Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Dominic és Amira *Rettentő átlagosan telnek mostanában a napjaim. Már egészen beleszoktam az iskolai gyógyító szerepébe. Persze nem kell drasztikus változásokra gondolni, továbbra sem vagyok kifejezetten társaságkedvelő, bár az utóbbi időben még volt is pár érdeklődő, törődő szavam a gyengélkedő látogatóihoz, azon kívül, hogy diagnosztizáltam a bajt és megmagyaráztam, éppen mit csinálok. Ezen kívül kicsit elszakadtam az utóbbi időben a könyveimtől és kísérleteimtől, inkább nyitottam a környék megismerése felé. Mindezt persze szigorú magányomban, az élet nagy dolgain elmélkedve.
Ma éppen egy hosszabb sétát tettem az erdőben, amit elsők között fedeztem fel magamnak az iskola területén belül. Mindig megnyugtat a természet, imádok a szabadban lenni, és a kisebb kiruccanásoktól az sem tántorít el, hogy ez idő alatt bárki kereshet a gyengélkedőn, bárki rosszul lehet a kastély falain belül. Belőlem is csak egy van, nem tudok ott lenni mindenhol. Murphy törvénye alapján pedig, ha napokig nem volt semmi dolgom, amint elhagyom a gyengélkedőt, valaki ott fog keresni. Tehát ugyan mindegy, mikor merre megyek.
Ezúttal be is jön a fenti eszmefuttatás, mert már a jól ismert helyiséghez vezetőn folyosóról hallom, hogy valakik beszélgetnek odabent.
Az ajtó halk nyikorgással tárul ki, ahogy belépek. A hajam szokásosan lófarkokba van kötve, a fülemben ott csüng az elengedhetetlen fülbevalóm, kissé zömök testem pedig mélyzöld talár takarja. *
- Szép napot! * köszönök nekik magyarul, igen ezt hozzá kell tennem, hogy bár eléggé töröm a nyelvet, azért az elmúlt hónapokban sikerült elsajátítanom néhány köszönési formulát, illetve egyéb alapvető kifejezést.
A két diák közül a lányt felismerem, mert volt már hozzá szerencsém, amikor nem éppen mindennapi események következtében eltört a lába. *
- Ugye, nem az erdőből jöttök? * kérdezem Amirát szórakozottan, immár angolul, mert ez már bonyolult mondat a szegényes szókincsemmel. A hangomból érződik, hogy egyáltalán nem gondolom komolyan a kérdést, sőt ha a fiú nem akarja elmondani mi történt, én ennyiben is hagyom a dolgot. Az esetek nagy részében nem firtatom a 'miért?'-et és a 'hogyan?'-t. Aztán aki akarja mesél, aki nem meg nem.
Közben már a fiú bokáját vizsgálgatom, ami elég szép méretűre dagadt. Magamban pedig megjegyzem, hogy jár neki egy piros pont, amiért megemelte a bokáját. De eszembe sem jut, hogy ezt szóvá tegyem, ennek kellene a minimumnak lennie. A vizsgálat maga abból áll, hogy néhány másodpercig meredten bámulom a végtagot, majd a biztonság kedvéért meg is érintem, mielőtt kimondanám az ítéletet. *
- Csak kificamodott a bokád. * Remélem a fiúnak sincsenek problémái az angollal, vagy legfeljebb Amira kénytelen lesz fordítani neki.*
- Azonnal itt vagyok * Ezzel máris a szekrény felé veszem az irányt, hogy előbányásszak egy krémet meg egy kötést. *
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Amira és Dominic *Jól esik, hogy Amira vidáman, és szinte már bizalmasan köszönt. A diákok többségétől ugyanis gyakran inkább bizalmatlan, fürkésző vagy akár szemérmetlenül méregető pillantásokat kapok. Nem mintha különösebben foglalkoznék vele, nem célom megszerettetni magam, inkább csak az tűnik fel, ha valaki egy kicsit is közvetlenebb. A válaszára pedig engedélyezek magamnak egy halvány mosolyt.*
- És mivel érdemelte ki, hogy ilyen sorsot szánsz neki, ha szabad tudni? * a szavak csak önkéntelenül jönnek a számra, nem is figyelek rá, mit kérdezek, mert közben már a srác bokáját vizslatom. Nem tart sokáig eldöntenem, hogy mi a probléma, na és hogy mit kell tenni. Így egy kicsit magukra hagyom a diákokat, amíg a szükséges dolgokat előszedem.
