Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem igazán foglalkozom Matilda zavarával, fel sem fogom igazából, hogy valami ilyesmire utalhat a mosoly, a pillanatnyi elkalandozás aztán meg a heves bólogatás. De nem is hagyok időt, hogy esetleg kínos csend ereszkedjen ránk, vagy ami még rosszabb: egyikünk kötelességszerűen a másik felől érdeklődni vagy közömbös témát felhozni kényszerüljön.
Megfordul a fejemben, hogy valami felvezető szöveget azért éppenséggel kitalálhattam volna, és úgy talán sikerült volna elkerülni, hogy Matilda félrenyeljen. Hiszen nem akartam én őt így meglepni. Egyszerűen csak nem szeretem a kertelést, a magam részéről bárkihez is fordulok bármilyen kéréssel, sosem vesztegetem erre az időt. Ugyanis az a meggyőződésem, hogy félórás érvelés után is ugyanúgy elküldhet a másik melegebb éghajlatra, mint egy ilyen direkt, semmiből jött kérdés hallatán. Ha pedig az illetőben alapvetően megvan a hajlam, hogy egyáltalán megfontolja a kérésem, azt egy félmondat alapján is megteszi, és utána elmagyarázhatom, hogy mit és hogy gondolok.
Matildát azonban rendesen sikerült kizökkentenem ezzel az egyetlen mondatommal, szinte már-már valami furcsa, bűntudathoz hasonlító érzés szökik a mellkasomba, amikor a fiatal nőnek még leinni is sikerül magát, amiről persze tapintatosan tudomást sem veszek. Igazán nem akarom ezzel is fokozni a zavarát.
Végül mégis csak sikerül megszólalnia, és azonnal a saját képességeit kérdőjelezi meg. Ez az én olvasatomban nagyjából annyit jelent, hogy el fogja vállalni a felkérésemet.
- Nem jöttem volna hozzád, ha nem hinném, hogy tudsz tanítani - eredendően biztatásnak, meg talán valami bók félének is szántam a megjegyzésem, de utólag már nem vagyok biztos a dolgomban. Elvégre ha akarja nyugodtan értelmezheti úgy, mintha csak azt mondtam volna, még érezze is magát kiváltságosnak, hogy őt kerestem meg vagy bármi egyéb módon is kiforgathatja a szavaimat. Nem mondanám magam szakértőnek a témában, de azt hiszem, a nőknél az ilyesmit sosem lehet tudni.  
A következő kérdései kissé váratlanul érnek, de nem kell azonnal válaszolnom, mert ekkor megjelenik az asztalunknál egy manó a vacsorámmal. Ezalatt a néhány perc alatt túlteszem magam a meglepődésemen afelett, hogy máris ilyen gyakorlatias dolgokról kérdez.
- Gondoltam ezt majd kitaláljuk együtt, hogy mindkettőnknek jó legyen. De heti egy vagy két alkalomra gondoltam, a helyszín meg... ez a kastély tele van termekkel meg kis társalgókkal - vonom meg a vállam szórakozottan, mert tényleg nem mélyedtem bele a részletek elgondolásába, ami belátom, talán hiba volt. Lehetnék fölkészültebb.
- Persze, hallgatlak - egyáltalán nem ér váratlanul a szituáció, hogy ellenszolgáltatást kérnek tőlem, bár fogalmam sincs, hogy mire lehet Matildának szüksége.
Közben nekilátok a húsnak meg a pürének, nehogy a végén itt hűljön ki az orrom előtt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az én szempontomból nézve kifejezetten szerencsés elegyet alkot most a türelmem és az, hogy puszta érdektelenségből még csak meg sem próbálom kitalálni, milyen okokra vezethető vissza Matilda zavara. Elintézem annyival, hogy túlságosan hirtelen és váratlanul támadtam le a kérésemmel és nem tehetek mást, mint hogy türelmesen megvárom, mire összeszedi magát. Nem mondom, hogy túl gyorsan megy neki, de azért eljutunk oda, hogy szóba kerül néhány konkrétum is.
- Nekem tökéletesen megfelel - biccentek az üres tantermet érintő javaslatára. Én magam ugyan még nem jártam az említett helyiségben, sőt a legfontosabb helyiségeken túl magát a kastélyt sem ismerem olyan részletességgel, ahogy két iskolaév után már talán illene. De valahogy soha nem is éreztem késztetést, hogy a hideg kőfalak között barangoljak, így ebben a kérdésben inkább Matildára bízom magam.
