltött. Kezd egy kicsit zavarban lenni a szemkontaktustól, de a kérdés jókor jön. Kizökkenti az elgondolkodásból és kicsit felnevet az ötletre.
- Persze, úgysincs kedvem a rendelőm kanapéján éjszakázni.
Lehajolva visszahúzza a csizmáit, ennyi pihentetés elég is volt, ami a lábát illeti, és kellőképpen át is fagytak ahhoz, hogy élvezzék a csizma melegét.
- Nézd milyen jó farkam van.
Már el is felejtette a megbűvölt farkincát, ami most intenzív mozgásba lendült, így muszáj felkelnie egy kicsit, mert olyan érzése lett tőle, mintha valakire ráült volna. Hát igen az ilyen apróságokkal is, mint egy megbűvölt műmacskafarok is fel lehet dobni a kedvét. Azonban nem ül vissza, megfordulva lehajol és egy apró csókot lehel a férfi ajkaira.
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 12. 11:53 Ugrás a poszthoz

Bálint

Ma egy új diák fog jönni hozzá, üdítő változatosság, tud lenni, ha a megszokott problémák közé új is jön. Van egy kislány, akivel hetek óta nem csinálnak mást, csak gyöngyöt fűznek. A tanárok szerint túl visszahúzódó, ezért küldték hozzá. Érzi ő is, hogy beszélne valamiről, de időt kell neki adnia. Ezen gondolkozva ballag vissza óra után a rendelőbe. Mára végzett a tanítással, tanársegédét Szaffit is hagyni kell, hogy érvényesüljön. Elfordítja a kulcsot, majd csak visszacsukja, elvégre hamarosan jön a fiú.  
Az első cselekedete, hogy a cipőjét lerúgja, nem egészséges, ha egész nap magassarkúban mászkál. A cuccait az asztalra halmozza a belső szobába, majd a kávéfőzőhöz lépve feltesz egy nagyobb adagot a megrúnázott csodába. Imádja a frissen főtt kávé illatát. Az órára pillant, még tíz perce van, így kitárja az ablakot, hogy kicsit átszellőzzön a helyiség, amíg a mosdóban van, hogy megigazítsa a haját, a sminkjét, fogat mosson. Imádja a kávét, de utálja, hogy a fogait sárgítani akarja. A rúzsát újra felkenve állapítja meg, hogy lassan újat kell vennie belőle. Imádja ezt az árnyalatot.
Kilépve a kávéfőzőhöz lép, mindjárt kész, így elővesz két bögrét, cukrot, mézet, tejet, édesítőt. Nem tudja, hogy a fiú iszik-e kávét, és ha igen, akkor hogyan. A kopogásra figyel fel legközelebb, teljesen elbambult a lefolyó kávé nézése közben. Az ajtóhoz sétál, visszaveszi a cipőjét és kinyitja az ajtót.
- Üdvözlöm, Mácsai Zója vagyok, fáradjon beljebb.
Kedves mosollyal tárja szélesre az ajtót előtte. És akkor érzi meg, hogy az ablak nyitva maradt.
- Helyezze magát kényelembe, kávét adhatok?
Érdeklődik, miközben az ablakhoz lép, hogy becsukja. Ma viszonylag kellemes idő van, jól esik beengedni még egy kis meleget. Mostanában az idő se tudja, hogy mit csinál, nem normális, de ezeket a pillanatokat kifejezetten élvezi. Elfordítva a kilincset lép vissza a főzőhöz, hogy kikapcsolja. Ha a fiú kér, neki is tölt, és gyorsan a sajátját is megcsinálja, tejjel, mézzel, egy kis karácsonyi keverékkel. Hiába van még messze a karácsony, több, mint egy hónap kell még hozzá, már most érzi a hangulatot, és bizony elgondolkozott azon, hogy a rendelőt is ünnepiesíteni kell majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dr. Mácsai Zója összes hozzászólása (330 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 10 11 » Fel