Épp arra térek vissza - egy tégely krémmel meg tekercs gézzel - , hogy a fiúcska Amirát faggatja a korábbi sérüléséről. Hagyom, hagy beszélgessenek, csendem elkezdem tenni a dolgom. Közben azért fél füllel odafigyelek, mert az érdekel, vajon a rellonos lány mennyit mesél az esetről.
Leülök az ágy végébe és az ölembe veszem a fiú duzzadt lábát, és elkezdem kenegetni a krémmel, ami nem mellesleg elég undorító kinézetű - a színét leginkább a faggyú sárga, a libakaka zöld és a mocsár barna keverékeként lehetne jellemezni, állaga kissé kocsonyás és még szaga sem túl kellemes. De hatásosnak hatásos. Nem sajnálom a krémet, viszonylag vastagon borítom vele Dominic bokáját, majd addig masszírozom a bőrébe, amíg teljesen fel nem szívódik.
Ha a gyerekek befejezték Amira sebesülésének kitárgyalását, kéretlen is közlöm, hogy mit is csinálok, és még mire lehet számítani a jövőben. Ez nálam egyfajta berögzülés, hiszen nem szoktam segítségül hívni semmilyen sötét erőt, és egyáltalán semmi ördöngösség nincs a tudományom nagy részében. Azzal azonban nem akarok senkit riogatni, hogy nagy titokzatosan, síri csöndben ügyködjek a gyógyításán. Ha már valaki ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, a legkevesebb, hogy megmagyarázom, mit csinálok. *
- Ez a krém gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatású, van benne például körömvirág meg árnika is, amiket a muglik is használnak gyógyászati célokra, a különbség az, hogy ez sokkal hatékonyabb készítmény. Most egy jó darabig még ezzel foglak kenegetni, és kábé másfél óra alatt megszűnik a duzzanat, de azért majd kapsz még mára egy szorító kötést is. *Miközben beszélek csak egyszer-egyszer pillantok fel a munkából. Nagyjából öt-tíz percet vesz igénybe mire teljesen felszívódik a krém, aztán várok egy kicsit majd újabb adag krémet nyomok a lábára és újra elvégzem a műveletet, és újra, és újra. A harmadik alkalomnál már a fiú is érezheti a hatást, a duzzanat máris kezd lappadni. *
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Amira és Dominic*Nem kell a levitás arcára pillantanom, anélkül is érzem, hogy mikor tapintok különösen fájós pontra. Sajnos elég nehéz dolog egyszerre belemasszírozni az ember bőrébe ezt a kocsonyás krémet, és közben nem megnyomkodni az adott testrészt. Domi fájdalma pedig egyébként sem lehet elviselhetetlen, főleg ha azt vesszük, hogy a saját lábán támolygott el idáig. Éppen azért nem is veszem a fáradtságot, hogy a fájdalomcsillapítással külön törődjek. A krém egyébként is hamarosan megteszi ezt helyettem, én pedig azt az elvet vallom, hogy bizonyos határokon belül, egyáltalán nem olyan rossz, ha az ember érzi a fájdalmat. El kell tudni viselni azt is.
Jó darabog csak csendben dolgozok, hallgatva a gyerekek beszélgetését. Mira nem megy bele a "baleset" részletezésébe, sőt mi több, azzal elintézi, hogy épp csak eltört a lába és "semmi komoly". Való igaz, hogy nem úgy néz ki a lány, mint aki még mindig nem tudta volna magát túl tenni az erdőben történteken. Azért a darabos térdkalács törés még gyógyítói szempontból is kívül esik a "nem komoly" kategórián. Amíg egy kisebb törést meg lehet oldani egy Hippokrax-szal, vagy pár napos csontforrasztó bájitalos kezeléssel meg kötözéssel, Amirának még az eset után hetekig pihentetnie kellett (volna) a térdét. Na, ő aztán akkor kapott fájdalomcsillapítást rendesen, amikor a térdkalácsával kirakóztam.