A határozott kijelentés, miszerint Matildának is van egy kérése, némiképp felcsigázza az érdeklődésemet. Már csak azért is, mert olyan titokzatosan fogott bele a dologba, először épp csak megpedzve a témát. El kell ismernem, hogy ennek a módszernek is meg van a logikája és a haszna. Noha a magam részéről még mindig többre tartom az azonnali egyenes, nyílt beszédet, még ha nem is mindig ez a célravezető. A kérésével kapcsolatban automatikusan azt feltételezem, hogy valamilyen "szakmai" dologról lehet szó, hiszen általában ezzel találkozom, ez a munkám. Így aztán meglepődve és kissé értetlenül rándul meg a szemöldököm, miközben gyorsan lenyelem a számban lévő falatot, hogy válaszolni tudjak.
- Persze, szívesen...Amikor csak szeretnéd. Mehetünk az alagsori medencébe vagy ha jobb idő lesz a vízeséshez meg a tóhoz - miközben beszélek vadul járnak a fogaskerekeim, hogy megfejtsem a talányt, mi lehet az összefüggés Matilda, az úszás és én köztem, elsőre hallásra ugyanis nem látom át a helyzetet. Mire a mondandómat befejezem, megvilágosulok és nekem is eszembe jut a tavacskánál való találkozásunk, és így utólag megeresztek egy félmosolyt az emlék kapcsán, aztán újabb adag kaját tüntetek el a számban. Én a magam részéről azóta lezártnak tekintem a kettőnk közötti korábban kissé feszélyező érzést, és igyekszem elfelejteni, hogy valaha is olyan kiszolgáltatott és akarat gyenge voltam, mint akkor, ott az erdő szélén. ~ És tessék, máris eszembe jutott!~ De arra gondolni sem akarok, hogy esetleg ne működne a módszerem, és ne tudnánk magunk mögött hagyni az egészet.
- Szóval, akkor vehetjük ezt egy egyezségnek? - térek vissza jelenbe Matildára emelve a pillantásom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Üres a kórterem, épp ma engedtem ki az utolsó kislányt, akit kikészített a vizsgadrukk, s sok tanulás meg a kialvatlanság. Így most minden ágyra friss ágyneműt húztak a manók, minden tiszta, rendezett, és én épp ilyenkor érzem magam teljesen idegennek a helyiségben.
A gyengélkedő puha, megnyugtató csendjét a masszív fán indulatosan kopogtató ököl és a hozzá társuló türelmetlen kiabálás töri meg. Már szinte az első hangra azonnal ugrok, gyors, ruganyos léptekkel vágtatok át a helyiségen és szélesre tárom az ajtót és azonnal megüti az orromat a jellegzetes, enyhén édeskés szag. Egy gyors pillantással mérem végig a triót, elsőként azt megállapítva, hogy ez megint csak egy olyan eset lehet, ahol jobb, ha nem kérdezek túl sokat. Sőt még csak a vágott szemű fiatalember válogatott szavai kapcsán sem teszek megjegyzést, nem értek egyet ugyan az efféle kitörésekkel, de azzal is tisztában vagyok, hogy így utólag, csak az eredménnyel találkozva könnyebb higgadtnak maradni, mint az egész esemény átélése után.
- Még tartsd egy kicsit a levegőben! - karjelzésekkel is nyomatékosítom a kérésem a pálcát tartó fiú felé, aki a sokktól réveteg tekintetével és törött orrával az ezüst érmet nyerte hármójuk közül. Először ugyanis meg akarok róla győződni, például a hátán nincsenek-e súlyos sebek, amiknek nem tenne jót egy találkozás a lepedővel.
Egy pálcaintéssel idehívom a helyiség végében álló gurulós kis szekrényt, amiben a legszükségesebbek megtalálhatók. Köztük némi nyugtató főzet, ami majd rövid időn belül némi erőt is ad a pálcát tartó fiúnak és lassan ki fogja tisztítani a fejét, legalábbis annyira, hogy adott esetben ne jelenthessen további bonyodalmakat, tisztában legyen vele hol van, mi történt, de mintha mindezt csak egy jótékony üvegfalon keresztül szemlélné. Ahhoz jóval több idő kell, meg persze a saját bátorsága is, hogy szembenézzen a történtekkel meg a saját érzelmeivel. Az ázsiai származású fiú felé fordulok:
- Van benne egy kancsó tea is, itasd meg vele - jelzem egy fejmozdulattal, kire is gondolok, ha nem lenne egyértelmű - Ha kell, találsz benne vödröt is - teszem még hozzá egy pillanatig elidőzve a srác viharvert ábrázatán. De épp csak ez a két pillanat volt, amit egyelőre a két eszméleténél lévő fiúra szántam.