A válasz hallatán Dominic nagyon udvariasan és együtt érzően visszakozik, én pedig - úgy ítélve, hogy ezt a témát kivesézték - magamhoz ragadom a szót, és gyorsan ismertetem, hogy mit is csinálok éppen. Ekkora már a fájdalom teljesen eltűnt a fiúcska bokájából és a duzzanat is húzódik vissza szépen lassan. Miután a mondandómat befejeztem, csak arra kapom fel a fejem, amikor a levitás megszólal. Egy biccentéssel fogadom a köszönetnyilvánítását, egy köszönömöt mindenkitől alapvetőnek tartok. Egy mosoly suhan át az arcomon, amikor a fiú önként jelentkezik, hogy ha én úgy gondolom, ő minden további nélkül marad éjszakára. Nem sűrűn hallok ilyet, az a megszokott, hogy a diákok minél előbb szabadulni akarnak innen és ha lábra állni tudnak, hevesen tiltakoznak a maradás ellen. Ők azok, akiket akkor sem engedek el, ha éppenséggel maguknak is tudnának kötést cserélni, vagy csak pihenésre lenne szükségük. Dominic azonban elég érettnek és komolynak tűnik ahhoz, hogy ha elengedem, betartsa a közeljövőre vonatkozó utasításaimat. *
- Visszamehetsz a szobádba. Viszont jó lenne, ha Mira elkísérne, mert még nem szabad megerőltetned a bokád. Adok majd egy kis tégelyt ebből a krémből meg egy bokaszorítót. Most lefekvés előtt meg holnap négy óránként majd be kell kenegetned a bokád. Ha holnap estefelé még nagyon fájna, ha ráállsz, gyere vissza. Ezt még elmasszírozom * utalok a bokáján lévő krémadagra * aztán befáslizom a lábad és már mehettek is.
*Mire végzek a masszírozással, Domi sérült bokája már épp csak egy árnyalatnyival vastagabb a másiknál. Kap a bokájára még egy nagyon vékony réteg krémet majd ezután bekötöm a bokáját.*
- Kész is volnánk * A kötésem stabilabb a bokaszorítónál, de az utóbbit Domi sokkal egyszerűbben tudja használni, és ha odafigyel a krémezésre és a pihentére pikk-pakk rendbe jön a lába.*
- Máris adom, amit ígértem * egy picit megint magukra hagyom őket, hogy fél percen belül már egy kisebb kiszerelésű krémmel meg egy bokaszorító zoknival térjek vissza, amiket átadok a levitásnak, és ha neki több kérdése nincs már csak a búcsúzás van hátra*
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
* csak azért sem ajánlja fel a segítségét annak, aki menekül előle xd *  Köszönöm, Tristan  üdv, Mary^^ Én érdekes vagyok 
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
az ijesztő bácsi nem fut senki után Gerald Auger az avim, keresgélj, hátha több szerencsével jársz, mint én XD
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
jóviccvót.  ha kell a segítség, idebicegsz szépen ezek valóban csodálatos képek, de mégse avinak valók xd öregnek? 
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Matilda *Elég jó edzésben vagyok, Matilda pedig igazán vékonyka teremtés, mégis mire a falu határából felcipelem a kastély második emeletére igencsak megizzadok. De az persze eszembe sem jutott, hogy az erdőből kiérve letegyem. Egyrészt még mindig úgy érzem, hogy bizonyítanom kell neki. Ezúttal azt, hogy milyen kemény fából is faragtak. Másrészt pedig áldás minden pillanat, amíg a karomban tarthatom, amíg közvetlen közelről hallom a minden egyes levegővételét, amíg bele szagolhatok az illatos hajába, amíg a fejét a vállamon nyugtatja. Az út nagy részét egyébként csendben tesszük meg, Matilda a csak a célegyenesben szólal meg. *
- Minden rendben lesz, ne aggódj * ennél jobbat most nem tudok mondani, ugyanis még mindig nem értem, miért zavart, a kábaságot pedig egyszerűen a fáradtságnak tudom be, elvégre elég későre jár már. Így csak egy teljesen sablonos megnyugtató szövegre futja. Talán én is kezdek lemerülni?