Egy gyors pálcaintéssel eltüntetem az ájultról az elszenesedett és sok helyen a sebbe égett ruhadarabokat. Most válik csak láthatóvá, hogy mekkora területet is érintett a tűz és mennyire súlyosan. Noha az égett emberi hús szaga már kezdetektől fogva nem sok jót ígért. De nem a látható sérülések vizsgálatával kezdem, hanem óvatosan a kinyitom a fiú száját, megnézem a nyelvét, belekukkantok az orrába is, hallgatom egy kicsit a lélegzését, és végül megállapítom, hogy légúti égéssel legalább nem kell számolnom.
Főleg a fiú jobb karja a kézfejétől egészen a vállágig néz ki cudarul, de a másik karja és a felsőteste is csak egy árnyalattal van jobb színben. De itt inkább a hólyagok vannak többségben, amíg a karját mély sebek, szenes, pergamenszerű felületek, helyenként előbukkanó nyers hús tarkítja. Röviden nem túl szép látvány. De ezen túl van benne valami furcsa, egyelőre nem tudnám megmondani mi, de valahogy nyugtalanít a dolog. A helyzetfelmérés viszont legalább egyharmad részben megvan, jöhet az, hogy csinálok is valamit.
Mivel a hátát szerencsére szinte épp csak megnyaldosták a lángnyelvek, ide azonnal kenek egy adag hideg, ragacsos, de gyorsan felszívódó bőrnyugtató krémet, ami pillanatok alatt bőrpírrá redukálja a korábbi pirosságot.
- Most már lefektethetjük - jelentem be a vörös hajú srác felé fordulva.
- Te pedig közben meséld el, honnan jöttök, hol sérültél meg, mi fáj, és szólj, ha szükséged van valamire - immár a vágott szemű fiúhoz intézem a szavaimat, eddig ő tűnt a legjobb állapotban lévőnek, de nem szeretném, hogy elhagyja magát, remélem a beszéd segít abban, hogy koncentráljon, és nekem is egyszerűbb, ha el tudja mondani, mi a baja. Hiába, háromfelé figyelni azért nem egyszerű.
Ha már az eszméletlen fiú a párnák között fekszik, a szekrényből elkezdek előpakolászni különféle krémeket, pakolásokat, amikkel majd a sérülések ellátásának állhatok neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ahogy gondolod, nekem igazából mindegy, hogy hová megyünk...Csak ne valami tanterembe, meg ne valami nagyon népszerű helyre - eredetileg csak egy laza vállrándítással Matildára akarom hagyni az egész helyszínválasztás kérdést, de aztán kissé elgondolkodó hangon mégis hozzáteszem ezt a két aprócska kikötést, mert látom rajta, hogy máris a különböző opciók között tallóz.
Matilda kérése kicsit ugyan meglep, de egy pillanatig sem akadok fent rajta, elvégre ez egy teljesen természetes dolog. Gyakorlati szempontból közelítem meg a problémát, az előzmények, meg az ilyen-olyan lelki folyamatok engem szerencsésen elkerülnek. Nem is értem, Matildának miért van még mindig zavarban, mire fel ez a bizonytalan hang. Még a szavait sem tudom rendesen követni, pedig figyelek arra, amit mond, de nem tudok rájönni, honnan ez az ötlet. Miért akarná őt bárki vízbe dobni? Miért ez a magyarázkodás? Azért becsületemre legyen mondva, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy magyarázatot leljek a rejtélyre: miért kell ezt ennyire túlbonyolítani, amikor az én fejemben csak az egyszerű képlet van, ő tanít engem és én tanítom őt. A nagy agytorna kissé az arcomra is kiül, lévén hogy teljesen komolyan, teljes koncentrációval, egy szemrebbenés nélkül hallgatom végig a szavait. De nem, sajnos nem világosodom meg, mire Matilda befejezi.