Túl hamar elérünk a gyengélkedőre és itt már muszáj vagyok letenni életem gyöngyét. Nagy szívfájdalom közepette eresztem ki a kezem közül, arra gondolva, hogy talán már soha többé nem fogom ott tartani. Bár ha rajtam múlik, még ma este újra a karjaim között fog ficánkolni... Igen, jelenleg ez minden vágyam. *
- Persze, mindjárt megnézem, mit tehetek. * közelebb lépek hozzá, lassan, kerülve a hirtelen mozdulatokat, nehogy megijedjen itt nekem, a két tenyerem közé fogom a fejét. Koncentrálok így pár pillanatig, de aztán megállapítom, hogy nem fáj a feje, sőt semmilyen rendellenesség nincs vele, odáig meg még nem jutottam, hogy gondolati síkon is érzékeljem a zavart. Mielőtt azonban még elhúzódnék tőle, egy apró puszit nyomok a homlokára. *
- Csak feküdj le valamelyik ágyra, mindjárt hozok krémet az oldalara, meg gyógyteát a fejednek. * ezzel el is sietek a mindenes szerkényhez és kutakodni kezdek benne. A megfelelő kenőcs gyorsan megvan, a fejére viszont már ilyen egyszerűen találom meg a megoldást. Azt most kell összekutyulnom. Előveszek egy nagy bögrét és nekiállok az élénkítő tea főzésének, mert nem akarom, hogy Matilda még a végén elaludjon. Ugyanakkor kicsit aggódok, hogy ha teljesen rendbe jön, itt fog hagyni. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Figyelmen kívül hagyva a józan eszem tanácsát, félúton meggondolom magam, és az élénkítő hatóanyagok mellé kerül egy jó adag nyugtató is. Nem olyan sok, hogy teljesen leszedáljam őt, de az biztos, hogy a végén elég érdekes kombó kerekedik a dologból. *
- Milyen ízesítéssel szeretnéd? * kérdezem, majd ha megadja a választ a teába keverem a kívánt ízt. Visszatérek hozzá az ágyhoz, átadom a teát, aztán elkezdem kenegetni az oldalát. A többi igazából Matildán múlik, azon, hogyan hogyan fogadja a szervezete a keverékemet, és mennyire fog dominálni a nyugtató okozta bódulat.
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Matilda * A kis betegem rám hagyja a gyógytea ízesítését, én pedig nem cifrázom túl a dolgot, csak egy adag mézet nyomok a gőzölgő italba. Átnyújtom neki, megvárom, hogy belekortyoljon, és csak azután kezdek a gyönyörű testével foglalkozni. Mármint hogy krémet kenek az oldalára. Olyan puha és selymes a bőre, egész nap el tudnám simogatni. És talán ... ha megitta a teát, még többet is megenged. Egyáltalán nem okoz lelki problémát, hogy éppen benyugtatózni próbálom a fiatal nőt. Az elhatározásimat mindig igyekszem véghez vinni, és hajlandó vagyok messzire is elmenni miattuk. Felkapom a fejem, ahogy meghallom Matilda valamit suttogni kezd. Nagyon halkan csinálja, ez tény, de mivel nincs is jobb dolgom, mit az ő legapróbb rezzenéseire figyelni, szinte megérzem, hogy mozgatja a száját. A pálcája rám szegeződik és azonnal a szörnyű felismerés fénye gyúl a szememben: megátkoz. A másodperc tört részre alatt fut át az agyamon némi félelem és harag, közben ostorozom magam, amiért ez megtörténhet, amiért hagytam, hogy megtörténjen. Ez az érzelmi kavalkád a következő tizedmásodpercben már tova is tűnik, a tekintetem kissé zavarossá válik, ahogy a zagyváló átok kifejti a hatását. Pislogok párat, megpróbálva összerakni, hogy akkor most mi van... Jobb híján pedig kénytelen vagyok elfogadni a Matilda által felvázolt, reálisnak helyzetet. Teát főzött nekem, mert én azt mondtam, kíváncsi vagyok rá, milyet tud főzni. Sután biccentek neki, és engedelmesen átveszem tőle a bögrét és nagyot kortyolok bele. * -Finom lett * mondom különösebb meggyőződés nélkül. Érzem, hogy különböző hatóanyagok keverednek a teában mézzel összegyúrva, egyébként semmi különös nincs benne... Mégis valami oknál fogva kicsúsznak a számon a dicsérő szavak, azt még mindig elég szilárdan hiszem, hogy Matilda életem nője, csak éppen már nem tudom, mit is akartam csinálni egy perccel ezelőtt, vagy mit akarok most. Azon kívül persze, hogy megiszom a teát, amit készített. Kortyolok még egyet, közben a nőre függesztem a tekintetem. Olyan gyönyörű! * - Tudod...khm... már korábban is el kellett volna mondanom, hogy... szeretlek! * lassan, megfontoltan és teljes komolysággal ejtem ki a szavakat. A korábbi hév, amivel rá akartam vetni magam a nőre, már valahogy elmúlt. Most inkább csak szeretnék vele együtt belesüppedni a puha ágyba, bámulni a plafont, fogni a kezét, lebegni a semmiben. *
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Matild * Visszafojtott lélegzettel várom, hogy milyen reakciót váltanak ki Matildából a szavaim. Az elég súlyos szavaim,e végre az ember nem mondja fűnek-fának, hogy szereti, és meg főleg nem. Ezt az esetet leszámítva, azt hiszem egész életemben egyszer hagyta el a számat ez a bűvös szó. Akkor tényleg komolyan gondoltam, mégis elég nehezemre esett kimondani, mert úgy éreztem, ezzel kiterítem minden kártyámat a másik előtt, kiszolgáltatom az ő kénye-kedvének magam. Pedig ez az állapot az, amit a legjobban szeretnék elkerülni. Most viszont olyan üresnek érzem a szavakat, az a részem, amelyik anno a leterített vad szerepében tetszelgett, most nem jelentkezik. Ez a felismerés térít némiképpen észhez. Az a részem tudja, hogy ez nem komoly, nem igaz. ~Akkor miért mondom, ha nem érzek így...? Így érzek? ~ Egy icipicit elbizonytalanodom, már elég sok idő eltelt, mióta kora este találkoztunk az erdő szélén és valahogy kezd enyhülni az eddigi bódulat, így már fel-feltűnik, hogy a természetemmel ellentmondó dolgokra vágyok, dolgokat mondok. Annyira azonban még nem vagyok magamnál, hogy ezen változtatni is tudjak. Magamnak sem merem beismerni, de kissé félek szembenézni ezzel az egésszel. Pedig muszáj lenne erőt vennem magamon... de Matilda azt mondja, ő is szeret! Hát kell ennél több? Kell bármi más mint az ő szerelme? Az arcom azonnal felragyog, kissé bárgyú kifejezés költözik rá, a világomban visszatért a béke, hit, bizalom és tündérpor. Az sem tudja megrendíteni az idilli képet, hogy Matilda megkérdezi "miért". - Nem akarom tudni * hangzik az őszinte válaszom. Még nem érzem képesnek magam elengedni ezt a kellemes öntudatlanságot. Így sokkal egyszerűbb minden, sokkal jobb. Nem akarok magamhoz térni, szembenézni a szégyennel, hogy mekkora idióta módjára viselkedtem. * - Igazad lehet * bólintok rövidke gondolkodás nélkül, most már én is tudom, hogy ez az egész nem lehet igazi. Ahhoz túl cukormázas. * - De meg akarod szüntetni az átkot? * közelebb hajolok hozzá és lágyan a fülébe suttogok, majd nyomok egy puszit a füle mögé. Ezzel is jelezve, hogy én nem. Innentől igazából Matildán múlik minden, ha mindenáron vissza akarja kapni az öntudatát, nem tarthatom itt erőszakkal. Vagyis a fizikumom meg van hozzá, de nem tennék ilyet. Ha viszont mégsem bánja annyira ezt az átkot, felmászok mellé az ágyra, és még élvezhetjük egymást társaságát hajnalig. Bár biztos, hogy aztán egy elég kellemetlen ébredés vár ránk.*