- Nem teher - biztosítom efelől tárgyilagosan, még nem döntöttem el, miképpen is kellene erre a nagyfokú bizonytalanságra reagálnom.
- És nem is gond - elnyomok egy sóhajtást, miközben állom Matilda pillantását és most először, mióta csak ismerem, felfedezem, hogy kék szemei vannak. Komolyan nézek rá, valahogy igyekszem egy pillantásba belesűríteni, hogy legyen már magabiztos, ha egyszer eldöntötte, mit akar. Életvezetési tanácsadónak azért még nem szándékozom felcsapni, így nem osztom meg hangosan is a dolgot. Inkább megtöröm a szemkontaktust és újabb adag ételt lapátolok a számba.
Ahogy megmozdul a keze, automatikusan én is kézfogásra emelném a saját jobban, de feltűnik, hogy Matilda kezében ott maradt a villa. Akaratlanul is megmosolygom, ahogy a fiatal nő észbe kap és visszahúzza a kezét.
- Örülök, hogy ezt így megbeszéltük. Neked mikor lenne jó kezdeni? Mert nekem igazából mindegy. - fűzöm tovább a szót, igazából csak azért, nehogy ezek után csöndbe süllyedjünk és a végén ne beszéljük meg a konkrétumokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Gilbert ágyba kerül, a vörös jó helyen van az ablaknál, az ázsiai fiúval meg beszélgetést kezdeményezek. Teljes az idill.
Miközben hallgatom a történetet nekilátok az égési sérülések ellátásának. Elég hosszas folyamat lesz, mire teljesen begyógyulnak. Épp csak a szemöldököm rándul meg, ahogy szóba kerül, hogy a vörös hajú mágiája elszabadult. Ennél több magyarázat nem is kell, nem vagyok nagy szakértője az elemei mágiának, de találkoztam már vele, és Gilbert járhatott volna sokkal rosszabbul is. Viszont a mágikus tüzek okozta sérüléseket nem tudom maradéktalanul eltüntetni, így ha máshol nem is, a fiú karján minden bizonnyal maradt egy szép méretes heg. A kenőcsök és főzetek azonban a többi területen várhatóan tökéletesen megújítják a bőrét. Először fertőtlenítem a sebeket, majd nekilátok hogy jó vastag rétegben rápakoljam a krémeket.
- Vissza lehet, ne aggódj - válaszolok a srácnak anélkül, hogy felpillantanék a munkából. Egy törött orr, legyen akármilyen ferde is megoldható kihívás.
- Időbe telik, de rendben lesz - nyugtatom meg a fiút, és már nem nagyon tudom eldönteni, hogy mégis " ki kivel van" hármójuk közül, mert a szavaiból sem sok derült ki, de arra elég volt, hogy elképzeljem a jelenetet. Az égési sérüléseket először egy vékony réteg türkiz színű krémmel látom el, amely hűti a sebet és csökkenti a fájdalmat, majd egy mocsárszínű, kissé büdös krémmel fedem be, amely felülete néhány pillanat alatt megszilárdul és felreped. Ennek is van szerepe a hűtésben meg magában a bőr regenerálódásában is, a felszín alatt puha, laza szerkezetű marad, így a levegőtől sem zárja el teljesen a sebet. Összességében kissé groteszk képet produkálva, hiszen a srác felsőtestének elég nagy hányadát ilyen foltok tarkítják mire végzek. Ezután már csak jó adag pihenésre lesz szüksége.
Az ablaknál álldogáló vöröst veszem sorra, aki láthatóan sokkos állapotban van, meg ő is büszkélkedhet egy törött orral. Őt is egy ágyra irányítom, aztán hozok két poharat meg a keserű csontforrasztó löttyöt, ami majd Avery orrát is egyenesbe hozza, amit érezni is fog rendesen. A törések méretéhez arányosan mind a ketten kapnak egy kis adagot a folyadékból.
- Tessék, az orrotokra - nyújtom át nekik a poharakat. Nath-nek készítek még egy pohárka teát, arra az esetre, ha az előző kevés lett volna, bár úgy tűnik valamennyit azért javult a helyzete, megbizonyosodom róla, hogy pulzusa is nagyjából normális, neki is majd pihenésre lesz igazából szüksége. Avery marad a sor végére, megvizsgálom őt is, hogy az orrtörésen kívül nem esett-e valami kevésbé észrevehető baja. Néhány másodpercig a két kezem közé veszem a fejét, csöndesen hallgatom, mit üzen a teste.