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Aileen Aurora *Az utóbbi időben tényleg csak a munkámnak élek, ki sem dugom a fejem a gyengélkedőn kívülre. A Matildával töltött este után, úgy érzem, jobb, ha nem erőltetem túlzottam a közösségi éltetemet. A könyvtárban sem jártam azóta, inkább kerülöm a fiatal nőt, mert még mindig ég a pofámon a bőr, ha visszagondolok mennyire kivetkőztem magamból. Annyival intéztem el a dolgot, hogy másnap írtam neki egy bocsánatkérő levelet és eljuttattam hozzá, anélkül, hogy találkoznunk kelljen. Részemről pedig ezzel is van zárva az egész. Éppenséggel főzhetnék valami emléktörlő bájitalt mindkettőnk számára, és meg nem történtté tenném a dolgot, de reálisan nézve, nem éri meg. Csak a büszkeségemen esett csorba, amit valahogy majdcsak túlélek. A munkaterápia egyelőre nagyon jól működik. Igaz, mostanában nem volt túl sok betegem, de azért mindig van mit csinálnom. Ma pedig elég valószínű, hogy szükség lesz a tudományomra, hiszen ahogy hallottam a Mágustusa első próbája nem lesz fáklyásmenet a versenyzőknek. Csak azért, hogy képben legyek az eseményekkel én is leballagtam a nagyterembe, hogy a kivetítőn keresztül kísérjem figyelemmel a történéseket. Nem különösebben hat meg a verseny, őszintén szólva el nem tudom képzelni, mi értelme van az egésznek. A diákok "veszélyes" próbáknak teszik ki magukat, és ettől ők lesznek a népszerűen és az "ászok"? Holott valódi veszély nem leselkedik rájuk, hiszen bármi van, a tusaszervező-mentor bájgúnár azonnal ugrik és én is itt vagyok. Az egészet csak cirkusznak tartom. Hamarosan alakulnak is az események, az erdőben mindenki találkozik valami megpróbáltatással. Kivéve egy lány, aki ki tudja milyen megfontolásból elkezd enni egy bokorról. Fájdalmas kifejezés suhan át az arcomon, mert elég volt egy pillantást vetnem az ominózus bogyókra, hogy tudjam, a lányt perceken belül ki kell menteni. Ha nem is feltétlenül saját maga miatt, de azért, hogy ne érezze magát fenyegetve egy fától, vagy a társaitól és ne átkozódjon összevissza. Mert egyébként az, hogy a bogyóktól kicsit betép, még nem vezet azonnali ájuláshoz. Mikor Maurice elindul érte, én a gyengélkedő irányába megyek, hogy előkészítsem a terepet. Nem is kell sokat várnom, a férfi elég gyors volt, és percek alatt meg is érkezik karjában a szőke lánnyal. Már magához tért, de látszik rajta, hogy a bogyók még dolgoznak benne, hiszen csak egy szűk tíz perc telt, mióta elájult. Maurice a gondjaimra bízza Aileent, és már megy is, hogy felügyelje a tusa további részét. * - Először is ki kell üríteni a szervezetedből a hallucinogén anyagokat. * kezdek bele a magyarázásba lassan, angolul, és nagyon remélem, hogy érti a szavaimat. Egy bögrét nyújtok felé, amiben barnás színű, kissé kellemetlen illatú folyadék van. Nem a legkellemesebb eljárás, de gyors és hatásos. * - Idd meg, meggyorsítja az anyagcserét, és azonnal kiürül a szervezetedből a drog * beszélek tovább, és az "azonnal"-t, úgy értem, hogy "azonnal". Ha a lány felhajtja az italt, gyorsan ki is kísérem a mellékhelyiségbe. Amikor onnan kijön, már remélhetőleg jobban fog kinézni, és nem is lát valótlan dolgokat.* - Tessék. * nyújtok a lány felé egy fél tábla étcsokit, hogy visszatérjen a szín az arcába. * - Gyere, ülj le valamelyik ágyra * mutatok az üres fekhelyek felé, és ha kell odatámogatom Aileent. Ezután leülök a vele szemben lévő ágyra.* - Hajlamos vagy egyébként az ájulásra? Voltak mostanában valamilyen tüneteid? Szeretnélek jobban is megvizsgálni, mert a bogyók nem okoznak azonnali ájulást, és érzem, hogy többről van szó.
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Aileen Aurora *Nem lepődök meg a lány furcsa pillantásain, fel sem veszem őket. Hozzá vagyok szokva az ilyen tekintetekhez olyan emberektől is, akik éppen nem hallucinálnak összevissza.
Az angolt viszont a jelek szerint megérti, bár nem értem, miért tekintget előtte körbe olyan gyanakodva. Erre fényt deríteni azonban nem az én tisztem, csak akkor kérdezek, ha van rá szakmai okom is, egyébként pedig a betegeim viselt dolgai nem mozgatnak meg. Ez pedig valljuk be, nagy előny egy iskolában, ahol a szabályzat ellenére, bizony be-betévednek ide olyan diákok, akiken átkozódás összetéveszthetetlen nyomai vannak.
A lány megissza a főzetet, ami a mágikus hatóanyagoknak köszönhetően gyorsan indukálja a méregtelenítést. Erre sajnos jobb módszert nem ismerek, csak a folyamatot tudom felgyorsítani a főzetekkel.
Aileen tényleg jobban néz ki, elfogadja a csokit és felül az ágyra. Ez volt eddig a dolog könnyebbik része, amit rutinból meg tudtam oldani, most jön az, hogy az ájulás okát kellene feltérképezni. Könnyen lehet, hogy csak nem reggelizett, kimerült volt, megijedt az erdőben, megijedt a hallucinációktól, és a teste nem bírta a stresszt, valami mégis azt súgja, nem inzézhetem el ilyen könnyen. Márpedig az ilyen megérzéseim rendszerint helyesek szoktak lenni. Bárhogy legyen is, az ő szájából kell hallanom, hogyan szolgál mostanában az egészsége. Bárhogyan is szeretném néha, ebben a szakmában nem lehet kikerülni a beszélgetést, és a beteg meghallgatását.
Türelmesen várom, hogy összeszedje magát, és elgondolkodva hallgatom a szavait, közben néha hümmögök párat. Fejben próbálom rendszerezni a tüneteket, kitalálni, mire is illenek rá. Mielőtt azonban még kihirdethetném a dobogós ötleteket, a lány elárul még valamit. Érzelemmentes arccal veszem tudomásul, hogy az anyukája egy ismeretlen betegségben halt meg. Nem, ebben a témában nem vagyok jó. Nem tudom kamasz lányok lelkét ápolni, és megnyugtatni őket, hogy ne is gondoljanak erre, nem szabad az ördögöt a falra festeni. A rémült tekintetén egyértelműen látszik, hogy örülne a nemleges válasznak. Azzal azonban sajnos nem szolgálhatok, nagyon is lehetséges, amit mond. *
- Mivel nem ismerem anyukád betegségét, nem zárhatom ki ezt a lehetőséget sem. * közlöm diplomatikusan. *
- Neki is hasonló tünetei voltak, mint most neked...? Rajta is tizenéves korában jelentkeztek először? * kérdezem óvatosan, mert igazán nem akarok a lány lelkében vájkálni, meg az édesanyja halálát feszegetni, mert nem tudom, hogyan fog rá reagálni, de muszáj vagyok ezt tenni. Nyilván okkal jutott eszébe, hogy beszéljen az édesanyjáról. Minél többet tudok a titokzatos betegségről, annál több esély van rá, hogy eldöntsem, lehet-e öröklődő.
Azonban nem kívánok csak és kizárólag egy állítólagos betegséggel foglalkozni, hiszen egyelőre semmi bizonyíték nincs az összefüggésre. Mindenesertre előbb megbeszélem a lánnyal a betegsége ezen oldalát, és csak utána térek át ténylges próbálkozásra a diagnosztizálás terén. *
- Majd vért kell vennem tőled, hogy tesztelhessem néhány dologra. De ne aggódj, nem fog fájni. * most először valami biztató mosoly félét is küldök Aileen felé. Tapasztalatból tudom, hogy esetben jól jön az ilyesmi, ha a vér kerül szóba. *
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chaske Tsosie
INAKTÍV
Uff bácsi.
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
|
Aileen
*Egy bólintással veszem tudomásul, hogy a lány nem tud sokat mesélni az édesanyja betegségéről. Megkönnyítette volna a munkám, ha tud segíteni, de így sem sokkal rosszabb a helyzet. Sőt, igazából az a megszokott, hogy tényleg csak a tünetek alapján dolgozzak, anélkül is jól boldogulok, hogy bármi megosztaná velem az elképzeléseit. Legalábbis mióta itt dolgozok, nem fordult még elő olyan eset, ami meghaladta volna a képességeimet, vagy konzultálnom kellett volna róla bárkivel is.