- Van egy kis enyhe agyrázkódásod, ma estére te is mindenképpen itt maradsz és pihensz - jelentem ki tárgyilagos, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Igazából azt hiszem kész is vagyunk. Van még kérés, óhaj-sóhaj? Szeretném, ha ti is aludnátok - előveszek egy üveg altatót, amit kiporciózok pohárba, majd egyszerűen csak az éjjeliszekrényen hagyok. Nem erőltetem rájuk az alvást, felőlem akár egymás csépelését is folytathatják, de addig innen egyikük sem megy el, míg arra engedélyt nem adok. Egyelőre hagyok nekik egy kis magányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mint mindig, most is kénytelen voltam kivánszorogni a kviddicsmeccsre. Unottan figyeltem, az ide-oda repkedő diákokat, akik egy része, mintha csak valami létfontosságú csatában venne részt, még csak le sem ereszkedett hozzám a kisebb sérüléseivel. Sosem fogom megérteni ezt a játékot - már ha lehet annak nevezni - és őszintén szólva nem is akarom. Régebben még bosszankodtam miatta, ha egy-egy meccs után telt ház lett a gyengélkedőn, de mostanra már nem igazán tud érdekelni, hogy hányan és mennyire sérülnek meg. Mondjuk úgy, hogy ez is ugyanolyan rutinná vált, mint a záróvizsgák előtti stressztől összeesők meg a bénán próbálkozó szimulálók.
A hippogriff megjelenése azonban engem is felrázott unott bámészkodásomból. Igazság szerint nagyobb pusztításra számítottam, mikor megláttam feltűnni a lényt.  De ez a két főnyi emberveszteség egészen jó aránynak mondható. Az arányok azonban mit sem változtatnak a helyzet súlyosságán. Legalábbis, ami a nvinés csapatkapitányt illeti. A levitás fiúcska ugyanis viszonylag simán, néhány csúnya és ezért persze fájó felszíni sérüléssel megúszta, Lucának viszont sokkal nagyobb fájdalomban volt része, amit a szervezete ájulással reagált le. Az ő ellátását nem végezhettem a pálya közepén, csak a szokásos törött csontokra, zúzódásokra, kificamodott végtagokra készültem, griff harapásra nem.
Amint Ármin sikeresen lehozza a lányt, elindulok vele a gyengélkedőre. Szinte éget a testéből áradó fájdalom. Igyekszem képességeimtől telően elvonni, enyhíteni a kínjait, addig is, míg nem adok neki valami rendes fájdalomcsillapítót. Lepakolom a lányt az egyik üres ágyra, összeszedem, hogy mi mindenre lesz szükségem a sebei ellátásához, mire pedig ismét az ágya mellé telepedek lassan kezd magához térni. Nem akarom a beszéddel terhelni, nincs is mit mondanom neki, csak a megszokott komor képemmel, de melegen csillogó szemeimmel tekintek rá, azt sugározva, hogy megnyugodhat, minden rendben lesz.
Ugyanakkor az is benne van a tekintetemben, hogy ez persze nem lesz fáklyás menet. A griff majdhogynem kitépte a karját, mikor megpróbálta megragadni, nem lesz fájdalommentes, hogy a kiugrott vállát helyreigazítsam. Hiába kapálózott hősiesen a lány, nem tudta magát megvédeni az éles csőrtől és karmoktól, van egy csúnya, szaggatott szélű harapás az felkarján, több kisebb-nagyobb vágás az oldalán és a hátán, a csuklója pedig eltörött. Ezt elkerülhette volna, ha nem hadonászik az ütőjével, bár akkor valószínűleg szerzett volna más, fájdalmasabb sebeket.
- Ezt idd meg - erős akcentussal beszélek, nem is igen érteni, amit mondok, ha az ember nem tudja, mi az. De ha már egyszer Tilda tanítgat magyarul, megragadok minden lehetőséget a gyakorlásra. Egyébként is félreérthetetlen a gesztus, amivel egy kis pohárkát tolok Luca szája felé, és megitatom a íztelen fájdalomcsillapítóval. Szüksége lesz rá. Közben másik kezemmel megérintem a kezét, hogy érezzem, ha már hat a szer