A lány egy pillanatig sem ódzkodik a vérvételtől, aminek örülök. A mugli és a varázsvilágban is hasonlóképpen működik a dolog, ahogy az is, hogy sokan egyszerűen nem bírják a tűszúrást, vagy a saját vérük látványát. Ezek szerint Aileen esetében nem kell ettől tartanom. Néhány másodpercre magára hagyom a lányt, amíg előhozom a vérvételhez szükséges készüléket. Igazából kuriózumnak számít, hogy nekem van ilyen. A legtöbb gyógyító nem nagyon bízik a mugli találmányokban, még ha csak az alapelv származik is tőlük, és maga a kivitelezés már mágia segítségével történik. Az ilyen megbűvölt szerkezetek jobbára csak az ispotályokban vannak. A kis üvegtartályra egy szívófej van szerelve, ami a szívóbűbáj valamilyen speciális továbbfejlesztésével van kezelve. Igazából a tárgyat a legjobban egy mesterséges és teljesen steril piócaként lehetne jellemezni. Ezzel a szerkezettel térek vissza Aileenhez, majd ha kinyújtotta a kezét, akkor az alkarjára tapasztom a szívókát. Aileen vére szépen csörgedezik a fiolába, és hamarosan meg is tölti azt. Ekkor óvatosan elveszem a szerkentyűt a lány bőrétől, ami semmilyen nyomot nem hagy. *
- Én most elvégzek néhány tesztet, addig csak edd meg a csokit meg pihenj egy kicsit...el fog tartani egy darabig, mire végzek. * igen, most jött el a pont, hogy a páciensre nincs is szükség a diagnózishoz. Egyáltalán nem utasítóan szólok a lányhoz, inkább csak javaslom, hogy mivel üsse el az időt. De ha szeretne, akár jöhet megnézni a ténykedésemet is, semmi titkosat nem csinálok. Az ő dolga volt, mit kezd magával, és ahogy közöltem vele a tényállást, már el is vonulunk a helyiség másik végébe, ahol az asztalnál a lány vérét több fiolába öntöm szét, mindegyikhez más-más indikátort adva. Némelyiket melegítenem, a másikat összerázom, de van, amelyiket csak várakozva szuggerálom a szememmel. Közben egy darab pergamenre felírom a tesztek eredményét. Egy jó húsz percet órát bíbelődök a dologgal, ha nem többet. Ezután újra leülök a lánnyal az egyik ágyra és belefogok a magyarázatba.
- Nos... A tesztek alapján nem vagy beteg, egyik sem jelzett "természetes" kórokozót. Tehát az állapotod valamilyen mágikus hatásnak az eredménye. A legvalószínűbb, hogy egy rontásról vagy átokról van szó. És igen, sajnos az ilyesmi lehet örökletes. * itt tartok egy kis szünetet, elég egyszerre ennyi információt feldolgozni a lánynak. Főleg, hogy csak a száraz tényeket közlöm - nem vagyok túl jó a finom bevezetésben, egyébként sem szokásom kerülgetni a forró kását.*
- De még így is rengeteg lehetőség marad, hogy konkrétan mi okozza ezeket a tüneteket. Ezek az örökletes átkok szinte mind egyediek lehetnek, az adott egyéntől is függ, mikor jelentkeznek a tünetek. Beutallak a budapesti ispotályba, ott sokkal gyorsabban végeznek a további vizsgálatokkal, és a diagnosztizálással, mint ahogy én tenném *abban egyáltalán nem kételkedek, hogy nem sikerülne pontosan kiderítenem, miről van szó, de tudom, hogy elég fáradtságos munka lenne, sok kutatást igényelne, és sokáig tartani. Ez az utolsó pont az, ami eldöntötte, hogy beutalom a lányt. Személy szerint örülnék is neki, ha lenne konkrét feladatom a hetekben, de Leennek minél előbb kezelés kell. Így aztán le kell mondanom a saját "szórakozásomról".
|
|
|
|
|
|
|
